A flavon max klub online magazinja 2. évfolyam 20. szám Szymon Turno

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A flavon max klub online magazinja 2. évfolyam 20. szám 2009. 11. 23. Szymon Turno"

Átírás

1 A flavon max klub online magazinja 2. évfolyam 20. szám Szymon Turno Az egész gyerekkorom azzal telt, hogy láttam, milyen keményen dolgoznak a szüleim és a nagyszüleim, miközben mégis állandó pénzhiányban szenvedtünk. Már akkor tudtam, hogy én nem így akarok majd élni. Tudtam viszont azt is, hogy tennem kell valamit, hogy ne ismétlődjön meg velem is ugyanez. Felsőfokú tanulmányaim elvégzése után munkába álltam az egyik nemzetközi, dinamikusan fejlődő cégnél. Boldog voltam: jó állás, egy nem rossz fizetéssel. Mi mást akarhattam volna? Közben megismerkedtem a feleségemmel, és sokat utazgattunk együtt. Az egyik utazás során megismerkedtem valakivel, akitől egy Robert Kiyosaki előadást tartalmazó CD-t kaptam. Meghallgattam a CD-t, majd később elolvastam Robert könyveit is. Ettől kezdve szüntelenül a passzív jövedelem és az anyagi függetlenség járt a fejemben. Közben családot alapítottam, megszületett Aleksandra lányom, és szárnyaltam a boldogságtól. Éjjel-nappal keményen dolgoztam, hogy a jólétet biztosíthassam a családomnak. A rengeteg munka ellenére igazán boldog voltam. És ekkor kitolt velem a sors: fél fülemre megsüketültem. Kórház, hosszú kezelések és idegeskedések sora. A diagnózis: magas vérnyomás, stressz stb. Rájöttem, hogy ez így

2 nem mehet tovább, ez az út nem vezet sehová. Egyre többet dolgoztam, mégsem lett több pénzem. Viszont egyre kevesebb időm volt a családomra, romlott az egészségem. Azt éreztem, hogy az életem bármelyik percben véget érhet. Elkezdtem gondolkozni egy saját vállalkozáson, könyveket kezdtem olvasni, továbbképzésekre és rendezvényekre jártam és ismerkedtem az ott lévő emberekkel. Megszületett Filip, aztán Patryk fiam. Hagyományos vállalkozásba kezdtem, ami reményt adott arra, hogy egyszer majd otthagyhatom a főállásomat, és elérhetem a megálmodott anyagi függetlenségünket. Látszólag minden rendben volt: boldog család, saját üzlet, de tudat alatt valami mégiscsak hiányzott az életemből decemberében meglátogatott Darek Januszewski és Piotr Sikorski, akik bemutatták nekem a Flavon max termékeit és üzleti koncepcióját. Figyeltem rájuk, de a lelkem mélyén egyre dühösebb lettem: nem elég, hogy át akarnak vágni valamiféle csoda-lekvárral, de még a nagy pénzeket is belekeverik az egészbe. Végül nem bírtam tovább cérnával, elnézést kértem tőlük, és elmentem a rendes munkahelyemre, ezzel feleségemre hárítva a döntést. Nagyon elcsodálkoztam, amikor este hazatérve egy Flavonos üveget pillantottam meg az asztalon, mellette egy kis cetlivel: Mostantól enned kell! Megettem egy kiskanálnyi lekvárt, s lefeküdtem aludni. Ettől a perctől kezdve az életem fenekestől felfordult. Magas vérnyomásom elmúlt és javult a közérzetem. Úgy éreztem, megtaláltam a kulcsot, ami megnyitja számomra a rég vágyott szabadságot. A Flavon hírét megosztottam a barátaimmal többek között az elképesztő Helenkával, akivel együtt hozzáfogtunk csoportot építeni. Az egyik januári tréningen Piotr megmutatta nekünk a sárga és kék színű mexikói halak fotóit, és én ott döntöttem el, hogy szeptemberig elérem a Gyémánt szintet. Azóta az események igencsak felpörögtek. Ma már Gyémánt Elit vagyok, és úgy érzem, nem kell túl sokat várnom, mire elérem a következő szintet. Most már tudom, hogy a Flavon max az, amit egész életemben kerestem, ez volt a hiányzó láncszem! Köszönöm szeretett Feleségemnek, Annának, a megértést és a helyettem meghozott döntést a klubtagságról. Köszönöm szponzoraim és fantasztikus csoportom hálózatépítési munkáját. Ne feledd: a döntés maga a siker. Dönts most!

3 Dr. Thurzó Sándor phd - tudományos tanácsadó: E-vitamin Az E-vitamin felfedezése Herbert McLean Evans nevéhez fűződik, aki az 1922-ben, patkányokkal végzett kísérletei során megállapította, hogy a B- és a C-vitamin mellett egy harmadik vitamin is létezik. Kísérletében a patkányok nem voltak termékenyek, annak ellenére, hogy minden tápelem rendelkezésükre állt. Ez csak akkor változott meg, amikor búzacsírával kezdte őket etetni. Sok év elteltével, 1936-ban sikerült a búzacsírából a C 29 H 50 O 2 vegyületet, azaz E-vitamint előállítani. Két évvel később az akkor már tokoferol névre hallgató vegyület szerkezetét is meghatározták. A zsírban oldódó E-vitamin a zsírszövetekben és a májban raktározódik. Csak növényekben fordul elő természetes módon, de a tápláléklánc által az állatok húsában is megtalálható. Az E-vitamin az antioxidánsok csoportjába tartozik, és jelentős védelmet nyújt a szabad gyökök károsító hatása ellen. Ezáltal az E-vitaminnak a sejtöregedés gátlásában is fontos szerepe van. E-vitamin-hiány ritkán fordul elő, éppen ezért valódi hiánytünetekről sem beszélhetünk. Teljes E-vitamin-hiány esetén meddőség és izomgyengeség léphet fel. Annak ellenére, hogy a zsírszövetekben raktározódik, természetes úton előforduló túladagolás nem szokott előfordulni. A túlzott mértékű E-vitamin-fogyasztást ennek ellenére érdemes kerülni, mert az extrém mértékű bevitel a K-vitamin hiányát válthatja ki. Az E-vitamin növényi olajokban található meg. Fényre érzékeny, és hosszú tárolás alatt lebomlik. Ezért fontos, hogy lehetőleg hidegen sajtolt olajokat használjunk, és azokat sötét színű üvegekben tároljuk. Az egyes élelmiszerekben található mennyiséget az alábbi táblázat mutatja be: Élelmiszer mg E-vitamin / 100 g Élelmiszer mg E-vitamin / 100g búzacsíra olaj 215,4 spárga 2,0 napraforgóolaj 55,8 paradicsom 0,9 vaj 2,2 brokkoli 0,9 rozs 2,0 sárgarépa 0,6 zabpehely 1,5 mandula 25,0 búza 1,4 mogyoró 25,0 édeskömény 4,1 dió 8,8 Végül ismerkedjenek meg egy E-vitaminban igen gazdag étel, a Fűszeres,magvak receptjével (forrás: Hozzávalók (3-4 személyre): 25 dkg vegyes olajos mag (dió, mogyoró, mandula, stb.), 2 púpos evőkanál vaj, 1 ág friss rozmaring (apróra vágva), 3 teáskanál barna cukor, 1 teáskanál cayenne bors, 1 teáskanál só. A magokat 180C-os sütőben kb. 10 percig pirítjuk. A vajat a cukorral lábasban felolvasztjuk, úgy, hogy a cukor teljesen folyékony legyen. Belekeverjük a fűszereket. Összeforgatjuk a meleg magokkal, kicsit hűlni hagyjuk. Langyosan, nagyon sok szalvétával kínáljuk aperitif mellé.

4 Jim Rohn: Olvass el minden könyvet Az összes könyvet, amely olyan gazdaggá, egészségessé, boldoggá, erőssé, sokoldalúvá és sikeressé tehet, mint amilyen lenni akarsz, már megírták. Különféle emberek, olyanok, akiknek hihetetlenebbnél hihetetlenebb élettapasztalataik voltak, vagy akik fillérekből építettek fel hatalmas vagyonokat, vagy olyanok, akik bukást követően lettek igazán sikeresek, vették az időt és a fáradtságot, hogy leírják és így megosszák velünk tapasztalataikat. Felajánlották nekünk bölcsességüket és tudásukat, hogy okuljunk és ihletet merítsünk azokból, és hogy azokhoz igazíthassuk életfilozófiánkat. Tapasztalataikra, meglátásaikra alapozva igazíthatunk egyet a vitorlánkon, és ha szükséges, megváltoztathatjuk terveinket, hogy elkerülhessük azokat a hibákat, amelyeket ők elkövettek. Bölcs tanácsaik segítségével átalakíthatjuk akár az egész életünket. Minden nézőpontot, amire szükségünk lehet, megfogalmaztak már mások. Tudva, hogy létezik ez a kincs, hogy le van írva minden információ, ami megváltoztathatja és jobbá teheti az életünket, a vagyoni helyzetünket, a kapcsolatainkat, az egészségünket, a családunk életét és a karrierünket, érdemes feltenni magunknak azt a kérdést, hogy az utóbbi 3 hónapban hány könyvet olvastunk. Miért nem olvassuk el azokat a könyveket, amelyek akár az életünket is megváltoztathatják? Miért panaszkodunk, miközben mégsem teszünk semmit? Miért átkozzuk az eredményt, ha közben tápláljuk az okot? Mivel magyarázható, hogy a lakosság alig néhány százaléka jár könyvtárba - bár az ott lévő könyvek választ adhatnak minden sikerrel és boldogsággal kapcsolatos kérdésünkre? Azok, akik jobb életre vágynak, nem engedhetik meg maguknak, hogy ne olvassák el azokat a könyveket, amelyek a legnagyobb változást hozhatnák életükbe. Az el nem olvasott könyvek nem segíthetnek! Nem lehet az a kifogásunk, hogy a könyvek túl drágák! Ha valaki azért nem vesz meg egy könyvet, mert túl magasnak véli az árát, nézze meg, hogy milyen drágán megfizet majd azért, hogy nem vette meg. Meglátja majd, hogy mennyire megfizet folyamatos és hosszantartó tudatlanságáért! Nagyon kis különbség van azok között, akik nem tudnak, illetve nem akarnak olvasni. Mindkét állapotnak tudatlanság lesz az eredménye. Azoknak, akik elkötelezték magukat a személyes fejlődésük mellett, le kell dönteniük minden önmaguk által felállított korlátot, meg kell változtatniuk olvasási szokásaikat, és meg kell tanulniuk értően olvasni. Számtalan olyan tanfolyam van, amely arra tanít, hogy legyünk értő olvasók, és a könyvtárak polcain könyvek ezrei várják, hogy elolvassák őket. Olvasás nélkül nem lehet az átlag fölé emelkedni. Nem engedhetjük meg, hogy bármi is közénk és az életünket megváltoztató könyvek közé álljon. Ha minden nap olvasunk egy kicsit, rövid idő alatt juthatunk rengeteg értékes információ birtokába. De ha nem szánunk rá időt, ha rendszeresen nem veszünk kézbe egy-egy könyvet, akkor a tudatlanság gyorsan beszivárog, és betölti az űrt. Azoknak, akik jobb életre vágynak, először jobb emberré kell válniuk. Állandóan azon kell dolgozniuk, hogy tökéletesítsék magukat, és kialakítsanak egy harmonikus életfilozófiát, hogy aztán filozófiájuk alapelvei szerint éljenek. A rendszeres olvasás egy nagyon fontos lépcsőfok a helyes életfilozófia megalapozásában. Véleményem szerint ez az egyik alapkövetelménye a siker és boldogság elérésének. Sikeredben bízva: Jim Rohn

5 2009. év V. Bázis-és Vezetőképző Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt, klubtagot, vezetőt a Flavon max Klub évzáró országos rendezvényére! Helyszín: Hotel Ezüstpart***, 8609 Siófok-Széplakfelső, Liszt Ferenc sétány 2-4. Időpont: december :00-tól december :00-ig. Biztosak vagyunk abban, hogy érdemes minket választani, hiszen a színvonalas előadások és a megszokott jó hangulat mellett egy ünnepi meglepetés-vendéggel kedveskedünk Nektek! Díszvendégünk lesz Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség Ügyvezető Alelnöke. Aki már hallotta őt tudja, hogy magas színvonalú, szemléletformáló előadásai mély nyomot hagynak az emberben. Profi, humorral ötvözött előadásainak csak ritkán lehetünk fültanúi, viszont tanításaira még évek múlva is emlékszünk. Javasoljuk tehát, hogy gyertek el, használjátok a képzésen elhangzottakat hálózatépítő munkátok során, töltődjetek fel, merítsetek erőt és ihletet az újabb találkozásból, gazdagodjatok mások tapasztalataiból! A szombat esti buli is tartogat meglepetést Ha szeretnétek megvillantani énektudásotokat, akkor most itt a lehetőség. Ragadjatok mikrofont és kápráztassátok el munkatársaitokat az esti karaoke-partin! Űzzük el a fagyos téli mínuszokat forró dallamokkal! A szállásfoglalás a jelentkezés sorrendjében történik, ezért kérjük, minél hamarabb foglaljátok le helyeteket az alábbi telefonszámon: , amelyen további információk után is érdeklődhettek! Új milliomos klubtagjaink szállás és étkezés költségeit a Flavon Group Kft. állja! Az előadásokon való részvétel mindenki számára díjtalan. Búcsúztassuk együtt az évet ünnepi hangulatban, töltsük együtt a hétvégét tanulással és egy hatalmas bulival! Találkozzunk Siófokon!

Egészséges táplálkozás:

Egészséges táplálkozás: KORSZERŰ TÁPLÁLKOZÁS Egészséges táplálkozás: Az egészséges :egy megfelelően összeállított menü, a szervezetnek szükséges energia és tápanyag mennyiséget biztosítja ahhoz, hogy tartósan egészségesek maradjunk.

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben

Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben CSAKRA- és MERIDIÁN-tisztító módszer IMÁval INGYENES CSAKRA- és MERIDIÁNtisztítás +harmonizálás IMÁVAL Tested, Lelked, Szellemed, Érzelmeid,

Részletesebben

A változás szabadsága I.

A változás szabadsága I. Hollenda Zsolt A változás szabadsága I. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Miért vagyunk itt?... 3 Megéri változtatni?... 4 Sosem késő... 5 Sorsunk a saját kezünkben van!...

Részletesebben

A várandós nõk táplálkozása

A várandós nõk táplálkozása A várandós nõk táplálkozása Fontos, hogy az étrend igazodjon a kismama testtömeg-indexéhez, alapanyagcseréjéhez, az aktuális állapotához, és az ízléséhez. Vegyes táplálkozással, jól megválogatott, jó minõségû

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

XI.4. FŐZŐCSKE. A feladatsor jellemzői

XI.4. FŐZŐCSKE. A feladatsor jellemzői XI.4. FŐZŐCSKE Tárgy, téma Előzmények Cél Egyenes arányosság. Egyenes arányosság ismerete. A feladatsor jellemzői Problémamegoldás fejlesztése. A projektmunka gyakorlása. A feladatsor által fejleszthető

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom.

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom. Tartalom Kamasz vagyok 4 Hát a fiúk? Miért olyanok még mindig, mint a gyerekek? 6 Mi történik a pubertás során? 8 És mik azok a hormonok? 10 Szôr, szôr, és megint csak szôr! 12 Nagy mell, kis mell 14 Egy

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus

Részletesebben

Sütőipari termékkoncepciók

Sütőipari termékkoncepciók Sütőipari termékkoncepciók Ismerkedjen meg legsikeresebb és legkedveltebb koncepcióinkkal! A Zeelandia termékfejlesztése a nemzetközi fogyasztói piac felmérésein alapszik. Termékkoncepcióit ez alapján

Részletesebben

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia!

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia! Biztosan hallottad a médiákból, hogy szeptembertől tilos lesz a közétkeztetésben a sót + cukrot kitenni az asztalra! Többször hallottam, bemondták a Kossuth rádió híreiben és szépen beolvasták a miértet

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Előszó. Kedves Olvasóm!

Előszó. Kedves Olvasóm! Előszó Kedves Olvasóm! Amikor először gondolkodtam el az akkor még csak el mé letben létező Útravaló tartalmán, egy dolgot tudtam csak biztosan: nem sze retnék egy sematikus és unalmas idézet - hal mokkal

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Életerő, Sport és Fittség

Életerő, Sport és Fittség Életerő, Sport és Fittség Guarana Tabletta Tapasztalja meg a Guarana élénkítő hatását A Guarana egy Dél-Amerikában őshonos cserje, koffein tartalma, élénkítő serkentő hatásai miatt használják Kényelmes

Részletesebben

Szilikon zacskók. Termékismertető

Szilikon zacskók. Termékismertető Szilikon zacskók hu Termékismertető Kedves Vásárlónk! Új szilikon zacskói nemcsak élelmiszerek frissen tartására, lefagyasztására vagy pácolására alkalmasak, hanem akár melegítéshez és ételkészítéshez

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai

Részletesebben

4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel

4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel 4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel A válság benned gyökerezik Minden nehézség ellenére egyszer csak befigyelt a jószerencse. Persze, tettünk is érte, de végső soron mázlink volt. Történt ugyanis, hogy

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Ezek az ételek javítják az agyműködést

Ezek az ételek javítják az agyműködést Olajos halak Az olajos halak kiváló omega-3 zsírsav források. Ezek a zsírsavak fontosak, mert a test sejtmembránjainak alkotóelemei, beleértve az agysejteket is. Ezáltal tudják javítani a szerkezetét.

Részletesebben

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat.

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat. Nyomelemek, ásványi anyagok: Nevükhöz hűen csak nyomokban, egészen icipici mennyiségben szükségesek a szervezet számára, ugyanakkor ez a nagyon kicsike mennyiség egyben létfontosságú is! Néhány rövid mondat

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,

Részletesebben

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Iskolagyümölcs - program Oktatási segédanyag 2013/2014. tanév 1. félév/2. A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Az egészség megőrzésben nagy fontossággal bírnak

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be!

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be! Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! -

Részletesebben

10 gyors és olcsó szendvicskrém

10 gyors és olcsó szendvicskrém 10 gyors és olcsó szendvicskrém Miért készítsünk szendvicskrémet? Mert a házilag készített szendvicskrémek olcsók. Az újdonság élményét hozzák a készen vásárolt kenyérrevalók között. Új ízeket varázsolnak

Részletesebben

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Tihanyi András Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Mindennapi útmutató a testi-lelki egészséghez * Diétás szakácskönyvek White Golden Book Budapest A könyv szerzője TIHANYI ANDRÁS dietetikus Lektorálta DR.

Részletesebben

Célunk, hogy minden települést vezető Önkormányzat ajánljon egy (vagy több) olyan embert erre a napra aki a futás szerelmese, és szokott futni.

Célunk, hogy minden települést vezető Önkormányzat ajánljon egy (vagy több) olyan embert erre a napra aki a futás szerelmese, és szokott futni. Megye Futás 2015 Üdvözlöm! Tóth László vagyok, a Budapesti Sport Iroda (BSI), egyik Békéscsabai Futónagykövete. 2015. április 21 május 01. ig, Futás hírnöke ként kísérőimmel körbefutom Békés Megyét. A

Részletesebben

Mini kuglófformák. Termékismertető és receptek

Mini kuglófformák. Termékismertető és receptek Mini kuglófformák hu Termékismertető és receptek Kedves Vásárlónk! A szilikonból készült mini kuglófformák nagyon rugalmasak és tapadásgátló hatásúak. Így a süteményeket különösen könnyű kivenni belőlük

Részletesebben

HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD!

HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! Peggy McColl HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Peggy McColl / Your Destiny Switch Hay House, Inc., USA, 2007 Fordította

Részletesebben

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez

Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! 2

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

Csakratisztítás. Tiltott gyümölcs ÚJ generációs ÖNtudatfejlesztő módszerek. INGYENES gyakorlat. Hosszú boldog élet. SZERetet

Csakratisztítás. Tiltott gyümölcs ÚJ generációs ÖNtudatfejlesztő módszerek. INGYENES gyakorlat. Hosszú boldog élet. SZERetet Hosszú boldog élet SZERetet ÖRÖM Globális Harmonikus Fejlődés Béke EGÉSZség Szabadság Béke Függetlenség Siker Anyagi biztonság Fiatalság BOLDOGSÁG SZERetet 2145432 Tiltott gyümölcs ÚJ generációs ÖNtudatfejlesztő

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Hogyan lehet hasznosítani egy egyszerő könyvtárhasználati kérdıív eredményeit a gyakorlatban?

Hogyan lehet hasznosítani egy egyszerő könyvtárhasználati kérdıív eredményeit a gyakorlatban? Megjelent: Könyv, könyvtár, könyvtáros 17. évf. 12. szám 8.december 33-37.pp Hogyan lehet hasznosítani egy egyszerő könyvtárhasználati kérdıív eredményeit a gyakorlatban? A Gödöllıi Városi Könyvtár és

Részletesebben

E-vitamin és a tüdőrák

E-vitamin és a tüdőrák E-vitamin és a tüdőrák Nagyobb mennyiségű E-vitamin fogyasztása felére csökkenti a tüdőrák kialakulásának valószínű Az E-vitamin vegyületeknek két fő csoportja létezik, a tokoferol és a tokotrienol. Mindkét

Részletesebben

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ... 2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Úszó sportolók táplálkozása

Úszó sportolók táplálkozása Úszó sportolók táplálkozása 11-16 éves úszók részére Győr, 2017. október 30. Börzsei Cecília / Dietetikus A sporttáplálkozás célja A terhelhetőség optimalizálása Gyors kifáradás elkerülése Gyors regeneráció

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében

Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében Magyarország XX. századi története az új külföldi és hazai kutatások, valamint szakmunkák tükrében 2016. 01. 15-17. Értékelőlapok száma 17 Balneo Hotel Zsori 1. csoport A továbbképzési program tartalmát

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Elnöki beszéd. Moszkva 2014. augusztus 10. Elnöki beszéd Moszkva, Olimpiai Stadion - 2014. augusztus 10.

Elnöki beszéd. Moszkva 2014. augusztus 10. Elnöki beszéd Moszkva, Olimpiai Stadion - 2014. augusztus 10. Elnöki beszéd Moszkva 2014. augusztus 10. 1 Köszönetnyilvánítás Minden munkatárs nevében köszönetet mondunk Papp Gulnára, Arany Oroszlán szintű felsővezetőnknek és férjének, Papp Mihálynak (8*), akik a

Részletesebben

Szöveges feladatok és Egyenletek

Szöveges feladatok és Egyenletek Szöveges feladatok és Egyenletek Sok feladatot meg tudunk oldani következtetéssel, rajz segítségével és egyenlettel is. Vajon mikor érdemes egyenletet felírni? Van-e olyan eset, amikor nem tanácsos, vagy

Részletesebben

Amikor hiányzik a szikra. Tudatos Nőknek

Amikor hiányzik a szikra. Tudatos Nőknek Amikor hiányzik a szikra Tűzgyújtó a párkapcsolatodban, párkapcsolati önreflexió Tudatos Nőknek filocafeblog.wordpress.com 1. Mi működött jól? Vizsgáljátok meg a tesztkérdéseket, és őszintén válaszolj

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Müzliszelet sütőformák

Müzliszelet sütőformák hu Termékismertető és receptek Müzliszelet sütőformák Kedves Vásárlónk! Kényeztesse magát valami egészségessel: Új sütőformáival egyszerűen és gyorsan készítheti el kedvenc müzliszeletét, méghozzá a legjobb

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató

Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON KINEK AJÁNLJUK? Az angol nyelv kezdőknek csomagot kezdő és újrakezdő tanulóknak ajánljuk. A tanfolyam elvégzésével a tanuló képes erős alapfokú,

Részletesebben

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA Ahogy ez a kutatás utat talált a sajtóba, Potter professzor Rákgyógyszer Kutatócsoportjához elkezdtek érkezni a kérések, hogy segítsenek rákban szenvedő embereken. Első válaszként

Részletesebben

Iratjel: OrvosiKamara

Iratjel: OrvosiKamara 39./1 39./2 39./3 39./4 39./5 39./6 39./7 39./8 39./9 39./10 39./11 39./12 Na K 39./13 Na K 39./14 Na K 39./15 39./16 39./17 39./18 * A vérbe került mérgező többletkálium káros hatását ezekkel lehet csökkenteni!

Részletesebben

Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból.

Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból. Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból. Őszinte örömmel töltött el, amikor felkérést kaptam a címen megjelölt témában.

Részletesebben

Fogyókúra napok ebéd mintái

Fogyókúra napok ebéd mintái Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5

Részletesebben

Hasznos információk. A képzés során megismerkedünk az SVT lényegével, szellemi és spirituális hátterével, valamint megtanuljuk a technika használatát.

Hasznos információk. A képzés során megismerkedünk az SVT lényegével, szellemi és spirituális hátterével, valamint megtanuljuk a technika használatát. SVT Alaptanfolyam Június 3-4-n és 10-11-n. Hasznos információk Mi történik egy alaptanfolyamon? Az alaptanfolyam önmagában is komplett egész. Az alaptanfolyam elvégzése után azonnal! alapvető változásokat

Részletesebben

Az anyagi függetlenség képlete. A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg!

Az anyagi függetlenség képlete. A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg! Az anyagi függetlenség képlete A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg! Mi a pénz? A pénz alapvetően ENERGIA. Igaz? Mi az energia?

Részletesebben

1. Az allergiás betegekről azt tartjuk nyilván, hogy mire allergiások.

1. Az allergiás betegekről azt tartjuk nyilván, hogy mire allergiások. 1. Az allergiás betegekről azt tartjuk nyilván, hogy mire allergiások. Pl. [Peti [tej tojás] Lotti [tojás] Ákos [tojás liszt]] a., Kik allergiások a legtöbb anyagra [Peti Ákos] b. Gyűjtsük ki, hogy melyik

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

Testünk építőkövei: A vitaminok

Testünk építőkövei: A vitaminok Testünk építőkövei: A vitaminok Vitamin A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulájú, különféle kémiai összetételű biológiailag aktív szerves vegyületek. Az emberi szervezetbe

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Kedves Olvasó! A lap megjelenését 19 év gyógypedagógiai munka előzte meg. Nagy

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK KÉSZÍTETTE: GAÁL ELEONÓRA OKLEVELES TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI SZAKEMBER DEBRECENI EGYETEM Egészséges alapanyagok egészséges táplálkozás mintaprojekt a közétkeztetés minőségi

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29.

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a Győri Gyermekdiabétesz gondozó és a Cukorbeteg Gyermekeket Támogató

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

A világ 10 legtáplálóbb étele

A világ 10 legtáplálóbb étele Koreai kutatók több, mint 1000 nyers élelmiszer tápanyag információit felhasználva becsülték meg minden étel tápanyag összetevőjét, a napi tápanyag szükséglet kielégítésének tekintetében. Egyes ételek

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

Egy híján húsz. 1. Mit olvasol a legtöbbször? Többet is megjelölhetsz! a) kötelező olvasmányokat

Egy híján húsz. 1. Mit olvasol a legtöbbször? Többet is megjelölhetsz! a) kötelező olvasmányokat Egy híján húsz Kérdőív az olvasási szokásokról A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Erasmus csoportjának javasolt kérdései a diákok olvasási szokásainak/ kedvének felmérésére 1. Mit olvasol a

Részletesebben

1. Testünk és lelkünk szoros egysége... 4. 2. Táplálkozási szokásaink a magyar kultúrában.. 4

1. Testünk és lelkünk szoros egysége... 4. 2. Táplálkozási szokásaink a magyar kultúrában.. 4 Tartalom KÖSZÖNTŐ... 2 1. Testünk és lelkünk szoros egysége... 4 2. Táplálkozási szokásaink a magyar kultúrában.. 4 3. Az egészségtelen táplálkozás és az elhízás káros hatásai... 5 4. Hogyan együnk?...

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

Munkaforma. plénum, csoportmunka. /4 fő/ munka. /4 fő/ egyéni. pármunka

Munkaforma. plénum, csoportmunka. /4 fő/ munka. /4 fő/ egyéni. pármunka Készült: Baranyi Hajnalka pályamunkája alapján Kerettantervi modul / témakör: Egészséges táplálkozás Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, A tanóra témája: Az egészséges táplálkozás

Részletesebben

Sclerosis multiplex Két történet az újrakezdésrôl és az akarat erejérôl

Sclerosis multiplex Két történet az újrakezdésrôl és az akarat erejérôl Sclerosis multiplex Két történet az újrakezdésrôl és az akarat erejérôl A betegségnek százféle arca van. És a betegnek is. Minden reggel fel kell ébredni, megharcolni és gyôzni. Önmaga és a betegség felett.

Részletesebben

Utazás Étteremben. Étteremben - A bejáratnál. Étteremben - Rendelés. Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_.

Utazás Étteremben. Étteremben - A bejáratnál. Étteremben - Rendelés. Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_. - A bejáratnál Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_. Asztalfoglaláskor Egy asztalt szeretnék _[emberek száma]_ főre. Asztalfoglaláskor/ Lehet kártyával fizetni? Arra rákérdezés, hogy elfogadnak-e

Részletesebben

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az éltetõ vitaminok A vitaminok olyan szerves vegyületek, amelyek feltétlenül szükségesek testünk kifogástalan mûködéséhez. A vitamin elnevezés a vita (élet) és az amin (NH2-tartalmú kémiai gyök) szavakból

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér

Részletesebben