A személyes márkád lenyomata a Facebookon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A személyes márkád lenyomata a Facebookon"

Átírás

1 Talabos Viktória A személyes márkád lenyomata a Facebookon azaz valóban annak látnak, akinek látszódni szeretnél? 1

2 Előszó Talabos Viktória közösségfejlesztő vagyok és a Facebook-marketingben hasznosítom ezen tudásomat, hogy valódi követőtábort építsek ügyfeleinknek. Minket, a Webkukkoló csapatot onnan ismerhettek, hogy mi adtunk ki elsőként az országban 4 éve módszertani anyagot arról, hogy a közösségi marketinggel hogyan keress pénzt és építs valódi követőtábort magad és a céged köré. Amikor a szakmánk önjelölt nagyjai még a lájkok olcsó megszerzéséről tartottak, mi már arról beszéltünk, hogyan lesz ebből bevételed, hiszen egy vállalkozónak ez az igazi, kézzelfogható mérce, nem a ROI, az elérés, a beszél róla és egyéb olyan számok, amikből effektív haszna nincs, viszont milyen jól lehet elmondani a nagy semmit. Mi egyszerűen, a józan paraszti ésszel könnyedén értelmezhetően kommunikálunk, remélem, az alábbi szösszenettel ezt alá is támasztom. Ezen írásomat két eset ihlette. Először majd egy éve, 2012 telén Horváthné Terike (elony.hu) felkérésére beszéltem 120+ embernek arról, hogyan fedje egymást két kép a lehető legteljesebb mértékben és leghitelesebben: az a kép, amit te akarsz láttatni magadról és az a kép, amit mások látnak rólad. Majd 2013 májusában az évi szokásos konferenciánkon a legsikeresebb előadásom a fojtogató személyes márkáról szólt, azaz hogyan bukhatsz el pénzt azon, ha rád telepedik az a kép, ami nem te vagy. Őszintén megmondom, nem gondoltam volna, hogy a személyes márka építése és ennek Facebookos tükröződése mennyire homályos terület és mennyire csak érzés alapján művelnek ezt, azt, amazt az emberek a Facebookon. Így hát bízom abban, hogy a profiknak is tudok új szemszöget is mutatni és a kevésbé rutinosak is egy használható útmutatót tartanak a kezükben. Csak ügyesen! 2

3 Oszlassuk el a szakértőkről szóló tévhiteket! TÉVHIT 1 - dolgozz jól, sokat és majd elmegy a híred Azért nagyon keményen meg kell dolgoznod, hogy a célcsoportod, a potenciális ügyfeleid és vevőid, a szakmabeliek megismerjék a nevedet és összekapcsolják a fejükben a tevékenységedet és a nevedet. El kell érned azt, hogy ha a neved szóba kerül, akkor a tevékenységeddel is összemosódjon. Ahogy azon se gondolkodsz már, ha sárgára vált a láma pirosról, akkor egyesbe kell tenned a kocsit: ezt már automatikus, nem? Egyáltalán nem ritka, hogy engem Fészbukos Viki néven mentenek el a telefonkönyvben, és az apósom az Asztalos Feri. Ez nem sértő, hanem légy rá büszke. Az sem kicsi cél, hogy a sok szakterületeden hemzsegő, számtalan önjelölt guru közül te juss az emberek eszébe a problémáik kapcsán, felismerjék a nevedet és az arcodat. Azaz légy annyiszor a szemük előtt, ahányszor csak tudsz és az sem mindegy, hogyan teszed. Az pedig még ennél is több munkádat fogja igényelni, hogy megkülönböztessenek téged a többi szakmabelitől azaz a konkurenciáidtól, azaz a Józsi azért jobb villanyszerelő, mint a többi, mert még takarít is maga után és a kezembe adja a számlát. A Józsi tisztességes. 3

4 TÉVHIT 2 - a jó szakértőt megkeresik, a jó szakértőnek mindig van munkája Igen, de ha te egy csendes sarokban ülsz és nem tudják, milyen jó szakértő vagy, sőt igazából még a létezésedről sem tudnak, akkor sem keresni nem fognak, sem hozzád szólni. Igazából még a létezésedről sincs tudomásuk, mitől is keresnének téged? Vajon miért tartja azt a közhit, hogy amelyik kőműves hirdet, annak nincs munkája, tehát biztosan rossz kőműves, iszákos és görbe falakat épít? Nem elképzelhetetlen, hogy egy munka szezonális és a szakemberünk a következő szezonjára gyűjt? Vagy talán most költözött oda és semmi helyi kapcsolati tőkéje nincs? Sajnos ma az Abszolút Zaj korszakát éljük, különösen a Facebookon. Mindenkinek pont ugyanolyan a Facebookoldala: úgy értem, a legnagyobb vállalatok és a teherböhömpusztai helybensütős kispékségnek is pontosan ugyanolyan technika adta lehetőségekkel indul. Ha hirdetést adnak fel, a KFC csirkéje is pont olyan illatos és finom, mint a helyi grillsütődésé, nem? Honnan tudnád megkülönböztetni a sok műértő szakit? Sajnos most olyan a zajmennyiség, mint egy középkori városi piacon: az tűnik a legszakértőbbnek, aki a legmagasabb hordón állva a leghangosabban ordít őt fogják figyelni. A csendes márka jó márka, csak nem hatékony. Ez pedig nem az ő hibájuk, hanem a tied. A szerény, visszahúzódó embereket utoljára az iskolában ismerték el, a vállalkozói szféra nem ilyen. 4

5 TÉVHIT 3 - a jó szakértő szelíd, alázatos, csendes, kedves, aranyos... azaz egy mezei szürke egér, aki annyira nem feltűnő, annyira sótlan, hogy a macska is unottan rágcsálná meg. A kedvenc művelődésszociológia tanáromnak (valószínűleg már megboldogult szegény, most 100 év körül lenne) zseniális előadásai voltak ezeken az órákon. Mégis egyetlen mondata maradt meg igazán: az értelmiséget az különbözteti meg a többitől, hogy az értelmiség kételkedik. Megkérdőjelezi még azt is, amit a két saját szemével lát. Világéletemben olyan voltam, hogy kiakasztottak azok a mondatok, amiket most kb. társadalmi elvárásoknak és konvencióknak nevezhetünk. Például a társadalom elvárja, hogy egy vállalkozó, különösen ha főnök, azaz vezető, akkor buddhai türelemmel, jézusi alázattal, terézanyás állhatatossággal rendelkezzen. Egy ilyen embert rúghatnak, üthetnek, kínozhatnak. Ő elviseli, csendes és megbocsátó, és egyéb ilyen blabla mártírtulajdonságokat várnak el tőle. El-vár-ják. Tíz vevőből kilenc azt várja, hogy ha bemegy egy boltba, ott essenek hanyatt tőle, mert nála van a pénz, ő a fizetővendég. És ha még csicskáztat is, akkor is terüljön eléje a vörös szőnyeg, mert a vevőnek ez jár. A boltos (vállalkozó) meg csak legyintsen, tűrje, és legfeljebb magában örülve számolja a pénzt, egyébként hajbókoljon a vevő előtt és nyelje le minden apró stiklijét és udvariatlanságát. 5

6 Egészen addig még én is renitensnek gondoltam magam konvencióbontó gondolataimmal, mígnem a kezembe nem került egy könyv: Donald Trump írta. Vedd meg, ha még nem olvastad volna, életed egyik legjobb befektetése lesz. A magyar címe az angoléhoz képest fura: Gondolkodj nagyban (és a főcímhez képest csupa kisbetűvel írva) és csapj oda keményen, holott az amerikai kiadásban mindkét mondatrész egyforma méretű: Think big and kick ass. Azaz ne csak a nagyban gondolkodás és a főnöki elvek, a stratégiai gondolkodás és a globális összefüggések tegyék ki a teljes napját, hanem ugyanilyen arányban akár rúgjon bele néha a rúgást érdemlő seggekbe is, ha kedve és érdeke tartja. Legyen az a fenék alkalmazotté, vállalkozótársé, konkurensé, partneré, vevőé. Csak a miheztartás végett. TÉVHIT 4 - a jó szakértő személyes márkáját rontja a konfliktus Visszaigazolva látom azt, hogy a vezető lehet ember, lehet bosszús, derűs, ezeket ki is nyilváníthatja. Sokan és tévesen azt hangoztatják, hogy a konfliktus mindig árt a személyes márkának, egyszerűen nem tudsz belőle jól kijönni és hogy az ilyesmi csakis privátilag intézendő. Miközben nagyon is jót tehet az, ha bizonyos foltokat, összemosódásokat tisztába teszel az emberek pl. a vevőid fejében. Jó, ha időben eldöntöd, merrefele indulsz, mihez és kikhez vállalsz elköteleződéseket... és ami hozzád, a céljaidhoz, az erkölcsi értékrendedhez nem illik, ahhoz nem közeledsz, sőt látványosan elhatárolódsz. Nem tudsz egy fenékkel több pacin lovagolni, pláne ha a két (vagy több) ló sokfelé megy. Persze, eleinte nehéz eldönteni, kivel, hogyan, merre... a szakértősködés elejét ugyanazok a gyermeki csetlés-botlások jellemzik, mint 6

7 a babák tétova lépteit. Természetes, hogy ide-oda csapódsz, keresed az utat, keresed a neked megfelelő partnereket és köröket, még te sem vagy bizonyos egyes szakértők irányában, ezért nem köteleződsz el. Viszont azonban egy bizonyos szint, a stabilitás elérése után már el kell döntened, hogy ki és mi az, aki és ami mellett leteszed a voksod. Már te is tudod, kitől kaptál annyi tudást, hogy elismered őt. Tudod, kikkel kell óvatosan üzletelni, avagy inkább messze elkerülni. Tudod, ki az, aki csak egy szerencsétlen kiskakas a szemétdombján: hangosan kukorékol, de csak azért, mert érzi: közelg a rotyogó üst és hamarosan megy a levesbe. Ismersz olyan szakértőket, akik egyik évben ezt, másik évben amazt szakértik. Ők azok, akik egyik évben egyik mlm céghez akarnak beléptetni, másik évben biztosítást árulnak, harmadik évben a porszívót akarják eladni. Mint az a tanácsadó, aki egyik évben marketinges, aztán mecénás, majd social guru, holnapután pedig kazánkovács és nőgyógyász. Személy szerint találkoztam már olyasvalakivel, aki még tőlünk kért árajánlatot, mert saját bevallása szerint síkhülye a közösségi médiához, ő csak informatikus - fél év elteltével ma már közösségi marketing tanácsadó, igaz, kuponos oldalon hirdeti magát. A te szakmádban is megvannak a kuponos tanácsadók és szakértők, nem? Tudod, az a kategória, akik az Ecseri piacon vették a jogosítványukat és elhitték, hogy ettől tudnak vezetni. Aztán ahogy nő a rutinod és a tapasztalat, azt is el tudod dönteni, ki dolgozik évről évre ugyanabban, tesz a céljaiért. Jó úton halad, ha azóta se ment tönkre, valamint még a NAV se piszkálta meg semmiért, se peres ügyeletei nem voltak. Nézz körbe magad körül: a hozzád legközelebb álló 5 ember átlaga vagy. Ha elköteleződsz, olyanokat keresel, akik veled azonos értékrendűek, azonos anyagi-szellemi szinten állnak. Ha nem tetszik a mostani 5 ember, keress másokat, amilyenné válni akarsz. De az elköteleződést nem fogod megúszni sosem. 7

8 Elköteleződéskor pedig nem feltétlen politikai oldalakat értünk, hanem üzleti klubokat, egyesületeket, szerveződéseket, partnereket, beszállítókat stb. Kézzelfogható példa: ha csemegeboltos vagy, nem tudsz a CBA-val és a Reállal is leszerződni és a nevüket viselni egyszerre. Nem tehetsz Pepsis flakont a Coca Colás hűtőbe. Nem tudsz az egyik párt rendezvényén ingyen büfét működtetni úgy, hogy a következő héten a másikén is megtedd ugyanezt, és mindkettő előtt hiteles maradj. Egyszerűen nem megy. Muszáj döntened, kivel dolgozol, kihez adod a neved, kit vállalsz fel és kitől határolódsz el. Ha ez konfliktussal jár, sose félj tőle. Nyilván lesz olyan követőd, aki lelép. Természetesen számíthatsz olyan hozzászólásokra, hogy hát ezt nem így illik, menjetek privátba jellemzően képmutató fazonoktól jön ez, akik sokkal előbb választják a suttogó propagandát, minthogy elintézzenek valamit privát színtéren, face to face (szemtől szembe). Ami neked fontos: sokkal többen követnek olyan embert, aki tudja, mit akar afelé tart és aki nyíltan fel is vállalja azt. Például én már rúgtam össze tanácsadóval a port, nyilvánosan és annál többen ismernek el azóta is, hogy az illető önjelölt szakiktől, felfújt lufiktól, bullshit-generátoroktól (üres, tartalom nélküli, de jól hangzó mondatokat szajkózóktól) és szarka-üzemmódba kapcsolt tolvajoktól, hivatásos schmittelőgépektől elhatárolódtam. 8

9 És miért kéne ezt privátban intézni? Ha ő nyilvánosan támad, kifiguráz, megaláz, beszól - akkor te a bokrok alján csendben suttogva mondogatod, hogy nem is igaz, nem is igaz, hátha meghallja mindenki és megismeri ezáltal A Te Igazságodat? Mint a középkorban: most is a legmagasabb hordón álló, a leghangosabban kántáló gurut nézik. Ő tehát szabadon és hangosan sározhat, te pedig meg ne védd meg magad, mert nem tartozik az ügyfeleidre? Dehogynem! Micsoda ostobaság is lenne! Hiszen bármit mondasz, az első körben az összes követődhöz szólsz, és csak aztán jön az, akinek a tényleges válasz íródik. Mi az, hogy nem tartozik rájuk!? Nagyon is tudják meg az ügyfeleid, hogy mi a helyzet! Egyrészt a téged sározó ellen fellépsz és nem elsunnyogod, mint aki nem tud felmutatni ellene semmit. Másrészt az ellenfél is tudja, hogy megütheted a bokáját. Igen, jól írtam: nem ő ütheti meg, hanem te. Az övét. És talán nemcsak a bokáját. Kick ass. Harmadrészt segít a konfliktus téged dobozokba rendezni. Az ügyfeleid rád aggathatják azokat a címkéket, amiket a tudtoddal vagy anélkül is megtesznek, mert az emberek cetlikben, definíciókban gondolkodnak magukról, másokról, azt egész világról. Inkább tegyék rád azt a címkét, hogy tökös, mint töketlen. Inkább legyél határozott és magadat karakánul megvédő, mint na ez is eltűnt a süllyesztőben. Visszatérve Donald Trumpra: Think Big and Kick Ass. Bátran és nyugodtan védd magad. Csapj oda. Amikor nekem sikerült lerázni magamról olyan neveket, akik vagy rajtunk kapaszkodtak felfele, vagy csak általunk akartak másokhoz (partnereinkhez ill. ügyfeleinkhez) közelebb férkőzni, vagy csak spontán rosszindulatúak és 9

10 inkorrektek voltak, s intéztem ezt úgy, hogy annak nyoma legyen, nyilvánosságot kaphasson, akkor igen meglepő dolog történt. Számos üzenet érkezett különféle tartalommal, szó szerint(!) idézem, név nélkül: Örülök, hogy kivágtad azt a fazont, sosem volt szimpatikus, csak azért követtem, mert te azt mondtad régen, hogy jó szakember Szia Viki, még nem ismerjük egymást, de hallottam, mi történt -vel. Ha te megszakítottál mindent ezzel a.-vel, akkor hadd jelöljelek ismerősnek, mert csakis rendes ember lehetsz! Az a. gyerek egy lúzer, ne foglalkozz vele. Én már rég elküldtem a francba, s hogy te is megtetted, az csak megerősített, hogy jól döntöttem. Annyi moslékot mondott rád az a senkiházi, hogy elkezdtelek figyelni és már látom, ezerszer értelmesebb dolgokat mondasz, mint ő! Ez a rohadék majdnem félmillióval rövidített meg. Látom, hogy te is hogy jártál vele, csináljunk együtt egy nagy és látványos kampányt, hadd pukkadjon meg ott ahol van! A konfliktus és lezárása az átlagosnál kicsit nagyobb figyelmet és még ügyfelet is hozott. A konfliktus tehát nagyon is építhet. Ő az a nő, akit nem lehet szép szóval levenni a lábáról. Ő az, aki nem szívbajos. És rólad mit gondolnak? Lehet veled szívózni? Eltűrsz mindent? Ha vannak olyan üzletfeleid, akikkel csak azért tartasz össze, mert megszoktad, de egyébként egy kín az egész miért is nem építed le ezeket a kapcsolatokat? Akár hirtelen és látványosan, akár finoman, kinek-kinek stílusa szerint. De a konfliktustól sose tarts. Nem fog kinyírni egy vita szakmailag. 10

11 Barátkozz a Facebookkal! Ismered már az online marketinget annyira, hogy tudd nagyvonalakban a folyamatot: létrehozol egy saját tartalmat (szöveg, videó, kép stb.), feldobod egy weblapra, amihez előtte domaint és tárhelyet szerzel. Ezzel a technikai résznek vége, jöhet a látogatószerzés pl. linképítés, keresőoptimalizálás, hirdetés. Ha már jönnek a látogatók, akkor megpróbálod feliratkoztatni őket, adatbázisépítésbe fogsz. S eközben az se baj, ha nem csendben örömködsz a gyarapodó lista felett, hanem elkezdesz kommunikálni velük. Itt kerül be a vérkeringésbe a Facebookos követőtábor építés és a hírlevél-marketing, valamint a fenti eszközök összekeveredése, integrációja. A Facebook esetén viszont többen megtorpannak. Nézzük csak, mi történik az egyszer emberekkel, akik hirtelen felindulásból nekivágnak feltérképezni a Facebook titokzatos világát. A regisztrációs és néhány valós ismerős bejelölése még csak-csak megy, néhány cikket képesek megosztani, sőt esetenként alkalmazásokat is kipróbálnak (aztán fogják a fejüket, hogy tele van idézetekkel az üzenőfaluk és néhányan erősen rászoknak a játékokra). De teljesen ledermednek akkor, ha nemcsak időt tölteni szeretnének, hanem ismertséget szerezni maguknak vagy a weblapjuknak? 11

12 Ezer kérdés kavarog az agyában, ráadásul kezd skizó lenni, mert nem mindegy, hogy ő Józsi, A Közszereplő/Szakértő/Tanácsadó, vagy Józsi, A Magánszemély. Előbbi oldal, utóbbi profil. Még úgy is néz ki, pedig nagyjából, szóval ez valami fészbukos rafinéria és azt egyből észreveszi, hogy a kettőt nem szabad összekeverni, mert egyből lámának fogják nézni, pedig nem is sötétkék a szeme. Az üzleti oldalak tipikus dilemmái: Mi legyen a személyes és az üzleti bejegyzések megfelelő aránya? Milyen weboldalakról hozzon érdekességeket, ha a saját weblapon még nincs elegendő önálló bejegyzés? A cég logóját tegye ki profilképnek vagy a saját fejét? Mit írjon oda, hogy rólunk? Cégünk, a Józsi bt ben alapult és célunk a leghatékonyabb együttműködés partnereinkkel és ügyfeleink legeredményesebb kiszolgálása? Hogyan lehet a tucatsztorikat kerülni? Engedje másoknak, hogy üzenetet küldhessenek neki vagy se? Lehessen írni az idővonalára vagy se? Mennyiszer írjon? Nem fogják megunni, ha minden nap? Aztán azt olvassa, hogy napi kétszer is kéne írjon, de ugyanazt? Nem baj, ha minden nap bemásolja, hogy hajvágás olcsón? 12

13 A magánszemély (profil) klasszikus dilemmái Mit fognak szólni az idegenek, akiket bejelöl szakértőként? Miért jelölik őt mások? Huhh, biztos el akarnak adni nekik valamit... elvégre magából indul ki :) Miként beszélgessen "idegenekkel"? Mókásan, szerethetőként vagy komoly vállalkozóként? A cég logóját tegye ki profilképnek, a saját fejét vagy a kismacskáját? melyik a célszerűbb? Hogyan közölje az újakkal, hogy ő miben utazik? (Jaj, csak ne sablon üzenettel kezdjék, amikor bejelölnek valakit!) Honnan tudja, hogy a kirakott cikket nem rágták már le tegnap? Mi a ciki és a nem ciki infó? Mi van akkor, ha még kommentálják is? Hogyan lehet a beszólásokra felkészülni? Kiknek engedje, hogy üzenetet küldhessenek számára? Mindenkinek, de akkor minden hülyeséggel betalálják? Vagy csak ismerősöknek, de akkor lehet, hogy egy potenciális ügyfél üzenete nem jut el hozzá? Ha idegesíti valaki, letilthatja? Mit fog szólni ehhez a másik? Megtudja? Jelez neki a FB? Honnan fogja tudni, hogy letiltották? Van valami vírus is, és ha azt ő is megkapja? Tényleg sértegetni fogja az ismerőseit? (itt jegyzem meg, ez rémhír!) Ha regisztrálok, az majd pénzbe fog kerülni? Mit szól a felesége, ha meglátja, hogy Fatima Allahina mit írt neki a múltkor és milyen képet küldött? Hogy lehet ezt kitörölni? 13

14 Emberünk nekilát morfondírozni, és teszi ezt egészen addig, míg el nem ijeszti magát a Facebook használatától. Különösen, ha már olvasott olyan rémhírt, miszerint a KGB, a CIA, az FBI, a Nemzetvédelmi Hivatal stb., de még az állásinterjúztatók is árgus szemekkel lesik az embereket, megfigyelnek, adatot szereznek, adatot lopnak. Eszébe jut a cimborája figyelmeztetése, miszerint a vállalkozókat különösen megfigyelik, mert honnan telt horvát utazásra, ha 3 éve veszteséges a cég? Hopp, máris előszedhetik őt is, meg a könyvelőt is. A múltkor megbökte Facebookon a szomszéd nénit, erre ma azt olvassa, hogy az szexuális célzatú felhívás. Hogy nézzen ezek után a szomszéd néni szemébe? Aztán (hogy senki ilyen pórul ne járjon, mint ő) jóindulatúan megosztja, erre az emberek fele lehülyézi, hogy bedőlt ennek az ostoba rémhírnek. Hopp, máris ott tart, hogy nem neki való ez, hiába is mondják, hogy mindenkinek ott a helye és aki kimarad, lemarad. Ott a zabszem a fenekében, az ígéretes ingyenes lehetőség az ismertség megszerzésére, de nem mer élni vele. Emberünk berág. Pusztuljon ott az egész, ahol van, a tájára se néz hetekig. Eltelik pár hónap, mégiscsak felbátorodik, mert már a konkurencia is ott van a Facebookon, szóval neki is ott a helye! Belép és ledöbben. A múltkor már úgy-ahogy megszokta a Facebook kinézetét, aztán itt egy új külső, picit elmozdulnak a gombok, bejön egy rakás új funkció - bezzeg a jó öreg iwiwnél ilyen ötévente egyszer történik! 14

15 Aztán ha már merészkedik, akkor mitől lesz ő népszerű és jó arc? És ha vicceket mesél folyton, még ő lesz az ismert víz-gázszerelő? Kell egyáltalán az, hogy jó arc legyen? Elég, ha komoly szakértő, aki minden nap minimum napi 1 vízgázszereléssel kapcsolatos cikket oszt meg? Tehát a dilemma: jó arc vagy komoly szakértő? Szerintem a jó válasz: komoly szakértő, aki jó arc Ha bármilyen félelmed is van a Facebookkal kapcsolatban - tedd félre. Ha félsz tőle, ha nem félsz tőle, a Facebook akkor is olyan marad, amilyen. Őt toronymagasan nem érdekli, hogy te mit gondolsz róla. Egyedül a Te hozzáállásod tud megváltozni, a félelem ellen pedig csak a cselekedet az egyetlen hatásos módszer. 15

16 Személyes márka az üzleti oldalon Azt gondolnád, hogy mit neked személyes márka, mert pl. - van egy webáruházad, van benne termék. A vevő felmegy a webshopba, megrendeli és viszlát. - van egy boltod. Úgysem veled találkozik ott, hanem Marikával, az alkalmazottal. Felmerül a kérdés: kell neked egyáltalán ezzel foglalkozni? Azt gondolom, igen, mindenkinek, akinek a személye elengedhetetlen az értékesítés folyamán. Mert pl. te írod alá a hírlevelet. Te írod a blogot. Te vagy Az Abszolút Szakértő, aki a témában járatos. Avagy te akarsz lenni. Mondok egy példát: Pap Ágnes extra kosárméretű melltartókat forgalmaz webáruházában. Mondhatta volna, hogy ott a webshop, rendelj és menj a dolgodra. Ő azonban csavart egyet a megszokott dolgokon és előlépett a színfalak mögül ő, a nagy kosárméretű melltartók szakértője. Mennyivel más egy létező, szintén hasonló cipőben járó hölgytől kérdezni bármit is, mint egy lelketlen és személytelen webshop-admintól vagy férfi ügyfélszolgálatostól? Valamint az általa forgalmazott márkák máshol is kaphatóak. Abban a percben, hogy az ő személye megjelent, már volt egy valós ember egy cég mögött. Az emberrel lehet egyetérteni vagy sem, lehet szeretni, szimpatizálni vele, ellenkezni, vagy vitázni. És ha a hűség valahol kialakul, akkor azt kétféleképen siettetheted: a) beleölsz egy rakás pénzt a márkádba és a márka kitermeli a saját márkahűséges embereit b) szerethetővé válsz a saját üzletágadban. 16

17 Utóbbi olcsóbb és hamarabb képes létrehozni a hűséget. S amikor egy teltebb idombú hölgy melltartót választ, két szitu történhet. a) márkahűség és személyhez történő ragaszkodás hiányában felmegy a kereső különféle találataira, talál márkákat és árakat, megnézi az árukeresőt, megnézi az olcsóbb lehetőségeket és a kuponokat, majd megveszi ott, ahol szerinte a legolcsóbb. b) a másik esetben nem kérdés, hogy Ágitól vásárol még akkor is, ha az a márka megkapható valahol 10 Fttal olcsóban, mert tudja, hogy Ági ért hozzá, bármikor válaszol neki, Ági szerethető, Ági ismeri az ő problémáit és innentől személyes márkával megszerzett, röghöz kötött, hűséges vásárlókról beszélünk. És ebben a percben meg is válaszoltuk a kérdést, hogy mi legyen kinn az üzleti oldalad profilképén: hát Te, A Azakértő. A legtöbbször ezzel fognak találkozni a kezdőlapon, ahol mindenki más bejegyzései közé a tied is bekeveredik. Az emberek nem akarnak kft-vel, bt-vel beszélgetni, így az oldalad elnevezésekor ezt mellőzd. És HOPPÁ! Egy nagyon nagy lényegi eltérés jön a weboldalad látogatói és a Facebookos közönség között. A weboldalon célirányosan keresnek. Mit van, mennyiért. Ha szembejönne velük a szöveg, hogy céged ekkor és ekkor alapult, már lépnek is tovább. Senkit nem érdekelsz ott. Az érdekli, hogy mit árulsz, mennyiért adod. Ha a termék vagy szolgáltatás felkeltette a figyelmét, utána megy csak a rólunk vagy kapcsolat menüpontra, addig te nem vagy tétel. Csak ha felcsillan a szeme, akkor kíváncsi a búrádra. 17

18 A Facebookon pont fordítva működnek az emberek, más attitűddel jönnek-mennek, szörföznek. Ott elsősorban rád, az emberre kíváncsiak, aztán ha az ott látott kép fedi azt, amit elképzelnek egy szakértőről, akkor nyitottak lesznek másra is. Szóval elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amit meg kell értened. A Facebookon az emberek szeretnek kukkolni. A honlapodon pedig pont nem érdekelsz senkit. Coach ismerőseim is alátámaszthatják azt az állításomat, hogy a világon senki nem drukkol neked az édesanyádon kívül a vállalkozásodban. Még talán ő se, se a házastársad. Azt várja, mikor buksz bele, hogy ő megmondhassa, hogy megmondta. A testvérek, unokatestvérek irigyek, valójában a barátaid is. A konkurenseid meg pláne. A vevőid számára idegen vagy, őket sem érdekli, mikor alapult a céged, mikor kaptál milyen ISO tanúsítványt. De a Facebookon VÉGRE van lehetőséged elmesélni A Te Sztoridat. Méghozzá feszülten figyelő érdeklődőknek. Méréseim szerint 100 idegen, hirdetésből érkező emberkéből 30 kapásból megnézi a mérföldköveidet a céges oldalon. Elmondhatod végre, hogy milyen a céged. Mutass képet, amikor apáddal a telephely alapjait ástátok, a képen látszik a betonkeverő, a háttérben pedig a Trabant. Nem ciki, sőt! Végre egy pont, amit egy mezei ember megnézhet, egy kulisszatitok, amin annyi háttér-momentum van, hogy bőven válogathat, és kedvére azonosulhat velük. Egyáltalán nem gáz, ha azt gondolja: jééé, nekünk is ilyen Trabantunk van! Az én apámnak is ilyen sérója volt a 80-as években! Végre elérted azt, hogy azonosuljanak veled. Mutass hát be nekik minél több képet, mérföldkövet a cég 18

19 múltjából, ahol te is szerepelsz: konferencia részvétel, előadás, kerekasztal, szakmai képzés, új partner, új névjegykártya, új arculat, az első hirdetés, az első iroda, az ezredik vevő, a tizedik weboldal minden, ami alátámasztja bennük azt, hogy itt egy fazon, aki indult valahonnan, ezt meg azt csinálta és így lett szakértő. Nem csak úgy beleszületett a jóba, hanem van sztorija. Látod? Még ki se nyitottad a szádat, már megítélnek valahogyan, már valamilyen benyomást keltettél. Kelts hát olyat, amit te irányítasz, amilyenné te akarsz válni és látszódni nem másról beszélünk, mint a személyes márkádról. Beállíthatod azt, hogy az oldalad névjegyére kattintva megtekinthessék a nézelődők, hogy ki az oldal tulajdonosa és ott szerepelhet a neved, profilképed egy kattintható linkként, ami a profilodra mutat és onnantól fogva a profilodnak is segítenie kell azt a képet, ami rólad tükröződik vissza másokban. De egy fontos irányvonalat tarts szem előtt! Persze fontos, hogy mit gondolnak rólad. De ne egy bálványt kezdj el magadról építeni, hanem maradj önmagad. Azt a szakértőt emeld fel, aki te vagy és ne azt a szakértőt fényezd, aki akarsz lenni. 19

20 Szakértő imidzs a profilodon Vegyük egy követő-jelöltedet. Lát egy céget. Klikk a névjegyére. Ki az admin? Áhááá, megvan, ő az. Ó, szuper. És ki a tulaja? Van gyereke? Hány macskája van? Ez is egy olyan pasi, aki az autójával pózol? Ez is egy olyan nő, aki recepteket osztogat meg? Játszik Facebook-játékokkal? Bugyuta alkalmazások vannak a profilján? Megjelölgetik kajafotókon? Folyton politikai oldalakról osztogat meg mindent? *** Figyelem!!! Épp téged néz! Rólad van szó! *** Rólad mit látnak? Macskákat? Idézeteket? Cikkeket? Milyen videókat? Milyenek a barátaid? Beszólogatnak és oltogatnak, aláznak másol előtt? Azt hiszik, hogy jópofiznak, de valójában csak egy tucatemberré degradálnak, aki a kocsmában szájkaratézik a cimboráival, amikor már nem szomjas? Vannak sörözős képeid? Egy cimborám a Magyar Postánál dolgozik és valamiért nincs olyan fotó róla az elmúlt 10 évből, ahol ne lenne egy sör a kezében, pedig nem kőműves. Most, tíz év után először végre nem azzal szóltak be az ismerősei az esküvői fotójára, hogy Norbikám, hol a söröd? Idő kell ahhoz, hogy egy szokásod lecsengjen erről egy volt dohányos sokat tudna beszélni 20

21 Már biztosan hallottátok, hogy a vásárláshoz 7 impulzusnak kell érnie a vevődet. Itt is van egy rakás impulzus, ami éri azt a Facebook-felhasználót, aki épp téged stíröl. Mint például: 1. profilkép Ha már a céges oldalon nem a logód a lényeg, akkor a saját profilodra se a céges logót tedd ki. Ne is a lovacskát, se a cicát, se a gyereked. Személy szerint viszketést kapok azoktól az anyukáktól, akik szülés után megszűnnek létezni, csakis a gyerekük képe az övék, csakis többes szám első személyben tudnak beszélni voltunk pisilni, már ülünk. Még akkor se legyen kinn kiskutya a profilképeden, ha állatorvos vagy. Arra figyelj, hogy a profilképed ne csak 180*180 pixel méretben nézzen ki jól, hanem 15*15 pixeles méretben is, mert jóformán így fogják látni, amikor a bejegyzéseddel találkoznak a személyedre történt feliratkozás után. 2. borítókép Itt lehetsz igazán elvetemült. Sokkal hamarabb megjegyzed te is a punkot a buszon, mint a nyugdíjas mamát, pusztán azért, mert feltűnő. Az állatorvosos példánál maradva: ha ide lovakat teszel, akkor abban semmi extra nincs. Ha a személyes profilod borítóképén azonban gyufaházikók lesznek, valamint te, aki épp ragasztod: azt egy darabig nem fogják elfelejteni. Józsi, az állatorvos, akinek a gyufaépítészet a hobbija. És máris van valami személyes infójuk, amivel vagy tudnak azonosulni (kedvelni, elfogadni azt) vagy nem. A lovak ilyen esetben triviálisak, laposak. Az a céges oldaladra való, nem a privátodra. Az enyémen egy fóka van. Tegyek fel valami fészbúkos idézetet, viccet, képet, egy injekcióstűt Facebook felirattal, vagy más, FB-addikciós képet? Minek. Azt már ellőtték. Előadásaimról esetleg? Már azt is ellőtték mások. Marad a fóka 21

22 3. névjegy infó Itt blokkonként megadhatod, hogy kinek mit engedsz látni. Nincs tuti recept, hogy milyen infót tölts ki pontosan. Ha tréner vagy, akkor a kedvenc idézeted is fontos, míg ha tech szakember, akkor a kedvenc sportolód irreleváns infó, viszont sokakat érdekelhet, hogy egyetemi, főiskolai vagy tanfolyami a végzettséged, illetve van-e egyáltalán ilyen előképzettséged vagy csak egy önjelölt guru vagy a sok autodidakta közül. Ha több sulid van, akkor ez itt nem a hivalkodás helye, tedd ki azt, amelyik a legrelevánsabb a szakmád szempontjából. Fontos szem előtt tartani, hogy mi az a megnevezés, titulus, amiről felismernek és ha azt adod meg az utolsó projektnél, akkor a névjegyed mini, rövid részében is látható adat lesz. Titulus: ügyvezető, tulajdonos ez egy Kft szemszögéből talán fontos, de ha a tied a Tüptürüpp83 Kft, az nekik semmit nem mond. A projektnek legyen neve, ne a cégnek, ahol vagy amiben dolgozol. Kösd össze a profilodat az általad kezelt oldallal, hogy a munkahelyed egy kattintható link legyen, ami egyből a szakértői oldaladra visz. Még mindig 5 kérdésből átlagosan 1 arról szól, hogy miként tudná a kérdező a személyes ismerőseit a Facebook-oldalába zsúfolni ill. beleömleszteni (ilyen opció nincs, hacsak nem magadat mint profilt alakítod át oldallá), és az itteni feliratkozóit, azaz a Facebookos profiljának követői miért a profilját nézik és miért nem az oldalát De hiszen erről beszéltem, nem? Nem biztos, hogy a (csak) céged érdekli őt, hanem a te személyed, privát életed is olyan infó, ami neki hasznos. Szóval miért is ne vinnél látogatókat a Facebook-oldaladnak azzal, hogy már az első csekkolásnál megtalálhassa azt az oldalt, ahova amúgy is terelni szeretnéd az érdeklődőket? Az iskoláid, a munkáid, a családod, a kapcsolati infók ezek láthatóságáról is te dönts és már jó előre fontold meg, hogy milyen beállításokkal indulsz, azaz akarsz-e a profilodon figyelőkkel számolni, vagy annyira leprivátosítod, hogy nem is lesz ott semmi információ rólad? 22

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA Sokan arra várnak, hogy egyszercsak eljön majd az ő idejük és beindul az üzlet. Tanulják a marketinget, olvasnak róla mit kell tenni, eljárnak rendezvényekre, minden ötletbe belefognak, de valahogy soha

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával?

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Használd ezt a nagyszerű és ingyenes szolgáltatást olyan célokra, amelyek pénzt és időt takarítanak meg Neked, ügyfeleidnek és barátaidnak!

Részletesebben

Online Marketing Akadémia: INSTANT Karácsonyi Ötletcsomag

Online Marketing Akadémia: INSTANT Karácsonyi Ötletcsomag Karácsonykor mindenkinek égeti a zsebét néhány ezer vagy tízezer forint, amit muszáj elkölteni ajándékra! Ne feledd! Ilyenkor az emberek sokkal fogékonyabbak a vásárlási ajánlatokra! Most még van időd

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Árajánlat weboldal készítésére a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ ügyfelei részére

Árajánlat weboldal készítésére a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ ügyfelei részére Árajánlat weboldal készítésére a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ ügyfelei részére Responsive, dinamikus weboldal Alapcsomag tartalma Reszponzív, dinamikus weboldal Egyedi webdesign 1-5 menüpont

Részletesebben

5 ok, amiért a válságban még fontosabb a CRM

5 ok, amiért a válságban még fontosabb a CRM 5 ok, amiért a válságban még fontosabb a CRM A válságban nem elég keményebben dolgozni, sokkal okosabban is kell. Vállalkozása a CRM stratégiai alkalmazásával nyereségesebbé válhat és hatékonyabban szolgálja

Részletesebben

Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam.

Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan állítsam be az Outlook-ot ingyenes e-mail címhez? 10. lecke Hogyan állítsam be az Outlook-ot, ha

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

3 meglepő hiba, amit a legtöbb tanácsadó jóindulatból követ el - és hogyan korrigáld ezeket

3 meglepő hiba, amit a legtöbb tanácsadó jóindulatból követ el - és hogyan korrigáld ezeket Különkiadás 3 meglepő hiba, amit a legtöbb tanácsadó jóindulatból követ el - és hogyan korrigáld ezeket Még a legrutinosabb, legtapasztaltabb tanácsadók is gyakran belefutnak e három hiba valamelyikébe

Részletesebben

Kézikönyv a Bázis használatához

Kézikönyv a Bázis használatához Kézikönyv a Bázis használatához --- www.tiensbazis.com verziószám: 1.0 2015. december 1/9. oldal Előszó helyett Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam. Kedves TIENS Partnerünk! Gratulálok a döntésedhez,

Részletesebben

1) Egy a korodnak megfelelő chatszobában vagy, valaki elkéri a telefonszámodat és a címedet. Mit teszel?

1) Egy a korodnak megfelelő chatszobában vagy, valaki elkéri a telefonszámodat és a címedet. Mit teszel? Mobilsuli-kérdőív 1) Egy a korodnak megfelelő chatszobában vagy, valaki elkéri a telefonszámodat és a címedet. Mit teszel? a) Természetesen megadom. b) Csak a telefonszámomat adom meg. c) Nem adom meg

Részletesebben

marketing gyorsindító alapvetések

marketing gyorsindító alapvetések marketing gyorsindító alapvetések munkafüzet!1 Kiadja: Oláh Sándor Mérhető Marketing Megoldások 2015. Minden jog fenntartva. A jelen jegyzet tartalmának másolása, sokszorosítása, közzététele bármilyen

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

MINDEN HÉTRE EGY TIPP

MINDEN HÉTRE EGY TIPP MINDEN HÉTRE EGY TIPP 2016 VOTISKY PETRA - PSZICHOLÓGUS, COACH Minden hétre egy tipp! Célkitűző és célmegvalósító könyv Elektronikus kiadás Szerző: Votisky Petra Jelen könyv nem tekinthető személyre szabott

Részletesebben

Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát?

Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát? Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát? 1 Nagyobb látogatottság jobb ajánlatok több pénz 2 Amit helyettünk csinálnak kész rendszert működtetnek újabb ajánlatok hírlevél kiküldés ügyfélszolgálat

Részletesebben

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat!

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat! Honlapkészítés egyszerűen Tegyük tisztába a dolgokat! Az Internet beépült a mindennapjainkba A technikai fejlődésnek és a szélessávú Internet elterjedésének köszönhetően ma már weboldalak milliárdjai között

Részletesebben

sandor.janos@eloszto.hu 2010.12.03 korodiistvan08@gmail.com 2010.12.03 Türelem? 2010.12.02 sandor.janos@eloszto.hu 2010.12.02 Hunmagyar 2010.12.

sandor.janos@eloszto.hu 2010.12.03 korodiistvan08@gmail.com 2010.12.03 Türelem? 2010.12.02 sandor.janos@eloszto.hu 2010.12.02 Hunmagyar 2010.12. sandor.janos@eloszto.hu (Sándor János, 2010.12.03 12:42) Kedves Házisárkány:) Eljő aminek el kell jönnie! Ha sürgetjük, nem biztos, hogy az amit mi szeretnénk. Korszakunk nagy változás előtt áll. Szinte

Részletesebben

Kulcsok a megértéshez

Kulcsok a megértéshez Kulcsok a megértéshez Egyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a nem tudományos gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami

Részletesebben

Így ismerkedj az Everness Fesztiválon! Randi kalauz társkeresőknek

Így ismerkedj az Everness Fesztiválon! Randi kalauz társkeresőknek Így ismerkedj az Everness Fesztiválon! Randi kalauz társkeresőknek Az egyedülállók legtöbbször arra panaszkodnak, hogy nincs hol ismerkedni. Éppen ezért, ha már úgy adódott, hogy most épp társat keresel,

Részletesebben

Szia René! Kriszti. Szia René!

Szia René! Kriszti. Szia René! Én örömmel leírom a véleményemet, mert imádtam ezeket a foglalkozásokat. Bár lehet, pont rajtam láttad, hogy álmos vagyok és ezt esetleg unalom jeleként érthetted, de nem így volt. Egész nap ügyfelezek,

Részletesebben

MI AZ A KÖZÖSSÉGI MÉDIA MARKETING?

MI AZ A KÖZÖSSÉGI MÉDIA MARKETING? A közösségi média gyorsan utoléri az e-mail-t, amely eddig az elsőszámú online adat- és hírmegosztási módszer volt. A Facebook-nak már 1 milliárdnál is több felhasználója van, a Twitteren 55 millió üzenetet

Részletesebben

Így gyakorold a nyelvet! 8 tipp a kávészünetre

Így gyakorold a nyelvet! 8 tipp a kávészünetre Így gyakorold a nyelvet! 8 tipp a kávészünetre Kevés az időd, de szeretnéd nyelvtanulásra fordítani a kisebb és nagyobb szüneteidet? Nem akarsz a rövid szüneteidben is a számítógép előtt ücsörögve nyelvleckéket

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet

ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet I. KÉRDÉS SOR: MINTA Töltsd ki az alábbi táblázatot a jelenlegi gondolataid, tudásanyagod, feltételezéseid alapján.

Részletesebben

HORLUX Tájékoztató Tanfolyamszervezőknek

HORLUX Tájékoztató Tanfolyamszervezőknek HORLUX Tájékoztató Tanfolyamszervezőknek Tanfolyamszervezői segédlet Napjainkban egy oktatási cég portfóliójának népszerűsítése nem egyszerű feladat. Hogy őszinte legyek, mostanában szinte minden termék

Részletesebben

www.duen.hu www MÉDIA ajánlat a 201 20 2 1

www.duen.hu www MÉDIA ajánlat a 201 20 2 1 MÉDIA ajánlat 2012 www.duen.hu, a kezdõoldal 1999 óta mûködik a weblap, mint a magyar autósport élet vezetõ hírforrása. 3x nyerte el az MNASZ-tõl az ÉV AUTÓS HONLAPJA megtisztelõ elismerést. Több, mint

Részletesebben

SZKB_212_04. Munkahelykeresés Önéletrajz és állásinterjú

SZKB_212_04. Munkahelykeresés Önéletrajz és állásinterjú SZKB_212_04 Munkahelykeresés Önéletrajz és állásinterjú szkb_212_diak_book.indb 31 2007. 09. 10. 9:54:03 szkb_212_diak_book.indb 32 2007. 09. 10. 9:54:03 tanulói munkahelykeresés 12. évfolyam 33 D1 A cég

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés

A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés A weboldalakat, más néven honlapokat azért készítik, hogy egy személyt, vagy szervezetet, például egy alapítványt, megtaláljanak

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Közösségi marketing csomag. hotelek, panziók, apartmanok részére

Közösségi marketing csomag. hotelek, panziók, apartmanok részére Közösségi marketing csomag hotelek, panziók, apartmanok részére 1. A Közösségi marketing hotelek részére tartalma és célja Ezt a programcsomagot azoknak a hoteleknek, panzióknak, apartmanoknak hoztuk létre,

Részletesebben

9 üzleti fogás. PLUSZ Gyakorlati Segédlet. a fogások. alkalmazásához. amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében

9 üzleti fogás. PLUSZ Gyakorlati Segédlet. a fogások. alkalmazásához. amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében PLUSZ Gyakorlati Segédlet a fogások! alkalmazásához 9 üzleti fogás amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében Tanulmány + Gyakorlati Segédlet az OkosVállalkozás-tól www.okosvallalkozas.blog.hu

Részletesebben

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! 10/2. Képzeld el ezt a szituációt: Megismerkedtél egy nagyon vonzó pasival. Úgy érezted magad vele, mintha már ezer éve ismernétek egymást.

Részletesebben

professzionális e-mail kommunikáció

professzionális e-mail kommunikáció professzionális e-mail kommunikáció Kik vagyunk? A Targetmax 100% magyar tulajdonú vállalkozás, több mint 10 éves szakmai tapasztalattal az e-kommunikáció és online direkt marketing területén. Két területen

Részletesebben

Médiaajánlat. KIDSOASIS KFT. 2120 Dunakeszi, Pallag u. 26. T: +36 27 200 873 Fax: +36 27 200 872 info@kidsoasis.hu. www.kidsoasis.

Médiaajánlat. KIDSOASIS KFT. 2120 Dunakeszi, Pallag u. 26. T: +36 27 200 873 Fax: +36 27 200 872 info@kidsoasis.hu. www.kidsoasis. Médiaajánlat 1. Bemutatkozás A KidsOasis egy családbarát minősítési rendszer, egy bejegyzett tanúsító védjegy, és az ahhoz kapcsolódó szállásfoglalási portál. A szálláshelyeket egy több mint 50 feltételből

Részletesebben

GÁLIK PÉTER DIÁK MURPHY, avagy a problémák kezdete nem esik egybe a felnőttkor kezdetével. 1. rész. A felelet törvényei

GÁLIK PÉTER DIÁK MURPHY, avagy a problémák kezdete nem esik egybe a felnőttkor kezdetével. 1. rész. A felelet törvényei GÁLIK PÉTER DIÁK MURPHY, avagy a problémák kezdete nem esik egybe a felnőttkor kezdetével 1. rész A felelet törvényei FELELETELKERÜLÉSI ALAPTÖRVÉNY Ha a tanár azt keresi, hogy ki feleljen: 1. Szedd össze

Részletesebben

41 marketing teendő, ami gazdaggá tesz

41 marketing teendő, ami gazdaggá tesz 41 marketing teendő, ami gazdaggá tesz Jagodics Rita Kedves Vállalkozó Társam! A világ legnagyobb vállalatainál, az Apple-nél, a Samsungnál, de még a sikeres magyar vállalatoknál is, mint például a Szentkirályi

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

Olyan fotót válassz, amit mondjuk az önéletrajzodhoz is szívesen betennél. a kép tartalma nem lehet sértő vallási, faji, erkölcsi szempontból;

Olyan fotót válassz, amit mondjuk az önéletrajzodhoz is szívesen betennél. a kép tartalma nem lehet sértő vallási, faji, erkölcsi szempontból; GYIK Mi a munkatarsaim.hu oldal? Egy közösségi oldal, ahol megtalálhatod a munkatársaidat, volt munkatársaidat, és azokat, akikkel munkád során kapcsolatba kerültél. Persze tudjuk, hogy őket egyébként

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Közösségi marketing 2015-ben. Facebook kommunikáció miért kell?

Közösségi marketing 2015-ben. Facebook kommunikáció miért kell? Közösségi marketing 2015-ben Facebook kommunikáció miért kell? Hidasi Judit Író (Húsz éve ír és szerkeszt, öt regényt írt közben) Kommunikátor (PR és Közösségi Marketing szakértő Uzine Communications)

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben

Start: 2013. augusztus 29.

Start: 2013. augusztus 29. Start: 2013. augusztus 29. Online passzív jövedelem kötelező ajánlás nélkül! A világ első olyan programja, ahol NEM KELL SZPONZORÁLNI (!) mégis lehet pénzt keresni, jövedelmet építeni. Nagyon egyszerű

Részletesebben

Én akarom, így akarom, most akarom!

Én akarom, így akarom, most akarom! 2 fotók: Belényesi Tímea (http://timeabelenyesi.blogspot.com) Én akarom, így akarom, most akarom! Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ahogy azt az augusztusi számban ígértem, a szeptemberi megjelenést a dackorszak

Részletesebben

A Viszonteladói Árbevétel- Növelés Szisztémája 2015. Június 11.

A Viszonteladói Árbevétel- Növelés Szisztémája 2015. Június 11. A Viszonteladói Árbevétel- Növelés Szisztémája 2015. Június 11. PROGRAM, CSOMAG 3 ÖSZTÖNZŐ RENDSZEREK 2 HITELESSÉG 1 A NÖVEKEDÉS Kísérlet: hányan követik a piros lámpánál az átkelő férfit 1,5 szer többen

Részletesebben

A hipnotikus prosi. Ha a cég- vagy termékismertetőd szinte önmagától is elad, akkor itt fejezd be az olvasást!

A hipnotikus prosi. Ha a cég- vagy termékismertetőd szinte önmagától is elad, akkor itt fejezd be az olvasást! A hipnotikus prosi Ha a cég- vagy termékismertetőd szinte önmagától is elad, akkor itt fejezd be az olvasást! Még itt vagy? Akkor hadd mutassam meg, hogy mitől válik érdekessé, eldobhatatlanná egy prosi,

Részletesebben

A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján

A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján Pajor Ferenc National Instruments Hungary Értelmezés. A számítástechnikai vállalatok, egységek, osztályok sikeres működése

Részletesebben

LakásTakarékPénztár 2016. Oktatási anyag

LakásTakarékPénztár 2016. Oktatási anyag LakásTakarékPénztár 2016 Oktatási anyag Global Alkusz Független Pénzügyi Képviselet www.legjobbalkusz.hu Cím: Mosonmagyaróvár, Kossuth Lajos u. 14. Tel.: 20/3164780 Fax: 0696/566075 Gondolja újra pénzügyi

Részletesebben

Mitől jó egy weboldal?

Mitől jó egy weboldal? 1 Mitől jó egy weboldal? Mitől jó egy weboldal? Készítette: Pálinkás Róbert Csatlós Csaba 2 Mitől jó egy weboldal? Ellenőrző lista A Marketingzseni módszer négy lépésből áll (bővebbet a módszerről a www.marketingzseni.hu

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Te is erről álmodsz? Íme 3 lehetséges út!

Te is erről álmodsz? Íme 3 lehetséges út! Te is erről álmodsz? Íme 3 lehetséges út! Van egy olyan tévhit, amivel nap-mint nap találkozok a munkám során, és sajnos egyeseknek kifejezetten célja is, hogy ezt a tévhitet erősítse, mert így a hiszékeny

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Az előadás módszerének hatása a közlés hatékonyságára, a közönség szimpátiájának elnyerésére és az énhatékonyság

Az előadás módszerének hatása a közlés hatékonyságára, a közönség szimpátiájának elnyerésére és az énhatékonyság Az előadás módszerének hatása a közlés hatékonyságára, a közönség szimpátiájának elnyerésére és az énhatékonyság érzésére az SZTE Pszichológiai Intézetének minikonferenciáján Hallgató Emese 2012. május

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

NÉHÁNY ÓRÁS MARKETING TERV

NÉHÁNY ÓRÁS MARKETING TERV NÉHÁNY ÓRÁS MARKETING TERV Copyright Odrovics János 2008 www.dmgyar.hu - 0 - MARKETING TERV NÉHÁNY ÓRA ALATT Tudom, hogy meglepő, de a marketing terved alapja a matek. Megmagyarázom... A legfőbb célod

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

Akár tótágast is állhatsz!

Akár tótágast is állhatsz! Akár tótágast is állhatsz! Elızı cikkemben már érintettem a vállalkozás lélektani oldalát, és még a mostaniban is ezt a fonalat fogom folytatni. Én sajnos azt tapasztalom, hogy egy-két igazán fantasztikus

Részletesebben

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL 2015 15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL Álláskeresői e-book Álláskeresői e-book kiadványunkban hasznos tippeket adunk az álláskeresőknek, hogy sikeresek legyenek a keresésben és később

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

WebResponder SUPPORT tananyag

WebResponder SUPPORT tananyag WebResponder SUPPORT tananyag I. AZ ELSŐ LÉPÉSEK 1. A kampány megtervezése Hírlevél küldő rendszert több célból is használhatsz: konkrét értékesítési folyamatot valósíthatsz meg a segítségével, használhatod

Részletesebben

Érvényes: 2013. július 15-től

Érvényes: 2013. július 15-től Érvényes: 2013. július 15-től 1 Gratulálunk! Épp most csatlakoztál az egyik legjobb kapcsolati marketing céghez! Most vagy azon az úton, amelyen eljuthatsz addig az életszínvonalig, amiről mindig álmodtál...és

Részletesebben

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os A Freeway To Success hasonlóan gondolkodó vállalkozók csapata, amely azért működik együtt, hogy tagjainak biztosítsa a vagyonteremtéshez szükséges eszközöket és információkat. A Freeway To üzlettulajdonosokból,

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél!

7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél! 7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél! Nicholas Victor www.ferficsabitas.com A hetedik végzetes hiba, amit a nők elkövetnek párválasztáskor: Irreális igényeid vannak,

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

A játék tartozékai és előkészületei. 3-5 játékos részére, 10 éves kortól

A játék tartozékai és előkészületei. 3-5 játékos részére, 10 éves kortól A játék alapötlete Valahol az ismert világ peremén rejtőzik a mesés kincseket rejtő völgy, a csodás Valdora. A világ minden részéről érkeznek ide a kalandorok, hogy hírnévre és gazdagságra tegyenek szert.

Részletesebben

Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe?

Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe? Hogyan jött az üzleti rész? Hogyan csöppentem a DXN üzletbe? Amikor első kisbabámat vártam, a munkahelyem megszűnt. Elgondolkodtam, mihez fogok kezdeni, ha nem találok később sem munkahelyet. A kisgyermekes

Részletesebben

T I P P E K V E Z E T O K N E K

T I P P E K V E Z E T O K N E K S T Í L U S T I P P E K V E Z E T O K N E K 7 TÁSKAVÁLASZTÁSI ARANYSZABÁLY ami segít felturbózni a munkahelyi imidzsedet (és az önbizalmadnak is szárnyakat ad) Milyen táskát hordasz? És mit gondolsz, milyen

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

Hogyan tervezz? 45 óra munka 1 héten. 20 óra munka 1 héten. 10 telefonhívás. 26 27 telefonhívás. 8 sikeres meghívás 21 sikeres meghívás

Hogyan tervezz? 45 óra munka 1 héten. 20 óra munka 1 héten. 10 telefonhívás. 26 27 telefonhívás. 8 sikeres meghívás 21 sikeres meghívás Hogyan tervezz? 20 óra munka 1 héten 45 óra munka 1 héten 10 telefonhívás 26 27 telefonhívás 8 sikeres meghívás 21 sikeres meghívás 7 találkozó 4 csatlakozó 18 találkozó 10 csatlakozó Csatlakozónként 100

Részletesebben

Írta: Pinezits Csaba

Írta: Pinezits Csaba Hogyan kerüljük el az Internetes ingatlan-hirdetések csapdáit? Írta: Pinezits Csaba Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános elõadás, bármilyen egyéb felhasználás, az egyes fejezetekre

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

AU PAIR? Miért ne?! Lélekemelő és tanulságos szösszenet két sokdiplomás gyermekfelvigyázó tollából! Olvass, nevess, sírj velünk!

AU PAIR? Miért ne?! Lélekemelő és tanulságos szösszenet két sokdiplomás gyermekfelvigyázó tollából! Olvass, nevess, sírj velünk! AU PAIR? Miért ne?! Lélekemelő és tanulságos szösszenet két sokdiplomás gyermekfelvigyázó tollából! Olvass, nevess, sírj velünk! Írta és rendezte: leendő dr Ádám Tímea & leendő dr Molnár Diána 1 Belső

Részletesebben

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com 1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő Nicholas Victor www.csabitasakademia.com Tartalom: 1. Hipnotikus Csábítás technika:... 2 Benned van az erő... 2 Nicholas Victor www.csabitasakademia.com...

Részletesebben

Tartalom. Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? Mit kérdezz meg az Educatio-n?

Tartalom. Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? Mit kérdezz meg az Educatio-n? Továbbtanulási kisokos 2012 Tartalom Hogyan tájékozódj egy felsőoktatási intézményről? 3 Mi alapján válassz felsőoktatási intézményt? 6 Mit kérdezz meg az Educatio-n? 9 Mire figyelj egy nyílt napon? 12

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Üdvözlök mindenkit a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésen. Kérdezném, hogy a mai VÉT-nek adjunk-e egy időkorlátot, meddig tervezzük a mai VÉT ülést tartani. Tessék?

Részletesebben

Telefonos meghívás 2012.11.07. Görözdi Dóra Kocsis Zoltán

Telefonos meghívás 2012.11.07. Görözdi Dóra Kocsis Zoltán Telefonos meghívás 2012.11.07 Névlista 5 lista, ami megváltoztatja az életed 1. Üzleti kapcsolatok 2. Akiknek egészségi problémájuk van/sportolnak/ egészségmániások 3. Potenciális viszonteladók 4. Nemzetközi

Részletesebben