ÉMOP-3.1.2/A

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉMOP-3.1.2/A-2008-0031"

Átírás

1 KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A Mátra Nyugati Kapuja Pásztó Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) a II. Nemzeti Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Programjának Funkcióbővítő település rehabilitáció tárgyú pályázati felhívására azonosító számon regisztrált pályázatot nyújtott be, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (továbbiakban Támogató) a Regionális Operatív Programok Irányító Hatósága a február 27-én kelt, K-2009-ÉMOP /A iktatószámú támogató levél szerint támogatásban részesített. A projekt címe: Pásztó Kistérségi Központ Rehabilitációja (továbbiakban Projekt), melynek megvalósítására a Támogató nevében eljáró Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. közreműködő szervezet (a továbbiakban Közreműködő Szervezet) támogatási szerződést köt a Konzorciummal. A Projekt megvalósítására a Konzorcium tagjai az alábbi konzorciumi együttműködési megállapodást (a továbbiakban Megállapodás) kötik: 2. Szerződő felek A Konzorcium tagjai, a továbbiakban együtt Tagok: A konzorcium vezetője (továbbiakban Vezető) a pályázat benyújtására jogosult önkormányzat: Pásztó Város Önkormányzata Székhely, postacím: 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): Adószám: Aláírásra jogosult képviselője: Sisák Imre polgármester Számlavezető pénzintézet neve: OTP Bank Rt. Pásztó Számlaszám: Konzorciumi tagok: Pásztói Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. Székhely, postacím: 3060 Pásztó, Kossuth út 116. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): Cg Adószám: Aláírásra jogosult képviselője: Robotka Róbert ügyvezető Számlavezető pénzintézet neve: OTP Bank Rt. Pásztó Számlaszám: ÉMÁSZ Hálózati Kft. Postacím: 1132 Budapest XIII. Váci út Székhely: 3525 Miskolc, Dózsa György út 13. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): Adószám: Aláírásra jogosult képviselője: Béres József ügyvezető, Dr. Horváth Elekné ügyvezető Számlavezető pénzintézet neve: MKB Bank Zrt. Budapest Számlaszám: oldal, összesen: 8

2 Magyar Katolikus Egyház Váci Egyházmegye Székhely, postacím: 2601 Vác, Migazzi tér 1. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): PK.60145/1995/2/14 Adószám: Aláírásra jogosult képviselője: Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök Számlavezető pénzintézet neve: OTP Bank Rt. Vác Számlaszám: Ciszterci Rend Zirci Apátsága Székhely, postacím: 8420 Zirc, Rákóczi tér 1. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): PK: 60097/1995/9 Adószám: Aláírásra jogosult képviselője: Dr. Zakar Ferenc Imre Polikárp zirci főapát Számlavezető pénzintézet neve: OTP Bank Rt. Zirc Számlaszám: Nógrád Megye Önkormányzata Székhely, postacím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám): Adószám: Aláírásra jogosult képviselője: Becsó Zsolt közgyűlés elnöke Számlavezető pénzintézet neve: Raiffeisen Bank Zrt. Salgótarján Számlaszám: A Konzorcium Tagjai maguk közül a én kelt Konzorciumi együttműködési megállapodás pályázat benyújtására szerződés alapján Sisák Imre polgármestert választották a Konzorcium vezetőjévé (továbbiakban Vezető). A Vezető személyét a Tagok jelen Konzorciumi Együttműködési Megállapodással megerősítik. A Vezető a Projekt megvalósítása, valamint a Konzorcium fenntartása és megfelelő működtetése érdekében koordinálja a Konzorcium működését. 3. A Tagok jogai és kötelezettségei 3.1. A Megállapodás aláírásával a Tagok kijelentik, hogy a Közreműködő Szervezet által a Vezető részére megküldött támogatási szerződés tervezet rendelkezéseit és annak mellékleteit ismerik, azt magukra nézve kötelezőnek ismerik el, továbbá tudomásul veszik, hogy az abban foglalt kötelezettségek minden Tagra nézve kötelező érvényűek. A Támogatási Szerződés mellékletét képező, az adott konzorciumi tagokra vonatkozó pénzügyi táblát aláírásukkal hitelesítik és annak végrehajtására kötelezettséget vállalnak. A Megállapodás aláírása kifejezi továbbá a Tagok azon szándékát is, hogy a Projekt lezárását követően a Projektben kifejezett célok megvalósítása érdekében a pályázatban és a támogatási szerződésben leírtaknak megfelelően a fenntartási időszakban is együttműködnek, és az addig elért eredmények további folyamatos fenntartását saját anyagi eszközeikkel biztosítják. Ennek részleteit és feltételeit a Támogatási Szerződés és a jelen megállapodás melléklete is tartalmazza. A Tagok a Megállapodás aláírásával a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló évi IV. törvény a és a alapján meghatalmazzák a Vezetőt, hogy a támogatási szerződést, és annak esetleges módosításait, a projekt előrehaladási jelentéseket, a kifizetési kérelmeket nevükben és helyettük aláírja. Az előzőekben nem szereplő egyéb nyilatkozatok megtétele előtt a Vezető biztosítja, hogy a Tagok a nyilatkozat tartalmát megismerjék és elfogadják olyan időben, hogy a nyilatkozatot a Közreműködő Szervezet jogszabályban vagy támogatási szerződésben meghatározott határidőben megkapja. 2. oldal, összesen: 8

3 Amennyiben a támogatási szerződés módosítása válik szükségessé, a módosítás Közreműködő Szervezettől történő kérelmezését megelőzően a Vezető egyeztetni köteles a tagokkal. A Vezető köteles biztosítani, hogy a Tagok a Közreműködő Szervezet által küldött támogatási szerződés módosításának tervezetét elfogadják, és az aláírt szerződést a közreműködő szervezet részére a támogatási szerződésben meghatározott időpontig visszaküldjék. A Vezető a Megállapodás aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a Közreműködő Szervezettel megkötött támogatási szerződés másolatát és annak esetleges módosításait a támogatási szerződés mindkét fél által aláírt példányának kézhezvételét követő 5 munkanapon belül megküldi a Tagoknak A Tagok a Projekt megvalósítása során kötelesek együttműködni, egymás, a jelen Megállapodásban, illetve a Projektben vállalt kötelezettségeinek teljesítését elősegíteni, a teljesítéshez szükséges információt megadni. A Vezető kötelezi magát arra, hogy a Közreműködő Szervezetnek, a Támogatónak, és a Projekt megvalósításának ellenőrzésére jogszabály és a támogatási szerződés alapján jogosult szerveknek a Projekt megvalósításával kapcsolatos bármilyen közléséről a Tagokat tájékoztatja. A Tagok kötelesek tájékoztatni a Vezetőt, ha a Projekt keretében általuk vállalt tevékenység megvalósítása akadályba ütközik, meghiúsul, vagy késedelmet szenved, illetve bármely olyan körülményről, amely a Projekt megvalósítását befolyásolja. Amennyiben a Közreműködő Szervezet vagy a Támogató a Projekttel kapcsolatban tájékoztatást kér a Vezetőtől, a Vezető felhívására a Tagok kötelesek a Projekt keretében általuk vállalt tevékenységről a megfelelő információt olyan határidőben megadni, hogy a Vezető a Közreműködő Szervezet vagy a Támogató által megszabott határidőben a kért tájékoztatást megadhassa. 3.3 A Projekt megvalósítása érdekében a Tagok az alábbi feladatok megvalósítását vállalják, a Projektben foglalt cselekvési és pénzügyi ütemtervvel összhangban: Tag neve Pásztó Város Önkormányzata Pásztói Városgazdálkodási Kft. 3. ÉMÁSZ Hálózati Kft Magyar Katolikus Egyház Váci Egyházmegye Ciszterci Rend Zirci Apátsága Nógrád Megye Önkormányzat Feladat A pályázatban foglaltak előkészítése és megvalósítása a konzorciumi tagok részvételével és sajáterő vállalásával A piac és környezete infrastrukturális fejlesztése, piacnál vizesblokk és parkoló kialakítása (Hrsz. 1407; 1406; 1417) A pályázatban foglalt transzformátorház (Hrsz. 1462) és légvezetékek átépítése, közvilágítás korszerűsítése A pályázatban foglalt műemlék templom és kertjének rekonstrukciója (Hrsz. 1) A pályázatban foglalt műemlék kolostor és kertjének rekonstrukciója (Hrsz. 60) a fenntartóval fele-fele arányban Fenntartóként a zeneiskola (Hrsz. 4/1), gimnázium Fő úti épülete (Hrsz. 1799/2), valamint a kolostor és kertjének (Hrsz. 60) rekonstrukciója a tulajdonosokkal fele-fele arányban A feladatra jutó támogatás Ft A Tagok felelnek az általuk vállalt, jelen pontban részletezett feladatoknak az elvégzéséért. 3. oldal, összesen: 8

4 3.4. A Tagok a Projekt megvalósításához az alábbi saját pénzbeli (vagy természetbeli) hozzájárulásukat (önrész) adják, amelyek összesen a Projekt elszámolható költségének 22,4 %-akát képezik, az alábbi megoszlásban: Tag neve Pásztó Város 1. Önkormányzata 2. Pásztói Városgazdálkodási Kft. Hozzájárulás formája Pályázat sajáterő igénye Ft Részesedése a projekt elszámolható költségéhez képest (%) Ténylegese n biztosítandó sajáterő Ft Részesedése a projekt elszámolható költségéhez képest (%) pénzbeli ,41% ,32% pénzbeli ,27% ,27% 3. ÉMÁSZ Hálózati Kft. pénzbeli ,16% ,87% Magyar Katolikus Egyház 4. Váci Egyházmegye Ciszterci Rend Zirci 5. Apátsága Nógrád Megye 6. Önkormányzata pénzbeli ,12% ,12% pénzbeli ,56% - - pénzbeli ,37% ,37% 3.5. A Projekt előrehaladásáról és eredményeiről szóló projekt előrehaladási jelentéseket, záró jelentést és projekt fenntartási jelentést (továbbiakban együtt projekt előrehaladási jelentés) a Konzorcium nevében a Vezető állítja össze, és küldi el a Közreműködő Szervezetnek. A Tagok a Projekt keretében általuk vállalt, projekt előrehaladási jelentéssel még le nem fedett időszakban elvégzett tevékenységeik előrehaladásáról a projekt előrehaladási jelentés Közreműködő Szervezet részére történő benyújtásának határidejét megelőző 15 munkanappal kötelesek beszámolni a Vezető részére, és kötelesek csatolni a támogatási szerződésben előírt mellékleteket A támogatás igényléséhez szükséges kifizetési kérelmet a Vezető állítja össze és küldi el a Közreműködő Szervezetnek. A Tagok a kifizetési kérelem összeállításához szükséges, a támogatási szerződésben meghatározott dokumentumokat a Vezetőnek küldik meg. A dokumentumokat és számlákat a támogatási szerződésben meghatározott alakiságoknak megfelelően kell elküldeni a Vezetőnek. A Tagok tudomásul veszik, hogy a kifizetési kérelemhez tartozó, általuk benyújtott számlára eső, a közreműködő szervezet által jóváhagyott támogatást a Vezető utalja a 2. pontban megjelölt bankszámlákra. A Vezető köteles a Közreműködő Szervezet által átutalt támogatást a Közreműködő Szervezet utalásától számított öt munkanapon belül a Tagok részére átutalni. A Tagok a Megállapodás aláírásával tudomásul veszik, hogy a Vezető legfeljebb annak a támogatási aránynak megfelelő támogatási összeget utal a Tag részére, amelyet a pályázati kiírás, illetve a támogatásról szóló döntés maximálisan meghatározott. A közreműködő szervezethez benyújtandó következő kifizetési kérelemhez a Vezető köteles csatolni a Tag részére történő átutalást igazoló bizonylatot. Amennyiben az esedékes támogatás folyósítását megelőző ellenőrzés alapján megállapítható, hogy a Vezetőnek az adóhatóságok (állami adóhatóság, vámhatóság, önkormányzati adóhatóság) tájékoztatása szerint lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartása van, és emiatt a közreműködő szervezet a Vezetőt megillető támogatás folyósítását felfüggesztette, a közreműködő szervezet a Tagoknak közvetlenül utalja a Tagot megillető támogatási összeget, feltéve, hogy a Tag által, a Vezetőn keresztül benyújtott kifizetési kérelemmel kapcsolatban nem merül fel olyan körülmény, amely miatt a 4. oldal, összesen: 8

5 támogatás folyósítását fel kell függeszteni, vagy meg kell tagadni. A közreműködő szervezet a 2. pontban megjelölt bankszámlára utalja a Tagot megillető támogatást A Tagok tudomásul veszik, hogy amennyiben 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet pontjában meghatározott szabálytalanság miatt, vagy a támogatási szerződésben, illetve jogszabályban meghatározott ok miatt a Közreműködő Szervezet a kifizetési kérelemben szereplő egyes tételek kifizetését megtagadja, vagy csökkenti a támogatás összegét, a Vezető sem utal vagy csökkentett összegben utal az érintett tételt benyújtó Tag részére. Amennyiben a Közreműködő Szervezet vagy a Támogató szabálytalanság vagy a támogatási szerződés megszegése miatt már kifizetett támogatás visszafizetését rendeli el, a Tag köteles az általa okozott szabálytalanság vagy szerződésszegés miatt visszakövetelt összeget visszafizetni, a Közreműködő Szervezet erre irányuló felszólításában foglaltak szerint. Ha nem állapítható meg, hogy a szabálytalanság elkövetésében vagy a támogatási szerződés megszegésében a Tagok milyen mértékben működtek közre, és a Tagok a visszafizetési kötelezettségüket a visszafizetési felszólításban meghatározott időpontig nem teljesítik, a Közreműködő Szervezet a követelése teljes összegét bármely Taggal szemben érvényesítheti. Amennyiben ez nem vezet eredményre, a Közreműködő Szervezet a követelés teljes összegét bármely Taggal szemben érvényesítheti A Tagok a 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 60. -a alapján nem kötelesek biztosítékot nyújtani. Az egyéb biztosítékokkal kapcsolatos nyilatkozatokat, szerződéseket, stb. a támogatási szerződésben, illetve a 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben meghatározott időpontban kötelesek a Tagok a Vezető részére átadni. A biztosíték jogosultja a Támogató A Konzorcium fenntartása és megfelelő működtetése a Vezető kötelezettsége. Az ennek elmulasztásából eredő károkért a Támogató és a közreműködő szervezet irányában a Vezető tartozik felelősséggel. A Konzorcium fenntartása és megfelelő működtetése körében a Vezető a támogatási szerződésben meghatározott cél elérése érdekében összehangolja a Tagok tevékenységét és szervezi a konzorcium munkáját. Ez a rendelkezés nem érinti a Tagok jelen Megállapodás alapján vállalt kötelezettségeikért való egymással szemben fennálló felelősségét. 4. Kapcsolattartás A Tagok a Megállapodás, valamint a támogatási szerződés teljesítésének időtartamára kapcsolattartókat jelölnek ki. Tag neve Kapcsolattartó telefonszáma, címe Pásztó Város Önkormányzata Malomhegyi Lajos muszak@paszto.hu Pásztói Városgazdálkodási Robotka Róbert Közhasznú Nonprofit Kft. pasztoivgkft@profinter.hu ÉMÁSZ Hálózati Kft. Kovács Zoltán zoltan.kovacs@elmu.hu Magyar Katolikus Egyház Váci Egyházmegye Simon Péter simon.peter@vaciegyhazmegye.hu Ciszterci Rend Zirci Apátsága Dr. Zakar Ferenc Polikárp zfp@zfp.axelero.net Nógrád Megye Önkormányzata Dr. Ottmárné Fáklya Beáta beruhazas@nograd.hu A kijelölt kapcsolattartók negyedévente legalább egy alkalommal szóbeli egyeztetést tartanak, amelyen megvitatják a Projekt megvalósításának előrehaladásával kapcsolatos teendőket. A szóbeli egyeztetést a Vezető kijelölt kapcsolattartója hívja össze. A szóbeli 5. oldal, összesen: 8

6 egyeztetésről emlékeztetőt kell készíteni, amelyet a Vezető kijelölt kapcsolattartója az egyeztetést követő öt munkanapon belül megküld a Tagok kijelölt kapcsolattartója részére. Az emlékeztetőt a Közreműködő Szervezet bármikor kérheti. 5. A Konzorcium képviselete A Konzorciumot a Közreműködő Szervezet és a Támogató felé a Vezető, más, harmadik személyek felé a Tagok eltérő megállapodása hiányában a Vezető képviseli. Jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult szervek felé a Tag törvényes képviselője a Tagot önállóan képviselheti. Az ellenőrzésről köteles a Vezetőt értesíteni, aki a Tag székhelyén vagy telephelyén lefolytatott helyszíni ellenőrzés során jelen lehet. Amennyiben a Projekttel kapcsolatban harmadik személyek bármely Tagtól tájékoztatást kérnek, a Tag köteles erről előzetesen, a tájékoztatás megadása előtt értesíteni a Vezetőt és egyeztetni vele. 6. Közbeszerzési eljárások lefolytatása A Projekt megvalósítása érdekében szükséges közbeszerzési eljárások előkészítése és lefolytatása Pásztó Város Önkormányzata feladata, amelyet külső szakértő bevonásával lát el. A szakértő kiválasztását, megbízását és az eljárások során szükséges döntések meghozatalát a Képviselő-testület a Közbeszerzési Szabályzata szerint végzi, a konzorciumi tagok bevonásával. 7. A beszerzett eszközök és más dolgok tulajdonjoga, illetve egyéb jogok A pályázati támogatás felhasználásával a projekt megvalósítása során beszerzett, illetve létrejövő dolgok és egyéb jogok feletti rendelkezés az alábbiak szerint kerül meghatározásra 1 : A Tag tulajdonában lévő projektelemeken támogatással megvalósuló értéknövelő beruházás a Tag tulajdonába kerül A pályázati támogatással megvalósuló 1462 hrsz alatti transzformátorház átépítése, valamint a közcélú elosztóhálózat (beleértve a közvilágítási elosztóhálózatot is) átalakítása, rekonstrukciója kapcsán létrejött új hálózati elemek az ÉMÁSZ Hálózati Kft. tulajdonába kerülnek. A közvilágítás aktív elemei, a kandeláberek és a közvilágítási lámpatestek az önkormányzat tulajdonában maradnak. 8. A tagság megszűnése 8.1. A Tag jelen Megállapodás aláírásával megerősíti, hogy a Projekt megvalósításában részt kíván venni, annak megvalósítása során fokozottan együttműködik a többi taggal, és a konzorciumból csak abban az esetben lép ki, ha a támogatási szerződésben és a jelen Megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítésére a jelen Megállapodás aláírását követően, neki fel nem róható okból beállott körülmény folytán nem képes. Az okot a Vezetővel egyeztetni köteles. A kilépő tagnak dokumentált módon meg kell kísérelnie a projekt végrehajtása érdekében az általa vállalt projektelemre vonatkozóan új konzorciumi tag biztosítását. Amennyiben a kilépő tagnak ezt nem sikerül biztosítania, a Vezetőnek kell dokumentált módon megkísérelnie az adott projektelem végrehajtására vonatkozóan új konzorciumi tag bevonását. A belépő Tag csak olyan szervezet, illetve személy lehet, aki, illetve amely megfelel a pályázati kiírásban foglalt követelményeknek A Vezető nem jogosult a konzorciumból kilépni A Vezető felmondással a Konzorciumból kizárja azt a Tagot, akinek tevékenysége, működése a projekt megvalósítását akár pénzügyi, akár szakmai szempontból veszélyezteti. 1 Itt részletezni kell a tulajdonjogokat, a használati jogokat, és egyéb esetleges másjogokat. A dolgokat és jogokat a pályázatban szereplő részletezettséggel elegendő megadni. 6. oldal, összesen: 8

7 A felmondási jog gyakorlása előtt a Vezető köteles kikérni a Tagok véleményét. Az erről született írásos, Tagok által aláírt emlékeztetőt köteles megküldeni a Közreműködő Szervezetnek Valamely Tag kilépése, kizárása vagy jogutód nélküli megszűnése az esetben eredményezi a jelen Megállapodás és a konzorcium megszűnését, ha ennek következtében a Konzorcium nem tudja a Támogatási Szerződésben foglalt tevékenységek végrehajtását teljes körűen biztosítani Ha a kilépő vagy jogutód nélkül megszűnő Tag által vállalt kötelezettségeket a megmaradó Tagok nem tudják teljesíteni, új tag bevonásáról határozhatnak. A belépő Tag csak olyan szervezet, illetve személy lehet, amely, illetve aki megfelel a pályázati kiírásban foglalt követelményeknek A Tag, kilépése, illetve kizárása (a továbbiakban együtt kilépése) esetén köteles egyeztetést kezdeményezni a Vezetővel a Projekt céljának elérése érdekében. A Konzorciumból kiváló Tag köteles a Konzorcium Vezetőjének a kiválás időpontjától számított 10 napon belül a rábízott anyagi eszközökkel és a Projekt kapcsán felmerült költségekkel hiánytalanul, tételesen írásban elszámolni, valamint az általa elvégzett tevékenységről és az elvállalt, de kiválásáig el nem végzett tevékenységekről beszámolni. Köteles továbbá a a Megállapodás keretében esetlegesen használatába kapott vagyontárgyat a Vezetőnek haladéktalanul, ellenszolgáltatás nélkül visszaszolgáltatni. A feladat átadás-átvételről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a Vezető, a kilépő tag és a feladat-átvétellel érintett Tag ír alá. A kilépő tagot a kiválást követően is, a támogatási szerződés megszűnéséig terhelik a jelen Megállapodás alapján a támogatási szerződésben meghatározott dokumentum-megőrzési kötelezettség, ellenőrzés-tűrési kötelezettség, a kiválás időpontjáig megvalósult tevékenységekkel és benyújtott dokumentumokkal kapcsolatos szabálytalanságokért való helytállás. A kilépő Tag tulajdonába került, támogatásból vásárolt vagyont a Vezető tulajdonába kell adni, illetve, ha ez nem lehetséges, vagy a Vezető nem kívánja, akkor a Vezető ingyenes használatába kell adni. Ha a Vezető az ingyenes használatról határoz, a kiváló Tag tudomásul veszi, hogy a támogatási szerződésben meghatározott, a fenntartásra vonatkozó szabályok rá nézve a kiválását követően is kötelező érvényűek, a támogatási szerződés megszűnésének időpontjáig A pontban foglalt jogok gyakorlása a jelen Megállapodás módosítását igényli, amelyhez a Támogató és a közreműködő szervezet hozzájárulása szükséges. A hozzájárulást a támogatási szerződésben a támogatási szerződés kedvezményezett általi módosítására előírt szabályok szerint kell kérelmezni a közreműködő szervezettől. 9. A Megállapodás megszűnése és módosítása 9.1. Jelen Megállapodás a támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi, és osztja annak jogi sorsát. Ennek értelmében a támogatási szerződésnek megszűnése jelen Megállapodás megszűnését vonja maga után, kivéve, ha a Projektet a Tagok támogatás hiányában is megvalósítják A jelen Megállapodás megszűnik, ha a tagok száma a pályázati kiírásban megadott minimális tagszám alá, illetve egyre csökken A Megállapodás csak írásban módosítható, melyhez a Közreműködő Szervezet hozzájárulása szükséges. A hozzájárulást a támogatási szerződésben a támogatási szerződés kedvezményezett általi módosítására előírt szabályok szerint kell kérelmezni a Közreműködő Szervezettől. 7. oldal, összesen: 8

8 A tagok adataiban bekövetkezett változások, így különösen székhely, bankszámlaszám, stb., nem igénylik a Megállapodás módosítását. Az adatok változásáról a Tagok haladéktalanul értesítik a Vezetőt. A Vezető ezekről a változásokról írásban, a szükséges alátámasztó dokumentumok benyújtásával értesíti a Közreműködő Szervezetet A jogviszonyra és a Projekt megvalósítási kötelezettségére tekintettel a Tagok a rendes felmondás jogát kizárják. 10 Záró rendelkezések 10.1 Jelen Megállapodás 8 oldalon és 8 db eredeti példányban készült. A Megállapodás elválaszthatatlan részét képezi a támogatási szerződés, és annak mellékletei, amelyek a támogatási szerződés megkötését követően válnak a Megállapodás mellékletévé A jelen Megállapodás hatályba lépésének napja megegyezik a Tagok közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. A Vezető a Megállapodás hatályba lépését követően a Megállapodás másolatának egy példányát megküldi a Közreműködő Szervezet részére Jelen Megállapodás nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók A Tagok képviseletében aláíró személyek kijelentik és cégkivonatukkal, valamint aláírási címpéldányaikkal igazolják, hogy társasági dokumentumaik, a jelen Megállapodás 2. pontjában feltüntetettek szerint jogosultak a Tag képviseletére, továbbá ennek alapján a jelen Megállapodás megkötésére és aláírására. Aláíró képviselők kijelentik továbbá, hogy a testületi szerveik részéről a jelen Megállapodás megkötéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkeznek, tulajdonosaik a támogatási jogügyletet jóváhagyták és harmadik személyeknek semminemű olyan jogosultsága nincs, mely a Tag részéről megakadályozná vagy bármiben korlátozná a jelen Megállapodás megkötését, és az abban foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését Jelen Megállapodáshoz kapcsolódó jogviták esetére a Tagok a Pásztó Városi Bíróság illetékességét kötik ki. A Tagok a Megállapodást átolvasták, és közös értelmezés után, mint akaratukkal és elhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták.... Sisák Imre polgármester Dr. Tasi Borbála jegyző Pásztó Város Önkormányzata P.H. Aláírás dátuma:... Robotka Róbert ügyvezető Pásztói Városgazdálkodási Kft. P.H. Aláírás dátuma:... Béres József ügyvezető Dr. Horváth Elekné ügyvezető ÉMÁSZ Hálózati Kft. P.H. Aláírás dátuma:... Dr. Beer Miklós püspök Magyar Katolikus Egyház P.H. Aláírás dátuma: Dr. Zakar Ferenc Imre Polikárp zirci főapát Ciszterci Rend Zirci Apátsága P.H. Aláírás dátuma:... Becsó Zsolt közgyűlés elnöke Dr. Barta László főjegyző Nógrád Megye Önkormányzata P.H. Aláírás dátuma: Melléklet: a Projektre vonatkozó költségvetés tagok szerinti finanszírozás megoszlással. 8. oldal, összesen: 8

9 A projekt megvalósítására kötött konzorciumi szerződés melléklete Beruházások funkció szerinti megoszlása Gazdasági funkció Beruh. Tám.int Saját erő 1. A piac és környezete infrastrukturális fejlesztése A piac infrastrukturájának felújítása (víz, szenyvíz, elektromos hálózat, közvilágítás , Fedett elárusítóhelyek kialakítása , Új könnyűszerkezetes piaccsarnok építése (400m , Belső közlekedési utak felújítása , Piacon vizesblokk és parkoló kialakítás A piac hátsó bejáratánál a Kövecses-patakkal határolt közterület és parkoló rendezés , Ingatlanvásárlás, területrendezés, közterület, parkoló kialakítása , Vizesblokk kialakítása , összesen A funkcióhoz kapcsolódó egyéb költségek Tám.int Saját erő Tervezési költség , Műszaki ellenőrzés költsége 1 % , Adminisztratív és egyéb ellenőrzési költségek 1 % , Projektmenedzsment, közbeszerzés, nyilvánosság biztosítás költségei , összesen , Közösségi funkció Beruh. Tám.int Saját erő 3. Műemlék templom rekonstrukciója (műemlék tömb) Toronysisak felújítása , A bádogozás és vízelvezető csatornarendszer megújítása , Madarak kártételei elleni védelem kialakítása , Épületmegvilágítás rekonstrukciója , Homlokzat felújítása , A lábazat szigetelése, felújítása, akadálymentesítés , Csohány Galéria megújítása (műemlék tömb) Akadálymentesítés , Külső homlokzat és nyílászárók felújítása , Műemlék kolostor együttes megújítása (műemlék tömb) Lábazat, szigetelés rekonstrukciója, akadálymentesítés , külső homlokzat színezése , Művelődési Központ környezetének megújítása Utcabútorok kihelyezése (pihenőpadok, hírdetőfelületek, huladékgyűjtők , Belső udvar átalakítása, intézményi használatú parkolók kialakítása , Az épület környezetének rendezése , Turisztikai fogadóhelyiség kialakítása Nyílászárók cseréje , Külső homlokzat javítása, szigetelése, színezése , Az épület belső rekonstrkciója , összesen A funkcióhoz kapcsolódó egyéb költségek Beruh. Tám.int Saját erő Tervezési költség 5 % , Műszaki ellenőrzés költsége 1 % , Adminisztratív és egyéb ellenőrzési költségek 1 % , Projektmenedzsment, közbeszerzés, nyilvánosság biztosítás költségei 3 % , összesen , Városi funkciók Beruh. Tám.int Saját erő 9. Csillag téri közpark megújítása A közpark egyszerű kivitelű felújítása, növényállomány átalakítása, közlekedési utak korszer , Parkolók kialakítása , A Fő utca megújítása ,2778% konz_szerz_melleklet_0625.xls 1. oldal, összesen: 5

10 Légvezetékek földkábellel történő kiváltása , Közviágítási rendszer korszerűsítése, kandelláberes közvilágítás kialakítás , Zöld szegélyek rekontrukciója , Járdák díszburkolatú átépítése a vízlevezetés megoldásával és a szegélyek rendezésével , Utcabútorok kihelyezése (pihenőpadok, hírdetőfelületek, huladékgyűjtők , A transzformátorház rekonstrukciója (városképbe illesztése) Transzformátorház modernizációja, lesüllyesztése , A Deák Ferenc utca megújítása ,16% Burkolatfelújítás, vízelvezetés megoldása, forgalomcsillapító létesítmények kialakítás , A utcai növényzet átalakítása , Utcabútorok kihelyezése (pihenőpadok, hírdetőfelületek, hulladékgyűjtők , Parkolók kialakítása , Légvezezetékek földkábellel történő kiváltása , Energiahatékony kandelláberes közvilágítás kiépítése , Zeneiskola körüli közterület megújítása A meglévő park átalakítása, a növényállomány átalakításával, rekonstrukciójával és a feltáróhálózat díszburkolattal történő kialakításáva , Utcabútorok kihelyezése (architektúra elemek, padok, hírdetőfelületek, huladékgyűjtők , Közviágítási rendszer korszerűsítése, kandelláberes közvilágítás kialakítás , Kéttannyelvű gimnázium előtti közterület megújítása A meglévő park átalakítása, megnyitása, a meglévő növényállomány átalakításával, rekonstrukciójával és a feltáróhálózat díszburkolattal történő kialakításáva , Épített utcabútorok kialakítása , Vízfelület, csobogó kialakítása , Március 15.-e emlékmű áthelyezése , Közviágítási rendszer korszerűsítése, kandelláberes közvilágítás kialakítás , A Polgármesteri Hivatal parkolójának rekonstrukciója Új parkolók kialakítása, burkolatfelújítás a jelenlegi rendszer átalakításáva , Parkolófásítás, zöld sáv kialakítása , A Polgármesteri Hivatal előtti tér rekonstrukciója A meglévő park átalakítása, a köztéri szobor környezetének megnyitása, a meglévő növényállomány átalakításával, rekonstrukciójával és a járdák felújításáva , Parkolók kialakítása , Bekötőút kialakítása a Polgármesteri Hivatal felé (Kölcsey u. megnyitása) Burkolat felújítása, meghosszabítása forgalomcsillapító létesítményekke , A járdák rekonstrukciója , A meglévő növényállomány átalakítása, pótlása 500 0,85 75 Közvilágítás korszerűsítése , Új tér kialakítása Hunyadi u. Kölcsey u. Fő u Egyszerű közpark kialakítása (feltáróhálózat, utcabútorok, közvilágítás , A Kossuth utca rekonstrukciója Útburkolat felújítás, a vízelvezetés megoldásával, közműfelújítás, ivóvízhálózat felújítás , Zöld szegélyek rekontrukciója , Járda rekonstrukciója , A Szent Imre tér rekonstrukciója Egyszerű park kiépítése, játszótér felújítása , Parkoló kialakítása, rendezése , Járdák rekonstrukciója , A Csillag tér lekötő útjának felújítása (Csillag tér Szent Imre tér) Zöld szegélyek rekontrukciója , Járda rekonstrukciója , A Múzeum tér zöldfelületeinek megújítása: Műemlék templom kerített kertje (műemlék 7. tömb) Kerítés bontása, a műemléképület láthatóságának biztosítása, a növényállomány átalakítása , A Múzeum tér zöldfelületeinek megújítása: Kolostor-kert (műemlék tömb) Egyszerű park rekonstrukció, elvadult terület rendezése , Műemléki tömb elektromos hálózatának felújítása , konz_szerz_melleklet_0625.xls 2. oldal, összesen: 5

11 Légvezetékek földkábellel történő kiváltása , Közviágítási rendszer korszerűsítése, kandelláberes közvilágítás kialakítás , Új turisztikai fogadóhely körüli zöldfelület rendezése Az épület és a Csohány-kert környezetének rendezése , összesen A funkcióhoz kapcsolódó egyéb költségek Beruh. Tám.int Saját erő Tervezési költség 6 % változó Műszaki ellenőrzés költsége 1 % változó 777 Adminisztratív és egyéb ellenőrzési költségek 1 % változó 777 Projektmenedzsment, közbeszerzés, nyilvánosság biztosítás költségei 3 % változó összesen , Közszféra funkciói Beruh. Tám.int Saját erő 24. A Zeneiskola épületének megújítása Nyílászárók cseréje , Külső színezés , Vízelvezető csatornák rekonstrukciója , A kéttannyelvű gimnázium épületének megújítása Az alap statikai megerősítése, lábazatfelújítás , Külső homlokzat szigetelése, színezése , A Polgármesteri Hivatal épületének megújítása Nyílászárók cseréje , Lapostető szigetelése, felújítása , Kazán cseréje , Külső homlokzat szigetelése, színezése , összesen A funkcióhoz kapcsolódó egyéb költségek Beruh. Tám.int Saját erő Tervezési költség 5 % , Műszaki ellenőrzés költsége 1 % , Adminisztratív és egyéb ellenőrzési költségek 1 % , Projektmenedzsment, közbeszerzés, nyilvánosság biztosítás költségei 3 % , összesen Költség Önerő Építési-beruházási jellegű projektelemek egyéb költség nélkül Építési-beruházási jellegű projektelemek egyéb költségei Beruh. Saját erő Tervezési költség 5 % Műszaki ellenőrzés költsége 1 % Adminisztratív és egyéb ellenőrzési költségek 1 % Projektmenedzsment, közbeszerzés, nyilvánosság biztosítás költségei 3 % összesen Építési-beruházási jellegű projektelemek és egyéb költségek összesen , Kapcsolódó fejlesztések Beruh. Tám.int Saját erő Térfigyelő rendszer kialakítása a Fő u. - Deák F. u. - Kölcsey u. és a műemléki negyed 27. térségében , Infromációs iroda eszközfejlesztése a meglévő városi studióban 0 0,85 0 Szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakítása 0 0, Városi irányítórendszer kialakítása , A városi honlap megújítása, a városrehabilitációs projekt honlapon történő népszerűsítése 476 0, Marketing kiadvány készítése Pásztó városáró , összesen , Kapcsolódó fejlesztések egyéb költségei Beruh. Tám.int Saját erő Tervezési költség 5 % Műszaki ellenőrzés költsége 1 % Adminisztratív és egyéb ellenőrzési költségek 1 % Projektmenedzsment, közbeszerzés, nyilvánosság biztosítás költségei 3 % összesen konz_szerz_melleklet_0625.xls 3. oldal, összesen: 5

12 Építési-beruházási és kapcsolódó fejlesztések egyéb költségek nélkül Építési-beruházási és kapcsolódó fejlesztések egyéb költségei Építési-beruházási és kapcsolódó fejlesztések összesen Kiegészítő tevékenységek SOFT Beruh. Tám.int Saját erő 32. Pásztói helytörténeti program kidolgozása és bevezetése , Helyi környezettudatosság terjesztése, tájékoztatók szemléletformáló akciók , Felmérés és megvalósíthatósági tanulmány a pásztói pincerendszerrő 0 0,85 0 összesen Kiegészítő tevékenységek egyéb költségei Beruh. Tám.int Saját erő Külső szolgáltatás igénybevétele (műszaki ellenőrzés költsége, 1%) Adminisztratív költségek 1 % Projektmenedzsment költségek, 3% (bruttó, e Ft) összesen 381 0,85 57 Teljes rehabilitációs projekt egyéb költségek nélkül Teljes rehabilitációs projekt egyéb költségei , Teljes rehabilitációs projekt egyéb költségekkel A finanszírozás megosztása a Beruházásra Beruh. Tám Saját erő Önkormányzat Pásztói Városgazdálkodási Kft A Magyar Katolikus Egyház, Váci Egyházmegye A Nógrád Megyei Önkormányzat Ciszterci Rend, Zirci Kongregáció ÉMÁSZ Beruházások összesen A finanszírozás megosztása a Beruházás+ Egyéb költségekre Beruh+egyéb Tám Saját erő Önkormányzat Pásztói Városgazdálkodási Kft A Magyar Katolikus Egyház, Váci Egyházmegye A Nógrád Megyei Önkormányzat Ciszterci Rend, Zirci Kongregáció ÉMÁSZ Beruházások az egyéb költségekkel összesen A finanszírozás megoszlása önkormányzati átvállalásokkal Beruh+egyéb Támogatás Önerő Önkormányzat Pásztói Városgazdálkodási Kft A Magyar Katolikus Egyház, Váci Egyházmegye A Nógrád Megyei Önkormányzat ÉMÁSZ Projekt (beruházás + egyéb) összesen Önkormányzati átvállalások: A Ciszterci Rendre eső önrész Az ÉMÁSZ-ra eső Ft feletti önrész konz_szerz_melleklet_0625.xls 4. oldal, összesen: 5

13 Járulékos költségek projekt szintű összesítése: Kiegészítő tevékenységek járulékos költségei nélkül: Tervezési költség összesen Műszaki ellenőrzés költsége összesen 1 % Adminisztratív és egyéb ellenőrzési költségek összesen 1 % Projektmenedzsment, közbeszerzés, nyilvánosság biztosítás költségei összesen Járulékos költségek összesen (kieg. tevékenységek járulékos költségei nélkül) Kieg. tevékenységek járulékos költségei: Műszaki ellenőrzés költsége 1 % 76 0,01 Adminisztratív és egyéb ellenőrzési költségek 1 % 76 0,01 Projektmenedzsment és nyilvánosság biztosításának költségei, 3% 229 0,03 Kieg. tevékenységek járulékos költségei összesen 381 0,05 Járulékos költségek összesen: Tervezési költség összesen Műszaki ellenőrzés költsége összesen 1 % Adminisztratív és egyéb tervellenőri, könyvvizsgálati költségek összesen 1 % Projektmenedzsment, közbeszerzés, nyilvánosság biztosítás költségei összesen Járulékos költségek összesen Projektmenedzsment, közbeszerzés, nyilvánosság biztosítás költségeinek megbontása: Projektmenedzsment és nyilvánosság biztosítása összesen: Közbeszerzési költségek Nyilvánosság biztosítása Projektmenedzsment költségei ,65 Külső projektmonitoring szolgáltatás ,16 Belső projektmenedzsment költségei ,24 Ebből: bérköltség ,75 Bérjárulékok ,25 konz_szerz_melleklet_0625.xls 5. oldal, összesen: 5

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A... Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) az Új Magyarország Fejlesztési Terv... Operatív Programjának

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. december 11-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. december 11-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-8/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Közgyűlése 2009. december 11-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 123/2009. (XII. 11.) közgyűlési határozata Szekszárd Megyei Jogú

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) a(z) Operatív Program tárgyú felhívására azonosító számon

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A Rétság Fejlődéséért Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Projekt megvalósítása érdekében.

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Projekt megvalósítása érdekében. KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Projekt megvalósítása érdekében Oldal: 1 / 5 KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (továbbiakban Konzorciumi

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A által fenntartott intézmények, vagyis a jelen Együttműködési Megállapodás tagjai (a továbbiakban Partnerek)

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS - 1 - ÉMOP-3.1.2/A-2f-2010-0001 VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 2. számú módosítása 2. rész amely létrejött egyrészről Pásztó Város Önkormányzata (a Mátra Nyugati Kapuja Pásztó Konzorcium vezetője, mint gesztor)

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum 1 KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására A 2013. szeptember 30-án megkötött megállapodás a 2013. október 11-ei, a 2013. október 31 ei, 2014. június 06-ai,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS - 1 - ÉMOP-3.1.2/A-2f-2010-0001 VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 1. számú módosítása 2. rész amely létrejött egyrészről Pásztó Város Önkormányzata (a Mátra Nyugati Kapuja Pásztó Konzorcium vezetője, mint gesztor)

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A Mátra Nyugati Kapuja Pásztó Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) az Új Magyarország Fejlesztési

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS - 1 - ÉMOP-3.1.2/A-2f-2010-0001 VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 1. számú módosítása 1. rész amely létrejött egyrészről Pásztó Város Önkormányzata (a Mátra Nyugati Kapuja Pásztó Konzorcium vezetője, mint gesztor)

Részletesebben

Azonosítószám: 00-01-02

Azonosítószám: 00-01-02 Azonosítószám: 00-01-02 1/16 Változat. 2 Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere 5478-1/2011. ELŐTERJESZTÉS Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. február 9-én tartandó ülésére Tárgy: A Rákóczi

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A... Konzorcium (a továbbiakban: Konzorcium) az Új Magyarország Fejlesztési Terv / Új Széchenyi Terv...

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 263/2018. (XII. 07.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 263/2018. (XII. 07.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A KŐSZEGI KISTÉRSÉG ÉS A FELSŐ-RÉPCEMENTI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Konzorcium tagjai (a továbbiakban

Részletesebben

126/2009. (XII. 3.) Kgy. határozat

126/2009. (XII. 3.) Kgy. határozat 126/2009. (XII. 3.) Kgy. határozat Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről A Baranya Megyei

Részletesebben

Hajdu László polgármester

Hajdu László polgármester 7. sz. melléklet KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A Rákospalotáért Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) a(z) Versenyképes Közép-

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város. polgármester

Salgótarján Megyei Jogú Város. polgármester Szám: 15115-27/16 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere JAVASLAT TOP-6.9.1-15-ST1-2016-00001 azonosító számú projekthez tartozó Konzorciumi Együttműködési Megállapodás Támogatásban részesített projektek

Részletesebben

Készítette: Dr. Bonnyai Réka jegyző. Tisztelt Képviselő-testület!

Készítette: Dr. Bonnyai Réka jegyző. Tisztelt Képviselő-testület! 1. számú előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. október 25-én tartandó ülésére Tárgy: Új konzorciumi együttműködési megállapodás elfogadása a Bátaszéki integrált mikrotérségi

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Konzorciumi megállapodások

I. Bevezetés. II. Konzorciumi megállapodások A Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint EMVA Irányító Hatóság Közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke. Előkészítő: ÓZDSZOLG Nonprofit Kft ügyvezetője Város-és Sportlétesítményüzemeltető.

Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke. Előkészítő: ÓZDSZOLG Nonprofit Kft ügyvezetője Város-és Sportlétesítményüzemeltető. JAVASLAT az ÓZDSZOLG Nonprofit Kft. és a Város-és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény között megkötendő Előzetes Konzorciumi Megállapodás jóváhagyására Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/616-1/2013/I. Üi.: dr. Dobó A. Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A fürdőprojekt lebonyolítására kötött Konzorciumi

Részletesebben

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-125/2010. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum melléklet KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum, mint Konzorciumvezető (a továbbiakban Konzorcium) a(z) Terület- és Településfejlesztési

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2010. április 30-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2010. április 30-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-2/2010. K I V O N A T a Tolna Megyei Közgyűlése 2010. április 30-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 44/2010. (IV. 30.) közgyűlési határozata Szekszárd Megyei Jogú Város kulturális

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A Balatonkenese Város Önkormányzata és a MÁV Zrt. által alkotott Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium)

Részletesebben

JAVASLAT. Pásztó városközponti rehabilitáció kivitelezési szerz désmódosítás

JAVASLAT. Pásztó városközponti rehabilitáció kivitelezési szerz désmódosítás PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-98 /2010. JAVASLAT Pásztó városközponti rehabilitáció kivitelezési szerz désmódosítás

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum 7. sz. melléklet KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A HELP Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) a(z) Terület- és Településfejlesztési

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében támogatásban részesített szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási és ivóvízminőség-javító

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében támogatásban részesített szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási és ivóvízminőség-javító

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A Főváros - Önkormányzat- BKK Zrt. Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) a Versenyképes Közép-magyarország

Részletesebben

A Konzorcium tagjai (a továbbiakban együtt: Tagok): Szervezet neve (Konzorciumvezető): Postacím: Székhely: Azonosító szám (törzsszám/cégjegyzékszám):

A Konzorcium tagjai (a továbbiakban együtt: Tagok): Szervezet neve (Konzorciumvezető): Postacím: Székhely: Azonosító szám (törzsszám/cégjegyzékszám): KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében támogatásban részesített szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási és ivóvízminőség-javító

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. sz. módosítás. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. sz. módosítás. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. sz. módosítás 1. Preambulum Az Óvoda és bölcsőde fejlesztése Szekszárd Szőlőhegyen Konzorcium (a továbbiakban

Részletesebben

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. KEOP-3.3.0. sz. pályázat keretében A Tarjáni Gyermektábor

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS TERVEZET. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Költségvetési Bizottsága november 3-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS TERVEZET. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Költségvetési Bizottsága november 3-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Költségvetési Bizottsága elnöke 29-283/2010 ELŐTERJESZTÉS TERVEZET Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Költségvetési Bizottsága

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 25-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 25-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Konzorciumi megállapodás a TÁMOP-5.3.6-11/1 komplex telep-program

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Szám:33143/2013 Város Alpolgármestere J a v a s l a t a Zöldfa úti komplex telep-program című, TÁMOP 5.3.6-11/1-2012-0086 azonosító számú pályázathoz benyújtott konzorciumi szerződés módosításának jóváhagyására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 19-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 19-én tartandó ülésére Balatonföldvár Város Önkormányzata 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Tel.: 84/540-330 Fax: 84/540-332 e-mail: pgmh@balatonfoldvar.hu ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-i ülésére

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-i ülésére 5. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Óvodai tornaszoba és fejlesztőszoba létesítésére irányuló pályázat benyújtása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-52 /2011. A határozat meghozatala minısített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Város-rehabilitációra

Részletesebben

/9'{;. számú előterjesztés

/9'{;. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Alpolgármestere /9'{;. számú előterjesztés Előterjeszt és a Képviselő-testület részére a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és az között az Öveges Program keretében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város a Képviselőtestületének 2009. március 06-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Peterke Zoltán alpolgármester

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 86/2008. (III.31.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 86/2008. (III.31.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 86/2008. (III.31.) számú h a t á r o z a t a a Mária Út, mint kiemelkedő jelentőségű kulturális-vallási zarándok és turista úthálózat kialakítása című projekthez

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Iktatószám: 41691/2012. JAVASLAT A Zagyva folyó kerékpáros turisztikai fejlesztése a Salgótarján - Boldog

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám:25167-4/2013 Város Alpolgármestere J a v a s l a t a Zöldfa úti komplex telep-program című, TÁMOP 5.3.6-11/1-2012-0086 azonosító számú pályázathoz benyújtott konzorciumi szerződés jóváhagyására Tisztelt

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben

Kérjük a Képviselő-testületet, hagyja jóvá az Együttműködési megállapodást.

Kérjük a Képviselő-testületet, hagyja jóvá az Együttműködési megállapodást. PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-141 /2018. Megtárgyalás

Részletesebben

.. "..,,, Ikt. sz.: 1?..~~.J.. ':?d.?..~9. KONZORCIUMI EGYUTTMUKODESI MEGAlLAPODAS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1.

.. ..,,, Ikt. sz.: 1?..~~.J.. ':?d.?..~9. KONZORCIUMI EGYUTTMUKODESI MEGAlLAPODAS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Szegedi Vásdr és Píacűzemeltető 1írkczctt: 1010..1ú.N.,..::..J.... "..,,, Ikt. sz.: 1?..~~.J.. ':?d.?..~9. KONZORCIUMI EGYUTTMUKODESI MEGAlLAPODAS Támogatásban részesített projekt megvalósítására Kft 1.

Részletesebben

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. XIX. évfolyam 8. szám 2009. október 21. H NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2009. X. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI NÓGRÁD MEGYEI

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. július 07-ei rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. július 07-ei rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. július 07-ei rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 90/2015.(VII.07.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzata és az Örményes

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület december 28-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület december 28-i ülésére KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2017. december 28-i ülésére Ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló program megvalósítása érdekében Konzorciumi

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-i ülésére Előterjesztés 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. szeptember 21-i ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása a TOP 5.3.1-16 azonosító számú felhívásra Az előterjesztést készítette: Horváth

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (székhely: 1116 Budapest, Tomaj u. 4., aláírásra jogosult képviselője: Lehel László elnök-igazgató), továbbiakban mint

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/436-2/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/436-2/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/436-2/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 25-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: A Tapolcai Szennyvíztisztító Telep technológiai

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Iktatószám: Kedvezményezett neve: Várpalota Város Önkormányzata Projekt címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés Várpalotán Projekt azonosítószám: TOP-1.2.1-15-VE1-2016-

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. sz. módosítással egységes szerkezetben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. sz. módosítással egységes szerkezetben KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (a módosítások vastag dőlt betűvel szedve) Főváros - BKK Zrt.- XXI. Kerület

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Iktatószám: Kedvezményezett neve: Várpalota Város Önkormányzata Projekt címe: Társadalmi együttműködést erősítő programok Várpalotán Projekt azonosítószám: TOP-5.2.1-15-VE1-2016- 00006 Támogatási Szerződés

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. Preambulum A Budapest Főváros IX. Kerület (továbbiakban Kedvezményezett) a Társadalmi Megújulás Operatív Program

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Iktatószám: Kedvezményezett neve: Várpalota Város Önkormányzata Projekt címe: Foglalkoztatási együttműködések a Várpalotai Járásban Projekt azonosítószám: TOP-5.1.2-15-VE1-2016-00003 Támogatási Szerződés

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. DECEMBER 29-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. DECEMBER 29-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. DECEMBER 29-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 14/2010. (XII. 30.) önkormányzati rendelet a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 786-3/2018 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere JAVASLAT TOP-6.9.1-15-ST1-2016-00001 azonosító számú projekthez tartozó Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete kölcsönszerződésének

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására és projekteredmények fenntartására

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására és projekteredmények fenntartására KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására és projekteredmények fenntartására 1. Preambulum Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata (a továbbiakban:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK március 26-i ÜLÉSÉRE. Ács Rezső polgármester

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK március 26-i ÜLÉSÉRE. Ács Rezső polgármester AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA:76. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Szekszárd Megyei Jogú Város kulturális életének javítása a Vármegyeháza és környéke felújításával című, DDOP- 4.1.1/D-09-2f-2009-0006 azonosítószámú

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-7/2016. Tárgy: Együttműködési megállapodás a Csongrád Megyei Önkormányzattal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16 -án tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16 -án tartandó rendkívüli ülésére Balatonföldvár Város a 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Tel.: 84/540-330 Fax: 84/540-332 e-mail: pgmh@balatonfoldvar.hu ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Képviselő-testületének 2017. augusztus 16

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS-tervezet Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázati felhíváshoz Pályázatírás tárgyában amely létrejött egyrészről Hajdúnánási

Részletesebben

Amennyiben a Projekt megvalósítás kezdő időpontja a tervezett időponttól eltér, azt a Címzett köteles az ok megjelölésével

Amennyiben a Projekt megvalósítás kezdő időpontja a tervezett időponttól eltér, azt a Címzett köteles az ok megjelölésével 3.sz. melléklet Azonosító szám: TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS MINTA amely létrejött egyrészről a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 11), mint Támogató Közvetítő Szervezet (továbbiakban:

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/250-13/2016.

Ügyiratszám: SMÖ/250-13/2016. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ALELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: biro.norbert@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/250-13/2016. ELŐTERJESZTÉS a Terület és Településfejlesztési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT Iktatószám: 19202/2013. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT a Salgótarján szociális célú rehabilitációja Acélgyár-Városközpont című

Részletesebben

394/2013. (X. 11.) számú Képviselő-testületi Határozat

394/2013. (X. 11.) számú Képviselő-testületi Határozat K i v o n a t a Hajdúnánás Képviselő-testületének 2013. október 11-én pénteken de. 7,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyvéből: 394/2013. (X. 11.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS - 1 - ÉMOP-3.1.2/A-2f-2010-0001 VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 2. számú módosítása 1. rész amely létrejött egyrészről Pásztó Város Önkormányzata (a Mátra Nyugati Kapuja Pásztó Konzorcium vezetője, mint gesztor)

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Azonosító szám: NYDOP-2.1.1/I-11-2011-0015 Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban: Támogató)

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/239-1/2011/I. Üi.: Gila Gyöngyi Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: "A fürdővárosi funkciókat kiszolgáló,

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2-40/2009 Üi.: Antal János Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Szeged-Temesvár

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatási kérelem benyújtására

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatási kérelem benyújtására KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási kérelem benyújtására Preambulum Az Országgyűlés által 2016. december 6-án elfogadott a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS PAKTUMSZERVEZET LÉTREHOZÁSÁRÓL - tervezet -

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS PAKTUMSZERVEZET LÉTREHOZÁSÁRÓL - tervezet - Az előterjesztés 1. számú melléklete EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS PAKTUMSZERVEZET LÉTREHOZÁSÁRÓL - tervezet - 1. Preambulum A _Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya:konzorciumi megállapodás a DDOP-3.1.2/2F-2009-0017 azonosító számú

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Azonosító szám: DDOP-5.1.1-11-2011-0004 Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban: Támogató) képviseletében

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Előterjesztés. Az EFOP pályázaton való részvételről

Előterjesztés. Az EFOP pályázaton való részvételről Előterjesztés Az EFOP-1.5.2-16 pályázaton való részvételről Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben (EFOP-1.5.2-16) elnevezésű pályázat benyújtásának, és az ehhez kapcsolódó konzorciumi megállapodás

Részletesebben

4/2016. (II.22.) előterjesztés 4. napirendi pont. Keretmegállapodás

4/2016. (II.22.) előterjesztés 4. napirendi pont. Keretmegállapodás Keretmegállapodás a 2014-2020 időszakra szóló Integrált Területi Program keretében benyújtandó projektek előkészítésében és a projekt megvalósításához nyújtott projektmenedzsmenti szolgáltatások ellátásában

Részletesebben

éven belüli kölcsön felvételéről

éven belüli kölcsön felvételéről E LŐTERJESZTÉS éven belüli kölcsön felvételéről Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-i rendkívüli ülésére. Előterjesztők: Stayer László polgármester Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete szeptember 11-i rendkívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete szeptember 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: Belvízrendezés az élhetőbb településekért komplex belvízrendezési program megvalósítása belterületen és a csatlakozó társulati csatornán I. ütem pályázat Konzorciumi megállapodás módosítása, pénzeszköz

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS a Püspökladány, a hagyományokra építő, aktív város című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek támogatására amely

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S HAJDÚHADHÁZ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL a Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 20-án tartandó rendkívüli - ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy:

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesltett projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesltett projekt megvalósítására. 1. Preambulum y (1_.,.. ;~,,/. KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesltett projekt megvalósítására 1. Preambulum A Főváros - Főváros IV. Önkormányzat BKK Zrt. Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium)

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A SZÁLLÍTÓI ELŐLEG IGÉNYBEVÉTELÉHEZ. az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében

ÚTMUTATÓ A SZÁLLÍTÓI ELŐLEG IGÉNYBEVÉTELÉHEZ. az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében ÚTMUTATÓ A SZÁLLÍTÓI ELŐLEG IGÉNYBEVÉTELÉHEZ az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 keretében Hatályos: 2016. 11. 02. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2.

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete január 28-i ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete január 28-i ülésére Tárgy: Belvízrendezés az élhetıbb településekért projekttel kapcsolatos konzorciumi együttmőködési megállapodás módosítása Elıkészítette: Gál András osztályvezetı Mőszaki Osztály Véleményezı bizottság:

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁJUS 28-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁJUS 28-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 29. MÁJUS 28-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 114-82/29. MELLÉKLETEK: 2 DB TÁRGY: Az Európa Kulturális Fővárosa Program kulcsprojektje, a Nagy Kiállítótér

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-2/2008. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 8/2008. (II. 15.) közgyűlési határozata a gyönki Tolnai Lajos Német

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2-507/2007. Előadó: Sipos Márta/ Horváth Bernadett Tárgy Melléklet: ELŐTERJESZTÉS Pályázat beadása a DAOP-2007-4.2.1/2F kódszámú pályázati

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS (tervezet)

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) az ÉAOP-5.1.1/B-09-2f-2012-0001 Az érkerti lakótelep nagyvárosias lakókörnyezetének minőségi megújítása című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében támogatásban részesített szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási és ivóvízminőség-javító

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-30/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT a pásztói hulladékgazdálkodási

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése szeptember 18-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése szeptember 18-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-6/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. szeptember 18-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 94/2009. (IX. 18.) közgyűlési határozata az Integrált kis- és

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 3764/014 Javaslat szak-, és felnőttképzési klaszter együttműködés kialakítására Nógrád megyében, Salgótarján ipari térségében Tisztelt Közgyűlés! A Nemzeti

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. Preambulum A megállapodás száma Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatánál: 890/2016. KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására

Részletesebben

Mosonmagyaróvár Térségi Társulás Elnökétől. 6. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács február 15-i ülésére. TOP projektmenedzsment

Mosonmagyaróvár Térségi Társulás Elnökétől. 6. sz. napirend. Előterjesztés A Társulási Tanács február 15-i ülésére. TOP projektmenedzsment Mosonmagyaróvár Térségi Társulás Elnökétől 6. sz. napirend Előterjesztés A Társulási Tanács 2016. február 15-i ülésére Tárgy: TOP projektmenedzsment Előterjesztő: Tárgyalja: Dr. Árvay István elnök Pénzügyi

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-39/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben