9.) Kalocsa, Meszes Duna-part aktívturisztikai fejlesztése (DAOP pályázat) 184/2010. öh. módosítása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "9.) Kalocsa, Meszes Duna-part aktívturisztikai fejlesztése (DAOP pályázat) 184/2010. öh. módosítása"

Átírás

1 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 19-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Loibl László Rumi László Szabó Patrik Török Ferenc Turi Tibor Juhász Gábor Marsovszky Lászlóné Simon Zoltán Tihanyi Tiborné Török Gusztáv Andor Varga Nelli Képviselő 12 fő Tanácskozási joggal jelenlévők: Dr. Kiss Csaba aljegyző Polgármesteri Hivatal osztályvezetői: Boromisza Viktor (osztályvezető helyett) Hajdú István Bleszákné Korsós Hajnalka Zsiga Ferenc Vargáné Tóth Mária Török Ferenc polgármester: Köszönti az ülésen megjelent képviselőket, érdeklődőket, a Polgármesteri Hivatal dolgozóit. Megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes, mivel a 12 képviselőből 12 képviselő jelen van. Jegyzőkönyv-hitelesítőnek Varga Nelli és Turi Tibor képviselőket javasolja. Képviselő-testület a polgármester jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatát egyhangúlag elfogadta. Török Ferenc polgármester: Javasolja, hogy a testület a meghívóban szerepelő napirendeket tárgyalja, valamint a helyben kiosztott napirendi pontokat tárgyalják meg: 9.) Kalocsa, Meszes Duna-part aktívturisztikai fejlesztése (DAOP pályázat) 184/2010. öh. módosítása

2 2 10.) évi folyószámla hitelkeret módosításához felajánlott fedezet megváltoztatása 11.) Pályázat nyári gyermekétkeztetés biztosításához 12.) Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása A 9. és 10. napirend visszatérő téma, a 11. és 12. napirendet sürgősséggel javasolja megtárgyalni. Egyéb ügyek keretében kerül sor a városi kitüntető díjak javaslatételére és az Első Duna- Kavics Kft. kérelmének tárgyalására és a polgármesteri tájékoztatóra. Kéri a testület állásfoglalását sürgősségi indítványaival kapcsolatban. Képviselő-testület a polgármester sürgősségi indítványait egyhangúlag elfogadta. Török Ferenc polgármester: Más javaslat nem lévén, kéri a testület állásfoglalását a napirenddel kapcsolatban. Képviselő-testület a napirendet egyhangúlag elfogadta. N A P I R E N D : 1.) Új biomassza tüzelésű kazánház kialakítására és távhő ellátó hálózat kiépítésére, és gazdasági társaság alapítása Előadó: Török Ferenc polgármester 2.) Átfogó értékelés a Városi Gyámhivatal évi tevékenységéről Előadó: Zsiga Ferenc gyámhivatal-vezető 3.) Átfogó értékelés a jegyzői hatáskörben végzett gyámhatósági munkáról és az ehhez kapcsolt feladatokról Előadó: Dr. Kiss Csaba aljegyző 4.) KalocsaKOM Kft évi egyszerűsített beszámolója Előadó: Török Ferenc polgármester 5.) KalocsaKOM Kft könyvvizsgálói megbízás Előadó: Török Ferenc polgármester 6.) Kalocsa Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet főigazgatói álláshelyére benyújtott pályázatok véleményezése Előadó: Török Ferenc polgármester 7.) II. számú fogorvosi körzet értékesítése és helyettesítése Előadó: Török Ferenc polgármester 8.) Közterület elnevezése Előadó: Szabó Patrik képviselő 9.) Kalocsa, Meszes Duna-part aktívturisztikai fejlesztése (DAOP pályázat) 184/2010. öh. módosítása Előadó: Török Ferenc polgármester

3 3 10.) évi folyószámla hitelkeret módosításához felajánlott fedezet megváltoztatása Előadó: Török Ferenc polgármester 11.) Pályázat nyári gyermekétkeztetés biztosításához Előadó: Török Ferenc polgármester 12.) Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása Előadó: Török Ferenc polgármester 13.) Egyéb ügyek - városi kitüntető díjak javaslattétele - Első Duna-Kavics Kft. kérelmének tárgyalása - Polgármesteri tájékoztató 1.) Új biomassza tüzelésű kazánház kialakítására és távhő ellátó hálózat kiépítésére, és gazdasági társaság alapítása (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: A napirendi pont anyagát megkapta a testület, ehhez most kaptak egy kiegészítő anyagot is. Azonban a legpontosabb képet akkor kapják, ha Méhn Imrétől, a WIS Befektetési és Kereskedelmi Zrt. munkatársától meghallgatnak egy komplex prezentációt a témában. Méhn Imre WIS Zrt. munkatárs: Röviden bemutatkozik. A cégük magyar tulajdonú, miskolci alapítású befektető társaság. Elsősorban ingatlanfejlesztéssel foglalkoztak az elmúlt évben, Budapesten egy m 2 nagyságú ipari parkot épített és működtet a cég. Több vidéki ingatlan fejlesztése is a nevükhöz köthető pl. egy sárvári szálloda több mint 10 milliárd Ft-os fejlesztése. Amikor a gazdasági válság bekövetkezett, megvizsgálták, hogy milyen egyéb befektetési lehetőségek kínálkoznak végül a megújuló alapú energia-befektetés mellett döntöttek. Az első cégüket 2 évvel ezelőtt alapították meg Miskolcon, az önkormányzat és a WIS Ztr. közös befektetéseként egy 3 MW teljesítményű városi fűtőművet építettek. Egy másik beruházásuk biogáz hasznosításával foglalkozik. (a prezentáció írásban mellékelve) Loibl László képviselő: Az előterjesztést látva egy régi mondás jutott az eszébe: Merjünk nagyokat álmodni! Ezzel egyet is ért, próbáljanak nagyokat álmodni, mert úgy lehet előrehaladni. Az előterjesztéssel kapcsolatban kíván néhány szót szólni. Az első oldal közepén szerepel: másrészt csökken az üvegház gáz kibocsátás. Nincs üvegház gáz, üvegházhatást kiváltó gáz van. Ezt mindenképp javítsák. Sok helyen találkozik azzal, hogy a kórház, mint a legnagyobb gázfogyasztó, gázfogyasztásának kiváltása a projekt egyik legfontosabb eleme. Tudomása szerint a kórház fűtésrekonstrukciójára KEOP-os pályázaton nyert az önkormányzat és ez megvalósításra is kerül. Egyébként a pályázat fontos eleme volt, hogy a beruházási érték 25%-nak megújuló energiát kell tartalmaznia. Ennek kapcsán egy nagyméretű napkollektor-telep kerül kiépítésre. Az itt előállított melegvíz pedig elektromos energiát fog kiváltani, mert a teljes hűtő-klíma

4 4 rendszer absztrakciós hűtéssel fog megvalósulni és nem elektromos árammal. Tehát eleve adott, hogy a kórház átesik egy fűtéskorszerűsítésen, illetve alternatív energia is beépítésre kerül. Erre a projektre mint minden uniós projektre 5 éves fenntartási kötelezettség van. Ezt a projektcég tudja? Tehát ha megvalósul ez a projekt a kórházban, akkor 5 éven keresztül üzemeltetni kell ezt a kazánrendszert. Örülne, ha a gázt ki lehetne váltani, de mint a prezentációban is elhangzott teljes egészében ez nem lehetséges. Tavalyi számot tud mondani: több mint 23 millió Ft alapdíjat fizettek a város intézményei (kórház nélkül), ha be sem gyújtottak. Tehát úgy gondolja, hogy a gáz kiváltása a város szempontjából jó lenne, de nem lehet teljesen kiváltani. Meg kell tartani a fűtés biztonságát. Az elmúlt fél évben kapcsolatba került a megújuló energia iparágával, azt tapasztalta, hogy a faforgács helyett a fapellet használatát favorizálják. Az erőművek nem szeretik a faforgácsot, csak pelletet vesznek át. Az oka az, hogy a faforgács nedvességtartalma 40-50% között van, jellemzően 45% környékén. Ez a kazánnak és az égésnek nem nagyon tesz jót. Mindenképp a kalkulált hő egy részét vissza kell forgatni az anyag szárítására, hogy el tudják égetni. Úgy gondolja, hogy nem biztosan ez a legjobb irány. Ismerve az intézmények gázfogyasztását - (ismét a kórház nélkül) ami kb m 3 -re tehető éves szinten -, ennek kiváltásához évente t faaprítékra lenne szükség. Az alapanyag biztosítása is nehéz dolog lenne, t faapríték az nem kevés. Méhn Imre WIS Zrt. munkatárs: Egy Binder-technológiájú kazánt építenek Miskolcon, ilyen működik 8 éve Mátészalkán. Ez a kazán úgy lett kifejlesztve, hogy 40-45% nedvességtartalmú tüzelőt el tudjon égetni. A pellet egy összepréselt, tipizált, alacsonyabb nedvességtartalmú anyag. 1 MW teljesítmény felett nem éri meg sem pellettel, sem brikettel tüzelni. Kb. 2 kg pellettel lehet kiváltani 1m 3 földgázt. Ez most kb. 64 Ft. A brikett kicsit olcsóbb, de a faaprítékkal kb. 30 Ft-ból lehet megoldani. Hangsúlyozni szeretné, hogy a technológia erre lett kifejlesztve, tehát olyan égetőberendezés, amely erdészeti faaprítékot éget el. Ha energiaültetvényről beszélnek, akkor 1 ha területről kb. 20 t anyagot lehet kitermelni. Ha nem csak az intézmények, hanem a kórház részbeni energia-kiváltása megvalósulna, akkor t feletti faigényről lenne szó. A miskolci példát azért mutatta be, mert ott részben a városi cégtől, részben fahulladékból, tehát több forrásból oldják meg. Ez a pályázat egyik része is, mert be kell mutatni, hogy milyen forrásból kívánják biztosítani az igényeket. Ez soknak tűnhet, de a meglévő forrásokból rendelkezésre áll. A kórházra vonatkozóan pedig meg kell tartani, a kiváltás csak részben történhet meg a gáz megkerülhetetlen. A gázkazán ki-be kapcsolható, egy biomassza-kazán esetében ez nem lehetséges 50% alá nem szabályozható illetve a csúcsigényeknek sem megfelelő. Török Gusztáv Andor képviselő: A pénzügyi részt szeretné átnézni, hiszen nyilván a várost ez a dolog érinti leginkább millió Ft a beruházás, ebből 850 millió saját erő kell. A saját erő önrésze 40%, ezt a saját erőt ki teszi le? A cég vagy a tulajdonosok? Ki pályázik? A pályázat hogyan áll össze? Méhn Imre WIS Zrt. munkatárs: Ugyanúgy történik minden, mint a miskolci esetben. A cég adja az önerőt. Török Gusztáv Andor képviselő: Ez ugyanúgy lesz Kalocsán is? Tehát akkor a városnak nem kell? Tehát a saját erőbe a hitel részét is beleértik? Azt is Önök teszik le.

5 5 Méhn Imre WIS Zrt. munkatárs: Igen. A hitelt is a cég bonyolítja, az önerőt is a cég teszi le. Török Gusztáv Andor képviselő: Nem így lett leírva, ezért kérdezte. Török Ferenc polgármester: Kiegészítené a társasági szerződést. A Társaság ügyvezetője 2 évre terjedő időtartamra Méhn Imre lenne, a Felügyelő Bizottság elnökének Farkas Károlyt javasolja, a Felügyelő Bizottság tagjainak Szabó Patrikot és Rumi Lászlót javasolja. Több hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 105/2011.öh. Új biomassza tüzelésű kazánház kialakítására és távhő ellátó hálózat kiépítésére, és gazdasági társaság alapítása A Képviselő-testület H a t á r o z a t 1.) részt vesz a Kalocsa-Távhő Korlátolt Felelősségű Társaság létrehozásában, 2.) a társasági szerződésben meghatározott törzsbetéthez szükséges ,-Ft készpénzt a évi költségvetésében biztosítja, 3.) ,-Ft tagi kölcsönt biztosít a Kalocsa-Távhő Kft részére a pályázat benyújtásához szükséges előkészítő feladatok finanszírozására, 4.) felhatalmazza a polgármestert az önkormányzat képviseletére a taggyűlésen, és a társasági szerződés, valamint a tagi kölcsön szerződés aláírására. 5.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály Műszaki Osztály És általuk az érintettek 2.) Átfogó értékelés a Városi Gyámhivatal évi tevékenységéről (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: Kérdezi Zsiga Ferencet, hogy kívánja-e kiegészíteni az anyagot. Zsiga Ferenc osztályvezető: Nem kívánja kiegészíteni az előterjesztést.

6 6 Török Ferenc polgármester: Kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 106/2011.öh. Átfogó értékelés a Városi Gyámhivatal évi tevékenységéről A Képviselő-testület H a t á r o z a t 1.) a Városi Gyámhivatal évi munkájáról szóló átfogó értékelést elfogadja. 2.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai Városi Gyámhivatal, Kalocsa Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály És általuk az érintettek 3.) Átfogó értékelés a jegyzői hatáskörben végzett gyámhatósági munkáról és az ehhez kapcsolt feladatokról (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: Kérdezi dr. Kiss Csabát, hogy kívánja-e kiegészíteni az anyagot. Dr. Kiss Csaba aljegyző: Nem kívánja kiegészíteni az előterjesztést. Török Ferenc polgármester: Kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 107/2011.öh. Átfogó értékelés a jegyzői hatáskörben végzett gyámhatósági munkáról és az ehhez kapcsolt feladatokról A Képviselő-testület H a t á r o z a t 1.) a jegyzői hatáskörben végzett gyámhatósági munkáról szóló évi átfogó értékelést elfogadja. 2.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai Kalocsa Város Címzetes Főjegyzője Városi Gyámhivatal, Kalocsa Polgármesteri Hivatal Titkárság Közgazdasági Osztály És általuk az érintettek

7 7 4.) KalocsaKOM Kft évi egyszerűsített beszámolója (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: Felkéri Varga Nellit, a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy ismertesse a bizottság állásfoglalását. Varga Nelli biz. elnök: A Pénzügyi Bizottság a mai ülésén tárgyalta az előterjesztést, és egyhangú szavazással elfogadásra javasolja a testületnek. Loibl László képviselő: Az egyik testületi ülésen beszéltek a KalocsaKOM Kft. hitelfelvételi problémáiról. Akkor említette, hogy a cégnél várhatóan 15 millió Ft környéki eredménynek kell keletkeznie. Látható, hogy ez Ft összeg lett, ami adózott eredmény. Másrészről tudja, hogy volt egy 4 millió Ft körüli rendkívüli kiadás, így a 15 millió Ft környéki eredményt jól kalkulálta. Nem érti, ha a cég 15 millió Ft körüli eredménnyel tud zárni egy évet, akkor miért kell árat emelni? Biztosan ennek is megvannak az okai. Nem biztos, hogy egy olyan haladó hagyományt meg kellene szüntetni, miszerint 3 éven keresztül nem emelt árakat a KalocsaKOM, és egy eredményesen zárult év után pedig mégis árat emelnek. Török Ferenc polgármester: Az előterjesztésben is szerepel, hogy a könyvvizsgáló a számviteli törvényben foglaltaknak megfelelnek tartotta, a Felügyelő Bizottság szintén véleményezte a beszámolót és elfogadásra javasolja a testületnek. A Pénzügyi Bizottság szintén elfogadásra javasolja. Több hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 108/2011.öh. KalocsaKOM Kft évi egyszerűsített beszámolója A Képviselő-testület H a t á r o z a t 1.) a KalocsaKOM Kft évi gazdálkodásáról szóló Hortobágyi Zoltán ügyvezető által- előterjesztett beszámolót, valamint a társaság felügyelő bizottsága és a független könyvvizsgáló 2010.évi tevékenységéről szóló, a évi éves beszámoló felülvizsgálata tárgyában adott bizottsági és könyvvizsgálói jelentéseket elfogadja. 2.) A felügyelő bizottság és a könyvvizsgálói jelentésre és javaslataira figyelemmel :

8 8 a.) a társaság 2010.évi egyszerűsített éves (számviteli) beszámolóját, kiegészítő mellékletével együtt- a jegyzőkönyvhöz is csatolt írásos dokumentumok adataival egyezően elfogadja, egyben a beszámoló fontosabb számadatait az alábbiak szerint állapítja meg: mérleg főösszeg ( eszköz-forrás oldalon egyezően ) : mérleg szerinti (adózott ) eredmény saját tőke: eft e Ft e Ft b.) a társaság 2010.évi a.) pontban írtak szerinti, mérleg szerinti eredménye tárgyában akként rendelkezik, hogy annak teljes összegét, a vonatkozó számviteli szabályok rendelkezései szerint, a társaság eredménytartalékába kell helyezni, illetőleg elszámolni. 3.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai KalocsaKOM Kft., Kalocsa Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály És általuk az érintettek. 5.) KalocsaKOM Kft könyvvizsgálói megbízás Török Ferenc polgármester: A KalocsaKOM Kft és a K+SZ Vitalitás Kft. könyvvizsgáló cég között október 8-án létrejött szerződés a felek közös megegyezéssel május 4. napjával megszüntették. Ezért új könyvvizsgálóra van szükség. A könyvvizsgáló személyére az ügyvezető Gyöngyösi Imrét kalocsai székhelyű könyvvizsgáló - javasolta, amely javaslatot a felügyelő bizottság is elfogadott. Kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 10 igenlő és 2 tartózkodó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 109/2011.öh. KalocsaKOM Kft könyvvizsgálói megbízás A Képviselő-testület H a t á r o z a t 1.) tudomásul veszi a K+Sz Vitalitás Kft ( Baja, Vadász u. 2 Cg.: ) és a KalocsaKom Kft gazdasági társaság könyvvizsgálói feladatairól szóló megbízási szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetését, 2.) figyelemmel a Gt. 42. (1) bekezdésére a társaság könyvvizsgálójává június 1- től kezdődő és szeptember 31. napján lejáró határozott időtartamra Gyöngyösi Imre 6300-Kalocsa, Árendás u. 50 szám alatti könyvvizsgálót (kamarai igazolványszám: )

9 9 megválasztja, induló díjazását ,-Ft+áfa/hó, kivéve a december hónapokat amelyekben ,-Ft+áfa/hó összegben állapítja meg, egyben felhatalmazzák az ügyvezetőt, hogy a szerződést kösse meg a könyvvizsgálóval. 3.) A KalocsaKom Kommunikációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Gazdasági Társaság alapító okiratát június 1. időponttal és hatállyal az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat V. részének 4. pontjának h.) alpontja helyébe az alábbi rendelkezés lép az alábbira : Az Alapító 2011.június 1.napjától kezdődő és 2014.szeptember 31 napjával lejáró, határozott időtartamra megválasztott könyvvizsgálója: Gyöngyösi Imre (an.: Borsi Róza) könyvvizsgálót ( kamarai igazolványszám: ) 6300-Kalocsa, Árendás u. 50 szám alatti lakost jelöli és választja. A Társaság ezen társasági szerződésben kijelölt ( választott) könyvvizsgálójának, külön okiratban foglalt módon, az összeférhetetlenségre is kiterjedően kell nyilatkoznia, hogy könyvvizsgálói megbízatását és tisztségét elfogadja és vállalja, és annak a Gt.-ben említett törvényes akadálya nincsen, tisztségviselővé kijelölése ( választása) és annak elfogadása pedig törvényes, illetőleg az alapító okiratban említett egyéb tilalom vagy korlátozás alá nem esik. 4.) a fenti módosításokat az alapító okirat hatályos szövegén át kell vezetni, illetőleg jogi képviselő útján a jelen módosításokkal egységes szerkezetbe kell foglalni, és a június 1-én érvényes szövegét a módosításokkal együtt hatályosítani kell. 5.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai KalocsaKOM Kft., Kalocsa Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály És általuk az érintettek. 6.) Kalocsa Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet főigazgatói álláshelyére benyújtott pályázatok véleményezése (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: Kalocsa Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet főigazgatói álláshelyére benyújtott pályázatok véleményezésére bizottságot kell választani. A bizottság tagjai között kell lennie a kinevezési, megbízási jogkör gyakorlója által kijelölt kinevezési, megbízási jogkörrel nem rendelkező személynek. Ez a Humánerőforrás Bizottság. A bizottság tagjai között kell lennie a közalkalmazotti tanács tagjának, ennek hiányában a közalkalmazotti képviselőnek. A bizottság tagjai között kell lennie a szakma szerint illetékes egészségügyben működő szakmai kamara, ennek hiányában érdekképviseleti szövetség, illetőleg egyesület képviselőjének. Ez a

10 10 két személy dr. Malbaski Miklós és dr. Hajdú Zoltán. A bizottság a pályázatra beérkezett anyagokat fogja véleményezni. Kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 110/2011.öh. Kalocsa Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet főigazgatói álláshelyére benyújtott pályázatok véleményezése H a t á r o z a t Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1.) Kalocsa Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet főigazgatói állására benyújtott pályázatok véleményezésével a Humánerőforrás Bizottságot bízza meg, mely bizottság kiegészül a 356/2008. (XII.31.) Korm. rend. 4. (1) bek. b) és c) pontjában meghatározott szervezetek képviselőivel, 2.) felkéri az eseti bizottságot, hogy a pályázati határidő leteltét követő 21 napon belül hallgassa meg a pályázót/kat és ezt követően véleményét terjessze be a Képviselőtestület soron következő ülésére. 3.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai Polgármesteri Hivatal Egészségügyi Osztály És általuk az érintettek. 7.) II. számú fogorvosi körzet értékesítése és helyettesítése (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: Az előterjesztés összefoglalása után kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 111/2011.öh. II. számú fogorvosi körzet értékesítése és helyettesítése H a t á r o z a t Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1.) hozzájárul, hogy dr. Bánhidi Ilona fogszakorvos a II. számú fogorvosi praxist december 31. napjáig értékesítse, 2.) a II. számú fogorvosi praxis, praxisvezetői álláshelyének betöltéséig a körzet helyettesítésével dr. Csanádi Tünde fogszakorvost bízza meg,

11 11 3.) felhatalmazza a polgármestert a helyettesítésre vonatkozó szerződések megkötésére. 4.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai Polgármesteri Hivatal Egészségügyi Osztály Közgazdasági Osztály És általuk az érintettek. 8.) Közterület elnevezése (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: Felkéri Szabó Patrik képviselőt az előterjesztés ismertetésére. Szabó Patrik képviselő: A Nemzetőrség, az 56-osok Szövetsége és több kalocsai lakos kereste meg a kéréssel, hogy a régi posta mögött lévő terület, ahol az 56-os emlékmű vagy 56-os kő, ahogy sokan nevezik található, hivatalosan is 56-osok terének legyen átnevezve. A hősöknek való tiszteletből kéri, hogy nevezzék el így. Hozzáteszi, hogy ez különösebb változásokkal pl. házszámozás nem járna, kéri az előterjesztés támogatását. Török Ferenc polgármester: Támogatható, jó ötletnek tartja. Meg kellene emelni a követ, a telefonfülkét el kellene távolítani. Köszöni képviselőtársa javaslatát. Kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 112/2011.öh. Közterület elnevezése H a t á r o z a t A Képviselő-testület 1.) felkéri a Gazdaságfejlesztési és Munka-helyteremtési Bizottságot, hogy a Szent István király út 37. szám alatti ingatlan hátsó homlokzata, a Polgármesteri Hivatal Városház utcai homlokzata, és a Tomori Pál utca által határolt közterület 56-osok tere elnevezésével kapcsolatban szerezze be a szükséges véleményeket, és ezt követően a közterület elnevezésével kapcsolatban készítsen előterjesztést. 2.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai És általuk az érintettek

12 12 9.) Kalocsa, Meszes Duna-part aktívturisztikai fejlesztése (DAOP pályázat) 184/2010. öh. módosítása (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: Az előterjesztés összefoglalása után kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 113/2011.öh. Kalocsa, Meszes Duna-part aktívturisztikai fejlesztése (DAOP pályázat) 184/2010 öh. módosítása A Képviselő-testület H a t á r o z a t 1.) módosítja 184/2010 öh. határozat 1. pontját az alábbiak szerint: A közbeszerzés során beérkezett ajánlat alapján a tervezett költségek: Megnevezés Bruttó I. Építés, felújítás, bővítés + eszközbeszerzés I/a. Támogatási szerződésben rögzített összeg: I/b. Közbeszerzés során felmerült többletköltség, pályázat során el nem számolható költség II. Összes egyéb költség (projekt előkészítés, igénybevett marketing és nyilvánosság, Projekt megvalósításhoz igénybevett szakmai szolgáltatások stb.) II/a. Támogatási szerződésben rögzített összeg: Összesen: A közbeszerzés során beérkezett ajánlat alapján a tervezett forrásösszetétel: Forrás típusa Nettó Áfa Bruttó I. Támogatás összege II. Biztosítandó saját forrás II/a. Duna-Mecsek területfejlesztési Alapítványtól nyert támogatás II/b. Számlapénz (pályázat benyújtásakor rendelkezésre

13 13 bocsátva) II/c Közbeszerzés során felmerült többletköltség (pályázat során el nem számolható költség) Összesen: ) megbízza a polgármestert az 1. pontban meghatározottak lebonyolításával, kötelezettségek vállalásával. 3.) Értesülnek a képviselő-testület bizottságai Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály Műszaki Osztály És általuk az érintettek. Határidő: folyamatos Felelős: Török Ferenc polgármester 10.) évi folyószámla hitelkeret módosításához felajánlott fedezet megváltoztatása (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: Az OTP-vel folytatott tárgyalások során felmerült, hogy a fedezetként felajánlott egyik ingatlan (Kalocsa, Szent István király út 1. hrsz: 21) az épület műemlék besorolása, valamint a törvényi kötelezettség alapján bejegyzett használati jogok miatt nem megfelelő. Lehet, hogy elfogadják, de lehet, hogy nem. A folyamat gyorsítása miatt terjesztette elő a témát. Amennyiben nem fogadható el az említett ingatlan, akkor a határozati javaslatban szereplő ingatlanokat is ajánlják fel. Tehát a határozati javaslat úgy kerül módosításra, hogy ezeket az épületeket is felajánlják. Kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 10 igenlő és 2 tartózkodó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 114/2011.öh évi folyószámla hitelkeret módosításához felajánlott fedezet megváltoztatása A Képviselő-testület H a t á r o z a t 1.) hozzájárul ahhoz, hogy az OTP Bank Nyrt.-vel kötött folyószámla hitelszerződés módosításához kapcsolódóan a Dunapataj, Szelid 12. (hrsz: 4058), Dunapataj, Szelid 22. (4078), Harkány, Ságvári Endre üdülőtelep 35. (hrsz: 919) valamint Zamárdi, Rózsa utca 27. (hrsz: 319) ingatlanokat is az önkormányzat fedezetként felajánlja.

14 14 2.) Értesülnek: a képviselőtestület bizottságai Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály És általuk az érintettek. Határidő: azonnal Felelős: Török Ferenc polgármester 11.) Pályázat nyári gyermekétkeztetés biztosításához (előterjesztés írásban mellékelve) Török Ferenc polgármester: Az előterjesztés összefoglalása után kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 115/2011.öh. Pályázat nyári gyermekétkeztetés biztosításához H a t á r o z a t Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő testülete 1.) pályázatot nyújt be 200 fő rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermek nyári gyermekétkeztetésre, 2.) biztosítja a pályázathoz szükséges 50%-os önerőt, Ft összegben a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás terhére, 3.) felhatalmazza a polgármestert a pályázattal kapcsolatos szerződések, nyilatkozatok aláírására. 4.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály Városi Gyámhivatal, Kalocsa És általuk az érintettek 12.) Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása Török Ferenc polgármester: Az előterjesztés összefoglalása után kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A képviselő-testület 11 igenlő szavazattal (Török Ferenc polgármester lemaradt a szavazásról, kéri igen szavazatának figyelembe vételét) az alábbi határozatot hozza:

15 15 116/2011.öh. Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása H a t á r o z a t Kalocsa Város Önkormányzata Képviselő-testülete 1.) A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: - Az alapító okirat 5. pontjában Hajós Nagyközség szövegrész Hajós Város szövegre módosul. - Az alapító okirat 7. pontja az alábbiak szerint módosul: 7. Gazdálkodási besorolása: önállóan működő A költségvetési szerv szakmai és üzemeltetési előirányzatával maga rendelkezik, gazdálkodásával megállapodás alapján kapcsolódik a Kalocsa Város Oktatási Intézményei Gazdasági Szervezetéhez. - Az alapító okirat 13. pont a.) alpontja az alábbiak szerint módosul: a.) Alaptevékenység: Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban - klasszikus zene - Tanszakok kifutó rendszerben: zongora, ének, magánének, szolfézs, ütős, hegedű, gordonka, nagybőgő, furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, trombita, kürt, tuba - Tanszakok felmenő rendszerben szeptember 1-jétől: fafúvós, rézfúvós, akkordikus, billentyűs, vonós, vokális, zeneismeret, kamarazene Alapfokú művészetoktatás képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágban - Tanszakok kifutó rendszerben: Táncművészeti ág: néptánc, Képző- és iparművészeti ág: grafika, kézművesség - Tanszakok felmenő rendszerben szeptember 1-jétől: Táncművészeti ág: néptánc, Képző- és iparművészeti ág: képzőművészet, grafika, és festészet - Az alapító okirat 13. pont b) és c) alpontjai törlésre kerülnek. - Az alapító okirat 13. pont d) vállalkozási tevékenység és mértéke alpontja b) vállalkozási tevékenység és arányának felső határa a szerv kiadásaiban: Nincs alpontra módosul. 2.) Megbízza a polgármestert, hogy az alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalását végezze el, és a szükséges intézkedéseket a Magyar Államkincstár felé tegye meg. 3.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály És általuk az érintettek Határidő: azonnal Felelős. Török Ferenc polgármester

16 16 13.) Egyéb ügyek - városi kitüntető díjakra javaslattétel Török Ferenc polgármester: Május 31-ig kéri, hogy a képviselők írásban tegyenek javaslatot indoklással a díjazottak személyét illetően, az ajánlásokat a Művelődési Osztályra adják le. A díjak augusztus 20-án kerülnek átadásra. A következő díjak kerülnek átadásra: - Kalocsa Városért díj - Kalocsa Város Ifjúságának Neveléséért díj - Kalocsa Város Művelődési díj - Kalocsa Város Egészségügyi díj - Kalocsa Város Közszolgálatáért díj - Kalocsa Város Sport díj - Kalocsa Város Polgármesterének Kitüntető díja - Első Duna-Kavics Kft. kérelme Török Ferenc polgármester: A döntés már megszületett, a területet eladták a Kft. részére. Kérésük az, hogy a fizetést 2 részletben, június és július hónapban kívánják teljesíteni. Javasolja, hogy május 31-i első, és június 30-i második részlet fizetésére adjanak lehetőséget. Kérdés, hozzászólás nem lévén kéri a testület állásfoglalását. A képviselő-testület 12 igenlő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 117/2011.öh. Első Duna-Kavics Kft. kérelme H a t á r o z a t Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1.) a 61/2011. öh. Szerinti területvásárlás esetén hozzájárul a vételár két, egyenlő részbeni kiegyenlítéséhez, melynek 1. részlete május 31-i, 2. részlete június 30-i határidővel esedékes. 2.) Értesülnek: a képviselő-testület bizottságai Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály Műszaki Osztály És általuk az érintettek.

17 17 - polgármesteri tájékoztató Török Ferenc polgármester: A Richter Egészségváros rendezvényen Kalocsa Város Ft összeget gyűjtött a Kórháznak. Külön öröm, hogy a több éves sorozatban Kalocsa vezeti a listát, két éve Karcagot nem sikerül letaszítania senkinek sem a trónról, ez most Kalocsának sikerült. Kalocsa ötösre vizsgázott. Különösen jó érzés volt, hogy idősek, fiatalok, családok vettek részt a rendezvényen. Az összeget informatikai fejlesztésekre fogják fordítani, a labor munkájának gyorsítására, a háziorvosok interneten keresztüli időpont-kérésére. Az összeg másik felét pedig a gyermekosztály újranyitására fordítják majd. Szeretné kiszámolni, hogy a képviselők hány pontot gyűjtöttek, de 3 képviselővel még nem tudott beszélni. Kérdezi Varga Nelli, Loibl László és Török Gusztáv Andor képviselőket a pontgyűjtésről. Varga Nelli képviselő: 17 pontot gyűjtött. Loibl László képviselő: Nem volt jelen. Török Gusztáv Andor képviselő: Külföldön tartózkodott. Török Ferenc polgármester: Így 123 bélyeget gyűjtött össze a testület, nagy öröm volt, hogy családostól látta a képviselőket. Marsovszky Lászlóné fia szemvizsgálatot rendezett, amely szintén beleszámított a programba. Fontos esemény történt: DARET-pályázaton 1 db lélegeztető-készülék, 2 db moduláris betegőrző és 1 db altatógép megvásárlására nyertek támogatást, melyekkel a kórházon lehet segíteni, még komolyabb ellátásban tudnak részesülni a betegek. Körforgalom-pályázatban szintén nyert az önkormányzat. A Vasút utcai körforgalom megtervezésére nyújtottak be pályázatot, így elindulhat a folyamat. A Vagyonvédelmi Alapítvány Felügyelő Bizottságának elnöke azt a tájékoztatást adta, hogy a Kuratórium elnöke lemondott, a következő testületi-ülésre kéri a képviselők javaslatát az elnök személyére. A Honvédelmi Minisztérium ingatlan visszaadásáról folytatott tárgyalások során nagy előrelépés történt. 8 tagú HM-delegáció érkezett Kalocsára, bejárták a laktanya azon részeit, melyet szeretnének visszakapni. Reméli, hogy elérhető távolságba került az ügy. Köszöni dr. Bagó Zoltán EP-képviselőnek a segítséget, akivel közösen dolgoznak az ügyön. Kérésére személyesen is részt vett ma a tárgyalások első szakaszában. Pakson tartottak kerekasztal-tárgyalást az atomenergetikai törvény kapcsán, melyen a TEIT is részt vett. A lakosság tájékoztatása folyamatos, a TEIT-településeken kiállítás látható, melynek első állomása Kalocsa volt.

18 18 Kambodzsai delegáció érkezett Kalocsára. Az államok közötti kapcsolat felvétele rövidesen megvalósul. Örömteli, hogy a kalocsai paprika még Kambodzsában is ismert. A magyarországi látogatás kapcsán szerették volna megismerni Kalocsát is. Már látható, hogy mezőgazdasági termékek kölcsönös cseréjével lehet egyelőre partnereket találni a kalocsai és környékbeli vállalkozók és cégek számára. Kircheim Unter Teck delegációja pénteken éjjel érkezik. Szeretné, ha mindenki részt venne a rendezvényeken, megbeszéléseken. Szombat 15 órakor kéri, hogy a testület tagjai jelenjenek meg a Díszteremben, ahol a kircheimi képviselőkkel lehet találkozni, kötetlenül beszélgetni. Június 2-án 15 órakor a Katolikus Iskola aulájában városi Pedagógus Napi ünnepséget tartanak. Várják az aktív és nyugdíjas pedagógusokat, valamint a képviselő-testület tagjait. Pintér Ferencnek, a Műszaki Osztály vezetőjének kíván mihamarabbi gyógyulást. Tájékoztatójával kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri annak tudomásul vételét. Képviselő-testület a polgármester tájékoztatóját egyhangúlag tudomásul vette. Török Ferenc polgármester: 18:30-kor lesz Grősz érsek emlékkiállításának megnyitója az Érseki Látogatóközpontban. Kéri, hogy aki teheti, vegyen részt. Több napirend nem lévén, megköszöni a megjelenést és az ülést bezárja. Kmft. (Török Ferenc) polgármester (Dr. Kiss Csaba) aljegyző Jegyzőkönyv-hitelesítők: (Turi Tibor) képviselő (Varga Nelli) képviselő

19 19 KALOCSA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Tisztelettel m e g h í v o m a Képviselő-testület a Városháza Dísztermében tartandó ülésére. N A P I R E N D : M E G H Í V Ó május 19-én (csütörtökön) 16 órai kezdettel 3.) Új biomassza tüzelésű kazánház kialakítására és távhő ellátó hálózat kiépítésére, és gazdasági társaság alapítása Előadó: Török Ferenc polgármester 13.) Átfogó értékelés a Városi Gyámhivatal évi tevékenységéről Előadó: Zsiga Ferenc gyámhivatal-vezető 14.) Átfogó értékelés a jegyzői hatáskörben végzett gyámhatósági munkáról és az ehhez kapcsolt feladatokról Előadó: Dr. Kiss Csaba aljegyző 15.) KalocsaKOM Kft évi egyszerűsített beszámolója Előadó: Török Ferenc polgármester 16.) KalocsaKOM Kft könyvvizsgálói megbízás Előadó: Török Ferenc polgármester 17.) Kalocsa Város Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet főigazgatói álláshelyére benyújtott pályázatok véleményezése Előadó: Török Ferenc polgármester 18.) II. számú fogorvosi körzet értékesítése és helyettesítése Előadó: Török Ferenc polgármester 19.) Közterület elnevezése Előadó: Szabó Patrik képviselő 20.) Egyéb ügyek Kalocsa, május 13. (Török Ferenc)

20 20 Kalocsa Város Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület május 19-i ülésére Tárgy: egy új biomassza tüzelésű kazánház kialakítására és távhő ellátó hálózat kiépítésére, és gazdasági társaság alapítása Tisztelt Képviselő-testület! A projekt keretében egy kb. 4 MW teljesítményű biomassza tüzelésű hőközpont, fogyasztói hőközpontok és mintegy 3 km hosszúságú távhő ellátó hálózat kerülne megépítésre. Emellett beszerzésre kerülnének a rendszer működéshez szükséges alapanyag előállító és kiszolgáló berendezések (aprító gép, rakodó gép, stb.) is. A beruházás nagysága várhatóan millió Ft. A projektcég a beruházáshoz szükséges forrásokat saját erőből, bankhitelből és pályázati forrásokból kívánja előteremteni. A projekt több, megoldásra váró igényt tud egyidejűleg kielégíteni: A városi kórház és a város intézményei számára jelenleg kizárólag gáz alapon biztosított a fűtés és a használati meleg víz (HMV) előállítása. A projekt megvalósításával, biomassza felhasználásával javul a település és intézményei energiaellátás biztonsága. A biomassza alapú megújuló energiaforrás felhasználásával jelentős mennyiségű gáz váltható ki. Ez egyrészt költségcsökkentést jelent, melynek eredményeként javulhat a település és intézményeinek költségvetési helyzete, másrészt csökken az üvegház gáz kibocsátás, így a település érdemben tesz a klímaváltozás negatív hatásai ellen. Mindez elősegíti a város Green City fejlesztési koncepciójának megvalósítását. A fejlesztés helyben munkahelyet teremt, részben a beruházás megvalósítása, részben az üzemeltetés során, illetve az alapanyag beszerzésnek köszönhetően. A zöld távhő ellátórendszer alapjainak kiépítése lehetőséget teremt a későbbiekben a bővítésére. Ezzel lehetővé válhat az intézményrendszer teljes körű és a lakossági szektor rákapcsolása a rendszerre. Megteremti a lehetőségét az egyéb megújuló energiaforrást hasznosító projektek (biogáz, szennyvíz és hulladékhasznosítás) megvalósítására. A projekt keretében megvalósuló zöld távhő beruházás összességében lehetővé tenné Kalocsa városában első körben a kórház és az intézmények klíma- és környezetbarát, energiahatékony és a jelenleginél alacsonyabb költségekkel üzemelő távhő ellátását. Az előterjesztés összhangban van az Új Széchényi Tervben megfogalmazott zöldgazdaságfejlesztési törekvésekkel is. Ezek lényege, hogy hazánk megoldást találjon a fosszilis energiahordozók túlzott felhasználásából eredő problémákra (klímaváltozás, importfüggőség, külkereskedelmi mérleg hiánya, energiaszegénység, stb.), továbbá az egyes fejlesztések társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi szempontból is maximális előnnyel járjanak. Emellett lehetőséget teremt a zöldgazdaság fejlesztése a nemzetgazdaság struktúraváltásához, az átfogó termelési és piaci reformokhoz, és új, hazai, piacképes termékek megjelenéséhez, munkahelyek teremtéséhez. Ütemezés A WIS Zrt. a beruházás indításához, illetve annak évben történő üzembe helyezése érdekében egy igen feszes ütemezés megvalósítását szorgalmazza 2 lépcsőben: I. Ütem:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. november 9-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Juhász Gábor Rumi László Szabó Patrik Turi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága 2012. március 14-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 5-15/2012. TÁRGYSOROZAT Megnyitó és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós

Részletesebben

energetikai fejlesztései

energetikai fejlesztései Miskolc város v energetikai fejlesztései sei 2015. 09. 04. Kókai Péter MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. Célok A város levegőminőségének javítása Helyi adottságok kihasználása Miskolc város v energiastratégi

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: TOP-3.2.2-15 Napelemes kiserőmű létesítése Komlón című pályázat támogatása

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Szécsényi Tamás termében, 2014. június 26-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 4 települési képviselő:

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete november 25-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete november 25-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 25-én 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 93-96/2013. (IX. 17.) számú határozat.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hernádnémeti Önkormányzat Képviselő-testülete 3564 Hernádnémeti, Kossuth u. 38. sz. Száma: 1-12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hernádnémeti Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv. Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 205-144/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. április 29-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. A Képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 18-i rendkívüli

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

19. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA ... 13/2013. (X.22.) számú rendelet A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

19. sz. JEGYZŐKÖNYV RENDELETEK MUTATÓJA ... 13/2013. (X.22.) számú rendelet A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 22. napján megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből... RENDELETEK MUTATÓJA 13/2013.

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. június 25. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/1/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. január 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Maximális létszám - székhelyen. szaxofon, kürt, harsona. Tangóharmonika. - Népzene hangszeres tanszakai. Citera 5 fő

Maximális létszám - székhelyen. szaxofon, kürt, harsona. Tangóharmonika. - Népzene hangszeres tanszakai. Citera 5 fő 1 VÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Törzsszám: 634410 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 290/1999.(X. 28.) KT. Számú határozata Gyomaendrőd Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-61/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 11. Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám

Részletesebben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben A múlt EU Távlatok, lehetőségek, feladatok A múlt Kapcsolt energia termelés előnyei, hátrányai 2 30-45 % -al kevesebb primerenergia felhasználás

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal az ülésen részt vett Oleárné dr. Kádas Marianna jegyző.

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal az ülésen részt vett Oleárné dr. Kádas Marianna jegyző. Jegyzőkönyv Készült: 2009.június 18-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető Jegyzőkönyv Készült: 2010.július 29-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 1, 2 VÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 3 Törzsszám: 634410 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 290/1999.(X. 28.) KT. számú határozata, az államháztartásról

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának május 25. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának május 25. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. május 25. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a bizottság elnöke, Héri Viktor a bizottság tagja, Távolmaradt: Távolmaradását bejelentette: Farkas

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 9-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 1-3/2015. (I. 14.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2011. május 05-i rendkívüli üléséről 644-7/2011. a./ jegyzőkönyve. b./ tárgysorozata. c./ határozatai ( 76-79/2011.

Bököny Község Képviselő-testülete 2011. május 05-i rendkívüli üléséről 644-7/2011. a./ jegyzőkönyve. b./ tárgysorozata. c./ határozatai ( 76-79/2011. Bököny Község Képviselő-testülete 2011. május 05-i rendkívüli üléséről 644-7/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai ( 76-79/2011.) TÁRGYSOROZAT 1) Balogh Sándor bökönyi lakos ügyének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Javasolja az alábbi napirend tárgyalását:

Jegyzőkönyv. Javasolja az alábbi napirend tárgyalását: Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 3-án 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D: 2. Fedezetbiztosítás önkormányzati beruházásokhoz. (Az előterjesztések hétfőn kerülnek fel a honlapra.

M E G H Í V Ó N A P I R E N D: 2. Fedezetbiztosítás önkormányzati beruházásokhoz. (Az előterjesztések hétfőn kerülnek fel a honlapra. M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 13-án /csütörtökön/ 15.30 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében /Sárvár, Várkerület 3. II.em./ rendkívüli

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. december 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. december 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 259/2011.(XII.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a megelőlegezési likvid hitel felvételre vonatkozó előterjesztést. A likviditásának biztosítása érdekében

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/8/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 25-i ülésére Tárgy: Döntés az Önkormányzatok és intézményeik

Részletesebben

8/2011 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT VII. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

8/2011 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT VII. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 8/2011 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT VII. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Napirendi pontok: 1. napirendi pontok elfogadása 2. Kötvény 3. gazdaságfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 26-án 9,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. február 10.-i ülésének J E G Y Z Ő

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

A MATÁSZSZ JAVASLATAI A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAK TÁVHŐFEJLESZTÉSEIRE. dr. Orbán Péter projektvezető

A MATÁSZSZ JAVASLATAI A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAK TÁVHŐFEJLESZTÉSEIRE. dr. Orbán Péter projektvezető A MATÁSZSZ JAVASLATAI A 2014-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAK TÁVHŐFEJLESZTÉSEIRE dr. Orbán Péter projektvezető Röviden a MaTáSzSz-ról A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége 1993- ban alakult. A hazai távhőszektor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft Környezetvédelemi és Energetikai fejlesztések támogatási lehetőségei 2007-13 KEOP Energia prioritások Megújuló energiaforrás felhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek ERFA alapú támogatás KMR

Részletesebben

NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET. 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének

NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET. 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének a.,) jegyzőkönyve b.,) határozata c.,) előterjesztése d.,) tárgysorozata TÁRGYSOROZATA 1., /Nyírgelse

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a. 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester

T á r g y s o r o z a t a. 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 2008. december 18-án 15:30 órai kezdettel megtartott nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 260-263 T á r g y s o r o z a t a 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 1.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-én 18.00

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Bakai Károly

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 4 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 4 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 8-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV 1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,

Részletesebben

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser 2016. november 4. Újonnan megjelent pályázati felhívások Kis összegű eszközbeszerzés - GINOP 1.2.2-16 Nagy összegű eszközbeszerzés

Részletesebben

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14.

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14. Az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energiaforrást támogató pályázati lehetőségek Havasi Patrícia Energia Központ Szolnok, 2011. április 14. Zöldgazdaság-fejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

2014. évi. 10. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 10. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 10. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2014. június 25-én 13.00. órakor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

3. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

3. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 3. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Hajnal Istvánné alpolgármester:

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25.-ei ülésére Nyílt ülésen

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 103/2013. (XI. 21.) számú BKt. határozat 104/2013. (XI. 21.) számú BKt. határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben