Hogyan adózunk 2011-ben?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hogyan adózunk 2011-ben?"

Átírás

1 Hogyan adózunk 2011-ben? 2011-ben jelentős adóváltozások elé nézünk. A korábbi évek tendenciáját követve, 2010-ben is az adótörvények több hullámban kerültek módosításra, illetve a javaslatok is az utolsó pillanatban még több lényeges ponton változtak, nehezítve a jogszabályváltozások követését. Jelen hírlevelünk célja, hogy adónemenként átlátható képet adjuk az összes folyamán elfogadott (általunk fontosnak ítélt) adótörvény-módosításról, mellyel 2011-től az adózóknak számolniuk kell. SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ A személyi jövedelemadózásban legtöbb adózó számára kedvező változások lépnek életbe. Legfontosabb az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, amely az esetek többségében a nettó jövedelmek emelkedését fogja jelenteni. Kifejezetten jól fognak járni a gyermeket nevelő családok, köszönhetően a jelentős összegű családi kedvezmény bevezetésének. A természetbeni juttatások rendszere megváltozik, és jelentősen csökken az adóterhelés ebben a tekintetben is. A tőkejövedelmek szintén kedvezőbben fognak 2011-től adózni. 16%-os egykulcsos adó Minden jövedelemtípusra általános, 16%-os egykulcsos adó kerül bevezetésre, egyes jövedelmek adómentessége mellett. Így a munkabérek mellett a tőke- és vegyes jövedelmek (pl. ingatlan, kamat, osztalék, árfolyamnyereség, stb.) adókötelezettsége is jelentősen csökken. Marad a szuperbruttó 2012-ig TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS... 5 TÁRSASÁGI ADÓ... 8 IPARÁGI KÜLÖNADÓK... 9 ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ HELYI ADÓK ILLETÉK ADÓZÁS RENDJE SZÁMVITEL JÖVEDÉKI ADÓ INNOVÁCIÓS JÁRULÉK Az összevont adóalapba tartozó jövedelmek esetében az adó alapja továbbra is azok járulékokkal növelt, úgynevezett szuperbruttó összege marad, vagyis bérjövedelmek esetén 2011-ben még a jövedelem 127%-a után kell a 16%-os adókulcsot alkalmazni. A szuperbruttósítás ugyanakkor fokozatosan megszűnik, 2012-ben már csak a munkáltatói járulékterhek 50%-át, 2013-tól pedig 0%-át kell adóalap kiegészítésként a bruttó jövedelemhez hozzáadni. Amennyiben tehát a munkáltatói járulékok 2012-ben is 27%-on maradnának, akkor az SZJA alapja a bruttó bérjövedelem 113.5%-a lenne, 2013-tól pedig már csak 100%-a. Fontos megjegyezni, hogy a 1

2 szuperbruttósítás nem csak a munkabérekre, de minden, az összevont adóalapba tartozó jövedelemre vonatkozik. Ebbe a körbe kerül 2011-től átsorolásra az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve számos, a természetbeni juttatások köréből kikerült, és az Szja törvény által a jövőben külön nem nevesített jövedelem is pl. (művelődési intézményi szolgáltatás, sportutalvány, személyszállítás). Új családi adókedvezmény Az egykulcsos adózás mellett kiugróan magas családi adókedvezmény is bevezetésre kerül. Eszerint egy vagy két gyermek esetén gyermekenként havi 10 ezer Ft, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként havi 33 ezer Ft adókedvezmény lesz igénybe vehető (három gyermek esetén tehát már megközelítőleg 100 ezer Ft lesz a havi adókedvezmény). A kedvezmény már a terhesség idejére is jár, amelyet visszamenőlegesen (akár önellenőrzéssel) is érvényesíteni lehet. Természetesen az adókedvezményt legfeljebb az adókötelezettség erejéig lehet igénybe venni, illetve az adókedvezményt a szülők megoszthatják egymás között, amelyről nyilatkozni kell. Csökkenő adójóváírás Továbbra is megmarad az adójóváírás, de mértéke valamelyest csökken, a korábbi havi Ft-ról Ft-ra, illetve a jogosultsági jövedelemhatár is csökken (teljes adójóváírást Ft-ig, csökkenő mértékben pedig Ft-ig lehet majd igénybe venni). Emiatt forintos havi bruttó jövedelemig a családi adókedvezmény érvényesítésére nem jogosult adózók esetében a nettó jövedelem némileg csökkenni fog 2011-ben. Magánnyugdíj-pénztári reálhozam adómentessége A magánnyugdíj-pénztárból a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő magánszemélyek esetében a magánnyugdíj-pénztári reálhozam felvétele mentes lesz a személyi jövedelemadó alól, továbbá legfeljebb Ft értékig további adókedvezmény lesz érvényesíthető, ha a hozamot a magánszemély nem veszi fel, hanem azt egy önkéntes nyugdíjpénztárnál vezetett nyugdíjszámlájára utaltatja. Megszűnik a természetben juttatás, mint fogalom Fő szabály szerint a nem pénzben biztosított juttatások a magánszemély összevont adóalapjának részét fogják képezni. A törvény által egyes meghatározott juttatásként definiált juttatások után a juttatás kifizetőjét szja és eho fizetési kötelezettség fogja terhelni, illetve lesz egy kedvezményezett juttatási kör, amit a törvény béren kívüli juttatásként nevesít, mely után csak szja fizetési kötelezettsége lesz a kifizetőnek. A változás annyiban nem csak formai, hogy az a fenti két csoportba tartozó juttatások köre némileg le is szűkül, amint azt az alábbiakban bemutatjuk. Egyes meghatározott juttatások kifizetőt terhelő 16% szja és 27% EHO, 119%-os alapra vetítve Az egykulcsos adó bevezetésének köszönhetően a ezen juttatások adója 54%-ról 16%-ra csökken, azzal, hogy az adót a juttatás értékének 119%-ára vetítve kell megállapítani, továbbá azt nem normál járulék, hanem 27%-os EHO terheli, amelyet szintén a 119%- os alapra kell majd kiszámítani. Összességében tehát 100 egység juttatásra jutó adóterhelés a mostani 95,6%-ról 51,2%-ra csökken, ezáltal az éppen megegyezik 100 egység nettó bérjövedelem adóterhelésével 16%-os egykulcsos adó és 27%-os járulékteher mellett. Ide tartozó juttatások: a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés és egyéb szolgáltatás, a csekély értékű ajándék (maximum a minimálbér 10%-a, évi három alkalommal), 2

3 telefonszolgáltatás magáncélú használata (tételes elkülönítés, illetve 20%), csoportos biztosítás adóköteles biztosítási díja, reprezentációnak nem minősülő vendéglátás, olyan ingyenes vagy kedvezményes termék, szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel, amelynek igénybevételére egyidejűleg több magánszemély is jogosult és az egyes magánszemélyek által megszerzett jövedelmet nem lehet megállapítani; a kedvezményesen adózó béren kívüli juttatás értékhatárát meghaladó juttatások, üzleti ajándéknak nem minősülő reklám célú, vagy egyéb ajándék, melynek egyedi értéke a minimálbér 1%-át nem haladja meg, és a magánszemély azonosító adatai a juttató számára nem ismertek. Béren kívüli juttatások kifizetőt terhelő 16% szja, 119%-os alapra vetítve Továbbra is megmarad egy külön kategória az általánostól eltérő, kedvezményesen adózó juttatásokra. A kedvezmény azonban a jövőben már csak a járulékterheket jelenti, az szja mértéke ugyanaz lesz től ismét lehet hideg étkezési utalványt kedvezményesen nyújtani, adómentes kategóriából viszont a kedvezményesen adózó körbe kerül az internethasználat támogatása, továbbá érkezik a Széchenyi Pihenő Kártya, amely meghatározott bizonyos szolgáltatások és termékek megvásárlására lesz felhasználható (kormányrendelet fogja szabályozni a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának feltételeit). A béren kívüli juttatások körébe tehát az alábbiak fognak tartozni: üdülési csekk (minimálbérig), hideg/meleg étkeztetés (havi 18 eft-ig), Széchenyi pihenő kártya (maximum 300 eft) ingyenes/kedvezményes internethasználat (maximum havi 5 eft), iskolakezdési támogatás (gyermekenként a minimálbér 30%-a), helyi utazásra szolgáló bérlet, iskolarendszerű képzés átvállalt költsége (minimálbér 2,5-szereséig) munkáltatói hozzájárulás a magánszemély javára önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba, egészségpénztárba, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe meghatározott értékhatárig A törvény által nem nevesített jogcímű juttatások esetében a juttató és juttatott közötti jogviszony határozza meg az adófizetési kötelezettséget, tehát munkaviszonnyal kapcsolatban kapott juttatás esetén nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek fog minősülni ben például természetbeni juttatásnak minősült a művelődési intézményi szolgáltatás, sportszolgáltatási utalvány, személyszállítás ingyenes vagy kedvezményes biztosítása, illetve a nem nevesített cafeteria elemek, mely juttatások a jövőben a magánszemély összevont adóalapjának részét fogják képezni. Egy nyarán elfogadott módosítás szerint viszont (már 2010-ben is) adó- és járulékmentessé vált az ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott, sporteseményekre szóló belépő, bérlet magánszemélyenként legfeljebb évi Ft értékben.. Üzleti ajándék/reprezentáció Az üzleti ajándék és a reprezentáció fogalmai az Szja törvény definíciói közé kerültek, és az üzleti ajándéknak minősülő juttatás esetében értékhatár (minimálbér 25%-a) is szerepel a fogalom szövegében. Következésképp, az ezen értékhatár feletti ajándék már nem lesz mentes az szja alól. A reprezentáció fogalma alapvetően nem változik, azonban a törvény explicit megfogalmazza, hogy a juttatás nem minősül reprezentációnak, ha a 3

4 juttatásra vonatkozó dokumentumok és körülmények (szervezés, reklám, hirdetés, útvonal, úti cél, tartózkodási hely és idő, a tényleges szakmai, illetve hitéleti program és a szabadidőprogram aránya stb.) valós tartalma alapján a rendeltetésszerű joggyakorlás sérelme akár közvetve is megállapítható. irányadó szabályok szerint kell majd ezentúl adózni (bizonyos feltételek mellet az ingatlan értékcsökkenése is elszámolható, már 2010-re is). Megszűnő definíciók, egyszerűsödő rendszer Az egykulcsos jövedelemadó koncepciójának megfelelően számos eddig használt jogintézmény megszűnik vagy leegyszerűsödik. Eltűnik például az adóterhet nem viselő járandóság fogalma, helyette annak elemei (pl. nyugdíj, családi pótlék, munkáltató által adott lakáscélú támogatás, stb.) adómentes jövedelemmé válnak, illetve jelentősen egyszerűsödik az adóelőleg megállapításának módja. Egyszerűsödő adóbevallás Tőkejövedelmek adózása egységesedik Az egykulcsos adó a tőkejövedelmeket is érinti, ez általában adócsökkentést fog jelenteni, kivéve osztalék esetben, ahol a tőzsdei részvények osztaléka a mostani 10%-ról 16%-ra változik (azonban az ehomentesség megmarad). A tartós befektetéseket kedvelőknek jó hír, hogy a 3 éves lekötési idő előtt megszüntetett befektetés utáni hozam adója 20%-ról szintén 16%-ra csökken, maga a jogintézmény pedig némi pontosítással továbbra is megmarad. 16% lesz továbbá az adó a kamat, az árfolyamnyereség, az ingó és ingatlan értékesítéséből származó jövedelem és az értékpapírok formájában megszerzett vagyoni érték után is. A nyeremények utáni 16%-os adó ugyanakkor a béren kívüli juttatásokhoz hasonlóan, 119%-os bázison számítódik. A tőkejövedelmek esetében természetesen nincs szó szuperbruttósításról. Ingatlan-bérbeadás Megszűnik az ingatlan bérbeadásához kapcsolódó adózási módok közötti választási lehetőség, és az ilyen jövedelem után az önálló tevékenységre A munkáltatói adómegállapítás mellett az adózóknak a jövőben további három lehetőségük lesz az adó bevallására: 1) adónyilatkozat tétele, 2) adóhatóság közreműködésével készített egyszerűsített adóbevallás, 3) normál adóbevallás. Az adónyilatkozat lényegében a miniszterelnök által korábban vizionált söralátét intézményesített eszköze lesz, minimális adattartalommal és kitöltendő információval. Alkalmazására akkor lesz lehetőség, ha az adózó jövedelmét kizárólag egyazon munkáltatótól szerezte, vagy olyan más kifizetőktől, akik az adóelőleget előzetesen levonták és az így szerzett jövedelem kifizetésenként nem érte el a 100 ezer Ftot, továbbá ahol a munkáltató és más kifizetők által előlegként levont adó és a tényleges kötelezettség közötti különbség kevesebb, mint Ft. Az egyszerűsített bevallás pedig lényegében az adóhatósági adómegállapítás új formája lesz, amely már adókedvezmények utólagos alkalmazására, illetve adó visszaigénylésére is alkalmas lesz. 4

5 Meghosszabbítható bevallási határidő Az szja bevallás benyújtására vonatkozó határidőt (adóévet követő év május 20.) bizonyos feltételekkel meg lehet hosszabbítani (adóévet követő év szeptember 20-ig), mely változás a Magyarországon dolgozó külföldiek, illetve a külföldön dolgozó magyar illetőségűek számára mindenképpen kedvező lehet. Nincs többé tevékenységre jellemző kereset Jó hír az egyéni és társas vállalkozóknak, hogy a rengeteg vitát és jogértelmezési zavart kiváltó, sokak meglepetésére még az alkotmányosság próbáját is kiálló szabályozást teljesen megszűntetik már 2010-re is. Egyéb változások A személyi jövedelemadó 1 százaléka a jövőben felajánlható lesz a Magyar Kármentő Alap számára is. Átmeneti kedvezményként kedvezőbb adózási feltételek mellett (10%-os adóval) lehet majd leadózni az ellenőrzött külföldi társaságokban, külföldi társaságokban realizált tőkejövedelmeket. TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS A társadalombiztosítást érintő változások közül kiemelendő, hogy az utolsó pillanatban fél százalékos egyéni nyugdíjbiztosítási járulékemelést fogadott el az Országgyűlés. Így 2011-től a munkavállalók 10%-os nyugdíjjárulékot fognak fizetni, mely kizárólag az állami nyugdíjalapba kerül. Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem lesz 2011-ben munkáltatói járulékplafon. 9,5%-ról 10%-ra emelkedik az egyéni nyugdíjjárulék A munkavállalók által fizetendő nyugdíjbiztosítási járulék 0,5%-kal, 9,5%-ról 10%-ra emelkedik 2011-től. A decemberi, de januárjában kifizetett bérekből még a régi járulékmérték szerint kell levonni a nyugdíjjárulékot. Járulékplafon A 2011-es költségvetésről szóló törvényjavaslat szerint az egyéni járulékfizetési felső határ összege napi Ft-ról Ft-ra emelkedik (ez éves szinten Ft-ról Ft-ra történő emelkedést jelent). Az előzetes tervekkel ellentétben végül mégsem lesz munkáltatói TB plafon 2011-ben. Minimum a minimálbér után kell járulékot fizetni 2011-től hatályon kívül helyezték a tevékenységre jellemző keresettel kapcsolatos társadalombiztosítási és eho szabályokat, illetve a minimálbér kétszerese utáni járulékfizetési előírásokat. Fontos azonban, hogy 2010-re a társadalombiztosítási járulékokat még a tevékenységre jellemző kereset alapján kellett fizetniük a főállású egyéni vállalkozóknak és társas vállalkozások személyesen közreműködő tagjainak (kivéve, ha bejelentették az adóhatóságnak, hogy a tag járulékalapot képező jövedelme nem éri el e 5

6 keresetet). Ha a vállalkozó nem fizette meg 2010-ben a tevékenységre jellemző kereset alapján a járulékokat, illetve nem is nyilatkozott, az adóhatóság járulékhiányt állapíthat meg, azonban egy átmeneti rendelkezés alapján mulasztási bírság és adóbírság nem szabható ki. Az egyéni és társas vállalkozóknak így az egyszeres minimálbér, illetve középfokú végzettséget/szakképzettséget igénylő főtevékenység esetén a garantált bérminimum után kell járulékot fizetni. Változik a minimálbér definíciója is a társadalombiztosítási szabályokban, és a tárgyhónapot megelőző hónap helyett a tárgyhónap első napján érvényes minimálbért kell figyelembe venni. Részmunkaidőben foglalkoztatottak járulékkedvezménye A gyermekgondozási szabadságról visszatérő munkavállaló foglalkoztatásával kapcsolatos kedvezményként jövőre a munkaadó legfeljebb 3 évig, és maximum a minimálbér kétszereséig 27% helyett 20% járulékot fizethet, abban az esetben, ha ugyanazon pozícióra két munkavállalót alkalmaz párhuzamosan órában. A járulékkedvezmény feltétele, hogy a munkaadó az átlagos statisztikai állományi létszámát növelje a foglalkoztatás kezdetét megelőző hónaphoz képest, és a létszám a továbbiakban se csökkenjen. A járulékkedvezmény akkor vehető igénybe, ha a törvényben meghatározott feltételek a visszatéréstől számítva legalább 1 évig fennállnak. A START kártyához kapcsolódó járulékkedvezmény fokozatosan megszűnik A Start Plusz, illetve a Start Extra kártyát az igénylő legkésőbb december 31-ig válthatja ki, és ezek alapján a munkaadót legfeljebb december 31-ig illeti meg járulékkedvezmény. Harmadik állambéli kiküldöttek járulékfizetése Csak január 1-jétől lép majd hatályba az a rendelkezés, mely szerint a külföldi munkáltató által Magyarországon foglalkoztatott harmadik országban állampolgársággal rendelkező munkavállalóra csak akkor nem terjednek ki a magyar társadalombiztosítási szabályok, ha a munkavégzés a 2 évet nem haladja meg (ha a munkavállaló elhagyja Magyarországot, 3 évnek el kell telnie, hogy ismételten járulékmentesen dolgozhasson Magyarországon, és a 2 éves periódust akkor is figyelembe kell venni). Külföldi juttatótól kapott jövedelem A jelenlegi társadalombiztosítási szabályok szerint a magánszemélyt biztosítási kötelezettség terheli, ha magyar foglalkoztatóval fennálló jogviszonyára tekintettel, vagy azzal összefüggésben külföldi illetőségű személytől jövedelmet szerez. Ilyen eset tipikusan a külföldi anyavállalat ingyenes vagy kedvezményes részvényjuttatása. Az elfogadott módosítások értelmében ez a szabály megszűnik és csak 16% személyi jövedelemadó, és 27% eho fogja terhelni a jövedelmet, annak 127%-a után. Az eho-t a magánszemélytől a magyar foglalkoztató átvállalhatja (hasonló lehetőség a járulékátvállalásra is volt korábban), és az átvállalással kapcsolatban a magánszemélynek nem keletkezik jövedelme személyi jövedelemadó szempontból, feltéve, ha a törvényben előírt adminisztratív feltételek teljesülnek. 6

7 Külföldi foglalkoztató számára külföldön végzett munka 2011-től biztosított lesz az amúgy Magyarországon biztosítottnak minősülő személy is, aki a munkát külföldi foglalkoztató számára Magyarország területén kívül végzi, és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló közösségi rendelet alapján e törvény hatálya alá tartozik. Magánnyugdíj-pénztári hozam Hasonlóan a személyi jövedelemadóhoz, szintén nem terheli eho a magánnyugdíj-pénztárból a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő magánszemélyek esetében a magánnyugdíj-pénztári reálhozam felvételét. Külföldi foglalkoztató számára Magyarországon végzett munka A jövőben a külföldi foglalkoztató képviselője útján, vagy akár saját maga is teljesítheti a Magyarországon biztosítottnak minősülő foglalkoztatottal kapcsolatban a bejelentési, járulékfizetési és bevallási kötelezettséget (eddig a foglalkoztatottnak kellett a külföldi cég képviselőjeként ezt megtennie). Ha a járulékfizetést közvetlenül teljesíti a külföldi cég, akkor köteles lesz foglalkoztatóként bejelentkezni Magyarországon. Ha a külföldi cég elmulasztja a fenti kötelezettséget teljesíteni, akkor azt a magánszemélynek kell teljesítenie, és ő viseli a járulékkötelezettségek elmulasztása miatti esetleges késedelmi pótlékot is. A külföldi foglalkoztatókra egyszerűbb bevallási és adatszolgáltatási kötelezettség fog vonatkozni, amelynek részleteit végrehajtási rendeletben fogják szabályozni. Rehabiltációs hozzájárulás Meghatározásra került, hogy a rehabilitációs hozzájárulási kötelezettség megállapításakor a munkaadók mely személyeket vehetnek figyelembe megváltozott munkaképességű munkavállalóként, és a megváltozott munkaképességet milyen okiratok igazolják. 7

8 TÁRSASÁGI ADÓ Kedvező változások lépnek életbe a társasági adózásban is, többek között bevezetésre kerül a 10%-os adókulcs, amely 2013-tól elvileg már minden adózó számára az adóalap összegétől függetlenül is érvényesíthető lesz. 10% os társasági adókulcs 2011-től 500 millió Ft adóalapig egységesen, minden korábbi korlátozást megszüntetve 10%-ra csökken a társasági adókulcs, míg e fölött marad a régi 19%-os adómérték. Mint ismeretes, az adócsökkentés részben már 2010-re is érvényesíthető, de az átmeneti szabályok miatt ez csak az év második felét érintheti csak tól egységesen 10% adó 2013-ra tolták ki a 10%-os társasági adókulcs általános alkalmazását, amikortól az 500 millió Ft adóalap felett is 10%-ra változna a társasági adókulcs. Megszűnő forrásadók Az adminisztráció egyszerűsítése érdekében megszűnik a külföldi szervezetek adóztatása, ami lényegében a Magyarországgal kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménnyel nem rendelkező államokba történő kamat, jogdíj és egyes szolgáltatások ellenértékének kifizetése esetében állapított meg 30%-os forrásadó kötelezettséget. Ellenőrzött külföldi társaságok Külföldi cégekkel kapcsolatos az a módosítás is, miszerint az ellenőrzött külföldi társaságok hátrányos adóztatását a jelenlegi magyar társasági adókulcs kétharmada helyett a 10%-nál alacsonyabb társasági adókulcsot alkalmazó államokban letelepedett cégekre érvényesítené. Megszűnik a külföldről származó kamat kedvezménye Mindössze egy évet élt a külföldről származó kamatbevétel és ehhez rendelhető költségek különbözetéből származó jövedelem 75%-os adómentessége től tehát a külföldről származó kamat is a normál szabályok szerint adózik. Feltöltési kötelezettség csak 100 millió Ft-os adóalap fölött Azoknak az adózóknak, amelyek éves árbevétele nem éri el a 100 millió forintot, nem kell a társasági adóelőlegüket év végén feltölteniük (jelenleg 50 millió forintos éves árbevétel a határ). A szabályt már 2010-re is alkalmazni lehet. Magyar Kármentő Alapnak adott támogatás kedvezménye A Magyar Kármentő Alapnak adott támogatáshoz a jövőben 50%-os adóalap-kedvezmény kapcsolódik, melyet már a 2010-ben adott támogatásokra is alkalmazni lehet. Bővülő transzferár megállapítási módszerek Az OECD irányelveinek megfelelően a magyar szabályozásban is bevezetik az ügyleti nettó nyereségen alapuló módszer vagy a nyereségmegosztásos módszer alkalmazásának általános lehetőségét, kiegészítve ezzel a mára már igencsak elavult, kizárólag a klasszikus árképzési módszerek alkalmazását előnyben részesítő szabályrendszert. Sporttámogatás adókedvezménye Még júliusában elfogadta az Országgyűlés a sport támogatásával kapcsolatos adótörvénymódosításokat. E körből kiemelendő, hogy nyereséges cégek társasági adókedvezményért cserébe amennyiben az Európai Bizottság is jóváhagyja a jövőben támogathatnák úgynevezett látvány-csapatsportágak (labdarúgás, kézilabda, 8

9 kosárlabda, vízilabda és jégkorong) szövetségeit és azok tagszervezeteit. Az adókedvezmény igénybe vétele a filmgyártás támogatásánál már megismert módon történne, vagyis a támogatást egyrészt költségként, másrészt a fizetendő adóval szembeni kedvezményként is el lehetne számolni. Ezáltal 100 egység támogatásért cserébe a támogató cég 110 és 119 egység közötti adókedvezményt vehetne igénybe, aszerint, hogy társasági adókulcsa a 10 és 19 százalékos társasági adókulcsok szerint miként alakulna. Mivel egyelőre az Európai Bizottság még nem hagyta jóvá az adókedvezményt, így valószínűleg csak év közepétől lesz igénybe vehető ez a kedvezmény. A törvényjavaslat további részleteiről itt olvashatnak. IPARÁGI KÜLÖNADÓK A társasági adó csökkenését több iparágban ugyanakkor negatívan ellensúlyozza számos drasztikus iparági különadó bevezetése, illetve meghosszabbítása. Az adórendszer egyszerűsítésével (és a nemzetközi gyakorlattal) mindenképp szembemenő különadók rendszerében még szakértőként is nehéz eligazodni, és vannak szektorok, ahol nem is egy, hanem több különadóval is számolni kell egyszerre. Kétfajta banki különadó: Pénzügyi szervezetek különadója és hitelintézetek különadója források kihelyezését végző, törvényben meghatározott pénzügyi vállalkozást nem terheli 2011-ben a pénzügyi szervezetek különadója). Ugyanakkor ezt teljes egészében le lehet majd vonni az eredeti, mérlegfőösszeg után kiszámított pénzügyi szervezetek különadójából. Annak érdekében továbbá, hogy a nyereségadóvá alakítás ne okozzon társasági adóban sem növekedést hiszen a nyereségadókkal nem lehet az adózás előtti eredmény csökkenteni a törvénymódosítás a hitelintézeti különadó összegét a társasági adóalapban csökkentő tételként engedi elszámolni. Bankok és biztosítók esetében 2010-ről 2011-re változnak a különadó-kulcsok, a bankok esetében az adóalap kiszámításának módja is. Pénzügyi szervezetek különadója 2011-ben Tevékenység Adó alapja Adókulcs Bank Biztosító Pénzügyi vállalkozás Befektetési vállalkozás évi módosított mérlegfőösszeg évi korrigált díjbevétel évi kamat-, díj- és jutalékeredmény évi korrigált nettó árbevétel 50 Md Ft-ig 0,15% felette 0,53% 0-1 Md Ft 1,5% 1-8 Md Ft 3,0% 8 Md 6,4% 6,5% 5,6% A pénzpiac szereplői két különböző különadóval is számolhatnak. Az eredetileg, júliusában megalkotott banki különadónak pénzügyi szervezetek különadója maradt a neve, míg 2011-től bevezetnek egy új, nyereségtípusú banki különadót is, amelyet a hitelintézetek különadója névvel illettek. Utóbbit kizárólag hitelintézeteknek kell majd fizetni, 30%-os mértékkel, a különadó nélkül számított adózás előtti eredmény után. (Az uniós támogatási Tőzsde Árutőzsdei szolgáltató Kockázati tőkealapkezelő Befektetési alapkezelő évi korrigált nettó árbevétel évi korrigált nettó árbevétel évi korrigált nettó árbevétel a kezelt alapok dec. 31-ei nettó eszközértéke 5,6% 5,6% 5,6% 0,028% 9

10 2011-től a hitelintézetek az alábbi tételekkel csökkenthetik a pénzügyi szervezetek különadójának alapját: Egyes ágazatokat terhelő különadók Tevékenység Nettó árbevétel (Ft) Adókulcs Magyar vagy EU tagállambeli adóssal szembeni bankközi hitelből vagy pénzügyi vállalkozásnak vagy befektetési vállalkozásnak nyújtott hitelből, alárendelt kölcsöntőkéből eredő követelés Magyar vagy EU tagállambeli hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy befektetési vállalkozás által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (pl. kötvény) Magyar vagy EU tagállambeli hitelintézet, pénzügyi vállalkozás vagy befektetési vállalkozás által kibocsátott részvény Ágazati különadó Bolti kiskereskedelem, távközlés, energiaipar Bolti kiskereskedelem Távközlés millió 0% 500 millió 30 milliárd 30 milliárd 100 milliárd 0,1% 0,4% 100 milliárd 2,5% millió 0% 500 millió 5 milliárd 4,5% 5 milliárd 6,5 % Külön törvényjavaslat formájában fogadták el a bolti kiskereskedelmet, a távközlést és az energiaszektort érintő különadókról szóló törvényt. Az adót az említett tevékenységeket végző társaságok, érintett tevékenységükből származó nettó árbevétele alapján, az alábbi táblázatban meghatározott kulcsok alapján kell, hogy megfizessék már 2010-re is. Az adót tehát nem a nyereség, hanem a bevételek alapján kell megállapítani és azt költségként a beszámolóban el lehet számolni. Kapcsolt társaságok esetében a bevételeket összesítetten kell vizsgálni, vagyis az adót a cégek rájuk eső bevételi hányada alapján, az összesített árbevétel után kell, hogy megállapítsák. Annyi könnyítés került a végleges törvénybe, hogy az energiaszektort érintő iparági különadó nem vonatkozik azokra a társaságokra, melyek energiaellátói tevékenysége nem jelentős a teljes tevékenységükhöz képest, azaz az energiaellátói tevékenységükből származó nettó árbevétel az összes nettó árbevétel kevesebb, mint 5%-a. Energiaipar 0 5 milliárd 0,3% 5 milliárd 1,05% A bolti kiskereskedelmet terhelő különadó vonatkozásában azonban az adóalapba fog tartozni az a bevétel is, amelyet a bolti kiskereskedelmi tevékenységet végző beszállítójától kap annak ellenételezéseképp, hogy a beszállítónak különböző értékesítést elősegítő szolgáltatást nyújt (polcpénz), illetve a beszállító által adott engedmény is. Amennyiben az adózó többféle ágazati különadó alá eső tevékenységet is végez, minden tevékenysége után a megfelelő ágazati különadót lesz köteles fizetni. Az eredeti javaslat szerint a 2010-es adókötelezettséget a 2009-es lezárt beszámolók adatai alapján kellett volna fizetni, de az utolsó pillanatban úgy módosították a (végül elfogadott) javaslatot, hogy csak a évi adóelőleget kell a 2009-es adatok alapján meghatározni, a végleges 10

11 adót a 2010-es adatok alapján kell majd. A évi adóelőleg összegét (mind a naptári éves adózóknak, mind az eltérő üzleti éveseknek) december 20- ig meg kell fizetni. Amúgy sajnos a törvény nem fogalmaz meg egyértelmű szabályokat az eltérő üzleti éves cégekkel kapcsolatban, így a szabályok alkalmazása során ezen cégek biztosan értelmezési nehézségekbe fognak ütközni. A banki különadóhoz hasonlóan, az egyes ágazatokat terhelő különadót csak ideiglenesen, a tervek szerint 2013-ig vetnék ki, azonban nagyon úgy tűnik, hogy az iparág szereplői hosszabb távon számolhatnak valamilyen különadóval. Robin Hood adó meghosszabbítva További 2 évre meghosszabbították az ún. Robin Hood adót, mely január 1-jétől ideiglenesen, 2 évre került bevezetésre, 8%-os eredményalapú különadóval sújtva az energiaellátókat. A Robin Hood adót tehát még 2011-ben és 2012-ben is fizetniük kell az energiaellátóknak. A költségvetéshez benyújtott kitekintésből azonban úgy tűnik, hogy még az is elképzelhető, hogy 2013-ban sem szűnne meg ez az adó, mivel 2013-ra és 2014-re is 23 milliárdos bevétellel számol a Kormány ebből az adónemből. ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ Az általános forgalmi adó területén nem lesznek nagy horderejű változások 2011-ben. A változások nagyrészt uniós harmonizációs kötelezettségek teljesítésével kapcsolatosak. Nem lesz adóköteles a külföldre nyújtott filmgyártás A kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási és sportszolgáltatások körébe tartozó szolgáltatások a jelenleg hatályos szabályok szerint a tevékenység végzésének helye szerint adóznak. Ebbe a körbe tartoznak tipikusan a koncertek, szakmai konferenciák vagy sporttal kapcsolatos események / rendezvények megszervezésével kapcsolatos szolgáltatások, illetve a magyar adóhatósági értelmezés szerint a filmgyártással kapcsolatos szolgáltatások is. A jövőben azonban az e körbe tartozó szolgáltatások köre leszűkül az ezen események belépésére jogosító szolgáltatásokra, amibe a filmgyártás szervezése már minden bizonnyal nem fér bele. Utóbbira ezért 2011-től a főszabály lesz érvényes, vagyis a szolgáltatást igénybe vevő székhelye, telephelye dönti el az adókötelezettség helyét, ha pedig az külföldi, akkor nem kell Magyarországon áfát felszámítani. Nem adóalanynak (tehát pl. magánszemélynek, nem áfa-alany szervezetnek vagy EU-n kívüli személynek) nyújtott szolgáltatások esetében azonban továbbra is megmarad a korábbi szabály, vagyis a tevékenység végzésének helye dönti el az adókötelezettséget. Együttműködő közösségek Új fogalom került bevezetésre az Áfa törvényben, az együttműködő közösség. Az együttműködő közösség a Ptk. rendelkezései szerint, egy közös cél elérésére létrehozott polgári jogi társaság. Az együttműködő közösség által a közösség tagjának a közös cél elérése érdekében (tehát a közösségen belül) nyújtott 11

Hogyan adózunk 2011-ben?

Hogyan adózunk 2011-ben? Hogyan adózunk 2011-ben? 2011-ben jelentős adóváltozások elé nézünk. A korábbi évek tendenciáját követve, 2010-ben is az adótörvények több hullámban kerültek módosításra, illetve a javaslatok is az utolsó

Részletesebben

DTM Hungary Tax Intelligence

DTM Hungary Tax Intelligence VÁLTOZÁSOK A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓBAN 2012. Kedves Ügyfelünk! Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és azzal összefüggő, egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Részletesebben

Társasági adó változások 2010-2011, 2013. 2010. november

Társasági adó változások 2010-2011, 2013. 2010. november Társasági adó változások 2010-2011, 2013 2010. november Adómérték A kedvezményes 10 %-os adókulcs változása 2010- ben átmenettel, új 29/K és 29/L -ok 2011-től minden adózóra 500 millió forint adóalapig

Részletesebben

ADÓVÁLTOZÁSOK 2011. KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához

ADÓVÁLTOZÁSOK 2011. KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához ADÓVÁLTOZÁSOK 2011 KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához Budapest, 2011 Adozas_kieg_2011.indd 1 2011.04.05. 10:46:11 Szerző: Sztanó Imréné dr. Lektor: Dr. Bokor Pál Kézirat lezárva: 20.03.31.

Részletesebben

Adóváltozások 2010/2011

Adóváltozások 2010/2011 Adóváltozások 2010/2011 Társasági adó Helyi Iparűzési adó Megszűnő kisadók Egyes ágazatokat terhelő különadók Önellenőrzési lehetőségek Innovációs járulék Illeték 2 Társasági adó Adókulcs változás 500

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ Ingatlan bérbeadás Amennyiben az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem meghaladja az egy millió forintot és így a bérbeadó magánszemély 14%-os egészségügyi hozzájárulás (EHO) fizetésére

Részletesebben

TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia

TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia Társadalombiztosítás Járulékalapot képező jövedelem: / Tbj. 4. k) pont/ 1. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

2011-re vonatkozó adó- és járuléktörvény-változások

2011-re vonatkozó adó- és járuléktörvény-változások Oldal:1 2011-re vonatkozó adó- és járuléktörvény-változások 2010.11-16-án elfogadta a Parlament a 2011 évre vonatkozó adó- és járuléktörvények változását. Tisztelt Partnereink! Az alábbi előzetes, gyors

Részletesebben

KÖNYVELÉS ÉS BÉRSZÁMFEJTÉS HÍRLEVÉL MÁJUS

KÖNYVELÉS ÉS BÉRSZÁMFEJTÉS HÍRLEVÉL MÁJUS KÖNYVELÉS ÉS BÉRSZÁMFEJTÉS HÍRLEVÉL MÁJUS REPREZENTÁCIÓ, ÜZLETI AJÁNDÉK ÉS A TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK 2011-ES VÁLTOZÁSAI A korábbi években megszokott természetbeni juttatások fogalma 2011-től megszűnt,

Részletesebben

Határozza meg a munkavállaló február havi nettó keresetét! (adatok forintban)

Határozza meg a munkavállaló február havi nettó keresetét! (adatok forintban) SZJA 1.példa Egy munkaviszonyban lévő elvált nő, havi rendszeres keresete 180 000 Ft. A munkáltatójától havi 8 000 Ft értékben kap élelmiszervásárlásra jogosító Erzsébet utalványt. Más juttatása az adott

Részletesebben

KÜLÖNÖSEN FONTOS HATÁRIDŐKET:

KÜLÖNÖSEN FONTOS HATÁRIDŐKET: Tisztelt Ügyfelünk! Üdvözlöm hírlevelünk december havi számának megjelenése alkalmából! Ismételten jelezzük Önnek az alábbi, KÜLÖNÖSEN FONTOS HATÁRIDŐKET: Az EVÁSoknak az evát december 20-ig fel kell tölteniük!

Részletesebben

EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI 2012.

EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI 2012. EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI 2012. Egyes juttatások adózásának szabályai 1. Az 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról, XIII. fejezet Az adó a kifizetőt terheli. [69. ] Az adó alapja:

Részletesebben

A magánszemélyek által megszerzett jövedelmeket érintő adóváltozások 2011.

A magánszemélyek által megszerzett jövedelmeket érintő adóváltozások 2011. A magánszemélyek által megszerzett jövedelmeket érintő adóváltozások 2011. Személyi jövedelemadó változások 1. Az adó mértéke Megszűnik a sávosan progresszív adózás! 2011-től 16 százalékos egységes személyi

Részletesebben

Az, aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző

Az, aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző IPARŰZÉSI ADÓ ( nyomtatvány ) Adókötelezettség: Adóköteles Szerencs Város illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett v állalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M 1308M MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Az adózó adószáma adóazonosító jele neve (elnevezése)

Részletesebben

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben - ADÓBEVALLÁS 2014 - Adó 2014 - Adó 1 sz EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben, EHO (egészségügyi hozzájárulás) fizetési kötelezettség

Részletesebben

Munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, egyéni és társas vállalkozás, szabadfoglalkozás

Munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, egyéni és társas vállalkozás, szabadfoglalkozás Munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, egyéni és társas vállalkozás, szabadfoglalkozás Munkaviszony Közalkalmazotti jogviszony Egyéni vállalkozás Társas vállalkozás Megbízási szerződés: 1. Alapjogszabály

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete*

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Közgyűlés a helyi adókról

Részletesebben

19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról

19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról 19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról Mód: 22/1992.(XII.23), 21/1993. (XI. 25.), 32/1995.(XII.28.),24/1999.(XII.16.), 41/2002.(XII.12.)

Részletesebben

A Személyi JövedelemadJ vedelemadó változásai 2013 Szatmári László Egykulcsos adórendszer Megszűnik az adóalap-kiegészítés Tényleges 16 %-os adókulcs Egyszerűbb adóelőleg, adónyilatkozat 2 Külföldiek ldiek

Részletesebben

Or«Ággyülés Hivatala. irornányszám :

Or«Ággyülés Hivatala. irornányszám : irornányszám : Or«Ággyülés Hivatala Érkezett : 2005 O KT 0 5. Országgyűlési Képviselő Módosító javaslat Dr. Szili Katalinnak az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A házszabály 94. (1)

Részletesebben

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető CAFETERIA 2017 Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető A cafeteria szerepe a személyi jövedelemadóban A cafeteria adózás szempontjából nem önálló juttatási jogcím. Szerepe a személyi jövedelemadóban

Részletesebben

SZJA, Szocho 2015 Mérlegképes továbbképzés. Személyi jövedelemadó. Az első házasok kedvezménye. Családi kedvezmény 2015.03.19.

SZJA, Szocho 2015 Mérlegképes továbbképzés. Személyi jövedelemadó. Az első házasok kedvezménye. Családi kedvezmény 2015.03.19. SZJA, Szocho 2015 Mérlegképes továbbképzés Személyi jövedelemadó Szatmári László Főosztályvezető Családi kedvezmény Az első házasok kedvezménye Mértéke 2016-tól 4 év alatt a duplájára nő a két gyermekes

Részletesebben

Társadalombiztosítási változások 2011.

Társadalombiztosítási változások 2011. Társadalombiztosítási változások 2011. A./ Járulékmértékek Foglalkoztatói járulék Változatlanul 27 százalék, felső határ nélkül. Belső megoszlása továbbra is ugyanaz: 24 százalék a nyugdíjbiztosítási,

Részletesebben

Vállalati Tervezés 2012

Vállalati Tervezés 2012 Vállalati Tervezés 2012 Adóváltozások(k) SZJA-t érintő változások, bérkompenzáció 2011. december 7. Radisson Blu Béke Hotel Főbb személyi jövedelemadó változások adóalap I. Az új szabályok szerint évi

Részletesebben

és egyéb változások 2015

és egyéb változások 2015 és egyéb változások 2015 A béren kívüli juttatások köre: Erzsébet utalvány - 8.000 Ft/hó Munkahelyi étkeztetés 12.500 Ft/hó Helyi közlekedési bérlet bérlet árának összegéig Iskolakezdési támogatás min.

Részletesebben

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M 38M MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Az adózó adószáma adóazonosító jele neve (elnevezése)

Részletesebben

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M 1308M MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Az adózó adószáma adóazonosító jele neve (elnevezése)

Részletesebben

REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK TOVÁBBKÉPZÉSE 2011

REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK TOVÁBBKÉPZÉSE 2011 REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK TOVÁBBKÉPZÉSE 2011 Budapest, 2011 Szerzõ: Dr. Nagy Gábor Lektorok: Pölöskei Pálné Botka Erika ISBN 978 963 638 394 7 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2010. január 1-től

VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2010. január 1-től VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2010. január 1-től Adótábla: Új előírás: az adó alapját a munkából származó jövedelmeknél 27% adóalap

Részletesebben

Tájékoztató a 2011. évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl

Tájékoztató a 2011. évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl Tájékoztató a 2011. évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl 2011. január 1-jétıl megszőnik a természetbeni juttatás fogalma, és egy új a béren kívüli juttatásé lép hatályba. Számos, eddig ebbe a körbe

Részletesebben

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya:

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya: Vállaj Község (1) Önkormányzata 3/1994.(VI.08) KT számú 12/2003.(XII.28.) KT számú rendelettel többször módosított egységes szerkezetbe foglalt r e n d e l e t e A helyi iparűzési adóról Vállaj Község

Részletesebben

Szja bevallás a 2012-es évről

Szja bevallás a 2012-es évről Szja bevallás a 2012-es évről Önkéntes pénztári adójóváírás és önkéntes pénztári adóköteles kifizetés esetén 132. sor: Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett összeg utáni rendelkezési jogosultság

Részletesebben

Társasági adó, különadó változások, ágazati különadók, eva 2010-2011, 2013. 2011. január

Társasági adó, különadó változások, ágazati különadók, eva 2010-2011, 2013. 2011. január Társasági adó, különadó változások, ágazati különadók, eva 2010-2011, 2013 2011. január ADÓMÉRTÉK Társasági adó 2010 A kedvezményes 10 %-os adókulcs változása 2010- ben átmenettel, amelyeket a Tao. tv.

Részletesebben

BDO ADÓ HÍRLEVÉL 2010. / 2.

BDO ADÓ HÍRLEVÉL 2010. / 2. BDO ADÓ HÍRLEVÉL 2010. / 2. ADÓHÍREK ÉV KÖZI ADÓVÁLTOZÁSOK Az új parlament első intézkedései között a szokásos salátatörvényben módosítottak egy sor adótörvényt, illetve kapcsolódó eljárási szabályt. A

Részletesebben

Vállalkozásokat érintő változások

Vállalkozásokat érintő változások Vállalkozásokat érintő változások 1 Személyi jövedelemadó Egyéni vállalkozás: Veszteség elszámolási korlátozása: a veszteség csak a következő 5 adóévben határolható el. Átmeneti szabályok. A minimum jövedelemre

Részletesebben

Adatlap Budapest, János utca 55. Budapest, Bíbor utca 22

Adatlap Budapest, János utca 55. Budapest, Bíbor utca 22 Adatlap 212 A munkáltatótól (társas vállalkozástól, polgári jogi társaságtól) származó jövedelemről, az adó és adóelőleg levonásáról a munkaviszony (tagsági viszony) megszűnésekor Felhívjuk szíves figyelmét

Részletesebben

SZJA, Cafeteria

SZJA, Cafeteria SZJA, Cafeteria 2016-2017 2016. évi változások A személyi jövedelemadó mértéke 16%-ról 15%-ra csökkent Családi adókedvezmény: 2016-tól 4 év alatt fokozatosan duplájára (10.000 Ftról 20.000 Ft-ra) nő Első

Részletesebben

HELYI ADÓ ÉS ILLETÉK VÁLTOZÁSOK. Dr. Gróf Gabriella

HELYI ADÓ ÉS ILLETÉK VÁLTOZÁSOK. Dr. Gróf Gabriella HELYI ADÓ ÉS ILLETÉK VÁLTOZÁSOK 2013 Dr. Gróf Gabriella HELYI ADÓ VÁLTOZÁSOK IPARŰZÉSI ADÓ 2012. Évi CLXXVIII. törvény Elábé és közvetített szolgáltatás (ksz) értékének együttes összege sávos progresszió

Részletesebben

Példák a személyi jövedelemadó kiszámítására

Példák a személyi jövedelemadó kiszámítására Példák a személyi jövedelemadó kiszámítására 191-192 Hol tartunk? Természetbeni juttatások Adók és közterhek Ingóság értékesítése Árfolyamnyereség Kamat Osztalék 2012/2013. II. félév 72-83 Miről lesz szó?

Részletesebben

Az egyéni vállalkozó átalányadózása

Az egyéni vállalkozó átalányadózása Átalányadó és szja 2012: az átalányadózás és adóbevallás új szabályai 2012-től. Az átalányadózásra vonatkozó szabályokat a személyi jövedelemadó törvény 50 56. -ai tartalmazzák. Az átalányadót a következő

Részletesebben

Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően)

Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően) Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően) 2008. január 1-jétől az étkeztetési szolgáltatások igénybevételére szóló utalványok havi adómentes értéke 10 000 forintról 12 000 forintra,

Részletesebben

CAFETERIA 2016. Béren kívüli és más juttatások

CAFETERIA 2016. Béren kívüli és más juttatások CAFETERIA 2016 Béren kívüli és más juttatások A cafeteria szerepe a személyi jövedelemadóban A cafeteria nem önálló juttatási jogcím. Szerepe a személyi jövedelemadóban csak annyi, hogy nem nevesített

Részletesebben

Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról. A rendelet hatálya.

Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról. A rendelet hatálya. Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról Magyarkeszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat pénzeszközeinek hatékonyabb

Részletesebben

ADÓZÁS GYAKORLAT. SZJA; Járulékok; ÁFA; TAO

ADÓZÁS GYAKORLAT. SZJA; Járulékok; ÁFA; TAO ADÓZÁS GYAKORLAT SZJA; Járulékok; ÁFA; TAO Személyi jövedelem adó SzJA A jövedelemadók általános jellemzői Közvetlen tárgya a jövedelem Adózási egységre (személyre) vetik ki A közfelfogás a legigazságosabbnak

Részletesebben

Adatlap 2012. A munkáltató (kifizető) neve:... címe: adószáma: A dolgozó (tag) neve:...

Adatlap 2012. A munkáltató (kifizető) neve:... címe: adószáma: A dolgozó (tag) neve:... Adatlap 2012 A munkáltatótól (társas vállalkozástól, polgári jogi társaságtól) származó jövedelemről, az adó és adóelőleg levonásáról a munkaviszony (tagsági viszony) megszűnésekor Felhívjuk szíves figyelmét

Részletesebben

ŐSTERMELŐK HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁSA ÉVRŐL

ŐSTERMELŐK HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁSA ÉVRŐL Adóhatóság tölti ki! Adóhatóság megnevezése:. Bevallás benyújtásának időpontja:. Azonosító szám: ŐSTERMELŐK HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁSA 2009. ÉVRŐL 2003. december 31-e előtt kezdett őstermelők részére,

Részletesebben

Az Új egyensúly program legfőbb pontjai a munkavállalókat érintően

Az Új egyensúly program legfőbb pontjai a munkavállalókat érintően Az Új egyensúly program legfőbb pontjai a munkavállalókat érintően ÁLLAMÁZTARTÁSI EGYENSÚLYT JAVÍTÓ KÜLÖNADÓ - Magánszemélyek különadója 2007-től. Az éves összevont jövedelem egyéni nyugdíjjárulék-fizetési

Részletesebben

Különadó 2007. Magánszemély adóalapja, adója

Különadó 2007. Magánszemély adóalapja, adója Különadó 2007 A 2006. július 10-én elfogadott adótörvény alapján magánszemélyeknek és vállalkozásoknak különadót, hitelintézeteknek járadékot kell fizetniük. Magánszemély adóalapja, adója Elírás 2007.

Részletesebben

2010. ÉVI ADÓ ÉS JÁRULÉK VÁLTOZÁSOK

2010. ÉVI ADÓ ÉS JÁRULÉK VÁLTOZÁSOK 2010. ÉVI ADÓ ÉS JÁRULÉK VÁLTOZÁSOK 1.) SZJA - Az adókulcsok: 5.000 eft- ig 17%, 5.000 eft felett 850 eft + feletti 32% - 4% különadó megszűnt. - Adóalap a 27%-al növelt jövedelem (szuperbruttósítás!)

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 2014 2013. december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit Családi járulékkedvezmény Jogosultak: Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított, és a családi

Részletesebben

Személyi jövedelemadó 2013

Személyi jövedelemadó 2013 Összevont adóalap Személyi jövedelemadó 2013 Megszűnik az adóalap-kiegészítés, teljes egészében érvényesül a 16 százalékos adómérték. A kiszámított jövedelem 78 százaléka minősül adóalapnak akkor, ha a

Részletesebben

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított 1/1999. (II. 01.) rendelete a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1991./XII.2./ ÖK. rendelete a helyi adókról 1. I.Fejezet

Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1991./XII.2./ ÖK. rendelete a helyi adókról 1. I.Fejezet Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1991./XII.2./ ÖK. rendelete a helyi adókról 1 I.Fejezet 1.. 2 A Helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 2. -a, valamint a Helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Az általános forgalmi adóbevételek alakulása

Az általános forgalmi adóbevételek alakulása Mellékletek Az általános forgalmi adóbevételek alakulása milliárd forint Áfa bevétel tény előirányzat előzetes tény Vásárolt fogyasztás 2240,5 2533,7 2496,2 Lakossági beruházások 31,1 82,3 34,7 Egyéb

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u Telefon: 92/

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u Telefon: 92/ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 17-19. Telefon: 92/502-100 TISZTELT ADÓZÓ! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének az 56/2007. (XII.28.) önkormányzati

Részletesebben

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok ek 2013 ek 2013 Kedves Ügyfelünk! A munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett és 2013. január 1-én életbe lépett munkáltatói terhek csökkentési lehetőségeivel kibővültek a szociális hozzájárulási adóból

Részletesebben

Adóváltozások 2013 1. rész

Adóváltozások 2013 1. rész Adóváltozások 2013 1. rész Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna alelnök Adótanácsadók Egyesülete Törvényjavaslat A változások Törvény Magyar Közlöny Adónemek T/6842 2012. évi CIV. tv. MK. 93. cégeljárás T/7028

Részletesebben

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés

Társasági adó évi teljesítés évi előirányzat évi teljesítés. Megnevezés Társasági adó milliárd forintban A bevallott társasági adó főbb elemeinek alakulása 1. Adózás előtti nyereség 5 515,8 4 920,2 5 396,9 2. Társasági adó alapja (pozitív) 3 066,1 3 058,9 3 180,1 3. Számított

Részletesebben

I. Általános rendelkezések 1.. /1/ Az önkormányzat helyi adót állapít meg az illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység gyakorlására.

I. Általános rendelkezések 1.. /1/ Az önkormányzat helyi adót állapít meg az illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység gyakorlására. Magyarszerdahely község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/1995. (XII.22.) önkormányzati rendelete A 14/2012.( XI. 29.)önkormányzati rendelettel módosított A helyi iparűzési adóról Az Országgyűlés az

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról 1308A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú

Részletesebben

Az adókötelezettség, az adó alanya

Az adókötelezettség, az adó alanya Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XII. 30.) számú rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 18/2002 (XII. 20.) számú rendelettel módosított 17/1999 ( XII. 22. ) számú

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított

Részletesebben

Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról

Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 13/2003/XII.31./ kt. rendelete A helyi iparűzési adóról A Képviselő testület! Mérk Nagyközség Önkormányzata a helyi adókról szóló 2003. évi XCII. Tv. felhatalmazása

Részletesebben

Példák a személyi jövedelemadóra

Példák a személyi jövedelemadóra Példák a személyi jövedelemadóra Magyar állampolgár itthon és külföldön szerzett jövedelme egyaránt adóköteles Miről volt szó? SZJA kiszámítása Társadalombiztosítási kötelezettségek Kifizetők szerepe SZJA

Részletesebben

SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 2013.10.02. Családi kedvezmény:

SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 2013.10.02. Családi kedvezmény: Egykulcsos rendszer: Megszűnt az adóalap-kiegészítés: 2.424.000 Ft felett sem kell szuperbruttósítani. A 78 %-os szabály marad. Tényleges 16 %-os adókulcs. Egyszerűbb adóelőleg, adónyilatkozat. Családi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Adóváltozások

TÁJÉKOZTATÓ. Adóváltozások TÁJÉKOZTATÓ Adóváltozások 2011 SZJA Az adótábla jövőre egyetlen sávban adóztat, szuperbruttó /+27 százalékkal növelt/ alapra vetített 16 százalékos kulccsal (gyakorlatilag 20,3%) - összevont adóalapra,

Részletesebben

61 344 01 0000 00 00 Adótanácsadó Adótanácsadó

61 344 01 0000 00 00 Adótanácsadó Adótanácsadó z Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Vállalkozási forma. A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet

Vállalkozási forma. A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet Vállalkozási forma A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet Bejelentés köteles telepengedély köteles tevékenységek 57/2013 (II.27.) Korm. rendelet

Részletesebben

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014 Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal Nyugdíjbiztosítási szerződés utáni rendelkezési jogosultság A nyugdíjbiztosítási szerződés (fogalmát az Szja tv.

Részletesebben

Colling Ügyfél-tájékoztató május 30.

Colling Ügyfél-tájékoztató május 30. Colling Ügyfél-tájékoztató 2011. május 30. 1 H 1138 Budapest, Váci út 141. Tel: +36 1 452 6900 Fax: +36 1 452 6910 colling@colling.hu www.colling.hu Tisztelt Olvasó! Ebben a hónapban is összeállítottunk

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény 2014

Családi járulékkedvezmény 2014 Családi járulékkedvezmény 2014 NAV tájékoztató Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója az Ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembe vételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u.69. 1308-6/2003. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Iparűzési

Részletesebben

Tájékoztató a lakossági betéti termékek kamatjövedelme után fizetendő kamatadóról és egészségügyi hozzájárulásról KAMATJÖVEDELMEK UTÁN FIZETENDŐ KAMATADÓ A Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII.

Részletesebben

Munkavállalók adózása

Munkavállalók adózása Munkavállalók adózása Külföldi munkavállalók Magyarországon, magyarok külföldön 2015/2016. II.. ADÓZÁS II. Leggyakrabban előforduló jövedelmek Nem önálló munkából származó jövedelmek Önálló jövedelmek

Részletesebben

A helyi iparűzési adóról ( egységes szerkezetben )

A helyi iparűzési adóról ( egységes szerkezetben ) Öregcsertő községi Önkormányzat Képviselő testületének 7/2010 ( XII.17.) számú önkormányzati rendelete a 14 /2009 ( XII.18.) számú önkormányzati rendeletének a módosításáról A helyi iparűzési adóról (

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó!

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó! 2011/3 Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó! Az adótörvényeket módosító T/4662 számú törvényjavaslatot a Parlament hosszas vita után, nagyon sok kiegészítés, benyújtott egyéni és bizottsági módosító indítvány

Részletesebben

2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012

2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012 2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012 2011. december 8. 1 Összevont adóalap megállapítása Adóalap-kiegészítés (29 (3)) 2424 ezer forint éves jövedelemig 0% Éves

Részletesebben

Csávoly Község Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 6/1996. (XII. 26.) ÖKt. rendelete a helyi iparűzési adóról

Csávoly Község Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 6/1996. (XII. 26.) ÖKt. rendelete a helyi iparűzési adóról Csávoly Község Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 6/1996. (XII. 26.) ÖKt. rendelete a helyi iparűzési adóról (Egységes szerkezetben) Csávoly Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

AZONOSÍTÓ ADATOK. 2. Bevallás jellege (A bevallás jellegét a megfelelő négyzetben x-szel jelölje)

AZONOSÍTÓ ADATOK. 2. Bevallás jellege (A bevallás jellegét a megfelelő négyzetben x-szel jelölje) Helyi iparűzési adóbevallás 200. adóévről Albertirsa Város illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára

Részletesebben

I. Általános szabályok

I. Általános szabályok Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat 19/1995.(XII. 28.) Kt. számú rendelete A helyi adókról Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg A szöveg hatályos: 2004. január 1-től (Módosították: 12/1997.(VI.

Részletesebben

kukta.hu Tbj Járulékalapot képező jövedelem: Tbj. 4. k) pont 2. alpont helyébe

kukta.hu Tbj Járulékalapot képező jövedelem: Tbj. 4. k) pont 2. alpont helyébe kukta.hu Tbj. 2015. 1. Járulékalapot képező jövedelem: Tbj. 4. k) pont 2. alpont helyébe 2014. 12. 31-ig az 1.) alpont szerinti jövedelem hiányában a munkaszerződésben meghatározott alapbér, ha a munkát

Részletesebben

Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Hatályos: 2014. január 1. Szőc 2013 A hirdetőtáblára kifüggesztve: 2013. november 29.

Részletesebben

Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália

Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália Az EKHO hatálya Az Szja és a Tb kötelezettségeket váltja ki, de az EHO-t nem A törvény hatálya kiterjed: a törvényben meghatározott

Részletesebben

a helyi iparűzési adóról

a helyi iparűzési adóról Emőd Város**** Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1998. (III. 26.), 15/1998. (XII. 18.), 15/2000. (XII. 21.), 17/2002. (XII. 12.), 20/2004. (VIII. 13.), 15/2007. (XII. 14.) rendeletével módosított 12/1997.

Részletesebben

önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bevezető rendelkezés

önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bevezető rendelkezés Fülöpszállás Község Képviselő-testületének 21/2004. (X.28. )számú önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bevezető rendelkezés A helyi adóról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) l..

Részletesebben

Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó 2015.

Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó 2015. Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó 2015. Járulékalapot képező jövedelem Az Szja tv. szerint összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből

Részletesebben

1. Általános szabályok

1. Általános szabályok 1 számú melléklet 2/2004. ügyviteli utasításhoz a természetbeni juttatások elszámolásával és nyilvántartásával kapcsolatos eljárások rendjéről 2009. évre Hatályos: 2009. 12. 31. napjáig Adómentesen adható

Részletesebben

Társadalombiztosítás

Társadalombiztosítás Társadalombiztosítás 2013 Járulékok Nyugdíjjárulék 10 % Egészségbiztosításiés munkaerő-piaci járulék Egészségügyi szolgáltatási járulék 8,5 % [3 + 4 + 1,5 ] 6660 (napi 222) Ft. [5 790 Ft.] 1 JÁRULÉKFIZETÉSI

Részletesebben

VÁLTOZÁS A JÁRULÉK-, EHO-, SZOCHO KÖTELEZETTSÉGBEN

VÁLTOZÁS A JÁRULÉK-, EHO-, SZOCHO KÖTELEZETTSÉGBEN VÁLTOZÁS A JÁRULÉK-, EHO-, SZOCHO KÖTELEZETTSÉGBEN A BIZTOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉG ALÓL KIZÁRT SZEMÉLYI KÖR BŐVÜLÉSE 2015. január 1-jétől nem terjed ki a biztosítási kötelezettség az Szja tv. 1/B. hatálya

Részletesebben

Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete. az iparűzési adóról

Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete. az iparűzési adóról Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete az iparűzési adóról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 56/2007. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 56/2007. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 56/2007. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

A munkavállalókat, munkáltatókat érintő 2013. évi adóváltozások

A munkavállalókat, munkáltatókat érintő 2013. évi adóváltozások H-1037 Budapest Montevideo u. 3/A Tel.: +36 1 430-3400 Fax: +36 1 430-3402 abt@abt.hu www.abt.hu Budapest, 2012. december A munkavállalókat, munkáltatókat érintő 2013. évi adóváltozások Tisztelt Ügyfeleink!

Részletesebben

Társasági adó változások

Társasági adó változások Társasági adó változások Változik az idő, s minket is változtat RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Társasági adó változások 2010 "Aki azt állítja vagy hiszi, hogy ezeket az áldozatokat

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL Egységes szerkezetben: 2010. december 13. A 2011. január 1-jétől hatályos szöveg. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról

Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról /Cafeteria/ 2014 A 2014. évi cafeteriát és az egyes meghatározott juttatásokat érintő legfontosabb adóváltozások nem sok újat hoztak a 2013. évi

Részletesebben

Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben)

Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása

Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása A Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása A jelű kiegészítő lap Adószáma: - _ - Adóazonosító jele: 1.Htv. szerinti vállalkozási szintű éves nettó árbevétel (2-3-4-5-6) 2.Számviteli törvény szerinti

Részletesebben