H. C. Prof. Dr. Peresztegi Sándor. Az anatómia alapjai. Jelenlét 2000' Könyvkiadó

Átírás

1 H. C. Prof. Dr. Peresztegi Sándor Az anatómia alapjai Jelenlét 2000' Könyvkiadó

2 A SEJT Az élet legkisebb önálló egysége a sejt. Robert Hooke adta ezt az elnevezést 1667-ben az általa vizsgált, vékony parafaszeletkében üveglencse alatt talált kis kamrácskáknak, amelyeket cellulának, vagyis sejtnek nevezett el, s ettől kezdve ezt a nevet használjuk az élő szervezetek e fontos egységének jelölésére. A sejt a szervezet egyik legfontosabb építőeleme, melynek élő anyaga a protoplazma. Felületét az úgynevezett sejthártya burkolja és védi, amely jól elhatárolja környezetétől. A sejt belsejében gömb alakú testecske csillog, ez a sejtmag. A sejtmag körül sok apró sejtszervecske, szemcse, pálcika, üregecske, rögöcske található, melyek folytonosan változnak, eltűnnek majd újraképződnek, ami a sejt táplálkozásával és anyagcseréjével függ össze. A sejtközpont közvetlenül a sejtmag fölött található. Öszszességében minden egyes sejt több mint kétszázbillió parányi vegyületeknek nevezett atomcsoporttól nyüzsgő világ. Az emberi test körülbelül százbillió sejt összehangolt szerveződéséből áll, melyben minden egyes sejt úgy működik, mint egy fallal körülvett városállam. Minden csodát felülmúl e jelképes városban lévő szervezettség. Különböző érzékszerveink másodpercenként több mint százmillió áramimpulzust szállítanak az agyhoz, melyet agysejtjeink építenek fel. Hogyan képes az agysejtkomplexum ezt a rengeteg adatot folyamatosan feldolgozni? A válogatás és a feldolgozás két ütemben zajlik: Az agytörzsben van a reticularis nevű, kisujj nagyságú ideghálózat, amely úgy működik, mint egy közlekedési irányító központ. Ez ellenőrzi az agyba beérkező sokmillió ingert, üze- 7

3 netet és a legfontosabbakat (mindössze néhány százat) kiszűri s továbbítja az agykéreg felé. A második fázisban az agyon másodpercenként körülbelül tízszer áthaladó különleges hullámok végeznek válogatást a megmaradt, s arra érdemes információk, ingerek között. Ezek a különleges hullámok egyre erősödőbb periodikus jeleket biztosítanak az agy részére. Ezeknek a hullámoknak a segítségével képes az agy letapogatni és kiértékelni az ingereket, információkat. Ilyen bámulatos teljesítményre egyedül az emberi agy képes. A teremtés csodája már az anyaméhben elkezdődik, hiszen a fogamzás utáni harmadik héten már megjelennek az agysejtek, melyek szakaszosan szaporodnak. Egy perc alatt a sejtszaporodás eléri a negyedmilliót, a születés után is folyamatosan növekszik, s kialakítja kapcsolatainak bonyolult hálózatát mindaddig, amíg az agyban a neuronnak nevezett idegsejtek száma eléri a százmilliárdot. A legfontosabb idegsejtek nem érintkeznek egymással, mert parányi térközök (szinapszisok) választják el őket, s ezeket kémiai anyagok töltik ki. A kémiai jelek felvétele az idegsejt vékony, szerteágazó, rostokból álló részén át történik, s ennek neve dendrit. A jel az axonon, vagyis idegnyúlványon keresztül jut el az idegsejt másik végéhez. A jel az idegrendszeren belül elektromos, a térközökben pedig kémiai úton halad. Tanulás során az agyban több kémiai anyag szabadul fel, s ez által jobb kapcsolódások alakulnak ki. A folyamatos igénybevétel, tanulás erősíti ezeket a kapcsolódásokat, mely erősíti a tanulási képességet, míg a nem gyakorolt szellemi képességek elhalványodnak. Minden idegsejtnek több mint ezer kapcsolata lehet más idegsejtekkel. Agyunk bámulatos képessége folytán képes a teljes test felügyeletét kiválóan ellátni, s létfenntartó szerepe van egészségünk megőrzésében vagy a felmerülő beteg- 8

4 ségek elhárításában. Képes parancsot adni a világ legcsodálatosabban és leghatékonyabban felszerelt laboratóriumának, az emberi májnak a szükséges gyógyszerek előállítására. Ma már köztudott, hogy az emberi test az agy irányításával különleges csodákra is képes. Még mielőtt a modern tudomány a genetikai kódot felismerte volna, a Bibliában már 3000 évvel korábban lejegyeztette a Teremtő azt a tényt, hogy egy megtermékenyített petesejtbe be van programozva az anyaméhben fejlődő emberi test összes részlete. Most pedig vizsgáljuk meg kissé részletesebben a sejt felépítését: A sejthártya egy olyan védőburok, amely ellenőrzi, mi megy be a sejtbe és mi az, ami elhagyja. Ez a világ leghatékonyabb határőrsége, amely a határátlépő helyeken ellenőrzi a kivitelt és a behozatalt. Egy fegyelmezett biológiai hadsereg pedig készenlétben áll a betolakodók ellen. A sejtmagvacska a riboszómák képzésének a helye. A riboszómák erőmüvekhez, gyárakhoz hasonlóan termelik az energiát a sejt számára, olyan szerkezeti elemek, amelyeknek a segítségével aminosavakból proteinek keletkeznek. A proteinek a kémiai kereskedelem számára nélkülözhetetlen termékek. Az endoplazmatikus retikulum olyan membráncsatornák sokasága, amelyek az előbb említett riboszómákban előállított proteineket elraktározzák, vagy szállítják a sejten belülre és kívülre. A sejtmag az a központosított genetikai kormányzat, amely gondoskodik a jó szervezettségről és a rendről. A kromoszómák könyvtárakként tartalmazzák a sejt DNS (dezoxiribonukleinsav) készletét, a sejt genetikai tervrajzát. A mitokondriumok a sejt energiahordozóinak, vagyis az ATP (adenozin-trifoszfát) molekuláknak a termelő központjai. 9

5 Tehát a mitokondrium egy úgynevezett akkumulátor gyár. (Ha a sejtet egy motorhoz hasonlítjuk, akkor az ATP tölti be az akkumulátor szerepét.) A golgi-apparátus lapos membránzsákokból áll, amelyek a sejt által termelt proteineket csomagolják, és szakszerűen elosztják. A centriólumok ott vannak a sejtmag közelében és a sejt osztódásában játszanak szerepet. Most időzzünk el néhány percig a következő ábránál! Vizsgáljuk meg a felmetszett sejtmodellt! Alkotóelemeinek jellemző tulajdonságait fent olvashattuk. Ismétléssel az agyunkban több kémiai anyag szabadul fel, s ez által jobban megérthetjük, s megtanulhatjuk, hogyan működnek sejtjeink. A felmetszett emberi sejtmodell: 10

6 A DNS szerkezete Genetikai kódunk (a sejt genetikai tervrajza, vagyis a sejtmagban található örökítő anyag, amely magában hordozza az életprogramot), a dezoxiribonukleinsavból (egy rendkívül bonyolult vegyületből) épül fel. A genetikai kódot teremtő Iste- 11

7 nünk programozta belénk, akinek neve (a Jehova név) 6973-szor található a héber és arám iratokban. A különböző sejtalakok Az emberi test működésének szolgálatában álló sejtek hámszövetté, izomszövetté, kötő- és támasztószövetté, idegszövetté valamint vérszövetté alakulnak.

8 Izomszövet Idegszövet 13

9 Vérszövet A fogamzástól kezdődően egészen a felnőtté válásig a szövetek szervekké, a szervek pedig szervrendszerekké fejlődnek a test folyamatos alakulása folyamán. A kifejlett élő szervezet a szervrendszerek összműködése eredményének minősíthető. A szervezeti felépítés (vagyis struktúra) valamint a működés (vagyis a funkció) között erőteljes és szoros kölcsönhatás fennállása állapítható meg. Sejttípusok 14

10 A MOZGÁSRENDSZER A mozgásrendszer 15 A test mozgását, illetve a térbeli helyzetváltoztatását elősegítő szerveket együttesen mozgásrendszernek nevezzük. A mozgásrendszert egyrészt aktív, másrészt passzív részre oszthatjuk. A passzív részhez tartoznak a csontok, amelyekből a test szi-

11 lárd váza áll, valamint a csontokat összekapcsoló ízületek. Az izomzat fejlettsége az izomműködés nagyságától és aktivitásától, más néven edzettségétől függ. A csontvázrendszer fő részei: 1. a végtagok, 2. a törzs, 3. a koponya csontjai, 4. az ízületek. A medencét, a gerincet, a mellkast és a koponyát funkcionális egységeknek minősíthetjük. A CSONTOK RENDSZERE Az emberi szervezet csontváza 206 csontból áll. Összsúlyuk a test súlyának körülbelül a 10 százalékát teszi ki. Gyermekben az egyes csontokat még különálló részek alkotják, amelyeket porcállomány köt össze. Ez az összekötő porcállomány később, a gyermek egészséges fejlődése során elcsontosodik. A csontváznak hármas szerepe van: 1. a szervezet szilárd vázául, vagyis támaszául szolgál; 2. az életfontosságú szerveket (például az agyvelőt) védi a külső hatások ellen; 3. üregébe zárja a vérképzés szervét a vörös-csontvelőt. A CSONTOK ALAKJA ÉS VEGYI ÖSSZETÉTELE: A csontok alakjuk szerint lehetnek hosszúak, vagyis csövescsontok (például amilyen a combcsont is), laposak (például a lapocka), rövidek (például a kéztőcsontok) és szabálytalan alakúak (mint amilyenek a csigolyák). Felszínükön izmok, erek, idegek hatására dudorok, benyomatok, barázdák keletkeznek. A friss csont színe sárgás; vérteltsége szerint legtöbbször vörös árnyalatú. A csontok két fő tulajdonsága a rugalmasság és a szilárdság. Víztartalmuk általában 40 százalékos. 16

12 Fiatalabb korban a csontok több szerves anyagot tartalmaznak, s ezáltal nagyobb a rugalmasságuk. Felnőttkorban fokozatosan emelkedik a mésztartalom, és ez által növekszik a csontok szilárdsága, de csökken rugalmasságuk, hajlékonyságuk, ami egyrészt előny, másrészt hátrány a szervezet számára. Idősebb korban a csontállomány ritkulása és a szerves anyag megfogyatkozása következtében a rugalmasság és a szilárdság is csökken. Ennek oka, hogy a legtöbb ember krónikus magnéziumhiányban szenved, s mivel a kalcium csak a kellő arányú magnéziummal képes hatékonnyá válni. A bevitt kalcium egyszerűen kiürül a szervezetből, ami a csontok elgyengüléséhez, úgynevezett elporlásához vezet. A CSONT SZERKEZETE: A csont keresztmetszetén két állomány különül el: kívül a kemény, egyneműnek látszó kompakt csontállomány, belül pedig a vékony csontlemezkék és gerendácskák hálózatából álló szivacsos állomány. A csontok belsejét, a légtartalmú csontok és a csövescsontok középdarabjának kivételével, szivacsos állomány tölti ki. A csövescsontok üregében van a csontvelő. A szivacsos állomány csontgerendái - különösen a nagy megterhelésnek kitett helyeken - jellegzetes elrendeződést mutatnak, és a statika szabályai szerint helyezkednek el. Lefutási irányuk az erővonalaknak (a hatóerő irányának) felel meg. Ez által a csontok a lehető legkevesebb csontállomány igénybevételével a legnagyobb teherbírásra képesek. A csont a ráható-, húzó- és nyomóerőnek jobban ellenáll, mintha tömör állományú volna. Tömör csontok esetén a csontváz súlya oly mértékben megnövekedne, hogy a mozgás lehetetlenné válna. Ez is bizonyítja egy tökéletes tervező, egy felsőbbrendű lény létezését. A csontgerendácskák tökéletes elrendeződését bizonyítja, hogy csonttörés esetén a szivacsos állomány szerkezete az új 1 7

13 erőhatásoknak megfelelően átépül. Ez a csontszerkezeti változás a combcsont fejében, a sarokcsontban és a csigolyákban a legjellegzetesebb. A CSONTOK FEJLŐDÉSE Az embrionális élet második hónapjáig a későbbi csontváz helyén laza embrionális kötőszövet van. A második hónap elejétől kezdve az egyes vázrészek először porcos alakban különülnek el. Az embrió kezdetleges váza csak porcból és kötőszövetből áll. A csontosodás a második hónap végén indul meg, és egy hosszú folyamatnak a kezdete, amely a születés után körülbelül a huszonegyedik életévben fejeződik be. Ez egyúttal az emberi szervezet növekedésének a befejeződése is. A csontszövetet úgynevezett osteoblasztok, vagyis csontképző sejtek hozzák létre. A csontosodás megindulásakor ezek a sejtek fokozott mértékben szaporodnak, csoportokba tömörülnek, sejtközötti állományt választanak ki, és abba ágyazzák be magukat. A sejtközötti állomány később mészsókkal itatódik át, és kialakul a végleges csontszövet. A porc nem egyszerre alakul át csonttá. A csontosodás kisebb gócokból indul ki, amelyeket csontosodási pontoknak vagy más néven magvaknak nevezünk. A csontosodási pontok száma, helye, megjelenési ideje, kiterjeszkedésük gyorsasága és egymással való összeolvadásuk időpontja nagyjából állandó. A csontváz fejlődési állapotából következtethetünk a magzat, a gyermek vagy a serdülő korára. A hosszú végtagcsontokon először a középső rész csontosodik el, a végrészek sokkal később. Különösen soká marad fenn a középső és a végrészek határán egy-egy porckorong (discus), amelynek a csont hossznövekedésében van szerepe.. A koponyacsontok kötőszövete közvetlenül csontosodik el. 18

14 A CSONTOK NÖVEKEDÉSE: A csontok hosszirányú növekedését a középső és a végrész határán elhelyezkedő epiphysis (epifízis) porckorongok teszik lehetővé. A vastagság - beli növekedés a csontot körülvevő csonthártya felől rárakódással indul meg. A csontok az igénybevételtől függően az élet folyamán állandó változásban vannak. A csontképző sejtek újabb és újabb csontállományt hoznak létre, miközben a régit a csontfaló sejtek, az osteoclastok állandóan pusztítják. A fejlődés folyamán az előbbiek működése van túlsúlyban, ami a csontok növekedéséhez vezet. Felnőtt korban egyensúlyban van a csontképző és a csontfaló sejtek működése, idősebb korban pedig a csontpusztító sejtek túlműködése következtében a csontállomány felritkul. Ezért, ha nem fogyasztjuk mindennap a 99,4 % hatékonyságú, NUTRELITE nevű biotermékeket forgalmazó Kalcium- Magnézium nevű táplálék-kiegészítőjét, akkor súlyos csontritkulásra számíthatunk. Csonttörés esetén a csontképző sejtek működése fokozódik. Fiatal szervezetben a csontok jól forrnak össze, és gyógyulás után újból teljes értékűek lesznek. A CSONTOK JÁRULÉKOS RÉSZEI: Ide tartoznak azok az alkotóelemek, amelyek hozzájárulnak a csontrendszer működéséhez. Ezek a porc, a csonthártya és a csontvelő. 1. A porc szilárd, szívós, de a csontnál lágyabb. Nagy jelentősége van a csontok fejlődésében, mert a csontváz legnagyobb része átmegy a porcos állapoton. Újszülöttben és gyermekben a csontváznak még sok olyan része áll porcból, amelynek a helyén később csontot találunk. Felnőtt egyénben a porc a csontváz kiegészítője (ízületi porc, bordaporc stb.) 2. Csonthártya (periosteum). A csontok, felszínét a porccal bevont részeken kívül mindenütt egy erekben és idegekben bővelkedő kötőszöveti hártya, a csonthártya borítja. Ez egyes helyeken szorosan összefügg a csonttal, máshol arról könnyen el- 19

15 emelhető. Ha a csontot megfosztjuk csonthártyájától, a csont elhal. Ez arra mutat, hogy a csont a csonthártyában futó erek révén kapja táplálékát. Ha a csont megsérül, az anyaghiány pótlása szintén a csonthártya felől megy végbe. A csonthártya belső sejtrétege képes új csontszövetet termelni, ezáltal rárakódással vastagítani a csontot. A csonthártya hármas feladata: a) A csont táplálása és védelme; b) Az anyaghiány pótlása, ha a csont megsérül; c) A vastagságbeli növekedés előmozdítása. 3. Csontvelő (medulla ossium). Az emberi csontvázrendszer a következő részekre tagolódik: 1. a végtagok csontjai és ízületei (alsó és felső végtag); 2. a törzs csontjai és ízületei (gerinc és mellkas); 3. a koponya csontjai és összeköttetései. AZ IZOM RENDSZERE AZ IZMOKRÓL ÁLTALÁBAN: A mozgás aktív szerve az izom, latinul musculus, amely összehúzódásával a test térbeli helyzetváltozását biztosítja. A csontvázizmok szövettanilag harántcsíkolt izmok. Az izmok másik nagy csoportja a zsigeri izomzat (nyelv-, érfalizomzat stb.) Az egyes csontvázizmokat működésük és tájanatómiai elhelyezkedésük szerint osztályozzuk. Az izomműködés során felszabaduló energia az energiában gazdag foszfátvegyületek lebomlásából származik. Ezen anyagok újrafelépítésében a glikogén szerepe fontos. Az izmok a testtájékok alapján lehetnek végtagizmok (felső-, alsó végtag izmai); törzsizmok (mell-, has-, hátizmok); fej- és nyakizmok. Az izmok rendszerint nem egyenként, hanem csoportosan működnek. Testünk egy mozdulatának végrehajtásában (például amikor előre lépünk) több izom vesz részt, amelyek részben egy irányban, részben ellenkező irányban működnek. Az azonos 20

16 működésű, egy irányban dolgozó izmokat társizmoknak, más néven szinergistáknak, míg az e csoporttal ellentétesen működőket antagonistáknak nevezzük. Például az alkar hajlító izmai egymás közt szinergisták, az alkar feszítő izmaival szemben azonban antagonisták. A csontvázizmok száma az emberi szervezetben átlagosan 350. Az izomzat a test súlyának több mint harmadrésze, izmos egyéneken azonban a testsúly 50 százalékát is elérheti. Az izomállomány színe friss állapotban sötétvörös. Ez részben a vér teltségétől, részben az izom rostjainak festékanyagától, a miokrómtól (myochrom) ered. Az izom szabad szemmel vizsgálva két részre különül, a voltaképpeni összehúzódóképes (kontraktilis) középső részre, és a két végén elhelyezkedő inas részre. A középső részt alakja után izomhasnak nevezzük. Az izomhas ernyedt állapotban puha, tésztatapintású, működéskor, vagyis összehúzódáskor megkeményedik. Az izomrostokat kötőszövet egyesíti izommá. E kötőszövetnek összetartó szerepe van. Megakadályozza az izom passzív túlnyújtását, valamint összehúzódáskor a túlságos megvastagodását. Az ín (tendo) fehér, selymes fényével, szívós, tömött kötegeivel jól elkülönül az izmos résztől. Az ín az izomhassal ellentétben nem nyújtható és nem rövidíthető meg. Az izmokat inak rögzítik a csontvázhoz. Az izomnak az egyik - rendszerint proximálisan elhelyezkedő - rögzülési pontját eredésnek, másik rögzülési helyét tapadásnak nevezzük. Az izom összehúzódásakor ez utóbbi az elmozduló pont. Az izmok változatos alakúak. Megkülönböztetünk hosszú, rövid, lapos és gyűrű alakú izmokat. Utóbbiak a záróizmok. Ha az izom kerek vagy ovális átmetszetű, az ín is hasonló alakú. Némely izom több fejjel ered, így beszélünk két-, három-, négyfejű izomról (biceps, triceps és quadriceps). 21

17 Ha az izom húsos részét ín szakítja meg, kéthasú izom keletkezik. Az izmokat kötőszöveti lemezek, vagyis izompólyák, fasciák borítják. E pólyák hüvelyt képeznek az egyes izmok, továbbá az egész izomcsoport körül (izomrekeszek). Vannak pólyák, amelyek egész testtájékokat borítanak. Az izmok nagyméretű munkavégzésüknek megfelelően rendkívül gazdag érhálózattal rendelkeznek. Hasonlóképpen gazdag az izom idegellátása is. Az izomba benyomuló ideg mozgató-, érző- és vegetatív rostokat tartalmaz. A mozgató rostok az izomösszehúzódást kiváltó impulzust szállítják, de az izomtónus fenntartásában is nagy szerepük van. Kiesésük az izom működésképtelenségét, bénulását vonja maga után. Az izom érző idegei különleges végkészülékekből, az izomorsókból és ínorsókból indulnak ki, és az izomérzést közvetítik, amelynek alapján állandóan tájékozva vagyunk tagjaink helyzetéről, testtartásunkról. Az izomérzés kiesése mozgás- és egyensúlyi zavarokhoz vezet. Az érző rostok közvetítik a fájdalomérzést is. A vegetatív rostok az izomállomány táplálását (trofizmusát), továbbá az erek beidegzését szolgálják. RÉSZLETES IZOMTAN: Az izmokat testtájékok és működések szerint is csoportosíthatjuk. Testtájékok szerint az izomrendszert a következő fő csoportba osztjuk: végtagizmok (felső- és alsó végtag izmai), mellizmok, törzsizmok (hasizmok, hátizmok), fej- és nyakizmok. Ezek a fő csoportok részint az együttműködés, részint a helyzeti rokonság alapján kisebb-nagyobb alcsoportokra oszthatók. E csoportokon belül - kevés kivételről eltekintve - az izmok hasonló alakúak. A végtagizmok nagyobbrészt hosszúak, a törzsizmok laposak vagy rövidek, míg a fej izmok a legváltozatosabb alakúak lehetnek. Az izmok járulékos részei: Az izületek körül, ahol az ín közvetlenül a csonton fekszik, az ín és a csont között savós 22

18 válkatömlőt, úgynevezett bursát találunk, amelynek tartalma az ízületi nedvhez hasonló. A nyálkatömlő gyakran összeköttetésben áll az ízület üresével, és annak kitüremkedéseként fogható fel. A bursa szerepe az ínhüvelyéhez hasonlóan az inak súrlódásának csökkentése. A testnek azokon a helyein, ahol az inak erős súrlódásnak vannak kitéve (például a kéztőnél), az inakat savós ínhüvelyek (vagina tendinis) veszik körül. Az ínhüvelyek kettős falúak: külső, rostos és belső, synovialis rétegük van. A kéz és láb hajlító, illetve feszítő izmainak túlerőltetésekor az ínhüvelyek gyulladásba jöhetnek. Az izmok működése: Működésük szerint az izmok lehetnek: hajlító izmok: flexorok, feszítő izmok: extenzorok (extensor), közelítő izmok: adduktorok (adductor), távolító izmok: abduktorok (abductor), és szűkítő izmok: szfmkterek (sphincter). Egy izom csak egy fő működést végezhet. A flexorok a végtagok ízületeit hajlítják, az extenzorok ezekkel ellentétesen az ízület feszítését eredményezik. Az adduktorok a törzshöz vagy a középvonalhoz közelítenek, az abduktorok ugyanettől távolítanak. Az izom fő működése az összehúzódás (kontrakció; contractio), amely az izom megrövidülésében, illetve megvastagodásában nyilvánul meg. A kontrakció az izom két rögzülési pontjának egymáshoz közeledését eredményezi, s így a csontoknak, illetve testünknek a térben elfoglalt helyzete megváltozik. Ha az izmokat a bőrön át tapintjuk, érezzük, hogy nincsenek teljesen elernyedt állapotban, hanem kisfokú állandó összehúzódásban vannak; ez az izomfeszesség: az izomtónus. Az izomtónust idegrendszeri hatás tartja fenn. Segítségével az izmok az inger hatására gyorsabban kerülhetnek működő állapotba. A hasfali tónus körülírt fokozódása gyulladást jelez (pl. féregnyúlvány-gyulladásban a has jobb oldalán körülírt helyen 23

19 tónusfokozódást észlelünk). Ilyenkor a gyulladás helye felett az összehúzott izom védi a beteg területet fájdalmas külső behatásoktól (izomvédekezés: defense musculaire). Kiterjedt izomvédekezés a hasban hashártyagyulladásra gyanús. Bénulásban a bénult izomcsoport tónusa megszűnik (atonia), és az antagonista izomcsoport tónusa jut túlsúlyra. Az alkar feszítő izmainak bénulásakor pl. az alkar hajlított helyzetbe kerül. Egy izom annál nagyobb erőt képes kifejteni, mennél nagyobb a keresztmetszete, azaz mennél nagyobb számú rostköteg fut benne. Mennél hosszabb egy izom, annál kedvezőbben tud összehúzódni, és annál nagyobb lesz a mozgásszög az izomhoz tartozó ízületekben. Az izomhatás nagyságát befolyásolja az izom rögzülési helyének az ízülettől való távolsága is. Ha a távolság nagyobb, a megfelelő csontok mozgatásához viszonylag kisebb erő is elegendő. Az izomműködéstől döntő módon függ az izom fejlettsége. Gyakorlás erősíti, a tétlenség pedig sorvasztja az izmokat. Az izmok - azon kívül, hogy a mozgás aktív szervei - részt vesznek az ízületek rögzítésében, az anyagcserében, szerepük van továbbá a hőtermelésben és a vérkeringés serkentésében. Az izomműködés élettana: Az izmok működése összehúzódó képességükön alapszik. Ha az izom inger hatására megrövidül, tónusa állandó marad, és a felhasznált energiával elmozdulást (vagyis munkát) végez, akkor izotóniás összehúzódásról (rángásról) beszélünk. Ha az izom erősebb megterhelés következtében az adott inger ellenére nem képes összehúzódni, hoszsza nem változik, csak a feszülése és a tónusa nő, a felhasznált energia hővé alakul, akkor izometriás összehúzódásról beszélünk (például fázásnál remegés, reszketés). A testhelyzet változásait előidéző, a végtagokat mozgató izmok izotóniásan húzódnak össze, míg izometriás jellegű összehúzódás szerepel a normál testhelyzet fenntartásában. Az összehúzódáshoz szüksé- 24

20 ses mechanikai energia az izmokban lezajló kémiai reakció során keletkezik. Az izom-összehúzódás erőssége elsősorban az inger erősségétől függ. Azt a gyenge ingert, amely nem vált ki összehúzódást, küszöbalatti ingernek nevezzük. Az izomra jellemző, hogy több küszöbalatti inger alkalmazásakor az általuk létrehozott elváltozások összeadódnak (szummáció), és összehúzódást váltanak ki. A minimális ingererősség, amelyre az izom összehúzódással válaszol, a küszöbinger. Fokozva az ingererősséget, egy bizonyos fokon túl az összehúzódás ereje már nem nő. Ez az inger a maximális inger. Az ingererősség fokozása és az izom-összehúzódás erőssége közti egyenes összefüggést úgy értelmezzük, hogy minimális ingerre az izmot felépítő izomrostoknak csak kis százaléka húzódik össze, míg az ingererősség fokozásakor egyre több rost jut ingerületbe, ami az egész izom erősebb összehúzódásában jut kifejezésre. Az izomrost az inger után bizonyos ideig (0,01 másodpercig) nem ingerelhető. Ez az állapot a refrakter (refractaer) stádium. Az izom az ebben a szakaszban adott ingerekre nem válaszol. Ha azonban a következő inger még az előző összehúzódási vagy az ellazulási stádium kezdetén éri, összehúzódása erősebb lesz, mint egyetlen inger esetében. Az izom az ingerek összeadódása folytán megfelelő időközben adott ingersorozattal (másodpercenként több mint 30 ingerrel) tartósan összehúzódott állapotba hozható. Ez a tartósan összehúzódott állapot a merevgörcs (tetanus), amely mindaddig fennáll, míg az ingerlést folytatjuk, illetve míg az izom ki nem fárad. Terhelés hatása az izom összehúzódására: A terhelés fokozására az izom-összehúzódás ereje egy bizonyos határig nő, majd fokozatosan csökken. Az izom által végzett munka a megterhelés és az izomhossz szorzatából adódik. Tekintve, hogy terhelésre az izomrostok megnyúlnak, ezáltal az összehúzódás 25

21 ereje nő. Az izom hatásfoka (az összes energia százalékában kifejezett végzett munka) optimális terhelés mellett 25-30%, amely sokkal kedvezőbb a gépek hatásfokánál. A KOPONYA A koponya elölnézetben A fej csontos váza a koponya (cranium). Üregében foglal helyet az agyvelő, az érzékszervek, továbbá az emésztőrendszer és a légutak felső szakasza. Nagyobb részét az agykoponyacsontok (agykoponya), kisebb, elülső részét az arckoponyacsontok (arckoponya) alkotják. Előbbihez 7 db (3 páratlan, 2 páros), utóbbihoz 15 db (6 páros, 3 páratlan) csont tartozik. Míg az emberi koponya gömb alakú, nagyobbik felét az agykoponya alkotja. AZ AGYKOPONYA CSONTJAI: Nyakszirtcsont (os occipitale). Az agykoponya hátsó alsó részén elhelyezkedő A koponya oldalnézetben kagyló alakú csont, amely páratlan, külső felszínével a tarkót, belső felszínével a kisagyat és az agyvelő nyakszirtlebenyét befogadó hátsó koponyagödröt képezi. Nagy nyílást határol (öreglyuk: foramen magnum), amelyen keresztül a koponyaüreg a gerinccsatornába folytatódik. A nyílás szintje a nyúltvelő és a gerincvelő határát jelzi. A nyakszirtcsont előrefelé az ékcsonttal képez összeköttetést. Alsó felszínén két ovális ízfelszínt (processus condyloide- A külső koponyaalap 26

22 us: ízfelszín az atlasnak) találunk az első nyakcsigolyával való ízesülés számára. Ékcsont (os sphenoidale). A koponyaalapon középen a homlok- és a nyakszirtcsont között harántul helyezkedik el, és a középső koponyaárok képzésében vesz részt. Alakja repülő denevérhez hasonlít. Rajta középső, kocka alakú testet, két pár vízszintesen futó szárnyat (nagy szárny és kis szárny) és függőlegesen, a testből lefelé irányuló röpnyúlványt különböztetünk meg. Az ékcsont testében légtartalmú üreg van, amely az orrüreggel közlekedik (ékcsonti üreg: sinus sphenoidalis). A test felső bemélyedésében (töröknyereg: sella turcica) az agyalapi mirigy fekszik. A szárnyakat átfúró nyílásokon keresztül erek és idegek lépnek ki a koponyából. Homlokcsont (os frontale). A homlok csontos alapja. Részei: a függőlegesen álló domború homlokpikkely, két vízszintes lemez a két oldali szemüreg felső falának képzésére, és az utóbbiak között elhelyezkedő orri rész. Közvetlenül az orrüreg felett a homlokcsont pikkelye üreget zár magába, amely kétoldalt a szemüreg fölé is kiterjedhet (homloküreg: sinus frontalis). Falcsont (os parietale). A koponyatető középső részének alkotásában részt vevő négyszögletes, páros lapos csont, amelyek egymáshoz a nyílvarratban (sutusa saggittalis) illeszkednek. Halántékcsont (os temporale). Oldalt elhelyezkedő páros csont, amely a koponyaalap és a koponya oldalrészének alkotásában vesz részt. Részei a külső hallójárat körül helyezkednek el. A halántékcsont két érzékszervet, a halló- és egyensúlyi szervet zárja magába. A halántékcsont fontosabb részei: a külső hallónyílás (porus acusticus externus) előtt és felett található halántékpikkely. A csecsrész legnagyobb részét a csecsnyúlvány (processus mastoideus) alkotja. Belsejében a dobüreggel közlekedő légtar- 27

23 talmú üregrendszer van. A csecsrész a külső hallónyílás mögött helyezkedik el. Lefelé irányul az íróvesszőnyúlvány (processus styloideus), melyen izmok és szalagok rögzülnek. A sziklacsont vagy pyramis a külső hallónyílástól a töröknyereg felé irányul. Olyan három oldalú, vízszintesen fekvő csonka piramishoz hasonlítható, amelynek keskenyebb vége előre és mediái felé tekint, alapja pedig a csecsrészhez fekszik. Belsejében a halló- és egyensúlyszervet találjuk. AZ ARCKOPONYA CSONTJAI: Az arckoponya sokkal változatosabb, mint az agykoponya. Alkotásában - az orr- és a szájüreget körülhatárolóan - 15 csont vesz részt. Ezek közül hat páros, három páratlan. Rostacsont. Megközelítőleg kocka alakú csont, amely kisebb Az arckoponya frontális metszete részben a koponya, főként azonban az orrüreg vázának alkotásában vesz részt. Homlokirányú metszeten a csont T betűhöz hasonló, ahol a vízszintes szár két végéhez még oldalrészek kapcsolódnak. Részei: vízszintes lemez, függőleges lemez és oldalrészek. A vízszintes lemez apró lyukaktól átjárt. Ezért szitaszerű lemeznek (lamina cribrosa) nevezzük. A szaglóideg rostjai lépnek rajta az orrüregből a koponyaüregbe. A függőleges lemez a középsíkban fekszik, és a csontos orrsövény felső részét képezi. Az oldalrészek a szitalemez két oldaláról csüngenek lefelé. Finom csontlemezkék által határolt légtartalmú üregekből állnak, és együttesen rostacsonti tömkelegnek nevezzük. A rostacsonthoz tartozik még az orrüregben elhelyezkedő két görbült, vékony csontlemez, a felső a középső orrkagyló, míg az alsó orrkagyló különálló csont. 28

24 Könnycsont. Páros, négyszögletes csontlemez, a szemüreg mediális falának elülső részét alkotja. Orrcsont. Hosszúkás, négyszögletes páros csont, amely a homlokcsont orri részéhez kapcsolódik, és az orrgyököt és az orrhát felső részét képezi. Ekecsont. A csontos orrsövény alsó részét alkotó csontlemez. Járomcsont. Páros csont, külső felszíne az arcot jellegzetessé tevő ún. pofagumót képezi. Belső, homorú részlete a szemgödör bemenetének, fenekének és oldalfalának alkotásában vesz részt. Nyúlványa a halántékcsont nyúlványával a járomívet alkotja. Szájpadcsont. L alakú csont. Függőleges lemeze az orrüreg oldalfalának alkotásában vesz részt. Vízszintes lemeze a keményszájpad hátulsó részét képezi. A szájüreg körüli csontok közül a legjelentősebb a felső állcsont és az állkapocs. Felső állcsont (maxilla). A felső állcsont nemcsak a száj-, hanem az orr- és a szemüreg alkotásában is részt vesz. Belsejében tág üreg van, az arcüreg (sinus maxillaris), amely Az állkapocs oldalnézetben az orrüreggel közlekedik, és annak mellékürege. A felső állcsont alsó, patkó alakú fognyúlványában (processus alveolaris) önálló kis rekeszekben (alveolusok) foglalnak helyet a felső fogak. A maxilla vízszintes nyúlványa a keményszájpad elülső részét képezi. Állkapocs (mandibula). Az állkapocs az arc alsó részének vázát alkotja. Ellentétben a többi, varratok útján összefüggő koponyacsonttal, ízülettel, mozgékonyan kapcsolódik a koponyához. Patkó alakú testből és ferdén felfelé nyúló ágakból áll. A 29

25 test felső szélén sorakozó alveolusokba (foggyökerek befogadására szolgáló rekeszek) illeszkednek az alsó fogak. A szárak egyrészt rágóizmok tapadására szolgálnak, másrészt az állkapocsízület képzésében vesznek részt. A KOPONYA EGÉSZBEN: A koponyán koponyaboltozatot és koponyaalapot különböztetünk meg. A kettő közti határ a szemgödör felső szélétől a nyakszirtdudorhoz húzott egyenes. Koponyatető vagy koponyaboltozat (calvaria). Részei: a homlok, a nyakszirt és a halánték. Koponyaalap (basis cranii). Alkotásában részt vesznek az A belső koponyaalap agykoponya összes csontjai, továbbá a rostacsont. A koponyaalapon külső és belső felszínt különböztetünk meg. Külső felszínének elülső egyharmadát az arckoponya teljesen elfedi, a szabad hátsó kétharmad rész felülete egyenetlen. Számos nyílást találunk rajta erek és idegek átjárására. A csontos orrsövény mediál felől A koponyaalap belső felszíne hátrafelé lépcsőzetesen tagolt. Részeit koponyaárkoknak hívjuk. Három koponyaárok van: elülső koponyaárok, középső koponyaárok és hátulsó koponyaárok (scala anterior, scala media és scala posterior). AZ ARCKOPONYA ÜREGEI: Az arckoponya üregei a csontos szájüreg, a szemüreg és az orrüreg. Utóbbit a csontos orrsövény két részre osztja. Oldalsó falán találjuk az orrkagylókat és az orrjáratokat. Ide nyílnak az orrmelléküregek (homlok-, arc-, ékcsontüreg, rostasejtek). A szemüreg és az arcüreg megnyitva oldalnézetben 30

26 A KOPONYA CSONTJAINAK ÖSSZEKÖTTETÉSEI: A koponyacsontok az állkapocsízület kivételével egymással varratos, tehát folytonos összeköttetésben állnak. A legfontosabb varratok (suturák) a következők: a koponyatetőn a homlokcsont és a falcsontok közti haránt irányú koronavarrat, a falcsontok és a nyakszirtcsont közti hasonló irányú varrat a lambdavarrat, a falcsontokat egymással egyesítő, hátulról előre futó nyílvarrat (sutura sagittalis) és a falcsont és halántékcsont találkozásában a pikkelyvarrat (sutura squamosa). A koponya egyetlen saját ízülete az állkapocs- vagy rágóízület összeköttetés a halántékcsont és az állkapocs között. Az ízületi felszíneket a halántékcsont ízületi árka és az állkapocsszár ízületi feje képezi. Az ízületben létrejövő mozgások eredménye: a száj nyitása-zárása, az A koponya oldalnézetben. A rágóízület alsó fogsornak a felső elé tolása és az állkapocs oldalirányú elmozdulásai. A rágás tulajdonképpen e mozgásoknak a kombinációja, ún. őrlőmozgás. AZ ÚJSZÜLÖTT KOPONYÁJA: Az újszülött koponyatetőcsontjait hártyás részek választják el egymástól. A csontosodás még nem terjedt ki a későbbi csontszélekig, s így ezeket a helyeket megtapintva, a hártyán át érezhetjük az agyvelő puhaságát. A hártyás részek a születés folyamán lehetővé teszik, hogy a csontos szülőcsatornában a koponyatető csontjai egymásra tolódjanak, és hogy a fej átmérői megrövidüljenek. E több csont találkozása helyén levő hártyás részek a kutacsok. A koponyatető középvonalában elöl és hátul egy-egy páratlan, oldalsó részén pedig két páros kutacsot találunk. A nagykutacs (fontanella major) papírsárkány alakú, a homlokcsont és a két 31

27 falcsont találkozásánál fekszik. Köznyelven ez az ember feje lágya". A kiskutacs (fontanella minor) háromszög alakú, a nyakszirtcsont és a falcsontok között foglal helyet. Az oldalsó kutacsok (ékcsonti kutacs) kisebb jelentőségűek, tekintve, hogy a gyermek születése után hamarosan benőnek. A kiskutacs a második élethónapban, a nagykutacs másfél éves korban nő be. A nagy- és kiskutacs szüléskor nagy fontosságú, mert tájékoztat az elöl fekvő fej helyzetéről. A kutacsok biztosítják az első életévben a koponya növekedését. A nagykutacs korai elzáródása zavart okoz az agyvelő fejlődésében, aminek következményeképp a gyermek visszamaradhat szellemi fejlődésében. A koponyacsontok egyéb fontos, ereket idegeket átengedő nyílásai: 1. Elülső szájpadi nyílás (foramen incisivum); 2. Hátsó szájpadi nyílás (foramen palatinum major); 3. Belső állkapocslyuk (foramen mandibulae); 4. Külső állkapocslyuk (foramen mentale); 5. Torkolati lyuk (foramen jugulare); 6. Látóidegcsatorna (canalis opticus); 7. Fejverőércsatorna külső nyílása (apertura externa canalis carotici); 8. Fejveröércsatoma belső nyílása (apertura interna canalis carotici). A TÖRZS CSONTJAI ÉS ÍZÜLETEI A törzset alkotó csontok alaki sajátosságaik szerint három csoportra oszthatók: a) csigolyák (vertebrae): a törzs tengelyét képező gerinc csontos elemei; b) bordák (costae): a mellkast abroncsszerüen határoló csontok; c) szegycsont (sternum). A vállöv, a törzs és a medence csontjai elölnézetben 32

28 A vállöv, a törzs és a medence csontjai hátulnézetben GERINC (COLUMNA VER- TEBRALIS): A gerinc csigolyából áll, amelyeket ízületek, szalagok és porckorongok kapcsolnak öszsze egymással. A gerinc kétszer S alakú görbületű; rajta nyaki, háti, ágyéki, keresztcsonti és farki szakaszt különböztetünk meg. A nyaki, háti, ágyéki csigolyák önálló csontok, a keresztcsonti és farkcsigolyák egymással összecsontosodtak, és egységes csontot, a keresztcsontot (sacrum), ill. a farokcsontot képezik. Az összecsontosodás a pubertás végére fejeződik be. A csigolyák megoszlása a következő: 7 nyaki csigolya (vertebra cervícalis); 12 háti csigolya (vertebra thoracalis); 5 ágyéki csigolya (vertebra lumbalis); 5 keresztcsonti csigolya (vertebra sacralis); 3-4 farkcsigolya (vertebra coccygis). Minden A vállöv, a törzs és a medence csontjai oldalnézetben csigolyán nagyjából bab alakú testet, abból hátrafelé induló ívet, oldalirányú harántnyúlványokat, hátsó tövisnyúlványt és ízületi nyúlványokat különböztetünk meg. Az ív a testtel kerek lyukat zár körül. A lyukak összessége alkotja a gerinc hosszában a gerinccsatornát (canalis vertebralis). A gerinccsatornában a központi ia gerinc elölről, degrendszerhez tartozó gerincvelő foglal helyet. oldalról és hátulról 33

29 Nyakcsigolyatípusok Az első (atlas) és a második nyakcsigolya (axis) a fej hordozására alakult át, és formájában eltér a többi csigolyától. Az első és második nyakcsigolya közti, valamint az első nyakcsigolya és a nyakszirtcsont közti ízületben mozdíthatjuk fejünket különböző irányba. A 12 hátcsigolya testén és harántnyúlványán külön ízfelszínek vannak a bordákkal való ízesülésre. Tövisnyúlványuk - a többi csigolyákétól eltérően - meredeken lefelé irányul. A gerinc csigolyáinak tövisnyúlványai élőben hátul, a középvonalban jól kitapinthatók. A legjobban A hátcsigolyák. Oldalnézet. kiemelkedő tövisnyúlvány a 7. nyakcsigolyáé, amely ponttól kiindulóan a Felülnézet helymeghatározáshoz megbízhatóan számolhatjuk a csigolyákat. Az ágyékcsigolyák. Hátulnézet. Felülnézet A gerinc ágyéki szakaszát 5 ágyéki csigolya alkotja. Ezek miként a gerinc többi szakaszán is egymással erős ízületi-, szalagos kapcsolatban vannak, további a csigolyatestek között a csigolyaközti porckorong helyezkedik el. A tövisnyúlványok között beszúrva a gerinccsatornába jutunk (lumbal-punctio). A keresztcsont ásó alakú. Felső, szélesebb részét alapnak, alsó, keskenyebb részét csúcsnak nevezzük. Elülső, homorú fel- 34

30 színe a kismedence hátsó falát alkotja. Hátsó, domború, érdes felszínén szalagok és izmok erednek, ill. tapadnak. A gerinccsatorna - erősen beszűkülve - a keresztcsontban is folytatódik. A keresztcsont felső része erősen előreugrik (promontorium), aminek a szülészetben nagy a jelentősége. Ha a promontorium nagyon kifejezett a medence ürege felé úgy ez szülési akadályt, szülési képtelenséget eredményezhet. A keresztcsonthoz kapcsolódó és azzal rendszerint összecsontosodott 3-6 farkcsigolya a farkcsontot képezi. Jelentőség nélküli csökevény, sérüléskor, szüléskor letörhet. A gerinc működése: A csigolyákat összetartó porckorongok, szalagos összeköttetések és az ízületi nyúlványok közti kisízületek a gerincnek nagy szilárdságot adnak, és kizárják a szomszédos csigolyák nagyobb fokú elmozdulását egymástól. Az ágyékcsigolyák ízületi kapcsolatai. A gerinc ágyéki szakasza részletének nyílirányú metszete A porckorongok rugalmassága folytán a kis mozgások összegezéseként a gerinc mégis egész terjedelmében jelentős mozgásra képes. így lehetséges az előre- és hátrahajlítás, az oldalra hajlítás, a hossztengely körüli és a rugószerü mozgás. A gerinc egészében: A gerinc háromnegyed részét csigolyák, egynegyedét porckorongok építik fel. A gerinc oldalnézetben kétszer S alakú görbületet mutat, ami az ember egyenes tartásának a következménye. A görbületeket fő részben a porcogók 35

31 A mellcsont és kapcsolatai elölnézetben. A bal oldal homlokirányú metszetben teremtik meg azáltal, hogy ék alakú formát vesznek fel, és a görbület iránya szerint hol elöl, hol hátul nyomódnak össze. Kisebb fokban a csigolyatestek is kiveszik részüket a görbületek alkotásából. A gerincnek négy görbülete van: előre gyengén domború nyaki, hátrafelé domború háti, erősebb előre konvex ágyéki, és ismét hátra domborodó keresztcsonti görbülete. A gerinc előre irányuló (nyaki, ágyéki) görbületeit lordosisnak, a hátra irányulót (háti) kyphosisnak nevezzük. Lehetséges a gerinc homloksíkban való oldalirányú görbülete is, ez azonban már kóros jelenség (scoliosis). A görbületek kiegyenlítik egymást, így a gerinc alsó és felső pontja egy függőlegesbe esik, és a gerinc egyensúlya a görbületek ellenére biztosítva van. Újszülöttben a gerinc csaknem egyenes. A felnőttre jellemző hajlatok csak a járással és az egyenes testtartással kapcsolatban alakulnak ki. Az élet első hónapjaiban, amikor a gyermek megtanulja a fejtartást, kialakul a nyaki görbület, az ülés következtében kifejlődik a háti görbület, és a lábra állással kapcsolatban, különösen attól kezdve, hogy járni kezd, képződik ki az ágyéki és keresztcsonti görbület. MELLKAS (THORAX): A csontos mellkast a gerinc háti része, a bordák és a szegycsont képezi. Borda (costa). 12 pár borda van, amelyek többszörösen hajlított abroncsszerű lemezek. Hátsó, csontos részük a hátcsigolyákhoz mozgathatóan kapcsolódik, elülső, porcos részük a szegycsonttal áll összeköttetésben. 36

32 Mindegyik hátcsigolyához egy pár borda tartozik. Azokat a bordákat amelyek a szegycsonthoz kapcsolódnak, valódi bordáknak, amelyek csak közvetve, porcos ív útján függenek azzal össze álbordáknak nevezzük. így a felső két pár valódi borda, az alsó öt álborda. Utóbbiak közül az utolsó két pár borda még porcosan sem kapcsolódik a sternumhoz (repülőborda). Minden bordának fejecse, nyaka és teste van. A bordafejecs hátul a csigolyával ízületesen kapcsolódik. A test és a nyak határán gumót találunk, amely a csigolya harántnyúlványával ízesül. A bordák alsó élén barázda fut a bordaközti erek és idegek számára. A bordák különböző hosszúságúak. Legrövidebb az I. borda, majd fokozatosan nőve, a leghosszabb a 8. borda. Lefelé a bordák hossza ismét csökken. Ebből érthető a csontos mellkas alakja is, amely felül a legkeskenyebb, kb. a közepén a legszélesebb és lefelé szűkül. A mellkas keresztmetszetben - a gerinc beugrása folytán - kártyaszív alakú. A bordaporcok üvegporcból állnak. A korral előrehaladottan rugalmasságuk csökken, ami a mellkas tágulásának csökkenését eredményezheti. A szegycsont (sternum) a középvonalban a mellkas elülső falának képzésében vesz részt. Lapos csont, amelynek három részét különböztetjük meg: felül a markolatot, középen a testet és alul a kardnyúlványt. A markolat a testtel hátrafelé nyíló tompaszöget zár be. A megtöretés élőben jól tapintható. Az ide kapcsolódó második bordától könnyen számolhatjuk a bordákat. Túlzott megtöretés esetén tyúkmellről beszélünk. A szegycsont kompakt lemeze igen vékony, és a két lemez között vöröscsontvelővel gazdagon kitöltött szivacsos állomány van. E két sajátosság, valamint az, hogy közvetlenül a bőr alatt 37

33 fekszik, alkalmassá teszi, hogy élőben vizsgálatra innen nyerjünk csontvelőt (sternum-punctio). A szegycsont a kulcscsonttal, továbbá a felső hét pár borda porcával képez ízületet. A csontos mellkas nemcsak a mellüreget, hanem a hasüregnek is tetemes részét tárolja. A két üreget elválasztó izom, a rekeszizom (diaphragma), feldomborodik kb. a középmagasságig, s így a hasüregi szervek közül a máj, a gyomor és a lép az alsó bordáktól A vállöv és a mellkas takartan helyezkednek el. felülnézetben A mellkasnak a be- és kilégzésben van szerepe. Belégzéskor a bordák emelkednek, a mellüreg térfogata nő, kilégzéskor pedig a bordák süllyedésével a mellüreg térfogata csökken. A mellkas formája a két nemben jelentősen eltér egymástól. A női mellkas kisebb, a bordák karcsúbbak, kevésbé ferde lefutásúak, a férfié hosszabb, szélesebb, meredekebb lefutású bordákkal. Az életkor is befolyásolja a mellkas formai alakulását. A gyermeki mellkas fejletlen, felfelé néző kúp alakú, a bordák vízszintes állásúak. Nemi éréskor, a tüdők erősebb fejlődése folytán, a bordák ferdébb lefutásúakká válnak, és a thorax felveszi felnőtt formáját. Időskorban a mellkas megnyúlik; oka a bordaporcok elmeszesedése és a bordaemelő izmok gyengülése folytán a bordák lefutásának meredekebbé válása. A mellkas formájának és tágulékonyságának a légzésben van fontos szerepe. 38

34 A FELSŐ VÉGTAGOK CSONTJAI ÉS ÍZÜLETEI A felső végtagot alkotó csontokat és ízületeket a következőképpen csoportosíthatjuk: a vállöv-, a felkar-, az alkar-, a kéz csontjai és ízületei. VÁLLÖV: A szabad felső végtagot csontos gyűrű kapcsolja a törzshöz. E gyűrűt, az úgynevezett A vállízület és a könyökízület. vállövet, két páros csont: a kulcs- Mindkettő elölnézetben csont: és a lapockacsont alkotja, amelyeket ízület és szalagok kötnek össze egymással. A vállöv izmok közé ágyazottan fekszik; a törzzsel csak a szegycsont útján ízesül. Kulcscsont (clavicula). Vízszintes síkban a lapocka és a szegycsont között elhelyezkedő és azokkal ízesülő, kissé S alakban hajlított csont. Közvetlenül a bőr alatt fekszik, így teljes hosszában kitapintható. Felszíni helyzeténél fogva törései nem ritkák. Lapocka (scapula). Lapos, háromszög alakú csont. A mellkas hátsó felszínére fekszik rá, ahhoz izmok rögzítik. Érdes, tarajszerű kiemelkedése és csúcsban való végződése (acromion) a hát bőrén keresztül jól tapintható. Izmok eredésére szolgáló, oldalra irányuló kiemelkedése a hollócsőrnyúlvány (processus coracoideus). Az acromion alatt a felkarcsont fejének beilleszkedésére kör alakú bemélyedt területet találunk. A vállöv két ízülete a szegycsont és kulcscsont közti, valamint a kulcscsont és a lapocka közti ízület. Bennük korlátozott, de minden irányú mozgás létrejöhet: így a váll emelése és leeresztése, a vállak előre- és hátrahúzása, valamint kisfokú forgó mozgás. E mozgások során a lapocka a mellkasfalon, amelyhez 39

35 csak laza kötőszövet és izmok kapcsolják, különböző irányban elcsúszhat, attól való elemelkedését azonban az izmok tónusa megakadályozza. A rászorító izom bénulása a lapockák szárnyszerű elemelkedését eredményezi (repülő lapocka), amit fejletlen izomzatú, sovány gyermekeknél is megfigyelhetünk. FELKAR: A felkar vázát egyetlen csont, a felkarcsont alkotja, amely a vállízületben kapcsolódik a vállövhöz. Felkarcsont (humerus). Hosszú csövescsont. Rajta középrészt és megvastagodott végrészeket különböztetünk meg. Felső végrésze a A felkar és az alkar csontjai. Felkarcsont, singcsont és orsócsont fej gömbölyű és a lapocka ízületi árkába ízesül. Közvetlen alatta egy nagyobb és egy kisebb, izmok rögzülésére szolgáló kiemelkedés figyelhető meg (tuberculum majus et minus). A fej és a test közötti elvékonyodott részt sebészi nyaknak nevezzük. Elnevezése arra utal, hogy ezen a helyen gyakoribbak a törések. Oldalsó kiemelkedéseiről (epicondylus) az alkar hajlító és feszítő izmai erednek. A felkarcsont és a lapocka ízülete a vállízület (articulatio humeri). A gömbölyű ízfelszín és az azt befogadó homorú ízületi árok alakja folytán a vállízületben minden irányú mozgás lehetséges: hajlítás-feszítés, távolítás-közelítés és forgó mozgás. Ez az emberi szervezet legmozgékonyabb, legszabadabb ízülete. A nagyfokú mozgások és az ízületi tok aránylagos gyengesége folytán a vállízületben gyakoribbak a ficamok, mint más ízületekben. Az ízület fő összetartói a felette elhelyezkedő vállizmok, s ezek bénulása esetén az ízületi fej könnyen kiugrik árkából. 40

36 ALKAR: Az alkar vázát két csont, a hüvelykujj oldalán fekvő orsócsont (radius) és a kisujji oldalon fekvő singcsont (ulna) alkotja. A közöttük szabadon maradó rést inas hártya tölti ki. Az ulnának a felső, a radiusnak az alsó vége erősebben fejlett. Előbbi csontmegvastagodása hátrafelé a könyöknyúlványt (olecranon), előrefelé a koronanyúlványt képezi. Az ulna lefelé keskenyedik, és kis fejecsben, valamint a kisujji oldalon nyúlványban végződik. A radius felső vége fejszerű, két ízületi felszínnel. Alatta a m. biceps tapadására érdesség látszik. Az alsó vég a kéztőcsontokkal való ízesülésre erősen kiszélesedett. A végrész a hüvelykujji oldalon ugyancsak nyúlványban végződik. Az alkar csontjai felső és alsó végükön egymáshoz ízületesen illeszkednek. A két alkarcsont a felkarcsonttal a könyökízületet (articulatio cubii) képezi. Benne a singcsont a felkarcsonthoz (hengerízület), az orsócsont a felkarcsonthoz (gömbízület), és a két alkarcsont egymáshoz (forgó ízület) kapcsolódik. A könyökízületben kétirányú mozgás jöhet létre: hajlításfeszítés és forgó mozgás. Ez utóbbinál az orsócsont egy hoszszanti tengely körül elfordul, a tenyér lefelé néz (pronatio), és az alkarcsontok egymáshoz viszonyítva keresztezett helyzetbe jutnak. Az alapállásra való visszaforgatáskor az alkarcsontok egymással párhuzamos helyzetet foglalnak el, és a tenyér felfelé tekint (supinatio). Az oldalirányú elmozdulást a könyökízület szalagjai akadályozzák meg. A radius és az ulna alsó végei egymással izületesen kapcsolódnak. Az ízületben csakis forgó mozgás lehetséges. 41

37 KÉZ: A kéz (manus) csont, jai és ízületei három jól elhatá, rolható csoportra különülnek' kéztőcsontok, kézközépcsontok ujjperccsontok és ízületek. a) A kéztő (carpus) nyolc apró csontból áll, amelyek felső és alsó sorba rendeződtek. A felső sor tagjai a hü- A kéz ízületei és szalagjai. velykujj felől kiindulóan: sajka- Tenyéri oldal csont, holdascsont, háromszögcsont és borsócsont. Az alsó sor tagjai ugyancsak a hüvelykujj felől: trapézcsont, trapezoidcsont, fejescsont és horgascsont. A kéztőcsontok együttesen a kézhát felé domborulatot, illetve a tenyér felé homorulatot képeznek. Tenyéri homorulatukba az ujjak hajlító izmainak inai fekszenek bele, amelyeket erős szalag szorít a kéztőhöz. b) Kézközépcsontok (metacarpus). Számuk öt. Ezek csövescsontok, közöttük izmok és szalagok feszülnek ki. Szintén részt vesznek a kézháti boltozat kialakításában. c) Az ujjak (digiti manus) csontos vázát három kis csövescsont (phalanx) alkotja, kivéve a hüvelyket, amely két ujjperccsontból áll. Az ujjperccsontok száma egy kézen 14. Az ujjak harmadik percét körömpercnek nevezzük. ízületesen a kéztőcsontok felső sora az orsócsonthoz kapcsolódik (csuklóízület). Az izületet a singcsonttól vékony porclemez választja el. A csuklóízületben, amely alak szerint ellipszoid ízület, a kéz fő mozgásai: dorsalis és volaris hajlítás, valamint radiális és ulnaris távolítás. A csukló forgó mozgása a radius és az ulna alsó ízületi összeköttetésében jön létre. A kéztőcsontok egymás közti, valamint a kéztő- és a kézközépcsontok összeköttetése feszes ízület, bennük mozgás nem jön létre. Ki- 42

38 'tel a hüvelykujj, amelynek kéztő-kézközépízülete igen mozékony (nyeregízület) és benne a hajlítás-feszítés, valamint a távolítás-közelítés kombinálódása a többi ujj elé való helyezését (oppozíció) teszi lehetővé. Utóbbi kizárólag emberi sajátosság; a harapófogószerű mozgás, amely lehetővé teszi a tárgyak szilárd körülfogását eredményezi. A kézközépcsontok alsó végrészükkel az első, ún. alapujjpercekhez ízesülnek. Ezek gömbízületek, amelyekben minden irányú mozgás létrejöhet. Az ujjperccsontok egymás közti összeköttetéseiben csak hajlítás-feszítés lehetséges. ínhüvely (vagina tendinis). A testnek azokon a helyein, ahol az inak erős súrlódásnak vannak kitéve (pl. a kéztő), az inakat savós ínhüvelyek veszik körül. Az ínhüvelyek kettős falúak: külső, rostos és belső, synovialis rétegük van. A kéz és láb hajlító, illetve feszítő izmainak túlerőltetésekor az ínhüvelyek gyulladásba jöhetnek. AZ ALSÓ VÉGTAGOK CSONTJAI ÉS ÍZÜLETEI Az alsó végtag az övszerü medenceövből, és szabad részből áll. Az alsó végtag a következőképpen tagolódik: medenceöv csontjai; combcsont; lábszárcsontok; lábcsontok és ízületek. MEDENCEÖV: A medenceövet a kétoldali medencecsont (os coxae) és a keresztcsont (os sacrum) alkotja. A medencecsont három csont összecsontosodásából jön létre. Elülső része a szeméremcsont (os pubis), az alsó az ülőcsont (os ischii), felső része a csípő- A csontos medence csont (os ilium). A három csont találfelülnézetben 43