ÉRDI LAP Rémálom. Bemutatkozik a Vörösmarty Mihály Gimnázium. Igazságosabb közteher-viselést! Az érdi önkormányzat 2001-ben, a helyi

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉRDI LAP Rémálom. Bemutatkozik a Vörösmarty Mihály Gimnázium. Igazságosabb közteher-viselést! Az érdi önkormányzat 2001-ben, a helyi"

Átírás

1 Rémálom ANépszabadságban, A P O L G Á R I Ö S S Z E F O G Á S L A P J A Az érdi önkormányzat 2001-ben, a helyi adókról szóló törvény alapján vezette be az építményadót. Az országban tapasztalható általános gyakorlattól eltérõen Érden az értékalapú adózás érvényesült, míg a legtöbb településen az építmények és telkek négyzetméterben mért területe alapján számítják az adót. Már a bevezetést követõ években felvetõdött e rendszer felülvizsgálatának szükségessége, hogy hiszen a gyakorlat megmutatta a hibáit, és idõrõl-idõre visszatért az igény, hogy át kellene térni a négyzetméter alapú adózásra. Több érv szólt mellette, mint ellene, annak ellenére, hogy mindkét változatnak vannak elõnyei és hátrányai is. Az érték alapú adózás rendszerében több probléma látszott és látszik. Az elsõ, hogy nagyon magas volt az adót nem fizetõk aránya. Ennek oka magában a rendszerben keresendõ. Ezen 2007-tõl kezdõdõen némileg sikerült változtatni a szigorú ellenõrzéssel, amint az a mellékelt ábrán is látszik. A befizetett adó összege évrõl évre jelentõsen növekedett, annak ellenére, hogy az egyes adózók terhei nem növekedtek. Nyilvánvaló, hogy az ellenõrzési munka eredményes volt, annak ellenére, hogy még mindig vannak, akiket nem sikerült bevonni az egyenlõ teherviselés rendszerébe. Építményadó Érden Bemutatkozik a Vörösmarty Mihály Gimnázium Jövõre lesz 50 éves Érd hosszú ideig egyetlen gimnáziuma, az 1961-ben alapított Vörösmarty Mihály Gimnázium. Múltjáról, jelenérõl és jövõjérõl beszélgettünk Bakos Máriával, a gimnázium igazgatójával. Az idén több iskolát és intézményt részben felújíttatott az önkormányzat, és ezek között volt a VGM is. Milyen munkálatokat végeztek? A hõszigetelést és a külsõ nyílászárók cseréjét végezték el, ez tapasztalható is belül, hiszen szinte túl meleg van. A gimnázium épülete 1964-ben készült el, és sok minden még eredeti állapotában található a mai napig. A világítás legalább húsz tanteremben például a régi, 1964-ben felszerelt lámpatest, és ezek réges-rég megérettek már a cserére. Készült egy felmérés, hogy a éves korosztály hova jár iskolába gyerek közül alig 1200-an járnak érdi iskolákba. Nálunk 750-en, a Gárdonyiban 70-en és a Kós Károlyban 350-en tanulnak. Nagyon hiányzik egy divatos szakmákat tanító szakközépiskola, ahol például idegenforgalmi, közgazdasági képzés is lenne. Hozzánk mindig sokkal többen jelentkeznek, mint ahány tanulót fel tudunk venni. A nyolcosztályos gimnáziumba 3-3 és félszeres a túljelentkezés, mert sajnos csak egy ilyen osztályt tudunk indítani, mert nincs több helyünk. A négyosztályos képzésnél angol tagozat iránt nagyon nagy az érdeklõdés az angol nyelv elterjedése miatt. Megjegyzem ugyanakkor, hogy például Németországban egyre több helyen tanítanak kínai nyelvet, hiszen Kínáé a világ második legnagyobb és leggyorsabban növekvõ gazdasága. A másik gond, hogy az ingatlanok értékét az adózó vallotta be. Egyes számítások szerint az érdi ingatlanok kb. 30%-át minimál értéken jelentették be. Tehát ebben a rendszerben azok jártak rosszul, akik becsületesek voltak és becsületesen bevallották az értéket. Természetesen már önmagában szinte képtelenség egy ingatlan értékét meghatározni, hiszen az ingatlanpiac változásai - különösen az elmúlt években - alig voltak követhetõek. Ezen változtatni kell, ez nem járható út. A négyzetméter alapú adózás esetén nem vitatható, hogy egy épület 80 vagy 100 nm, az ingatlan területe objektíven mérhetõ adat. De van egy másik példa is, ami szemlélteti a helyzet tarthatatlanságát: mondjuk, van a városban egy ikerház, teljesen egyforma kialakítással és mûszaki állapotban ben mindkét tulajdonos korrekt módon bevallotta az azonos forgalmi érték alapján az adófizetési kötelezettségét. Ám 2006-ban az egyik tulajdonos értékesítette a házrészét (a példa kedvéért) másfélszeres áron. Az új tulajdonos a rendelet értelmében ezt az új forgalmi értéket szerepeltette a bevallásában. A szomszédjánál nem változott semmi. Így az a helyzet alakul ki, hogy két azonos ingatlan után, két azonos összetételû (azonos kedvezményekre jogosult) család közül az egyik akár a kétszeresét is fizetheti építményadó címén, mint a másik. A harmadik kérdéskör az, hogy sokan élnek Érden, akik nincsenek bejelentkezve. Itt veszik igénybe a szolgáltatásokat, azonban az adójuk más településre (mondjuk a fõvárosba) folyik be. Meg kell találni azt a rendszert, amelynek kedvezményei ösztönzik a tulajdonosokat, hogy állandó lakhelyüknek Érdet jelöljék meg. Erre vannak lehetõségek, például úgy, hogy az adott helyi adókedvezmény mértékénél jelentõsen nagyobb legyen az az öszszeg, amelyet a központi költségvetés átutal az Átlagosan kétszeres a túljelentkezés a kilencedik évfolyamra. Nem csak Érdrõl, hanem a környékrõl: Százhalombattáról, Tárnokról és Dél-Budáról is. Hat tagozatunk van: német, angol, biológia, kémia, matematika és humán. (Folytatás a 3. oldalon) Igazságosabb közteher-viselést! Az építményadó változása Érden itt bejelentkezettek után. A javaslat szerint tehát jelentõs kedvezményt kapnak azok, akik bejelentkeznek érdi ingatlanjukba. A változásoknak tehát az a célja és iránya, hogy igazságosabb legyen a rendszer, és ne azok járjanak jól, akik nem vesznek részt a közös teherviselésben. Gyakori kérdések és válaszok 1. A Fidesz azt ígérte, eltörli az ingatlanadót Az MSZP kormány által bevezetendõ országos ingatlanadó a helyi építményadón felül került volna kivetésre. Azaz a helyi adókon kívül kellett volna a központi kormánynak fizetni. Mivel nem lett bevezetve, ezért értelemszerûen nem is kellett eltörölni. A Fidesz tehát nem ígérte azt, hogy a helyi építményadót eltörli, csak az ezen felül tervezett adókkal nem értett egyet. (Folytatás az 5. oldalon) amely a Szabad Nép egyenes leszármazottja, jelent meg egy közíró írása, melyben azt fejtegeti, hogy a Fidesz kormányzása, Orbán Viktor második miniszterelnöksége valóságos rémálom egy igazi demokrata számára. Természetesen az igazi demokrata balliberális, kizárólag az SZDSZ csecsein növekedhetett, példaképei az MSZMP-MSZP ultrakonzervatív nagyjai és a globális világ neoliberálisai közül kerülnek ki, érdekesen vegyítve a kettõt. Természetesen a demokratikus charta az egyetlen kompetens civil mozgalom, mint ahogy a Gyurcsány Ferenc által alapított demokratikus platform hozhat csak megváltást az orbáni diktatúra elnyomásától szenvedõ baloldali értelmiség számára. Mi az, ami leginkább jellemzi ezt a diktatúrát? Elsõsorban az elszámoltatás. Hogyan is képzeli a fülkeforradalmár Orbán vezér, hogy bármilyen lopott holmit vissza tud venni? Hol akkor a demokrácia? Hogyan merészelik a fidesznyikek megkérdõjelezni az érinthetetlenül tiszta, a Megváltónál csak hajszálnyira többre tartott Gyurcsány tetteit? Ez valóságos rémálom! Mint ahogy rémálom a becsületes, éjt nappallá téve értünk dolgozó bankok megadóztatása is. Hiszen miattunk, a falatot a szájuktól megvonva burkolták márvánnyal székházaikat, vették repülõgépflottáikat, és fizetnek az igazgatóiknak százmilliókat. Felháborító! Mint ahogy a Tesco és a többi kereskedelmi lánc megadóztatása is ördögtõl való. Hiszen annyi áldozatot vállaltak miattunk! Véres verítékkel hozzák be a kínai fokhagymát, chilei bort, szlovák tejet, spanyol õszibarackot, csak hogy jobb legyen a magyar parasztoknak! És képesek három havonta új és új dolgozókat felvenni, csak hogy ne kelljen addig tbjárulékot fizetni a próbaidõ alatt. Minden kiskereskedõ örül, ha közelében megnyílik egy szupermarket, mert úgy megszabadul a testetlelket tönkretevõ napi robottól, és kényelmesen, nyolckor kelhet, és azt csinál rengeteg szabadidejével, amit akar. Ne bántsuk hát a multinacionális áruházláncokat, jótevõink õk! És az alkotmánybíróság, hát az tényleg felháborító, amit mûvelnek velük! Drága alkotmányunk, amit a kerekasztalnál gründoltak, és a régi jó elvtársakon kívül másnak nem is nagyon jó, most veszélyben forog! Még az is elképzelhetõ, hogy az ország polgárainak érdekét fogja ezentúl szolgálni. Ez botrány! Rémálom! Hát igen, egy igazi balliberális demokrata számára a demokrácia ott kezdõdik, hogy szabadon ki lehet lõni mások szemét, szabadon lehet lovasrohamot vezényelni és kardlapoztatni a Fidesz gyûlésrõl hazafelé igyekvõ nyugdíjasokat, szabad viperával ütni a járókelõket és könnygázt lõni a tömegbe. Egy igazi demokratának ilyenkor a szeme se rebben, sõt, kitünteti az ily módon játszadozó demokráciagyakorlókat. Egy igazi demokrata számára ott kezdõdik a diktatúra, ha elveszíti a választásokat. Ha kicsit veszít, akkor kicsi a diktatúra, ha nagyon, akkor nagy. Ilyenkor rögtön önmérsékletet kér a gyõztestõl, ami magyarra lefordítva azt jelenti, hogy ugyan már, haver, ne szórakozz velem, mert akkor nincs pénz! Mert megyek az IMF-hez meg a nyugati liberális sajtóhoz, és úgy eláztatlak, hogy csak na! Mérsékeld magad, legyél jó fiú, és csináld csak azt, amit mondok! Akkor megmaradhatsz kis diktátornak. Különben rákosista leszel meg antiszemita. Igen, valóságos rámálom ma gyurcsányi demokratának lenni. Rettegni kell, hogy a lopott milliárdok talán visszakerülnek jogos tulajdonosukhoz, az okozott károkat meg kell téríteni, sõt, még eljöhet az igazság órája is, amikor bíróság elé kell állni. És természetesen csak az a bíróság demokratikus, ami elé õk állítottak másokat, amelyik elé õk állnak, az a Fidesz parancsát hajtja végre, az vérbíróság. Nem véletlenül fakadt ki emígyen Ungváry Rudolf: a kurva anyjukat! Rémálom számukra az, hogy ezután megbecsülik a gyerekeket nevelõket, a munkájukat tisztességesen végzõket, az erkölcsi normákat betartókat, a magyar polgárokat. ORLAI SÁNDOR Ingyenes kétheti lap példányban Következõ számunk december 2-án jelenik meg!

2 2 Ki érti ezt? A szõke ciklon Hamar elkeresztelték az internetes fórumokon az érdi MSZP új üdvöskéjét, Bakai-Nagy Zitát szõke ciklonnak, amely becenév természetesen nem elmarasztaló, és inkább a külsejének szól, mint eddigi tevékenységének. Maradandót eddig nem volt se ideje, se módja alkotni, de egy közszereplésével felhívta magára a figyelmet. Gyurcsány Ferenc platformalakításánál ugyanis az érdi ciklon feszített az õszödi rém oldalán, látványosan pusziszkodtak, és a moderátor felelõsségteljes feladatát is ellátta. Az Érdi Újságnak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte Gyurcsány Ferenc az egyedüli ember, aki sikeres lehet egy baloldali centrumpárt létrehozásában, és ez a kezdeményezés számára szimpatikus. Úgy látszik, a Gyurcsány-fan Döcsakovszky után (emlékezhetnek: tanácsadóként õ koordinálta a nyugdíjas kerekasztalt annak idején) egy újabb érdi rajongója támadt a többször eltemetett Fletónak. Legalább lesz, aki hordja majd neki a bablevest, amikor elfoglalja a középcsatár helyét az MSZP-s börtönválogatott színeiben... Ki szavazott meg mit? Elõzõ számunkban kénytelenek voltunk helyreigazítani egy félrehallott mondatot, ugyanis Erdélyi Takács István tiszteletes úr valóban a Trianon törvény megszavazását köszönte meg Aradszki Andrásnak. Többen mégis mást értettünk, és talán nem volt véletlen ez a félrehallás. Ismeretes ugyanis, hogy a májusban felállt új parlament egyik elsõ jelentõs törvényalkotása a kettõs állampolgárságról szólt. Ennek a törvénynek megszavazói közül azonban szégyenszemre hiányzik Aradszki András. Egyszerûen nem volt jelen a parlamentben, és megbízói, az érdiek nevében nem nyomott igent. Magyarázata persze volt: dugóba keveredett, és ezért elkésett. Magyarázatunk nekünk is van: tetszett volna korábban indulni! Ha egy pénztáros elkésik a Tescóból, hamar kézhez kapja a munkakönyvét. Egy képviselõnek el lehet késni egy ilyen jelentõs eseményrõl? Ráadásul a szintén Érden lakó Tóbiás József, MSZP-s képviselõ gond nélkül beért, és meg is nyomta a gombot. Létezik egy különleges Aradszki-dugó? Kedves Aradszki András, hogyan néz azóta az erdélyiek szemébe? Bocsánatot kért-e tõlük? A Tianon törvény megszavazása végképp megnyugtatta a lelkiismeretét? Ilyen könnyen felejt? Építményadó Érden 2001 óta értékalapú építményadót fizetünk helyi adó gyanánt. Aki emlékszik még rá, a kommunálisnak nevezett adót váltotta fel hosszas vita után ez az új nevû adó. A Fidesz idei kampányában az egyik sarkalatos pont az volt, hogy ha az MSZP bevezeti az ingatlanadót, azt azonnal visszavonják. Nos, nem vezették be, nem kellett visszavonni, most azonban a kákán is csomót keresõk azt vetik az érdi városvezetés szemére, hogy milyen jogon vet ki ingatlanadót, amikor azt el kellene törölni? Körülbelül a szezont keverik a fazonnal, hogy finomak legyünk. Helyi adó mindenütt van, és azt mindenhol az ingatlanok után vetik ki. Hívhatják így vagy úgy, kommunális adónak vagy telekadónak, ingatlanadónak, építményadónak, ez bizony ugyanaz, helyi adó. Arra szolgál, hogy az önkormányzat (ami ugye a lakosok összessége) mûködni tudjon, fenn tudja tartani intézményeit (iskolák, óvodák stb.), legyen közvilágítás, kaszálják a partoldalt, mûködjenek a hatóságok stb. Érd városa, mint azt megtudtuk, a megyei jogú városok között a legkevesebb helyi adót szedi be. Van olyan település is, amely nagyságrenddel többet vár el a polgáraitól. Érden ezt valahogy máshogy kellene csinálni, legalábbis az örök elégedetlenkedõk (fõleg a Civil Érdek-KDNP köré szervezõdött hõbörgõk) szerint: minimális adó, maximális szolgáltatás. Aztán, hogy a költõt idézzük: mi bül-bül? Könnyen kiszámolhatjuk: kicsiny adóbevétel, kicsiny szolgáltatás. Nagyobb adóbevétel, több szolgáltatás. Természetesen senki sem ellensége saját pénztárcájának, ezért nem csodálkozom az ellenérzésen, felháborodáson. Senki sem örül a növekvõ kiadásnak. Azonban ugyanezek az emberek tovább dohányoznak az emelkedõ cigarettaárak mellett, ugyanúgy használják autóikat a csillagászati benzinárak mellett, cserélgetik tévéiket, számítógépeiket, elutaznak nyaralni, márkás cipõt vesznek csemetéiknek, de ha a közösségre kell gondolniuk, akkor mindjárt kiabálni kezdenek, jogaikat emlegetik. Rögvest elfelejtkeznek kötelességeikrõl, és a társadalmi szolidaritás szóösszetétel hirtelen egy érthetetlen, idegen nyelvû kifejezés lesz számukra. Nyolc év rombolását, amely nem csak anyagiakban, de lelkiekben is bekövetkezett, nem lesz egyszerû helyrehozni. A lelkekben talán nagyobb kár esett, mint a gazdaságban, mert a fejlõdést néhány jó törvénnyel, szabályzóval el lehet indítani, de az eldeformálódott gondolkodást visszazökkenteni lehet, hogy évtizedekig tart. A kiáltozó, frusztrált vesztesekét talán soha. VITRIO L. A többség a kormányt támogatja ANézõpont Intézet legfrissebb közvéleménykutatása szerint a potenciális szavazók 60 százaléka (az összes megkérdezett 52 százaléka) voksolna most vasárnap a kormányzó erõkre, legfeljebb 24 százalékuk támogatná az MSZP-t és 12 százalékuk a Jobbikot. Az LMP még potenciális tábora alapján sem lenne befutó (2 százalék). Az összes megkérdezett közül 52 százalék a Fideszre, 16 százalék az MSZP-re, 8 százalék a Jobbikra, 2 százalék pedig az LMP-re szavazna ha most vasárnap lenne parlamenti választás. A potenciális szavazók közül 60 százalék a Fideszre, 24 százalék az MSZP-re, 12 százalék a Jobbikra, 2 százalék az LMP-re és 2 százalék az egyéb pártokra voksolna. A potenciális szavazók azok a választási részvételüket biztosra ígérõ (aktív) szavazók, akik pártszimpátiájukat nem tudták illetve nem akarták bevallani, több pártpreferenciára vonatkozó attitûdkérdés KÖZMEGHALLGATÁS együttmûködése alapján potenciális szavazóbázisokba sorolhatók. A TÁRKI októberi pártpreferencia-kutatása szerint a kormánypártok támogatottsága a teljes felnõtt lakosság körében a szeptemberi 39 százalékról 44 százalékra emelkedett. A szocialista párt szavazótábora 10 százalékról 11-re nõtt. A másik két parlamenti párt támogatottsága is alig változott októberben írta a TÁRKI. A Jobbikra a választók 7, az LMP-re pedig négy százaléka szavazna. A pártválasztók körében azonban a Jobbik már 10, az LMP pedig 6 százaléknyi szavazatra számíthat. A két nagyobb parlamenti párt támogatottságában a pártválasztók körében sem történt jelentõs változás az elmúlt hónapban. A Fidesz-KDNP tábora a szeptemberi 65 százalékról októberre 66 százalékra, MSZP 17 százalékos támogatottsága pedig 16 százalékra módosult. Érd Megyei Jogú Város Közgyûlése november 25-én (csütörtökön) órától KÖZMEGHALLGATÁST TART a Polgárok Háza Dísztermében Helyszín: Polgárok Háza Díszterme Kezdete: csütörtök, 17:00 óra Kedves Érdi Polgárok! Várjuk Önöket az Összefogás Egyesület székházában (Alsó u. 8.) minden szerdán 18 órától. Találkozhatnak önkormányzati képviselõkkel, a város vezetõivel, a polgári oldal aktivistáival, tájékozódhatnak a város életérõl. A Fidesz Érdi Szervezete A polgári összefogás lapja Alapította az Összefogás Egyesület Kiadja a BALATONI 19 MANAGER KFT. Felelõs kiadó a kft. ügyvezetõje Felelõs szerkesztõ: ORLAI SÁNDOR Szerkesztõség: Érd, Alsó u. 8., Összefogás Székház Telefon: 06-20/ Honlap: ISSN Nyomdai elõállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Felelõs vezetõ: Bertalan László nyomdaigazgató Hirdetésfelvétel: 06-20/ , Ügyfélszolgálati Irodája a Budai út szám alatt. Hirdetésfelvétel, apróhirdetések felvétele minden hétköznap: 8-tól 16 óráig. Telefon: 06-23/ , 06-20/ , 06-20/ , Érdi Városi Polgárõr Egyesület 2030 Érd, Fûtõ u. 41. Macsotay Tibor elnök Ügyfélfogadás: minden hónap elsõ péntekén óra között. Diszpécserszolgálat: 0-24 óráig. Telefon: 06-23/ , 06-30/ , , Jelentkezz tagnak!

3 3 Bemutatkozik a Vörösmarty Mihály Gimnázium (Folytatás az 1. oldalról) A Vörösmarty eddig inkább a reál tárgyairól volt híres, mi indokolta a humán tagozat elindítását? Mennyire szerették meg az érdiek az új irányt? A legdivatosabb továbbtanulási irány a gazdasági képzés, és itt a történelem tudása alapkövetelmény. A szülõk kérték, hogy erõsödjön ez a rész, ezért indítottuk három éve az új tagozatot. Még éppen elfért ez a négy osztály, de most problémáink keletkeztek, mert azóta felemelték az osztálylétszámokat 35 fõre, és ezután kapja a város a normatívát. A régi kollégiumi részben alakítottunk ki új tantermeket, csak éppen nem 35 gyerek befogadására alkalmasak ezek, hanem 25 fõre, és mégis 35-en tanulnak egy-egy ilyen teremben. Mi jelenti a legnagyobb problémát az iskola életében? Az elsõ számú problémánk a tornaórák megtartása. A tornaterem még 1964-ben épült az akkor indult 2 párhuzamos osztályhoz méretezve. Most már annyi osztályunk van, hogy egyszerre kettõnek van testnevelési órája. Pár évvel ezelõtt a konditermet is tornateremmé alakítottuk, de ott legfeljebb gyerek fér el, mégis az egész osztálynak kell ott órát tartani. A kormány ugyanakkor tervbe vette a mindennapos testnevelést. Nagyon szeretném, ha végre felépülhetne a röplabdapálya helyén egy könnyûszerkezetes tornacsarnok, mert azzal megoldódnának a gondjaink. A körülményeink az utóbbi években egyértelmûen romlottak, és ehhez hozzájárult a létszámemelkedés is, az új tagozat beindítása. Emiatt természetesen nem bánkódom, mert így azok a gyerekek is szívesen járnak hozzánk, akiknek nem a matematika vagy a biológia a kedvenc tárgyuk, hanem az irodalom vagy a történelem. Akkor el lehet mondani azt, hogy az iskola gondjai egyértelmûen anyagi, felszereltségi jellegûek? Így van. El kell mondani, hogy nekünk nemzetközi versenyeredményeink, sikereink vannak. Tavaly negyven gyerek jutott a minisztérium által szervezett versenyek országos döntõibe. Mindezt úgy érjük el, A VGM Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának középiskolája. Az intézményben 51 tanár 23 osztályban több, mint 750 diákot oktat négy évfolyamos és nyolc évfolyamos képzési formában. Az oktatás szaktantermi rendszerben folyik. Könyvtár és olvasóterem, 3 természettudományos laboratórium, 2 számítógépterem és Internet hozzáférés segíti a diákok tanulását. Az épülethez iskolakert, sportudvar, tornaterem és kondicionáló terem tartozik. A 300 fõs elõadóterem igényes, kedvezõ színhelyet biztosít országos szakmai konferenciák, továbbképzések, kulturális rendezvények számára. Az intézménybe felvételi vizsgával kerülnek a tanulók. Az idegen nyelvi, a matematika, a biológia és a kémia valamint 2008/2009-es tanévben indult humán tagozatos tantervû osztályokban emeltszintû képzés folyik. Az intézményben angol, német, francia, orosz és latin nyelv tanulására nyílik lehetõség. Felmérés után haladó vagy kezdõ évfolyamszintû csoportokba kerülnek a jelentkezõk.az idegen nyelvek mellett csoportbontásban tanítják a matematikát, a számítástechnikát és a szabadon választott szaktárgyakat. Az intézményt színes diákélet jellemzi. Az iskolai diáksportkör keretein belül elsõsorban az atlétika, a röplabda és kosárlabda szerepe jelentõs. A természetjáró túrák népszerûsége évek óta változatlan. A VGM az országos környezetvédelmi mintaiskola hálózat tagja, a természet- és környezetvédelmi nevelésnek több évtizedes múltja van. Diákjai évrõl-évre eredményesen szerepelnek a legrangosabb középiskolai tanulmányi versenyeken, végzõs tanulói többsége felsõfokú oktatási intézményekben tanul tovább. Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium ápolja a kapcsolatot a régebben végzett tanítványaival. A hatvanas évek második felében érettségizett diákok kezdeményezésére 1990-ben alakult meg az ÉRDI VMG Baráti Köre Egyesület, amely azóta is folyamatosan dolgozik az iskola érdekében. Az intézmény tevékenységét két alapítvány segíti: Érdi Gimnázium Alapítvány és Vörösmarty Mihály Gimnázium Alapítvány. hogy a legfontosabb eszközeink hiányoznak. Egy olyan színvonalú iskola, mint amilyen mi vagyunk, megérdemelne jobb felszereltséget. Ennek ellenére kiemelkedõ eredményeket ért el a VGM. Mire lehetnek leginkább büszkék? A Köznevelés folyóiratban tavaly megjelent, hogy az ország 50 legjobb gimnáziuma között vagyunk. Ezt a felvételi arányszám, a nyelvvizsgák, az érettségi eredmények és a versenyeredmények alapján számolták ki. Ezt a listát büszkén mutogattam, és elvittem mindenhová. Az Oktatási Hivatal honlapján megtalálhatók a mi eredményeink is országos összevetéssel. Büszkén mondhatom, hogy egy cseppet sem szégyenkezhetünk. Az érettségi országos átlag pédául 2010-ben 3,62 volt, a VGM-é 4,62. Ezen belül szinte minden tárgyban közel egy egészszel jobb eredményeket értünk el. Például a 12 a-ból matematikából, angolból, németbõl, biológiából, oroszból és rajzból mindenki ötösre érettségizett, de közel hasonló eredményeket értek el a többi osztályban is. Az elõrehozott vizsgák átlaga 4,93. Ha az országos átlaggal vetjük össze a tárgyakat, például magyarból az országos 3,51, a miénk 4,42, matematikából a 2,91-gyel szemben 4,14, biológiából a 3,45 helyett 4,88. Ezek az eredmények egyértelmûen mérik a munkánkat, ugyanúgy, mint a kompetenciamérés, amit negyedikes, hatodikos, nyolcadikos és tizedikes gyerekek írnak évrõl évre, és az oktatási hivatal javítja, értékeli a dolgozatokat. Büszkén mondhatom, hogy a nyolcosztályos gimnáziumok között az érdi a legjobb az egész országban. Amióta kompetenciafelmérés folyik, ez a jellemzõ. A többieknél nem ennyire jó az eredmény, de ott vagyunk minden évben az elsõ húszban. Két évvel ezelõtt elkezdték a mûszaki egyetemen a természettudományos szakokra a csábítást. Létrehoztak egy programot: középiskolások az élvonalbeli kutatásban. Egy évben az országból húsz diákot választanak ki fizika, kémia, matematika tárgyakból, és tavaly felkérés érkezett hozzánk, hogy a kompetenciamérés alapján küldjük azokat a jó diákokat, akik nagyon jó eredményt produkáltak, és közülük négyet beválasztottak. Van néhány kiemelkedõ diákunk, például a most tizedikes Bosits Miklós, aki az IJSO Természettudományos Olimpián szerepel Nigériában. Biológiát, fizikát, kémiát kell hozzá tudni. Tavalyi versenyeredményei alapján hívták be, és a közelmúlban volt a végsõ döntés, hogy utazik Nigériába. A bátyja, aki tavaly érettségizett, a földrajzi diákolimpián volt az Egyesült Államokban. Ezeket a gyerekeinket általában megpróbálják elcsábítani a neves budapesti gimnáziumok is, de eddig nem sikerült nekik. ORLAI SÁNDOR 1956 hõseirõl mai szemmel Bognár Nándor (az Érdi Újság felelõs szerkesztõje) szerkesztésében jelent meg ez a kötet, amelyben mai tizenévesek kerestek és találtak 56-os hõsöket, és fiatalos megfogalmazásban ismertetik meg az olvasóval az akkori események neves és kevéssé ismert szereplõinek tetteit, mozgatórugóit, emberi és erkölcsi tartását. A növekedés rákfenéje Van egy kenyérfajta, amelyiket szeretek. A múltkor kerestem az üzletben, de már elfogyott. Az eladó készségesen felhívta a cég másik üzletét is, hátha náluk még van, de már ott sem volt. Mi tagadás, egy kicsit duzzogva léptem ki a boltból, hogy engedheti meg magának egy cég, hogy ne legyen az általa gyártott és forgalmazott cikkbõl annyi, amennyibõl bármikor ki lehet szolgálni a betérõ vevõt. Hisz ellenpéldaként a nagy nemzetközi üzlethálózatokban a standard cikkek mindig ott vannak, korlátlanul éjjel, nappal. Egy egész iparág van a háttérben, ahol nap mint nap tíz- és százezer számra gyártják a termékeket. A raktárakban ott vannak az alapanyagok, segédanyagok, íz- és állományjavítók, egyszóval minden, ami az ipari méretû gyártáshoz szükséges. Teljesen mindegy, hogy mikrohullámú sütõrõl, plazmatévérõl, szabadidõcipõrõl, grillcsirkérõl, vagy éppen kenyérrõl van szó. Ma már a vásárlók elvárják, hogy egy üzletben ne kelljen szembesülni a nincs és az elfogyott szavakkal. A polcok legyenek feltöltöttek, ha valami fogy, azonnal hozzák ki a raktárból, helyére pedig rendeljenek másikat a gyártótól, vagy a nagykereskedõtõl. Európának ebben a felében ráadásul még elég frissen él sok emberben a szocializmusban teljesen megszokott dolog, hogy jó néhány termék, vagy szolgáltatás csak korlátozottan volt megszerezhetõ (természetesen kivételt képeztek az elvtársi beszerzési lehetõségek, amikor a pult alól azért a prominens személyeknek, haveroknak mégis csak jutott). Volt még egy igen komoly szemléletbeli különbség napjainkhoz képest, mégpedig egy termék használati értéke, vagy használati ideje. Igaz, ez nem a szocializmus vívmánya volt, egyszerûen csak tovább élt az a sok évszázados gyakorlat, hogy a bennünket körülvevõ tárgyak hosszú idõre gyártódtak, vagy ha éppen élelmiszerrõl volt szó, annak a beltartalmi értéke volt összehasonlíthatatlanul magasabb, mint manapság. Az ipari termelés nagyon sok szegmensét végig lehetne elemezni, de maradjunk meg az élelmiszereknél, mint olyan terméknél, amit senki nem tud nélkülözni. Egy adott terület, egy ország a természet által meghatározott lehetõségeinél fogva, természetes módon behatárolt mennyiségû mondjuk málnaszörpöt tudott elõállítani. Ha ezt az adott ország lakosai szerették, lehet, hogy meg is itták a következõ málnaszüretig. De ha elfogyott, nem volt más, ki kellett várni a következõ évi termést. Mi van most? A málnatermés most is behatárolt, most sincs több, de fel nem merül senkiben sem, hogy ha elfogyna az alapanyag, azt mondanák, hogy tessék jövõig várni. Ugyanis, a málnaszörphöz manapság már nem málna kell, hanem víz, édesítõ szer, málnaízû vegyszer és egy gyártó akár egy egész kontinensnyi népet képes korlátlan mennyiségû málnaszörppel ellátni. Az meg már szinte tragikomikus, hogy a málnatermelõ meg akár ki is vághatja az ültetvényét, mert õ a legkisebb játékos ezen a pályán. A málna értelemszerûen bármivel behelyettesíthetõ, legyen az akár húskészítmény, tejtermék, konzervek, egyéb üdítõk, zsiradékok, vagy a legkülönlegesebb csemegék. Már réges-régen nem a magas minõségû, igényes élelem elõállítás a gyártó célja, hanem a cég termelésének évrõl évre való, akárhány %-kal való növelése. Magyarország biológiailag magas minõségû élelmiszerrel kb. harmincmillió ember ellátására lenne képes. Ezzel szemben hatalmas területek hevernek parlagon, egész vidéki régiókban komoly munkanélküliség van. A különbözõ nagyságú gazdák és mezõgazdasággal, élelem elõállítással foglalkozó cégek nem képesek állni a versenyt a multikkal, és gyakran hallani, hogy tönkre mennek. A változáshoz egészen biztosan egy teljesen más gondolkodás kéne, mind a fogyasztók, mind pedig a gazdasági szabályok alkotói részérõl. A fogyasztó, a vásárló ne legyen rest legalább azt megnézni, mit tesz a szájába, ha megéhezik, vagy megszomjazik. Ha csomagoláson fel van sorolva a fél Mengyelejev táblázat, nem biztos, hogy az élelmiszernek kinevezett vegyipari termék hosszú távon tényleg alkalmas emberi fogyasztásra, vagy bármilyen élõlény számára ételnek. A szabályalkotók részérõl meg (most úgy is komoly szemléletbeli változások zajlanak a multikkal való bánásmódot tekintve), nagyon karakteresen meg kéne különböztetni az élelmet, az élelemszerû vegyipari termékektõl, és ezeket a vegyipari termékeket olyan terhekkel megbéklyózni, hogy az igazi élelem alapanyagot és igazi élelmet elõállítók ne kerüljenek versenyhátrányba a silánysággal szemben. Mert a korlátlan mennyiséget elõállítók meg pont olyanok, mint az emberi test ráksejtjei. Nem képesek önmagukat kordában tartani, parttalanul szaporodni akarnak, nem törõdve azzal, hogy a végén elpusztítják a gazdaszervezetet. Van már ezek ellensúlyozására egy nagyon szemléletes közgazdasági kifejezés. Úgy hívják, hogy fenntartható fejlõdés. Jó lenne megélni, hogy igaziból azt mondják a multiknak, hátrább az agarakkal. KOPOR TIHAMÉR Tisztelt parkvárosi lakók, kocogók, természetszeretõk! Segítségüket kérem az Érdi Hendikep Futókör által szervezett ez évi õszi nagytakarításhoz, a környezetünket borító, illegálisan elhelyezett szemét gyûjtési akcióhoz. IDÕPONT: november 20. szombat 8 órától Gyülekezõ: Parkváros határán Érd, Burkoló utca 51. elõtt A hulladékgyûjtés Sóskút irányában a levendulás és fenyves erdõ területén, Érd határában lesz. A munkát rakodógép is fogja segíteni. Fogjunk össze, közös erõvel vegyünk részt a természet megóvásában, környezetünk tisztaságának megteremtésében! Segítségükre feltétlenül számítunk! Csukáné Tarnói Katalin (06/ )

4 4 Egészségnap Az egészségnap szervezõje, Bozó Krisztián volt, aki illatos csikung tornát tartott az érdeklõdõknek. A csikung õsi kínai kínai tradíción alapuló módszer, amely fontosnak tartja a test és a lélek harmóniáját Folyik a városközpont építése AGesztelyi-ház és a Földrajzi Múzeum már folyó munkálatai után újabb fejezethez érkezett a városközpont rehabilitációja. T. Mészáros András polgármester és Szeivolt István, a páylázaton nyertes Épkar Zrt. ügyvzetõje a Központi Kávéházban ünnepélyesen aláírták a kivitelezési szerzõdést a KMOP-5.2.1/B kódszámú, Funkcióbõvítõ rehabilitáció: Pest megyei településközpontok fejlesztése integrált településfejlesztés Pest megyében pályázat következõ részére. Ezután már munkaterületet is kapott a kivitelezõ, és a napokban már fel is vonultak. Az Épkar Zrt. a városközpont kívülrõl is látható részét, a sétálóutcát, a parkot, a parkolókat és a díszburkolatokat készíti majd el. Hamarosan eltûnik a régi tûoltószertár épülete, és megújul a múzeumkert kerítése is, és végre színvonalas környezetben sétálhatnak végig az érdiek a lakóteleptõl egészen a Felsõ utcáig. Az Alsó utca felsõ része zárt tér lesz a Budai úttól a Mûvelõdési központig, ahol jövõre végre zavartalanul pihenhetünk és szórakozhatunk a szabadtéri rendezvényeken. A rehabilitációs munkák többi része (Gesztelyi-ház és galéria, illetve a Földrajzi Múzeum) is megfelelõ ütemben folyik. T. Mészáros András polgármester és Szeivolt István, az Épkar Zrt. ügyvezetõje aláírják a kivitelezési szerzõdést Gál Mihály kiropraktõr munkában Küzdj meg a gáttal! November 13-án Jótékony futást szerveztek Ófaluban a gáton, Küzdj meg a gáttal! címmel melynek a célja az iszapkárosultak megsegítése volt. A rendezvényen minden résztvevõ regisztrálta magát, eközben pedig önkéntes alapon nevezési díj címszóval támogathatta a rászorultakat. Jelentõs pénzösszeg gyûlt össze, és emellett a futónap megszervezésében is vitathatatlanul szerepet vállaló Termál Hotel Liget Érd is berendezési tárgyakat ajánlott fel. A program a 10 órai köszöntõvel indult, majd közös bemelegítés vette kezdetét, utána pedig elindult a várva várt futás. Az összes induló saját maga döntötte el mekkora távot fut, bárhol vissza lehetett fordulni a töltésen. Nem lehet szó nélkül elmenni a szervezés minõsége mellett, csillagos ötösre vizsgáztak minden tekintetben. A beérkezés utána mindenki számára teát, illetve zsíroskenyeret szolgáltak fel a hotel aulájában, ahol a felajánlott tárgynyeremények is gazdára találtak. Egytõl egyig mindenkinek jutott ajándék, amely véleményem szerint dícséretre méltó. Gyermekjátékok, chipsek, Érd Körbe pólók és gyógyfürdõ belépõk kerültek kiosztásra, nyoma sem volt az ilyenkor megszokott fölösleges reklámanyagoknak, teljes mértékben családias hangulatban zajlott le a díjkiosztó. Többek közt ez is sikerrel csábíthatja el jövõre az érdeklõdõket, hiszen Tóth Attila fõszervezõ szándékában áll hagyományt teremteni a futónappal. Következõ alkalommal futóverseny kivitelezése a cél, fenntartva a jótékony jelleget, mivel az önkéntes nevezési díjakat akkor az érdi sportegyesületek számára ajánlaná fel. DOMÁN ZSOLT Vigyázat, trükkös lopások! A Magyar Posta Zrt. tájékoztatta az Érdi Rendõrkapitányságot, hogy új trükkös lopások terjednek. A bejelentés szerint ismeretlen elkövetõk magukat szórólap ellenõrnek adják ki, fõleg idõs emberek részére kézbesített reklámokat kívánják ellenõrizni. Miután ilyen jellegû küldeménybõl jelentõs mennyiségû kerül kézbesítésre, ezért a tettesek felajánlják segítségüket az ellenõrizni kívánt küldemény megkeresése érdekében. Így jutnak be a lakásokba, majd az ott lakó figyelmét elterelve különbözõ tárgyakat tulajdonítanak el. A Magyar Postának az általa terjesztett kiadványok vonatkozásában ellenõrzési joga van, ezért a bûncselekmény elkövetése sérti társaságuk üzleti érdekeit. Kérjük a lakosságot, hogy amennyiben felkeresik Önöket olyan személyek, akik hitelt érdemlõen nem tudják igazolni magukat, illetve bármilyen postai úton kézbesített küldeményeket szeretnének elkérni ellenõrzés céljából, otthonaikba ne engedjék be és értesítsék az Érdi Rendõrkapitányságot. BÛNÜGYI OSZTÁLY Felvonultak az építõk Ilyen lesz Érd új városközpontjának közösségi tere Kedves Érdi Polgárok! Várjuk Önöket az Összefogás Egyesület székházában (Alsó u. 8.) minden szerdán 18 órától. Találkozhatnak önkormányzati képviselõkkel, a város vezetõivel, a polgári oldal aktivistáival, tájékozódhatnak a város életérõl. A Fidesz Érdi Szervezete

5 5 Igazságosabb közteher-viselést! (Folytatás az 1. oldalról) 2. Nem minden városban nem fizetnek építményadót Az egész országban talán nincs is olyan település (beleértve a fõvárosi kerületeket is), ahol ne lenne valamilyen, az ingatlanhoz kapcsolódóan fizetett adó. Van, ahol kommunális adó, van ahol építményadó. Kivétel ez alól talán csak a nagy iparral rendelkezõ települések. Az iparûzési adó nagysága Érden Újból mûködik az artézi kút Ófaluban 3. Miért nem növelik inkább az iparûzési adó bevételt? Jelenleg a befizetett iparûzési adó Érden a maximális mértéken van. Összességében közel négyszer annyi adót fizetnek a vállalkozások, mint az építményadó-bevétel. Az elmúlt négy év helyi gazdaságfejlesztési tevékenysége arra irányult, hogy telepedjen meg Érden minél több jó adózó vállalkozás ig jelentõsen növekedett is az ilyen jellegû adóbevétel, azonban a válság okozta bevétel csökkenés a helyi adók csökkenését is maga után vonta. Már az is nagy eredmény, hogy más városoktól eltérõen eddig legalább szinten sikerült tartani a bevételeket! Van még egy másik fontos összefüggés is. Az állam a személyi jövedelemadó (szja) egy részét átutalja az önkormányzatnak. Azonban ennek egy bizonyos hányada (fordított arányban) attól függ, hogy milyen magas az iparûzési adó bevétele. Tehát minél magasabb a helyi beszedett adó, annál kevesebb pénzt utal az állam. Így tehát azzal párhuzamosan, ahogy növekszik a vállalkozások által helyben befizetett adó, csökken az állami finanszírozás. 4. Mire kap az önkormányzat az államtól pénzt? Az miért nem elég a mûködésre? Az állam többek között az oktatási-nevelési, egészségügyi, kulturális és szociális intézményt fenntartó önkormányzatok részére ú.n. normatívát, azaz fejpénzt utal. Azonban fontos tudni, hogy ez soha nem fedezte a teljes költséget! Húsz éve ez folyamatosan csökkent, mostanra az állam által erre a célra utalt normatíva kb %-át fedezi a költségeknek. Tehát a többit a fenntartó önkormányzatnak kell mellé tenni. Éves szinten a helyi adókból Érden kb millió Ft-ot (terv) Építményadó Telekadó Idegenforgalmi adó Iparûzési adó Pótlékok, bírságok Helyi adók összesen az önkormányzatnak arra kell fizetni, hogy iskoláink, óvodáink, szociális intézményeink, stb. mûködhessenek. Kiszámolták, hogy az állami normatíván felül (!!) kiegészítésként pl. egy iskolába járó gyermek után kb Ft-ot utal az önkormányzat! 5. Más városokban hogyan oldják meg ezt a kérdést? Az államtól kapott pénz kiegészítésére az önkormányzatnak csak a helyi adóbevételekbõl van forrása. Ha a település lakói és vállalkozásai által befizetett adó nem elég, akkor az elmúlt idõszakban azt tapasztalhattuk, hogy sok önkormányzat arra vett fel hitelt, hogy egyáltalán mûködni tudjon. Belátható, hogy ez sokáig nem járható út, hogy évrõl évre arra vegyen fel hitelt az önkormányzat, hogy mûködjön! 6. Miért pont most foglalkoznak a változással? A változtatás igénye több ciklus óta, kb tól napirenden van. Most csupán annyi történik, hogy Érd városa is igazodik a nagy többséghez, ahol négyzetméter alapon számolják a helyi építményadót. Az elõzõ ciklusban a Pénzügyi Bizottság több hónapot dolgozott azon, hogy elõkészítse az új rendszert. Több nyilvános ülésen is tárgyalták a kérdést, amelyben akkor végül nem született döntés. A es indulás óta azok a költségek, amelyeket ebbõl fedezni kell az önkormányzatnak, többszörösére növekedtek. Most már nem lehet tovább elodázni a kérdésben való döntést. 7. Az adóbevételek növekedése azt jelenti, hogy több adót fizetnek az egyes adóalanyok? Nem minden esetben jelenti ezt! Mint az a bemutatott táblázatból is látszik, már az is önmagában adóbevétel-növekedést jelent, hogy felderítik azokat, akik eddig nem fizettek adót. Ez a munka az elmúlt években is folyt és ezután is folytatódik. Az is növeli a bevételeket, hogy azok, akik eddig nem vallották be a teljes értéket, most ingatlanukhoz mérhetõ adót fognak fizetni. Ezáltal igazságosabb lesz a rendszer. SIMÓ KÁROLY Több hónap után újból folyik a víz az ófalusi, százéves artézi kútból. Egy táblán ezt lehet olvasni: nem ivóvíz. Valószínûleg az ANTSZ hosszan tartó vizsgálata után született meg ez az eredmény. A kútra ráférne már egy alapos felújítás, hogy Ófalu méltó látványossága lehessen. PROGRAMOK A VÖRÖSMARTYBAN november-december november 19-én, pénteken órától I. Nyílt nap: Körzeti általános iskolák (Százhalombatta, Ercsi, Tárnok, Sóskút, Pusztazámor, Martonvásár, Diósd, Törökbálint, Vál, Tordas, Budapest Budaörs) 8. osztályos tanulói számára. November 19. délután tól biológia, kémia és történelem tanulmányi versenyt rendezünk Érd és környéke 8. osztályos tanulói számára, mely egy fontos megmérettetés a közelgõ felvételi elõtt és mely versenyek 1-4 helyezettje a hozzánk történõ jelentkezés esetén a szóbeli vizsga alól mentesül, amennyiben a megfelelõ tagozatot választja november 26-án, pénteken órától II. Nyílt nap: Érdi általános iskolák 8. osztályos tanulói számára és minden 4. osztályosnak, aki a nyolcosztályos tagozatunkra jelentkezik. November 26. Matematika-fizika komplex tanulmányi verseny a fentiek szerint. November 27. Öregdiák-nap du tól December 1-jén megrendezzük a hagyományos Vörösmarty-napunkat. December 10-én pénteken délután tól Szalagavató 12.a és 12.e osztály. December 11-én szombaton tól Szalagavató 12.b és 12.c osztály. A Vörösmarty Mihály Gimnázium és a VMG Baráti Kör Egyesület november 27-én 17 órai kezdettel megrendezi a 20. ÖREGDIÁK NAPOT, melyre tisztelettel meghívjuk és szeretettel elvárjuk. A mûsorban egykori és jelenlegi diákok vesznek részt. Gyertyák pislogása Kedvemre való dolog lenne, ha Mindenszentek és a Halottak napja elõtt arra ébrednék, csoda történt, és az éjszaka sejtelmes sötétségében budapesti ablakom alá settenkedett a Hargita. Könnyû dolgom lenne, hiszen a régi ösvényeken könnyen rátalálnék az ismerõs helyekre, felkapaszkodnék a havasok világába, ahol Uz Bence hallgatta a fajdkakasok dürgését, és amikor már csak karnyújtásnyira lennék a csillagos égtõl, akkor megállnék egy szusszanásnyira, megtömném pipámat, és szétnéznék a magasból. És ha egyszer csoda történne, és a Hargita tényleg Budapest határába költözne, akkor már minden megtörténhetne! Akár az is, hogy csak ölelésnyi távolságra lennék szeretteimtõl, régi ismerõseimtõl. Megmondanám a barnamedvéknek, maradjanak csendben, szólnék a madárseregnek, halkabban vigadjanak odúikban, mert meghitt percek következnek, amikor a finom dohány illatában az ember visszaemlékszik a gyerekkori simogatásokra vagy a jó idõben esett szülõi pofonokra. És amikor a mókuskák is lepihennének mellém, akkor megmutatnám nekik az én nagy Kárpát-medencei kivilágított temetõmet. Csak karnyújtásnyira vannak az Óbudán pihenõ halottaim, kissé távolabb Tatán és Cegléden, a Munkácsról és Csíkországból ideszakadt szeretteink várják a feltámadást. (Istenem, hogy megörülnének a Kárpátok legszebbjének!) A magasból látni lehetne a csornai õsök sírját, aztán a távolban könnyen felismerném a partiumi Lugos temetõkertjét, ahol szüleim, Manci és András várják, hogy egy évben egyszer tiszteletemet tegyem náluk. András öcsémnek akár integethetnék is a Hargitáról, hiszen csak karnyújtásnyira pihen a Nagyhagymás lábainál. És amikor már jól kipanaszoltam magam, és elmondtam a legújabb budapesti, csíkszeredai, temesvári, kassai, székelyudvarhelyi és szabadkai pletykákat, akkor tábortüzet gyújtanék, és annak fényénél jól láthatnának szeretteim, hogy még élek, még vagyok... Halottak napja körül ilyen és ehhez hasonló balgaságok jutnak eszembe. A Hargita természetesen nem settenkedik Budapest határába, és jól is teszi, mert idegennek érezné magát, és talán bele is halna a honvágyba. Mi, élõk pedig tesszük a dolgunkat. Megtisztítjuk a sírhelyeket, szép krizantémokkal nyugtatjuk lelkiismeretünket, meggyújtjuk a gyertyákat, eszünkbe jutnak a régi emlékek, én pedig egy év múlva újból felkapaszkodok majd az én Hargitámra, ahol már csak lépésnyi közelségre leszek szeretteimtõl. PAPP JÁNOS

6 6 Eredményes volt az érdi szennyvíztisztító bõvítésére kiírt tender! A gyõztes az Érd-EK-2010 Konzorcium Borítékbontás a Mérnök tenderen November elején járt le a határidõ, ameddig a potenciális jelentkezõk beadhatták jelentkezésüket a Mérnök tenderre. Öt pályázat érkezett, amelyek mindegyike árban az elõre megadott keretek között van. A következõ hetekben a bíráló szakértõk - akik között kötelezõen szerepelnek az állami támogatás-közvetítõ rendszer delegáltjai - szakmailag is értékelik az ajánlatokat és kiválasztják a legjobb ajánlatot nyújtó szervezetet. A Mérnök esetén azért különösen fontos a pozitív referenciák igazolása, mert a beruházás során a Mérnök lesz az, aki a kivitelezõ vállalkozóktól megköveteli a minõségi és határidõre történõ munkavégzést. Ezért a felelõssége is ehhez mérhetõ lesz, viszont már jó elõre tudni kell, hogy helyt tud-e állni ennek az óriási feladatnak. Végéhez közeledik a csatornahálózat építésére beadott pályázatok értékelése Mint arról korábban hírt adtunk, folyamatban van a beadott pályázatok értékelése. Ennek keretében a bírálók tisztázó kérdéseket tettek fel a jelentkezõknek - minden egyes pályázónak a törvényeknek megfelelõen ugyanazt a kérdést - és a beérkezett válaszokat követõen elkészül az értékelés. A Bíráló Bizottság értékelte a beérkezett ajánlatokat és elküldte a döntési javaslatot az EU-s tenderek esetén a jogszabály szerint illetékességgel rendelkezõ szervezetnek, hogy vizsgálja át. Valószínûsíthetõen lapzárta után érkezik meg majd a szervezet véleménye, ezután hirdethetõ ki a tender eredménye. Ez azt jelenti, hogy a kötelezõ szerzõdéskötési moratóriumot november 10-én 10 órai kezdettel eredményt hirdettek az érdi szennyvíztisztító-telep bõvítési munkáinak megtervezésére és elvégzésére kiírt pályázaton. Az ajánlatkérõ Társulás a meglévõ érdi szennyvíztisztító telep teljes körû, korszerûsítéssel egybekötött bõvítésének tervezésére és kivitelezésére kért ajánlatokat. Ez a dokumentációban meghatározott követelmények szerint LE kapacitású tisztítóra bõvítést jelent, harmadfokú tisztítási fokozattal. Az eljárás eredményes volt. Három ajánlattevõ jelentkezett, ebbõl kettõ konzorcium. Az eljáráson nyertes a EUROASZFALT Építõ és Szolgáltató Kft. és KÖZGÉP Építõ és Fémszerkezetgyártó Kft. alkotta Érd EK-2010 Konzorcium lett. A nyertes Konzorcium Ft-ért vállalta el a munka elvégzését, 876 nap alatt. Azt vállalta továbbá, hogy az általa megvalósított mûtárgy üzemeltetési költsége éves szinten nem haladja meg a Ft-ot. Elmondható, hogy nagyon szoros verseny volt, hisz a második helyezett nagyon kevés pontszámmal maradt el a nyertes konzorciumtól a Társulati hírek követõen amennyiben valamelyik pályázó nem fordul jogorvoslati kérelemmel a Közbeszerzési Döntõbizottsághoz (KDB) megköthetik a kivitelezési szerzõdést. Amennyiben valaki a KDBhez fordul, a tapasztalatok szerint egy-egy jogorvoslati eljárás idõtartama 1-2 hónap. Ha elutasítják a vállalkozó panaszát, akkor ezután lehet majd szerzõdést kötni. Amennyiben az értékelés során az derül ki, hogy csak egyetlen ajánlattevõ felelt meg a pályázatban megfogalmazott követelményeknek vagy egyáltalán senki nem felelt meg ezeknek, akkor eredménytelennek nyilvánítják az eljárást és új eljárás indul. Ebben az esetben újra meg kell hirdetni a munkákat és újból jelentkezhetnek a potenciális érdeklõdõk. Tekintve, hogy leghamarabb márciusban lehet kezdeni az idõjárási viszonyok miatt a csatorna építési munkákat, még ebben az esetben is le lehet folytatni egy újabb eljárást eddig az idõpontig. A projekt megvalósításához szükséges nagyobb beszerzések közül elõkészítés alatt van még a projekt megvalósító egységet támogató pénzügyi-gazdasági szakértõ csapat és a lakossági tájékoztatást megvalósító szakembergárda kiválasztására irányuló eljárás. Ezen eljárásokat várhatóan a minisztériumi minõségbiztosítást követõen írják ki. Csatorna Társulati hírek fenti három fõ bírálati szempont értékelésében. A jogszabályok szerint november 30-ig még nem köthetõ meg a kivitelezési szerzõdés. Amennyiben eddig az idõpontig nem érkezik jogorvoslati kérelem az eljárás eredménye ellen, akkor megköthetõ a szerzõdés és még idén lehetséges a munkaterület átadás, majd ezt követõen a munkakezdés. Online egyenleg ellenõrzés Továbbra is éjjel-nappal lehetõség van a befizetések és az egyenleg ellenõrzésére a Társulat honlapján keresztül (www.erdicsatornazas.hu). A legújabb fejlesztés után, ha adásvétel vagy öröklés okán volt elõzõ tulajdonos, akkor az õ befizetéseit is lehet ellenõrizni. Behajtásra kerülnek a be nem fizetett egyösszegû befizetések Ismeretes, hogy 2009 október 31-ig kellett befizetni a Ft hozzájárulást azoknak, akik nem kértek részletfizetést. Ez vonatkozik azokra is, akik az egyösszegû befizetést aláírásukkal vállalták és azokra is, akik nem írtak alá belépési nyilatkozatot, de olyan ingatlannal rendelkeznek, amely érintett a csatornázási programban. A törvény szerint a Társulat köteles átadni az önkormányzat jegyzõjének behajtásra a határidõre be nem fizetett érdekeltségi hozzájárulásokat. Azok a társulati tagok, akik egy összegben kell fizessenek, már kétszer kaptak erre levélben felhívást. Hamarosan a teljes lista átkerül a jegyzõhöz, aki a törvény szerint elkezdi az adók módjára való behajtást, a késedelmi kamatokkal és behajtási költségekkel együtt. Javasoljuk, hogy aki arra várt, hogy meglegyen az EU-s döntés a pályázatról, az mielõbb fizesse be, mert az adók módjára való behajtás mindenki számára kellemetlen és a legjobb ezt elkerülni. Társulati ügyfélszolgálat Az új iroda a Szabadság téren, a "Siker Üzletházban" került kialakításra. Ez a régi postától nem messze van, jól megközelíthetõ helyen, közel mind az ÉTV Kft ügyfélszolgálatához, mind a régi társulati irodához. Hétfõ: 12,00-17,00 óra Szerda, csütörtök: 10,00-13,00 óra Telefon: 0623/521340, Mondja el véleményét Ön is a település jövõjével kapcsolatban! z Önkormányzat honlapján (www.erd.hu) elérhetõ Akérdõív kitöltésével Ön is hozzájárulhat ahhoz, hogy a város jövõjét alakító döntések során minél több vélemény, szempont épüljön be. Kérjük, látogassa meg a holnapot és töltse ki az ott található kérdõívet! Az érdi önkormányzat úgy döntött, hogy a Local Agenda 21 elnevezésû dokumentumot december 31-ig elkészíti. Maga a települési fenntarthatósági terv vagy program, idegen szóval Local Agenda 21 települési szinten komplex módon, társadalmi, természeti és gazdasági szempontból egyaránt vizsgálja, hogy a fenntartható fejlõdés elve hogyan tud beépülni az egyes szakterületek (pl.: környezet- és természetvédelem, épített környezet, szociális- és egészségügy, oktatás) programjába. Maga a fenntartható fejlõdés mint fogalom olyan fejlõdés, amely a jelen igényeit úgy elégíti ki, hogy a jövõ nemzedékek igényei kielégítésének lehetõségeit nem csorbítja. Mindez számos követelményt foglal magába, alapkövetelményként azt, hogy a jelenlegi környezeti- gazdasági-társadalmi döntéseinknél figyelemmel vagyunk a jövõ nemzedék érdekeire, gazdaságitársadalmi tevékenységünket összhangba hozzuk a természeti követelményekkel. A terv vagy program fontos jellemzõje, hogy mind megalkotása, mind megvalósítása és értékelése során is nagyon lényeges szempont a helyi társadalmi és gazdasági szereplõk aktív részvétele. A terv, program megvalósításának nincsen szabványban rögzített eljárásrendje, nemzetközi ajánlások viszont vannak mind a dokumentum elkészítésére, mind az abban foglaltak végrehajtására. A terv, program elkészítése, elfogadása, majd azt követõen megvalósítása a település számára számos elõnnyel, haszonnal jár, melyek a teljesség igénye nélkül a következõk: a terv, program elkészítése során feltárt, addig esetleg fel nem ismert, rejtett értékek új lehetõségeket nyithatnak meg a település elõtt; a terv, program elkészítése során a figyelem a problémák okaira, és azok összefüggéseire összpontosul, ezáltal lehetõség nyílik a településen a hatékonyabb tervezésre, megfelelõ fejlesztési prioritások felállítására; a terv, program révén a fenntartható fejlõdés koncepciója részévé válik a helyi párbeszédnek és a mindennapi életnek is; a helyi döntések hatékonyabbá válnak; a település megbecsültsége erõsödik, a terv, program végrehajtásával elért eredmények mások számára is példaértékûvé válnak. Fontos, hogy csak legális szolgáltatót vegyünk igénybe a szippantásra! Ismert, hogy Érden a környéken a legolcsóbb a legálisan szolgáltató szippantósok ára. Ez annak köszönhetõ, hogy az önkormányzat megállapodott a kedvezõ leürítési díjakban a fõvárosi leürítõ helyeknél, valamint évrõl-évre jelentõsen támogatja azt, aki a helyi rendeletben megbízott szolgáltatót veszi igénybe. Ebben az esetben a szolgáltatók csatornázatlan területrõl a lakosságtól Ft/m3+ÁFA áron szállítják el a szennyvizet. Az elmúlt idõszak esõs idõjárása után többen érdeklõdtek, hogy hol lehet felvenni a kapcsolatot a közszolgáltatást végzõ cégekkel. Az aktualitásra tekintettel alább olvashatja az elérhetõségeket: Fülöp 2004 Csatornatisztító Kft: 23/ , Mobil: 06-20/ Komáromi Zoltán: 23/ , Mobil: 06-20/ TO-NO Környezetvédelmi Szolgáltató Bt.: 23/ , Mobil: 06-20/ Tunyogi 2003 Bt.: 23/ , Mobil: 06-30/ ÉrdKom Kft.: 23/ /109; /109 mellék

7 7 Korról korra tárgyról tárgyra Érd várostörténeti kiállításán A helytörténeti kiállítás helyéül szolgáló épület negyedik termében mozaikokat találunk Érd utolsó háromszáz évébõl. A település térbeli kiterjedésének folyamatát, mezõvárosi fényét adó fõbb épületeit, ezek történetét, funkcióit, iskoláit, sportéletének fõbb mérföldköveit mutatjuk be. Érd legnagyobb területi növekedése, a Károlyi parcellázás A mai nagy kiterjedésû (60 négyzetkilométernyi) Érd létrejötte a Károlyi-féle parcellázási panama következménye. Kisebb parcellázások a Nagyatádi-féle földosztás keretében, az 1920-as évek elején már korábban is voltak, de a legnagyobb (több mint 3 ezer holdnyi) az as évek végén kezdõdött. Károlyi Imre gróf aki tehetséges publikáló közgazdász is volt felismerve itteni birtoka gazdaságtalan voltát, gyümölcstermesztési próbálkozásai után az értékesítés mellett döntött. Gyümölcsösei emlékét õrzi pl. a Vincellér vagy a Cseresznyés földrajzi név. Elõször Tusculánum néven a dombóvári vasúti pályához közel jött Tizenhét éves érdi diák vagyok. Idén Magyarországot képviseltem Isztambulban, a nemzetközi Modell Európai Parlamentben. Az isztambuli utamnak nagyon örültem, hiszen nemcsak óriási lehetõségem nyílt arra, hogy megismerkedhessek hasonló témákkal foglalkozó európai diákokkal, hanem éreztem, hogy a sok munkám megbecsülést nyert. Ahhoz, hogy oda eljuthassak sok mindent kellett elvégeznem. A Modell Európai Parlament egy olyan rendezvény, melynek keretében középiskolás diákok, tanárok és politikusok irányításával az európai parlament mûködését modellezik, és így értékes tapasztalatokat szerezhetnek a parlament, és általánosságban a demokrácia mûködésérõl. Nagyon fontos része, hogy a fiatalok megvitathatják egymással a számukra fontos kérdéseket, problémákat és közösen kell döntést hozniuk ezek megoldására. Elõször is iskolatársaimmal együtt részt vettem a magyarországi Modell Európai Parlamentben, Pécsett. Az iskolámban kiválasztott "képviselõk" engem kértek fel, hogy vezessem az iskolánk delegációját, a nemzeti ülésen mi Németországot képviseltük. Nagyon tanulságos volt ez az egy hétig tartó rendezvény, létre egy új üdülõtelep, majd hasonló hangzatos, csábító nevekkel (Érdliget, Kertváros, Parkváros, Horthy Miklós Ligetváros stb.) továbbiak betelepítése következett. Tusculánum Cicero ókori római szónok békés villagazdasága volt Itáliában és hasonló idillt akartak sugallni a fõváros zajától, bûzétõl menekülõknek ezzel a névvel. Boldogan jöttek a fõvárosi kisemberek, középegzisztenciák, katonatisztek, vasutasok, postások, tisztviselõk stb. mert viszonylag olcsón (5 Pengõ körüli átlagárban négyszögölenként) és részletre juthattak telekhez. Késõbb sokan jöttek a fõvároson kívül az ország minden részébõl is a budapesti munkalehetõségek és az olcsóbb élet reményében. A fellegjáró ígéretekbõl (sípálya, strandok, HÉV) azonban vajmi kevés vagy semmi sem valósult meg és a legfontosabb közmûvek (villany, víz, utak, járdák) kiépítése is évtizedekig elmaradt. Az igazán súlyos gondot azonban több területen (Érdliget, Szent Imre Liget) fõként a magas talajvízszint jelentette, amely pár év után megtámadta az óvatlan vásárlók felépített házait. A telekvásárlók összefogásából épült strandok sem voltak hosszú életûek, a kellõ szakértelem nélküli telepítés miatt a talajvíz vagy más geológiai, vízrajzi okok miatt hamar mûködésképtelenné váltak. Egyedül a diósdligeti tudott több évtizedig fennmaradni, de ma már ez sincs meg. A gróf ráadásul minden felelõsség alól kibújt miután a telekügyletet Utazásom Isztambulba aminek a komolyságát mutatja, hogy a nyitó ünnepségén részt vett Pécs város polgármestere, a záróünnepségén pedig beszédet mondott Magyarország egyik EP képviselõje. A munka felkészüléssel kezdõdött, a nemzeti MEP elõtt elmentem a Gazdasági Versenyhivatalba, mert a témám az európai kartellesedés volt. Nagyon segítõkészen fogadtak és hamar olyan tudást szereztem, amivel szakmailag értelmezni tudtam az adott problémát. A német nagykövetasszony is fogadott minket és elmagyarázta Németország álláspontját számos európai- és világpolitikai kérdésben. A nemzeti MEP-en Pécsett határozottan és megfontoltan kellett fellépnem, mind a bizottságomban, mind a plenáris ülés alatt, hogy védjem az adott országom érdekeit, és a többiek álláspontjának figyelembevételével szakmailag megalapozottan tudjak döntést hozni. Ez olyan jól sikerült, hogy többek között engem is kiválasztottak, hogy Magyarországot képviseljem a nemzetközi MEP-en. Ezt idén Isztambulban, ami Pécs mellett, szintén Európa kulturális fõvárosa rendezték, és ahol Európa szinte összes országából részt vettek diákok. átjátszotta az Angol - Magyar Banknak, amelynek elnöke volt s amelytõl 2 millió pengõs kölcsönt vett fel. A Bank jelzálog bejegyzést tett a már eladott telkekre is, holott azok már csak telekkönyvileg voltak a gróf kezén. Késõbb a bank olyan új szerzõdést kötött a telekvevõkkel, amely számukra már szigorúbb és kedvezõtlenebb volt a korábbinál. A botrány odáig dagadt, hogy miniszteri és parlamenti bizottságok is vizsgálták az ügyet, próbaperekre is sor került, de a telekvásárlók kárát végül érdemben senki sem orvosolta. Az õstelepülésre nehezedett az új telepek infrastruktúrájának minden pénzügyi gondja, aminek gyors megoldására Érdnek ipari adóbevételi háttere a késõbbiekben sem igen volt. A hirtelen megnõtt, vízfejû településen a lakók fõleg a maguk erejére, összefogására számíthattak. Ez késõbb megnyilvánult például az érdligeti vízvezeték társulati formában történõ építésénél, de említhetjük a járdaépítéseket is. A Közép- Európa legnagyobb falva -ként emlegetett Érd fejlõdése csak az es években, majd az 1979-ben kivívott városi rang után kezdett gyorsulni. Múzeumunkban propaganda prospektusok, képeslapok, térképek, adásvételi szerzõdések, nyugták és a pipázó Károlyi Imre gróf fotója szemléltetik a máig negatívan ható, csak lassan leküzdhetõ eseménysorozatot. KOVÁCS SÁNDOR Isztambul hatalmas méretével (18 millió lakos) nagyon meglepett, szerencsére kedves a török vendéglátásnak köszönhetõen, hamarosan otthon éreztük magunkat. A fogadó család is igyekezett, hogy minden kezdeti aggodalom hamar elmúljon. A négyfõs magyar delegáció minden tagja (4 különbözõ helységbõl érkeztek - Kazincbarcika, Budapest, Szeged és Érd) kiválóan érezte magát, lehetõségünk volt megismerni nem csak a török kultúrát, hanem a nemzetközi rendezvényen részt vevõ külföldi diákok szokásait is. Az egyetlen dolog, amire panaszunk lehet, az hogy a többi részt vevõ diákkal ellentétben, semmilyen támogatást nem kaptunk az Európa szert hasonlóan szervezett projektbõl, csupán az iskoláink tudtak csekély összeggel hozzájárulni a költségekhez, és ha szüleink nem segítenek nem is lett volna magyar delegáció. A sajátos magyarországi helyzet az, hogy az elõzõ kormánytól már nem kaptunk támogatást, mert a "MEP alapítványunkat" korrupciós ügyekbe akarták keverni állítólag, a jelenlegi kormánytól meg még nem, az érvényben lévõ költségstop miatt. SOBRADO BOAZ Cholnoky Jenõ emlékezete AMagyar Földrajzi Múzeum immár 25 éve jelenteti meg a Földrajzi Múzeumi Tanulmányokat, minden évben kellõ aktualitással és szakmaisággal az alapító Balázs Dénes kezdeményezésére. A 2009-es évet összefoglaló kiadvány igyekszik az eddigi hagyományokhoz hû maradni. A Földrajzi Múzeumi Tanulmányok szerkezete megegyezik az eddig megjelentetett kötetekével, külsõre viszont 2008 óta formabontó változtatáson ment keresztül. A tartalmat tekintve természetesen nem történt változás, a jól megszokott színvonalat képviseli továbbra is. Az évforduló alkalmából a kötet fõ témája Cholnoky Jenõ professzor, a földrajztudomány egyik legkiválóbb, legsokoldalúbb alakja. A múzeum szeptember 16-án tartott konferenciáján Cholnoky munkássága elõtt tisztelgett. A jeles földrajztudós tevékenységérõl átfogó képet adnak a felkért publikálók akik közül többen elõadók is voltak a Cholnoky konferencián a Magyar Földrajzi Múzeumban. A professzor folyóvízi geomorfológiáját Dr. Lóczy Dénes mutatja be, majd két szorgalmas egyetemi hallgató, Groos Boróka és Miklós Réka Cholnoky kínai tanulmányútját rekonstruálták. Szó esik térképészeti munkájáról Kínában, utazásairól a Spitzbergákon és helyet kapott kolozsvári fényképhagyatékának ismertetése. Szó esik a Balatonfelvidéki templomromokról Kovács Sándor múzeumi munkatárs közleményében. Dusek László által megismerhetjük a jeles utazó a Magyar Földrajzi Társaságban végzett munkáját is. A Múzeumi Híradó a megszokott módon hivatott tájékoztatást adni híres magyar utazókkal kapcsolatos szoboravatásokról, jeles kutatók kitüntetésérõl és természetesen a Magyar Földrajzi Múzeum egész évben lezajlott programjairól. A kiadvány In Memoriam fejezete Marosi Sándorról emlékezik meg akia Magyar Földrajzi Múzeum létrejöttében is döntõ szerepet játszott és Göcsey Imre tanár úrról aki sokat tett a földrajz oktatásáért. Cholnoky Jenõ professzor földrajzi és történelmi tudása, geográfiai felkészültsége, ma is jó példa lehet a jövõ generációja számára. Hazaszeretete és tettrekészsége kétségbevonhatatlan volt egészen haláláig. Azok közé az utazók közé tartozott, akik meg akarták ismerni az egész világot de sosem felejtették el honnan indultak és hová kell visszatérniük. Írói tehetsége és mûvészi érzéke jól tetten érhetõ könyvein, festményein és precíz rajzain keresztül. Ezen állítások hitelérõl a kedves múzeumlátogató a Magyar Földrajzi Múzeumban gyõzõdhet meg mely a felújítási munkálatok alatt is várja vendégeit. SZABÓ DÁNIEL A fotópályázat eredménye III. díj Különdíj I. díj Orlai Sándor: Elsõ fesztivál II. díj Szánthó Tibor: Mi is Érden lakunk Füzesi András: Impresszió Körmendy Zizi: Ki vagyok? Adorján József: Vonalak

8 8 II. Delta Mix kupa Hagyomány teremtõdött ismét. November 6-n a Delta Röplabda Sportegyesület megrendezte második Delta Mix kupa néven futó vegyes röplabda versenyét. Örömmel vették tudomásul, hogy még a tavalyi évben három nem érdi csapatot kellett hívni a teljes mezõnyhöz, addig a mostani tornán mind a nyolc csapat a Delta röplabdásokból állt össze. A lány ifi illetve a fiú gyerek csapat is indult ezen a versenyen, már csak azért is mivel a rákövetkezõ héten fontos meccseket játszottak és ezt a tornát felhasználták, azon meccsek felkészülésére. Az edzõk most külön-külön indultak. Volt olyan csapat, ahol ketten, volt olyan, ahol egyedül és volt olyan csapat ahol nem szerepelt edzõ. Két négyes csoportra voltak osztva a csapatok. A csoporton belül mindenki játszott mindenkivel, majd mikor kialakult a csoport sorrend, az azonos helyezettek a két csoportban, játszották a végsõ mérkõzéseket. Kétjátszmás meccsek voltak, ha egy-egy volt a szett arány, akkor a pont különbség döntött. Ha az is egyenlõ volt, akkor két pont különbségig folytatódott a játék. Kiegyenlített volt a mezõny, hiszen több mérkõzés is egy egyes szett aránnyal végzõdött, így a pont arány döntött. Többek között a döntõ mérkõzés is ilyen volt, hiszen az elsõ szettet a Delta Kékek nyerték arányban, míg a második játékrészt a Hálótársak csapat nyerte szintén így. Ekkor lépett életbe az a szabály, hogy két pont különbséggel kell nyerni, ami a Delta Kékeknek sikerült így meg is nyerve a tornát. Harmadik helyen az Eklektika végzett a Tüske csapattal szemben, az ötödik helyet pedig az Ifi lány csapat szerezte meg a Fapadosok elõtt. Nagy meglepetésre a fiú gyerek csapat a hetedik helyen tudott zárni a Solti csapat elõtt. A csoport meccsek is szolgáltak izgalmakkal, de a legnagyobb küzdelmek a végsõ sorrend kialakításáért zajlott. Jó hangulatú, küzdelmes sporteseményen vannak túl a Delta röplabdások. A következõ felnõtt torna január a a már szintén hagyományokkal rendelkezõ hosszú verseny, a 2011 perc röplabda lesz. Várunk minden érdeklõdõt a Kõrösi Általános iskola sportcsarnokába, Érd Aggtelek u. 8. Az ifi korosztályú lányok szintén itt a Kõrösi sportcsarnokban játszanak november 26-n, pénteken órai kezdettel. GYERE, SZURKOLJ AZ ÜTÕS CSAJOKNAK! HAJRÁ DELTA! MÁTRAI BEÁTA November második hétvégéjén az üllõi Városi Sportcsarnokban kerültek megrendezésre a évi Kötöttfogású Birkózó Diákolimpia döntõi. 38 kg-ban Kovács Bence az elõdöntõben, az utolsó másodpercekben tussal verte a "verhetetlennek hitt" csepeli Vidát, 76 kg-ban ezúttal külön ágra került Lajsz Dominik és Oláh Tomi, ezt ki is használták, és mindketten döntõbe kerültek. A színvonalasan megrendezett versenyen az érdi birkózóknak egy arany-, két ezüstérmet, valamint egy ötödik helyet sikerült megszerezniük. 38 kg Kovács Bence ezüstérem, Eötvös József ÁMK Diósd, testnevelõ tanára: Göncz Imre 46 kg Boros Gábor V. hely Széchenyi Ált. Iskola Érd, testnevelõ tanára: Szél Nikolett 76 kg Lajsz Dominik aranyérem Vörösmarty Birkózás Lajsz Dominik Diákolimpiai Bajnok, Kovács Bence és Oláh Tamás ezüstérmes Érdi sakkverseny Csaknem félszázan gyûltek össze a Szepes Gyula Mûvelõdési Központban a hagyományos Érdi Országos Nyílt Sakkversenyre. Az ország minden részébõl érkeztek versenyzõk. Külön öröm, hogy az érdi ifjúságból sokan képviseltették magukat. Erõs mezõny gyûlt össze nemzetközi mesterrel, mesterjelöltekkel és sok ifjúsági versenyzõvel. A rendezvényt a Pest Megyei Sakkszövetség elnöke, Solymosi László nyitotta meg. A verseny izgalmasan alakult, és az utolsó, 9. fordulóban dõlt el az érmes helyek sorsa. Izsák Gyula nemzetközi mester lett az elsõ, õt követte a gödöllõi Sillye Kálmán és végül az érdi Szilágyi Sámuel szerezte meg abronzérmet. A legjobb nõi versenyzõ a törökbálinti Sallai Andrea lett. A legjobb ifjúsági versenyzõk: Torday Balázs (Törökbálint) Sallai Andrea (Törökbálint) Ágó Jakab (Érd). A legjobb Érdi VSE versenyzõk: Horváth Péter, Czipp János és Holtság István. A legjobb érdi ifjúsági versenyzõk: Ágó Jakab, Hajós Ákos és jr. Hajós János. A seniorok versenyét Kalmár Károly Dunaharaszti) nyerte élõpont alattiaknál Sallai Andrea (Törökbálint), Szécsi Péter(Százhalombatta), Sallai Máté (Törökbálint), az 1600 élõpont alattiak versenyén pedig Szilágyi Sámuel (Érd), Ágó Jakab (Érd), Tóth Ferenc (Sztaki) voltak a legjobbak. Továbbra is várjuk a sakkozást kedvelõket az Ercsi út-i sporttelepen minden vasárnap ig. HPL November hatodikán eljöhetett volna a napja, hogy behúzzuk idei elsõ, és egyben egyetlen hazai pályán megvívott gyõzelmünket is az NB1-ben, de ez nem így lett. Errõl persze leginkább a jobban Tar Mihály az érmesekkel, Lajsz Dominik, Kovács Bence és Oláh Tamás Mihály Gimnázium Érd, testnevelõ tanára: Fenyvesi Zsolt 76 kg Oláh Tamás ezüstérem Batthyány Általános Iskola Érd, testnevelõ tanára: Tolnai Tibor Pocsék mérkõzés, lelketlen játékkal TAR MIHÁLY motivált Dunaújvárosi REK kézilabdásai, és a roppantul gyengén teljesítõ lányaink mellett sokan a Kékes játékvezetõi testvérpárost okolták. A tény, hogy nem sikerült a gyõzelem persze Fotó: Õrfi Mónika nem hárítható át teljes egészében a bírákra, de az igaz, hogy számos ítéleteikkel borzolták a nézõközönséget, akik ezt papírnyomdát nem tûrõ bekiabálásokkal kontrázták meg. Ennyit a vezetés értékelésérõl. Utólag beláthatja mindenki, hogy nem ezen a ponton ment el a meccs. Sokkal inkább azzal a játékkal, amivel mieink készültek a napra, támadásaink potenciája egyenlõ volt a nullával, 7 métereseket, kettõs emberelõnyöket kihasználhatatlanul hagyva meneteltünk a biztos bukásunk felé. Sikerült ebbõl a helyzetbõl is vesztesen kikerülnünk, és gólt kapnunk. Nem emelve ki egyetlen játékost sem gyengének bizonyultunk, a lányok megzavarodva futkostak a pályán mindenki magán viselve a teljes koncentráció hiányának a mezét. Nagy Ivett és Radulovic szétfutotta a pályát, a volt válogatott átlövõnek még szélrõl is sikerült betalálnia! Itt elérkeztünk egy igen kényes elemhez, vagy ennek a hiányával. Az átlövõ posztot mintha nálunk elnyelte volna egy feketelyuk, még ha Kovács Anna pár alkalommal megcsillogtatott volna ebbõl a kézilabdában igen fontos elembõl néhányat, de társra nem akadt a másik oldalon. A félidõ itt nél véget is ért. A második félidõben Ferling Bernadettnek is bejött minden, amivel az elsõ részben sikertelenül próbálkozott fõleg Oguntoye jóvoltából. Állandósult a 6-8 gólos vendégvezetés. Kuridza Sandra beállása ugyan vitt egy kis üde színfoltot a csapatba, de már késõ volt a felzárkózáshoz. A as végeredménynek természetesen nem örülünk, de vereség és vereség között is nagy a különbség, így aztán a lelketlen játékunknak még ennyire sem. Idõközben volt még egy mérkõzésünk november tizedikén a cívisvárosban. A nagyobb játékerõt felvonultatni tudó Debrecen átlépett ugyan csapatunkon (39-27), de eme vereségünk után nem haragudhatunk Szabó Edina gárdájára. Ez volt a vereségek közötti különbség elsõszámú oktató példája. Ezek után irány Székesfehérvár. TATÁR PÉTER

9 9 ACO önszintezõ fedlapok, avagy miért kerül többe, ami olcsóbb Biztos, hogy nincs megoldás a megsüllyedõ fedlapokra? Egyáltalán miért süllyed meg minden fedlap? Biztos, hogy napokig le kell zárni egy sávot fedlap csere esetében? Mennyivel kerül kevesebbe a jó megoldás? Négy kérdés, amire egyszerûen lehet válaszolni. 1. Van tökéletes megoldás a megsüllyedõ fedlapokkal szemben. Sõt még csak nem is drágább a jó megoldás. Az ACO Bituplan típusú önszintezõ fedlapjai 5-6 év üzemeltetési költségeit is figyelembe véve megközelítõleg fele annyiba kerülnek, mint az olcsó és garantáltan megsüllyedõ fedlapok. 2. A klasszikus fedlapok megsüllyedésének oka alapvetõen az akna és a fedlap közötti szintezésre szolgáló habarcs kitöltés. Ez a habarcs kapcsolat a terhelés következtében kitöredezik és ennek következtében a fedlap megsüllyed. A kitöredezés oka, hogy a fedlapot érõ dinamikus terhelés 100%-ban a habarcságyon keresztül adódik át közvetlenül az aknának ennek köszönhetõen az akna is megsérül, eltörik a szûkítõ elem. Az ACO Bituplan típusú önszintezõ fedlapjai esetében nincs habarcskapcsolat az akna és a fedlap között, hanem egy adaptergyû közvetítésével csatlakozik az aknához, és a dinamikus terhelésnek csak kb. 15%-a éri az aknát, a terhelés 85%-a az út teherhordó szerkezetében szétoszlik. Hitelkiváltás megfizethetõ törlesztéssel Lakáshitel, szabadfelhasználású hitel, vállalkozói hitelek - új konstrukciók EU pályázatok Gyorskölcsön saját autóra 2030 Érd, András út 20. Four Cent Üzletház Tel.: , Az érdi Horvát Kisebbségi Önkormányzat folytatja Táncházát! Ágics Aktinka tanárnõ vezetésével délszláv táncokat tanítanak a volt II. Lajos Általános Iskola épületében november 18-ától (csütörtök) délután 6 órától. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak! 3. Felújítások és új építések esetében egyaránt alkalmazható. Felújítások esetében hazánkban már több nagyvárosban bizonyítottuk (Budapest, Pécs, Vác, Paks, Székesfehérvár, Sárbogárd, Debrecen városokban már több száz beépítés igazolja a fentieket), hogy 1-2 óra alatt ki lehet cserélni egy fedlapot, és így forgalmi dugókat kellemetlenségeket kerülhetünk el. 4. És végül még az is kiderül, hogy a jó megoldás az ACO Bituplan 6 év üzemeltetõi feladatait is figyelembe véve megközelítõleg fele annyiba kerül, mint a klasszikus olcsónak gondolt fedlap. A bosszúságokról, gépkocsi-, út- és aknakárok elkerülésérõl még nem is beszéltünk. Ha ezeket is számszerûsíteni szeretnénk, akkor kiderül, hogy a jó megoldás csak töredékébe kerül a megszokottnak. Az ACO Magyarország nem csak beszél a fentiekrõl, hanem egy precíz mûszaki ismertetés és költségelemzést követõen mintabeépítést is végzett a városban, hisz a jó megoldás önmagáért beszél a legékesebben. (2010. november 3., Duna u. 60. elõtt.) A Fidesz Nyugdíjas Tagozata minden hónap második csütörtökén este 6 órakor összejövetelt tart az Összefogás Székházban, melyre szeretettel vár minden érdeklõdõt! Érd-Óvárosban, thermál fürdõ közvetlen közelében, fõútvonal melletti, felújítandó 90 m 2 -es CSALÁDI HÁZ 770 m 2 telekkel ELADÓ! Irányára: 17,5 mft Érd.: 06/30/ Évbúcsúztató a Finta Rendezvényteremben! 2010-ben is megtartjuk a Hagyományõrzõ Szilveszteri Bálunkat! Amit kínálunk: Svédasztalról reggelig korlátlanul fogyasztható kb. 30 féle ételspecialitásunk. Italok korlátlanul: Csapot sör, Szekszárdi Minõségi Borok, Rostos és Szénsavas Italok, Ásványvíz, Kávé, Cappucinó, 1üveg pezsgõ két fõ részére Zene, Tánc, Mûsor, Tombola Azoknak, akik minket és azoknak, akik mást választanak az Év búcsúztatására egyaránt Békés Boldog Szeretetteljes Új Évet Kívánunk! Finta József és Személyzete Tel.: vagy vagy Exclusive Tours Utazási Iroda Már 5290,- Ft / fõ -tõl Ön is elmerülhet az adventi hangulatban, élvezheti a karácsonyi vásár forgatagát, sétálhat a feldíszített utcákon egy pohár forraltbortól átmelegedve. Adventi ajánlataink a teljesség igénye nélkül Advent Bécsben (december 1., 2., 3., 4., 7., 9., 10., 11., 14., 16., 18., 21.) ,- Ft / fõ Nürnberg, Passau, Steyr és Linz (december 03-05; 10-12; ) ,- Ft / fõ Advent Kassán ( december 11.) ,- Ft / fõ Advent Grazban (december 04-05; 11-12; ) ,- Ft / fõ Advent Badenben (december 4.) ,- Ft / fõ Advent Fraknó várában (advent idején különleges programokkal) és Kismartonban (december 11.) ,- Ft / fõ Szeretettel várjuk irodánkban! Legyen Ügyfelünk, utazzon velünk! UNITED4 M&M Exclusive Tours Kft Budapest, Váci utca 84. Tel:06-1/ , Eng. szám: R-0830 Érdemes megfontolni, hogy központi helyen, új építésû, olcsóbb megoldást válasszak? Érd-Parkvárosban elektromérnök tanár angol-matek-számítástechnika tanítást vállal középiskolások részére. Kérésre házhoz is megyek. Tel.: Tárnokon, a postával szemben, az okmányirodával egy épületben, emeleten két m 2 -es helyiség kiadó boltnak vagy irodának. Telephelynek is megfelel. Ugyanott berendezett fodrászat, kozmetika, körömápolás (külön-külön helyiségek), bekerített parkolóval kiadó. Ár megegyezés szerint. Érdeklõdni:

10 10 TELEPHELY kiadó, Érd külterületén a régi 70- es út mellett, az M7-M6 autópályától 1,5 km-re, kamionok, tehergépkocsik, buszok, egyéb gépek részére. Tel.: 06-30/ Végéhez közeledik a Dunai Flottilla Gyermek és Ifjúsági Vízitúra Egyesület projektje, amely a TÁMOP-5.2.5/08/1-B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai pályázati kiírás keretében: "KIIP" - Kistérségi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Mobil Pont és szolgáltatási hálózat kialakítása az Érdi Kistérségben (Százhalombatta, Érd, Diósd, Tárnok településeken), kompetenciafejlesztéssel és értékteremtõ szabadidõs programokkal - címen az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A 15 hónapos MozgóPont projekt keretében arra vállalkoztunk, hogy: ifjúsági információs pont szolgáltatást hozunk létre, egyéni és közösségi kompetenciákat fejlesztõ programot és értékteremtõ szabadidõs komplex programot valósítunk meg, kidolgozzuk és közétesszük ezek módszertanát, mindezek érdekében szakmaközi együttmûködéseket alakítunk ki, illetve a meglévõket erõsítjük. A szeptemberében indult projekt idõszaka november 30-án véget ér. Az érdeklõdõk november 25-én órától a projekt eredményeirõl, nehézségeirõl és sikereirõl hallhatnak a Projektrázó rendezvényen, a százhalombattai Polgármesteri Hivatal Dísztermében (Százhalombatta, Szent István tér 3.). A kistérség településein elérhetõ Információs és Tanácsadó Mobil Pontok információ szolgáltatással, továbbtanulási- és pályaorientációs tanácsadással továbbra is várják a éves fiatalokat a megszokott helyszíneken, változatlan idõpontokban. Bõvebb információk: Szülész-nõgyógyász magánrendelés Dr. Varsányi Antal Korall-ház 2, Érd, Angyalka u. 1/A Rendelés: szerda Tel.: nõgyógyászati és mell rákszûrés terhesgondozás menopausa és tini ambulancia hasi és hüvelyi ultrahang HPV és Chlamydia szûrés Szennyvízszállítás 24 órán belül A SZIPPANTHAT Konzorcium tagja Miért fizetné ki az egész fuvart, ha nem kell! Fizessen m 3 -enként! Az autóinkon ezt is ellenõrizni tudja, korrekt szintjelzõ berendezésen Tevékenységeink: Szennyvízszállítás, duguláselhárítás, csatornatisztítás nagynyomású WOMA gépkocsival, szennyvízaknák nagynyomással való átmosása, tisztítása. Veszélyeshulladék szállítása: autómosók, olajos iszap, konyhai zsírfogók. Fülöp 2004 Csatornatisztító Kft. Telefon: (23) , A Ceragem tudja, mitõl jó a szex, és nem fél elmondani Az emberek alapvetõen három vágynak nem tudnak ellenállni éltük során. Ezek a szükségletek újra és újra jelentkeznek és kielégítésük érdekében mindenre képesek. Ez a három szükséglet az evés, az alvás és a szex. A Ceragem gyógy-masszázskészüléket használva: 1. Javul az emésztés, így újra bármit megehetünk, amirõl korábban le kellet mondanunk. 2. Javul az alvás minõsége, és nem leszünk olyan fáradékonyak. Az ismert mintegy 85 féle alvászavar eredményesen javítható a Ceragem készülék használatával. 3. Javul a potencia, sõt a meddõségi problémák nagy része is megoldásra lel. A nõk szexuális energiájának csökkenése hasonló a férfiakéhoz. Orgazmus problémák vagy az orgazmus hiánya jelzi azt az állapotot, amikor van egy enyhe szexuális vágy, de nem jut el az orgazmusig. A hüvely vérkeringésének zavara, nõi hormonok hiánya, nõgyógyászati beavatkozás, krónikus vizelési rendellenesség, genetikailag deformálódott hüvely - mind okozhatja az alacsony szexuális vágyat és az orgazmus problémákat. Korai magömlés az, amikor a férfiaknál az orgazmus túl hamar bekövetkezik. Akiknél ez a probléma fennáll, folyamatosan aggódnak a közösülés sikertelensége miatt, így ez a tünet fokozatosan impotenciába torkollik. A korai magömlés tehát az impotencia kialakulásának kezdeti tünete. Férfi szemszögbõl az öregedés egyenlõ a szexuális aktivitás csökkenésével, az élet a munka elvégzése és a család eltartása körül forog. Vagy mégsem? A szexuális élet hanyatlása a férfiaknál a herékben bekövetkezõ leépülõ folyamatoknak köszönhetõ. Általában az életév vége felé kezdenek a herék sejtjei öregedni és leépülni. Ekkor kezd a többi szerv is fokozatosan öregedni és a szexuális képesség hanyatlik - impotenciát okozva ezzel. Pszichológiai tényezõk és az egészségi állapot is közrejátszhat az impotencia kialakulásában. Nõknél az impotencia általában a menopauzával együtt következik be. A hormonok kiválasztása rendszertelen lesz a menopauza alatt és élettani változások is kialakulnak. A bõr és a genitáliák feszessége csökken, a szexuális együttlét alatt nincs nedvesedés, emiatt a szex fájdalmassá válhat, frigiditást is okozhat. A stresszes munka, rohanó élet, feszült agymunka eredménye, hogy a szexuális vágy csökken. Bánat, düh, egyéb lelki traumák, párkapcsolati problémák, irtózás a szexuális kapcsolattól, az életkor elõre haladtával a szex iránti érdeklõdés elvesztése, mind jelentõs szerepet játszanak a szexuális energia csökkenésében. Ezen felül számos fizikai probléma vagy fáradság szintén csökkentheti a szexuális vágyat, és az olyan rendellenességek, mint a belsõ elválasztású mirigyek problémája, genetikai betegségek, krónikus májprobléma, Parkinson kór mind hozzájárul a szexuális vágy csökkenéséhez. Az impotencia okai Az impotencia az az állapot, amikor határozott szexuális vágy van, de nehéz izgalomba hozni a nemi szervet. Az okok 3 csoportba sorolhatók: Az elsõ: pszichológiai ok - kényelmetlenség érzet, aggodalom, félelem, idegesség, melankólia, lelkiismeret furdalás vallási vagy etikai okból - mind jelentõs szerepet játszanak az impotencia kialakulásában. Fizikai okok: az endokrin rendszer, idegrendszer rendellenessége, urológiai problémák, fizikai problémák. Funkcionális okok: az egész szervezet általános gyengesége, cukorbetegség, máj problémák, érelmeszesedés, elhízás miatt. A cukorbetegség a kialakulásától számítva 1-5 éven belül impotenciát okozhat. Az impotenciát nem lehet független betegségnek tekinteni, mindig más rendellenességek vetülete, így az okát minél elõbb azonosítani kell, hogy idõben meg lehessen kezdeni a megfelelõ kezeléseket. A Ceragem gyógy-masszázskészülék az egész szervezetet regenerálja, megszünteti az érszûkületet, helyre állítja a vérkeringést, optimalizálja a hormon háztartást. Mindezekkel együttesen szünteti meg a szexuális problémákat és valóban megfiatalítja szervezetünket.

11 11 HIRDETÉSFELVÉTEL: Szatmári Mónika: , Tel./Fax: , Érdi Lap Ügyfélszolgálat: 2030 Érd, Budai út (Régi központi gyógyszertár épületében) SZOLGÁLTATÁS Árnyékolástechnika. Fali és lábonálló napellenzõk, egyedi árnyékolók, alu- mûanyag- és faredõnyök, alu- és mûanyag-nyílászárók, szúnyoghálók, harmonika ajtók, rolók, szalagfüggöny készítése, javítása. Szakál László , , Antennaszervíz: mûholdas, hagyományos antennák szerelése, javítása (földi ill. mûholdas), digitális átállás, kábel TV-k lakáson belüli elosztása, jelerõsítés garanciával. Tel.: Televízió LCD Plazma, TFT Monitor, Kamera, Hi-Fi, házimozi, mikrosütõ gyorsszervíz , hétvégén is hívható. Új, kedvezõ lakossági hitelek érkeztek szabad felhasználásra, lakás vásárlásra, kiváltásra és átütemezésre! Konzultáció 14 bank ajánlatából , REAhitel. Ne cipelje házát és hitelét, ha már nem bírja! Reális áron kínált ingatlanját 2%-os közvetítõi díjért 3 hónapon belül eladom! Csak kizárólagosan! REAingatlan. Forint alapú jelzálog hitelek fix törlesztõvel akár a teljes futamidõ alatt! Régi hitelét is kiváltjuk! Best Loan Partner, Érett, igényes arcbõrök regenerációs kezelése. Már 1 alkalom után is látványos eredmény! Nappali, alkalmi és menyasszonyi sminkek, tartós mûszempilla, gyantázás az Ön otthonában is! EVANDA. Mikulás Érden és közeli környékén legolcsóbban házhoz megy! Elõzetes egyeztetéssel! Érd.: , Mérlegképes könyvelõ vállalja társaságok, egyéni vállalkozók könyvelését, adóbevallását, bérszámfejtését könyvvizsgálói háttérrel , , gmail.com. Fakivágás bontással, gallyazás, ereszcsatorna tisztítás. Gallyakat, nyesedéket elszállítom, munkaterületen rendet hagyok. Kerti munkák, telektisztítás, kertrendezés. Ifj. Hancsovszki János, Nyílászárók beépítését, külsõ-belsõ szigetelést, kõmûves munkát vállalok. Tel.: Zenész (énekes-billentyûs) alkalmi és rendszeres zeneszolgáltatást vállal. Mûsor: magyar és külföldi elõadók ismert slágerei. Ha felkeltettem érdeklõdését, kérem hívjon! Tel.: Duguláselhárítás falbontás nélkül. Víz-, fûtésszerelés hétvégén is. Tel Óraszaküzlet, ajándék, mechanikus quartz és antik órák javítás-adás-vétel. Elemcsere, óraüveg csiszolás. Porcelán vétel-eladás. Nyitva: H-P: 9-18, Sz: Tel.: Dryvit hõszigetelés, mûanyag ablakcsere és ablakszigetelés, teljes körû lakásfelújítás, ács-, kõmûves- és festõmunkák megrendelhetõek azonnali kezdéssel, kedvezõ áron. Tel.: Kõmûves, festõ, burkoló és laminált padló lerakás és mûanyag ablakcsere és szigetelése. Tel.: Kedvezményes dryvit hõszigetelés, hangszigetelés megrendelhetõ: Kertépítést, kertfenntartást, fûnyírást, növényültetést, permetezést, metszést, öntözõberendezés telepítését vállalom közületeknek is. Izsold Gyõzõ. Tel.: Kedves Olvasó! Ha otthonában, munkahelyén elektronikus formában szeretné újságunkat megkapni már a nyomdai megjelenést megelõzõ nap, jelezze az és a következõ számtól elküldjük Önnek. Duguláselhárítás non-stop, garanciával, bontás nélkül, díjtalan kiszállás. Vízvezeték szerelés, gyorsszerviz. Nyugdíjas és nagycsaládos kedvezmény! Tel.: SZIPPANTÁS!! TO-NO Bt. (a Szippant-Hat Konzorcium tagja) várja szennyvízszállításra vonatkozó megrendelésüket! Tel.: vagy Automata mosógép javítás garanciával hétvégén is. Javítás esetén ingyenes kiszállás. Tel.: Konténerrendelés. Sitt-, lom-, szemét-, zöldhulladék szállítás m 3 -es konténerekkel. Tel.: Csókás vízvezeték szerelõ. Szerelések, javítások, dugulás elhárítás falbontás nélkül R-600-as géppel Duguláselhárítás, kamerás csatornavizsgálat. Tel.: Lakatosmunkák azonnal! Kerítések, kapuk, rácsok, korlátok A-Z-ig. Garanciával elsõ osztályú minõségben megfizethetõ áron: Tel.: , Duguláselhárítás, víz, gáz, központifûtés-szerelés, WC-k, mosdók, tartályok, szifonok cseréje. Megbízhatóan garanciával. Tel.: Redõny, reluxa, szúnyogháló rendszerek beszerelése, javítása garanciával. Egy darabért is kimegyünk! Hétvégén is! Tel.: , Mûanyag és fa ablakok, ajtók beállítása, javítása, korszerûsítése utólagos hõ-, hang- és por elleni szigeteléssel. Tel.: ÁLLÁS Ingatlan vagy hitelközvetítéshez keresek külsõs munkatársat megbízási szerzõdéssel Diósdi bejáratott szépségszalonba masszõrt keresünk. Vállalkozói szükséges, vendégkör elõny. Érd: Déli pu-hoz közeli szépségszalonba fodrászt felveszek. Korhatár nélkül. Tel.: Sürgõsen keresek megbízható, precíz férfit könyvértékesítéssel kapcsolatos alkalmi munkára (rendelésösszeállítás) Érd, Tárnok környékérõl. Tel.: Hírlapkézbesítõket keresek Érd területére kora reggeli 2-3 órás munkára, valamint hajnali áru terítésére 1-2 órás munkára személygépkocsival rendelkezõket. Tel.: Érdi irodába pénzügyi értékesítési területre munkatársakat keresünk. Önéletrajzokat az címre várjuk. MUNKÁT VÁLLAL Képesített baby-sitter regisztrációval, erkölcsi bizonyítvánnyal, egészségügyi kiskönyvvel felügyeletet vállal Érden és Diósdon. Tel.: INGATLANT KÍNÁL, KERES Daruszentmiklóson kettõszobás parasztház 6300 m 2 bekerített kerttel, pincével, komfortos gázfûtéses cirkóval, bútorozva eladó 10 M-ért. Tel.: SOS! Eladó Sóskúton 40 m 2 családi házrész 300 m 2 telekkel. Irányár: 6,5 M. Tel.: Dr. Szegedi László állatorvos Rendelõ: Érd, Orchidea u. 6. Telefon: Rendelési idõ: Hétfõ, kedd, szerda, péntek: de. 8 10, du ig, csütörtök: de ig Diósdon eladó 100 m 2 alapterületû, könnyûszerkezetû, összkomfortos ház tulajdonostól. Bármilyen megoldás érdekelhet. Irányár: Ft. Tel.: vagy Eladó Érdligeten 62 m 2 -es háromszobás különbejáratú, újépítésû társasházi lakás 430 m 2 -es kerttel. Nagyobb csere is érdekel! Tel.: 23/ , Érdi ingatlanok az interneten ingyenes hirdetéssel: Eladó 10 ezer m 2 -es bekerített vegyes gyümölcsös az újonnan épülõ Érd-Százhalombatta úttól 200 m-re. A kert mûveltethetõ. Irányár: 3 millió Ft KIADÓ INGATLAN - kínál, keres Albérlet kiadó központhoz közel kocsibeállással, szoba-konyha-fürdõszoba. 40 ezer Ft + rezsi. Tel.: Érden, Bagoly utcában 150, 200 m 2 -es raktárak kiadók. 600 Ft/m 2. A raktárak összevonhatók 350 m 2 a kettõ Érd Óvárosban a Fõ úton, 2,5 szobás családi ház kiadó Ft + rezsi. Tel. szám: Érdligeti családi ház 90 m 2 -es emeleti része külön utcáról megközelíthetõ, nyugodt környéken, 2 személy részére Ft-ért + villany + vízhasználattal kiadó , Érd központjában, a Budai úton kiadó egy 16 m 2 -es helyiség üzletnek, irodának. Érdeklõdni a es mobilszámon. Diósdon kiadó összkomfortos lakás hosszútávra tulajdonostól. Egyhavi kaució szükséges. Bútorozottan vagy anélkül, gyermek nem akadály. tel.: , TÁRSASHÁZKEZELÉS Nem elégedett jelenlegi közös képviselõjével? Ne féljen váltani! Szeretné, hogy otthonára mérnök, közgazdász és pénzügyi szakemberek vigyázzanak? Forduljon hozzánk bizalommal! Kérjen árajánlatot az alábbi elérhetõségeink valamelyikén: Tel.: +3630/ Százhalombatta Kodály Z. sétány 14/a A MINÕSÉG MÉG SOKÁIG MEGMARAD, AMIKOR AZ ÁRAT MÁR RÉG ELFELEJTETTÉK (Herry Gordon Selfridge) A Tárnoki Tüzépen tüzelõ akció! Kalodás fa rendelés (bükk, tölgy, akác). Érdeklõdni: Egyedi méret gyártási felár nincs! Kiadó lakás. Érd központi lakótelepen III. emeleti, felújított - 2 szoba + hall - lakás hosszú távra kiadó. 2 hó kaució. Info: Kiadó Érd központjában, a Four Cent Üzletházban 4 db, m 2 -es helyiség irodának vagy oktatási célra. Internet, telefon, klíma, riasztó, parkolási lehetõség. Érdeklõdni: Masszõr hely kiadó nagy forgalmú szolárium, fodrászat és pedikür-manikür mellett! Érd, Szabadság tér 11., Borszéki utcában jó állapotú, bútorozott, emeletes családi ház hosszútávra kiadó, irányár Ft + rezsi/hó. Érdeklõdni a telefonszámon lehet. Érdligeten, jó közlekedési útvonal mentén 30 m 2 -es helyiségek raktározás céljára kiadók. Utcáról autóbejáróval rendelkezik (2 db autóval is beállható). Telefon: OKTATÁS, TANFOLYAM Hagyományos angol magánórák kezdõtõl a nyelvvizsgáig. Tel.: EGYÉB Gazella típusú kisteherautó benzin-gáz üzemû eladó. Érdeklõdni: Olasz használtruha bolt akciót tart! Nadrágszoknya 100 Ft/db, pulóver 1200 Ft/kg-os áron. Cím: Érd, Hivatalnok út 12/A. (Városi Könyvtár mellett). CERAGEM-ágy eladó Tüzifa eladás Érden ömlesztve vagy kalodázva 2200 Ft-2600 Ft/q-ig. Tel.: , Pucolatlan és pucolt diót veszek. Tel.: Kukorica 5000/q, 2 q-tól ingyen házhoz szállítva. Tel.: Konyhakészen: háztáji tyúkok 4kg 2200ft/db, vörös kakasok 3kg 1800ft/db, pecsenyekacsák 3kg 2600ft/db, Tömött májkacsa 5-6kg 6500ft/db, tömött májlibák 6-7 kg 8500ft/db, belsõséggel, házhoz szállítással Mielõtt eladná felújítandó vagy félkész házát, lakását, hívjon, mert lakhatás fejében felújítom, befejezem, esetleg pár hónap múlva megvásárlom. Tel.: Festékipari cég Érden, gépésztechnikusi állást hirdet egy fõ részére. Elvárások ipari gépek szerelésében való jártasság, érettségi. Tel.: /105 Az Érdi Kapu II. üzletházban 30 m 2 üzlethelyiség, mosdó-wc, kézi raktárral kiadó. Tel.: , Hálánkat és köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik személyesen, vagy lélekben együtt voltak velünk életünk legnehezebb napján, amikor elköszöntünk drága kis halottunktól, Pankától október 30-án a tusculánumi templomkert urnatemetõjében. Morvai család

12 12 Felhívás Tisztelt Szülõk! Örömmel értesítjük önöket,hogy 2010 szeptemberétõl az Érd Szent László tér 1. szám alatt található tanuszodájában, idén is folytatódik az óvodák illetve iskolák szervezésében az úszás oktatás. Érd Megye Jogú Város Önkormányzata Ingyenes vízfelület használattal+belépõ támogatja a gyerekek úszás oktatását a következõ kedvezõ feltételekkel: Nagycsoportos óvódás és Általános iskola elsõ osztályos tanulók részére: a csoportos úszásoktatás, kedvezményes térítés ellenében vehetõ igénybe (600 Ft/ fõ/ alkalom) a csoportok részére biztosítjuk és megszervezzük a kedvezményes oda - vissza szállítást (5000 Ft / busz / alkalom) nagyobb (kb. 30 fõs) csoportok esetében szállítással együtt így maximum Ft egy alkalom Reméljük, hogy szervezésünkben sok új úszó reménységgel fog Érd városa is gazdagodni és sokan érzik majd magukénak gyermekeink közül ezt a helyben rendelkezésre álló egészséges, támogatott mozgásformát. Jelentkezni lehet személyesen az óvodákban, iskolákban! Érdeklõdni munkatársunknál: Fülöp Henriett, telefon: További akcióinkról érdeklõdjön üzleteinkben! Az akció november 30-ig, ill. a készlet erejéig tart. Bruttó árak és forintban értendõk Érd, Budafoki út 14. Tel.: Nyitva: H-P Szo Veszprém, Házgyári út 24. Tel.: 88/ Nyitva: H-P Szo AUTÓ FILUS BT. MÛSZAKI VIZSGA, EREDETISÉG VIZSGÁLAT Személygépkocsi, tehergépkocsi 3,5 t felett is, lassú jármû, autóbusz Cím: Érd, Ercsi út 34. (foci pálya után, Százhalombatta felé) Nyitvatartás: H-P 7,30-16,00-ig Tel: , Tisztelt Szülõk! Örömmel értesítjük Önöket, hogy az Érd, Szent László tér 1. szám alatt megnyílt tanuszodában úszásoktatás indult gyerekek részére. Várjuk szeretettel óvodás és általános iskolás gyerekek jelentkezését délutáni foglalkozásainkra, hogy helyben megismerhessék a víz és az úszás élményét. Célunk, hogy kedvezõ áron, magasan képzett szakoktatóink segítségével, személyre szabott kezdõ és haladó csoportos rendszerben, szakszerûen és biztonságosan tanulhassák meg gyermekeink a különbözõ úszásformákat az egyik legegészségesebb sportágban. A szolgáltatás alkalmankénti ára 1000 Ft/fõ, mely tartalmazza a csoportos foglalkozás árát, valamint az uszodabelépõt is. Csoportok részére kedvezményes szállítást is biztosítunk. Reméljük, hogy szervezésünkben sok új úszóreménységgel fog Érd városa is gazdagodni, és sokan érzik majd magukénak gyermekeink közül ezt a helyben rendelkezésre álló egészséges mozgásformát. Munkatársunk várja jelentkezését vagy érdeklõdését az alábbi telefonszámon: Fülöp Henriett, KELL EGY JÓ CSAPAT! Az ÉTV-ÉRDI VSE NÕI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYA szeretettel várja utánpótlás csapataiba a kézilabda iránt érdeklõdõ lányokat. Jelentkezés és érdeklõdés: 2000-és fiatalabbak, szivacs-kézilabda KISGERGELY CSILLA, Tel.: as korosztály OLÁHNÉ BALOGH TÜNDE, Tel.: os korosztály HAVRIL KÁROLY, Tel.:

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM

NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM Múltunk 90 éves múlt (1921-től) 1969-től a jelenlegi helyén található intézményünk 70-es években indultak azok a tagozatok, melyek még most is megtalálhatóak nálunk (testnevelés,

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. november 27-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. november 27-én megtartott üléséről 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/19/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. november 27-én megtartott üléséről Jelen vannak: Fodor Albert polgármester Andó Zoltánné képviselő Bibliák István

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek

Részletesebben

Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA

Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Cím: 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5 Telefon: 75/ 541-269,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 0034 Pest II: Bernecebaráti Bernecebaráti Szokolyi Alajos Általános Tagiskola és tornaterem melléképülete Az intézmény 2 különálló

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/19/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 46483/2010. J a v a s l a t a 2011/2012. tanévben indítható középiskolai és szakiskolai osztályok meghatározására

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról

BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI F OSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról A 2012. évi őszi vizsgaidőszakban a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet 11. (4) bekezdésben foglaltak

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez 1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2012. évi Börzsöny Nyugat-Nógrád Turizmusáért Turisztikai Nagydíj elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2012. évi Börzsöny Nyugat-Nógrád Turizmusáért Turisztikai Nagydíj elnyerésére E-mail: rtdm@rtdm.hu Előzmények PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2012. évi Börzsöny Nyugat-Nógrád Turizmusáért Turisztikai Nagydíj elnyerésére A Börzsöny és Nyugat-Nógrád turizmusában érdekelt és érintett szereplők

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0035

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0035 KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0035 0035 Pest I:Érd Érdligeti Általános Iskola Az Érdligeti Általános Iskola fenntartója és működtetője a KLIK Érdi Tankerülete. Két

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzatának 2013. augusztus 29. napján tartandó Képviselőtestületi ülésére Tárgy: feltételes szabadkézi beszerzések indítása közbeszerzési tanácsadó kiválasztására

Részletesebben

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint 1.) Négyosztályos gimnázium (általános tantervő) Kód: 01 a) Oktatott idegen nyelvek:

Részletesebben

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő A lelkesedés nagyon fontos a siker elérése érdekében, lelkesedni pedig csak olyan dolog iránt tud az ember, amit szeret is. Amikor hivatást választunk érdemes tehát figyelembe venni az érdeklődési területeinket,

Részletesebben

BERZSENYI DÁNIEL GIMNÁZIUM Minőségi Nevelési-Oktatási Intézmény

BERZSENYI DÁNIEL GIMNÁZIUM Minőségi Nevelési-Oktatási Intézmény Igazgató: Somogyi László Cím:1133 Budapest, Kárpát u. 49 53. Tel./fax: 359-1613, 359-2205 Internet: www.berzsenyi.hu Az iskola OM azonosítója: 035243 BERZSENYI DÁNIEL GIMNÁZIUM Minőségi Nevelési-Oktatási

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

2014/2015. tanév ütemterve

2014/2015. tanév ütemterve 2014/2015. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet. Munkaközösség-vezetők megbeszélése 26. 8,00 Javítóvizsgák Szeptember 1. 8,00 Tanévnyitó ünnepély 3. Tanévnyitó értekezlet 5. 8,00 VENI

Részletesebben

2016. március 22-i rendkívüli ülésére

2016. március 22-i rendkívüli ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az építményadóról szóló 41/2015. (XII.1.) önkormányzati

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 4. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót www.bba.sulinet.hu

Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót www.bba.sulinet.hu Bemutatkozik a Béri Balogh Ádám Tagintézmény Zalaszentgrót Képzési profilunk Általános gimnáziumi oktatás. Emelt nyelvi oktatás. Emelt informatika oktatás. Szakmai alapozó orientációs oktatás 9-10. évfolyamon.

Részletesebben

Előterjesztés I. Előzmények támogatásra alkalmasnak

Előterjesztés I. Előzmények támogatásra alkalmasnak Előterjesztés "Funkcióbővítő rehabilitáció KMOP-2009-5.2.2/B kódszámú Pest megyei településközpontok fejlesztése integrált településfejlesztés Pest Megyében című pályázattal összefüggő kérdésekről I. Előzmények

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1, A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Egyetemet végzett pedagógus Szakvizsgázott pedagógus Tanár Tanító Napközis

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!) Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre

Részletesebben

A bizottság a kiküldött napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta.

A bizottság a kiküldött napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta. SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS K INFORMATIKAI SZAKMAI BIZOTTSÁG 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. Abajkovics Péter: Megállapította, hogy a bizottság határozatképes, köszöntötte a e szavazásra. A bizottság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014

ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014 ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014 08. 26. hétfő Az első munkanap 08. 27 kedd Munkaközösségi értekezlet 08. 28 szerda Pótvizsgák 08. 29. csütörtök Tagozatos értekezlet 08. 30. péntek Tanévnyitó értekezlet 08.31.

Részletesebben

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Informatikai stratégia Tata, 2011. Informatikai stratégia - 2 - Tartalom 1. Számítógépes hálózatok... - 3-2. Internet kapcsolat... - 3-3. Interaktív

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben