A Nemzeti Színház újkori sikertörténete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Nemzeti Színház újkori sikertörténete"

Átírás

1 LXI. évfolyam 12. szám március 27. Megjelenik példányban, legközelebb április 3-án. FOTÓ: GORDON ESZTER A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA A Nemzeti Színház újkori sikertörténete Beszélgetés Alföldi Róberttel A Magyar Színháztörténet újkori sikertörténete zajlik Alföldi Róbert fõigazgató kinevezése óta a Nemzeti Színházban, amely mindössze egy fél évad elteltével Budapest egyik legnépszerûbb színháza lett. Vendégjátékok zsúfolt házakkal, új bemutatók szinte havonta, melyekre aztán hónapokra elõre nem lehet jegyet kapni. Mindezek közben rendhagyó beavató színházi próbák, közönségtalálkozók. Alföldi Róbert szívesen vállalkozott az interjúra, amely most a színházi világnap alkalmából jelenik meg lapunkban. Ön szerint a 21. században milyen gondolatokat kelt a színházcsinálókban és a közönségben a színházi világnap? Szoktam mondani: mindig mindentõl féltik a színházat. Féltették a mozi, a televízió, majd a videó megjelenésétõl, s mégis, a 21. században ez az utolsó hely, ahol még élõ embert lehet látni! És ez az egyetlen dolog, ami nem kiszámítható. Ha a hét bármely napján bekapcsolom a televíziót, tudom, hogy milyen mûsort fogok látni. Ha elmegyek egy amerikai filmre, akkor is nagyjából tudom, hogy mit fogok látni. Valahogy a színház maradt az a hely, ahol a kiszámíthatatlanság, a váratlanság dominál. Ilyen szempontból a színházi világnap a 21. században is ugyanazt jelenti, mint korábban, húszharminc évvel ezelõtt. Természetesen a lényeg az, hogy van és mûködik! Major Tamás mondotta: A színház a meglepetések sorozata. És ugyancsak õ mondta: A színház nem szelíd intézmény. A két frappáns megállapítást figyelembe véve hogyan lehet sûrûn egymást követve bemutatókat tartani? Szervezés kérdése. Ha tudjuk, hogy mi vár ránk, akkor azt a munkát tökéletesen el tudjuk végezni. Félidejéhez érkezett az elsõ évadja. Mit mutat a mérleg? Ahhoz, hogy az ember értékeljen, meg kell állnia, vissza kell vonulnia, el kell gondolkodnia. Erre most nincs idõnk. Lekopogom, nincs nézõproblémánk! Sem a régi elõadásokkal, sem az újakkal nincs gondunk, telt házzal mennek. Az tény, hogy nagyon végletes vélemények vannak az egyes elõadásokról. Hála Istennek! Persze jobb lenne, ha minden elõadásról csak pozitív véleményt lehetne hallani, olvasni. De a színház lényege, hogy egyik produkciója se tûnjön el nyomtalanul. Elõadásainkkal mégiscsak sikerült valamilyen formában felkelteni a közönség érdeklõdését. Az, hogy ez szélsõséges indulatokat vagy érzelmeket vált ki, a pályázatunkban is deklarált célunk volt. Arra törekszünk, hogy nagyon sokszínû legyen a repertoárunk, ne legyenek egyformák az elõadásaink. Különbözõ emberi és társadalmi problémákat több oldalról kívánunk bemutatni. Egyik elõadásban így, a másikban amúgy. Ez még nem rossz Sõt, szerintünk ennek van létjogosultsága. Többféle gondolkozású nézõt csalogatunk be a színházba. A 21. században ez kell, hogy legyen a természetes színházcsinálás. A Nemzeti Színház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös programjaként megvalósuló Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében az idén kiemelkedõ szerepet vállaltak Az összes prózai elõadást a mi teátrumunk fogadta be. A fesztivállal közös produkcióként mutatjuk be Forgách András fordításában és az én rendezésemben Botho Strauss A park címû darabját. A színmû egy Szentivánéji álom-reminiszcencia, keserédes komédia, amelynek Titániája Nagy Mari, Oberonja pedig László Zsolt lesz. Vendégül látjuk a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színházat, amely Frank Wedekind Lulu címû mûvét adja elõ. Hasonlóan nálunk látható majd a Düsseldorfer Schauspielhaus és a Rimini Protokoll közös elõadása is, amelynek egyik szereplõje Marx A tõke címû munkájának elsõ kötete. Otthont adunk a szentpétervári Malij Tyeatr vendégjátékának is, amely a Lear királyt mutatja be. Deák Attila Az újság díjtalan. Telefonos Fórum április 1-jén, 18 órakor A Csepp Tv április 1-jén, szerdán kor Telefonos Fórumot rendez. A nézõk kérdéseire, felvetéseire Horváth Gyula alpolgármester válaszol. Az adás alatt hívható telefonszám: , csepptv@csepptv.hu A Csepp Tv levélcíme: 1751 Budapest, Pf.: 28. Az adás napján 16 órától várják a nézõk kérdéseit. Csepeli Sportgála és bál Az Év sportolói Március 7-én második alkalommal rendezték meg a Csepeli Sportbált. A hagyományoknak megfelelõ jótékonysági gálának a Béke téri Bajnokok Csarnoka adott otthont. Az est fõvédnöke Tóth Mihály polgármester és Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelõ Zrt. vezérigazgatója volt. A rendezvényt Tóth Mihály polgármester és Németh Szilárd kerületi sporttanácsnok nyitotta meg. Ekkor már több mint 300 ember volt a sportcsarnokban, hogy megünnepelje 2008 legjobb sportolóit, hiszen a beszédek és a nyitótánc után az Év sportolója díjakat osztották ki. Tizenkét csepeli szakosztály legjobbjai vehettek át elismerõ díjat az egész évben nyújtott kiváló teljesítményükért. Az ünnepi pillanatok után következhetett az egész estét, éjszakát betöltõ ünneplés és szórakozás. P. B. FOTÓ: MIZIK ZSUZSA

2 2 KÖZÉLET, GAZDASÁG március 27., CSEPEL Polyák Dániel az új diákpolgármester A csepeli diákság küldöttei március 19-én a Királyerdei Mûvelõdési Házban tartották tisztség- és küldöttválasztó gyûlésüket. Megnyitó beszédében Polyákné Hajas Ilona ifjúsági tanácsnok üdvözölte a megjelent önkormányzati vezetõket, iskolaigazgatókat, dök-segítõ tanárokat és az érdeklõdõket, majd visszatekintett az elsõ diákönkormányzat megalakulása óta eltelt évekre. Õt követõen Õze Szilvia, a választási bizottság elnöke a hagyományoknak megfelelõen felkérte Rózsa Norbert leköszönõ diákpolgármestert, hogy tartsa meg az elmúlt másfél év diák-önkormányzati munkájáról szóló beszámolóját. Beszéde végén megköszönte a dök-segítõ tanárok és a diákönkormányzat tisztségviselõinek és képviselõinek segítségét. A búcsúzó tanárok közül Elekes Mária és Német Imre szólt röviden a megjelentekhez. A távozó dök-tisztségviselõk ezúttal is órát kaptak ajándékba, jelezve: múlik az idõ Spéth Alexandra és Polyák Dániel rövid bemutatkozása, majd a szavazás menetének és technikai lebonyolításának ismertetése következett. A szavazás ideje alatt a Bubik István Színitanoda növendékei musicalbemutatóját láthatták a megjelentek. A szavazás eredményét ismertetve elhangzott, hogy a szavazásra jogosult százhat képviselõ közül nyolcvanöt szavazott, közülük nyolcvankettõ volt érvényes. Az eredmény: hatvannyolc szavazattal Polyák Dániel lett a diákpolgármester, Spéth Alexandra diák-alpolgármester lett tizennégy szavazattal. Az eredményhirdetést követõen a megválasztott vezetõk, a testületi tagok és póttagok a választási bizottság elõtt esküt tettek. Tóth Mihály polgármester az önkormányzat nevében üdvözölte a megjelenteket, megköszönte a korábbi testület munkáját, majd elsõként gratulált a megválasztott diákpolgármesternek és diákalpolgármesternek, virágcsokorral köszöntve õket. A választást követõen került sor az új testület alakuló ülésére és a közeljövõ teendõinek meghatározására. Mucsi Ferenc Elevenebb közösségi életet A választást követõen az új diákpolgármester lapunknak a következõket mondta: A Kossuth Lajos Kéttannyelvû Fõvárosi Gyakorló Mûszaki Középiskolának vagyok a 12. osztályos hallgatója. Édesanyám a kerületben tevékenykedik képviselõként és ifjúsági tanácsnokként, édesapám pedig egy alkatrészeket forgalmazó cégnél dolgozik munkatársként. Mit csinálsz, ha nem tanulsz vagy nem a diákönkormányzat dolgaival foglalkozol? Nagyon érdekelnek a hírek, azokat rendszeresen figyelem, amellett fotózok. Rendszeresen részt veszek fotópályázatokon, képeim témáit elsõsorban azokhoz igazítom. Egyaránt küldök felvételeket országos, ifjúsági és felnõtt pályázatokra. A CSEVAK Zrt. hírei A Szent István út felújítása nyárra várható. Téves hír jelent meg több internetes oldalon Újabb útfelújítások kezdõdnek Budapesten címmel. Ezekben megemlítették a XXI. kerület Szent István utat is, mondván, már megkezdõdött a munka. A valóság ezzel szemben más. A Fõvárosi Önkormányzat Közlekedési Ügyosztályának kollégájától kapott információk szerint Csepelen a Szent István út felújítása a hírekkel ellentétben nem kezdõdött meg, a kezdés pontos idejét még nem is tudják megmondani. A közbeszerzés eredménye májusra várható, a felújítás pontos kezdetét csak ezután tudják megadni. (Terveik szerint ez 2009 nyarára tehetõ.) Ezen a héten a Szent István úton a Csepeli Mátyás és a Kolozsvári utca között gázkiváltás miatt volt félpályás útlezárás. Forgalomlassító virágládák. Sok panasz érkezett a Csevak Zrt.-hez, hogy az autósok nem tartják be a sebességhatárokat. A Fõvárosi Önkormányzat Forgalomtechnikai Alosztálylyal egyeztetve több helyen kétoldali útszûkítéssel kívánjuk sebességcsökkentésre bírni a megengedettnél gyorsabban közlekedõket. Így lakossági kérésre, forgalomcsillapítás céljából virágládákat helyeznek ki a Juharos utca, Szabadkai utca, Rózsa utca, Szatmári utca egyes szakaszaira. Az említett utcákban az útburkolatfestés és a táblák kihelyezése elkezdõdött, a virágládák a tervek szerint március végéig kerülnek ki. FOTÓ: MIZIK ZSUZSA Polyák Dániel Eddig egy képem jelent meg egy pécsi galériában, amelyre büszke vagyok. Az a siker további tanulásra és munkára ösztönöz ezen a téren. A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA A továbbtanulást milyen területen tervezed? Jelenleg több irányban el tudom képzelni a jövõmet. Nem kizárt, hogy az iskolában maradok repülõgép-szerelõként, de amennyiben lehetõségem nyílik, szeretnék fotográfiát tanulni a Kaposvári Egyetemen, ahol egyedülálló módon lehet tanulni állami finanszírozású képzés keretében ezt a szakmát. Milyen terveid vannak a diák-önkormányzati munkában? Mindenféleképpen szeretném megmozgatni azt a diákságot, amely az utóbbi idõben nagyon passzívvá vált. A közösségi életet mozgalmasabbá, elevenebbé kívánom tenni. M. F. Emlékezés Mansfeld Péterre Kivégzésének ötvenedik évfordulója alkalmából Mansfeld Péterre emlékezett a csepeli Fidesz KDNP-frakció március 19-én a Csepel- Sziget Mûszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. Az iskola jogutódja annak a Rákosi Mátyás Tanintézetnek, amelyben hõsünk esztergályos ipari tanuló volt. FOTÓ: MIZIK ZSUZSA A koszorúzással egybekötött megemlékezésen Németh Szilárd frakcióvezetõ hangsúlyozta, hogy a jellemében férfiember, ám korát tekintve gyerek kivégzése kemény üzenet volt az akkori hatalom részérõl: õk bármit megtehetnek. Szörnyû tettükkel megmutatták, még erre is képesek, jó lesz vigyázni a hétköznapokon, az ünnepeken, az egész élet során! A Fidesz Magyar Polgári Párt a Fidelitasszal közösen avatta fel Mansfeld Péter emléktábláját 2002-ben. Németh Szilárd köszönetet mondott az iskolának és Kollár József igazgatónak, hogy lehetõvé tette annak idején a tábla elhelyezését. Tarlós István, a fõvárosi Fidesz KDNP-frakció vezetõje röviden megemlékezett a hitleri Németország március 19-ei hazánkba történõ bevonulására, majd az 1956-os forradalom kitörésének elõzményeire. Az elárult és levert forradalom egyik szimbolikus egyénisége volt az ifjú Mansfeld Péter, akinek életérõl elõzõ számunk 2. oldalán olvashattak részletesen. Az akkori hatalmat az március 21-ei tettéért gyávának és gonosznak nevezte Tarlós István, a kivégzett fiatalembert pedig az 56-os remények, a magyar nép szabadságvágya egyik legjellegzetesebb kifejezõjének, akinek halála ötvenedik évfordulóján kegyelettel és tisztelettel kell emlékezni minden magyar embernek, függetlenül attól, hogy melyik párt szimpatizánsa. Az ünnepség végén Tarlós István és Németh Szilárd koszorút helyezett el az emléktábla alatt, közvetlenül a Mansfeld Péterrõl elnevezett galéria bejáratánál. Mucsi Ferenc Keresik a megoldást a dai lobbisták nyomására a repülésirányítás reformjaként elkövették azt az ostobaságot, hogy részben néhány budai övezetet mentesítve Ferihegy nyugati-délnyugati-déli felszállási irányú forgalmának 55-60%-át koncentráltan Csepel észak-déli tengelyére, közepére zúdították. Mivel a felszállásoknak széliránnyal szemben kell történniük, ritka az a kegyelmi állapot, amikor az uralkodó északnyugati széliránnyal ellentétben keleties a széljárás, és a fõvárosból kifelé szállnak fel a gépmadarak, Csepelt (is) elkerülve. Csepel hátrányos helyzetét még az is nehezíti, hogy az egyik fõ leszállópálya is a Kertváros felett halad át. A WHO dokumentuma szerint Európában a halálos kimenetelû szívrohamok 2-3%-át a közlekedési zaj okozza. Zajártalom miatt évente 200 ezer ember hal meg földrészünkön. Az erõs hangszennyezés alvászavart, fülzúgást okozhat, és tanulási zavarok kiváltója lehet gyermekeknél. Egészségkárosodásunk mellett ingatlanjaink is veszítenek az értékükbõl fûzte hozzá dr. Nagy Péter Attila. A szakemberek elmondották: az éjszakai repülésre szigorú szabályok vannak, attól csak rendkívüli esetben, kényszerleszállás esetén térhetnek el. Minden repülõgépnek van zajbizonyítványa, ha ettõl eltér, akkor visszavonják a repülési engedélyét. Végül aláhúzták: kompromisszumokra, együttzajszint csökkentésére Podolák György tárgyalást kezdeményezett Podolák György országgyûlési képviselõ, az Országgyûlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnöke március 18-án parlamenti dolgozószobájában fogadta Fleisz Istvánné és dr. Nagy Péter Attila háziorvos, csepeli lakosokat, valamint a szaktárca képviseletében dr. Szoboszlay Miklóst és a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. tudományos fõmunkatársait. A megbeszélés témája a Csepel felett elhaladó repülõgépek zajának, illetve károsanyag-kibocsátásának csökkentése volt. Mint ahogy arról lapunkban már korábban többször is beszámoltunk, a kerület lakosaitól 2007 nyarától folyamatosan érkeznek panaszok az önkormányzathoz a Csepel feletti légiforgalom okozta zajhatás miatt. Két csepeli lakos, Fleisz Istvánné és dr. Nagy Péter Attila háziorvos egyénileg tanulmányokat és méréseket folytattak a témában, majd választott országgyûlési képviselõiket, Podolák Györgyöt és dr. Avarkeszi Dezsõt, valamint Orosz Ferenc alpolgármestert és dr. Polinszky Tibor fõépítészt ostromolták tapasztalataikkal. Próbálták elérni, hogy érveiket az arra illetékes szervek képviselõinek is elmondhassák annak érdekében, hogy a légifolyosó Csepel feletti megnyitásának következtében megromlott életminõségükön javítani lehessen. Az nem kérdés, hogy Ferihegynek mûködnie kell, és a forgalom a jövõben még inkább növekedni fog, az viszont kérdés, hogyan tudjuk megoldani, hogy a zajszint a lehetõ legalacsonyabb legyen Csepel felett, és a lakosság egészségminõségét károsan ne befolyásolja a légiközlekedés mondotta bevezetõjében Podolák György. Majd bemutatta és átadta a két csepeli lakosnak azoknak a méréseknek a dokumentációját, amelyeket a fõváros más kerületeiben már elvégeztek az illetékes szervek. Dr. Szoboszlay Miklós és a Közlekedéstudományi Intézet Felhívás! A kerületi civil szervezetek részére kiírásra került pályázati felhívásba értelemzavaró hiba került. A maximálisan megpályázható összeg felsõ határa Ft (nem Ft)! A kijavított pályázati ûrlap (a hiányzó 14. ponttal kiegészülve) már letölthetõ az önkormányzat honlapról! A hibáért elnézést kérünk. Szervezõ Bizottság fõmunkatársai elmondták: a csepeli lakosokkal egyetértésben közösen kialakított helyszíneken mérési pontokat kívánnak kijelölni. A mérések eredményei alapján a csepeliek a szakemberekkel együtt kialakíthatják álláspontjukat, majd megtehetik javaslatukat a közlekedési minisztérium illetékes fõosztályánál az intézkedések megtétele végett. Fleisz Istvánné és dr. Nagy Péter Attila többek között fontosnak tartotta, hogy a kertvárosban, és ne a zajos fõútvonalak közelében legyenek a mérések. Ne átlagolások történjenek, hanem idõpont-megjelöléssel dokumentálják a tapasztaltakat, hogy ellenõrizni és azonosítani lehessen, hogy egy-egy éjszaka például hány repülõgép zaja hallatszott. Fleisz Istvánné megkérdezte: ha a mérések azt bizonyítják, hogy a légiközlekedésnek Csepel térségében nincs egészségre káros hatása, van-e esély arra, hogy a lakosság nappali és éjszakai nyugalma érdekében akkor is történjen forgalomkorlátozás, változtatás. Hangsúlyozta, nem azt kérik, hogy szûnjön meg a forgalom, csupán azt, hogy mérséklõdjön, illetve, hogy útvonal-módosítással, -széthúzással tegyék elviselhetõbbé a jelenlegi állapotot. Dr. Nagy Péter Attila a megbeszélésen elmondta: a légi zajártalom Csepelen 2007 májusában kezdõdött, amikor londoni tanácsadók befolyására és bu- RUHAVÁSÁR április 7-én. A Magyar Vöröskereszt XXI. ker. Szervezete ruhavásárt rendez április 7-én, kedden, 9 és 17 óra között a vöröskeresztes székházban (XXI. ker., Ady Endre u. 61. Megközelíthetõ: a 148, a 15l és a 36-os autóbusszal (Papírgyári megálló.) Használt, jó minõségû gyermek, nõi, férfi ruhanemût, cipõt, tésztát kínálunk igen kedvezõ áron. Óriási játék vásár!!! Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy aki érvényes évi Vöröskeresztes tagsági, ill. Véradó igazolvánnyal rendelkezik, a ruhanemûnél 10% kedvezményt kap. Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt! XXI. ker. Vöröskereszt Szervezet Megjelenik hetente. Kiadja: A Csepp TV Kft Budapest, Simon Bolivár sétány 4 8. Tel./fax: Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató. vidaistvan@csepptv.hu. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor. barany@csepelujsag.eu. Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: Fax: Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató. Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató. FOTÓK: MIZIK ZSUZSA

3 CSEPEL, március 27. KÖZÉLET, GAZDASÁG 3 Csepel feletti mûködésre készek, a hozzájuk érkezõ panaszokat, javaslatokat megvizsgálják. Meglehetõs elõzetes és indokolt szkepszissel fogadom a zajmérés várható eredményét. Ez a ferihegyi lobbi trójai falova, mellyel megvezetik a politikusokat és a hatóságokat állította dr. Nagy Péter Attila, majd így folytatta: A jelenlegi zajvédelmi rendeleteket úgy konstruálták meg, hogy a repülõgépek dübörgését ne lehessen határérték fölöttinek minõsíteni. Ugyanis hosszú órákra számított átlagokat mérnek a hatóságok, és így egy-egy rövid ideig tartó átrepülés hiába lépi túl a határértéket percekig, mindez nem számít szabálysértésnek, mert nem elég hosszú ideig tart a csendháborítás. Hasonlattal élve: ha valakinek pofonokat kevernek le, az a li helyzetet vessék össze Európa fõbb városainak hasonló területeivel. Amikor megvannak ezek a mérések, a leginkább érintett csepeliekkel lakossági fórumon vitatjuk meg a helyzetet mondotta Podolák György. Fleisz Istvánné jelezte, hogy ezzel egyetért, de szeretne tájékoztatást kapni az EU-ban érvényben lévõ szabályozásokról is. Ezen kívül az a kérése, hogy a méréseket ne most végezzék, hanem vegyék fel a kapcsolatot a repülõtérrel, és kérjék ki, mikor indul a nagyobb forgalom, és annak ismeretében jelöljék ki a mérési idõpontot. A 100 órás mérést, valamint a szakemberek által javasolt mérési helyszíneket elfogadják, mert szinte egyezik az általuk elképzelt pontokkal, és megbíznak a szakemberek javaslataiban. A jelenlévõk a kéréssel nyomásértéket órákra elosztva végül simogatásnak fog minõsülni. Van egy költõi kérdésem: ha annyira rendben lesz a zajszennyezés mérése, akkor vajon miért kellett ettõl annyira tehermentesíteni más kerületeket, és miért kapálóznak kézzellábbal bármiféle, Csepelt kevésbé terhelõ megoldás vagy a korábbi állapot visszaállítása ellen a többiek?! Mi egyébként nem kíván(hat)unk kivételezést, védett területté nyilvánítást, csupán a légi forgalom, a zajterhelés arányosabb, méltányosabb elosztását! Podolák György azt kérte a szakemberektõl, hogy a csepeegyetértettek, és nem látják akadályát annak, hogy eszerint járjanak el. Végezetül dr. Nagy Péter Attila hivatkozott a zaj- és rezgésvédelemrõl szóló, 12/1983. (V. 12.) számú minisztertanácsi rendelet 2. (3) pontjára: Veszélyes mértékûnek bizonyul az a zaj is, amely [ ] érzékszervi észleléssel emberek nyugalmát jelentõs mértékben zavarja. Tehát nem az újabb rendeletek decibeljein kéne rágódni, hanem e régebbi, de még érvényben lévõ, humánus rendelet szerint kellene eljárni jegyezte meg dr. Nagy Péter Attila. Deák Attila Szokatlanul gyors és egyhangú döntések a testületi ülésen Többek között együttes társulásos piacra lépésrõl és szociális chartához való csatlakozásról, sportcélú és civil támogatásokról, óvodai-iskolai felújításokról, valamint közfoglalkoztatásról döntöttek a képviselõk egyhangúlag március 19-én, a legutóbbi testületi ülésen. A személyiségi jogok védelmét szolgáló jogszabályi elõírások miatt zárt keretek között megtartott ülésen elõször szociális támogatási ügyekben benyújtott fellebbezéseket bírált el a testület. Ezt követõen a Németh Szilárd képviselõ kérdésfelvetése alapján indult vizsgálat kiterjesztése érdekében úgy döntött, hogy öttagú vizsgálóbizottságot hoz létre a Mátyás Király Általános Iskola intézményi területe használatával összefüggõ probléma részletesebb megismerésére, amely a vizsgálat eredményérõl és az annak alapján elfogadott javaslatokról a májusi testületi ülésre elõterjesztést készít. A nyílt ülés elsõ részében a Csepeli Tûzõrség tavalyi beszámolójának elfogadása mellett személyi kérdések kerültek terítékre: nem képviselõ tagot választottak a Pénzügyi, Ellenõrzési és Közbeszerzési Bizottságba (Metzger József), vezetõt az Oktatási Szolgáltató Intézmény élére (Kiss István), valamint támogattak egy jelölést a Weiss Manfréd Dél-pesti Szakképzés-szervezési Kiemelkedõen Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetõ igazgatójává (dr. Faragó András). A folytatásban számos rendelet megalkotásáról határoztak a képviselõk. Így a közbeszerzési törvényi változások miatt hatályon kívül helyezték az életjáradék lakásért konstrukcióról szóló évi helyi rendeletet, és módosították az építési beruházások, szolgáltatás-megrendelések