Fáber Ágoston. Népszavazás, de vajon miről?

Átírás

1 Fáber Ágoston Népszavazás, de vajon miről? Valójában Magyarországon mindenki igent akar mondani, legfeljebb nem mindenki tudja pontosan, hogy mire. (Orbán Viktor február 13-i évértékelője) A közelgő népszavazás komoly kommunikációs küzdelmet indított el a kormány és az ellenzék legnagyobb pártja között, s a hazai sajtóorgánumok, internetes portálok, rádió- és tévécsatornák jelentős felületet szenteltek annak, hogy a szavazás előtt álló polgárok számára felvázolják a különböző alternatívák mellett vagy ellen szóló érveket, és a vitatkozó felek számára is lehetőséget adtak, hogy saját álláspontjukat kifejthessék. A népszavazás kérdéseit, aki csak tehette, jól körbejárta, de egy dologgal adós maradt mindenki: a népszavazás értelméről vagy inkább értelmetlenségéről senkinek sem maradt energiája komolyan elgondolkodni. Ha feltesszük márpedig feltesszük hogy a népszavazás (nem csak a mostani, hanem az intézmény általában véve) komoly kihívásokkal küzd a tekintetben, hogy alapvető funkcióját betöltse, vagyis a nép véleményének kifejezését és érvényre jutását megvalósítsa, az egész huzavona a lehetséges válaszok értelmezése körül úgy, ahogy van értelmét veszti. Először is Amikor a népszavazáson véleményt alkotunk egy kérdésben, valójában nem csak abban az egy kérdésben alkotunk véleményt. A kérdésről nem egyszerűen a feltett formájában nyilatkozunk, hanem abban a formájában, ahogyan a kérdést a magunk számára értelmezzük, saját magunk számára lefordítjuk. Ha például az embereknek azt a kérdést tennénk fel (mint ahogy időnként fel is teszik), hogy Ön szerint, ha most vasárnap lennének a választások, melyik párt nyerné - 1 -

2 azokat?, az MSZP és a Fidesz szimpatizánsainak válaszai közötti megoszlás jelentős eltérést mutatna (mint ahogy szokott is mutatni): a Fidesz szimpatizánsai-szavazói nagyrészt a Fidesz győzelmét prognosztizálnák, az MSZP szavazói pedig nagy arányban (legalábbis a Fidesz szavazóinál lényegesen nagyobb arányban) válaszolnák azt, hogy az MSZP nyerné a választásokat. Az emberek preferenciáikat, vágyaikat még az olyan egyszerű kérdésekre adott válaszaikba is belevetítik, mint az, hogy Ön szerint, ha most vasárnap lennének a választások, melyik párt nyerné azokat?. E kérdést nagy részük a saját maga számára így fordítja le: Melyik párt győzelmét szeretné látni a most vasárnapi választásokon? Ha az emberek saját vágyaikat nem vetítenék bele a kérdésbe, a Fidesz és az MSZP szimpatizánsai által adott válaszok nagyjából egybeesnének, ugyanakkora arányban számítanának az MSZP vagy a Fidesz győzelmére, vagyis, amennyiben feltételezzük az emberekről, hogy tájékozott és racionális módon alkotnak véleményt, az eredménynek egész egyszerűen megközelítőleg a közvéleménykutató-cégek által prognosztizált számokat kellene tükröznie mindkét táborban. Mert hát a tájékozott és racionálisan gondolkodó szavazónak honnan máshonnan lenne fogalma a várható eredményekről, mint a tudományos alapokon álló, elfogulatlan közvélemény-kutatásokból? A kérdések értelmezésében rejlő bizonytalanságnak köszönhetően a közelgő népszavazáson felteendő kérdésekre adott válaszok legalább kétféleképpen értelmezhetők: a kormány álláspontja szerint a népszavazás csak az adott konkrét kérdésekről szól, az ellenzék szerint viszont a kérdésekre adott válaszaikon keresztül a kormány egész politikájára mondanak nemet. Mindkét álláspont igaz és védhető, és tulajdonképpen ez okozza a problémát: nem tudhatjuk, pontosan mire is szavaznak az emberek. Ki erre, ki arra

3 Másodszor A közvélemény-kutatási szituációk eleve problematikusak, erre hívja fel figyelmünket Pierre Bourdieu A közvélemény nem létezik című írásában. Egyrészt a közvélemény érvel Bourdieu mindig erők egymásnak feszülése: statikusan, pillanatfelvétel formájában nem megragadható, hiszen egy folyamatról, dinamizmusról van szó. Emellett konstatálja Bourdieu a közvéleménykutató-cégek a válaszmegtagadók arányát figyelmen kívül hagyják, kiiktatják az arányokból a nem válaszolók arányát, az igenek és nemek arányát pedig már a nem válaszolók nélkül újrakalkulálják, noha a nem válaszolók jelentős aránya fontos problémát feszeget: vajon miért van az, hogy míg egyes kérdésekben csak elenyésző a válaszmegtagadók aránya, addig már kérdésekben az emberek láthatóan öncenzúrát gyakorolnak, vagyis inkompetensnek nyilvánítják magukat a kérdésben azáltal, hogy megtagadják a válaszadást? Bourdieu szerint a válaszmegtagadók arányától és annak elemzésétől hiba lenne eltekinteni, az ugyanis fontos információkat hordoz magára a feltett kérdésre vonatkozóan. Például minél inkább politikai egy kérdés, a válaszmegtagadók között a nők aránya a férfiakhoz viszonyítva annál magasabb. Emellett az a tény, hogy valaki nem válaszol vagy nem tud válaszolni, még nem jelenti azt, hogy ne lenne legalább valamilyen diffúz véleménye az adott kérdésben, ami éles helyzetben könnyedén határozottabb formát ölthet. Ehhez a problémához társul egy újabb: a közvélemény-kutatási helyzet (tehát az a helyzet, amelyben egy kérdezőbiztos valakinek feltesz egy kérdést), nem veszi figyelembe a véleményformálódás legalapvetőbb jellemzőjét: az emberek véleménye általában társas helyzetekben alakul ki, formálódik és nyer kifejeződést, s számukra fontos támpontot, igazodási pontot jelent az, hogy barátaik, rokonak, a hozzájuk hasonlók, vagy épp ellenkezőleg, teljesen más társadalmi csoportok tagjai hogyan vélekednek egy-egy kérdésben. Amennyiben tehát egy embert a környezetéből kiragadva, mesterséges szituációba helyezve faggatunk véleményéről, könnyen hamis képet kaphatunk. A közvélemény-kutatásnak, és így a népszavazásnak is megvannak a korlátai abban az értelemben, hogy az emberek valós véleményének feltérképezésére csak korlátozottan alkalmasak. Ez egyrészt az emberi természet sajátosságaiból, másrészt pedig abból adódik, hogy a vizsgálati módszerek nem elég kifinomultak, s nem mindig veszik figyelembe az - 3 -

4 emberi természet antropológiai sajátosságait. Jelenlegi eszközeinkkel nehézségbe ütközik a véleményformálódás természetének tekintetbe vétele. Harmadszor Az imént a közvélemény-kutatás nehézségeiről ejtettünk néhány szót, mégis, nem tehetjük meg, hogy nem teszünk említést egy rendkívül érdekes közvélemény-kutatásról, amelyet a Medián készített, s amelynek tanulságait szeptemberben tette sajnos csak szűkszavúan közzé. A felmérésnek hatalmasat kellett volna szólnia, de ki tudja, miért, szó is alig esett róla a médiában. Az elemző cég augusztus elején egy, az ország felnőtt lakosságát reprezentáló 1200 fős mintán az akkor lehetségesnek tűnő népszavazási kérdésekre adott válaszok megoszlását vizsgálta. Kilenc kérdést tettek fel az embereknek egyidejűleg: egyrészt a Fidesz által, másrészt pedig a Kálmán László nyelvész által szerkesztett kérdéseket. A dolog érdekessége az volt, hogy a nyelvész által javasolt kérdések értelmükben (hozzávetőlegesen) ellentétesek voltak a Fidesz kérdéseivel, tehát aki a Fidesz valamelyik kérdésére igennel válaszolt, annak logikusan a nyelvész megfelelő ellenkérdésére nemmel kellett voksolnia. A tapasztalat azonban ezzel homlokegyenest ellenkező. Következzen egy részlet a Medián honlapján közzétett értékelésből: [ ] a legfontosabb rendező elv az igent mondás volt: a kérdezettek 16 százaléka az összes kérdésre igennel szavazna, 32 százalékuk pedig csak a patikán kívüli gyógyszerforgalmazást érintő kérdések egyikére mondott nemet. Ezek az arányok főleg ahhoz képest tűnnek nagynak, hogy csak a kérdezettek 4 százaléka volt pártpolitikai értelemben maximálisan következetes: 3 százalékuk szavazott igennel a Fidesz, és nemmel vagy távolmaradással Kálmán László valamennyi kérdésére, és további 1 százalék adott teljes mértékben a kormány álláspontjának megfelelő válaszokat. Az eredmény több mint érdekes: egyrészt optimizmusra adhat okot, hogy úgy tűnik, még a különböző pártok elkötelezett szimpatizánsai is el tudnak olykor-olykor az általuk preferált párt által sulykolt álláspontoktól vonatkoztatni. Másrészt azonban kénytelenek vagyunk megállapítani: a Medián felmérésének eredményei azt mutatják, a népszavazás érvényessége, hitelessége megkérdőjelezhető. Joggal merül fel ugyanis a kérdés: hogyan - 4 -

5 tekinthetnénk szentírásnak a nép véleményét, ha a nép véleménye is aszerint változik, hogy a feltett kérdés hogyan van megfogalmazva? Nagyon úgy tűnik, az nagy része elsiklott afelett az aprócska tény felett, hogy a kérdéspárok tartalmilag ellentétesek voltak egymással. A Medián felmérésével a közvetlen demokrácia egyik sarkköve: a racionális, logikusan gondolkozó és tájékozott állampolgár képe törik apró darabokra. Amennyiben Orbán Viktor február 13-i évértékelőjén elhangzott szavait komolyan vesszük, az megadja a kegyelemdöfést a népszavazásnak: valójában Magyarországon mindenki igent akar mondani mondja, legfeljebb nem mindenki tudja pontosan, hogy mire. Ha Orbánnak igaza van, és tényleg ilyenek az emberek márpedig a Medián felmérése ezt valószínűsíti, akkor (többek között Orbán szándékaival ellentétben is) az egész népszavazás hitelessége válik kérdésessé. Az elemzés bővebb változata a pénteki Élet és Irodalomban olvasható