Kínai vasutas delegáció a MÁV ZRt.-nél és az Északi Jármûjavítóban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kínai vasutas delegáció a MÁV ZRt.-nél és az Északi Jármûjavítóban"

Átírás

1 A MÁV Északi Járműjavító Kft. negyedévenként megjelenő lapja A tartalomból: Minőségügyi konferencia Szervezeti változások Változások, célok a termelésszervezésben Elindult a Váltó program Műszaki konferencia Zamárdiban Bemutatkozik a Pénzügyi és számviteli osztály III. évfolyam 3. szám Kínai vasutas delegáció a MÁV ZRt.-nél és az Északi Jármûjavítóban A MÁV ZRt. vezetése és a Kínai Népköztársaság Vasúti Minisztériuma közötti együttműködésnek négy éves múltja van. Több alkalommal volt delegáció csere. Különböző vasúti szakemberek látogattak el Kínából hazánkba, hogy tanulmányozzák a vasútüzem működését, elsősorban a Gépészeti Üzletág területén. A Kínai Népköztársaság és a Magyar Köztársaság közösen létrehozott egy Vegyes Bizottságot, amely évente ülést tart Magyarországon, illetve Kínában. A bizottság munkáját magyar részről a gazdasági és közlekedési miniszter vezeti. A magyarországi látogatást figyelemmel kísérte a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége is. A Vezérigazgatósági tárgyalásokon Chang Guiqing kereskedelmi attasé is részt vett. A Budapesten működő Kínai Kereskedelmi Központ vezetője, Liu Zange pedig minden szakmai tárgyalásra elkísérte a delegációt. A legutóbb júniusában, Kínában járt MÁV Északi Járműjavító-i delegáció a Zhuzhou-i Vasúti Kutatóintézetben folyó munkát és a Luoyang-i járműgyár és központi járműjavító munkáját ismerhette meg. Elsősorban a vasúti járműgyártást és gyártási technológiákat, valamint a fenntartási, javítási folyamatokat tanulmányoztuk. Szakembereink nem nagy meglepetésére a Kínai vasúti járműgyártás és javítás csúcstechnológiát alkalmaz. Német, francia, japán licenceket vásároltak. Jármű fejlesztéseikben integrált tudás jelenik meg, melyet versenyképesen értékesítenek a világ különböző részein. A kínai delegáció magyarországi látogatásán Wang Guojun, Chen Dongping, Cui Xinshe, Pei Hongbin vettek részt. A delegációt fogadta a MÁV ZRt. vezérigazgatója Heinczinger István, akivel a MÁV ZRt. átalakítási folyamatairól, a MÁV Gépészet jövőjéről, a járműbeszerzésekről (Folytatás a 2. oldalon) Minôségügyi Konferencia az Északi Jármûjavítóban Temesszentandrási Guidó Díjas a járműjavító A MÁV Északi Járműjavító Kft. az idén sorrendben harmadszor volt a házigazdája a Minőségügyi Konferenciának. A szeptember 11-én tartott rendezvényen a Gépészeti Üzletág, a járműjavítók és a vontatási telephelyek vezetői vettek részt. A konferenciát rendhagyó díjátadás vezette be. A Magyar Értékelemzők Társasága a kiemelkedő, több éven át folytatott értékelemző szakmai és társasági munka elismerésére, mely a MÉT, illetve az értékelemző szakma jó hírnevét kelti, valamint ismertségének és elismertségének növekedését elősegíti, díjat alapított. A díj rangját emeli, hogy évente maximum egy gazdálkodó szervezetnek adományozható. A Magyar Értékelemzők Társaság közgyűlése a díjat ben az Északi Járműjavítónak ítélte oda, melyet elismerő szavak kíséretében dr. Hoffer Ilona egyetemi docens adott át dr. Márkus Imre ügyvezető igazgatónak. dr. Hoffer Ilona a díjátadáskor kiemelte, hogy az Északi Járműjavító Kft. tíz éve folyamatosan végzi az értékelemző tevékenységet, jelentős költségmegtakarítást realizálva ban a vevőszolgálati tevékenység minőségének javítását szolgáló garanciális tevékenységet elemezték az értékelemzés módszereivel. Az Északi értékelemző munkájának elismerésében nagy szerepe van a BUDAVAT Értékelemzési Kft. két szakemberének is. dr. Nagyszeghi Ferenc gazdasági mérnök ügyvezető igazgató és Szekeres Klára gazdasági vezető, értékelemző szakértők tanácsaikkal, tapasztalataik átadásával segítették az üzem értékelemzőinek a munkáját. A BUDAVAT Értékelemzési Kft.-t dr. Márkus Imre az Északiért Emlékplakett elismerésben részesítette. A díjat dr. Nagyszeghi Ferenc ügyvezető vette át. (Folytatás a 3. oldalon)

2 III. évfolyam 3. szám Kínai vasutas delegáció a MÁV ZRt.-nél és az Északi Jármûjavítóban (Folytatás az 1. oldalról) tárgyaltak. Szóba került a villamos mozdonytender is, amelyben a Kínai vasút európai partnereivel konzorciumban vagy alvállalkozóként tudna részt venni. Wang úr a Kínai delegáció vezetője arról tájékoztatta Heinczinger Istvánt, hogy hazájukban a kiemelt vasútvonalakon (főfolyosókon) a km/óra mozdonysebességet 2007 év során biztosították végére a km/óra sebesség elérése a célkitűzés. Az ehhez szükséges feltételek biztosításában nagy kihívás a pályák felújítása, újjáépítése, melyet német mérnökök segítségével végeznek. A mozdonyok teljesítményének növelését a megvásárolt knowhowk alapján maguk végzik év során 500 db kw-os hattengelyes mozdonyt gyártanak. Wang úr elmondta, hogy a kínai vasút részvénytársasággá alakítása folyamatban van. A társaság részvényeit jövőre kiviszik a Hongkongi tőzsdére. A delegációt fogadta Sipos Sándor általános vezérigazgató-helyettes is. Az általa vezetett megbeszélésen a MÁV ZRt. járműjavító és üzemeltető szektorába történő befektetésekről beszéltek. A vezérigazgató-helyettes tájékoztatta a delegációt, hogy a MÁV ZRt. nyitva áll a gépészeti befektetők előtt. A MÁV átalakítása is abba az irányba megy, mint a kínai. Egy kézben van a járműjavítás, karbantartás és üzemeltetés. Wang úr hangsúlyozta, hogy elsősorban alkatrészellátásban és a gépészeti háttériparba történő szakmai befektetésben érdekeltek. Zsákay László György a Gépészeti Üzletág főigazgatója a gépészet átszervezéséről, a szolgáltatási rendszer átalakításáról, a mozdonypark és motorvonat állomány megújításáról beszélt a vendégeknek. A látogatás céljának megfelelően az Északi Járműjavítóban több napos szakmai megbeszélésre és üzemlátogatásra került sor. dr. Márkus Imre ügyvezető igazgató tájékoztatta a delegáció tagjait az üzem tevékenységéről, a 140 éves múlt jelentősebb állomásairól, a megújulási folyamatokról. Bemutatta a technikai, technológiai hasonlóságokat az Északi és a Luoyang-i járműjavító között (pl.: Siemensi kapcsolat a cégek között). Tájékoztatást adott a gépészeti átalakítás Északit is érintő kérdéseiről, felvázolta a várhatóan 2008-tól kialakuló járműjavítási és karbantartási modellt. Szólt arról, hogy a dízelmozdony r emot or i z á ció b efeje z ő d é s ével a Sz ol nok i Járműjavítóban felszabaduló munkaerőt hogyan tudnák munkával ellátni. Szóba került a két járműjavító összevonásának folyamata is. A szakmai tárgyalások végén, a magyarországi látogatást összegezve, a kínai delegáció kinyilvánította, hogy továbbra is fenntartja befektetési célú érdeklődését az Északi Járműjavító, és a járműjavító szakma irányába. Szeretnének technológiát és modern technikai eszközöket hozni a magyar járműjavításba. Visi Ferenc Az Északi Járműjavító Kft. vezetése az alapító MÁV ZRt.-vel egyetértésben szervezeti módosításokról döntött. A október 1-től hatályos változások a piaci kihívásoknak való jobb megfelelést, az egyes folyamatok logikusabb összerendezését, s ezáltal a vezetői felelősségek egy ér tel műb - bé tételét szolgálják. Szervezeti változások az Északiban Novák József vállalkozási igazgató a technológiai feladatokon túl az árképzést, anyag- és időnorma meghatározást és a munka felvételt is magába foglaló Műszaki Osztályt, valamint az értékesítési, anyag beszerzési, készletezési és beruházási feladatokat ellátó Logisztikai Főosztályt irányítja. A Műszaki Osztály vezetésére Szluk Sándor, a Logisztikai Főosztály irányítására pedig Siklér Gyula kapott megbízást. A termelés, mint a társaság profit termelő egysége kiemelt figyelmet kap azzal, hogy az Ügyvezető igazgató közvetlen alárendeltségébe kerül. A Termelési Főosztály vezetője Horváth László. Tirjákné dr. Novák Ilona gazdasági igazgatói munkakörében a klasszikus vállalat szervezési elveknek megfelelően a pénzügy-számvitel mellett a kontrolling tevékenységet is irányítja, felügyeli. A Kontrolling Osztály vezetője Grünfelder Klára lett. Meggyőződésünk, hogy az új szervezeti modell elősegítheti az erőteljesebb piacbővítést, a termelési kapacitások jobb lekötését, a költséghatékony működés erősítését. Kun Tamás Humánpolitikai igazgató

3 2007. III. évfolyam 3. szám 3 Minôségügyi Konferencia az Északi Jármûjavítóban Temesszentandrási Guidó Díjas a járműjavító (Folytatás az 1. oldalról) A díjátadás után Zsákay László György főigazgató a Gépészeti Üzletág átalakításáról, a közeljövőben várható szervezeti változásokról, a három éves üzleti terv tervezetéről tájékoztatta a konferencia résztvevőit. Bevezetőjében leszögezte: a gépészetnek, mint szolgáltató szervezetnek van jövője. Az azonban már kérdés, hogy szolgáltatásainkat hogyan, és milyen módon fogjuk megjeleníteni. Az biztos, hogy a többszereplős szolgáltatói rendszer, a megrendelő-szolgáltató viszony már a közeljövőben markánsan megváltozik. Nekünk, szolgáltatásainkkal nemcsak egymásnak, hanem a törvényeknek, a jogszabályoknak is meg kell felelni. Ehhez azonban korrekt, és jól működő szabályozásra van szükség. Mi a cél? tette fel a kérdést. Első és legfontosabb, hogy az alapvető vontatási mértéket megtartjuk. Azzal ma még nem számolunk, hogy a személyszállításba 2010-ig más szereplő is belép, ellentétben a privatizáció előtt álló Cargoval. A többszereplős megrendelői körre nemcsak a vontatásnak, hanem a fenntartásnak is oda kell figyelnie. A főigazgató kitért a piaci kockázatelemzésre. Rámutatott: amennyiben a CARGO privatizáció úgy történik, hogy az új tulajdonos saját mozdonyparkjának magyarországi működtetését preferálja, a gépészet vontatási ágazata 2009-től elveszítheti a MÁV hálózatán bonyolódó tranzitszállítások mintegy 50 százalékát. Ebben az esetben a gépészet eredménye 2,6 milliárd forinttal csökkenne. Ezt azonban célirányos vezetői intézkedések jelentősen mérsékelhetik. Fontos kérdés a tartalékok feltárása, a költségek csökkentése. Az új villamosmozdonyok beszerzésével bővül a vevők kiszolgálása, az informatikai fejlesztésekkel pedig rugalmasabbá, meghízhatóbbá válik a megrendelések teljesítése. Ehhez tartozik a minőségbiztosítási szervezet megerősítése. A kormányzati közlekedéspolitika a piaci és közszolgáltatási tevékenységek szétválasztását, a magántőke bevonását és a vasúti tevékenységek liberalizálását tűzte ki célul. Az árufuvarozás és a személyszállítás önállóvá válását követően a gépészet önállósodásával válik igazán teljessé az infrastruktúra-társaság és az operátorok szétválasztása. Ezzel kapcsolatban utalt a MÁV ZRt. Igazgatóság 121/2007./09.04.) számú határozatára, mely kimondja: a vontatási tevékenység folytatására a MÁV ZRt. 90, a MÁV START Zrt. 10 százalékos részesedésével, 20 millió forint alaptőkével, zártkörűen működő részvénytársaság kerüljön megalapításra. A Gépészeti Üzletág, mint jogilag önálló vontatási társaság január 1-jén kezdje meg tényleges működését. A vontató eszközöket apportálással, a mozdonyvezetőket és a vontatási tevékenységhez szükséges irányítói, valamint kiszolgálói létszámot munkáltatói jogutódlással tervezik rendelkezésre bocsátani. A járműjavító és karbantartó tevékenység további sorsával kapcsolatos döntésekhez a koncepciót még ebben az évben az igazgatóság elé kell terjeszteni. Novák József az Északi Járműjavító műszaki igazgatója a garanciális javítási rendszerről, a költségek megoszlásáról és a minőség javítása érdekében végzett technológiai tevékenységről tartott előadást. Külön kitért a tengelyágy és nyomlap hibák, a körtüzek alakulására, a főtranszformátor olajhűtő javítására, továbbá a minőséget közvetlenül érintő, aktuális technológiai tevékenységekre. A V43 sorozatú villamosmozdonyok aszimetrikus nyomka ri ma ko pás okainak további elemzésére az üzem új, mobil koordinálta mérőgépet alkalmaz fővázak és alvázak geometriai kimérésére. A gép már nagyméretű alkatrészek mérésére is felhasználható. Ugyancsak a V43 sorozatú mozdonyoknál két mozdony egy-egy forgóvázán kísérleti jelleggel új, sík csúszófelületű tengelyföldelő bronzkefét építenek be. A mozdonyok hajtóművei olajszivárgásának megakadályozására pedig új, ajakos tömítést vezetnek be. A TELOC berendezések tengelyvég jeladói gyors hibadiagnosztikája érdekében új mobil tesztelőberendezéseket szállítanak a KJF központoknak. Ezekkel a berendezésekkel a TELOC tengelyvégadók a mozdony mellett is ellenőrizhetők. Az Északi békéscsabai telephelyén elkészült a TC motorok terhelési vizsgálatára alkalmas próbapad, amely egyenáramú vontatómotorok vizsgálatára alkalmas. Az aszinkron motorok terheléses vizsgálatát is tervezik. A műszaki igazgató a minőséget közvetve befolyásoló, ergonómiai vagy más célú fejlesztésekről és korszerűsítésekről is beszélt. Egy villamosmozdonynál prototípus jelleggel elkészült a görgős marokágy kialakítás. Egy V43 sorozatú mozdonynál tavaszára készül el a kísérleti jellegű automatikus fékrudazat-átállítóval ellátott fékezőrendszer kiépítése. A főtranszformátorok kiméréséhez pedig új próbaterem kialakítását tervezik. Az üzemben hamarosan elkészül az első német vezérlőkocsihoz illesztett V sorozatú mozdony főjavítása. Ugyanakkor folyamatban van a V46 sorozatú tolatómozdony klímaberendezéssel való ellátásának technológiai előkészítése. Felkészültek és nyolc TAURUS mozdonyon már el is végezték a ZÜ1 szintű javítást. A garanciális javítási rendszer értékelemzését illetően négy témában dolgoztak ki javaslatokat: garanciális javítások stratégiája, műszaki megoldások, a javítás feltételeinek jobbítása, információ, kommunikáció. Novák József előadását az Északi Járműjavító internetes vevőszolgálati oldalának bemutatásával zárta. Vásárhelyi László, a Gépészeti Üzletág osztályvezetője minőség a megrendelő szemével címet adta előadásának. Elöljáróban a garanciális eseményeket, illetve a miattunk kiesett napok számát, majd a kötbérek alakulását tekintette át. Mint mondta: a forgóvázcserék és a nagyjavítások májusától görgős tengelyággyal készülnek. Jelenleg 56 mozdony alatt üzemel ilyen csapágyazás. Egy V63-as (Folytatás a 4. oldalon)

4 III. évfolyam 3. szám Minôségügyi Konferencia az Északi Jármûjavítóban Temesszentandrási Guidó Díjas a járműjavító (Folytatás az 3. oldalról) mozdonyon őszén forgóvázcserét hajtottak végre. A mozdony kerékpárjainak valamennyi marokágyát görgősítették. Az átadási futópróbán a marokágyak rendben üzemeltek, olajfolyást, melegedést nem tapasztaltak. Ezzel szemben az üzemi tapasztalatok kedvezőtlenebbek voltak. A TC marokágyaknál már olajfolyás és tömítési hiányosságok is előfordultak. A Gépészeti Üzletág a tömítési rendszer módosítására tett javaslatot a rendszer átdolgozásával. Újabb tapasztalatok szerzésével a görgősítést tovább kívánják folytatni. A V43 sorozatú mozdonytüzek megelőzésére tervezett intézkedések között szerepel a hibaforrások feltárása, thermovizíós mérések alapján a mozdonyokon alkalmazott tömítő anyagok felülvizsgálata és a szükséges megoldások módosítása, tűzgátló bevonati rendszer próbája és bevezetése, alváz-tömörség vizsgálata füstölő berendezéssel. Visi Ferenc Mûszaki konferencia Zamárdiban szeptember 6-8. között ismét megrendezésre került Za már di ban a kibővített vezetői konferencia. A rendezvény célja, hogy az ügyvezetés tájékoztatást adjon az üzem termelési feladatairól, a műszaki fejlesztésekről, a gazdasági helyzetünkről, az elért eredményekről. A konferencián műszaki és gazdasági vezetők, kiemelt munkatársak, továbbá a szakszervezet választott tisztségviselői, üzemi tanácstagok vettek részt. Az elhangzott információk átadása és befogadása jelentősen segítheti a évi üzleti tervünk eredményes teljesítését. A jól szervezett program, az üdülő kultúrált környezete és kiváló szolgáltatása jó hangulatú tanácskozást eredményezett mindannyiunk megelégedettségére. A konferencia forgatókönyve hagyományos, csütörtökön a munkaidő befejezése után a nagy számú résztvevők körére tekintettel autóbusszal indultunk Za már di ba. Szoba kiosztás, majd dr. Márkus Imre ügyvezető igazgató megnyitója, köszöntője után vacsora és késő estébe nyúló beszélgetés az első nap laza programja. Kiváló alkalom a kapcsolatok ápolására. Péntek délelőtt: dr. Márkus Imre ügyvezető igazgató Az Északi Járműjavító működési környezetének változása címmel tartott előadást. Elsőként a MÁV ZRt. Gépészeti Üzletágának átalakulásáról beszélt, kiemelten a járműfenntartási üzletág, ezen belül a járműjavító Kft-k, az Északi helyzetéről, a szolgáltató megrendelő viszony alakulásáról. Beszélt a rendelkezésre állás alapú szolgáltatásról, a járműfenntartási üzletág lehetséges modelljeiről, az Északi belső átalakításáról, a termelési, humán, vállalkozási, pénzügyi, igazgatási munka előtt álló kihívásokról. Horváth László kontrolling és gazdálkodási osztályvezető a termelőszervezet célrendszeréről beszélt. A társaság fő célja az eredményesség mellett stabil, ütemes, gaz-

5 2007. III. évfolyam 3. szám 5 daságos, a vevők elvárásait kielégítő minőségű termelés. A termelés a partner osztályok támogatásával a termelési célok teljesítésével járulhat hozzá a vállalat eredményességéhez. A fő célok: Havonkénti ütemesség megvalósítása, az üzleti terv osztályok közötti megosztása. Vevőszolgálat, gyors garanciális ügykezelés, korrekt információ áramlás a vevők, termelési iroda, MEO és a termelő osztályok között. A projekt típusú vezetés megteremtése a kiemelt termelési feladatokra, mint például a V43-as 3000-es mozdony felújításokra. Fontos feladat az új termék termelés indításának menedzselése, a betanulási idő és költségek minimalizálása. Fontos a termelő osztályok műszaki gárdája költségérzékenységének javítása. Novák József műszaki igazgató a vállalkozási terület célkitűzéseit ismertette. Legyünk a magyarországi vasúti ipar meghatározó járműjavítója és szolgáltatója. A a vállalati mozgástér szűkülésével kell ma számolni a gazdaság minden területén. Ez pedig felértékeli a bemeneti oldal, az ellátási lánc, s ezen belül a beszerzés, készletgazdálkodás és raktározás szerepét. Ez elkerülhetetlenné teszi, hogy az Északi alkalmazkodjon a megváltozott (és folyamatosan változó) körülményekhez és az új kihívásokra megfelelő válaszokat találjon. E feladatokhoz való alkalmazkodásnak a fentiek alapján kiemelt eleme az ellátási lánc, azaz az igénytervezés/igénylés, beszerzés és készletezés/kiszolgálás korszerűsítése, a marketing és értékesítési feladatok felértékelése. Kun Tamás humánpolitikai igazgató két témáról adott tájékoztatást, először a VÁL- TÓ csoportvezetői fejlesztési programról, majd a városi közlekedés bérlet támogatás tervről. A VÁLTÓ program célja a csoportvezetők és anyaggazdák vezetői képességeinek, vezetői szemléletének fejlesztése, olyan vezetői viselkedésminták közvetítése, amelyek hatékonyan támogatják a vállalat átfogó változási, fejlődési törekvéseit és összhangban vannak a művezetőknek és az osztályvezetőknek nyújtott fejlesztési koncepciókkal. A program elemei: bázis workshop, vezetés fejlesztési tréningek, szervezeti ismeretek előadás sorozat és vizsga, záró workshop. Előadása második részében ismertette a városi közlekedés bérlet támogatás tervét, melynek célja többlet költség nélküli minimális többlet juttatás biztosítása, a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) bérlet alkalmazásával a távolsági közlekedési költségek csökkentése, és a megtakarítás viszszaforgatása az összes, városi tömegközlekedéssel utazó munkavállalónak. A vállalat vezetése a munkavállalókat képviselő szakszervezetnek adta a tervezett tömegközlekedési plusz támogatásról szóló döntés lehetőségét. (10 nappal később a szakszervezeti bizalmik elvetették az új költségtérítési forma bevezetését.) Kondola Mónika környezetvédelmi csoportvezető a Környezetközpontú Irányítási Rendszerről (KIR) tartotta előadását. Cél az MSZ EN ISO 14001:2005 tanúsítvány megszerzése, mert a jogszabályoknak való megfeleléssel munkahelyet teremtünk, megrendeléseink száma növekedhet. Privitzer Mária munkavédelmi vezető a Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Irányítási Rendszert (MEBIR) ismertette. változó piaci körülmények, változó szervezetet igényelnek. Vállalkozási igazgatóság, marketing, értékesítés, műszaki előkészítés (technológia, logisztika), gazdálkodás új rendszerben fog működni. Szluk Sándor technológiai osztályvezető a műszaki osztály új szervezeti struktúráját mutatta be. Az osztály jövőbeni, tervezett tevékenysége kibővül a norma és munkafelvevő irodával. Új feladatok: munkafelvevői tevékenység, anyag- és normatechnológia, árképzés, ajánlati adatszolgáltatások új köre, anyagszükségleti adatszolgáltatások, fajlagos normaadatok karbantartása, kereskedelmi szerződéskötési együttműködés. Szükséges humán erőforrások: munkafelvevők, normások, árképzők, üzemgazdász tervezőelemző. A megvalósítandó új ajánlati folyamat előnye: rövidebb információs út, az adatok a forrásnál keletkeznek, a konzultációk osztályon belül jobban szervezhetők. Siklér Gyula logisztikai főosztályvezető: A korábbi BAO szervezete is átalakul, az új Logisztikai Főosztály a megváltozó körülményekhez igazodva új célokat és feladatokat határoz meg. Növekvő kockázatokkal és a növekedés extenzív forrásainak kimerülésével, a piacbővülés lassulásával, valamint Tirjákné dr. Novák Ilona gazdasági igazgató és Grünfelder Klára kontrolling és gazdálkodási osztályvezető helyettes Gazdálkodási, kontrolling funkciók az új szervezetben címmel tartották közös előadásukat. A kontrolling osztály felépítése is változik, marad a kontrolling (tervezés, elemzés, ellenőrzés) és a számlázás, más osztályra kerül a norma és munkafelvétel, az árképzés. Az új osztály feladata megfelelni a MÁV tulajdonosi elvárásainak: 12 havi gördülő tervezés, szerződésállomány nyilvántartása, beruházások nyilvántartása. Új feladatok, belső igényből adódóan: várható árbevételünk előrejelzése a folyamatban levő munkákra, termelőegységekre bontott eredményértékelés, anyagköltség előzetes értékelése. Célok, alkalmazás, előnyök. Illeszkedik az ISO 9001:2000 (Minőségirányítási rendszer) és az ISO 14001:2005 (Környezetközpontú Irányítási Rendszer) szabványokhoz, ami lehetőséget ad a három szakterület hatékony integrálására. Vető Zoltán munkaerő gazdálkodási osztályvezető az Északi Járműjavító Kft. új honlapjának terveit mutatta be. Fő szempont: egy dinamikusabb, könnyen kezelhető és szerkeszthető felület elkészítése. Továbbá formai megújulás, látványosabb külső megtervezése, és egy új hibabejelentő rendszer kiépítése, működtetése a weblapon keresztül, valamint a XXI. századnak megfelelően idegen nyelvű (angol, német) honlap oldalak létrehozása. Tartalmi változások is történtek az aktualitások, referenciák, kitüntetettjeink, rólunk írták médiafigyelő és archívum funkciók terén. A péntek délután hagyományosan a sport programoké volt. A rossz idő miatt a lábtenisz, lengőteke versenyek elmaradtak, de a darts, asztalitenisz, csocsó és aktivity bajnokság igazán jó hangulatot teremtett. Sárvári Zoltán

6 III. évfolyam 3. szám A 2007 végére kialakuló új SZMSZ azzal, hogy a termelőszervezet irányítását közvetlenül az ügyvezető igazgató felügyelete alá helyezi, felértékeli, helyére teszi a társaság termelési folyamatait. Az új struktúrában a fő folyamat a termelő szolgáltatás, ezt a folyamatot segítik a funkcionális osztályok, a vállalkozástól, a műszaki előkészítés és anyagbeszerzésen keresztül a humán és gazdálkodó területekig egyaránt. A termelési főosztály fő feladata az új SZMSZ szerinti struktúrában a társaság elfogadott Üzleti tervének a termelő osztályokra történő lebontása, oly módon, hogy az üzleti tervben megfogalmazott: jármű felújítások, forgóvázcserék, fűtőházi fődarab és alkatrészjavítások, MÁV-on kívüli tevékenységek, Az újjászervezôdô termelési fôosztály cél eszköz kompetencia rendszere a Vállalkozási Igazgatóság által megkötött szerződések szerinti ütemezésben, és minőségben, a tervezett élőmunka ráfordítás keretein belül készüljenek el. Ennek során feladat: termelés szervező program kialakítása, a fő tevékenységekre, hálótervre alapozva, a melléktevékenységekre (egyedi kis volumenű munkákra) na tu rál i áb a n (mu n k a ó r a ráfordítás) tervezve. A programnak alkalmasnak kell lenni: Az osztályok munkacsoportjainak terhelés elemzésére (kapacitás többlet/hiány jelzésére). A társaság egyéb (Vezetői információs, humán, Pü.-számviteli, anyag rendszerével, stb.) informatikai rendszerével való összehangolt működtetésére. A feladat megvalósításához szükséges eszközök: Technológiai megalapozottságú hálótervek elkészítése. A hálótervek számítástechnikai feldolgozása, a művelet elemekhez szükséges munkaóra és létszám igény hozzárendelése. A rendszer összekapcsolása a megrendelés (szerződés) nyilvántartással, az elektronikus jelenléti időnyilvántartással, a fődarab ki-bekötési és utókalkulációs rendszerrel. Fentieket megvalósítani tudó egységes, hardver rendszer a Termelési Iroda munkatársainak és a Termelőosztályokon. A MÁV ZRt. átalakulásával egyidejűleg magasabb színvonalú vevőszolgálati tevékenység szükséges. A vevő elégedettségét leginkább a gyors, pontos, hibamentes szolgáltatással vívhatjuk ki. Ennek során a keletkező garanciális ügyek gyors, lehetőség szerint azonnali kezelése, a hibaelhárítás szervezése jelent kiemelt feladatot. A gyors, korrekt információ áramlás biztosítása érdekében az internetes technológiára alapozva a vevők (fűtőházak), a Termelési Iroda, valamint a MEO között azonnali kommunikációt biztosító szoftvert fejlesztünk ki. A megvalósítás folyamatban van, az őszi hónapok feladata az alkalmazás bevezetése, külső-belső felhasználók megfelelő tájékoztatása, felkészítése. Kiemelt célunk a nagy munkavolumenű, több osztályt érintő tevékenységek projekt típusú vezetése, a részfolyamatok összehangolása. Ennek során feladatunk az új termékek termelésbe történő bevezetésének segítése, a betanulási idő és költségek minimalizálása a vállalkozási igazgatóság (tervezők-logisztika) felé történő gyors intézkedéseket, akadályt, gátló tényezőt jelentő problémák megoldásának menedzselése. A projekt típusú feladat irányítás munkatársaink részéről a meglévő képességek fejlesztését, valamint új típusú rendszerszemléletű gondolkodást igényel. Ehhez a szükséges kompetencia részben megteremtődik a Termelési Irodára történő új munkatárs felvételével, részben fejlesztendő. A fejlesztés cél irányait elsősorban a termelést közvetlenül irányító műszakiaknál és az üzemi mérnököknél tartom fontosnak. A termelő osztályok műszaki gárdája előtt álló kihívás a csapat költségérzékenységének javítása. Feladat: a vállalkozási igazgatóság által megkötött szerződések megvalósíthatóságához a technikai igényszint korrekt megfogalmazása: fejlesztési, beruházási, felszerszámozási igények meghatározása. A járműkibocsátás kritikus útján lévő csoportok megfelelő szakmai szintjének biztosítása, belső képzési (kompetencia) szint javítása, ha kell, a minőségi cserékre vonatkozó igények határozott, egyértelmű megfogalmazása a humánpolitikai, munkaerő-gazdálkodási munkatársak irányába. Szükséges eszközök: A munkacsoportok és azokat irányító középvezetők szakképzettségének és a feladatok összhangjának vizsgálata elsősorban a kritikus területeken (pl. szereldék szerkezeti lakatosai). A kompetencia hiányok megfogalmazása, HR támogatással történő fejlesztése. Összefoglalva: a II. félévi üzleti terv maradéktalan teljesítése mellett fejlesztenünk kell a termelőszervezet és a kiszolgáló szervezeti egységek egymást támogató működését. Célként fogalmazódik meg az átalakuló gépészet, személy és teherszállítási üzletágak változó igényeihez rugalmasan alkalmazkodó termelésvezetés. Horváth László

7 2007. III. évfolyam 3. szám 7 Az elmúlt két és fél évben vállalatunk osztályvezetői, művezetői és vezetői utánpótlásra kiválasztott munkatársai felkészítő tréningek során fejlesztették a vezetői munkához szükséges készségeiket, gyarapították elméleti tudásáukat. A FŐMŰHELY és a HORIZONT programok után kezdődik a VÁLTÓ program, amely a piachoz történő alkalmazkodást segítő változás menedzsment folyamat szerves része. A vevőorientált, teljesítményelvű, együttműködésen alapuló, s a minőségi munkát támogató vállalati kultúra további erősítését segítheti a szeptemberben elindított VÁLTÓ. VÁLTÓ Csoportvezetôi fejlesztési program A VÁLTÓ program elemei Bázis workshop Szeptember 26-án, a Törekvés Művelődési Házban 60 fő csoportvezető, illetve csoportvezető jelölt és 12 vállalati vezető részvételével program indítót rendeztünk. Itt meghatároztuk a csoportvezetők szintjén azokat a vezetői képességeket, készségeket, melyek szükségesek a vállalati jövőkép megvalósításához. Azonosítottuk azokat a kritikus vezetői helyzeteket, amelyek megoldása kiemelten fontos a jövő szempontjából. Vezetés fejlesztési tréningek Október és november hónapokban 4 csoportban, csoportonként 3 alkalommal vezetői készség fejlesztő tréningeket szervezünk. A januárban. A képzés során a csoportvezetők megismerik a szervezet funkcionális működését, valamennyi szervezeti egység szakmai tevékenységét, a szervezeti egységekkel szemben támasztott követelményeket és teljesítményelvárásokat. Ezek birtokában átfogóbb vezetői szemléletmóddal lesznek képesek vezetői munkájukat kifejteni februárban szóbeli záróvizsga keretében a csoportvezetők vizsgabizottság előtt adnak számot tudásukról, a szervezeti ismeretek témaköreit érintően 1 előre tanulható és 1 húzott kérdésből. A VÁLTÓ céljai Az Északi Járműjavító fizikai csoportvezetői és anyaggazdái vezetői képességeinek, vezetői szemléletének fejlesztése Olyan vezetői viselkedésminták közvetítése, amelyek hatékonyan támogatják a vállalat átfogó változási, fejlődési törekvéseit és Összhangban vannak a művezetőknek és az osztályvezetőknek nyújtott fejlesztési koncepciókkal. tréningeket a G.T. Personum Tréning és Tanácsadó Kft. trénerei tartják. Célunk, hogy a csoportvezetői szinten releváns vezetői témakörökben csoportvezetőink készüljenek föl egy partneri, vezetői szerepre, s egy, a mai kor kihívásainak megfelelő vezetői szemlélet módot alapozzanak meg. Szervezeti ismeretek előadás sorozat és vizsga A csoportvezetők három csoportban kétkét nap alatt kilenc, konzultációval egybekötött előadás sorozaton vesznek részt Záró workshop márciusban a vállalat összes vezetője és üzemi mérnöke részvételével összegezzük a program eredményeit. E záró rendezvényen a csoportvezetői csoportok kiválasztott képviselői 4 témakörben mutatják majd be azt a vezetői szemléletmódot, a hozzá kapcsolódó eljárásokkal, módszerekkel, amelyekkel hatékonyabbá kívánják tenni a gyakorlatban csoportvezetői munkájukat. Társaságunk vezetése biztos abban, hogy a VÁLTÓ program is segíti vállalatunk fejlődését, piachoz való alkalmazkodását és erősíti a személyes hozzájárulást a vállalat sikereihez. Kun Tamás Humánpolitikai igazgató Fröschl Gusztáv posztumusz kitüntetése Az Északi Járműjavító Kft. a járműjavító szakmát érintően kiemelkedő tevékenységet végzők számára Északiért bronz emlékplakett kitüntetést alapított. Fröschl Gusztávnak aki 1960-tól 1969-ig volt az Északi igazgatója a múltban szerzett elévülhetetlen érdemeit köszöntük meg posztumusz Északiért bronz emlékplakettel a KTE konferencián, melyet később a felesége vett át. Dr. Márkus Imre a jubileumra megjelent, az Északi 140 éves történetét bemutató könyvvel is megajándékozta Fröschl Gusztáv özvegyét.

8 III. évfolyam 3. szám A vasút-villamosítás 75 éve A MÁV História Bizottság kibővített ülése Magyarországon 75 éve, szeptember 12-én indult meg a villamos nagyvasúti közlekedés Budapest-Komárom között. Ugyanezen a napon álltak üzembe a Magyar Örökségdíjas Kandó rendszerű vil lamos moz do nyok. A jeles évforduló alkalmából a MÁV História Bizottság a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE), a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE), a Közlekedési Múzeum, a MÁV Északi Járműjavító Kft. és a MÁV Nosztalgia Kft. közreműködésével szeptember 27-én kibővített ülést tartott a Vasúttörténeti Parkban. Katona Andrásnak, a KTE főtitkárának megnyitója után Szamos Alfonz, a MÁV ZRt. üzletági általános vezérigazgató-helyettes a vasúttársaság vezetői nevében köszöntötte az ülés résztvevőit, majd méltatta Kandó Kálmán, a vasút-villamosítás úttörőjének munkásságát. A váltakozó áramú aszinkron motorok hajtómotorként történő alkalmazása abban az időben igen kreatív mérnöki munkát igényelt, de neki sikerült üzemi célra elfogadható megoldást találni. Kandó Kálmán és munkatársai érdemeit, merész újítási törekvéseiket a korabeli Európa is nagyra értékelte, hangsúlyozta a vezérigazgatóhelyettes. Az ipari energiaellátó rendszerre épített vasút-villamosítás azonban mozdonykonstrukciós nehézségek miatt, minden kedvező energiaellátási tulajdonsága ellenére sem tudott sokáig elterjedni. A villamosítás gyorsítását a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben a vasúti szállítások dinamikus növekedése kényszerítette ki. Ebben a MÁV sem akart lemaradni. A fővonalakon, ha nem is gyorsított ütemben, de kezdetét vette a villamosítás. A magyar vasúton ma a hálózat 35 százaléka villamosított. Ez az arány elmarad az EU és a szomszédos országok átlagától. Ennek ellenére a MÁV koncentrált terhelési fővonalain a szállítási feladatok mintegy 86 százalékát villamos vontatással teljesíti. Az ülésen több mint tíz előadás hangzott el. Sullay János a távközlő-, erősáramú- és biztosítóberendezési főosztály vezetője a magyar nagyvasúti villamoshálózat fejlődéséről, a kezdetektől napjainkig adott átfogó képet. Magyarországon az egyfázisú 50 Hz-s rendszer az 1920-as években az olaszországi Valtellina vasútról szerzett tapasztalatok alapján született. Kandó Kálmán azon zseniális meglátásán alapult, hogy a vasút-villamosítás beruházási költségeinek a csökkentése, az energiaátvitel gazdaságossága és az üzembiztonság javítása csak az országos villamosenergia-ellátó hálózatra támaszkodva, a villamos energiát a legkisebb átalakítással felhasználva oldható meg. A sikeres próbák után született döntés a Budapest Keleti pályaudvar Komárom Győr Hegyeshalom vonal e rendszerben történő villamosításáról. Az első ütemben, 1932-ben Komáromig, majd 1934 októberében Hegyeshalomig vették fel a vil la mosü z e me t.

9 2007. III. évfolyam 3. szám 9 További vonalvillamosításra, az ismert történelmi események miatt, az ötvenes évekig kellett várni. Csak ezután gyorsult fel a villamosítás. A nyolcvanas évek végéig, évente kilométer hosszú vonalat villamosítva értük el a mai állapotot. Nevezetesen, a magyar vasúthálózaton 2681 menetrendi kilométer a villamosított pálya hossza. Ebből 1166 kilométer kétvágányú. A villamos felsővezeték-hálózatot a vontatási transzformátor állomások (alállomások) látják el villamos energiával. Az alállomások száma 38, melyből 17 önálló MÁV üzemeltetésű. Fojtán István, Kandó Kálmán és munkatársainak az 50 Hz-s (ipari periódusú) nagyvasúti villamosítási rendszer kidolgozásában és üzemszerű bevezetésében vállalt szerepéről beszélt. A MÁV-nál a vonalvillamosítás kezdeti szakaszának szakmai és szervezeti hátteréről, személyes élményekről és tapasztalataikról két nyugdíjas szakember, Oroszváry László és Martinovich István adott számot. Csárádi János a korszerű villamos vontatás műszaki elemeiről és a kivitelezés nehézségeiről, Horváth Viktor és Tanczer György az alállomások és a villamosenergia-ellátó rendszer üzemeltetésének és karbantartásának fejlődéséről és a mai gyakorlatról, Zádori Zoltán a villamos vontatójárművek fejlődéséről, különös tekintettel a V43 sorozatú mozdonyokra, Görbicz Sándor és Novák József villa mos moz do nyok és motorvonatok javítása az Északi Járműjavítóban címmel tartott előadást. Görbicz Sándor visszaemlékezett azokra az évekre, amikor a Kandó mozdonyok nagyjavítását végezték a járműjavítóban. Kiemelte az úgynevezett Kandó háromszög javításával összefüggő nehézségeket, valamint a vontatómotor, fázis és periódusváltó javításakor felmerülő rendkívül bonyolult technológiai problémák megoldását. Novák József elsősorban a V43 sorozatú mozdonyok több mint 40 éves futása alatti nagyszerű teljesítményének méltatása mellett, felsorolta azokat a legnagyobb problémákat, melyekre az Északi műszaki gárdájának kellett megoldást találnia. Ezek közül a legfontosabbak: Az 1980-as évek közepén megjelenő forgóváz blokkolások felszámolása hegesztőrobot és megmunkáló központ üzembe állításával oldódott meg től jelentősen csökkent a zajterhelés a gumirugós szekrény-alátámasztás alkalmazásával tól görgős csapágyazás alkalmazásával megszűntek az Isothermos tengelyágy problémák. Megemlítette még a mikroprocesszoros járművezérlővel korszerűsített V es sorozat kialakítását 1999-től, valamint az ergonómiai korszerűsítéseket és a V es sorozat keretében folyó korszerűsítéseket. Érintette még a V63 és V46 sorozatú mozdonyok és a BDV és BV sorozatú motorkocsik, valamint a Taurus mozdonyok javításával kapcsolatos tapasztalatokat. Az ülés után a MAVOE villamosmozdony modell kiállítását Soltész József muzeológus, a Kandó emlékkiállítást Szendrei András a Nosztalgia Kft. igazgatója nyitotta meg a Vasúttörténeti Parkban. Visi Ferenc Kandó Kálmán a zseniális tudós A magyar nemesi családból származó Kandó Kálmán július 8-án Pesten született. Az egyetem elvégzése után egy francia villamossági gyárban kezdett dolgozni. Ott készítette első villamosmotorját. Hazatérése után a Ganz gyárban dolgozott őszén a gyár megépített egy próbapályát, ahol a tehetséges fiatal mérnök szabadon kísérletezhetett. Még ugyanabban az évben a gyárban megalapította az erőátviteli irodát, amely számos ipartelep villamosítását tervezte meg. Ez időtájt Olaszországban célul tűzték ki az Alpok déli lejtőjén a hegyi vasutak villamosítását. Az olaszok pályázatot írtak ki. A Ganz gyár Kandó terveivel pályázott és el is nyerte a megbízást. A Valtellina nagyfeszültségű, váltakozó áramú villamos vasutat szeptember 4-én adták át rendeltetésének. A Kandó féle mozdonyok gyártására egy amerikai vállalat épített gyárat Olaszországban. Ez volt a világ első villamosmozdony gyára. Kandó több magyar munkatársával együtt az első világháború kitöréséig ebben a gyárban dolgozott. Hazatérése, majd rövid ideig tartó katonai szolgálat után ben a Ganz és Társa Vagon- és Gépgyár műszaki igazgatójává, később vezérigazgatójává nevezték ki ben tért vissza pályafutása eredetének színhelyére, a Ganz Villamossági Rt. budai gyártelepére. Időközben megtervezte, majd megalkotta a fázisváltós villamosmozdonyt. A 2700 lóerős mozdony futópróbáját október 31-én tartották a Nyugati pályaudvar és Alag között megépített próbapályán. Az első, majd az 1928-ban átalakított próbamozdony igazolta Kandó számításait. A sors fintora, hogy azt a napot, amikor szeptember 12-én Budapest-Komárom között Kandó mozdonyokkal megindult a villamos vontatás, az alkotó feltaláló, január 13-án bekövetkezett halála miatt, már nem élte meg. Verebély László Kandó egyik munkatársa így írt róla: Kandó Kálmán páratlanul zseniális és termékeny tudós volt. Szinte ontotta magából az új elgondolásokat. Egy dologban utolérhetetlenül kimagaslott kortársai közül: tudása, alkotóereje egyaránt kiemelkedett, mind a gépészet, mind az elektrotechnika terén. Nem dönthető el, hogy gépészmérnöknek vagy elektromérnöknek nevezzük-e. V. F.

10 III. évfolyam 3. szám Bemutatkozik a Pénzügyi és Számviteli Osztály Az osztály év óta működik a mostani szervezeti felépítésben, vagyis a számvitelhez kapcsolódott a pénzügy. Feladata a tulajdonos, a vezetők, a partnerek számára a hatékony döntéseikhez információk szolgáltatása, a hatóságok számára bevallások készítése, a gazdasági igazgató asszony vezetésével társaságunk számviteli politikájának és a hozzátartozó szabályzatoknak a kialakítása. Célunk: megbízható és valós képet adni vállalatunk vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről. A számvitel legfontosabb jellemzői: múltra orientált, vagyis mi mindig a megtörtént gazdasági eseményeket rögzítjük, teljességre törekszik, azaz a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetet befolyásoló összes gazdasági esemény a feldolgozás tárgyát képezi, folyamatosan és tételesen rögzít és feldolgoz minden gazdasági eseményt, miközben ellenőrzi az eseményekhez kapcsolódó bizonylatokat. A számvitel fogalma A gazdasági események és ezek hatására bekövetkező vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet változásának rögzítésével, feldolgozásával kapcsolatos munkafolyamatok, dokumentumok és módszerek összessége. Munkánkat a Számviteli Törvény a különféle adótörvények és a helyi ügyviteli utasítások szabályozzák. Osztályunk létszáma 14. Munkatársaink önálló ügyintézőként tevékenykednek és emellett három különböző csoportban látják el feladataikat. Először az osztályunkon dolgozó csoportokat szeretném bemu tatni. A négy fős inkasszó csoport (Földvárszki Jánosné, Mátrainé Lengyel Erika, Papp Sándorné, Vajda Lászlóné) feladatai közé tartozik a kimenő és bejövő számlák kezelése, iktatása, jogosságának elismertetése, tárolása. A vevő és szállító partnerekkel a kapcsolattartás. A készpénz kezelése, pénztárosi feladatok ellátása. A csoport feladata a pénzintézetekkel a kapcsolattartás, a számlák kiegyenlítése, a fizetetlen számlák behajtása, a költségvetésnek az adók határidőben történő utalása és számunkra a legfontosabb a pénz biztosítása a munkabér fizetéséhez. Az ugyancsak négy fős utókalkulációs és fődarab nyilvántartó csoport (Besznei Tímea, Czipó Sándor, Szabóné Marosvölgyi Éva, Tordai Béláné) elsősorban a mozdonyok költségeinek elszámolásával és fődarabjai nyilvántartásával foglalkozik. Fő feladataik a mozdonyok és fődarabok javítási költségeinek nyilvántartása, összesítése típus és javításnem szerint. A MÁV-os és a MÁV-on kívüli partnerek által megrendelt különféle javítási munkák költségeinek a kimutatása. Munkájukhoz tartozik még: - a belső gyártásban készülő alkatrészek költségeinek összesítése, - a produktív munkák közvetlen költségeinek és árbevételének elszámolása, ellenőrzése, ehhez tartozó bizonylatok csoportosítása és rendezése, - adatszolgáltatás a társosztályoknak a költség elszámoláshoz, - az év végén befejezetlen állományban maradó munkák leltározása, - a fődarab nyilvántartáshoz szükséges bizonylatok (mozdony, és összetett fődarabok kikötési- és bekötési lapok) begyűjtése kartonozása, - a tartalék fődarabok nyilvántartása, leltározása. A leltározási csoport (Bankó József és Csékeiné Böőr Ágnes) munkája szerteágazó, mivel nem csak a Kft. budapesti telephelyén, hanem Békéscsabán és a hozzánk tartozó intézményekben is ők leltároznak. Meghatározott éves ütemterv alapján végzik munkájukat. Főbb feladataik a raktárak készleteinek ellenőrzése, Kft. tárgyi eszközeinek leltározása, az ügyvezetés által elrendelt rendkívüli leltározás végrehajtása. Anyagkönyvelő (Kenyeres Ferencné) ellenőrizi az anyag elszámolási bizonylatokat, a raktári készletben bekövetkező változásokat, összeveti a forgalmi könyvelés adataival, szervezi a már nem használható tárgyi eszközök, raktári anyagok selejtezését és közreműködik a selejtezés lebonyolításában. Forgalmi könyvelő (Kaffka Lászlóné) legfontosabb feladata a számviteli alapelvek betartatása a számviteli törvénynek megfelelően. Feladata a vevő és szállító számlák, pénztárak (budapesti, békéscsabai és zamárdi) kontírozása, valamint a bér és járulék költség költséghelyenkénti és mozdonyonkénti könyvelése. Az anyag költség felhasználás szerinti nyilvántartása. A külső és belső adatszolgáltatások határidőre történő teljesítése. (pl. APEH, Gazdasági igazgató, KGO stb.) Elkészíti az éves beszámolót, és megszervezi a vegyes leltárakkal való alátámasztását. Kapcsolatot tart a könyvvizsgálókkal a beszámoló hitelesítésének érdekében. Tárgyi eszköznyilvántartó és rezsi ügyintéző (Kecső Sándorné) ellenőrzi és feldolgozza a beruházási és felújítási számlákat és bizonylatokat. Alnaplónként és költséghelyenként tételes nyilvántartást vezet az üzem tárgyi eszközeiről. Az elkészült beruházásokat, felújításokat és újításokat nyilvántartásba veszi, havonként elszámolja az értékcsökkenésüket. A Kft. rezsi költség elszámolási bizonylatait ellenőrzi és csoportosítja. Nyilvántartja az osztályok rezsi költség bizonylatait. Megpróbáltam nagyvonalakban bemutatni a PSZO munkáját. Szeretnék pár szót szólni a jövőbeni terveinkről is évben könyvelési programot fogunk váltani, ami nagymértékben segíteni fogja, hogy gyorsabban tudjuk követni az eseményeket és gyors, pontos megbízható képet tudjunk adni a társaság munkájáról. Orbánné Kő Katalin Pénzügyi és Számviteli Osztályvezető

11 2007. III. évfolyam 3. szám 11 A Vasutasok Szakszervezete Járműjavítók Intéző Bizottsága szeptember én tartotta kihelyezett ülését a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft. Hétvégi Pihenőjében, a szolnoki Tiszaligetben. Az ülésen a napirendi pontok fontosságára való tekintettel az összes járműjavító SZB titkára megjelent. Napirenden szerepelt a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft. tevékenységének bemutatása, melyet Ceglédi Sándor minőségirányítási vezető kalauzolásával üzemlátogatás követett. Vámos István ÉTOSZ igazgató helyettes előadásában meghallgattuk: A szakszervezetek feladatai a választás előkészítésében című, igen tartalmas tájékoztatóját, melyet tapasztalatcsere követett. Az előadáson és a tapasztalatcserén az IB tagjain kívül részt vettek a házigazda SZB- ÜT tagjai is. Az IB Sportnap értékelése után aktuális szervezet- politikai feladatokról esett szó. A fentebb vázolt napirendi pontokon kívül szeretnék még kiemelten foglalkozni az Üzemi Tanács választásokkal, melyen nagyon sok Üzemi Tanács választás múlik. A választások lebonyolításával az MT paragrafusa foglalkozik. Szeretném hangsúlyozni, hogy a rendelkezésektől nem lehet, és nem is szabad eltérni. A teljesség igénye nélkül pár gondolat: A választások elmaradásának következményei: nem gyakorolhatók a részvételi jogok, nincs reprezentatív szakszervezet, nem lehet kollektív szerződést kötni. Úgy érzem, hogy ezeket a gondolatokat nem szükséges részletezni, mivel mindenki tisztában van azzal, hogy milyen jelentőséggel bírnak. Mivel a választás előtt már nincs mód ilyen széleskörű tájékoztatásra, élve a lehetőséggel és nem a Választási bizottság munkáját elvéve néhány mondat a választás lebonyolításáról. A Választási Bizottságot (VB) az ÜT kéri fel. A VB-t választás előtt 8 héttel kell létrehozni, ajánlott létszáma 3-11 fő, akik nem lehetnek tagjai az ÜT-nek és nem választhatók az ÜT-be. A VB magára vállalhatja a szavazatszedő bizottság munkáját is. Nem állíthat jelöltet az ÜT vagy a munkáltató, a szakszervezet és a munkavállalók -aláírásgyűjtés után igen. Figyelem: csak üzemünk munkavállalói ajánlhatók, külcég munkavállalói nem! A jelölteknek legalább 30% támogatottság kell, az érvényes szavazatok száma alapján. Bővebb információ a választás lebonyolításáról a címen található. Kérem üzemünk összes munkavállalóját, hogy vegyen részt a évi Üzemi Tanács választásokon és ott felelősséggel döntsön a jelöltekről. Ehhez kívánok sok sikert, a Választási Bizottságnak pedig eredményes munkát! Dózsa György Ügyvezető IB titkár Kispályás labdarúgásban elsô az Északi csapata A Vasutasok Szakszervezetének Járműjavítók Közötti Kispályás Labdarúgó Bajnokságát szeptember 25-én rendezték a Törekvés SE Bihari úti sporttelepén. Nyolc csapat jelezte részvételét, de mivel a debreceni járműjavító visszalépett, hét csapat mérte össze tudását. Mindenki sajnálta a debreceniek távolmaradását, mert jó játékerőt képviselő csapatról van szó. Így a hét résztvevő csapat egy négyes, illetve egy hármas csoportba került. Mi, a rendező Északi Járműjavító Kft. a hármas csoportba kerültünk, Szolnok illetve Dunakeszi társaságában. Míg a másik csoportba Szombathely, Békéscsaba, Fehérvár, illetve Miskolc került, amit minden résztvevő csapat tudomásul vett. Ezután két pályán megkezdődtek a csoportmérkőzések. A mi csapatunk Dunakeszi csapatával kezdett, ami 8:3-as eredményt hozott a javunkra. Utána a sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy pihenés nélkül nekünk kellett játszani a Szolnoki csapattal, ami meg is látszott a játékunkon, 0:2-ről, nehezen de fordítani tudtunk 3:2-re. A helyosztó mérkőzésen Dunakeszi döntetlent játszott Szolnokkal, kisebb fajta meglepetésre, míg a mi csapatunk már a másik csoportot leste, hogy milyenek a leendő ellenfelek. A másik csoport szorosabb küzdelmet hozott, ahol az utolsó csoportmérkőzésen Miskolc egy góllal legyőzte Szombathelyt, így ők lettek a mi ellenfeleink. Kisebb pihenő következett, így mindenki tudta pótolni a folyadékveszteségét, mert az előző évekkel ellentétben nem esős, hanem fülledt meleg idő volt. Mintegy félórás pihenő után elkezdődött a várva várt mérkőzés, a nap fő mérkőzése, a döntő, ahol nem voltunk illedelmes házigazdák, mert 6:0-ra átgázoltunk a Miskolc Járműjavító csapatán. A hármas sípszó mindkét csapatnak megváltás volt. Ezek után következett az eredményhirdetés, illetve az ebéd, ami bográcsban főtt, sok ügyes szakácsnő segédletével. A nap záróakkordjaként megegyeztünk, hogy jövőre ugyanitt. Mindenkinek köszönetet mondunk, aki a színvonalas rendezésben részt vett. A torna végeredménye: 1. MÁV Északi JJ. Kft., Budapest; 2. MÁV Tiszavas JJ. Kft., Miskolc; 3. MÁV Szolnoki JJ. Kft., Szolnok; 4. MÁV Vasjármű Kft., Szombathely; 5. MÁV Vagon Kft., Székesfehérvár; 6. BOMBARDIER MÁV JJ. Kft., Dunakeszi; 7. MÁV Északi JJ. Kft., Békéscsaba Sipos Károly

12 III. évfolyam 3. szám Kertészeink a Virágos Magyarországért Novák Imréné, Tóth László, Csető Györgyné Ha egy idegen a személyportánál gyalogosan lép az Északi területére, a szemben levő műhelycsarnok előtt megakad a szeme a kővázákban, faládákban még most október első felében is pompázó, színes egynyári virágok láttán. De ha a vendég, az üzleti partner gépkocsival érkezik, a bejárattól a parkolóig hasonló kép tárul elé. A zöld területek gondozását, a virágok ápolását a Virág-Nád kertészeti betéti társaság végzi családi vállalkozásban. Vezetője Csető Györgyné, aki minden fát, bokrot, virágot ismer, szinte sugárzik belőle a szakma szeretete. Virág-Nád ami botanikai nevén Canna Gereralis a cég névadója. Ezeknek a trópusi mocsári növényeknek a magyar nemesítők által létrehozott változatait gyűjtik és szaporítják, melyek változataiból ültették ki idén virágágyaikat. Ugyanezek a növények díszítették az 1800-as évek vasúti pályaudvarait is. Az üzem zöldterülete fás és ligetes. Van 447 lombhullató idős köztük egy százéves platán, 23 fiatal fánk. A közelmúltban 12 örökzölddel növeltük az állományt. Az értékesebb fák közé tartoznak az oszlopos tölgyek, a Barabics gömb, hamis ciprusok, a tulipánfa és a liliomfák. Van 134 idős örökzöldünk, 190 négyzetméter vegyes cserjénk, 250 négyzetméter régi talajtakaró cserjénk és 180 négyzetméter új telepítésű talajtakaró cserjénk. A zöldterületet 71 szoliter növény díszíti sorolta az adatokat, majd így folytatta: Örökzöldjeink is változatosak. A vasúti töltés oldalában illatos, tarackoló, talajtakaró rózsák díszlenek. Az elöregedő növényzetet folyamatosan pótoljuk. Üzemünk területén, központi helyen van egy kis medence, körülötte zöld területen sziklakert. Ezt ebben az évben összefogással újítottuk fel. Zöld területeinket minden évben a lehetőségeinkhez képest fejlesztjük. Meglevő növényeink állagmegóvására pedig, különös gondot fordítunk. A környezetvédelmi pályázati kiírásokat folyamatosan szemmel tartjuk, úgyszólván minden pályázaton részt veszünk. Az idén a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre is beneveztünk. Ezzel is szeretnénk hangsúlyozni, hogy zöldterületeink környezetvédelmi és esztétikai szerepét kiemelkedően fontosnak tartjuk. Ez a rangos verseny napjainkban már 17 országot foglal magába. Magyarországon is nagyon sok támogatója van, köztük számos minisztérium. A mozgalom célja a kulturált, környezetbarát, vendégváró ország kép kialakítása, középpontban a meglevő értékek, műemlékek megőrzése, nagy hangsúlyt fektetve a környezetvédelemre. Ezek a célok több szempontból is egybeestek az Északi célkitűzéseivel. Egyrészt megmutatni magunkat, másrészt az üzem célul tűzte az ISO Környezetközpontú Irányítási Rendszer bevezetését, illetve a minősítés megszerzését. Ebben a rendszerben is szerepel a zöldterület, mint esztétikai érték mellett, a klíma alakító hatása. Azt, hogy a Virágos Magyarországért mozgalomban való részvételünk milyen eredménnyel jár, még nem tudjuk. De azt sikernek könyvelhetjük el, hogy internetes honlapunkon nagyon szép környezetet tudunk megmutatni az érdeklődőknek. A beszélgetésünk után Csető Györgyné meghívásának nem tudtam ellenállni. Elindultunk a kertészek birodalmába, az üzem területén található zöldterületek bejárására. A lenyűgöző látvány önmagáért beszél. Visi Ferenc Felelős kiadó: dr. Márkus Imre Szerkesztő: Visi Ferenc Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság Szerkesztőség címe: MÁV Északi Járműjavító Kft. H 1101 Budapest, Kőbányai út 30. Tel./Fax: (36-1) Nyomdai munkák: SILVER Nyomda Készült: 400 példányban A szerkesztőség fenntartja a cikkek rövidítésének jogát. LÁTOGASSON EL HONLAPUNKRA:

SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN

SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN 1. Atlétika 2. Torna 3. Sportaerobic 4. Jégkorong 5. Kézilabda 6. Duatlon 7. Cselgáncs 8. Úszás 9. Kosárlabda 10. Vívás 11. RG 12. Kendó 13. Öttusa Sportágak Esemény

Részletesebben

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE,

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, PÁL LÁSZLÓ PÁLYAMŰKÖDTETÉSI ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI ÁLTALÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, ÁTALAKULÁS 1 A VASÚTI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON ÁLLAMI SZERVEZETEK

Részletesebben

DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság. 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai:

DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság. 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai: A DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűenműködő Részvénytársaság 2011 évi CXII törvény 1. melléklet I. pontja szerinti közérdekű adatai: Szervezeti, személyzeti adatok I.1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos

Részletesebben

2651. 1. Tételsor 1. tétel

2651. 1. Tételsor 1. tétel 2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár és a Városgondnokság Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására

Részletesebben

Regionális közlekedés aktuális kérdései A múltra épülő jövő 130 éves a DKV Közlekedési Zrt.

Regionális közlekedés aktuális kérdései A múltra épülő jövő 130 éves a DKV Közlekedési Zrt. Közlekedéstudományi Egyesület H-1066. BUDAPEST, Teréz krt. 38. II. em 238. Telefon/Fax: +36-1-353-2005, +36-1-353-0562 Internet: http://www.ktenet.hu E-mail: info@ktenet.hu DKV Debreceni Közlekedési Zrt.

Részletesebben

A jó fejezeti struktúra kialakítása, a feladatfelosztás hatékonyságának növelése

A jó fejezeti struktúra kialakítása, a feladatfelosztás hatékonyságának növelése A jó fejezeti struktúra kialakítása, a feladatfelosztás hatékonyságának növelése Bartók Péter főosztályvezető helyettes BM Pénzügyi Erőforrás gazdálkodási Főosztály A BM fejezeti kezelésű előirányzatainak

Részletesebben

A logisztika feladata, célja, területei

A logisztika feladata, célja, területei A logisztika feladata, célja, területei A logisztika feladata: Anyagok és információk rendszereken belüli és rendszerek közötti áramlásának tervezése, irányítása és ellenőrzése, valamint a vizsgált rendszerben

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2013.

Részletesebben

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. 2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

Üzleti jelentés 2009.

Üzleti jelentés 2009. Adószám: 13039848-2-15 Cégbíróság: Szabolcs-Sztmár-Bereg Megyei Cégjegyzék szám: 15-09-068364 4400 Nyíregyháza, Gomba út 1 2009. Fordulónap: 2009. december 31. Beszámolási időszak: 2009. január 01. - 2009.

Részletesebben

A nemzetközi fuvarozási útvonalak vonatkozásában felmerülő főbb problémák, különös tekintettel azok jogi vetületeire

A nemzetközi fuvarozási útvonalak vonatkozásában felmerülő főbb problémák, különös tekintettel azok jogi vetületeire A nemzetközi fuvarozási útvonalak vonatkozásában felmerülő főbb problémák, különös tekintettel azok jogi vetületeire Gábor Dénes Főiskola 2010. november 8. Magyar Tudomány Ünnepe 2010 Dr. Gubán Miklós

Részletesebben

A vállalti gazdálkodás változásai

A vállalti gazdálkodás változásai LOGISZTIKA A logisztika területei Szakálosné Dr. Mátyás Katalin A vállalti gazdálkodás változásai A vállalati (mikro)logisztika fő területei Logisztika célrendszere Készletközpontú szemlélet: Anyagok mozgatásának

Részletesebben

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23.

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Állandó és ideiglenes sebességkorlátozások alakulása A pályafelügyeleti

Részletesebben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben Gion Gábor, Deloitte vezérigazgató Balatonalmádi, 2012. szeptember 6. Könyvvizsgálói szakma kilátásai A jelen és jövő kihívásai Az auditált

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT FŐJEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2015. évi belső

Részletesebben

CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról. Havas András alpolgármester

CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról. Havas András alpolgármester Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 40938-10/2008. CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról Előterjesztő:

Részletesebben

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 2. Előadás A beszerzési logisztika alapjai Beszerzési logisztika feladata/1 a termeléshez szükséges: alapanyagok

Részletesebben

Átláthatósági jelentés

Átláthatósági jelentés Átláthatósági jelentés a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 55. (1) bekezdése alapján Tartalomjegyzék

Részletesebben

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Ügyfelünk a Grundfos Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon

Részletesebben

Szegedi Víziközmű Működtető Statisztikai számjel: 11889094711211406. Szeged, Széchenyi tér 5. Adószám: 11889094-2-06

Szegedi Víziközmű Működtető Statisztikai számjel: 11889094711211406. Szeged, Széchenyi tér 5. Adószám: 11889094-2-06 Szegedi Víziközmű Működtető Statisztikai számjel: 11889094711211406 és Fejlesztő Zrt. Cégjegyzékszám:06-10-000270 Szeged, Széchenyi tér 5. Adószám: 11889094-2-06 1 Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz

Részletesebben

Online rendszerekre vonatkozó pályázati információk

Online rendszerekre vonatkozó pályázati információk Online rendszerekre vonatkozó pályázati információk Tartalomjegyzék: Szükséges dokumentumok a pályázat benyújtásához; Pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek; Fenntartási kötelezettség; Önrész; Előleg

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM 2010. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM 2010. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium évi belső i terve a költségvetési szervek belső éről szóló 193/2003. (XI. 26.) Kormányrendelet

Részletesebben

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság 23. szám 127. évfolyam 2012. október 5. ÉRTESÍTŐ magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság Utasítás TARTALOM Oldal Egyéb közlemény: Oldal 53/2012. (X. 05. MÁV Ért. 23.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói

Részletesebben

ALAGÚT TECHNIKUS munkakörbe

ALAGÚT TECHNIKUS munkakörbe A, Szekszárd-Bóly-Pécs üzemeltetésére alakult külföldi tulajdonú ALAGÚT TECHNIKUS Az üzemmérnökségen és az autópályán található alagutakban telepített biztonságtechnikai és forgalomszabályozási rendszer,

Részletesebben

BIOGÁZ KOGENERÁCIÓS KISERŐMŰVI TERVEZÉS, ENGEDÉLYEZÉS, PROJEKTMENEDZSMENT. Anger Ottó Béla +36 30 399 78 85

BIOGÁZ KOGENERÁCIÓS KISERŐMŰVI TERVEZÉS, ENGEDÉLYEZÉS, PROJEKTMENEDZSMENT. Anger Ottó Béla +36 30 399 78 85 BIOGÁZ KOGENERÁCIÓS KISERŐMŰVI TERVEZÉS, ENGEDÉLYEZÉS, PROJEKTMENEDZSMENT Anger Ottó Béla +36 30 399 78 85 09/23/10 1 DECENTRALIZÁLT KISERŐMŰVEK Villamosenergia-rendszer általában: hatékony termelés és

Részletesebben

A 2014. május 6-i és 2014. május 28-i közgyűlési, Alapítói Határozatok

A 2014. május 6-i és 2014. május 28-i közgyűlési, Alapítói Határozatok A SZABOLCS VOLÁN Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság ügyvezetésének 2013. év CLXXVI. tv. 24. (2) bek. (Kivonat az egyesülési tervből) A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI.

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

Az MVM OVIT Zrt. működési területe az egész országra kiterjed, Magyarország számos térségében vannak telephelyei.

Az MVM OVIT Zrt. működési területe az egész országra kiterjed, Magyarország számos térségében vannak telephelyei. Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK SZOLNOKI FŐISKOLA Kereskedelem, Marketing és Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK A Felsőfokú Szakképzés Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző szak hallgatói részére

Részletesebben

Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító KFT 6600 Szentes, Vásárhelyi út 12. ÜZLETI TERV 2009.

Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító KFT 6600 Szentes, Vásárhelyi út 12. ÜZLETI TERV 2009. Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító KFT 6600 Szentes, Vásárhelyi út 12. ÜZLETI TERV 2009. ÜZLETI TERV Tartalomjegyzék: 1) Vezetői összefoglaló 2. oldal 2) A KFT általános bemutatása 3. oldal 3) Marketing

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére Tárgy: A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című (ÁROP-1.A.2.) pályázat benyújtása Az

Részletesebben

A Bolgár Országos Önkormányzat 2013. évi költségvetése

A Bolgár Országos Önkormányzat 2013. évi költségvetése A Bolgár Országos Önkormányzat 2013. évi költségvetése A 2013. évi költségvetés összeállításánál a: 2012. évi CCIV. törvény Magyarország 2013. évi központi költségvetésérõl 2011. évi CLXXIX. törvény A

Részletesebben

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es Az emberi erőforrás Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es felmérésének eredménye: a cégek pénzügyi

Részletesebben

A vasúti képzési rendszer átalakítása a megrendelői és szabályozói követelmények változása tükrében

A vasúti képzési rendszer átalakítása a megrendelői és szabályozói követelmények változása tükrében A vasúti képzési rendszer átalakítása a megrendelői és szabályozói követelmények változása tükrében Zsoldos Marianna Humán Erőforrás Igazgató MÁV ZRt. 1 Adottságaink Munkavállalók összetétele a végzett

Részletesebben

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül. Aki gondolkodik, de nem tanul, nagy

Részletesebben

BKV Zrt. Távközlés és Biztosítóberendezés. Kiss László Szakszolgálat-vezető kissla@bkv.hu 2012 11. 07.

BKV Zrt. Távközlés és Biztosítóberendezés. Kiss László Szakszolgálat-vezető kissla@bkv.hu 2012 11. 07. BKV Zrt. Távközlés és Biztosítóberendezés Kiss László Szakszolgálat-vezető kissla@bkv.hu 2012 11. 07. BKV Zrt. Tulajdonosi viszonyok Budapest Fővárosi Önkormányzat Tulajdonos Budapesti Közlekedési Központ

Részletesebben

2015-2018. Község Önkormányzata

2015-2018. Község Önkormányzata Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án 1 I. AZ IRODA JOGÁLLÁSA A szervezeti egység

Részletesebben

Hegesztő üzemi technológus

Hegesztő üzemi technológus pedig Békéscsabán (PPM) található. Az OROS Divízió tevékenysége mezőgazdasági és építőipari gépgyártásra terjed ki. Elsősorban hazai, nyugat és kelet-európai, valamint észak-amerikai piacokat szolgál ki.

Részletesebben

Előterjesztés. A Képviselő-testület 2013. október 10-i ülésére. Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira

Előterjesztés. A Képviselő-testület 2013. október 10-i ülésére. Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira Előterjesztés A Képviselő-testület 2013. október 10-i ülésére Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira Tisztelt Képviselő-testület! Az Állami Számvevőszék 2013. évi jelentését

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

Vörös Miklós 2013 június 21

Vörös Miklós 2013 június 21 Vörös Miklós 2013 június 21 Mit értünk a fenntartható fejlődés alatt Takarékoskodás az energiával és anyagokkal, az emberi erőforrásokkal, az egyszeri és folyamatosan felmerülő költségekkel. Hogyan tud

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV Kecskemét, 2013. január 28. elnök 1 AZ EGYESÜLET FŐBB ADATAI Név: Rövid név: Székhely: Bírósági határozat száma: Városfejlesztők

Részletesebben

RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT

RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT A KÉPZÉSRŐL Raktározás menedzsment kurzusunkban az operatív szintű Raktározási ismeretek képzésnél magasabb szintre, a raktározás működtetésével, menedzsmentjével kapcsolatos kérdésekre

Részletesebben

MOVE NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011

MOVE NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011 MOVE REHABILITÁCIÓS IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. (8500 Pápa, Komáromi u. 87.) KÖZHASZNÚSÁGI E. december 31. Mellékletek: I. Számviteli beszámoló II. Költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

A vállalat mint rendszer. Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek. Üzleti kapcsolatok. Vevői információs kapcsolatok. Cég.

A vállalat mint rendszer. Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek. Üzleti kapcsolatok. Vevői információs kapcsolatok. Cég. A vállalat mint rendszer Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek erőforrások Cég Gazdálkodó szervezet Vállalat erőforrások Szendrői Etelka szendroi@witch.pmmf.hu Valóságos Működő Gazdasági

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása 1.

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság

I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság I. A célok meghatározása, felsorolása A Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) egyik legfontosabb feladata 2016-ban a törvényekből eredő feladatainak ellátása,

Részletesebben

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN A PROGRAMRÓL Napjainkban a logisztikai területeken vezetői pozíciót betöltőkre egyre több nem kizárólagos szakmai feladat is hárul, melynek részét képezi

Részletesebben

A TakarNet24 projekt

A TakarNet24 projekt országos földhivatali hálózat A TakarNet24 projekt Zalaba Piroska főtanácsos Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztály Jogi keretek Eljárások TAKAROS koncepción

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSMENT. Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt.

PROJEKTMENEDZSMENT. Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt. PROJEKTMENEDZSMENT Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt. CÉGCSOPORT FELÉPÍTÉSE, FŐBB TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK LOGISZTIKAI ÉS IPARI INGATLANOK KIVITELEZÉSE IRODAHÁZAK, KÖZINTÉZMÉNYEK ÉS SZÁLLODÁK KIVITELEZÉSE

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013.. HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1

2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1 1 2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1 1. (1) A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 2. -ának (3) bekezdése

Részletesebben

XIX. Kárpát-medencei Kisvasúti Találkozó

XIX. Kárpát-medencei Kisvasúti Találkozó XIX. Kárpát-medencei Kisvasúti Találkozó 2013.02.06. Budapest-Keleti pu. MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft. (9700 Szombathely, Szövő u.85.) info@mvj.hu www.mvj.hu MVJ telephelyei Tulajdonosi struktúra

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. SZÁMVITEL A GYAKORLATBAN (HAZAI és NEMZETKÖZI)

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. SZÁMVITEL A GYAKORLATBAN (HAZAI és NEMZETKÖZI) KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZÁMVITEL A GYAKORLATBAN (HAZAI és NEMZETKÖZI) 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK A programba való bekapcsolódás feltételei: A programba való bekapcsolódáshoz szakirányú középfokú végzettség

Részletesebben

Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló

Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29 Beszámoló a Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrendszerinti helyi személyszállítási tevékenységről,

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1968-06 Gazdálkodási feladatok A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: A vállalkozások létesítésével,

Részletesebben

Vállalati tanácsadás támogatása KKV-k számára

Vállalati tanácsadás támogatása KKV-k számára VÁLLALATI TANÁCSADÁS TÁMOGATÁSA KKV-K SZÁMÁRA 2013 Vállalati tanácsadás támogatása KKV-k számára I. Pályázók köre Gazdasági társaságok Szövetkezetek Egyéni vállalkozók Egyéni cégek Non-profit gazdasági

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

KIEGÉSZÍT MELLÉKLET. Mérték Médiaelemz M hely Közhasznú Nonprofit Kft. 2014.01.01-2014.12.31. egyszer sített éves beszámolójához. 2015. május 18.

KIEGÉSZÍT MELLÉKLET. Mérték Médiaelemz M hely Közhasznú Nonprofit Kft. 2014.01.01-2014.12.31. egyszer sített éves beszámolójához. 2015. május 18. KIEGÉSZÍT MELLÉKLET a Mérték Médiaelemz M hely Közhasznú Nonprofit Kft. 214.1.1-214.12.31 egyszer sített éves beszámolójához 215. május 18. a vállalkozás vezet je (képvisel je) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/270-4/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Antal András Nyugat-Dunántúli Régió Vas és Zala megyei Információs Pont 2012. szeptember 27. A HITA létrejötte 2011. január 1. óta működik a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

RAKTÁROZÁSI ISMERETEK

RAKTÁROZÁSI ISMERETEK RAKTÁROZÁSI ISMERETEK A KÉPZÉSRŐL Raktározási kurzus az alapoktól, amelyet a mindennapokban hasznos gyakorlati feladatokkal és vállalatlátogatással tettünk értékesebbé. KIKNEK AJÁNLJUK? Azoknak a szakembereknek,

Részletesebben

Szöveges beszámoló 2005. év

Szöveges beszámoló 2005. év Szöveges beszámoló 2005. év Intézményünknek a TMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona Máza az eltelt 12 hónap során a felügyeleti szerv biztosította a pénzügyi fedezetet, ezen kívül a munkaügyi központtól kapott

Részletesebben

Közfoglalkoztatás 2015

Közfoglalkoztatás 2015 Gazdálkodási kézikönyvek Közfoglalkoztatás 2015 Jogi, munkajogi háttér és mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó adózási, számviteli kérdések Budapest, 2015 Szerzők: Dr. Böszörményi Judit (I. fejezet) Buránszkiné

Részletesebben

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14. 8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:

Részletesebben

Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység

Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység Qualidat Kft. Együttműködésben az ÉMI TÜV SÜD-del Tartalomjegyzék Bevezetés A feladatok Projektmenedzsment

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének

Részletesebben

20 éves Szombathely város térinformatikai rendszere

20 éves Szombathely város térinformatikai rendszere 20 éves Szombathely város térinformatikai rendszere Keringer Zsolt Irodavezető E-mail: keringer@szombathely.hu Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Első lépések Döntés a Digitális Földmérési alaptérkép

Részletesebben

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével.

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével. HONLAP tartalom Előzmények: Biharkeresztes Város Önkormányzata az Államreform Operatív Program (ÁROP) A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése tárgyú kiírás keretében benyújtotta Biharkeresztes Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére. 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére. 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló ELŐTERJESZTÉS a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére Az ülés időpontja: Az ülés helye: 24. április 26. délelőtt 8,3 óra 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló 1. napirendi

Részletesebben

A zárlat folyamata, A zárlat idõszaka, fajtái

A zárlat folyamata, A zárlat idõszaka, fajtái MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék A zárlat célja Üzleti számvitel XXIII. ea. Zárlat és éves beszámoló Dr. Pál Tibor 1 u Általánosan:

Részletesebben

SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV

SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV A Sefta-Ker Kft. felismerve a fenntartható fejlődés jelentőségét, egyúttal mélyítve munkatársainak e szemlélet iránti elkötelezettségét megalkotja fenntarthatósági

Részletesebben

Rózsa Tünde. Debreceni Egyetem AGTC, Pannon Szoftver Kft SINCRO Kft. Forrás: http://www.praxa.com.au/practices/erp/publishingimages/erp_visual.

Rózsa Tünde. Debreceni Egyetem AGTC, Pannon Szoftver Kft SINCRO Kft. Forrás: http://www.praxa.com.au/practices/erp/publishingimages/erp_visual. Rózsa Tünde Debreceni Egyetem AGTC, Pannon Szoftver Kft SINCRO Kft Forrás: http://www.praxa.com.au/practices/erp/publishingimages/erp_visual.jpg 2 Kutatási célok Tématerület rövid áttekintése A kiválasztást

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

A Magyar Kórházszövetség Ellenőrző Bizottságának jelentése

A Magyar Kórházszövetség Ellenőrző Bizottságának jelentése A Magyar Kórházszövetség Ellenőrző Bizottságának jelentése Általános rész A Magyar Kórházszövetség 1931-ben alakult, működési területe Magyarország. Székhelye: 1113 Budapest, Ibrahim u. 19. Elnök és képviselője:

Részletesebben

Vezetők. Cafetéria Bruttó összege. 442 000 / év 3 hónap 9 hónap nincs nincs igen

Vezetők. Cafetéria Bruttó összege. 442 000 / év 3 hónap 9 hónap nincs nincs igen Vezetők Mt. 188. (1) bekezdése i vezető állású munkavállalók Név Személyi alapbér Rendszeres bérpótlék Kitűzés i maximális prémium mérték Béli János Ügyvezető igazgató 1 150 000 - alapbér 50%-a Prémium

Részletesebben

PAKS NPP GENERAL OVERVIEW OF THE WWER-440 TECHNOLOGY

PAKS NPP GENERAL OVERVIEW OF THE WWER-440 TECHNOLOGY PAKS NPP GENERAL OVERVIEW OF THE WWER-440 TECHNOLOGY October 2012 Vietnami szakemberek képzése a paksi atomerőműben Bodnár Róbert, Kiss István MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Attila Szőke Head of Section Paks

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI JELENTÉS. Nagy Györgyi bejegyzett könyvvizsgáló tekintetében

ÁTLÁTHATÓSÁGI JELENTÉS. Nagy Györgyi bejegyzett könyvvizsgáló tekintetében ÁTLÁTHATÓSÁGI JELENTÉS Nagy Györgyi bejegyzett könyvvizsgáló tekintetében A jelentés a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló

Részletesebben

Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009.

Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009. Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009. Honnan indultunk... A Nemzeti Autópálya Rt. létrehozásáról a 2117/1999 (V.26.) Kormányhatározat

Részletesebben

1. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS, LIFE TIME QUALITY MÉRNÖK

1. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS, LIFE TIME QUALITY MÉRNÖK 1. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS, LIFE TIME QUALITY MÉRNÖK Felsőfokú műszaki végzettség (minőségbiztosítási szakiránnyal) Tárgyalóképes angol-, valamint kommunikációképes németnyelv-tudás MS Office ismeret elvárás,

Részletesebben

Komplett üzleti megoldás a kis- és közepes méretű termelő vállalatok számára

Komplett üzleti megoldás a kis- és közepes méretű termelő vállalatok számára Komplett üzleti megoldás a kis- és közepes méretű termelő vállalatok számára JÖVŐBIZTONSÁG A szoftver gyártója Invesztíció az elmúlt évben 1.700 új dolgozó 600 új fejlesztő 5.293 új programfunkció A harmadik

Részletesebben

KÖLTSÉGHATÉKONY KÖZTISZTASÁGI HULLADÉKGYÜJTÉS

KÖLTSÉGHATÉKONY KÖZTISZTASÁGI HULLADÉKGYÜJTÉS Dr. Romhányi Gábor Lovák István KÖLTSÉGHATÉKONY KÖZTISZTASÁGI HULLADÉKGYÜJTÉS Szakmai nap 2011. Június 22. RG EGY. ADJ. Bemutatkozás Innotransz Mérnöki Iroda Kft. 1991 óta jelen a piacon Informatikai és

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01 Szolnok 2014 Megnevezése A képzési program Logisztikai ügyintéző OKJ azonosító 54 345 01 A képzés során megszerezhető kompetenciák rendelések,

Részletesebben

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2451-06 Vállalkozási alapismeretek követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2451-06 Vállalkozási alapismeretek követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Az új gazdasági év tervezésénél egy vállalat marketing munkatársat kíván foglalkoztatni. A marketinges alkalmazásának feltételei során meg kell határozni a feladatokat. Fogalmazza meg a leendő

Részletesebben

Budapesti Mûszaki Fõiskola Rejtõ Sándor Könnyûipari Mérnöki Kar Médiatechnológiai Intézet Nyomdaipari Tanszék. Karbantartás-szervezés a nyomdaiparban

Budapesti Mûszaki Fõiskola Rejtõ Sándor Könnyûipari Mérnöki Kar Médiatechnológiai Intézet Nyomdaipari Tanszék. Karbantartás-szervezés a nyomdaiparban Budapesti Mûszaki Fõiskola Rejtõ Sándor Könnyûipari Mérnöki Kar Médiatechnológiai Intézet Nyomdaipari Tanszék Karbantartás-szervezés a nyomdaiparban 6. előadás Karbantartás irányítási információs rendszer

Részletesebben

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON AKTUALITÁSOK Balatonföldvár, 2012. május 15-17. A közlekedés helyzete és az állami költségvetés Dr. Kovács Árpád Elnök Költségvetési Tanács Múltidézés A rendszerváltozás

Részletesebben

Dr. Pál Tibor. Számvitel alapjai. XI. ea. Zárlat és éves beszámoló

Dr. Pál Tibor. Számvitel alapjai. XI. ea. Zárlat és éves beszámoló MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Számvitel alapjai XI. ea. Zárlat és éves beszámoló Dr. Pál Tibor 1 A zárlat célja Általánosan:

Részletesebben

GAZDASÁGI INFORMATIKUS

GAZDASÁGI INFORMATIKUS GAZDASÁGI INFORMATIKUS 7. szakmacsoport Informatikus szakképesítésének elágazása OKJ SZÁM: 54 481 04 0010 54 01 Számítógépet kezel, szoftvereket használ Munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végez

Részletesebben

Rendszerszemlélet let az informáci. cióbiztonsági rendszer bevezetésekor. Dr. Horváth Zsolt INFOBIZ Kft. www.infobiz.hu

Rendszerszemlélet let az informáci. cióbiztonsági rendszer bevezetésekor. Dr. Horváth Zsolt INFOBIZ Kft. www.infobiz.hu Rendszerszemlélet let az informáci cióbiztonsági rendszer bevezetésekor Dr. Horváth Zsolt INFOBIZ Kft. www.infobiz.hu Informáci cióbiztonsági irány nyítási rendszer (IBIR) részeir Információs vagyon fenyegetettségeinek

Részletesebben

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 5. Előadás Elosztási folyamat A klasszikus elosztási logisztikai rendszer Az elosztási logisztikai rendszer:

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens A Regionális Innovációs Ügynökségként működő, innovációs fejlesztésekkel és projektek menedzsmentjével foglalkozó Pannon Novum Nonprofit Kft. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Gazdasági

Részletesebben

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14.

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14. Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja Heicz Péter, 2014.01.14. Termelői kihívások Magyarországon Hogyan tudom stabilizálni a terméshozamaimat ilyen időjárási szélsőségek mellett?

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012

Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012 Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012 Név Cél Pályázhatnak Elszámolható költségek Támogatás technológiafejlesztés GOP-2.1.1/A Közép-Magyarországi Régió felfüggesztve! Komplex vállalati technológiafejlesztés

Részletesebben

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2.

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2. 1. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, FELADATKÖRE Polgármester: Jegyző: Aljegyző: Dr. Sükösd Tamás polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Demeterné Dr. Venicz Anita

Részletesebben