és árubeszerzések elõkészítésének, jóváhagyásának és megvalósításának rendjét. A Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal jelzésére rendeletet alkottak az önkormányzat saját halottjává nyilvánításról, és módosították az önkormányzati kitüntetések és díjak alapításának és adományozásának rendjét. Mivel korábban a testület úgy határozott, hogy a gazdasági válság terheinek viselését megkönnyítendõ ebben az évben nem emeli az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások Megtisztított terület Március 18-án, szerdán, megkezdték és még azon a héten be is fejezték Csepelen, a BVM Épelem Kft. telepén levõ, ún. inert hulladék eltakarítását. A lakossági szeméttel keveredett anyagot a társaság szétválogatva távolította el. A gyártási folyamatban jórészt járdalapok készítésében még újrahasznosítható betontörmeléket bedarálták. A korábbi becsléseknél jóval kevesebb, alig ezer köbméter anyagot takarítottak el a területrõl tudtuk meg Pálinkás Jánostól, a BVM Épelem Kft. vezérigazgatójától. Szöveg és kép: Fehér György bérleti díját, az ülésen elfogadták a lakásbérlet-rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. Vitás kérdésnek bizonyult, hogy az Ady-lakótelepet érintõ Integrált Szociális Városrehabilitáció címû pályázati projekt bonyolításáért és megvalósításáért felelõs szervezetül kit nevezzenek meg: a meglévõ vagyonkezelõn belül Városfejlesztési Igazgatóság létrehozásával vagy önálló társaság alakításával tegyenek eleget a pályázati feltételeknek, hogy a másodikkörös akadályt is sikerrel vegye a kerületi önkormányzat. A képviselõk többsége végül az elõbbi költségtakarékosabbnak ítélt megoldást választotta azzal, hogy a programot felügyelõ szervezet kinyilatkoztatta: a bírálatnál emiatt nem eshet negatív megítélés alá a csepeliek pályázata. Ezt követõen egyhangú döntések születtek több témában. A helyi önkormányzatok alkuképességét növelendõ hét budapesti kerület (köztük a csepeli) együttes közbeszerzéssel kíván a szabadpiacra lépni az árkedvezményes földgázbeszerzés érdekében. A tervek szerint a késõbbiekben a társulás által kialkudott, kedvezõbb feltételekhez a lakosság is csatlakozhatna. A képviselõk szintén egyöntetû akaratnyilvánítással szavaztak arról, hogy az idei év végéig meghosszabbítják a Csepel SC Alapítvánnyal kötött együttmûködési megállapodást, amely illeszkedik az idei költségvetésben elfogadott, részükre nyújtott 22,5 millió forint támogatáshoz. A jóváhagyott polgármesteri keret terhére mindannyian úgy döntöttek, hogy nyolc kerületi civil szervezet összesen közel 1,3 millió forint támogatásban részesül. Hasonlóan minden képviselõ igennel szavazott a legsürgõsebb beavatkozást igénylõ kerületi óvodák és iskolák felújításáról (ld. keretben!), a következõ tanévtõl néhány iskolában a Nagy Imre ÁMK AMI által biztosított alapfokú mûvészeti képzés újraindításáról, valamint az önkormányzati iskolákban indítható elsõ osztályok számáról. Egyetértettek azzal is, hogy a csepeli önkormányzat csatlakozzon ahhoz az Önkormányzati Szociális Chartához, amely a helyhatósági szociálpolitika alapelveit rögzíti. Ugyanígy (egyhangúlag) hagyták jóvá a beterjesztett kerületi Közfoglalkoztatási tervet is. Tóth János képviselõ köztisztviselõi jogviszonyban foglalkoztatott munkavállaló összeférhetetlensége kapcsán feltett kérdéseire adott, írásbeli polgármesteri választ a testület elutasította. A képviselõk a napirendrõl levéve nem tárgyalták a Fidesz- KDNP képviselõcsoport kezdeményezését, amely az Erdõsor úti lakótelep (sétányok) egyes problémáinak megoldását taglalta. Varga Violetta Kétszázhatvan millió forint felújításra Ebben az évben a Mészáros Jenõ Speciális Általános Iskolában nem a nyílászárókat cserélik ki, hanem az elektromos és vele együtt a vagyonvédelmi, antenna-, hangszóró- és informatikai hálózatot újítják fel, mert az évenkénti megfelelõségi vizsgálat ezúttal ezt tette szükségesebbé. Hasonlóképpen sürgetõ feladat az intézmény teteje legalább felének felújítása is. A Móra Ferenc Általános Iskola lapostetõ-héjalását javítgatták az utóbbi idõben, így az elhalasztott teljes felújítás helyett inkább kicserélik a nyílászárókat. A többi feladatot a tavaly áprilisi ütemterv szerint valósítja meg az önkormányzat: nyílászárókat cserélnek óvodákban (Csodakút, Gyermekláncfû, Gyermeksziget, Kádár Kata, Füstifecskék, Tátika), valamint az Erdõsor úti bölcsõderészlegben. Közülük kettõben (Gyermekláncfû, Gyermeksziget) a tetõt is felújítják 2009-ben. Három iskolában (az Eötvös-, Katona- és Mátyás Király-iskolákban) a villamos hálózat szorul felújításra. A fenti munkálatokra az önkormányzat összesen 260 millió forintot különített el. Felmentették Csepel rendõrkapitányát Tóth Mihály, Csepel polgármestere a március 19-ei képviselõ-testületi ülésen bejelentette: dr. Tóth Gábor, Budapest rendõrfõkapitánya saját jogkörében eljárva, indoklás nélkül felmentette vezetõi beosztásából Császár Mihályt, Csepel rendõrkapitányát. Császár Mihályt Budapest rendõrfõkapitánya rendelkezési állományba helyezte. (A Császár Mihállyal készített interjúnkat április 3-ai számunkban közöljük. a szerk.) A XXI. kerületben az új rendõrkapitány személyének kiválasztásáig a rendõrkapitányság vezetésére dr. Skorka Tamás, a csepeli kapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetõje kapott megbízást. * * * Az országos sajtó március 24-ei híradásai szerint Császár Mihályt hivatali visszaéléssel gyanúsítják. A részletek megtalálhatóak az önkormányzat honlapján. HÍREK # Melis Zoltán kitüntetése. Az evezõs sportban elért eredménye és az evezõs sportért, a válogatott sportolók eredményessége terén végzett kimagasló munkájának elismeréseként Melis Zoltán evezõs szövetségi kapitány a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét vehette át március 12-én, a Duna Palotában megrendezett ünnepségen. # Megkezdõdött a Csepeli Mûvészeti Szemle. A tehetséges csepeli fiatalok fórumát a Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény rendezi. A mûsorszámokkal a tanulók mellett nem utolsó sorban az õket felkészítõ pedagógusok is megméretnek. Idén két héten át, március 23. és április 3. között zajlik a szemle több helyszínen, több kategóriában. # Közmeghallgatást tartott március 23-án a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség a polgármesteri hivatalban. A téma a tisztított szennyvíz átvezetése volt a Kis- Dunától a Nagy-Dunáig. # A Föld Órája. Március 28-án 20 óra 30 perckor kapcsoljuk ki a világítást 21 óra 30 percig! ezt kérik a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet képviselõi, akik a globális felmelegedés elleni összefogást hangsúlyozó, Föld Órája címû programot szervezik. # Dupla kiállítás a CSEGARTban. Pálffy Katalin szobrász 60 (Kert és templom) és Sárkány István festõ 55 kép címû jubileumi kiállítása április 2-án nyílik meg a Csepel Galéria Mûvészetek Házában. A mûvészeket Tóth Mihály polgármester köszönti. # Szociális bolt Csepelen. Március 13-án az országban kilencedikként nyílt szociális bolt Csepelen, a Szent László utca 115. szám alatti CBA áruházban, a 159-es busz végállomásánál. Itt kiváló minõségû alapélelmiszereket, zöldséget, gyümölcsöt, tojást, tejterméket és tõkehúst, kizárólag magyar árut vásárolhatnak a csepeliek. # Duna-part takarítás. A Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Közhasznú Egyesület március 22-én, vasárnap tavaszi takarítási akciót szervezett a soroksári Duna-ág mentén. # Iskolám jövõje. Ez is témája a Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvû Iskola március 27-ei, 10 órakor kezdõdõ a Kéttannyelvû Iskoláért Egyesület által támogatott országos tanulmányi versenyének. A több mint száz, német nyelven versenyzõ tanuló az ország minden részébõl érkezik. # Ovis sportvetélkedõ. Március 17-én zajlottak a Csepel SC Alapítvány Sportcsarnokában az önkormányzat és a CSISE közös rendezésében a csepeli óvodások sportversenyei. A márciusi 29-ei, budapesti döntõn a gyõztes Népmûvészeti és Kézmûves Óvoda mellett a 2. helyezett Bordás u. Óvoda képviselheti a kerületet. # Csete Mûsoros Est. A Csete Balázs Középiskola nevelõtestülete és diákjai március 20-án, tizedik alkalommal rendezték meg az iskola mûsoros estjét a Csepeli Munkásotthonban. # Bejárás. Az Élõ Duna projekt keretében Csepelen készülõ Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep építkezését tekintette meg március 23-án, a Víz Világnapja alkalmából Budapest Fõpolgármestere, újságírók kíséretében. # A baumax újonnan épített, 11 ezer négyzetméteres barkácsáruházat nyitott meg Csepelen, március 17-én.

Polgármester J A V A S L A T

Polgármester J A V A S L A T BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester J A V A S L A T A Budapest XXI. Kerület Oktatási Szolgáltató Intézmény és az ellátási körébe tartozó részben önállóan gazdálkodó intézmények közötti

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Művelődési Ifjúsági és Sport Ágazathoz tartozó intézmények 2009. évi felújítási feladataira Készítette: Becsei Dénes OMISÁ ágazatvezető

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 493/2009.(VI.23.) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 173/2009.(III.19) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény,

Részletesebben

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T ált.isk. 5.sz.melléklet Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

A WEINER LEÓ ZENEISKOLA

A WEINER LEÓ ZENEISKOLA A WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Zeneiskolai felvételi tájékoztatója A 2010/2011-es tanévre Tagiskolák és tanított tárgyak: Központi épületünkben Neszmélyi út 30. harmonika, hárfa,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 10-i ülésére. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 236/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. december 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 4. számú melléklet Ifjúsági tanácsnok: Integrációs tanácsnok: Környezetvédelmi tanácsnok: Sport tanácsnok: Városüzemeltetési és turisztikai tanácsnok: Koordinációs tanácsnok:

Részletesebben

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés ALAPÍTÓ OKIRAT 3. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-23/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről. Napirend:

Részletesebben

K I V O N A T. Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy mai ülésének napirendjét a következőképpen határozza meg:

K I V O N A T. Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy mai ülésének napirendjét a következőképpen határozza meg: K I V O N A T Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2015. szeptember 23-án (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott nyílt

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Iktató szám: 276/2017. Tárgy: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT évi költségvetésben szereplő Park és játszótér rekonstrukción belül a kutyafuttatók listájának módosítására

POLGÁRMESTER JAVASLAT évi költségvetésben szereplő Park és játszótér rekonstrukción belül a kutyafuttatók listájának módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT 2007. évi költségvetésben szereplő Park és játszótér rekonstrukción belül a kutyafuttatók listájának módosítására Készítette: Szenteczky

Részletesebben

Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottsága Szuhai Erika javaslatára úgy dönt, hogy zárt ülésen a 65. sz. előterjesztést 7. pontban napirendre veszi.

Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottsága Szuhai Erika javaslatára úgy dönt, hogy zárt ülésen a 65. sz. előterjesztést 7. pontban napirendre veszi. Napirend előtt: 26/2017.(III.27.)SZEFOB Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottsága Szuhai Erika javaslatára úgy dönt, hogy a 67. sz. előterjesztést 2. pontban napirendre veszi. 10 igen 27/2017.(III.27.)SZEFOB

Részletesebben

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011.

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. Megyei, regionális, és országos rendezvények és tanulmányi versenyek XIII. Országos Koncz János hegedűverseny Kovács Dénes emlékére A verseny

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. I. félévi munkaterve 2018. január 25. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2018. évi költségvetési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére 8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/566-9/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2016.

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről

RENDELETTERVEZET. egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről Készítette: Kernné dr. Kulcsár Dóra igazgatási irodavezető Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a közoktatási intézmények Alapító Okiratai módosításának jóváhagyására

Tárgy: Javaslat a közoktatási intézmények Alapító Okiratai módosításának jóváhagyására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. február 28-ai ülésére Tárgy: Javaslat a közoktatási intézmények Alapító Okiratai módosításának jóváhagyására Előterjesztő:

Részletesebben

Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17.

Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17. Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17. 2016/2017. tanév Munkaterv Tartalomjegyzék 1) Tárgyi feltételek biztosítása a 2016-2017-os tanévre... 3 2) Tanulói létszámadatok, tanulócsoportok,

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke TDM Nonpr

Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke TDM Nonpr VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2016. Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 20. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Thuri György

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCELI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2012. június 11-i üléséről 39-42/2012. (06. 11.) sz. határozat Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. június 11-i

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: május 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: május 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 768/2009.(XI.24.) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Munkaterv-javaslat

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER Javaslat BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. évi I-IX. havi Munkatervére Készítette: Előterjesztő: Ábrahámné Turner

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 56/2018. (XI. 21.) számú TKt határozat A közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. I. félévi munkaterve 2017. január 26. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2017. évi költségvetési

Részletesebben

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény Zeneművészeti- és színjáték ág 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 22. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy Sándor

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2014. december 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-283/2014 ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-147 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2014/2015. tanév éves intézményi munkaterve Dátum Nap Óra Esemény Helyszín augusztus 25. 11.00 Tanszakvezetői alakuló Solti értekezlet augusztus 26 29. Vonószenekar

Részletesebben

2015. j ú n i u s 15.

2015. j ú n i u s 15. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i v a l a m i n t S z o c i á l i

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére 10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.

Részletesebben

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Ezen Szervezeti és Működési Szabályzat a Kolping Katolikus Szakiskola Tanulói, tanulóközösségei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében január 16-án. Brunner Istvánné. Sánta Mátyás. Karczagné Nagy Klára

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében január 16-án. Brunner Istvánné. Sánta Mátyás. Karczagné Nagy Klára JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközség Önkormányzatának hivatalos helyiségében 2017. január 16-án. Jelen vannak : Horváth Sándor elnök Brunner Istvánné Sánta Mátyás Karczagné Nagy Klára Kiss Edit Laczikné

Részletesebben

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 14-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2013.

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 14-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2013. 18. NAPIREND Ügyiratszám: 1/692-12/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve 390/2018. (XII. 11.) HB határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Humánszolgáltatási Bizottságának 2019. évi munkatervéről (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Humánszolgáltatási

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. tavaszi ülésszakára vonatkozó MUNKATERVE (2013. január 1-től június 30-ig) 3 Tartalomjegyzék Ülések időpontjai: Előterjesztések

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervének elfogadására

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére Tárgy: Városi Zeneiskola alapító okiratának módosítása és a Bakonynána, mint tagozat csatlakozásának

Részletesebben

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1. CSEREANYAG Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta:

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2014. Január 23. 2.) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról - Operatív program Február 20. 1.) Rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

4. A Képviselő testület évi munkaterve december 14. ELŐTERJESZTÉS

4. A Képviselő testület évi munkaterve december 14. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2018. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Készítette: Kákonyiné

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 1, 2 VÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 3 Törzsszám: 634410 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 290/1999.(X. 28.) KT. számú határozata, az államháztartásról

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A Nagyhalász Város Önkormányzat és Tiszarád Község Képviselőtestületének 2009. augusztus 13-i közös testületi ülésének a./ tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 191. T Á R G Y S O R O Z A T A

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2016. ÉV 2016. január 27. (szerda) 1. Az önkormányzat 2016. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u ALAPÍTÓ OKIRAT A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: közoktatási törvény) 3. (2) bekezdése értelmében Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata TANÁCSNOK JAVASLAT A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Készítette: Oláh Istvánné közrend-és közbiztonsági

Részletesebben

2015. január 28. PEÜB ülés határozatai

2015. január 28. PEÜB ülés határozatai 2015. január 28. PEÜB ülés határozatai 1/2015.(I.28.)PEÜB Határozat Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottsága úgy dönt, hogy mai ülésének napirendjét a következőképpen határozza meg: Nyílt ülés: Napirend 1. pontja:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA CISZTERCI SZENT MARGIT ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA PÉCS 1 KOLLÉGIUMI TÉRÍTÉSI DÍJ Azon kollégisták számára fizetendő, akik nappali oktatás munkarendje

Részletesebben

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját:

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját: Dunaföldvári Bölcskei Madocsai Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskola 7020 Dunaföldvár, Templom u. 9. 75/541-247, Tel /Fax: 75/541-013 OM 201167 2014/2015 tanév

Részletesebben

2016. szeptember 21. képviselő-testületi ülés

2016. szeptember 21. képviselő-testületi ülés 2016. szeptember 21. képviselő-testületi ülés Napirend előtt: 312/2016. (IX.21.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Borbély Lénárd javaslatát figyelembe

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: Az első minősítés évéhez viszonyítva hány előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamot működtet 2018-2019 tanév

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2016-2017 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó terem 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 16-án 14,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó

Részletesebben

Szabad Demokraták Szövetsége Frakció JAVASLAT. Javaslat a 761/2009. (XI.24.) Kt. számú és a 768/2009. (XI.24.) Kt. számú határozatok módosítására

Szabad Demokraták Szövetsége Frakció JAVASLAT. Javaslat a 761/2009. (XI.24.) Kt. számú és a 768/2009. (XI.24.) Kt. számú határozatok módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Szabad Demokraták Szövetsége Frakció JAVASLAT Javaslat a 761/2009. (XI.24.) Kt. számú és a 768/2009. (XI.24.) Kt. számú határozatok módosítására Készítette: Kál

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB

KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

Diákönkormányzat. munkaterve

Diákönkormányzat. munkaterve Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

A pénzbeli és természetbeni támogatásokról szóló 25/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelet 1. -a helyébe a következő rendelkezés lép:

A pénzbeli és természetbeni támogatásokról szóló 25/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelet 1. -a helyébe a következő rendelkezés lép: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2012. (X.09.) önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni támogatásokról szóló 25/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelet

Részletesebben