Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak!"

Átírás

1 SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XXV. ÉVFOLYAM 6. SZÁM MÁRCIUS 22. Sárvár ismét hazánk tíz leglátogatottabb települése között A külföldi vendégéjszakák számával városunk benne van a TOP 5-ben, a negyedik helyen végzett. 7. oldal Hófúvásban is lobog a hősök lángja Generációk tánca a nemzeti ünnepen Az ítéletidő átírta az 1848-as forradalom és szabadságharc százhatvanötödik évfordulóján a sárvári megemlékezések megszokott rendjét is. Az ünnepnap reggelén a Nádasdy-várban a művelődési központ műhelyfoglalkozásokkal várta a gyerekeket és szüleiket. A múzeumban Kossuth-bankó keresés és fakardkészítés volt a program. A vár Folyosó Galériájában Esterházy János emlékkiállítása nyílt. A városi megemlékezés 10 órakor kezdődött a hófúvás miatt a vár aulájában. Vers, gitár, ének, majd a Sárvári Néptánckör pergő tánca feledtette a zord időt. Az ünnep szónoka dr. Galántai György, a Sárvári Járási Hivatal vezetője volt. A koszorúzással idén véget ért a városi ünnep, a meghívottak átvonultak a Tinódi gimnázium sportcsarnokába, ahol a Vas Megyei Közgyűlés ünnepségére és kitüntetés-átadójára került sor. Írásunk a 4. és a 6. oldalon Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak! A Sárvári Hírlap munkatársai Újabb elismerések a sárvári nagyszállóknak A Turizmus és Profit 2013 konferencián Budapesten, a Continental Hotelben március 11-én adták át Az Utazó magazin elismeréseit a legjobb hazai turisztikai szolgáltatóknak. A legrégebbi, nagyközönségnek szóló turisztikai szaklap, a tizenöt éves Az Utazó magazin tizenkét kategóriában, az interneten és a közösségi portálokon is megszavaztatta olvasóit, valamint a turisztikai szakembereket arról, kit tartanak 2012 legjobb turisztikai szolgáltatóinak. A tizenkét kategóriából kettőben sárvári siker született. Ennek eredményeként a 2012-es év wellness szállodája elismerést a Spirit Hotel Thermal Spa Sárvár kapta. Az év vidéki konferencia szállodájának pedig a Park Inn Radisson Sárvárt választották. Az újabb két szakmai elismerés tovább erősíti a város kedvező idegenforgalmi megítélését. Az eseményen Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai helyettes-államtitkára a turizmusfejlesztés kormányzati stratégiáját mutatta be. A terv 3-5 nemzetközi hírű komplex gyógyhely, 8-10 regionális jelentőségű gyógyfürdő kialakítását és fejlesztését célozza meg. Sárvár ezek bármelyikének részese lehet, ha tovább folytatódik a város turisztikai innovációja.

2 2 SÁRVÁRI HÍRLAP március 22. Pályázati felhívás Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Sárvár Bögöt Porpác Sitke Közoktatási Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Vármelléki Óvoda óvodavezető (magasabb vezető) beosztás közalkalmazotti jogviszony keretében történő ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama, foglalkoztatás jellege: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Teljes munkaidő. Közalkalmazotti jogviszony létesítése esetén a betöltendő munkakör a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 3. melléklete alapján óvodapedagógus. A vezetői megbízás megnevezése, szintje: Óvodavezető (magasabb vezető) A vezetői megbízás időtartama: 5 év: július július 1. Munkavégzés helye: Vármelléki Óvoda, 9600 Sárvár, Várkerület 11. A magasabb vezetői megbízással járó lényeges feladatok: A társulási fenntartású, önállóan működő költségvetési szervként működő intézmény vezetése, az Alapító Okiratában foglalt tevékenységek magas szakmai színvonalon történő ellátása. Az intézmény szakmai tevékenységének irányítása. Önállóan működve irányítja az intézmény pénzügyi és gazdasági ügyeit. Gazdálkodási feladatait a Városgazdálkodás Sárvárral együttműködve látja el. Munkáltatói jogok gyakorlása az intézményben foglalkoztatottak felett. Munkabér és juttatások: Az illetmény a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény és a 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet rendelkezéseinek alkalmazásával kerül megállapításra. Pályázati feltételek: Az Nkt. 67. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség legalább 5 év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. Az Nkt. 66. (1) b) pontja alapján büntetlen előélet, cselekvőképesség. A Kjt. 20/B. (2) bekezdése értelmében magasabb vezetői beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti (pedagógus) munkakörbe kinevezhető. Az óvodavezetői (magasabb vezetői) megbízás vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel jár. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata, amennyiben van: tudományos fokozatot, állami nyelvvizsgát igazoló okiratok másolata részletes szakmai önéletrajz a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket tartalmazó az intézményvezetésre vonatkozó vezetési program 90 napnál nem régebben kiállított hatósági erkölcsi bizonyítvány nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul nyilatkozat arról, hogy a pályázat nyilvános, vagy zárt ülésen történő bizottsági és testületi tárgyalását kéri. A munkakör betöltésének időpontja: július 2. A pályázat benyújtásának határideje: április 22. A pályázat benyújtásának helye és módja: A pályázatot 1 eredeti példányban Sárvár város Polgármesterének (Kondora István Sárvár város Polgármestere 9600 Sárvár, Várkerület 2-3.) címezve, zárt borítékban kell benyújtani, a borítékon kérjük feltüntetni: Vármelléki Óvoda óvodavezetői pályázata. A pályázatok elbírálásának rendje: A pályázókat a Humán Erőforrás Bizottság hallgatja meg. A vezetési programot az intézmény alkalmazotti közössége, az óvodaszék és a szülői szervezet véleményezi. A megbízásról a Sárvár Bögöt Porpác Sitke Közoktatási Intézményfenntartó Társulásról szóló megállapodásban foglaltak alapján Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt. Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntése meghozatalát megelőzően kikéri a tag képviselő-testületek véleményét. A pályázatok elbírálásának határideje: május 23. A pályázati kiírás közzétételi helye: A pályázati felhívás a Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján (www. kozigallas.gov.hu), az Oktatási és Kulturális Közlönyben, a honlapon, valamint a Sárvári Hírlapban kerül közzétételre. A pályázattal kapcsolatos további információ Kondora István polgármestertől kérhető a 95/ ös telefonszámon, vagy a polgarmester@ sarvar.hu címen. Pályázati felhívás Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatói álláshelyének közalkalmazott jogviszony keretében történő betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama, foglalkoztatás jellege: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Teljes munkaidő. Közalkalmazotti jogviszony létesítése esetén a betöltendő munkakör az egyes kulturális közalkalmazotti munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési és egyéb feltételekről szóló 2/1993. (I. 30.) MKM rendelet alapján kerül meghatározásra. A vezetői megbízás megnevezése, szintje: Igazgató magasabb vezető A vezetői megbízás időtartama: 5 év: július június 30. Munkavégzés helye: Nádasdy Ferenc Múzeum 9600 Sárvár, Várkerület 1. A magasabb vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az önállóan működő költségvetési szervként működő intézmény vezetése, az Alapító Okiratában foglalt tevékenységek magas szakmai színvonalon történő ellátása az intézmény pénzügyi és gazdasági ügyeinek irányítása az intézmény gazdálkodási feladatainak ellátása a Városgazdálkodás Sárvárral együttműködve munkáltatói jogok gyakorlása az intézmény alkalmazottjai felett. Munkabér és juttatások: Az illetmény a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, és a 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet rendelkezéseinek alkalmazásával kerül megállapításra. Pályázati feltételek: szakirányú egyetemi végzettség és szakképzettség, és tárgyalásszintű idegennyelv-ismeret a végzettségnek és szakképzettségnek és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban legalább ötéves szakmai gyakorlat, és kiemelkedő szakirányú tudományos tevékenység végzése magyar nyelvtudás büntetlen előélet Az intézményvezetői megbízás vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel jár. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata legalább államilag elismert komplex típusú középfokú nyelvvizsgabizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat, a szakmai gyakorlat külföldi teljesítéséről szóló igazolás részletes szakmai önéletrajz az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó program szakmai gyakorlat igazolására alkalmas dokumentum tudományos, publikációs jegyzék 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul nyilatkozat arról, hogy a pályázat nyilvános, vagy zárt ülésen történő bizottsági és testületi tárgyalását kéri. A munkakör betöltésének időpontja: július 1. A pályázat benyújtásának határideje: április 22. A pályázat benyújtásának helye és módja: A pályázatot 1 eredeti példányban Sárvár város Polgármesterének (Kondora István Sárvár város Polgármestere 9600 Sárvár, Várkerület 2-3.) címezve, zárt borítékban kell benyújtani, a borítékon kérjük feltüntetni: Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatói pályázat. A pályázatok elbírálásának rendje: A pályázókat a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése és a 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet 7. (6) bekezdése szerinti bizottság hallgatja meg, a megbízásról Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt. A Képviselő-testület döntéséhez előzetesen az Emberi Erőforrások Miniszterének véleményét kikéri. A pályázatok elbírálásának határideje: A pályázatok benyújtási határidejét követő 30. nap. A pályázati kiírás közzétételi helye: A pályázati felhívás Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján ( a honlapon, valamint a Sárvári Hírlapban kerül közzétételre. A pályázattal kapcsolatos további információ Kondora István polgármestertől kérhető a 95/ ös telefonszámon, vagy a polgarmester@ sarvar.hu címen.

3 2013. március 22. SÁRVÁRI HÍRLAP 3 Pályázati önrésszel is támogatják az önkormányzatokat Újabb fejlesztések indulhatnak az állami hitelátvállalás után Március 6-án sajtótájékoztató keretében számolt be Kondora István, Sárvár város polgármestere és Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke az önkormányzati adósságrendezésről. Sárvártól az állam 750 millió forint hitelállományt vállalt át. Kondora István a tájékoztatón elmondta, hogy a megyében végéhez értek az önkormányzatok adósságrendezését érintő tárgyalások. Már csak egy lépés van hátra, amikor a bankokat is bevonják ebbe az egyezségsorozatba. Az ötezer fő feletti településeknél sávosan, 40-70% között vállalta át az állam az adósság összegét. Sárvár 40%-os alaptámogatásban részesült, aminek több oka van, ugyanis a kormányzat meghatározta azokat a peremfeltételeket, amelyek alapján a konszolidációt végrehajtotta. Városunk adósságállománya, ami az önkormányzatot terheli, 1,8 milliárd forint. Ennek a 40 százalékát, 750 millió forintot fog a várostól a futamidő végéig 2028-ig az állam átvállalni. Egyrészt a megállapodás megkötése előtt megvizsgálták, hogy milyen típusú adóssággal rendelkezik egy település, Sárvárnak csak fejlesztési hitele van. Másrészt azt is, hogy az adott településen mennyi az egy főre eső adóbevétel, városunkban az országos átlagnál magasabb. Sárvár adósságrendezési tárgyalásánál figyelembe vették azt is, hogy tartalékokkal is rendelkezik, ezért az alacsonyabb kategóriába került, a 40 százalékos elbírálásba. Kondora István és a képviselő-testület tagjai a 40 százalékos adósságkonszolidációt teljesen korrektnek tartják, és köszönettel tartoznak a kormány segítségéért, hiszen az így felszabaduló forrásoknak több helye is lesz. Leginkább fejlesztésekre és Kondora István és Kovács Ferenc fontos eredménynek tartja az önkormányzatok adósságkonszolidációját Fogadóóra Máhr Tivadar alpolgármester március 28-án, csütörtökön 15 órától 17 óráig a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal alpolgármesteri irodájában (Sárvár, Várkerület 2., I. emelet 205. sz.) fogadóórát tart. Pályáznak a Vármelléki Óvoda felújítására törlesztésre fordítják ezt a forrást a következő másfél évtizedben. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón az önkormányzatok pénzügyi helyzetének konszolidálásának szükségességét magyarázta. Az önkormányzatok adósságrendezése után az állam következő célja az önkormányzati cégek által felvett hitelállomány és az önkormányzati társulások által kibocsátott kötvények, illetve hitelek kezelése lesz. A képviselő elmondta továbbá, azért, hogy az önkormányzatok többé ne kerüljenek adósságspirálba a kormány részéről példátlan döntés született. Azok az önkormányzatok, amelyek közcélú beruházást hajtanak végre, 2014-től megkapják a magyar államtól az önrészhez a szükséges fedezetet a beruházásaik, terveik megvalósítására. taszi Március 13-án rendkívüli ülést tartott Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Az ülésen előterjesztésre került egy pályázat benyújtása, amely a nevelési intézmények fejlesztésére ad lehetőséget, konkrétan a pályázat benyújtásával a Vármelléki Óvoda felújítására és bővítésére nyílna lehetőség. A képviselő-testület támogatta a Sárvári Vármelléki Óvoda székhelyének fejlesztése tárgyú pályázat benyújtását. Kondora István polgármester szerint nagyon kedvező lehetőséget kapott a város ezzel a pályázattal, hiszen egy százszázalékos támogatottságú pályázatról van szó, amelynek a támogatás szempontjából elszámolható összege bruttó 120 millió forint. Az önkormányzat mintegy 14 millió forintos önrészt tartalékként megjelölt azért, mert sikeres pályázat esetén teljes körűen szeretnék megújítani az óvodát. Ez az ajtók, ablakok cseréjét, külső szigetelést, színezést, a radiátorok, fűtéscsövek cseréjét jelentené. Az önkormányzat kötelező fenntartási elemként a következő öt évben vállalta plusz két csoport üzemeltetését az épületben, ezért a pályázat tartalmaz egy sátortetős ráépítést, illetve egy évtizedek óta hiányzó tornaszoba kialakítását is. A pályázat eredményéről várhatóan májusban értesül az önkormányzat. A közbeszerzési eljárás lefolytatásáig még fél év van, a beruházás fizikai megvalósulása a jövő esztendőre várható. A képviselő-testület tagjai egyetértenek abban, hogy ha a pályázat sikertelen lenne, akkor a legszükségesebb fejlesztéseket két kisebb lépésben kell megoldani. Elsőként az energiahatékonyságot elősegítő beruházásokat végeznék el. -tsz- Előzetes a márciusi ülésről A sárvári képviselő-testület március 26-án, kedden 16 órai kezdettel tartja soros ülését a Városháza nagytermében, ahol napirendre kerülnek az önkormányzat által alapított gazdasági társaságok évi üzleti tervei. Tárgyalnak a Sárvári Gyógyfürdő Kft. folyószámla-hitelének meghosszabbításáról, módosítanak több önkormányzati rendeletet. Megállapítják a köznevelési intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjakat, módosítják a Sárvári Járási Hivatal üzemeltetésére vonatkozó megállapodást. Jóváhagyják a Városgazdálkodás Sárvár és a gazdálkodási körébe tartozó önállóan működő intézmények közötti megállapodásokat. Határoznak a Sárvár, Várkerület 33. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítéséről. Rendeletet alkotnak a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére. Tárgyalnak a Dózsa u. 14. alatti helyiség használatba adásáról Sárvár Város Polgárőr Egyesülete részére. Megállapítják a 2013/2014. nevelési évre vonatkozó óvodai beíratások feltételrendszerét, továbbá a köznevelési intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjakat. BEFEKTETÉSI ARANYTÖMB ÉRTÉKESÍTÉSE /

4 4 SÁRVÁRI HÍRLAP március 22. Hófúvásban is lobog a hősök lángja A nemzet ma is összefogásért kiált mondta dr. Galántai György A hózivataros időjárás sokakat otthon tartott március idusán, ám így is szép számmal gyűltek össze a város hivatalos ünnepi megemlékezésén a Nádasdy-vár aulájában. A Koncertfúvószenekar kísérte közös Himnusz éneklésével vette kezdetét a műsor, amely Horváth Róbert versszavalatával folytatódott. szél, de nem tudta eltántorítani a hazaszeretettől, szabadságvágytól fűtött és tettre kész ifjakat attól, hogy meggyújtsák a forradalom lángját, fellázítsák a pesti jogász, mérnök és orvostanhallgató diákokat, majd az egész város lakosságát maguk mellé állítva vérontás nélküli győzelemre vigyék a forradalmat, meghátrálásra kényszerítsék a helytartó tanácsot. Az idei városi megemlékezés szónoka dr. Galántai György, a járási hivatal vezetője volt (Fotó: Cooper) A programban fellépett még Fülöp Dániel, aki gitárkísérettel adta elő a Petőfi Sándor Tolcsvay László által megzenésített Nemzeti dalát. A közreműködők sorát a Sárvári Néptánckör ifjú és tapasztalt táncosainak színes tánca zárta. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc százhatvanötödik évfordulója alkalmából tartott városi megemlékezés szónoka dr. Galántai György, a Sárvár Járási Hivatal vezetője volt. Beszédét azzal kezdte, hogy a forradalom ifjait sem tántorította el az akkori rossz idő: Esett a hideg márciusi eső, fújt a Horváth Krisztián szobafestő, mázoló, tapétázó festés, mázolás, tapétázás homlokzati hőszigetelés gipszkartonozás egyéb díszítő munkák Tel.: , kiwu0318@fre .hu Azért lett igazi ünnep 1848-ban március 15-e, mert egy nap alatt, egy puskalövés nélkül győzött a forradalom, végre együtt dobbant a nemzet szíve és a függetlenség kivívásával, a polgári átalakulással lehetségesnek látszott Magyarország békés felvirágoztatása. Tudjuk, nem így történt. adott példát dr. Galántai György a békével megvívható változások lehetőségéről. A forradalom, a magyarság függetlenedési harca akkoriban sem tetszett Európának: Az áprilisi törvényeket elfogadtatni, a polgári átalakulást garantáló jogokat kivívni, Az ünnepségen közreműködtek a Sárvári Néptánckör táncosai (Fotó: Cooper) Illés-Metal Kft. Telephely: 9756 Ikervár Tel./Fax: 95/ Mobil: +36/20/ gaborilles@pannonmail.hu KOVÁCSOLTVAS KAPUK KAZÁNGYÁRTÁS Alumínium kerítések Rozsdamentes korlátok készítése 5 ÉV GARANCIÁVAL FT-TÓL! Megjelenéstől a készlet erejéig! GARÁZSKAPUK 20% ENGEDMÉNNYEL! az ország függetlenségét, unióját Erdéllyel deklarálni bizony forradalmi tett volt, mai szóhasználattal mondhatnánk, hogy a korabeli Európában unortodox módszernek számított. Nem tetszett a Szent Szövetségnek, nem tetszett a Habsburgoknak, le kellett verni a forradalmat, újra leigázni a magyarokat, a császár nem veszíthette el Magyarországot, legfőbb pénzforrását. A függetlenségét majd 150 év múlva nyerte el az ország, a sajtószabadságot és a törvény előtti egyenlőséget a külföldön élő liberális értelmiség egy része még ma is kétségbe vonja. Erdéllyel hat éve vagyunk közös unióban, de azt Petőfiék nem hitték volna el, hogy Erdély Románia részeként lesz tagja ennek az uniónak és autonómiájáért kénytelen küzdeni! sorolta a magyar történelmünkből a jelenig tartó megoldatlan problémákat a Sárvári Járás vezetője. Az ünnep szónoka a nemzet mai összefogásáért is szót emelt: Nem teljesült minden kívánsága a nemzetnek, így kezdődik a 12 pont: Legyen béke, szabadság és egyetértés! Nagyon jól tudták 1848-ban a forradalmárok és tudjuk ma is, hogy béke, szabadság és egyetértés nélkül nem emelkedhet fel hazánk! Béke van, politikai és katonai szempontból szabad az ország, hiányzik azonban az egyetértés. Használjuk ki ezt az alkalmat is az egyetértés megteremtésére! Ez az a nap, amikor még a lelkünket is ünneplőbe öltöztetjük, mert minden magyar ember szívébe kódolva van a szabadság szeretete, a függetlenség vágya, a nemzet hőseinek tisztelete. Jó lenne, ha ezt a közös érzést Magyarország felemelkedése érdekében összefogássá tudnánk nemesíteni, és átmentenénk az ünnep elmúltával a dolgos hétköznapokra is. zárta ünnepi beszédét dr. Galántai György. A vár aulájából az egybegyűltek átvonultak a főtérre, ahol a Batthyány, Kossuth, Széchenyi emléktábláknál és Petőfi szobránál koszorúzással zárult az ünnepi megemlékezés. Kamatmentes részletfizetési lehetőség! Érdeklődjön! Tolókapu, lépcső, csigalépcső készítése! Ipari kapuk, sorompók! Vasszerkezetek gyártása Szekcionált garázskapuk, kapumozgató automatikák KA 5 É 1

5 2013. március 22. SÁRVÁRI HÍRLAP 5 Magas állami kitüntetést vehetett át Sárvár polgármestere Nagyon hosszú ideig kell még élnem, hogy ezt a kitüntetést meg tudjam hálálni ezek voltak Kondora István első szavai a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés átvétele után. A Magyar Köztársaság elnöke, dr. Áder János a nemzeti ünnep alkalmából adományozta a magas állami elismerést Sárvár polgármesterének. Az es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget március 14-én a Vidékfejlesztési Minisztérium Darányi Ignác termében tartották. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ünnepi beszédében a magyar történelem kiemelkedő időszakának nevezte 1848-at, amely ma is követendő példát jelent, majd átadta a köztársasági elnöki és a miniszteri elismeréseket. Kondora István, Sárvár város polgármestere a Magyar Köztársaság elnöke által adományozott Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át Fazekas Sándor minisztertől. Kondora István a kistérség sokszínű kulturális, turisztikai életének továbbfejlesztése, a több mint három évtizede minden évben megtartott sárvári Nemzetközi Folklórfesztivál szervezésében kifejtett elévülhetetlen érdemei elismeréseként vehette át a kitüntetést. Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke tűzoltó dandártábornokká nevezte ki Kampel Oszkár tűzoltó ezredest március 15-i hatállyal. Az előléptetésre ünnepélyes keretek között került sor a budapesti Sándorpalotában március 13-án, ahol a köztársasági elnök személyesen adta át a kitüntetést Kampel Oszkárnak. Kampel Oszkár tűzoltó dandártábornok pályafutását 1974-ben vonulós tűzoltóként kezdte Szombathelyen, majd a Sárvári Tűzoltóparancsnokságon több beosztásban szolgált, 11 évig tűzoltóparancsnokként tevékenykedett. Tapasztalatai és kiemelkedő vezetői képessége Nagyon váratlanul ért ez a magas állami elismerés, mert akik a háttérben dolgoztak titokban tudták tartani. Nagyon hosszú ideig kell még élnem, hogy ezt a kitüntetést meg tudjam hálálni nemcsak a kezdeményezőknek, hanem annak az inspiráló környezetnek is, amit én úgy hívok, hogy kulturális identitás, kulturális munka. Ebben a város egész területére, de ha az elmúlt évtizedekre a politikus létem előtti időszakra gondolok, akkor az egész Nyugat-Magyarországra kiterjedő több mint tizenöt kulturális, szakmai szövetségben, szervezetben végzett munkám is benne van. Mára átívódott a városvezetői munkámba is ez a kulturális identitás, amely az Fazekas Sándor minisztertől vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét Kondora István értékrendemet a mai napig alapvetően meghatározza mondta Kondora István. A néptánccal több mint negyven évvel ezelőtt került először kapcsolatba Kondora István ben, amikor bekerültem a sárvári Tinódi gimnáziumba, akkor Jagodics Béláné, Éva néni mindjárt az első héten néptáncosokat keresett és jelentkeztem. Innentől kezdve aktív szereplője lettem a sárvári, a vasi, a nyugat-magyarországi néptáncmozgalomnak. A másik fontos momentum az volt, amikor Borsos Géza népművelő, első mesterem elvitt az Ungaresca együttesbe, ahol megismerkedtem dr. Pesovár Ernő néprajzkutatóval, Kossuth-díjas koreográfussal, alapján Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, főigazgató 2000-ben az újonnan alakuló Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának nevezte ki. A megyében az ő irányításával hajtották végre a akinek értékrendje meghatározta az egész életemet és az én értékrendemet is. De nemcsak az enyémet, hanem a családomét is, ennek az elismerésnek ugyanis az 50 vagy még nagyobb százaléka a feleségemet illeti, akivel 1975 óta ismerjük egymást, és aki attól a pillanattól kezdve támogatta ezt a nagyon időigényes munkát. A saját táncos múltam mellett volt ennek egy másik fontos ága, a táncpedagógia, amit én nagyon szerettem, és talán jól is csináltam a szakmai elismerések alapján, elsősorban a gyermektánc mozgalomra, a gyermekjátékok tanítására, egy-egy sikeres gyermektánc koreográfia készítésére gondolok. Ez a pedagógiai és oktatói előélet nagyon jó iskolát jelentett nekem, amikor a 80-as évek végén politikai családot választottam, olyat, amelynek fontos a nemzeti identitás, a nemzeti kultúra értékeinek átadása. Kondora István munkásságának legfőbb oszlopa azonban a sárvári Nemzetközi Folklórfesztivál, amit lelkes kollégáival immár 33 éve szervez, és amelyhez kiterjedt nemzetközi kapcsolatait is önzetlenül kamatoztatja. Városvezetőként nagyon fontosnak tartja, hogy a magyar népi kultúra ápolása mindennapi életünk része maradjon akár modernizált formában is. -fr- Kampel Oszkár tűzoltó ezredest dandártábornokká léptették elő Kampel Oszkárnak dr. Áder János személyesen adta át az előléptetést katasztrófavédelem rendszerének átalakítását. Később Zala megyébe került, ahonnan nyugállományba vonult nyarán a főigazgató kérésére visszatért az aktív szolgálatba, immár ismét a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság élére októberében a megyei közgyűlés Jurisics Miklós Díjban részesítette november 30-tól végleges nyugállományba vonulása előtti felmentési idejét tölti. Több mint három évtizedes pályafutása alatt jelentősen hozzájárult a megye lakosainak biztonságához. Munkássága során kimagasló szakértelemmel irányította a katasztrófahelyzetek megelőzését, és a bekövetkezett káresemények kezelését.

6 6 SÁRVÁRI HÍRLAP március 22. Városunkban tartott ünnepi ülést a megyei önkormányzat Több sárvári is megyei elismerést kapott Sárváron, a Tinódi gimnázium sportcsarnokában tartotta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezését és ünnepi kitüntetés átadó ülését Vas Megye Önkormányzata. Hende Márton sárvári polgárőr, Lábodi Zoltánné nyugalmazott iskolaigazgató, Vassné Nagy Bernadett A megjelenteket, köztük Sárvár városvezetőit és jegyző asszonyát, Kondora István polgármester akadályoztatása miatt, házigazdaként Máhr Tivadar alpolgármester köszöntötte, majd Horváth Róbert, Csizmazia Zsófia és a Sárvári Szaxofon Kvartett adott műsort. Ezt követően Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet, melyben elsősorban a 165 évvel ezelőtti történések nemzetközi, az egész Európát érintő hatását emelte ki. Az ünnepség végén a megyei közgyűlés által adományozott kitüntetések átadására került sor. A sárváriak közül megyei elismerésben részesült Kámán Györgyné, a Sárvári Tüdőgondozó dolgozója, Rudolf Wiedner a Vas Megye Gazdaságáért Díjjal (Fotó: Szíjártó Bianka) Mária, a sárvári kórház szakápolója, továbbá Vas Megye Gazdaságáért Díjat vehetett át Rudolf Wiedner a Sárvári HUKE Kft. tulajdonosa. Mozdulj minden-kor és minden-hol! A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját március 21-én (csütörtökön) 17 órára a KÖNYVTÁRBA, ahol MONSPART SAROLTA A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, tájfutó világbajnok tart előadást Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Az ünnep szónoka Kovács Ferenc közgyűlési elnök volt (Fotó: Szíjártó Bianka) Rudolf Wiedner Vas Megye Gazdaságáért Díj 1992 óta vesz részt Magyarországon a hulladékgazdálkodásban. A szelektív hulladékgyűjtés élharcosa. A HUKE cégcsoport tulajdonosa, mely magas színvonalon, a legmodernebb technológiákkal dolgozik, jelentős mértékben hozzájárulva a környezeti terhelés csökkentéséhez. Kapcsolata révén több száz munkahely létrehozásához járult hozzá. Kámán Györgyné Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Egészségügyi Tagozat augusztus 1-jétől dolgozik a Sárvári Tüdőgondozóban. Szorgalmas, kiegyensúlyozott, rendkívüli empátiával rendelkezik a betegek irányába. Röntgenasszisztensi képesítést szerzett 1982-ben. Szorgalmasan végzi munkáját. A tüdőgondozó áthelyezése kapcsán értékes segítséget nyújtott a dokumentumok archiválása kapcsán. Munkatársaival és a betegekkel szemben a kapcsolata példamutató. Hende Márton Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Közbiztonsági Tagozat Szakmai tapasztalatával, kiemelkedő munkájával, szervezőkészségével, a területhez tartozó polgárőr egyesületek munkájának összehangolásával, a környezetvédelmi feladatok hatékony végzésével évek óta segíti a polgárőr mozgalmat. Lábodi Zoltánné Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Oktatási Tagozat november 9-én kezdte meg nevelői munkáját a sitkei általános iskolában február 1-jétől tanított a gércei általános iskolában, ahol augusztus 1-jétől az igazgató teendőket is ellátta december 12-ig, nyugdíjba vonulásáig. Munkavégzésére a magas színvonalú szakmai munka, az elhivatottság, az igényesség volt jellemző. Nagy szeretettel tanította, nevelte generációkon keresztül a rábízott gyermekeket. Munkájával kivívta környezetének elismerését, tiszteletét Sitkén és Gércén egyaránt. Az 1966-tól a mai napig működő Sitkei Citerazenekar alapító-vezetőjének feleségeként aktívan vett részt a közösségi életben, sokat segített az együttes fellépéseinek szervezésében. Vassné Nagy Bernadett Mária Vas megye Önkormányzata Szolgálatáért Szociális Tagozat A betegellátás területén végzett kiemelkedő a szakmai munkája, a betegekkel és munkatársakkal példamutató, korrekt és etikus a magatartása július 1. óta folyamatosan dolgozik az Önkormányzati Kórház Sárvár Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály és Betegotthonban szociális gondozó és ápolói, majd szakápolói munkakörben ben szociális gondozó és ápoló, majd 2004-ben szakápolói képesítését szerzett. A szakmai fejődés érdekében rendszeresen részt vesz továbbképzéseken, szakmai konferenciákon. Munkáját hozzáértéssel, a szakma iránti felelősséggel látja el. Kiváló kapcsolatot tart feletteseivel, munkatársaival. A betegek irányában mindig megértő, emberséges és segítőkész.

7 2013. március 22. SÁRVÁRI HÍRLAP 7 Sárvár ismét hazánk tíz leglátogatottabb települése között A külföldi vendégéjszakák számával városunk benne van a TOP 5-ben Sárvár a vendégéjszakák tavalyi számát illetően ismét bekerült a TOP 10-be, a hetedik helyen végzett úgy, hogy 0,5%-kal emelkedett a városban töltött vendégéjszakaszám. A külföldi vendégéjszakák számával Sárvár benne van a TOP 5-ben, a negyedik helyen végzett. A Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben jelentette meg a kereskedelmi szálláshelyek évi előzetes statisztikáit, amelyek a 2011-es rekordév eredményeit is meghaladják. Sárváron a 2012-ben eltöltött vendégéjszakák száma volt, ezzel ismét a 7. helyen végeztünk, megelőzve olyan nagy városokat, mint Sopron, Győr, Eger, Debrecen, Pécs és Szeged. A külföldiek által eltöltött vendég éjszakák száma elérte a et Sárváron, ezzel a negyedik helyen végeztünk. A külföldi vendégéjszakák száma alapján legnépszerűbb tíz település elsődleges küldőországa Sárvár kivételével, ahol a csehek és az osztrákok szálltak meg legnagyobb arányban Németország volt a KSH évi előzetes adatai szerint. A fővárosban az Egyesült Királyság és Olaszország, a fürdővárosokban és a Nyugat-Dunántúlon a szomszédos és közeli országok, elsősorban Ausztria és mellette Csehország, Lengyelország, Oroszország, Románia és Ukrajna lakói fordultak meg legnagyobb arányban. A belföldi turizmus eredményei alapján Sárvár a 12. helyen végzett, vendégéjszakát töltöttek el a hazai vendégek tavaly városunkban. Ezen az eredményen szeretnének a helyi idegenforgalom szereplői javítani, ezt a célt szolgálják többek között a turisztikai kiállításokon való megjelenések, az új turisztikai honlap (info.sarvar. hu), az új kiadványok. Mint azt Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. igazgatója elmondta, a gyógyfürdőzést aktív turizmussal kell társítani a jövőben. Ebbe a kisebb szállásadókat szeretnék bevonni, hogy a turista ne csak egy fürdőjegyet vegyen Sárváron, de menjen el a várba, egy esti borkóstolóra, és szálljon meg az egyik helyi apartmanban, panzióban vagy magánszálláson. Egy közös termék kialakítása a cél olyan szállásadókkal, akiknél nem tud egy helyen mindent megkapni a vendég. A válság előtti utolsó év, 2007 rangsorához képest az első három helyen nem történt változás a legnépszerűbb városok listájában: az összes vendégéjszaka-számot tekintve 2007-ben is Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló állt az élen, és a kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégei körében Budapest, Hajdúszoboszló és Siófok, a külföldiek körében Budapest, Hévíz és Bük volt a legkedveltebb hez képest újdonságot jelent Sárvár és Győr megjelenése a tíz legjelentősebb vendégforgalommal büszkélkedő város között, míg a belföldiek körében Gyula, a külföldiek körében pedig Sopron lépett annyi helyet előre, hogy bekerülhetett a tízes élmezőnybe. Miért szeretik a csehek Sárvárt!? Több mint öt százalékkal nőtt tavaly a Csehországból érkező turisták által eltöltött vendégéjszakák száma hazánkban. Ennek egyik legnagyobb kedvezményezettje Sárvár. A külföldi vendégforgalom alapján legnépszerűbb városok körében a legtöbb vendég mindenhol Németországból érkezik. Egyedül Sárváron az itt üdülő külföldiek közül a legtöbb a cseh, akik közel százezer vendégéjszakát töltenek el nálunk. Ezek a cseh turisták alapvetően járultak hozzá ahhoz, hogy Sárvár a negyedik legtöbb külföldi turistát fogadó város volt Magyarországon az elmúlt évben. Az irántunk való érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, hogy 2012 óta Uherské Hradiště csehországi testvérvárosa Sárvárnak. Az Utazás 2013 Kiállításon a sárvári stand vendége volt Gornicky Lajos, a HungariaTour szállásközvetítő cég tulajdonosa, aki a legnagyobb csehországi beutaztató Sárvárra. Ma már nem titok, hogy a cseh családok miért kedvelik Sárvárt. A városban épült az első olyan szálloda, ahol komplett kényelmet kaphatnak a cseh vendégek. Ez a Park Inn Hotel, ahonnét a vendégek egy fedett folyosón csak átsétálnak a szállásukról a sárvári gyógyfürdőbe, ahol igénybe vehetnek minden szolgáltatást. Forradalmi újításként hatott ez a cseh turisztikai piacon és több ezer vendéget hoz ide évente ez az ötlet. Hosszú A cseh vendégek körében nagyon kedvelt a különleges színvilágáról is ismert Park Inn Hotel ideje kedvelt célpontja volt a cseh turistáknak Magyarország a nem túl nagy távolság miatt. Prágától közúton a távolság alig négyszáz kilométer. A Csehországból érkező turisták korábban a Kiadó szoba feliratú magánszállásokhoz szoktak hozzá. Ennél nem sokkal drágábban most minőségi hotelszolgáltatást és gyógy- és wellnessfürdőt kapnak. Pillanatok alatt jó híre kerekedett Sárvárnak, kedvelt települése lett a cseheknek ez a szimpatikus magyar kisváros a Nádasdy-várral. A gyógyfürdőnek pedig nagyon szép a fekvése, nagy vízfelülettel rendelkezik és a szülők, a gyerekek számára is élményt és szórakozást nyújt. A szobafoglalások száma jelzi, hogy most is működik a hely varázsa. A sárvári Park Inn Hotel mellett mára ajánlatunkban szerepel az összes jelentősebb magyar fürdőhely. A cseh vendégforgalom további bővülését mutatja, hogy például érdeklődés van a sárvári Spirit Hotel iránt is. A személyautóval érkező vendégek mellett keresettek a legnagyobb cseh városokból ide irányuló rendszeres buszjárataink. Ez a kedvező tendencia 2013-ban is folytatódni fog véli Gornicky Lajos, a legnagyobb Sárvárra csehországi beutaztató vállalkozó.

8 8 SÁRVÁRI HÍRLAP március 22. A Szent László Plébánia Szent László Plébánia március 19-én, Szent József napján Rómában ünnepélyesen megkezdte szentpéteri szolgálatát Ferenc pápa. Jelmondata: Miserando atque eligendo = megkönyörült és kiválasztotta (Mt 9,9) Tartsd meg Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját! Böjti lelkigyakorlat a HIT ÉVÉBEN, MISSZIÓ a nagytemplomban március án! A szentbeszédeket kor tisztelendő Balassi István gércei plébános úr mondja. Gyónási alkalmak: csütörtökön 18.00; fájdalmas pénteken 17.00; virágszombaton tól. Fiatalokat, szülőket, bérmaszülőket is várják a vendéggyóntatók. A porta fidei, a hit, a templom kapuja nyitva. A diákok gyónási alkalma 23-án, szombaton 8.30-tól 10 óráig általános iskolások, tól középiskolások, fiatalok számára. (Egyházi iskolások intézményi keretek között.) Nagyhét: Virágvasárnap, március 24-én a diákság közös szentáldozása, kor barkaszentelés és passió. Minden hónap 25-én, most márciusban Nagyhétfőn a reggel 7 órai szentmisét követően templomunk Prágai Kis Jézus szobránál boldogabb családokért imádkozunk. Nagycsütörtökön, március 28-án kor Utolsó vacsorai szentmise az elsőáldozók részvételével. Utána ig virrasztás és gyóntatás. Nagypénteken (március 29., böjti nap) 8.30-kor Reggeli dicséret és gyóntatás 9.30-ig kor a hegyi kálvárián keresztútjárás. Rábasömjénben kor, a nagytemplomban kor Urunk szenvedésének ünneplése a bérmálkozók részvételével. Nagyszombaton, 30-án 8.30-kor Reggeli dicséret és gyóntatás 9.30-ig. Egész nap szentsír látogatási lehetőség. A Húsvéti vigília Nagyszombaton Rábasömjénben kor, a nagytemplomban kor kezdődik: lucernárium és örömének igeliturgia Mindenszentek litániája és keresztvízszentelés miseáldozat feltámadási körmenet. Este a vigília befejezésekor, illetve reggel a 7 órai szentmise után ételszentelés. A kegyelemteljes húsvéthoz március 31-én és április 1-jén vasárnapi miserendet biztosítunk (7.00; 8.30; 10.00; 19.00). Húsvéthétfőn 9.30-kor a hegyi kápolnába is megyünk. Nyári óraállítástól (idén március 31.) kor lesznek az esti szentmisék, illetve ezt megelőzően az ájtatosságok. Ismét van a sárvári Tinódi gimnáziumnak olyan diákja, akire büszkék lehetünk. Franciska iskolánk 9.B osztályos tanulója, s az itt töltött hat hónap alatt már szép eredményeket ért el. Ismerkedjünk meg vele közelebbről! Az általános iskola 7. osztályában első helyezett volt az országos német nyelvi tanulmányi versenyen, s ezt a kiváló eredményt a gimnazisták között is megismételte: a Kenguru Nyelvi és Országismereti Versenyen országos első helyezést ért el németből (felkészítő tanár: Berkovits Rita) és országos 12., megyei 1. lett angol nyelvből. Április 7-én, Fehérvasárnap kor a katolikus iskola 3. osztályosainak elsőáldozását ünnepeljük. A 2x1%-ról rendelkező nyilatkozat száma: Magyar Katolikus Egyház: 0011; Szent László Katolikus Általános Iskola Alapítványa: Szent Miklós Plébán Szent Miklós Plébánia A Sári templomban a következő gitáros szentmisék március 23-án és április 6-án lesznek. A plébánia közösségi termében március 23-án és április 6-án kézműves foglalkozásra várjuk a gyermekeket délelőtt 10 órától déli 12 óráig. Március 24-én, Virágvasárnap elkezdődik a nagyhét. Ezen a vasárnapon a szokásos szentmiséken kívül este 18 órakor is lesz szentmise. Kérem, hogy a bérmálkozáshoz járuló 7. és 8. osztályos diákok a szüleikkel a reggel 8 órás szentmisére jöjjenek! Az elsőáldozáshoz járulók szintén a szüleikkel a délelőtt 10 órás barkaszentelési misén vegyenek részt. A lelkiismeretes részvétel a bérmálkozás és elsőáldozás feltétele. A többi hittanuló a családnak megfelelő időpontban kezdődő misére jöjjön! Az Egyházközségi Tagok testületileg a délelőtt 10 órás barkaszentelésen vesznek részt. Virágvasárnap az esti szentmise előtt 17 órától lesz még gyónási lehetőség. Március 28-án, Nagycsütörtökön este 18 órakor kezdődik az Utolsó vacsora emlékére bemutatott ünnepi szentmise. Ekkor jelentkeznek a 3. osztályos elsőáldozó jelöltek Szüleikkel együtt a katekumenátus utolsó szakaszaként az elsőáldozásra. Minden hittanuló diákot szeretettel várunk! Március 29-én, Nagypénteken órakor Keresztutat imádkozunk órakor Urunk Szenvedésének ünneplését tartjuk. Ekkor jelentkeznek a 7-8. osztályos bérmálkozó jelöltek szüleik és bérmaszüleik kíséretében a bérmálkozók közé. Katolikus családok a nagypénteki szertartásra Jézus iránti hálás lelkülettel jöjjenek! Március 30-án, Nagyszombaton 18 órakor kezdődik a Húsvéti vigília szertartása a feltámadási körmenettel a Sári templomban, melynek befejeztével ételszentelés lesz. Március 31-én, Húsvétvasárnap a reggel 8 órás és a 10 órás miséken kívül este órakor is lesz szentmise a kényelmetlen zsúfoltság elkerülése miatt. A reggel 8 órás szentmisén ételszentelés is lesz. Ez utóbbi tantárgyból bár csak ettől az évtől tanulja iskolai keretek között a Megyei Angol Nyelvi Verseny Elementary kategóriájában második lett. Felkészítő tanár: Sárvári Anita. A magyar nyelvi versenyek közt az Implom József helyesírási verseny iskolai fordulóját megnyerve jutott a megyei döntőbe, ahol elsősként 5. helyezést ért el, míg az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyen a megyei 7. helyet szerezte meg. Felkészítő tanár: Simonné Keszei Anita. Franciska második anyanyelve a holland; a társalgáson kívül sokat Április 1-jén, Húsvéthétfőn reggel 8 órakor, délelőtt 10 órakor és este órakor lesznek szentmisék. Szeretettel buzdítom a Sáriban és Kertvárosban lakó katolikusokat, gyermekeket és felnőtteket, hogy a nagyheti szertartásokon és a húsvéti ünnepekben lelkiismeretesen jöjjenek templomba! A templom a hit és az ebből fakadó lelki béke és boldogság kapuja. Húsvét vasárnapjától az esti szentmisék a nyári óraállás szerint este órakor kezdődnek. A plébánia internetes honlapján az ünnepek részletes programjai, valamint a szertartásokról készült fotógalériák megtekinthetők. Híveimnek áldott húsvéti készületet és allelujás örömteli húsvéti ünnepeket kívánok! A Sárvári Evangélik Evangélikus Egyházközség Üzenet Istentől: Nagyhét és a húsvéti ünnepkör idejére: Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon és életét adja váltságul sokakért. Mk 10,45 Szavunk Istenhez: Édes Istenünk! A szeszélyes időjárás és a politika külső-belső viharai idején, hozzád emeljük fel lelkünket. Szabadíts meg minket minden gonosztól! Krisztusért kérünk, irgalmazz nekünk, adj szabadulást testben és lélekben. Együtt magasztal Téged a nagy gyülekezet. Virágvasárnap: Március 24-én, a sárvári és a rábapatyi istentiszteleten is hittanosaink köszöntik az ünnepet. Férfiegylet: Március 26-án, kedden 18 órai kezdettel tartja Férfiegyletünk e havi összejövetelét. Nagycsütörtök: Március 28-án, nagycsütörtökön 17 órai kezdettel, az oltári szentség szereztetését ünnepeljük istentiszteletünkön. Nagypéntek: Március 19-én, nagypénteken a 9.30 órai istentiszteleten, konfirmandusaink passió szolgálatával várjuk a gyülekezetet az Úr házába. Az alkalom a nagyböjti közgyónás és úrvacsora közösség lehetősége is egyúttal. Húsvéti ünnepek: Március 31-én, vasárnap sárvári templomunkban 5.30 órai kezdettel tartjuk az új világosság Krisztus feltámadásának liturgiáját. Az együttlét a gyülekezeti teremben húsvéti agapéval folytatódik. Húsvét vasárnapján 9.30 órai istentiszteletünket a hittanosok szolgálata és az úrvacsora közösség gazdagítja. Húsvéthétfőn Sárváron 9.30 órai kezdettel, Rábapatyon 11 órai kezdettel lesznek istentiszteleteink. Ezen az ünnepen Rábapatyon szolgálnak műsorral hittanosaink, és itt élhetnek az úrvacsora szentségével a testvérek. Evangélikus Borfesztivál: Április 5 7. között várja a kerttulajdonosokat és borosgazdákat az Evangélikus Egyház révfülöpi közösségi háza. A Lelkészi Hivatalban lehet jelentkezni e közkedvelt szakmai programra. Regionális Ifjúsági Nap: Április 6-án, szombaton, az Evangélikus Egyház Országos Ifjúsági Osztálya, Szombathelyen szervezi meg a nyugati régió ifjúsági találkozóját. Érdeklődni és jelentkezni a Lelkészi Hivatalban lehet. SZJA 2x1%: A személyi jövedelemadó bevallások idején szeretettel kérjük a testvéreket, hogy rendelkezzenek a kétszer 1%-ról: Az első 1%-ról a Magyarországi Evangélikus Egyház javára a 0035 technikai szám feltüntetésével lehet rendelkezni. A második 1%-kal helyben, a Luther-rózsa Alapítvány támogatható a Sárvári Evangélikus Egyházközség fejlesztéséért. Ennek adószáma: Református Református Egyházközség Vasárnaponként 10 órától istentiszteletet és ezzel egy időben gyermek-istentiszteletet tartunk. Március 23-án, szombaton 10 órai kezdettel húsvétváró játszóházba várjuk a gyermekeket. Március 26-án, kedden 17 órai kezdettel bibliaórát tartunk, 18 órától a Dalárdának lesz próbája. Nagypénteki istentiszteletünk március 29-én 17 órakor kezdődik. Húsvét első és másodnapján 10 órai kezdettel úrvacsorás istentiszteletet tartunk. Húsvét másodnapján Németh Tamás végzi a szolgálatot. Személyi jövedelemadónk 1%-át a Sárvári Református Gyülekezetért Alapítványnak ajánlhatjuk fel, melynek adószáma: Gyülekezeti honlap címe: Baptista Egyházközség Istentisztelet: minden vasárnap óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Weblapunk: weebly.com A jövő tizenöt éves ígérete: van Waarden Franciska olvas, filmeket néz apanyelvén. Kedvenc tantárgya a történelem, nyelvtan, földrajz, emellett zumbázik és zenét hallgat szabadidejében. Szeretne megtanulni norvégul és oroszul. Érdekli a politika, ezért továbbtanulási tervei között megjelenik a politológia, a nemzetközi tanulmányok és a tanári hivatás is. A magyar mellett a holland, a német és az angol nyelv magas fokú ismerete tizenöt évesen, a kitűnő bizonyítvány ígérete mind azt sejtetik, hogy a jövőben is hallhatunk még Franciska eredményeiről, melyek a Tinódi gimnázium jó hírét is öregbítik. Simonné Keszei Anita szaktanár

9 2013. március 22. SÁRVÁRI HÍRLAP 9 Egy mártírpolitikus emlékére Március 15-én nyílt meg Esterházy János emlékkiállítása a Nádasdyvár folyosó galériáján. A tárlatot Csehi József, a Rákóczi Szövetség Vas Megyei Szervezetének elnöke ajánlotta a közönség figyelmébe. Elnöki kegyelemben részesült, és életfogytiglani büntetést kapott. Több alkalma lehetett volna a szökésre, de ártatlanságára hivatkozva azt mondta, nincs miért szöknie március 8-án a morvaországi Mírov börtönében embertelen körülmények között hunyt el végelgyengülésben. A börtönparancsnok a mártír politikus hamvait nem adta ki a családjának. Gráci képzőművészek a galériában Markó Péter, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatóhelyettese nyitotta meg március 10-én a Galeria Arcisban négy osztrák képzőművész közös kiállítását. A tárlatot április harmadikáig tekinthetik meg az érdeklődők. kimerítően részletes, verbális portrét készítsen, arra azonban igen, hogy a négyesfogat tagjait közelebb hozza hallgatóságához. Ennek megfelelően megállapította, hogy egyik kiállító sem professzionális művészként indult, az élet különböző területeiről érkeztek, de előbbutóbb mindannyian ugyanarra az útra léptek: képzőművészek lettek. Ha pedig további közös vonásokat keresünk tevékenységükben, akkor azt az első teremben lelhetjük meg: itt szembesülhet a látogató azokkal a különleges technikával készült alkotásokkal, melyhez a Mercedes-gyár által kifejlesztett festéket használták fel a művészek. A képek között Markó Péter szerint nehéz különbséget tenni, a gesztusok ugyanis nagyon Az Esterházy János emlékkiállítás április 1-jéig tekinthető meg Gróf Esterházy János, a felvidéki magyar kisebbség történetének emblematikus alakja volt, aki egész életében küzdött a magyar kisebbségért. Előkelő főnemesi családból származott. Anyja Elżbieta Tarnowska, lengyel grófnő volt, apja Esterházy János Mihály az Esterházyak galántai ágához tartozott, míg dédapja az 1849-ben kivégzett báró Jeszenák János nyitrai kormánybiztos volt. Kevésbé ismert, hogy a két világháború közötti Csehszlovákia parlamentjében ő volt az egyetlen, aki május 15-én a nácizmus tetőpontján nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. A holokauszt idején jelentős szerepet játszott az üldözöttek menekítésében. A háború után a Szlovák Nemzeti Bíróság mégis a fasizmussal való együttműködés miatt halálra ítélte. A szovjetek 1949-ben visszaadták Esterházyt Csehszlovákiának. Nőkről nőknek a könyvtárban Március 5-én folytatódott a sárvári könyvtárban az előadások sorozata. Lovász Adrienn a hölgyeket várta a hallgatóság soraiban, hiszen A nő egészsége címmel tartotta meg előadását. Esterházy Jánost meg kell ismertetnünk a magyarokkal! - foglalta össze a tárlat üzenetét Csehi József, a Rákóczi Szövetség Vas Megyei Szervezetének elnöke, aki egyben a tárlat magyarországi gondnoka is. A Pozsonyi Magyar Galéria festmény- és grafikai gyűjteményéből az egykori politikus, mártír emlékére összeállított vándorkiállítás még 2008-ban indult útjára éppen azzal a céllal, hogy Esterházy személye ne merüljön feledésbe. Bár a kiállított képek különböző technikával készültek, mindegyik a mártír politikus személyét, szenvedéseit idézi, akinek helytállása, embersége emlékőrzésre szólít mindnyájunkat hangzott el a megnyitón. CSL A négy gráci képzőművész tárlatának megnyitója A vendéglátókat (vagyis a város vezetőit és a közönséget), illetve a vendégeket (a kiállító művészeket) először Kondor János, az intézmény igazgatója köszöntötte. Az üdvözlő mondatok elhangzása után Markó Péter az évtizedek óta tartó kulturális kapcsolatokról beszélt, melyek eredményeként a stájer művészek már nem először mutatkozhatnak be Sárváron, cserébe pedig vasi alkotók kaptak kiállítási lehetőséget az osztrák tartományban. Az adok-kapok játék részeként most Edeltrude Arleitner szobrászművész, Doris Pansi-Lobenwein festő- és grafikusművész, Volker Pansi festő- és grafikusművész, valamint Hilda Maria Pasch festő- és grafikusművész munkáiban gyönyörködhet a sárvári közönség. Arra idő hiányában sajnos nem volt lehetőség, hogy az anyagot a megjelentek figyelmébe ajánló szociológus minden egyes művészről A résztvevők nem hagyományos életmódbeli tanácsadáson vehettek részt, hanem a nők életében előforduló spirituális fordulópontokról hallhattak. Lovász Adrienn beszélt a női szerepekről, a Jung által felállított archetípusokról, amelyekből az emberiség legfontosabb ideái és képzetei erednek. Az archetípusok mindannyiunkban élnek, befolyásolva többek között előítéleteinket és elvárásainkat is. Az előadó a témát saját életéből merítette. Ő mint mondta a második vér rítuson, a szülésen van túl. hasonlóak, talán a színhasználat alapján lehetne beazonosítani az alkotókat. A másik két teremben látható képek, valamint az első kiállítótérben elhelyezett térplasztikák már lényegesen egyénibb hangvitelű műalkotások, melyek értelmezésében a művelődési központ igazgatóhelyettesének megnyitó gondolatai elindíthatták valamilyen irányba a művészetre fogékony hallgatóságot. erp Úgy érezte ezzel annyi spirituális esemény, változás történt az életében, hogy megosztaná nőtársaival. A vér rítusok kapcsán szó volt az emberi kapcsolatokról, a nők helyéről, feladataikról, szerepeikről mai társadalmunkban.

10 10 SÁRVÁRI HÍRLAP március 22. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Sárvári Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba a 2013/2014. tanévre történő beíratásokra április 8 9. (hétfő, kedd) 8.00 órától óráig kerül sor. Tanköteles, azaz augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy választott iskola első évfolyamára beíratni. A Nádasdy a mi iskolánk Iskolánk, a Nádasdy Tamás Általános Iskola Sárvár egyik legszebb helyén, a Csónakázótó ölelésében, a Szabadidőpark szomszédságában helyezkedik el. A természet közelsége kiváló lehetőséget biztosít számunkra a testnevelésórák megtartásához, a szabadidő sokszínű eltöltéséhez. A 2012-ben megvalósult iskolafelújítás után kívül-belül megszépülve, a kor kívánalmainak megfelelve várjuk tanulóinkat. leendő tanítóikkal, bepillantást nyerhetnek az iskola életébe, változatos programokon vehetnek részt, szüleik pedig tájékozódhatnak az iskola által kínált lehetőségekről. A 2013/14-es tanévet az új törvények szellemében szervezzük. Induló osztályainkban 2-2 tanító tantárgycsoportban tanítja a tantárgyak ismeretanyagát, s a délutáni felkészülést és szabadidős tevékenységet is felváltva végzi. Szakköri formában nyújtunk lehetőséget az informatika tantárgy Miért a Gárdonyi? Iskolánk Sárvár város központjában helyezkedik el. Az idén ünnepeljük a 90 éves alapításunkat. Az épület több új szárnnyal, korszerű tornacsarnokkal, orvosi szobával, tankonyhával, udvari játszótérrel bővült. A következő tanévben is egyik osztályunk informatika irányultságú, a másik osztályunk művészeti irányultságú lesz. Tanítónőink továbbra is tantárgycsoportos oktatásban tanítanak. Prioritás intézményünkben a matematika, az idegen nyelvek, az informatika. Kiemelt figyelmet fordítunk a tehetséges, de a lassabban haladó gyerekekre is. Bátran nyúlunk modern oktatásszervezési módokhoz is. Tárgyi feltételeink jók, minden igényt kielégítő két számítástechnikai szaktantermünk 47 munkaállomással, tantermeink egy része digitális táblával vagy projektorral felszerelt. Bizakodva nézünk a jövőbe. Diákjaink szép eredményeket érnek el a megyei és az országos tanulmányi versenyeken. Az országos kompetenciamérésen nyújtott teljesítményünk átlag feletti a városi iskolák viszonylatában és országos összehasonlításban is. A középiskolák visszajelzései alapján tudjuk, hogy volt diákjaink megőrzik a korábbi tanulmányi eredményeiket. Ez köszönhető a jól motiválható tanulóinknak, a segítő szülői háttérnek, és nem utolsósorban, a felkészült, elhivatott nevelőtestületnek. Építünk a minden gyerekben meglévő természetes kíváncsiságra, a világ megismerésének örömére. Az értelmi intelligencia kibontakoztatása mellett nagy hangsúlyt fektetünk az érzelmi intelligencia fejlesztésére is. Nagyfokú önállóságra biztatjuk a gyerekeinket, hogy maguk is szerezzenek ismereteket, és bátran osszák meg társaikkal. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekeink megértsék és elfogadják a szabályokat, megtanítjuk őket a konfliktus kezelésére, a művészetek által a megfelelő kommunikációra. Kívül-belül megújult a Nádasdy iskola épülete Osztálytermeink, folyosóink tágasak, kényelmesek, igényesen dekoráltak, melyek nevelőink ízlésvilágát dicsérik. Újonnan kialakított, jól felszerelt foglalkoztató szobáink a hátránnyal küzdő tanulóink szakszerű fejlesztését segítik elő. Megújult könyvtárunk a kulturált művelődés, az ismeretszerzés nyugodt szigete. Tantestületünk tagjai nagy tapasztalattal rendelkező, gyermekcentrikus pedagógusok. Tanítóink a tanulók személyiségét tiszteletben tartó, munkájukat szerető nevelők, akik tapasztalatukkal, szeretetükkel megkönnyítik a beilleszkedést kis elsőseink számára. Az iskolába lépés megkönnyítése céljából szerveztük meg, az idei tanévben is, a már hagyományossá váló ISKOLABE- JÁRÓ programsorozatunkat. A foglalkozásokon a nagycsoportos óvodások megismerkedhetnek tanulására a kezdetektől, az idegen nyelv elsajátítását pedig az első év második félévétől kezdhetik meg tanulóink. Továbbra is igénybe vehetik tanulóink iskolánk DSE-je által szervezett változatos sporttevékenységet. Diákönkormányzatunk, Kincskereső Alapítványunk, szabadidőszervezőink sokszínű, élménydús programokat szerveznek a gyerekek számára, melyek kilépést jelentenek a mindennapok egyhangúságából. Nevelőtestületünk mindent megtesz azért, hogy a nálunk tanuló és végzett diákok legyenek műveltek és humánusak. Éljenek egészségesen, megszerzett tudásuk tegye őket boldoggá, sikeres felnőtté április 8-9-én szeretettel várjuk a leendő első osztályosok szüleit! Informatikai és művészeti irányultságúak lesznek az első osztályok A jövő tanévben is plusz óraszámban tanítjuk az idegen nyelveket. A szülők igénye szerint lehetőség van a második idegen nyelv választására is. Ezt korszerű, jól felszerelt nyelvi laborban sajátíthatják el tanulóink. A Gárdonyi egy világra nyitott modern iskola, ahol a hagyományos értékek az új kihívásokkal ötvöződnek. Legfontosabb célunk, hogy biztos alapokra épített tudás birtokában együttműködésre képes gyerekeket neveljünk. Számít a teljesítmény, de mindennél fontosabb, hogy a ránk bízott gyerekek boldogan éljék meg iskolás éveiket. Németh Ernő igazgató

11 2013. március 22. SÁRVÁRI HÍRLAP 11 Pályázati felhívás Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága pályázatot hirdet önkormányzati támogatásban nem részesülő, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény alapján civil szervezetnek minősülő szervezetek (egyesületek, alapítványok), valamint civil szervezetnek nem minősülő egyéb szervezetek (szövetségek, körök, klubok, amatőr művészeti csoportok) önkormányzati támogatásának elnyerésére. A pályázat feltétele, hogy a pályázót ne terhelje tartozás, illetve köztartozás, valamint megfeleljen a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvényben foglalt feltételeknek. A pályázat további feltétele civil szervezetek (alapítványok, egyesületek) esetében, hogy az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény 30. -ában előírt kötelezettségnek eleget tesz, vagyis a évről szóló beszámolót, valamint közhasznúsági jelentést letétbe helyezi az Országos Bírósági Hivatalnál. A pályázat benyújtásának határideje: március óra A pályázat benyújtása: írásban- maximum két oldalban- a kérelem indoklásával, az igényelt összeg és a számlaszám megjelölésével. A pályázat kötelező melléklete: Nyilatkozat tartozásról, köztartozásról Nyilatkozat az összeférhetetlenségről Alapítványok, egyesületek esetében a évről szóló beszámolónak, valamint a közhasznúsági jelentésnek az Országos Bírósági Hivatalnál történő letétbe helyezés igazolása kapcsán az ajánlott küldeményként feladott dokumentumok feladóvevénye, melyet lehetőség szerint a pályázat benyújtásával egyidejűleg, legkésőbb a megállapodás/támogatási szerződés megkötéséig kell benyújtani. A nyilatkozatok átvehetőek a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal aulájában, valamint letölthetőek Sárvár város honlapjáról ( A pályázat elbírálásának határideje: április 8. A pályázatot az alábbi címre kérjük küldeni: Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal (9600 Sárvár,Várkerület 2.), Biróné Kálmán Andrea ügyintéző (6. iroda) A pályázattal kapcsolatos információs telefonszám: 95/ SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS CELLDÖMÖLK, MIKES U. 14. SÁRVÁR, RÁKÓCZI U. 10. Hétfőn (A LIDL parkolónál.) Kedden és pénteken tól Csütörtökön tól EGYNAPOS SEBÉSZET Felvilágosítás, előjegyzés Rendelési időben sürgősségi ellátás! Minden, ami sebészet : Vastagbélrák-szűrés Rizikófelmérés benőtt köröm, aranyér, visszér, szemölcsök stb. műtéte végbélszűrés, mellvizsgálat DR. VÁRNAI LEVENTE DR. MOJZES SZONJA sebész főorvos sebész adjunktus 06-30/ / A művelődési központ és könyvtár programajánlója Március 22. (pé) városi könyvtár Pup Vilmos vízügyi mérnök előadása a víz világnapján Március 22. (pé) Nádasdy-vár, Pinceklub AZK Fellépnek: A Gátnál, Cserga és Barátai Blues-Rock Band, Obszidián Március (szo) (va) Városháza nagyterme II. Országos Fekete Bég Keresztrejtvényfejtő Verseny Március (hé szo) Nádasdy-vár nagyterme Játékos tudomány kiállítás a fizika csodáiról Március (ke pé) Tinódi gimnázium Diákírók, Diákköltők 36. Találkozója Március 27. (sze) városi könyvtár Egészségklub Ötórai tea klubtagok receptjei MINDEN AUTÓ SZERVIZE! Tavaszra várva MÛSZAKI VIZSGÁZTATÁS minden autótípusra ingyenes átvizsgálással! Ft-tól Mûszaki vizsgára való felkészítés 50% alkatrész kedvezménnyel! NYÁRI GUMI ÉRTÉKESÍTÉSE! például: 145 R Ft-tól 175/ Ft-tól 185/ Ft-tól 205/ Ft-tól GUMISZERELÉS CENTÍROZÁSSAL 1200 Ft-tól! MINDEN TÍPUSRA OLAJCSERE AKCIÓK! 8990 Ft Számítógépes diagnosztika Karosszériafényezés és -javítás kárügyintézéssel ez más! SÁRVÁR SERVICE Kft. (a volt Opel Szalonban) Sárvár, Szombathelyi út 52. sarvarservice@invitel.hu Tel.: SZOMBATON IS NYITVA 8-12-IG! Hirdessen a Sárvári Hírlapban! Hívjon most! Az akció március 31-ig tart.

12 12 SÁRVÁRI HÍRLAP március 22. Ácsi, katasztrófavédelem A hóviharban a civilek összefogása segített Ha március 15-e a cselekvés napja volt, akkor március 14-e az öszszeomlás napjaként vonul be a történelembe. Az országra zúduló sarkvidéki hideg és szélvihar ezreket tett a hó foglyává, köztük a Sárvári Televízió stábját és városunk polgármesterét is. Március 14-én reggel indult háromfős stábunk budapesti forgatásra az M1-es autópályán, ekkor még csak szállingózott a hó az ország nyugati részében, Budapesten csütörtökön délelőtt pedig még csak az eső esett. A meteorológiai előrejelzések alapján felkészültünk a havazásra, téli gumival, tele tankkal, hólánccal szereltük fel az autót március közepén. Délután négykor indultunk vissza Budapestről, az M1-es autópályára minden akadály, figyelmeztetés nélkül hajthattunk fel. Ekkor még Budapest és Tatabánya között teljesen járható, több szakaszon hómentes volt az út. Tatabányánál mintegy öt centiméter körüli kásás hó borította az utat, a külső sávban végig kamionok haladtak mellettünk, és innentől már csak lépésben ment a sor. Másfél óra alatt értünk el a tatai lehajtóig, vagyis ennyi idő alatt tettünk meg mintegy 10 kilométert. Internet és rádió segítségével igyekeztünk információhoz jutni, hogy mi is van előttünk, ami akadályozza a haladást. A hivatalos szervek weboldalairól, a Kossuth és Petőfi Makacs nátha vagy köhögés? asztmatikus vagy allergiás fulladások? gyermeke vagy ön légúti betegségben szenved vagy csak megelőzné? 06 70/ Béky Eszter Rádiókról nem kaptunk tájékoztatást, a tatabányai Forrás Rádió volt az egyedüli információforrásunk, és az oda betelefonáló, előttünk jó pár kilométerrel veszteglő autósok. Keresztbefordult egy kamion az M1- esen, és megállt a forgalom, pedig rengeteg autós akart eljutni a hosszú hétvégén Ausztriába síelni, vidékre pihenni. Ekkor a kevéske információt mérlegelve úgy döntöttünk, hogy Tatánál lehajtunk az autópályáról, és az 1-es úton megpróbálunk Győrig eljutni. Érthetetlen, hogy ismerve a meteorológiai előrejelzéseket, hogy a sarkvidéki hideg mit okozott Nyugat-Európában, hogy több ezren kelnek útra a hosszú hétvége miatt, miért engedték fel az autópályára a kamionokat, akik a csütörtökön 22 órakor életbe lépő kamionstop miatt igyekeztek kijutni az országból, és hó nélkül is járhatatlanná tették az autópálya külső sávját. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a már bedugult autópályára is felengedték az autókat. Sikerült lejutnunk az 1-es főútra, és egy darabig haladtunk is az úton, ám este hét óra körül itt is megállt a forgalom Győr irányába. Egyre kétségbeesettebben próbáltunk információhoz jutni, de a Kossuth Rádióban is csak egy hangjáték ment, és továbbra sem tettek közzé semmilyen hivatalos közleményt a kialakult helyzetről. A hó már egyre jobban esett, a szél tombolt, a velünk együtt az úton rekedtektől tudtuk Harminc óra a hó fogságában az M1-esen (Fotó Kondora István) meg, hogy itt is kamionbaleset volt. Már a családtagjaink is információra vadásztak a médiumokban, szervezték a győri szállásunkat, de négyórás viszontagságos út után még mindig nem találkoztunk rendőrrel, hótolóval, katasztrófavédelmissel. Este nyolc körül eljutottunk az ácsi leágazóig, és ekkor végre bekopogtak az ablakunkon. Ács polgármestere, Lakatos Béla igyekezett az arra járó autósokon segíteni egy személyben! Kért bennünket, hogy jöjjünk le az útról, menjünk be Ácsra, ahol a tornateremben és a gondozóházban alakítottak ki ideiglenes melegedőket. Újra döntenünk kellett, hogy melyik utat válasszuk, és mi bementünk Ácsra. A helyi Tóth Vendéglő nyitva volt, ide tértünk be, és nagyon kedvesen fogadtak bennünket sok más sorstársunkkal együtt. A vendégszeretet, a meleg tea, a fűtött helyiség, a finom vacsora nagyon jólesett. Információhoz ekkor este Bejelentkezés: 06 70/ (Béky Eszter) Cím:Sárvár, Kassa u. 12. KEDVEZMÉNYEK: 14 év alatti gyermekeknél egyik szülő ingyen veheti igénybe a szolgáltatást. Ha testvérek egyidejűleg jönnek, egy gyermek teljes árat, a többi testvér fél árat fizet. 5 fő egyidejű jelentkezése és részvétele esetén 20% kedvezmény. (Egyszerre csak egy kedvezmény vehető igénybe, a bérletek 2 hónapig érvényesek.) soszoba.sarvar.airplanet.hu nyolc óra után még mindig csak a Hír TV csatornájáról jutottunk, amely megerősítette a tapasztalatainkat, hogy március 14-én este nem érkezett segítség az M1-esen rekedtekhez. Éjszakára is az étteremben maradhattunk, bár megnéztük a melegedőket is, ahol szintén találkoztunk Ács polgármesterével, aki most éppen itt szervezte fáradhatatlanul a bajbajutottak ellátását. Március 15-e reggelén még mindig tombolt a szél, a hó már nem esett Ácson. A közszolgálati televízióadókon semmi hír, hiszen ünnepi reggel volt, nem volt híradó, rendkívüli hírek, semmi információ. A honlapok sem frissültek, talán pihentek éjszaka az illetékesek, csend volt körülöttünk, mintha rajtunk kívül mindenki nyugodtan töltötte volna az éjszakát. Két győri fiatalemberrel ismerkedtünk össze az étteremben, és úgy döntöttünk, hogy a reggel hat óra körül még működőképesnek tűnő vasúti közlekedést veszszük igénybe, és megpróbálunk a gépkocsinkat hátra hagyva eljutni Győrbe. Az internetes vonatkövető jelzése szerint Tatáig rendben elért a Győrbe menő vonat, így fél hétkor kimentünk a vasútállomásra. Ezután összeomlott a MÁV internetes információja is, az utak lezárva, a vonat pedig nem jött Tata felől, Véradás Sárváron A Magyar Vöröskereszt véradást szervez március 29-én, pénteken óráig a Nádasdy-várban. Minden csepp életet menthet!

13 sarvar_izorzok_benedek_kiralyok_92_134.indd :39: március 22. SÁRVÁRI HÍRLAP 13 sem 7-kor, sem 8-kor, sem 9-kor. Ekkor már mintegy kétszázan várakoztunk az állomáson, információ csak annyi, hogy Tatánál befagyott a váltó, és gépkocsival indultak útnak a vasutasok a váltok fagytalanítására, de mivel az országban senki így ők sem jutottak el Tatára. A kérdésünkre, hogy akkor miért nem küldenek értünk egy vonatot Győrből, az volt a válasz, hogy a Győr és Ács között veszteglő vonatok miatt, amelyeket nem engedtek el Tatára, nincs szabad pálya, amin vonat jöhetne. Azt nem tudták megmondani, hogyha járhatatlan Ácson túl a pálya, akkor miért küldtek rá még három szerelvényt. Tizenegy órára már csak körülbelül húszan maradtunk az állomáson, a többiek visszamentek Ácsra a szállásokra. Információ még mindig semmi: az Útinform telefonszámai foglaltak voltak, vagy nem vették fel, a MÁV nem tudott semmilyen tájékoztatást adni, az internetes tájékoztatás nem működött. elmondásuk szerint ez a szakasz már járható. Ezért tizenegy után úgy döntöttünk, hogy mivel olvad és a havazás elállt, elindulunk gépkocsival Győrbe. Hóba csúszott kamionok, személygépkocsik között, hóátfúvásos szakaszokon, néhol tomboló szélviharban, de eljutottunk Győrbe. Március 15-én délben hótolóval, rendőrrel, katasztrófavédővel nem találkoztunk az 1-es út Ács és Győr közötti szakaszán, igaz Győr felé tartó autóval se nagyon. Győrből már kiengedtek bennünket a város szélén álló rendőrök, Pápáig egy szakaszon tereltek bennünket a szántóföldre, mert egy árokba csúszott teherautó elzárta az utat. Pápa határában már ki sem szálltak délután kettőkor a rendőrök, akadálytalanul jutottunk el celldömölki otthonunkba, illetve a kollégánk haza Sárvárra. Kondora István és családja nem volt ilyen szerencsés, mint stábunk, mert ők nem tudtak március 14-én este lejönni az autópályáról, harminc órát töltöttek az autójuk és a hó fogságában étlen és szomjan az M1-esen, mire március 15-én este kiszabadították őket. Március 15-én 11 órakor adtak csak ki riasztást a katasztrófahelyzet miatt, 16 óra után szakította csak meg adását a közszolgálati televízió rendkívüli hírekkel, ezen a napon kértek segítséget a hadseregtől. Amikor a Belügyminisztérium Pajor András fotós kollégánk ezt látta az autónkból hazafelé segítő SMS-e március 15-én 15 óra 31 perckor megérkezett a telefonomra, már túl voltam a zuhanyozáson és ebéden az otthonomban. Csak huszonnégy órát késtek! Érthetetlen, hogy ha fizikai segítséget nem is tudtak a hóvihar miatt nyújtani, legalább információkkal miért nem segítették az embereket. Minőséget olcsón! 1490 Ft kötetenként! A sorozat ára: Ft helyett Ft. Március 14-én összeomlott hazánk hivatalos tájékoztatási rendszere, új értelmet nyert viszont a civil szó. A sok ezer bajbajutotton kérés és hivatalos koordináció nélkül segítettek civilek ezrei információkkal, meleg szállással, takarókkal, élelmiszerrel, vagy ha kellett hólapátolással, autómentéssel, amelyért köszönet illeti őket, és a tűzoltókat, rendőröket, katonákat is. A sokat hangoztatott összefogás a bajban kérés nélkül is megvalósult, ebből merítsünk erőt és reményt a jövőre nézve. Fonyó Roberta Legyen tagja ön is! ÍZŐRZŐK 30 részes szakácskönyvsorozat A Pápa és Celldömölk közötti úton végre hóeltakarító géppel is találkoztunk Elkezdtem az utcán kérdezősködni, hogy ki honnan jött, hova tart. Két fiatalember az 1-es úton gépkocsival jutott el Győrből Ácsig, NEM BONYOLÍTJUK, Lakásbiztosítások Gépjármű biztosítások Élet-,és balesetbiztosítások Óriási természeti károk érik Vállalati biztosítások Pénzügyi tervezés a magyar mezőgazdaságot! EGÉSZ ÉVBEN KÉRJE A LEGKEDVEZŐBB BIZTOSÍTÁSOKAT A BIZTOSÍTÁSOK SZAKÉRTŐJÉTŐL Ebben az évben is maximum 65% díjtámogatásban részesülhetnek azok a gazdálkodók, akik május 15-ig megkötik az időjárási károkra szóló biztosítást. Kösse meg velünk növénybiztosítását! A biztosítók versenyeztetésével a legkedvezőbb ajánlatot adjuk. Sárvár, Hunyadi u. 11. Tinódi vendégló udvarában Tel.: Tel: 95 95/520 / Mobil: / / Mobil: /631 / Professzionális és teljeskörű biztosítási megoldások! Benedek Elek Összes Meséje 30 részes könyvsorozat 1695 Ft kötetenként A sorozat ára: Ft helyett Ft. Aktuális sorozatainkat keresse az újságárusoknál és a Postán! Rendelje meg közvetlenül a kiadótól, így akár 5 kötetet ingyen kap a sorozatból. Magyar királyok és uralkodók 27 részes könyvsorozat 1195 Ft kötetenként A sorozat ára: Ft helyett Ft. Postacímünk: 1106 Budapest, Keresztúri út 8/A. Tel.: , fax: mobil: terjesztes@dunakiado.hu

14 14 SÁRVÁRI HÍRLAP március 22. A Sárvári Televízió tervezett műsora március 22. és április 6. között Hírek Hétkor közéleti magazinműsor Március 23. (szombat) Március 30. (szombat) Április 6. (szombat) Ismétlés: 6.30, (vasárnap 11.00), és Pénteki Mozaik Március 22. (péntek) Téma: Sárvár idegenforgalma, Vendég: Máhr Tivadar alpolgármester Március 29. (péntek) Vendég: Monspart Sarolta, a MOB alelnöke, tájfutó világbajnok Április 5. (péntek) Vendég: Fekete Géza, Sárvár rendőrkapitánya Ismétlés: szombat 19.40, vasárnap és 19.40, hétfő-csütörtök Testületi ülés Március 26. (kedd) / élő Labdarúgó-mérkőzés Március 25. (hétfő) és 26. (kedd) és Sárvár FC Hévíz FC NB III-as labdarúgás Kosárlabda-mérkőzés Március 27. (szerda) és Szolnok Körmend Április 3. (szerda) és Jászberény Körmend Ballagásra, alkalmakra blúzok, zakók, blézerek, szövetnadrágok, aljak széles szín- és méretválasztékban kaphatók! SÁRVÁRI HÍRLAP Sárvár Város Önkormányzatának lapja Kiadja: Sárvári Média Nonprofit Kft Sárvár, Móricz Zs. u. 4. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Fonyó Roberta Szerkesztőség: 9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 4. Tel.: 95/ , hirlap@sarvar.hu Március 28-án Április 4-én Fotó: Pajor András Tördelés: Gyulavári Csaba Hirdetésszervező: Takács Szilvia (06/30/ ) Nyomda: Yeloprint Kft., Dávid Péter Sokszorosítás helye és ideje: Szombathely, Géfin Gy. u , március 20. Megrendelési sorszám: 2012/1. ISSN: csütörtökön 17 órakor SÁRVÁRON a Batthyány u. 9. sz. alatt. Számítógépes elméleti vizsgára gyakorlási lehetőség! Tájékoztatás: / Egy új terápia úttörője Dr. Szepesi Péter homeopata orvos-természetgyógyász a városi könyvtárban tartott előadást Gyerekeink egészségéért szelíd gyógymódokkal címmel. Az óvodás- és iskoláskorú gyerekek ebben az időszakban köhögéssel, és orrfolyással küszködnek. Homeopátiás gyógymóddal ezeket a felső és alsó légúti betegségeket nagyon jól lehet kezelni emelte ki előadásában Dr. Szepesi Péter. A homeopátiás gyógyítási módszer más gondolkodást kíván, hiszen nem hatóanyagokat használnak az orvosok, hanem úgynevezett intelligens impulzusokat, homeopátiás szereket, amelyek a szervezet öngyógyító rendszerét irányítják. Ezt a kezelési módszert Sárvár, Hunyadi u. 1. Tel.: / bárki választhatja, Dr. Szepesi Péternek a fél éves kisgyermektől a 96 éves betegig volt páciense. Az előadáson olyan, házi patikákban is megtalálható gyógyszerekről is szó volt, amelyeket Továbbra is vállalunk nadrágfelhajtást és cipzárak cseréjét! otthon bárki alkalmazhat. Elhangzottak olyan klinikai kezelések is, Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9-12 és 13-17, Szombat: 9-12 Továbbra is vállaljuk nadrágok felhajtását és cipzárak cseréjét. amelyek azt jelentik, hogy az orvos a beteg tünetei alapján megkeresi a gyógyszert, ami hasonlóan reagál, mint az illető betegsége. Ez a hasonlóság fogja beindítani a beteg öngyógyító rendszerét. Dr. Szepesi Péter egy új terápia úttörőjének vallja magát. A homeopátiát biorezonancia terápiával együtt alkalmazza. Évről évre többen érdeklődnek a módszer iránt, amely a múlt és a jövő terápiája. A mai gyógyászatot abban múlja felül, hogy a természetes folyamatokat vezeti le. Az orvos szerint nincs két akadémikus és természetgyógyászat, hanem egy gyógyászat van. Ha valakinek például komoly életfunkciókat zavaró állapota van, homeopátiával nem lehet mindenható eredményeket elérni, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha az akadémikus orvos elakad a gyógyításban, használhatja a homeopátiát, hiszen ez is tapasztalati terápia, ami szintén orvost, szakembert kíván. -tsz- TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI terápiás és diagnosztikai ORVOSI CENTRUM Sárváron. Az Orvos Centrum vezető orvosa Dr. SZEPESI PÉTER szakorvos, természetgyógyász és homeopata orvos, 10 éves homeopátiás orvosi praxissal és 3 éves németországi klinikai tapasztalattal. Az Orvos Centrum helye SÁRVÁR, Kassa utca 6. (Nádasdy Vendéglő mellett) Rendelésre való bejelentkezés: Kezelési területek: gyermek és felnőtt allergia, felső és alsó légúti betegségek, emésztőszervi panaszok, fejfájások, migrén, nőgyógyászati problémák, terheseknél magzatfejlődést támogató program, reumatológiai betegségek, autoimmunbetegségek, autisztikus zavarok és rákbetegek immunrendszeri háttértámogatása. Lelki problémák és betegségek homeopszichológiai kezelése.

15 2013. március 22. SÁRVÁRI HÍRLAP 15 LABDARÚGÁS NB III-as labdarúgó-mérkőzés, 14. forduló Sárvár FC Tarr Sprint Andráshida FC 1-3 (1-1) Sárvár FC: Osvald Márkó Csernák J., Varga J., Kocsis T., Ambrus T. Tancsics Zs., Nagy D. (Carvalho), Csákvári Zs., Sinka G. Máthé A., Osvald Márió. Edző: Németh József. Hazai helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, és az első negyedóra végén egy szöglet utáni Kocsis fejeséből a vezetést is megszereztük. Ezt követően is adódott lehetőség a hazaiak előtt, ám egy szabadrúgást követően mégis a vendégek egyenlítettek. Szünet után fokozatosan fölénybe került az Andráshida, és védelmünk hibáját kihasználva a vezetést is megszerezték. A kitámadó Sárvárnak a 90. percben egy kontrát követően adták meg a kegyelemdöfést. Gólszerzőnk: Kocsis (15.) A Sárvár FC március 23-án, szombaton 15:00-kor a Hévíz FC-t fogadja. KÉZILABDA NB II-es női mérkőzés, 11. forduló Sárvárfürdő Kinizsi Dr. Lupo Büki TK (10-9) Sárvárfürdő Kinizsi: Takács A. Kazári R. 3, Pintér Zs. 9/3, Soós P. 1, Fehér D. 1/1, Szalai M. 2, Varga E. Csere: Balassa K. (kapus), Pupp A., Nardai V., Bősze B., Farkas A. 3, Pataki Gy., Soós R., Tóth C. 1. Játékos-edző: Pupp Adél. A meglehetősen kevés gólt hozó, néhol szikrázóan kemény összecsapást a Sárvár kezdte jobban, az első játékrészben végig vezetett (25. perc 9-6). Szünet után porszem került a hazai gépezetbe, az indítások rendre sikertelenek voltak, a bükiek felállt védőfalán pedig nem találtak rést, így a vendégek tíz perccel a lefújás előtt egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A Sárvárfürdőnek az utolsó másodpercekben még egyenlítési lehetősége volt, ám végül a szerencsésebb csapat győzött. Ifi: forduló Komárom Sárvárfürdő Kinizsi (14-18) Sárvárfürdő Kinizsi: Takács A. Kertész Cs. 2, Pintér Zs. 5/3, Soós P., Fehér D. 12/7, Bogáth K. 6, Farkas A. 4. Csere: Sulyok K. (kapus), Kazári R., Pupp A. 3, Nardai V., Bősze B., Pataki Gy., Soós R. A kalandos utazás ellenére Komárom még vasárnap is a II. világháborúban blokád alá vett Leningrádra emlékeztetett a hóhelyzet miatt a Sárvárfürdő az első félidő 10. percétől magabiztosan vezetett. (22. perc: 5-10). Szünet után viszont ismételten megtorpantunk, jött egy 5-0-s hazai széria és máris a hazaiaknál volt az előny. Az utolsó másodpercekben fej-fej mellett haladtak a csapatok, végül a lefújás előtt két másodperccel a Komárom megszerezte a győzelmet jelentő találatot. Sajnos a Sárvár mindkét mérkőzését az utolsó szakaszban bukta el. Folytatás április 7-én, vasárnap hazai pályán a Celldömölk ellen. A tavaszi lomtalanítás időpontjai Sárváron: Április 6-án az alábbi utcákban: Ikervári, Esze Tamás, Vásártér, Ungvár, Kazinczy, Tinódi, Nádasdy és ig, Ágfalva, Komárom, Világos, Isaszeg, Munkácsy M., Bártfa, Eperjes, Csallóköz, Székely, Tulipán, Nefelejcs, Akácfa, Hársfa, Magyari István, Nagyárad, Bercsényi, Jókai, Arany, Tomori, Mikes K., Kassa, Baross G., Budai N. A., Tompa M., Arad, Dorottya, Orsolya, Kanizsai, Pálházi, Kinizsi P., Bocskai, Erdélyi, Március 15. Április 13-án az alábbi utcákban: Batthyány, Ady, Deák F., Nádasdy 2 34,1 61-ig, Berzsenyi, Árpád, Széchenyi, Sylvester J., Postatér, Várkerület, XIII. Város, Hold, Kató köz, Alkotmány, Markusovszky, Vadkerti, Szatmár, Rábaköz, Zrínyi M., Fekete híd, Cukorgyár, Vitnyédi, Madách, Attila, Óvár, Csokonai, Munkács, Péntekfalui, Bartók B., Medgyessy, Temető, Újsziget, Dévai B. M., Abádi B., Móricz Zs., Gyöngyös, Bem J., Kemény I., Kossuth tér, Rákóczi F., József A. sétány, Kodály, Malom. Április 20-án az alábbi utcákban: Szombathelyi, Sársziget, Katalin, Damjanich, Katona J., Kertekalja, Tilosalja, Szérűskert, Ipartelep, Soproni, Laktanya, Selyemgyár, Uzsoki, Hunyadi, Gárdonyi, Szegedi K. G., Petőfi, Vörösmarty, Kabos László, Kisfaludy, Balassi, Kiss János, Vágóhíd, Papköz, Hegyközség, Lánkapuszta, Rábasömjén, Dózsa Gy., Újmajor. Lomtalanításkor elszállítjuk (2 m x 1 m x 1 m méretet, valamint 100 kg-ot nem meghaladó hulladékot): Bútorok (szekrény, asztal, szék) Matrac, paplan, párna Ajtó, ablak, kerítés Fém Gumiabroncs Nem csomagolási műanyag hulladék (locsolócső, kerti bútor) Elektromos és elektronikai hulladékok Nem kerül elszállításra lomtalanításkor: Veszélyes hulladék: elemek, akkumulátorok, lakkok, ragasztók, elektronikai készülékek (térítésmentes elhelyezése a hulladékudvarban) Zsákban elhelyezett kommunális hulladék kérjük kukában gyűjteni (a háztartásban keletkezett többlethulladék legális elhelyezésének lehetőségeiről érdeklődjön a Sárvári HUKE Kft. ügyfélfogadási irodájában (Kedd: , Csütörtök: ) vagy a 95/ es telefonszámon.) Üveg hulladék (térítésmentesen elhelyezhető a város 30 helyszínén kialakított üveggyűjtő ponton, illetve hulladékudvarban) Hasznosítható csomagolási hulladék: papír, műanyag, fém, italos kartondoboz (elhelyezhető a város 10 pontján található gyűjtőszigeteken vagy az Ikervári út 23. szám alatti hulladékudvarban díjmentesen) Autóbontásból származó hulladék Kérjük, éljen Ön is a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségével környezetünk megóvása érdekében.

16 16 SÁRVÁRI HÍRLAP március sz. ABC Sárvár, Rákóczi Ferenc u Vásároljon a Húsvéti ünnepek alatt is hazai kereskedó nél. Friss tó kehússal, füstölt húsáruval, hazai borokkal, akciós szeszesitalokkal és a sütési kellékek széles választékával várjuk! Danone tejföl 20% 375 g Ízelító ajánlatunkból: (március között) Rama margarin kocka 250 g Tolle trappista sajt Csirkemell filé Szepetneki füstölt hátsó csülök Füstölt,kötözött lapocka (Pick, Pápai) 249 Ft/db 664 Ft/kg 199 Ft/db 796 Ft/kg 1399 Ft/kg 1299 Ft/kg 899 Ft/kg 949 Ft/kg Füstölt,fó tt darabolt comb, tarja (Babati) 1299 Ft/kg Hagyományos füstölésú Babati termékek Füstölt, nyers darabolt comb, tarja 1399 Ft/kg Akciós tó kehús március között Sertés comb 1199 Ft/kg Sertés lapocka 1149 Ft/kg Az Önök szolgálatában 1978 óta! Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk! Erzsébet-utalvány elfogadóhely! Amíg a készlet tart. Az árak forintban értendó ek és az áfát tartalmazzák! Húsvéti -5% -5% -10% Várkapu Vendéglõ - Panzió - Borpince Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves jelenlegi és leendő vendégünknek! A Várkapu csapata immár 30 éve az Önök szolgálatában Húsvétvasárnap és -hétfőn délben ebédeljen nálunk családjával! Kedvezményes menüsorokkal kedveskedünk sárvári vendégeinknek! -10% Egy tavaszi mediterrán utazás... HORVÁT GASZTRONÓMIAI NAPOK áprilisban!!! Részletek hamarosan... Asztalfoglalás: , , , % ÉKSZERVÁSÁRAKCIÓ -20% Arany-ezüst ékszerek, órák Ékszerjavítás-Készítés RÉGI PÉNZÉRMÉK FELVÁSÁRLÁSA Befektetési aranytömb értékesítése! +3620/ Eljegyzési gyűrűk, karikagyűrűk kedvező áron! Az akciós március 22-től 31-ig tart.

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/8/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Ikt.szám.: 2051-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK április 27-i munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK április 27-i munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésére ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/598002, Fax: 82/

Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/598002, Fax: 82/ Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől 7562. Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/598002, Fax: 82/598002 E-mail: segesd@latsat.hu Előterjesztés a képviselő-testület 2016. május 25.-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 3700 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend 1 Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Döntés az óvoda-konyha intézmény vezetői állásra kiírandó

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014.

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 17-én tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 29.731/2012. Javaslat közoktatási intézmények intézményvezetői megbízásra kiírt pályázatok elbírálására, valamint közoktatási intézmények magasabb vezetői

Részletesebben

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 52/2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-ai ülésére Tárgy: Napfény Óvoda óvodavezetőjének felmentési

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére Tárgy: Intézményvezetői pályázat kiírása Sorszám: IV/11 Előkészítette: Sápi András oktatási referens Véleményező Bizottság: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Témafelelős: Farkasné Kiri Klára Iktatószám: 1477- /2011 Véleményező Bizottság: SZOKB Tárgy: Pályázat kiírása a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 27-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői

Részletesebben

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület április 11-én megtartott ülésének

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület április 11-én megtartott ülésének Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2017. április 11-én megtartott ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1. c. ) határozatai: 47-48. d. ) rendelete: 5 ö ö '^ /2 0 1 7. TÁRGYSOROZAT

Részletesebben

JAVASLAT. Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatói (magasabb vezetői) beosztás ellátására szóló megbízás pályázat kiírására

JAVASLAT. Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatói (magasabb vezetői) beosztás ellátására szóló megbízás pályázat kiírására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-44 /2015. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Teleki László Városi

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 33/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. február 13-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Csicsergő Óvoda,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. február 27-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetői állására

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i soros ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i soros ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS 2016. április -i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Tárgykört rendező jogszabály:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői álláshelyére

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 25-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 25-ei ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. november 25-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Damjanich János Általános Iskola, a Hajós Alfréd Általános Iskola és a Zöld Óvoda

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény magasabb vezetői

Részletesebben

Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető)

Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Növényi Diverzitás Központban gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) 1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Gödöllői Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Palotakerti Óvoda intézményvezetői állásának betöltésére. Előterjesztő:

Részletesebben

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására KIVONAT KÉSZÜLT AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG 2015. SZEPTEMBER 14. NAPJÁN MEGTARTOTT 9. sz. NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL 2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

Tisztelt Társulási Tanács!

Tisztelt Társulási Tanács! Zalahaláp Sáska Község Önkormányzatainak Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanács Elnökétől Szám: 2/51-1/2015. E l ő t e r j e s z t é s a Társulási Tanács 2015. január 15.-ei nyilvános ülésére Előterjesztő

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz: 22-39/2018. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete KISZOMBOR

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 29774-1/2016. Tárgy: A Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatói

Részletesebben

...~:.&... Dr. Ulrich Attila alpolgármester

...~:.&... Dr. Ulrich Attila alpolgármester TELEFON: +36 42524-5 0 Ügyiratszám: KULT- 76-1/2015. Ügyintéző: Doka Diána, dr. Augusztinyi Krisztina Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FÓJEGYZÓJE Ügyiratszám: 74973/2011.XIII. Ügyintéző: Farag6né/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez

Részletesebben

C'_; N y. pohhr. .ttd- ... ~. ~ -~... Faragóné Széles Andrea R E G Y H Á Z A NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ~-~

C'_; N y. pohhr. .ttd- ... ~. ~ -~... Faragóné Széles Andrea R E G Y H Á Z A NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ~-~ Ügyiratszám: KU LT /144-1/2018. Ügyintéző: Dr. Augusztinyi Krisztina Előterjesztés - a Közgyűléshez - a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-31/2013. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: (66) 491-956 Fax: 491-361 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.március 30-án tartandó ülésére Döntés a Hegyesi János Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatói beosztására pályázat kiírásáról

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 5864 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 22. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 4/2017.(I.26.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2017. január 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék Óvoda és

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-117/2016. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti:hegedűs Ferenc

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben