BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK KÖZSZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE 1.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK KÖZSZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE 1."

Átírás

1 Kiszombor Község Önkormányzata Képviselıtestületének 21/1996 (XII.30.) KKÖT R E N D E L E T E kéményseprı-ipari közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl (Egységes szerkezetben) Kiszombor Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított évi LXV. törvény 10. a) pontja és 16. (1) bekezdése alapján, figyelemmel az egyes helyi közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl szóló évi XLII. törvény 1 -ában foglaltakra, a kéményseprı-ipari közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl az alábbi rendeletet alkotja: 3 BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK KÖZSZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE 1. (1) Kiszombor község közigazgatási területén az önkormányzat a lakásban és más helyiségben épülı vagy a lakásban és más helyiségben már meglévı kémény, valamint tartozékainak: mőszaki felülvizsgálatára, ellenırzésére, tisztítására, valamint szakvélemény adására irányuló közszolgáltatást vezet be. (2) A közszolgáltatás igénybevétele valamennyi ingatlantulajdonosra, kezelıre, bérlıre (továbbiakban: tulajdonos) k ö t e l e z ı. KÖZSZOLGÁLTATÁST VÉGZİ SZOLGÁLTATÓ A közszolgáltatást a település közigazgatási területén az önkormányzat által meghirdetett pályázatot elnyerı Szegedi Kéményseprıipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (6725 Szeged, Moszkvai krt. 27.) végzi. 4 A KÖZSZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁSÁNAK RENDJE - MÓDJA 3. (1) A szolgáltató a szolgáltatási tevékenység ellátásához szükséges tárgyi és személyi feltételeket köteles biztosítani. (2) A szolgáltatónak - külön megrendelés nélkül - kell elvégeznie: a.) az egyedi, győjtı- és a 4096 cm2 /64 cm x 64 cm/ kürtı-keresztmetszető központi hıellátó tüzelıberendezések, füstgázelvezetésre szolgáló kéményeinél és azok tartozékainál 4 évenként az ellenırzést, tisztítást és a mőszaki felülvizsgálatot, b.) szilárd - és olaj - tüzelıberendezés füstgáz elvezetésére szolgáló egyedi és győjtıkémények, valamint azok kéménytoldói és szikrafogói félévenkénti ellenırzését és tisztítását, 1 9/B/ (IV.1.) KKÖT r. 2 16/ (VIII.17.) KKÖTr. 3 21/2004. (XI.30.) KKÖT r. 4 27/2009. (XII.16.) KKÖT r. 1.

2 c.) a b) pontban meghatározott kémények bekötései - a cserépkályhák bekötınyílásai kivételével -, továbbá koromzsákjai, füstcsatornái, valamint a mellékcsatornás győjtıkémények mellékcsatornái évenkénti ellenırzését és tisztítását, d.) a b) pontban foglalt kémények, amelyeket külön jogszabályban meghatározott idıszakos tartózkodás céljára szolgáló üdülıegységben használnak 4 évenkénti ellenırzését és tisztítását, e.) szilárd- és olaj tüzelıberendezés füstgáz elvezetésére szolgáló központi kémények, valamint azok tartozékai esetén, ha a kéménykürtı keresztmetszete cm 2 -nél kisebb a használat ideje alatt 3 havonta, cm 2 vagy annál nagyobb évenkénti ellenırzését és tisztítását, f.) gáz- tüzelıberendezés égéstermékének elvezetésére szolgáló - egyedi - és győjtıkémények átjárhatóságának és a keletkezı égéstermékek maradéktalan eltávozásának évenkénti ellenırzését, e kémények valamint azok kéménytoldói szikrafogói, bekötı nyílásai - a cserépkályhák bekötınyílásai kivételével - a kondenzgyőjtıi, koromzsákjai, füstcsatornái, továbbá a mellékcsatornás győjtıkémények mellékcsatornái egyidejőleg történı tisztítását, ha szükséges - központi kémények átjárhatóságának és a keletkezı égéstermék maradéktalan eltávozásának évenkénti ellenırzését, egyidejőleg tisztítását, ha szükséges, g. ) a tartalékkémények és tartozékaik évenkénti ellenırzését és egyidejőleg történı tisztítását, ha szükséges, h) az idıszakos tartózkodás céljára szolgáló üdülıegység tartalékkéményeinek és tartozékainak 4 évenkénti ellenırzését és egyidejőleg történı tisztítását, ha szükséges. 4. (1) A szolgáltató köteles a munka megkezdése elıtt kellı idıben - de legalább 8 nappal megelızıen - a tulajdonost írásban, vagy hirdetmény útján, illetıleg a helyben szokásos módon értesíteni. (2) Közvetlen élet - vagy tőzveszély esetén a szolgáltató köteles a kémény, illetıleg a tüzelıberendezés használatának azonnali megszüntetésére a tulajdonost írásban értesíteni. (1) Kémények csak a szolgáltató által igazolt szakvélemény birtokában üzemeltethetık. 5. (2) Szakvéleményt a szolgáltatónak - új égéstermék - elvezetık kivitelezése közben eltakarás elıtt, a megrendeléstıl számított 3 napon belül, - új, újjá épített, vagy megosztott épületek, lakások használatba vételéhez, - újonnan épített, vagy javított, illetıleg újból használatba vett és felülvizsgálati kötelezettség alá esı kémények és tartozékai üzemeltetésére, a megrendeléstıl számított 8 napon belül, - gázüzemő, továbbá tüzelési mód vagy a kémény terhelésének megváltoztatása esetén - más tüzelıberendezés meglévı kéménybe való bekötése esetén, a megrendeléstıl számított 15 napon belül, - a 3 (2) bekezdés a) pontjában meghatározott munkákhoz a megrendeléstıl számított 30 napon belül kell kiadni. 6. (1) A tulajdonos köteles biztosítani a szolgáltató részére a helyszínre történı bejutást, a munka akadálytalan elvégzését, valamint a közszolgáltatás során észlelt szabálytalanságok megszüntetését.

3 (2) A tulajdonos írásban köteles a meglévı kémény felújítását, illetıleg valamely kéménynek használaton kívüli kéménnyé történı átalakítását - a munka megkezdését megelızı 15 nappal bejelenteni. A KÖZSZOLGÁLTATÁS DÍJTÉTELEI, FIZETÉSI MÓDJA (1) A kéményseprı-ipari szolgáltatások díjtételeit e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. 6 (2) A közüzemi szerzıdés a szolgáltató és a tulajdonos között a szolgáltatás igénybevételével, illetve a bejelentési kötelezettség teljesítésével, vagy a megrendeléssel jön létre. (3) Az elvégzett, igazolt munka után a közszolgáltatást igénybe vevı tulajdonos igényének megfelelıen az aktuális díj fizethetı készpénzzel, átutalással, csekkel, csoportos beszedési megbízással. Készpénzfizetés esetén a szolgáltató a helyszínen kiállítja a munkalapot és az egyszerősített számlát. Nem készpénzfizetés esetén, postai úton történik a kiszámlázás és a munkalap megküldése. 7 A KÖZSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK MEGTAGADÁSA 8. Az a tulajdonos, aki a közszolgáltatás ellátásához szükséges feltételeket a szolgáltató részére nem biztosítja, valamint a rendelet 6 (2) bekezdésében foglaltaknak nem tesz eleget, szabálysértést követ el és ,-Ft-ig terjedı pénzbírsággal sújtható. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 9. Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatásokról szóló 27/1996. /X.30./ BM. rendeletben foglaltakat kell alkalmazni E rendelet január 1. napjával lép hatályba. Nagy Tibor sk. polgármester. Gulácsiné Somogyi Ilona sk.. A rendelet kihirdetésének idıpontja : december 30. Záradék: A rendeletet módosította a 9/B/1998. (IV.1.) KKÖT. rendelet, amely a szolgáltatóra és a díjtételre vonatkozik. Hatálybalépés idıpontja: IV.1. A rendeletet módosította a 16/1999. (VIII.17.) KKÖT. rendelet, amely a szolgáltatóra és a díjtételre vonatkozik. Hatálybalépés idıpontja: VIII /B/ (IV.1.) KKÖT 2 16/ (VIII.17.) KKÖT 3 21/2004. (XI.30.) KKÖT 4 módosította a 3/2007. (I.30.) KKÖT r. (áfa) * az árak 20 %-os Áfa-t tartalmaznak 5 módosította a 25/2007. (XI.28.) KKÖT r. (díj) 6 módosította a 27/2009. (XII.16.) KKÖT r. 2. (1) bek. 7 módosította a 27/2009. (XII.16.) KKÖT r. 2. (2) bek.

4 A rendeletet módosította a 21/2004. (XI. 30.) KKÖT rendelet, amely a szolgáltató címe, telephelyének megjelölésére és a díjtételekre vonatkozik. Hatálybalépésének idıpontja: november 30, a díjtételekre vonatkozóan: január 1. A rendelet a R. egyéb rendelkezéseit nem érinti, annak egységes szerkezetbe foglalva és EU felülvizsgálatra vonatkozó záradékkal ellátva: Kiszombor, november 30. Módosította: 3/2007. (I.30.) KKÖT r. Módosította: 25/2007. (XI.28.) KKÖT r. Egységes szerkezetbe foglalva: november 28. Dr. Kárpáti Tibor sk. Záradék: E rendelet a belsı piaci szolgáltatásokról szóló az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja. Módosította: 17/2007. (X.28.) KKÖT r. Módosítva a záradékkal és egységes szerkezetbe foglalva: október 28. Módosította: 27/2009. (XII.16.) KKÖT r. Egységes szerkezetbe foglalva: december 16. Dr. Kárpáti Tibor sk. Dr. Kárpáti Tibor

5 A kötelezı kéményseprı-ipari szolgáltatások díjtételei * /nettó éves díj/: 21/1996 (XII.30.) KKÖT 1. sz melléklet 6 Kémény típusa lakossági/közületi 1. Egyedi kémények tisztítása, ellenırzése 4 évenkénti mőszaki felülvizsgálata 730,- Ft 2. Egycsatornás győjtıkémény tisztítása, ellenırzése (szintenként) 3. Központi kémény tisztítása, ellenırzése (méterenként) 300,- Ft 150,- Ft 4. Tartalékkémények tisztítása, ellenırzése 400,- Ft 5. Kémények, füstcsatornák építésével, használatával összefüggı szakvélemény adása díjtalan 6. Lakó- és közösségi épületek kéményeinek - kiégetése (Ft/óra) 1.400,- Ft - füstnyomás-próbája díjtalan 7. Bontás nélküli dugulás elhárítás díjtalan 8. Nem folyamatos tartózkodás céljára használt épületek kéményeinek tisztítása, ellenırzése 9. A jogszabály szerint felülvizsgálati kötelezettség alá esı kémények terhelhetıségének megállapítása, mőszaki felülvizsgálata, szakvéleményezése. Újonnan épített, felújított, újból használatba vett, gázfogyasztó berendezéssel kapcsolatos vizsgálatok 730,- Ft 4.392,- Ft/alkalom * az árak az Áfa-t nem tartalmazzák 6 módosította a 27/2009. (XII.16.) KKÖT r. 3. -a (díj)

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK KÖZSZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE 1.

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK KÖZSZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE 1. Kiszombor Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/996 (XII.0.) KKÖT R E N D E L E T E kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (Egységes szerkezetben) Kiszombor Község Önkormányzatának

Részletesebben

/2/ A kéményseprő-ipari közszolgáltatást Székkutas község közigazgatási területén valamennyi ingatlantulajdonos köteles igénybe venni.

/2/ A kéményseprő-ipari közszolgáltatást Székkutas község közigazgatási területén valamennyi ingatlantulajdonos köteles igénybe venni. Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 18/1999./XII.10./. Ktr. számú rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Székkutas Község Képviselőtestülete az egyes helyi

Részletesebben

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 17/1999. (VIII.9.) Önkormányzati rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 17/1999. (VIII.9.) Önkormányzati rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 17/1999. (VIII.9.) Önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről / egységes szerkezetben / Hatályon kívül helyezve:

Részletesebben

41/1999.(12.13.) Kgy. sz. rendelet 1. A kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

41/1999.(12.13.) Kgy. sz. rendelet 1. A kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről 41/1999.(12.13.) Kgy. sz. rendelet 1 A kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről

Részletesebben

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 29/2003.(XII. 10.) számú. rendelete

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 29/2003.(XII. 10.) számú. rendelete Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 29/2003.(XII. 10.) számú rendelete a kötelezı kéményseprı- ipari közszolgáltatásról (Egységes szerkezetben) Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-232/2011. Tárgy: A kéményseprı-ipari közszolgáltatás 2012. évi közszolgáltatási

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 38/1996. (IX. 1.) számú. r e n d e l e t e ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1..

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 38/1996. (IX. 1.) számú. r e n d e l e t e ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 38/1996. (IX. 1.) számú r e n d e l e t e a kötelező kéményseprőipari közszolgáltatás igénybevételéről A Közgyűlés az 1995. évi XLII. törvény 4..(4) bekezdésében

Részletesebben

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 23/2009.(XI.25.) rendelete

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 23/2009.(XI.25.) rendelete MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 23/2009.(XI.25.) rendelete a kéményseprıipari kötelezı közszolgáltatás igénybevételérıl A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 9/2013. (VI.7.) Önkormányzati rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 9/2013. (VI.7.) Önkormányzati rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (VI.7.) Önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról / egységes szerkezetben / Hatályon kívül helyezve: 2014. január 1.-től

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. A Visegrádi Önkormányzat 2/1997. (IV. 9.) ör. rendelete a kéményseprıipari közszolgálatatások kötelezı igénybevételérıl [egységes szerkezetben a *21/2005. (XI. 25.), az **1/2007. (I. 26.) rendeletekkel,

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-123/2010. Tárgy: A kéményseprı-ipari szolgáltatások 2011. évi díjtételei

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl

Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl (Egységes szerkezetben a 3/1998. (II. 9.), 18/2005. (XII 9.), 15/2007. (XII.

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének. 26/2009.(XI. 27.) számú. rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetben)

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének. 26/2009.(XI. 27.) számú. rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2012. május 1-tıl Egységesítve: 2012. április 30. Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 26/2009.(XI. 27.) számú rendelete a kötelezı kéményseprı- ipari közszolgáltatásról (Módosításokkal

Részletesebben

Gölle Község Önkormányzatának 16/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelete

Gölle Község Önkormányzatának 16/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelete Gölle Község Önkormányzatának 16/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről a 14/2007.(XII.1.) számú rendelettel egységes szerkezetben Gölle Községi

Részletesebben

27/1996. (X. 30.) BM rendelet. a kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatásról. Fogalommeghatározások

27/1996. (X. 30.) BM rendelet. a kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatásról. Fogalommeghatározások 27/1996. (X. 30.) BM rendelet a kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatásról Az egyes helyi közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl szóló 1995. évi XLII. törvény 4. -ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

1 Módosította az 50/2007. (12. 28.) sz. Ör. 1. -a, mely hatályos 2008. január 1-től

1 Módosította az 50/2007. (12. 28.) sz. Ör. 1. -a, mely hatályos 2008. január 1-től Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1996. évi 88. sz. Önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/1997. (XI.6.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 48/2005.(XII. 16.) sz. rendelettel módosított 1/2004. (I. 30.) sz. RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 48/2005.(XII. 16.) sz. rendelettel módosított 1/2004. (I. 30.) sz. RENDELETE SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 48/2005.(XII. 16.) sz. rendelettel módosított 1/2004. (I. 30.) sz. RENDELETE A kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (A módosítással egységes szerkezetbe

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése 37/1996.(XII.19.) KGY számú rendelete a kéményseprıipari közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl, a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város

Részletesebben

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/1997. (XI.6.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése 37/1996.(XII.19.) KGY számú rendelete a kéményseprıipari közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl, a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú város Közgyűlésének 29/1995.(XII.18.)Ör. sz. rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatásról

Salgótarján Megyei Jogú város Közgyűlésének 29/1995.(XII.18.)Ör. sz. rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatásról Salgótarján Megyei Jogú város Közgyűlésének 29/1995.(XII.18.)Ör. sz. rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a 41/1996.(XII.27.), 2/2000.(I.31.), 52/2006.(XII.12.), 34/2007.(XII.18.),

Részletesebben

Ssz A kémény típusa Lakossági Közületi Lakossági Közületi. 430,- Ft/db/szint

Ssz A kémény típusa Lakossági Közületi Lakossági Közületi. 430,- Ft/db/szint Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 100-2/2010. Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Tárgy: Kéményseprő-ipari

Részletesebben

A./ Külön megrendelés nélkül kötelezően elvégzendő kéményseprő-ipari közszolgáltatások től ÁFA nélkül és 20% ÁFA-val.

A./ Külön megrendelés nélkül kötelezően elvégzendő kéményseprő-ipari közszolgáltatások től ÁFA nélkül és 20% ÁFA-val. Sátorhely Község Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2008. (XII. 18.) Ör. sz. rendelete a kötelezően igénybe veendő kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 3/2007. (II. 15.) Ör. számú rendelet módosításáról

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 45/1997. (XII.10.) Kr. számú rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 45/1997. (XII.10.) Kr. számú rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 45/1997. (XII.10.) Kr. számú rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 1990.

Részletesebben

MOHÁCSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS MOHÁCSI MIKRÓKÖRZET KÉMÉNYSEPRŐ- IPARI KÖZSZOLGÁLTATÁSAINAK DÍJAI évben ( Ft/óra, 30,70 Ft/perc)

MOHÁCSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS MOHÁCSI MIKRÓKÖRZET KÉMÉNYSEPRŐ- IPARI KÖZSZOLGÁLTATÁSAINAK DÍJAI évben ( Ft/óra, 30,70 Ft/perc) Sátorhely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2008. /II. 1./ Ör. sz. rendelete a kötelezően igénybe veendő kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 3/2007. /II. 15./ Ör. sz. rendelet módosításáról

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 60/1999. (XII. 1.) Kgy. rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 60/1999. (XII. 1.) Kgy. rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 60/1999. (XII. 1.) Kgy. rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról [A 24/2000. (XII. 1.) Kgy., a 25/2006. (XII.15.) Kgy., a 32/2007. (XI. 30) Kgy.,

Részletesebben

a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló évi 88. sz. önkormányzati rendelet módosításáról

a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló évi 88. sz. önkormányzati rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 61/2000. (11. 25.) számú rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 1996. évi 88. sz. önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

12/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete

12/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete a helyi kéményseprı ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl. (Egységes szerkezetben a módosításáról

Részletesebben

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 17/2010. (XII. 11.) Kgy. rendelete

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 17/2010. (XII. 11.) Kgy. rendelete A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 17/2010. (XII. 11.) Kgy. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló, többször módosított 12/1996. (XI. 11.) Kgy.

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2001.(I.9.) számú rendelete A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről (a módosítással egységes szerkezetben) Dédestapolcsány

Részletesebben

1.1. Folyamatos tartózkodás céljára szolgáló épületek, helyiségek kéményei 1.1.1. Szilárd és olaj-tüzelıberendezések egyedi kéményeinek

1.1. Folyamatos tartózkodás céljára szolgáló épületek, helyiségek kéményei 1.1.1. Szilárd és olaj-tüzelıberendezések egyedi kéményeinek 1. sz. melléklet 1. oldal Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlés kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 37/1996. (XII.19.) Kgy. rendeletéhez kéményseprı-ipari közszolgáltatások 2012. évi tervezett

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete a kéményseprő - ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről (Egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 36/2004. (11.26.) sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 36/2004. (11.26.) sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 36/2004. (11.26.) sz. rendelete 8. sz. melléklet a kéményseprői pari közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 1996. évi 88. sz. önkormányzati rendelet

Részletesebben

Sárvár város Önkormányzata 11/1999. (V.6.) sz. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

Sárvár város Önkormányzata 11/1999. (V.6.) sz. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről 1 Sárvár város Önkormányzata 11/1999. (V.6.) sz. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Sárvár város Önkormányzata az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről

Részletesebben

A Rendelet melléklete helyébe jelen önkormányzati rendelet melléklete lép. E rendelet 2008. január 1-jével lép hatályba.

A Rendelet melléklete helyébe jelen önkormányzati rendelet melléklete lép. E rendelet 2008. január 1-jével lép hatályba. A Tolna Megyei Önkormányzat 20/2007. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 17/2000. (XII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról A Tolna Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Nov-dec. hó elızı év bázis

Nov-dec. hó elızı év bázis Folyamatosan kötelezı kéményseprı-ipari munkák költségkimutatása Sárospatak városban Megnevezés 2011 év tényleges Nov-dec. hó elızı év bázis eft-ban 2012 év tervezet Növekedés Csökkenés Munkabér 5000 5200

Részletesebben

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Halmaj község önkormányzatának 3/2001.(02.09.)sz.rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről

Halmaj község önkormányzatának 3/2001.(02.09.)sz.rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről Halmaj község önkormányzatának 3/2001.(02.09.)sz.rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről Halmaj község képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. DARUSZENTMIKLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK a 13/2010. (XII.03.) Önkormányzati rendelettel módosított 17/2009. (XII.15) Önkormányzati rendelete A kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező

Részletesebben

./. (..) önkormányzati rendelete

./. (..) önkormányzati rendelete SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK a kötelezıen igénybeveendı, szervezett kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 2/1997. (II. 19.) számú rendelet módosításáról Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás Díjtételek január 01. napjától. Ssz. Szolgáltatás Díj Díj

Kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás Díjtételek január 01. napjától. Ssz. Szolgáltatás Díj Díj Kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás Díjtételek 0. január 0. napjától Ssz. Szolgáltatás Díj Díj Nettó Mértékegység Bruttó Mértékegység A. Külön megrendelés nélkül kötelezően elvégzendő kéményseprő-ipari

Részletesebben

2. (2) A rendelet személyi hatálya magánszemélyekre, társasházakra, illetve gazdálkodó szervezetekre terjed ki.

2. (2) A rendelet személyi hatálya magánszemélyekre, társasházakra, illetve gazdálkodó szervezetekre terjed ki. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 52/2012. (XII.22.) önkormányzati rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged

Részletesebben

Kaposmérő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Kaposmérő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Kaposmérő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (V.1.) r e n d e l e t e a helyi kéményseprő ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről. (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Mórahalom városi Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2013. (II. 28. ) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Mórahalom városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

34/1998./XI.26./ sz. R E N D E L E T Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról

34/1998./XI.26./ sz. R E N D E L E T Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 34/1998./XI.26./ sz. R E N D E L E T Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. tv. 16. /1/ bekezdése és az egyes helyi közszolgáltatások

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı Kakas Béla polgármester Tárgy Rendelet-tervezet a kéményseprıipari közszolgáltatásról szóló 29/2000. (XII. 12.) Önkormányzati rendelet

Részletesebben

NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL

NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 22/2000. (XII.19.), 4/2000. (III.28.), 15/1999. (XII.21.) rendelettel módosított 10/1996. (IV.30.) rendelet az egyes helyi közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl

Részletesebben

34/1998./XI.26./ sz. R E N D E L E T Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról

34/1998./XI.26./ sz. R E N D E L E T Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 34/1998./XI.26./ sz. R E N D E L E T Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. tv. 16. /1/ bekezdése és az egyes helyi közszolgáltatások

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzatának... sz. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről TERVEZET

Kazincbarcika Város Önkormányzatának... sz. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről TERVEZET Kazincbarcika Város Önkormányzatának... sz. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről TERVEZET Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Nagyszénás Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2001. (XI.27.) önkormányzati rendelete

Nagyszénás Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2001. (XI.27.) önkormányzati rendelete Nagyszénás Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2001. (XI.27.) önkormányzati rendelete A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás igénybevételéről (Hatályos: 2015-02-01 től) Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

A kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 4/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

A kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 4/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK./. (..) önkormányzati rendelettervezete a kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 4/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelet módosításáról Sárospatak

Részletesebben

27/1996. (X. 30.) BM rendelet a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

27/1996. (X. 30.) BM rendelet a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról OptiJus Opten Kft. I. 27/1996. (X. 30.) BM rendelet 27/1996. (X. 30.) BM rendelet a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról A 2012.5.9. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék Fogalommeghatározások 1

Részletesebben

27/1996. (X. 30.) BM rendelet. a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

27/1996. (X. 30.) BM rendelet. a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 27/1996. (X. 30.) BM rendelet a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény 4. - ának (3) bekezdésében kapott

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése 37/1996.(XII.19.) KGY számú rendelete a kéményseprıipari közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl, a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. szeptember 18-i ülése 5. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. szeptember 18-i ülése 5. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. szeptember 18-i ülése 5. számú napirendi pontja Rendelettervezet a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 17/2000. (XII. 29.)

Részletesebben

Varsány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (IX.12.) r e n d e l e t e

Varsány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (IX.12.) r e n d e l e t e Varsány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (IX.12.) r e n d e l e t e a települési folyékony hulladék győjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelezı helyi közszolgáltatásról

Részletesebben

KIVONAT 7/2014.(VI.19.) rendelete

KIVONAT 7/2014.(VI.19.) rendelete KIVONAT Vatta Község Önkormányzat Képvisel -testületének 2014. június 16-án megtartott ülésének jegyz könyvéb l: nyílt VATTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 7/2014.(VI.19.) rendelete a kötelez

Részletesebben

34/1998./XI.26./ sz. R E N D E L E T Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról

34/1998./XI.26./ sz. R E N D E L E T Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 34/1998./XI.26./ sz. R E N D E L E T Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. tv. 16. /1/ bekezdése és az egyes helyi közszolgáltatások

Részletesebben

Tárgy: 2010. évi folyamatosan és esetenként kötelezı kéményseprıipari munkák díjtételei javaslatának megküldése

Tárgy: 2010. évi folyamatosan és esetenként kötelezı kéményseprıipari munkák díjtételei javaslatának megküldése Polgármesteri Hivatal Sárospatak, Kossuth u. 44. Tárgy: 2010. évi folyamatosan és esetenként kötelezı kéményseprıipari munkák díjtételei javaslatának megküldése Dr. Hörcsik Richard polgármester úr részére

Részletesebben

29/2008. ( XI. 25.) KKÖT

29/2008. ( XI. 25.) KKÖT Kiszombor Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 29/2008. ( XI. 25.) KKÖT rendelete a települési szilárd hulladékkezeléssel kapcsolatos közszolgáltatás ellátásáról /Egységes szerkezet/ Kiszombor Község

Részletesebben

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete A települési szilárd hulladékra vonatkozó kötelezı közszolgáltatásról /EGYSÉGES SZERKEZET/ Sajtoskál község Önkormányzatának

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Tahitótfalu Községi önkormányzat 7/1996.(XII.10.) sz. Képviselıtestületi rendelete a kéményseprıipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl egységes szerkezetben a 4/2000.(III.31.) önkormányzati

Részletesebben

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/1999. (XII.29.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDLETE A KÖTELEZŐ KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI KÖZSZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁSÁRÓL (A 6/2000. (IV.7.) és az 1/2010. (I.22.) számú önkormányzati

Részletesebben

Szegvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2012.(XII.14.) önkormányzati rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Szegvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2012.(XII.14.) önkormányzati rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Szegvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2012.(XII.14.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Szegvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Részletesebben

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2000.(XII.29.) r e n d e l e t e

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2000.(XII.29.) r e n d e l e t e CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2000.(XII.29.) r e n d e l e t e A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételének egyes szabályairól (a módosításokkal egységes

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-8/2011. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja. Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

E LŐTERJ E S Z T É S a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. június 18-i ülésére

E LŐTERJ E S Z T É S a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. június 18-i ülésére Szám: 02/145-11/2009. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E LŐTERJ E S Z T É S a Veszprém Megyei

Részletesebben

... napirendi pont 01/792-2/2011. Megtárgyalja: Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság Ügyrendi Bizottság

... napirendi pont 01/792-2/2011. Megtárgyalja: Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság Ügyrendi Bizottság ... napirendi pont 01/792-2/2011. Megtárgyalja: Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság Ügyrendi Bizottság A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökének e l ő t e r j e s z t é s e a kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2004.(IV.15.) önkormányzati rendelete

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2004.(IV.15.) önkormányzati rendelete Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004.(IV.15.) önkormányzati rendelete a helyi kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről. (Egységes szerkezetben a módosításáról

Részletesebben

Vatta Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 25.-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 9/2015./ XII.2./ R e n d e l e t e

Vatta Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 25.-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 9/2015./ XII.2./ R e n d e l e t e Méret, teljesítmény és kialakítás KIVONAT Vatta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25.-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 9/2015./ XII.2./ R e n d e l e t e a kötelező

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2003. (XII.12.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (egységes szerkezetben a módosításokkal)

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY november 29. III. évfolyam 10. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendelet oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY november 29. III. évfolyam 10. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendelet oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2011. november 29. III. évfolyam 10. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendelet... 5. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. november 24-én megtartott munkaterv

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 48/2005.(XII. 16.) sz. rendelettel módosított 1/2004. (I. 30.) sz. RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 48/2005.(XII. 16.) sz. rendelettel módosított 1/2004. (I. 30.) sz. RENDELETE SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 48/2005.(XII. 16.) sz. rendelettel módosított 1/2004. (I. 30.) sz. RENDELETE A kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (A módosítással egységes szerkezetbe

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-236/2011. Tárgy: A települési szilárd hulladékkezelés 2012. évi közszolgáltatási

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/982-1/2011/I. Üi.: Varga Sz. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS-RENDELETTERVEZET Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-36/2013. Tárgy: A kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi ellátásának,

Részletesebben

Jánoshalma Város Képviselő-testület 27/2000.(XII.21.)Ör. sz. rendelete (egységes szerkezetben)

Jánoshalma Város Képviselő-testület 27/2000.(XII.21.)Ör. sz. rendelete (egységes szerkezetben) Jánoshalma Város Képviselő-testület 27/2000.(XII.21.)Ör. sz. rendelete (egységes szerkezetben) a kéményseprőipari kötelező közszolgáltatásról A helyi önkormányzatokról szóló l990. évi LXV. tv. l6../2/

Részletesebben

A Rendelet melléklete helyébe jelen önkormányzati rendelet melléklete lép. E rendelet 2011. január 1-jével lép hatályba.

A Rendelet melléklete helyébe jelen önkormányzati rendelet melléklete lép. E rendelet 2011. január 1-jével lép hatályba. A Tolna Megyei Önkormányzat 14/2010. (IX. 16.) önkormányzati rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 17/2000. (XII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról A Tolna Megyei Önkormányzat

Részletesebben

85/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet. a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 74/1997. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

85/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet. a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 74/1997. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról 85/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 74/1997. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése az egyes helyi

Részletesebben

Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének. 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete

Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének. 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete A települési szilárd hulladékra vonatkozó kötelezı közszolgáltatásról /EGYSÉGES SZERKEZET/ Iklanberény község

Részletesebben

Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete a kéményseprő-ipari

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1.) Elıterjesztés az ivóvíz és csatornahasználat 2009. évi díjáról szóló rendelet elfogadására. Elıterjesztı: polgármester

Jegyzıkönyv. 1.) Elıterjesztés az ivóvíz és csatornahasználat 2009. évi díjáról szóló rendelet elfogadására. Elıterjesztı: polgármester Jegyzıkönyv Készült: Olaszliszka Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. december 16-án 15 órától a körjegyzıség székhelyén megtartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: jelenléti ív szerint. Frikker

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2014.(XI.14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2014.(XI.14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2014.(XI.14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a kéményseprő-ipari közszolgáltatás igénybevételének szabályozásáról szóló 4/2013. (III. 4.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a 26/2013.(IV.25.) önkormányzati rendelettel) Salgótarján

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselő-testületének 4/2005. (II.10.) számú rendelete A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Szatymaz Község Képviselő-testületének 4/2005. (II.10.) számú rendelete A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Szatymaz Község Képviselő-testületének 4/2005. (II.10.) számú rendelete A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 36/2005. (XII.15.) számú, a 21/2006.

Részletesebben

Új jogszabályok a kéményseprı-ipari közszolgáltatás vonatkozásában. Kocsis Krisztián kéményseprımester

Új jogszabályok a kéményseprı-ipari közszolgáltatás vonatkozásában. Kocsis Krisztián kéményseprımester Új jogszabályok a kéményseprı-ipari közszolgáltatás vonatkozásában Kocsis Krisztián kéményseprımester - Kéményseprı-ipari közszolgáltatás egységesítése - Mőszaki feladatok egyértelmősítése, fogalmak tisztázása

Részletesebben

A szolgáltató kötelezettségei 2.

A szolgáltató kötelezettségei 2. TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII. 27.) számú önkormányzati rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatásról és annak kötelezı igénybevételérıl Tamási Város Önkormányzati

Részletesebben

a kéményseprőipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról

a kéményseprőipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 1. oldal 150/1995. (XII.5.) önkormányzati r e n d e l e t a kéményseprőipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról (egységes szerkezetben a 34/1999. (XII.20.), az 1/2001. (I.30.) és a

Részletesebben

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 8/2004.(IV.15.) önkormányzati rendelete

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 8/2004.(IV.15.) önkormányzati rendelete Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 8/2004.(IV.15.) önkormányzati rendelete a helyi kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl (Egységes szerkezetben a módosításáról

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzatának 7/2013.(VIII.29.) számú rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Bodrog Község Önkormányzatának 7/2013.(VIII.29.) számú rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Bodrog Község Önkormányzatának 7/2013.(VIII.29.) számú rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012.

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2013.(VII.03.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2013.(VII.03.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2013.(VII.03.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a kéményseprő-ipari

Részletesebben

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 13/1996.(III.26.) számú rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatásokról

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 13/1996.(III.26.) számú rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatásokról Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 13/1996.(III.26.) számú rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatásokról Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1995. évi XLII. törvény 4. -ának (4) bekezdésében

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-12/2012. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja. Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-54/2012. Tárgy: tájékoztatás a települési szilárd hulladékkezelési

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 21/2010 (V. 28.) Pm. sz. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételének részletes szabályairól

Pest Megye Közgyűlésének 21/2010 (V. 28.) Pm. sz. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételének részletes szabályairól Pest Megye Közgyűlésének 21/2010 (V. 28.) Pm. sz. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételének részletes szabályairól Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2. Ez a rendelet 2015.január 1-jén lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

2. Ez a rendelet 2015.január 1-jén lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Ináncs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014.(XII.11.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 7/2013.(V.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Ináncs Község

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE. 2/1997. (II.19.) számú. r e n d e l e t e

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE. 2/1997. (II.19.) számú. r e n d e l e t e SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2/1997. (II.19.) számú r e n d e l e t e a kötelezıen igénybeveendı, szervezett kéményseprı-ipari közszolgáltatásról (egységes szerkezetben) Sárospatak Város Önkormányzatának

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról (Egységes szerkezetben)

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2005. (VII.08.) rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2005. (VII.08.) rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2005. (VII.08.) rendelete a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben