A XX. századi líra és próza

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A XX. századi líra és próza"

Átírás

1 A XX. századi líra és próza I. Általános jellemzők A XX. századi társadalomhoz alkalmazkodik. Ezért a versek is kaotikusak, nehezen érthetők. Visszavezethető asszociációkra épülnek, ami azt eredményezi, hogy mindenkinek más jut eszébe egy adott versről. És egyáltalán nem biztos, hogy az, amit a szerző akart vele mondani. Ódai jellegűek. A tárgyakhoz fűződő érzelmeket fogalmazzák meg. Filozofikus témájúak. A versek nagy része szabad vers. A szabad vers megteremtője William Blake. Ezek a versek mindenféle szempontból szabálytalanok (általában nincsenek versszakok, rímek). Formailag elhagyják az írásjeleket, versszakokat sem tagolnak. Nélkülözik a logikát, egyfajta belső rímek tartják össze a verset. A XX. században nincsenek egységes stílusok, stílusirányzatok. hanem egyszerre több irányzat is fut párhuzamosan egymással. Kiemelendő a szecesszió, amely 1890 és 1910 között élt, átmenetet képezve a szimbolizmus és az avantgárd között. Jellemző, hogy nagyon törekedett a dekoravitásra, így elsősorban a vizuális művészetekben volt jelen, de az irodalomban is megnyilvánult. Fő irányzatként megjelenik az avantgárd, melynek nagyon sokféle stílusirányzata van, de a fő jellemezője, hogy elvetik a régi formákat az új nevében,és egy teljesen más poétikai eljárást kezdenek el alkalmazni. Utána volt egy kis visszatérés, és a mindenben való megújulás helyett újra megjelent a hagyományokhoz való kötődés, a realisztikus elemek. Ezekre az irányzatokra általában az újrealizmus, újklasszicizmus elnevezéseket használják. Az újrealizmuson belül is nagyon sokféle irányzat jelent meg. Például a katasztrofizmus, melynél a jövő katasztrófaként jelenik meg, vagy a groteszk, az 1940-es években. Az abszurd irodalom a személyes sors kilátástalanságáról, az élet értelmének kérdéseiről szól. Alapja: Camus Sziszüphosz mítosza című esszékötete, melyben kijelenti, hogy az emberi lét értelmetlen, megérthetetlen. Legfőbb műfaja ennek az irányzatnak a dráma, melynek egyik legjelentősebb képviselője Beckett. Godotra várva című drámájának hősei teljesen tehetetlen lények, akikre az abszolút passzivitás a jellemző. Az 1960-as években megjelent a neoavantgárd, melynek két fajtája van: a jel és kiáltás- típusú. A jel típusúnál a szöveg, a nyelvi jel a meghatározó, míg a kiáltás-

2 típusú felszólal a világ és a művészetek ellen és az életet állítja a középpontba. Ennek része a beatirodalom is. Az 1980-as évektől megjelenik a posztmodern, amely a XX. századi ember bizonytalanságát, tanácstalanságát fejezi ki. II. A kor költői 1. Vlagyimir Majakovszkij Az orosz futurista kiáltvány szerzője. A mindennapi élet, a politika és a technika kerül szemlélődésének középpontjába. A világháború lelkes híve, a társadalom megújulását várta tőle. Művészetét a futurizmus és az expresszionizmus jellemzi. A költőietlen témákat dolgozta fel, olyanokat, amelyekre korábban nem volt példa. Pl.: Poloska című műve amely egy szatirikus írás, amelyben kigúnyolja saját korának társadalmát. Verseire is a gúnyosság a jellemző. Témái: a költők hivatásának bemutatása, illetve a kor társadalmának bírálata. Önkezével vetett véget életének. 2. Federico Garcia Lorca Spanyol költő és drámaíró. Ellentétes gondolatkört fogalmaz meg műveiben. Egyszer az életvágyat, míg máskor a biztos pusztulást. Női hősei főleg a spanyol feudális viszonyok és erkölcsök ellen lázadnak. Fő verseskötetének címe: Cigányrománcok. 3. Thomas Stearns Eliot Az angolszász líra legjelentősebb képviselője. Tudós költő, esszéíró. Ő írta a Macskák könyvét, amely a világhírű musical alapja. 4. Gottfried Benn Német költő. Az ő műveiben jelenik meg legjobban a világidegenség. Egyik műve a Hullaház és más költemények címet viseli. 5. Jorge Luis Borges Argentin költő, a latin-amerikai irodalom képviselője.

3 Szerinte az ember nem találhatja meg a helyét a világban, de azért meg kell kísérelnie a kiszabadulást, bár nem fog neki sikerülnie, mert a világ egy labirintus. Említésre méltó, hogy írt egy olyan verset, amely Az első magyar költőhöz címet viseli. III. A XX. századi regény jellemzői A regény műfaja a barokk idején alakult ki. A felvilágosodás idején számtalan formája volt, de ebben az időben főként kalandregényeket írtak. A romantika és a realizmus idején lett rengeteg olvasója a regénynek.. Itt a fő jellemző, hogy valóságos, vagy valóságosnak tűnő helyszínen játszódik a cselekmény. Valóságosnak tűnnek a szereplők. Időrendi sorrendben, lineárisan történnek az események. A jelenen kívűl a múltat is beleszőtték történeteikbe. A XX. századi regény helyszíne nem valóságos, gyakran történik meg hogy a helyszín az ember lelke. Bár Dosztojevszkij már jóval korábban írt ilyen regényeket. A cselekmények háttérbe szorulnak és a gondolatok, az érzelmek válnak fontosabbá. A szereplőket nem jellemezik annyira sokféleképpen, mert itt az olvasóknak kell véleményt alkotnia. Az idősíkok állandóan váltakoznak, keverednek. Mind a három idősík megjelenik. A kötetek jóval rövidebbek, ami a felgyorsult életnek volt köszönhető. IV.A legfontosabb szerzők A, angolok 1. George Orwell: Fő művei 1984.,Állatfarm 2. James Joyce: Ír származású, angol író. Fő műve: Ulysses- Az Odüsszeiának a modern feldolgozása. Egy ember bolyong az ír fővárosban Dublinban, és annak egy napját mutatja be. Az egész élete feltárul a belső monológokban. B, amerikaiak:

4 1. Ernest Hemingway Fő műve az Öreg halász és a tenger, amely átmenet a regény és a novella között. Akiért a harang szól Búcsú a fegyverektől, amely a spanyol polgárháborúról szól, amelyben ő is részt vett. 2. William Faulkner A négerekről, az amerikai faji különbségekről szólnak a művei. Pl.: Észak és dél ellentéte, Fajgyűlölet 3. Truman Capote (Kepoti) Ő teremtette meg a dokumentumregényt,dokumentumszerűen írja le az eseményeket. Hidegvérrel című regénye, egy hidegvérrel elkövetett gyilkosság felgöngyölítéséről szól. C, Spanyol származású, francia író: 1. Gabriel Garcia Marquez: Irodalmi Nobel-díjas író. Jelentős műve a Száz év magány, valamint a Szerelem a kolera idején. Száz év magány című műve egy képzeletbeli őserdei telep, egy kisváros Macondo története. A lakosok sokáig békében éltek, de minden megváltozik amkor kapcsolatot teremtenek a külvilággal. Betör hozzájuk a kapitalizmus és egy banánfaültetvény felvirágoztatja a városkát. A munkásság szerveződését tömegmészárlással büntetik, majd öt éven át tartó özönvíz sújtja a várost. Minden elpusztul. Az író mondanivalója, hogy a történelem előre meg van írva, az emberek hiába próbálnak ellene tenni, minden megismétlődik az időben. 2. Jorge Semprun Fő műve a Nagy utazás. D, franciák 1. Albert Camus Algériában született, regényei is az ott élő emberek szokásiról, megmagyarázhatatlan cselekvéseikről szólnak. Közöny című műve a legismertebb. 2. Andre Gide: Fő műve: Visszatérés a Szovjetunióból

5 E, olaszok Umberto Eco: Olasz nyelvészprofesszor. Fő műve A Rózsa neve. A regény a középkorban egy kolostorban játszódik, ahol több gyilkosság történik. Hívnak egy papot, hogy derítse ki, mi az első öngyilkosság oka. De aztán fény derül arra, hogy ezek gyilkosságok, és minden Arisztotelész: Ars poetica című műve miatt van. F, oroszok 1. Alexandr Szolzsenyicin Nagyon hosszú ideig élt az USA-ban. Sokat írt a sztálini diktatúráról, meg annak a következményeiről. Fő művei: Gulag-szigetcsoport, Rák-osztály, Ivan Gyenyiszovics egy napja. 2.Mihail Bulgakov: Fő műve: A Mester és Margarita, melynek cselekménye három szálon fut. Az első az valós, a második az egy megidézett szellemvilág, a harmadik pedig egy bibliai szál, Jézus Krisztus és Pilátus kapcsolata. G, csehek Jaroslav Hasek: Fő műve: Svejk, a derék katona. 200 kisebb, humoros történetből áll, a főhős elmeséli benne háborús emlékeit.

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

A realizmus fogalma 1.

A realizmus fogalma 1. A realizmus A realizmus A romantikával egyidejűleg XIX. sz. elejétől a századforduló időszakáig terjedt el az európai festészetben, irodalomban. Az 1850-1870 közötti két évtizedben a legjelentősebb. Az

Részletesebben

LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ

LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ ANEXA 2 la ordinul ministrului educańiei şi cercetării nr. 5959 / 22.12.2006 M I N I S T E R U L E D U C AłIEI ŞI CERCETĂRI I CONSILIUL NAłIONAL PENTRU CURRICULUM PROGRAMĂ ŞCOLARĂ PENTRU CICLUL SUPERIOR

Részletesebben

IRODALOM. Ősköltészet (i.e. IV. évezred) Az ókori Kelet: Mezopotámia, Egyiptom, Palesztina, India, Kína (i.e. IV. i.e. I. évezred)

IRODALOM. Ősköltészet (i.e. IV. évezred) Az ókori Kelet: Mezopotámia, Egyiptom, Palesztina, India, Kína (i.e. IV. i.e. I. évezred) Művelődés- és irodalomtörténeti vázlat Ősköltészet (i.e. IV. évezred) Mágikus világkép, totemizmus, fetisizmus, animizmus. Nem különülnek el a megismerésformák (tudományvallás-művészet-mindennapi megismerés)

Részletesebben

Tartalom. I. Szemelvények a 20. század világirodalmából

Tartalom. I. Szemelvények a 20. század világirodalmából Tartalom I. Szemelvények a 20. század világirodalmából Gottfried Benn Férj és feleség átmegy a rákbarakon (Szabó Lôrinc ford.) 14 Statikus versek (Nemes Nagy Ágnes ford.) 14 Thomas Stearns Eliot J. Alfred

Részletesebben

Kurzus megnevezése angolul: World Literature in the 20th and 21st Century

Kurzus megnevezése angolul: World Literature in the 20th and 21st Century Kurzus előadója: Zsadányi Edit Vincze Ferenc Kurzus megnevezése: 20-21. századi világirodalom Kurzus megnevezése angolul: World Literature in the 20th and 21st Century Kurzus kódja: Kurzus helye és ideje:

Részletesebben

Januári programajánló

Januári programajánló Januári programajánló 2015. január 13. kedd, 17 óra Rendezvényterem Gullivertől Gulliverlandiáig Az OIK Világhálós világirodalom c. rendezvénysorozatának januári előadója Dr. Takács Ferenc lesz, aki Jonathan

Részletesebben

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga

Részletesebben

Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke

Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,

Részletesebben

Kutatásra ajánlott témák

Kutatásra ajánlott témák Természettudományokban: Kubatov Antalné: Matematika 1. A bűvös kocka logikája 2. Híres matematikusok tanulságos tanításai 3. Egy matematikai probléma szemléltetése IKT eszközzel Gelencsér Jenő 1. A hangszerek

Részletesebben

A 20. századi európai regény formái Tételek és magyar nyelvű szakirodalom

A 20. századi európai regény formái Tételek és magyar nyelvű szakirodalom A 20. századi európai regény formái Tételek és magyar nyelvű szakirodalom Összefoglaló áttekintés: Világirodalom (főszerkesztő: Pál József). Akadémiai, Bp. 2005, 750-945. o. A/tételek 1. Marcel Proust:

Részletesebben

Vendégünk Törökország

Vendégünk Törökország 2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás

Részletesebben

Preraffaelita testvériség XIX. század közepe

Preraffaelita testvériség XIX. század közepe Preraffaelita testvériség XIX. század közepe Meghatározása Fiatal angol írók, festők mozgalma a természethűség nevében. Raffaello művészetétől kezdődő akadémizmustól akarták elhatárolni magukat, a Raffaello

Részletesebben

XX. Összefoglalás. 1. Melyek a fontosabb avantgárd irányzatok? Említs néhány alkotót is! 2. Értelmezd a következő fogalmakat!

XX. Összefoglalás. 1. Melyek a fontosabb avantgárd irányzatok? Említs néhány alkotót is! 2. Értelmezd a következő fogalmakat! XX. Összefoglalás 1. Melyek a fontosabb avantgárd irányzatok? Említs néhány alkotót is! 2. Értelmezd a következő fogalmakat! abszurd irodalom: _ aktivizmus: családregény: egyperces novella: _ epikus dráma:

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

lljk. számú előterjesztés

lljk. számú előterjesztés lljk. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest X. kerület, 144. utca elnevezésének Albert Camus utcára

Részletesebben

Irodalom. II. A Biblia 4. A Biblia jellemzői Szereplők és történetek a Bibliából (Bibliai kislexikon című rész a füzetből)

Irodalom. II. A Biblia 4. A Biblia jellemzői Szereplők és történetek a Bibliából (Bibliai kislexikon című rész a füzetből) Témakörök a javítóvizsgára magyar nyelv és irodalom tantárgyból SZÉ 12/1/E (A kihúzott tétel (irodalom és nyelvtan) 35%-os teljesítése esetén elégséges) 9. évfolyam Irodalom I. Az antikvitás irodalma 1.

Részletesebben

Osztályozóvizsga témakörök

Osztályozóvizsga témakörök Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve

Részletesebben

TARTALOM. Kurázsi mama és gyermekei részletek (Nemes Nagy Ágnes fordítása) jelenet részlet jelenet részlet... 60

TARTALOM. Kurázsi mama és gyermekei részletek (Nemes Nagy Ágnes fordítása) jelenet részlet jelenet részlet... 60 BEVEZETÉS TANKÖNYVHASZNÁLAT... 11 A KÉSŐMODERNSÉG VILÁGIRODALMÁBÓL Thomas Stearns Eliot... 12 A háromkirályok utazása (Vas István fordítása)... 12 Négy kvartett részletek (Vas István fordítása)... 13 Vásottkarom

Részletesebben

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a 1 HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG BENEDETTO CROCE ESZMEVILÁGÁBAN (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a figyelmébe,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi

Részletesebben

Komplex vizsga. Fő témakörök október. 2017/2018-as tanév. A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg.

Komplex vizsga. Fő témakörök október. 2017/2018-as tanév. A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg. Komplex vizsga Fő témakörök 2017. október 2017/2018-as tanév A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg. Azokban a programokban, ahol nem szerepel tétel, az idei tanévben nem lesz vizsgázó.

Részletesebben

54 211 08 0010 54 01 Általános festő Festő 54 211 08 0010 54 02 Díszítő festő Festő

54 211 08 0010 54 01 Általános festő Festő 54 211 08 0010 54 02 Díszítő festő Festő 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása

A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása Az osztályozó vizsga témakörei magyar nyelvből 9. osztály A kommunikáció rádiós, televíziós és sajtóműfajai A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása A szóelemek fajtái Az ige

Részletesebben

11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio

11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio Témakörök pótvizsgára magyar irodalom 9. évfolyam 1. A művészet és a valóság jellemzése, a műnemek és a műfajok definiálása példával. 2. A Biblia 3. A homéroszi eposzok világképe, embereszménye 4. Szophoklész:

Részletesebben

A fiatal erdélyi költõ (1973) éppen tíz évvel ezelõtt jelentkezett elsõ

A fiatal erdélyi költõ (1973) éppen tíz évvel ezelõtt jelentkezett elsõ Íróportré 109 ORBÁN JÁNOS DÉNES A fiatal erdélyi költõ (1973) éppen tíz évvel ezelõtt jelentkezett elsõ alkalommal a kortárs magyar irodalom palettáján Hümériáda címû kötetével. A brassói születésû, Kolozsvárott

Részletesebben

Kun László Középiskola Tantárgyi programjai

Kun László Középiskola Tantárgyi programjai Kun László Középiskola Tantárgyi programjai MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 12. ÉVFOLYAM (ESTI TAGOZAT) A 9. évfolyamra érkező diákok rendkívül különböző tudással, tudáshiánnyal érkeznek,

Részletesebben

MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam

MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam Készült az 55/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet kerettanterve alapján. Vizuális kultúrából az alkotótevékenység gyakorlása ebben a szakaszban is fontos szerepet

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. HETI 2 ÓRÁS EMELT MAGYAR 11. a 11. c 11. d

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. HETI 2 ÓRÁS EMELT MAGYAR 11. a 11. c 11. d MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM HETI 2 ÓRÁS EMELT MAGYAR 11. a 11. c 11. d Helyi tanterv 11-12. évfolyam A tantárgyról általánosságban: Az alapóraszám mellé (4) két óra emelt magyar kapcsolható a 11-12. évfolyamon.

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)-

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- 9. ÉVFOLYAM/ 1. FÉLÉV TANKÖNYV: La spiga: English and American Civilization 1, Az angol nyelvű világ Az angol különféle változatai 2, Egyesült

Részletesebben

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa Jókai Mór: A kőszívű ember fiai Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem!

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa Jókai Mór: A kőszívű ember fiai Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem! ÉS OLVASMÁNYOK A 2013/14-ES TANÉVRE 7. ÉVFOLYAM Petőfi Sándor: A helység kalapácsa Jókai Mór: A kőszívű ember fiai Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem! La Fontaine meséi

Részletesebben

Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam

Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam Az irodalomtanítás alapvető célja irodalmi művek olvasása, értelmezése, megvitatása. A műveltségépítés

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 3367 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Halásznadrág Szép tengerparti villa Capri-ban LEIRÁS

Részletesebben

A 17. századi francia klasszicizmus

A 17. századi francia klasszicizmus A 17. századi francia klasszicizmus A 17. század közepén Franciaországban új stílus: a klasszicizmus (classis = osztály; classicus = első osztályba tartozó) Jellemzi: az antikvitás tisztelete és követése,

Részletesebben

Középszintű érettségi előkészítő 11-12, Rajz és vizuális kultúra. 72óra

Középszintű érettségi előkészítő 11-12, Rajz és vizuális kultúra. 72óra Középszintű érettségi előkészítő 11-12, Rajz és vizuális kultúra 11. évfolyam E szakaszban a vizuális kultúra részterületei közül ismét a Kifejezés, Képzőművészet fejlesztési feladatai kerülnek előtérbe,

Részletesebben

Realizmus II. A városi műfaj

Realizmus II. A városi műfaj Realizmus II A városi műfaj A modern élet A főleg mezőgazdasági termelésen alapuló társadalom a XIX. századi Európában átalakul. Oka az ipari forradalom, ami a városi lakosság drámai növekedését eredményezte.

Részletesebben

2018/2019-es tanév 9. évfolyam

2018/2019-es tanév 9. évfolyam 2018/2019-es tanév 9. évfolyam A, Irodalom I. félév A görög római mitológia Az antik görög epika, líra és színház (Homérosz eposzai, Szolón, Szimonidész, Szapphó és Anakreón költeményei, Szophoklész: Antigoné)

Részletesebben

A barátom azt mondta, hogy azért nem bolond Iglbauer, csak idegbeteg volt. De ha három évig kezelték, gondoltam, akkor mégiscsak bolond lesz.

A barátom azt mondta, hogy azért nem bolond Iglbauer, csak idegbeteg volt. De ha három évig kezelték, gondoltam, akkor mégiscsak bolond lesz. A barátom azt mondta, hogy azért nem bolond Iglbauer, csak idegbeteg volt. De ha három évig kezelték, gondoltam, akkor mégiscsak bolond lesz. Mindenesetre írtam neki egy lapot, s egy szép napon megjelent

Részletesebben

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR

Részletesebben

XX. A Nyugat további alkotói

XX. A Nyugat további alkotói XX. A Nyugat további alkotói 1. Krúdy Gyula Hol, mikor született és halt meg az író? 2. Mely helyszíneknek van komolyabb szerepe életútján? 3. Milyen kapcsolat fűzte az alábbi nőkhöz? Csákányi Julianna:

Részletesebben

MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat)

MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés,

Részletesebben

1. tétel a.) Az ókori Kelet művészete: Egyiptom, Mezopotámia, Asszíria és Perzsia

1. tétel a.) Az ókori Kelet művészete: Egyiptom, Mezopotámia, Asszíria és Perzsia MŰVÉSZETTÖRTÉNET SZIGORLATI TÉTELSOR érvényes 2010. márciusától A. tételsor 1. tétel a.) Az ókori Kelet művészete: Egyiptom, Mezopotámia, Asszíria és Perzsia 2. tétel b.) Égei kultúra: Kréta, Knosszosz

Részletesebben

A 9.A, 9.B, 10.C és 10.D osztályok vizsgájának feladatai:

A 9.A, 9.B, 10.C és 10.D osztályok vizsgájának feladatai: Vizsga rajz és vizuális kultúra tantárgyból I. Részletes követelmények: 1. Tananyagtartalmak, feladatok a 9.A, 9.B, 10.C és 10.D osztályokban Az ıskor mővészete Az ókori Egyiptom Agyagmunka A rajzszén

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma emelt szint 0521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 23. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Mutassa be egy szabadon választott epikai

Részletesebben

Az orosz epika a 19. század második felében

Az orosz epika a 19. század második felében Az orosz epika a 19. század második felében - az oroszok a romantika korában léptek be a világirodalomba - az orosz irodalom Puskinnal kezdődik - a berendezkedésében lényegében ázsiai típusú, despotikus

Részletesebben

Felvilágosodás és klasszicizmus

Felvilágosodás és klasszicizmus Felvilágosodás és klasszicizmus A felvilágosodás 17-18. századi eszmeáramlat józan ész világossága sötét középkor cél: tudatlanság leküzdése, tudományok fejlesztése, felvilágosítás, nevelés filozófiai

Részletesebben

Kurzuskód ANDB-781 ANDB-782. Szak és szint BA Képzési forma (nappali)

Kurzuskód ANDB-781 ANDB-782. Szak és szint BA Képzési forma (nappali) Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Tel.: 461-4552, fax.: 461-4532 E-mail: nevelestudomany@ppk.elte.hu A kurzus címe:

Részletesebben

2015/2016. tanév TARTÓS TANKÖNYVEK. 9. évfolyam (szakközépiskola):

2015/2016. tanév TARTÓS TANKÖNYVEK. 9. évfolyam (szakközépiskola): Az FM ASZK-Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium, Gyöngyös-Mátrafüred iskolai könyvtárából kölcsönözhető tartós tankönyvek, ajánlott és kötelező olvasmányok jegyzéke

Részletesebben

A francia irodalom története

A francia irodalom története Cseppentő István - Dévényi Levente - Horváth Krisztina - Kalmár Anikó - Maár Judit - Palágyi Tivadar - Tóth Réka A francia irodalom története Szerkesztette Maár Judit Budapest, 2011 E..L T E EOTVOS.Z3

Részletesebben

ANGOL NYELV ÖSSZ ÖSSZ. össz 4,85 81 4,83 137 4,89 126 4,90 99 4,93 147 4,88 195 4,81 181 4,89 183 5,00 3 4,75 4 5,00 3

ANGOL NYELV ÖSSZ ÖSSZ. össz 4,85 81 4,83 137 4,89 126 4,90 99 4,93 147 4,88 195 4,81 181 4,89 183 5,00 3 4,75 4 5,00 3 ANGOL NYELV 2007/08 2008/09 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2014/15 5,00 17 4,65 17 4.95 20 4,90 21 5,00 21 4,92 25 5,00 22 4,87 15 12.a 5,00 10 5,00 7 5,00 4 5,00 2 5,00 9 4,94 18 4,88 16 5,00

Részletesebben

Otto Dix és George Grosz képes tudósítása Németországból

Otto Dix és George Grosz képes tudósítása Németországból Otto Dix és George Grosz képes tudósítása Németországból Otto Dix: Önarckép (1926) Otto Dix (1891-1969) szociáldemokrata családból érkezett, apja szobrász volt. Festőművésznek tanult, majd végigharcolta

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

A MESTER ÉS MARGARITA MŰFAJA

A MESTER ÉS MARGARITA MŰFAJA SPIRA VERONIKA A MESTER ÉS MARGARITA MŰFAJA A MESTER ÉS MARGARITA MŰFAJA... 1 1. A poéme d humanité... 1 2. A menipposzi szatíra, a vásári groteszk, Gogol és Bulgakov... 2 3. A kettős regény... 3 4. A

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

KÖTELEZŐ és AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK LISTÁJA

KÖTELEZŐ és AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK LISTÁJA KÖTELEZŐ és AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK LISTÁJA a 2015-2016-es tanévben A 7. ÉVFOLYAMON 1 / 12 Kötelező olvasmányok a szöveggyűjteményben szereplő műveken kívül: Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg Mikszáth

Részletesebben

1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: , Tel./fax: , Honlap: lky.h u. Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat

1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: , Tel./fax: , Honlap:  lky.h u. Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: 313-0030, Tel./fax: 31 3-3182, Honlap: www.je lky.h u Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat Művészettörténet tantárgyból 54-211-02 Divat- és stílustervező képzés 54-211-08

Részletesebben

HÍRES SZERZŐK TITKOS ÉLETE

HÍRES SZERZŐK TITKOS ÉLETE HÍRES SZERZŐK TITKOS ÉLETE 4 HÍRES SZERZŐK TITKOS ÉLETE A fordítás alapja: Robert Schnakenberg: Secret Lives of Great Authors: What Your Teachers Never Told You About Famous Novelists, Poets, and Playwrights.

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

2014/2015. tanév TARTÓS TANKÖNYVEK. 9. évfolyam (szakközépiskola):

2014/2015. tanév TARTÓS TANKÖNYVEK. 9. évfolyam (szakközépiskola): A VM ASZK-Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium, Gyöngyös-Mátrafüred iskolai könyvtárából kölcsönözhető tartós tankönyvek, ajánlott és kötelező olvasmányok jegyzéke

Részletesebben

Rendelt darab Cikkszám Tankönyv Diák fiz. Diák ingy. Összesen

Rendelt darab Cikkszám Tankönyv Diák fiz. Diák ingy. Összesen ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium - 7. / a Alaprendelés 234 db 50 db 284 db JO-0153 Informatikai ismeretek a középiskolák részére 26 db 2 db 28 db MK-4250-6 Földrajz 7. 26 db 6 db 32 db MK-4251-3

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT HELYI TANTERV - SZAKKÖZÉPISKOLA HELYI TANTERV. Szakközépiskola

VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT HELYI TANTERV - SZAKKÖZÉPISKOLA HELYI TANTERV. Szakközépiskola HELYI TANTERV Szakközépiskola Hatályos: 2013. szeptember 1-től felmenő rendszerben ASZK PP13 HT KÖZISMERET - SZAKKÖZÉPISKOLA.DOC A helyi tanterv az emberi erõforrások minisztere 51/2012. (XII. 21.) EMMI

Részletesebben

V. Az európai romantika irodalmából

V. Az európai romantika irodalmából V. Az európai romantika irodalmából 1. Helyezd el időben a romantika stílusirányzatát! 2. Milyen irányzatokkal volt kapcsolatban, illetve ellentétben a romantika? 3. Milyen művészeti ágakban volt jelen?

Részletesebben

Magyar irodalom Kreditrendszer nappali képzés I. Általános tudnivalók

Magyar irodalom Kreditrendszer nappali képzés I. Általános tudnivalók Magyar irodalom Kreditrendszer nappali képzés I. Általános tudnivalók 1. A teljesítend tanegységek kreditértékér l, sorrendjér l, választásáról A kreditrendszert követ magyar és összehasonlító irodalmi

Részletesebben

Typotex Kiadó A SCIENCE IN FICTION SOROZAT TOVÁBBI KÖTETEI

Typotex Kiadó A SCIENCE IN FICTION SOROZAT TOVÁBBI KÖTETEI A SCIENCE IN FICTION SOROZAT TOVÁBBI KÖTETEI Jacek Dukaj EXTENSA Regény az EPR-paradoxonra Az Extensa olyan regény, ahol az olvasó kiélvezheti a felfedezés örömét és izgalmát, ahogy lassan, elejtett utalásokból

Részletesebben

TANTÁRGYI PROGRAM. Óratípus: Előadás X. Szeminárium Gyakorlat

TANTÁRGYI PROGRAM. Óratípus: Előadás X. Szeminárium Gyakorlat JOGI ALAPISMERETEK /KÖZJOG/ I. NKB1101 Előfeltétel: - 3 1. 2+0 Előadás Szeminárium i jegy Ismerjék meg a hallgatók a jogi nyelv alapfogalmait, a magyar jogrendszer szerkezetének jellemvonásait, specifikumait.

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 21. MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

10.A NT-17220/I. 1 110 Ft

10.A NT-17220/I. 1 110 Ft 10.A FI-505051003 "Kémia tankönyv ""B"" 10." 600 Ft 10.A FI-505031001 Biológia egészségtan tankönyv 10. 750 Ft 10.A NT-56498/M/NAT Colores 3. Spanyol munkafüzet CD-melléklettel 1 590 Ft 10.A NT-56498/NAT

Részletesebben

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri 1 1. 2. 3. 4. 5., 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15., (,»;, ;,...) 16. 17. 18.,, 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. (, ) 26.. 27.,, 28. (, ) 29. 30., 31. 32. 33. 34. '' '' 35. 36. 37., 38., 39., Santa Maria

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Kötelező és ajánlott olvasmányok jegyzéke Magyar irodalom, epika szerző cím

Kötelező és ajánlott olvasmányok jegyzéke Magyar irodalom, epika szerző cím E G R Y J Ó Z S E F K Ö Z É P I S K O L A, S Z A K I S K O L A É S K O L L É G I U M K Ö N Y V T Á R A 8251 Zánka, Külterület 030/13. 87/568-500/3130 m. E-mail: konyvtar@egrykszk.hu OM-azonosítója: 037227

Részletesebben

A német felvilágosodás irodalma

A német felvilágosodás irodalma A német felvilágosodás irodalma GOETHE ÉS SCHILLER ALKOTÁSAI 1. Goethe saját korának valamennyi stílusirányzatában alkotott (rokokó, Sturm und Drang, szentimentalizmus, klasszicizmus, romantika). Művészete

Részletesebben

AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA

AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA TARTALOM A líra jellemzői A lírai művek osztályozása A görög líra Szapphó Anakreón Összefoglalás 1 A líra jellemzői A líra, magyarul költészet, a legszubjektívebb

Részletesebben

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román

Részletesebben

Štátny pedagogický ústav, Pluhová 8, 830 00 Bratislava

Štátny pedagogický ústav, Pluhová 8, 830 00 Bratislava Štátny pedagogický ústav, Pluhová 8, 830 00 Bratislava Vzdelávací štandard z maďarského jazyka a literatúry pre SOŠ a SOU (4-ročné učebné odbory) s VJM Alapműveltségi tananyag és követelmények magyar nyelvből

Részletesebben

Gabriel García Márquez: Száz év magány I. Az íróról A latin amerikai irodalom a XX. század hatvanas-hetvenes éveitől került az irodalmi érdeklődés

Gabriel García Márquez: Száz év magány I. Az íróról A latin amerikai irodalom a XX. század hatvanas-hetvenes éveitől került az irodalmi érdeklődés Gabriel García Márquez: Száz év magány I. Az íróról A latin amerikai irodalom a XX. század hatvanas-hetvenes éveitől került az irodalmi érdeklődés előterébe. A gyarmati függésből felszabadulva, az itt

Részletesebben

Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik?

Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik? Umberto Eco: A Foucault-inga Végül is mit akarnak tudatni az emberekkel? Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik? Három kiadói szerkesztő megunja az okkult

Részletesebben

Krúdy Gyula (1878, Nyíregyháza 1933, Budapest)

Krúdy Gyula (1878, Nyíregyháza 1933, Budapest) Krúdy Gyula (1878, Nyíregyháza 1933, Budapest) Élete édesanyja, Csákányi Julianna cselédlány a Krúdy-házban, 17 évesen szüli törvénytelen gyermekét kisnemesi származású apja, id. Krúdy Gyula jómódú ügyvéd

Részletesebben

abgang abszurd abszurd dráma adaptáció burleszk

abgang abszurd abszurd dráma adaptáció burleszk FOGALOMTÁR abgang (német) Elmenetel, kimenetel. Így nevezik a színész vagy énekes hatásos távozását a színpadról. Abgangmondat: hatásos, csattanós, tapsot provokáló mondat, mielőtt a színész távozna a

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre

Részletesebben

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika

Részletesebben

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében Két célt tűztem ki az előadásban. Először, csatlakozva Deák Péter előadásához, szeretném hangsúlyozni, hogy a katonai

Részletesebben

»K«METSZETEK installáció

»K«METSZETEK installáció Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola»K«METSZETEK installáció DLA mestermunka Szemző Tibor 2017 Témavezető: Dr. habil, CSc. Peternák Miklós tanszékvezető egyetemi tanár Konzulens: CSc. Tillmann

Részletesebben

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1000 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Siena Kastély eladó Toszkánában, Sienaban LEIRÁS Toszkána

Részletesebben

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás 2016/09/27-2017/01/28 A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója, Benyovszky

Részletesebben

Művészetek 12. évfolyam - 32 óra

Művészetek 12. évfolyam - 32 óra Művészetek 12. évfolyam - 32 óra Kifejezés, képzőművészet Érzelmek, hangulatok kifejezése 4 óra Az alkotó tevékenységekben a síkbeli, térbeli kifejezőeszközök, a térábrázolási konvenciók, a színtani ismeretek

Részletesebben

ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal

ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal A regény nem szól valamiről, hanem maga a valami. (O. G.) ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal Dr. Fűzfa Balázs Károli Gáspár Református Egyetem, 2017. március

Részletesebben

Könyvek 7-9. évfolyam

Könyvek 7-9. évfolyam Könyvek 7-9. évfolyam Könyv Pontszám Ellenőrző tanár Merle: A sziget 8 Andics Attila Kosztolányi: A szegény kisgyermek 8 panaszai Andics Attila Tamási Áron: Ábel a rengetegben 6 Bucsi Szabó István Gárdonyi

Részletesebben

angol nyelv (emelt szintű) közgazdasági alapismeretek) ének-zene tanár angol nyelv (emelt szintű) és gyakorlati angol nyelv (emelt szintű)

angol nyelv (emelt szintű) közgazdasági alapismeretek) ének-zene tanár angol nyelv (emelt szintű) és gyakorlati angol nyelv (emelt szintű) Ssz 1 2 3 4 5 6 osztatlan i képz szakpárjának egyik tagja angol nyelv kultúra a (általános iskolai, angol nyelv kultúra a (általános iskolai, angol nyelv kultúra a (általános iskolai, angol nyelv kultúra

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 19. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben