B e s z á m o l ó. az MTA Geokémiai Kutatóintézet évi tudományos tevékenységéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "B e s z á m o l ó. az MTA Geokémiai Kutatóintézet 2010. évi tudományos tevékenységéről"

Átírás

1 B e s z á m o l ó az MTA Geokémiai Kutatóintézet évi tudományos tevékenységéről MTA GEOKÉMIAI KUTATÓINTÉZET 1112 Budapest, Budaörsi út 45. Tel./Fax: demeny@geochem.hu Web:

2 I. A kutatóhely fő feladatai 2010-ben Az intézet 2010-ben is folytatta a litoszféra anyagának, folyamatainak jobb megismerését célzó azon alapkutatásokat, amelyek az intézetben nagy hagyományokkal rendelkeznek és egyben nemcsak a hazai szakmai közvélemény, hanem a nemzetközi tudományos közösség által is elismertek. Ezek az alapkutatások az ásvány-, kőzet-, és fluidum-képződés, az izotópgeokémia, a környezet-geokémia és a szerves-geokémia területén folytak. Feladatuk a litoszférát felépítő, a geodinamikai folyamatok rekonstrukcióját lehetővé tevő fontos magmás, metamorf és üledékes kőzettípusok és velük együtt előforduló fluidumok képződési folyamatainak pontosabb megismerése volt. Folytatták az egyes hazai ásványi nyersanyagaink képződését, migrációját és felhalmozódását eredményező, illetve befolyásoló geokémiai folyamatok kutatását is. Mind a geokémia belső fejlődése, mind pedig a természetes környezet állapotának megismerése, megőrzése, az életminőség javítása szempontjából egyre nagyobb jelentőségű környezettudományi kutatások keretében folytatták a geoszférákban, illetve azok határfelületein végbemenő geokémiai folyamatok kutatását. Ezek közül elsősorban a múltbéli és jelenkori környezet állapotát és változásait, a nehézfémek körforgalmát, a talajok, valamint a felszíni és felszín alatti vízbázisok, hévizek sajátságait, valamint az épített környezet és kulturális örökségünk egyes tárgyi emlékeit ért antropogén hatásokat vizsgálták. II. A 2010-ben elért kiemelkedő kutatási és más jellegű eredmények a) Kiemelkedő kutatási és más jellegű eredmények A litoszférát alakító ásvány-, kőzet- és ásványi nyersanyag-képződési folyamatok, valamint fluidumok komplex geokémiai vizsgálata Metamorf kőzettani-geokémiai kutatásaik keretében vizsgálták a Szlavóniai-hegység (Horvátország) közepes fokú metamorf kőzeteiben (csillámpala, paragneisz, amfibolit) előforduló, összetett kémiai zónásságot mutató gránátokat. Nemzetközi együttműködés keretében kimutatták, hogy a csillámpalák gránátjai a Kutjevo-völgy szelvényében található lelőhelyen Mn-dús maggal és Ca-dús peremmel rendelkeznek. A Mn mennyisége a magtól a perem felé egyenletesen csökken, ezzel ellentétben a Ca ugrásszerűen megnő. Ezt a jelenséget nem tapasztalták a paragneiszekben és az amfibolitokban, ahol a Ca egyenletesen csökken a magtól a peremig. Kvantitatív fázisdiagramos és gránát összetételi izopletes vizsgálatok segítségével meghatározták a gránát mag keletkezési körülményeit ( C és 6,4-7,8 kbar). A Ca-dús peremek C és kbar között képződtek. A paragneiszből és az amfibolitból hasonló csúcs nyomás-hőmérséklet körülményeket kaptak, de ezek a kőzettípusok nem őrizték meg a korai, kisebb nyomás-hőmérsékletű esemény nyomait. A modellezés alátámasztotta azt a megállapítást, mely szerint a gránát nem volt stabil ezekben a kőzetekben ezeken a nyomás-hőmérséklet viszonyokon. Ellentétben a feltárásból készült publikációkkal, sztaurolitot nem mutattak ki, és H 2 O modális (mennyiségi) izopletek segítségével igazolták, hogy a kőzet a retrográd nyomás-hőmérséklet útja során nem haladt át sztaurolit-tartalmú ásványegyütteseket tartalmazó területen. A krndijai lelőhely csillámpalái szintén tartalmaznak zónás gránátokat. Fázisdiagramos vizsgálatokkal meghatározták, hogy a Ca-dús gránát magok C és 7-8 kbar között képződtek. A gránát peremek kisebb Catartalmúak, és lényegesen kisebb nyomáson keletkeztek andalúzit és sztaurolit társaságában ( C és 3-4 kbar). A nemzetközi szakirodalom mindkét feltárást ugyanabba a tektonometamorf sorozatba sorolta. Munkájuk során cáfolták a fenti megállapítást. A krndijai csillámpalák monacitjai variszkuszi korúak (350 millió év), míg a kutjevoiak pre- vagy kora- 1

3 variszkusziak (440 millió év). A fenti eredmények figyelembevételével egy, az eddiginél összetettebb szerkezeti felépítést és metamorf fejlődéstörténetet vázoltak fel a Szlavóniaihegység területére, mely egy pre-variszkuszi és egy variszkuszi ciklusból áll. Az intézetben végzett négy évtizedes metamorf kőzetgenetikai kutatások tapasztalatai alapján folytatták egy metamorf kőzettani kézikönyv szerkesztését és megírását: a metamorf kőzetek és jelenségek korszerű rendszertanát és nevezéktanát magyar nyelven foglalták össze. E munkánál felhasználták a Nemzetközi Földtudományi Unió Metamorf Kőzettani Rendszertani Albizottsága által 2007-ben angol nyelven kiadott kézikönyvet. Az Albizottság egyik nemzetközi munkacsoportjának vezetője, illetve a rendszertani kézikönyv egyik vezető társszerzője az intézet egyik munkatársa volt. A munka hiánypótló lesz a hazai felsőoktatásban és a geológiai kutatómunkában, mivel eddig magyar nyelvű metamorf kőzettani kézikönyv még nem jelent meg Magyarországon. Magmás kőzettani-geokémiai kutatásaik keretében a stabilizotóp-geokémia segítségével több karbonatithoz köthető fluorittelep genetikájának, képződési körülményeinek meghatározását végezték el. Ezen területen belül 2010-ben új, a nyersanyagkutatásban hasznosítható eredmények születtek az ausztráliai Speewah Dome fluorit-karbonatit lelőhelyének elemzésében. Több, újonnan felfedezett előfordulás vizsgálati eredményei arra utalnak, hogy a fluoritot és karbonatitot tartalmazó átalakulási zónák magmás fluidumok feláramlásának hatására jöttek létre, amely fluidumok jelentős fejlődésen (kőzet/fluidum kölcsönhatás és kigázosodás) mentek keresztül. Világviszonylatban is ritka elemzési adatok alapján kiderült, hogy a jelentős fluoritvagyon (több mint 6 millió tonna) keletkezése genetikai kapcsolatban van a karbonatittal, a létrehozó fluidumok azonban a magmás komponens mellett jelentős kéreganyagot is tartalmaznak. A geokémiai adatok és ásványátalakulási folyamatok ismerete a további nyersanyagkutatáshoz nyújt fontos adatokat. Vizsgálták továbbá a szintén ausztráliai Yungul és Wilmott karbonatitok valamint fluoritok genetikáját is. Ezen karbonatitokban található fluidumzárványok hidrogén izotóp mérése valamint a vizsgált mintáknak egyéb geokémiai és kőzettani jellege azt sugallja, hogy a Yungul karbonatit esetében egy relatív meleg és nedves, míg a Wilmott karbonatit esetében egy relatív meleg, de száraz metaszomatikus esemény játszotta a főszerepet. Mindazonáltal a fluoritokhoz kapcsolódó vizsgálatok azt sejtetik, hogy az azt létrehozó fluidum-rezsim eltérő volt a karbonatitokéhoz képest, jóllehet a fluidumok talán közös eredetűek lehettek. Nemzetközi együttműködés keretében meghatározták egy polikristályos gyémánt (diamondit) mintasorozat gyémántjanak N és C izotóparányait, N tartalmát, valamint néhány mintában a N aggregáció mértékét is. Összességében 21 minta került vizsgálatara, amelyek peridotitos és eklogitos összetételű gránátokat tartalmaztak. A polikristályos gyémántokban a mérések szerint a δ 13 C értékekek átlaga ± 7.2, a δ 15 N pedig ± 8 volt, és nem mutatkozott különbség a peridotitos és az eklogitos paragenezis között. Ezek az értékek eltérnek mind a monokristályos gyémánotkétól, mind a szálas, bevont gyémántokétól, és külön mezőben helyezkednek el a δ 13 C - δ 15 N diagramon. Ennek a szervesanyag-szerű izotópösszetételnek az eredetét két lehetséges módon magyarázták. Az egyik magyarázat szerint a polikristályos gyémántok forrása a szerves, kéreg eredetű szenet és nitrogént tartalmazó szubdukálódott óceáni aljzatból származó fluidumok lehettek, akár közvetlenül, akár remobilizáció útján. A másik magyarázat szerint izotópfrakcionáció játszódhatott le, a redukált szenet tartalmazó fluidum és az oxidáló hatású peridotit kölcsönhatása során ekkor az olivin karbonátosodás révén 13 C vesztés történik és a N/C arány nő. További frakcionáció a gyémánt kristályosodása során történik. Ez utóbbi modell a gyémánttal együtt kristályosodó szilikátok eredetére és az olivin hiányára is magyarázatot ad. A nitrogén aggregáció mértéke átlagosa 78 % volt, ami hosszú, több 100 millió éves nagyságrendű tartózkodási időre utal, C t feltételezve, ami más Dél-Afrikai (Orapa) polikristályos gyémánt képződési 2

4 hőmérsékletével összhangban van. Az adatok azt mutatják, hogy a polikristályos gyémántok (diamonditok) jóval a felszínre kerülésük előtt kristályosodtak a kratoni szubkontitnentális litoszérában. A hazai ásványi nyersanyagok kutatása terén folytatták a Dunántúli-középhegység jura időszakában felhalmozódott üledékes környezetű Mn-telepek vasas, kovás, oxidos, illetve vasas, oxidos képződményeinek ásványtani, geokémiai és szöveti vizsgálatát. Az úrkúti ércesedést fedő kovás, vasas kifejlődés komplex vizsgálata alapján megállapították, hogy az oxigénszegény, neutrofil környezetben Fe(II) oxidáló baktériumok működésével képződött, tehát őskörnyezeti indikátor. Kutatásaikkal hozzájárultak a Makói-árok medenceközponti földgáz-előfordulásának vizsgálatához. A legkorszerűbb 3D medence modellezés felhasználásával vizsgálták a gáz forráskőzetének érettségét és hőtörténetét. Ezzel hozzájárultak a képződött szénhidrogének mennyiségének becsléséhez, meghatározva a nem konvenciális tároláshoz szükséges pórustérfogatot. A forráskőzet paraméterei (összes szerves zséntartalom, hidrogén index, vastagság) bizonytalanságának csökkentésére számos szimulációt futtattak. A metamorf és magmás kőzettani-geokémiai kutatások alapkutatás jellegűek, közvetlen gyakorlati jelentőségük nincs. Egyes képződmények vizsgálata azonban (gyémánt, fluorit) közvetve kapcsolódnak a nyersanyagkutatáshoz. A hazai nyersanyagok genetikájának vizsgálata a készletbecsléshez és a kitermeléshez nyújt fontos alapadatokat. A hazai Mntelepek kutatásának eredményei felhasználhatók továbbá a környezetszennyezés és elhárítás, valamint a bánya-rekultivációs tevékenység keretében is. A földtani környezet geokémiai állapotának és változásainak vizsgálata A radioaktív hulladékok elhelyezéséhez kapcsolódó alkalmazott kutatásaik keretében vizsgálták, hogyan változik meg a Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló befogadó kőzetének agyagos szigetelő zónáinak anyaga a helyszínen alkalmazott beton alkalikus csurgalékvizének hatására. Az alkalmazott injektáló cement csurgalékvize 12,3 körüli ph-jú, uralkodóan Ca(OH) 2 összetételű oldat. Ez az oldat 112 nap alatt, közönséges hőmérsékleten nem váltotta ki a torlasztó agyagos zónák ásványainak lebomlását és új fázisok sem jöttek létre. A hidrogeokémiai modellezésben tehát új fázisok számottevő képződésével (pl. zeolitok) 25 C-on nem kell számolni. Számolni kell viszont azzal, hogy amorf Ca(OH) 2 válik ki az oldatból, mely vizes, CO 2 tartalmú közegben kalcittá alakul, illetve adszorbeálódikkicsapódik az agyagásványok felületén és rétegközi terében, ezzel csökkentve a montmorillonit duzzadóképességét. Kimutatták továbbá, hogy a bátaapáti vágatok technológia bányavizének opálosságát majd zavarosságát a cementből kioldódó kalcium-hidroxidból a vízben oldott, levegőből származó szén-dioxid hatására nagyon gyorsan, spontán módon kiváló kalcit okozza. A kristályok mérete három mérettartományba esik, de minden esetben 10 µm alatt van. A kalcitkristályok romboéder alakúak és néhány tíz kristályból álló aggregátumokat alkotnak. Az eredmények nélkülözhetetlenek a hazai kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok lerakója hosszútávú biztonságának megítélésében. A talajgeokémiai kutatásaik során nehézfém-terheléses kísérletekben vizsgálták egy agyagbemosódásos barna erdőtalaj kilúgozódási és felhalmozódási szintjei eltérő réz-megkötő képességét. Eredményeik szerint a szennyező anyagok változó mértékben terjedhetnek a talajban az agyagásványos minőség mélység szerinti változása miatt. Vizsgálták továbbá az akkumulációs szint és annak vermikulit karakterű agyagfrakciójának réz-megkötését a talaj 3

5 természetes jól/rosszul kristályosodott vas- és mangán-oxid, -(oxi)hidroxid tartalmának jelenlétében és hiányában. Az amorf (oxi)hidroxidok (ferrihidrit), majd az összes, nem szilikátos vas/mangán kioldása az immobilizált nehézfém mennyiségének határozott csökkenését eredményezte. Megállapították, hogy barna erdőtalajban az (oxi)hidroxidokkal társult duzzadó agyagásványok magasabb nehézfém-kapacitással rendelkeznek. Mindemellett kimutatták az ilyen típusú talajkolloidok savanyúságot tompító hatását. A nagy koncentrációban alkalmazott réz csökkentette a talaj vasbevonatos agyagásványainak duzzadóképességét. Két, eltérő agyagásványos karakterű (egy montmorillonitos és egy vermikulitos) agyagbemosódásos barna erdőtalaj genetikai szintjein és azok agyagfrakcióin vizsgálták a réz és az ólom megkötődését. A szorpciós görbékre illesztett Freundlich izotermák elemzésével kimutatták a szerves anyag elsődleges szerepét mindkét fém megkötődésében a teljes mintákon, továbbá a vermikulit nagyobb fémmegkötő-képességét a montmorillonithoz képest. Az eredményeket meggyőzően támasztották alá az agyagfrakciókon elvégzett kísérletek is. Az ólom általában nagyobb mértékű megkötődése a rézhez képest a talaj szerves anyaga felé mutatott nagy affinitásának köszönhető. A vizsgált enyhén savanyú kémhatású talajmintákban viszont az ólom megkötődése sokkal kevésbé jelentős az agyagásványok felületén, mint a rézé. Úgy találták, hogy a teljes talajminták és agyagfrakciók szorpciós képességének kombinált vizsgálatával sokkal hatékonyabban lehet vizsgálni a potenciálisan toxikus fémek megkötődését a talajban. A talajban található szerves anyag vizsgálata során izolálási eljárást és analitikai módszereket fejlesztettek, illetve teszteltek. A talajok és a recens üledékek szerves anyagának megismerésére alkalmas geokémiai vizsgálati módszert fejlesztettek ki az üledékes kőzetek szerves anyagának jellemzésére használt módszerek módosításával. A projekt keretében végrehajtott fejlesztések hozzájárultak a Rock-Eval pirolízis felhasználási lehetőségeinek jelentős bővítéséhez: (i) felhasználható a paleokörnyezeti rekonstrucióban, (ii) a pirogramok matematikai dekonvoluciójával jó közelítéssel becsülhető az OM-t alkotó termikusan labilis és stabil biopolimerek, a humin anyag és a nagy stabilitású OM részaránya, a black carbon (BC) mennyisége, (iii) matematikai módszerrel és kísérletileg is meghatározható a biopolimerek transzformációjának mértéke. Az OM valamennyi - a vízoldható (fulvin- és huminsavak), a szerves oldószerben oldódó (lipid) és az oldhatatlan (rezisztens OM (ROM) és BC) - frakciójának kvantitatív elválasztására kialakított lépcsőzetes kémiai izolálást különböző környezetekből származó mintákon tesztelték. A lipid, a BC és az ROM frakciók részletes geokémiai vizsgálatával és a Rock-Eval pirolízissel nyert eredmények együttes értékelésével lehetővé vált az OM felhalmozódásában és transzformációs folyamataiban lényeges szerepet játszó környezeti jellemzők (éghajlat, redox-viszonyok, vízmélység és trofitás), a prekurzor biomassza összetétele és a humán tevékenység (pl. égetés) változásainak nyomon követése és hatásának elemzése. A hazai legfőbb talajtípusok szerves anyagának jellemzésére irányuló kutatás keretében kimutatták, hogy az extrakció során alapvető különbséget mutatnak a hidegen nyert alifás szénhidrogének a hagyományosan használt Soxhlet készülékben forró oldószerekkel kinyertektől. A talaj-nehézfém kapcsolat mélyreható vizsgálatának eredményei megkönnyíthetik a szennyezések pontos elkülönítésének, lehatárolásának és viselkedésének megértését. Az eredmények fontos adatokat szolgáltattak hulladéktárolók agyag védőrétege fejlődésének, változásának valamint talajok környezetszennyezőkkel szembeni pufferkapacitásának megismeréséhez is. Paleoklímatológiai kutatásaik keretében folytatták a különböző klímajelző képződmények (cseppkő és kagylóhéj) geokémiai vizsgálatát. Az eredmények komplex értelmezésével sikerült a bronzkori klímaváltozási folyamatok meghatározása. A kb. 3-4 ezer évvel ezelőtti 4

6 időszakban egy felmelegedési és egy lehűlési esemény játszódott le, ami nem csak lokálisan, hanem a mediterrán, az európai és az észak-atlanti régióban is kimutatható, sőt a hazai geokémiai adatokkal pontosan korreláltatható. Az adatok komplex értelmezése alapján az Észak-Atlanti Oszcillációra jellemző hőmérséklet- és csapadékváltozások folyamatai voltak jellemzőek a több ezer évvel ezelőtti időszakban is. Folytatták a Budai-hegység, valamint a Denizli-medence édesvízi mészköveinek és a kapcsolódó fluidumok geokémiai tulajdonságainak vizsgálatát is. Az elvégzett stabilizotópgeokémiai és korvizsgálatoknak köszönhetően az édesvízi mészkövek keletkezési idejéről, paleohidrológiájáról, a Duna-teraszokkal való kapcsolatáról eddig alkotott kép jelentősen módosult és az U/Th sorozatos kormeghatározásnak köszönhetően lehetőség nyílt a mészkövek képződése során fennálló éghajlati viszonyok pontosabb rekonstrukciójára is. A jelenleg is képződő pamukkalei előfordulás vizsgálata fontos információkat szolgáltattak a Budai Termálkarszt hidrotermás tevékenységének, paleohidrológiájának a megismeréséhez, valamint az édesvízi mészkőképződést kísérő stabilizotóp-geokémiai folyamatok megértéséhez. Édesvízi kagylók héjának stabilizotópos összetétele jelentős információt szolgáltat vizes élőhelyek környezet- és klímarekonstrukciójához, viszont ahhoz hogy a kagyló héjában levő izotóp-összetétel változását értelmezni tudjuk, ahhoz szükséges a különböző klíma paraméterek (csapadék, párolgás) hatásának vizsgálata a víz izotóp-összetételére. 10-éves adatsor alapján tesztelték az izotóp tömeg egyensúlyi modell alkalmazhatóságát a Balaton sekély tavi rendszerére. Az alkalmazott modell segítségével a klimatikus paraméterek számszerűsíthetők a prehisztorikus, fosszilis kagylók izotóp szignálja pontosabban értelmezhető. A Tiszapüspöki Karcsú-ér fúrásszelvényből származó festőkagyló (Unio pictorum) kagylóhéjtöredékek stabil izotóp és nyomelem-vizsgálatát is elvégezték, amely a 9000 és 3000 BP közötti időszak paleohidrológiájáról és klímájáról ad információt. Az időszak első felében nyílt folyóvízi állapot figyelhető meg, mely a Mn, Fe, Pb, Zn és Cu emelkedett aránya jellemez. A folyóvízi környezet záródik i.e körül és tavi környezet alakul ki, melyben a párolgás kiemelt szerepét a Sr koncentráció megemelkedése jelzi. A tavi környezet kialakulását a hőmérséklet növekedése és a tó eutrofizációja kísért, amit a megemelkedett szerves szén tartalom mutat (negatív d13c értékkel). Igazolták továbbá a völgyi jégárak esetében a jégfelhalmozódási terület részaránya és a jégár területe közt fennálló logaritmikus kapcsolatot. A felismert összefüggésnek éghajlatrekonstrukciós kutatásokban, nevezetesen az egykori, mára már esetleg teljesen elolvadt, kis területű jégárak egyensúlyi vonalának (tkp. hóhatár) becslésénél van jelentősége. A múltbeli klímaváltozások folyamatának megértése, a paleoklimatológia nagymértékben járul hozzá a jövőbeli klímaváltozások előrejelzéséhez, ezért a fenti vizsgálatok nagy gazdasági és társadalmi jelentőségűek. Vízgeokémiai kutatásaik keretében a Duna és a Szentendrei-szigeten található Tahi I. kútsor egyik csáposkútjának oxigén izotópos összetételének segítségével modellezték az adott csáposkút szivárgási idejét és diszperzióját. Az eredmények azt mutatják, hogy a helyi háttérvíz részaránya elenyészően kicsi, maximum 7 %. A Duna-víz szivárgási ideje a csáposkútig nap. A földtani környezet diszperziójának mérőszáma P D =0,8. Egy, az 1900-as évek elején épült beton műtárgy felszínén képződött mesterséges cseppkövek oxigén és szén izotópos összetételét vizsgálva sikerült meghatározni a képződés genetikáját. Igazolták, hogy extrém ph viszonyok között más frakcionációs folyamatok jellemzőek, mint semleges ph közeli cseppkőképződésnél. Budapest és környéke nagyon gazdag hévizekben, amelyeket számos célra használnak (vízgyógyászat, sport, rekreáció, ásványvíz palackozás). A kezdetben csak a felszínre jutó 5

7 hévforrások felhasználását gyorsan fölváltotta a hévíz fúrt kutakkal való kitermelése, ami a nagy produktivitás mellett számos problémát is hozott magával. A pontos áramlási rendszer modellezéséhez elengedhetetlen a víz eredete mellett a vízben oldott komponensek eredetének meghatározása is. Változó mértékben, de mindegyik hévízre jellemző a viszonylag jelentős klorid-tartalom ( mg/l). Nemzetközi együttműködésben 36 Cl, trícium és vízkémiai mérésekkel megerősítették a hagyományos vízáramlási modellt, miszerint a föláramló idős karszthévízhez fiatal hideg karsztvíz komponens keveredik. Több esetben sikerült kimutatni a hideg karsztvízben a termonukleáris robbantásokból származó 36 Cl-ot, ami egyben jelzi az adott víz 1952 utáni beszivárgását. A 36 Cl adatok alapján 10 kút esetében kezdeti becslések készültek a hideg/meleg karsztvíz keveredési arányra. A termálvizekben oldott szerves anyagok vizsgálata során az oldott szerves anyagok eredetének meghatározására modellkísérleteket végeztek humin anyagokon, ligniten és bitumen (kőzetből nyert szerves anyag) mintákon. Az anyagok nagy hőmérsékleten és nyomáson történő oxidatív, illetve reduktív kezelése azt mutatta, hogy a természetben megfigyelt oldott aromás vegyületek többféle prekurzor szerves anyagból származhatnak. A termálvizekben észlelt aromatizáció és demetileződés a kísérletekben is megfigyelhető. A keletkező vegyületek egy része (pl. a benzol vagy furán is) keletkezik primer (a kísérleti anyagból való leszakadás), és szekunder (a már leszakadt molekulákból) módon is, éppen ezért a polikondenzáció megállapítása nem egyértelmű. Megállapították, hogy a vizsgált anyagok termékei hasonlóak, de arányaikban eltérnek, és megfigyelhető, hogy a hőmérséklet alapvetően befolyásolja a termékek (tehát a vízben oldott szerves mono-, di-, poli- és heteroaromás alkotók mennyiségét és minőségét. A kulturális örökség tárgyi emlékeinek vizsgálata során folytatták az archeometriai feldolgozásban eddig kevés figyelmet kapott habán ónmázas kerámiák anyagtani szempontú kutatását. A sárospataki vár területén feltárt 17. századi ágyú- és harangöntő műhely habán edénytöredékeinek vizsgálata során kimutatták, hogy a kerámiák fehér opak máza meglepően nagy mennyiségű ónt tartalmaz (>16 t% SnO 2 ). A vizsgált habán töredékek antimonsárga, rézzöld, kobaltkék és mangánfekete díszítése a reneszánsz itáliai majolikák hatását mutatja. Óntartalom szempontjából azonban a töredékek az itáliai ónmázas kerámiaművesség korai ( századi) darabjaival, az ún. archaikus majolikákkal mutatnak rokonságot. További magyarországi lelőhelyekről vizsgáltak régészeti grafitos kelta kerámiákat a vaskorból. A kutatás alapja a korábbi eredmények alátámasztása illetve kiegészítése volt. Korábbi átfogó természettudományos vizsgálatok történtek már a Dél-Dunántúl területén található kelta lelőhelyeken feltárt grafitos kerámiák anyagán, ezek geokémiai, C-izotóp geokémiai és ásványtani feldolgozása történ meg. A kapott eredmények jól illeszkednek a korábbi vizsgálatok következtetéseihez. Kimutatták, hogy a grafitos kerámia készítéséhez alkalmazott grafitos soványító anyag metamorf eredetű kőzet, mely import eredetű. A kelták Magyarország északi részét és a Partium magyar határ menti régióját is meghódították. További Északnyugat-Romániából származó kelta kerámiákat is vizsgáltak, annak érdekében, hogy megállapítható legyen a különbség illetve a hasonlóság a korábban vizsgált déldunántúli kelta grafitos kerámiaművességgel kapcsolatban. A fenti vizsgálati eredmények arra engednek következtetni, hogy a kelták kiterjedt kereskedelmi szövetséggel rendelkeztek. Hasonló grafitos soványítóanyagot használtak a két letelepedési területen. A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményével együttműködésben kutatták a határon lefoglalt ún. extra Hungariam ókori műtárgyak eredetét, származásuk körülményeit. A vizsgált Venus-szobor esetében a fő feladat az eredetiség kérdésének megválaszolása volt. XRD finomszerkezet vizsgálattal igazolta a stíluskritikai feltételezést, miszerint a tárgy hamisítvány. Az alkalmazott módszer más hamisítványok kiszűrésében is sikerrel alkalmazható. 6

8 A Nyíregyházi Jósa András Múzeum munkatársaival együttműködésben kutatták a leletmentő ásatások során feltárt szkíta üvegleletek technológiai jellemzőit, provenienciáját. Ezek a vizsgálatok unikális eredményeket jelentenek, sem irodalmi, sem pedig vizsgálati előzményei szkíta kori üvegleleteknek nem ismeretesek. Aszód-Papi földek késő neolit lelőhelyének kagyló- és mészkőékszereinek stabilizotóp összetételének vizsgálatát végezték a származási hely megállapítása céljából. A geokémiai vizsgálatok alapján gyöngyök anyagául szolgáló recens tüskésosztriga (Spondylus sp.) héjak származási helyeként kizárható a Fekete-tenger, Égei-tengerről vagy az Adria déli részéről való származás valószínűsíthető. A vizsgált mészkőgyöngyök nem tengeri eredetűek, környékről származó édesvízi mészkövek szolgáltak alapanyagként. A természettudományos vizsgálatok alkalmazása a régészettel bővíti tudásunkat a Kárpátmedencében élt népek szokásairól, kereskedelméről és eszközhasználatáról. Ezáltal pontosabb képet kaphatunk múltunk egy-egy pillanatáról is. b) Párbeszéd a tudomány és a társadalom között A Geokémiai Kutatóintézet csaknem teljes kutatói kollektívája részt vett a Magyarhoni Földtani Társulat által a Magyar Természettudományi Múzeumban októberében megrendezett Földindulás Geokiállítás rendezvényén. A három napos eseményen több ezer látogató vett részt. Az intézet saját standdal fogadta a látogatókat, ahol az intézet dolgozói ásvány-és kőzetbemutató, geokémiai showműsor, interaktív fejtörők segítségével ismertették a nagyközönséggel a geokémiai kutatás módszereit és eredményeit. Az intézet számos kutatója vett részt, illetve tartott előadást tudománynépszerűsítő rendezvényeken (Geonapok Millenáris park, Föld és Egészség Magyar Geofizikusok Egyesülete, Sárospataki Református Kollégium). Egy kutató ismeretterjesztő cikket írt egy hazai, a természettudományt népszerűsítő lapban (Földgömb). III. A kutatóhely hazai és nemzetközi kapcsolatai A kutatásaikat a korábbi, meglévő hazai és nemzetközi kapcsolatok keretében folytatták. Az intézet több kutatója vett részt a Nemzetközi Ásványtani Társulat (IMA) négyévente megrendezett konferenciájának szervezésében, ami az ELTE campus területén zajlott le. A konferencia az eddigi IMA rendezvények legnagyobbika volt, több mint 1600 résztvevővel, amelyhez az intézet kutatói nem csak előadásokkal és poszterbemutatókkal, hanem szekciók szervezésével is hozzájárultak. Egy kutató a Diamond crystallization under natural and experimental conditions c. szekció szervezésében és lebonyolításában vett részt. Szintén ehhez a konferenciához kapcsolódóan került megrendezésre a Middle-European Clay Conference, amelynek szervezésében az intézet egy másik kutatója vett részt, többek között a Clays related to environment and health szekció elnökeként. Az intézet egy kutatója szekciószervező volt a több mint tízezer résztvevőt felvonultató bécsi EGU kongresszuson. Az intézet egy másik kutatója a Nemzetközi Vízföldtani Társulat Magyar Nemzeti Tagozata titkáraként megszervezte és levezette annak második félévi 1 napos ankétját. Az intézet szintén részt vett az MTA Környezetgeokémiai Albizottságával közösen a Környezetgeokémiai ankét-sorozat keretében megrendezésre került, Az ólom környezetgeokémiai szerepe című egynapos ankét szervezésében. Az intézet továbbra is jelentős szerepet vállalt a hazai archeometriai kutatóbázis fejlesztésében, archeometriai vezető szerepének megszilárdításában, fiatal kutatógárda 7

9 kinevelésében. Ennek jegyében részt vett a Szegedi Tudományegyetemen tanévben bevezetett archeometria régészeti szakirány tantervének, oktatási anyagának kidolgozásában, két tantárgy oktatását (Bevezetés az archeometriába, Fázis és elemanalitika (MA első év) végzi. Az intézet 9 kutatója vett részt a felsőoktatásban, összesen 12 kurzus keretében az alábbi egyetemeken: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, Magyar Képzőművészeti Egyetem. Az intézet egyik kutatója 2 éves ösztöndíja augusztusában járt le a dél-afrikai Johannesburgi Egyetemen, ahol az archaikumi granulit fáciesű Fe-dús és egyéb metamorf képződményeket vizsgálták Szváziföld délnyugati részén. További négy kutató vett részt rövid, 1-2 hetes külföldi tanulmányúton (Tübingeni Egyetem, Helmholz Zentrum, München, Atomenergia Ügynökség, Bécs). IV. A 2010-ben elnyert fontosabb hazai és nemzetközi pályázatok rövid bemutatása A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél (NAÜ) futó Using Environmental Isotopes for Evaluation of Streamwater/Groundwater Interactions in Selected Aquifers in the Danube Basin projekt keretében mintegy 23 millió forint értékben kaptak támogatást, ami magában foglalja a Los Gatos Research gyártmányú LGR LWIA-24d típusú lézer analizátort tartalék alkatrészekkel, fogyóanyagokkal, valamint más laboratóriumban elvégzett trícium méréseket. E projekthez kapcsolódóan 2 millió forint önrész támogatást kaptak a Magyar Tudományos Akadémiától a lézer analitikai laboratórium kiépítésére, kiegészítő berendezések beszerzésére, valamint a Szentendrei-szigeten vízmintavételezésre. A NAÜ projektben 6 ország vesz részt (Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Bulgária). Célja a parti szűrésű vízbázisok vízáramlási modelljeinek pontosítása környezeti izotópos adatokkal 7 mintaterületen. A Magyar Nemzeti Múzeummal és az Iparművészeti Múzeummal közösen konzorciális kutatási OTKA pályázatot nyertek el A magyarországi köz- és magángyűjteményekben fellelhető habán kerámiák művészettörténeti és archeometriai kutatása, számítógépes adatbázis és szakkatalógus készítése címmel. Az intézet a pályázatban a habán kerámiák anyagtani alapú archeometriai feldolgozását végzi. A pályázat több szakterület (művészettörténet, régészet, restaurálás és természettudományok) összefogásával a középeurópai habán kerámiaművesség magyarországi emlékanyagának átfogó feldolgozását célozta meg. Az elnyert támogatás az intézet részére 4 évre összesen 4,488 MFt. Szintén OTKA-pályázat keretében nyertek támogatást a Nyílt láncú reguláris izoprenoid alkánok képződése, stabilitása és alkalmazása fácies- és érettségjelzőként című projektre. A támogatás 4 évre összesen 23,840 MFt. A projekt során a szerves geokémiában fontos molekuláris mutató, a prisztán/fitán hányados (Pr/Ph) alkalmazhatóságát kívánják vizsgálni kőolajokban és bitumenekben. Céljuk a hányados érettség függőségének jobb megértése és alkalmazási lehetőségeinek biztosabbá tétele, fenntartások megfogalmazásával. A kutatásba a szakma vezető kutatóhelyeit is bevonják. Intézeti témavezetéssel indult a Lézerspektroszkópia alkalmazása geológiai minták hidrogénizotóp-összetételének meghatározásában című OTKA kutatás, amely egy teljesen újszerű módszer kidolgozását célozza. A stabilizotóp-elemzési lézerspektroszkópia az utóbbi évek technikai áttörése, az alkalmazások kidolgozása világszerte most kezdődik. A kutatócsoport a geológiai minták elemzésének módszertani kidolgozását vállalta. Jóllehet az intézet részéről a szerződés aláírása megtörtént, a finanszírozás még nem indult meg. Az elnyert támogatás négy évre 42,893 MFt. 8

10 A dolomitképződés mechanizmusának feltárását célzó OTKA kutatást is megindult az intézet egy kutatójának részvételével Dunántúli-középhegységi felső perm és triász dolomitok összehasonlító vizsgálata és genetikai értelmezése címmel. A kutatás során a több km vastagságot elérő középhegységi összletben található több genetikai típusú dolomit vizsgálata fog megtörténni. A kutatás négy éves kerete 13,624 MFt. V. A 2010-ben megjelent jelentősebb tudományos publikációk Demény A; Kele S; Siklósy Empirical equations for the temperature dependence of calcitewater oxygen isotope fractionation from 10 to 70 ºC. RAPID COMMUNICATION IN MASS SPECTROMETRY Horváth P; Balen D; Finger F; Tomljenovic B; Krenn E Contrasting P-T-t paths from the basement of the Tisia Unit (Slavonian Mts., NE Croatia): Application of quantitative phase diagrams and monazite age dating. LITHOS Kern Z; László P Size specific steady-state accumulation-area ratio: an improvement for equilibrium-line estimation of small palaeoglaciers. QUATERNARY SCIENCE REVIEWS 29: Polgári M; Hein JR; Tóth M; Brukner-Wein A; Vigh T; Bíró L; Cserháti C Genesis of a regionally widespread celadonitic chert_ironstone bed overlying Upper Lias manganese deposits, Hungary. JOURNAL OF THE GEOLOGICAL SOCIETY VI. A kutatóhely főbb mutatói 2010-ben Publikációk Tudományos, oktatási és tudományos ismeretterjesztő publikációk száma 38 Tudományos publikációk száma 36 Szakfolyóiratban megjelent tanulmányok, cikkek száma 28 Hazai folyóiratban megjelent cikkek magyarul 9 Hazai folyóiratban megjelent cikkek idegen nyelven 3 Külföldi folyóiratban megjelent cikkek idegen nyelven 16 Külföldi impaktfaktoros folyóiratban megjelent cikkek idegen nyelven 13 Könyvrész, könyvfejezet magyarul 1 Könyvrész, könyvfejezet idegen nyelven 1 Konferenciacikk és -kiadvány magyarul 3 Konferenciacikk és -kiadvány idegen nyelven 2 Tudományos ismeretterjesztő cikk magyarul 1 Tudományos ismeretterjesztő könyv, könyvrészlet magyarul 1 Impakt faktor és idézettség Összesített impaktfaktor 26,149 Összes független hivatkozás száma 339 Összes hivatkozás száma 491 Megszerzett fokozat, cím PhD fokozat megszerzése 1 MTA doktora cím megszerzése 1 9

11 Részvétel a tudományos közéletben Nemzetközi rendezvényen tartott előadások száma 23 Nemzetközi rendezvényen tartott poszterek száma 27 Hazai rendezvényen tartott előadások száma 52 Hazai rendezvényen tartott poszterek száma 5 Hazai rendezvények szervezése 2 Nemzetközi rendezvények szervezése 2 Opponensi vélemények összesen 7 Egyéb szakértői vélemény 2 Szaklektori vélemények összesen 21 Szaklektori vélemények külföldi felkérésre 18 Szerkesztőségi tag nemzetközi folyóiratban 1 Szerkesztőségi tag hazai folyóiratban 3 Nemzetközi tudományos bizottság tagja 3 Nemzetközi tudományos bizottság vezetője 1 Hazai tudományos bizottsági tagja 14 Hazai tudományos bizottsági vezetője 4 Népszerűsítő tevékenység Nyilvános esemény megrendezése 2 Ismeretterjesztő előadások száma 2 A hazai felsőoktatásban végzett tevékenység Rrendszeres hazai felsőfokú oktatási tevékenységet végzők száma 9 Doktori iskolában törzstagok száma 3 Elméleti kurzusok száma 12 Gyakorlati kurzusok száma 3 Témavezetések száma (TDK-dolgozat) 2 Témavezetések száma (BA, illetve BSc diplomamunka) 5 Témavezetések száma (MA, illetve MSc diplomamunka) 7 Témavezetések száma (PhD disszertáció) 6 Egyéb adatok Vendégtevékenység hazai egyetemen vagy kutatóintézetben 2 Vendégtevékenység külföldi egyetemen vagy kutatóintézetben 5 A kutatóhellyel szerződéses kapcsolatban álló közép- és kisvállalatok száma 5 A kutatóhellyel szerződéses kapcsolatban álló nagyvállalati partnerek száma 2 10

12 Kormánytájékoztató a évben elért fontosabb tudományos eredményekről Az intézet fő feladatának megfelelően a beszámolási évben is folytatták a nagy hagyományokkal és széleskörű elismertséggel rendelkező, metamorf és magmás ásványkőzettani alapkutatási tevékenységüket. Vizsgálták továbbá a hazai és egyes külföldi ásványi nyersanyagok genetikáját. Kiemelt figyelmet fordítottak az életminőség javítását célzó környezetgeokémiai kutatásokra, valamint a régészeti anyagok archeometriai és az épített környezet változásának geokémiai vizsgálatára. Az ásványi nyersanyagok kutatása terén folytatták az úrkúti mangántelepek vasas, kovás, oxidos, illetve vasas, oxidos képződményeinek ásványtani, geokémiai és szöveti vizsgálatát. Az ércesedést fedő kovás, vasas kifejlődés komplex vizsgálata alapján megállapították, hogy az oxigénszegény, neutrofil környezetben Fe(II) oxidáló baktériumok működésével képződött, tehát őskörnyezeti indikátor. Kutatásaikkal hozzájárultak a Makói-árok medenceközponti földgáz-előfordulásának vizsgálatához is. A legkorszerűbb 3D medence modellezés felhasználásával vizsgálták a gáz forráskőzetének érettségét és hőtörténetét. Ezzel hozzájárultak a képződött szénhidrogének mennyiségének becsléséhez, meghatározva a nem konvenciális tároláshoz szükséges pórustérfogatot. Nemzetközi együttműködésben vizsgálták több ausztráliai (Speewah Dome, Yungul, Wilmott) lelőhelyről származó, karbonatit kőzetekhez köthető fluorittelep genetikáját. Világviszonylatban is ritka elemzési adatok alapján kiderült, hogy a jelentős fluoritvagyon (több mint 6 millió tonna) keletkezése genetikai kapcsolatban van a karbonatittal. A geokémiai adatok és ásványátalakulási folyamatok ismerete a további nyersanyagkutatáshoz nyújt fontos adatokat. A radioaktív hulladékok elhelyezéséhez kapcsolódó alkalmazott kutatásaik keretében vizsgálták, hogyan változik meg a Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló befogadó kőzetének agyagos szigetelő zónáinak anyaga a tározó műszaki létesítményeiben alkalmazott beton lúgos csurgalékvizének (12 körüli kémhatású kalcium-hidroxidos oldat) hatására. Vizsgálataik szerint a szimulált csurgalékvíz rövid távon, szobahőmérsékleten nem váltotta ki a torlasztó agyagos zónák ásványainak lebomlását és új fázisok sem jöttek létre. A hidrogeokémiai modellezésben tehát új fázisok számottevő képződésével (pl. zeolitok) nem kell számolni. Számolni kell viszont azzal, hogy amorf Ca(OH) 2 válik ki az oldatból, mely vizes, CO 2 tartalmú közegben kalcittá alakul, illetve adszorbeálódik-kicsapódik az agyagásványok felületén és rétegközi terében, ezzel csökkentve a montmorillonit duzzadóképességét. Ami viszont csökkenti az agyagos zónák szigetelő-képességét is. Az eredmények nélkülözhetetlenek a hazai kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok lerakója biztonságának megítélésében. 11

13 Kiemelten sikeres kutatások ismertetése szerves geokémia Az intézetben zajló szerves geokémiai kutatásban több területen, így a termálvizek, a szénhidrogének képződésének, jellemzésének, valamint a talajok lipidfrakcióinak vizsgálata terén születettek jelentős eredmények 2010-ben. i) Hévizeink szerves anyagai eredetét, minőségét és viselkedését kutatták. A vizsgálatok kiterjedtek a hévizek szerves és szervetlen fáciese kölcsönhatásának, hőmérséklet-, mélység- és időfüggésének vizsgálatára, a hévizek huminanyagainak (aromás prekurzorok) meghatározására, a szerves fácies változékonyságának jellemzésére a vegyületek minőségi és mennyiségi eloszlása, valamint hőmérsékletfüggése alapján, továbbá a lehetséges prekurzor anyagok kísérleti termékeinek maghatározására. Megállapították, hogy a szerves anyagok bomlása során CO2, C2+-gázok, NH3 jön létre, és a kb. 80 C-os hőmérsékleti küszöb felett megindul az aromás szerves vegyületek keletkezése. A folyamat a szervetlen komponensekre is hat. A szerves komponensek képződését a hőmérséklet mellett a vizek kora és az áramlási útvonal hossza is befolyásolja. A huminanyagok vizsgálata során megállapították, hogy a huminsavak nagyobb C- és N-, és kisebb O-tartalmúak, továbbá gazdagabbak cukrokban és aminosavakban, míg a fulvosavak alifásabb jellegűek és karboxilban gazdagabbak. A melegebb vizek molekulái kevesebb O, N, S, és több H atomot tartalmaznak. Hévízminták szerves geokémiai vizsgálatai során bevezették az eredetmutató fenantrén/antracén hányadost. Az emelkedő hőmérséklet mennyiségi hatásait közel 50 vegyület segítségével jellemezték. Forrásanyagok (humin- és fulvosav, lignit, bitumen és szerves csapadék) 72 órás szimulációs kísérletei során C hőmérséklet között illékony (benzolnaftalin) és PAH (naftalin- benzo(b)fluorantén) vegyületeket állítottak elő, melyek a természetben C-on keletkeznek. 40 hévíz szervetlen és szerves analitikai eredményeit vizsgálva kimutatható volt, hogy az oldott szerves anyag érettsége (a lebomlás mértéke) befolyásolja a vízkémiai fácies alakulását. Ennek oka, hogy a nagy molekulájú, főleg kolloid oldatként jelen levő szerves anyagok a növekvő hőmérséklet hatására aromás vegyületekre, szén-dioxidra és szénhidrogén gázokra bomlanak, és ezzel növelik a karbonátoldódás, a földpátbomlás és az agyagásvány-átalakulás mértékét. Megállapítható, hogy az oldott szerves anyagok eredete eltérő lehet a különböző korú/eredetű komponenseket eltérő arányban tartalmazó hévizekben, azonban minden csoportban megfigyelhető a 80 C körüli hőmérsékleti küszöbérték, mely alatt a felsorolt vegyületek nem fordulnak elő. Az idős pórusvizek szerves anyagai a másik két csoporttól eltérően viselkednek, tulajdonságaik némely esetben valamelyik fiatal, más esetben a keverék vizekéihez hasonlítanak. 12

14 1. ábra Érett szerves anyag a 70 C kifolyási hőmérséklet feletti vizekben (1: egykori csapadékvíz; 2: keverék vizek; 3: pórusvizek; a: éretlen, b: érett szerves anyag) Modellkísérletek készültek a következő anyagokon: lignitből származó humin- és fulvosav (HA és FA); egy forró termálvízből származó HA-FA keverék (HAFA); extrahált szerves anyag (bitumen) barnaszénből (BIT); lignit minta (SZÉN) és szerves csapadék egy működő geotermikus kút szűrőjéről (CSAP). Az anyagok nagy hőmérsékleten és nyomáson történő oxidatív, illetve reduktív kezelése azt mutatja, hogy a természetben megfigyelt oldott aromás vegyületek többféle prekurzor szerves anyagból származhatnak. A termálvizekben észlelt aromatizáció és demetileződés a kísérletekben is megfigyelhető. A keletkező vegyületek egy része (pl. a benzol vagy furán is) keletkezik primer (a kísérleti anyagból való leszakadás), és szekunder (a már leszakadt molekulákból) módon is, éppen ezért a polikondenzáció megállapítása nem egyértelmű. Oxidatív körülmények között a hőmérséklet növekedésével 1) nő az oldott benzol mennyisége, 2) nő a benzol és toluol aránya, 3) a toluol mennyisége csökken, a tiofén eltűnik. Fő aromás komponens a benzol, egyéb alkilbenzolok nincsenek. 2. ábra Aromás illó vegyületek (reduktív) Reduktív körülmények között a hőmérséklet növekedésével 1) az oldott benzol, toluol és tiofének mennyisége nő, 2) a benzol és toluol aránya 250 C felett nő, a FA esetében intenzívebben, 3) a HAFA és a CSAP a FA- és HA-hoz hasonlóan viselkedik, a szén és bitumen eltérően: a benzol/toluol arány csökken. Fő komponens a HA esetében a toluol, a FA ( C), SZÉN és BIT ( C) esetében a benzol. A hőmérséklet növekedésével szintén nő a tiofén mennyisége, főleg a HA és FA mintákban. A tiofén és az egyéb aromások aránya nem változik 300 C-ig, míg a 320 C-os mintákban a tiofén mennyisége nem, vagy alig nő, relatív mennyisége csökken. A SZÉN mintából 13

15 kiugróan sok tiofén képződik a többi aromáshoz viszonyítva, de relatív mennyiségük 250 C felett csökken. Megfigyelhető továbbá, hogy a heteroaromások aránya a növekvő hőmérséklettel csökken, és a N-t tartalmazó vegyületeket fokozatosan S- és O-tartalmúak váltják fel. A kutatás következő fázisa a kőzetmátrix hatásának vizsgálata (pl. agyagok) lehet. ii) A kőolajok izotópos vizsgálata során a Makói-árokból és közvetlen környezetéből származó, több mint húsz kőolajminta telített alifás, n-alkán-mentes (ciklikus és elágazó láncú alkánok), aromás, gyanta (NSO-vegyületek) és aszfaltén frakcióinak stabilizotópos (D és 13 C) összetételét határozták meg. A mérések célja annak vizsgálata volt, hogy a kőolaj frakciók stabilizotópos adatai alkalmasak-e az extrém nagy hőmérsékletű rezervoárokból származó, érett/nagyon érett kőolajok rokonítására. (A minták adatvédelmi okokból kóddal jelennek meg az ábrán.) A kőolaj-kőolaj és kőolaj-anyakőzet rokonításra használt izotóp típusgörbék (isotope typecurves) alkalmasnak bizonyultak, ám az átlagostól eltérő viszonyok (nagy hőmérséklet, nyomás és előrehaladott érettség) miatt a 13 C típusgörbék nem elegendőek a medencén belülről és kívülről, illetve az eltérő rétegekből származó olajminták elkülönítésére. Ennek kiegészítésére bevezették a hidrogén izotóp típusgörbék módszerét, ami hasznos kiegészítő technikának bizonyult (3. ábra). A görbéket úgy képződnek, hogy egy skálán egymás alatt ábrázoljuk a frakciók δ 13 C vagy δd értékeit a következő sorrendben: n-alkán, telített, n-alkánmentes, teljes olaj, aromás, NSO-vegyületek és aszfaltén. 3. ábra Kőolajok izotóp típusgörbéi A hidrogénizotóp-adatok jó használhatósága összefügghet a medence hidrogeológiai viszonyaival. A nagy hőmérséklet miatt a Pannon-medencében a felszín alatti vizek és olajok könnyebben lépnek egymással kölcsönhatásba (H-izotópcsere), és a szénhidrogéntelepek kis mérete miatt ennek hatása is jobban vizsgálható. A szénhidrogén termelő és egyéb fúrásokból 14

16 származó forró víz- és további olajminták bevonásával tisztázni lehet ezeket a folyamatokat, ráadásul erre a célra a Pannon-medence kiváló modell-medence. A frakciók H-izotópos vizsgálata és a hidrogén- és szénizotóp típusgörbék együttes alkalmazása tudományos újdonság. A Makói-árok medenceközponti földgáz-előfordulásának (BCGA) kérdésének kutatásában (együttműködés keretében 4 külső kutatóval) jelentős haladás történt. Fontosabb megállapítások: a Makói-árok neogén anyakőzetei főleg gyenge minőségű, gázképző kőzetek. A 3D medence modellezés rekonstruálta a terület fejlődéstörténetét, a süllyedés-, hő- és éréstörténetet. Az anyakőzetek térfogati probabilisztikus elemzésével sikerült kiszámolni a keletkezett szénhidrogének mennyiségét. A Makói-árokban Milliárd Sm 3 földgáz keletkezhetett, de ez messze nem elég ahhoz, hogy az összes rendelkezésre álló pórusteret kitöltse a BCGA -hoz. A peremközeli helyzetben talált kőolajnyomok (Makó-1, Makó-2, Makó-3, Magyarcsanád-1 és Székkutas-1) közül csak a Makó-3 lett rendesen kivizsgálva (kis hozam és drága termelési feltételek miatt lezárva). Ezek az olajnyomok nem kondenzátumok, hanem valódi kőolajok, ami arra utal, hogy a C tároló-hőmérséklet tartományban ~1 kbar nyomás körül nem krakkolódnak intenzíven. A felsoroltak arra utalnak, hogy a geokémiai mutatók nem igazolják az intenzív gázképződést a felsorolt mintákban. Ez arra utal, hogy a gázképződés csak másodlagos folyamat a mészmárga ( m) szakaszt leszámítva. iii) Talajok lipidtartalmának vizsgálatai. Szerves anyag a talajban és recens üledékekben témában (OTKA T ) a lipidfrakciók geokémiai vizsgálataival egészítették ki a Szegedi Egyetemen folyó black carbon (BC) és rezisztens szerves anyag (ROM) frakciók vizsgálatait. A közös eredmények együttes értékelésével lehetővé vált az szerves anyag felhalmozódásában és transzformációs folyamataiban lényeges szerepet játszó környezeti jellemzők (éghajlat, redox-viszonyok, vízmélység és trofitás), a prekurzor biomassza összetétele és a humán tevékenység (pl. égetés) változásainak nyomon követése és hatásának elemzése. A téma folytatása keretében (OTKA K81181: A magyarországi fő talajtípusok szerves anyagának jellemzése) kimutatták, hogy az extrakció során talajok esetében alapvető különbség van a hidegen nyert alifás szénhidrogének a hagyományosan használt Soxhlet készülékben forró oldószerekkel kinyertek között. Az előbbiekben telítetlen páros szénatomszámú szénhidrogének, az utóbbiakban páratlan telítettnek dominálnak. Ezek új tudományos eredmények, mert a témában eddig hasonlóról nincs beszámoló. 15

17 Az MTA Geokémiai Kutatóintézet évi fő kutatási célkitűzései Az intézet fő feladata geokémiai alapkutatások végzése a kőzetgenetika, az ásványi nyersanyagképződés és a környezetgeokémia területén. A korábbi évekhez hasonlóan ben is tervezik a nagy hagyományokkal és széleskörű szakmai elismertséggel rendelkező alapkutatási témák művelését. Vizsgálják a magmás és metamorf képződmények, illetve a velük együtt előforduló fluidumok képződési körülményeit és jellegzetességeit, továbbá az ásványi nyersanyagok genetikáját. Környezetgeokémiai kutatásaik keretében tanulmányozzák a múltbéli és jelenkori környezet állapotának változásait. Kutatják a nehézfémek geokémiai ciklusát, a közelmúlt klímaváltozásait dokumentáló különböző földtani képződmények geokémiai jellegeit, továbbá a hévizek szerves komponenseinek sajátságait. Tanulmányozzák az épített környezetet és a kulturális örökségünk tárgyi emlékeit ért antropogén hatásokat is. A évi fő kutatási célkitűzéseiket a GKKI az MTA kutatóintézeteivel, támogatott kutatóhelyekkel, valamint más hazai intézményekkel szorosan együttműködve, és a kutatóintézet munkatársai által kialakított szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszert igénybe véve tervezi megvalósítani. A GKKI kutatásaihoz szükséges anyagi eszközöket az MTA-tól kapott központi költségvetési keret, valamint különböző hazai és nemzetközi pályázati, továbbá külső szerződéses források biztosítják. A litoszférát alakító ásvány-, kőzet-, ásványi nyersanyag-képződési folyamatok és fluidumok komplex geokémiai vizsgálata Metamorf kőzettan-geokémia. Az intézet Kőzetképződési folyamatok petrogenetikai és geokémiai vizsgálata c. témacsoportján belül, az intézetben végzett több mint négy évtizedes metamorf kőzetgenetikai kutatások tapasztalataiból folytatják egy metamorf kőzettani kézikönyv szerkesztését és megírását ben nemzetközi etalon és hazai példákon a metamorfózis kőzetgenetikai elméletének és gyakorlatának fejlődését mutatják be a metamorfózis mélység szerinti zónabeosztásától kezdve a metamorf ásványfácies elv fejlődésén át a metamorf izográdok, reakció izográdok és fokozatok kialakulásáig, használatáig. A feldolgozásnál különös figyelmet fordítanak az ismeretek fejlődésének tudománytörténeti és tudományelméleti értékelésére is. Megkezdik a Szendrői-hegységi metakarbonátokon végzett ásványszerkezeti-petrográfiai vizsgálati eredmények publikálását. További metakarbonát kőzetmintákat vizsgálnak az upponyi-hegységből, és összehasonlítják az upponyi és szendrői metamorfitok ásványszerkezeti-petrográfiai-geokémiai jellemzőit. Magmás kőzettan-geokémia. Az OTKA által támogatott projekt keretében, sikeres indulást követően megkezdik a lézerspektroszkópia geológiai mintákon (karbonatitok, köpenyxenolitok, gyémántok) történő alkalmazási módszertanának kidolgozását. Folytatják a különböző kőzetekben/kőzetalkotó ásványokban található fluidumzárványok vizsgálatát stabil izotópos mérésekkel. Ez magában foglalja a zárványok petrográfiai leírását, homogenizációs hőmérsékletének és ezzel együtt kémiai összetételének meghatározását. A korábbi évek szöveti és geokémiai vizsgálataink alapján a dunántúli alkáli bazaltos vulkánok által felhozott peridotitxenolitok két egymással élesen szembenálló csoportot képeznek. Ezek közül a poikiltes szövetű xenolitok részletesebb szöveti, kőzettani és geokémiai vizsgálatát tervezik elvégezni. Sok jel utal arra, hogy a Pannon medencében szoros kapcsolat állhat fenn a poikilites kőzetzárványok szokatlan gyakorisága és a geodinamikai helyzet, nevezetesen az erősen erodált litoszféra között. Emellett folytatják a Kárpát-Pannon térségből származó peridodtit xenolitokon eddig mért igen nagyszámú főelem, nyomelem és izotóparány adatok összefoglalását együttes értelmezését és publikálását. 16

18 Hazai ásványi nyersanyagok genetikája. Lezárják a Biomineralizáció szerepe földtani képződmények és bányászati melléktermékek viszonylatában című OTKA-NKTH pályázat keretében végzett kutatásokat, megtörténik az eredmények végső értékelése. Folytatják a bakteriális tevékenység és mangánércesedés kapcsolatának további vizsgálatát mangániszap és a karbonátos érc mintákon, részletes kémiai sztratigráfiai, ásványtani és szöveti vizsgálatokat végeznek a karbonátos mangánércen és folytatják az úrkúti Mn-karbonát konkréciók, halmaradványokat tartalmazó konkréciók ásványtani, geokémiai, stabilizotóp és katódlumineszcens vizsgálatát. A kőolajok geokémiai tulajdonságainak vizsgálata témakörben a különféle érettségű kőolajok hőstabilitását jellemzik termodeszorpciós, pirolízis és vizes pirolízis kísérletekkel. Folytatják az olajok deutérium és szénizotóp típusgörbéinek meghatározására irányuló kutatásaikat is. Megkezdik a kőolajok nyílt láncú reguláris izoprenoid alkánjainak (pl. prisztán/fitán) vizsgálatát is. A földtani környezet geokémiai állapotának és változásainak vizsgálata A hazai radioaktív-hulladék lerakók kutatásához kapcsolódóan további ásványtani és környezetgeokémiai vizsgálatok elvégzését tervezik igazodva a kutatást koordináló intézetek igényeihez. Nehézfémek geokémiai ciklusa. Folytatják a talaj-nehézfém kölcsönhatás vizsgálatát szorpicós kísérletekkel, továbbra is a szervetlen talajalkotók hatásának vizsgálatára koncentrálva. Vizsgálják az agyagásványok talajbeli pedogén átalakulásának hatását a talaj nehézfém megkötő képességére, továbbá a talaj vasásványainak szerepét a nehézfémek megkötődésében. Az előző témához szorosan kapcsolódva folytatták a talajokban található vaskiválások ásványtani-geokémiai vizsgálatát. Vizsgálják a vaskiválások makroszkópos és mikroszkópos bélyegei, ásványtani jellemzői és a nyomelem-tartalmuk közti összefüggést. Vizsgálják ezen képződmények nehézfém-akkumuláló szerepét, valamint a vas és a mangán eloszlását a vaskiválásokban. Vizsgálják a különböző talajtípusokban található vasfázisok ásványtani tulajdonságait különböző közvetlen szerkezetvizsgáló és közvetett kioldásos módszerek kombinálásával. OTKA kutatás keretében tovább vizsgálják a hazai városok ülepedő és szállóporának geokémiai jellegzetességeit. Vizsgálják a különböző módon gyűjtött porok szemcsemérete, ásványtani jellege és kémiai összetétele közti különbségeket. A porok ezen jellegzetességeit összevetik mágneses tulajdonságaikkal. Kiemelt figyelmet fordítanak a nehézfémeket tartalmazó ásványfázisok megismerésére és jellemzésére. Talajgeokémia. Folytatják a talaj szerves anyagának C és H stabilizotópos vizsgálatát, továbbá paleotalajok karbonátfázisainak tanulmányozását. Bevezetik és fejlesztik a termikus elemzéssel történő ásványtani, agyagásványtani és talajtani vizsgálati módszereket az intézetben. Paleoklimatológiai kutatások. Tovább vizsgálják a Budai-hegységi és a gerecsei édesvízi mészkövek szedimentológiai és stabilizotópos jellegeit, kiterjesztve vizsgálataikat a szlovákiai előfordulásokra is. Feldolgozzák a törökországi Denizli medence, valamint az egerszalóki előfordulás termálvizeinek és édesvízi mészköveinek részletes szedimentológiai és geokémiai vizsgálatával nyert adatokat. Nemzetközi együttműködésben folytatják az észtországi tavi tufaüledékek paleoklimatológiai célú stabilizotóp-geokémiai vizsgálatát. Folytatják a faminták geokémiai elemzését faévgyűrűkből származó, éves felbontással korolt 17

19 elemösszetételek idősorai alapján a környezet múltbéli geokémiai állapotának vizsgálata céljából. Megkezdik az otolitok (halak hallószervében növekvő karbonát szemcsék: fülkő, hallókő) nyomelem geokémiai vizsgálatát recens és fosszilis példányokon. A vizsgálat célja az otolitok éves növekményeire, valamint azok nyomelem-eloszlására vonatkozó változékonyság állományon belüli összehasonlítása. Tovább vizsgálják a recens és régészeti ásatásból származó kagylóhéjak stabilizotópos összetételét. Feldolgozzák az elmúlt kb év során képződött (késő-holocén) Kiskőháti-zsombolyból származó cseppkőminta geokémiai eredményeit Vizsgálják a BAR II., korábbi klíma-optimum során képződött minta vízzárványainak hidrogén-, és lehetőség szerint oxigénizotópos összetételét. Vízgeokémia. Folytatják a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által támogatott Using Environmental Isotopes for Evaluation of Streamwater/Groundwater Interactions in Selected Aquifers in the Danube Basin c. projekthez kapcsolódó feladataikat. Vizsgálják a Duna vizének és egyes parti szűrésű termelő kutaknak idősoros stabil hidrogén- és oxigénizotópos, tríciumos, vízkémiai, valamint egyes fizikai paramétereit. Oxigén- és hidrogénizotóp-arányok változásának segítségével nyomon követik az elérési idő, a diszperzió és a Duna-víz/háttérvíz részarány változását. Ennek segítségével a külső körülményekhez igazodó jobb, pontosabb szivárgási modellt terveznek megalkotni. Folytatják a termálvizek szerves anyagainak geokémiai vizsgálatát is. Archeometria. A évi kutatás szerves folytatása az előző évinek, újabb régészeti és műemléki feltárások leletire alkalmazva. Kiemelt figyelmet fordítanak a kerámiák és mázak anyagának és készítési technikájának kutatására (elsősorban a habán kerámiák alaptestének és mázának archeometriai kutatása múzeumi és régészeti anyagok vizsgálata alapján). Elvégzik márvány műtárgyak proveniencia és eredetiség kutatását az ESR analitika további pontosításával. Az épített környezet mállási folyamatainak feltárása keretében kutatják a természetes és mesterséges építőanyagok eredetét, az építőanyagok degradációját, a szilárdítási és konzerválási eljárások tartósságát, különös tekintettel a kőrokon konzerválószerek hatásmechanizmusára mészkő, tufa és habarcs anyagok esetében. Elvégzik egyes régészeti üveg- és fémtárgyak nyersanyag-eredet és technológiai szempontú feldolgozását. Megkezdik a magyarországi törökkori és egyéb középkori habarcsok komplex feldolgozását. 18

NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK

NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK Fekete-tenger Vörös-tenger Nem konszolidált üledékek Az elsődleges kőzetek a felszínen mállásnak indulnak. Nem konszolidált üledékek: a mállási folyamatok és a kőzettéválás közötti

Részletesebben

Készítette: GOMBÁS MÁRTA KÖRNYEZETTAN ALAPSZAKOS HALLGATÓ

Készítette: GOMBÁS MÁRTA KÖRNYEZETTAN ALAPSZAKOS HALLGATÓ Készítette: GOMBÁS MÁRTA KÖRNYEZETTAN ALAPSZAKOS HALLGATÓ A dolgozat felépítése *Bevezetés *A mélyföldtani viszonyok vázlatos ismertetése *Süllyedés történet *Hő történet *Szervesanyag érés- történet *Diszkusszió

Részletesebben

Metamorf kőzettan. Magmás (olvadék, kristályosodás, T, p) szerpentinit. zeolit Üledékes (törmelék oldatok kicsapódása; szerves eredetű, T, p)

Metamorf kőzettan. Magmás (olvadék, kristályosodás, T, p) szerpentinit. zeolit Üledékes (törmelék oldatok kicsapódása; szerves eredetű, T, p) Metamorf kőzettan Metamorfózis (átalakulás, átkristályosodás): ha a kőzetek keletkezési körülményeiktől eltérő nyomású és/vagy hőmérsékletű környezetbe kerülve szilárd fázisban átkristályosodnak és/vagy

Részletesebben

Természetes nyomjelzők alkalmazása vízföldtani modellekben a Szentendreisziget

Természetes nyomjelzők alkalmazása vízföldtani modellekben a Szentendreisziget Természetes nyomjelzők alkalmazása vízföldtani modellekben a Szentendreisziget példáján Kármán Krisztina I. éves Ph.D hallgató Környezeti földtudomány program Témavezetők: Szabó Csaba, Ph.D Fórizs István,

Részletesebben

TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek

TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek A talajszennyezés csökkenése/csökkentése bekövetkezhet Természetes úton Mesterséges úton (kármentesítés,

Részletesebben

Trícium ( 3 H) A trícium ( 3 H) a hidrogén hármas tömegszámú izotópja, egy protonból és két neutronból áll.

Trícium ( 3 H) A trícium ( 3 H) a hidrogén hármas tömegszámú izotópja, egy protonból és két neutronból áll. Trícium ( 3 H) A trícium ( 3 H) a hidrogén hármas tömegszámú izotópja, egy protonból és két neutronból áll. Bomláskor lágy - sugárzással stabil héliummá alakul át: 3 1 H 3 He 2 A trícium koncentrációját

Részletesebben

B e s z á m o l ó. az MTA Geokémiai Kutatóintézet 2011. évi tudományos tevékenységéről

B e s z á m o l ó. az MTA Geokémiai Kutatóintézet 2011. évi tudományos tevékenységéről B e s z á m o l ó az MTA Geokémiai Kutatóintézet 2011. évi tudományos tevékenységéről MTA GEOKÉMIAI KUTATÓINTÉZET 1112 Budapest, Budaörsi út 45. Tel./Fax: +36-1-319-3137 E-mail: demeny@geochem.hu Web:

Részletesebben

A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek

A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek A Föld szerkezete: réteges felépítés... Litoszféra: kéreg + felső köpeny legfelső része Kéreg: elemi, ásványos és kőzettani összetétel A Föld különböző elemekből

Részletesebben

Izotóphidrológiai módszerek alkalmazása a Kútfő projektben

Izotóphidrológiai módszerek alkalmazása a Kútfő projektben Izotóphidrológiai módszerek alkalmazása a Kútfő projektben Deák József 1, Szűcs Péter 2, Lénárt László 2, Székely Ferenc 3, Kompár László 2, Palcsu László 4, Fejes Zoltán 2 1 GWIS Kft., 8200. Veszprém,

Részletesebben

P és/vagy T változás (emelkedés vagy csökkenés) mellett a:

P és/vagy T változás (emelkedés vagy csökkenés) mellett a: Metamorf kőzettan Metamorfózis (átalakulás, átkristályosodás): ha a kőzetek keletkezési körülményeiktől eltérő nyomású és/vagy hőmérsékletű környezetbe kerülve szilárd fázisban átkristályosodnak. P és/vagy

Részletesebben

A vulkáni kitöréseket megelőző mélybeli magmás folyamatok

A vulkáni kitöréseket megelőző mélybeli magmás folyamatok A vulkáni kitöréseket megelőző mélybeli magmás folyamatok Jankovics M. Éva MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport SZTE ÁGK Vulcano Kutatócsoport Szeged, 2014.10.09. ábrák, adatok forrása: tudományos publikációk

Részletesebben

Köpenyfluidzárványok kutatása mikro- és nanométeres léptékben

Köpenyfluidzárványok kutatása mikro- és nanométeres léptékben Köpenyfluidzárványok kutatása mikro- és nanométeres léptékben a nagyfelbontású Raman spektroszkóp és a fókuszált ionsugaras technika (FIB-SEM) alkalmazásának előnyei BERKESI Márta 1, SZABÓ Csaba 1, GUZMICS

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI CSAPADÉK STABILIZOTÓP-

A MAGYARORSZÁGI CSAPADÉK STABILIZOTÓP- A MAGYARORSZÁGI CSAPADÉK STABILIZOTÓP- ÖSSZETÉTELE ÉS EREDETE Czuppon György, Bottyán Emese, Haszpra László, Weidinger Tamás, Kármán Krisztina MTA CSFK Földtani és Geokémiai Intézet czuppon@geochem.hu

Részletesebben

Klíma és társadalom kapcsolata a Kárpát-medencében az elmúlt 5000 évben Demény Attila 1, Bondár Mária 2, Sümegi Pál 3

Klíma és társadalom kapcsolata a Kárpát-medencében az elmúlt 5000 évben Demény Attila 1, Bondár Mária 2, Sümegi Pál 3 Klíma és társadalom kapcsolata a Kárpát-medencében az elmúlt 5000 évben Demény Attila 1, Bondár Mária 2, Sümegi Pál 3 valamint Cserny Tibor 4, Fábián Szilvia 2, Fórizs István 1, Schöll- Barna Gabriella

Részletesebben

B e s z á m o l ó. az MTA Geokémiai Kutatóintézet 2009. évi tudományos tevékenységéről

B e s z á m o l ó. az MTA Geokémiai Kutatóintézet 2009. évi tudományos tevékenységéről B e s z á m o l ó az MTA Geokémiai Kutatóintézet 2009. évi tudományos tevékenységéről MTA GEOKÉMIAI KUTATÓINTÉZET 1112 Budapest, Budaörsi út 45. Tel./Fax: +3613193137 Email: demeny@geochem.hu Web: www.geochem.hu

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének jelentése évi kutatási tevékenységéről

A Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének jelentése évi kutatási tevékenységéről A Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének jelentése 2012. évi kutatási tevékenységéről Készítette: Koltai Gabriella 3. éves doktoranduszhallgató Szeged 2013. Paleoklimatológiai

Részletesebben

Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton

Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről, 2014. április 2-3, Siófok Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton Erőss Anita,

Részletesebben

KLÓR. A Cl geokémiailag: erősen illó, oldható mobilis.

KLÓR. A Cl geokémiailag: erősen illó, oldható mobilis. KLÓR A Cl geokémiailag: erősen illó, oldható mobilis. A geofázisok egyik uralkodó anionja. A természetben a klór közel 100%-át a 35 Cl (75.77%) és 37 Cl (24.23%) stabil izotóp alkotja. A kozmogén radioaktív

Részletesebben

MTA Energiatudományi Kutatóközpont

MTA Energiatudományi Kutatóközpont MTA Energiatudományi Kutatóközpont A szén-dioxid biztonságos felszín alatti tárolását befolyásoló rövid és hosszú távú ásványtani-geokémiai átalakulások vizsgálata és a felszínre kerülés monitorozása Breitner

Részletesebben

Stabilizotóp-geokémia II. Dr. Fórizs István MTA Geokémiai Kutatóintézet forizs@geokemia.hu

Stabilizotóp-geokémia II. Dr. Fórizs István MTA Geokémiai Kutatóintézet forizs@geokemia.hu Stabilizotóp-geokémia II Dr. Fórizs István MTA Geokémiai Kutatóintézet forizs@geokemia.hu MÉÉSI MÓDSZEEK, HIBÁJUK Stabilizotópok: mérés tömegspektrométerrel Hidrogén: mérés H 2 gázon vízbıl: (1) H 2 O

Részletesebben

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02.

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánástól kapott adatok a 114-es kútról Általános információk Geotermikus adatok Gázösszetétel Hiányzó adatok: Hő

Részletesebben

7 ~ idegen nyelven: 9

7 ~ idegen nyelven: 9 Fekete: kitöltése mindenki számára kötelező Piros: kitöltése a társadalomtudomány számára kötelező, másoknak opcionális Kék: kitöltése a matematika és természettudományok, valamint az élettudományok számára

Részletesebben

Fluidum-kőzet kölcsönhatás: megváltozik a kőzet és a fluidum összetétele és új egyensúlyi ásványparagenezis jön létre Székyné Fux V k álimetaszo

Fluidum-kőzet kölcsönhatás: megváltozik a kőzet és a fluidum összetétele és új egyensúlyi ásványparagenezis jön létre Székyné Fux V k álimetaszo Hidrotermális képződmények genetikai célú vizsgálata Bevezetés a fluidum-kőzet kölcsönhatás, és a hidrotermális ásványképződési környezet termodinamikai modellezésébe Dr Molnár Ferenc ELTE TTK Ásványtani

Részletesebben

10. előadás Kőzettani bevezetés

10. előadás Kőzettani bevezetés 10. előadás Kőzettani bevezetés Mi a kőzet? Döntően nagy földtani folyamatok során képződik. Elsősorban ásványok keveréke. Kőzetalkotó ásványok építik fel. A kőzetalkotó komponensek azonban nemcsak ásványok,

Részletesebben

TP-01 típusú Termo-Press háztartási műanyag palack zsugorító berendezés üzemeltetés közbeni légszennyező anyag kibocsátásának vizsgálata

TP-01 típusú Termo-Press háztartási műanyag palack zsugorító berendezés üzemeltetés közbeni légszennyező anyag kibocsátásának vizsgálata Veszprém, Gátfő u. 19. Tel./fax: 88/408-920 Rádiótel.: 20/9-885-904 Email: gyulaigy1@chello.hu TP-01 típusú Termo-Press háztartási műanyag palack zsugorító berendezés üzemeltetés közbeni légszennyező anyag

Részletesebben

Metaszomatózis folyamatának nyomon követése felsőköpeny zárványokban, Persány-hegység

Metaszomatózis folyamatának nyomon követése felsőköpeny zárványokban, Persány-hegység . BUDAPESTINENSIS DE EÖTVÖS NOM. * Metaszomatózis folyamatának nyomon követése felsőköpeny zárványokban, Persány-hegység Szabó Ábel Geológus M.Sc. I. évfolyam Témavezetők: Szabó Csaba, Ph.D. (ELTE TTK,

Részletesebben

Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetés során (Esettanulmány Cultrone et al alapján)

Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetés során (Esettanulmány Cultrone et al alapján) Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetés során (Esettanulmány Cultrone et al. 2001 alapján) Kő-, kerámia- és fémek archeometriája Kürthy Dóra 2014. 12. 12. 1 Miért fontos? ősi kerámiák

Részletesebben

Hosszú távú ipari szennyezés vizsgálata Ajkán padlás por minták segítségével

Hosszú távú ipari szennyezés vizsgálata Ajkán padlás por minták segítségével Hosszú távú ipari szennyezés vizsgálata Ajkán padlás por minták segítségével Völgyesi Péter 1 *, Jordán Győző 2 & Szabó Csaba 1 *petervolgyesi11@gmail.com, http://lrg.elte.hu 1 Litoszféra Fluidum Kutató

Részletesebben

A rózsadombi megcsapolódási terület vizeinek komplex idősoros vizsgálata

A rózsadombi megcsapolódási terület vizeinek komplex idősoros vizsgálata XXII. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok, 2015. április 8-9. A rózsadombi megcsapolódási terület vizeinek komplex idősoros vizsgálata Bodor Petra 1, Erőss Anita 1, Mádlné Szőnyi Judit 1, Kovács

Részletesebben

Az ásványvíz fogalmának átalakulása és hidrogeológiai felülvizsgálata Magyarországon

Az ásványvíz fogalmának átalakulása és hidrogeológiai felülvizsgálata Magyarországon Az ásványvíz fogalmának átalakulása és hidrogeológiai felülvizsgálata Magyarországon 1/12 Készítette: VARGA ATTILA ELTE-TTK. KÖRNYEZETTAN BSC Témavezető: MÁDLNÉ DR. SZŐNYI JUDIT EGYETEMI DOCENS ELŐADÁS

Részletesebben

Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz?

Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz? Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz? MISKOLCI EGYETEM KÚTFŐ PROJEKT KÖZREMŰKÖDŐK: DR. TÓTH ANIKÓ NÓRA PROF. DR. SZŰCS PÉTER FAIL BOGLÁRKA BARABÁS ENIKŐ FEJES ZOLTÁN Bevezetés Kútfő projekt: 1.

Részletesebben

A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI

A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI HALLGATÓI SZEMINÁRIUM MAGYARY ZOLTÁN POSZTDOKTORI ÖSZTÖNDÍJ A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN KERETÉBEN DR. KULCSÁR BALÁZS PH.D. ADJUNKTUS DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR MŰSZAKI ALAPTÁRGYI

Részletesebben

VÍZTISZTÍTÁS, ÜZEMELTETÉS

VÍZTISZTÍTÁS, ÜZEMELTETÉS VÍZTISZTÍTÁS, ÜZEMELTETÉS Területi vízgazdálkodás, Szabályozások, Vízbázisok és szennyezőanyagok SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar KLING ZOLTÁN Gödöllő, 2012.02.08. 2011/2012. tanév 2. félév

Részletesebben

Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten

Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai modell Modellezés szükségessége Módszer kiválasztása A modellezendő terület behatárolása,rácsfelosztás

Részletesebben

Hévíz és környékének megemelkedett természetes radioaktivitás vizsgálata

Hévíz és környékének megemelkedett természetes radioaktivitás vizsgálata Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézet Atomfizikai Tanszék Hévíz és környékének megemelkedett természetes radioaktivitás vizsgálata Szakdolgozat Készítette: Kaczor Lívia földrajz

Részletesebben

Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T

Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T 1. Általános kémia Atomok és a belőlük származtatható ionok Molekulák és összetett ionok Halmazok A kémiai reakciók A kémiai reakciók jelölése Termokémia Reakciókinetika Kémiai egyensúly Reakciótípusok

Részletesebben

Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév

Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán MTA Természettudományi Kutatóközpont

Részletesebben

SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL

SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL Kander Dávid Környezettudomány MSc Témavezető: Dr. Barkács Katalin Konzulens: Gombos Erzsébet Tartalom Ferrát tulajdonságainak bemutatása Ferrát optimális

Részletesebben

A Budai-hegységi tórium kutatás szakirodalmú áttekintése

A Budai-hegységi tórium kutatás szakirodalmú áttekintése A Budai-hegységi tórium kutatás szakirodalmú áttekintése Készítette: Grosch Mariann Barbara Környezettan B.Sc. III. Témavezető: Szabó Csaba, Ph.D. Litoszféra Fluidum Kutató Laboratórium, Kőzettani és Geokémiai

Részletesebben

Földtani alapismeretek III.

Földtani alapismeretek III. Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások

Részletesebben

Az Alföld rétegvíz áramlási rendszerének izotóphidrológiai vizsgálata. Deák József GWIS Kft Albert Kornél Micro Map BT

Az Alföld rétegvíz áramlási rendszerének izotóphidrológiai vizsgálata. Deák József GWIS Kft Albert Kornél Micro Map BT Az Alföld rétegvíz áramlási rendszerének izotóphidrológiai vizsgálata Deák József GWIS Kft Albert Kornél Micro Map BT Koncepcionális modellek az alföldi rétegvíz áramlási rendszerek működésére gravitációs

Részletesebben

Szén-dioxid felszín alatti elhelyezése szempontj{ból döntő geokémiai folyamatok tanulm{nyoz{sa

Szén-dioxid felszín alatti elhelyezése szempontj{ból döntő geokémiai folyamatok tanulm{nyoz{sa Szén-dioxid felszín alatti elhelyezése szempontj{ból döntő geokémiai folyamatok tanulm{nyoz{sa Berta M{rton és Kir{ly Csilla Környezettudom{ny M.Sc. I. évf. Környezettan B.Sc. IV. évf. Témavezető: Szabó

Részletesebben

Találkozz a Tudóssal! A geológus egy napja. A hard rock-tól a környezetgeokémiáig

Találkozz a Tudóssal! A geológus egy napja. A hard rock-tól a környezetgeokémiáig Találkozz a Tudóssal! A geológus egy napja. A hard rock-tól a környezetgeokémiáig www.meetthescientist.hu 1 26 ? ÚTKERESÉS?? Merre menjek? bankár fröccsöntő?? politikus? bogarász?? jogász? tudományos kutató

Részletesebben

Hévforrás-nyomok a Pilis-Budai-hegység triász időszaki dolomitjaiban

Hévforrás-nyomok a Pilis-Budai-hegység triász időszaki dolomitjaiban K ö z l e m é n y e k Hévforrás-nyomok a Pilis-Budai-hegység triász időszaki dolomitjaiban DR. VITÁLIS GYÖRGY A miocén-kori vulkánosság utóhatásait követően, de főleg a negyedidőszakban a Kápát-medence

Részletesebben

KÉSŐ AVAR ÜVEGGYÖNGYÖK ÖSSZETÉTEL- VIZSGÁLATA

KÉSŐ AVAR ÜVEGGYÖNGYÖK ÖSSZETÉTEL- VIZSGÁLATA . BUDAPESTINENSIS DE EÖTVÖS NOM. * KÉSŐ AVAR ÜVEGGYÖNGYÖK ÖSSZETÉTEL- VIZSGÁLATA különös tekintettel a mállási jelenségek kimutatására Készítette: Király Csilla: Környezettudomány MSc. I. évf. Mácsai Cecília:

Részletesebben

Az Atommagkutató Intézet K-Ar laboratóriuma és tevékenysége. Balogh Kadosa

Az Atommagkutató Intézet K-Ar laboratóriuma és tevékenysége. Balogh Kadosa Az Atommagkutató Intézet K-Ar laboratóriuma és tevékenysége Balogh Kadosa TARTALOM A K-Ar módszer Mire használható? Laboratóriumunk tevékenysége. Helyünk a világban. Műszeres eredmények. Módszertani eredmények.

Részletesebben

KÉSŐGLACIÁLIS ÉS HOLOCÉN OXIGÉNIZOTÓP-ALAPÚ KLÍMAREKONSTRUKCIÓ HIBAHATÁR-BECSLÉSE A DÉLI- KÁRPÁTOKBAN TAVI ÜLEDÉKEK ELEMZÉSE ALAPJÁN

KÉSŐGLACIÁLIS ÉS HOLOCÉN OXIGÉNIZOTÓP-ALAPÚ KLÍMAREKONSTRUKCIÓ HIBAHATÁR-BECSLÉSE A DÉLI- KÁRPÁTOKBAN TAVI ÜLEDÉKEK ELEMZÉSE ALAPJÁN KÉSŐGLACIÁLIS ÉS HOLOCÉN OXIGÉNIZOTÓP-ALAPÚ KLÍMAREKONSTRUKCIÓ HIBAHATÁR-BECSLÉSE A DÉLI- KÁRPÁTOKBAN TAVI ÜLEDÉKEK ELEMZÉSE ALAPJÁN Témavezető: dr. Magyari Enikő MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport

Részletesebben

VÍZFOLYÁSOK FITOPLANKTON ADATOK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSE A VÍZ KERETIRÁNYELV FELTÉTELEINEK MEGFELELŐEN

VÍZFOLYÁSOK FITOPLANKTON ADATOK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSE A VÍZ KERETIRÁNYELV FELTÉTELEINEK MEGFELELŐEN VÍZFOLYÁSOK FITOPLANKTON ADATOK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSE A VÍZ KERETIRÁNYELV FELTÉTELEINEK MEGFELELŐEN Készítette: Keszthelyi Claudia Györgyi Környezettan BSc Témavezető: Prof. Dr. Padisák Judit Pannon

Részletesebben

Ólom viselkedése montmorillonitos talajban nedvesítési-szárítási ciklusok hatására

Ólom viselkedése montmorillonitos talajban nedvesítési-szárítási ciklusok hatására Ólom viselkedése montmorillonitos talajban nedvesítési-szárítási ciklusok hatására Készítette: Meskó Zoltán Környezettudomány szak Témavezető: Dr. Ditrói-Puskás Zuárd Egyetemi docens, ELTE kőzettani és

Részletesebben

Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetése során (Esettanulmány Cultrone et al alapján)

Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetése során (Esettanulmány Cultrone et al alapján) Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetése során (Esettanulmány Cultrone et al. 2001 alapján) Kő-, kerámia- és fémek archeometriája Kürthy Dóra 2015. 12. 11. 1 Kerámia geológus szemmel

Részletesebben

Sósvíz behatolás és megoldási lehetőségeinek szimulációja egy szíriai példán

Sósvíz behatolás és megoldási lehetőségeinek szimulációja egy szíriai példán Sósvíz behatolás és megoldási lehetőségeinek szimulációja egy szíriai példán Allow Khomine 1, Szanyi János 2, Kovács Balázs 1,2 1-Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék 2-Miskolci

Részletesebben

Előadás címe: A vörösiszappal szennyezett felszíni vizek kárenyhítése. Mihelyt tudjátok, hogy mi a kérdés érteni fogjátok a választ is Douglas Adams

Előadás címe: A vörösiszappal szennyezett felszíni vizek kárenyhítése. Mihelyt tudjátok, hogy mi a kérdés érteni fogjátok a választ is Douglas Adams Előadás címe: A vörösiszappal szennyezett felszíni vizek kárenyhítése Bálint Mária Bálint Analitika Kft Mihelyt tudjátok, hogy mi a kérdés érteni fogjátok a választ is Douglas Adams Kármentesítés aktuális

Részletesebben

A BUDAPESTI TERMÁLVIZEK URÁN-, RÁDIUM-, ÉS RADONTARTALMÁNAK IDŐFÜGGÉSE

A BUDAPESTI TERMÁLVIZEK URÁN-, RÁDIUM-, ÉS RADONTARTALMÁNAK IDŐFÜGGÉSE A BUDAPESTI TERMÁLVIZEK URÁN-, RÁDIUM-, ÉS RADONTARTALMÁNAK IDŐFÜGGÉSE Magyar Zsuzsanna Környezettudomány Msc Diplomamunka védés Témavezető: Horváth Ákos CÉLKITŰZÉS Radon-, rádium és urán koncentrációjának

Részletesebben

10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula)

10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) 10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) A földtani térképek a tematikus térképek családjába tartoznak. Feladatuk, hogy a méretarányuk által meghatározott felbontásnak megfelelő pontossággal és

Részletesebben

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők

Részletesebben

ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN

ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN A Föld atmoszférája kolloid rendszerként fogható fel, melyben szilárd és folyékony részecskék vannak gázfázisú komponensben. Az aeroszolok kolloidális

Részletesebben

Ércteleptan IV. 4/20/2012. Intermedier és savanyú intrúziók ásványi nyersanyagai. Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Geológia Szak, 3.

Ércteleptan IV. 4/20/2012. Intermedier és savanyú intrúziók ásványi nyersanyagai. Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Geológia Szak, 3. 4/0/01 Ércteleptan IV. Dr. MÁRTON ISTVÁN Istvan.Marton@stockwork.ro Intermedier és savanyú intrúziók ásványi nyersanyagai Fanerites szövettel rendelkező intrúziók: Pegmatitok Greizen telepek (pneumatolitok)

Részletesebben

AZ MTA ENERGIATUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT FŐBB MUTATÓI ÉS PÉNZÜGYI ADATAI 2012-BEN

AZ MTA ENERGIATUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT FŐBB MUTATÓI ÉS PÉNZÜGYI ADATAI 2012-BEN AZ MTA ENERGIATUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT FŐBB MUTATÓI ÉS PÉNZÜGYI ADATAI 2012-BEN 93 MTA Energiatudományi Kutatóközpont Főbb mutatók 2012-ben Átlaglétszám 1 : 261 Ebből kutató 2 : 89 PhD, kandidátus: 61 MTA

Részletesebben

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék

Részletesebben

REGIONÁLIS KLÍMAMODELLEZÉS AZ OMSZ-NÁL. Magyar Tudományos Akadémia szeptember 15. 1

REGIONÁLIS KLÍMAMODELLEZÉS AZ OMSZ-NÁL. Magyar Tudományos Akadémia szeptember 15. 1 Regionális klímamodellezés az Országos Meteorológiai Szolgálatnál HORÁNYI ANDRÁS (horanyi.a@met.hu) Csima Gabriella, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Numerikus Modellező

Részletesebben

Környezet nehézfém-szennyezésének mérése és terjedésének nyomon követése

Környezet nehézfém-szennyezésének mérése és terjedésének nyomon követése Környezet nehézfém-szennyezésének mérése és terjedésének nyomon követése Krisztán Csaba Témavezető: Csorba Ottó 2012 Vázlat A terület bemutatása Célkitűzés A szennyeződés jellemzése Mintavételezés Módszerek

Részletesebben

Tanítási tervezet Fehér András Tamás Vulkáni kőzetek Tantervi követelmények A tanítási óra oktatási célja: A tanítási óra nevelési célja:

Tanítási tervezet Fehér András Tamás Vulkáni kőzetek Tantervi követelmények A tanítási óra oktatási célja: A tanítási óra nevelési célja: Tanítási tervezet Óra időpontja: 2017.10.17. - 9:00 Évfolyam/osztály: 9/A Tanít: Fehér András Tamás Témakör: A Föld, mint kőzetbolygó Tanítási egység címe: Vulkáni kőzetek Óra típusa: Új ismereteket szerző

Részletesebben

Polimorfia Egy bizonyos szilárd anyag a külső körülmények függvényében különböző belső szerkezettel rendelkezhet. A grafit kristályrácsa A gyémánt kri

Polimorfia Egy bizonyos szilárd anyag a külső körülmények függvényében különböző belső szerkezettel rendelkezhet. A grafit kristályrácsa A gyémánt kri Ásványtani alapismeretek 3. előadás Polimorfia Egy bizonyos szilárd anyag a külső körülmények függvényében különböző belső szerkezettel rendelkezhet. A grafit kristályrácsa A gyémánt kristályrácsa Polimorf

Részletesebben

Makroelem-eloszlás vizsgálata vizes élőhely ökotópjaiban

Makroelem-eloszlás vizsgálata vizes élőhely ökotópjaiban Makroelem-eloszlás vizsgálata vizes élőhely ökotópjaiban Horváth-Szabó Kata Környezettudományi Doktori Iskola II. évfolyam Témavezető: Szalai Zoltán Téma Réti talaj vizsgálata Feltételezés: a talaj biotikus

Részletesebben

A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor

A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor A ferrát-technológia klórozással szembeni előnyei a kommunális szennyvizek utókezelésekor Gombos Erzsébet PhD hallgató ELTE TTK Környezettudományi Kooperációs Kutató Központ Környezettudományi Doktori

Részletesebben

A kémiatanári zárószigorlat tételsora

A kémiatanári zárószigorlat tételsora 1. A. tétel A kémiatanári zárószigorlat tételsora Kémiai alapfogalmak: Atom- és molekulatömeg, anyagmennyiség, elemek és vegyületek elnevezése, jelölése. Kémiai egyenlet, sztöchiometria. A víz jelentősége

Részletesebben

Készítette: Kurcz Regina

Készítette: Kurcz Regina Készítette: Kurcz Regina ELTE TTK, Környezettudomány MSc Témavezetők: Dr. Horváth Ákos, ELTE TTK Atomfizikai Tanszék Dr. Erőss Anita, ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék 2014, Budapest Magyarország

Részletesebben

A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN

A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN 44. Meteorológiai Tudományos Napok Budapest, 2018. november 22 23. A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN Kis Anna 1,2, Pongrácz

Részletesebben

Vízkémiai vizsgálatok a Baradlabarlangban

Vízkémiai vizsgálatok a Baradlabarlangban Vízkémiai vizsgálatok a Baradlabarlangban Borbás Edit Kovács József Vid Gábor Fehér Katalin 2011.04.5-6. Siófok Vázlat Bevezetés Elhelyezkedés Geológia és hidrogeológia Kutatástörténet Célkitűzés Vízmintavétel

Részletesebben

A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése

A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése Boda Erika III. éves doktorandusz Konzulensek: Dr. Szabó Csaba Dr. Török Kálmán Dr. Zilahi-Sebess

Részletesebben

XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS Szombathely július 1-3. FELSZÍN ALATTI VIZEK SZENNYEZÉSI CSÓVÁIRÓL. Zöldi Irma OVF

XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS Szombathely július 1-3. FELSZÍN ALATTI VIZEK SZENNYEZÉSI CSÓVÁIRÓL. Zöldi Irma OVF XXXIII. Szombathely 2015. július 1-3. FELSZÍN ALATTI VIZEK SZENNYEZÉSI CSÓVÁIRÓL Zöldi Irma OVF JOGSZABÁLYI HÁTTÉR a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a földtani

Részletesebben

Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Bihor Megyei Tanács (Consiliul Judeţean Bihor)

Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Bihor Megyei Tanács (Consiliul Judeţean Bihor) HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Bihor Megyei Tanács (Consiliul Judeţean Bihor) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló

Részletesebben

Stabilizotóp-geokémia. Demény Attila MTA Geokémiai Kutatóintézet

Stabilizotóp-geokémia. Demény Attila MTA Geokémiai Kutatóintézet Stabilizotóp-geokémia Demény Attila MTA Geokémiai Kutatóintézet demeny@geochem.hu Izotóp: isos topos (görög) = azonos hely Hagyományos stabilizotóp-geokémia D/H, 13 C/ 12 C, 15 N/ 14 N, 18 O/ 16 O és 34

Részletesebben

A Lengyelországban bányászott lignitek alkalmazása újraégető tüzelőanyagként

A Lengyelországban bányászott lignitek alkalmazása újraégető tüzelőanyagként ENERGIATERMELÉS, -ÁTALAKÍTÁS, -SZÁLLÍTÁS ÉS -SZOLGÁLTATÁS 2.1 1.6 A Lengyelországban bányászott lignitek alkalmazása újraégető tüzelőanyagként Tárgyszavak: NO x -emisszió csökkentése; újraégetés; lignit;

Részletesebben

A szigetközi MODFLOW modellezés verifikálása, paraméter optimalizálás izotóp-adatokkal

A szigetközi MODFLOW modellezés verifikálása, paraméter optimalizálás izotóp-adatokkal A szigetközi MODFLOW modellezés verifikálása, paraméter optimalizálás izotóp-adatokkal Deák József Maginecz János Szalai József Dervaderits Borbála Földtani felépítés Áramlási viszonyok Vízföldtani kérdések

Részletesebben

Geofizika alapjai. Bevezetés. Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék

Geofizika alapjai. Bevezetés. Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék Geofizika alapjai Bevezetés Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék Geofizika helye a tudományok rendszerében Tudományterületek: absztrakt tudományok, természettudományok,

Részletesebben

NRHT konferencia. Hosszú távú biztonsági modellezés. koncepcionális és számítási vonatkozások. Baksay Attila és Dankó Gyula, szeptember 17.

NRHT konferencia. Hosszú távú biztonsági modellezés. koncepcionális és számítási vonatkozások. Baksay Attila és Dankó Gyula, szeptember 17. NRHT konferencia Hosszú távú biztonsági modellezés koncepcionális és számítási vonatkozások Baksay Attila és Dankó Gyula, 2013. szeptember 17. Tartalom Mi is az a biztonsági értékelés és mire is jó az?

Részletesebben

I. ANALITIKAI ADATOK MEGADÁSA, KONVERZIÓK

I. ANALITIKAI ADATOK MEGADÁSA, KONVERZIÓK I. ANALITIKAI ADATOK MEGADÁSA, KONVERZIÓK I.2. Konverziók Geokémiai vizsgálatok során gyakran kényszerülünk arra, hogy különböző kémiai koncentrációegységben megadott adatokat hasonlítsunk össze vagy alakítsuk

Részletesebben

Litoszféra fő-, mikro- és nyomelemgeokémiája

Litoszféra fő-, mikro- és nyomelemgeokémiája Litoszféra fő-, mikro- és nyomelemgeokémiája Elemek >1.0 tömeg%-ban főelemek (főleg litofil, refrakter és illó) 0.1-1.0 tömeg%-ban mikroelemek < 0.1 tömeg% nyomelemek A kontinentális kéreg főelemei, (Winter,

Részletesebben

Vízminőségi adatok értékelési módszerei. Bagyinszki György

Vízminőségi adatok értékelési módszerei. Bagyinszki György Vízminőségi adatok értékelési módszerei Bagyinszki György Mikor van rá szükség? Felszín alatti vizek jellemzése, állapotleírása Vízbázis állapotértékelés Tényfeltáró dokumentáció Monitoring jelentés Vízbázisok

Részletesebben

Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella. Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály, Klímamodellező Csoport

Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella. Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály, Klímamodellező Csoport Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály, Klímamodellező Csoport 2012. március 21. Klímaváltozás - miről fecseg a felszín és miről

Részletesebben

Ásványi nyersanyagtelepek képződése térben és időben: Metallogénia

Ásványi nyersanyagtelepek képződése térben és időben: Metallogénia Ásványi nyersanyagtelepek képződése térben és időben: Metallogénia Teleptan II. 1. témakör: Bevezetés, és az Archaikum metallogéniája Dr. Molnár Ferenc ELTE TTK Ásványtani Tanszék A kurzus tartalma 1.

Részletesebben

Természetes nyomjelzők alkalmazása vízföldtani modellekben a Szentendrei-sziget példáján

Természetes nyomjelzők alkalmazása vízföldtani modellekben a Szentendrei-sziget példáján Természetes nyomjelzők alkalmazása vízföldtani modellekben a Szentendrei-sziget példáján Kármán Krisztina II. évfolyam Témavezetők: Szabó Csaba Fórizs István L RG ANNO 1998 ELTE FACULTAS SCI. NAT. * UNIV.

Részletesebben

Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére

Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola II. éves hallgató Témavezető: dr. Záray Gyula Konzulens: dr. Barkács Katalin

Részletesebben

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek Vízminőség, vízvédelem Felszín alatti vizek A felszín alatti víz osztályozása (Juhász J. 1987) 1. A vizet tartó rétegek anyaga porózus kőzet (jól, kevéssé áteresztő, vízzáró) hasadékos kőzet (karsztos,

Részletesebben

Készítették: Márton Dávid és Rác Szabó Krisztián

Készítették: Márton Dávid és Rác Szabó Krisztián Készítették: Márton Dávid és Rác Szabó Krisztián A kőolaj (más néven ásványolaj) a Föld szilárd kérgében található természetes eredetű, élő szervezetek bomlásával, átalakulásával keletkezett ásványi termék.

Részletesebben

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk?

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? rövid összegzés a számok tükrében Madarász Tamás projektfelelős FAVA Konferencia, 2015. április 8-9. Siófok Tartalom KUTATÁS-FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁSA A FELSŐOKTATÁSBAN

Részletesebben

Jegyzet. Kémia, BMEVEAAAMM1 Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens.

Jegyzet. Kémia, BMEVEAAAMM1 Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens. Kémia, BMEVEAAAMM Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens Jegyzet dr. Horváth Viola, KÉMIA I. http://oktatas.ch.bme.hu/oktatas/konyvek/anal/

Részletesebben

A diffúz reflektancia spektroszkópia (DRS) módszerének alkalmazhatósága talajok ásványos fázisának rutinvizsgálatában

A diffúz reflektancia spektroszkópia (DRS) módszerének alkalmazhatósága talajok ásványos fázisának rutinvizsgálatában A diffúz reflektancia spektroszkópia (DRS) módszerének alkalmazhatósága talajok ásványos fázisának rutinvizsgálatában Készítette: Ringer Marianna Témavezető: Szalai Zoltán 2015.06.16. Bevezetés Kutatási

Részletesebben

4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008

Részletesebben

NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen

NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen Készítette: Battistig Nóra Környezettudomány mesterszakos hallgató A DOLGOZAT

Részletesebben

Radioanalitika természetes radioaktív izotópok segítségével

Radioanalitika természetes radioaktív izotópok segítségével Radioanalitika természetes radioaktív izotópok segítségével Geokronológia Ásványokból és kőzetekből végzett kormeghatározás: az az idő, ami az utolsó, szilárd fázisban történő kiválás, kikristályosodás,

Részletesebben

Kerozinnal szennyezett terület hidraulikai, vízminőségi és mikrobiológiai szempontú vizsgálata

Kerozinnal szennyezett terület hidraulikai, vízminőségi és mikrobiológiai szempontú vizsgálata Kerozinnal szennyezett terület hidraulikai, vízminőségi és mikrobiológiai szempontú vizsgálata Máthé Ágnes Réka Eötvös Loránd Tudományegyetem Környezettudomány MSc 2015 Témavezetők: Kovács József és Kőhler

Részletesebben

Törmelékkızetek. Törmelékes kızet. Legalább 50%-ban törmelékes alkotórészek. Szemcseméret alapján. kızettöredékek ásványtöredékek detritális mátrix

Törmelékkızetek. Törmelékes kızet. Legalább 50%-ban törmelékes alkotórészek. Szemcseméret alapján. kızettöredékek ásványtöredékek detritális mátrix Törmelékkızetek Törmelékes kızet Legalább 50%-ban törmelékes alkotórészek kızettöredékek ásványtöredékek detritális mátrix Szemcseméret alapján agyag kızetliszt homok durvatörmelék 1 Szemcseméreti skála

Részletesebben

Törmelékes kızet. Legalább 50%-ban törmelékes alkotórészek. Szemcseméret alapján. kızettöredékek ásványtöredékek detritális mátrix

Törmelékes kızet. Legalább 50%-ban törmelékes alkotórészek. Szemcseméret alapján. kızettöredékek ásványtöredékek detritális mátrix Törmelékkızetek Törmelékes kızet Legalább 50%-ban törmelékes alkotórészek kızettöredékek ásványtöredékek detritális mátrix Szemcseméret alapján agyag kızetliszt homok durvatörmelék Szemcseméreti skála

Részletesebben

Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, )

Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, ) Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, 2013.05.24) 1. Ez az értékelési módszer az RMI és SZFI egyesített szempontjaira épül és csak egy próbaidőszak után derül ki, hogy helyes-e.

Részletesebben

A TRANSENERGY projekt (Szlovénia, Ausztria, Magyarország és Szlovákia határokkal osztott geotermikus erőforrásai) kihívásai és feladatai

A TRANSENERGY projekt (Szlovénia, Ausztria, Magyarország és Szlovákia határokkal osztott geotermikus erőforrásai) kihívásai és feladatai A TRANSENERGY projekt (Szlovénia, Ausztria, Magyarország és Szlovákia határokkal osztott geotermikus erőforrásai) kihívásai és feladatai Nádor Annamária Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében -

Részletesebben

A felszín alatti vizek radontartalmának vizsgálata Békés és Pest megyékben

A felszín alatti vizek radontartalmának vizsgálata Békés és Pest megyékben BUDAPEST, 28. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kar A felszín alatti vizek radontartalmának vizsgálata Békés és Pest megyékben Készítette: ORBÁN ILDIKÓ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi

Részletesebben

Hidrogeológiai oktatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Hidrogeológiai oktatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen XVIII. Konferencia a felszín alatti vizekről, 2011. április 5-6.,Siófok Erdélyi Mihály Hidrogeológia Iskola Hidrogeológiai oktatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Zsemle Ferenc egyetemi tanársegéd Mádlné

Részletesebben

TELEPÜLÉSI CSAPADÉKVÍZGAZDÁLKODÁS: Érdekek, lehetőségek, akadályok

TELEPÜLÉSI CSAPADÉKVÍZGAZDÁLKODÁS: Érdekek, lehetőségek, akadályok TELEPÜLÉSI CSAPADÉKVÍZGAZDÁLKODÁS: Érdekek, lehetőségek, akadályok Dr. Buzás Kálmán BME, Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék A hazai csapadékvízgazdálkodás jelen gyakorlata, nehézségei és jövőbeli lehetőségei

Részletesebben