II. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. szabványosított szolgáltatásokhoz

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. szabványosított szolgáltatásokhoz"

Átírás

1 II. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK szabványosított szolgáltatásokhoz 1. Szabványosított szolgáltatások A Szabályzat jelen II. fejezete tartalmazza az EMFESZ Kft. által meghatározott Felhasználók részére kidolgozott szabványosított szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződési feltételeket ( ÁSZF ). Az EMFESZ Kft. az alábbi szabványosított szolgáltatásokat kínálja: 1.1 Lakossági szolgáltatás E szolgáltatást az EMFESZ Kft. a természetes személy lakossági fogyasztók részére ajánlja, egyrészt az EMFESZ Kft. által üzemeltetett, az Internet közcélú hálózatán címen elérhető Portálon keresztül, elektronikus úton való szerződéskötés, másrészt papír alapú szerződéskötés keretében. Ez utóbbi esetben a szerződéskötés az EMFESZ Kft.-vel szerződéses viszonyban álló információs pontok közreműködésével valósul meg. Az elektronikus szerződéskötés technikai sajátosságaiból eredő eltérésektől eltekintve a természetes személy lakossági fogyasztók részére kidolgozott elektronikus és papír alapú szerződés feltételei alapvetően azonosak. A Portálon elektronikus úton megköthető szerződés mintáját a jelen Szabályzat 3/A sz. melléklete, a papír a lapú szerződés mintáját a Szabályzat 3/B sz. melléklete tartalmazza. 1.2 KKV szolgáltatás E szolgáltatást az EMFESZ Kft. 100 m 3 /h és az alatti gázvételezésű gazdálkodó szervezetek és non-profit intézmények részére is ajánlja. A KKV szolgáltatásra vonatkozó mintaszerződést a jelen Szabályzat 3/C. sz. Melléklete tartalmazza. A KKV szolgáltatást az EMFESZ Kft. egyrészt a Lakossági szolgáltatáshoz hasonlóan információs pontokon keresztül ajánlja, másrészt a Felhasználónak az EMFESZ Kft. elektronikus vagy telefonos ügyfélszolgálatán tett igénybejelentése alapján tesz ajánlatot a Felhasználó részére. 1.3 Társasházi szolgáltatás Az EMFESZ Kft. külön szolgáltatást ajánl a 100 m 3 /h és az alatti gázvételezésű a társasházakról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően közös név alatt megalakított és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett társasházak, mint felhasználók részére, amelyre vonatkozó mintaszerződést a jelen Szabályzat 3/D. sz. Melléklete tartalmazza.

2 A Társasházi szolgáltatást az EMFESZ Kft. az információs pontokon keresztül, illetve az EMFESZ Kft. elektronikus vagy telefonos ügyfélszolgálatán tett igénybejelentés alapján ajánlja. 2. A szolgáltatások tárgya 2.1 Teljes ellátás alapú földgáz-kereskedelmi szerződés Az EMFESZ Kft. a szabványosított szolgáltatásokra vonatkozó teljes ellátás alapú földgáz-kereskedelmi szerződések keretében az alábbi szolgáltatásokat nyújtja a Felhasználók részére A földgáz adásvétele Az EMFESZ Kft. a Felhasználó mindenkori fogyasztási igényének megfelelő mennyiségű földgázt értékesít a Felhasználási Helyen a szerződésben és az ÁSZF-ben meghatározott feltételek szerint Rendszerhasználat biztosítása a Felhasználó javára (a) Az EMFESZ Kft. - a Felhasználó felhatalmazása alapján bizományosként eljárva a földgáz szükség szerinti tárolását és a Felhasználási Helyre történő szállítását és elosztását az illetékes tárolói, szállítói és elosztói engedélyessel a Felhasználó javára megkötött megállapodások útján intézi. (b) (c) Az ellátást az EMFESZ Kft. a Felhasználó elosztási csatlakozási szerződésében rögzített kapacitása, illetve a Felhasználót korábban ellátó egyetemes szolgáltató, illetve földgázkereskedő által kiadott kapacitásnyilatkozat alapján biztosítja. A szerződés hatálya alatt a földgáz Felhasználási Helyre történő szállításával és elosztásával összefüggő jogok és kötelezettségek tekintetében a szerződéses jogviszony a földgázszállítási engedélyes illetve az illetékes elosztói engedélyes és az EMFESZ Kft. között áll fenn A földgáz értékesítés és a rendszerhasználat ellenértékeként a Felhasználó a szerződésben meghatározott díjat fizet az EMFESZ Kft. számára. 2.2 A Felhasználó Felhasználási Helyen történő vételezésével (elosztási szolgáltatással) összefüggő jogai Az elosztási szolgáltatással összefüggő jogosultságokat az EMFESZ Kft. biztosítja a Felhasználó javára A Felhasználónak az elosztási szolgáltatással összefüggő jogai megegyeznek a GET-ben és a Vhr. 1. sz. mellékletében ( Gázelosztási Szabályzat ), valamint a Felhasználó felhasználási helye szerinti elosztói engedélyes Hivatal által jóváhagyott mindenkori üzletszabályzatában az adott felhasználói kör tekintetében rögzített jogosultságokkal A Felhasználó az elosztási szolgáltatással összefüggő követeléseit az EMFESZ Kft.-vel szemben érvényesítheti.

3 2.2.4 A Felhasználó az elosztási szolgáltatással összefüggő azonnali beavatkozást igénylő helyzet és/vagy élet, testi épség, vagyonbiztonság veszélyezettsége esetén bejelentését vagy panaszát közvetlenül az illetékes elosztói engedélyesnél köteles megtenni. 2.3 A Felhasználó elosztási szolgáltatással összefüggő kötelezettségei A Felhasználónak az elosztási szolgáltatással összefüggő kötelezettségei megegyeznek a GET-ben és a Gázelosztási Szabályzatban, valamint a Felhasználó felhasználási helye szerinti elosztói engedélyes Hivatal által jóváhagyott mindenkori üzletszabályzatában az adott felhasználói kör tekintetében rögzített kötelezettségekkel. Az elosztási szolgáltatások teljesítésével összefüggésben a Felhasználó az illetékes elosztói engedélyessel (munkatársával, megbízottjával) éppúgy köteles együttműködni, mintha az EMFESZ Kft. járna el. 2.4 Az illetékes elosztói engedélyes Üzletszabályzata A fenti II Hiba! A hivatkozási forrás nem található.. pontoknak megfelelően az elosztási szolgáltatás tekintetében a Felhasználó jogaira és kötelezettségeire a GET, a Gázelosztási Szabályzat, valamint a Felhasználó felhasználási helye szerinti elosztói engedélyes Hivatal által jóváhagyott mindenkori üzletszabályzatának rendelkezései alkalmazandóak - többek között az elosztási szolgáltatással összefüggő (a) gázömlés, üzemzavar, (b) (c) (d) (e) (f) (g) korlátozás, szünetelés, szolgáltatás megtagadása, mérés, gázmérő, csatlakozó vezeték és felhasználói berendezés karbantartása, cseréje, műszaki-biztonsági felülvizsgálata, szerződésszegés és szankciói tekintetében. 2.5 A Felhasználó felhasználási helye szerinti elosztói engedélyes Hivatal által jóváhagyott mindenkor hatályos üzletszabályzata az EMFESZ Kft. Portálján található menüponton keresztül elérhető. A Felhasználó a szerződés megkötésével tudomásul veszi és magára nézve kötelezőnek ismeri el a felhasználási hely szerint illetékes elosztói engedélyes mindenkor hatályos üzletszabályzatának rendelkezéseit. 3. A szerződő partnerrel szemben támasztott követelmények A Felhasználó földgázellátásának feltétele, hogy a Felhasználó rendelkezik elosztási csatlakozási szerződéssel vagy a szerződés hatálybalépését megelőzően egyetemes szolgáltatási vagy földgáz-kereskedelmi jogviszony keretében vásárolt földgázt;

4 rendelkezik az illetékes elosztói engedélyes által kiállított kapacitásnyilatkozattal (rendelkezésre álló teljesítmény); nevén elszámoló mérő van nyilvántartva vagy annak felszerelése folyamatban van; megfelel az EMFESZ Kft. által támasztatott partnerkockázati követelményeknek; és teljesíti a felhasználói kör tekintetében a szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan a szerződésben meghatározott egyéb feltételeket. Az EMFESZ Kft. ellátási kötelezettsége a kapacitásnyilatkozatban (elosztási csatlakozási szerződésben) meghatározott rendelkezésre álló kapacitás mértékéig áll fenn. Amennyiben a felhasználási helyen a hálózati csatlakozás újonnan kerül kiépítésre azaz a Felhasználó korábban egyetemes szolgáltatási vagy kereskedelmi szerződés alapján nem vételezett földgázt, és a Felhasználó csak elosztói csatlakozási szerződéssel rendelkezik az EMFESZ Kft.-nek jogában áll a felhasználási hely kiszolgálhatóságát megvizsgálni. Amennyiben a Felhasználó kiszolgálásához az EMFESZ Kft. nem tudja a megfelelő forrást biztosítani, úgy a Felhasználóval a szerződéskötést megtagadhatja, amiről a Felhasználót írásban tájékoztatja. Az EMFESZ Kft. a szerződéskötést annak igazolásától teheti függővé, hogy a Felhasználónak nincs az őt korábban ellátó egyetemes szolgáltatóval vagy földgázkereskedővel szemben fennálló lejárt számlatartozása. 4. A felhasználói igény kielégítésének módja, a szerződéskötés feltételei és folyamata 4.1 Elektronikus úton való szerződéskötés a Portálon (3/A sz. Melléklet) A Lakossági szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötése az EMFESZ Kft. által üzemeltetett, az Internet közcélú hálózatán elérhető Portálon keresztül is lehetséges. A szerződéskötés mindenkori minimális technikai feltételeit az EMFESZ Kft. a Portálon teszi közzé Regisztráció a Portálon A szerződés megkötése regisztrációhoz kötött. A regisztrációra az adatvédelmi nyilatkozat elfogadását követően van lehetőség. Egy regisztrációhoz több felhasználási hely tartozhat. A regisztráció során a Felhasználó a következő adatokat köteles megadni: Felhasználó teljes neve Felhasználó címe Jelszó Szerződési ajánlatkérés

5 A Portálon történt regisztrációt követően a Felhasználónak lehetősége van szerződéses ajánlatot kérni az EMFESZ Kft-től. Ez oly módon történik, hogy a Felhasználó a Portálon keresztül megadja az EMFESZ Kft-nek a szerződéskötésre vonatkozó ajánlat elkészítéséhez szükséges adatokat. Ezen adatok különösen az alábbiak: A Felhasználó anyjának neve, személyazonosító dokumentumának típusa és száma, állandó lakcíme Felhasználó születési helye és ideje Amennyiben fizető személy nem azonos a Felhasználóval, úgy a fizető azonosításához szükséges adatok A Felhasználó/fizető számlavezető pénzintézetének neve, bankszámlaszáma A felhasználási hely címe, használatának jogcíme Szerződött éves mennyiség, éves felhasználás százalékos megoszlása A Felhasználó egyetemes szolgáltatási vagy kereskedelmi ügyfél azonosítója A Felhasználó gázmérőjének gyári száma, gázmérő elhelyezése A megadott adatok valóságtartalmáért a Felhasználó felelős. Amennyiben a Felhasználó szerződéskötési igénybejelentéskor megadott adataiban változás áll be, köteles azt haladéktalanul a Portálon bejelenteni. A bejelentés elmulasztásából vagy késedelméből eredő károkért az EMFESZ Kft. nem tartozik felelősséggel. Az adatok megadását követően az EMFESZ Kft. automatikus visszaigazolást küld a Felhasználó regisztráció során megadott címére, amelyben tájékoztatja a Felhasználót, hogy a Felhasználó által megadott adatok alapján legkésőbb 15 munkanapon belül elkészíti a szerződési ajánlatot Szerződési ajánlat Az EMFESZ Kft. a fentieknek megfelelően a szerződési ajánlat elkészítéséhez szükséges adatok közlésétől számított legkésőbb 15 munkanapon belül értesítést küld a Felhasználó regisztráció során megadott címére, hogy a Felhasználó a választott azonosító illetve jelszó segítségével megtekintheti a szerződési ajánlatot. Az EMFESZ Kft. a szerződési ajánlatot a vele szerződéses kapcsolatban álló szolgáltató útján időbélyegzővel látja el. A Felhasználónak lehetősége van a megadott adatok ellenőrzésére. Amennyiben a Felhasználó adatbeviteli hibát észlel, a Módosítás gombra kattintással lehetősége van az adatok kijavítására, amely esetben az EMFESZ Kft. új szerződési ajánlatot tesz a Felhasználónak. Amennyiben a Felhasználó meggyőződött arról, hogy a szerződési ajánlatban és a meghatalmazásban szereplő adatok helyesek, úgy az Elfogadom gombra kattintással fogadhatja el a szerződési ajánlatot. Amennyiben a Felhasználó a szerződési ajánlatot az EMFESZ Kft-nek a szerződési ajánlatra vonatkozó menüpontot tartalmazó értesítésétől számított 72 órán belül nem

6 fogadja el, úgy az EMFESZ Kft. ajánlati kötöttsége megszűnik és a szerződéses ajánlat törlésre kerül A szerződés létrejötte A szerződés a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény ( Ptk. ) távollévők közötti szerződéskötést szabályozó 213. (1) bekezdése alapján és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamit az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló évi CVIII. törvény rendelkezéseire is figyelemmel akkor jön érvényesen létre, amikor Felhasználó a szerződés létrejöttével és hatályba lépésével kapcsolatos felhasználói teendőket ismertető, a Portálon található Szerződéskötési Tájékoztatót, a felhasználási hely szerint illetékes elosztói engedélyes mindenkor hatályos üzletszabályzatát, valamint a szerződési ajánlatot az ajánlati kötöttség időtartamán belül az Elfogadom gombra kattintással elfogadja és az erre vonatkozó automatikus visszaigazolás az EMFESZ Kft.-hez megérkezik. A Felhasználó által elfogadott szerződési ajánlatot az EMFESZ Kft. letárolja. Az EMFESZ Kft. rendszere a szerződés létrejöttét és annak tartalmát a Portálon azonnal visszaigazolja. A Portálon elérhető menüponton keresztül a Felhasználó hozzáférhet a szerződéshez és a fent meghatározott dokumentumokhoz, valamint lehetősége van azokat a saját merevlemezére letölteni és kinyomtatni. Az EMFESZ Kft. a szerződés létrejöttét követően a meghatalmazást 3 példányban, továbbá csoportos beszedés fizetési mód választása esetén csoportos beszedési megbízás formanyomtatványát 2 példányban postai úton, megcímzett válaszboríték egyidejű küldésével továbbítja a Felhasználó címére. Az EMFESZ Kft. által 3 példányban megküldött meghatalmazással a Felhasználó meghatalmazza az EMFESZ Kft-t, hogy: a Felhasználó egyetemes szolgáltatási vagy földgáz-kereskedelmi szerződését felmondja és a kapacitásnyilatkozat kiadása iránt intézkedjen; és az EMFESZ Kft. a Felhasználó gázellátása érdekében saját nevében eljárjon és megkösse a rendszerüzemeltető engedélyesekkel - a Felhasználó kapacitásnyilatkozatban meghatározott kapacitása mértékéig és terhére - a szükséges szállítási, tárolási és elosztási szerződéseket. A Felhasználó, amennyiben adatai megfelelőek, úgy köteles a meghatalmazást a tanúk előtt történő aláírást követően postán az EMFESZ Kft. részére 3 példányban haladéktalanul elküldeni. A meghatalmazás EMFESZ Kft. részére történő késedelmes elküldéséből, vagy a kézhezvétel esetleges elmaradásából eredő károkért az EMFESZ Kft. nem vállal felelősséget.

7 A Felhasználó kötelessége és felelőssége, hogy a szerződésen alapuló fizetési kötelezettsége szerződésszerű teljesítése érdekében szükség esetén a számlavezető hitelintézete felé a csoportos beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó felhatalmazás befogadása iránt eljárjon. 4.2 Papír alapú szerződéskötés (3/B sz. Melléklet) Szerződéskötés az információs pontokon keresztül A Lakossági, KKV és Társasházi szolgáltatásra vonatkozó szerződést a Felhasználónak lehetősége van az EMFESZ Kft.-vel szerződéses viszonyban álló információs pontok közreműködésével nyomtatott, papír alapú formában megkötni. Annak érdekében, hogy az információs pontok a szerződéskötéssel összefüggésben minden körülmények között a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsák a felhasználóknak, az EMFESZ Kft. szigorú szakmai kiválasztási szempontokat alkalmaz, valamint folyamatosan biztosítja és ellenőrzi a szükséges gázpiaci ismeretek elsajátítását. A szigorú szakmai követelmények és az EMFESZ Kft. belső szabályzata ( BSZ ) alapján kiválasztott és képzett információs pontok elérhetőségét az EMFESZ Kft. a Portálon teszi közzé, továbbá a felhasználók tájékozódhatnak eziránt az EMFESZ Kft. telefonos ügyfélszolgálatán is. Az információs pontok és a velük jogviszonyban álló természetes személyek (ügynökök) a BSZ-ben meghatározott módon közreműködnek a szerződéskötés során. Ennek keretében ismertetik az EMFESZ Kft. által ajánlott szolgáltatást és ezzel összefüggésben biztosítják a Felhasználók megfelelő tájékoztatását, valamint továbbítják a szerződéskötési igényeket az EMFESZ Kft. részére. Az információs pontok azonban nem jogosultak az EMFESZ Kft. jogügyleti képviseletére így a szerződés megkötésre, valamint pénzbeszedésre. Az információs pontok feladata így kizárólag a szerződések megkötésének elősegítése. Az információs pontok munkatársai nem jogosultak az EMFESZ szerződéses feltételein változtatni, akár az árban, akár más feltételben egyezséget kötni. Az információs pontok tevékenysége folytán a Felhasználóknál a szerződéskötéssel összefüggésben felmerült esetleges károkért az EMFESZ Kft. vállal felelősséget. A szerződés létrejöttét követően az információs pontok a Felhasználókkal való kapcsolattartásra nem jogosultak, és a Felhasználó a szerződésessel kapcsolatos nyilatkozatait joghatályosan kizárólag az EMFESZ Kft. részére jogosult és köteles megtenni Szerződéskötés igénybejelentés alapján A Felhasználó a KKV és Társasházi szolgáltatásra vonatkozó szerződést az EMFESZ Kft. elektronikus vagy telefonos ügyfélszolgálatán történt bejelentkezését követően kapott, az erre rendszeresített adatlap kitöltésével kezdeményezheti. Az EMFESZ Kft. a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb az adatbekérő érkezésétől számított 30 napon belül összeállítja és megküldi a Felhasználó részére a szolgáltatásra vonatkozó szerződéses dokumentációt.

8 4.2.3 A szerződéskötés menete A Felhasználó a szerződési feltételek megismerését és az esetleg szükséges további tájékoztatást követően az EMFESZ Kft. illetve az információs pont által rendelkezésére bocsátott mintaszerződés és a Szabályzat II pontjában hivatkozott meghatalmazás, a Felhasználó nevére kiállított, 1 hónapnál nem régebbi egyetemes szolgáltatási (közüzemi) vagy földgáz-kereskedelmi számla másolata, valamint a szolgáltatástól függően az alábbi dokumentumok kitöltésével és aláírásával kezdeményezheti a szerződéskötést az EMFESZ Kft.-vel: KKV szolgáltatásnál: 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy bíróság általi nyilvántartásba vételről szóló határozat és hatályos alapszabály; a szerződéskötésre való jogosultság igazolása a Felhasználó nevében és képviseletében eljáró természetes személy részére (aláírási címpéldány, meghatalmazás, a meghatalmazott személyi igazolványa és lakcímkártyája); gazdálkodó szervezet esetében nyilatkozat arról, hogy nem áll csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, nem áll fenn az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal vagy a Vám- és Pénzügyőrség felé köztartozása; és kitöltött kockázati adatlap. Társasházi szolgáltatásnál: a társasház Felhasználó azon közgyűlési határozatáról készült jegyzőkönyv másolata, amely felhatalmazza a Felhasználó képviseletére jogosult személyt a szerződés megkötésére; és a Felhasználó előző évi zárszámadásának elfogadásáról készült jegyzőkönyv másolata. A szerződés a felek aláírásával jön létre. Az EMFESZ Kft. a Felhasználó által aláírt szerződéstervezet kézhezvételétől számított legrövidebb időn belül, de legkésőbb 60 napon belül megküldi a Felhasználó részére a szerződés EMFESZ Kft. által aláírt példányát. Amennyiben a Felhasználó által aláírt szerződésben szereplő adatok hibája vagy hiányossága miatt a szerződést az EMFESZ Kft. nem fogadja el, úgy erről a fenti határidőn belül értesíti a Felhasználót. Amennyiben a Felhasználó csoportos beszedést választ fizetési módként, a Felhasználó kötelessége és felelőssége, hogy a szerződésen alapuló fizetési kötelezettsége szerződésszerű teljesítése érdekében a számlavezető hitelintézete felé a csoportos beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó felhatalmazás befogadása iránt eljárjon. 5. A szerződés hatálybalépése és teljesítésének megkezdése, a szerződés tartama 5.1 A szerződés hatálybalépése A szerződés az egyetemes szolgáltatási vagy a földgáz-kereskedelmi szerződés megszűnésének napján lép hatályba.

9 A szerződéskötést követően a Felhasználó köteles haladéktalanul tájékoztatni az EMFESZ Kft.-t az egyetemes szolgáltatóval illetve földgázkereskedővel fennálló kereskedelmi szerződése alapján a Felhasználóra érvényes felmondási időről és egyéb felmondási feltételekről. Az EMFESZ Kft. nem felel azokért a károkért, amelyek a Felhasználót a hibás (téves) adatszolgáltatással összefüggésben, valamint az egyetemes szolgáltatási vagy földgázkereskedelmi szerződése felmondásával kapcsolatos, az egyetemes szolgáltatási, illetve kereskedelmi jogviszonyból származó tartozás elszámolásának késedelméből érik. Új bekapcsolás esetén a szerződés a Felhasználó és az EMFESZ Kft. megállapodása szerinti időpontban lép hatályba. 5.2 A szerződés teljesítésének megkezdése A szerződés teljesítése, azaz a földgázszolgáltatás csak azt követően kezdődik, hogy a szerződés az EMFESZ Kft. és a Felhasználó között érvényesen létrejött és a szükséges feltételek teljesülésével a szerződés a Felhasználó egyetemes szolgáltatási vagy földgázkereskedelmi szerződése megszűnésének napján hatályba lépett. A teljesítés kezdő időpontja a szerződés hatálybalépésének napja. A szerződés hatálybalépése és a teljesítés megkezdése nem érinti a Felhasználó azon kötelezettségét, hogy korábbi egyetemes szolgáltatási vagy földgáz-kereskedelmi jogviszonya alapján felmerült tartozásait az egyetemes szolgáltatóval, illetve a földgázkereskedővel rendezze. 5.3 A szerződés tartama A szerződés az abban meghatározottak szerint határozott vagy határozatlan időre jön létre. 6. Szerződéskötési Tájékoztató A Szabályzat jelen II. fejezetében bemutatott szolgáltatásokra vonatkozó szerződéskötési feltételeket és folyamatot az EMFESZ Kft. Szerződéskötési Tájékoztatóként a Felhasználók részére a Portálon is közzéteszi. A Szerződéskötési Tájékoztató további figyelemfelhívó tájékoztatást nyújt a Felhasználók részére a szerződés feltételeit illetően: 6.1 Gázfogyasztás szociális támogatása Az EMFESZ Kft. együttműködési megállapodást kötött a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal és a Magyar Államkincstárral a Gázár-támogatási Rendelet alapján a Felhasználóknak nyújtott támogatás érvényesítésének és elszámolásának feltételeiről. Amennyiben a Felhasználó kérelmére a Magyar Államkincstár Felhasználó lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes Regionális Igazgatósága a Gázár-támogatási Rendelet mindenkor hatályos előírásainak megfelelően határozatában megállapítja a Felhasználó támogatásra való jogosultságát és a határozat szolgáltatóként az EMFESZ Kft.-t nevesíti, úgy az EMFESZ Kft. a határozatban megállapított gázár támogatást a

10 támogatás határozatban megállapított fajlagos összegre, illetve felső határra tekintettel a határozatban megállapított jogosultsági időtartam alatt a kiállított számlában havonta, külön soron, a fogyasztott gázmennyiség (m 3 ) és a szállítói engedélyes által megadott súlyozott tényfűtőérték szorzatából számolt hőmennyiség (MJ) alapján érvényesíti. A súlyozott fűtőérték napi és havi átlagértékei a Portálon kerülnek közzétételre. Az EMFESZ Kft. a társasház Felhasználó részére kiállított számlán a jóváírt támogatás összegét a jogosultságot megállapító határozat figyelembevételével a Gázár-támogatási Rendeletben meghatározottak szerint csoportosítva tünteti fel. Az EMFESZ Kft. a számlán (vagy annak mellékletében) a Gázár-támogatási Rendelet szerint csoportosítva a jogosultságot megállapító határozatok számát is feltünteti. A szerződéses ár megfizetése során az abból a jogosult háztartásra jutó összeget a támogatás beszámításával a jogosultságot megállapító határozat figyelembevételével a társasház Felhasználó képviselője állapítja meg, e tekintetben az EMFESZ Kft.-t semmiféle kötelezettség és felelősség nem terheli. A támogatás igénylésével és folyósításával kapcsolatos további tájékoztatás a Magyar Államkincstár és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapjain található. A gázár támogatás folyósításának körülményei tekintetében az EMFESZ Kft. semmilyen felelősséggel nem tartozik. 6.2 A felhasználó által kezdeményezett szolgáltatási szünet, elköltözés és felhagyás a vételezéssel A Felhasználó az EMFESZ Kft.-nél írásban kérheti a rendszerhasználat szüneteltetését. A kérelemnek tartalmaznia kell a szüneteltetés kezdetét és időtartamát. A szüneteltetetés feltétele az elosztói engedélyes tulajdonában lévő gázmérő leszerelése, amelynek költségei a felhasználót terhelik. Egyéb esetekben a szüneteltetés időtartamára a fogyasztói főelzáró kerül elzárásra és záró pecséttel rögzítésre, melynek költségei szintén a felhasználót terhelik. A gázszolgáltatás ismételt elindításának feltétele a gázmérő felszerelése vagy a fogyasztói főelzáró nyitása, melynek költségei a felhasználót terhelik. Ez iránt a Felhasználó bejelentése alapján az EMFESZ Kft. intézkedik az elosztói engedélynél. A szünetelés tartama alatt a Felhasználót kizárólag az EMFESZ Kft. által a Felhasználó ellátása érdekében lekötött kapacitás után terheli díjfizetési kötelezettség Abban az esetben, ha a Felhasználó a Felhasználási Helyről elköltözik, illetve a szolgáltatás igénybevételével felhagy, köteles azt az EMFESZ Kft.-nek bejelenteni, amely a bejelentés alapján kezdeményezi a gázmérő leolvasását az elosztói engedélyesnél. Az rendkívüli mérőleolvasás költségét az elosztói engedélyes viseli. A Felhasználó szerződése a leolvasás időpontjában megszűnik. Az EMFESZ Kft. az elszámoló számlát az elosztói engedélyes által az ellenőrző mérőleolvasásnál felvett jegyzőkönyv alapján állítja ki. 6.3 Csoportos beszedési megbízás

11 A szerződés alapján felmerülő fizetési kötelezettségek csoportos beszedés útján való rendezése esetén a Felhasználó kötelezettsége és felelőssége, hogy a szerződés teljes tartama alatt biztosítsa a csoportos beszedésre vonatkozó felhatalmazás érvényességét és megfelelőségét. Abban az esetben ha a Felhasználó (Fizető) csoportos beszedési megbízással fizet, és az EMFESZ Kft. bankja két egymást követő hónapban a csoportos beszedés eredménytelenségéről tájékoztatja az EMFESZ Kft.-t (így különösen, ha az EMFESZ Kft. olyan visszajelzést kap a banktól, hogy a Felhasználó/Fizető számlája megszűnt, a Felhasználó/Fizető a felhatalmazást visszavonta, vagy a limitált összeghatár, illetve fedezethiány miatt az összeg nem lehívható), az a fizetési kötelezettség más módon való esetleges teljesítésétől függetlenül súlyos szerződésszegésnek minősül a Felhasználó (Fizető) részéről, amely esetben az EMFESZ Kft. jogosult a szerződést rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal megszüntetni. 7. Mennyiségi elszámolás 7.1 Egyszerűsített elszámolás A szabványosított szolgáltatások esetén az EMFESZ Kft. egyszerűsített elszámolási módszert alakított ki. A Felhasználó által elfogyasztott gázmennyiség megegyezik a gázmérőjén leolvasott értékkel. A kompenzációs számításokat az EMFESZ Kft. a könnyebb érthetőség végett elhagyta, és helyette egyszerűsített elszámolást alkalmaz. Az adott település(rész)en lévő Felhasználók számára kialakított ár megállapításánál került figyelembe vételre az adott település(rész)en jellemzően kiszolgált földgáz minőség és azon belül a földgáz fűtőértéke. Az adott település(rész)en jellemző fűtőérték megegyezik a szállítói engedélyes honlapján megtalálható, a földgázszállító rendszer átvételi és kiadási pontjainak földgáz minőségi elszámolási rendben a települést kiszolgáló gázátadóra vonatkozó értékkel, az adott tűréssáv mellett. Az egyszerűsített elszámolás alkalmazását az teszi lehetővé, hogy adott területen a fűtőérték ingadozása nem jelentős, egy bizonyos sávon belül marad, és a meghirdetett fűtőérték gyakorlatilag egy hosszabb időszak átlagát jelenti. A Felhasználó az egyszerűsített elszámolással nem kerül hátrányos helyzetbe, ugyanakkor a gázmérő egyszerű leolvasását követően már kalkulálhatja költségeit, miközben nem kell bonyolult kompenzációs számítások, fizikai jellemzők megértésével foglalkoznia. A számításhoz felhasznált átlagadatokat és a mért minőségi adatokat az EMFESZ Kft. a Portálon teszi közzé, illetve erről a telefonos ügyfélszolgálatán lehet felvilágosítást kérni. A fentiekre is tekintettel a felhasználási helyen irányadó átlagos fűtőérték MJ/m 3 mértékegységben a szerződéskötést megelőző 12 hónapban a Felhasználási Hely szerinti település(rész)hez hozzárendelt gázátadón a földgázszállítói engedélyes által mért és rendelkezésre bocsátott napi fűtőérték (MJ/m3) adatok alapján történik. 7.2 Az elszámolás alapja A felek közötti elszámolás alapja az elosztói engedélyes által a hiteles gázmérőn mért és leolvasott gázmennyiség (időszaki elszámolás). Mivel azonban a mérőleolvasás az

12 elosztói engedélyes ütemterve szerint történik, az elosztói engedélyes által ütemezett leolvasások közötti időszakban az elszámolás a gázmérőnek a Felhasználó által minden naptári hónap 3. naptári napjáig a Portálon megadott vagy az ügyfélszolgálaton telefonon közölt aktuális adatai alapján történik (részidőszaki elszámolás). A megadott adatok helyességéért a Felhasználó felelős. A diktált adat nem lehet alacsonyabb, mint az utolsó diktált adat. Az elosztói engedélyes által mért és leolvasott mérőállásokon alapuló időszaki elszámolásra a részidőszaki elszámolások beszámításával kerül sor Havi leolvasás esetén a Felhasználó köteles az elosztói engedélyes által a havi leolvasáskor a felhasználási helyen felvett jegyzőkönyvet az EMFESZ Kft. részére fax útján a jegyzőkönyvezést követő két naptári napon belül, de legkésőbb a tárgyhót követő hónap 13. napjáig megküldeni Az EMFESZ Kft. a Felhasználó előzetes értesítése mellett jogosult a mérőállást ellenőrizni Az adatszolgáltatás késedelme vagy hiánya esetén, illetve a Felhasználó a szerződéskötéskor ezt választja, a szerződéskötéskor megadott éves fogyasztási adat (m3/év) alapján az éves fogyasztás adott hónapra irányadó %-a alapján számolt fogyasztás, illetve a felhasználási helyen az adott hónapra megadott mennyiség szerint kerül sor az elszámolásra, és ennek keretében a számla kiállítására. Az adott hónapra irányadó % a szerződésben kerül rögzítésre. A Felhasználó az alábbi lehetőségek közül választhat: a Gázár-támogatási Rendeletben meghatározott fogyasztási jelleggörbe; egyenletes, minden hónapra azonos fogyasztás szerinti jelleggörbe; egyedi, a Felhasználó által meghatározott jelleggörbe. A Felhasználó naptári évenként legfeljebb egy alkalommal módosíthatja a választott jelleggörbét (arányokat). A havi %-ok együttes éves értékének 100 %-nak kell lennie úgy, hogy a szabadon meghatározott görbe esetén legalább 6 hónapban legalább 10 %- os fogyasztási arányt kell meghatározni Amennyiben az elosztói engedélyes által ütemezett leolvasások közötti időszakban hiteles mérőállás áll rendelkezésre (mérőcsere, ellenőri leolvasás, a Felhasználó által saját költségére kért rendkívüli mérőleolvasás), akkor az EMFESZ Kft. a mérés alapú korrekciót elvégzi és azt a havi számlázás során figyelembe veszi Az EMFESZ Kft. évente jogosult az elosztói engedélyes gázmérő leolvasását követően az éves felhasználást és az éves felhasználás havi %-os megoszlását felülvizsgálni és az elosztói engedélyes által mért adatok alapján módosítani. Erről az EMFESZ Kft. tájékoztatja a Felhasználót Amennyiben két elosztói mérőleolvasás között, időszaki elszámoláson belül árváltozás történik, az EMFESZ Kft. a fogyasztást megosztja. A megosztás alapja az új ár hatálybalépését megelőző utolsó hónapra diktált mérőállás.

13 Amennyiben ez nem áll rendelkezésre, de az új ár hatálybalépésétől számított 30 napon belül van elosztói vagy leolvasott mérőállás, akkor lineáris megosztás kerül alkalmazásra. Egyéb esetben az EMFESZ Kft. a Gázár-támogatási Rendeletben meghatározott jelleggörbe alapján osztja meg a fogyasztást. 8. Számlázás és a számlakifogások intézésének a rendje 8.1 Számlázás Az EMFESZ Kft. a számlát a hatályos számviteli és adójogi jogszabályokban rögzített tartalommal, elektronikus vagy papír alapú formában állítja ki. A számla elkülönítve tartalmazza a Felhasználó által fizetendő tételeket, beleértve a számla kibocsátása napján hatályos jogszabályok szerint a földgáz értékesítését terhelő adókat, díjakat, egyéb fizetési kötelezettségeket, valamint az esetlegesen érvényesített gázár-támogatás összegét. A papír alapú számlát az EMFESZ Kft. postai úton küldi meg a Felhasználó részére. Az elektronikus számlát az EMFESZ Kft. a Felhasználó részére hozzáférhetővé tesz a Portálon és ezzel egyidejűleg a számlaértesítőt küld a Felhasználó szerződésben megadott címre. Az elektronikus számla az előállítását követően a Portálon történő hozzáférhetővé tétel időpontjában tekintendő kézbesítettnek. A Felhasználót terhelő kötbér összegéről az EMFESZ Kft. külön terhelőlevelet állít ki. 8.2 Fizetési feltételek A számlát a szerződésben meghatározott módon banki átutalással, csoportos beszedési megbízás vagy készpénzátutalási megbízás útján kell kiegyenlíteni. A számla alapján fizetendő összeg akkor tekintendő teljesítettnek, amikor az összeg az EMFESZ Kft. számláján jóváírásra kerül. Amennyiben a csoportos beszedés eredménytelen (így különösen, ha az EMFESZ Kft. olyan visszajelzést kap a banktól, hogy a Felhasználó (Fizető) számlája megszűnt, vagy a limitált összeghatár, illetve fedezethiány miatt az összeg nem volt lehívható), úgy az a Felhasználó részéről fizetési késedelemnek minősül, amely esetben az EMFESZ Kft. jogosult a II pont szerint eljárni. Amennyiben a Fizető a Felhasználótól eltérő személy, úgy a Felhasználó és a Fizető egyetemlegesen felelnek a szerződés alapján felmerülő fizetési kötelezettségek teljesítéséért. 8.3 Számlakifogás Amennyiben a Felhasználó vitatja a számla helyességét, köteles a vonatkozó számla fizetési határidejének lejártát megelőzően írásban ismertetni azokat az okokat, amelyek alapján a számla helyességét vitatja. A kifogás bejelentésének halasztó hatálya van a számla kiegyenlítésére, ha a vitatott számlán szereplő gázmennyiség az előző év azonos időszakában fogyasztott mennyiség vagy ennek hiányában - a szerződéskötés során megadott éves fogyasztás és a

14 számlázási időszakra a jelen Szabályzat II pontja alapján számolt havi mennyiség kétszeresét meghaladja. Az EMFESZ Kft. 15 napon belül köteles nyilatkozni a bejelentésre. Jogos kifogás esetén az EMFESZ Kft. köteles a hibás számlát helyesbíteni. Amennyiben a Felhasználó a kifogásolt számlát kiegyenlítette és a kifogás alapján megállapítható, hogy túlfizetés történt, úgy az EMFESZ Kft. a Felhasználó igénye esetén a túlfizetést a Felhasználó számlájára történő átutalással 8 munkanapon belül visszatéríti, ennek hiányában a Felhasználó részére a következő számlá(ko)n jóváírja. 8.4 Hibás mérés és számlakorrekció Amennyiben a Felhasználó által az EMFESZ Kft. rendelkezésére bocsátott vagy az EMFESZ Kft. részére az elosztói engedélyes által átadott fogyasztási adatok helytelennek bizonyulnak (hibás mérés), az EMFESZ Kft. jogosult és köteles a helyes fogyasztási adatoknak megfelelően helyesbíteni a számláit és/vagy új számlát kibocsátani. Hibás mérés esetén az illetékes elosztói engedélyes üzletszabályzatának rendelkezései irányadók. 9. Eljárás fizetési késedelem esetén, kikapcsolás 9.1 Eljárás nem lakossági fogyasztók esetén Fizetési késedelem esetén az EMFESZ Kft. értesítést küld a Felhasználó részére postai vagy a Felhasználó hozzájárulása esetén elektronikus úton, amelyben 8 napos határidő megadásával felhívja a Felhasználót szerződésszerű teljesítésre (első felszólítás) Amennyiben a Felhasználó az első felszólítás ellenére nem orvosolja a szerződésszegést, az EMFESZ Kft. postai úton ismételt, tértivevényes fizetési felszólítást bocsát ki, amelyben felhívja a Felhasználót, hogy a kézhezvételtől számított 10 napon belül teljesítse a tartozását (második felszólítás) Fizetési késedelem esetén az EMFESZ Kft. jogosult a Ptk ában meghatározott mértékű késedelmi kamatot felszámítani a késedelembe esés időpontjától az összegnek az EMFESZ Kft. bankszámláján történő jóváírásáig Amennyiben a Felhasználó (Fizető) a tartozását a második fizetési felszólításban megjelölt határidőn belül sem rendezi, az EMFESZ Kft. jogosult a Gázelosztási Szabályzat 39. (3) alapján kezdeményezni az elosztói engedélyesnél a Felhasználó felhasználási helyének a földgázellátásból való kizárását. 9.2 Eljárás lakossági fogyasztó esetén Az EMFESZ Kft. a lakossági fogyasztó földgázellátásból történő kikapcsolását fizetési késedelem esetén az alábbi feltételek együttes fennállása esetén jogosult az elosztói engedélyesnél kezdeményezi: a lakossági fogyasztó legalább 3 havi számlatartozást halmozott fel;

15 az EMFESZ Kft. által, fizetési haladék adásáról vagy részletfizetési lehetőségről kezdeményezett egyeztetések a lakossági fogyasztóval nem vezettek eredményre; az EMFESZ Kft. a tartozásról és a kikapcsolás lehetőségéről a lakossági fogyasztót háromszor, postai vagy a felhasználó hozzájárulása esetén elektronikus úton írásban értesítette, és az értesítésben a lakossági fogyasztó figyelmét felhívta a szociálisan rászoruló fogyasztókat a GET. alapján megillető kedvezményekre, valamint az előre fizető mérő felszerelésének a lehetőségére. A földgáz-kereskedelmi szerződés szerinti szolgáltatások szüneteltetésének időtartama legfeljebb 30 nap. Ha a lakossági fogyasztó a számlatartozását ezen időszak alatt nem egyenlíti ki, az EMFESZ Kft. a 30. napon a szerződést azonnali hatállyal felmondja. Abban az esetben, ha a díjhátralékra tekintettel az érintett fogyasztó szolgáltatásból való kikapcsolására október 15. és április 15. közötti időszakban kerülne sor, az EMFESZ Kft. a Vhr. 24. (3)-(7) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseknek megfelelően jár el. 10. Szerződésszegésre vonatkozó szabályok 10.1 A szerződésszegő magatartások és jogkövetkezményei Az EMFESZ Kft. szerződésszegésének minősül, különösen: ha a gázszolgáltatást a szerződésben meghatározott időpontban nem kezdi meg; Következménye: kötbér, amelynek mértéke 500 Ft/nap, de maximum Ft/alkalom ha a földgázt nem a szerződésben meghatározott módon szolgáltatja; Következménye: kötbér, amelynek mértéke 2500 Ft/alkalom ha a szolgáltatott gáz jellemzői nem felelnek meg a szerződésben, műszaki előírásban vagy szabványban előírtaknak; Következménye: kötbér, amelynek mértéke 2500 Ft/alkalom ha ügyviteli, panaszkezelési kötelezettségét nem teljesíti; Következménye: kötbér, amelynek mértéke 2500 Ft/alkalom minden olyan magatartás, amely az elosztási szolgáltatás tekintetében az illetékes elosztói engedélyes szerződésszegésének minősül. Következménye: az illetékes elosztói engedélyes Hivatal által jóváhagyott mindenkori üzletszabályzatában meghatározott jogkövetkezmény A Felhasználó szerződésszegésének minősül, különösen ha: fizetési késedelembe esik; Következmény: a Ptk ában meghatározott mértékű késedelmi kamat

16 a szerződéses adataiban bekövetkezett változást nem jelenti be; Következménye: kártérítés minden olyan magatartás, amely az elosztási szolgáltatás tekintetében az illetékes elosztói engedélyes Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott mindenkori üzletszabályzata szerint a Felhasználó szerződésszegésének minősül. Következménye: az illetékes elosztói engedélyes Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott mindenkori üzletszabályzatában meghatározott jogkövetkezmény Súlyos szerződésszegés Súlyos szerződésszegés esetén a szerződés a szerződésszegő Félhez intézett írásbeli nyilatkozattal azonnali hatállyal felmondható. Rendkívüli felmondás esetén szükségessé váló rendkívüli mérőleolvasás költsége a szerződésszegő felet terheli Az EMFESZ Kft. súlyos szerződésszegésének minősül, ha az EMFESZ Kft. az azt követő 8 munkanapon belül nem fizeti vissza a Felhasználó túlfizetését, hogy a Felhasználó a túlfizetés visszatérítésére vonatkozó igényéről értesítést küldött; az EMFESZ Kft. érdekkörében felmerülő okból a Felhasználó gázellátásához szükséges forrás nem áll rendelkezésre; működési engedélyét visszavonják A Felhasználó súlyos szerződésszegésének minősül, ha az esedékessé vált tartozását a II.9. pontban meghatározott eljárás szerint nem rendezi; csoportos beszedés fizetési mód esetén egymást követő két hónapban nem biztosítja lejárt tartozása csoportos beszedés útján való beszedését; a szerződés megkötésekor tett illetve benyújtott nyilatkozatáról bebizonyosodik, hogy nem felel meg a valóságnak; a Felhasználó felróható magatartása folytán a felhasználási hely gázelosztásból történő kizárását, Felhasználó rendszerhez való hozzáférésének felfüggesztését kezdeményezi az elosztói engedélyes az üzletszabályzatában meghatározottak szerint Mindkét fél súlyos szerződésszegésének minősül, különösen, ha Fizetésképtelenségét megállapítja (nem jogerős határozatban) az eljáró elsőfokú bíróság, vagy írásban elismeri fizetésképtelenségét, vagy csődeljárást, illetve felszámolási eljárást kezdeményez maga ellen, vagy határoz végelszámolásáról, a

17 non-profit szervezetet a bíróság feloszlatja, megszűntnek nyilvánítja, és a nyilvántartásból törli; végrehajtási, foglalási vagy bírói zár alá vételi jogi eljárást indítanak ellene valamennyi, vagy csaknem valamennyi vagyontárgya tekintetében. 11. Felelősség 11.1 A szerződésszegő fél köteles a másik felet kártalanítani valamennyi olyan kártérítés, költség, kiadás és az illetékes elosztói engedélyes üzletszabályzata alapján áthárítandó kötbér vonatkozásában, amelyek a másik Felet annak következtében éri, hogy a szerződésszegő Fél nem, illetve nem megfelelően tett eleget a jogszabályok, illetve szabályzatok alapján a Feleket terhelő kötelezettségeknek Az elosztási szolgáltatással összefüggő szerződésszegő magatartásokat és azok jogkövetkezményeit az illetékes elosztói engedélyes Hivatal által jóváhagyott mindenkor hatályos üzletszabályzata rögzíti Az EMFESZ Kft. nem felel a gázellátás olyan a tárolási, szállítási és elosztási tevékenységgel összefüggő megszakadásáért (gázvételezés szünetelése, korlátozása, megtagadása), amelyért a tárolói, szállítói és elosztói rendszerüzemeltető engedélyesek sem felelősek A Felhasználó mentesül a szerződésszegés következményei alól, amennyiben megfelelően igazolja, hogy valamely szerződéses kötelezettségét az internet szolgáltatás igénybevételének a Felhasználónak nem felróható okból történt átmeneti illetve tartós ellehetetlenülése miatt nem tudta teljesíteni, és ezt az EMFESZ Kft. telefonos ügyfélszolgálatának bejelentette Amennyiben a Fizető a Felhasználótól eltérő személy, úgy a Felhasználó készfizető kezességet vállal a Fizető szerződés alapján felmerülő fizetési kötelezettségének teljesítéséért A felek köteles együttműködni és minden ésszerű intézkedést megtenni a szerződéssel kapcsolatban okozott károk elhárítása és csökkentése érdekében. 12. A szerződés megszűnése 12.1 A szerződés az alábbi esetekben szűnik meg: (a) (b) (c) (d) a felek közös akarattal megszüntetik; a Felhasználó elköltözése, illetve a felhasználási helyen a gázvételezés felhagyása estén a Szabályzat II.6.2 pontban meghatározottak szerint; a Felhasználó a szerződést a Szabályzat I.Hiba! A hivatkozási forrás nem található. pontja szerinti módosítását követően az erre vonatkozó tájékoztatástól számított 30 napon belül felmondja; bármelyik fél azonnali hatályú, rendkívüli felmondással felmondja, ami kizárólag súlyos szerződésszegésen alapulhat; valamint

18 (e) határozatlan idejű szerződés esetén a szerződést bármelyik fél a bejelentést követő második hónap első napjára felmondja (rendes felmondás) A földgázellátás megszűntetése A szerződés rendkívüli felmondásával egyidejűleg a Gázelosztási Szabályzat 39. (3) bekezdése alapján az EMFESZ Kft. kezdeményezheti az elosztói engedélyesnél a Felhasználó felhasználási helyének földgázellátásból való kizárását Elszámolás a szerződés megszűnése esetén A szerződés megszűnése esetén a felek kötelesek a már teljesített szolgáltatások ellenértékével a szerződés megszűnésének napjára teljes körűen elszámolni. Ennek érdekében az EMFESZ Kft. jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig becsült földgázfogyasztásra számított díjakról számlát kiállítani. A tartozásokat e számla, illetve a szerződés megszűnésekor az elosztói engedélyes által rögzített mérőállás alapján készített végleges elszámolásról szóló számla megfizetésével kell rendezettnek tekinteni. A szerződés megszűnését követően az EMFESZ Kft. a Felhasználó rendelkezésre bocsátja a Felhasználót a Felhasználási Helyen megillető kapacitásjogokat. Amennyiben a Felhasználó az elszámolási kötelezettségét nem teljesíti, úgy az EMFESZ Kft.-vel fennálló szerződés nem szűnik meg. Erről az EMFESZ Kft. értesíti az elosztói engedélyest és az ellátásra szerződést kötő új földgázkereskedőt. A félreértések elkerülése végett a tartozások behajtásával kapcsolatban felmerült költségek a Felhasználót terhelik. A fenti szabályok megfelelően irányadók a szerződés rendkívüli felmondása esetén is. A szerződésszegő fél köteles megtéríteni a szerződésszegése folytán a másik félnél felmerült károkat, költségeket. 13. Adatszolgáltatási kötelezettség A Felhasználó köteles a szerződéskötés során megadott adatainak változását, illetve a szerződést érintő egyéb lényeges körülményeket a változás bekövetkeztét követő 10 napon belül az EMFESZ Kft. részére bejelenteni. Az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése miatt bekövetkezett károkért, hátrányokért a Felhasználó felelős. 14. Védendő fogyasztókra vonatkozó rendelkezések A védendő fogyasztók a GET-ben illetve a Vhr.-ben meghatározott szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő fogyasztók. Az EMFESZ Kft. a védendő fogyasztókat az alábbiakban részletezett különleges elbánásban részesíti. Amennyiben a lakossági fogyasztó egyidejűleg szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő fogyasztónak is minősül, jogosult mindkét csoport számára biztosított kedvezmények igénybevételére.

19 14.1 Szociálisan rászoruló fogyasztók Jogosultak köre A jelen rendelkezések alkalmazásában szociálisan rászoruló fogyasztónak az a természetes személy minősül, aki, vagy akinek a háztartásában elő személy a Vhr. 56. (1) bekezdésében megjelölt ellátásban részesül. A háztartás fogalmát a Vhr. 56. (2) bekezdés szerint kell értelmezni Nyilvántartásba vétel A szociálisan rászoruló fogyasztót megillető kedvezményeket igénybe venni kívánó Felhasználó a felhasználási hely szerint illetékes elosztói engedélyesnél kezdeményezheti a GET., a Vhr. és az elosztói engedélyes üzletszabályzatának mindenkor hatályos rendelkezései szerint. Az elosztói engedélyes a Vhr. 56. (5) bekezdése alapján köteles a szociálisan rászoruló fogyasztót a rászorultság igazolását követő 8 napon belül nyilvántartásba venni, és a nyilvántartásba vételről a fogyasztóval jogviszonyban álló földgázkereskedőt a fogyasztóval egyidejűleg értesíteni. A Felhasználó a nyilvántartásba vétellel válik jogosulttá a szociálisan rászoruló fogyasztót megillető kedvezmények igénybevételére A jogosultság terjedelem A szociálisan rászoruló fogyasztó a védettséggel járó jogait csak egy felhasználási helyen gyakorolhatja. Ha a szociálisan rászoruló fogyasztó a vele egy háztartásban élő személyre tekintettel kéri felvételét az elosztói engedélyes által vezetett nyilvántartásba, e személy sem jogosult egy másik felhasználási hely tekintetében nyilvántartásba vételét kérni Az igénybe vehető kedvezmények (a) Fizetési kedvezmény (részletfizetés és fizetési haladék) A szociálisan rászoruló fogyasztó harmadik havi számlatartozása fizetési határidejének lejártáig kérheti a fizetési kedvezmény alkalmazását. Az EMFESZ Kft. a fogyasztó fizetési kedvezményre vonatkozó kérelmét 15 napon belül érdemben megválaszolja. Fizetési kedvezmény csak olyan szociálisan rászoruló fogyasztót illet, aki vállalja, hogy a fizetési kedvezmény időtartama alatt elfogyasztott földgáz ellenértékét, a tartozás részösszegeit, illetve a tartozás halasztott összegét határidőben kiegyenlíti. Fizetési kedvezmény 12 naptári hónapon belül egy alkalommal illeti meg a szociálisan rászoruló fogyasztót. A fizetési kedvezmény időtartama alatt a kedvezménnyel érintett díjfizetési kötelezettség vonatkozásában a fogyasztót nem terheli kamatfizetési kötelezettség. A fizetési haladék időtartama legfeljebb 30 nap. A részletfizetés időtartama az igénylést megelőző 12 hónap fogyasztásából számított, az előző év azonos időszaka

20 egyhavi fogyasztásának ellenértékét meg nem haladó tartozás esetén 2 hónap; egyhavit meghaladó, de háromhavi fogyasztásának ellenértékét meg nem haladódó tartozás esetén 5 hónap; háromhavi fogyasztásának ellenértékét meghaladó tartozás esetén 6 hónap. Amennyiben a szociálisan rászoruló fogyasztó a részletfizetési, illetve fizetési haladékra vonatkozó megállapodás feltételeit nem teljesíti, az EMFESZ Kft. jogosult a fizetési kedvezményre vonatkozó megállapodást azonnali hatállyal felmondani. Amennyiben a szociálisan rászoruló fogyasztó az ekként történt nyilvántartásba vételét követően földgázkereskedőt vált, a korábbi földgáz-kereskedelmi, illetve egyetemes szolgáltatási szerződés megszűnésekor a korábbi kereskedő, illetve egyetemes szolgáltató köteles igazolást adni arról, hogy a Felhasználó a megelőző 12 naptári hónap alatt részesült-e fizetési kedvezményben, és megállapodásait teljesítette-e. (b) Előre fizető mérő A fizetési kedvezmény biztosítása mellett az EMFESZ Kft. az elosztói engedélyessel történő egyeztetés mellett felajánlja az előre fizető mérő felszerelésének lehetőségét. Ha a szociálisan rászoruló fogyasztó fizetési kedvezmény iránti kérelmét az EMFESZ Kft. elutasítja vagy a szociálisan rászoruló fogyasztó a fizetési kedvezmény feltételeit nem teljesíti, az EMFESZ Kft. kezdeményezésére az elosztói engedélyes értesíti a fogyasztót az előre fizető mérő felszereléséről. Az előre fizető mérő felszerelésének költségei a földgázelosztót terhelik. Az előre fizető mérő feltöltési rendszerének üzemeltetéséhez és a feltöltés biztosításához kapcsolódó költségek a földgázkereskedőt terhelik. Az előre fizető mérő tulajdonjogára a fogyasztásmérőre vonatkozó általános szabályok irányadók. Az előre fizető mérő felszerelésével egyidejűleg a szociálisan rászoruló fogyasztó köteles megállapodni az EMFESZ Kft.-vel a felszereléséig felhalmozódott és fennálló tartozások kiegyenlítéséről. A részletfizetés időtartama a megállapodást megelőző 12 hónap fogyasztása alapján számított, az előző év azonos időszaka egyhavi fogyasztásának ellenértékét meg nem haladó tartozás esetén 4 hónap; egyhavit meghaladó, de háromhavi fogyasztásának ellenértékét meg nem haladódó tartozás esetén 10 hónap; háromhavi fogyasztásának ellenértékét meghaladó tartozás esetén 12 hónap. Az EMFESZ Kft. biztosítja az előre fizető mérő elektronikus úton, illetőleg az ügyfélszolgálaton történő feltöltésének lehetőségét. A befizetett díjról az EMFESZ Kft. számlát állít ki a Felhasználó számára.

/2012. (.) Korm. rendelet

/2012. (.) Korm. rendelet /2012. (.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL.

Részletesebben

A Kereskedőváltás részletes szabályai

A Kereskedőváltás részletes szabályai A Kereskedőváltás részletes szabályai A Társaság csak egyetemes szolgáltatásra nem jogosult Felhasználók részére nyújt szolgáltatásokat, így a kereskedőváltás szabályaira vonatkozó alábbi ismertetés nem

Részletesebben

M6. számú melléklet. A védendő fogyasztókra irányadó különös szabályok

M6. számú melléklet. A védendő fogyasztókra irányadó különös szabályok 1. Általános rendelkezések M6. számú melléklet A védendő fogyasztókra irányadó különös szabályok A védendő fogyasztók a GET ben illetve a GET Vhr. ben, meghatározott szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u. 44. Levelezési címe:

Részletesebben

KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS

KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság () Székhely: 9027 Győr, Puskás T. u. 37-39. Levelezési címe: Cégjegyzékszám: Adószáma:

Részletesebben

FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS

FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS Szerződés száma:.. Felhasználási hely száma:. Bekötés szám:.... I. Szerződést kötő felek: FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS 20 m 3 /h alatti gázmérő névleges összteljesítménnyel rendelkező alapdíjas, nem

Részletesebben

1. A kereskedőváltás folyamata

1. A kereskedőváltás folyamata 1. A kereskedőváltás folyamata A villamos energiát versenypiacon vételező felhasználók szabadon dönthetnek arról, hogy melyik kereskedőtől vásárolják meg a működésükhöz szükséges villamos energiát. A felhasználók

Részletesebben

Magyar Telekom Nyrt.

Magyar Telekom Nyrt. Magyar Telekom Nyrt. ELSZÁMOLÁS ÉS SZÁMLÁZÁS SZABÁLYAI A DIKTÁLÁS ALAPÚ SZÁMLÁZÁST VÁLASZTÓ FÖLDGÁZ FELHASZNÁLÓK ESETÉBEN 2011. szeptember 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐZMÉNYEK... 3 2. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Szerződés száma: RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u.

Részletesebben

Az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználót ellátó villamosenergia-kereskedő

Az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználót ellátó villamosenergia-kereskedő A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) fontosabb, a fogyasztókat érintő módosításai

Részletesebben

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8. TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.b) SZERZŐDÉSSZEGŐ MAGATARTÁS FORMÁI FÖLDGÁZELOSZTÓ Nem értesíti

Részletesebben

2. Földgáz-kereskedelmi szerződés általános tartalmi elemei

2. Földgáz-kereskedelmi szerződés általános tartalmi elemei M3. számú melléklet Igénybejelentés és ajánlattételhez szükséges információ; a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. földgáz-kereskedelmi szerződéseinek általános tartalmi elemei A GDF SUEZ Energia Holding

Részletesebben

6. d. sz. melléklet 3. sz. melléklete Szerződésminták Szerződés száma: KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁSSZERZŐDÉS

6. d. sz. melléklet 3. sz. melléklete Szerződésminták Szerződés száma: KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁSSZERZŐDÉS KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁSSZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről cégnév: FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. székhely: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 20. központi ügyintézés helye: 1101 Budapest,

Részletesebben

Közlemény. (Kiadva: június 30.)

Közlemény. (Kiadva: június 30.) EDF DÉMÁSZ Zrt. Közlemény (Kiadva: 2011. június 30.) az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXIX. törvénnyel módosított villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. számú törvény

Részletesebben

FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS

FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS 20 m 3 /h-nál kisebb mérő névleges összteljesítménnyel rendelkező, lakossági fogyasztók részére Szerződés száma:.. Felhasználási hely száma:. Bekötés szám:.... I. Szerződést

Részletesebben

TIGÁZ Zrt. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET

TIGÁZ Zrt. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.b) SZERZŐDÉSSZEGŐ MAGATARTÁS FORMÁI FÖLDGÁZELOSZTÓ Nem értesíti az érintett rendszerhasználót az üzletszabályzatban, illetve a szerződésben

Részletesebben

K I V O N A T. A változások törvény módosítás miatt váltak szükségessé, egyéb, az Előfizetőkre hátrányos változtatás nem történt

K I V O N A T. A változások törvény módosítás miatt váltak szükségessé, egyéb, az Előfizetőkre hátrányos változtatás nem történt K I V O N A T a NetKábel Kft hírközlési szolgáltató 2017.10.24. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8. TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.b) SZERZŐDÉSSZEGŐ MAGATARTÁS FORMÁI FÖLDGÁZELOSZTÓ Nem értesíti

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek 1. A szerződés tárgya, szolgáltatások Az által kötött egyetemes szolgáltatási szerződés alapján az egyetemes szolgáltatás keretébe tartoznak az Üzletszabályzat I. fejezet 4.1 pont szerinti szolgáltatások.

Részletesebben

RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS

RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS Szerződés száma: amely létrejött egyrészről RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u.

Részletesebben

1. Felhasználó-változás fogalma

1. Felhasználó-változás fogalma 1. Felhasználó-változás fogalma A felhasználó-változás azt jelenti, hogy a felhasználó személyében történik változás, azaz egy teljesen új felhasználó vételez az adott felhasználási helyen. Nem minősül

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

Igénylőlap a nagycsaládos kedvezményre való jogosultság megállapításához. Az igénylőlapot felhasználási helyenként kell kitölteni.

Igénylőlap a nagycsaládos kedvezményre való jogosultság megállapításához. Az igénylőlapot felhasználási helyenként kell kitölteni. Igénylőlap a nagycsaládos kedvezményre való jogosultság megállapításához Az igénylőlapot felhasználási helyenként kell kitölteni. 1. Az igénylő személyi adatai: Családi és utóneve:... Születési neve:...

Részletesebben

Szerződés minták 20 m3/óra alatti felhasználók esetén HATÁROZOTT IDEJŰ FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS

Szerződés minták 20 m3/óra alatti felhasználók esetén HATÁROZOTT IDEJŰ FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS 4. számú melléklet Szerződés minták 20 m3/óra alatti felhasználók esetén HATÁROZOTT IDEJŰ FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS Amely létrejött, egyrészről Székhelye: 1131 Budapest, Babér utca 1-5. Cégjegyzékszáma:

Részletesebben

VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS CYEBENERGY SZOLGÁLTATÁSOK SZERZŐDÉSMINTÁJA VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS CYEB Energiakereskedő Kft. H-2000 Szentendre, Szmolnyica sétány 6/5. tel: +36 (26) 300 994 fax: +36 (26) 303 755 info@cyeb.hu

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA II. KIADÓ ADATAI

I. ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA II. KIADÓ ADATAI ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK (továbbiakban Előfizetési Feltételek ) a Silver Kiadó Kft által kiadott La Femme magazin (továbbiakban Kiadvány ) előfizetésére I. ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA

Részletesebben

Megállapodás LEI kód igénylésben való közreműködésre, valamint a származtatott ügyletek kereskedési adattárba történő bejelentésére

Megállapodás LEI kód igénylésben való közreműködésre, valamint a származtatott ügyletek kereskedési adattárba történő bejelentésére Megállapodás LEI kód igénylésben való közreműködésre, valamint a származtatott ügyletek kereskedési adattárba történő bejelentésére amely létrejött egyrészről a (1053, Budapest, Szép u. 2., Cg.: 01-10-046204),

Részletesebben

4. számú melléklet. Szerződés minták 20 m3/óra alatti felhasználók esetén HATÁROZOTT IDEJŰ FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS. Amely létrejött, egyrészről

4. számú melléklet. Szerződés minták 20 m3/óra alatti felhasználók esetén HATÁROZOTT IDEJŰ FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS. Amely létrejött, egyrészről 4. számú melléklet formázott: Könyv címe, Betűtípus: Book Antiqua, 11,5 pt, Nem Félkövér, Nem Dőlt formázott: Középre zárt Szerződés minták 20 m3/óra alatti felhasználók esetén HATÁROZOTT IDEJŰ FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI

Részletesebben

A Kormány 110/2014. (IV. 1.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 110/2014. (IV. 1.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány 110/2014. (IV. 1.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormánya távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 60. (1) bekezdés g) pontjában,a 2. alcím

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA II/4. MELLÉKLET. II/4. Szerződésminták, Általános szerződési feltételek

TIGÁZ ZRT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA II/4. MELLÉKLET. II/4. Szerződésminták, Általános szerződési feltételek II/4. Szerződésminták, Általános szerződési feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 20 m3/h fogyasztást nem meghaladó fogyasztók részére I. A szerződés tárgya: A szerződés tárgya a felhasználó földgázzal

Részletesebben

M.5. számú melléklet Az egyetemes szolgáltató által külön díj ellenében végezhető szolgáltatások díjai

M.5. számú melléklet Az egyetemes szolgáltató által külön díj ellenében végezhető szolgáltatások díjai Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.5. számú melléklete M.5. számú melléklet Az egyetemes szolgáltató által külön díj ellenében végezhető szolgáltatások díjai Egyetemes Villamos

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁS a kereskedelmi engedélyessel

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁS a kereskedelmi engedélyessel amely létrejött egyrészről cégnév: székhely: bankszámlaszám: levelezési címe: adóig. száma: cégjegyzékszám: KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁS a kereskedelmi engedélyessel mint földgázelosztói engedélyes,

Részletesebben

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és 6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. ELOSZTÓI CSATLAKOZÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. ELOSZTÓI CSATLAKOZÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS ELOSZTÓI CSATLAKOZÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről az Cégnév: Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Rövidített cégnév: Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Székhely

Részletesebben

M.5. számú melléklet Az egyetemes szolgáltató által külön díj ellenében végezhető szolgáltatások díjai

M.5. számú melléklet Az egyetemes szolgáltató által külön díj ellenében végezhető szolgáltatások díjai Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.5. számú melléklete M.5. számú melléklet Az egyetemes szolgáltató által külön díj ellenében végezhető szolgáltatások díjai Egyetemes Villamos

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. /4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós út. 1./ Üzletszabályzata 1. sz. melléklet

Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. /4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós út. 1./ Üzletszabályzata 1. sz. melléklet Ügyfélkód/Mérőhelykód LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓVAL KÖTÖTT VÍZIKÖZMŰ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Mely - egyrészről a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. (székhelye: 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA VÁSÁRLÁSI SZERZŐDÉS EGYETEMES SZOLGÁLTA- TÁST IGÉNYBE VEVŐ FELHASZNÁLÁSI HELYEKRE

VILLAMOSENERGIA VÁSÁRLÁSI SZERZŐDÉS EGYETEMES SZOLGÁLTA- TÁST IGÉNYBE VEVŐ FELHASZNÁLÁSI HELYEKRE VILLAMOSENERGIA VÁSÁRLÁSI SZERZŐDÉS EGYETEMES SZOLGÁLTA- TÁST IGÉNYBE VEVŐ FELHASZNÁLÁSI HELYEKRE amely létrejött egyrészről a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. Székhely : 1132 Budapest, Váci út 72-74.

Részletesebben

Kereskedőváltás esetén alkalmazandó általános szabályok az egyetemes szolgáltatás és a lakossági fogyasztói szempontok kiemelésével

Kereskedőváltás esetén alkalmazandó általános szabályok az egyetemes szolgáltatás és a lakossági fogyasztói szempontok kiemelésével Kereskedőváltás esetén alkalmazandó általános szabályok az egyetemes szolgáltatás és a lakossági fogyasztói szempontok kiemelésével 1. Tájékoztató információk a kereskedőváltáshoz és az egyetemes szolgáltatásba

Részletesebben

NORDEST ENERGY KFT. - FÖLDGÁZSZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS EGYEDI SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK (ESZF) szerződés azonosítója: N-YYYY.MM.DD.SZ.

NORDEST ENERGY KFT. - FÖLDGÁZSZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS EGYEDI SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK (ESZF) szerződés azonosítója: N-YYYY.MM.DD.SZ. CÉGNÉV RÉSZÉRE TÖRTÉNŐ TELJES ELLÁTÁS ALAPÚ FÖLDGÁZ ÉRTÉKESÍTÉSÉRE TARTALOMJEGYZÉK SZERZŐDŐ FELEK 72 1. SZERZŐDÉS TÁRGYA 72 2. SZERZŐDÉS HATÁLYA ÉS IDŐTARTAMA 73 3. SZERZŐDÉSES MENNYISÉGEK, KAPACITÁSOK

Részletesebben

Tájékoztató a kereskedőváltás lépéseiről

Tájékoztató a kereskedőváltás lépéseiről Tájékoztató a kereskedőváltás lépéseiről Köszönjük, hogy a FŐGÁZ-t kívánja választani új földgázkereskedőjének! Engedje meg, hogy a jelenlegi földgáz-kereskedelmi szerződése megszüntetéséhez és a FŐGÁZ-zal

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (az ÁSZF ) az és az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó között létrejött vezetékes földgáz egyetemes szolgáltatási szerződésének a része, annak elválaszthatatlan

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (az ÁSZF ) az E.ON Energiaszolgáltató Kft és az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó között létrejött vezetékes földgáz

Részletesebben

III/8. FÜGGELÉK GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK ELJÁRÁSRENDJE. I. GSZ Előzetes tájékoztatás, kapacitás-igénybejelentésre adandó ajánlat

III/8. FÜGGELÉK GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK ELJÁRÁSRENDJE. I. GSZ Előzetes tájékoztatás, kapacitás-igénybejelentésre adandó ajánlat III/8. FÜGGELÉK GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK ELJÁRÁSRENDJE I. GSZ Előzetes tájékoztatás, kapacitás-igénybejelentésre adandó ajánlat Előzetes tájékoztatás kérése, igénybejelentés: a felhasználó vagy megbízottja,

Részletesebben

ELOSZTÓI CSATLAKOZÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS

ELOSZTÓI CSATLAKOZÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS ELOSZTÓI CSATLAKOZÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről az Cégnév: NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. Székhely : 6724 Szeged, Pulcz u. 44. Cégjegyzék szám: Adóig. szám: Számlavezető bank:

Részletesebben

I.) Az Előfizetői Szerződés Felek általi, közös megegyezéssel történő módosítása:

I.) Az Előfizetői Szerződés Felek általi, közös megegyezéssel történő módosítása: Tisztelt Flotta Ügyfelünk! I. Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük a flotta tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük a Üzleti Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF)

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 11/2006. (VIII. 1.) MNB rendelet a hitelintézeti elszámolóházak üzletszabályzatára és szabályzataira vonatkozó követelményekről A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 60. -a (1) bekezdésének

Részletesebben

K I V O N A T ÁSZF: ...

K I V O N A T ÁSZF: ... K I V O N A T a NetKábel Kft hírközlési szolgáltató 2017.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS

EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Várpalotai Közüzemi Kft. 8100 V á r p a l o t a, Fehérvári út 7. 9/4 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS egyéb célú felhasználó fűtés szolgáltatására SZÁMA: FELHASZNÁLÓ: 2 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Amely létrejött

Részletesebben

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF)

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1. A Recobin Kft. szállításai és szolgáltatásai ha a

Részletesebben

Mit jelent az elállási jog?

Mit jelent az elállási jog? Megszüntethetjük-e egyoldalúan a már megkötött, általunk aláírt üdülőhasználatra, hosszú távra szóló üdülési termékre vagy üdülési jog cseréjére vonatkozó szerződésünket? Igen, a hatályos jogszabályok

Részletesebben

K I V O N A T. Javaslat energiamenedzsment megbízási szerződés aláírására

K I V O N A T. Javaslat energiamenedzsment megbízási szerződés aláírására BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 35/2010 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 14-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK E.ON Energiaszolgáltató Kft. hatályos: július 1.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK E.ON Energiaszolgáltató Kft. hatályos: július 1. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK E.ON Energiaszolgáltató Kft. hatályos: 2009. július 1. Jelen Általános Szerződési Feltételek az E.ON Energiaszolgáltató Kft. (Kereskedő) Teljes Ellátásról szóló Földgáz

Részletesebben

A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI

A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI /IDEIGLENES/ Kérelem fogyatékkal élő személyként a védendő fogyasztók nyilvántartásába történő felvétel / nyilvántartásába vétel meghosszabbítása iránt A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI 1. A víziközmű szolgáltató

Részletesebben

A. Melléklet. Keretszerződés. Keretszerződés

A. Melléklet. Keretszerződés. Keretszerződés A. Melléklet Keretszerződés Keretszerződés Hatályos: 2014. június 13. napjától, az ezt követően megkötött szerződések esetében, míg az ezt megelőzően megkötött szerződések esetében 2014. július 14. napjától.

Részletesebben

A KBT ÉRTELMEZÉSE

A KBT ÉRTELMEZÉSE A KBT. 305. ÉRTELMEZÉSE A szerződés teljesítésére a Kbt. 305. -ában foglaltak az irányadók, mely szabályozás 2010. szeptember 15-én módosításra került. Az előírások az ajánlattevőként és az ajánlatkérőként

Részletesebben

TIGÁZ- DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT II/6. számú melléklet KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI SZERZŐDÉS

TIGÁZ- DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT II/6. számú melléklet KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről TIGÁZ- DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT II/6. számú melléklet KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI SZERZŐDÉS cégnév: TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Korlátozott Felelősségű Társaság székhely:

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A FIT SOLUTIONS KFT mint Szolgáltató és az általa üzemeltetett Szolgáltatást igénybe vevő Felhasználó között a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételeket, a felek

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA III/4. sz. melléklet III/4. MELLÉKLET

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA III/4. sz. melléklet III/4. MELLÉKLET III/4. MELLÉKLET ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSULT FELHASZNÁLÓK RÉSZÉRE I. A szerződés tárgya: A szerződés tárgya a felhasználó földgázzal való ellátása az egyetemes szolgáltatói

Részletesebben

Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat

Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat Ezen szabályzat továbbadása az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár írásos engedélye nélkül nem megengedett. TARTALOMJEGYZÉK 1 A SZABÁLYZAT CÉLJA...3

Részletesebben

Tájékoztató az Általános Szerződési Feltételek 2011. augusztus elsejei változásáról

Tájékoztató az Általános Szerződési Feltételek 2011. augusztus elsejei változásáról Tájékoztató az Általános Szerződési Feltételek 2011. augusztus elsejei változásáról Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk Önt, hogy a pénzforgalmi keretszerződés részét képező Általános Szerződési Feltételeink

Részletesebben

Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! promóció hivatalos részvételi- és játékszabályzata

Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! promóció hivatalos részvételi- és játékszabályzata Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! promóció hivatalos részvételi- és játékszabályzata 1. A promóció szervezője A Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! elnevezésű promóció (a továbbiakban: Promóció

Részletesebben

VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS CYEBENERGY SZOLGÁLTATÁSOK SZERZŐDÉSMINTÁJA VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS CYEB Energiakereskedő Kft. H-2000 Szentendre, Szmolnyica sétány 6/5. tel: +36 (26) 300 994 fax: +36 (26) 303 755 info@cyeb.hu

Részletesebben

SEGÍTÜNK! Jelentse be időben! Tájékoztató a felhasználóváltozásról III

SEGÍTÜNK! Jelentse be időben! Tájékoztató a felhasználóváltozásról III www.mekh.hu PANASZA VAN? SEGÍTÜNK! Jelentse be időben! Tájékoztató a felhasználóváltozásról III Miben segít a kiadvány? A villamos energiát, földgázt, távhőt vagy vezetékes vizet fogyasztó személyében

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz ötvenezer Forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz ötvenezer Forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00079-0007/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Energetikai Központ Zrt. (1053 Budapest, Magyar u. 36.; adószám: 23342385-2-41), a továbbiakban:

Részletesebben

Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. /4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós út. 1./ Üzletszabályzata 3. sz. melléklet

Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. /4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós út. 1./ Üzletszabályzata 3. sz. melléklet Ügyfélkód/Mérőhelykód LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓVAL KÖTÖTT VÍZIKÖZMŰ MELLÉKSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Mely - egyrészről a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. (székhelye: 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az Edenred utalványok megrendelésére, szállítására és elszámolására (továbbiakban: ÁSZF ) Hatályos: 2019.07.15. I. Fogalommeghatározások 1. Szolgáltató: az Edenred Magyarország

Részletesebben

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében. Alulírott

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében. Alulírott SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: azonosító száma: okmány

Részletesebben

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE 2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZRT.

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: azonosító okmány száma:

Részletesebben

Tájékoztató. Tisztelt Felhasználó! Szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő felhasználók védendő fogyasztói nyilvántartásba felvételének lehetőségéről

Tájékoztató. Tisztelt Felhasználó! Szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő felhasználók védendő fogyasztói nyilvántartásba felvételének lehetőségéről Tájékoztató Szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő felhasználók védendő fogyasztói nyilvántartásba felvételének lehetőségéről Tisztelt Felhasználó! A KAVÍZ Kft. az elmúlt években is kiemelten kezelte,

Részletesebben

2. melléklet A HATÁROZOTT IDEJŰ VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. Amely létrejött, egyrészről

2. melléklet A HATÁROZOTT IDEJŰ VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. Amely létrejött, egyrészről 2. melléklet A HATÁROZOTT IDEJŰ VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Amely létrejött, egyrészről ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. Székhelye: 1055 Budapest, Honvéd utca 20/A Cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-045985

Részletesebben

PANASZKEZELÉS. Az alábbiakban összefoglaljuk a természetes személyek és a nem természetes személyek által igénybe vehető panaszbejelentés rendjét.

PANASZKEZELÉS. Az alábbiakban összefoglaljuk a természetes személyek és a nem természetes személyek által igénybe vehető panaszbejelentés rendjét. PANASZKEZELÉS A BaranyaCredit Zrt. egyik elsődleges célja Ügyfelei magas színvonalú kiszolgálása. A legjobb szándékunk ellenére is előfordulhat, hogy olyan problémával találkozik, melyet munkatársaink

Részletesebben

M.9. számú melléklet. Az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentők tartalma. Törölt: Törölt: február.

M.9. számú melléklet. Az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentők tartalma. Törölt: Törölt: február. EDF DÉMÁSZ Zrt. Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.9. számú melléklete M.9. számú melléklet Az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentők tartalma Törölt: 2014. Törölt: február Törölt: 15-től

Részletesebben

2007. évi LXXXVI. törvény. a villamos energiáról. Értelmező rendelkezések

2007. évi LXXXVI. törvény. a villamos energiáról. Értelmező rendelkezések 2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról Értelmező rendelkezések 3. E törvény alkalmazásában 19. Fogyatékkal élő fogyasztó: e törvény alkalmazásában a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük

Részletesebben

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése: 4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS LOCSOLÁSI CÉLÚ VÍZHASZNÁLAT MEGÁLLAPÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ MELLÉKMÉRŐ ÜZEMELTETÉSÉRE

MEGÁLLAPODÁS LOCSOLÁSI CÉLÚ VÍZHASZNÁLAT MEGÁLLAPÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ MELLÉKMÉRŐ ÜZEMELTETÉSÉRE Szolgáltató példánya TÖRSVÍZ Kft. 2046 Törökbálint Pf.30. 6.6. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS LOCSOLÁSI CÉLÚ VÍZHASZNÁLAT MEGÁLLAPÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ MELLÉKMÉRŐ ÜZEMELTETÉSÉRE Megállapodás száma: amely létrejött

Részletesebben

LAKOSSÁGI KERETSZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉS természetes személy Számlatulajdonosok részére a Takarék Alapszámla elnevezésű számlatermék igénybe vételéhez

LAKOSSÁGI KERETSZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉS természetes személy Számlatulajdonosok részére a Takarék Alapszámla elnevezésű számlatermék igénybe vételéhez Hatályos:2016.10.15-től LAKOSSÁGI KERETSZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉS természetes személy Számlatulajdonosok részére a Takarék Alapszámla elnevezésű számlatermék igénybe vételéhez amely létrejött Számlavezető Hitelintézet

Részletesebben

Energia menedzsment megbízási szerződés

Energia menedzsment megbízási szerződés Energia menedzsment megbízási szerződés mely létrejött egyrészről a székhely: cégjegyzékszám: adószám: képviseletében:.. Társaság,..... mint megbízó - a továbbiakban Megbízó - - másrészről a Get-Energy

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére Felhívás A HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt (továbbiakban: CURRUS ZRt.) (2100 Gödöllő,

Részletesebben

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: TULAJDONOS TÁRSTULAJDONOS

Részletesebben

M.4. számú melléklet. Egyetemes szolgáltatói szerződés lakossági

M.4. számú melléklet. Egyetemes szolgáltatói szerződés lakossági M.4. számú melléklet Egyetemes szolgáltatói szerződés lakossági Hatályos: 2015.07.07. 1/7. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Szerződésazonosító: amely létrejött egyrészről EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden

Részletesebben

A nappali ellátás igénybevételének módja

A nappali ellátás igénybevételének módja Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14 / 2018. (VI.1.) önkormányzati rendelete A Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthonában igénybe vehető nappali ellátásról és azok térítési díjáról Dabas

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),

Részletesebben

Közlemény. 2. Az Előfizető Szerződés Előfizető általi felmondásával kapcsolatos pont az alábbiak szerint változik

Közlemény. 2. Az Előfizető Szerződés Előfizető általi felmondásával kapcsolatos pont az alábbiak szerint változik Közlemény I. A Vodafone Magyarország zrt. értesíti Tisztelt Előfizetőit, hogy 2010. március 12-i hatállyal a Vodafone Általános Szerződési Feltételek az alábbiak szerint nak: 1. A törzsrész 2.2.2. pontja

Részletesebben

RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS

RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS Szerződés száma: amely létrejött egyrészről RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u. 44. Levelezési címe: 6724 Szeged, Pulcz u. 44. Cégjegyzékszám:

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt.

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Medicover Egészségközpont Zrt. Tartalom 1. A szabályzat célja... 3 2. Fogalom-meghatározás... 3 3. A panasz bejelentésének módjai... 3 3.1. Szóbeli panasz esetén:... 3 3.2. Írásbeli

Részletesebben

ELOSZTÓHÁLÓZAT-HASZNÁLATI SZERZİDÉS

ELOSZTÓHÁLÓZAT-HASZNÁLATI SZERZİDÉS Amely létrejött egyrészrıl a MAGÁZ Kft. (8800 Nagykanizsa, Csengery u. 9. cégjegyzékszám: 20-09-066055, adószám: 11907925-2-20,képviseli: Posztós Endre),mint Földgázelosztó valamint másrészrıl az alábbiakban

Részletesebben

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZOTT IDEJŰ VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

HATÁROZOTT IDEJŰ VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS 2. melléklet A HATÁROZOTT IDEJŰ VILLAMOS ENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Amely létrejött, egyrészről ALTEO Energiakereskedő Zrt. Székhelye: 1131 Budapest, Babér u. 1-5. Cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-047253 Adószáma:

Részletesebben

Számlaváltási meghatalmazás. belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében

Számlaváltási meghatalmazás. belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Számlaváltási meghatalmazás belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott Számlatulajdonos Családi és utónév: Születési családi és utónév: Anyja születési neve:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére

Salgótarján Megyei Jogú Város. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Iktatószám: 9693/2014. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján

Részletesebben

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS VoIP TELEFONSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS VoIP TELEFONSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS VoIP TELEFONSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE 2012.03.17. Szeged Tartalomjegyzék 1.Személyes adatok:... 3 1.1.Az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, levelezési

Részletesebben

Vízöntő Gyógyszertár 2085 Pilisvörösvár Fő u. 69/a Vízöntő Patika Kft. 2085 Pilisvörösvár Klapka u. 30. www.vizontogyogyszertar.

Vízöntő Gyógyszertár 2085 Pilisvörösvár Fő u. 69/a Vízöntő Patika Kft. 2085 Pilisvörösvár Klapka u. 30. www.vizontogyogyszertar. VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR HŰSÉGPROGRAM MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tartalom 1. A működési szabályzat érvényessége... 2 2. Általános feltételek, belépés... 3 3. A Regisztráció igénylése, adattartalma... 3 4. A Törzsvásárló

Részletesebben

A TECHNOLÓGIAIPARTNER-KERESŐ SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI. Bevezető

A TECHNOLÓGIAIPARTNER-KERESŐ SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI. Bevezető A TECHNOLÓGIAIPARTNER-KERESŐ SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Bevezető A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) értékesítő tevékenységként

Részletesebben

M.9. számú melléklet Az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentők tartalma

M.9. számú melléklet Az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentők tartalma Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.9. számú melléklete M.9. számú melléklet Az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentők tartalma Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

VAKÁCIÓ AKCIÓ! Sávszélesség prómóció szabályzat

VAKÁCIÓ AKCIÓ! Sávszélesség prómóció szabályzat VAKÁCIÓ AKCIÓ! Sávszélesség prómóció szabályzat I. A promóció szervező neve: Kábelfix Kft. (a továbbiakban Szervező) székhelye: 2612 Kosd, Kossuth utca 41. cégjegyzékszáma: Cg: 13-09-066609 adószám: 10825529-3-13

Részletesebben