KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEK!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEK!"

Átírás

1

2 KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEK! Közösségi rendezvényekben gazdag városunk évi kínálata is. E programfüzettel a helybelieknek és az ideérkezőknek egyaránt ajánlunk kellemes és hasznos kikapcsolódási lehetőségeket. Programjainak egy része nagykunsági voltunkhoz kapcsolódik: nagykun hagyományőrző bál, fogathajtó, majd lovas és lovas íjász versenyek, szeptemberben pedig a hagyományos Kun Viadal várja az érdeklődőket. Immáron elmaradhatatlanná vált a júliusi Halászlé- és Halételfőző Fesztivál, és reméljük, ilyen lesz az idén második alkalommal, szeptemberben megrendezendő Kivilágos Kivirradtig Fesztivál is. Ezen programokat egyre nagyobb érdeklődés kíséri, örömünkre vidékről is. Országos versenyeknek is helyet adunk: évről évre hozzánk jönnek összemérni tudásukat a nyelvújító Kazinczy Ferenc örökében a legszebben beszélő tanulók, a tudós Herman Ottó nyomában pedig a legjobb biológus általános iskolás diákok. Mindemellett fontosnak tartjuk a nemzeti ünnepeinkről való méltó megemlékezéseket, de a mindig felemelő karácsonyi hangversenyünket is. Számos sportrendezvény is lesz nálunk, ezek egy részét Hétpróbás Kunok címmel foglaltuk össze. Benne a helyi sportegyesületek és iskolák hívnak minden korosztályt, számos sportágban egy kis testmozgásra. A legszínesebbnek a szintén hagyományossá váló, szeptemberi Ligeti Sportfesztivál ígérkezik. A gazdag programkínálat csak részben köszönhető az önkormányzat támogatásának, emellett ugyanis számos civil szervezet mutatkozik be évről évre a maga sajátosságaival: fotókiállítások, galambkiállítások, szalmafonás-tanítás, hangversenyek, extrémsport-bemutatók, lövészet, horgászat, modellezés Folytathatnánk a sort, mi minden hívja, várja a vendégeket, de azt javaslom a kedves Olvasónak, tekintse át e kis füzet tartalmát, majd legyen kéznél e kínálat egész évben azzal, hogy tudja: Kisújszállás szeretettel várja. Kecze István polgármester

3 Időpont Rendezvény febr JANUÁR VÉRADÁS (8-13 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ A FÉNYKÉPEZÉS ÖRÖMEI - FOTÓKIÁLLÍTÁS Rendező: Kossuth Fotóklub, Művelődési és Ifjúsági Központ Információ: Papi Lajos 06-30/ A MAGYAR KULTÚRA NAPJA - IRODALMI EST Helyszín: Városháza díszterme Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata, Arany János Városi Könyvtár Információ: Tán Eszter 06-59/ Gubuczné Tomor Mária 06-59/ KISÚJSZÁLLÁSON GYERMEKVÉ- DELMI SZAKELLÁTÁSBAN NEVEL- KEDŐ GYERMEKEK TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁNAK ELŐSEGÍTÉSE ZÁRÓKONFERENCIA Rendező: JNSZM Kádas György Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Információ: Víghné Károlyi Katalin igazgató 06-59/ GALAMBKIÁLLÍTÁS Rendező: V76. sz. Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület Információ: Nagy György 06-20/ /

4 FEBRUÁR VÉRADÁS (8-13 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ Rendezvény Időpont FARSANGI BATYUSBÁL Helyszín: Kisúj Étterem Rendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Társrendező: civil szervezetek, magánszemélyek Információ: Fülöp Gáborné 06-70/ FARSANG KUPA Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium tornaterme Rendező: Kisújszállási SE Információ: Rapi István 06-30/ ZRÍNYI ILONA MATEMATIKA VERSENY Helyszín: Kossuth Lajos Általános Iskola Rákóczi utcai épülete Rendező: Matematikatanárok Egyesülete Társrendező: Kossuth Lajos Általános Iskola Információ: 06-59/ LOGO INFORMATIKAI VERSENY REGIONÁLIS DÖNTŐJE Helyszín: Arany János Általános Iskola Kálvin utcai épülete Rendező: Arany János Általános Iskola Információ: Tuka Antal 06-59/ PIZSAMÁS FARSANG Rendező: Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület Információ: Szilágyi Szilvia 06-30/

5 Időpont Rendezvény 26. FEBRUÁR JÁTÉKOS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS GYERMEKEKNEK Helyszín: Gyermekkönyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület, Baba-Mama Klub Információ: Dr. Ágotainé Forró Enikő 06-59/

6 MÁRCIUS Rendezvény Időpont ARANY-NAPOK Helyszín: Arany János Általános Iskola Kálvin utcai épülete Rendező: Arany János Általános Iskola Társrendező: Arany Diák Alapítvány, Zajzoni Rab István Líceum (Négyfalu), Általános Iskola (Pacsér), ESZA Kht. Információ: Nagy Lajos 06-59/ / NAGYKUNSÁGI HAGYOMÁNYŐRZŐ BÁL Helyszín: Városháza díszterme Rendező: Nagykun Hagyományőrző Társulás Információ: Tatár Zoltán 06-59/ Klément-Balla Ágnes 06-59/ NŐNAPI KUPA Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium tornaterme Rendező: Kisújszállási SE Információ: Rapi István 06-30/ VÉRADÁS (8-13 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ SZALMAMŰHELY - KOKÁRDAKÉSZÍTÉS Helyszín: Papi Lajos Alkotóház Rendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Információ: Szabó Katinka 06-20/

7 Időpont Rendezvény MÁRCIUS MEGEMLÉKEZÉS AZ 1848-AS FORRA- DALOMRÓL AZ ILLÉSSY SÁNDOR SZOBORNÁL ÉS AZ ILLÉSSY- SÍRKERTBEN Helyszín: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola, Déli temető Rendező: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Információ: Szidey István 06-59/ CIVIL TALÁLKOZÓ A NEMZETI ÜNNEP ALKALMÁBÓL Helyszín: Kígyó u. 35. Rendező: 48-as Olvasókör Társrendező: városi civil szervezetek Információ: Monoki Kálmánné 06-59/ AS MEGEMLÉKEZÉS ÉS FÁKLYÁS FELVONULÁS Helyszín: Illéssy-Kossuth Emlékkapu, 48-as emlékhelyek Rendező: Városvédő és -Szépítő Egyesület Társrendező: 48-as Asszonykórus, iskolák Információ: Nagy Lajos 06-59/ / MÁRCIUS 15-EI MEGEMLÉKEZÉS Helyszín: Városháza parkja Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata Információ: Kocsisné Monoki Julianna 06-59/ Tán Eszter 06-59/ KÁCSOR KÁROLY FOTÓKIÁLLÍTÁSÁ- NAK MEGNYITÓJA, CSIDÉR BÁLINT DIGIRÁMA BEMUTATÓJA Rendező: Kossuth Fotóklub Információ: Papi Lajos 06-30/

8 MÁRCIUS INTERNET FIESTA PROGRAMSOROZAT Helyszín: Arany János Városi Könyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendező: civil szervezetek, oktatási, művelődési intézmények Információ: Pap Andrea, Piller Adrienn 06-59/ Rendezvény Időpont MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁ- SOK AZ EGYÜTTNEVELÉSÉRT ZÁRÓKONFERENCIA Rendező: JNSZM Kádas György Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Információ: Víghné Károlyi Katalin igazgató 06-59/ TAVASZKÖSZÖNTŐ HANGVERSENY Rendező: Phoenix Kulturális Egyesület Információ: Radics Zoltán 06-20/ JÁTÉKOS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS GYERMEKEKNEK Helyszín: Gyermekkönyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület, Baba-Mama Klub Információ: Dr. Ágotainé Forró Enikő 06-59/ GYERMEKLAKODALMAS Helyszín: Nagykun klub Rendező: Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület Információ: Szilágyi Szilvia 06-30/

9 Időpont Rendezvény 26. MÁRCIUS HÉTPRÓBÁS KUNOK PROGRAM- SOROZAT: KOSSUTH PRÓBA Helyszín: Rákóczi u. 1., Kossuth L. u. 2., sportpálya, Erzsébet liget Rendezők: Kisújszállás Város Önkormányzata, Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Társrendezők: Kisújszállási Rendőrőrs, Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete, Városi Óvodai Intézmény, Védőnői Szolgálat Információ: Boda János 06-30/

10 ÁPRILIS Rendezvény Időpont SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENY Helyszín: Városháza, Móricz Zsigmond Gimnázium Rendező: Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Információ: Pintér István, Takácsné Győri Erika 06-59/ A MAGYAR NYELV HETE RENDEZVÉNYEI Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium Rendező: Anyanyelvápolók Szövetsége Kisújszállási Csoportja Társrendező: Arany János Városi Könyvtár, TIT Kisújszállás Város és Városkörnyéke Szervezete Információ: Pintér István 06-59/ VÉRADÁS (8-13 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ ÖSSZEVONT NŐNAP ÉS ANYÁK NAPJA Rendező: Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Kisújszállási Csoportja Információ: Török Vincéné 06-59/ ÉNEKLŐ IFJÚSÁG Helyszín: Városháza díszterme Rendező: KÓTA Társrendező: Kossuth Lajos Általános Iskola Információ: Varga Vincéné, Monoki Kálmánné 06-59/

11 Időpont Rendezvény ÁPRILIS 9. HÉTPRÓBÁS KUNOK PROGRAM- SOROZAT: LABDÁK NAPJA Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium tornaterme és udvara Rendezők: Kisújszállás Város Önkormányzata, Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Társrendezők: Móricz DSE, Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Szénási László 06-20/ KÖLTÉSZET NAPI VERSMONDÓ VERSENYEK Helyszín: Galéria Könyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendezők: oktatási intézmények, Idősek Klubja, civil szervezetek, Városvédő és -Szépítő Egyesület Információ: Klément-Balla Ágnes, Piller Adrienn 06-59/ AUTIZMUSSAL ÉLŐ GYERMEKEK SPECIFIKUS FEJLESZTÉSE AZ ÉR- TELMILEG AKADÁLYOZOTT 8. ÉV- FOLYAMON BEMUTATÓ HÉT AZ ÉRINTETT SZÜLŐKNEK, ÉRDEK- LŐDŐ PEDAGÓGUSOKNAK Helyszín: Kádas György Általános Iskola (Bajcsy-Zs. u. 37.) Rendező: JNSZM Kádas György Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Információ: Víghné Károlyi Katalin igazgató 06-59/ A MŰVÉSZETOKTATÁS NAPJA Helyszín: Városháza Rendező: Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Információ: Lovász Beatrix 06-59/

12 ÁPRILIS HO-VA-VÁR TISZTASÁGI NAP Helyszín: Kisújszállás város külterülete Rendező: Munkás Horgász Egyesület Társrendező: Városvédő és -Szépítő Egyesület, Petőfi Vadásztársaság Információ: Szarvák Márton 06-30/ Rendezvény Időpont NAGYKUNSÁGI MARATONHAJTÓ VERSENY Helyszín: Horváth-tanya Rendező: Kisújszállási Fogathajtó Egyesület Társrendező: Nagykun Nádor Huszár KKE Információ: Posztós Zsolt 06-30/ / NAGYKUNSÁGI LOVASÍJÁSZ TEREP- VERSENY Helyszín: Horváth-tanya Rendező: Nagykun Nádor Huszár KKE Társrendező: Kisújszállási Fogathajtó Egyesület Információ: Horváth György 06-20/ MŰEMLÉKI VILÁGNAP: PÁSZTOR- ÉLET EMLÉKHELYEINEK AVATÁSA Helyszín: József Attila u. és Gyep u. kereszteződése Rendező: Városvédő és -Szépítő Egyesület Információ: Nagy Lajos 06-30/ Tatár Zoltán 06-30/ SZALMAMŰHELY - HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS Helyszín: Papi Lajos Alkotóház Rendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Információ: Szabó Katinka 06-20/

13 Időpont Rendezvény ÁPRILIS A GALAPAGOS-SZIGETEKTŐL A SÓSIVATAGIG JUHÁSZ KATALIN FOTÓKIÁLLÍTÁSA A FÖLD NAPJA ALKALMÁBÓL Rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ, Kossuth Fotóklub Információ: Művelődési és Ifjúsági Központ 59/ HÚSVÉT KUPA Helyszín: Porcsalmi Lajos Sporttelep műfüves pályája Rendező: Kisújszállási SE Információ: Rapi István 06-30/ GAME OF SKATE Helyszín: Extrémsportpálya (Erzsébet liget) Rendező: Kisújszállási SE Extrémsport Szakosztálya Információ: Figura Henrik 06-70/ LOCSOLKODÁS Helyszín: a város utcái Rendező: Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület Információ: Szilágyi Szilvia 06-30/ FÖLD NAPI VETÉLKEDŐ ÓVODÁSOK RÉSZÉRE Helyszín: Piculás Civilház Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendező: Városvédő és -Szépítő Egyesület Információ: Klément-Balla Ágnes 06-59/ BALLAGÁS Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium Rendező: Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Információ: Szabó Tamás 06-59/

14 ÁPRILIS Rendezvény Időpont BALLAGÁS Helyszín: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Rendező: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Információ: Toldi Attila 59/ JÁTÉKOS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS GYERMEKEKNEK Helyszín: Gyermekkönyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület, Baba-Mama Klub Információ: Dr. Ágotainé Forró Enikó 06-59/

15 Időpont Rendezvény MAJÁLIS Rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ Információ: Janó Lajos 06-59/ MÁJUS VÁROSI LÉGFEGYVERES LÖVÉSZ- VERSENY Helyszín: Városi lőtér Rendező: Kisújszállási Lövészklub Társrendező: az egyesület modellező és kardvívó szakosztályai Információ: Hornyák János 06-30/ SNECI HORGÁSZVERSENY Helyszín: Téglagyári II-es számú horgásztó Rendező: Munkás Horgász Egyesület Információ: Pocsai László 06-30/ FLÓRIÁN NAP Rendező: Városi Tűzoltóság Információ: Mészáros Lajos HÉTPRÓBÁS KUNOK PROGRAM- SOROZAT: ARANY SPORTNAP Helyszín: Arany János Általános Iskola, Kisújszállás határa, Vásár-Kálvin-Széchenyi (vagy Vásár-Béla király- Móricz-Vas) utcák, Kálvin u. Rendezők: Kisújszállás Város Önkormányzata, Arany János Általános Iskola Társrendezők: Arany János DSE, Kisújszállási SE, Kisújszállási Lövészklub, Védőnői Szolgálat Információ: Nagy Lajos 06-30/ LOVASÍJÁSZ VILÁGKUPA Helyszín: Horváth-tanya Rendező: Nagykun Nádor Huszár KKE Társrendező: Lovasíjász Világszövetség Információ: Horváth György 06-20/

16 MÁJUS Rendezvény Időpont EGÉSZSÉGTÚRA 0-99 ÉVES KORIG Helyszín: a város belterülete (nevezetességek) Rendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Társrendező: Városvédő és -Szépítő Egyesület Információ: Fülöp Gáborné 06-70/ VÉRADÁS (12-17 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ MODELLEZŐ MAJÁLIS ÉS BEMUTATÓ Helyszín: Csónakázótó (az Ifjúsági Szálláshely felől) Rendező: Kisújszállási Lövészklub modellező szakosztálya Társrendező: Modellezők Baráti Köre Információ: Barta Kálmán 06-30/ CSALÁDI NAP - FŐZŐVERSENY Helyszín: Kígyó u. 35. Rendező: 48-as Olvasókör Társrendező: városi civil szervezetek Információ: Monoki Kálmánné 06-59/ HERMAN OTTÓ ORSZÁGOS BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐJE Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium, Városháza Rendező: Magyar Természettudományi Társulat Társrendező: Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Információ: Pafféri Zoltán 06-30/ ALAPÍTVÁNYI BÁL, KERTI MULATSÁG Helyszín: Arany János Általános Iskola Kálvin utcai épülete Rendező: Arany János Általános Iskola Társrendező: Arany Diák Alapítvány Információ: Nagy Lajos 06-59/ /

17 Időpont Rendezvény MÁJUS JÁTÉKOS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS GYERMEKEKNEK Helyszín: Gyermekkönyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület, Baba-Mama Klub Információ: Dr. Ágotainé Forró Enikó 06-59/ GYERMEKNAPI HORGÁSZVERSENY Helyszín: Téglagyári II-es számú horgásztó Rendező: Munkás Horgász Egyesület Információ: Szarvák Márton 06-30/ EURÓPA-NAPI PROGRAMSOROZAT Helyszín: Arany János Városi Könyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendezők: oktatási intézmények, civil szervezetek Információ: Gubuczné Tomor Mária Pap Andrea 06-59/

18 JÚNIUS Rendezvény Időpont TESTVÉRVÁROSOK DIÁKOLIMPIÁJA Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium Rendező: Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Társrendezők: testvérvárosok, Móricz DSE Információ: Szabó Tamás 06-59/ Szénási László 06-59/ PEDAGÓGUSNAP, KIVÁLÓ TANULÓK KÖSZÖNTÉSE Helyszín: Városháza díszterme Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata Társrendező: a város közoktatási intézményei Információ: Kocsisné Monoki Julianna 06-59/ MEGEMLÉKEZÉS A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁRÓL ÉS A HŐSÖK NAPJÁRÓL Helyszín: Turulmadaras országzászlós emlékmű, I. és II. világháborús emlékművek Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata Társrendező: Nagykun Kisújszállásért Alapítvány, Városvédő és -Szépítő Egyesület Információ: Kocsisné Monoki Julianna 06-59/ HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK GYERMEKNAPJA Rendező: Cigány Kisebbségi Önkormányzat Társrendező: Lungo Drom helyi szervezete, Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Információ: Cigány Kisebbségi Önkormányzat 06-20/ ÜNNEPI KÖNYVHÉT PROGRAMJAI Helyszín: Arany János Városi Könyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendezők: oktatási intézmények, civil szervezetek Információ: Piller Adrienn 06-59/

19 Időpont Rendezvény JÚNIUS ILLÉSSY-NAPOK Helyszín: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Rendező: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Társrendező: az iskola diákönkormányzata, Illéssy Alapítvány Információ: Kovács Krisztina 06-59/ SZALMAMŰHELY - SZÜNIDÖLŐ JÁTÉKKÉSZÍTŐ Helyszín: Papi Lajos Alkotóház Rendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Információ: Szabó Katinka 06-20/ HÉTPRÓBÁS KUNOK PROGRAM- SOROZAT: ÖSSZETETT LÖVÉSZ- VERSENY, KAJAK-KENU VERSENY Helyszín: Városi Lőtér (Eszperantó u. 10/a, Csónakázó tó) Rendezők: Kisújszállás Város Önkormányzata, Kisújszállási Lövészklub Társrendezők: Arany János DSE, Móricz DSE, Griff MC Információ: Nagy Lajos 06-30/ BAGAMÉRI CSALÁDI FESZTIVÁL Helyszín: Nagykun Klub, Papi Lajos Alkotóház, Kossuth Lajos Általános Iskola udvara Rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ Információ: Művelődési és Ifjúsági Központ 06-59/ PÜNKÖSDI UTÁNPÓTLÁS TORNA Helyszín: Porcsalmi Lajos Sporttelep műfüves pályája Rendező: Kisújszállási SE Információ: Rapi István 06-30/

20 JÚNIUS VÉRADÁS (12-17 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: 06-70/ Rendezvény Időpont SZEZONNYITÓ SKATE JAM Helyszín: Extrémsportpálya (Erzsébet liget) Rendező: Kisújszállási SE Extrémsport Szakosztálya Információ: Figura Henrik 06-70/ ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRÉNEK TALÁLKOZÓJA Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium, Városháza Rendező: Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Öregdiákok Baráti Köre Társrendező: Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Információ: Szabó Tamás 06-59/ VÁROSSZÉPÍTŐ TÁBOR Helyszín: a város közigazgatási területe Rendező: Városvédő és -Szépítő Egyesület Társrendezők: iskolák Információ: Kecze Jánosné 06-20/ III. PONYOKAI BÁLINT FOGATHAJTÓ EMLÉKVERSENY Helyszín: Vásártér Rendező: Kisújszállási Fogathajtó Egyesület Információ: Posztós Zsolt 06-30/ / II. REGIONÁLIS FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ Helyszín: a városközpont különböző helyszínei (rossz idő esetén a Móricz Zsigmond Gimnázium tornaterme) Rendező: Mellofon Fúvósegyüttes Társrendező: Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Információ: Szálkai János 06-30/

21 Időpont Rendezvény JÚLIUS KÖZTISZTVISELŐK NAPJA Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata Információ: Tán Eszter 06-59/ SEMMELWEIS-NAP Helyszín: Városháza Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata Információ: Kiss Endre 06-59/ INDIÁNOK FÖLDJÉN - KÉZMŰVES TÁBOR GYEREKEKNEK Helyszín: Papi Lajos Alkotóház Rendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Társrendező: Arany János Városi Könyvtár Információ: Szabó Katinka 06-20/ ÖNKÉNTESEK TALÁLKOZÓJA Helyszín: Nagykun Klub Rendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Társrendező: Városi Polgárőrség, civil szervezetek Információ: Fülöp Gáborné 06-70/ MEGEMLÉKEZÉS A HOLOKAUSZT ÁLDOZATAIRÓL Helyszín: Holokauszt emlékhely (Pallagi Gyula tér) Rendező: Városvédő és -Szépítő Egyesület Társrendező: Karcagi Zsidó Hitközség Információ: Nagy Gy. Róza 06-59/ / JÓTÉKONYSÁGI TORNA Helyszín: Porcsalmi Lajos Sporttelep műfüves pályája Rendező: Kisújszállási SE Információ: Rapi István 06-30/

22 JÚLIUS Rendezvény Időpont ORSZÁGOS SZALMA- ÉS CSUHÉFONÓ TÁBOR Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium Széchenyi úti kollégiuma Rendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Információ: Szabó Katinka 06-20/ VÉRADÁS (12-17 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ DALOS TALÁLKOZÓ Rendező: 48-as Olvasókör Társrendező: Megyaszói Népdalkör Információ: Monoki Kálmánné 06-59/ IV. KISÚJSZÁLLÁSI HALÁSZLÉ- ÉS HALÉTELFŐZŐ FESZTIVÁL Helyszín: Erzsébet liget Rendező: Munkás Horgász Egyesület Információ: Tóthné Csíki Andrea 06-30/ Tóth Zsolt 06-30/ Szarvák Márton 06-30/ VIII. BELSZERVI SZABADIDŐS, EGÉSZSÉGÜGYI, KULTURÁLIS HAGYOMÁNYŐRZŐ NAP Rendező: Belszervi Betegek, Rokkantak Napsugár Egyesülete Információ: Kovács Kálmán 06-59/

23 Időpont Rendezvény AUGUSZTUS X. BEROE NYÁR Helyszín: valamely környező város fürdője Rendező: Nagykunhalmi Belszervi Betegek Egyesülete Információ: Posztósné Kása Julianna 06-20/ VÉRADÁS (12-17 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ ROMA-NAP Rendező: Cigány Kisebbségi Önkormányzat Társrendező: Lungo Drom helyi szervezete, Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Információ: Cigány Kisebbségi Önkormányzat 06-20/ VIRÁGKARNEVÁLI FELVONULÁS Helyszín: Városközpont, Erzsébet liget Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata, Művelődési és Ifjúsági Központ Információ: Tán Eszter 06-59/ Művelődési és Ifjúsági Központ 06-59/ SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI PROGRAMOK Helyszín: Városháza, Erzsébet liget Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata, Művelődési és Ifjúsági Központ Információ: Kocsisné Monoki Julianna 06-59/ Tán Eszter 06-59/ Janó Lajos 06-59/

24 SZEPTEMBER Rendezvény Időpont FIATALGALAMB-BEMUTATÓ Helyszín: Nagykun klub Rendező: V76. sz. Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület Információ: Nagy György 06-20/ / VÉRADÁS (8-13 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ XIV. KUN VIADAL Helyszín: Horváth-tanya Rendező: Nagykun Nádor Huszár KKE Társrendező: Városvédő és -Szépítő Egyesület, Kisújszállási Fogathajtó Egyesület Információ: Horváth György 06-20/ ZÖLDSÉGKUPA Helyszín: Horváth-tanya Rendező: Kisújszállási Lövészklub Információ: Hornyák János 06-30/ ROKKANTAK NAPJA ÜNNEPI EBÉD Rendező: Mozgássérültek JNSZM Egyesületének Kisújszállási Csoportja Társrendező: Kenderes és Túrkeve csoportja Információ: Török Vincéné 06-59/ IV. KISÚJSZÁLLÁSI LIGETI SPORT- FESZTIVÁL, HÉTPRÓBÁS KUNOK 5. PRÓBA Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata, Kisújszállási SE Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete, sportegyesületek, civil szervezetek

25 Időpont Rendezvény SZEPTEMBER HÉTPRÓBÁS KUNOK PROGRAM- SOROZAT: IV. KISÚJSZÁLLÁSI LIGETI SPORTFESZTIVÁL Helyszín: Porcsalmi Lajos Sporttelep, Móricz Zsigmond Gimnázium tornaterme, udvara, Arany János Általános Iskola tornaterme, udvara Rendezők: Kisújszállás Város Önkormányzata, Kisújszállási SE Társrendezők: a városban működő intézmények, sportegyesületek, civil szervezetek Információ: Szénási László 06-20/ KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI Helyszín: Piculás Civilház Rendező: Városvédő és -Szépítő Egyesület Társrendező: Arany János Városi Könyvtár Információ: Nagy Gy. Róza 06-59/ / KOSSUTH-HÉT Helyszín: Kossuth Lajos Általános Iskola Rákóczi utcai épülete Rendező: Kossuth Lajos Általános Iskola Információ: Kossuth Lajos Általános Iskola 06-59/ A NAGYKUNSÁG KÉZMŰVES MESTEREI-KIÁLLÍTÁS Rendező: Kisújszállási Ipartestület Információ: Víghné Horváth Ilona 06-20/ JÁTÉKOS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS GYERMEKEKNEK Helyszín: Gyermekkönyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület, Baba-Mama Klub Információ: Dr. Ágotainé Forró Enikó 06-59/

26 SZEPTEMBER Rendezvény Időpont HA ÉN RÓZSA VOLNÉK - KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR SZALMA- ÉS CSUHÉVIRÁGOKBÓL Helyszín: Papi Lajos Alkotóház Rendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Információ: Szabó Katinka 06-20/ KIVILÁGOS KIVIRRADTIG FESZTIVÁL Helyszín: Városháza parkja, Nagykun Klub, Rákóczi u. Rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ Társrendező: Civil szervezetek Információ: Janó Lajos 06-59/ IDŐSEK NAPJA Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata, Művelődési és Ifjúsági Központ Információ: Janó Lajos 06-59/

27 Időpont Rendezvény OKTÓBER SZEZONZÁRÓ SKATE JAM Helyszín: Extrémsportpálya (Erzsébet liget) Rendező: Kisújszállási SE Extrémsport Szakosztálya Információ: Figura Henrik 06-70/ EGÉSZSÉGNAP Helyszín: Piculás Civilház Rendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Társrendezők: civil szervezetek, gyógyszertárak, COOP üzletek, Vásárcsarnok, kistermelők, árusok, Városvédő és -Szépítő Egyesület Információ: Fülöp Gáborné 06-70/ MEGEMLÉKEZÉS AZ ARADI VÉR- TANÚKRÓL Helyszín: Kálvin park Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata Társrendező: Arany János Általános Iskola Információ: Kocsisné Monoki Julianna 06-59/ Tán Eszter 06-59/ VÉRADÁS (8-13 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ ÉVADZÁRÓ LOVASÍJÁSZ HÁZIVERSENY, DÖMÖTÖR-NAPI HÁZIVERSENY Helyszín: Horváth-tanya Rendezők: Nagykun Nádor Huszár KKE, Kisújszállási Fogathajtó Egyesület Információ: Horváth György 06-20/ Posztós Zsolt 06-30/ /

28 OKTÓBER Rendezvény Időpont 24 ÓRÁS VETÉLKEDŐ Rendező: Művelődési és Ifjúsági Központ Információ: Művelődési és Ifjúsági Központ 06-59/ VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS Helyszín: 56-os emlékmű Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata Társrendező: 56-os Emlékek Ápolása Alapítvány Információ: Kocsisné Monoki Julianna 06-59/ Tán Eszter 06-59/ JÁTÉKOS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS GYERMEKEKNEK Helyszín: Gyermekkönyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület, Baba-Mama Klub Információ: Dr. Ágotainé Forró Enikó 06-59/ HÉTPRÓBÁS KUNOK PROGRAM- SOROZAT: LEGYEN EGY ÜTŐS NAPJA! (ASZTALITENISZ VERSENY CSALÁDOKNAK) Helyszín: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola tornaterme Rendezők: Kisújszállás Város Önkormányzata, Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Radics Zoltán KÖNYVTÁRI HÓNAP RENDEZVÉNYEI Helyszín: Arany János Városi Könyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendezők: oktatási intézmények, civil szervezetek Információ: Gubuczné Tomor Mária Klément-Balla Ágnes 06-59/

29 Időpont Rendezvény NOVEMBER 4 ŐSZI SZALMAFONÓ TÁBOR Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium Széchenyi úti kollégiuma 6. Rendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Információ: Szabó Katinka 06-20/ MÁRTON NAPI LIBABÁL Rendező: Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület Információ: Szilágyi Szilvia 06-30/ RAGADOZÓHAL-FOGÓ VERSENY Helyszín: Téglagyári II-es számú horgásztó Rendező: Munkás Horgász Egyesület Információ: Szarvák Márton 06-30/ VÉRADÁS (8-13 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ MÓRICZ-NAP Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium Rendező: Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Információ: Takácsné Győri Erika 06-59/ ILLÉSSY-BÁL Rendező: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Társrendező: Illéssy Alapítvány Információ: Toldi Attila 06-59/ DÍJKIOSZTÓ VACSORA Helyszín: Kisúj Étterem Rendező: R-05 Magyar Postagalambsport Egyesület Információ: Erdős Sándor 06-20/

30 NOVEMBER Rendezvény Időpont VÁROSI VÉRADÓ ÜNNEPSÉG Helyszín: Kisúj Étterem Rendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Társrendező: Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezete Információ: Fülöp Gáborné 06-70/ BEISKOLÁZÁSI NYÍLT NAP Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium Rendező: Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Információ: Szabó Tamás 06-59/ JÁTÉKOS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS GYERMEKEKNEK Helyszín: Gyermekkönyvtár Rendező: Arany János Városi Könyvtár Társrendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület, Baba-Mama Klub Információ: Dr. Ágotainé Forró Enikó 06-59/ GALAMBKIÁLLÍTÁS Rendező: V76. sz. Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület Információ: Nagy György 06-20/ / HÉTPRÓBÁS KUNOK PROGRAM- SOROZAT: GYALOGOLÓ TÚRA Helyszín: Kisújszállás környéke Rendezők: Kisújszállás Város Önkormányzata, helyi közoktatási intézmények Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Rehócsin Mária, Szabó Tamás 06-59/

31 Időpont Rendezvény NOVEMBER PÁLYAVÁLASZTÁSI NYÍLT NAP Helyszín: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Rendező: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Információ: Toldi Attila 06-59/ TUDOMÁNY ÜNNEPE PROGRAM- SOROZAT Helyszín: Galéria Könyvtár Rendező: TIT Kisújszállás Város és Városkörnyéke Szervezete Társrendezők: Arany János Városi Könyvtár, Anyanyelvápolók Szövetsége Kisújszállási Csoportja, oktatási intézmények, civil szervezetek Információ: Gubuczné Tomor Mária 06-59/

32 DECEMBER Rendezvény Időpont SZALMAMŰHELY - KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS Helyszín: Papi Lajos Alkotóház Rendező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Információ: Szabó Katinka 06-20/ VÉRADÁS (8-13 h) Rendező: Magyar Vöröskereszt Társrendező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete Információ: Nagy Sándorné 06-70/ ADVENTI HANGVERSENY Helyszín: Katolikus templom Rendező: Phoenix Kulturális Egyesület Társrendező: Katolikus Plébánia Információ: Radics Zoltán 06-20/ SZALAGAVATÓ Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium Rendező: Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Információ: Szabó Tamás 06-59/ KARÁCSONYVÁRÓ CSALÁDI DÉLUTÁN MINDENKI KARÁCSONYA Rendezők: Művelődési és Ifjúsági Központ, Nagykun Nyugdíjas Klub, Móricz Nyugdíjas Klub, Városvédő és -Szépítő Egyesület Információ: Janó Lajos 06-59/ KARÁCSONYI HANGVERSENY Helyszín: Református templom Rendező: Kisújszállás Város Önkormányzata Információ: Kocsisné Monoki Julianna 06-59/ Tán Eszter 06-59/

33 Időpont Rendezvény DECEMBER SZALAGAVATÓ Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium tornaterme Rendező: Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Információ: Szidey István 06-59/ HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK KARÁCSONYA Rendező: Cigány Kisebbségi Önkormányzat Társrendező: Lungo Drom helyi szervezete, Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Információ: Cigány Kisebbségi Önkormányzat 06-20/ SZILVESZTER KUPA Helyszín: Móricz Zsigmond Gimnázium tornaterme Rendező: Kisújszállási SE Információ: Rapi István 06-30/

34 VÉRADÁSOK január 5., 8-13 h február 9., 8-13 h március 9., 8-13 h április 6., 8-13 h május 18., h június 15., h július 13., h augusztus 10., h szeptember 7., 8-13 h október 12., 8-13 h november 9., 8-13 h december 7., 8-13 h Információ: Nagy Sándorné 06-70/ Fülöp Gáborné 06-70/ MŰVELŐDÉSI ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONT Deák Ferenc u. 6. Tel.: 59/ muvhazkisujszallas@t-online.hu Nyitvatartási idő: hétfő: zárva kedd-péntek: szombat-vasárnap: rendezvényekhez igazodóan Sárkányvár Családi Játéktár és fejlesztőeszköz-kölcsönző a Művelődési és Ifjúsági Központban, a ház nyitvatartási idejében. Várjuk a kisgyermekes családokat mozgásfejlesztő játékbirodalmunkba, ahonnan a fejlesztő eszközök kölcsönözhetőek is. Szombat délutánonként családi rendezvényeknek is helyet biztosítunk. Bővebb információ: Művelődési és Ifjúsági Központ 59/

35 TOURINFORM IRODA a Művelődési és Ifjúsági Központban Irodánkban ingyenes információt, tájékoztatást kaphatnak - helyi eseményekkel, programokkal, szálláshelyekkel, - megyei, régiós, országos rendezvényekkel, eseményekkel, látnivalókkal, túrákkal, szálláshelyekkel, vendéglátókkal stb., - különböző magyarországi üdülési csomagokkal, lehetőségekkel kapcsolatosan. Nyitvatartási idő: hétfő: szünnap kedd-péntek: szombat-vasárnap: zárva Megbízott irodavezető: Farkas Kató NÉPRAJZI KIÁLLÍTÓTEREM Megújult arculattal, új kiállításokkal várjuk látogatóinkat. Nyitvatartási idő: hétfő: , kedd: szünnap szerda: óra csütörtök: péntek: , óra A Néprajzi Kiállítóterem új arculatának köszönhetően alkalmassá vált max. 20 fős közösségi összejövetelek, rendezvények megtartására is. Előzetes bejelentkezés a Művelődési és Ifjúsági Központban az 59/ es telefonszámon. Belépő: felnőtt 250 Ft gyermek, nyugdíjas, csoportos (10 főtől) 100 Ft kisújszállási gyermeknek, fiataloknak (18 éves korig) a belépés díjtalan 36

36 NAGYKUN KLUB - SZABADTÉRI KEMENCE Baráti, közösségi összejövetelekhez ajánljuk figyelmükbe szabadtéri kemencénket. Bővebb információ: Művelődési és Ifjúsági Központ 59/ ARANY JÁNOS VÁROSI KÖNYVTÁR Szabadság tér 2/A. Tel.: 59/ Tel./fax: 59/ ajvk2010@gmail.com (Galéria Könyvtár Szabadság tér 1.) Állandó szolgáltatások: - könyvtári szolgáltatások - számítógépes szolgáltatások, e-magyarország és NAVA-pont - telefax, fénymásolás - a TV Kisúj adásainak kölcsönzése DVD-n - helyi és helytörténeti kiadványok kiadása, értékesítése A könyvtár nyitvatartási ideje: hétfő kedd szerda péntek: csütörtök: zárva szombat: (október 1-je és május 31-e között) Augusztusban a könyvtár két hétig zárva tart. A KISBÍRÓ SZERKESZTŐSÉGE Felelős kiadó: Kisújszállás Város Önkormányzata Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 27-es iroda Tel.: 59/ ; tan.eszter@kisujszallas.hu 37

37 A KISÚJSZÁLLÁSI NAGYKUN KALENDÁRIUM, VALAMINT A HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK SZERKESZTŐSÉGE Felelős kiadó: Kisújszállás Város Önkormányzata Főszerkesztő: Dr. Ducza Lajos (duczalajos@index.hu) Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 27-es iroda Tel.: 59/ ; tan.eszter@kisujszallas.hu A VÁROSI HONLAP, VALAMINT A PIACI HÍRMONDÓ SZERKESZTŐSÉGE Felelős kiadó: Kisújszállás Város Önkormányzata Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 27-es iroda Tel.: 59/ ; tan.eszter@kisujszallas.hu VÁSÁROK KISÚJSZÁLLÁSON Országos állat- és kirakodóvásár a Vásártéren március 13. június 26. szeptember 4. december 11. Piaci napok: minden héten kedd, csütörtök és szombat (Ha a piac ünnepnapra esik, akkor az ünnepet megelőző napon tartjuk meg.) Helyszíne: Piactér (Vásár u. 7-9.) 38

38 KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELETI SZOLGÁLAT Kisújszállás, Nagy Imre u. 6/A Tel.: 59/ / Hétköznap A hét utolsó munkanapján órakor kezdődik az ügyeleti ellátás Hétvégén és munkaszüneti napokon 0-24 óráig van ügyeleti ellátás. A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE hétfő: , kedd: szerda: , csütörtök: nincs ügyfélfogadás péntek: AZ OKMÁNYIRODA ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE hétfő: , kedd: , szerda: , csütörtök: nincs ügyfélfogadás péntek:

39 A POLGÁRMESTERI HIVATAL TE- LEFONSZÁMAI Központi szám (porta): 59/ Fax: 59/ Polgármester: 59/ Alpolgármester: 59/ Jegyző: 59/ Szervezési Osztály: 59/ Igazgatási Osztály: 59/ Okmányiroda: 59/ Építési és Városüzemeltetési Osztály: 59/ Pénzügyi Osztály: 59/ Adócsoport: 59/ Városfejlesztési Osztály: 59/ Intézményi Osztály: 59/ Gyámhivatal: 59/ Városi rendőrőrs ügyeletes járőre: 20/ Állatorvosi rendelő: 59/

40 41 JEGYZETEK

41 Kiadó: Kisújszállás Város Önkormányzata Készült: 6000 példányban A kiadvány ingyenes. Nyomdai munkák: KIS-ÚJ-LAP Kft., 5310 Kisújszállás, Munkácsy u. 8. Borító fotók: Szepesi Jenő Tóth Tünde Tán Eszter Pozsonyi Gabriella 42

KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEK!

KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEK! Sok mindent hallunk, hallottunk már a 2012-es évről, elsősorban azt, hogy a változások éve. Városunk önkormányzata és civil szervezetei

Részletesebben

Kedves Kisújszállási Polgárok!

Kedves Kisújszállási Polgárok! Kedves Kisújszállási Polgárok! 2010-et a Fesztiválok évének nyilvánították. 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa is hazánkban van. De itthon, Kisújszálláson is számos rendezvényt szervezünk. Az idei

Részletesebben

KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEINK!

KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEINK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEINK! Hét éve annak, hogy először vehették kezükbe önkormányzatunk városi rendezvénynaptárát. A hetes szám hallatán elgondolkodtam Eszembe

Részletesebben

KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEINK!

KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEINK! 1 KEDVES KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK! KEDVES KISÚJSZÁLLÁSRA LÁTOGATÓ VENDÉGEINK! A 2015. év tervezett kisújszállási programjainak kínálatát tartja kezében a kedves Olvasó. E programfüzet meghívó, a városunkból

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra 01.22. Szép Magyar Beszéd verseny Sarkad Könyvtár 01.23. Szegedi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

2012. évi támogatások

2012. évi támogatások 2012. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. 150. sz. Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület 50

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

2011. évi városi programterv

2011. évi városi programterv évi városi programterv Összeállította: J.G. Tajovsky Általános Művelődési Központ RENDEZVÉNY IDŐPONTJA január RENDEZVÉNY NEVE Nézz körül a Marosháton! HELYSZÍN LEBONYOLÍTÓ ELÉRHETŐSÉG Marosháti Kistérség

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, 1. 100047/2008. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2008. november 27i üléséről. Napirend: A 2009. évi rendezvényterv elfogadása 409/2008.

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

Kedves Kisújszállásiak! Kedves Kisújszállásra látogató Vendégeink!

Kedves Kisújszállásiak! Kedves Kisújszállásra látogató Vendégeink! Kedves Kisújszállásiak! Kedves Kisújszállásra látogató Vendégeink! A kultúra életet szabályozó elv Németh László író gondolatával köszöntöm a kedves Olvasót, és nyújtom át városunk 2019. évi kulturális

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje Időpont Nap Események megnevezése 2018. aug.21. k Alakuló

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet)

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet) A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára 20 (tervezet) JANUÁR 1 Zenés disznótor 2 A magyar kultúra napja FEBRUÁR Baráti találkozó Kertbarát Kör, Péti Nyugdíjas Klub előadás 1 Dance Action Gála

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Dombóvár város 2012. évi rendezvénynaptárával kapcsolatos

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2016. szeptember 1. 2017. június

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

Augusztus. Szeptember

Augusztus. Szeptember A 2019/2020-as tanév helyi rendje 08. 26-27-28. Javító- és osztályozóvizsgák. Augusztus 08. 26. Tanulók átvétele másik általános iskolákból, pótbeíratás. 08. 29. Tankönyvosztás. 08. 29. Első osztályos

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

Itt mindenkire zene vár! Kedves Kisújszállásiak! Kedves Kisújszállásra látogató Vendégeink!

Itt mindenkire zene vár! Kedves Kisújszállásiak! Kedves Kisújszállásra látogató Vendégeink! Itt mindenkire zene vár! Kedves Kisújszállásiak! Kedves Kisújszállásra látogató Vendégeink! Városunk kulturális életének 2018. évi foglalatát tartja kezében a kedves Olvasó. Egy vázlatot, amelyet majd

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Kölked Község évi eseménynaptára

Kölked Község évi eseménynaptára Kölked Község 2018. évi eseménynaptára Tervezett és megvalósuló beruházások 2018. évben Önkormányzati hivatal és Közösségek háza felújítása ( 29 millió forint ) A régi óvoda felújítása ( védőnői szolgálat

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2011/2012-es tanévre Tiszakécske, 2011. augusztus

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben