Elnöki köszöntő. A Kiskunok Vidékéért Egyesület hivatalos lapja. V. évfolyam 1. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elnöki köszöntő. A Kiskunok Vidékéért Egyesület hivatalos lapja. V. évfolyam 1. szám"

Átírás

1 A Kiskunok Vidékéért Egyesület hivatalos lapja V. évfolyam 1. szám Elnöki köszöntő A Kiskunok Vidékéért Egyesületet 24 település önkormányzata, civil szervezetei és vállalkozói alapították 2008-ban, hogy a három kistérség képviselői közösen döntsenek a helyi vidékfejlesztés irányáról. A célkitűzés az volt, hogy a településeken pezsgő gazdasági, kulturális és közösségi élet legyen. Az Európai Unió által támogatott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében megvalósuló pályázatok köztük a LEADER pályázatok- az elmúlt években minden településen látható eredményeket hoztak között a pályázatok során lehetőségünk nyílt a vállalkozások fejlesztésére, az őstermelők támogatására, a turisztikai vonzerő növelésére, településfejlesztésre, vidéki örökség megőrzésére, civil szervezek és rendezvények támogatására. Ezúton is szeretném megköszönni az Elnökség és a Felügyelő Bizottság munkáját, hiszen tiszteletdíj és költségtérítés nélkül látták el feladatukat több éven keresztül. Különösen intenzív volt ez a munka a 2013-as LEADER pályázatok beadása előtt, amikor a Helyi Bíráló Bizottság minden beadott projektötletről döntött. Ez az időszak most sikeresen véget ért. Sikeresen, hiszen a Helyi Akciócsoport rendelkezésére álló forrást teljes egészében eljuttattuk a pályázókhoz. Ez a mintegy 2,4 milliárd forint a KiskunhalasKiskunmajsa-Kiskunfélegyháza térségében működő önkormányzatokat, civileket és vállalkozókat, és rajtuk keresztül a lakosságot gazdagította. Bízom benne, hogy a as ciklusban is hasonlóan eredményes pályázatokról számolhatunk majd be. Kapus Krisztián Kiskunok Vidékéért Egyesület elnök Félegyházi Elnökségi tagok: Kapus Krisztián elnök (Kiskunfélegyháza), Gyovai István elnökhelyettes állandó meg-hatalmazottja Dózsa Tamás Károly (Kiskunhalas), Antal István Imréné (Bugac), Dongó József (Kiskunfélegyháza), Fogl András (Kiskunmajsa), Mezei Jenő (Kiskunmajsa), Patkós Zsolt (Szank), Kovács Gábor (Tompa), Vágó Ferenc (Pirtó). A FEB tagjai: dr. Garai István - elnök (Kiskunfélegyháza), Á. Fúrus János (Csólyospálos), Kispál István (Kisszállás). A Kiskunok Vidékéért Egyesület as időszak alatti összes lekötött forrása: ÚMVP III. tengely: Falumegújítás- és fejlesztés, Vidéki örökség megőrzése, Mikrovállalkozások támogatása, Turisztikai tevékenységek ösztönzése (2009) 87 nyertes pályázat: ÚMVP III. tengely: Turisztikai tevékenységek ösztönzése (2010) 3 nyertes pályázat ÚMVP IV. tengely: LEADER (2009) ÚMVP IV. tengely: LEADER (2011) ÚMVP III. tengely: Vidéki örökség megőrzése (2012) ÚMVP IV. tengely: LEADER (2013) ÚMVP III. tengely: Turisztikai tevékenységek ösztönzése (2013) Összesen: 84 nyertes pályázat 47 nyertes pályázat 84 nyertes pályázat 103 nyertes pályázat 13 nyertes pályázat M Ft 152 M Ft 24 M Ft 61 M Ft 84 M Ft 521 M Ft 305 M Ft 343 nyertes pályázat: 2,46 Mrd Ft

2 LEADER Az Európai Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban a Kiskunok Vidékéért Egyesülethez 133 db pályázat érkezett be. Gazdaságfejlesztésre 50 pályázó 336 millió forintot nyert, szolgáltatásfejlesztésre az önkormányzatok és civil szervezetek közül 38-an 113 millió forintot nyertek, így összesen mintegy 450 millió forint pályázati forrás került a három kistérségbe. A gazdaságfejlesztésre irányuló projektek esetében hatalmas túligénylés mutatkozott már a benyújtáskor is. A pályázatok elbírálása után is úgy tűnt, 14 pályázó hiába felelt meg a követelményeknek, forráshiány miatt el lesznek utasítva. 1. A Kiskunok Vidékéért Egyesület elnöksége ekkor kérvényezte az Irányító Hatóságtól, hogy biztosítson plusz forrást, hogy minden pályázót támogatni tudjunk. Az IH decemberben tájékoztatta a munkaszervezetet arról, hogy a kérésünknek megfelelően a későbbi forrás felszabadulások terhére kiegészítő forrásban részesíti az egyesületet. A döntés értelmében lehetőség nyílt tehát a gazdaságfejlesztési pályázatok közül a forráshiány miatt eddig nem támogatott pályázatok megvalósítására, így további 14 pályázót 71 millió forinttal tudtunk támogatni. Ezzel a döntéssel az összes érvényes LEADER pályázat, vagyis 102 pályázat támogatottá vált 521 millió forint értékben. 2. Hagyományőrző- és kulturális rendezvények támogatása Csólyospálos Község Önkormányzata az idei Nyári Birkapörköltfőző Fesztiválra Ft-ot pályázott meg sikeresen, melyből rendezvénysátort bérelt. (1.) Fülöpjakab Község Önkormányzata a Nyitott kertek-szorgos gazdák ünnepére ,- Ft támogatást nyert, melyből a fellépők egy része lett kifizetve. (2.) Kiskunmajsa Városi Önkormányzat a 2013-ban megrendezésre került XXI. Főtéri Sokadalom - Majsa Napok rendezvényre ,-Ft támogatást kapott. (3.) Civil szervezetek szerepének növelése a helyi közösségekben Az Egészséges Gyermekekért Alapítvány 23 db ROTIKOM készségfejlesztő kockát vásárolt a ,- Ft-os támogatásból. (4.) A Jászszentlászlóért Egyesület tárgyi eszköz beszerzésre nyújtott be pályázatot, mely keretében 2 db ASUS Notebook, 1 db HP színes nyomtató, 2 db Presenter, 8 db sörpad garnitúra, 3 db 3X6 m-es sátor, és 1 db grillező került megvásárlásra. A megvásárolt informatikai eszközök segítségével teljesítik az adminisztrációs, kommunikációs tevékenységüket, biztosítják az idősebb és fiatalabb korosztály számára egyaránt az internet hozzáférést. A pavilonok, asztalok, padok és a grillsütő lehetőséget biztosít rendezvények szervezéséhez, kö- 6. A Fészek Színjátszó Egyesület informatikai eszközfejlesztésre Ft támogatást kapott, melyből szoftver, notebook, hangszóró beszerzésére került sor. (5.) zösségépítéshez, mindezzel segítve több egyesület és civil szervezet terveit is megvalósítani. Az elnyert pályázati összeg: forint. A településkép, az életminőség és a közbiztonság javítása A Béke téri játszótér megépüléséhez a Civilek a Játszóterekért Egyesület 100 %-os támogatással ,- Ft-ot nyert játszótér építésére. (6.) Nagy előrelépés a majsai közbiztonság erősítése terén, hogy idén áprilisban megkezdte működését a 8 kamerából álló új térfigyelőrendszer. A 12,7 milliós beruházáshoz Kiskunmajsa Városi Önkormányzat 10 millió forintot nyert a LEADER programból. A rendszer sebességet is mér, valamit a rendszámokat is le tudja olvasni. Ugyanakkor ezt a lehetőséget csak baleset, vagy bűncselekmény esetén használják ki a 7.

3 8. rendőrség munkatársai. (7.) A kiskunfélegyházi Alapítvány a Vagyonvédelem és Közbiztonság Megszilárdítására elnevezésű szervezet 100%-os támogatottsággal, 10 millió forintot nyert öt darab, a városba vezető utak megfigyelésére szolgáló térfigyelő kamera felszerelésére. Az együttműködés keretében az Önkormányzat megelőlegezte a szükséges forrást az alapítvány számára. (8.) Turisztikai szolgáltatások és szálláshelyek létrehozása és fejlesztése A Kiskunfélegyházi Önkormányzat tulajdonában lévő tiszaalpári üdülő felújítására majd ötmillió forintot nyert a város a LEADER pályázaton. A beruházás során a szakemberek kicserélték az elavult nyílászárókat, továbbá vízszigetelés és új járólapok kerültek a teraszra, kifestették a helyiségeket, kijavították a tető és az esőcsatorna hibáit, valamint egy újabb vizesblokkot alakítottak ki az épületben. A megújult üdülő nemcsak a családok pihenését szolgálja a jövőben, hanem alkalmas a diákok nyári táboroztatására is. (9.) Mikro-, kis- és középvállalkozások energiahatékony beruházásainak támogatása Molnárné Faddi Rita egyéni vállalkozó a tevékenységét kívánta fejleszteni Kunfehértón. A ,- Ft elnyert támogatásból egy mosdóval, WC-vel, tusolóval ellátott gép- és eszköz tároló kialakítását valósította meg. (10.) A Tóth Kertészet energetikai korszerűsítése biomassza kazán üzembe helyezésével a kertészet számára nagyobb biztonságú üzemelést és a beépített apríték üzemű kazán korszerűsítést jelentett. A beruházás megtérülését gyorsítja a tüzelés alapanyaga mellett a korszerű, magas hatásfokú égetési mód is. (11.) Helyi termékek megtermelésének, feldolgozásának és piacra jutásának elősegítése A jászszentlászlói telephelyű Majsa-Pite Sütőipari Kft. fő profilja a kenyér és pék sütemény gyártása. Nagy igény mutatkozik a korszerű táplálkozási igényeket kielégítő rozsos, korpás, magvas, teljes kiőrlésű termékekre. Az utóbbi években termékeik piaci térhódítása szükségessé tette termelési kapacitásuk bővítését. A régi, korszerűtlen eszközeit, modern, a mai igényeket kiszolgáló gépekre kellett cserélni. A LEADER pályázaton megnyert ,- Ft-ból beszerzésre került 1db tésztanyújtó, 1db kifli sodró, 1db zsemleosztó-gömbölyítő, 1db hidraulikus osztógép, 1 db sütőlemez tisztító gép. Ennek köszönhetően a kialakított korszerű termelési folyamat magas minőségi követelményeknek megfelelő terméket biztosít, ami tovább erősíti és bővíti a jelenlegi stabilnak mondható piaci pozíciót. (12.) A mezőgazdaság gép-, eszköz- és épületállományának javítása Kovács József 1993 óta növénytermesztéssel Gátéron 60 hektáron foglalkozó mezőgazdasági vállalkozó, s leginkább gabonaféléket és olajos magvakat termeszt. A betakarításra kerülő búzát és napraforgót helyi, térségi kereskedőknek értékesíti. Az elnyert támogatás révén 1 db CLAAS ARION 640 erőgépet vásárolt gazdasága fejlesztésére. A fejlesztés után rendelkezésére áll a talajműveléshez és vontatáshoz szükséges nagy teljesítmény mérsékelt mennyiségű fogyasztás mellett. A géppel továbbá részt tud venni a téli hó eltakarításban a község külterületi földútjain. (13.) Szalai László a pályázati támogatásnak köszönhetően egy Pronar T683 pótkocsit és egy Vogel & Noot Hektor 5+1 váltvaforgatós ekét szerzett be. (14.) A LADÓ-REC Hulladék-nagykereskedelmi és Szolgáltató Kft. LEADER kiírás kereté-ben egy Nissan DX25D típusú targoncára nyert támogatást. Tímár Zsolt 1 db Mchale V660 változókamrás körbálázó beszerzéséhez nyert ,-Ft-os LEADER támogatást. (15.)

4 Bővülnek a turisztikai lehetőségek, szálláshelyek A Kiskunok Vidékéért Egyesületnél november 25. és január 15. között lehetett pályázatot benyújtani az ÚMVP. III. tengelyen a Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímre, négy célterületre: 1. falusi szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakítására; 2. egyéb szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakítására; 3.gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítására; 4. szálláshelyhez nem kötődő agro-, lovas-, vadász-, erdei-, horgász-, vízi- valmint borturizmushoz kapcsolódó épület, építmény kialakításához, bővítéséhez, átalakításához és eszközrendszer fejlesztéséhez. A benyújtási határidő alatt 22 db turisztikai pályázat érkezett be Egyesületünkhöz, mintegy 460 M Ft igénnyel. Ebből a legtöbb, 9 db falusi- és egyéb szálláshely kialakítására, 4 db ifjúsági szálláshelyre és 4 db lovas turisztikai szolgáltatás fejlesztésére érkezett be. Beérkezett 2 db borturisztikai, 2 db erdei turisztikai és 1 db horgászturisztikai projekt is. Települések szerint 6 db Kiskunfélegyházáról, 4 db Bugacról, 3-3 db Szankról és Kunfehértóról, 2 db Tiszaalpárról, és 1-1 db Kisszállásról, Csólyospálosról, Pirtóról és Kiskunmajsáról. A 22 db pályázatból 13 db pályázat került támogatásra. Az ÚMVP Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím nyertesei: Molnárné Faddi Rita - Az építészet és a borászat jó házasság (Kunfehértó): ,00 Ft. Ajtai Mihályné - Ajtai Mihályné lovasturisztikai fejlesztése (Kiskunfélegyháza): ,00 Ft. Együtt Szankért Egyesület - Ifjúsági szállás kialakítása Szankon (Szank): ,00 Ft. Ritzelné Orbán Mária - Falusi szálláshely kialakítása Szankon (Szank): ,00 Ft. Bugac Puszta Kft. - Lovas turisztikai fejlesztés a Bugac Puszta Kft-nél (Bugac): ,00 Ft. Bártol Réka - Falusi szálláshely kialakítása Tiszaalpáron (Tiszaalpár): ,00 Ft. Sallai János - Falusi szálláshely kialakítása (Kiskunfélegyháza): ,00 Ft, Jövő Bajnokai Diák Sportegyesület - Ifjúsági szálláshelyfejlesztés Kiskunfélegyházán (Kiskunfélegyháza): ,00 Ft. Végletek Baráti Társaság Szolgáltató Bt. - Falusi szálláshely fejlesztése Kiskunfélegyházán (Kiskunfélegyháza): ,00 Ft. Bíbok-Hungary Kft (Bibok Adrián) - Horgászturisztikai szolgáltatások fejlesztése (Kiskunfélegyháza): ,00 Ft, Csönge Attila - Csólyospálosi borpince: pince, kemence, kiülők, sportterek kialakítása (Csólyospálos): ,00 Ft, DEMETER FARM Kft. - Pirtói falusi magánszálláshely kialakítása (Pirtó): ,00 Ft. Összesen: Ft. - Molnárné Faddi Rita a megnyert pályázati forrásból egy borpincéből és külső fogyasztó térből álló szolgáltató létesítményt hoz létre Kunfehértón, az üdülőövezetben. A beruházás során az átlagostól lényegesen nagyobb telken egy nagy kerti kiülőt alakítanak ki, amely tágas környezetében lehetőséget teremt nagyobb társaság fogadására, valamint a tervezett kemence, grillező, a különállóan tervezett boltíves hagyományos kialakítású pince a gasztronómiai élvezetekhez és a Kunsági borvidék borainak népszerűsítéséhez nyújt segítséget. A tervezett kialakítás illeszkedik a pályázati mottóhoz: A borászat és az építészet egy jó házasság, mivel a kialakítás építészeti része az épített környezethez, míg a benne tervezett fogyasztás a gasztronómiához és a borászathoz kapcsolódik. A beruházást építési része várhatóan szeptemberben indul Az Ajtai család tanyája Kiskunfélegyháza külterületén található a IX. Körzetben a Majsai út közelében. A lótartás korábban csak családi hobbi volt, de a turisztikai jogcímen megítélt támogatás révén most komolyabban is tudnak ezzel foglalkozni. A beruházással azt szeretnék elérni, hogy a helyi gyerekek és felnőttek többet lovagoljanak, de várják majd a külföldi vendégeket is. Kezdetben a nagycsaládosoknak, gyerekeknek kedvezményt biztosítanak. A kivitelezési munkák május elején indultak, jelenleg is tart az építkezés, amellyel várhatóan határidőre elkészülnek. A tervezett épület helyet biztosít a földszinten a lovak számára 12 boxszal és 24 lóállással, a tetőtérben az épület üzemeltetőinek szociális helyiségeket alakítják ki. A tetőtérbe egy helyi népművész kerámia tárgyainak kiállítására kerül sor a mesterség bemutatásával. (1.) - Az Együtt Szankért Egyesület a pályázat keretében a szanki tekecsarnok tetején egy 30 férőhelyes B kategóriás ifjúsági szálláshelyet épít. Az ifjúsági szállás 7 db 4 fős és 1 db 2 fős szobából, valamint a kiszolgáló helyiségekből áll. A pályázat támogatottsága 100 %, így a projekt megvalósításához saját forrás nem szükséges. A szállás a szanki Sportpályán épül fel, ezért helyben is számos sportág elérhető pl. labdarúgás, futás, tenisz, teke, gördeszka, BMX, kosárlabda, röplabda. A vendégek számára az étkezési lehetőség külső szolgáltató bevonásával lesz biztosított. Az Együtt Szankért Egyesület reményei szerint ez a szálláshely hozzájárul a térség turisztikai fejlődéséhez, az ifjúsági szállás megépülésével egy új szállástípus létesül a kistérségben, hiszen a környező településeken ilyen lehetőség nincs. A beruházás még nem kezdődött meg. - Ritzelné Orbán Mária falusi szálláshely kialakítására pályázott Szankon. A fejlesztéssel érintett ingatlan több évtizede épült, de 2003-ban teljes átalakítást és felújítást hajtottak végre az épületen. A felújítás során új tetőszerkezetet kapott, ahol a pályázó jelen pályázati lehetőség keretei között szeretné kialakítani a falusi szálláshelyet. A fejlesztés során 5 db kétszemélyes, illetve egy egyszemélyes szoba kerül kialakításra, külön vizesblokkal, valamint közös melegítő konyhával, étkezővel és társalgóval. Az épület kerthelyiségében a hagyományos falusi életre jellemző népi játékok kerülnek elhelyezésre. Az épület akadálymentesen megközelíthető és bioenergia használata is megvalósul a melegvíz-előállítás rásegítése céljából

5 az ide látogató vendégek számára. A főépület földszintjén egy apartman, a tetőtérben egy vendégszoba kerül kialakításra fürdőszobával, társalgóval, internet szobával, erkéllyel. A pinceszinten tv-szoba, szauna, játékterem, valamint kiszolgáló helyiségek (tároló, kazánház) kapnak helyet. A régi tanyaépületből egy összkomfortos apartman és egy bemutató, kiállító terem kerül kialakításra. 2. telepítésre kerülő napkollektorokkal. A beruházás még nem kezdődött meg. - A Bugac Puszta Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. Bugac község külterületén, a Kiskunsági Nemzeti Park területén, illetve szomszédságában működő, 30 főt foglalkoztató kisvállalkozás ben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával építette fel a Bogáncs Rendezvényházat, ami kedvelt látogató- és konferenciaközpont lett az évek során. A kezdeti sikereken felbuzdulva a cég 3 évvel később ismét pályázott, és 2014-ben ezen pályázati lehetőség keretében közel 10 M Ft támogatást nyert lovasturisztikai fejlesztésre. A jelenlegi beruházás célja a lovasbemutató helyszínének fejlesztése, a terület komfortosabbá tétele, a vendégek magasabb színvonalú kiszolgálása. A kivitelezés nyarán megkezdődött, és a tervek szerint ősszel be is fejeződik. A vállalkozás a munkahelyek megtartása mellett, további 1 fő foglalkoztatását vállalta a pályázat keretében. A pályázatból az alábbi tevékenységek valósulnak meg: 1. A bemutató helyszínén vizesblokk kialakítása 2. Látogatható istálló épület külső és belső felújítási munkálatai 3. Egyéb, tájba illeszkedő építmények (padok, gémeskút, gyalogoshíd ) elhelyezése illetve felújítása.(2., 3. fotó) - Bártol Réka a csládjával 2013 nyarán Tiszaalpár egyik legszebb utcájában, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában vett egy régi parasztházat, ahol a támogatásból egy négy napraforgós minősítésű, 7 szobás 16 férőhelyes szálláshelyet alakít ki, részben a meglévő épület átalakításával és egy új épületrész hozzáépítésével. A kertben épül egy kerti pavilon, amely nemcsak kellemes beszélgetések, vacsorák helyszíne lehet, hanem deszkapadozata alkal-massá teszi táncpróbák tartására is. Nem titkolt terve ugyanis, hogy a szálláshely néptánc táboroknak is helyt adjon majd. Szállóvendégeiknek vezetett gyalogos és kenutúrákat fognak kínálni. A tiszai ártér természeti értékeit akár természetkedvelő családok, akár tapasztalt természetbúvárok számára élvezetes módon mutatják be, hiszen férjével mindketten a területet jól ismerő biológusok. A kert egyik különlegessége, hogy a kert végében kialakított madárlesből akár karnyújtásnyi távolságból figyelhetők meg a partfalban fészkelő jégmadarak. Emiatt a szálláshely a Jégmadár-lak nevet fogja viselni. - Sallai János egyéb kialakítására nyert támogatást Kiskunfélegyháza külterületén, amely egy főépületből és egy melléképületből fog állni. Elmondta, hogy egyre inkább fejlődő ágazatnak tekinti a falusi turizmust, így az erdőben található ingatlan tökéletes környezet a kikapcsolódásra vágyók számára, kicsit elzárva a külvilágtól. A kiskunfélegyházi látnivalók mellett könynyen elérhető a Kiskunmajsai Termálfürdő és a bugaci pusztavilág is. A közlekedés kedvező, hiszen a Majsai út fel van újítva és a közelben található az autópálya is. A szálláshely minden igényt kielégítő szolgáltatásokat fog nyújtani - A Jövő Bajnokai Diák Sportegyesület elnöke, Mester Ernő elmondta, hogy ifjúsági szálláshelyet, sporttábort alakítanak ki a pályázati forrásból a Kiskunfélegyháza határában lévő ingatlanban. Egyelőre 30 fő elszállásolására lesz lehetőség, amely reményeik szerint a későbbiekben tovább bővíthető. Mester Ernő kiemelte, hogy nemcsak kimondottan az egyesület tagjainak nyújtanak szolgáltatást pl. a nyári sporttáboroztatással kapcsolatban, hanem Kiskunfélegyháza lakosságának is minden sporthoz és turisztikához kapcsolódó rendezvényeken keresztül. Jelenleg még az építkezést előkészítő munkák folynak. - A Bíbok-Hungary Kft. 5,3 M Ft-ot nyert horgászturisztikai szolgáltatások fejlesztésére. A Kft. a Kiskunfélegyháza külterületén található horgásztavat jelenleg is üzemelteti, a beruházás keretében a horgásztó körül mintegy 60 db stég kerül megépítésre. A halastó látogatottsága igen közkedvelt, évente közel 1000 fő keresi fel horgászás céljából, de alkalmas családi és egyéb rendezvények megszervezésére is. - Csólyospálos község és Kiskunmajsa város között alakít ki borospincét Csönge Attila. A hely az erdő közepén egy tó és egy tisztás környezetében található, amely rendkívül nyugodt környezetet sugároz, így megfelelő lehetőséget nyújt a pihenésre, kikapcsolódásra. A kialakítandó borospince alkalmas lesz borkóstolók, rendezvények lebonyolítására, helyi bortermelők borainak bemutatására, értékesítésére. A borospince mellett helyet kap kerti kemence, sütögető, fedett kiülős pihenőhellyel, valamint sportolásra alkalmas tér is kialakításra kerül. A falusi helynek megfelelően az egyszerűségre és természetességre törekszik a beruházó, így a területen több pihenő padot is elhelyeznek. A borospince kialakítása során nagy hangsúlyt kap a környezet megóvása alternatív energia felhasználásával, napcellákkal. - A Demeter Farm Kft. Pirtó község és Kiskunhalas város között alakít ki 6 férőhellyel rendelkező falusi szálláshelyet. Az adott területen egyik oldalról egy erdő, a másik oldalról egy tisztás található, amely rendkívül nyugodt környezetet biztosít az itt tartózkodók számára. A falusi szálláshely minden igényt kielégítő szolgáltatásokat fog nyújtani az ide látogató vendégek számára. Az épület előtt kerti pihenő és játszótér kerül kialakításra. 3.

6 A LEADER pályázatok nyertesei - Hagyományőrző- és kulturális rendezvények támogatása Ft: - Kiskunmajsa Városi Önkormányzat- XXI. Főtéri Sokadalom Majsa Napok (Kiskunmajsa): Ft, - Szank Községi Önkormányzat- VI. Szanki Méz és Meggyfesztivál (Szank) Ft, - Csólyospálos Község Önkormányzat- Nyári Birkapörkölt-főző Fesztivál (Csólyospálos): Ft, - Kiskunmajsai Üdülőtulajdonosok Érdekvédelmi és Turisztikai Egyesülete- Kézműves Rose és Borfesztivál (Kiskunmajsa): Ft, - Kelebia Község Önkormányzat -XI. Kelebiai Kárpát Fesztivál (Kelebia): Ft, - Fülöpjakab Község Önkormányzata- Nyitott kertek-szorgos gazdák ünnepe (Fülöpjakab): Ft, - Arany Alapítvány- Hagyományőrző lovas gyereknap (Kiskunmajsa): Ft - Civil szervezetek szerepének növelése a helyi közösségekben Ft: - Petőfi Vadásztársaság- A Petőfi Vadásztársaság eszközbeszerzési pályázata- hűtőkamra építése szendvicspanelből (Kiskunmajsa): Ft, - Civilek A Jövőért Alapítvány- A Civilek a Jövőért Alapítvány tanyájának infrastruktúra fejlesztése 1 db fűnyíró traktorral (Kiskunhalas): Ft, - Esély Cigány Módszertani Központ- Az ESÉLY CMK eszközbeszerzése feladatellátásának minőségi javítása érdekében, irodai bútorok, számítógép, hangtechnika beszerzése (Kiskunhalas): Ft, - Polgárőr Egyesület Tompa- A Tompai Polgárőr Egyesület eszközállományának fejlesztése- éjjellátók, számítástechnikai eszközök, kommunikációs eszközök, informatikai eszközök (Tompa): Ft, - Nagyszőlő-úti Gazdakör- A Nagyszőlő-úti Gazdakör eszközfejlesztése- hagyományőrző népviseleti ruhák beszerzése (Kiskunfélegyháza külterület): Ft, - Egészséges Gyermekekért Alapítvány-23 db ROTIKOM készségfejlesztő kocka beszerzése (Kiskunmajsa): Ft,- Néri Szent Fülöpről Elnevezett Hittanya Alapítvány- Az Alapítvány eszközfejlesztése- közösségi sátor, sörpad garnitúra, konyhai eszközök (Móricgát): Ft, - Bugaci,,Futóhomok" Ifjúsági Egyesület- Az Egyesület hangosító berendezésének fejlesztése (Bugac): Ft, - Civilek a Játszóterekért Egyesület- Rendezvények megvalósításához szükséges eszközök beszerzése- sörpad garnitúrák és party sátor (Kiskunmajsa): Ft, - Fészek Színjátszó Egyesület- Informatikai eszközök beszerzése -szoftver, notebook, hangszóró (Kiskunmajsa): Ft, - Jászszentlászlóért Egyesület- Jászszentlászlóért Egyesület tárgyi eszköz állományának növelése pavilonokkal, sörpad garnitúrával,grillsütővel (Jászszentlászló): Ft, - Jászszentlászlói Sporthorgász Egyesület- A zöldfelület karbantartása céljából fűnyíró traktor beszerzése (Jászszentlászló): Ft, - Szanki Bertóti Vadásztársaság- Napelemes rendszer beszerzése a Szanki Bertóti Vadásztársaságnál (Szank): Ft, - Tiszaalpári Faluvédő Egyesület- A Tiszaalpári Faluvédő és Szépítő Egyesület eszközfejlesztésefűnyíró, fűkasza beszerzése (Tiszaalpár): Ft, - Harkakötönyi Vadász Egyesület- A Harkakötönyi Vadász Egyesület eszközbeszerzési pályázataláncfűrész,szivattyú,hidrofor,orrfűrész,csavarbehajtó,áramfejlesztő beszerzése (Harkakötöny): Ft, - Kelebia Nyugdíjas Egyesület- A kelebiai Nyugdíjas ház felújítása (Kelebia): Ft, - Kelebia Vadásztársaság Egyesülés- A Kelebia Vadásztársaság Vadászházának felújítása (Tompa): Ft, - Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület- A Borsihalmi művésztelep fejlesztése. A művésztelep szállásfeltételeinek és működésének fejlesztése ( Kiskunfélegyháza): Ft, - Alfa '94 Szabadidő Klub- Hangtechnikai eszközök beszerzése - mikrofonok, keverő, végerősítő, hangfal, állványok, kábelek (Fülöpjakab): Ft, - Félegyházi Lovasklub- Félegyházi Lovas Klub Sportegyesület eszközfejlesztése - akadálypark, fém betű szett, Start/Cél fém tábla, távolságmérő kerék, központi időmérő egység, rádiós fotocellapár, nagy kijelző (Kiskunfélegyháza): Ft, - Jászszentlászlói Hangász Egyesület, - Hagyományőrző fellépő ruházat és citerák beszerzése (Jászszentlászló): Ft A településkép, az életminőség és a közbiztonság javítása Ft: - Kiskunmajsa Városi Önkormányzat- Közösségi térfigyelő rendszer fejlesztése Kiskunmajsán (Kiskunmajsa): Ft, - Alapítvány a Vagyonvédelem és Közbiztonság Megszilárdítására- Kiskunfélegyháza és vonzáskörzete közlekedésbiztonságának javítása (Kiskunfélegyháza): Ft, - Városszépítő Egyesület Kiskunmajsa- Zöldfelület rehabilitáció és megújítási programfásítás (Kiskunmajsa): Ft, - Polgárőr Egyesület Tompa- A közbiztonság növelése térfigyelő kamerák elhelyezésével Tompán (Tompa): Ft, - Csólyospálos Község Önkormányzata- Sebességmérők kihelyezése a településen ( Csólyospálos): Ft, - Jászszentlászló Községi Önkormányzat - Közpark felújítás (Jászszentlászló): Ft, - Kelebia Község Önkormányzat- Közösségi tér kialakítása Kelebia központjában (Kelebia): Ft, - Civilek a Játszóterekért Egyesület - Játszótér építése a Béke téren (Kiskunmajsa): Ft Turisztikai szolgáltatások és szálláshelyek létrehozása és fejlesztése Ft: - Dr. Vavró Iván- Mezőgazdasági Múzeum kialakítása az Ivánkamajorban Kisszálláson (Kisszállás): Ft, - Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata - A Tiszaalpári közösségi üdülőház felújítása (Tiszaalpár): Ft, - Bugaci,,Futóhomok" Ifjúsági Egyesület- Kerékpárturizmus fejlesztése Bugacon (Bugac): Ft. - Helyi vállalkozások kisléptékű fejlesztése Ft: - Juhász József- Mezőgazdaság korszerűsítése eszközbeszerzéssel (Balotaszállás): Ft, - Cziczelszki Ferencné- Üzletköri bővítés érdekében technológiafejlesztés - vagyonvédelmi rendszer, biztonsági beléptető rendszer (Kisszálás): Ft, - Dongó József- Kis értékű eszközök beszerzése Dongó József őstermelő gazdaságában- utánfutó, rotációs kapa,motoros láncfűrész (Kiskunfélegyháza): Ft, - Fanyarka Erdészeti Kft.- Fanyarka Kft. eszközállományának bővítéseerdészeti informatikai és terepfelmérő, terv előkészítő eszközök (Bugacpusztaháza): Ft, - Szabó Ferenc- A fémmegmunkálási tevékenység hatékonyságának növeléséhez szükséges szalagfűrész beszerzése (Szank): Ft, - Lélekharangok Szolgáltató és Kereskedelmi Kkt.- A Lélekharangok Kkt. szolgáltatás fejlesztése - fűkasza, fűnyíró,irodai számítógép szoftverekkel,nyomtató, ravatalozó kandeláber, urnatartó, hangtechnikai rendszer (Jászszentlászló): Ft - Mikro-, kis- és középvállalkozások energiahatékony beruházásainak támogatása Ft: - Molnárné Faddi Rita- Molnárné Faddi Rita egyéni vállalkozásának tevékenységfejlesztése Kunfehértón- gép-eszköz tároló kialakítása (Kunfehértó): Ft, - Furafol Hungary Kertészeti Kft.- Műhelycsarnok energiaellátásának korszerűsítése (Kiskunmajsa): Ft, - Horváth-Czinger György- Irodahelyiség kialakítása a megújuló energiaforrások népszerűsítése érdekében (Tompa): Ft, - Tóth Rudolf István- A Tóth Kertészet energetikai korszerűsítése biomassza kazán üzembe helyezésével (Csólyospálos): Ft, -,,Máté és Máté" Cukrászati, Kereskedelmi és szolgáltató Kft- A Máté és Máté Kft. telephelyének energiahatékony fejlesztése napelemes rendszerrel (Kiskunmajsa): Ft - Helyi termékek megtermelésének, feldolgozásának és piacra jutásának elősegítése Ft: - Farkas Károly Zoltán- Méhészeti eszközfejlesztéskaptárok beszerzése (Kiskunfélegyháza): Ft, - Eördögh András - Működő biomalom energiaellátásához napelemes rendszer kiépítése (Jászszentlászló): Ft, - Tánczos-Szabó István- Tánczos-Szabó István családi gazdaság fejlesztése- pasztőr, túrócsorgató kocsi, sajtkád, folyadéktöltő (Fülöpjakab): Ft, - Endre Ferenc- Helyi hagyományőrző, gasztronómiai termékek megtermelésének, feldolgozásának és piacra jutásának fejlesztése elősegítése (Kiskunfélegyháza külterület): Ft, - Majsa-Pite Sütőipari Kft- Sütőipari eszközök beszerzése a Majsa-Pite Sütőipari Kft-nél (Jászszentlászló): Ft - A mezőgazdaság gép-, eszköz- és épületállományának javítása Ft: - Antal István Imre- Mezőgazdasági gépállomány növelése a családi gazdaságban (Bugac): Ft, - Szalai László- Gépeszköz fejlesztése állattartáshoz (Kunfehértó): Ft, - Molnár Istvánné - Mezőgazdasági gépbeszerzés a családi gazdaság erősítése érdekében és előállított termék reklámozása (Bugac): Ft, - Győri László- Saját gazdaság fejlesztése, korszerűsítése, piaci versenyképesség javítása (Tiszaalpár): Ft, - Bálint János- Gépeszköz fejlesztés, növénytermesztéshez és állattartáshoz (Jászszentlászló): Ft, - Balassi Béla Zsolt - Családi gazdaság gépparkjának korszerűsítése és fejlesztése (Móricgát): Ft, - Csontos Tibor- Gépbeszerzés családi vállalkozás fejlesztéséhez (Kiskunmajsa): Ft, - Makainé Forgó Katalin- Makainé Forgó Katalin gazdaságának fejlesztése (Petőfiszállás): Ft, - Bajnóczi Nikolett -Bajnóczi Nikolett őstermelői tevékenysége mezőgazdasági gépállományának javításával (Kiskunfélegyháza): Ft, - Győri László- Saját gazdaság fejlesztése, korszerűsítése, piaci versenyképesség javítása (Tiszaalpár): Ft, - Bajnóczi Antal Józsefné- Bajnóczi Antal Józsefné őstermelői tevékenysége mezőgazdasági gépállományának javításával (Kiskunfélegyháza): Ft, - Bárkányi Illésné- Bárkányi Illésné családi gazdaságának fejlesztése (Móricgát): Ft, - Elek Tibor- Elek Tibor családi gazdaságának fejlesztése (Szank): Ft, - Porubcsánszki Ferenc- Családi gazdaság versenyképességének növeléséhez szükséges gép és eszközbeszerzés (Kiskunfélegyháza): Ft, - Hajdú Gyula László- Hajdú Gyula László családi gazdasága mezőgazdasági gépállományának javítása (Kiskunfélegyháza): Ft, - Terjék Józsefné- Gépek beszerzése (Kunszállás): Ft, - Kárász Tibor- Családi gazdaság gépparkjának korszerűsítése és fejlesztése (Jászszentlászló): Ft, - Hajdú Gyula Lászlóné - Hajdú Gyula Lászlóné őstermelői tevékenysége mezőgazdasági gépállományának javítása. (Kiskunfélegyháza): Ft, Lippai Ferenc- Családi gazdaság gépparkjának korszerűsítése és fejlesztése (Jászszentlászló): Ft, - Ficsór István László- Vetőgépek beszerzése (Kunszállás): Ft, - Tóth Zoltán- Tóth Zoltán gazdaságának fejlesztése (Kiskunfélegyháza): Ft, - Kovács József- Kovács József gazdaságának fejlesztése (Gátér): Ft, - Fricska János- Gépbeszerzés családi juhászat eszközállományának fejlesztése érdekében (Móricgát): Ft, - Tóth Antal - Gépbeszerzés családi gazdaság fejlesztése érdekében (Móricgát): Ft, - Szalai-Hegyi Tímea- Gépbeszerzés mezőgazdasági vállalkozás fejlesztéséért (Kunfehértó): Ft, -"BÍBOR" Meggy Termelő és értékesítő

7 Kft- A BIBOR Kft. gépparkjának fejlesztése (Kiskunmajsa): Ft, - Almási Ferenc Jenő- Almási Ferenc családi gazdaságának fejlesztése (Pálmonostora): Ft, - Kazinczi Zoltán- Gépbeszerzés az állattenyésztési ágazat versenyképességének javítása érdekében és a növénytermesztési ágazat gépesítése érdekében (Kunfehértó): Ft, - Szalai László- Szalai László gazdaságának fejlesztése (Petőfiszállás): Ft, - Medgyes József- Szőlőművelés gépállományának bővítése, fejlesztése (Kiskunmajsa): Ft, - Fülöp László- Mezőgazdasági gépállomány növelése a családi gazdaságban (Kiskunmajsa): Ft, - Szabó Tibor- Mezőgazdasági gépállomány növelése a családi gazdaságban (Kiskunmajsa): Ft, - Pásztor Antal- Mezőgazdasági gépállomány növelése a családi gazdaságban (Jászszentlászló): Ft, - Csontos Imre- A vállalkozás gépállományának növelése a gazdaság fejlődéséhez (Kiskunmajsa): Ft, - Cziczelszki Ferenc- Mezőgazdasági géppark bővítése (Kisszállás): Ft, - László Imre- A László gazdaság fejlesztése (Kiskunmajsa): Ft, - Barnáné Németh Római Katolikus Plébánia Petőfiszállás- Pálosszentkút - Pálosszentkúti kegyhely felújítás II. (Petőfiszállás-Pálosszentkút): Ft. Római Katolikus Plébánia- Bugac - A bugaci Szent István templom megújítása (Bugac): Ft. Római Katolikus Plébánia - Jásszentlászló - Szent László Király Templom felújítása (Jászszentlászló): Ft. Református Egyházközség Szank - Szanki és Móricgáti templom fejlesztés (Szank, Móricgát): Ft. Pásztorkodó Hagyományőrző Óvodai Egyesület - Kerek-tó és környezetének fejlesztése (Jászszentlászló): Ft. Összesen: Ft. - A jászszentlászlói Szent László Király templom felszentelésének már több mint 100 éve ben beomlott a templom tetőszerkezete, amit természetesen helyreállítottak, majd 2008-ban a teljes héjazatot és a bádogozást kicserélték. Ezen kívül a templomon az évi felszentelése óta lényeges felújítás nem történt. Erre nyílt most lehetőség a vidéki örökség jogcím keretében. Megújult a templom teljes külső homlokzata: kijavították a vakolati hibákat és az ereszdeszkázatot, a falakon és a lábazaton kívül lefestették még a fa nyílászárókat, az acélszerkezeteket. A november 30-án Dr. Bábel Balázs érsek által újraszentelt Szent László Király templom igazi ékessége lett Jászszentlászlónak decemberében a Petőfiszállás- Pálosszentkúti templomban ünnepi szentmise keretében történt a megújult templom felszentelése. A 2009-es pályázatból a templom tetőszerkezetét újították fel, míg a mostani pályázatból a belső festést és új villanyvezetékrendszer kiépítését végezték el. A beruházás során így teljesen megszépült a templom belseje, illetve a kórus is új színt kapott. Ezen felül új kerti padok és asztalok is készültek, valamint a zarándokház folyosóit a pálos rend és a szentkút történetét, illetve a petőfiszállási tanyavilágot bemutató tablók kerültek. (fotó) Újabb templomfelújítások a Vidéki örökség megőrzésére kiírt pályázat keretén belül A Kiskunok Vidékéért Egyesületnél 2012 végén lehetett pályázatot benyújtani az ÚMVP. III. tengelyen a Vidéki örökség megőrzése jogcímre, négy célterületre: 1. védelem alatt álló épületek külső-belső felújítására, 2. természeti és történelmi látnivalók környezetének fejlesztésére, pihenőhelyek létesítésére, 3. helyi identitás fejlesztését és megőrzését, környezeti tudatosságot elősegítő intézkedések megvalósítására (tanösvény, tematikus út, kiadvány stb.), 4. védetté nyilvánításhoz kapcsolódó szakmai anyagok készítésére. Határidőre kilenc pályázat érkezett be, többségében az 1. célterületre: egy a halasi, és négy-négy a majsai ill. a félegyházi kistérségből. Végül öt pályázat bizonyult sikeresnek, összesen 83,5 M Ft lekötött támogatással. A támogatási intenzitás 100%-os volt. Az ügyintézés 2013-ban zárult, a beruházások 2014-re estek, így az idei évben láthatták a lakosok a pályázat igazi eredményét augusztus 24-én Dr. Bábel Balázs érsek Bugacon szentelhetett fel újabb, kívülbelül megszépült templomot. A meglévő templom épülete az 1930-as években épült a fennmaradt eredeti tervektől kissé eltérően. A jelenlegi sekrestye és plébánia épületét később építették hozzá. Az épületegyüttes Bugac központi részén egy nagy méretű parkos telken helyezkedik el. Mind a templom és plébánia épületei, mind a park jelenleg is használatban van és gondozott, de a templom részleges felújítása időszerűvé vált. A Kiskunok Vidékéért Egyesület által kiírt vidéki örökség jogcímen elnyert támogatás révén sor került a homlokzat teljes felújítására, az ereszcsatornák cseréjére, pótlására, a templom teljes villanyhálózatának és villámvédelmi rendszerének-, a padló- és a mennyezet burkolatának cseréjére, valamint a templom külső és belső festésére. A parkrekonstrukciós tervezés során a cél az volt, hogy a park minél gazdagabban szolgálja a közösség igényeit. Az átadott park szervesen illeszkedik a bugaci településközpont korábbi fejlesztéseihez. - Szank és Móricgát református temploma több kisebb, de annál fontosabb beruházásra kapott támogatást. Kósa István, református lelkész az alábbiakat emelte ki: A villámhárító rendszer felújítása Szankon és Móricgáton is régóta húzódó feladatunk Anna- Mezőgazdasági MTZ erőgép beszerzése (Csólyospálos): Ft - Zsán-Klucsó Vilmos András- A Zsán-Klúcsó gazdaság fejlesztése (Kiskunmajsa): Ft, - Bozókiné Szabó Erika- Bozóki szőlőgazdaság fejlesztése (Kiskunmajsa): Ft, - Tógyer László- A Tógyer gazdaság fejlesztése (Tiszaalpár): Ft, - Csányi Zoltán- Csányi Zoltán tanyagazdaságának fejlesztése (Csólyospálos): Ft, - Tímár Zsolt- A Tímár gazdaság fejlesztése (Szank): Ft, - Gusztosné Bende Erzsébet- Családi gazdaság korszerűsítése- fejlesztése (Kiskunhalas): Ft, - Kovács János- A mezőgazdaság gép-, eszköz- és épületállományának javítása (Kiskunmajsa): Ft, - Árvainé Baranyi Ildikó Aranka- Árvainé Baranyi Ildikó Aranka gépbeszerzési pályázata (Kiskunmajsa): Ft, - Baranyi István- Baranyi István gépbeszerzési pályázata (Kiskunmajsa): Ft, - Hanga Lajos Gáborné- Hanga Lajos Gáborné gépbeszerzési pályázata (Kiskunmajsa): Ft, - LADÓ-REC Hulladék-nagykereskedelmi és Szolgáltató Kft. - Targoncabeszerzés a Ladó-Rec Kft-nél (Balotaszállás): Ft. volt. Talán 30 éve is van annak, hogy házilagosan elkészült a régi rendszer, és bizony nem nagyon lehettünk biztosak abban, hogy komoly veszély esetén hárítani tudná-e a villámcsapást. Önerőből sehogyan sem tudtuk volna a felújítást megoldani, hiszen pl. a kicsiny móricgáti gyülekezetünknek alig tagja van, és az egész éves bevételünk a töredéke sem szokott lenni annak az összegnek, mint amennyibe ez a munka került volna. Most azonban elkészült, és ennek egyfolytában örülhetünk, hiszen az idei tavasszal és nyáron alig volt olyan hét, amikor egy-két napra ne lett volna kiadva valamilyen fokozatú riasztás. Jó érzés volt nyugodtnak lenni az égzengés és a villámcsattogás közben, mert végre készen van az új villámhárító rendszer. Kb. 15 évvel ezelőtt parkosítottuk a szanki parókia külső és belső területeit. Füvet vetettünk, tujákat ültettünk, kivágtuk a régi, elöregedett fákat. Sajnos kiderült, hogy a fű locsolása igen komoly munkát jelent. Az új rendszer teljesen automatikus, hajnalban magától bekapcsol, és szépen csendben reggelre mindenütt belocsol. A fűtéskorszerűsítés Szankon is időszerű volt. Anyagi okok indokolták, hogy a gáz fűtés helyett a parókián fatüzelésre térjünk vissza. Legnagyobb nehézsége ennek a módszernek az volt, hogy hiába raktuk meg a kazánt este lefekvéskor és állítottuk be pl. a huzatszabályzót, hajnalra leégett a tűz, és kezdett kihűlni a lakás. Az új puffertartály beszerelésével viszont nagyon jól tudja tárolni a meleg vizet, így még másnap délelőtt is kellemesen meleg az előző este befűtött kazántól a parókia. - Időközben a jászszentlászlói Kerek tó pályázatát visszavonták, így a Vidéki örökség megőrzésére kiírt pályázatból végül három katolikus templom külső-belső felújítása, valamint két református templom és parókia részleges korszerűsítése valósulhatott meg mintegy 58 millió forintos, 100%-os támogatású forrással.

8 1. Az Egyesület sikeres pályázatai TAVASZI ZSONGÁS Helyi Termék Kiállítás és Vásár I. Térségi Méhészeti Konferencia A Kiskunok Vidékéért Egyesület pályázatot nyújtott be a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózathoz, az MNVH-hoz egy vidékfejlesztéssel kapcsolatos térségi és helyi események szervezésére. A pályázat sikeresnek bizonyult, így szervezhettük meg május 17-én a Tavaszi zsongás című rendezvényt, Kiskunmajsán a Konecsni György Kulturális Központban és a Hősök terén. A cél az volt, hogy egy olyan témában legyen konferencia, előadás, amely a Kiskunok Vidékéért Egyesület területén többeket is érint, így lett ez a méhészet. Dózsa Tamás Károly elnökségi tag - aki egyben a Halas és Környéke Méhészeti Egyesület elnöke- nyújtott segítséget a konferencia megszervezéséhez. A rendezvényt színesítette a Dél-alföldi régió MNVH tanácstagjainak szakmai konferenciája is. Ugyanakkor a kikapcsolódni vágyókra is gondoltunk, így a nap folyamán kiskunmajsai, kiskunhalasi, bugaci, kiskunfélegyházi, csólyospálosi fellépők előadásait láthatták, hallhatták és megismerkedhettek néhány térségi termékkel. Mind a fellépők, mind a kiállítók az egye- 2. sülettel együttműködésben ingyen jöttek el a programra, így az esemény remek példája a LEADER-elv megvalósulásának, vagyis az önkormányzatok, a civil szervezetek és a vállalkozók összefogásának. Összességében a rendezvény elérte a célját, hiszen a színpadon és a kiállítók között a Kiskunok Vidékéért Egyesület működési területéről jöttek a fellépők, kiállítók és nézők. A helyi önkormányzat, a térségi civil szervezetek és vállalkozók munkájukkal, adományaikkal járultak hozzá a rendezvényhez. A méhészeti téma jó választás volt, hiszen a konferencia nem csak a szakmabelieknek, hanem az érdeklődőknek is hasznos tudnivalókkal szolgált. LEADER Térségek közötti együttműködés Szelíd vidékfejlesztéssel a tanyákon élőkért A főpályázó, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete mellett Szentkirály Község Önkormányzata és a Kiskunok Vidékéért Egyesület közös gondolkodása és munkája eredményeként mintegy 18,5 M Ft támogatásban részesült a projekt. A cél a tanyás térségben élők megsegítése, informálása, helyzetük javítása, együttműködések kialakítása, a közösségi aktivitás erősödése, a közbiztonság javítása, szakmai tapasztalatcsere. Kiskunok Vidékéért Egyesület Munkaszervezete 6133 Jászszentlászló Kossuth u.7., Tel./fax: 77/ , Honlap: titkarsag@kiskunokvidekeert.hu Munkatársaink: Szász Anikó munkaszervezet-vezető 70/ szasz.aniko@kiskunokvidekeert.hu Faludi Judit ügyintéző 70/ faludi.judit@kiskunokvidekeert.hu Hernádi-Tóth Emese ügyintéző 70/ toth.emese@kiskunokvidekeert.hu Lénárt Gergely titkársági ügyintéző titkarsag@kiskunokvidekeert.hu Közel egy év alatt az alábbi programelemek valósulnak meg: szakmai napok szervezése, országos szakmai tanácskozás és konferencia, lakossági tájékoztatók bűnmegelőzés és tanyavédelem témában, jó gyakorlatok átadása, kiadványok, hírlevelek, eszközbeszerzés. A rendezvények (fórumok, szakmai napok) október elején kezdődtek. A pontos helyszínek és időpontok megtalálhatók az Egyesület honlapján: Ajánlott honlapok (közlemények, elektronikus ügyintézés, ÉNGY, Gépkatalógus) (rendeletek, közlemények) (jogszabályok, szakmai anyagok, arculati anyagok, szakmai kiadványok, IKSZT) (napi információk, kifizetés, programajánlók)

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely 3. körös nyertes pályázatai

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely 3. körös nyertes pályázatai Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely 3. körös nyertes pályázatai 1. Civil szervezetek eszközfejlesztése Templom-halom Nonprofit Kft.

Részletesebben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Balogh Nóra vezető tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. június 22. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL

BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL HACS neve: Déli Napfény LEADER Egyesület Projektlátogatás helyszíne: Zsombó A projektlátogatást végző személy/ek: Terhes Csaba Az ügyfél képviseletében:ecseki Erzsébet Zsombó,

Részletesebben

Kiskunok Vidékéért Egyesület 6133 Jászszentlászló, Kossuth u. 7. Tel./Fax: 06-77/ 492-716

Kiskunok Vidékéért Egyesület 6133 Jászszentlászló, Kossuth u. 7. Tel./Fax: 06-77/ 492-716 Híreink címszavakban Felhívás Fiatalok vállalkozóvá válása GINOP pályázathoz Felhívás Fiatalok vállalkozóvá válása (GINOP) pályázathoz Magyarország Kormánya felhívása a vállalkozásindítással, vállalkozásfejlesztéssel

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/12. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 22. szám október 21.

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 22. szám október 21. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 22. szám 2008. október 21. Tartalomjegyzék Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása (ÚMVP)... 2 A turisztikai

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 55/2012. (V. 17.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Tiszasziget a LEADER fejlesztések tükrében, 2007-2013-as időszakban

Tiszasziget a LEADER fejlesztések tükrében, 2007-2013-as időszakban a LEADER k tükrében, 2007-2013-as időszakban Előszó Község a 2007-2013-as programozási ciklusban vált a Déli Napfény Akciócsoport tagjává. A magyarországi LEADER szerveződés 2004-2006-os ciklusban az AVOP

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely IV. körös nyertes pályázatai

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely IV. körös nyertes pályázatai Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely IV. körös nyertes pályázatai Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése egyéb településen Pellemann

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárásokról

halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárásokról Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 dr. Bodnár Éva FVM Agrár-vidékfejlesztési Főosztály A New Hungary Rural Development Programme 2007-2013 a Támogatásokkal kapcsolatos jogszabályok Európai

Részletesebben

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16.

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16. A projektötlet-gyűjtés eredményei A projektötlet-gyűjtést honlapon és e-mailben is népszerűsítettük. A 70 projektötlet-adatlapból 19 érkezett e-mailben, 11-et adtak fel postai úton vagy faxon, és 40 készült

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely II. körös nyertes pályázatai

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely II. körös nyertes pályázatai Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely II. körös nyertes pályázatai Mikrovállalkozások létrehozása, fejlesztése egyéb településeken Pályázó

Részletesebben

A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében. Pásztohy András Miniszteri Biztos. Budapest, 2008. április 14.

A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében. Pásztohy András Miniszteri Biztos. Budapest, 2008. április 14. A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében Pásztohy András Miniszteri Biztos Budapest, 2008. április 14. 1 Példátlan lehetőség 2007-2013 között Mintegy 8000 milliárd

Részletesebben

100 éves a hódmezővásárhelyi labdarúgás LEADER rendezvény

100 éves a hódmezővásárhelyi labdarúgás LEADER rendezvény 100 éves a hódmezővásárhelyi labdarúgás LEADER rendezvény A Hódmezővásárhelyi Futball Club 1912-ben alakult meg, és teremtette meg hódmezővásárhelyi alapjait a világ talán legnépszerűbb sportágának. A

Részletesebben

Zala Termálvölgye Egyesület

Zala Termálvölgye Egyesület Zala Termálvölgye Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport 2013. július 19., Zalaszentlászló Zala Termálvölgye Egyesület Vidékfejlesztési célú civil szervezet LEADER Helyi Akciócsoport - címbirtokos szervezet

Részletesebben

Bábolna 2013. december 10.

Bábolna 2013. december 10. Bábolna 2013. december 10. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 (uniós tervezési időszakhoz igazodva) tengelyek (I., II., III., és IV. LEADER) LEADER Helyi Akciócsoportok kiemelt feladata:

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

1.sz. melléklet az Útmutatóhoz LEADER Intézkedési Terv

1.sz. melléklet az Útmutatóhoz LEADER Intézkedési Terv 1.sz. melléklet az Útmutatóhoz LEADER Intézkedési Terv LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Dunamellék Felső-Kiskunság Homokhátság Sárköz LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának

Részletesebben

BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL

BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL HACS neve: Déli Napfény LEADER Egyesület Projektlátogatás helyszíne és időpontja: Algyő A projektlátogatást végző személy/ek: Terhes Csaba Az ügyfél képviseletében: Katona

Részletesebben

Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - fejlesztés jogcím (102/2012. (X.1.

Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - fejlesztés jogcím (102/2012. (X.1. Sorszám Pályázó neve Megvalósítási hely Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - Fülöp, Bánháza utcában épület tájházzá történő kialakítása 11 500

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT EGYESÜLET HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ KÖTŐDŐ NYERTES PÁLYÁZATOK

KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT EGYESÜLET HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ KÖTŐDŐ NYERTES PÁLYÁZATOK Ottlakai Kertészpartner Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Wood Plussz Hungary Fűrészárugyártó Kft. Garusi Hungary Tanácsadó Kft. Szervíz-Bodzás Szolgáltató Kft. KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT EGYESÜLET HELYI

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely II. körös nyertes pályázatai

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely II. körös nyertes pályázatai Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengely II. körös nyertes pályázatai A térség hagyományainak ápolása Kunbaracs Község Önkormányzata Hagyományőrző

Részletesebben

HÍRLEVÉL. valamint a. A két jogcímhez az alábbi formanyomtatványokon lehet támogatási kérelmet benyújtani:

HÍRLEVÉL. valamint a. A két jogcímhez az alábbi formanyomtatványokon lehet támogatási kérelmet benyújtani: Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport

Részletesebben

Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. Gazdaságfejlesztési LEADER pályázati felhívások

Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. Gazdaságfejlesztési LEADER pályázati felhívások Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület Gazdaságfejlesztési LEADER pályázati felhívások Bevezető Összes fejlesztési forrás: 411.535.256 Ft Felhívásaink száma: 10 db o Gazdaságfejlesztési felhívásaink száma: 5

Részletesebben

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások fejlesztése,

Részletesebben

Felhívások Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület

Felhívások Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület Felhívások 2017 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület 2 1. Felhívás A vidéki turizmus erősödését szolgáló minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása és fejlesztése VP6-19.2.1.-75-1-17

Részletesebben

2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL

2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 ÁPRILISI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2014/07. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

Postázási cím és név:

Postázási cím és név: 2009. november 17-én a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület ünnepélyes keretek között köszöntötte a kisapostagi Bárka Vendéglőben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely 4 intézkedésének

Részletesebben

Pázmánd Községi Önk.

Pázmánd Községi Önk. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program januárban beadott pályázatainak elbírálása megtörtént, a Velencei-tó LEADER Helyi Akciócsoport területén a 21 beadott pályázatból 12 pályázat felelt meg a formai,

Részletesebben

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. április 3. Az első

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: (kötelező adattartalom) Maximum támogatási összeg:

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: (kötelező adattartalom) Maximum támogatási összeg: LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:

Részletesebben

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Turisztikai tevékenységek ösztönzése 2007-2013 között négy alkalommal

Részletesebben

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához 2. évfolyam 18. szám 2013. november 18. Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben Baksa Tamás térségfejlesztési referens Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztéséért Felelős Államtitkárság

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2014/08. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV LEADER INTÉZKEDÉSI TERV Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából 2013-ban pályázható intézkedések 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:(kötelező Térségi

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Héhalom Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3041 Héhalom, Szent István Király út 1. Ügyfél-azonosító:

Részletesebben

A vidékfejlesztés lehetőségei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban

A vidékfejlesztés lehetőségei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban A vidékfejlesztés lehetőségei az ban Mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltétele 136/2008. (X.18.) FVM rendelet szerint Támogatás célja: A vidéki térségekben

Részletesebben

1,3 milliárd a Kiskunok vidékfejlesztésére

1,3 milliárd a Kiskunok vidékfejlesztésére A Kiskunok Vidékéért Egyesület hivatalos lapja I. évfolyam 1. szám Balotaszállás, Bugac, Bugacpusztaháza, Csólyospálos, Fülöpjakab, Gátér, Harkakötöny, Jászszentlászló, Kelebia, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas,

Részletesebben

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán

A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán A vidékfejlesztési program komplex fejlesztési hatásai Mikóházán A településről Mikóházát egy 1273-ból való rendelet tanúsága szerint Kun Erzsébet királyné adta birtokul élete fogytáig egyik hű emberének,

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26. Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.4.1-19 kódszámú, Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívásra a Katona József Úti Bölcsőde felújítása, bővítése céljából Ózd, 2019. szeptember

Részletesebben

A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására

A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására VP6-6.4.1 16 A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására Varga Boglárka Miniszterelnökség 2017.03.09. Kimle 1 Nem mezőgazdasági tevékenységek

Részletesebben

Közbiztonsági Központ Eszközbeszerzése

Közbiztonsági Központ Eszközbeszerzése Közbiztonsági Központ Eszközbeszerzése A Kállósemjéni Polgárőrség Egyesület a 35/2013 (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó

Részletesebben

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár A vidékfejlesztés aktuális közpolitikai és szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár Paradigmaváltás Vidékfejlesztési Minisztérium: - Agrárium - Vidékfejlesztés - Környezetvédelem

Részletesebben

Turisztikai pályázati lehetőség a kistérségben

Turisztikai pályázati lehetőség a kistérségben Turisztikai pályázati lehetőség a kistérségben Megjelent a vidékfejlesztési miniszter 52/2012. (VI. 8.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Jászszentandrás: közösségi helyiség kialakítása falusi szálláshelyen

Jászszentandrás: közösségi helyiség kialakítása falusi szálláshelyen Jászszentandrás: közösségi helyiség kialakítása falusi szálláshelyen Családias légkörre, tiszta levegıre, minıségi szolgáltatásokra, barátságos emberekre vágyik? Ha ilyen elképzelései vannak a nyugodt

Részletesebben

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1.

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1. o ldal 1 Tisztelt Partnerünk! Az alábbiakban szeretném felhívni a figyelmét az Új Széchenyi Terv Gyógyító Magyarország Egészségipari Program pályázati lehetőségeire: 1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése

Részletesebben

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok "A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT" Közhasznú (oktatási,kulturális,egyéb) 3922 Taktaharkány, Béke utca 40. képviselő: Fodor József Károly Elsődlegesen a

Részletesebben

Bábolna, 2013.December 10.

Bábolna, 2013.December 10. Bábolna, 2013.December 10. Bemutatkozás 2007 Kalandra hív a régi vármegye helyi közösség 2008 Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület: dorogi és esztergomi kistérségek önkormányzatai, civil szervezeti,

Részletesebben

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások

Részletesebben

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés Iktatószám: 231/11//1/211 Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése Jászsági Kistérségi Helyi

Részletesebben

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN

A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA SZEREPE A HELYI ERŐFORRÁSOK HÁLÓZATBA SZERVEZÉSÉBEN Ifj. Hubai Imre Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnök Mezőtúr, 2017.04.26. A Nagykunság kézműves

Részletesebben

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása

VP Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. május 12. naptól

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Referencialista Andrási László - Vállalkozói tevékenység projektjei

Referencialista Andrási László - Vállalkozói tevékenység projektjei Év Program neve Projekt címe tanulmány összeállítása Pályázati dokumentáció összeállítása Projektmenedzseri feladatok ellátása Gyümölcsfa génbank létrehozása 2 374 024 2 892 970 Pénzügyi terv Orvosi kellék

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 58/2012. (V. 24.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens Vidékfejlesztési Program forrásai Összes forrás - 1294 Mrd Ft Megjelent Megjelenésre vár 6% 94% Felfüggesztett pályázati

Részletesebben

Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete

Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete Üdvözöljük Önöket LEADER tervezési műhelynapunkon! Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezete A Vidékfejlesztési Program 2014-2020 között A magyarországi vidékfejlesztési program, amelyet az Európai

Részletesebben

1.Fórum: Levél, 2014.06.23.

1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Emlékeztető Projektötlet gyűjtő fórumokról 1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Életminőség fejlesztése: Civil szervezetek rendezvény, eszköz, kiadvány Nem elaprózott pontszerű fejlesztések Átfogó térségi gazdaságfejlesztés,

Részletesebben

Mikrovállalkozások fejlesztése. Mikrovállalkozások fejlesztése. Mikrovállalkozások fejlesztése. Mikrovállalkozások fejlesztése

Mikrovállalkozások fejlesztése. Mikrovállalkozások fejlesztése. Mikrovállalkozások fejlesztése. Mikrovállalkozások fejlesztése Pályázat címe Leírása Jogcím Pályázó Egyedülálló komplex autójavítás bázis Letenyén Targonca vásárlás Eszközfejlesztés a Besaleel Bt-nél i üzel és könyvelő iroda építése Varroda léterhozása Bázakerettyén

Részletesebben

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000 Célterület azonosítója: 1 019 230 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

Tisztelt Tiszaszentimreiek, Újszentgyörgyiek!

Tisztelt Tiszaszentimreiek, Újszentgyörgyiek! X. évfolyam, 3. szám 2014. szeptember Tisztelt Tiszaszentimreiek, Újszentgyörgyiek! Rendhagyó a X. évfolyam 3. száma, ugyanis nem az elmúlt 3 hónap történéséről számolunk be Önöknek, hanem a leköszönő

Részletesebben

III. Tengelyes nyertesek

III. Tengelyes nyertesek III. Tengelyes nyertesek Pályázó szervezet/személy neve Jogcím típusa Kérelem címe 1. Frey Attiláné 2. T.A.R.K.Ó. Kft 3. Hársfiúk Kft 4. Schoffhauser János 5. Szikszaház Property Kft 6. Kovács Attila 7.

Részletesebben

Támogatott kérelmek (43 település) - IV. tengely 2. kör 2011.09.30-2011.12.05. benyújtási időszak

Támogatott kérelmek (43 település) - IV. tengely 2. kör 2011.09.30-2011.12.05. benyújtási időszak Támogatott kérelmek (43 település) - IV. tengely 2. kör 2011.09.30-2011.12.05. benyújtási időszak Rendezvény jogcím Értékkel bíró helyi rendezvények támogatása (21.298.744 Ft) "Ismerd meg múltadat, hogy

Részletesebben

Algyő a LEADER fejlesztések tükrében, 2007-2013-as időszakban

Algyő a LEADER fejlesztések tükrében, 2007-2013-as időszakban a LEADER fejlesztések tükrében, 2007-2013-as időszakban Előszó a 2004. évben alakult Déli Napfény Akciócsoport alapító tagja. A magyarországi LEADER szerveződés 2004-2007-es ciklusban az AVOP keretein

Részletesebben

Vállalkozás általános bemutatása

Vállalkozás általános bemutatása Helyi adottságokhoz, erőforrásokhoz illeszkedő térségi gazdaságfejlesztés keretében Helyi vállalkozások fejlesztése, új szolgáltatási paletták kialakítása, versenyképességük növelése célterületre benyújtott

Részletesebben

DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24.

DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24. DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24. Jogcímkód: 6.352.01.01 Pályázó neve: Vattai Református Egyházközség Pályázó MVH regisztrációs száma: 1008787606 Iratazonosító: 1553488383 Vattai

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fejlesztési programok Új Széchenyi Terv (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési

Részletesebben

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok A Z Ú M V P I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K 8 /2011 (II.8) S Z Á M Ú K Ö Z L E M É N Y E A 1 2 2 / 2 0 0 9 ( I X. 1 7. ) FVM R E N D E L E T K E R E T É B E N B E N Y Ú J T O T T P Á L Y Á Z A T

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA DR. BARANCSI ÁGNES Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens I. MNVH INFORMÁCIÓS PONT IRODA Gál Ferenc Főiskola Térségfejlesztő

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a

Részletesebben

LEADER nyertes pályázatok, 2012 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület

LEADER nyertes pályázatok, 2012 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület LEADER nyertes pályázatok, 2012 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület Ssz. Nyertes pályázó neve, megnevezése Jogcím típusa Célterület megnevezése 1. Keleti-Mecsek Egyesület Közösségi célú fejlesztés A vidéki

Részletesebben

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. I. Pályázati azonosító: VP Pályázat címe: Háztáji kertészetek, állattartók támogatása - 1.

ELŐTERJESZTÉS. I. Pályázati azonosító: VP Pályázat címe: Háztáji kertészetek, állattartók támogatása - 1. I-3 Készítette: Takács Timea műszaki és településüzemeltetési ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 13. napján tartandó ülésére Tárgy: Döntéshozatal LEADER-programokban

Részletesebben

LEADER célterületek. Szendrői Júlia, irodavezető 2011. május 24. Vál

LEADER célterületek. Szendrői Júlia, irodavezető 2011. május 24. Vál LEADER célterületek Szendrői Júlia, irodavezető 2011. május 24. Vál 1. célterület Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek kialakítása és fejlesztése Közösségi

Részletesebben

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5.

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5. TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI 2011-2014 Szarvas, 2014. szeptember 5. Szabó Tibor, szaktanácsadó Kecskeméti Főiskola Területi Szaktanácsadó Központ Tanyafejlesztési Program A Vidékfejlesztési Minisztérium

Részletesebben

A Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként I. II. megvalósítása esetén legalább 1 alkalommal részt vesz a Helyi Vidékfejlesztési

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program Aktualitások

Vidékfejlesztési Program Aktualitások Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Aktualitások Baksa Tamás Miniszterelnökség 2016. 11. 22. Kimle VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/10. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/495/2013/I Üi.: Györbiró-Szabó András/dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Leader pályázatokhoz

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok

Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok Pályázat címe Pályázati azonosító Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok Támogatás mértéke % Ivóvíz minőség javító beruházás Monostorpályi településen KEOP-7.1.0/11-2011-0067

Részletesebben