emreport (Korábban CEE Report)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "emreport (Korábban CEE Report)"

Átírás

1 1. oldal Regionális áttekintés Az USA konjunktúramutatói és vállalati eredményei továbbra is kedvezőek A kínai monetáris politika megszorításai és az ipari országok államháztartásainak állapota kedvezőtlenül hatnak a részvénypiacokon uralkodó hangulatra Az USA részvénypiaca április első felében újra felfelé mozgott, ám utána újra visszaesés következett be. A továbbra is kedvező konjunktúramutatók és vállalati eredmények ellenére a kínai monetáris politika szigorítása miatti aggodalmak, valamint a Görögország és más déleurópai országok vonatkozásában egyre inkább kicsúcsosodó viták negatívan hatottak a piacra. Az előzetes konjunktúramutatók további gazdasági felemelkedést jeleznek, legalább is az elkövetkezendő hat hónapban. Kamatemelésekre a tartósan alacsony maginfláció és az államháztartások finanszírozása körüli nehézségek miatt egyre kevésbé lehet számítani. Ebben a vonatkozásban az európai piac főszereplőit (Görögországot, az EU-t és az IMFet) a kisiklás veszélye fenyegeti. A márciusban kialkudott 45 milliárd eurós szükséghitel nem hozta meg várt enyhülést a kötvénypiacok számára. A görögországi kockázati prémiumok továbbra is gyorsan tágultak, ami arra kényszerítette a görög kormányt, hogy a vártnál és tervezettnél sokkal korábban igénybe vegye a szükséghitelt. Ennek hatására a görög kötvények árfolyamesése még jobban felgyorsult. A segítséget jelentő hitelek ellenére elsősorban az esetleges adósságátszervezéstől való félelem vált meghatározó tényezővé, ugyanis az egyik nagy minősítő intézet Görögországot mindenki meglepetésére a legalacsonyabb kategóriába sorolta. Ezen eseményekre reagálva az EU és az IMF egy második, mintegy 110 milliárd eurós segélycsomagot is kidolgozott annak reményében, hogy az az elkövetkező évekre megnyugtatja a piacokat és további kemény átalakítási feltételeket szab Görögország számára. Idő kell azonban annak megítéléséhez, és kifejezetten kérdéses is, hogy az ország politikailag valóban meg tudja-e valósítani a nagyravágyó takarékossági intézkedéseket, és azok valóban beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. Végül: az állami költségvetés megnyirbálása a gazdaság növekedésére is hátrányosan hat majd, és előfordulhat, hogy még szigorú takarékoskodás mellett sem következik be a remélt javulás az adósságállomány és a GDP egymáshoz viszonyított arányában. Egyre nő annak a veszélye, hogy Görögország problémái az eurózóna más országaira, például Spanyolországra, Portugáliára, Olaszországra és Írországra is átterjednek. A spanyolországi és portugáliai kockázati prémiumok például áprilisban már jelentős növekedést mutattak. A folyamatos egy helyben topogás és az athéni kormány és az EU részéről egyaránt sok esetben közömbösen fogadott intézkedések tovább nehezítették a kialakult helyzetet. Ezzel az euróövezet stabilitása vált az egyik meghatározó témává a tőkepiacokon. A rövid stabilizálódási szakaszt követően az euró mélyrepülése is tovább folytatódott. Bár ez könnyebbséget jelent az európai exportőrök számára, rossz hírnek számít az amerikai gazdaság szempontjából. Azon túl, hogy ezáltal az európai termékek versenyképesebbek lesznek, mint az amerikaiak, várhatóan még jobban kitolódik a kínai renminbinek a dollárhoz képest történő, és az USA által egyre inkább szorgalmazott felértékelése. Kína Európához viszonyított versenyhelyzete így még tovább gyengülne, és az ország ezentúl arra is

2 2. oldal Eszkalálódik a görög válság a kötvénypiacokat övező bizalom tartósan visszaesett A kelet-európai részvények áprilisban a görögországi helyzet ellenére is viszonylag jól alakultak hivatkozhatna, hogy a kínai külkereskedelmi mérleg már legutóbb is csak alig tudott a pozitív tartományban maradni. A fejlett ipari országokkal ellentétben egyes feltörekvő államokban stabilizálódni és erősödni látszanak az inflációs trendek, különösen az élelmiszer- és az energiaárak vonatkozásában. Oroszország kivételével a BRIC-országokban már megkezdődött a kamatemelési ciklus. Ennek a részvényárfolyamokra gyakorolt, nagymértékben negatív hatása nemrégiben főleg Kína és Brazília esetében okozott gondot. A közép- és kelet-európai országok elsősorban az EU-tagországokkal való szoros gazdasági összefonódásuk következtében még mindig nyomás alatt állnak. A régi EUtagállamok ismét kissé növekvő ipari termelése azonban már érezteti kedvező hatását a keleteurópai gazdaságokban is, kikényszerítve ezzel az export növekedését. A közép-keleteurópai országokban a konjunktúra tartós fellendülése szempontjából fontos tényező még a belföldi kereslet, amely azonban (Lengyelország kivételével) csaknem az egész térségben tovább csökken. A kelet-európai részvények Oroszország kivételével áprilisban viszonylag jól meg tudták állni a helyüket más feltörekvő piacok papírjaival szemben. Az elmúlt hónapok során általában az vált jellemzővé, hogy az árfolyam-nyereség rátákat szemlélve a feltörekvő piacok értékelési szintjei sokat közeledtek egymáshoz, a korábbi, viszonylag nagy különbségek szinte megszűntek. A hosszú távú növekedési kilátásokat figyelembe véve a feltörekvő piacok az elmúlt 18 hónap hatalmas árfolyam-emelkedései ellenére sem minősülnek túl drágának. Ugyanakkor az is igaz, hogy rövid távon a piac már számos kedvező körülményt beárazott. Fókuszban az egyes országok A jegybank nemrégiben kamatcsökkentést hajtott végre Az új eurókötvények iránt nagy a kereslet Oroszország A továbbra is alacsony infláció és a tartósan gyenge konjunktúra április végén arra késztette az orosz jegybankot, hogy az alapkamatot további 25 bázisponttal (0,25%-kal) csökkentse. Bár a lépés nem nevezhető meglepőnek, mégis kedvezően hatott a rubelkötvények alakulására, amelyek azonban áprilisban mindezek ellenére mégis gyengébben teljesítettek. A rubel pedig az olajár csökkenése ellenére sem értékelődött le az euró-amerikai dollár valutakosárral szemben, és az elmúlt hónaphoz képest erősebbnek bizonyult. Oroszország 2010 áprilisában 1998 óta először ismét eurókötvényt bocsátott ki. A kötvények a görög válság következtében általánosan romló kockázati megítélés miatt a hasonló európai értékpapírokhoz képest eleinte veszítettek értékükből. Ellenben az orosz állami és vállalati kötvények hozamprémiumai az EMU-állampapírokkal szemben az elmúlt hónaphoz képest jelentősen emelkedtek. A legutóbb nyilvánosságra hozott konjunkturális adatok az orosz gazdaság további jóllehet a válság miatt rendkívül alacsony szinten történő stabilizálódásáról tanúskodnak. A

3 3. oldal feldolgozó iparágak beszerzési menedzser indexeinek előzetes mutatója épphogy meghaladja az expanzióra utaló 50 pontos határt. A munkanélküliség a közelmúltban némileg csökkent, a kiskereskedelmi forgalom pedig az előző évhez képest a rendelkezésre álló jövedelmekhez hasonlóan még csak kismértékű növekedést mutat. A legutóbbi konjunkturális adatok mindent összevetve továbbra is csak mérsékelten pozitívak. A piacok számára azonban jelenleg nyilvánvalóan továbbra is a világgazdaság élénkülésével és ezzel összefüggésben a növekvő nyersanyagkereslettel kapcsolatos várakozások az elsődlegesek. Ezek a tények jelenleg Oroszországra nagyon pozitív hatást gyakorolnak. A hónap közepétől kezdődően az orosz részvénypiac jelentős visszaesést volt kénytelen elkönyvelni, és áprilisban a márciusi árfolyamnyereségek nagy része semmivé vált. Az eddig oroszországi illetőségű Vimpelcom ugyanakkor azt tervezi, hogy székhelyét a Bermudákra helyezi át, és az eddig forgalomban lévő részvényeit már csak az amerikai tőzsdén jegyzi majd. Ezen túlmenően állítólag felvásárolják az ukrán Kyivstar távközlési vállalatot. E tekintetben azonban az illetékes ukrán hatóság aggályait fejezte ki. A jegybank újból csökkentette az alapkamatot Az új kormány 2/3-os többséget szerzett Magyarország A magyar inflációs ráta a közelmúltban váratlanul némileg emelkedni kezdett, ám az országnak a továbbiakban sem kell a hatalmas kibocsátásbeli hiányából adódó, elhúzódó, keresletoldali inflációs nyomással számolnia. A költségvetés sürgetően szükséges konszolidációja következtében Magyarország a térség azon országai közé tartozik, amelyek a legerősebben megszenvedték a globális gazdasági válságot. Az éves viszonylatban tovább bővülő ipari termelés, a növekvő külföldi kereslet és az ebből adódó nagyobb exportszámok következtében a konjunktúra alakulásának üteme időközben újra pozitívba fordult. A beszerzési menedzser index (PMI) továbbra is a gazdaság bővülését jelzi, bár az elmúlt hónaphoz képest csökkent. A magyarországi országgyűlési választások második fordulója igazolta az elemzők nagy részének várakozásait. A szavazatok elsöprő hányadát, 68%-át a közép-liberális FIDESZ szerezte meg, messze megelőzve az elmúlt nyolc évben kormányzó szocialistákat (15%). Az országgyűlésben megszerzett minősített többség még arra is lehetőséget ad az új kormánypártnak, hogy egyedül vigye át az alkotmány módosítását és jelentős szerkezeti változtatásokat hajtson végre. Ez utóbbiak közé tartozik például a kisebb parlament megszervezése, az önkormányzati szerkezet és az egészségügy átalakítása. Várhatóan az újonnan alakuló kormány első teendői között szerepel majd a már folyamatban lévő IMFprogram feltételeinek az újratárgyalása, különös tekintettel az államháztartási deficit elfogadható mértékére. A választási eredmények nyilvánosságra hozatalát követően a forint némileg felértékelődött. A kötvényárfolyamok csekély emelkedést értek el, ám a növekedést az is segítette, hogy a Magyar Nemzeti Bank az általános várakozásoknak megfelelően további 25 bázisponttal, 5,25%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A kamatcsökkentési

4 4. oldal szakasz tehát még mindig nem zárult le. A magyar államkötvények hozamai az elmúlt hónap folyamán csökkentek, és a görögországi válság miatt a hónap vége felé a forinthoz hasonlóan egyre nagyobb volatilitásnak voltak kitéve. Hosszú távon a magyar hozamszint még mindig vonzónak tűnik. Az árfolyamok várhatóan továbbra is volatilisek maradnak, ugyanis az új kormány jövőbeni reformjai kapcsán még sok a bizonytalansági tényező. A magyar részvénypiac szinte alig reagált az országgyűlési választásoknak az árfolyamokban már amúgy is előre beárazott eredményeire. Nem váltott ki azonban jó visszhangot, hogy az új miniszterelnök azonnal megtámadta a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Az államfő és több magas rangú politikus életét vesztette a repülőgépszerencsétlenségben az esemény hatása a tőkepiacokra elhanyagolható volt Lengyelország A április 10-i oroszországi repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette Lech Kaczynski lengyel államfő, Sławomir Skrzypek jegybankelnök és több magas rangú politikus és katonai vezető. Az események azonban semmilyen mértékben nem befolyásolják Lengyelország politikai stabilitását. Ebből adódóan a tragédia nem is volt lényeges befolyással sem a lengyel devizára, sem a lengyel államkötvényekre. Hatással volt ellenben (legalább is rövid távon) a zloty alakulására a lengyel jegybank, amely meglepő módon interveniálta a deviza felértékelését. A zloty legutóbb tapasztalt erősödésében fontos szerepet játszott a jelentős gazdasági fellendülés és az export növekvő aránya. A lengyel jegybank számára azonban éppen ennek az exportra gyakorolt kedvezőtlen hatása okoz fejtörést, ezért újabb intervenciót helyezett kilátásba. Ezen döntés nyomán ugyanakkor nem várható trendváltás, inkább a felértékelés ütemének lassítása a cél. A lengyel zloty fundamentálisan továbbra is kedvező helyzetben van. Az ország feldolgozóiparának április elején nyilvánosságra hozott beszerzési menedzser indexe az előző hónaphoz képest újra növekedni tudott, így még markánsabban az expanziót jelző szint fölött áll. A ténylegesen értékesített ipari termelés az előző év azonos időszakával szemben 12,3 százalékkal növekedett, meghaladva ezzel az elemzői várakozásokat. Lengyelország a térség azon állama, amelyben a kiskereskedelmi forgalom a legnagyobb mértékben növekszik. A növekvő exportnak köszönhetően a lengyel fizetési mérleg hosszú idő óta először zárt többlettel. Az inflációs ráta áprilisban csökkent és újra a jegybank által meghatározott sávban mozog. Az általános várakozásoknak megfelelően nem változtattak az alapkamaton, s valószínűleg még az elkövetkező hónapokban sem lesz ezen a téren változás második félévében azonban tartós konjunkturális fellendülés és növekvő inflációs szint esetén emelhetik a kamatokat. A térség többi devizájához hasonlóan a zloty sem tudta kivonni magát a hónap végén tapasztalt erőteljes árfolyam-ingadozások hatása alól, és az elmúlt hónaphoz képest gyengült az euróval szemben, amire a jegybanki intervenció is hatást gyakorolt. A Görögországból érkező rossz hírek hatására a lengyel államkötvények árfolyamai is estek. A lengyel részvénypiac áprilisban viszonylag stabil tudott maradni és tartani tudta az előző hónapban elért komoly árfolyamnyereségeket. Az eddig állami tulajdonban lévő PZU biztosítókonszern tőzsdei bevezetésével idén az eddigi legnagyobb európai IPO előtt állunk. A

5 5. oldal tulajdoni hányadnak majdnem 30%-át kínálják eladásra. A kibocsátott papírokat többszörösen túljegyezték, a kifizetésekkor pedig a meghatározott árrés felső határa érvényesül majd. Ezen tranzakció kapcsán mintegy 2 milliárd euró kerülhet a lengyel államkasszába. A cseh gazdaság továbbra is lendületesen növekszik és sikeresen küzd a válság hatásai ellen, mégis kamatcsökkentésre lehet számítani Cseh Köztársaság A cseh gazdaság egyre jobban kilábal a válságból. A márciusban közzétett PMI viszonylag nagyarányú növekedése a gazdaság erőteljesebb bővülésére utal. Az ismét megerősödő nyugat-európai kereslet nyomán nőtt az export volumene. Az előző évhez viszonyítva nagymértékben megemelkedett munkanélküliség miatt mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom. A cseh jegybank az alapkamatot továbbra is a történelmi mélypontnak számító 1 százalékon tartja. A további kamatcsökkentés azonban továbbra sem került még le a jegybank napirendjéről. Mindez az elmúlt hónapok erős cseh koronájával és az inflációs nyomás hiányával indokolható. Ebből adódóan egyre valószínűbb, hogy a jegybank legközelebbi ülésén döntés születik a további kamatcsökkentésről, különösen ha a cseh korona tovább erősödik az euróval szemben. A cseh deviza áprilisban egyébként gyengült az euróhoz képest, a cseh kötvények ellenben növekedést mutattak. A cseh részvénypiac átmenetileg új éves csúcsot ért el, és áprilisban a nemzetközi részvénypiaci trendekkel ellentétben összességében árfolyamnyereséggel zárt. A jegybank felfelé módosítja az inflációs várakozásokat a deviza erősödik A török részvényárfolyamok alig változtak Törökország Az előző év agresszív kamatcsökkentései után a török jegybank a várakozásoknak megfelelően áprilisban sem változtatott az alapkamaton. A legutóbbi inflációs ráták ugyan az előző hónaphoz képest jobban alakultak, mint amire az elemzők számítottak, de a jegybank legújabb inflációs jelentésében mégis felfelé módosította a számadatokat. A török kötvények áprilisban gyengébb eredményeket értek el. A török líra ellenben a jó konjunktúramutatók segítségével viszonylag sokat erősödött. A PMI és az ipari termelés is erőteljes emelkedést mutatott. A török kötvények és a deviza volatilitása valószínűleg az elkövetkező hónapokban is magas marad. A fokozódó inflációs várakozások hatására a török kötvények esetében hosszabb távon ismét növekvő hozamszinttel számolunk. Ez megint csak megtámogathatja majd a devizát. A török részvénypiac áprilisban viszonylag kis ingadozás mellett oldalirányú mozgást mutatott. Az ISE-National 100 index tehát továbbra is megközelíti saját történelmi csúcsát. Kelet-európai perempiacok Ukrajna újra tárgyalásokat kezdett az IMF-fel, ami kedvezően hatott az ukrán kötvények alakulására. Figyelemre méltó ugyanakkor az is, hogy az új ukrán kormány egyezséget kötött Oroszországgal a gázárak jelentős csökkentéséről (Ukrajna a jövőben kb. 30%-kal fizetne kevesebbet az importált gázért). Cserébe Oroszország további 25 évig szabadon használhatja a fekete-tengeri flotta Krím-félszigeten lévő stratégiai fontosságú kikötőjét.

6 6. oldal Április végén a görög államháztartás problémáiból adódó erőteljes piaci mozgások miatt tágultak a kelet-európai eurókötvények hozamprémiumai. Az új kibocsátású értékpapírok ugyanakkor nagyon keresettek a piacon. A jelenlegi szintek hosszú távon változatlanul vonzóak, mivel a konjunktúra a fejlett piacokon javulást mutat. A kínai gazdaság tovább növekszik, a jegybank szigorúbb monetáris politikát követ A részvénypiac továbbra is gyenge Kína A kínai részvénypiac teljesítménye áprilisban tovább csökkent. Ezzel az év eleji szinthez képest mintegy 12% mínuszban van, és a nagyobb feltörekvő országok versenyében ebben az évben eddig az utolsó helyen áll. A gazdasági adatok azonban továbbra is pozitívak, sőt a GDP növekedése az első negyedévben (évi 11,9%) valamivel a várakozásokon felül alakult, a kiskereskedelmi forgalom pedig a márciusban elért névleges 18%-os növekedését követően nagyon erősnek bizonyult. Igaz ugyan, hogy 2004 óta először fordult elő, hogy a külkereskedelmi mérleg márciusban havi szinten veszteséggel zárt. Ez az import nagyarányú növekedésével (66%) magyarázható, amely messze meghaladta az export növekedését (24%). Az inflációs ráta márciusban mérsékelt (2,4%) volt. A jegybank azonban egyre szigorúbb monetáris politikát folytat, elsősorban azért, hogy gátolja az ingatlanpiachoz kapcsolódó hitelállomány további növekedését és megakadályozza a gazdaság túlfűttöttségének kialakulását. Mivel Kínát nemzetközi szinten is a világgazdaság motorjának tartják, a további jegybanki intézkedések kilátásba helyezése és az ehhez kapcsolódó, közép távon érezhető gazdasági lehűlés negatív reakciókat váltott ki a világ tőzsdéin. A jegybank másodszor is kamatot emelt, ám a részvénypiac nem nagyon reagált India Az indiai részvények teljesítménye áprilisban kissé csökkent, ugyanis a viszonylag magas értékelések és az indiai jegybank megszorító kamatpolitikája az emelkedés ellen hat. Az infláció nagyon gyorsan nő, jelenleg mintegy 10%, azaz bőven a jegybank által meghatározott szint felett helyezkedik el. Az árnyomás elsősorban az élelmiszereken keresztül érvényesül (+18%). Az élelmiszerárak terén azonban az év folyamán enyhülés várható, ugyanis jó termés ígérkezik. Az indiai jegybank áprilisban, ebben az évben már második alkalommal emelte meg a jegybanki alapkamatot. A 0,25%-os emeléssel a kamat 5,25%-ra növekedett. A kötelező tartalékrátát a bank szintén 0,25%-kal, 6%-ra növelte. Az RBI számára az erőteljes tőkebeáramlás is gondot jelent, ugyanis megnehezíti az árfolyam alakítását. Brazília A brazil részvénypiac áprilisban teljes mértékben búcsúzni kényszerült az előző hónapban elért nyereségektől, így az év elejétől számított teljesítményeket nézve némileg mínuszban van. A hónap végén a brazil jegybank a várakozásokat meghaladó mértékben, 50 bázisponttal 9,5%-ra emelte a kamatot. A jegybank első kamatemelésével csaknem két éve küzd az

7 7. oldal infláció emelkedése és Latin-Amerika legnagyobb nemzetgazdaságának esetlegesen kialakuló túlfűtöttsége ellen. Jelen tájékoztatót a Raiffeisen Kapitalanlage Gesellschaft m.b.h., Bécs, Ausztria ( Raiffeisen Capital Management, illetve Raiffeisen KAG ) készítette és állította össze. Szerkesztése lezárva kor. A benne foglalt adatok - a gondos elemző munka ellenére - csupán kötelezettség nélküli információként szolgálnak, valamint a készítésével megbízott személyeknek a kidolgozás időpontjában meglévő ismeretein alapulnak, és amelyeket a Raiffeisen KAG minden további értesítés nélkül bármikor megváltoztathat. A Raiffeisen KAG a jelen tájékoztatóval vagy az azon alapuló szóbeli ismertetéssel kapcsolatos valamennyi felelősségét, különösen a rendelkezésre álló információk, illetve információforrások aktualitását, helyességét vagy teljes körűségét, vagy az ezekben lévő előrejelzések bekövetkezését illetően kizárja. Úgyszintén e tájékoztatóban a mindenkori előrejelzések, illetve a korábbi értékalakulások szimulációi a jövőbeni értékalakulásokra nézve nem tekinthetők megbízható mutatónak. Ezen tájékoztató nem tartalmaz sem ajánlattételt, sem vételi vagy eladási ajánlatot, sem pedig befektetési elemzést. Különösen nem alkalmas arra, hogy egyedi befektetési vagy egyéb tanácsadást helyettesítsen. Minden konkrét befektetést csak egy tanácsadással egybekötött megbeszélést követően ajánlott eszközölnie. Nyomtatékosan felhívjuk a figyelmét arra, hogy az értékpapírügyletek részben magas kockázatokat hordoznak magukban, az adóügyi lebonyolítás állampolgársági viszonyoktól függ, valamint fennáll a jövőbeni változtatások lehetősége. Az információk és adatok sokszorosításához, különösen a jelen kiadványból származó szövegek, szövegrészek vagy képanyagok felhasználásához a Raiffeisen KAG előzetes hozzájárulása szükséges. A jelen alapról közzétett tájékoztató aktuális verziója és annak az első kiadás óta történt minden változtatása a oldalon áll az érdeklődők rendelkezésére. Az alap teljesítményét a Raiffeisen KAG az OeKB (Österreichische Kontrollbank) módszerének megfelelően, a letétkezelő bank adatait figyelembe véve számolja (a visszavásárlási érték kifizetésének elmaradása esetén a mindenkori indikatív értékek felhasználásával)és mutatja ki nettó értéken. A jegyzéshez és visszavásárláshoz kapcsolódó költségeket a számítások nem veszik figyelembe. A befektetési alap múltban elért eredményei alapján annak jövőbeni alakulására nem lehet következtetni.

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 28. Vezetői összefoglaló Szerdán pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

Regionális összehasonlítás

Regionális összehasonlítás 6/1. oldal Regionális összehasonlítás A növekvő inflációs nyomás egyre nagyobb problémát jelent a feltörekvő országokban Az észak-afrikai politikai zavargások fokozódnak, a dominó-hatás, valamint a nyersolajellátás

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

Raiffeisen Euró Likviditási Alap. Féléves jelentés 2011.

Raiffeisen Euró Likviditási Alap. Féléves jelentés 2011. Raiffeisen Euró Likviditási Alap Féléves jelentés 2011. I. A Raiffeisen Euró Likviditási Alap (RELA) bemutatása RAIFFEISEN EURÓ LIKVIDITÁSI ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2011. 1. Alapadatok Alap neve: Felügyeleti

Részletesebben

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 7. Vezetői összefoglaló Jelentős eséssel zárták a múlt hetet a vezető nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is, a megjelent csalódást keltő német ipari megrendelési adatok és az

Részletesebben

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 DECEMBER 20. CSÚCSRA JÁRNAK A VEZETŐ TŐZSDEINDEXEK CSÚCSOKAT DÖNT A BUX INDEX IS TRUMP HIVATALOSAN IS AZ USA ÚJ ELNÖKE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a

Részletesebben

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

hétfő, február 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 23. Vezetői összefoglaló A görög helyzettel kapcsolatos optimizmus éreztette hatását a pénteki nemzetközi kereskedésben. Pénteken a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval szemben.

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 3.

Vezetői összefoglaló április 3. 2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

2013. tavaszi előrejelzés: Az EU gazdasága lassú kilábalás az elhúzódó recesszióból

2013. tavaszi előrejelzés: Az EU gazdasága lassú kilábalás az elhúzódó recesszióból EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2013. május 3. 2013. tavaszi előrejelzés: Az EU gazdasága lassú kilábalás az elhúzódó recesszióból A 2012-es évet meghatározó visszaesést követően az előrejelzések

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.

Részletesebben

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 12. Vezetői összefoglaló Hétfőn veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kedd reggel fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam megközelítette

Részletesebben

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 6. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A kedd reggeli erősödést követően fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 3.

Vezetői összefoglaló október 3. 2017. október 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 10,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

emreport Regionális áttekintés április A feltörekvő piacok aktuális tőkepiaci jelentése (Közép- és Kelet-Európa, valamint Ázsia) 1.

emreport Regionális áttekintés április A feltörekvő piacok aktuális tőkepiaci jelentése (Közép- és Kelet-Európa, valamint Ázsia) 1. 1. oldal Regionális áttekintés Márciusban a fejlett részvénypiacok árfolyamnyereségekre tettek szert. Küzdelem a görögországi válság enyhítése kapcsán. Az USA gazdasági fellendülésének tartóssága a kedvező

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

Téli előrejelzés re: lassanként leküzdjük az ellenszelet

Téli előrejelzés re: lassanként leküzdjük az ellenszelet EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2013. február 22. Téli előrejelzés 2012 2014-re: lassanként leküzdjük az ellenszelet Miközben a pénzügyi piaci feltételek tavaly nyár óta lényegesen javultak

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

szerda, 2015. augusztus 12.

szerda, 2015. augusztus 12. szerda, 2015. augusztus 12. Kedden veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Szerda hajnalban ismét leértékelte a jüant a Kínai Központi Bank. Szerda reggel az euróval szemben a tegnapi

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

péntek, március 14. Vezetői összefoglaló

péntek, március 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 14. Vezetői összefoglaló A Kínából érkező kedvezőtlen makrogazdasági adatok és a továbbra is feszült ukrajnai helyzet következtében a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 15.

Vezetői összefoglaló június 15. 2017. június 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben kismértékben gyengült, a dollár ellenében enyhén erősödött. A BUX 21,5 milliárd forintos,

Részletesebben

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló Jelentős mozgás volt tegnap a nemzetközi részvényindexekben, az összes vezető index pozitív tartományban zárt a kedvező makroadatoknak köszönhetően. Hétfőn

Részletesebben

Nemzetközi áttekintés

Nemzetközi áttekintés 5/1. oldal Nemzetközi áttekintés Az év elején jó volt a piaci hangulat, a kockázatos eszközosztályok árfolyamai emelkedtek a feltörekvő országok részvényei százalékban mérve több esetben is kétszámjegyű

Részletesebben

péntek, november 22. Vezetői összefoglaló

péntek, november 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2013. november 22. Vezetői összefoglaló A tengerentúli részvényindexek a pozitív amerikai makroadatoknak köszönhetően emelkedtek, azonban az európai tőzsdék többsége eséssel zárta a tegnapi kereskedést.

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 11. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában enyhe pluszban, Európában pedig vegyesen zártak a vezető tőzsdeindexek. Legnagyobb mértékben a londoni FTSE esett. Gyengült a forint

Részletesebben

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön jelentősen estek az európai és az amerikai tőzsdék is, a Kínából érkező kedvezőtlen hírek hatására. Erősödött a forint mindhárom vezető devizával

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. május 16. Vezetői összefoglaló Vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg, a nemzetközi részvényindexek eséssel zárták a kereskedést. A hazai fizetőeszköz gyengült a kedvezőtlen nemzetközi

Részletesebben

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. július 3. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, Amerikában viszont a kedvező munkaerő-piaci adatnak köszönhetően kedvező befektetői hangulat uralkodott.

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 27.

Vezetői összefoglaló november 27. 2017. november 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben erősödött, a svájci frank és a dollár ellenében gyengült. A BUX 5,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

péntek, július 4. Vezetői összefoglaló

péntek, július 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 4. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is pozitív tartományban fejezték be a kereskedési napot. Az euró/forint árfolyam csütörtökön kora estére

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 17.

Vezetői összefoglaló április 17. 2018. április 17. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében kismértékben gyengült, míg a svájci frank és a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 4,5 milliárd forintos, jóval

Részletesebben

péntek, március 27. Vezetői összefoglaló

péntek, március 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 27. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is. Az elmúlt napok forinterősödése után csütörtökön a hazai

Részletesebben