A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV"

Átírás

1 A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV április évi közlekedés szakterület Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek forgatókönyve, versenyfelelősei, versenyzői, gyakorlati feladatai, valamint versenybizottságai Összeállította: Gál Zoltán, Huszti Tibor Ellenőrizte: Tóth László Jóváhagyta: Dr. Zántó Edina igazgató A FÁY ANDRÁS KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZETI MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA rendezésével

2 6. Vasútüzemvitel-ellátó verseny (11 fő) Versenyfelelős: JÓZSA GYULA Forgalmi szolgálattevő (10 fő) Nevezési szám: Fsz-1 Fsz-10 Írásbeli 120 perc Gyakorlat 330 perc Feladat 1. Forgalmi szolgálattevő feladatai (120 perc) 1. Vasútüzemvitel-ellátó általános feladatai (30 perc) 2. Vasúti árufuvarozás, raktározás (2*15 perc) 3. Forgalmi szolgálattevő feladatai (30 perc) 4. Vasúti szállítás elszámolási feladatai (240 perc) Eszközigény (10 fő) A versenyzők a versenyfelelősök által kiosztott feladatlapra dolgoznak. (10 fő) Szóbeli 4*10 perc/fő 1. Vasúti szállítás elszámolási feladatai 2. Vasúti árufuvarozás, raktározás 3. Forgalmi szolgálattevő feladatai 4. Vonatközlekedtetés 3 db tanterem - gyülekező (8. terem) - felkészülő (9. terem) - a szóbeli (9A. terem) A szóbeli helyszínén számítógépet és nyomtatót kell biztosítani a versenybizottságnak! Lebélyegzett írólap: A4 (20 db)

3 Vasúti személyfuvarozási pénztáros (1 fő) Nevezési szám: Vsz-1 Írásbeli 75 perc Gyakorlat 450 perc Feladat 1. Vonatkísérői feladatok (75 perc) 1. Vasútüzemvitel-ellátó általános feladatai (30 perc) 2. Vasúti személyfuvarozási pénztáros feladatai (30 perc) 3. Vasúti szállítás elszámolási feladatai (240 perc) 4. Vonatkísérői feladatok (90 perc) 5. Hálókocsi-kalauz feladatai (60 perc) Eszközigény (1 fő) A versenyzők a versenyfelelősök által kiosztott feladatlapra dolgoznak. (1 fő) Szóbeli 3*10 perc/fő 1. Vasúti szállítás elszámolási feladatai 2. Vonatközlekedtetés 3. Vonatkísérői feladatok 3 db tanterem - gyülekező (8. terem) - felkészülő (9. terem) - a szóbeli (9A. terem) A szóbeli helyszínén számítógépet és nyomtatót kell biztosítani a versenybizottságnak! Lebélyegzett írólap: A4 (20 db)

4 1. nap (április 08. hétfő) Vizsgabizottsági bejárás (vizsgahelyek megtekintése, bejárási jegyzőkönyv aláírása) Időpont: Április óra Versenyzők érkezése, fogadása Időpont: Április Megnyitó, versenyzők eligazítása, munkavédelmi oktatás, nevezési lapok kitöltése Időpont: Április Gyakorlati feladatok Időpont: Április Megjegyzés: Forgalmi szolgálattevő: Vasút-üzemviteli ellátó általános feladatai (30 perc), Vasúti árufuvarozás, raktározás (2x15perc), forgalmi szolgálattevő feladatai (30 perc) Vasúti személyfuvarozási pénztáros: Vasút-üzemviteli ellátó általános feladatai (30 perc), Hálókocsikalauz feladatai (60 perc) Ebéd Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium ebédlője Időpont: Április Gyakorlati feladatok Időpont: Április Megjegyzés: Vasúti szállítás elszámolási feladatai (240 perces) Vacsora: Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium ebédlője Időpont: Április Szállás: Casa de la Musica (Bp. VIII. ker. Vas utca 16.)

5 2. nap (április 09. kedd) Reggeli: Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium ebédlője Időpont: Április Forgalmi szolgálattevő programja: Írásbeli feladatok Időpont: Április Megjegyzés: Forgalmi szolgálattevő feladatai (120 perc) 9. terem Vasúti személyfuvarozási pénztáros programja: Írásbeli feladatok Időpont: Április Megjegyzés: Vonatkísérői feladatai (75 perc) 9. terem Gyakorlati feladatok Időpont: Április Megjegyzés: Vasúti személyfuvarozási pénztáros feladatai, vonatkísérői feladatok (120 perc) Továbbiakban közös a program: Ebéd: Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium ebédlője Időpont: Április Szóbeli feladatok 8. terem gyülekező, 9. terem felkészülő, 9A. terem szóbeli Időpont: Április Vacsora: Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium ebédlője Időpont: Április Városnézés: tól Szállás: Casa de la Musica (Bp. VIII. ker. Vas utca 16.)

6 3. nap (április 10. szerda) Reggeli: Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium ebédlője Időpont: Április ÜNNEPÉLYES EREDMÉNYHIRDETÉS Versenyzők fogadása: 9:45- tól Ünnepi műsor A verseny értékelése Eredményhirdetés, ajándékok, jutalmak átadása (a 10. helyezettől (illetve a legvégéről) kezdődően) Zárszó Állófogadás ott a helyszínen

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV 2013. április 8-10. 2013. évi közlekedés szakterület Országos Szakmai

Részletesebben

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV 2013. április 8-10. 2013. évi közlekedés szakterület Országos Szakmai

Részletesebben

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV 2013. április 8-10. 2013. évi közlekedés szakterület Országos Szakmai

Részletesebben

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV

A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV A NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak és Felnőttképzési Igazgatóság szervezésével A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM támogatásával OSZTV 2013 2013. évi közlekedés szakterület Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek

Részletesebben

LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője. Kiskunfélegyháza április A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA

LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője. Kiskunfélegyháza április A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője Kiskunfélegyháza A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 2/A Telefon: 76/461 022 Fax: 76/461 022 e-mail: mezge.suli@gmail.com

Részletesebben

/1 21_Elelmiszer-ipari_I._fordulo

/1 21_Elelmiszer-ipari_I._fordulo Nemzeti Munkaügyi Hivatal Élelmiszer-ipari alapismeretek Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság Sorszám Teljes név 1 Ráfli Imre 2 Ladányi István 3 Vizi János 4 Czene Kitti 5 Tóth Gábor 6 Csutorka Sándor 7

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

7.30 óra Írásbeli 3. forduló A gimnázium szertárának megtekintése. Számonkérés a látottakról, hallottakról.

7.30 óra Írásbeli 3. forduló A gimnázium szertárának megtekintése. Számonkérés a látottakról, hallottakról. Május 29. (vasárnap) 6.30 7.00 óra Reggeli 7.30 óra Írásbeli 3. forduló A gimnázium szertárának megtekintése. Számonkérés a látottakról, hallottakról. 8.30. óra Írásbeli - 4. forduló Herman Ottó élete

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő ELTE Savaria Egyetemi Központ Szombathely, 2017. május 16-17. Fővédnökök: Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség elnöke

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.

Részletesebben

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE Hajdúszoboszló 2012 A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola hosszú előkészületek után 2011. szeptember 1-jén integrálódott a Debreceni Református Hittudományi

Részletesebben

NGM Közlemény. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés (OKJ azonosító száma: 52 344 01 0000 00 00)

NGM Közlemény. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés (OKJ azonosító száma: 52 344 01 0000 00 00) NGM Közlemény a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint a Vállalkozási ügyintéző szakképesítés 2012/2013-as tanévi Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének (OSZTV) meghirdetéséről A számviteli

Részletesebben

V. KERETTYE TERMÁL KUPA Kispályás labdarúgó torna és családi nap BÁZAKERETTYE 2011. június 25.

V. KERETTYE TERMÁL KUPA Kispályás labdarúgó torna és családi nap BÁZAKERETTYE 2011. június 25. Tisztelt Csapatvezető! Örömmel fogadtuk csapata nevezését a V. Kerettye Termál Kupa kispályás labdarúgó tornára. Levelünkben összefoglaljuk a lebonyolítással kapcsolatos fontosabb tudnivalókat. Kérjük

Részletesebben

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 www.fodisz.hu KAPKODD a LÁBAD! JÁTÉKOS SOR- és VÁLTÓVERSENY ZALAEGERSZEG, 2014. ÁPRILIS 11-12. Általános Tudnivalók Csapatok érkezése: 2014. április.11. /péntek/ 14.00-ig Cím: Zalaegerszeg

Részletesebben

VII. PET Kupa augusztus Napok, helyszínek, távolságok:

VII. PET Kupa augusztus Napok, helyszínek, távolságok: VII. PET Kupa 2019. augusztus 3-11. Napok, helyszínek, távolságok: 1. nap szombat (hajóépítés) Tivadar 2. nap vasárnap (hajóépítés) Tivadar 3. nap hétfő Tivadar Panyola 11.5 km 4. nap kedd Panyola Vásárosnamény-Gergelyiugornya

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

Eseménynaptár 2016/2017

Eseménynaptár 2016/2017 Eseménynaptár 2016/2017 A tanítási év A 2016/2017 tanévben a tanítási év első tanítási napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) utolsó tanítási napja: 2017. június 15. (csütörtök). Az iskola utolsó, befejező

Részletesebben

II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás

II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás II. Országos Baptista Ki Mit Tud? 2018. április 6-7. Kisújszállás Tisztelt Versenyzők, Kollégák és Diákok! Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó

Részletesebben

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15 XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS 2013. május 13-14-15 (hétfő kedd - szerda) Balatonfüred, FLAMINGÓ WELLNESS és KONFERENCIA HOTEL **** A konferencia mottója: Ötlettől a megvalósításig tények,

Részletesebben

V. KERETTYE TERMÁL KUPA Kispályás labdarúgó torna és családi nap BÁZAKERETTYE 2012. június 30.

V. KERETTYE TERMÁL KUPA Kispályás labdarúgó torna és családi nap BÁZAKERETTYE 2012. június 30. Tisztelt Csapatvezető! Örömmel fogadtuk csapata nevezését a VI. Kerettye Termál Kupa kispályás labdarúgó tornára. Levelünkben összefoglaljuk a lebonyolítással kapcsolatos fontosabb tudnivalókat. Kérjük

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben)

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben) M A S Z E M AGYAR AGRÁ RS ZAK OK TATÁS I S ZAK ÉR TŐK EGYES ÜL E TE Hungarian Associacion of Agricultural Vocational Educational Experts H-1223 Budapest, Park u. 2. EUROPEA-INTERNATIONAL konferencia. Kaszó,

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Versenykiírás 2015/2016. tanév Hagyományainknak megfelelően, ebben az évben is szeretnénk megrendezni a Budapest

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint a Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés VERSENYSZABÁLYZATA

a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint a Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés VERSENYSZABÁLYZATA A nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet alapján a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint

Részletesebben

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA BM TANINTÉZETEK 2016. ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA Miskolc, 2016. február 25. Szám: 23023/201/../2016. MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 1. A bajnokság célja 2. A bajnokság ideje és

Részletesebben

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét IV. Hírös Kupa Ejtőernyős Célbaugró Verseny Kecskemét, Matkópuszta reptér 2012. május 18-20. Versenykiírás - 2-1. A verseny rendezője: Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon

Részletesebben

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév VERSENY KATEGÓRIA: EGYÉNI A verseny célja: a belügyi rendészeti tantárgyat tanulók közül a tehetségek kiválasztása és motiválása

Részletesebben

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE Szorgalmi időszak: Szakközépiskola nappali tagozat: 9-11. osztályok 2012. szeptember 3. - 2013. június 14. 12.B, G és a 13. A osztályok 2012. szeptember 3. - 2013.

Részletesebben

XXII. HERMAN OTTÓ ORSZÁGOS BIOLÓGIAI VERSENY DÖNTŐ 2012. MÁJUS 25-26-27. KISÚJSZÁLLÁS

XXII. HERMAN OTTÓ ORSZÁGOS BIOLÓGIAI VERSENY DÖNTŐ 2012. MÁJUS 25-26-27. KISÚJSZÁLLÁS XXII. HERMAN OTTÓ ORSZÁGOS BIOLÓGIAI VERSENY DÖNTŐ 2012. MÁJUS 25-26-27. KISÚJSZÁLLÁS A legbámulatosabb alkotó maga a természet, de észrevenni varázsát, becsét csak kitartó búvárkodással és kellő alázattal

Részletesebben

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2015. május 18-19. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

I N F O R M Á C I Ó K A Z O R S Z Á G O S D Ö N TŐRŐL

I N F O R M Á C I Ó K A Z O R S Z Á G O S D Ö N TŐRŐL I N F O R M Á C I Ó K A Z O R S Z Á G O S D Ö N TŐRŐL Jelentkezés: Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek! Szeretnénk, ha az országos döntőn mindenki jól érezné magát, kellemes élményekkel távozna Szombathelyről,

Részletesebben

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása az 55 723 01 OKJ azonosítószámú Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2018/2019. tanévre 2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás hatályos

Részletesebben

4. FUVARLEVÉL KEZELÉS

4. FUVARLEVÉL KEZELÉS - 1 - OKJ 52 841 04 Vasútüzemvitel-ellátó elágazás OKJ 52 841 04 0010 52 02 Vasúti árufuvarozási pénztáros Tananyag és heti óraszámok (elmélet + elméletigényes gyakorlat + gyakorlat Sz. TANTÁRGYAK Tananyagegység

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Jóváhagyom! Budapest, 2013. augusztus 14. Bittmann Tibor tű. ezredes sk. BM OKF Humán Szolgálat szolgálatvezető VERSENYKIÍRÁS Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Felterjesztem! Pécs, 2013. augusztus 13-án Mácsai

Részletesebben

XXIII. Nagykun Diák Sportviadal. részletes programja

XXIII. Nagykun Diák Sportviadal. részletes programja A XXIII. Nagykun Diák Sportviadal részletes programja Fontos tudnivalók Szálláshelyek Iskola Létszám Épület Tanterem Helyi segítők Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szentannai Sámuel Gimnázium,

Részletesebben

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013.

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013. ÓE, i Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013. I./ ÓE, Vezetőképző Tábor Helyszín: Időpont: Résztvevők: Óbudai Egyetem Bánki Donát Üdülője, Zamárdi 2013. június 7-9. hétvége (péntek-vasárnap) max. 36 fő

Részletesebben

Gyakorlati tudnivalók az érettségi vizsgákhoz október-november

Gyakorlati tudnivalók az érettségi vizsgákhoz október-november Gyakorlati tudnivalók az érettségi vizsgákhoz 2013. október-november Az írásbeli érettségi vizsgák időpontjai Írásbeli időpontja Délelőtt Délután Magyar nyelv és irodalom 2013.október 14. Hétfő Egészségügyi

Részletesebben

Szóbeli Záróvizsga ideje (év.hó.nap.óra.perc)

Szóbeli Záróvizsga ideje (év.hó.nap.óra.perc) Hallgató oktatási azonosítója Írásbeli Záróvizsga ideje (év.hó.nap.óra.perc) - amennyiben van Írásbeli Záróvizsga helye (cím, emelet, terem) - amennyiben van Szóbeli Záróvizsga ideje (év.hó.nap.óra.perc)

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

V-VI. kcs. leány városi B kategóriás röplabda diákolimpia forgatókönyve 2016/2017.

V-VI. kcs. leány városi B kategóriás röplabda diákolimpia forgatókönyve 2016/2017. V-VI. kcs. leány városi kategóriás röplabda diákolimpia forgatókönyve 2016/2017. Neveztek: Svetits Katolikus Gimnázium Svetits Katolikus Gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium Szent

Részletesebben

24. KÖZÉP-EURÓPAI KÖZJEGYZŐI KOLLOKVIUM

24. KÖZÉP-EURÓPAI KÖZJEGYZŐI KOLLOKVIUM Meghívó Dr. Navracsics Tibor védnöksége alatt megrendezésre kerülő 24. KÖZÉP-EURÓPAI KÖZJEGYZŐI KOLLOKVIUM Sopron Időpont: 2012. november 8-10. Szervezési tudnivalók: A KOLLOKVIUM ELŐADÁSAINAK HELYSZÍNE:

Részletesebben

PÁLYÁZAT. 57. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság 2012.

PÁLYÁZAT. 57. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság 2012. PÁLYÁZAT az 57. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság megrendezésére 2012. 1. Pályázó adatai neve :Szegedi Repülő Közhasznú Egyesület (DAC 1930.) címe :6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér számlázási címe

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat 8/24/2015 hétfő 8/25/2015 kedd Javítóvizsga írásbeli Szakképzős felvételi Gólyatábor 8/26/2015 szerda Javítóvizsga szóbeli Szakképzős beiratkozás Gólyatábor 8/27/2015

Részletesebben

2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27. 2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja

Részletesebben

01.24. Hétfő 01.25. Kedd 01.31. Hétfő 02.01. Kedd 02.07. Hétfő. Tanulástechnikai tréning oktató: Szamosi Judit Szünet Szünet Szünet Szünet Szünet

01.24. Hétfő 01.25. Kedd 01.31. Hétfő 02.01. Kedd 02.07. Hétfő. Tanulástechnikai tréning oktató: Szamosi Judit Szünet Szünet Szünet Szünet Szünet Felnőttképzési nyilvántartásba vételi szám: 01012104 Intézményakkreditációs lajstromszám: AL2261 Ütemterv Komplex csoport 2011. I. félév Képzés:, nyelvvizsgafelkészítő (akk. lajstromszám: PL2357/001),

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

Nyári tábor augusztus Pannon Egyetem Georgikon Kar. Keszthely PROGRAMTERV

Nyári tábor augusztus Pannon Egyetem Georgikon Kar. Keszthely PROGRAMTERV Nyári tábor 2016. augusztus 25-28. Pannon Egyetem Georgikon Kar Keszthely PROGRAMTERV Első nap - 2016. augusztus 25. (csütörtök) 16:00 Regisztráció (folyamatos), szállás regisztráció (egyetemi kollégium)

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése 1. előadás: AFRIKA 11:00 sport, foci, akadályverseny 17:30 szünet A kollégiumnál kipakolás, elrendeződés A helyszín bemutatása, Csoportok beosztása,

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 XIX. Kapkodd a lábad! JÁTÉKOS SOR- ÉS VÁLTÓVERSENY ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIAI DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai lebonyolítója Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-

Részletesebben

Tájékoztató. Értékelés Összesen: 100 pont

Tájékoztató. Értékelés Összesen: 100 pont A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést

Részletesebben

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH)

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) Menjetek békével, szolgáljátok Istent és embertársaitokat! FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) A GFKH célja, hogy a 9-12. osztályosok egy háromfordulós, szellemet és lelket pezsdítő

Részletesebben

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG ÉVI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA Belügyminisztérium Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-9700 Szombathely, Ady Endre tér 1. E-mail: vas.mki@katved.gov.hu Hivatali: Tel: 06-94/513-430, Fax: 06-94/513-437, BM: 03-1/22-830, BM FAX:

Részletesebben

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre.

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. Kedves Sportbarát! IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny M E G H Í V Ó 2009. 09. 27. Szeretettel meghívom a klubodat a IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. A verseny 2009. november

Részletesebben

Meghívó. Üzleti delegáció Izrael. Időpont: 2015. április 26-30.

Meghívó. Üzleti delegáció Izrael. Időpont: 2015. április 26-30. Meghívó Üzleti delegáció Izrael Időpont: 2015. április 26-30. A Tel-Avivban megrendezésre kerülő Agritech 2015 (2015. április 28-30.) nemzetközi agrárgazdasági vásár idején a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

BUDAPEST VIII., BERZSENYI D. U. 4. 1. EM. 15. SZÁM ALATTI, 34603/0/A/18 HRSZ-Ú, 44 M 2 ALAPTERÜLETŰ, 1,5 SZOBÁS, KOMFORT NÉLKÜLI LAKÁS

BUDAPEST VIII., BERZSENYI D. U. 4. 1. EM. 15. SZÁM ALATTI, 34603/0/A/18 HRSZ-Ú, 44 M 2 ALAPTERÜLETŰ, 1,5 SZOBÁS, KOMFORT NÉLKÜLI LAKÁS BUDAPEST VIII., BERZSENYI D. U. 4. 1. EM. 15. SZÁM ALATTI, 34603/0/A/18 HRSZ-Ú, 44 M 2 ALAPTERÜLETŰ, 1,5 SZOBÁS, KOMFORT NÉLKÜLI LAKÁS 1.680.000 Ft 2012. 02. 07. (kedd) és/vagy 02. 16. (csütörtök) 09:00-09:15

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MEGHÍVÁSOS SÍ- ÉS SNOWBOARD VERSENYE ÉV

BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MEGHÍVÁSOS SÍ- ÉS SNOWBOARD VERSENYE ÉV BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MEGHÍVÁSOS SÍ- ÉS SNOWBOARD VERSENYE 2019. ÉV VERSENYKIÍRÁS A verseny helye: SÁTORALJAÚJHELY, ZEMPLÉN KALANDPARK A verseny ideje: 2019. január 24. (esőnap: 2019.02.14.) A verseny

Részletesebben

ÜTEMTERV. 2011 évre A Károli Gáspár Református Egyetem munka-és tűzvédelmi feladatainak végrehajtására

ÜTEMTERV. 2011 évre A Károli Gáspár Református Egyetem munka-és tűzvédelmi feladatainak végrehajtására Trust Capital Kft 1070 Budapest, Nefelejcs u. 22. Fsz/8. mail: trustcapitalkft@gmail.com ÜTEMTERV 2011 évre A Károli Gáspár Református Egyetem munka-és tűzvédelmi feladatainak végrehajtására Budapest,

Részletesebben

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA Szolnoki Főiskola Szolnok Ikt.szám: SZF/4840/2012. Üi.: Takács Katalin NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden FSZ képzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2012. szeptember 10. és 11. Az Információs

Részletesebben

XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ JÚNIUS (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS

XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ JÚNIUS (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ 2017. JÚNIUS 2-3-4. (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS A legbámulatosabb alkotó maga a természet, de észrevenni varázsát, becsét csak kitartó

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Eger, május20.

Eger, május20. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Tel.: +3670/365-02-36 VERSENYKIÍRÁS BOSCH Mesterek Tornája ésdemó Kupa Eger, 2018. május20. Időpont : 2018. május 20. Helyszín: Rendező: Kemény Ferenc Körcsarnok 3300 Eger,

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2016/17-es tanévre

Részletesebben

VII. KERETTYE TERMÁL KUPA Kispályás labdarúgó torna és családi nap BÁZAKERETTYE 2013. június 29.

VII. KERETTYE TERMÁL KUPA Kispályás labdarúgó torna és családi nap BÁZAKERETTYE 2013. június 29. Tisztelt Csapatvezető! Örömmel fogadtuk csapata nevezését a VII. Kerettye Termál Kupa kispályás labdarúgó tornára. Levelünkben összefoglaljuk a lebonyolítással kapcsolatos fontosabb tudnivalókat. Kérjük

Részletesebben

NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2014. szeptember 08. - 10.

NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2014. szeptember 08. - 10. SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) Ikt.szám: SZF/2962/2014. Üi.: Bakos Róbertné INFORMÁCIÓS NAPOK

Részletesebben

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma 4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1. Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debrecen, 2013. szeptember 23. dr. Cserpák

Részletesebben

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat 2016.08.22 hétfő 2016.08.23 kedd 2016.08.24 szerda 2016.08.25 csütörtök 2016.08.26 péntek 2016.08.27 szombat 2016.08.28 vasárnap 2016.08.29 hétfő 2016.08.30 kedd

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat.

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat. Česká společnost pro osvětlováni, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, Slovenska Svetelnotechnická Spolocnost Polski Komitet Oświetleniowy SEP LUMEN V4 V. Konference Vyšegrádských

Részletesebben

IX. CSALÁDKONGRESSZUS Veszprém, július

IX. CSALÁDKONGRESSZUS Veszprém, július IX. CSALÁDKONGRESSZUS Veszprém, 2018. július 11-15. Programterv Általános információk: A központi sátor ad helyet a regisztrációnak és a reggeli osztásának (minden reggel 07:00-08:00 óra között a szobaszám

Részletesebben

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 8600 Siófok, Kandó Kálmán utca 20. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Harkány, 2015.

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

A verseny időpontja: március 23. (szerda)

A verseny időpontja: március 23. (szerda) Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap! Zsoltárok 96:2. Tisztelt Igazgató Asszony / Igazgató Úr! Tisztelt Énektanár Kolléganő / Kolléga! Örömmel értesítjük Önöket, hogy

Részletesebben

PROGRAMTERV SPORTNAP

PROGRAMTERV SPORTNAP PROGRAMTERV SPORTNAP 2014. április 16. Időpont Tevékenység Helyszín Résztvevők Eszközszükséglet Felelős 7.30-8.00 8.00-8.30 8.30-9.00 9.00-12.30 - gyülekező - állomáshelyek előkészítése - sorakozó osztályonként

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság,

2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság KECSKEMÉT 2013. május 17-19. 1 Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság,

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, június Forgatókönyv

Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, június Forgatókönyv Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, 2016. június 23-24. Forgatókönyv 2016. június 23. csütörtök TECHNIKAI ÉRTEKEZLET Hajdúnánás - Hajdúnánási Gyógyfürdő (4080 Hajdúnánás Fürdő út 7.),

Részletesebben

0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra

0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.16. 9:18 17 feladatellátási hely 14 intézményben 031107 Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Intézmény címe: 4024 Debrecen, Szent Anna

Részletesebben

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS 6. Villamosenergia-ipari Futó 6. Villamosenergia-ipari Futó A találkozó A találkozó időpontja: 2016. október 1-2. A találkozó helye: Paks A találkozó rendezője: MVM KONTÓ ZRt. A

Részletesebben

A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 02

Részletesebben

MVM ASSO 99 MAGYAR BAJNOKSÁG ÉS EURÓPA KUPA MVM MELGES 24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG. Balatonfüred-Koloska Marina 2012. 08.21-26.

MVM ASSO 99 MAGYAR BAJNOKSÁG ÉS EURÓPA KUPA MVM MELGES 24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG. Balatonfüred-Koloska Marina 2012. 08.21-26. MVM ASSO 99 MAGYAR BAJNOKSÁG ÉS EURÓPA KUPA MVM MELGES 24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Balatonfüred-Koloska Marina 2012. 08.21-26. PROGRAMFÜZET Versenyek kiírója: Magyar Vitorlás Szövetség Rendező egyesület:

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 05 1.2.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT. Sárkányhajó Kupa 2016.

TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT. Sárkányhajó Kupa 2016. TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. Fadd-Dombori, 2016. szeptember 09-11. TÁJÉKOZTATÓ a VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. évi találkozójáról A találkozó rendezője: ATOMERŐMŰ SPORTEGYESÜLET Levélcím:

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola A versenyző kódja:... VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 48-54. XV. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI

Részletesebben

Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola Szarvas, Kossuth tér 3. MUNKATERV. 2015/2016. tanév

Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola Szarvas, Kossuth tér 3. MUNKATERV. 2015/2016. tanév Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola Szarvas, Kossuth tér 3. MUNKATERV 2015/2016. tanév 1 Tanszakvezetők: vonós: Vas István zongora, harmonika: Iváncsó Viola fúvós, ütő: Szabados Tóth Gábor csoportos:

Részletesebben

Munkaterv havi bontásban

Munkaterv havi bontásban Munkaterv havi bontásban A 2016/2017-ES TANÉV FELADATAI HAVI LEBONTÁSBAN Időpont Feladat 2016.augusztus 25-31. A nyári gyakorlat igazolása, dokumentálása A javító vizsga lebonyolítása 2016. augusztus 30.

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben