ConsEquity report Tőzsdék és kilátások 2013/03

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ConsEquity report Tőzsdék és kilátások 2013/03"

Átírás

1 ConsEquity report Tőzsdék és kilátások 2013/03 Utazás Meseországba Ahogy egykor Seherezádé meséivel lekötötte Sahrijár királyt, úgy húzzák az időt a politikusok és a velük együttműködő jegybankok, ahelyett, hogy a gazdaság fundamentumait tennék rendbe. Azaz nem ösztönzik a gazdaság tisztulását, nem hagyják a rosszul működő, hatékonytalan vállalatokat és bankokat becsődölni, nem erőltetik az állami kiadások csökkentését. Már 5 éve, 2008 óta tart az Egyesült Államok jegybankjának lazító politikája (amin gyakorlatilag a dollárnyomtatást, a dollárkínálat növelését értjük), amelyhez a világ számos fejlett gazdaságának jegybankja is csatlakozott. Milyen piaci hatásai is vannak ennek a lazításnak? Az amerikai jegybank amerikai állampapírokat vásárol a kereskedelmi bankoktól havi 85 milliárd dollár értékben. Ennek hatására az amerikai állampapírok iránti kereslet magas, a papírok ára magas, ezért alacsony a hozamuk. Ez a hitelfelvevők számára azt jelenti, hogy alacsonyak a dollárkamatok, vagyis itt az ideje hitelt felvenni. A bankok a jegybanktól kapott pénzt alacsony kamatok mellett kihelyezik, ezzel ösztönözve a vállalkozások hitelfelvételét és a lakossági ingatlan-, gépkocsi- és fogyasztási hitelek felvételét. Mindez pedig a gazdaság felpörgetését célozza, mert így növekszik az ingatlanok, gépkocsik, egyéb áruk és szolgáltatások iránti kereslet. Ugyanakkor a piacra öntött rengeteg dollár miatt a dollár értéke alacsony. Ez egyrészt ösztönzi az amerikai exportot, hiszen az olcsó dollár miatt az USA-ban előállított termékek is olcsóak a külföldi vásárlók számára. Például, ha egy iphone 300 dollárba kerül, akkor 300 Ft/dollár árfolyam mellett az ára Ft. Egy olcsóbb dollárral számolva, 200 Ft/dollár árfolyamon számolva ugyanaz az iphone már forintért megkapható. Mivel az olcsó árukból több fogy, az export nő. Másrészt az alacsony kamatok miatt az emberek inkább magasabb hozamú befektetésekbe, például részvényekbe fektetnek. Ami a részvények árának növekedését, részvénypiacok emelkedését eredményezi.

2 Szép ez az álom, hiszen a szárnyaló részvénypiacok és az olcsó hitelek a biztonság édes illúzióját adják. Az S&P 500 év eleje óta szárnyal, folyamatosan újabb és újabb rekordokat döntve meg. A probléma az, hogy Seherezádé meséi egyszer véget érnek. Nem lehet az idők végezetéig lazítani, Hofi is csak egy kis áramszünetért lobbizott. A sokbillió dolláros kérdés: Milyen lesz az ébredés az álomutazás végén? Nos, a legszebb az lenne, ha a gazdaságok motorjai beindulnának, látványos növekedés kezdődne ami munkahelyeket teremt és egy pozitív spirált indít el a kereslet növekedésén keresztül. Az amerikai gazdaság tavalyi 2,2%-os és idei 1,7%-os növekedése azonban távolról sem nevezhető robosztusnak. Félő hogy a pénzpumpa lassítása vagy leállítása fájdalmas ébredéshez fog vezetni. Ha ez a negatív forgatókönyv válik valóra, akkor a lazítás végén az amerikai dollár erősödése, a dollárkamatok emelkedése, a részvénypiacok meredek esése és a menekülőeszközök (arany, devizák) gyors erősödése zajlik majd le. A piaci pánik mellett persze marad majd a rideg gazdasági valóság: a gazdaságok nem pörögtek fel, a növekedés lassú, a foglalkoztatottság alacsony. A fájdalmas ébredést jelzik előre azok a piaci reakciók is amelyeket eddig láthattunk, valahányszor a jegybankok a lazítás végéről kezdtek el beszélni: az utóbbi néhány hónapban, valahányszor az amerikai jegybank megpedzette a pénznyomás leállítását, kicsiben megtapasztalhattuk a piac ideges reakcióját, az árfolyamok zuhanását. A tőkepiaci reakciók mellett a reálgazdaságban is érezhetőek már a bizonytalanság jelei, hiszen az emelkedő amerikai kamatszintek hatására a hitelből finanszírozott amerikai lakásvásárlások lassultak és a gépkocsieladások emelkedése is megállt.

3 10 éves amerikai állampapírok éves hozama hirtelen emelkedett 1,6%-ról 2,8%- ra, ezzel emelve a hitelkamatokat. A részvénypiaci reakciók nem voltak ilyen gyorsak. Az elmúlt 3 hónapban ezek a mini-pánikok komoly megpróbáltatásoknak tették ki a gyengébb piacokat. Az emelkedő dollárhozamok és a pénznyomás leállításának réme a fejlődő piaci valutákból a fejlett, - elsősorban az amerikai - piacra vonzotta vissza a befektetőket. Mindez persze a fejlődő országok valutáinak gyengülését idézte elő. Különösen sérülékenyek voltak azok a fejlődő piacok, amelyek nem rendelkeznek jelentős devizatartalékokkal, így például Indonézia valutatartalékának 14%-át, Törökország 13%-át, Ukrajna 10%-át, India 6%-át használta fel devizájának védelmében, csak az elmúlt 3 (!) hónapban. Mit tehet egy megfontolt befektető ebben a helyzetben? A piacok egy mesebeli trend mentén mozognak, amelyet oly gyakran zavart meg a közelmúltban a mese végének az árnya, hogy a trend eltűnt, kiszámíthatatlanná vált. A trendkövető alapok nem kis bánatára, hiszen ezek az instrumentumok komoly veszteségeket szenvedtek el, meglovagolható trendek hiányában. Úgy tűnik a legbiztosabb megoldás ebben a környezetben az óvatos, megfontolt megközelítés, amely minden döntésénél szem előtt tartja, hogy a valóság bármikor megváltozhat, a rózsaszín buborék szétpukkanhat. Ez a befektetői megközelítés csak szigorú stop-loss-ok mellett feltételez részvényvásárlásokat, kerüli a fejlődő piacok ingatag gazdaságait és vigyázó szemét folyamatosan a menekülőeszközökön tartja. Nézzük meg közelebbről is az egyes piacokat, fókuszáljunk a befektetők kedvenc régióira!

4 Régiók és kilátások A hajdani csillagok, a BRIC országok, vagyis Brazília, Oroszország, India és Kína egymás után hullanak le a befektetés égboltjáról. Közülük is talán India okozza a legnagyobb csalódást nem is annyira a tőzsde teljesítménye (A Sensex idei hozama -0,6%), hanem a kiábrándító reálgazdasági mutatók (emelkedő infláció, a válság előtti 9%-ról 4,4%-ra csökkenő GDP növekedés, a növekvő fizetésimérleg-deficit és gyorsan gyengülő rúpia) miatt. Szintén aggasztóak a brazil gazdaságról érkező hírek. A gazdaság itt is erősen lassul (a növekedés a korábbi 7,5%-ról 2 % környékére esett), az infláció magas, az export visszaesett, a reál árfolyama ez évben 14%-ot gyengült. Brazíliától azonban sokan pozitív meglepetést remélnek már 2014-re, de legkésőbb 2015-re, persze ez sovány vigasz az idei -12%-os tőzsdei teljesítmény kapcsán. A tőzsde a legnagyobb feltörekvő ország, Kína befektetőit sem hordozta a tenyerén. A Hang Seng index idén 3% esést mutat. A kínai gazdaság is lassul, hiszen már csak 7,5% a növekedése, de a világ második legnagyobb gazdaságaként ez is beláthatatlan összegű, 1 ezer milliárd dollár GDP növekedésnek felel meg. Összehasonlításul érdemes megemlíteni hogy az USA gazdasága a jelenlegi növekedés mellett ennek kevesebb mint a felét állítja elő. Mindezzel együtt a kínai gazdaságnak a lassuláson túl meg kell küzdenie az ingatlanbuborékkal, a fejlett országok visszaeső kereslete miatti alacsonyabb exporttal, az emelkedő hazai bérigényekkel és az országon belüli hatékonytalan hitelezés problémáival. A kisebb fejlődő piacok legtöbbje még erősebb visszaesést mutat az elmúlt három hónapban. A fülöpszigeteki tőzsde 21%-os első félévi teljesítménye mára 5%-ra olvadt, a török tőzsde hozama 10%-ról - 12%-ra zuhant, a mexikói tőzsde még rosszabb eredményt hozott (-4%-ról -8%-ra esett). Az első 8 hónapban a fejlett világ tőzsdéi sokkal kellemesebb hozamokat produkáltak (Dow Jones 13%, Euro Stoxx 10%, FTSE100 14%, DAX 7%), mint a BRIC vagy a legtöbb fejlődő régió. A szép európai teljesítmények láttán azonban nem szabad megfeledkezni arról hogy az Unió gazdasága határozottan gyenge lábakon áll, a GDP stagnálása, a magas munkanélküliség és magas államadósság következtében. Az idén gazdasági stratégiát váltó Japánnak egyik fejlett piaci tőzsde teljesítménye sem ér a nyomába, a Nikkei index első nyolchavi 35%-os hozama mindenkit felülteljesít. A világpiaci kilátások bizonytalanok, ezért fontos hangsúlyozni hogy ebben a tőkepiaci környezetben továbbra is csak megfelelő stop-loss limitekkel javasolt részvénybefektetéseket tartani. A lazítás végének közelségére tett minden utalás, és persze az összes jelentős politikai konfliktus, például szíriai háború lehetősége felhajtja a menekülőeszközök árfolyamát. Az arany, mint a legősibb menekülőeszköz, természetesen a figyelem középpontjába került. A részvényekhez hasonlóan, de azokkal jórészt ellentétesen mozogtak az aranyárfolyamok. A részvénypiaci szárnyalás az aranyárak esését hozta, míg az elmúlt időszakban a bizonytalanság

5 növekedését az aranyárfolyam emelkedése kísérte. Összegzés A lazítás egyre inkább közelgő vége és az egyenlőre kedvező aranyárfolyamok az aranypiacra való beszállásra kedvező lehetőséget kínálnak, amit érdemes kihasználni, hogy az aranytartalékot biztonságban tudva nézhessünk szembe a jövőben várható bizonytalanságokkal. Az emelkedésnek indult kötvényhozamok mellett a kötvénypiacot továbbra is érdemes kerülni. A bátrabb befektetők szelektív részvényvásárlásokkal kihasználhatják a részvénypiaci emelkedés várhatóan utolsó szakaszát, de a részvénypozíciók nyitásában megfontolt befektető csak szigorú stoploss limitekkel gondolkozik. A bizonytalan környezetben ideális befektetési megoldást jelenthetnek az abszolút hozamú alapok, amelyek a bizonytalan környezetben is pozitív hozamokkal kecsegtetnek. A magyar piacon a kamatszintek csökkenése a lakosságot a betétekből a magasabb hozamot kínáló befektetési formák, a befektetési alapok, állampapírok és, a második negyedévi piaci adatok tanulsága szerint, egyre inkább a unit linked biztosítások irányába terelik, ami kitűnő lehetőséget jelent a hosszú távú megtakarítási piac szereplőinek. Az életbiztosítások piaci az elmúlt években jelentős hátrányt halmozott fel, amelyet ideje lenne ledolgozni. Míg 2007-ben a visegrádi országok közül Magyarországon volt a legmagasabb az egy főre eső életbiztosítási díjbevétel, addig 2013-ra az utolsó helyre szorultunk. Szlovákia és Lengyelország 30%-al, míg Csehország 62%-al van előttünk az egy főre eső életbiztosítási díjbevétel terén. Még megdöbbentőbb az életbiztosítási deficit ha megnézzük hogy egy átlagos magyar család évente több mint forintot költ hiteltörlesztésre, miközben kevesebb mint forint életbiztosítási díjat fizet. 4-szer annyit költünk a hitelek fizetésére mint saját életünk védelmére, a jövőről való gondoskodásra. A tipikus hitelfelvevő 40 körüli férfiaknak ráadásul alig több mint 60%-a éri meg a 65 éves életkort. Ez azt jelenti hogy közel 40% távozik az élők sorából a hiteltörlesztés várható időtartama alatt. Adódik a kérdés: Nem kellene többet az életünk védelmére fordítani? Biztos hogy megengedhetjük magunknak azt a kockázatot hogy a családunk fedezet nélkül marad a törlesztőrészletekkel? Mindannyiunk felelőssége hogy segítsünk megérteni és jól megválaszolni ezeket a kérdéseket. Tájékoztatjuk, hogy az anyag kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül iránymutatóak, illetőleg nem jelentenek garanciát az adott befektetés jövőbeli teljesítményére vonatkozóan. A jelentés a Consequit Zrt. saját véleményét tükrözi, mely hitelesnek tartott információkon alapul, de azok valódiságáért, esetleges hiányosságaiért, pontatlanságaiért az Consequit Zrt. nem vállal felelősséget. A Consequit Zrt. nem vállal felelősséget a jelentés alapján hozott befektetési döntésekért, valamint ezek következményeiért. A jelentés újabb információk megjelenése esetében változhat. A kiadvány lezárásának dátuma: szeptember 5.

A 2013-as év bővelkedik gazdasági és tőkepiaci eseményekben. Ezek közül messze kiemelkedik a fejlett gazdaságok

A 2013-as év bővelkedik gazdasági és tőkepiaci eseményekben. Ezek közül messze kiemelkedik a fejlett gazdaságok A 2013-as év bővelkedik gazdasági és tőkepiaci eseményekben. Ezek közül messze kiemelkedik a fejlett gazdaságok monetáris lazítása, azaz az elképesztő mértékű pénznyomás. Az év elején ennek az Egyesült

Részletesebben

ConsEquity Tőzsdék és kilátások 2013/01

ConsEquity Tőzsdék és kilátások 2013/01 ConsEquity Tőzsdék és kilátások 2013/01 Valami változóban... Ez elmúlt években a tőzsdei mozgások tekintetében a mindent meghatározó tényező a "Válság" volt. A tőke a biztonságos befektetésekbe (arany,

Részletesebben

Allianz Életprogramok - Euró Április

Allianz Életprogramok - Euró Április Allianz Életprogramok - Euró 2016. Április Tájékoztatjuk, hogy a Befektetési jelentés kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül

Részletesebben

ConsEquity report Tőzsdék és kilátások 2014/01 MOST MI JÖN? !!!! Valami megváltozott a piacokon.

ConsEquity report Tőzsdék és kilátások 2014/01 MOST MI JÖN? !!!! Valami megváltozott a piacokon. ConsEquity report Tőzsdék és kilátások 2014/01 MOST MI JÖN? Valami megváltozott a piacokon. 2013 a biztos nyereség éve volt, száguldottak a fejlett piacok, az amerikai tőzsdeindex, az S&P500 index 30%-kal

Részletesebben

Tőzsdék és kilátások. Dusik Andrea vezető konzulens hírlevele 2014. február. Miről lesz szó?

Tőzsdék és kilátások. Dusik Andrea vezető konzulens hírlevele 2014. február. Miről lesz szó? Dusik Andrea vezető konzulens hírlevele 2014. február Tőzsdék és kilátások Miről lesz szó? 1. Most mi jön? 2. Mire számítsunk 2014-ben? 3. Milliók ajándékba - Államilag támogatott nyugdíjbiztosítások 4.

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 3.

Vezetői összefoglaló április 3. 2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.09.03. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza viszonylatában erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

kedd, február 9. Vezetői összefoglaló

kedd, február 9. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 9. Vezetői összefoglaló Negatív hangulat uralkodott Európa tőzsdéin a hétfői kereskedés folyamán, Amerika a nap végén valamelyest visszakapaszkodott. Nagyot zuhant ma reggel a japán

Részletesebben

NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND

NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND Az összetett makrogazdasági folyamatok közül a jelentés négy meghatározó trendet emel ki, melyek a legnagyobb befolyással voltak a világgazdaság alakulására 2014ben (ugyanis a kiadvány

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

Allianz Életprogramok - Euró 2015. Október

Allianz Életprogramok - Euró 2015. Október Allianz Életprogramok - Euró 2015. Október Tájékoztatjuk, hogy a Befektetési jelentés kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül

Részletesebben

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 7. Vezetői összefoglaló Jelentős eséssel zárták a múlt hetet a vezető nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is, a megjelent csalódást keltő német ipari megrendelési adatok és az

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 27.

Vezetői összefoglaló március 27. 2017. március 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 5,8 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 16.

Vezetői összefoglaló november 16. 2016. november 16. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben nem mutatott jelentős elmozdulást. A BUX 8,1 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett stagnálással

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 15.

Vezetői összefoglaló június 15. 2017. június 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben kismértékben gyengült, a dollár ellenében enyhén erősödött. A BUX 21,5 milliárd forintos,

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2015. május EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. június 10. főbb fejlett részvénypiacok Havi jelentés Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2015. Január EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. február 10. 1 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok A 2015-ös év első hónapja,

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

Allianz Életprogramok - Euró Január

Allianz Életprogramok - Euró Január Allianz Életprogramok - Euró 2016. Január Tájékoztatjuk, hogy a Befektetési jelentés kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 25.

Vezetői összefoglaló november 25. 2016. november 25. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest stagnált, a dollár és a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 2,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2015. április EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. május 10. 1 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok 2015 áprilisát a fejlett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 10.

Vezetői összefoglaló augusztus 10. 2017. augusztus 10. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest erősödött, a svájci frank és a dollár ellenében pedig kismértékben gyengült. A BUX 8,0 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 15.

Vezetői összefoglaló május 15. 2017. május 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.07.10. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében erősödött.

Részletesebben

Allianz Életprogramok - Euró 2015. Szeptember

Allianz Életprogramok - Euró 2015. Szeptember Allianz Életprogramok - Euró 2015. Szeptember Tájékoztatjuk, hogy a Befektetési jelentés kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül

Részletesebben

Allianz Életprogramok - Euró 2015. Július

Allianz Életprogramok - Euró 2015. Július Allianz Életprogramok - Euró 2015. Július Tájékoztatjuk, hogy a Befektetési jelentés kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2016. október EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2016. november 14. főbb fejlődő részvénypiacok főbb fejlett részvénypiacok Október havi jelentés

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 14.

Vezetői összefoglaló november 14. 2017. november 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 12,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.16. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollár viszonylatában

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 6.

Vezetői összefoglaló október 6. 2016. október 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 5,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,29 százalékos gyengüléssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 6.

Vezetői összefoglaló november 6. 2017. november 6. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, míg a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 15,9 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 24.

Vezetői összefoglaló november 24. 2016. november 24. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama stagnált az euróhoz és a svájci frankhoz képest, a dollár ellenében pedig gyengült. A BUX 9,7 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA A Fed kamatdöntő ülését megelőző aggodalmak miatt csökkenéssel indult a kereskedés szeptember harmadik hetében, ugyanakkor a gyenge makroadatok amelyek mérsékelték

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.01.02. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében gyengült, a dollárral szemben erősödött.

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2018 január EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2018. február 14. főbb fejlődő részvénypiacok főbb fejlett részvénypiacok 2018 január havi jelentés

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.11.23. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár viszonylatában

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 9.

Vezetői összefoglaló szeptember 9. 2016. szeptember 9. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint, de csak kis mértékben. A BUX 8,1 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,48 százalékos

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 13.

Vezetői összefoglaló június 13. 2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 9.

Vezetői összefoglaló május 9. 2017. május 9. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült. A BUX 7,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 18.

Vezetői összefoglaló július 18. 2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 6.

Vezetői összefoglaló február 6. 2018. február 6. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frank viszonylatában pedig gyengült. A BUX 10,5 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 21.

Vezetői összefoglaló december 21. 2017. december 21. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 10,3 milliárd forintos, alig átlag alatti forgalom

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX 2014. október 10. 11:33 Borzasztó napja volt tegnap az amerikai befektetőknek, a közelgő kamatemelés és a gyenge európai és kínai konjunktúrával kapcsolatos

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 24.

Vezetői összefoglaló február 24. 2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló A kínai recesszió kettős nyomást helyez a dollárra. Az építőipari gyorsjelentések mozgatták az amerikai tőzsdéket pozitív irányba. Marad a deflációs környezet

Részletesebben

Allianz Életprogramok - Euró Február

Allianz Életprogramok - Euró Február Allianz Életprogramok - Euró 2016. Február Tájékoztatjuk, hogy a Befektetési jelentés kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 27.

Vezetői összefoglaló április 27. 2018. április 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 4.

Vezetői összefoglaló április 4. 2018. április 4. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró ellenében erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben nem változott. A BUX 8,7 milliárd forintos,

Részletesebben

Allianz Életprogramok - Euró Augusztus

Allianz Életprogramok - Euró Augusztus Allianz Életprogramok - Euró 2017. Augusztus Tájékoztatjuk, hogy a Befektetési jelentés kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 17.

Vezetői összefoglaló február 17. 2017. február 17. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 11,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,70 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 31.

Vezetői összefoglaló január 31. 2017. január 31. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,4 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,73 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 21.

Vezetői összefoglaló március 21. 2017. március 21. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében pedig erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 10.

Vezetői összefoglaló augusztus 10. 2016. augusztus 10. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre mindhárom vezető devizával szemben kis mértékben erősödött a forint. A BUX 5,4 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,86 százalékkal

Részletesebben

Allianz Életprogramok - Euró December

Allianz Életprogramok - Euró December Allianz Életprogramok - Euró 2015. December Tájékoztatjuk, hogy a Befektetési jelentés kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 3.

Vezetői összefoglaló november 3. 2016. november 3. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollárhoz képest erősödött. A BUX 18,4 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 13.

Vezetői összefoglaló február 13. 2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

péntek, március 14. Vezetői összefoglaló

péntek, március 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 14. Vezetői összefoglaló A Kínából érkező kedvezőtlen makrogazdasági adatok és a továbbra is feszült ukrajnai helyzet következtében a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek

Részletesebben

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 19. Vezetői összefoglaló A várakozásoknak megfelelő növekedési adatokat tett közzé Kína (a GDP 6,9 százalékkal; ipari termelés 5,9 százalékkal; beruházások 10,0 százalékkal növekedtek),

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 27.

Vezetői összefoglaló július 27. 2016. július 27. Vezetői összefoglaló Vegyesen változott a forint árfolyama szerda reggelre a vezető devizákkal szemben. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,23 százalékkal erősödött

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.01.08. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vizsgált vezető nemzetközi deviza esetében gyengült. A BUX 9,9

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben