Feltámadás (SG-1) Műfaj: lélektani dráma :) Korhatár: nincs

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Feltámadás (SG-1) Műfaj: lélektani dráma :) Korhatár: nincs"

Átírás

1 Feltámadás (SG-1) Műfaj: lélektani dráma :) Korhatár: nincs Rövid ismertető: Az SG-1 kénytelen visszatérni Abydosra, amikor idegen lények támadják meg az SGC-t Írta: Platschu Web: Író címe: Feltámadás Carter őrnagy érkezett meg az eligazítóhoz utoljára. A két fegyveres marcona SGC őr odébblépett és így feltárult előtte a szokásos tárgyalóterem a vezérlő fölött. Hammond tábornok, O'Neill, Teal c és Daniel már vártak rá. Arckifejezésük alapján inkább meglepettnek tűntek mintsem idegesnek, ahogy belépett a helységbe az ajtón. - Elnézést a késésért! - mondta kissé dühösen, mint aki magában bosszankodik valamin, majd kezében egy adag vaskos könyvet tartva határozott léptekkel elindult a széke felé. A tudós a vetítő melletti asztalon lévő jegyzeteit rendezgette és kissé feszült pillantást vetett a későn érkezettre. Jack persze, aki nagyon unta dr. Jackson általában végeláthatatlanul hosszú előadásait, kaján mosollyal az arcán a nő ruháját vizsgálta. Az asztrofizikus kivételesen nem a megszokott uniformisában pompázott, hanem egy világoskék pullóver és farmer volt rajta. Daniel elkezdte a szemüvegét babrálni elterelésként, majd kérdően a tábornok felé nézett, aki az asztal végében foglalt helyet. A régész az őrnagy háta mögött O Neillnak mutogatott valamit vele kapcsolatban. Teal c, aki Jack mellett a tudósnővel szemben ült, szintén csak sejtelmesen mosolygott a maga módján. Egyáltalán nem volt rá jellemző és inkább rémisztőnek hatott. Hirtelen még a légy zümmögését is lehetett volna hallani, ha lett volna ilyen mélyen egy darab is. - Valami probléma van ezredes? - törte meg a csendet Sam, aki megunta a többiek furcsáló és O Neill vetkőztető tekintetét. Az ezredes hátragördülve hol

2 Danielt, hol őt figyelte. A nő végül vidáman hozzátette: - Még nincs itt a tavasz! - Mindig így kellene öltöznie! - bókolt Jack egy kicsit, mert imádta azt, amikor a nő pirulni kezd és zavart lesz. Ez pedig pont egy ilyen alkalom volt. Felvette megint a müzlievős önelégült mosolyát. - Valaki eltűntette a szekrényemből a felszerelésem egy részét! Alig másfél órája még ott volt mielőtt Janethez, akarom mondani Dr.Fraiserhöz mentem ellenőrzésre. Nem baj, majd a biztonsági videók alapján elkapom azt a szarkát! Már elnézést a kérdésért, de nem Ön volt? - faggatta a nő Jacket, akitől még ennél durvább és váratlanabb poénok is kiteltek a leglehetetlenebb időpontokban. Sam pedig nem emlékezett semmilyen mostanában megünnepelendő eseményre. - Hogy éééééééén? - válaszolta O Neill a lehető legártatlanabb arcot magára erőltetve. - Amióta visszatértünk a P3X785 vagy a P3X767-ról vagy mi is volt a neve annak a kócerájnak, nem is találkoztunk! Sajnos - Ezt majd még később megbeszéljük, uram! - válaszolta az őrnagy a pikáns felhangú megjegyzésre. - Ez a civil viselet is jó lesz, de ne felejtse el, hogy a hadseregben van, ahol az alapvető katonai előírásokat illene sőt be is kell tartania! Dr.Jackson most már belekezdhet, mindenki itt van az SG-1-ből! - szólt Hammond tábornok, aki már megszokta a "fiatalok viccelődését, de a legjobbaknak egyébként is elnézett volna ennyit. - Szóval, egy Bar Kqdrac nevű Tok Ra kém tanácsára ellátogattunk a P3X767- re - Jack közben diadalmasan Carterre nézett, ahogy a tudós a bolygó számát említette - ahol megtudtuk a már korábban leadott beszámolónkban említett helyi bölcstől, hogy egy bizonyos Thot nevű Goa uld is járt a Földünkön és fontos szerepe volt történelmünkben. Ha megengednek egy rövid bemutatást róla. - erre régi ábrázolásokat mutogatott szakkönyvekből. - Ő volt a bölcsesség istene, akit íbiszként vagy fehér babuinmajomként ábrázoltak. Legfontosabb városa Hermupolisz volt. - folytatta Daniel, miközben az ezredes szerényen ásítozásba kezdett. - Mikor eltűnt a Nap, azaz Ra, akkor ő próbálta eloszlatni a sötétséget, mivel a Holddal azonosították. A földi mítoszok szerint neki köszönhető az egyiptomi civilizáció felemelkedése, számos technikai vívmány, mint például a hieroglifikus írás. Állítólag ő egy nagyhatalmú pap volt, aki az első telepeseket vezette ki Atlantisról annak pusztulásakor és részt vett Egyiptom megalapításában a Nílus partján valamikor az ősidőkben. - Daniel, az Isten szerelmére! A hely létezésre nincs egyértelmű bizonyíték. A fickót egyébként erről miért nem kérdeztétek meg abban a templomban? Platón mikor megírta az egész útibeszámolóját, valószínüleg túl sok bort vedelt, aztán kitalálta az egész mesét a vörös és fehér kövekből álló szuperfejlett szigetbirodalomról! - reagált a szokásos lelkesedéssel O Neill. - Ha létezett is valahol az Atlanti-óceán közepén, elpusztította Krisztus előtt ööö valamikor ööö régen egy valószínüleg meteoritesőt követő szökőár. Egyes vélemények szerint a görögországi szanatóriumot izé - itt csettintett a kezével, hogy beugorjon neki a megfelelő név - Santorint és Thébát - itt egy kicsit megborzongott Daniel, ezért Jack kijavította magát - Thétát Thérát, ki lehet zárni, mint helyszínt, ahogyan Spanyolország nyugati partjait és a Kanári-szigeteket is. Talán a mai Bermuda-háromszögben volt, ami megmagyarázná a titokzatos tengeri katasztrófákat. Minden esetre biztos tetszik a halaknak ott lent ami megmaradt belőle! - folytatta a feltűnően tájékozott Jack, majd a többieknek az áltudományos maszlagtól ledöbbent

3 tekintetét látva hozzátette büszkén: - Ezt mind a ponyvákból tanultam. Azért én értek máshoz is az általad lebecsült piff-puffon kívül, Daniel! - A gombászkodásra gondol?! - Carter ezen megjegyzésére a régész leállt köhögni, majd kapkodva inhalált egyet az asztalon lévő aeroszolból, hogy ismét tudjon majd beszélni. Mindenki sajnálkozóan nézett szegényre. - Ha-ha-ha - válaszolta az ezredes, aki látva társa szenvedését hozzátette: - Bocs Dany és többiek mégegyszer! - Hogy lehet ponyvából olvasni? - kérdezte bambán Teal c, aki nem ismerte ezt a fogalmat és értetlenül nézett körbe. - Túl sok Erich von Daniken típusú könyvet olvashattál vagy inkább néztél meg videón Jack! - mire O Neill fanyalgott Dr.Jackson megjegyzésére. - Elvből nem szoktam semmilyen általam olvasott művet így becsmérelni, ahogyan ezt te tetted. Szebb úgy, hogy nagyközönségnek szánt. - az ezredes már nem is reagált az újabb piszkálódásra. - Ha már a könyvekről van szó, Thotnak köszönhető a papiruszkészítés, a beavatási rituálék és a legendás Halottak könyve is. Őt tekintették a hang urának, a szavak mesterének, az írnokok védőjének, a - Még valami? - vágott a szavába az ezredes. - Egyébként visszatérve nyelvészkém, mi bajod van neked azzal az íróval? Ő legalább már kapisgálja azt a dolgot, amit mi ezen a helyen próbálunk leplezni. Na mindegy. Folytasd a tömjénezését annak az izének! - Thot egy isten! Több tisztelettel! - gúnyolodott helyeslőleg Carter vélhetően Daniel rovására. - Muszáj Önnek állandóan kritizálnia a mondókáját? Ha felhúzták, úgyse lehet leállítani! Mint a Duracel nyuszik - Vicces kedvetekben vagytok ma reggel. Bolondgombát szedtél megint Jack? Hapci! - erre Jackson a papírzsepijét kezdte keresni, mire Sam adott neki egyet. - Te is fiam, Brutus? - vágott vissza Jack a rögtönzött szójátékkal. Teal c összefonta a karját, hogy megpróbáljon semlegesnek látszani. - Kicsit vegyék már tényleg komolyabban magukat! - utasította őket Hammond az asztal végében ülve. - Szóval, ha megtalálnánk őt - s itt dr.jackson egy kis drámai hatásszünetet tartott, hogy gyér hallgatóságát újra figyelésre összpontosítsa a szócsata után - sok mindent megtudhatnánk a saját bolygónk múltjáról és talán jövőjéről. A kutatás szempontjából a legjobb megoldás az alexandriai könyvtár lehetett volna, mivel ott tartották az ókor összes tudását, feljegyzését. Sajnos ez többször is leégett illetve felgyújtatták a történelemben, így ha voltak is ott információk a Goa uldokról, akkor azok elvesztek. Az egyik legendás iszlám vezető, egy bizonyos Omar kalifa azzal indokolta döntését a középkorban, hogy vagy benne van a Koránban, amiről ezek a könyvek szólnak, akkor fölöslegesek. Vagy nincs benne és akkor haszontalanok. Ezt a viselkedést sosem fogom megérteni és elfogadni. - Hidd el mi sem, pedig sajnos még nem is olyan rég lejátszódott ehhez hasonló Németországban. Lehetséges, hogy a régi forrásokat valamelyik itt maradt Goa uld semmisítette meg. Seth vagy Hathor, aki így akarta a lázadás utáni későbbi lelepleződést megakadályozni, hogy majd újra kezdhessék pár évszázad múlva az egész isteni színjátékot. - vélekedett Carter, aki közben a tollát birizgálta. - Nem lehet kiszámítani mikor mit akarnak ezek a lények. - Sötétben jó hasznát vehette annak a kígyónak a testében az a Thot, mert ha világít a szeme könnyebben tud olvasni! Mégis, hogy akarsz vele

4 elbeszélgetni? A kedvenc "isteneink nem erről híresek! Hathor sem beszélgetni akart! - szólt közbe megint jól megszokott cinizmusával az ezredes, akiben élénken éltek kérészéletű Jaffaságának emlékei. - Ez egy Goa uld Daniel, aki ugyanúgy a mi elpusztításunkra törekszik, mint Apophis meg a többi aberrált szörnyeteg. Nekünk is ezt kellene tennünk vele! - Jolinar is ezért halt meg. Nem hittek neki, amikor kellett volna. - jegyezte meg szomorúan Carter. - Elnézést, uram! - mondta Hammond tábornoknak és a jelenlévőknek, akik tudták, hogy igazat mondott. Teal c is Danielék mellett foglalt állást: - Még kiskoromban, mielőtt Jaffává avattak volna a Chulackon, hallottam legendákat egy kitaszított istenről. Őt az összes többi el akarta kapni, mert túlságosan is szerette az embereket és mindenféle tiltott hatalommal halmozta el őket. Ezt a történetet régen mesélte nekem mesterem. - Azt ne felejtsük el, hogy ezeknek a parazitáknak elsőként meg kellett nyerniük az egyszerű embereket. Ezek alapján akármelyik Goa uldra igaz lehetne az állításod. Semmi biztosíték nincs arra, hogy ez a Thot azóta már nem lett mániákus embergyilkos, feltéve, hogy róla van szó. - vetette oda O Neill. - Teal c emlékei alapján ez akár lehetne Pandóra a kis szelencéjével vagy akár maga Prométheusz?! - Valóban, ők is megajándékoztak minket Daniel, de mint tudjuk a Goa uldok egy része az ókori Hellasban is kiadták magukat isteneknek, hogy rabszolgákat elhurcolva, majd őket szolgálják más bolygókon. - érvelt Sam. - Találkoztunk idáig Kronosszal, meg Aphroditével, mármint Hathorra gondolok. Ennyi bőven elég is volt abból a panteonból! - Nem, a lázadó neve The-uth volt, ha jól emlékszem. Az elveszett őshaza nyugati vidékéről származik, ahol csak a nagy víz van. Állítólag összeveszett a többi Hatalmassal, mert nem bírta nézni a különböző emberek elrablását és sanyargatását. - kapcsolódott be a vitába Teal c. - Mindez persze a szájhagyományainkban teljesen más színezetet kapott, csak most látom tisztán a szerepét, mióta átlátok a stratégiájukon. Pár hívét beavatta valamilyen titkos papi misztériumokba, akiknek fontos szerepük volt a Tauri pusztulásában. - Ezen a Goa uldok hatalmának meggyengülésére vagy magára a lázadásra gondolsz? - Valószínüleg arról szólnak az ősi legendák, már ha igazak. - A forradalmat ő robbantotta volna ki? - érdeklődött az izgatott Carter. - Egyedül? - Lehetséges, de biztos szerepe volt benne valamilyen nagyobb hatalomnak. Egymaga szerintem nem tudott volna elkergetni több tucat Goa uld Rendszerúrat, akiknek addigra már rengeteg szolgájuk lehetett. Talán az Asgardok vagy egy másik intelligens faj segített! - Lebecsülitek az ókori emberek képességeit. Még a piramisokat is megkérdőjelezik, hogy tényleg fel tudták-e építeni. Az nem lehet, hogy egyszerűen csak ledöntötték a kaput és elásták? - kételkedett O Neill. - Van benne valami, amit mondasz. De lehet, hogy azért győztek, mert akkorra a Galaxis felosztás miatt már egymás ellen fordultak a Goa uldok. Amon-ra eleve ősellensége volt a mélység kígyójának, azaz Apophisnak, akivel minden éjszaka meg kellett küzdenie a bárkáján az egyiptomiak hite szerint. Ez akár űrhajó is lehetett, a küzdőtér pedig a Naprendszerünk! Aztán ott van Seth és

5 Hórusz harca. Seth, mint tudjuk veszthetett és itt rejtőzött el, míg nem végeztünk vele. Hórusszal először a Cimmerianon találkoztunk, mikor Thor révén megakadályoztuk az invázióját. - Velük legalább már nem lesz gond! - jegyezte meg Teal c. - S ha ez a Thot maga Thor? - Nem hiszem, ezt már megtudtuk volna az Asgardoktól. Bár úgyis azt mondják el és akkor, amit ők akarnak. Visszatérve a viszályhoz - erre Jack unalmában elkezdett tiltakozásként a székével játszani - Wsirt, azaz görögül Oziriszt Seth legyőzhette. Hathor, aki egyébként Ra felesége volt, szintén itt maradhatott miután elvesztette a hatalma nagy részét. Azt nem tudjuk egyelőre mit keresett Mexikóban. Lehet, hogy ő csak később tért ide vissza. - folytatta Daniel, ahogy lassan összeálltak bennük a mozaikok az eredeti témától kissé félresiklott beszélgetés közben. - Persze mindez csak egy alternatíva, ahogyan Atlantis léte és pusztulása is. - Lehet meg talán. Esetleg. Túl sok a feltételezés Daniel! - jegyezte meg Jack, akinek viselkedéséből úgy tűnt, hogy az egész kutatást feleslegesnek tartja. - Igaza van ezredes. Bizonyított tényekre van szükségünk! - szólalt közbe hosszú hallgatás után Hammond tábornok. - Már hallgató korodban is kinevették az oktatóid az elméleteidet. Megértjük, hogy szeretnéd alátámasztani a feltehetőleg helyes teóriádat. A világ azonban még ennek a bázisnak a létére sem elég érett, ebben igaza van az ezredesnek. - védte meg Sam Danielt. - Hogy fogadnák szerinted a igazságot, ha majd egyszer mindenre rájönnek? - Ehhez definiálnod kéne, hogy mi is az a fogalom. Úgyis ki fog derülni mik zajlanak itt. Ha nem tőlünk, akkor majd attól a Fox Mulder nevü FBI-ügynöktől, aki a múltkor is itt szimatolt vagy az oroszoktól. Akkor kénytelenek lesznek az emberek megemészteni a történteket. Nem hiszem, hogy egy ekkora költségvetést felemésztő bázis után nem fog érdeklődni majd a média. Mindenesetre köszönöm a támogatásotokat és bizalmatokat. - Ez természetes dr. Jackson. Egy remete mondta nekem, hogy The-uth elmenekült a hívei egy részével egy bányabolygóra a Chaapa aion át, ahol szintén lázadást szított az ottani szolgák között és ezért Ra megbüntette. - folytatta a régész gondolatmenetét Teal c. - Ezt eddig miért nem mondtad? És ha ez Abydos? Kezdetben mi is azt hittük, hogy csak ő járt ott, ám Apophis is a Csillagkapun keresztül vitte el Skaarat és Sha ret, tehát tudta a koordinátákat. Aztán meg Harsesis miatt tért vissza. Nem lehetetlen, hogy Thot is járt ott! Rat elpusztítottuk a bombával, de ezek szerint ez a másik Go auld igenis él valahol, igaz rejtőzik a többi Rendszerúr haragja elől. Valószínüleg már nem azon a bolygón van, hiszen majd egy évet éltem az ottaniakkal és azt tapasztaltam a visszaemlékezéseikből és a helyi leletekből, hogy Ra mindig elpusztítatta az ellene szegülőket. Azokat, akik megkérdőjelezték az ő isteni hatalmát. Mi van ha így tett Thot abydosi lázadó követőivel is? Kasuf népe sosem hallott Thotról, mert nekik a Napisten volt az egyetlen. A térképtermet biztos, hogy nem Ra építette a hieroglifák fordításai alapján, de ehhez átfogóbb kutatásra lenne szükség. Lehet, hogy Ő volt?! - Erről az SG-10 vezetőjét kellene megkérdezni, mivel ők végeznek ott már hónapok óta hosszabb kutatómunkát. Egy órája tért vissza oda, miután itt jelentést tett. - emlékeztette őket Hammond tábornok. - Ahhoz még a te egész életed is kevés lett volna, hogy mindent elolvas! - mondta a fellelkesedett Carter. - Thot talán így akarta azoknak a világoknak az

6 ékjeleit tudatni, ahova embereket vittek a Földről, hogy utána visszatérhessenek vagy hogy később ellenszegülhessenek Ra akaratának! - Erre sincs bizonyíték! Thot honnan tudhatta volna, hogy a Csillagkaput újra beüzemeljük és hogy ide hazajöhetnek? Egyébként is, azért, mert közös az ellenségünk, még nem biztos, hogy segítene nekünk! - szólt közbe O Neill. - Egyáltalán mi értelme van már megint újabb bonyodalmat okozni magunknak? Ha a Tok Ra kiterjedt hálózata nem találta meg, akkor mi mégis, hogy fogjuk? Lehet, hogy egyszerűen csak használhatatlanná tette annak a bolygónak a Csillagkapuját, ahol lapul, ahogyan a földiek tették. Az is lehetséges, hogy az Asgardok magukkal vitték egy baráti csevegésre vagy pedig már rég végzett vele valamelyik másik Goa uld! Hagyjuk a fenébe Daniel az egészet! - Jack! Az Íbiszfejűt tisztelték a régiek a tudás isteneként. Számos olyan fejlett Goa uld vagy egyéb technológiát átadhatna nekünk, ha megnyernénk a bizalmát. Gondolom azt belátod, hogy ez nagy segítség lenne a későbbiekben. Bármikor kitörhet egy súlyosabb konfliktus a Rendszerurak és a Föld között, amit már mi sem tudunk kézben tartani. Apophis hajóit is csak véletlenül tudtuk elpusztítani. Nem építhetünk a szerencsénkre vagy csak a szövetségeseinkre. - érvelt Daniel, mire a tábornok is helyeslően bólogatott. - Thottól megtudhatnánk Atlantisról és a későbbi forradalomról is egy csomó fontos dolgot!!! - Hát, ha állandóan csak menekült, nem hiszem, hogy volt ideje a laborban fegyvereket kotyvasztani az elmúlt pár évszázadban! - jegyezte meg félhangosan az ezredes, akinek megvolt a véleménye a tudósok értékes munkájáról. - Ezt meg se hallottuk! - reagált egyszerre dr.jackson és dr.carter, mire Jack hozzátette: - Elnézést! Teal c te mit tudsz Atlantisról? Hallottál valaha róla? - próbálta elterelni a szót másra az ezredes, miután a doktorok lecsillapodtak színlelt dühükből. A figyelem a csendes Jaffára irányult a teremben. - Szinte semmit. Állítólag az őshazán egy legendás sziget, amit az istenek pusztítottak el, mert megelégelték az ott élőket. A Chulackon kellene megkérdezni Bra tak mestert meg pár műveltebb öreget! Mikor még Apophis szolgálatában álltam, egyszer testőrként részt vettem egy tárgyaláson, ahol ő egy másik Goa ulddal tárgyalt, már ha a vallatást annak lehet nevezni. A neve ha jól emlékszem Seshata volt. Apophis belőle akarta kiszedni Thot tartózkodási helyét, de ő ezt nem tudta vagy nem akarta elárulni. - Daniel a név hallatára elkezdte fellapozni a jegyzeteit. Izgatottan közölte a rövid keresés eredményét, amit megerősítette a gondolatát és így szinte fejből mondta: - Thotnak az egyiptomi mítológiában van egy testvére, akit Szesatként tiszteltek. Általában női alakban ábrázolták, akinek a fején egy hétágú csillag van. Ő segítette Thot tudományos munkáit. Együtt végezték a héliupoliszi Ra templomban lévő öreg fa leveleire a történelem fontosabb eseményeinek feljegyzéseit. Ha megtalálnánk és kiszabadítanánk, talán ő elvezetne hozzá. - Ezek a csillagok nem valamilyen csillagképre vagy bolygóra utalnak? - érdeklődött Teal c. - Jack és Sam jó csillagászatban, nem én. Az ábrázolások pontatlanok. Szerintem csak díszítőszerepe lehet. Mindenesetre elgondolkodtató, amit mondtál. Majd megvizsgálom, ha több időm lesz! Seshata hol van most? - Bebörtönözhette valamelyik Goa uld Rendszerúr vagy pedig már egyszerűen megölték. Bár ahhoz túl értékes fogoly, hogy egyszerűen elpusztítsák. Annyi

7 viszont bizonyos, hogy hajdanán Thot ellen fordulhatott a hagyományaink alapján, úgyhogy nem hiszem, hogy bármire felhasználhatnánk. - Remek. Megint zsákutca. Ha már muszáj, akkor a legegyszerűbb az lenne, hogyha körbenéznénk a Chulackon, aztán meg az Abydoson. A Tok Raval vagy Thorral is fel kellene venni a kapcsolatot, hátha tudnának segíteni, de szerintem ez felesleges időpocsékolás! Van épp elég dolgunk, minthogy már megint Indiana Jonest játszunk a sivatag közepén! - Jack, legalább találkoznánk az abydosiakkal. Úgy se voltunk már ott Sha re halálának évfordulója óta. A kutatás egy próbálkozást megérne, nem? Ránk fér egy kis napozás és legalább kilábalnék a betegségemből! - Rendben. Akkor az SG-1 délután pontban ötkor átmegy az Abydosra, amennyiben Dr.Fraiser biztosít róla, hogy nem fertőzik meg az ottaniakat... Legkésőbb egy hét után térjenek vissza az SG-10-el ide jelentést tenni. Használják ki ezeket a pihenőnapokat! Leléphetnek! - mondta gondterhelten Hammond tábornok, majd elsietett a teremből, miközben a csapat felállva tisztelgett. Danielék távoztával az őrnagyot nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy Jack rejtette el a holmiját: - Tehát, akkor hova rakta a felszerelésemet? Ez egyáltalán nem poén, uram! Bement a női öltözőbe? - Jaj, Carter már mondtam, hogy semmi közöm hozzá! Ott nincsen videókamera, remélem kitalálja miért. Egyébként meg kérjen újat, ha mégsem lesz meg. Az előzőt nem kellett volna annak a húsevő növénynek a nedvében megáztatnia! Imádom az orchideákat - Igaza volt Danielnek. Nagyon vicces kedvében van ma. - fanyalgott a nő. - Nem is tudom kivezette abban a dzsungelben az egész csapatot a mérgező spórájú pöffetegekhez..! Ő még a gondolatától is megint köhögő rohamot kap. Hetekbe is beletelhet hála magának, mire végképp meggyógyul. - Ezt mostantól mindig emlegetni fogják? - az ezredes elindult Teal c után a vezérlő felé. Samet csaknem hagyta nyugodni a dolog, így visszament vizsgálódni. A számára fenntartott szekrénynek tárva-nyitva kellett volna lennie, ahogy hagyta dühében, de most be volt csukva. Közelebbről megnézve apró karcolásnyomokat vett észre a zárnál, amiket elsőnek is látott, de nem tulajdonított neki elég figyelmet, mivel késésben volt. Ahogy kinyitotta, meglepetten vette észre, hogy a katonai ruhája behajtva a helyén volt, rajta egy feltekert papiruszhoz hasonló feketeszínü lezárt tekerccsel. A pecsétbe az SGC piramisjele volt ütve. Carter azt hitte, biztos a srácok viccelték meg. Furcsa érzése támadt, mintha egy belső hang azt mondta volna, hogy nincs egyedül a szobában. Körbenézett, de nem látott senkit. A zuhanyzót sem használta senki. Letette a könyveit az egyik ülőkére. Gyorsan magára kapta az egyenruháját, aminek nem a szokásos fertőtlenítő szer szagát érezte. Egy vállrándítással elintézte hirtelen feléledt gyanúját, majd kivette a neki bekészített ajándékot és felnyitotta a levelet. A tárgy érintése borzongatóan hidegnek tűnt. Kitekerve azonban az üres volt, csak egy jel van rányomva fehérrel a papírra. Jobban szemügyre véve egy írás jelent meg kisebb ábrákkal, ami szinte hívogatta, hogy olvassa el. A keze elkezdett remegni az izgalomtól. Engedvén a kiváncsiságának belekezdett, miközben az egész enyhén kékesen felderengett és így majdnem elejtette :

8 "Az vagyok én, aki te. Nem mindig veled, de nem mindig ellened. Kövess engem, és én követlek. Ha végzel velem, az lesz végzeted. Amint végigolvasta, az óriási hieroglifa és a szöveg betűnként villámgyorsan eltűnt. Éles fájdalom hasított belé hátulról, ami ráterjedt a fejére. A padlóra esett. Aztán meg olyan érzése volt, mintha a ruha kezdené fojtogatni. A pergamen mintha hirtelen megelevendett volna. Folyékony masszává alakult át, ami ráfolyt a nő csuklójára ahogyan fogta, majd egy bilincs alakjában szilárdult meg. Carter utolsó erejével csapkodott, de úrrá lett rajta a rémület, ahogy a kezeit satuként nem engedte mozgatni ez a számára ismeretlen valami. Üvölteni kezdett, de nem jött ki egy hang sem a torkán. Egy ajtó csapódását hallotta utoljára, de nem látta ki mehetett ki. Homályosan kezdett látni. Ezek után furcsa fényeket érzékelt maga előtt, majd elvesztette a kapcsolatát a külvilággal. Alig pár pillanattal később kopogás után belépett a helységbe Jack, akinek a folyosón feltűnt a nő által keltett puffanó hang. Megijedt, ahogy elsápadva meglátta kiterülve a földön arccal lefelé. Kinyújtott kezében az a fekete valami volt, ami addigra már visszalakult azzá a tekercsé, amit a tudós is látott. Legnagyobb megdöbbenésére, ahogy Jack óvatosan megfordította, hogy felsegítse, Carter szeme egy pillanatra felízzott, mint minden Goa uldé mikor kinyilvánította a hatalmát. Sam egyedül állt egy kiterjedt tisztáson megszokott egyenruhájában hátán a fegyverével egy számára idegen helyen egy éppen megnyitott Csillagkapu előtt. A kezét rázogatta éppen, de simán kinyújhatta. Nem értette, mit keres itt. A nő zajt hallott és mire hátrafordult a jól megszokott hangon éppen becsukódott a kapu mögötte. Elenyészett vele együtt a gyűrű is, mintha láthatatlanná vált volna. A levegőnek különös illata volt, ami bizsergetően hatott. Pár szippantás után konstatálta, hogy nem mérgező A féreglyuk elbomlása után nézett körbe. A világoskék égbolton a kavargó felhők takarásában egy óriási gázbolygót látott roppant nagy örvényekkel. Túl nagynak tűnt ahhoz, hogy hold legyen, ráadásul négy kisebb égitestet is látott szabad szemmel a nagyobb körül. A kezét a szeme fölé tette, hogy megcsodálja a káprázatos jelenséget, amihez hasonlót ember még nem tapasztalhatott. - Mi van ha ez egy hold ahol most állok és ez a hely a másik körül kering? Gyönyörű! Vajon mennyi földi perc lehet itt egy nap? Miért ilyen sűrű a levegő? Miért van itt ilyen meleg? Bár itt lennének a többiek, hogy ők is lássák ezt! Hogy megyek haza? - gondolta nő és a magánytól egyre nyugtalanabb lett. Kétségbeesése fokozódott mikor az egyetlen menekülési módot, a kapu kapcsolótábláját sem találta sehol. Körbe szabályos nagyságú kőtömbök voltak felállítva. Leginkább Chulackra emlékeztette, de annál rendezetebbnek tűntek. Középen egy magas, díszes követ látott, aminek négy oldalát simára

9 csiszolták, akár egy egyiptomi obeliszket. A teteje csúcsban egyesült, amin valami fémszerű bevonat volt. Az oszlop tele volt írva hieroglifákkal, ami teljesen nem passzolt a többi sima felszínű kőhöz. Ezeket nem volt kedve mélyebben tanulmányozni, figyelmét a környezet kötötte le. Az erdőnek tűnő növényi vegetációból, ami ismeretlen formájú lila és rózsaszín lombozatú fákból állt, fura lények indultak felé. Három pár lábuk volt, akár valamilyen bogaraknak. Elől viszont volt egy valószínüleg kézként funkcionáló két pár hosszú csáp. Bőrük furcsán átlátszó volt, akár a tengeri állatoknak. Mintha a szöveteik csak vízből állt volna ki. Az ér- és az idegrendszerben keringő nedvek és impulzusok áramlása jól látható volt és világítva fluoreszkált. A doktornő nem tudta arcvonásaikat pontosan kivenni a távolból. Egy idő után megálltak, körülbelül százötven méter távolságban, mintha falba ütköztek volna. Nem tűntek egyelőre ellenségesnek, csak furcsálva méregették. Aztán az egyik harci vicsorgásnak tűnő jelre rohamot rendelt el. Ahogy elkezdtek a nő felé vágtázni, valóban nekiütköztek valaminek. Kékesfehér villámlás cikázott végig körbe. Carter látta, hogy kupolaformában terjed végig és a középpont az obeliszk csúcsa. Végigfutott benne, hogy ez a védőfal hasonló, mint Hathor börtönbolygóján. Aztán morajlás hallatszott és a föld megremegett. A lények szétszéledtek és visszatértek oda, ahonnan váratlanul előbukkantak. Samantha ismét a földrezuhant. Több helyen szétnyílt a tisztás, akár egy hasadék. A repedésekből füst tört fel, aminek ammónia és kén szaga volt. Az egyik kőtömb mögül egy alak lépett elő, aki mintha végig itt állt volna. A nő döbbenten látta, hogy ez saját maga csak más ruhában. A hölgy fekete köpenyt hordott, amibe fehérrel furcsa ábrákat hímeztek. Ezen nem volt ideje elmélkednie Carternek, mert a másik megszólalt: - Hát végre megküzdhetünk! Halál az árulóra! - szólt eltorzult hangján, ahogyan hajdanán Jolinar irányítása alatt beszélt. - Csak az a kár, hogy te nem győzhetsz! - Felemelte a bal kezét, s ahogy köpenyének ujja hátracsúszott, egyértelművé vált, hogy azon egy Goa uld ékszer volt. Varázslásba kezdett rövid koncentrálás után. Rezgés terjedt csóvában feléje. Az energialöket hátralökte a nőt pár méterrel neki az erőfalnak, ahol még az előbb a kapu állt. Ismét az előbbi kékes derengés cikázott körbe és a nő háta sajogni kezdett. Sam a fegyveréhez nyúlt és lőni kezdett védekezésképpen. A golyósorozat közül az egyik súrolta a másikat a lábán. Az ellenfele elvetődött, ugyanolyan finom kecses mozdulattal, ahogyan ezt ő hajdanán a katonai kiképzésén tanulta. A másik golyó azonban a pontos célzás miatt megsértette a hasfalát. Amint az ellenfelét eltalálta, Sam saját testén is megjelent a sebek nyoma. Keze véres lett, ahogy megérintette. A fájdalomtól összegörnyedve az egyik oszlop mögé bújt. A nő nem értette, hogy sérülhetett meg. Aztán észbekapott, mert egy lehetőség eszébe jutott, hogy ki ez a másik illető: - Te egy másik valóságbeli énem vagy! - kiálltotta oda. - Nem hinném! Hmm. Másik valóság? Ez ismerős! - szólalt meg a hang egyre közelebbről. - De sajnos ez rossz válasz! - Nem fogok harcolni saját magam ellen! - sántikált elő merészen Samantha a

10 fedezékéből teljesen kiszolgáltatva magát. - Akkor meghalsz! Én Jolinar vagyok. Nekem fogsz engedelmeskedni ember, ahogyan mindig is! - a másik az energiákat fókuszálva a mellette feltört hőkutakból, egy tűzgolyót lőtt Carter felé, aki a földön fekve az utolsó pillanatba kénytelen volt az egyik kőoszlop mögé vetődni ismét. -Nem bújhatsz el előlem! - erre keresztbefont keze összeütésére eltűnt az a fedezék kékes villanás mellett, ahova bújt. A nő továbbrohant, de nem talált menedéket. Carter mi baja van? - ekkor vette észre a nő kezében a felbontott tekercset. A karja vörös lett, ahogyan az egész háta és hasa, ahol a ruha érte. Ahogyan az ezredes hozzáért, őt is kaparászó érzést fogta el a torkában, de nem érezte magát különösen rosszabbul pár másodperccel később. O Neill legnagyobb megdöbbenésére az őrnagy valamilyen ismeretlen nyelven beszélt magában összevissza. Látszott, hogy valamilyen képet lát maga előtt, mivel nyitott szemei a távolba révedtek. A lábán és vesemagasságban pedig megjelent egy seb, ami gyorsütemben vérezni kezdett. Jack a kinti telefonhoz rohant és átszólt Dr.Fraisernek és a központnak. Megnyomta a vészriasztót, mire elkezdődött a vörös lámpák világítása és az idegesítő vijjogás. Katonák rohangáltak a folyosókon, mint egy feléledt hangyabolyban. A doktornő pár pillanat múlva két katonával és négy asszisztenssel megérkezett. Sam nem tudott lábra állni, ezért egy hordágyon gyorsan elvitték. Jack feltekerte az üres levelet, miközben továbbment a többiek után az orvosi részlegbe. Időközben megérkezett Daniel, Teal c és Hammond tábornok. Miután meggyőzte azt őt vizsgáló orvost, hogy jól van, odament a többiekhez, akik nem értették mi is ez az egész. - Mi történt Jack? - kérdezte a meglepett tudós. Erre az ezredes elmesélte a történteket. A tekercset odaadta Jacksonnak. Teljesen üres volt. Ahogyan azonban Teal c hozzáért, megjelent egy jel, ami az egész lapot kitöltötte. Dr.Fraiser közben elkezdte vizsgálni egy benti helységben Cartert, amíg ők kint várakoztak. Az elsősegélyt befejezve a doktornő pár perc múlva gondterhelt arccal tudatta a többiekkel, mit talált: - Most már bemehetnek. Mindjárt aludni fog. A ruhája valamilyen vegyszerrel van átitatva, ami allergiás rohamot váltott ki. Az előzetes vizsgálatok alapján hallucinogén drognak néz ki és ezért beszélt össze-vissza. A szövetet leszedtük, már elküldtem analízisre. Nem tudom fog-e hatni az ellenszer egyáltalán. A sérülései súlyosak, de sikerült a vérzést elállítanom. A fejével van valami. A készülékek fokozott agyi aktivítást mutatnak. Őszintén szólva fogalmam sincs mi okozhatta benne ezt a rosszulétet, de romlik az állapota. Még nem láttam ilyen erős növényi alkaloidot, ami így kiütne valakit. Magára viszont nem hatott. Remélem majd ha magához tér, elmondja mit látott. Az előbb adtam neki nyugtatót, hadd pihenjen. Ha az, amit olvasott veszélyes, akkor jobban tennék ha nem fogdosnák szabad kézzel és nem néznének bele! - Ezzel már elkésett, doki. Egyébként semmi sem volt írva mostanáig arra a papírra! - mondta Jack, akinek egyáltalán nem tetszett, ami Sammel történt és egyre feszültebb lett. Nem tudta leplezni, hogy nagyon aggódik a társáért.

11 Több volt ez, mint munkakapcsolat. - Dr.Fraiser! Nem lehet, hogy ez az a spróra, amit belőlem izolált a múltkori küldetés után és az most hat? - Nem Daniel. A mikroszkópos vizsgálatok szerint legalábbis. Ezt valami más okozza. Valami, ami nem földi eredetű. Biztos, hogy világított a szeme? Jolinar meghalt, mikor megmentette az életét a Vadász támadása után. Semmi jel nem utalt arra, hogy Goa uld szállta volna meg megint. - jelentette ki a doktornő. - Igen, egy pillanatra sárgán felderengett gyengén a szeme. Mint tudjuk a szimbionta halála után bizonyos képességek megmaradtak benne. Nehezen bár, de tudja használni a Goa uld tárgyakat. Kronosst is ő gyógyította meg. Jolinar nélkül odavesztünk volna Sokar börtönében. Valami ősi nyelvet beszélt, ami nem hasonlított az általad beszélt ó-egyiptomira a hangzása alapján. - Nem lehet, hogy ez is hasonló, mint ami téged megszállt hajdanán? Tudod, mikor "megtanultál az Ősök nyelvén beszélni? - kérdezte Daniel. - Az a tudást az Asgardok elvették még időben, mielőtt végleg beleőrülök. Nem hinném, hogy nekik most közük lenne ehhez. Nézzék Cartert! Mitől sérült meg? S ki a fene tette azt a valamit a szekrényébe? - ebben a pillanatban égési sebek keletkeztek a bal karján, ami elkezdett felhólyagosodni, ezért gyorsan jegelni kezdték, hogy csökkentsék a nő fájdalmát. Egyre több nyugtalanító kérdés jutott mindenki eszébe. - Azt hiszem ideje, hogy szóljunk az apjának! A Tok Rák majd megmondják mi ez a fekete tekercs és hogy honnan származik. - javasolta Daniel. - Nem tudom, de annyira hideg. Mintha maga a halál érintése lenne. - Thot jelképe a toll? Ő az írás istene vagy nem? - érdeklődött ezredes. - Kellett nekünk felemlegetni! - Nem az biztos, hogy ez a hieroglifa Maat jele, amit rengetegszer láttam már Abydoson és Egyiptomban. Majd megpróbálok utánanézni a faragás mintájának a Neten és a szakkönyveimben, hátha lelek még valamit. Nagyon ismerősnek tűnik, de most még nem akarok nyilatkozni. - mondta miközben a folyosók felé mentek. - Tegye majd ezt Dr.Jackson! Az abydosi út egyelőre lefújva. A bázis lezárásáról már intézkedtem! - mondta Hammond, aki már indult is a csigalépcsőn fel a vezérlőbe a Tok Rák hívására. A kódjel megérkeztével az Íriszt kinyitották és egy csuklyát viselő alak lépett át a féregjáraton, aki nem tűnt ismerősnek. A katonák készültségben maradva fegyvereikkel rá céloztak. Az Írisz összezáródásával és a kapu becsukásával a kékes ragyogás abbamaradt. A fémes hangra az alak idegesen hátrafordult. Hammond tábornok a hangosbemondón keresztül szólt le a vezérlő ablakában állva: - Tok Ra? - mire az idegen egyenesen felnézett az üvegen át a tábornokra. A szeme felízzott a csuklyájának kámzsája alatt, mire mindenkinek a hátán futkosni kezdett a hideg a feszültségtől.

12 - Tau Re? - kérdezte válaszként érdekes hangszínén, ami arra utalt, hogy most a szimbionta irányít. - Igen. - Egyedül? - lepődött meg a tábornok. - Hol vannak a többiek? Anise? - Amint látszik, majd később elmondom a távolmaradásuk okát. A határozott válaszokra a riasztó idegesítő hangja is abbamaradt. Az oldalsó biztonsági kapu felnyíltával Hammond tábornok, Jack és Teal c lépett a fegyverüket leeresztő őrök közé. Az idegen elindult lefelé a pallón, amin a felderítőszondát szokták a kapu magasságába jutatni. Menetközben hátravetette a csuklyáját. Ekkor vették észre, hogy egy gyönyörű vörös hajú nő áll előttük. A köntös alatt, már amennyit hagyott láttatni magából, egy míves fekete szövetpáncélt viselt. Súlyától függetlenül könnyedén mozgott benne. A többi felszerelése nem látszott, de nem is akarták átvizsgálni. - Hadd mutatkozzam be! Hammond tábornok vagyok, ő Teal c, ő Jack O Neill ezredes és ő pedig Dr.Daniel Jackson. - mutatta be röviden a többieket meghajlással, miközben a kitáruló ajtón át Carterhez siettek. - Tudom. Selmak sokat mesélt Önökről. Jacobék egy küldetést teljesítenek, ezért jöttem én. Hadd mutatkozzam be. A nevem Ta amar. - hajolt meg, majd ezután a hangja normálisra váltott. - Az én nevem pedig Karesha. Gondolom nem engem vártak. Az üzenetük elég rejtélyes volt! Nincs vesztegetni való időnk! Kérem vezessenek dr. Carterhez! - Rendben. Pont ezért hívtuk a Tok Rát, mert most nagy szükségünk lenne a segítségükre. Erre katonák kíséretében mindannyian átmentek Samhez a lábadozóba, aki már félálomban volt. Több kisebb seb jelent meg a testén, amik lassan véreztek. Elmesélték séta közben a látottakat, de az idegen nem szólt semmit. Karesha a kórterembe belépés előtt megállt egy pillanatra, furcsán fogni kezdte a fejét. Fejét lehajtva hagyta, hogy Ta amar visszavegye az írányítást. A ruhája alól kivette az övén lévő zacskóból egy hasonló köralakú szerkezetet, mint amilyet Carter a vikingeknél talált, majd feltette a jobb kezére. Erősen koncentrálva valamit mormogott. Daniel kérdően a többiekre nézett. A tenyerénél lévő ékkőből rövid ideig kék füst kezdett el kiáramlani, ami körbekörbe gomolygott a nő körül. Többször mélyen belélegezték. Az archeológus leállt ismét köhögni, ahogy beszippantotta. Nem emlékeztette semmi jellegzetesre. Teal c kivételével mindenkit megbabonázott a látvány. Jack oda is súgta halkan Danielnek: - Erre engem is megtaníthatna! Mennyi újat tudna nekem mutatni! - Jack, most már én is kezdek aggódni érted! - válaszolta Daniel, aki értette az ezredes kétértelmű megjegyzését. Figyelmét inkább a vendég kötötte le, aki Sha rera emlékeztette az arcvonásaival. - Pedig még a neve is szerelmemet jelent. Amore mio! - mondta sóhajtva szappanoperákból szerzett nyelvtudásával O Neill, akit megbabonázott az érzéki nő. Daniel csak csóválta a fejét. - Nem tudom, de nekem nem tetszik valamiért! - súgta oda a többieknek Teal c, de azok nem törődtek a véleményével.

13 - Hívják a többi Tok Rat nagy baj van! Nem tudom szabad-e belépnem, de szükségem van a segítségükre! - szólalt meg a nő megint a normális hangján. - Megéreztem valamit és ezért aktiváltam ezt a védőpajzsot. Ez megvédelmez attól, hogy elkapjam ezt a, hogy is mondjam betegséget! Önökre ez nem veszélyes, hacsak valamelyikőjük nem Goa uld, de azzal akkor én fogok végezni! - jegyezte meg fenyegetően. Ezekután belépett. A kék füst elkezdett áramlani az ágy körül is. Ta amar becsukta a szemét és mély transzba esett több percre, miközben bal kezét a nő homlokára tette. Az őrnagy ereje egyre jobban fogyott, míg a másik láthatólag nem tűnt fáradtabbnak. Ellenfele lába egészen gyorsan gyógyult, míg az ő mozgása egyre lassult. A hasát fogta, hogy csillapítsa a vérzést, ami lassan abbamaradt. Ezután borzasztó fáradtság futott végig rajta, amely nem tudta honnan tört rá. A fegyverét nem akarta használni, erre elővette a kését, hogy majd megpróbálja azzal ártalmatlanítani. Mindkettő eltűnt kisebb látványos kék felvillanás mellett. - Már mondtam, hogy nem győzhetsz! Add fel, egyesülj velem! Akkor meghagyom a szánalmas kis életedet! - mondta a nő, ahogyan egyre közelebb jött. Aztán összecsapta a kezét. Az egész füves tisztás üres lett. Most már csak ők ketten voltak. Ellenfele egy gépfegyvert vett a másik kezébe a ruhája redői közül. - Te nem Jolinar vagy! Ő nem tenné ezt velem! Te abból a világból jöttél vissza, ahol azok az indiánok vannak? Én nem ártottam neked, sem a népednek, sem T akayának vagy Xe-isnek! Ha engem elpusztítasz, meghalsz te is! - s ahogy ezt mondta, részben beugrott neki a papíruszon olvasott vers szövege. Próbálta felidézni, de ebben a zaklatott állapotában nehezére esett minden tudatos cselekvés. Valamilyen belső hang miatt érezte, hogy ezt kell tennie. - Hazudtam volna? De hát ki nem? Lépj közelebb Samantha és add meg magad a sorsodnak! - erre a Goa uld kesztyű világítani kezdett pont úgy, mint Apophis hajójában Danielnél vagy amikor ő meg Hathorral viaskodott. Beugrott neki, hogy milyen nagy hipnotikus ereje van ennek a fegyvernek. Kétségbeesetten próbált elhátrálni minél messzebbre, de tudta, hogy nincs hová menekülnie ilyen lábsérüléssel. Végül kitört belőle, ahogyan ellenfele ismét mellé lépett: - Soha! - Furcsa gondolatok futottak végig benne. Képeket látott a fájdalomtól felvillani, ami tudta, hogy egykori szimbiontájáé lehet. Az idegen megállt és becsukta a szemét. Fejét furcsán felhajtotta, majd így szólt: - Lám-lám-lám! Jolinar még mindig benned él, de majd teszek róla, hogy végképp megsemmisüljön és vele együtt te is! Ashrak hibázhatott, de én nem fogok! Ha értenéd miért jöttünk, akkor nem ellenkeznél! Kék derengés vette körül az igazi Cartert, ami felfogta az első golyósorozatot körübelül két méter távolságban a testétől. Egy ismeretlen hang hallatszott, ami valójában Ta amaré volt. Pajzsot aktivált kettőjük köré, ahogyan a kezén lévő ékszeren egy színes követ megnyomott az ágy mellett állva. Mindebből Jackék nem láthattak semmit.

14 - Ki vagy te? - kérdezte az elgyötört asztrofizikus fennhangon a semmitől. - Erre nincs időm! Emlékezzen Jolinar! Önön pedig csak az segíthet, ha rájön a megoldásra! Nem avatkozhatok be tovább itt a küzdelmükbe! - és ezek után a hang egyre távolabbinak tűnt. A másik nő a jobb kezében lévő gépfegyverből lövedékek tucatjait lőtte rájuk, de mind ártalmatlanul lepattant. - A többiek miért nincsenek már itt? - vetette oda ingerülten a Ta amar, ahogy magához tért a transzból. - Nem lehet ismét kiválasztani Vorash, nem tudjuk miért. - mondta a vezérlőből visszatért Hammond tábornok. Közben Sam tekintete egyre bágyadtabb lett. - Dr. Fraiser! Adott neki nyugtatót? - kérdezte remegve az erőlködéstől, mire Janet helyeselt. - Az nem jó! Fel kell élénkíteni, különben a gyógyszerrel csak segítünk annak a szörnyetegnek! - erre a doktornő az utasítás szerint cselekedett, gyorsan több ampullából injekciókat szívott fel. - Ha elalszik, meghal! Próbálják megint hívni őket! - Miféle szörnyetegnek? - aggódtak a többiek, de Ta amar nem válaszolt. A tábornok kiviharzott a vezérlőbe. Erős koncentrálás és hangos kántálás után vörös fénnyel elkezdett világítani az ékkő Ta amar jobb tenyerében, ahogyan elkezdte használni megint a gyógyító tárgyat. A nő megremegett az erős szellemi megterheléstől. Jó ideig fölé tartotta, ám egy idő után azonban nem bírta tovább és eszméletlenül esett össze. Teal c és az egyik katona áttette egy vizsgálóasztalra. Egy másik orvos elkezdte a nővérekkel vizsgálni. Ekkor lépett be az SG-7 egyik tagja, aki kezében egy zattal, amit Jackék még Apophis hajójáról hoztak, egyenesen Ta amart vette célba. A lövései célt tévesztettek, mert a Jaffának az utolsó pillanatban sikerült egy erőteljes ütéssel félreütni a kezét. A tárgy végül a földreesett az ágy mellé. Ezekután a katonáknak rövid kézitusa után nem esett nehezére elfogni és kivezetni a teremből az indulatos férfit, aki végig azt hajtogatta magából kikelve : - Ez a nő megöli Samet! Ez. - erre valaki hátulról fejbecsapta és ezekután az ezredes intézkedett, hogy vigyék egy zárt szobába a dühöngő férfit. Eközben Carter két sérülése látványosan gyógyulni kezdett, ahogyan a vörös fény érte a nőnek köszönhetően. Teal c elment az őrökkel, hogy többet megtudjon a támadó okairól. Sam érezte, hogy energia áramlik bele valahonnan. Súlyos sérülései elkezdtek beheggedni. Látta, hogy a kisebb erőfal, ami őt övezte már halványodva bomlik a sok találattól. Ellenfele nem csinált semmit egy darabig, majd alakot váltott. Fokozatosan átalakult azzá a Nox nővé, akivel már többször is találkoztak. Lya két kezével széles mozdulatot tett. Erre az aktivizált Csillagkapu megjelent a tisztás túlsó végében. Közben a környezet átalakult. Egy másik helyen álltak egymástól hasonló távolságra. Az őrnagy rájött, hogy ez a már látott Nox-anyabolygó a felhővárossal. - Kiálltad a próbámat, ember! - szólalt meg gúnyosan a tér közepén állva az ismeretlen. - Az eddigi csak illúzió volt. Látni akartuk mennyit változtatok a

15 legutóbbi találkozásunk óta. Hiba volt a kezedbe fegyvert adni. Elkerülhető lett volna a kín! - Meg kellett magam védenem! Miért támadtál meg? Ez nem jellemző rátok! - szólt vissza elkeseredve a nő. - Jolinar is hajdanán a világunkban járt és elvett valamit, ami a miénk. Ha feltámasztom a testét és megkapom azt az információt, amit kerestetnek velem, akkor elengedlek. Nyisd meg elmédet! - Honnan tudjam, hogy nem versz át? Nem tud ártani nektek! Gyógyíts meg teljesen, aztán tárgyalhatunk! - Nem tehetem. - a válaszra Samanthának beugrott, hogy ellenfele megint hazudik. A kapu abban a pillanatban eltűnt megint és magukra maradtak. Olyan volt, mintha ez az idegen olvasta volna a gondolatait. - Tudtam, hogy nem fogsz hinni nekem. S az a hely sem tetszett? Ott kezdődött és ott fog végződni minden! Meguntam a játékot! - Ezekután a fegyverét a földre dobva egy katonai kést vett elő az övéből, majd kacagva mellkason szúrta magát markolatig. Ettől mindketten térdreestek és ezt kezdte hörögni: - Haláloddal most már az enyém vagy, ahogyan mindig is! Ha kell ezerszer pusztítalak el! Még ma megfogsz méretni! Ahogyan Ő is! Az igazi Carter is a földre zuhant térdepelve. Tudta, hogy a döfés miatti vérzés pár perc alatt végez vele. Ellenfele teste átalakult, s felvette egy fénylő lebegő lény alakját. Hasonló volt az idegenekhez, ám ennek a hátán két pár szárnya volt, ami felváltva csapkodott, akár egy tengeri rája. Elől pedig a csápjaival nyúlkált feléje. A hátulsó két lábát pedig felhúzta áttetsző teste mellé. A levegőben siklott a nő felé sértetlenül. Kilépett eddigi alakjából, ami ott lent maradt és fokozatosan elhomályosodott. A lény azonban figyelt. Samban furcsa dolgok kavarogtak és régi dolgok jöttek fel benne. Érezte, hogy szívverése egyre lassul. Még mindig a szövegen gondolkozott a földön agonizálva az ismeretlen hang tanácsára, majd hirtelen ötlettel a sorok kezdőbetűit mondta: - ANKH! - erre a másik elkezdett eltűnni, miközben az valamit még sivított. - Az Életet választom! - ezekután a nő elájult, de még látta, ahogy az idegen teretmény ezt bömbölte: - Most győztél, de még találkozunk! Ebben biztos vagyok, áruló! - A lény fluoreszkáló teste hirtelen vakító fényt kezdett el generálni, és mire eloszlott, már nem volt sehol. A környezet elfeketedett és Sam egyedül maradt a sötétben. Ezek után a különös utazás véget ért. Carter halálos sebe megjelent a központban fekvő testén is. Dr. Fraiser és a többi orvosi segítő kapkodva próbálta visszahozni az életbe. Az orvosi műszereket nézte mindenki, amik jól tükrözték a nő haláltusáját. Ta amart ekkor térítették magához. Újra nekiveselkedett a gyógyításnak és csak hosszú percek után szólalt meg: - Elment. - Mindenki úgy értette, hogy meghalt. Az EKG hosszú sípolása után azonban a beinduló szívműködés alátámasztotta, hogy a nő él. - Mármint most

16 már rendben lesz. - törte meg a hirtelen keltett feszültséget és bánatot Ta amar furcsa hangjával. Lehajtotta a fejét és Karesha folyatta: - Hagyjuk pihenni, nemsokára felébred. Rengeteg a megbeszélni valónk! Azt szeretném, ha részletesen elmesélnének mindent! Az említett támadómmal is találkozni kívánok! Menjünk fel a tárgyalóterembe! - Jobban érzi magát? - érdeklődött Jack, aki egy csésze kávét kínált a vendégnek, de ő visszautasította. - Én igen. - mondta Karesha. - Ta amar viszont meggyengült, de rendbe fog jönni remélhetőleg pár óra alatt, akárcsak dr. Samantha Carter. Szeretnék beszélni a merénylőmmel, ha lehetséges. - Nem árthat többet önnek. Eszméletlen és benyugtatóztatták. - jelentette ki Hammond tábornok. - Nekem beszélnem kell vele! Most! - A tábornok azonban ellenkezést nem tűrő képet vágott. - Kérem! - Már mondtam, hogy most nem lehet. Teal c vigyáz rá, hogy ne tehessen kárt. Szeretnék elnézést kérni a nevében! - Rendben. Meséljék el, hogy nem volt-e valami furcsa a doktornőnek a mai viselkedésében? - Hát A mai megbeszélésre késve érkezett, mert azt mondta, hogy nem találta a helyén a felszerelését. Aztán egy hosszú megbeszélés után úgy döntött, hogy lemegy még egyszer körbenézni. Én később értem oda. Bent feküdt és meredt maga elé. Valami furcsa nyelvet zagyvált. A kezében egy fekete tekercs volt, aminek a tartó részén is az a jel volt, mint a papíron. Egy toll. Daniel, hozd be légyszíves! - szólt O Neill a tudósnak, aki inkább kiküldött érte egy őrt. - Ez jellemzően Goa auldok által használt fegyver merényletekhez. Valamilyen díszes tárgynak néz ki, hogy felhívja az áldozat figyelmét. Olvasás közben valójában ez segít megnyitni a tudatát, miközben a test fogollyá válik. A tárgy a karok rögzítésével megakadályozza a parazitát abban, hogy magát védhesse. Legalábbis a legendák szerint - Akkor jelent meg ez a jel, amikor Teal c megérintette. Addig nem volt semmi sem ráírva. - Igen, mert tudatni akarták az elkövető felségjelét. Ha egy kifejlett Goa uld megérinti, akkor aktivizálódik. Valószínüleg így küszöbölik ki a Jaffa testőröket. Ezért nem bántotta Teal cot vagy nem akarta. - Mitől sérült meg Sam? - kérdezte Daniel. - Ha ez a tárgy kitudja választani az ellenfelét, akkor tud gondolkodni? - A fejlett biokémiai működési elvét sajnos még mi sem értjük A monda szerint egy élet-halál küzdelem kezdődik. Találkozik egy alternatív valósághoz hasonló helyen valamilyen ellenfelével, aki egyébként többnyire ártó szándékú. Aztán - Többnyire? - szólt közbe szokásához híven Jack, akit nyugtalanítottak a fejlemények. - Egyetlen egy Tok Ra volt képes legyőzni réges rég egy ilyen bestiát. Csak a

17 vele kapcsolatban fennmaradt szűkszavú feljegyzéseket ismerjük. Róla sem tudunk biztosat, mivel jópáran odavesztünk a legutolsó hasonló találkozáskor ezekkel a lényekkel. Ozirisz elterjedtebb nevén Hádész és később Ptah szolgálatában állnak illetve álltak ezek a teremtmények, amíg magukat nem önállósítva elkezdtek a Csillagkapun át közlekedni. Állítólag hajdanán egy másik realitásból vagy galaxisból hozta át őket, akik valamiért a szolgálatába szegődtek. A nevük Dhyrpi endolhaeq ntaser vagy valami ilyesmi, de mi csak Ártó lelkeknek hívjuk őket. Elpusztítják a parazitát vagy a szimbiontát aztán meg a gazdatestet. Valószínüleg a hajdani Jolinar miatt aktivizálódott, hogy ő meghaljon. Én is csak éreztem mindkettőjük jelenlétét, félelmet és dühöt, de nem láttam semmit. - Daniel is valami ilyesmit magyarázott! - mondta büszkén O Neill, mire a tudós mosolygott. - Ezek szerint tudják, hogy Jolinar beleköltözött Carterbe. De mit tett, hogy ennyire el akarják pusztítani a Goa uldok? Teal c elpuszította a Vadászt, aki átadhatta volna a haláláról szóló információt! - Karesha szótlan maradt és láthatóan nem akart belemerülni a részletekbe. - Jó, de azóta már jártatok más bolygókon. Nem csak Tok Ra kémek vannak, hanem Goa auldok is. Eleve Hathor börtönében is megvizsgálták az elméteket. A Goa uldok végtelenül beképzeltek, de nem hülyék. Megvannak az eszközeik, hogy megszerezzék, amit nagyon akarnak. - mondta figyelmeztetően Karesha. - A toll-szimbólum, ami megjelent a tekercs végében, Maat szimbóluma, ahogy már dr.jackson is említette. Még csak nem is próbálja leplezni, hogy ő a merénylet végrehajtója. Bár ezeket a tárgyakat is el lehet lopatni - Az egyiptomi mitológiában ő volt az, aki a halott szívét az alvilág bejáratánál megmérte a mérlegben Ozirisz előtt. Úgy, hogy az elhunyt szívét egy serpenyőbe tette, míg a másikba a becsületet jelképező tollat. Ennek nehezebb kellett lennie, mint a szervnek. Ezzel igazolták, hogy az illető tiszta élete lévén bekerülhet az alvilágba Oziriszhez. A görög mondavilágban Maathoz hasonló istenség Themisz vagy Pallas Athéné volt, de lehet, hogy mindhárom ugyanaz a személy. Elvileg az igazság istennője, a világot összetartó rend. - mesélt Daniel. - Talán régen így is volt. Nem tudjuk Jolinart miért akarja elpusztítani, de nem hiszem, hogy különös indok kellene neki hozzá. - mosolygott sejtelmesen Karesha. - Maat és Ozirisz egy pár tagból álló igen erős szövetség tagjai voltak, ami az utóbbi időben hullott szét. Még külön-külön önmagukban is roppant veszedelmesek! Ha az a katona visszatér és megmutatja azt a tárgyat, aminek a segítségével az Ártó megtámadta Cartert, szeretném magammal vinni, hogy majd tanulmányozzuk. Csak azt nem értem, hogy kerülhetett ide? - kérdezte őszintén a nő. - Valószínüleg valamelyik SG csapat hozta haza tanulmányozásra. - mondta Hammond, majd a behívatott másik katonát kiküldte, hogy kezdjék átvizsgálni az SG missziókkal a Földre hozott holmik listáit, hátha van valami nyoma. - Lehet, hogy áruló férkőzött a bázison szolgálók katonák közé. Valamit mintha éreztem volna a folyosón, ahogyan dr. Carterhez kísértek. Most fontosabb

18 lenne látnom azt a fekete valamit! - dr. Jackson átment a laborba, hogy utána nézzen az őr késlekedésének. Egy vitrinbe elzárta azt a tárgyat, de legnagyobb meglepetésére már nem volt ott. A földön két lefegyverzett, megvert katona feküdt, akiket nagy erővel ütöttek le. Megnézte a pulzusukat és konstatálta, hogy élnek. Visszarohant a többiekhez a riasztó elindítása után. - Én ezt nem értem! Eltűnt! Nincs a helyén! A feltételezett elkövető magával vihette, de ezek szerint még itt van a bázison! Barber lenne? - Abban a pillanatban elkezdett remegni a bázis a tompítók ellenére, ahogy a Csillagkapu aktivizálódott. Hammond már tudta, hogy baj van, mivel az előbb intézkedett a beszélgetés alatt a további utak halasztásáról. Jack és a többiek lerohantak a vezérlőbe, ahol szintén elkábítva találták a két kezelőt és az egyik őrt. Az ablakról felhúzatta a számítógéppel a védőfalat. Ekkor látták, hogy az SG-7 előbb elfogott vezetője tart éppen a Csillagkapu felé. Az Írisz ki volt nyitva. A férfi mégegyszer utoljára visszanézett a vezérlőbe egyenes Kareshára, aki Jackékre pillantott, majd őt figyelte. - Ni ya sho va..! - üvöltötte miközben szeme felízzott zöld színben. Átdobta a tekercset a térkapun. Ezután elkezdett vicsorogni és hátrálni. Mondanivalóját befejezetlenül hirtelen beugrott az eseményhorizontba. Ahogy eltűnt, mellette nem sokkal később jóval nagyobb területen kezdett el örvényleni különböző méretben a féreglyuk úgy két méter magasan és rövid időre fényesség támadt. Teal c ekkor futott be a lenti terembe, miután sikerült becsusszania a bezárodó vastag biztonsági ajtó előtt. Többször átlőtt a kapun botfegyverével. A féreglyuk elbomlott. O Neilléknak nem volt idejük sokat gondolkodni, mivel az önmegsemmisítő rendszer is aktiválódott. Megkezdődött a hangosbemondón a visszaszámlálás. A két vezérkari tag a megfelelő kód beütésével megpróbállta leállítani, de a rendszer nem fogadta el. Ismétlésekre sem. Teal c ezután érkezett meg futva a fenti helységbe. - Uramisten! Az az őrült átprogramozta ezt is! - erre mindenki a maradék pár másodpercben a halálra gondolt, ám a gép hirtelen leállt a számlálással magától két másodperccel a nulla előtt. Az emberek megkönnyebülten sóhajtottak fel. A monitoron egy szöveg jelent meg, amit csak később vettek észre: " Talmar al nanei tarqat. Joa qua, Tau Re?" - Ez az SG-7-ből Steve Barber őrnagy?! - jegyezte meg Daniel, aki ismerte a férfit több közös küldetésből. - Igen, de ezek szerint ő most már Goa uld. - mondta a fejét csóválva helyeslően a tábornok. - Egyébként mit mondott? - Hallgass rám, áruló..! - fordított szinte egyszerre a nő és a nyelvzseni. - Biztosan önre gondolt Ta amar, magának akart valamit mondani. S ez a szöveg mit jelent dr.jackson? - A nevem nem. Megértetted, Földi? Azt a középső szót nem teljesen értem. Segítenél Ta amar vagy Teal c?

19 - Azt jelenti, hogy valóság. - Teal c szeme összeszűkült, amit Ta amar észrevett. Ezért fűzte hozzá: - Azt is jelenti még, hogy igazság egy másik kiejtés szerint. - Ez így sem értelmes. Úgy hívnák, hogy nem valóság? Illúzió? Nem értem. - sopánkodott a nyelvész, aki gondolataiban még mindig az előbbiek hatása alatt volt. Eszébe jutott az alternatív világ hasonló pusztulása közbeni távozása. Félt. - A neve igaz. Ilyet még nem is láttunk. Zöld volt a szeme vagy csak én láttam rosszul? Biztos túl sok fűszert evett! - mondta tréfásan a vidámnak látszó Jack, hogy visszatérjen a nyugalom a bázisra. - A végén diszkózhatunk! Úgy tűnt, mintha nem egyedül lett volna itt! Mindenesetre kedves, hogy nem robbantott fel minket! De miért nem tette? - Csak el ne szólja! - mondta Hammond tábornok, aki magában fogadkozott, hogy még szigorúbb biztonsági intézkedéseket fog bevezetni ezek után és hogy ki kellene szállni ebből az egész strapás munkakörből. Aztán rövid csend után újra megszólalt: - Legalább megvan annak a bolygónak a koordinátája ahova most ment? - Daniel és Ta amar a másik számítógép előtt ülve bólogattak a tábornok kérdésére. - Azt legalább tudjuk most már, hogy ő tehette azt a tekercset Carter szekrényébe. Utánamehetnénk! - javasolta Jack. - Arról egyelőre szó sem lehet ezredes! Szerintem pont ezért nem törölte ki a gépből, vagy állította volna le a biztonsági videokamerákat! Ezek Dr.Jackson nem megint azok a láthatatlan lények arról a Reetalia nevű bolygóról? Meg kell vizsgálni a korábbi SG-7 expediciókból hozott tárgyakat és jegyzőkönyveket. - Uram, nem is biztos, hogy abban a világban lett Goa uld, ahol utoljára jártak! - mondta Daniel, aki éppen a videofelvételt kezdte visszanézni az illető távozásáról. Ahogyan végnézte még egyszer a felvételt, egy pillanatra látott valamit. Visszahúzta a mozgó kamera által felvett filmet és kikockázta, majd a Cartertől még régebben ellesett módon többféle spektrumtartományban kielemezte a filmet. A különböző színtartományok alapján megtalálta, amit keresett: - Ezt nézze meg uram, ezek nem Reetoukok, mint ahogyan gondolta! Egyébként is a vörös fényben látszaniuk kellett volna, mikor idejöttek! Ez a magyarázata a fénynek! A képen szintén egy lebegő rájaszerű lény vége látszott, aminek nagy részét már elnyelte a térkapu. Kinagyítva nagyon rossz minőségben megfigyelhető volt négy csápszerű valaminek a vége és két láb. - Hihetetlen. Ez a valami itt volt a bázison és mi még csak észre sem vettük! A láthatatlansága is csak erre a pár tizedmásodpercre szűnt meg, míg át nem lépett, ööööö repült. Ha az eseményhorizontban keletkezett bemélyedéseket időben egymás mellé rakjuk a CT-hez hasonlóan, akkor megvizsgálhatjuk ennek az izének a háromdimenziós testét. Követnünk kellene, hogy megtudjuk miért is jött. - Arról szó sem lehet! Örüljünk egyenlőre, hogy a plafon még nem omlott a fejünkre. Aztán megvárjuk amíg Carter őrnagy magához tér és jelentést tesz. A

20 kódokat ki kell cserélni, mert lehet, hogy azonnal kiválasztanak! - és valóban egy perccel rá már el is kezdett forogni a kapu, ahogyan valaki a túloldalról elkezdte a Földet tárcsázni. Az ékjelek egymás után kattanatak a helyükre. - Gyorsan csukják be az Íriszt és állítsuk át más nyító kódra! Melyik csapatot várjuk vissza a mai nap? - Az SG-4, az SG-5, az SG-12 és az SG-8-at uram! Most kell visszatérnie-e az SG-5-nek a P3X356-ról! -mondta Daniel. - Ezek a mi embereink, az SG-5! Fogjuk a jelüket! Minden csapatnak saját kódja van, a másik csapatét még Barber sem tudhatja! - Mi van, ha már Barber sugározza a jelet, amit az előbb a gépekből kiszedett és most egy bombával vagy Jaffákkal tér vissza? - fejezte ki aggodalmait Jack. A vezérlőben fontolóra vették a szavait. - Nem hiszem! Ha akarta volna már az előbb megsemmísithetett volna minket a központi rendszerrel! - válaszolta dr.jackson. - Egyszerűen csak nemkellett volna letiltania a stoppert! Mázli, hogy nem tette meg! - Vagy nem akarta - szólt közbe sietve Ta amar, aki a nagy izgalomban kis pihenés után átvette a kontrollt a testen. - Rendben. Teljes harckészültség! Nyissák az Íriszt, nehogy a mieink csapódjanak neki! Az Íriszt kinyitották és addigra már több tucat katona volt harckészülten a csarnokban. Két nyílvessző csapódott be a falba, amiket feltehetően egy fejletlenebb kultúra lakói lőttek ki az odalátogató csapatra. Majd átestek a kapun a visszajelzés után az SG-5 tagjai, akik javában menekültek valakik elől. Amint mindenki megvolt, a titánlapok bezáródottak. Több placcsanás hangja hallatszott. Mentők siettek be a csarnokba az érkezettek ellátására. Az egyik nő az SG-5-ből súlyosan megsérült. - De ja vu! - csóválta a fejét Jack, ahogyan visszaemlékezett az emlékezetes chulacki exodusukra. - Biztos fájt - Sajnos, most már más Goa uldok is ismerik a bázis felépítését, nemcsak Hathor meg Apophis. Barber elfog mindent mondani! - jegyezte meg a tudós. - Előnyük úgyse származik belőle, meg aztán itt volt már úgyis a másik három kedvencünk is. De ez megmagyarázná azt, hogy miért pontosan Carternek szekrényébe tette a Goa uld Barber őrnagy azt a tekercset és a mérgezett ruhát. - A bázis felépítését bárkitől megtudhatják. Elég csak fogságba ejteni valamelyik Tok Rat vagy SG-csapatot! - vélekedett Ta amar. - Na igen. Meg aztán ezeket az adatokat megszerezhették másoktól is. Ott volt például az a haldokló kék kristály, vagy az a lökött fickó, aki robotokat csinált belőlünk vagy ahol belekerültünk abba az őrült emlék-játékba! Gondolom Daniel, még te sem fogod egykönnyen elfelejteni. Nem is beszélve Urgoról vagy az alternatív valóságbeli éneinkről vagy például az itt megjelent többi Rendszerúrról. - Lassan már úgy fogsz gondolkodni Jack, mint én! - dicsérte a régész. - Teal c, te nem találkoztál Barberrel?

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak: Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most?akarsz még mondani valamit? A férfi

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. 8 II Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. Mi, többiek maradtunk. Bár a tanárok igyekeztek gyorsan eltüntetni

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

Talabér Gergő Ugrani muszály...

Talabér Gergő Ugrani muszály... Talabér Gergő Ugrani muszály... Épp az ablak előtt álltam, amikor a harang tizenkettőt ütött. Figyeltem a sürgő-forgó város kavalkádját. Emberek siettek a dolguk után a főtér macskakövein botladozva. Némelyek

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

Zágonyi Mónika. Jég és gyöngy

Zágonyi Mónika. Jég és gyöngy Zágonyi Mónika Jég és gyöngy JÉG ÉS GYÖNGY Első fejezet Uramisten úristen csak ennyit bírtam kinyögni, miközben az űrhajóban lévő számítógép monitorjára meredtem. Mi van? kérdezte Alain, az egyetlen társam,

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos "E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos" Meghökkentő ezt itt olvasni, a csendes kertvárosi környezetben. Hisz Kispest talán még nem is létezett, amikor Batthyány Lajost 1849. október

Részletesebben

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG?

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? I. könyv Még meddig tart a dackorszak? PROLÓGUS Géza és Lina egymás mellett ültek a folyosói padon, a főorvosi szoba előtt. Várták, hogy beszólíttassanak. Nem beszéltek, mindegyikük

Részletesebben

Véletlen vagy előre meghatározott

Véletlen vagy előre meghatározott Véletlen vagy előre meghatározott Amikor fejlődésről beszélünk, vagy tágabb értelemben a világban lezajló folyamatokról, akkor mindig felmerül az a filozófiai kérdés, hogy a jelenségek, történések vajon

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Gyors fogyás, éhség nélkül. Ahogy én csináltam

Gyors fogyás, éhség nélkül. Ahogy én csináltam Gyors fogyás, éhség nélkül Ahogy én csináltam 2015 Copyright Radócz Ádám, 2015 Web: www.gyorsfogyasdieta.hu Minden jog fenntartva. A könyvet vagy annak bármely részét tilos másolni, sokszorosítani, bármely

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. 1 2 Nagyon régen, mielőtt megszülettél, 'Abdu'lBahá ellátogatott Amerikába. Az utazás alatt Amerikában

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

bibliai felfedező Dorkász szerette az Úr Jézust, és ezért mindent megtett, amit csak tudott, hogy másokon segít sen.

bibliai felfedező Dorkász szerette az Úr Jézust, és ezért mindent megtett, amit csak tudott, hogy másokon segít sen. Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Péter meggyógyítja Dorkászt Péter sok

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON Téboly Annának nem volt sok dolga, hiszen rajtam kívül egy teremtett lélek sem volt a presszóban, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen kinek jutna eszébe éppen vasárnap éjjel

Részletesebben

Legyen, BELÉPŐ ??? !!! JULIE FISON

Legyen, BELÉPŐ ??? !!! JULIE FISON Legyen, BELÉPŐ???!!! ahogy akarod! ÁLOM vagy VALÓSÁG JULIE FISON Elsô fejezet Ahogy leszálltam a buszról, már tudtam, hogy nagy hír vár rám. Nagyon nagy. Elindultam a folyosón a barátnôim felé, remegve

Részletesebben

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Amikor a férj jobban tudja...

Amikor a férj jobban tudja... Antennás, kinyithatós, lecsúsztathatós, analóg, pixeles, kicsi, de inkább nagy. Az első telefonjaink annyira a szürkeállományunkba égtek, hogy könnyű volt feleleveníteni a velük töltött időt és emlékeket.

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015.

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015. RADNÓTHY SZABOLCS A hullámlovas 2015. PROLÓGUS Rájöttem, hogy az élet tenger. Hogy érted? Egyszerre csendes és hangos. Viharos és morajló. Amikor a horizonton a végét keresed, rájössz, hogy se eleje, se

Részletesebben

Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival

Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival Zágoni Balázs Barni Berlinben meseregény M. Tóth Géza rajzaival Koinónia Kolozsvár 2016 Első fejezet, amelyből megtudjuk, hogy Barni mennyi mindent tud Barni rengeteget tudott a nagyvárosokról, különösen

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

1. fejezet. Dzsungellel.

1. fejezet. Dzsungellel. 1. fejezet Valamikor réges-régen, a hatalmas Indiában óriási erdők nyúltak el: Dzsungel volt a nevük. És ez a Dzsungel olyan nagy kiterjedésű volt, hogy senki nem tudta volna megszámlálni a fáit, folyóit,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

2. OSZTÁLY/3 (2012 2013)

2. OSZTÁLY/3 (2012 2013) Név, osztály:... Visszaküldési határidô: 2013. március 11. 2. OSZTÁLY/3 (2012 2013) A világ összes kincse Ebben a feladatsorban Bátky András: A világ összes kincse című könyvéhez kapcsolódóan találtok

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben