Egységes szerkezetbe foglalt változat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egységes szerkezetbe foglalt változat"

Átírás

1 Egységes szerkezetbe foglalt változat Felelősségi nyilatkozat: Az egységes szerkezetbe foglalás során a közösségi joganyag alapvető okmányait, azok módosításait és helyesbítéseit egyesítik egyetlen, nem hivatalos dokumentumban. Minden dokumentum dokumentációs eszköznek tekintendő, tartalmáért az intézmények nem vállalnak felelősséget. A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló, július 11-i 861/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet e értelmében a tagállamok által megküldött információk. 1

2 BELGIUM (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel Bejelentjük, hogy a kis értékű követelések európai eljárásában ítélethozatalra az alábbi bíróságok rendelkeznek hatáskörrel és illetékességgel: a Gerechtelijk Wetboek (a bíróságokról szóló belga törvény) értelmében az ügy tárgya szerint hatáskörrel és területi illetékességgel rendelkező békebírók (Vreiereehter), elsőfokú bíróság vagy kereskedelmi bíróság. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárás céljaira elfogadott, a bíróságok rendelkezésére álló kommunikációs eszközök Belgiumban a következőkre korlátozódnak: az I. mellékletben meghatározott egységesített "A" keresetlevél és az azt alátámasztó iratok közvetlen benyújtása a területileg illetékes elsőfokú bíróság hivatalához, ÉS az "A" keresetlevél és az azt alátámasztó iratok elküldése ajánlott levélben a területileg illetékes elsőfokú bírósághoz. A belga eljárási jog értelmében van lehetőség a rendelet 17. cikke szerinti jogorvoslatra. A fellebbezést a bíróságokról szóló belga törvény értelmében az ügy tárgya szerint hatáskörrel és területi illetékességgel rendelkező elsőfokú bírósághoz, kereskedelmi bírósághoz vagy fellebbviteli bírósághoz kell benyújtani. A bíróságokról szóló belga törvény cikke a fellebbezés benyújtásának határidejét az ítéletnek a bíróságokról szóló belga törvény 792. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelő kézbesítését, illetve az ítéletről szóló ilyen értesítést követő egy hónapban állapítja meg. E cikk analógiája útján a kis értékű követelések európai eljárására is érvényes, hogy a fellebbezéseket az azt követő egy hónapon belül kell benyújtani, hogy az illetékes bíróság a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló rendelet 13. cikkének megfelelően kézbesíti az ítéletet vagy értesítést küld róla. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek A 21. cikk (2) bekezdésének b) pontjának megfelelően Belgium a belga nemzeti jog értelmében kizárólag a végrehajtás helye szerinti hivatalos nyelvet vagy hivatalos nyelvek egyikét fogadja el. 2

3 (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A bíróság által a kis értékű követelések európai eljárásának keretében hozott ítéletek végrehajtására hatáskörrel rendelkező hatóságok Belgiumban a bírósági végrehajtók. A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló rendelet 23. cikkének alkalmazására hatáskörrel rendelkező hatóság elsősorban a zár alá vétel helye szerinti, a zár alá vételt elrendelő bíró ( juge des saisies (exécution) és beslagrechter (tenhuitvoerlegging) ). A bíróságokról szóló belga törvény cikke szerint minden, az előzetes zár alá vétellel és a végrehajtás módjával kapcsolatos intézkedés tekintetében a zár alá vételt elrendelő bíró illetékes. A területi illetékesség fogalmát a bíróságokról szóló belga törvény 633. cikke határozza meg. E tekintetben hatáskörrel rendelkezik a bíróságokról szóló belga törvény értelmében területileg illetékes elsőfokú bíróság is. A bíróságokról szóló belga törvény 569. cikkének 5. pontja úgy rendelkezik, hogy az ítéletek és határozatok végrehajtásával kapcsolatos jogviták tárgyalására az elsőfokú bíróságnak van hatásköre. Emellett a bíróságokról szóló belga törvény 566. cikke értelmében is teljes jogkörrel rendelkezik. 3

4 BULGÁRIA (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel Kis értékű követelések esetén alkalmazható európai eljárásban határozathozatalra a járási bíróságok (районни съдилища) rendelkeznek hatáskörrel. Illetékességüket a polgári perrendtartásban (Гражданския процесуален кодекс) foglalt területi illetékességi szabályok határozzák meg. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök Bulgáriában a kis értékű követelések esetén alkalmazható európai eljárás elindítására szolgáló A. kérelmi formanyomtatvány közvetlenül vagy postai úton nyújtható be az illetékes bíróságon. A járási bíróság által hozott határozatok ellen a megyei bírósághoz (окръжни съдилища) lehet fellebbezni. A jogorvoslati kérelmet a vitatott határozatot hozó bíróságon kell benyújtani a határozat érintett fél számára történő kézbesítését követő két héten belül (a polgári perrendtartás 258. és 259. cikke). A fellebbviteli bíróság által hozott határozat ellen további jogorvoslati kérelem nyújtható be a Legfelsőbb Semmítőszékhez (Върховния касационен съд) olyan érdemi, illetve eljárási kérdésben, 1. amelyben határozathozatalra a Legfelsőbb Semmítőszék ítélkezési gyakorlatával összeütközésben került sor; 2. amelyben különböző bíróságok egymásnak ellentmondó módon határoztak; 3. amely jelentőséggel bír a jog megfelelő végrehajtása és a jogfejlődés szempontjából. Határozat megsemmisítésére irányuló kérelem nem nyújtható be olyan ügyben, amelyben a jogorvoslati kérelemben foglalt összeg nem haladja meg az BGN (511,29 EUR) összeget. A megsemmisítésre irányuló kérelmet a másodfokú határozatot hozó bíróságon kell benyújtani a határozat érintett fél számára történő kézbesítését követő egy hónapon belül (a polgári perrendtartás 280. és 283. cikke). (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek A 21. cikk (2) bekezdésének b) pontja alkalmazásában elfogadott nyelv a bolgár nyelv. 4

5 (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok Végrehajtásra az (állami és magán) bírósági végrehajtók (cъдебни изпълнители) rendelkeznek hatáskörrel. A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló, július 11-i 861/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikke alkalmazásában illetékességgel az ügyet tárgyaló bíróság, illetve jogerős határozat esetében az első fokon eljáró bíróság rendelkezik (a polgári perrendtartás 624. cikkének (4) bekezdése). 5

6 CSEHORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A Cseh Köztársaságban a polgári ügyekben történő bíráskodást szabályozó általános jogi rendelkezések a módosított 99/1963. számú törvényben (Občanský soudní řád, a továbbiakban: OSŘ) találhatók. Ezek alapján határozzák majd meg, melyik bíróság illetékes a kis értékű követelések európai eljárásának elbírálására. A tárgyi hatály kérdését a szakasz, míg a területi illetékességet a 84 89a. szakasz szabályozza. A várható esetek típusát tekintve, a tárgyi hatályt illetően rendesen a kerületi bíróságok járnak majd el, míg a területi illetékesség meghatározása rendesen az alperes lakóhelye/bejegyzett székhelye alapján történik majd meg. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A Cseh Köztársaság a következő kommunikációs eszközöket fogadja el egyéb kommunikációs eszközként: a) fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva, az elektronikus aláírásokról szóló, legutóbb módosított 227/2000. számú törvénynek megfelelően; b) ; c) fax. Amennyiben a kérelem ben vagy faxon érkezik (b) és c) pont), az eredeti dokumentumoknak a bírósághoz három napon belül be kell érkezniük. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a kérelmet nem veszik figyelembe. A cseh jogrendben a jogorvoslat fellebbezés formájában lehetséges, amelyet az OSŘ szakasza szabályoz. A fellebbezési kérelmet az írásbeli határozat kézhezvételét követő 15 napon belül kell benyújtani annál a bíróságnál, amelynek a határozatára a fellebbezés irányul. A bíróság ezután eljuttatja a fellebbezést ahhoz a magasabb fokú bírósághoz, amelynél a fellebbezési eljárások folynak. Nem lehet fellebbezni olyan határozat ellen, amely CZK összeget meg nem haladó összeg megfizetését rendeli el. 6

7 (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek A Cseh Köztársaságban a cseh nyelv mellett a szlovák és az angol nyelv használata is elfogadott. (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok 1. A Cseh Köztársaságban végrehajtásra hatáskörrel rendelkező hatóságok a kerületi bíróságok és a bírósági végrehajtók. A jogosult fél a) a határozat bírósági végrehajtására irányuló kérelmet nyújthat be a területileg illetékes bírósághoz; b) a határozat bírósági végrehajtó általi végrehajtásra irányuló kérelmet nyújthat be a területileg illetékes bírósághoz; c) a határozat bírósági végrehajtó általi végrehajtásra irányuló kérelmet nyújthat be bármelyik bírósági végrehajtóhoz. A kerületi bíróság területi illetékességének meghatározására az OSŘ szakasza vonatkozik az a) pont alá tartozó ügyekben, míg a b) pont alá tartozó ügyekben a bírósági végrehajtókról és a végrehajtásról szóló, legutóbb módosított 120/2001. számú törvényt (a továbbiakban: a végrehajtási törvénykönyv) 45. szakaszát kell majd alkalmazni. A határozatok bírósági végrehajtását az OSŘ rendelkezései szabályozzák, míg a bírósági végrehajtókra a végrehajtási törvénykönyv is vonatkozik. A végrehajtás cseh köztársaságbeli szabályairól további részletes tájékoztatás található az Európai Igazságügyi Hálózat honlapján. 2. A Cseh Köztársaság a kerületi bíróságokat jelölte ki a 23. cikk alkalmazására hatáskörrel rendelkező hatóságokként. Területi illetékességüket az OSŘ szakasza szabályozza bírósági végrehajtás esetén (lásd a fenti a) pontot), valamint a végrehajtási törvénykönyv 45. szakasza, amennyiben a határozatot bírósági végrehajtó hajtja végre (lásd a fenti b) és c) pontot. 7

8 NÉMETORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A kis értékű követelések európai eljárásában történő döntéshozatalra valamennyi alsó fokú bíróságnak (Amtsgericht) van hatásköre. Illetékességüket a területi illetékesség szabályai határozzák meg. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A következő kommunikációs lehetőségek állnak rendelkezésre: postai küldemény (magánszolgáltató által kézbesítve is), valamint telefax. Brandenburg tartományban emellett elektronikus hozzáférés is lehetséges valamennyi alsó fokú bírósághoz és a Brandenburgi Tartományi Felsőbírósághoz (Brandenburgisches Oberlandesgericht). Elektronikus dokumentumok a polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung ZPO) 130. szakasza értelmében a internetoldalon keresztül elérhető elektronikus bírósági postaládákba történő továbbítással nyújthatók be. Az adatok eljárási szempontból elfogadható benyújtásának technikai követelményei a oldalon, továbbá a bíróságok mindenkori internetoldalain találhatók. Brémában az összes alsó fokú bírósághoz és a hanzavárosok felsőbíróságához (Hanseatisches Oberlandesgericht) való elektronikus hozzáférést a ZPO 130a. szakaszának rendelkezései szerint lehet igénybe venni. Az adatok eljárási szempontból elfogadható benyújtásának technikai követelményei a bíróságok mindenkori internetoldalain ismerhetők meg. Elektronikus dokumentumot Hessen tartomány valamennyi alsó fokú bíróságához a ZPO 130a. szakaszának rendelkezései szerint lehet benyújtani. Az adatok eljárási szempontból elfogadható benyújtásának technikai követelményei a oldalon találhatók. Az első fokon hozott ítéletek ellen a polgári perrendtartásnak, és különösen a ZPO 511. és azt követő szakaszainak rendelkezései értelmében jogorvoslati lehetőségként fellebbezés nyújtható be. Erre egy hónap áll rendelkezésre, amely akkor kezdődik, amikor az ítélet teljes szövegét kézbesítik. A kis értékű követelések európai eljárásában hozott ítéletek elleni fellebbezéseket valamennyi tartományi bíróság (Landgericht) elbírálhatja a területi illetékességre vonatkozó szabályoknak megfelelően. 8

9 (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek Kizárólag a német nyelv használható. A szorb népesség illetőségi kerületeiben a szorbok jogosultak a bíróság előtt szorb nyelven beszélni. (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A végrehajtási bíróság ugyancsak a perbíróság. 9

10 ÉSZTORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel Észtország bejelenti, hogy Észtországban a kis értékű követelések európai eljárásában az illetékes járási bíróság hoz ítéletet (a Tsiviilkohtumenetluse seadustik [a továbbiakban: polgári perrendtartás] 405. cikkének (1) bekezdése). (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően a kis értékű követelések európai eljárásában engedélyezett és az észtországi bíróságok rendelkezésére álló kommunikációs eszközök a közvetlen, a postai, a fax és az elektronikus úton történő kézbesítés. Iratok kézbesítésénél figyelembe kell venni a polgári perrendtartás cikkében foglalt alaki követelményeket. E rendelkezéseknek megfelelően a bírósághoz a kérelmet jól olvashatóan, nyomtatva, A4-es formátumban kell benyújtani. Ez alatt a kézzel aláírt kereseteket kell érteni. A jogszabálynak megfelelően, amennyiben lehetséges, a per résztvevői a bíróságnak írásban benyújtott peres iratokat elektronikus formátumban is benyújtják. Ez digitális aláírás vagy bármely egyéb hitelesítés nélküli, egyszerű beküldését jelenti, hogy ilyen módon is egyszerűsödjön a bíróság iratkezelése. Amennyiben az iratokat fax vagy útján, illetve bármely egyéb, írásbeli rögzítésre alkalmas formában juttatják el a megfelelő címre, az irat eredetijét szintén, késedelem nélkül, illetve legkésőbb a bírósági tárgyalásig vagy írásbeli eljárásnál az iratbenyújtásra meghatározott határidőn belül be kell nyújtani a bíróságnak. Ez esetben az írásbeli kérelem vagy fellebbezés benyújtására nyitva álló határidőt teljesítettnek tekintik. A feltétlenül írásbeli formában benyújtandó kérelmeket és egyéb iratokat elektronikus formában is be lehet a bíróságnak nyújtani, amennyiben a bíróság az iratot ki tudja nyomtatni és másolatot tud róla készíteni. Ez esetben az iraton szerepelnie kell a feladó elektronikus aláírásának, illetve olyan, hasonlóképpen biztonságos módon kell az iratot továbbítani, amely lehetővé teszi a feladó azonosítását. Elektronikus iratot akkor tekintenek a bírósághoz benyújtottnak, ha iktatták a beérkező bírósági iratok nyilvántartásában. Az elektronikus iratok bírósághoz való benyújtásának és az iratok alaki követelményeinek részletes ismertetése az igazságügyi miniszter által kibocsátott rendeletben található. A bíróság akkor is megfelelőnek ítélheti a per résztvevője által ben beküldött kérelmet vagy egyéb peres iratot, ha kézirat formájában nincs aláírva vagy nem szerepel rajta elektronikus aláírás, amennyiben nem kétséges a feladó személyazonossága vagy az irat beküldésének ténye, különösen ha a bírósághoz ugyanazon eljárásban, ugyanarról az címről, ugyanazon feladótól már érkezett elektronikus aláírással ellátott irat, illetve ha a 10

11 bíróság úgy rendelkezett, hogy hozzá kérelmeket és egyéb iratokat ilyen formában is be lehet nyújtani. Kis értékű követelések európai eljárásában a bíróság figyelmen kívül hagyhatja a perrendtartásban a peres iratok kézbesítésére és az eljárás résztvevői által benyújtott iratok alakiságára meghatározott rendelkezéseket, kivéve ha alperes idézésének kézbesítéséről van szó. Az észt eljárási szabályokban meghatározott jogorvoslatok a következők: fellebbezési eljárás, semmisségi eljárás, mulasztási ítélet érvénytelenítésére irányuló kérelem és felülvizsgálati eljárás. Fellebbezési eljárás keretében fellebbezés nyújtható be kis értékű követelések európai eljárásában hozott bírósági ítélet ellen, amennyiben a járási bíróság ítéletében jogorvoslati lehetőségről rendelkezik. Általában a bíróság akkor teszi lehetővé a jogorvoslat iránti kérelmet, amikor úgy véli, hogy fellebbviteli bíróság ítéletére van szükség megyei bíróság jogkérdésben alkotott véleményének megszerzéséhez. Amennyiben a járási bíróság ítélete nem tartalmaz jogorvoslati lehetőségre történő utalást, fellebbezés akkor is benyújtható a megyei bírósághoz, bár a megyei bíróság csak akkor fogadja el a kérelmet, ha egyértelmű, hogy ítélethozatalkor a járási bíróság helytelenül alkalmazott lényeges jogi rendelkezést, eljárási követelményeket sértett vagy helytelenül értékelt bizonyítékot, valamint ha ez komoly hatással volt az ítéletalkotásra. A fellebbezést annál a megyei bíróságnál kell benyújtani, amelynek joghatósága alá a kis értékű követelések európai eljárásában ítélkező járási bíróság tartozik. Fellebbezést az ítéletnek a fellebbező számára történő kézbesítését követő 30 napon, de legfeljebb az elsőfokú bíróság ítéletének közzétételét követő öt hónapon belül lehet benyújtani. Amennyiben a járási bíróság ítélete nem tartalmaz ítéletet leíró és indokló részt, és a bíróságot a per résztvevője az ítélet ilyetén kiegészítésére kéri, a fellebbezésre nyitva álló időszak a teljes ítélet kézbesítésétől újraindul. Semmisségi eljárásra irányuló kérelmet a Legfelsőbb Bírósághoz lehet benyújtani fellebbezési eljárás keretében hozott bírósági ítélet ellen (a polgári perrendtartás 66. fejezete). A per résztvevője semmisségi eljárásra irányuló kérelmet nyújthat be a Legfelsőbb Bírósághoz, amennyiben a megyei bíróság jelentősen megsértett eljárási követelményeket, illetve helytelenül alkalmazott lényeges jogi rendelkezést. Semmisségi eljárásra irányuló kérelmet az ítéletnek a per résztvevője számára történő kézbesítését követő 30 napon, de legfeljebb a megyei bíróság ítéletének közzétételét követő öt hónapon belül lehet benyújtani. Amennyiben kis értékű követelések európai eljárásában mulasztási ítélet születik, a polgári perrendtartás 415. cikkében foglalt eljárásnak megfelelően mulasztási ítélet érvénytelenítésére irányuló kérelem nyújtható be. A kérelmet a mulasztási ítélet kézbesítését követő 14 napon belül kell a járási bíróságon benyújtani. Amennyiben a mulasztási ítéletet az Észt Köztársaság területén kívül, illetve hirdetmény útján kell 11

12 kézbesíteni, úgy a kérelem benyújtására az ítélet kézbesítését követő 28 napon belül kerülhet sor. Kivételes esetben, a per résztvevője kérésére és amennyiben új bizonyíték merül fel, a Legfelsőbb Bírósághoz már jogerőre emelkedett ítélet ellen felülvizsgálati kérelem nyújtható be a polgári perrendtartás 68. fejezetében meghatározott eljárásnak megfelelően. Felülvizsgálati kérelmet a felülvizsgálatra okot adó tény felmerülését követő legfeljebb két hónapon belül lehet benyújtani. Arra hivatkozással történő felülvizsgálati kérelem, hogy a per résztvevőjét nem képviselték az eljárásban, az ítéletnek az említett résztvevő számára történő kézbesítését követő két hónapon belül, illetve polgári peres eljárásban aktív cselekvőképességgel nem rendelkező fél esetében az ilyen résztvevő jogi képviselőjének történő kézbesítést követő két hónapon belül nyújtható be. E célból a hirdetmény útján történő kézbesítést nem veszik figyelembe. Felülvizsgálati kérelem nem nyújtható be, amennyiben a felülvizsgálni kért bírósági ítélet jogerőre emelkedését követően öt év eltelt. A bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő 10 év elteltével felülvizsgálati kérelmet nem lehet arra hivatkozással benyújtani, hogy a fél az eljárásban nem vett részt, nem képviseltette magát, és nincs erre lehetőség a polgári perrendtartás 702. cikke (2) bekezdésének 8. albekezdésében foglalt esetben sem. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek A rendelet 21. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében elfogadott nyelv az észt és az angol. (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A kis értékű követelések európai eljárásában Észtországban hozott ítéleteket független végrehajtók hajtják végre. A végrehajtási eljárás elindítására irányuló kérelmet az adós tartózkodási vagy lakóhelye, illetve a vagyontárgy helye szerint illetékes végrehajtónál kell benyújtani. A végrehajtói irodák jegyzéke a címen található. Amennyiben kis értékű követelések európai eljárásában hozott ítélet ellen fellebbezésre kerül sor, a rendelet 23. cikkében foglalt rendelkezéseket az a megyei bíróság alkalmazza, amelynél a fellebbezést benyújtották. Ha mulasztási ítélet születik, és érvénytelenítésére a polgári perrendtartás 415. cikke értelmében kérelmet nyújtanak be, az alkalmazandó intézkedésekre irányuló kérelmet a mulasztási ítélet érvénytelenítése ügyében eljáró bírósághoz kell benyújtani. Amennyiben fellebbezési kérelmet nem nyújtottak be, a rendelet 23. cikkében foglalt intézkedéseket az ügyben már korábban ítélkező bíróság alkalmazza. A rendelet 23. cikkének c) pontjában foglalt intézkedések alkalmazására illetékes bíróság az a járási bíróság, amelynek joghatósági területén végrehajtási eljárások folynak, illetve kellene, hogy folyjanak. A végrehajtási eljárásról szóló törvénykönyv 46. cikkében foglalt esetekben a végrehajtási eljárást folytató végrehajtó, illetve a bíróság határozhat a végrehajtási eljárás felfüggesztéséről. 12

13 GÖRÖGORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A kis értékű követelésekkel kapcsolatos ügyek a békebíróságok hatáskörébe tartoznak. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A követeléseket a békebíróság hivatalához címzett írásos kérelem vagy a békebíróságon rögzített személyes nyilatkozat formájában lehet benyújtani. A kis értékű követelések eljárásában hozott ítéletek ellen fellebbezésnek helye nincs. Mindazonáltal ellentmondás vagy semmítés formájában van lehetőség jogorvoslatra. Az elfogadott nyelv a görög. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A végrehajtásra hatáskörrel rendelkező hatóság a végrehajtást kérelmező fél által megbízott bírósági végrehajtó. A rendelet 23. cikkének végrehajtására hatáskörrel rendelkező hatóságok a békebíróságok. 13

14 SPANYOLORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel Az elsőfokú bíróságok. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A keresetlevelet közvetlenül, postai úton vagy faxon lehet benyújtani. Van lehetőség jogorvoslatra. A fellebbezést ugyanaz előtt az elsőfokú bíróság előtt kell előkészíteni, amely az ítéletet hozta, az ítélet elleni fellebbezés szándékát 5 napon belül be kell jelenteni, és meg kell jelölni a vitatott pontokat. Amint a fellebbezés elkészült, 20 napon belül hivatalosan is be kell nyújtani a megfelelő tartományi bírósághoz (Audencia provincial). A spanyol. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A végrehajtásra és a 23. cikk alkalmazására az elsőfokú bíróságok rendelkeznek hatáskörrel 14

15 FRANCIAORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A kis értékű követelések európai eljárásában ítélethozatalra az elsőfokú bíróság (tribunal d instance) és a tárgykörben meglévő hatáskörének keretein belül a kereskedelmi bíróság (tribunal de commerce) rendelkezik hatáskörrel. Amennyiben a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet nem határozza meg a területileg illetékes bíróságot, hanem csak egy adott tagállam joghatóságát, a területileg illetékes bíróság meghatározására a francia jog rendelkezései az irányadóak. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A keresetlevelet postai úton vagy ben lehet a bírósághoz eljuttatni; A rendelet 17. cikkének megfelelően a francia jog szerint az alábbi jogorvoslatokra van lehetőség: rendes jogorvoslat (recours ordinaire): ha a keresetlevelet az 5. cikk (2) bekezdése szerint nem kézbesítették az alperesnek, vagy arra az 5. cikk (3) bekezdésében meghatározott válaszformanyomtatvánnyal nem válaszolt (azaz mulasztási ítélet jugement rendu par défaut esetében), az alperes az ítéletet hozó bíróságnál ellentmondással élhet (a Code de procédure civile polgári perrendtartás, a továbbiakban: CPC cikke); rendkívüli jogorvoslat (recours extraordinaires): amennyiben az ítélet ellentmondással (már) nem megtámadható, a felek az alábbi két rendkívüli jogorvoslattal egyikével élhetnek: semmiségi panasz (pourvoi en cassation) benyújtása a Semmítőszékhez (Cour de cassation) (a CPC cikke); perújrafelvételi kérelem (recours en révision) benyújtása a megtámadott ítéletet hozó bírósághoz (a CPC cikke); (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek A 21. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében elfogadott nyelvek a következők: francia, angol, német, olasz, spanyol; 15

16 (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A végrehajtásra hatáskörrel rendelkező hatóságok a bírósági végrehajtók (huissier de justice) és elsőfokon eljáró bíró által elrendelt fizetésletiltás esetén az elsőfokú bíróság hivatalvezetője. A 23. cikk alkalmazásában: mulasztási ítélet esetén a bíróság, amelyhez az ellentmondást benyújtották, az ügy érdemében ismét ítéletet hoz, korábbi ítéletét pedig amennyiben előzetes végrehajtást rendelt el visszavonja. Ez utóbbi a végrehajtás felfüggesztésével jár, egyébként a sürgős esetben az ideiglenes intézkedést hozó bíró, illetve a fizetési meghagyás vagy foglalási okirat kézbesítését követően a végrehajtó bíró minden esetben elrendelheti végrehajtás felfüggesztését azzal, hogy meghosszabbítja az adós számára szabott fizetési határidőt (a CPC 510. cikke). 16

17 ÍRORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A járási bíróságoknak (district court) van hatásköre ítéletet hozni; a kérelmeket a járási bíróság kis értékű követelések nyilvántartásáért felelős tisztviselőjénél (Small Claims Registrar) kell benyújtani. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A kommunikációs eszközök a postai út és a fax. A fellebbezést a vidéki bírói kerületek tárgyalásainak megtartására kiszálló megfelelő bírósághoz (Circuit Court) lehet benyújtani. Az elfogadott nyelvek az ír és az angol. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A végrehajtásra irányuló kérelmet Az illetékes Circuit Courton keresztül a nyilvántartásáért felelős megyei tisztviselőnél / járási bírónál (County Registrar/Sheriff) lehet benyújtani. A megfelelő járási bíróságok illetékesek a végrehajtás megtagadására, felfüggesztésére vagy korlátozására irányuló kérelmek elbírálására. 17

18 OLASZORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A kis értékű követelések európai eljárásában döntéshozatalra hatáskörrel rendelkező szervek a következők: a békebíróság, illetve az olyan ügyekre vonatkozó esetekben, amelyekben az olasz szabályozás kizárólagos hatáskört állapít meg, a rendes polgári bíróság vagy a fellebbviteli bíróság első és egyetlen fokon történő ítélethozatali hatáskörrel. A rendelet alkalmazásában és a 2. cikk szerint az alkalmazási körből kizárt esetektől eltekintve a rendes polgári bíróság különösen a következő esetekben rendelkezik hatáskörrel: 1) az ingatlan- és üzletbérléssel kapcsolatos pénzbeli követelések (a 861/2007/EK rendelet 2. cikke (2) bekezdésének g) pontja és az olasz polgári perrendtartás 447-bis cikke); 2) a mezőgazdasági szerződésekkel kapcsolatos követelések (ebben az esetben a rendes bíróság mezőgazdasági tagozatai rendelkeznek hatáskörrel az február 14-i 29. sz. törvény értelmében); 3) a vállalkozásokra, bankokra és tőzsdeügynöki társaságokra vonatkozó követelések, valamint a közbeszerzésekhez nyújtott kölcsönök a január 17-i 5. sz. törvényerejű rendelet értelmében; 4) szabadalmakkal és védjegyekkel kapcsolatos követelések (ebben az esetben a rendes polgári bíróság ipari és szellemi tulajdonnal foglalkozó tagozatai rendelkeznek hatáskörrel a június 27-i 168. sz. törvényerejű rendelet 1. és azt követő cikkei értelmében); 5) a hajózási jog alá tartozó követelések és különösen a hajók összeütközéséből eredő károk; a hajók által horgonyzás vagy kikötés, valamint bármely egyéb, kikötőben vagy más megállóhelyen végzett manőver közben okozott károk; a be- és kirakodásra szolgáló szerkezetek használata, illetve a kikötőben történő árukezelés közben okozott károk; a hajók által halászhálókban és egyéb halászati felszerelésekben okozott károk; a segítségnyújtás, mentés és helyreállítás miatt felmerült költségek és kártérítések; a hajóroncsok felkutatásával kapcsolatos kiadások és támogatások visszatérítése a hajózási törvény 589. cikkével összhangban. A versenyellenes megállapodásokkal és piaci erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatos kártérítési igényekre vonatkozó esetekben a rendelet alkalmazásában és a 2. cikk szerint az alkalmazási körből kizárt esetektől eltekintve a fellebbviteli bíróság mint egyetlen fokon történő ítélethozatali hatáskörrel rendelkező szerv rendelkezik hatáskörrel (az október 10-i 287. sz. törvény 33. cikkének (2) albekezdése). 18

19 (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A kis értékű követelések európai eljárásának alkalmazásában elfogadott kommunikációs eszközök a postai szolgáltatások. Az olaszországi szabályozás szerint a békebíróság határozataival szembeni fellebbezéseket a körzeti bíróságon, míg a körzeti bíróság határozataival szembeni fellebbezéseket a fellebbviteli bíróságon kell benyújtani, mindkét esetben 30 napos határidőn belül. A fellebbviteli bíróság határozataival szemben a Legfelsőbb Semmítőszéken nyújtató be jogorvoslati kérelem 60 napos határidőn belül (a polgári perrendtartás 3e). Az elfogadott nyelv az olasz. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A végrehajtásra hatáskörrel rendelkező hatóság a rendes polgári bíróság. A végrehajtás felfüggesztésére vagy korlátozására a rendelet 23. cikke értelmében hatáskörrel rendelkező hatóság a rendes polgári bíróság. 19

20 CIPRUS (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A Ciprus négy közigazgatási kerületében ezek nevezetesen Nicosia, Limassol, Larnaca- Famagusta és Paphos a Ciprusi Köztársaság ellenőrzése alatt működő kerületi bíróságok az elsőfokú bíróságokat és más szakosított bíróságokat foglalják magukban. A bírák hatáskörét a bíróságokról szóló törvény (14/60) rögzíti; e hatáskörök a bírói hierarchia szerint változnak attól függően, hogy az adott bíró kerületi bírói, kerületi főbírói vagy elnöki tisztséget tölt-e be. Az egyes kerületi bíróságok számára meghatározott működési rendelkezésekkel összhangban a kis értékű követelésekkel kapcsolatos ügyek a kerületi bíró hatáskörébe tartoznak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a többi bíró ilyen hatáskörrel nem rendelkezik: az ő jogkörük nagyobb léptékű jogvitákra terjed ki. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A kis értékű követelések európai eljárásának alkalmazásában az elfogadott rendelkezésre álló kommunikációs eszközök a következők: a kérelem benyújtható személyesen a bíróság hivatalában, továbbá postai vagy egyéb kommunikációs eszköz pl. telefax vagy útján. A fent említett, bíróságokról szóló törvény korlátlan jogot biztosít az elsőfokú bíróságok bármely határozatával szembeni fellebbezési kérelem benyújtására, melyet a Legfelsőbb Bíróság három bírából álló bizottsága vizsgál meg. A Legfelsőbb Bíróság hatáskörrel bír az elsőfokú bíróságok határozatainak teljes körű felülvizsgálatára. A hatályos rendelkezések szerint a fellebbezést az elsőfokú határozat kibocsátásától számított 42 napon belül kell benyújtani. Mindazonáltal a kis értékű követelésekkel kapcsolatos ügyekben a fellebbezések feldolgozására rövidebb határidő (például 14 nap) és gyorsabb eljárás bevezetését tervezik. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek A bíróságok elfogadott munkanyelve a görög. Mindazonáltal e rendelet alkalmazásában a Cipruson szintén általánosan használatos angol nyelv is elfogadott. (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A határozatok végrehajtására és a 23. cikk alkalmazására hatáskörrel rendelkező hatóságok a bíróságok, melyek felügyelik határozataik jogszerű végrehajtását. 20

21 LETTORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel Lettországban a rendes bíróságok rendelkeznek hatáskörrel a kis értékű követelések európai eljárásának lefolytatására. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök Lettországban a kérelmező kérelmét a megfelelő bírósághoz közvetlenül vagy postai úton nyújthatja be. Az elsőfokú bíróságok ítéleteire vonatkozó lettországi eljárásjognak megfelelően az eljárásban részt vevő felek az ítélet kihirdetését követő 20 napon belül nyújthatnak be fellebbezést (Polgári Eljárási Törvény 413. cikk (1) bekezdés és 415. cikk (1) bekezdés). Amennyiben az elsőfokú bíróság kivonatos ítéletet hozott, és a teljes ítélet meghozatalát illetően eltérő határidőt állapított meg, a fellebbezés benyújtása céljából rendelkezésre álló időtartam a teljes ítélet meghozatalára megállapított dátumtól kezdődik (Polgári Eljárási Törvény 415. cikk (2) bekezdés). Hasonlóképpen, fellebbviteli bíróság ítélete ellen a felülvizsgálati eljárásoknak megfelelően élhetnek jogorvoslattal az eljárásban részt vevő felek, éspedig az ítélet kibocsátását követő 30 napon belül (Polgári Eljárási Törvény 450. cikk (1) bekezdés és 454. cikk (1) bekezdés). Kivonatos ítélet esetén a fellebbezés benyújtására rendelkezésre álló határidő a bíróság által a teljes ítélet kibocsátására megállapított dátumtól kezdődik. Ha az ítéletet a tervezett dátumot követően hozza meg a bíróság, a fellebbezés benyújtásának határideje az ítélet tényleges kibocsátásának napjától számítandó (Polgári Eljárási Törvény 454. cikk (2) bekezdés). (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek Lettországban a rendelet 21. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a rendelet 20. cikkének (2) bekezdésében említett tanúsítványt ( D formanyomtatvány) lett nyelven kell kiállítani. 21

22 (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A bírósági ítéletek végrehajtása Lettországban hivatásos bírósági végrehajtók feladata. A lett eljárásjognak megfelelően (644. cikk (1) bekezdés) a rendelet 23. cikkének alkalmazása külföldön hozott ítélet végrehajtása esetén annak a kerületi vagy városi bíróságnak (általános hatáskörű bíróságnak) a feladata, amelynek illetékességi területén a külföldi bíróság által hozott ítélet végrehajtandó. Amennyiben a rendelet 23. cikkét a 15. cikk (2) bekezdésével összefüggésben hajtják végre, azaz ha az ítéletet abban a tagállamban hajtják végre, amelyben meghozták, a lett eljárásjognak megfelelően (Polgári Eljárási Törvény 206. cikk (1) bekezdés) a rendelet 23. cikkének végrehajtása annak a bíróságnak (általános hatáskörű bíróságnak) a feladata, amely a rendeletben foglalt eljárásnak megfelelően az ítéletet kibocsátotta. 22

23 LITVÁNIA (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A polgári eljárást szabályozó európai uniós és nemzetközi jogi aktusok végrehajtásáról szóló, a kis értékű követelések európai eljárásáról szóló rendelet alkalmazásához szükséges rendelkezéseket tartalmazó törvény 26. cikke értelmében a kis értékű követeséseket a Litván Köztársaság polgári perrendtartásában (Valstybės Žinios, 2002., sz.) az illetékességre meghatározott szabályoknak megfelelően a körzeti bíróságok vizsgálják meg. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A kis értékű követelések európai eljárásának (ezen belül a 861/2007/EK rendelet 4. cikke (1) bekezdésének) alkalmazása esetén az eljárási iratokat a bírósághoz közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani. A törvény 29. cikke értelmében a kis értékű követelések esetén alkalmazható európai eljárás során hozott bírósági ítéletek ellen a jogorvoslati eljárás keretében lehet fellebbezni. A fellebbezést a fellebbezés tárgyát képező ítéletet hozó bíróságon keresztül a regionális bírósághoz kell benyújtani. A benyújtásra az elsőfokú bíróság határozatának keltétől számított harminc napon belül van lehetőség. Amennyiben a fellebbezést benyújtó lakóhelye vagy letelepedésének helye külföldi államban található, a fellebbezést az elsőfokú bíróság határozatának keltétől számított negyven napon belül is be lehet nyújtani. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek A 861/2007/EK rendelet 21. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében az elfogadható nyelv a litván. 23

24 (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A törvény 31. cikke szerint azok az ítéletek, amelyeket a bíróság a kis értékű követelések esetén alkalmazható európai eljárásban hoz és amelyekről a 861/2007/EK rendelet IV. mellékletében szereplő D formanyomtatvány kitöltésével tanúsítványt állít ki, végrehajtható okiratnak minősülnek. A végrehajtható okiratokkal kapcsolatos végrehajtási feladatokat a bírósági végrehajtó látja el. A kis értékű követelések esetén alkalmazható európai eljárásban hozott ítéletek végrehajtásának elutasítására irányuló, a 861/2007/EK rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében említett kérelmeket Litvánia fellebbviteli bírósága vizsgálja meg. A kis értékű követelések esetén alkalmazható európai eljárásban hozott ítéletek végrehajtásának felfüggesztésére vagy korlátozására irányuló, a 861/2007/EK rendelet 23. cikkében említett kérelmeket a végrehajtás helye szerinti körzeti bíróság vizsgálja meg. 24

25 LUXEMBURG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A békebíró hatáskörébe tartozik a rendeletben említett ítéletek meghozatala. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök Luxemburg kommunikációs eszközként a postai kézbesítést fogadja el. A békebíró által a rendelet keretében hozott ítéletek ellen nem lehet fellebbezéssel élni. Ezen ítéleteket végső fokon hozzák meg. A békebíró által a rendelet keretében hozott ítéletek ellen felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság a Semmítőszék. A felülvizsgálati kérelem benyújtásának határideje: 2 hónap, amennyiben a semmisségi kérelmet benyújtó személy Luxemburgban lakik; 2 hónap, valamint a távolságra való tekintettel további 15 nap, amennyiben a felülvizsgálati kérelmet benyújtó személy az Európai Unió valamely más tagállamában lakik. A határidő kezdete a békebíró által meghozott ítélet személyes vagy a lakóhelyre történő kézbesítésének vagy értesítésének napja. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek Luxemburg a francia és a német nyelvet fogadja el. (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A végrehajtás tekintetében és a 23. cikk alkalmazására hatáskörrel rendelkező bíróság a békebíró. 25

26 MAGYARORSZÁG (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel Magyarországon: a) a helyi bíróságok b) a megyei bíróságok, Budapesten a Fővárosi Bíróság, az alábbi perek esetében: - a szerzői és szomszédos jogi, valamint iparjogvédelmi perekre (Polgári perrendtartás 23. (1) bek. c) pontja); - a nemzetközi árufuvarozási vagy szállítmányozási szerződéssel kapcsolatos perekre (Polgári perrendtartás 23. (1) bek. d) pontja); - az értékpapírból származó jogviszonnyal kapcsolatos perekre (Polgári perrendtartás 23. (1) bek. h) pontja); - a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelenségére hivatkozva pénzkövetelés iránt indított perek (Polgári perrendtartás 23. (1) bek. k) pontja); (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök Magyarországon - a keresetlevél céljára szolgáló formanyomtatvány ( Á" nyomtatvány) kitöltve benyújtható a bíróságnál; - az postai úton eljuttatható a bírósághoz; vagy - a kereset szóban is előadható a bíróságnál. Magyarországon a meghozott ítélettel szemben a Polgári perrendtartás XII. Fejezete (233. és köv. -ok) szerinti fellebbezés nyújtható be. A fellebbezést az ítélet közlésétől számított tizenöt napon belül kell benyújtani, annál a bíróságnál, amelyik az (elsőfokú) ítéletet meghozta. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek Magyarországon a D" formanyomtatvány szerinti tanúsítványt (20. cikk (2) bekezdés) minden esetben magyar nyelvű fordítással ellátva kell benyújtani. 26

27 (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok Magyarországon a Rendelet hatí lya alá tartozó végrehajtási ügyekben: - α végrehajtás elrendelésére az alábbi hatóságok jogosultak: azon megyei bíróság székhelyén működő helyi bíróság, amelynek területén - adósnak belföldi lakóhelye, székhelye; ennek hiányában - végrehajtás alá vonható vagyontárgyának helye, - külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve közvetlen kereskedelmi képviselete esetén a fióktelep, illetőleg a képviselet helye található; Budapest területén a Budai Központi Kerületi Bíróság - a 23. cikk szerinti intézkedéseke jogosult hatóság: A 23. cikkben meghatározott intézkedésekre Magyarországon a végrehajtást foganatosító bíróság jogosult. A végrehajtást foganatosító bíróság a magyar jogban - az a bíróság, amely mellé az eljáró önálló bírósági végrehajtót kinevezték, illetve - azon megyei bíróság székhelye szerinti helyi bíróságot, amely megyei bíróságra a megyei bírósági végrehajtót kineveznék, (fővárosi bírósági végrehajtó esetében pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróság). 27

28 MÁLTA (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A kis perértékű keresetekkel foglalkozó bíróságról szóló törvénnyel (380. fejezet) létrehozott, kis perértékű keresetekkel foglalkozó bíróság (Tribunal Għal Talbiet Żgħar) rendelkezik hatáskörrel. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök Az elfogadott kommunikációs eszközök az ajánlott levél és a fax. A kis perértékű keresetekkel foglalkozó bíróságról szóló törvény (380. fejezet) 8. cikke értelmében van lehetőség fellebbezni. A fellebbezést kérelem formájában kell benyújtani a fellebbviteli bírósághoz (Qorti ta' I-Appell Sede Inferjuri) a határozathozatalt követő húsz (20) napon belül. A követelés összegétől függetlenül fellebbezésnek van helye a következő esetekben: a bíróság döntéshozatalával kapcsolatos bármely esetben, elévüléssel kapcsolatos bármely kérdésben, a kis perértékű keresetekkel foglalkozó bíróságról szóló törvény (380. fejezet) 7. cikke (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseinek való bármiféle meg nem felelés esetén 1, amennyiben a bíróság a pártatlanság és a méltányosság jogi szabályaival súlyos mértékben ellentétesen járt el, és eljárása sértette a fellebbező jogait. Fellebbezésnek van helye továbbá minden olyan ügyben, ahol a vitatott összeg meghaladja az 1 164,69 eurót (díjak és költségek nélkül). A fellebbviteli bíróság, amennyiben úgy találja, hogy a fellebbezési kérelem jelentéktelen, vagy célja csupán az ellenérdekű fél bosszantása, elutasítja a kérelmet, és a kérelmezőt 232,94 és 1 164,69 euró közötti pénzbírsággal sújtja. A bírság összege polgári jogi tartozásként az államot illeti, és neki fizetendő készpénzben, levonások nélkül; behajtására bírósági úton is sor kerülhet. 1 A 7. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy A bíróság felfüggeszti az eljárást, ha (a) a kérelem ellen olyan védekezést nyújtanak be, amely a bíróság illetékességén kívül eső ügyet is érint, és/vagy (b) valamely hatáskörrel rendelkező bíróság előtt olyan eljárás van folyamatban, amelynek kimenete befolyásolhatja az érintett bíróság előtt folyó kérelmet. 28

29 A máltai és az angol nyelv. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A végrehajtás és a 23. cikk tekintetében a kis perértékű keresetekkel foglalkozó bíróságról szóló törvény (380. fejezet) 10. cikkének (4) bekezdése értelmében azon személy lakóhelyétől függően, aki ellen a végrehajtást kérik, a Qorti tal-maġistrati (Malta) vagy a Qorti tal- Maġistrati (Gozo) az illetékes. 29

30 HOLLANDIA (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A kis értékű követelések európai eljárásának végrehajtásáról szóló törvény (Uitvoeringswet Europese procedure voor geringe vorderingen) 2. cikkének (1) bekezdése: 1. A kis értékű európai követelésekre vonatkozó ügyekben a járási bíró jár el és hoz határozatot. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A 861/2007/EK rendelet szerinti keresetlevél a holland polgári eljárási jog (a polgári perrendtartás Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering 33. cikke) szerint akkor nyújtható be elektronikus úton, ha a bíróság eljárási szabályzata ezt lehetővé teszi. Jelenleg egyik bíróságnál sincs erre lehetőség. Kérelem benyújtása csak az alábbi módokon lehetséges: postai úton; a bíróság hivatalán keresztül. A bírósággal való egyéb, elektronikus úton történő kapcsolattartás jelenleg általában nem lehetséges. A kis értékű követelések európai eljárásának végrehajtásáról szóló törvény 2. cikkének (2) és (3) bekezdése: 2. A kis értékű követelések európai eljárása során a járási bíró által hozott határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. 3. A bíróságok szervezetéről szóló törvény (Wet op de rechterlijke organisatie) 80. cikke értelemszerűen alkalmazandó. A bíróságok szervezetéről szóló törvény 80. cikke: 1. Polgári perben járási bíró által hozott olyan ítélet vagy határozat ellen, amellyel szemben fellebbezés nem (volt) lehetséges, a felek csak megsemmisítésre irányuló kérelmet nyújthatnak be az alábbi indokokra hivatkozva: a) az ítélet vagy határozat alapját képező indokok ismertetésének hiánya; b) az ítélet vagy amennyiben a jog így írja elő határozat kihirdetésének elmulasztása; 30

31 c) hatáskör vagy illetékesség hiánya; vagy d) hatáskör túllépése. (1) bekezdés d) pont - Használható nyelvek A kis értékű követelések európai eljárásának végrehajtásáról szóló törvény 7. cikkének (2) bekezdése: 2. Másik tagállam bírósága által kibocsátott iratnak a rendelet 20. cikkének (2) bekezdése értelmében kiállított példányát a rendelet 21. cikke (2) bekezdésének b) pontja alkalmazásában holland nyelven állítják ki, illetve holland nyelvre fordítják le. (1) bekezdés e) pont - Végrehajtó hatóságok A kis értékű európai követelésről szóló határozat végrehajtására a holland bírósági végrehajtók rendelkeznek hatáskörrel. A 861/2007/EK rendelet 23. cikke alkalmazására hatáskörrel rendelkező hatóságok jegyzékét lásd a kis értékű követelések európai eljárásának végrehajtásáról szóló törvény 8. cikkében. A kis értékű követelések európai eljárásának végrehajtásáról szóló törvény 8. cikke: A rendelet 22. és 23. cikkében említett, végrehajtásra irányuló kérelmekre a polgári perrendtartás 438. cikke alkalmazandó. A polgári perrendtartás 438. cikke: 1. A végrehajtással kapcsolatban felmerülő jogviták a vonatkozó szabályok szerint illetékes bíróság elé kerülnek, vagy az elé a bíróság elé, amelynek illetékességi területén a lefoglalásra sor kerül, vagy amely a szóban forgó ügyek legalább egyikét tárgyalni fogja, illetve amelynek illetékességi területén a végrehajtás majd megvalósul. 2. Ideiglenes intézkedés meghozataláig a jogvita az 1. bekezdés szerint illetékes bíróság ideiglenes intézkedésről határozó bírója (voorzieningenrechter) elé utalható. Egyéb hatásköreinek sérelme nélkül az ideiglenes intézkedésről határozó bíró kérelemre meghatározott időre, illetőleg a jogvita eldöntéséig felfüggesztheti a végrehajtást, vagy előírhatja, hogy a végrehajtás csak biztosíték letétbe helyezése mellett történhet meg vagy folytatható. A lefoglalást megszüntetheti biztosíték letétbe helyezése mellett, illetve anélkül is. A végrehajtás folyamán elrendelheti az elmulasztott alaki követelmények teljesítését, és meghatározza, mely elmulasztott követelményt kell megismételni, és ki viseli az ezzel járó költségeket. Utasítása értelmében az eljárásban érintett harmadik félnek tűrnie kell a végrehajtás folytatását és együtt kell működnie a végrehajtóval, akkor is, ha a végrehajtó biztosíték nyújtását nem írja elő. 3. Amennyiben az ügyben ideiglenes intézkedés nem hozható, az ideiglenes intézkedésről határozó bíró a kereset elutasítása helyett a felperes kérésére bíróság elé utalhatja az ügyet, meghatározva a tárgyalás napját. Olyan alperessel szemben, aki a megadott időpontban nem jelenik meg és az ideiglenes intézkedésről határozó bíró előtt ügyvéd útján 31

32 sem képviselteti magát, csak akkor hoznak mulasztási határozatot, ha megelőzően írásos idézés (exploot) útján kifejezetten a megjelölt időpontra, illetve a felperes kérésére az ideiglenes intézkedésről határozó bíró által megjelölt időpontra idézték. 4. Amennyiben a végrehajtással megbízott végrehajtóval szemben kifogást emelnek, és emiatt haladéktalanul ideiglenes intézkedés válik szükségessé, a végrehajtó az általa készített jegyzőkönyvvel az ideiglenes intézkedésről határozó bíróhoz fordulhat, aki így a kifogás ügyében az érintett felek között ideiglenes intézkedést hozhat. Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró az ügy vizsgálatát addig elhalasztja, amíg a feleket meg nem tudja hallgatni, kivéve ha a kifogás jellege miatt azonnali határozathozatalt ítél szükségesnek. A fent említett jogosultságát a felperes beleegyezése nélkül gyakorló végrehajtót akár a költségek viselésére is kötelezhetik, ha ezen intézkedés szükségtelennek bizonyul. 5. A végrehajtás ellen harmadik felek a felperes és az alperes egyidejű beidézésével kérhetnek jogorvoslatot. 32

33 AUSZTRIA (1) bekezdés a) pont - Európai fizetési meghagyás kibocsátására hatáskörrel A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendelet szerinti elsőfokú eljárás lefolytatására Ausztriában a rendeletben rögzített EUR-s értékhatárból következően a kerületi bíróságok (Bezirksgericht) rendelkeznek hatáskörrel. Kivételesen különleges esetben azonban a tartományi bíróságok (Landesgerichte) is rendelkezhetnek hatáskörrel. A tárgyi és területi illetékességet amennyiben ezt a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet nem tartalmazza a bírósági joghatóságról szóló osztrák törvény (Jurisdiktionsnorm) rendelkezései határozzák meg. (1) bekezdés b) pont - Kommunikációs eszközök A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendelet szerinti eljárással kapcsolatos beadványok a nyomtatott forma mellett elektronikus formában is benyújthatók a WebERV (webalapú elektronikus igazságszolgáltatás) oldalán. A WebERV alapvetően minden természetes vagy jogi személy számára hozzáférhető. A használatához szükséges technikai feltételeket egy speciális szoftver és egy átadó hatóság közvetítő szerepe teremti meg. Az átadó hatóságok aktuális jegyzéke folyamatosan megtekinthető a honlapon. Faxon vagy ben érkező beadvány nem fogadható el. Az osztrák kerületi bíróság által a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendelettel összhangban hozott elsőfokú ítélet megfellebbezhető. A eurót meg nem haladó értékhatárra való tekintettel fellebbezni csak érvénytelenség és/vagy hibás jogi értékelés esetén lehet. A fellebbezést az ítélet kézbesítésétől számított négy héten belül írásban kell benyújtani az első fokon ítéletet hozó kerületi bíróságnál. A fellebbezést ügyvédi aláírással ellátva kell benyújtani. Az ezt követő jogorvoslati eljárás során kötelező az ügyvédi képviselet. A per költségeinek viseléséről szóló határozat ellen amennyiben magát az ítéletet nem támadják meg panasszal (Kostenrekurs) lehet élni. Ezt az ítélet kézbesítésétől számított 14 napon belül kell benyújtani az ítéletet hozó bíróságnál. 33

Tekintettel arra, hogy a tagállamok közül Dánia nem vett részt e rendelet elfogadásában, rá nézve e rendelet nem kötelező, és nem alkalmazható.

Tekintettel arra, hogy a tagállamok közül Dánia nem vett részt e rendelet elfogadásában, rá nézve e rendelet nem kötelező, és nem alkalmazható. A kis értékű követelések európai eljárása 1. A vonatkozó Európai Uniós jogszabály A határokon átnyúló, kis értékű fogyasztói és kereskedelmi követelések egyszerűsített és gyorsított elbírálására vonatkozó

Részletesebben

A kis értékű követelések európai eljárása. A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete

A kis értékű követelések európai eljárása. A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete A kis értékű követelések európai eljárása A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete Célja: - a hozzáférés megkönnyítése - a jogviták rendezésének egyszerűsítése, gyorsítása - az ítéletek elismerésének

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt változat

Egységes szerkezetbe foglalt változat Egységes szerkezetbe foglalt változat Felelősségi nyilatkozat: Az egységes szerkezetbe foglalás során a közösségi joganyag alapvető okmányait, azok módosításait és helyesbítéseit egyesítik egyetlen, nem

Részletesebben

A külföldi határozatok elismerése és végrehajtása az EU-ban a 44/2001/EK és a 2201/2003/EK Rendeletek alapján. Dr. Nyilas Anna

A külföldi határozatok elismerése és végrehajtása az EU-ban a 44/2001/EK és a 2201/2003/EK Rendeletek alapján. Dr. Nyilas Anna A külföldi határozatok elismerése és végrehajtása az EU-ban a 44/2001/EK és a 2201/2003/EK Rendeletek alapján Dr. Nyilas Anna Jogforrások: 1. Magyar belső jog: 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi

Részletesebben

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. január 30. (05.02) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0268 (COD) SN 1316/14 LIMITE FELJEGYZÉS Tárgy: Az Európai Parlament és a Tanács /20../EU rendelete

Részletesebben

AZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA. B u d a p e s t, s z e p t e m b e r 2 9.

AZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA. B u d a p e s t, s z e p t e m b e r 2 9. AZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA d r. R á k V i k t o r B u d a p e s t, 2 0 1 6. s z e p t e m b e r 2 9. végrehajtási jogcímhez jutás önálló, alternatív igényérvényesítési eljárás európai

Részletesebben

c) A rendes bíróságokra vonatkozó részletes magyarázatok

c) A rendes bíróságokra vonatkozó részletes magyarázatok c) A rendes bíróságokra vonatkozó részletes magyarázatok 1. Békítő bíróság A békítő bíróság a polgárokhoz legközelebb álló bíróság. Az Alkotmány rendelkezésének megfelelően tagjait a király nevezi ki.

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október

Részletesebben

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,

Részletesebben

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Alulírott adós előadom, hogy önálló bírósági végrehajtó előtt számon végrehajtás folyik velem szemben. A végrehajtást kérő: Álláspontom szerint a végrehajtást kérő

Részletesebben

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2017. február 15. (OR. en) 2016/0218 (COD) LEX 1718 PE-CONS 56/1/16 REV 1 COWEB 151 WTO 354 CODEC 1855 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG, JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január

Részletesebben

Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról

Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról - a sorozat ötödik része az új eljárási kódex alapján közigazgatási pernek minősülő közszolgálati jogvitákról szól - 1. Bevezetés A Polgári

Részletesebben

A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás

A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás A tárgyalást megelızı szakasz Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Az elsıfokú eljárás szakaszai 1. A tárgyalást megelızı szakasz (a keresetlevél benyújtásától a perindítás hatályának

Részletesebben

EU jogrendszere október 11.

EU jogrendszere október 11. EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós

Részletesebben

Helsinki, március 25. Dokumentum: MB/12/2008 végleges

Helsinki, március 25. Dokumentum: MB/12/2008 végleges Helsinki, 2009. március 25. Dokumentum: MB/12/2008 végleges HATÁROZAT AZ EURÓPAI PARLAMENT, A TANÁCS ÉS A BIZOTTSÁG DOKUMENTUMAIHOZ VALÓ NYILVÁNOS HOZZÁFÉRÉSRŐL SZÓLÓ 1049/2001/EK EURÓPAI PARLAMENTI ÉS

Részletesebben

2009. évi LVI. törvény

2009. évi LVI. törvény 2009. évi LVI. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci

Részletesebben

Szervezeti kisokos Keresetlevél

Szervezeti kisokos Keresetlevél Szervezeti kisokos Keresetlevél ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 5 2018. január 1-től Hogyan indul a polgári per? z A polgári per keresetlevéllel indul, z melyet a felperes nyújt be az alperessel szemben. z A

Részletesebben

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna 1. Az elsőfokú bíróság határozatai Ítélet Végzések Ítélet részei A jogerő szabályai Egyszerű kötőerő Alaki jogerő Anyagi jogerő Rendes perorvoslat Fellebbezés hivatalból

Részletesebben

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB feladatai túlmutatnak a hagyományos jogalkalmazási feladatokon 1. Alkotmánybírósági jellegű funkciók (pl. kötelezettségszegési eljárás,

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

FIZETÉSI MEGHAGYÁS. A fizetési meghagyás kibocsátásának esetei

FIZETÉSI MEGHAGYÁS. A fizetési meghagyás kibocsátásának esetei FIZETÉSI MEGHAGYÁS A fizetési meghagyás szabályozása 2010. július 1.-től jelentősen átalakult. A legalapvetőbb változás az, hogy bizonyos kivételekkel a bíróság helyett közjegyző előtt érvényesíthető a

Részletesebben

II. FOKÚ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

II. FOKÚ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁS 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

Közbeszerzési Hatóság közleménye

Közbeszerzési Hatóság közleménye Közbeszerzési Hatóság közleménye A Közbeszerzési Hatóság - a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 187. (2) bekezdésének ab) alpontjával, valamint az r) ponttal összhangban

Részletesebben

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ K01 nyomtatvány 1. OLDAL ALAPADATOK... 1 2. OLDAL KERESETLEVÉL SZÖVEGE... 6 2 ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.9.6. COM(2016) 552 final ANNEX 2 MELLÉKLET a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Unió

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. A jogorvoslati rendszer alapjai Előzetes megjegyzések Törvényesség követelménye megfeleljen a meghozatalra vonatkozó valamennyi anyagi és eljárási szabálynak Egy aktus

Részletesebben

a Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2014. számú utasítása módosításának tárgyában

a Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2014. számú utasítása módosításának tárgyában A Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2016. számú utasítása a Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2014. számú utasítása módosításának tárgyában Alkalmazását 2017. január hó 01. napjától elrendelem

Részletesebben

v é g z é s t: I n d o k o l á s

v é g z é s t: I n d o k o l á s Bajai Járásbíróság A Bajai Járásbíróság a... (... szám alatti lakos) kérelmezőnek a BAJAI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA (6500 Baja, Szentháromság tér 1. szám alatti székhelyű) kérelmezett ellen indított választási

Részletesebben

Szerbia Legfelsőbb Kasszációs Bíróságának hatásköre az új polgári eljárásjogi jogszabályok tükrében

Szerbia Legfelsőbb Kasszációs Bíróságának hatásköre az új polgári eljárásjogi jogszabályok tükrében Dr. Szalma Mária Szerbia Legfelsőbb Kasszációs Bíróságának hatásköre az új polgári eljárásjogi jogszabályok tükrében I. A Szerb Köztársaság Bíróságokról szóló törvénye 1 értelmében az ország legfelsőbb

Részletesebben

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

1. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény módosítása

1. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény módosítása Orsifcggyíűiés Hivatala irományezám : ' l4 k o 'l 5.---2 í gy' 1, Érkezett : 2015 DEC 0 2015. évi... törvény a cs ődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint a bírósági

Részletesebben

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) 2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek

Részletesebben

99 der Beilagen XXIII. GP - Staatsvertrag - 21 Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 8

99 der Beilagen XXIII. GP - Staatsvertrag - 21 Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 8 99 der Beilagen XXIII. GP - Staatsvertrag - 21 Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 8 BELSŐ MEGÁLLAPODÁS A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAINAK A TANÁCS KERETÉBEN ÜLÉSEZŐ KÉPVISELŐI KÖZÖTT AZ AKCS-EK PARTNERSÉGI

Részletesebben

Incyte from the inside EGY MAGYAR SPC ÜGY AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA ELŐTT

Incyte from the inside EGY MAGYAR SPC ÜGY AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA ELŐTT Incyte from the inside EGY MAGYAR SPC ÜGY AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA ELŐTT Miről lesz szó? Kiegészítő oltalmi tanúsítványok időtartama (SPC) Seattle Genetics ügy (C-471/14.) Incyte Corp. ügy (C-492/16.)

Részletesebben

3. A Közbeszerzési Döntőbizottság illetékessége Magyarország egész területére kiterjed.

3. A Közbeszerzési Döntőbizottság illetékessége Magyarország egész területére kiterjed. A Közbeszerzési Döntőbizottságra vonatkozó, az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény mellékletének II.4. pontjában meghatározott közérdekű adatok 1. A Közbeszerzési Döntőbizottság

Részletesebben

TARTOZÁSOK ÉS AZOK BEHAJTÁSA

TARTOZÁSOK ÉS AZOK BEHAJTÁSA TARTOZÁSOK ÉS AZOK BEHAJTÁSA jogi kisokos a tartozásokról és azok behajtásáról A hajléktalan ellátásban megforduló ügyfelek tartozásainak tipikus esetei: - korábbi lakhatással kapcsolatos bérleti/közüzemi

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT:

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT: Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-6/2014. HATÁROZATI KIVONAT SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON Összehasonlító elemzés DR. SZABÓ KÁROLY GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK

Részletesebben

Jogorvoslati rendszer

Jogorvoslati rendszer Jogorvoslati rendszer Jogorvoslati eszközök: kifogás fellebbezés bírósági felülvizsgálati kérelem alkotmányjogi panasz Az országgyűlési képviselők választásában eljáró választási bizottságok: Szavazatszámláló

Részletesebben

A keresettel/viszontkeresettel/beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelem nyomtatvány

A keresettel/viszontkeresettel/beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelem nyomtatvány 1 A keresettel/viszontkeresettel/beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelem nyomtatvány KERESETTEL/VISZONTKERESETTEL/BESZÁMÍTÁSSAL SZEMBENI ÍRÁSBELI ELLENKÉRELEM 1,2 1. BEVEZETŐ RÉSZ 1.1. Eljáró bíróság

Részletesebben

Jog o h g a h tós ó ág, g, h a h táskör ö,, i l i l l e l tékesség

Jog o h g a h tós ó ág, g, h a h táskör ö,, i l i l l e l tékesség Joghatóság, hatáskör, illetékesség Polgári eljárásjog elıadás A három fogalom 1./ Joghatóság az államok közötti ügymegosztás a nemzetközi elemet tartalmazó ügyekben melyik ország bírósága jár el 2./ Hatáskör

Részletesebben

BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György

BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN dr. Koltai György A KÖZIGAZGATÁSI PER CÉLJA Pp. 2. (1) A bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. -ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a

Részletesebben

805/2004/EK Rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okiratról. Dr. Nyilas Anna

805/2004/EK Rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okiratról. Dr. Nyilas Anna 805/2004/EK Rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okiratról Dr. Nyilas Anna - Célja - Egyszerűsített végrehajtás, automatikus elismerés és nincs külön végrehajthatóvá nyilvánítás

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély

Részletesebben

Az Európai Unió polgári eljárásjogának kialakulása, fejlıdése Joghatósági szabályok az Európai Unióban

Az Európai Unió polgári eljárásjogának kialakulása, fejlıdése Joghatósági szabályok az Európai Unióban Az Európai Unió polgári eljárásjogának kialakulása, fejlıdése Joghatósági szabályok az Európai Unióban Debrecen, 2015. November 4. Polgári eljárásjogok -Definíciók Polgári eljárásjog Nemzetközi polgári

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. 2012/2013. évi Forint. Keretösszegű Kötvényprogramja. Összevont Alaptájékoztatójának. 3. számú kiegészítése

Az OTP Bank Nyrt. 2012/2013. évi Forint. Keretösszegű Kötvényprogramja. Összevont Alaptájékoztatójának. 3. számú kiegészítése Az OTP Bank Nyrt. 2012/2013. évi 500.000.000.000 Forint Keretösszegű Kötvényprogramja Összevont Alaptájékoztatójának 3. számú kiegészítése Jelen dokumentum alapjául szolgáló összevont alaptájékoztató két

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyszám: KE/8/119-2/2018. Ü.i.: Pintér Krisztina Tel.: (34)515-160 Tárgy: függő hatályú döntés Neszmély Község Önkormányzatának térségi területfelhasználási engedély

Részletesebben

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2007 2011) 2. Az eljárások jellege (2007 2011) 3. A kereset jellege (2007 2011)

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2006 2010) 2. Az eljárások jellege (2006 2010) 3. A kereset jellege (2006 2010)

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015. évi konferencia- és kiadvány-támogatására 1. A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK Brüsszel, 2005. március 31. (OR. en) AA 2/2/05 REV 2 CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS: SZERZŐDÉS JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS 20. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi

Részletesebben

sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT MEGNEVEZÉSE [RÖVIDÍTVE] (adja meg a FINANSZÍROZÁSI RENDSZERT)

sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT MEGNEVEZÉSE [RÖVIDÍTVE] (adja meg a FINANSZÍROZÁSI RENDSZERT) HETEDIK KERETPROGRAM sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT MEGNEVEZÉSE [RÖVIDÍTVE] (adja meg a FINANSZÍROZÁSI RENDSZERT) egyrészről az [Európai Közösség] [Európai Atomenergia-közösség] (a továbbiakban: a

Részletesebben

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező)

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.11.15. II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS A TANÁCS HATÁROZATA (2006. november 7.) a 77/388/EGK irányelv 28. cikke (6) bekezdésében

Részletesebben

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Előadó: Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Bevezetés A hatósági eljárásjog hazai fejlődése Általános eljárási törvény Magyarországon 1957. évi IV.

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA Médiaszolgáltatási Főosztály Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyiratszám: PJ/37085-22/2016. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési

Részletesebben

sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS EGYETLEN KEDVEZMÉNYEZETT A PROJEKT CÍME [RÖVIDÍTVE]

sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS EGYETLEN KEDVEZMÉNYEZETT A PROJEKT CÍME [RÖVIDÍTVE] HETEDIK KERETPROGRAM sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS EGYETLEN KEDVEZMÉNYEZETT A PROJEKT CÍME [RÖVIDÍTVE] (adja meg a FINANSZÍROZÁSI RENDSZERT/CSELEKVÉST) egyrészről az Európai Közösségek Bizottsága (a továbbiakban:

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás

Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás Valódi és hivatalbóli jogorvoslat Valódi jogorvoslat: - az ügyfélnek alanyi joga van a kérelemzéshez - (ha a feltételeknek megfelel) a jogorvoslati

Részletesebben

A külföldi határozatok magyarországi végrehajtásának bírósági gyakorlata

A külföldi határozatok magyarországi végrehajtásának bírósági gyakorlata A külföldi határozatok magyarországi végrehajtásának bírósági gyakorlata Szerző: dr. Szalai-Almádi Ildikó bírósági titkár 2015. Törvényszék székhelyén működő járásbíróság titkáraként gyakran szembesültem

Részletesebben

(Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK

(Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK 2009.6.16. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 152/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 469/2009/EK

Részletesebben

A végrehajtás felfüggesztéséről

A végrehajtás felfüggesztéséről A végrehajtás felfüggesztéséről Szerző: dr. Bodnár Éva Budapest, 2013. július 19. A végrehajtási eljárás megindulását követően bekövetkezhetnek olyan események, körülmények, amely alapján helye lehet a

Részletesebben

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.2.26. COM(2014) 101 final ANNEX 1 MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV a következőhöz: A Tanács határozata az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz

Részletesebben

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon Perfelvétel iratai perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon 1. felperesi KERESETLEVÉL 1.1. tartalom tartalmi szabályozásának célja: minél előbb rendelkezésre álljon valamennyi

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.1.18. COM(2017) 17 final 2017/0011 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Schengeni Információs Rendszer területén elfogadott schengeni vívmányoknak a Horvát Köztársaságban

Részletesebben

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási

Részletesebben

A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához.

A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához. VADNAI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához A Vadnai Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati

Részletesebben

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái C Az igazságügyi statisztikái Az tevékenysége általában 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2 26) Érkezett ügyek 2. Az eljárások jellege (2 26) 3. A kereset jellege (2 26) 4. A kereset

Részletesebben

Indokolás. A Ve (1) bekezdése szerint a szavazóköri, valamint a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni.

Indokolás. A Ve (1) bekezdése szerint a szavazóköri, valamint a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni. SZUHAKÁLLÓI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Szuhakállói Helyi Választási Bizottság 28/2014.(X.12.) határozata a települési roma nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításáról

Részletesebben

Az előadás tartalmi felépítése

Az előadás tartalmi felépítése A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014.augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái C Az igazságügyi statisztikái Az tevékenysége általában 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2004 2008) Érkezett ügyek 2. Az eljárások jellege (2004 2008) 3. Akereset jellege (2004 2008)

Részletesebben

A f ize tési i m egh g a h gy g ásos o e lj l á j rás

A f ize tési i m egh g a h gy g ásos o e lj l á j rás A fizetési meghagyásos eljárás Polgári eljárásjog elıadás Fogalma A közjegyzı hatáskörébe tartozó nemperes eljárás; amely során a jogosult által elıterjesztett kérelemre a közjegyzı feltételesen marasztalja

Részletesebben

Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd

Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd Az előadás felépítése I. A jogorvoslatok rendszertani szerepe II. Közigazgatási per III. Fellebbezés I. A jogorvoslatok

Részletesebben

Jogorvoslatok kérelemre: fellebbvitel, újrafelvétel, bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per), Alkotmánybíróság határozata alapján

Jogorvoslatok kérelemre: fellebbvitel, újrafelvétel, bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per), Alkotmánybíróság határozata alapján Jogorvoslatok kérelemre: fellebbvitel, újrafelvétel, bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per), Alkotmánybíróság határozata alapján 1 Jogorvoslati eszközök kialakulása A kiegyezés utáni önkormányzati

Részletesebben

A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata

A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán

Részletesebben

A kapcsolt vállalkozások nyereség-kiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás. megszüntetéséről szóló egyezmény 7. cikkére vonatkozó nyilatkozatok

A kapcsolt vállalkozások nyereség-kiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás. megszüntetéséről szóló egyezmény 7. cikkére vonatkozó nyilatkozatok ALÁÍRÁSI JEGYZŐKÖNYV A CSEH KÖZTÁRSASÁGNAK, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁGNAK, A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁGNAK, A LETT KÖZTÁRSASÁGNAK, A LITVÁN KÖZTÁRSASÁGNAK, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGNAK, A MÁLTAI KÖZTÁRSASÁGNAK, A LENGYEL

Részletesebben

Általános jogi ismeretek. Tematika:

Általános jogi ismeretek. Tematika: Általános jogi ismeretek Tematika: 1 Általános közigazgatási jog, közigazgatási alapismeretek 2 A közigazgatás intézményrendszere 3 Közigazgatási hatósági eljárás, hatáskör, illetékesség Budapest, 2014

Részletesebben

Jogi terminológia szószedete

Jogi terminológia szószedete Jogi terminológia szószedete A TANÁCS 2201/2003/EK RENDELETE (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY Iktatószám: 12106-82/2012* Tárgy: határozat rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettség tartalmának módosításáról Melléklet:

Részletesebben

Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika tavaszi félév, nappali tagozat

Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika tavaszi félév, nappali tagozat Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika 2018-2019. tavaszi félév, nappali tagozat Tantárgy neve Polgári perjog 2. Neptun-kód J3:PP(2) Képzés-tagozat jogász nappali Tantárgy kreditszáma 6 Tantárgyfelelős Prof.

Részletesebben

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1313/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1313/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: PJ/3835-31/2016. Tárgy: a kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek elvi hasznosítására irányuló pályázati eljárás eredménye A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE

A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE V. RÉSZ A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE Hatály 243. (1) A Ftv. 73. (2) bekezdése szerint a hallgató a Főiskola döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés)

Részletesebben

ZÁRÓOKMÁNY. AF/CE/BA/hu 1

ZÁRÓOKMÁNY. AF/CE/BA/hu 1 ZÁRÓOKMÁNY AF/CE/BA/hu 1 A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG, A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

Részletesebben

C A Közszolgálati Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Közszolgálati Törvényszék igazságügyi statisztikái Igazságügyi statisztikák Közszolgálati Törvényszék C A Közszolgálati Törvényszék igazságügyi statisztikái A Közszolgálati Törvényszék tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19769. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési

Részletesebben

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera. HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.hu Helyi Választási Bizottság 21/2014.(X. 12.) sz. határozata

Részletesebben

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező t-.1:'a~ 2017-04- 05 Magyar Energetikai és Közm.ű-szabályozási Hivatal 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52 Tel.: +36 1 45Y 7777 www.mekh.hu Kérjük, beadványában hivatkozzon ügyiratszámunkra! Ügyiratszám:

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben