pályázatunk is sikeres volt, de számunkra legfontosabb,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "pályázatunk is sikeres volt, de számunkra legfontosabb,"

Átírás

1 TÁJÉKOZTATÓ LAP DIÓSZEGI ÉLET A tizenkét éves Jézus, amikor szülei három napos keresés után megtalálják a templomban és kérdőre vonják, ezt feleli nekik: Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell lennem? (Lk 2,49). Ez Jézus első megszólalása az evangéliumban. A Passióban pedig utolsó szava a Beteljesedett. Mi történt virágvasárnaptól nagypéntekig? Mi történt Jézusnak diadalmas jeruzsálemi bevonulásától a keresztre feszítésig? Milyen erő volt képes ilyen mértékben manipulálni a tömeget? A mai politikát ismerve a válasz rendkívül egyszerű, a több száz évig bekódolt alattomos propagandára építve könnyű pár nap alatt valaki vagy valakik ellen fordítani a gyűlöletet. Izrael sokat tudó, nagy tapasztalatokkal rendelkező papsága könnyen oldotta meg ezt a feladatot. A gyűlölet ma is része a politikának, azokat, akik jogaikat kérik, gyakran bélyegzik provokatőrnek, és azok, akik másokat jogaikban korlátoznak, hiszik magukat demokratáknak. De mindez fordítva van. Néha csalódottságunkban akkor, amikor úgy érezzük, hogy már nincs megoldás, amikor nincs kiút, akkor következik a folytatás. Jézust keresztre feszítik, és Ő harmadnapra feltámad. Sose adjuk fel, mindig van lehetőség a folytatásra, ez húsvét üzenete. Van, akinek a tavasz gyönyörű verőfényes napsütése, másoknak Pészah ünnepe az, ami reményt ad. Húsvét után a nappalok egyre nőnek, véget ér a borongós tél, és új élet sarjad a tavaszi napsütésben, az élet diadalmaskodik a halál felett. Húsvét a halál utáni lét folytatásába vetett hit, az örök élet reménysége. Húsvét, amikor már selymit a barka kitakarta és sárga virágját bontja a som, (Áprily Lajos) amikor nemcsak a termőföld melegedik fel, de az emberi szívek is felmelegednek. Húsvét fontosságát a tanítványok csak negyven nap után értettek meg, áldozócsütörtök alkalmával. Húsvét az a hit, mely a lélek diadalát hozta ötven nap után pünkösd ünnepén, amikor a hit egyházzá nemesedett az a hit, amely nélkül ma árvák lennénk, mert életünk nagypéntekkel, az elmúlással véget érne. Ember-e a mező fája? A cím utalás Mózes egyik fontos törvényére. Ezt 3500 évvel ezelőtt előírta, hogy ha ostromolsz egy várost, ne vágd ki a fákat körülötte (ami annak idején és még sokáig általános szokás volt), hiszen ember-e a mező fája, hogy ellene hadat viselj?. Az emberiség egész eddigi története lényegében véve nem más, mint küzdelem a fennmaradásért, a környezettel, a természet erőivel, az éghajlati feltételekkel és különféle élőlényekkel szemben. Az emberiség egész HÚSVÉT ÜNNEPE elkövetkező története minden bizonnyal a jövőben sem lesz más. Ahhoz, hogy az ember erre a küzdelemre képes legyen, újfajta látás- és gondolkodásmódra van szüksége. Most tavaszszal különösen fontos, hogy újra átértékeljük a környezetvédelemmel kapcsolatos teendőinket, épp ezért a helyi önkormányzat egy hosszútávú környezetóvó programba kezd, amelynek első lépése volt az a nagytakarítás, amelyre április 4.-én került sor a Cukorgyári úton. Hogyan tovább az önkormányzatban? Az EU pénzforrások merítése nem zökkenőmentes. Az első felhívások 2008-ban jelentek meg. Az illetékesek közül senki sem tudja megválaszolni, hogy mi is történt 2006 és 2008 között, hogy a szaktárcák miért nem voltak képesek kidolgozni a pályázati feltételeket a pénzforrások merítésére ban két nagy pályázatunk volt sikeres, az Összevont Iskola felújítására nyertünk , Sk-t, és az építészeti törmelék újrahasznosítására , Sk-t, több kisebb pályázatunk is sikeres volt, de számunkra legfontosabb, hogy befejeztük a Vince-erdei Termálfürdőben épült kongresszusi központ és a helyi poliklinika építését. Év elején városunk a poliklinika kihasználása, valamint egy új bevásárlóközpont építése vagy nem építése körüli vitáktól hangos. A helyi egészségügyi központ üzemeltetése nem produkálhat hasznot az önkormányzatnak, nagyon fontos, hogy biztosítsuk az alapvető orvosi ellátást, és hogy ebben a felújított épületben orvos és beteg kapcsolatát ne zavarják külső körülmények. Most az önkormányzat a városközpont felújítására dolgoz ki tervet és pályázatot. Járdák, parkolók, kerékpárutak épülhetnek majd, ha sikeresek leszünk, azon a pályázaton, amelynek értéke , ( , Sk) lesz. Szabó Antal, polgármester KIADJA DIÓSZEG VÁROSA XVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁPRILIS MEGHÍVÓK Diószeg városa meghívja az érdeklődőket a KERTÉSZETI VÁSÁRRA, amely április 18-án, és óra között lesz az Inovatech Inkubátorház előtti téren. A vásárban a kertészek és termelők facsemetéket, díszbokrokat, egynyári virágokat, erkélyládába való virágokat, palántákat és széles választékban egyéb kertészeti kiegészítőket árusítanak majd. Diószeg városa, a Matica slovenská HSz, a Csemadok HSz, valamint az önkéntes tűzoltó egyesület szeretettel várja városunk lakóit a hagyományos MÁJUSFAÁLLÍTÁSRA, amelyre április 30-án, órai kezdettel kerül sor. A kultúrműsorban fellépnek a város óvodásai, a Hahota énekesei, a Dostavník country zenekar, és bemutatót tartanak a fiatal tűzoltók is. Nem hiányzik majd a hagyományos május elsejei cigánypecsenye és a gulyás sem. Diószeg városa és a Privat Air Club Sládkovičovo szeretettel várja a város lakóit a REPÜLŐNAPRA, amely május 1-jén és óra között zajlik a diószegi repülőtéren (az Agropodnik területén). A látogatók részére sétarepülést, ejtőernyős ugrásokat, kultúrműsort, frissítőt, a kisállattartók kiállítását, gasztronómiai rendezvényt, lovaglást szerveztünk. A helyi horgászszövetség május 2-án HORGÁSZVERSENYT szervez a Vince-erdei halastónál. A verseny órakor kezdődik. Benevezési díj 10,- 2 horgászbotra. A frissítőről (sült ponty és halászlé) a horgászszövetség gondoskodik. A polgármester serlegéért vívott HAGYOMÁNYOS LABDARÚGÓTORNA, az FK Slavoj futballpályáján, május 8-án és kb óra közt zajlik.

2 DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 2. old. HÚSVÉT A TAVASZ ÜNNEPE A diószegi iskolások és óvodások pedagógusaik felügyelete mellett gyönyörű húsvéti dekorációkat készítettek, amelyek megtekinthetőek a április 18-án megrendezendő kertészeti vásár alatt is.

3 lakosaink figyelmébe DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 3. old. TÁJÉKOZTATÓ A DIÓSZEGI VÖ án MEGTARTOTT 24. ÜLÉSÉRŐL A Városi Önkormányzat (VÖ) ülését Szabó Antal polgármester nyitotta meg és vezette le a jóváhagyott napirendi pontok szerint. Brunner képviselő javaslatára sor került a programpontok kibővítésére. Interpellációk: PhDr. Pethő a területfejlesztési terv hiányára mutatott rá, amelyet a törvény szerint már jóvá kellett volna hagyni. Tárgyalás összehívását indítványozta ing. arch. Žalmannal, illetve új kivitelező megszólítását javasolta, a polgármester elmondta, hogy a területfejlesztési terv megtárgyalására 2009 áprilisában kerül sor, ahol annak következő szakaszáról tárgyalnak. A tárgyalásra meghívást kapnak a képviselők és a város polgárai is. Reálisnak mondható, hogy 2009 végére sor kerül a területfejlesztési terv jóváhagyására. Mgr. Bagi a közlekedéssel kapcsolatban szólalt fel: Az Ábrahám utca Fučík utca kereszteződése nem belátható főleg a Jednota üzlet mellett parkoló autók miatt, és rámutatott a tönkrement színes gyalogos átkelőhelyek problémájára, ill. a reklamáció lehetősége iránt érdeklődött, a polgármester elmondta, hogy a felszerelt kameráknak köszönhetően látni az említett kereszteződést, és egyértelmű, hogy a gépkocsivezetők fegyelmezetlenek. A helyzet 2010-ben megváltozik, amikor is sor kerül a Jednota épületének lebontására és a főtér kialakítására. Addig a helyzetről a közlekedésrendészettel kell konzultálni, mivel állami közútról van szó. A tönkrement átkelőhelyeket megreklamálták, a reklamációt elfogadták. A jótállás 8 év. Franta képviselőasszony a városi parkban található régi magtár rossz, életveszélyes állapotára hívta fel a figyelmet, amelyet, amíg nem lesz megjavítva, be kellene keríteni, a polgármester elmondta, hogy az épület a városé, de a városnak nincs anyagi forrása a felújításra, hamarosan sor kerül az épület statikai véleményezésére, Ing. Karsay, a közlekedésügyi bizottság elnöke, a témával kapcsolatban elmondta, hogy a Jednota épülete mellett megállást tiltó táblát és a kereszteződésben tükröt kellene elhelyezni. JUDr. Klabuzai Andrea, a város főellenőre, a VÖ 23. ülésén elfogadott határozatok teljesítésének ellenőrzését elvégezte. A képviselők a következő határozatokat tárgyalták meg és hagyták jóvá: Diószeg városának 68/2009 sz., a gondozói szolgálatról, és a térítési költségformák meghatározásáról és összegéről szóló Általános Érvényű Rendeletét (ÁÉR). Diószeg városának a 69/2009 sz., az iskolaköteles gyermekek alapiskolába való beíratásáról, a beíratás idejéről és helyéről szóló ÁÉR-t, a 2009-es évi költségvetés 1. módosítását , összegben, a főellenőr ellenőri tevékenységének tervezetét a 2009-es év I. félévére, a Vince erdei Kongresszusi, Információs és Tanácsadói Központ és Üdülési Relaxációs komplexum kezelését a Vince erdei Termálfürdő Kft. kezelésébe, visszatérítendő anyagi támogatást a Technikai és Lakásgazdálkodási Vállalat Kft. számára a vasútvonal melletti szivattyúállomás javítására 5 363,74 ( , Sk) összegben a költségvetés legközelebbi módosításáig, 653, (10 891,54 Sk) összegű anyagi támogatást a Diószegi Technikai Szolgáltató Vállalat részére, a KOAM Elektronic Kft. elleni perköltségekre, Diószeg k.t., a 1705-ös tulajdoni lapon található, az 1240/1 parcellaszámon vezetett m 2 telek kb. 946 m 2 -es részének eladását 33,19 összegben Edita Belcákovának és Ing. Roman Belcáknak (Cukrovarská 223, Sládkovičovo), rövidlejáratú hitel felvételét a Diószegi Összevont Iskola felújítása elnevezésű projekt ideiglenes finanszírozására , ( , Sk) összegben, és beleegyezését a hitel üres váltóval való biztosítására. A képviselők a következő határozatokat tárgyalták meg és vették tudomásul: Diószeg város főellenőrének, JUDr. Klabuzai Andreának, a és közötti időszak könyvelési iratainak ellenőrzéséről szóló jelentését, Diószeg város főellenőrének, JUDr. Klabuzai Andreának, a követelés behajtások állásának ellenőrzéséről, és a behajtás módjáról szóló jelentését, Nemzeti Drogellenes Program / átmeneti alap a projekt ellenőrzéséről szóló jegyzőkönyvet, Brunner képviselő lemondását az építésügyi bizottság elnöki posztjáról. Vita Brunner képviselő rámutatott a városi egészségügyi központ bérleti díját szabályozó határozat megsértésére, a határozat 1 000, Sk/m 2 /év összeget határoz meg, az orvosok szerződésében azonban 1 100, Sk/m 2 /év szerepel. A VÖ határozatainak betartására szükség van, mivel az EU nem visszatérítendő támogatásáról szóló szerződés betartásáért a VÖ felel és nem az egészségügyi központ vezetősége, továbbá szólt az óvodákba beíratott gyermekek számáról, ami alapján egy újabb osztály nyílik a Fučík utcai óvodában. Javasolta egy tervezet elkészítését a Budovateľská utcai óvoda újabb osztállyal való bővítésére. a polgármester elmondta, hogy a városi egészségügyi központ nonprofit szervezet, amelynek nem lehet nyereséget termelnie, és kérte a bérleti díj visszatérítését a VÖ határozatával összhangban. A város tárgyalt azokkal az orvosokkal, akik nem voltak elégedettek a bérleti szerződésekkel, bizonyos egyezségek születtek, de az orvosok nem vártak azok megvalósítására, házat vásároltak, és elköltöztek az egészségügyi központból. Az egészségügyi központ így nehéz helyzetbe került, mivel építésére az Európai Unióból származó eszközöket használtuk fel, és köteleztük magunkat a kritériumok betartására, pl. az orvosok számának, illetve a rendelők struktúrájának betartására. A mutatók nem betartása a dotáció elvesztését is jelentheti, ami kb , Sk-t jelent. MUDr. Kubáni és MUDr. Záhončíková eddig nem kaptak engedélyt az építmény rendeltetésének megváltoztatására, és jelenleg a rendeltetés megváltoztatására szóló engedély nélkül olyan házban rendelnek, amely lakás céljából épült. A kialakult helyzet kapcsán a polgármester a VÖ és az egészségügyi központ vezetésének közös tárgyalását kezdeményezi. Mgr. Farkašová a Diószegi Összevont Iskola igazgatónője az óvodákba történő beíratásokról tájékoztatott, elmondta, hogy minden igényt ki tudtak elégíteni, és a Fučík utcai óvodában további szabad hely van még. A Budovateľská utcai óvoda építési tervdokumentációja hozzájárulhat újabb helyek kialakítására. Az óvodák telítettsége össz szlovákiai probléma, mivel a törvény módosította a gyerekek számát az osztályokban. PhDr. Pethő képviselőasszony rámutatott az orvosok elköltözésével kialakult rossz helyzetre. A VÖ határozatai kötelező érvényűek, ezért szükséges az orvosokkal kötött szerződések korrigálása. A nonprofit szervezetnek nem kell nyereséget termelnie, csak a fenntartás költségeit kell fedeznie és az anyagi technikai felszereltséget karbantartania. Ing. Hejná, a Zátišie lakózóna lakója, a többi ott lakó nevében szólalt fel. Elmondta, hogy tetszik neki az élet városunkban, de az orvosok beköltözése után a forgalom növekedésével, a páciensek közlekedésével megszűnt a nyugalom a lakóövezetben. Az orvosok szemeteskukáiban gyógyászati hulladék van (fotódokumentációjuk van róla), az autók magánterületen parkolnak, az orvosok nem kommunikálnak velük, és az idősek arra panaszkodnak, hogy az orvosok messze vannak a gyógyszertártól. Mivel ez a terület lakóövezet, az itt lakók petíciót írtak alá a helyzet orvoslása érdekében. Továbbá kérik a galántai letérőt jelző útjelző táblának a kereszteződéshez való közelebbi elhelyezését, mivel sok gépkocsivezető tér le a lakózónába, a polgármester elmondta, hogy az útjelző tábla elhelyezését a tervezett körforgalom megépítése oldja meg. Az újonnan kialakított rendelők kérdésével kapcsolatban elmondta, hogy az orvosok nem kaptak engedélyt az épület rendeltetésének megváltoztatására, a helyzet megoldása jelenleg a Nagyszombati Kerületi Építésügyi Hivatal kezében van, a város indítványt terjesztett a Nagyszombati Kerületi Önkormányzathoz is. A város ellenzi, hogy az orvosok rendelői ezekben a házakban legyenek, de ha valaki teljesíti a vállalkozás feltételeit, a város nem cselekedhet törvényellenesen. Brunner képviselő hozzátette, hogy a Zátišie övezetről már többször tárgyalt a VÖ. A VÖ tárgyalt az utak kezeléséről, a zöldterület karbantartásáról, a szennyvízről, a sorompó elhelyezéséről. Nem értett egyet az itt kialakított rendelőkkel, és rámutatott arra a tényre, hogy egy lakos, aki eladta a házat az orvosoknak, az eladás után azonnal aláírta az ellenük irányuló petíciót, Vígh úr kérte a higiéniai engedély felülvizsgálatát, mivel hiányoznak a higiéniai berendezések. Továbbá kérte a Richter utcán a fák és bokrok megnyesését, mivel azok belógnak az úttestre. Ing. Karsay képviselő elmondta, hogy az orvosok nem kaptak engedélyt az épület rendeltetésének megváltoztatására, tehát feketén dolgoznak, törvényt szegnek, ezért bírság kirovását kérte. a polgármester egyetértett azzal, hogy az orvosok megsértették az építési törvényt, és a város bírságot szabhat ki. Jelenleg a Nagyszombati Kerületi Építésügyi Hivatal döntésére várnak. Bc. Oravec, a városi hivatal építésügyi osztályának vezetője, arról tájékoztatott, hogy áprilisban kerül sor a közúthálózat kezelőinek találkozójára, amelyen minden, a közlekedést érintő problémát megtárgyalnak. Mgr. Bagi képviselő a Zátišie lakózóna problémájának radikális megoldását kérte. Sudová asszony, a városi kulturális központ igazgatója, meghívta a jelenlévőket a közeljövőben tartandó rendezvényekre (lásd a meghívókat). A polgármester megköszönte a jelenlévőknek az ülésen való részvételt, és berekesztette az ülést. Ing. Milena Poláková, a VH elöljárója

4 DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 4. old. lakosaink figyelmébe A KÖZTÁRSASÁGIELNÖK-VÁLASZTÁS EREDMÉNYEI A KÖZTÁRSASÁGIELNÖK VÁLASZTÁS I. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI, A köztársaságielnök választás I. fordulójában Diószegen a bejegyzett választóból választópolgár vett részt, ami 37,6 %-os részvételi arányt jelent. Az érvényes szavazatok száma volt. A leadott érvényes szavazatok az elnökjelöltek szerint: sorrend a jelölt neve szavazatok száma % 1. Radičová Iveta, prof. PhDr., PhD ,69 2. Gašparovič Ivan, doc., JUDr., CSc ,05 3. Martináková Zuzana 69 4,03 4. Mikloško František, RNDr. 42 2,45 5. Melník Milan, prof., RNDr., DrSc. 31 1,81 6. Sidor Milan, PhDr., CSc. 15 0,87 7. Bollová Dagmara, PaedDr. 14 0,81 A KÖZTÁRSASÁGIELNÖK VÁLASZTÁS II. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI, A köztársaságielnök választás II. fordulójában Diószegen a bejegyzett választóból választópolgár vett részt, ami 44,75 %-os részvételi arányt jelent. Az érvényes szavazatok száma volt. A leadott érvényes szavazatok az elnökjelöltek szerint: sorrend a jelölt neve szavazatok száma % 1. Radičová Iveta, prof. PhDr., PhD ,73 2. Gašparovič Ivan, doc., JUDr., CSc ,27 Az adatokat hitelesítette: Edita Kyselová fotók városunk választási bizottságai

5 lakosaink figyelmébe április 4-én a város a műszaki szolgáltatóvállalattal közösen tavaszi nagytakarítást szervezett, amelynek során a Cukorgyári utca lakói eltakarították a KOAM hoz vezető utat, és a környező utcácskákat. A brigádmunka iránt nagy volt az érdeklődés, de a műszaki szolgáltatóvállalat dolgozói csak 60 munkást tudtak foglalkoztatni. Azok, három csoportra osztva, összesen 8 teherautónyi kommunális hulladékot szedtek össze. A városi hivatal mindegyikük munkáját 10, -val jutalmazta. Reméljük, hogy a brigádmunkában való részvétel arra ösztönzi az itt lakókat, hogy jobban törődjenek környezetük tisztántartásával. ES KÖZLEMÉNY Diószeg városa értesíti a lakosságot, hogy április június hónapok folyamán sor kerül a szennyvízcsatorna-hálózatra való csatlakozások ellenőrzésére. Az ellenőrzés célja a szennyvízcsatorna-hálózat illegális használatának felderítése, a hulladékosztályozás betartása, és az ebek számának bejegyzése. TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 5. old. A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK A JOGHALLGATÓKKAL TALÁLKOZOTT A magas szintű politikába lépése előtt Ivan Gašparovič köztársasági elnök főiskolai tanárként tevékenykedett, és ezért, amint elmondta a hallgatóknak, örömmel fogadta volt kollégája, Mojmír Mamojka, a Diószegi Főiskola Janko Jesenský Jogi Kara rektorának meghívását. Előadásában, amelyre az Inovatech Inkubátorházban került sor, az aktuális politikai témákkal, a szlovák jogrendszer helyzetével foglalkozott, majd készségesen válaszolt a diákok kérdéseire is. Az államfő látogatása egy újabb bizonyítéka főiskolánk egyre növekvő presztízsének. ES MILYEN VOLT A 2008-AS KERTÉSZETI ÉV? március 6-án a nyugdíjasklubban került sor a Szlovák Kiskertészek Szövetsége (SzKSz) helyi szervezetének évzáró taggyűlésére, amelyen a 2008 as év tevékenységét értékeltük. A vendégek Ing. Ivánková a SzKSz JSz és Ing. Varga a Plantex (Veselé pri Piešťanoch) cég képviselője, aki a gyümölcstermesztésről tartott előadást köszöntése után, egy perces néma csenddel emlékeztünk Terézia Horváthová klubtársunkra, aki sajnos ez évben távozott sorainkból. Programunk vidámabb pontját alkotta a Nemzetközi Nőnap megünneplése, amelyről a vezetőség tagjai nem feledkeztek meg, és az elnök személyén keresztül gratuláltak a jelenlévő hölgyeknek, valamint egy szál szegfűvel kedveskedtek nekik. Ezután került sor a tavalyi év értékelésére, arra, miként teljesítettük a kitűzött feladatokat. Örömmel elmondhatjuk, hogy a tervezett célokat A legszebb kiskert címért folyó verseny, a zöldség és gyümölcskiállítás, az újhelyi tábortűz, valamint a nyitrai Agrokomplex kiállítás megszervezése sikerült megvalósítanunk. Az értékelésnél azonban egy kis kritika illeti a zöldség és gyümölcskiállítás szervezését. Úgy gondoljuk, hogy a kiállított termények száma és kínálata alul maradt a várakozásokkal szemben, így nagyobb hangsúlyt kell fektetni a lakosság meggyőzésére, hiszen egy szép zöldség vagy gyümölcs kiállítása nem szégyen, sőt ellenkezőleg. Rengeteg munka van mögötte, sok tapasztalat és tudás kell a természet készítette csapdák kiküszöbölésére. A 2009-es év munkatervének és költségvetésének jóváhagyása után, frissítő mellett cseréltek tagjaink tapasztalatot, ismeretet a gyümölcs és zöldségtermesztésről. Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki hozzájárult a tervezett feladatok megvalósításához, a családoknak, akik bekapcsolódtak a legszebb kiskert versenyébe, a polgároknak, akik elhozták terményeiket a kiállításra, a Budovateľská utcai óvoda óvodásainak a kedves törpékért, amik kellemes színfoltjai voltak a kiállításnak, a városi kultúrközpontnak az aktív segítségnyújtásért a rendezvények szervezésében, Mgr. Slávka Královičovának, az értékelőbizottság tagjának, és egy nagy KÖSZÖNÖM jár minden támogatónknak a Diószegi VH nak, Ing. Štefan Laukonak, František Rumannak, Kováč Sándornak, Ján Urbáneknak, akik értékes ajándékkal támogatták versenyünket. Végül köszönetet mondok Križek Arankának azért, hogy a nyugdíjasklubban kellemes környezetet biztosított taggyűlésünk résztvevői számára, és feláldozta szabadidejét kertészeinkért. Ján Németh, SzKSz HSz-nek elnöke

6 DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 6. old. Jól tudjuk, hogy minden embernek néhanapján szüksége van orvosra, így szinte minden lakost érint a városi orvosi rendelőintézet működésének kérdése ban a SzK Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériumától , ( , Sk) öszszegű támogatást kaptunk a volt óvoda rendelőintézetté történő átépítésére. A város önrésze ebben a projektben 5 % , ( , Sk). A felújított épületbe költöztek a volt kórház roskadozó épületéből a város orvosai. Egy új, modern központ jött létre, amely jó színvonalú egészségügyi ellátást biztosít majd a város lakóinak, és minimálisra csökkenti a páciensek Galántára való utazását végén befejeződött az átépítés, és a VÖ határozata alapján megalakult a Diószegi Orvosi Rendelőintézet nonprofit szervezet, aminek az igazgatója MUDr. Zdenko Móres. Az új rendelőintézet helyiségeibe átköltözhetett az egészségügyi ellátó intézmény. Mivel a városi rendelőintézet megszületése városunk minden lakóját érinti, ezért néhány kérdést tettünk fel az igazgatónak. VÁROSI ORVOSI RENDELŐINTÉZET A beszélgetés bevezetőjében megkértük Móres doktor urat, mondjon néhány szót az eddigi szakmai pályafutásáról és a városunkhoz fűződő viszonyáról. A Pozsonyi Komenský Egyetem Orvosi Karán végzett tanulmányaim befejezése után a galántai kórházban kezdtem dolgozni. Ma is itt dolgozom a baleseti sebészeten és ortopédián, mint főorvos helyettes. Sebészeti, traumatológiai és ortopédiai szakorvosi képesítő vizsgám (ún. atesztáció) van és számos ortopédiai traumatológiai szakmai gyakorlaton vettem részt az USÁ-ban, Kanadában és Svájcban. Eddigi szakmai tevékenységemet elsősorban a baleseti eseteknek és a csontbetegségeknek, valamint a mozgásszervi megbetegedéseknek szenteltem. Anyagi lehetőségeimhez mérten és időbeosztásom szerint igyekszem részt venni a környező országok tudományos konferenciáin és kongresszusain. Úgy vélem, hogy a gazdasági helyzethez viszonyítva, osztályunkon igyekszünk megtartani az eddig nyújtott egészségügyi szolgáltatások színvonalát. Igazságügyi szakértőként is dolgozom, szakterületem a traumatológia. Ami kérdésének második részét illeti, be kell vallanom, amikor először jöttem Diószegre, olyan érzésem volt, mint mikor valahol nyaral az ember, és ez az új környezet olyan hatással van rá, hogy úgy érzi, ide vissza kell jönnie. Ezért örülök annak, hogy később itt vehettünk telket, és itt építkezhettünk. A diószegi foci aranykorában (a IV. ligából a III.- ba való továbbjutáskor) a csapat orvosa voltam, és velük jártam a mérkőzésekre, akkor alakultak az olyan baráti kötelékek, amelyek máig tartanak. Doktor úr, az Ön feladata az új rendelőintézet vezetése, ezért érdekelne bennünket, milyen véleménnyel van a projekt előkészítéséről építészeti szempontból, és hogy a kialakított helyiségek megfelelnek e az ide költőző orvosok elképzeléseinek, illetve igényeinek? Nézze, minden problémához pozitívan és negatívan is hozzá lehet állni. Foghat egy ceruzát, papírt, mérőszalagot és fényképezőgépet, járhat föl le, keresztül kasul az épületben, és ha akar, akkor biztosan sok olyan dolgot talál, ami nem felel meg az Ön igényeinek. A másik oldalon viszont talál egy gyönyörű, napfényes, tágas és világos épületet, könnyű kinti és benti hozzáférhetőséggel, a város csendes peremén, kiváló parkolási lehetőségekkel. A Galántai Regionális Közegészségügyi Hivatalnak, higiéniának, nem volt semmilyen észrevétele a rendelőintézet építészeti megoldásaival kapcsolatban. Jelenleg a helyiségekben két fogorvosi rendelő van, egy körzeti orvos és egy nőgyógyász rendel, az épület hátsó részében pedig már régebben egy belgyógyászati rendelő, és egy gyógyászati segédeszközöket forgalmazó üzlet működik. Az épületben helyiségek várják a további orvosokat. Hogyan képzelik el a még üres helyiségek rendeltetését, milyen szakorvosokkal tárgyalt már? A jelenlegi időszak nem kedvez az egészségügynek. Az orvosi egyetemre egyre kevesebben jelentkeznek, és azok is, akik elvégzik, inkább jobb kereseti lehetőségek reményében külföldre távoznak. A pénz, amelynek az egészségügybe kellene áramolnia, a bankok, pénzügyi intézmények és a nyugdíjrendszer megmentésére megy Pontosan annyi pénz, amennyibe a felesleges biztosítók kerülnek nekünk, hiányzik az egészségügyi ellátásból. Úgy tűnik, hogy az egészségbiztosítók nem a páciensek érdekeit szolgálják, hanem a sajátjukat. A törvény kimondja, hogy szerződést kell kötni minden egészségügyi ellátást biztosító orvossal, de a lobbynak köszönhetően ezzel nincs vége a dolognak, ugyanis a szerződés a minimális egészségügyi ellátást biztosítók hálózati telítettségét figyelembe véve kötendő meg. Ezért az ellátást biztosító ambuláns orvos nem egyenrangú partner, hanem kérvényező. Ez az akadály szinte áthidalhatatlan, és nem marad más hátra, mint türelmesen megpróbálni legyőzni. Másképp mondva: az orvos, aki úgy dönt, hogy rendelőintézetünkben szeretne dolgozni, és nincs szerződése a biztosítókkal, nincs is esélye annak megkötésére abban az esetben, ha telített a minimális biztosítói hálózat. Az a magánorvos, akinek szerződése van a biztosítóval, a rendelőintézetbe csak abban az esetben jön, ha az számára előnyösebb, mint az eddigi működése. A közeljövőben tervezzük egy ortopédiai traumatológiai rendelő és egy szemorvosi rendelő megnyitását, ehhez majd egy optika is kapcsolódik. Tárgyalások folynak más orvosokkal is, egy neurológussal és egy rehabilitációs orvossal. Mindenkit meglepett az a tény, hogy jóllehet az átépítés több mint két évig tartott, s ennek során a hazai orvosoknak módjában állt hozzászólniuk a projekthez, és a bérleti díj nagyságát a városi önkormányzat még 2008 augusztusában jóváhagyta, röviddel a beköltözés után két orvos úgy döntött, mégis más rendelőhelyiségeket keres magának. Hol történhetett a hiba? Pozíciómba röviddel az építkezés befejezése lakosaink figyelmébe után kerültem, és akkor már természetesen nem lehetett változtatni az egyes helyiségek építészeti elosztásán. Igaz, hogy az épület átépítése során orvosainknak lehetősége nyílt az épület elrendezéséhez hozzászólniuk, és ez ügyben többször is találkoztak a város vezetésével. Levelezésemben és a személyes találkozások során mindkét orvos főleg a pénzügyi kérdésekkel érvelt. Magam sem tudom, hol történt a hiba, habár a távozás oka nyilvánvalóan érezhető. A távozó orvosok a magasabb bérleti és energiaszolgáltatási díjakkal érvelnek, amik pl. nem felelnek meg a környező településekben fizetendő bérleti díjaknak. Szerintük az egészségügyi ellátás nem piaci szféra, és a bérleti díjnak minimálisnak kellene lennie. A bérleti díj és az energiaárak valóban elriaszthatják a szakorvosokat attól, hogy városunkban szakrendelőt nyissanak? A rendelőintézet működtetése nem puszta piaci alapokra épül, és a bérleti díj összegét a gazdasági számítások alapján határozták meg úgy, hogy biztosítva legyen az egészséges és folyamatos rizikómentes működtetés, és ne legyünk veszteségesek sem A régió hasonló rendelőintézeteinek némelyikében még magasabb bérleti díjak is vannak. Mindkét orvosnak felajánlottuk annak a lehetőségét, hogy nem kell fizetniük a bérleti díjat abban az esetben, ha a rendelőintézet alkalmazottaivá válnak, úgy, hogy bérük a körzeti kórházban működő, hasonló képesítésű szakorvosainak bére alapján lesz meghatározva. Ők azonban ezt az ajánlatot sem fogadták el. Hozzá kell tennünk, hogy ezek az orvosok (háziorvos és gyermekorvos) rendszeresen kapnak az egészségbiztosítóktól pénzt a náluk vezetett páciensek után, és ez az illeték az adott időszakban egyforma, ha ellátták a beteget, ha nem, továbbá ez az illeték az egész SzK területén egyforma. A szakorvosok esetében ez másképp van, nem kapnak átalányt, hanem a fizetés az ellátott betegek számától függ, és azok számát pedig a biztosító limitálja. Az ő esetükben inkább figyelembe venném ezt a tényt a bérleti díj meghatározásban, amely így megfelelne a környező községekben meghatározott bérleti díjnak. A betegnek kevés információja van az engedély megszerzésének szabályairól, az egészségbiztosítókkal kötött szerződésekről, az épület üzemeltetését biztosító költségek kiszámításáról és az igazat megvallva, nem a mi feladatunk ezen adminisztratív dolgok tárgyalása. Az embereknek szükségük van lakóhelyükön háziorvosra, esetleg a szakorvosra, gyógyszertárra, optikára, gyógyászati segédeszközöket forgalmazó boltra Nekünk az a célunk, hogy mindez egy helyen legyen elérhető, mégpedig a Diószegi Városi Orvosi Rendelőintézetben.

7 nyugdíjasaink DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 7. old. A NYUGDÍJASKLUB TEVÉKENYSÉGÉRŐL A Nyugdíjasklub évzáró taggyűlésén, amire január 24-én került sor, 58 tagunk vett részt, akik tájékoztatást kaptak a 2008-as év tevékenységéről. Február 14-én a városban sor került a hagyományos farsangi disznótorra, amibe tagjaink is bekapcsolódtak. Segítettek a csorvási és gerendási vendégek fogadásában, megvendégelésében, és eladásra fánkot sütöttek (1 -ért 5 fánkot!), aminek nagy sikere volt. Nagyon jól szórakoztunk a fánkok melletti összejövetelen. Kár, hogy tagjaink részvétele ezen a rendezvényen csak átlagos volt. Február 28-án G. Dusík Modrá ruža című előadását láthattuk a nyitrai színházban. Gyönyörű élményben volt részünk. Megünnepeltük a Nemzetközi Nőnapot is, mégpedig a SMER politikai párt által szervezett kultúrműsorral, amely Nagyszombatban volt. A Nyugdíjasklub vezetősége beszélgetés képviselőnkkel Mgr. Szkladányi László, 58 éves, nős, vállalkozó, a városi önkormányzatban az MKP képviselője, a Diószegi Városi Önkormányzat (VÖ) mellett működő Szociális és lakásügyi bizottság elnöke. A bizottság, amelynek elnöke a bérlakások kiutalásával is foglalkozik, amelyekből nagyon kevés van, és minden egyes lakáskiutalás egy sor vitát vált ki. Elmondaná, mely lakások tulajdonosa a város, és milyen szabályok alapján történik a kiutalás? A város 72 bérlakás (1, 2, 3 szobás) tulajdonosa a Központi lakótelepen, amelyek a törvény értelmében start lakásoknak minősülnek fiatal családosok részére, 35 éves korig. A SzK Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériumának 8. sz. rendelete értelmében a különkezelésű lakások a város tulajdonát képezik, kiutalásuk teljes mértékben transzparens. Az 58. sz. ÁÉR értelmében a város kidolgozott egy jegyzéket, amely szerint jelenleg 13 igénylő vár 1 szobás lakásra, 14-en a 2 szobás lakás iránt érdeklődnek, 9 család pedig a 3 szobás lakás kiutalására vár. Ha valamelyik lakás megüresedik, összeül a bizottság, amely a lakás nagysága alapján kiválaszt három igénylőt, és a VÖ nyilvános ülésén a képviselők döntenek a lakás kiutalásáról. A lakásigénylőknek minden évben ki kell tölteniük egy kérdőívet, valamint csatolni kell egy, az anyagi helyzetről szóló becsületbeli nyilatkozatot, és ezen kérvények alapján készül el a jegyzék. A bizottság ülésein a polgármester, a VH elöljárója és a város főellenőre vesz részt. Folytatja e a város a közeljövőben további bérlakások építését a Központi lakótelepen? A város eredetileg további 36 bérlakás építését tervezte a Központi lakótelepen, de sajnos a SzK kormánya nem támogatja régiónkat, így a tervezett építés belátható időn belül biztosan nem valósul meg. Szkladányi úr, Ön a legtapasztaltabb képviselők közé tartozik. Habár nem született diószegi, az Ön választói bázisa igencsak nagy, és több szférában is aktívan tevékenykedik. Mgr. SZKLADÁNYI LÁSZLÓ Az első kérdésünk a szociális területet érinti. Diószegnek, úgy, mint sok más városnak is, van egy alkalmazkodásképtelen vagy problémás része a kaszárnya. Így a gazdasági válság küszöbén, milyennek látja Diószeg szociális helyzetét? Erre a kérdésére így válaszolok 20 éve élek Diószegen, és habár nem vagyok itteni születésű, arra törekszem, hogy Diószeggel törődjek és felvirágoztassuk a várost. Mint a szociális és lakásügyi bizottság elnökének az a szándékom, hogy javuljon a szociális és lakáshelyzet a városban. Ha a városban sétál, el kell ismernie, hogy pozitív változások láthatók a város építésében, a munkalehetőségek terén, és ez a város polgármesterének, Szabó Antal úrnak is köszönhető. De még mindig itt van a problémás kaszárnya. Bevezetésképpen el kell, hogy mondjam, hogy nem lehet kaszárnya minden lakóját egyazon mércével mérni, mert ott is laknak olyanok, akik törődnek a városi lakással, a renddel, és rendszeresen fizetik a lakbért, a vizet és a villamos energiát. Sajnos, az ott lakók többsége nem tartja be sem a törvényt, sem az előírásokat. A bizottságon belül igyekszünk főleg a nagycsaládosoknak segítséget nyújtani, hiszen itt a gyerekek fizetnek meg szüleik bűneiért. Megrögzött nem fizetők laknak itt, akiknek a házai romos állapotban vannak, tönkre teszik a ház környékét is, és elutasítják a várossal való együttműködést. Virágzik a bűnözés, még a fiatalkorúak körében is. Erre a környékre ráfizet az egész város. Például 2008 ban a kaszárnyában használt vízért , Sk-t fizetett ki. A helyzet nem örömteli, de remélem, hogy a diószegi cégek erősek lesznek, és a gazdasági válság hatásai nem lesznek olyan tragikusak. Kérem a város minden lakóját, hogy tevékenységével járuljon hozzá ahhoz, hogy ezt a nehéz időszakot túléljük. Aktívan dolgozik a Szlovák Horgászszövetség Diószegi HSz ben (SzHSz DHSz), amely megvásárolta a város tulajdonában lévő volt pionírház elhanyagolt épületét. Elmondaná, mik a tervei a szervezetnek ezzel az épülettel? A SzHSz DHSz a város egyik legnagyobb polgári társulása, és a vezetőség már régen foglalkozott egy új halászház gondolatával, mivel a régi (több mint 100 éves és mórtéglából épült) már nagyon rossz állapotban van. Amikor felvetődött annak a lehetősége, hogy megvegyük a volt szabadidőközpont épületét (amely jelenleg szintén rossz állapotban van, de mégis égetett téglából, erős alapokkal), a vezetőség egyhangúlag úgy döntött, hogy az épületet megvesszük. A 2009-es év folyamán szeretnénk elvégezni a teljes felújítást, és a halászok részére egy reprezentatív helyet kialakítani, ami újabb 50 évig fogja szolgálni a tagságot. Mint volt élsportoló (labdarúgó), biztosan figyelemmel kíséri a város sportéletét és a Slavoj Sládkovičovo labdarúgó klub tevékenységét. Miként értékeli az ifjúság és a felnőttek részére biztosított sportlehetőségeket, és tájékoztatna e a multifunkciós sportpálya építésével kapcsolatos projektről? Örömmel figyelem labdarúgóink fokozatosan javuló eredményeit, és örülök, hogy elárulhatom, hogy a műfüves pálya (40 x 20 m) építése a legjobb úton halad. Nem régen fejeződött be két, EU s alapokból finanszírozott épület építése. Az új poliklinikáról MUDr. Zdenko Móres ad majd tájékoztatást. Ön tájékoztatna a Vince erdei Termálfürdő területén lévő Kongresszusi információs Központot érintő legújabb fejleményekről? A Vince erdei Termálfürdő területén lévő Kongresszusi információs Központ építése befejeződött, már csak a tűzvédelmi rendszer szerelése van hátra. A szerelés befejezése után semmi sem áll a központ beindításának útjában. Csak ügyesen kell menedzselni, hogy a központ megkeresse a működéshez szükséges pénzt, és kamatoztassa a befektetett tőkét. Jelenleg mi a város legégetőbb problémája, és szeretné e ezt a problémát megoldani még ebben a választási időszakban? A városban szükség van a járdák, utak javítására, a körforgalom megépítésére a Galántai úton, és bővíteni kell a szennyvízhálózatot is. A fürdőben a legfontosabb egy jó minőségű gyermekmedence építése. ES

8 DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 8. old. Ján Amos Komenský születésének napja már évtizedek óta a pedagógusi pályán dolgozók ünnepéhez kapcsolódik. Idén a városi önkormányzat mellett működő oktatásügyi bizottság pedagógusnapi ünnepi ülésére március 26-án került sor a Diószegi Városi Hivatal szertartástermében. Az ülésen a város iskoláinak és oktatásügyi intézményeinek dolgozói vettek részt. Ünnepi beszédében Szabó Antal polgármester és PhDr. Pethő Terézia, a bizottság elnöke, elmondta, hogy a pedagógusi hivatás szakmailag jól felkészült, erkölcsileg szilárd magatartású, a rábízott feladatokat nagy felelősségtudattal végző, egész embert kíván. A jó pedagógusnak ismernie kell minden rábízott diákot, fel kell tudnia tárni a személyiségéhez vezető utat, segítenie kell őt a nehéz pillanatokban. Elismeréssel szóltak a pedagógusok áldozatkészségéről, és fáradságos, elismerést érdemlő munkájukat jelképesen egy szál rózsával köszönték meg. Ing. Mária Gubíniová PEDAGÓGUSNAP GRATULÁLUNK! INDIÁNNAP A Diószegi Speciális Alapiskolában minden évben, farsang idején sor kerül a maszkabálra, amely idén, nem hagyományos módon, egy témában zajlott. Az iskola épülete február 13 án éjjel, mintegy varázsütésre gyönyörű indián településsé változott, az osztályok szentélyekké, és néhány tanítónő indián bölccsé. A mit sem sejtő gyerekekre reggel nagy meglepetés várt, mivel a bejáratnál a törzs rangidős tagjai várták őket Orichelová tanítónő és segítője, Petrovičová tanítónő. Minden gyereknek egy színes papírt sorsolt ki, amely annak a törzsnek a színét jelölte, amelyhez tartozni fog (a Felkelő Nap, az Égő Tűz, a Sarki Róka, a Sebes Nyíl, a Sólyomszem törzs). Egyúttal a törzsfőnökök kisorsolására is sor került, akik totemeket kaptak. Minden indián kicsi és nagy, feladatul kapta az indián fejdísz elkészítését, arcuk kifestését, majd egy jelképes tábortűz körül sor került a feladatok teljesítésnek megkezdésére, amelyek a kis indiánokra a sátrakban (osztályokban) vártak, és amelyek teljesítésére a szigorú őrök vigyáztak (a Szem, a Szó, a Rátermettség, a Készség, az Értelem és a Bölcsesség őre). Az egyes feladatok teljesítésért a gyerekek a totemek egy részét kapták meg. Nagyon igényes feladatok voltak, de gyermekeink játszva megoldották őket. Hát hogyne, hiszen minden indián rátermett, ügyes, bölcs Ha véletlenül nem sikerült az egyik őrnél pontot szerezniük, játszva szereztek a másiknál. Az utolsó szentély meghódítása után az indiánok ismét a tábortűznél találkoztak, a törzsfőnökök a törzs öregeinek átadták a totemeket, amelyeket a hiányzó részekkel kiegészítettek, és iskoláink a vének tanácsa összeült, hogy eldöntse ki lesz a győztes. Az első három törzs oklevelet és egy igazi indián kincses láda formájában értékes ajándékot kapott. A többi, nem kevésbé ügyes indián oklevelet kapott és édes jutalomban részesült. Sikeres nap állt mögöttünk. A gyerekek lelkesek voltak, amiről az a tény is tanúskodott,hogy az iskolából indián fejdísszel, festett arccal mentek haza, és még sokáig csillogó szemmel emlékeztek erre a napra. Minket pedig örömmel töltött el, hogy a gyerekekkel játékos formában megtaníthattunk valamit az indiánok életéből, álarcokat készítettünk, játszottunk, kellemesen elfáradtunk, de főleg mindannyian fantasztikusan éreztük magunkat és a történet erről szól Mgr. Andrea Orichelová, tanítónő

9 iskoláink DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 9. old. A DIÓSZEGI ÖSSZEVONT ISKOLA ÉLETÉRŐL, MUNKÁJÁRÓL ÉS SIKEREIRŐL Az alapiskola, az óvodák, a művészeti alapiskola és a szabadidőközpont olyan intézmények, amelyekben a gyerekek idejük javát töltik. A szülők munkába mennek, és gyermekeiket ezekre az intézményekre bízzák. Ezért logikus dolog, hogy joguk van tudni, miként törődünk nemcsak gyermekeik nevelésével és oktatásával, de az őket otthonukon kívül körülvevő környezettel. Nem arról szeretnék írni, mi mindenre lenne szükségünk, hiszen a dolgokból sohasem elég, de röviden az iskolánkban és oktatási intézményeinkben zajló aktuális történésekről szeretném Önöket tájékoztatni. Alapiskola Anyagi technikai felszereltség Örömmel fogadtuk, hogy Diószeg városa az iskola épületének felújítására benyújtott EU s pályázaton sikerrel járt, ennek eredményeképpen sor kerül a tető javítására, az ablakok cseréjére, az épület hőszigetelésére és homlokzatának javítására, a teljes belső tér cseréjére, egy új, számítástechnikai tanterem létrehozására, valamint a tornaterem épületének javítására. Mindez , értékben. Az iskola saját költségvetéséből realizálja a kazánház felújítását (8 630, ), a világítótestek cseréjét a II. emeleten és a többi emelet folyosóján (4 980, ), az iskola területén lévő aszfaltfelület felújítását (15 269, ), tansegédeszközök vásárlását (1 217, ), és egyéb technikai berendezésék vásárlását (1 626, ). Pedagógiai stratégia Az iskolaköteles tanulók készségei és adottságai az oktatási folyamat során kerülnek felszínre. A pedagógusok a munkamódszerek olyan formáját választják, amelyek a tanulókat a tanulásra ösztönzik, és afelé irányítják, azzal a céllal, hogy készségeiket fejlesszék és elmélyítsék. Támogatjuk a didaktikai technika és információs technológiák felhasználásával történő oktatást, amely a számítástechnikai tanteremben és a nyelvi laboratóriumban zajlik. Az információs technológiák adta lehetőségeket a kötelező informatikaoktatáson, illetve számítógépes munkán kívül például a házi feladatok elkészítéséhez szükséges információk kikereséséhez és azok feldolgozásához is felhasználjuk. Előtérbe helyezzük az oktatás olyan formáját, amelynek során a tanító tanuló, illetve a tanulók közti véleménycserére is sor kerül. Egyéni és csoportos projekteket alkotunk Az oktatási módszerekben figyelmet fordítunk az egyéni megközelítésre, főleg a tanuló személyiségi és a szociális fejlesztése terén. Tekintettel a város lakóinak szociális összetételére, a gyengébb eredményeket felmutató tanulókat egyéni adottságaik támogatásával próbáljuk ösztönözni. Tanulóink tehetségének kiaknázását a lehető leghatékonyabb módon próbáljuk meg fejleszteni. Nyilvánvaló ez a tény a következő áttekintésből, amely tanulóink rendszeresen elért eredményeiről ad tájékoztatást az irodalmi, matematikai, ének, rajz és sportversenyeken, valamint a tárgyi olimpiászokon. Sikereink: Lukáško Valo 3. B és Katka Frantová 4. B: a Rozprávkové vretienko irodalmi verseny járási fordulójába jutottak Miško Vácval 4. A: tovább jutott a Pytagoriáda matematikai verseny járási fordulójába jutott a Földrajzi olimpiász járási fordulóján Natálka Izáková 5. A osztályos tanuló képviselte iskolánkat, aki 2. helyezést ért el, és Ľubomír Rehák 9. A osztály tanulója, aki a 6. lett, a Šaliansky Maťko versmondó verseny járási fordulóján Sofi Grunzová 5. A és Veronika Hrdlicová 7. A osztályos tanulók vettek részt, az Európa az iskolában ( Európa v škole ) elnevezésű rajzverseny járási fordulóján Lucka Frantová 4. B és Martinko Myslík 1. B. képviselte iskolánkat, munkájuk továbbjutott az országos fordulóba. Iskolánk legnagyobb sikerét Miško Krátky 9. B osztályos tanuló érte el, aki iskolánkat a biológiai olimpiászon képviselte. A járási és kerületi fordulóban 1. helyen végzett, és továbbjutott az országos fordulóba. Szorítunk neki, és reméljük, hogy az országos versenyről is értékes díjjal tér haza. Iskolánk minden évben bekapcsolódik Az év gyermektette elnevezésű versenybe, amiért A jótettek iskolája elismerésben részesült. PILLANATKÉPEK... Óvodák Prioritásaink közé tartoznak az óvodák is. Diószeg lakói biztosan észrevették a Fučík utcai óvoda felújított épületét. A tető, az esővízcsatorna, az ablakok cseréjét, valamint a homlokzat felújítását az eredeti hatáskörökből adott költségvetésből finanszíroztuk. Ebben a szakaszban április 14-ig, az oldalfal hőszigetelése és a megmaradt ajtók és ablakok cseréjével a felújítás befejeződik. A fenn említett javítások , ba kerültek. A Budovateľská utcai óvodában jelenleg a tető javítása és a fűtőtestek cseréje folyik (7 205, ). Tansegédeszközök és számítástechnikai felszerelés vásárlására mindkét óvoda számára összesen 3 485, fordítottunk. Ebből az alkalomból engedjék meg, hogy a szülőket és a város lakóit tájékoztassuk az óvodákba beíratott gyermekek számáról. Budovateľská utcai óvoda Az óvodából 18 gyermek lép az alapiskola 1. évfolyamába, szeptember 1-jével 12 gyermek lép be az óvodába szeptemberétől a következő, egész napos ellátottságot biztosító osztályok nyílnak: 1. osztály 3 4,5 éves gyerekek osztály 4,5 6 éves gyerekek 25 Fučík utcai óvoda Az óvodából 21 gyermek lép az alapiskola 1. évfolyamába, a beíratottak száma gyermek még ebben az iskolai évben lép az óvodába szeptemberétől nem 3, hanem 4 osztályt üzemeltet az óvoda. A negyedik osztály létrehozását és berendezését saját költségvetésünkből biztosítjuk (5 112,, vagyis , Sk). 1. osztály 3 éves gyerekek osztály 4 éves gyerekek osztály 4,5 6 éves gyerekek osztály 4,5 6 éves gyerekek 22 Érdekünk, és Diószeg város érdeke is, hogy 2009 szeptemberétől el tudjunk óvodáinkban helyezni minden olyan gyermeket, akinek elhelyezését szülei kérvényezték. Mgr. Farkašová Adriana, igazgató A Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola évfolyama minden évben, farsang idején maszkabált szervez. Nem volt ez másképpen idén sem. Mivel ötletesebbnél ötletesebb maszkák mutatkoztak be, így a zsűrinek nehéz döntése volt, amikor a díjátadásra került sor. A tanítók értékes díjakkal jutalmazták az álarcos tanulókat, és természetesen a tombolahúzás sem maradhatott el, amit a diákok nagy izgalommal vártak! A Diószegi Élet előző számában említettük, hogy tanulóink képviselik iskolánkat a különféle vetélkedőkön, olimpiászokon, versenyeken. A PSMTNYAI 8. osztályos tanulója, Sípos Richárd, a járási német nyelvi olimpiászon első helyezést ért el, így tovább jutott a kerületi fordulóra, ahol Ricsi ismét megállta helyét, mivel a képzeletbeli dobogó második helyére állhatott, vagyis második helyezést ért el. Büszkék vagyunk Ricsire, hogy képviselte iskolánkat, és gratulálunk neki, hogy ilyen kiváló eredményt mutat fel német nyelvből. Iskolánk diákjai (1. 5. évfolyam) nagyon szeretnek közlekedni, és minden új közlekedési szabályt szeretnének minél hamarabb elsajátítani, és jól észbe vésni. Ezért ismét ellátogattak Galántára, hogy a legújabb közlekedési szabályokat a gyakorlatban is elsajátíthassák. Figyelemmel hallgatták végig az oktatókat, elsajátították a szabályokat elméletben és gyakorlatban egyaránt. Tanulóink új ismeretekkel és kellemesen elfáradva tértek haza a közlekedési pályáról. Március 11-én a PSMTNYAI 9. osztályos tanulói az Országos Tesztelés részesei voltak. A tesztet matematikából, szlovák nyelvből, magyar nyelvből és irodalomból írták. Március 15-e jeles nap a számunkra. Ezen a napon az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról emlékezünk meg. Ez év márciusában is emlékeztünk. A márciusi ünnepségen 1848 hangulatát versekkel, naplórészletekkel és dalokkal idéztük fel. Mivel március a könyv hónapja, ellátogattunk a városi könyvtárba, ahol Ilonka néni megmutatta nekünk a könyvkeresés legkönnyebb módját, elbeszélgetett a tanulókkal az olvasás öröméről, a könyvek megbecsüléséről. Hiszen azt mindenki tudja, hogy a könyvek néma, jó barátok, és hogy az olvasással nemcsak szókincsünk bővíthető, hanem fantáziánk is szabadon használható. Diákjaink megköszönték Ilonka néninek a hasznos tanácsokat, és a segítséget, majd a kikölcsönzött könyvekkel táskájukban elbúcsúztak. Március 28. Tanítónap. Iskolánk diákjai nem feledkeztek meg pedagógusaikról. Verssel és virággal köszönték meg a tanítóiknak az egész évi fáradságos munkájukat. Mgr. Balogh Katalin

10 DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 10. old. BESZÉLGETÉS A MÉSZÁROS HÁZASPÁRRAL Csanaky Eleonóra Egy név, amellyel gyakran találkozhatunk újságcikkek, könyvek szerzőjeként, elhangzik a rádióban, láthatjuk CD-hordozók címoldalán. Amennyiben úgy gondolják, hogy a név viselője azonos azzal a személlyel, akit Önök előadóként, versmondóként ismernek jól gondolják. Csanaky Eleonórát gyökerei Diószeghez kötik, itt lépett először pódiumra, innen rajtolt az újságírás világába, s ma már több díj, kitüntetés birtokosa. Nagyon érdekes foglalkozásod van. Befolyásolta a pályaválasztásodat az a tény, hogy gyermekéveidtől kezdve sokat szerepeltél? Fontosnak tartom az iskoláskorú gyermekek pódiumhoz való szoktatását, mert ez a tapasztalat felnőttként is segíti legyőzni a nyilvános szerepelések során óhatatlanul jelentkező lámpalázat. Hálás vagyok volt pedagógusaimnak, akik felfedezték bennem a verstolmácsolás képességét, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy sosem készültem előadó művészi pályára. Az újságírás viszont kezdetektől fogva vonzott, mert úgy gondoltam, az újságíró a társadalom lelkiismerete. Azt a magatartást, hogy írjak igazat s elfogulatlanul az édesapám nevelte belém, aki számára az igazságosság mindig fontosabb volt az eredményességnél. Arra is ő figyelmeztetett, hogy mindig azt tegyem, ami a közösségünk számára hasznos. Ezért születtek az első önálló és közös előadói estek, amelyeket Dél Szlovákia több száz településén bemutattunk. Szakmai tapasztalataimat később a Vers és prózamondók kézikönyvében is összefoglaltam, újságírói gyakorlatom pedig felbátorított arra, hogy megírjam Az Ifjú Szívek 50 éve című könyvemet, az utóbbi négy évben pedig egyéb kötelezettségeim mellett egy Diószegről szóló monográfia megírásán dolgozom. A szereplésnek tehát sok módja van. Úgy gondolom, nemcsak akkor szerepelünk, amikor színpadon állunk, hanem mindig, amikor küldetésünket teljesítjük. Férjezett vagy, egy 12 éves gyermek édesanyja, pozsonypüspöki lakos. Mit jelent számodra a család? Bár talán közhelynek számít, de én vallom, hogy a család a társadalom alapköve számomra pedig biztonság és egyben cél, amiért érdemes élni. Annak idején három gyermeket terveztünk a férjemmel, mert mi hárman vagyunk testvérek, s gyerekkoromban úgy éreztem, a legcsodálatosabb dolog, hogy van egy nővérem és egy bátyám. Kisfiunk, Mészáros Dávid Szilárd, 12 év házasság után született, így az ő életéből ez a kötelék kimarad, de neki is megadatik az unokatestvérek szeretete. Arra viszont külön ügyelünk, hogy ne legyen egyke lelkületű, tudatosan a mások és a közösség iránti felelősségre neveljük őt. A külföld járást diákkorodban kezdted, a közelmúltban pedig a férjed oldalán hosszabb időt töltöttél Svédországban. Mi ragadott meg leginkább a messze északon és miért? A Pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészkarán szereztem a diplomámat, de egy szemesztert Szegeden, egy szemesztert pedig Németországban, Halléban végeztem. A világjárás ter- mészetesen a világlátásomat is formálta, bár a leglényegesebb mindig az, amit az ember a gyermekkorból hoz magával. Később a férjem oldalán amikor ő épp Birmingham, London, Róma, Dublin stb. egyetemein tanított alkalmam nyílt bepillantani a nyugati emberek életébe, s az ott szerzett tapasztalatokat természetesen hasznosítottam akkor is, amikor a férjem Szlovákia svédországi nagykövete lett. Ennek ellenére Stockholmban először csak a munkát, a ránk háruló feladatokat láttam, a protokolláris ügyek intézését szinte azonnal átvettem a férjemtől, hogy neki minél több ideje maradjon a szakmai dolgokra. Ezután azonban teljesen rácsodálkozhattam Észak Velencéjére, mert hangulatában, kisugárzásában semmi máshoz nem hasonlítható az a város. A svédek rendkívül egyszerű, becsületes emberek, akik tisztelik a természetet, gyönyörű tavaikra, erdeikre vigyáznak, ennek köszönhetően Svédország valódi turistaparadicsom lett. beszélgetések Mészáros Alajos professzor Erről azonban kérdezzük talán a férjet! Elmondaná az olvasóinknak, mi a nagyköveti munka lényege? A külföldi, elsősorban kétoldali kapcsolatok ápolása. Ha szellemeskedni akarnék, akkor azt mondanám, hogy szóval intézni el mindazt, amit azelőtt karddal szoktak. Persze, ez így túlzás, de tény, hogy a diplomácia, mint olyan, egy külön világ a maga belső törvényeivel és gyakorlatával. Igazán jól felkészülni rá nem lehet, helyben kell megtanulni a szakmát. Ehhez azért hozzátenném, hogy az a kísérlet, amit a szlovák külügyminisztérium nagyköveti felkészítésnek nevez, kimeríti az amatőrizmus teljes fogalmát. Valójában semmit nem nyújtanak, hozzáférhető szakirodalom hiányában az új nagykövet (és ilyenből több van) bedobatik a mély vízbe, és vagy megtanul úszni... A nagyköveti munka lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy az elsősorban politikai helyzetfelismerés, információgyűjtés és annak értékelése, kapcsolatteremtés, kapcsolattartás és mindennek írásbeli feldolgozása jelentések formájában a külügyminisztérium illetékes osztályai felé. Fontos része az emigráns nemzeti közösséggel (jelen esetben szlováksággal) való együttműködés, és a hazai gazdasági eredmények, a tudomány és kultúra propagálása fogadások, rendezvények útján. Ehhez persze jól meg kell ismerni a helyi (ez esetben a svéd) politikai és gazdasági viszonyokat, kultúrát, nyelvet, helyi szokásokat és magát az országot. És valójában ez a munka izgalmas része az ember egy új világot fedez fel és jelentős új belső értékekhez jut. Mi tartozik egy nagykövet mindennapi teendői közé? Maga a nagyköveti poszt, mint az ország egyetlen (rendkívüli és meghatalmazott) képviselője, egy külön jelképes hivatalnak számít, ám emellett ott van a nagykövetség a maga mindennapi hivatali teendőivel, amelynek tevékenységét az ott dolgozó diplomatákon és egyéb munkatársakon keresztül a nagykövet irányítja. Ennek egyik fontos ügyvitele a konzulátusi tevékenység (vízumok, útlevelek kiállítása stb.). Ez azt jelenti, hogy reprezentációs és egyéb politikai és társadalmi kötelezettségei mellett, amelyek munkaebédek, vacsorák, fogadások rendezéséből és az ilyeneken való részt vevésből áll, mindennap bejár a hivatalba, olvassa a postát, jelentéseket ír és irányítja a munkatársakat. Hogy jellemezné az országot, ahol diplomataként működött? Ha Amerika a nagy lehetőségek országa, akkor Svédországot nyugodtan nevezhetjük a nagy rend országának, ahol minden jól szervezett és minden szituációra van beidegződött megoldás. Az ország, ellentétben az európai nemzetek többségével, majdnem 200 éves háborúmentes fejlődésre tekinthet vissza. Ez a töretlen fejlődés az élet szinte minden területén megmutatkozik a falvak, városok tiszták és rendezettek, az emberek kiegyensúlyozottak, udvariasak, nyugodtak, bár a mi társadalmi normáink szerint egy kissé hűvösek (akárcsak a svéd éghajlat) és visszafogottak. A természet, ahol a nagykiterjedésű erdőségek és a tengeri szigetvilág dominál, gyönyörű és a mintegy 9 millió főt számláló lakosság ezt nagyon ápolja és megbecsüli. Mindezt összegezve: Svédországban jó az élet mind a hazainak, mind a külföldinek. Mik a további tervei? Jelenleg (1975 óta, kisebb nagyobb megszakításokkal) a Szlovák Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán dolgozom mint professzor, és emellett az egyetem külföldi diákok (mintegy 450) oktatásáért felelős Mérnöki Tanulmányok Intézetének vagyok az igazgatója. Mivel a politikában 1990 óta (főleg regionális szinten) tevékenykedem, az a megtiszteltetés ért, hogy az ez év június 6 án esedékes Európai Parlamenti választások MKP jelöltlistáján a 2. helyre kerültem. Ez munkám mellett óriási kihívás, amelynek szeretnék tisztességesen megfelelni, ezért készülök rá, tanulmányozom az ezzel kapcsolatos problémaköröket, hogy esetleges sikerem esetén ne okozzak csalódást a választóimnak. EP képviselőként elsősorban emberjogi kérdésekkel, a felsőoktatás és tudomány minőségi fejlesztésével, energiapolitikával és az ezzel összefüggő környezetvédelmi problémákkal szeretnék foglalkozni. Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok! PhDr. Pethő Terézia

11 beszélgetések DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 11. old. AZ ÉLELMISZERIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK V. ORSZÁGOS KONGRESSZUSA március án, a Hotel Tevelben adtak találkozót egymásnak Szlovákia élelmiszeripari üzemeinek szakszervezeti képviselői. A kongresszusról František Ruman, a Mraziarne, a.s. Sládkovičovo vállalat szakszervezetének elnöke ad tájékoztatást olvasóinknak. Már említettük, hogy a kongresszusra az ország egész területéről érkeztek szakszervezeti képviselők. Hány küldött volt jelen, és kik voltak a kongresszus jeles vendégei? A kétnapos tanácskozáson 54 küldött és 10 vendég vett részt, akik közül a legjelentősebb Ivan Gašparovič köztársasági elnök volt, aki a kongresszus kezdetén szólt a jelenlévőkhöz. A munka, szociális és családügyi minisztériumot JUDr. Emília Kršíková PhD államtitkár, a földművelésügyi minisztériumot MUDr. Mária Kantíková, az élelmiszeripari szekció vezetője képviselte, és a kongreszszus bevezetőjében Szabó Antal polgármester is szólt a küldöttekhez. Külföldi szakszervezeti kollégáinkat a franciaországi Bruno Vannoni úr, és a norvég Jan Egil Pedersen képviselte. Milyen a jelenlegi helyzet az élelmiszeriparban? Nem örömteli. Ing. Magdaléna Mellenová, az országos szakszervezet elnöke beszámolójában értékelte az elmúlt ötéves időszakot, és részletezte ezen terület negatív fejlődésének legkomolyabb kiváltó okait az általános gazdasági visszaesést, az élelmiszeripar restrukturalizációját, belépésünket az EU-ba, a nem megfelelő, a hazai termelőket érintő törvényalkotást, a nem arányos EU-s támogatást, az üzletláncok praktikáit Az elmúlt időszakban 55 élelmiszeripari üzem szűnt meg, a szakszervezeti tagok száma ról ra csökkent, és már több vállalat jelezte a termelés csökkentését, illetve az elbocsátást. Milyen megoldást javasoltak a kongresszus küldöttei? A Szakszervezetek Konföderációjának közvetítésével érvényre kell juttatnunk az egységes törvényalkotást Európában, ki kell használnunk minden eszközt kultúra Minden év márciusában, a könyv hónapjában, az Inovatechben székelő könyvtárba invitáljuk a diószegi alapiskolák tanulóit. A látogatás részét képezik a könyvtár működéséről és szolgáltatásairól szóló rövid információk. Legfőbb célunk azonban az, hogy a gyerekekkel tudassuk, ha bármilyen problémájuk van, szakmai érdeklődésük, vagy bármely témakörből információra van szükségük a könyvtárban mindig megtalálható a számukra megfelelő könyv, amely segítségükre lesz. Ha az állatok, sport, divat, történelem, repülők, hercegnők vagy a harcművészet iránt érdeklődnek, a könyvtárosok odakölcsönzik a megfelelő könyvet. Ha a gyerekek megtanulják, hogy könyvtárba járjanak, akkor megtanulnak olvasni, nemcsak az enciklopédiákat fogják forgatni, amik iránt a legnagyobb az érdeklődés, de a meséket és a gyermekirodalmat is. Reméljük, az olvasók egy újabb generációját neveljük így fel. Mindezért ebben az évben is a legkisebb olvasók ingyen kapták első olvasói igazolványukat. A városi könyvtár hétfőtől péntekig, és óra között, szombaton és óra között tart nyitva. A beiratkozási illeték 2009-ben a gyermekek számára 1, (30,13 Sk), a felnőttek számára 2,50 (75,32 Sk). ES tagjaink jogainak és jogos érdekeinek védelmében, lobbizni fogunk a kiegészítő nyugdíjtakarékosság utáni adókedvezmény hatékonyabbá tételéért, valamint az alkalmazottak és alkalmazók közti párbeszéd színvonalának emeléséért. Milyen a nemzetközi együttműködés a szakszervezeti tagok között? Nagyon jó kapcsolataink vannak a franciaországi és norvégiai szakszervezeti központokkal. Hatékonyan segítenek bennünket az előtárgyalások folyamán, a szlovák szakszervezeti tagok számára szemináriumokat (már két szemináriumra Diószegen került sor), tanfolyamokat szerveznek, és anyagilag támogatják havi lapunk, a Spektrum potravinára című lap kiadását. Miként tették kellemesebbé a kétnapos tanácskozás szabad perceit? A szabad időből kevés volt, hiszen a küldöttek a tanácskozáson kívül is problémáikról tárgyaltak, és tanácsokat kértek a szakemberektől. Kedves színfoltja volt a rendezvénynek a Kozárovce i Matičiar együttes fellépése, amely kicsit javított a kongresszus nem éppen optimista légkörén. A szakszervezet valamikor a nagyon közkedvelt szakszervezeti üdülések szervezője volt. Önök milyen pihenő programot kínálnak tagjaik számára? Szakszervezetünk üzemelteti az ismert Árvai erdészlakot Oravská Horáreň, ahol tagjaink és családjaik üdülhetnek, de szívesen befogadjuk a többi üdülésre vágyót is. Jelenleg például nagyon előnyös áron ajánlunk üdüléseket a nyugdíjasok számára. Az üdülés iránt érdeklődők bővebb információt a telefonszámon kaphatnak. Milyen jövő vár az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetére? A gazdasági válsággal összegfüggésben nagyon reálisan kell gondolkodnunk, ezért a kongresszuson felmerült egy hasonló szakszervezettel való egyesülés kérdése. Ezekben a nehéz időkben még intenzívebben kell dolgoznunk tagjaink érdekében, hogy a válság hatásai minél kisebb mértékben érintsék őket. ES MÁRCIUS A KÖNYV HÓNAPJA

12 DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 12. old. ÁLLATORVOSI TÁJÉKOZTATÓ A MATICÁSOK ÉRTÉKELTEK A tavasz és a melegebb nappalok közeledtével nő az ember közelében élő állatok (kutyák, macskák) megbetegedéseinek száma is, ezért azokról a betegségekről szeretnénk Önöket tájékoztatni, amelyek az ember számára is veszélyesek lehetnek. Tekintettel a betegséghordozók széles skálájára, ebben a cikkben csak a paraziták által okozott betegségekről szólunk. Ezek lehetnek belső (az emésztőrendszerben, ill. a vérben találhatók) és külső (a bőrön található) élősködők. A kutyák és macskák leggyakoribb emésztőrendszeri élősködői a férgek. A féregfertőzöttséget a vékonybélben élő féreg okozza, amely a toxikus anyagokon kívül petéket termel, amelyek a vér áramlásával a májba és a tüdőbe kerülnek, ahol a közvetlen fejlődés útján lárvákká fejlődnek. A kéthónapos kölykök 95 %-a mondható féregfertőzöttnek. A fertőzöttség jellemzői emésztési zavarok, hányás, hasmenés, felfúvódás és a nem megfelelő fejlődés. Mivel a lárvák az ürülékben találhatók, fertőzőek az emberre nézve is, főleg a homokozókban vagy a fűben játszó gyermekek vannak veszélyben. Az élősködők elleni harc nehéz, mert a peték nagyon ellenállók. A hagyományos fertőtlenítő szerek (klór) nem elég hatékonyak, egyedül az ún. fizikális fertőtlenítés hatékony (forró víz C víz vagy láng). A legfontosabb azonban a megelőzés a kutyák és macskák rendszeres féregtelenítése, és a játszóterekre való bejutásuk meggátolása. Természetesnek kellene lennie az ürülék eltávolításának és likvidálásának (égetés). Fontos a kéz higiéniájának betartása, és az állattal kapcsolatba kerülő dolgok fertőtlenítése. Természetesnek kellene lennie a fizikális fertőtlenítésnek, és a homokozók rendszeres rekultivációjának. A másik megbetegedés a galandférgesség, amelynek több fajtáját ismerjük. Ellentétben az orsóféreggel, a galandféreg cm-es teste ízekből áll. Az érett ízek tartalmazzák a petéket (tökmag formájuk van, és kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz), amelyek az ürülékkel távoznak a szabadba. A fertőzés fontos köztes eleme a bolha vagy a tetű, amely a lárva szakaszban nyeli le a petéket. A végleges gazda (kutya, macska, ember) a fertőzött bolhák lárváinak lenyelésekor fertőződik meg. Némely fajta a nyulak máján vagy a halak húsán élősködik. A kezelés és megelőzés a kutyák és macskák, valamint azok bódéjának és kifutójának rendszeres dezinszekciójában (bolhátalanításában) rejlik, továbbá fontos tényező, hogy az állatokkal ne etessük a nyulak, őzek belsőségeit, és a halakból származó hulladékokat. A megelőzés következő, nagyon fontos tényezője a kutyák és macskák évenkénti kétszeri féregtelenítése. Az állatok második, emberre is veszélyes betegsége a toxoplazmás fertőzés, amelynek kórokozója egy egysejtű parazita, amely a macskában szaporodik, de a köztigazda lehet bármilyen melegvérű állat, illetve az ember is. A kórokozó a tápcsatornán át, a fertőzött macska ürülékével, szennyezett földdel, mosatlan zöldséggel, gyümölccsel, vagy a köztes gazdaállat húsának fogyasztásával kerülhet az emberbe. A megbetegedés a macskáknál nem mutat klinikai tüneteket, csak a köztigazda megfertőződésekor (egér, kutya, sertés, juh, kecske, ember), mégpedig az ürülék lenyelésekor, a beteg állat tejének, illetve húsának fogyasztásakor. A toxoplazma a legtöbb esetben elhullással végződik, az idősebb állatok esetében jellemzőek az idegi tünetek, a mozgáskárosodás, hányás, hasmenés és sárgaság. Emberek esetében hasonlóak a tünetek, de nők esetében ide társulnak még a terméketlenség, a magzat elvesztése, ill. a kevésbé életképes, vele- tudósítóink írták március 6 án a kultúrház üléstermében tartotta évzáró taggyűlését a Matica slovenská Diószegi Helyi Szervezete (MS HSz). A tagság értékelte az elmúlt időszak tevékenységét és új feladatokat és terveket készített elő. Emil Dovalovszkí a MS HSz nek elnöke értékelő beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az egyes események szervezéséhez. Köszönőlevelet nyújtott át Ing. Milena Polákovának, a VH elöljárójának, és aktív munkájukért a vezetőség néhány tagjának Jarmila Kopáčikovának, MVDr. Ľubica Pagáčovának, Anna Kakvicovának és Anna Pišiovának. A vezetőség tagjai örömmel fogadták Veronika Závodská kismácsédi lakos segítségét, akit a vezetőség szavazással taggá választott. Reméljük, a fiatal óvónő lelkesedése pozitív hatással lesz az egész helyi szervezet munkájára. Az ülésen részt vett a Közös Koalíció három képviselője is, akik pénzadománnyal támogatták helyi szervezetünket. Ing. Štefan Lauko, a Közös Koalíció elnöke, a vitában további együttműködésre kérte a tagságot. A Matica slovenská Diószegi Helyi Szervezete ezúton fejezi ki köszönetét a pénzadományért, valamint az egyes rendezvények szervezésében nyújtott segítségért. Szintén köszönetet mondunk Diószeg városának, a városi kultúrközpontnak, az evangélikus egyházközösségnek, Ing, Štefan Mikušnak, Bohuslav Zvolenskýnak, Koloman Hrdlicának, és mindenkinek, aki az elmúlt évben segítségünkre volt. Zuzana Zelinková született rendellenességgel világra jövő gyermekek. Kezelés és megelőzés a beteg macskákat el kell távolítani likvidálni kell (égetéssel). Fontos az embernek a macskákkal történő érintkezésének korlátozása, a rágcsálók és rovarok irtása, ember esetében az ételek hőkezelése és az alapvető higiéniai előírások betartása. Fontos a macskák ürülékének eltakarítása és likvidálása, a homokozók tisztántartása (forró víz, láng és rekultiváció gereblyézés). A petéket csak a C hő pusztítja el. Az utóbbi időben a kutyáknál és a macskáknál gyakrabban diagnosztizálható a Giardia ostor féreg, amely egysejtű parazita. A húsevő állatoknál és az embernél kegyetlenül fájdalmas nyálkás, gyakran véres hasmenést okoz. Tekintettel a házi kedvenccel való utazás elterjedésére, szólnunk kell azokról az élősködőkről, amelyek a mediterrán vidékről, ill. Nyugat Európából származnak. Az olyan betegségek, mint a babesiózis, Lyme borreliózis és dirofilariózis manapság nagyon időszerűek, kórokozójuk egy olyan élősködő, amely az emberre is veszélyes (kivéve a dirofilariózist). A betegség terjesztői a vért szívó szúnyogok vagy kullancsok, amelyek a fertőzést könnyen továbbvihetik emberre és állatra egyaránt. A legfontosabb megelőzési tennivaló a bolhátalanítás, ill. a szúnyogirtó készítmények, samponok, vagy a korszerű, úgynevezett spot on (rácsepegtetős) készítmények, élősködők elleni nyakörvek használata (vagy a boreliózis elleni védőoltás). A külső élősködőkről, azok terjesztéséről, a fertőzés megelőzéséről, és a betegség gyógyításáról következő számunkban olvashatnak. MVDr. Bartaloš Pavol ADÓBEVALLÁSOK UTÁNI ADÓKÖTELESSÉGI VÁLTOZÁSOK március 31 vel letelt a jövedelemadó bevallások határideje. Az adókezelőnek jogában áll a bevallott adó helyességét ellenőrizni, nemcsak a jövedelemadó esetében, hanem minden egyéb adó esetében az adóbevallást követő ötéves időszak folyamán, ezért az adózónál adó-, illetve helyi ellenőrzést végez. Ha nem történt meg az adóbevallás, az adókezelő felszólítja az adózót az utólagos adóbevallás benyújtására. Az adókezelő tudomására jut az olyan jövedelem is, amelyet az adózó nem vallott be adóbevallásában. Abban az esetben is, amikor az adóköteles alany nem tartja be adózási kötelezettségét, nem nyújtja be adóbevallását, nem fizeti meg az adót, az adókezelő figyelmezteti ezekre a kötelezettségeire. Ilyen esetben fontos a felszólításra történő reagálás, az adóbevallás utólagos benyújtása még abban az esetben is, ha az adó kiszámítása után nem jön létre adókötelezettség. Az az adóalany, aki bármily okból nem nyújtott be adóbevallást, és nem vallotta be az adók bármelyikét, a törvény által meghatározott időben, ezt a kötelezettségét bármikor, önként megteheti. Ilyen esetben azonban nem kerülhető el a pénzbírság. Az adóbevalláson kívül be kell fizetni az adót. Ha az adóbefizetés a fizetési határidő után történik, az adózó alanynak fel kell készülnie a késedelmi kamat megtérítésére. Az adóbevallás benyújtása után megtörténhet, hogy az adóalany megállapítja, hogy az adóbevallásban bevallott adó nem volt a megfelelő nagyságban meghatározva, és az adónak magasabbnak kellett volna lennie. Ilyen esetben szükséges az utólagos adóbevallás benyújtása a ténymegállapítást követő hónap végéig, legkésőbb azonban a megállapítás utáni öt évben. Ha az adózási kötelezettségnek alacsonyabbnak kellett volna lennie, ez az utólagos adóbevallás benyújtásával csökkenthető a ténymegállapítást követő négy évben. Az adó rendezésére, összegének módosítására többször is sor kerülhet, de ebben az esetben is számítani kell a pénzbírságra, illetve a késedelmi kamat megtérítésére április 1-jétől lehetőség nyílik az utólagos adóbevallás benyújtására, illetve az adókötelezettség csökkentésére abban az esetben is, ha az olyan adó módosul, amely már átesett az adóellenőrzésen. Némely esetben az adóalany olyan helyzetbe kerülhet, amikor nem képes a kirótt adó megtérítésére. Ilyen esetben kérheti az adókezelőtől a befizetés elhalasztását, illetve az adó részletben történő megtérítését. A fizetési halasztás feltételeinek teljesítése vagy az adó részletben történő megtérítése esetében az adókezelő ellenőrzi a tényeket, és az adóköteles alannyal pontosítja a részletfizetés rendszerét. Kedvezőtlen életfeltételek esetében a természetes személy adókedvezményt kérelmezhet, vagy kérelmezheti a fizetési hátralék elengedését. A Szlovák Köztársaság Adóigazgatósága, Nagyszombati kirendeltség

13 tudósítóink írták DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 13. old. A ĽS HZDS KERÜLETI KONFERENCIÁJA Városunk gyakori színhelye régiónk és a szlovák politikai szervezetek találkozóinak március 12-én a Hotel Tevelben került sor a ĽS- HZDS kerületi konferenciájára, amely a Szlovák társadalom feljődésének perspektívái címet viselte. Előadást tartottak: JUDr. Vladimír Mečiar pártelnök, Ing. Miroslav Jureňa, a kerületi elöljáróság elnöke, Mgr. Vlastimil Pavlikovský, a SzK Igaszságügyi Minisztériuma Szolgálati Hivatalának vezetője, és Ing. Rudolf Kvetan, a SEPS a.s. igazgatótanácsának tagja. A szakkonferencia az említett területek szakértőinek szólt, és a Nagyszombati kerület 115 képviselője vett részt rajta. A szervezők köszönetüket fejezik ki a Hotel Tevel személyzetének, amely minden résztvevő számára kellemes környezetet biztosított. Arpád Dömötör sport FK SLAVOJ SLÁDKOVIČOVO FELNŐTTEK IV. LIGA DÉLKELET, 2009 TAVASZ forduló mérkőzés időpont 16. Hurbanovo Slavoj szombat óra 17. Slavoj Sereď szombat óra 18. Pata Slavoj vasárnap óra 19. Slavoj Palárikovo 4.4. szombat óra 20. Šahy Slavoj vasárnap óra 21. Slavoj Šurany szombat óra 22. Demandice Slavoj vasárnap óra 23. Slavoj Kolárovo 5.2. szombat óra 24. Tešedíkovo Slavoj szombat óra 25. Slavoj Vieska szombat óra 26. Komárno Slavoj szombat óra 27. Slavoj Čierny Brod szombat óra 28. H. Králová Slavoj 6.7. vasárnap óra 29. Imeľ Slavoj vasárnap óra IFICSOPORT V. LIGA DÉL, 2009 TAVASZ forduló focimecss idópont 16. Slavoj Topoľníky szombat óra 17. Tešedíkovo Slavoj szombat óra 18. Slavoj Baloň szombat óra 19. Hájske Slavoj 4.5. vasárnap óra 20. Slavoj Č. Brod szombat óra 21. Lužianky Slavoj vasárnap óra 22. Slavoj Nový Život szombat óra 23. T. Mlyňany Slavoj 5.2. szombat óra 24. Slavoj Vinohrady 5.9. szombat óra 25. Šoporňa Slavoj szombat óra 26. Slavoj Matúškovo szombat óra 27. Trstice Slavoj vasárnap óra 28. Slavoj M. Dvorníky 6.7. vasárnap óra 29. Jelka Slavoj vasárnap óra DIÁKCSOPORT KERÜLETI VERSENY, DÉL, 2009 TAVASZ forduló mérkőzés időpont 14. Gabčíkovo Slavoj vasárnap óra 15. Slavoj T. Mlyňany 4.4. szombat óra 16. Tešedíkovo Slavoj szombat óra 17. Slavoj Neded szombat óra 18. Pata Slavoj vasárnap óra 19. Slavoj Trstice 5.2. szombat óra 20. Jelka Slavoj vasárnap óra 21. Slavoj Mojmírovce vasárnap óra 22. Vlčany Slavoj szombat óra 23. Slavoj Ivánka szombat óra 24. Trnovec Slavoj 6.6. szombat óra 25. Slavoj V. Úľany szombat óra 26. H. Králová Slavoj szombat óra PILATES TORNA A Pilates módszer az egyik leghatékonyabb fitnesz programok egyike, amely a múlt században jelent meg. A torna az egyes izomcsoportok közti egyensúly kialakítására irányul. Ez a rövid izmok erősítését és nyújtását jelenti. Az izomegyensúly hiánya a gerincfájdalmak fő okozója. A gyakorlatok a helyes lélegzés, a tornagyakorlatok technikájának elsajátítására, a hasfal és a medence izmainak bekapcsolására megmozgatására irányul, ami megakadályozza az időskori inkontinencia kialakulását is. A torna minden korcsoport számára ajánlatos, férfiak és nők számára, a legfontosabb a rendszeresség és kezdetben a türelem. Ezzel a rövid cikkel szeretném felhívni olvasóink figyelmét egészségünk megőrzésének fontosságára, és egyúttal szeretném Önöket meghívni Pilates tornánkra, amely minden héten hétfőn és csütörtökön kor kezdődik az öreg kultúrházban. Az Önök Pilates torna edzője

14 DIÓSZEGI ÉLET 2009/2, 14. old. H Ú S V É T I T O J Á S L N F O I B O L Y A E K H O A É N S Á J O T I K O S C P Ó K R H Á Z É Ú E S S S S V A V É S T V E R T I O U N S Z I N E S F T A Y L G I C C S R U Ú E L V E K Á S R O M Z Á H C E A I O R Á N C O S K G S Ö S O D N A P S Ü T É S K L Z A Á K Ö L N I M E L E R E Z S közösségi krónika REJTVÉNYSZIGET NYOLCIRÁNYÚ: TAVASZ, HÚSVÉTI TOJÁS, HÚSVÉT, NAPSUGÁR, TOJÁS, SONKA, KÖLNI, CSOKITOJÁS, SZERELEM, NAPSÜTÉS, NÁRCISZ, VIRÁG, IBOLYA, RÁNCOS, ELVEK, SZINES, PÓK, ROM, KERT, GICCS, VERT, LEÖL, ZOO, ÁKOS, ZOLI, LOCSOL- KODÁS, FECSKE A nyolcirányú rejtvény megfejtése az 1. sz. szelvénnyel április hónap végéig a városi könyvtárban adható le (Inovatech). A kisorsolt megfejtő 3 szabadbelépőt kap a Vince-erdei Termálfürdőre. KÉRDÉS: Melyik évben alapították a dió-szegi cukorgyárat? A helyes megfejtés a 2. sz. szelvénnyel április hónap végéig a városi könyvtárban adható le. A kisorsolt megfejtő ajándékot kap a Diószegi Városi Hivataltól. kupón č. 1 ŽS 2/2009 kupón č. 2 ŽS 2/2009 Házasságot kötöttek Vladimír Čík (Diószeg) és Renata Vaškovičová (Slovenský Grob) Sok boldogságot kívánunk! Újszülötteink Viktória Nagyová Tomáš Folvarschi Dominik Astaloš Denis Pethő Viktória Ella Černáková Kristián Kuki Jakub Kmeťo Lenka Baková Laura Civáňová Markéta Kukiová Matúš Kopas Nina Kandová Alex Kiss Nina Orosová Sikeres rajtot az élethez! Örökre eltávoztak Kovács Emília (80) Magyarics Antal (69) Kováč Pál (77) Rostás Piroska (69) Emil Stopiak (82) Šipoš Ilona (88) Viliam Stopiak (84) Zuzana Lócziová (65) Anna Jonovičová (79) Városunk volt lakója: Horváth Terézia szül. Filip (87) Tavali Zsuzsana szül. Mészáros (71) Štefánia Kormányová szül. Uhlíková (53) Tisztelet emléküknek... EMLÉKEZÜNK március 31-én örökre itt hagyott bennünket szeretett édesanyánk, nagymamánk és dédmamánk Šipoš Ilona. Fájó szívvel köszönjük mindazoknak, akik elkísérték Őt utolsó útján. Gyászoló gyermekei családjukkal Fájó szívvel tudatjuk, hogy március 23-án, 82 éves korában, elhunyt szeretett édesapánk és nagyapánk Emil Stopiak. Köszönjük mindenkinek, aki elkísérte Őt utolsó útján. A gyászoló család Köszönetünket fejezzük mindazoknak, akik március 25-én elkísérték utolsó útján szeretett Rostás Piroskánkat. Köszönjük a virágokat, a részvétnyilvánítást és a Petőfi S. Alapiskola igazgatóhelyettesének megható, szép szavait, aki az iskola és a pedagógusok nevében búcsúzott szerettünktől. A gyászoló család március 24-én emlékeztünk a szeretett férj, édesapa és nagyapa Eduard Buchlík halálának 1. évfordulójára. Szeretettel emlékeznek a gyászoló család és a testvérei családjaikkal Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk halálának 5. évfordulóján Imre Jolánra, aki április 13-án hagyott itt bennünket. Férje, gyermekei, unokái és dédunokái Fájó szívvel emlékezünk szerettünkre Karolina Linkovára, aki öt évvel ezelőtt, április 16- án hagyott itt bennünket örökre. Lánya, Mari családjával Olyan helyre távozott, ahonnan nincs visszaút, de szeretete mindig itt van velünk. Mély fájdalommal emlékezünk Bende Sándorra, aki öt évvel ezelőtt, május 14- én távozott el örökre. Felesége, fia és lánya családjukkal Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk május 17-én, halálának 1. évfordulóján Jozef Talamonra. Aki ismerte, kérjük, szenteljen emlékének egy néma pillanatot. Szeretettel gondol rá gyászoló felesége, unokái és menye Mély fájdalommal szívünkben emlékezünk szerettünkre, Šidó Szilveszterre, aki 10 évvel ezelőtt hagyott itt bennünket örökre. Szeretettel emlékeznek felesége és fiai családjukkal Fájdalommal gondolunk halálának 10. évfordulóján a szeretett férjre, édesapára és nagyapára Jozef Kuttnerra. Tisztelettel emlékezik felesége, gyermekei családjukkal Mély fájdalommal gondolunk szeretett szüleinkre és nagyszüleinkre Alexander Krommerra, május 1-jén, halálának 20. évfordulóján, és feleségére, Máriára szül. Miklošeková, május 26-án, halálának 10. évfordulóján. Tisztelettel emlékezik a gyászoló család és a dédunokák Fájdalommal szívünkben gondolunk a szeretett férjre, édesapára és nagyapára Edmund Zuzákra, aki április 12-én örökre itt hagyott bennünket. A gyászoló család Informačný spravodajca občanov. Vydáva Mesto Sládkovičovo, EV 355/08. redakčná rada: predseda PhDr. Terézia Pethőová, Eva Sudová, Mária Szabóová, Mgr. Annamária Mészárošová, Mgr. Katarína Balogová, Mgr. Pavol Macura, Mgr. Roland Klokner, tajomníčka Mária Pišiová. adresa: Život v Sládkovičove, Mestský úrad, Sládkovičovo, tel: 031/ , e mail: zivotvsladkovicove@gmail.com zapísané: OÚ Galanta 7/1992.

304/2016 számú határozat. Megnyitó, eljárási ügyek, program jóváhagyása. Szepsi Város Képviselő-testülete az előterjesztett pont megvitatása után:

304/2016 számú határozat. Megnyitó, eljárási ügyek, program jóváhagyása. Szepsi Város Képviselő-testülete az előterjesztett pont megvitatása után: 304/2016 számú határozat Megnyitó, eljárási ügyek, program jóváhagyása a) választja Ing. Köteles László és Jaroslav Pupala képviselőket a jegyzőkönyv hitelesítésére b) tudomásul veszi hogy a jegyzőkönyvírónak

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

9/ sz. H A T Á R O Z A T. Muzsla Község képviselőtestülete 9. üléséről

9/ sz. H A T Á R O Z A T. Muzsla Község képviselőtestülete 9. üléséről 9/16122015 sz. H A T Á R O Z A T Muzsla Község képviselőtestülete 9. üléséről 2015. 12. 16. Muzsla község képviselőtestülete a jóváhagyott napirend alapján ülésezett és hozta meg az alábbi határozatot.

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Fő utca 50/16, Dunaszerdahely. Szám: 20/7/2017 Dunaszerdahely,

DUNASZERDAHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Fő utca 50/16, Dunaszerdahely. Szám: 20/7/2017 Dunaszerdahely, DUNASZERDAHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Fő utca 50/16, 929 01 Dunaszerdahely Szám: 20/7/2017 Dunaszerdahely, 2017.03.22. Jegyzőkönyv a 20. üléséről, amelyre 2017. március 21-én került sor a Dunaszerdahelyi

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A CÉL A TERMÉSZETESSÉG, A HARMÓNIA ÉS AZ ÁPOLTSÁG Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A közelmúltban jelent meg Győrfi Adrienne Professzionális fogfehérítés című könyve a Medicina Könyvkiadó

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete Város az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6. (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 2003. évi 596. törvény 6. (2) bek. és (12) bek. d) pontja, a közigazgatás költségvetési szabályairól szóló

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

A 2017-es GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE

A 2017-es GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE Szabadidőközpont, Smetana liget 286/9, 929 01 Dunaszerdahely A 2017-es GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE Kelt Dunaszerdahelyen, 2018. 3. 10-én... Mgr. Stella Pelech Píverová A Dunaszerdahelyi Szabadidőközpont a 2016/2017-es

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel 1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása

Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása 2008/2009. tanév Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása Helyzetelemzés: Minden gyermek életének meghatározó élménye az iskolába lépés időszaka. Ekkor az óvoda játékos világa után

Részletesebben

1. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának a december 2-án megtartott alakuló üléséről

1. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának a december 2-án megtartott alakuló üléséről 1. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának a 2014. december 2-án megtartott alakuló üléséről Jelenlevők: a csatolt jelenléti ív szerint. 1. Az ülés megnyitása Az ülést Bárdos Gábor, a város polgármestere

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Rohály János igazgató 1 Bevezető gondolatok Iskolánk az elmúlt években nagy küzdelmeken, nagy formálódáson esett

Részletesebben

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

7/09092015 sz. H A T Á R O Z A T. Muzsla Község képviselőtestülete 7. üléséről 2015. 9. 9.

7/09092015 sz. H A T Á R O Z A T. Muzsla Község képviselőtestülete 7. üléséről 2015. 9. 9. 7/09092015 sz. H A T Á R O Z A T Muzsla Község képviselőtestülete 7. üléséről 2015. 9. 9. Muzsla község képviselőtestülete a jóváhagyott napirend alapján ülésezett és hozta meg az alábbi határozatot. A.

Részletesebben

Az Egészségügyi, Szociális Bizottság november 17-én tartott üléséről

Az Egészségügyi, Szociális Bizottság november 17-én tartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2011. november 17-én tartott üléséről 1) 36/2011. (XI. 17.) háziorvosi körzet működtetéséről 2) 37/2011. (XI. 17.) a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS

DUNASZERDAHELY VÁROS DUNASZERDAHELY VÁROS Város 2015/2 sz. (2015. február 10.) általános érvényű rendelete a dunaszerdahelyi székhelyű művészeti iskolák, óvodák és iskolák tanulói után járó működési kiadásokra és fizetések

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. 2012. október 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. 2012. október 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. október 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Ikt.sz.: /2017/U1 Tárgy: Tájékoztató kérése

Ikt.sz.: /2017/U1 Tárgy: Tájékoztató kérése Ikt.sz.: /2017/U1 Tárgy: Tájékoztató kérése Dr. Bandl Erzsébet részére Tisztelt Doktornő! Tájékoztatom, hogy a Szatymaz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. évi Munkaterve szerint 2017. szeptember

Részletesebben

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Fenntartói értékelés a 2010/2011-es tanévről Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: Az iskola tanulói létszáma 2010.szeptember 15 én: 102

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre A Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/96, Dunaszerdahely (az iskola kódja 63008)

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A Szülői Munkaközösség alapvető célja 3 III. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

Részletesebben

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Óvodánkban a 2000-ben megkezdett minőség biztosítási program bevezetése óta rendszeresen, 2-3 évenként mérjük a szülők

Részletesebben

Tartalmi összefoglaló

Tartalmi összefoglaló 1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló 2018-2019 A világ legnagyobb, a gyermekkori elhízás megelőzését szolgáló hálózata az EPODE 2004-ben Franciaországban kezdte

Részletesebben

Dunaszerdahely Város 2018/... sz. általános érvényű rendelete

Dunaszerdahely Város 2018/... sz. általános érvényű rendelete Dunaszerdahely Város az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6. (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 2003. évi 596. törvény 6. (2) bek. és (12) bek. d) pontja, a közigazgatás költségvetési szabályairól

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. november 27-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. november 27-én megtartott üléséről 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/19/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. november 27-én megtartott üléséről Jelen vannak: Fodor Albert polgármester Andó Zoltánné képviselő Bibliák István

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan.

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan. Kérdőíves felmérés 2016. szeptember Könyvtárunk szolgáltatási színvonalának mérésére kérdőíves felmérést végzett 2016. szeptember 20 és október 20 közötti időszakban. A mintavétel módja véletlenszerű kiválasztással

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Generációk találkozása

Generációk találkozása Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti

Részletesebben

H a t á r o z a t. Szepsi Város Képviselő-testületének, október 30-án megtartott 38. rendes üléséről

H a t á r o z a t. Szepsi Város Képviselő-testületének, október 30-án megtartott 38. rendes üléséről Szepsi Város Önkormányzata H a t á r o z a t Szepsi Város Képviselő-testületének, 2014. október 30-án megtartott 38. rendes üléséről Szepsi Város Képviselő-testülete rendes ülésén megvitatta: Szám: 38/MZ/2014

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben

Részletesebben

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló Beszámoló Taggyűlés Szegeden szakmai előadással és virágokkal 2018. március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet 2017. évi Beszámoló Taggyűlésére: - a NŐNAP alkalmával, virággal köszöntöttük a női

Részletesebben

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember

Részletesebben

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.

Részletesebben

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA XX. évfolyam 1 (170.) 2015. január ALap EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA Polgármester Úrtól tudjuk Boldog, egészségben és szerencsében gazdag új esztendőt

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00

EURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00 EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Külügyi Bizottság 2009 21.3.2005 1-24.MÓDOSÍTÁS Véleménytervezet Gerardo Galeote Quecedo Az Európai Külügyi Szolgálat létrehozásának intézményi vonatkozásai (2004/2207(INI))

Részletesebben

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13. Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében november 4-én.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében november 4-én. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Idősügyi Tanács üléséről Hort Község Önkormányzat Tanácskozó termében 2014. november 4-én. Jelen vannak: Horváth Sándor Kormos Gábor Köles Ferenc Sánta Mátyás Rózsavölgyi Jánosné

Részletesebben

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

Zrínyi Ilona Gyermekszervezet

Zrínyi Ilona Gyermekszervezet Zrínyi Ilona Gyermekszervezet DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2016 2017 Apagy, 2016. augusztus 29. Készítette: Siposné Balogh Anna DÖK patronáló tanár A diákönkormányzat munkaterve A Zrínyi Ilona gyermekszervezet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

tájékoztató lap Simeon a polgármester bevezető gondolatai MEGHÍVÓK kiadja Diószeg városa XIX. évfolyam 1/2011

tájékoztató lap Simeon a polgármester bevezető gondolatai MEGHÍVÓK kiadja Diószeg városa XIX. évfolyam 1/2011 tájékoztató lap D I Ó S Z E G I É L E T Simeon a polgármester bevezető gondolatai kiadja Diószeg városa XIX. évfolyam 1/2011 MEGHÍVÓK Nem rég volt Gyertyaszentelő Boldogaszszony ünnepe. Ez az egyházi ünnep

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019.január 23-án megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019.január 23-án megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019.január 23-án megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 1/2019.(I.23.) 2/2019.(I.23.) 3/2019.(I.23.) 4/2019.(I.23.)

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 25 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. február 18-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

NKA Közgyűjtemények Kollégiuma pályázat. Szakmai beszámoló

NKA Közgyűjtemények Kollégiuma pályázat. Szakmai beszámoló NKA Közgyűjtemények Kollégiuma pályázat A Vachott Sándor Városi Könyvtár Fiókkönyvtára megújulása, bővítése Pályázati azonosító: 204105/03175 Szakmai beszámoló 51 évvel ezelőtt, 1967. szeptember 1-jén

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:

Részletesebben

2012. évi közhasznúsági jelentése

2012. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2012. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

29. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának 2014. április 10-én megtartott üléséről

29. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának 2014. április 10-én megtartott üléséről 29. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának 2014. április 10-én megtartott üléséről Jelenlevők: a csatolt jelenléti ív szerint. 1. Az ülés megnyitása A város polgármestere az önkormányzatokról

Részletesebben

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre A Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/96, Dunaszerdahely (az iskola kódja 63008)

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben