A HÓNAP TEMAJA: A PÉNZ JOVGJE

Átírás

1 enmcticn A HÓNAP TEMAJA: A PÉNZ JOVGJE XXXI. ÉVF., SZEPTEMBER (ELŐFIZETŐKNEK: 695 FT) ÁRA: 870 FT ALAPÍTVA: B E N SC IFI JÁTÉK TUDOMÁNY FILM TECHNIKA SZÓRAKOZÁS MEGEMLÉKEZÉS: fe MM. té Jósé Saramago NOBEL-DlJAS (r ó MAGANPENZ STARCRAFT 2 SZÉLESI SARAMAGO KÉSSÉL BESTER BOVA G A L A K T IK A.H U IN T E R G A L A K T IK A.h u S F.B L O G.H U E G A L A K T IK A.W IK IA.C O M M E T R O P O L IS.F R E E B L O G.H U

2

3 Az első szó jogán Mozgalmas nyár és év áll mögöttünk (ha mint az iskolások, mi is szeptembertől szeptemberig számítunk egy évet). Hosszú ideje nem volt ennyire pezsgő a hazai SF-élet. A Magyar írószövetségben megalakult az SF tagozat, és az írószövetség székházában kéthetes rendszerességgel megrendezett találkozókon minden vendéget szívesen láttunk. Az SF Portal Meetup havi rendszerességgel várta látogatóit egy kis kötetlen, eszemecserére. Mindkét eseménysorozat folytatódik szeptembertől. Nézzük a nyár legfontosabb eseményeit! A Sziriusz Egyesület egész hétvégés scifi-, fantasy- és játék-találkozót szervezett július között Budapesten, a Márton Áron Szakkollégiumban. Itt került sor az Avana Egyesület Preyer Hugo-pályázatának díjátadójára. Két héttel később lezajlott a Hungarocon is, amely most először elszakadt Salgótarjántól, és vendégszereplésre Gyulára utazott, ahol a Végvári Esték társrendezvényeként került megtartásra. Újabb két héttel később a SZEFANTOR, a Szegedi Fantasztikus Tábor nyitotta meg kapuit. Hihetetlen, de immár 23. alkalommal gyűltek össze az SF szerelmesei a szeged-kettőshatári alkotóházban. Idén volt a legnagyobb érdeklődés a tábor iránt, a ház megtelt vendégekkel, a környéket elborították a sátrak. A nyár legfontosabb eseményének kétségkívül a Zsoldos Péter-díj átadása számít. Regény kategóriában Csepregi Tamás Szintetikus álom című kiberpunk alkotása kapta az elismerést. A novellák közül a zsűri Szélesi Sándor Egy lépés az örökkévalóság felé című írását találta legjobbnak, ami számunkra külön büszkeség, mert az írás a MetaGalaktika 11-ben jelent meg. Szintén fontos megemlítenünk, hogy regény kategóriában a harmadik helyezést Szélesi Sándor A beavatás szertartása, a második helyezést pedig László Zoltán Nulla pont című műve kapta. Mindkét kötet a Metropolis Media gondozásában került a könyvesboltokba. Szeptemberben két fontos eseményre készülünk. 24-én országszerte megrendezik a Kutatók Éjszakáját, szerkesztőségünk is részt vesz a Millenárison tartott programokban. Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő, kétnapos Informatikai Biztonság Napja (ITBN) szeptember én lesz. A Galaktika itt is standdal várja a látogatókat. Galaktika klub különkiadás szeptem ber 22., 18:00 Az SF Irodalm i Szakosztály közönségtalálkozója Magyar írószövetség, 1. em elet, Klub (1062 Budapest, Bajza utca 18.) Kerekasztal-beszélgetés Antal József, író, szerkesztő, Ném eth Attila, a G alaktika m agazin irodalm i szerkesztője és Zsoldos Endre Téma: Rav Bradburv és az SF aranykora Kovács Tücsi Mihály tudományos szerkesztő NYEREMÉNYJÁTÉK! írja meg nekünk ben (nyeremeny<a>galaktika. hu) vagy postán (1024 Bp. Fény u. 2.), mikor jelent meg cikk először az új Galaktikában (2004 után) a Csillagközi Romboló (B attlestar Galactica) sorozatról! A helyes választ beküldők közt DVD-ket sorsolunk ki a Csillagközi Romboló: Penge című filmből. A beküldési határidő szeptember 20. A nyertesek névsorát következő számunkban tesszük közzé.

4 GALflKTIKfl XXXI. évfolyam, 246. szám Tiszteletbeli főszerkesztő: K uczka Péterj Főszerkesztő: Burger ístván Irodalm i szerkesztő: N ém eth Attila galaktika.hu) Tudom ányos szerkesztő: Kovács Tücsi M ihály (tudom any@ galaktika.hu) Olvasószerkesztő: A thén Melitta Terjesztésvezető: Schittler Farkas (terjesztes@ galaktika.hu) Szerkesztőségvezető: Haskó Judit (szerkesztoseg@ galaktika.hu) Lapterv/grafika: Varga Balázs O nline munkatárs: Oláh Péter A legjobb eu ró p a i SF m a g azin lógó Farkas M ilán, N Y M E hallg ató alkotása Partnereink: DUC]p) takarék Kultúra program Canada Council for the Arts Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóság K om m unikációs tanácsadó: M und Katalin M édia tanácsadó: Kuba Ilona tel.: 06-70/ (kuba@ galaktika.hu) K om m unikációs vezető: Csordás A ttila tel.: 06-70/ (kommunikacio@galaktika.hu) A borító Michael Oswald alias MichaelO (Egyesült Államok) munkája. Az illusztrációk Stefan Morrell (Űj-Zéland) munkái. A T A N Á C S A D Ó T E ST Ü L E T TAGJAI Dr. Lukács Béla fizikus, a KFKI Részecske- és M agfizikai Kutatóintézetének tudom ányos tanácsadója Dr. Juhász Árpád geológus, a TV2 tanácsadója Dr. A lm ár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi A sztronautikai A kadém ia SETI m unkacsoportjának tagja, a nem zetközi SETI bizottság korábbi alelnöke Réz András esztéta Lőrincz L. László Zsoldos Péter-dijas író S. Sárdi Margit irodalom történész, egyetemi docens, a M agyar Scifitörténeti Társaság elnöke A lföldi István ügyvezető igazgató, Neum ann János Számítógéptudom ányi Társaság Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2., I. em. 8. Tel: , Nyitva: H - P óra között Szerkesztői fogadóórák előzetes egyeztetéssel. Kiadó: Metropolis Media Group Kft. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezető igazgatója Terjeszti országosan a Lapker Rt. Nyomdai munkák: Radin Print Kft. Felelős vezető: Antun Basic Előfizethető: kedvezményesen egy évre (12 szám) 8340 Ft fél évre (6 szám) 5220 Ft szerkesztoseg@ gaiaktika.hu Az előfizetés teljesíthető átutalással: Duna Takarékszövetkezet vagy rózsaszín postautalványon a M etropolis Media Group Kft, 1535 Bp. Pf címre. A megjegyzés rovatba kérjük beírni a kedvezményezett nevét és postázási címét. K anadában és az Egyesült Állam okban előfizethető a Pannónia Könyvesboltban. info@ pannonia.ca K éziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! HU-ISSN E számunk hirdetői: Index TelnetWork IT Business Gamestar Filmvilág AB Computer Kulinária Kiadó Budapest Film Select Videó Magyar Napló Tempus Közalapítvány Hotel Mediterrán M agazinunk szerepel a Gfk Hungária-Szonda Ipsos Nemzeti Médiaanalízisében Lapunk újrahasznosított papíron készül. Ajándék Magazin w w w.g a l a k t i k a b o l t.h u

5 \ A / \ A / \ A / r 2 A I A l / T I l / A 1 4 I 1 B Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben (első rész) 5 8 John Késsél: 'Az anyagi függetlenség Baum-féle terve 46 Alfréd Bester: Fura illatfúga TARTALOM 60 Márki István: Eppui*si mouve! 64 Pál Ferenc: Saramago és a fantasztikum 78 Ben Bova: Kávéházi puccs 86 Intelligens dizájn 8 7 Könyvajánló

6 A: emberiséget megszületése óta kíséri legendái, a történetek 1 legfeljebb néha új alakot öltenek. Nem menekülhetünk előlük *. még a világűrben sem. Szélesi Sándor (első rész) i. 1. Én úgy hiszem, az emberiség a történelem folyamán nem egyenes utat jár be, hanem spirálisát. Mindig szembesülnie kell a saját múltjával, m indig át kell élnie a szenvedésnek azt a fokát, amely után felemelkedhet. Korokról korokra, nemzedékekről nemzedékekre meg kell tanulniuk az embereknek azt, amit az őseik tudtak, és ugyanúgy maguk szerzik tudásukat. A születéstől a halálig tartó egyenes út alatt nem teszünk semmi mást, csak újraéljük apáink életét. Az életek sora táguló és szűkülő körtánc, örök pörgés, örök körforgás, szakadatlanul forgó spirálok összessége. Az ember élete ugyanakkor nem kizárólagosan csak az emberé. Gyakran gondolok arra, hogy ez a láng az isten végtelen kegyének felvillanása a világegyetem határtalan terének és idejének középpontjában. Minden élet, nem csupán az enyém. Mert a világ és a lét nem más, m int lélegzetvétel, isten lehelete, a hinduk szerint Brahma kilégzése és belégzése közti idő. Ezek között a gondolatok között és a helyzetünket elemezve arra is rá kell jönnöm, hogy a világ nem jó vagy rossz. A spirituális szimbolikában a jobbra forgó spirálkarok a teremtő erőt jelképezik, a balra forgók a pusztítót. A galaxisok örvénye egyszerre húz mindkét irányba, csupán nézőpont kérdése, hogy mi, mint a kozmoszban halandó megfigyelők, hol repülünk el: alattuk vagy fölöttük. Néha azonban nehéz megfigyelőnek maradni, mert a teremtés után a jó és a rossz összekeveredett, és ebben a szürkeségben az ember gyakran hibázik, vét mások ellen vagy bűnt követ el. Néha önnön gyermekeinek vérével igyekszik utat nyitni a jövő előtt. Jerikó építésének kezdetekor Hiel a legidősebb fiát adta áldozatul istenének, amikor pedig állt a város, a kapukért a legkisebbet. A moabiták királya, Mésa szintén feláldozta fiúgyermekét, hogy megóvja birodalmát Izrael harcosainak támadásától. Ábrahám is megölte volna Izsákot... Amint az aztékok templomaiban ezrével áldoztak embereket Huitzilopochtlinak, hogy biztosítsák a napfelkeltét, vagy ahogy az Andok népei is gyerekeket gyilkoltak le a jó termésért. W W W.G A L A K T IK A B O LT. H U

7 Az isteneknek azonban nem a vér a legfontosabb. A világ körforgásának fenntartása múlik az áldozaton. Az élet kell, az utolsó lehelet, a kihunyó tűz, amely után a test a világ teste lett, a lélek pedig megtér az isten mellé, ahol a helye van, ahonnan az idők során egyszer-tízszer-ezerszer kiszakadt. Nem a vér kell... Akiknek a vér és a hús kell csupán, azok az emberekhez kapcsolódó démonok, szörnyek. Minótaurosznak nem azért áldoztak szüzeket Kréta szigetén, hogy a nap felkeljen vagy az elveszett búza terméssé érjen. Neki hús és vér kellett. Annak a Minótaurosznak, amely az ősi mítoszok szerint Pasziphaé királyné és egy áldozati fehér bika gyermeke volt. Egy szörnyeteg. Akárcsak a mi szörnyetegünk a hajtóműben. A Mithrason. 2. Náthán Evans a legutolsó krómsapkás üvegtartály előtt állt, és a legidősebb klóngyermekeket nézte. Testüket, amely lágyan lebeg az olajszerű, sárgás folyadékban, madárcsontú végtagjaikat, felázott, selymes fényű bőrüket. Vékony, lezárt szemhéjukat, melyen keresztül látni lehetett a szemgolyó sötétjét. A szemet, amely vibrált, mintha a kiónok álmodnának. De nem álmodnak, nem álmodhatnak - mondta magának. A kiónok nem álmodnak. Nem éreznek, nem beszélnek, nem álmodnak, hiszen nem élnek emberi életet; sem emlékeik, sem szavaik, sem álmaik nincsenek; ők csupán bábok. A csíratartályból kéthetesen átkerülnek a sárga folyadékba, és úgy nőnek, mintha csak vízzel töltenének fel egy ember alakú műanyag bábut. Mindössze a szív és az erek lüktetése különbözteti meg őket a bábuktól. Fejlődnek, szinte szemmel láthatóan: kilenc hónap az egyenlő kilenc évvel. Amikor kikerülnek innen, akkor sem többek, m int bábok. Csak bábok. Evans bámulta a vékony szemhéjat és a szem akaratlan megrándulásait. Az arc, ezt leszámítva, rezdületlen volt. Az arc. A saját arca. - Náthán! Itt vagy? Jane hangja élesen vágott bele a labor csendjébe, csattant, m int valami elszabadult, hatalmas madár egy szűk helyen. Evans összerezzent saját neve hallatán, és az ajtó felé fordult. Mindig zárva tartotta, nem szerette, ha más is bejön, ha látja mindezt. Ez a hely csak az övé volt kilenc éve, mióta átvette doktor McKimmie-től. Szerencsére senki nem járt errefelé, csupán néhanap Jane és... és tényleg senki más. - Itt vagyok - felelte kényszeredetten. Itt ritkán hallatszott beszéd, ezek a falak a némaságra épültek, és mintha minden hangosan kimondott szó megrepesztette volna alapjukat. - Elfeledkeztél a vacsoráról - tudatta vele a nő a hangfalakon keresztül. Nem akart belépni ide, akkor se akart volna, ha Evans kitárja előtte az ajtót. Eljött a férfiért, de megmaradt kint, a folyosón, ráhajolva a bejárati telefonra. - Jeleztem, hogy később érkezünk, és eltoltuk egy órával. Jönnöd kellene! - Nemsokára megyek. - Most gyere! Náthán körbepillantott a laboron. Rend uralkodott az aszeptikus fülkék és krómcsillogású műszerek körül, egyetlen folt sem volt a monitorokon, porszemet sem lehetett volna találni a munkaasztalokon. A tartályok paneljei zölden világítottak, a létfenntartó rendszerek a megfelelő értékhatárokon belül működtek. A hűtők üvegfalán túl lassan kavargóit a hűtőgáz, eltakarva a felcímkézett, színes kupakos üvegcséket, régi és új mintákat. Halovány fertőtlenítőszag érződött a levegőben. Minden rendben volt. Semmi szükség nincs itt rá. Akár mehetne is. De nem akart menni. Semmi kedvet nem érzett ahhoz, hogy emberek közé menjen. Még egy hét hátra volt, és ő már most érezte azt, amit az utolsó három napon szokott. Az igazság az, hogy pár hónapja már korábban rátör az undor és a depresszió keveréke. Korábban, mint szokott. Először csak az ébresztés előtti napon, aztán két nappal korábban. Most m ár négy nappal előbb is... - Náthán! - Nincs kedvem, Jane. - Ezt ne az ajtón keresztül beszéljük meg! Náthán hallgatott. - Ez csak egy vacsora. - A nő értett a csendből. - Velem és a barátaiddal... Hozzám nincs kedved, vagy hozzájuk? - Nem veled van a baj... - Nélküled nem megyek el. SZÖRNYETEG A HAJTÓMŰBEN

8 Sóhajtott a mennyezet alatt a falban a légkondicionáló, aztán halkan, egy pillanatra fém csör- rent benne. Valami tényleg megrepedt - gondolta a férfi. - Rendben - adta be a derekát. Ismerte Jane-t, makacs és kitartó. Itt fog állni az ajtó előtt, ameddig sikerrel nem jár. Akkor már jobb, ha rögtön beleegyezik... amibe m ár egyszer beleegyezett pár napja. - Megyek. Megvárlak. Annak ellenére, hogy tényleg nem akadt már több feladata itt, és hogy Jane az ajtó előtt várta, nyilván egyre türelmetlenebbül, Náthán nehezen indult el. Elnézett a laboratórium hosszabbik fala mentén: kilenc üvegtartály, kilenc fejlődési fázis. A hatodiktól félhomályba burkolóztak a tartályok, csak a kijelzők páros fénye világított, mintha mesebeli kisállatok bújtak volna meg a talaj fölött és a magasban, s érdeklődve figyelnék különleges tekintetükkel a tétova kutatót. A hatodiktól viszszább azonban a fejlődési különbözőségek ellenére is meg lehetett állapítani - az utolsó három tartályban lebegőkről bizonyosan -, hogy hasonlítanak egymáshoz. Vonásaik az apró különbözőségek ellenére is kirajzolták a tényt: ugyanazon ember kiónjai. Náthán lejjebb vette az utolsó tartály belső világítását, szinte teljesen elsötétítette, majd magára hagyta a benne lebegő kiónt, és gyors léptekkel elindult kifelé. Az ajtó hirtelen tárult fel előtte, és a nyomáskülönbség halk szisszenéssel rántotta be a levegőt a kis fertőtlenítő szobába. A férfi belépett, az ajtó gyorsabban zárt, m int ahogy nyílott. Erős fuvallat csapott át Náthán arcán, megnőtt a légnyomás, és felerősödött a laborban is érzett fertőtlenítőillat. Aztán kinyílt a külső ajtó. Jane Beasley, Náthán várakozásaival ellentétben egyáltalán nem volt idegesfvagy türelmetlen. Kutató szemmel fürkészte a férfit, amikor amaz megjelent a bejáratban. Szisszenés hallatszott most is, és a túlnyomásos fülkéből friss levegő csapta meg a nőt. A labor kilélegzett. Jane tudta, hogy milyen állapotban van ezekben a napokban Náthán, ám most még a szokásosnál is rosszabb volt a helyzet. Nem lehetett nem észrevenni a változást. És aggódott érte. Ezt azonban nem mutatta, nem mutathatta most ki. - Csak egy egyszerű vacsora - mondta kedvesen, miközben úgy érezte magát, mint egy oroszlánszelídítő. - Már egy hete megígértük Cesaréknak. - Nem érzek hozzá elég erőt - felelte Náthán. - Kevesen maradtak - mondta Jane. - Náthán, kevesen hívnak m ár minket. Ha mindig visszautasítunk mindenkit, még a legelvetemültebb barátaid is elmaradnak mellőled. - Nem ezért nem hívnak - morogta Náthán. - Hanem? - Mindegy... - Nem az. A férfi sóhajtott, majd beadta a derekát. - Rendben. Menjünk át Benaventéékhez! Ki főz ma? - Cesar. Szerintem kacsa lesz. - Kacsa? - Azt hiszem, azt mondta, kacsát csinál. Külön kreditet adott érte a farmon. Jane belekarolt Nathanbe, és a vonakodó férfival elindult hazafelé. A genetikai laboratóriumot a burkolathoz közel, egy nevenincs, számozott szektorban rendezték be, elzárva minden lakott és forgalmas résztől. Egy kisebb orvosi blokk és betegszobák csatlakoztak hozzá, egy intenzív ápoló és műtő, amit egyedül Náthán Evans használt. Körülötte raktárak álltak, ahol orvosi készleteket és a csillaghajó elektromos autóinak alkatrészeit tárolták. Külön folyosó vitt a burkolat biztonságos, legfelső, hetedik rekeszéhez, ahol a gerincvonal melletti szervizalagút húzódott. Nem találkoztak senkivel, míg ki nem léptek a csillaghajó ege alá. A Mithras egy gigászi, henger alakú, generációs hajó volt, amelyben úgy éltek emberek ezrei, m int Jónás a cet C live Ba r k e r * " A b a r a t : V a r á z s ó r á k / v é r e s é j e k

9 gyomrában: a lakott részek az üreges belső felületen húzódtak, befedve a belső ív háromnegyedét. A maradék részen, fent a hengerpalást magasán egy hosszanti sávon az űrre nyílott ablak, amely esténként, a belső, mesterséges napnyugta után sötéten ásított: a szubtérben nem világítottak csillagok. Néha egy-egy fényes csík villant el mellettük, talán egy közeli nap, és megcsavarodott nyoma órákig ragyogott az ablakon túl, míg el nem oszlott a fénye, mint a füst a levegőben. A szubtérben a valós tér mintha elsuhant volna mellettük, míg az idő állva maradt, ők benne ragadtak egy borostyánban vagy egy jégtömbben, és csak szellemképeket, árnyakat láttak a külvilágból - szellemfényeket, ahogy a köznyelv nevezte... Náthán Evans és Jane Beasley a Mithras Hetes szektorában laktak, a Wellington sétányon. Öt éve költöztek ide, amikor hitelesíttették az élettársi kapcsolatot és megkapták a nagyobb lakrészt. Két szoba, fürdő és saját konyha. Ehhez járt volna még egy vagy két szoba, ha gyermeket vállalnak, de Náthán nem akart. Jane pedig idővel elfogadta ezt. A nő mindent előkészített: kirakta a székekre a férfi ruháit. - Semmi ünnepi vacsora - mondta Náthán. - Nem lesz ünnepi - ígérte a nő. - Csak egy kis baráti. Náthán beugrott a zuhany alá. Pár perc múlva előlépett, és gyorsan felöltözött. Addigra Jane is elkészült, új blúzt vett fel, könnyedet és merészet. A nő mosolygott, igyekezett teljesen lazának és őszintének látszódni. - Mehetünk? Cesar Benavente és a felesége egy emelettel lejjebb laktak, a Heidelberg úton, a hengerpalást közepe felé. Az asszony, Mary aranyos, teltkarcsú lány volt, a Mithras útjának tizenegyedik évében született, és két hónapja ünnepelte a huszonnyolcadik születésnapját. A nekik kiutalt lakásban két szobával több volt: az esküvő előtt orvosi felügyelettel együtt vállaltak legalább két gyermeket. A vállalásukból egyet már teljesítettek: a kis Mike négyéves volt. Azóta próbálkoztak a másodikkal is, de valami m iatt nem jött össze. Cesar Náthán gyermekkori barátja volt: egymás mellett ültek az iskolában, egyszerre kezdtek el focizni, és mindketten orvosi tanulmányokat Az SF két ntigysagci tovább szövi lebilincselő meséjel az emberi faj ujabb Otlisszeiajarol, amelyben régről ismert, emlekezetes fordulatok váltogatjuk egymást kiszámíthatatlanul sorjázó, eredeti ötletekkel.. A r th u r C. C la rk é 3 Hugo-díj, 3 Nebula-tlij, SFWA N a g y m e s te r e S te p h e n B a x te r " 2 Philip K. Dick-díj, 1 Jo h n W. C am pbell- É É K f e em lékdíj, 1 Brit SF-díj Az Id ő o d isszeia-so ro zat újabb k ö tete BAXTER BAXTER

10 akartak végezni. A barátságuk idilli volt, amíg meg nem jelent a szubtéri hajtóműben a szörnyeteg, és Náthán öccse áldozatul nem esett neki. Akkor Náthán magába fordult, introvertált lett. Később molekuláris genetikát tanult, Cesar pedig pszichológiát. Mindkettőre volt lehetőség a száznegyvenezres Mithrason. Nem kellett légvasúton menni, gyalog is meg lehetett tenni a távot a Wellington és a Heidelberg út között. Náthán és Jane egymás kezét fogva sétáltak át az alsó szintre, ahol m ár ritkán volt nyitott az égbolt. Sokan kedvelték a zártabb lakórészeket, ahol csak a csomópontoknál lehetett rálátni a gigantikus csillaghajó belső körívére, a hengerpalást felső részét uraló házakra, parkokra, farmokra. Benaventéék közéjük tartoztak. Az útról lefordulva azután Náthán és Jane besétáltak egy lakófolyosóra, és pár perc alatt Cesarék lakásánál voltak. - Tudom, hogy nem vagy jó kedvedben - mondta Jane, amikor megálltak az ajtó előtt. Megigazította Náthán zakóját. - De egy kicsit légy toleránsabb! Mosolyogj és vágj jó arcot a dologhoz! Menni fog? - Igyekszem... A nő bólintott. - Jól van. Csengess! Náthán megnyomta a csengőt, és válaszul feltárult az ajtó. Jane lépett be először. Kellemes lakás volt, magán viselte Mary Benavente aprólékos gondoskodását és Cesar makettező hobbijának kézjegyét. Repülőgépmodellek függtek mindenütt, és alattuk precízen elrendezett vázák és vízszintesre igazított digitális képek. Cesar jött eléjük. - De jó, hogy itt vagytok! - mondta mosolyogva. Kerek arca volt, és a haja már őszült. Ha ezt szóvá tették, azzal válaszolt, hogy a barátságos, fehér tincsekkel rendelkező pszichiátereket m indenki szereti, ezért a pályaalkalmasság feltétele a korai őszülés. Cesar kezet fogott Evansszel, és szinte ugyanazzal a kézmozdulattal húzta beljebb a lakásba. Közben rámosolygott a nőre, és aprót biccentett, hogy minden rendben van. - Tényleg örülök - közölte ezután Nathannel. - Amikor Jane azt mondta, hogy egy órát késtek, m ár elvesztettem a reményt is. - Megígértem, hogy elhozom - mosolygott Jane. - És íme, itt van. Mary is feltűnt, és a két nő puszit adott egymásnak. - Remek lett a kacsa... Meg kell kóstolnotok. Gyertek beljebb! - Mike? - A nagyanyja vigyáz rá. Anyám bevállalta ma estére. Mary puszit adott Nathannek is, bár előtte egy pillanatig mintha tétovázott volna. Cesar észrevette ezt, és rosszalló kifejezés futott át vonásain. - Erre! - próbálta meg vidámsággal áthidalni a villanásnyi kényszeredett csendet. A lakás előteréből pár lépés után a hallban találta magát a látogató, rálátással az azzal egy légterű étkezőre. Ahogy Náthán és Jane beljebb léptek, meglátták az elegánsan megterített asztalt. Tizennégy étkészlet volt kint. - Mi ez? - torpant meg Evans. - Kisebb társaság - felelte Jane, és szájon csókolta Nathant. - Boldog születésnapot! Szinte ezzel egy időben kiléptek a konyhából Náthán szülei és pár barátja. Ott volt Mitcheli Dawson és az öccse, Jon, Tom Rylander, illetve Lisa Myers és a férje. Senki sem mosolygott, az ünnepnaphoz képest feszült volt a hangulat. Egyedül Lisa Myers lépett előre és emelte ölelésre a karját. - Boldog születésnapot! - mondta. Náthán nem szólt, csak elhátrált az ajtóig. Az arcán döbbenet, értetlenség, sőt, mintha undor is ült volna. Lisa keze lehanyatlott, Mary Benavente elfordult. Náthán szülei levegőt se mertek venni, álltak sóbálvánnyá dermedve a barátok sora mögött, mintha csak védősáncot kerestek volna maguknak... A férfi körbehordozta a társaságon sötétbe forduló tekintetét, majd kiviharzott a folyosóra. Jane utánarohant. - Nem akartam ünnepi vacsorát! - kiabálta neki a férfi az ajtó előtt feldúltan. - Azt mondtad, Jane, hogy nem az lesz. És mit keres itt az apám meg az anyám? Mit kerestek itt ők? - Meglepetés akart lenni. - Jane szeme könnybe lábadt. - Csak vissza akarlak hozni közénk,

11 Náthán. Hónapok óta távolodsz tőlünk. Nem vagy velünk, nem vagy velem... - Semmi bajom nincs! Érted? Semmi bajom nincs, ami amúgy nem lenne! A férfi megfordult. Kemény és gyors léptekkel elindult a folyosón egy találomra kiválasztott irányba. - Én ezt nem bírom már sokáig - lépett utána a nő tétován. Egyedül maradt, mint egy elhagyott kabát, keresztben az úton. Úgy is érezte magát. Eltaszítottnak, levetettnek, elvesztettnek. - Náthán!... Már csak páran vannak itt a hajdani barátaid közül! Már csak páran! El fogod veszíteni őket is. - Nem érdekel! - kiabálta vissza a férfi dühödten. - Nem érdekel! - És a szüleid? Náthán!... Náthán! Náthán Evans eltűnt a sarok mögött. Cesar Benavente kilépett a lakás ajtaján. Jane sírva borult a nyakába, és átölelte. Úgy kapaszkodott bele, m int egy jól megépített, biztonságos menedékbe, amikor jön az árvíz. - Jaj, Cesar, mit tegyek vele? Ez egyre rosszabb lesz... Mit tehetnék? A Galaktika Fantasztikus Könyvek kötete J a a n 5lanczEiuski Elízium lánya Négy nap múlva Náthán felébresztette a 236-os tartály kiónját. Az a magzatvízzel együtt folyt ki az élesztőfülkébe, a sodrással érkezett meg, m intha csak egy élettelen báb lenne. Csakhogy a víz kétoldalt elfolyt, a nedvességtől fénylő test pedig fenn maradt a krómozott tálcán. Náthán biztos kézzel dolgozott. Kiszívta a klón tüdejéből a folyadékot, és lélegeztetőgépre kapcsolta. Elvágta a köldökzsinórt, és elcsípte a végét. Langyos vízpermettel megtisztította a testet az olajos foltoktól; ahol kellett, ott összeégette a testfelületi ereket, amelyek hajlamosak voltak a nyolcadik-kilencedik hónap tájékán kinyílni és a bőrön át a magzatvízbe szivárogni. Levágta a klón csatakos haját, teljesen kopaszra nyírta, és leborotválta a szemöldökét. Ezek után finoman megszárítgatta a testet, és mivel a bőrfelület ilyenkor még hiperérzékeny volt, érzéstelenítővei lekezelte, majd lágy szövetlepedőt terített rá. Szükség volt rá, hogy a klón szokja a testét fedő anyagot. Nem sok ideje maradt rá, csak három napja. A Shora óceánbolygoja első pillantásra maga a paradicsom. Lakói összhangban élnek a természettel, és elutasítják az erőszak minden formáját. Már ha nem számítjuk a fejlett technikájú úszó városokban élő halhatatlanokat, akik háborúra készülnek. És a lassan öntudatra ébredő mesterséges intelligenciákat, amelyek függetlenségre vágynak. Az Elízium-.... univerzum Korábbi tolelei meg kap * -s/: bam a Galaktika Y ~ szerfaszlosegeben ' es a ] bb konyvesbomban!

12 A 236-os köhögött. Náthán leszedte a lélegeztetőgépről. A klón erre kinyitotta a szemét. Tompa, üres tekintete volt. Náthán odapillantott, majd elfordult. Bekapcsolta a fülke tetejére felkúszó, nyugtató hatású fényjátékot, amely lekötötte klón üres agyát, aztán nekiállt feltakarítani a mocskot, amely minden egyes hasonló alkalomkor keletkezett.. A gépek segítettek, sőt, igazából neki egy m intavételi csipeszt sem kellett volna keresztbe tennie. Náthán mégis dogozott, és a tisztítórobotok előtt igyekezett járni. Felmosta a padlót, ahova a magzatvízből cseppent, majd fertőtlenítő folyadékot töltött a tartályba. Lemosta az előkészítő asztalt, és letörölgette. A klón előállítása közben keletkezett bioszemetet megsemmisítette. Gépiesen dolgozott, és nem is pillantott az intenzív fülke felé. Amikor megint minden tisztán ragyogott, ellenőrizte a klón életjeleit. Minden a lehető legátlagosabb volt. Altatót engedett a fülke levegőjébe, aztán amikor a fiú elaludt, átemeltette a gépekkel a szomszédos szoba betegágyára, és finom maszszázst programozott be az automatikának. Mozgásba kell hozni az izmokat. A kiónnak a harm adik napon járnia kell. 4. Nathannek nem lett volna kötelessége, de magára vállalta a klón etetését. Ha valaki megkérdezte volna, miért teszi, azt felelte volna, hogy amúgy is a közelben van, a szomszéd helyiségben, a klóntartályoknál, és nincs sok dolga. De senki nem kérdezte. Több m int kilencéves gyakorlat állt mögötte. Nem csak a kiónok előállítása lett így a feladata, hanem a gondozásuk is. Legalábbis arra a kis időre, amíg ez szükségesnek bizonyult. A 236-os tökéletesen rendben volt. Szépen kifejlődött, a szervei épek, a légzése egyenletes, a szíve tökéletes. Az immunrendszere szintén megfelelően működött, Náthán erre is figyelt, nem akarta azután sem elveszíteni holmi fertőzés miatt, miután kiveszi a tartályból. Az izmai elbírták a testet és hallott, látott, tapintással érzékelt dolgokat. Naponta ötször etette egy külön erre a célra kifejlesztett tápláló és erősítő péppel. A pépnek halvány banáníze volt, és minden vitamint, nyomelemet tartalmazott, amire egy kilencéves gyermeknek szüksége lehetett. Laktató volt, szénhidrátban és fehérjében gazdag. Egy sárganarancssárga színű porceláncsészéből kapta, műanyag kanállal. A 236-os engedelmesen evett, falatot falat után, ahogy Náthán a kanállal a szájába adta. Nem rágta meg, csak lenyelte az ételt. Pedig voltak fogai. Náthán nem sietett. A kanálnak csak a háromnegyedére vett, és lassan közelített a klón ajkához. Amikor a 236-os kinyitotta a száját, csak akkor tolta be a kanalat. Nem szólt hozzá, nem sürgette, nem türelmetlenkedett. A klón úgy se értette volna, ha kiabál vagy ha ingerülten szól... Napi öt etetés, és legalább ennyiszer a pelenka kicserélése. Náthán ezt a m unkát is elvégezte. Amikor a pelenka színes csíkja jelezte a legm inimálisabb szennyezettséget, lefektette a kiónt, és ő maga oldotta meg derékban a tépőzárat. Megtisztogatta a kényes testrészeket, hajlatokat, irritáció elleni kenőccsel bekente a puha, fakó bőrt, majd új pelenkát bontott és helyezett fel. Légiesen könnyű feladat volt, a klón ellenkezés nélkül tűrte a procedúra minden részletét, nyeklett, fordult, súlytalan végtagjai erőtlenül követték törzsének fordulását. Egy rövid elemzés után, ha a vizelet és egyéb salakanyagok semmiféle rendellenességről nem árulkodtak, Náthán az egész. pelankacsomagot megsemmisítette. Az etetések és tisztálkodás közötti időben a klón vagy aludt, vagy finom gépi masszázst kapott. Minden masszázs után Náthán segítségével körbejárta a szobát. A férfi megfogta a kezénél vagy a hóna alatt, és így tettek pár lépést. Mindig egy kicsivel többet az előzőnél. A második nap m ár két kört mentek, a körök közben pihentek egy párnázott széken, a harm adik napon pedig hármat. A klón szobájában a természetes, huszonnégy órás ritmus szerint váltakoztak a fényviszonyok. A mesterséges alkonyat megérkezésekor Náthán lemosdatta, és új ruhát adott rá. Nappal fehéret, éjjelre zöldet. Antiallergén, szinte súlytalan szövet volt, bő esésű, rövid ujjú ruha. Átöltözés után ágyba fektette. Színes fényjátékok futottak a mennyezeten, míg a klón el nem aludt. w w w.g a l a k t i k a b o l t.h u

13 A harmadik napra a 236-os megszokta a rendet. Náthán viszont ekkor borította fel. Az este közeledtével éppolyan alaposan lemosdatta a kiónt, mint az előző két napon. Zöld ruha helyett azonban megint csak fehéret adott rá, aztán finoman felültette, és kifordította az ágy szélére. A klón megragadta Náthán kezét, és lelépett a földre, ahogy eddig, amikor sétára indultak. Ám most nem körbe m entek... Kinyílt az ajtó. A klón megdermedt egy pillanatra, de az ajtón túl, a folyosó mennyezetén sárga és narancs fények viliództak. Náthán finom noszogatására elindult arrafelé. Gépiesen lépkedett. Kisétáltak a szobából. Egy kis elektromos kocsi várta őket ott, két üléssel. Leültek rá, a 236-os kicsit hátradőlt és a mennyezetet bámulta. Fehér falú, dísztelen közlekedőfolyosó volt ez, ahol havonta egyszer járt csak ember. Ez az egy ember kilenc éve Náthán volt és az aktuális klón. A kis jármű elindult, és hangtalanul, zökkenőmentesen egy szervizfolyosóig szállította őket. Itt Náthán megint kézen fogta a kiónt, ami már fáradt, de azért felállt. Tompán átsétáltak a szervizfolyosóban futó légvasút fülkéjébe. Itt megint leültek, az ajtók bezáródtak. A fülke meglódult, és már vitte is őket a csillaghajó fala mentén. A gyorsulásból és a sebességből a bent ülők semmit nem érzékeltek. A klón lába ekkor begörcsölt. Náthán látta a vékony bőr alatt ugráló izmokat. Finoman lenyúlt a klón lábáért, és úgy fordította a 236-ost, hogy a lába az ölében legyen. Óvatosan megfeszítette a lábfejet, majd így tartotta egy ideig. Aztán megmasszírozta a klón vádliját, kidörzsölte a vékony izmokból a csomót. A másik arca érzelemmentes maradt, fájdalom sem látszott rajta. A légvasút lassan fékezett, és megállt. A maszszázs percei alatt tizenkét kilométer távolságba repítette utasait. Az ajtók kinyíltak, és megint csak egy keskeny, fehér folyosó tárult fel, ugyanolyan kis kocsival, mint ami a kórházi szobától a szervizfolyosóig szállította Nathant és a kiónt. A 236- os ismét talpra tudott állni, bár a fáradtság most már meglátszódott rajta. A szeme le-lecsukódott járás közben. Rögtön felélénkült azonban, amikor a hajtómű zsiliprendszerén átgurult a kis kocsi. ** Szentpétervár a zabolazauan mágia szoritasabaa ^ G alaktikaszerkesztosegeben ( ^ U n t h

14 A hajtómű ugyanis ezer fényben villogott, pulzált. Halk zúgása mindent átható remegésből származott, Náthán úgy érezte magát, mintha egy gyorsan rázkódó keverőedénybe került volna. Á Mithras szubtéri hajtóműve nyolc kilométer hosszú volt, ám felcsavarodó, végtelenített gyorsítóalagútja elérte a háromszázhúsz kilométert is. Energiája folyamatosan szétsugárzott, a térhajlító rendszer azonban csupán két vektorirányban forgatta ki a valóság dimenzióit. Körülötte a levegő részecskéi világítottak: az oxigén narancsban, a nitrogén sárgában. Ez fénylett most is, akár egy hatalmas, ünnepi tűzijáték. Náthán és a 236-os leszálltak a járműről. A hajtómű mögött, a kilencvenkilencedik szint erkélyénél álltak. A férfi megfogta a klón kezét, és lassan előresétált vele egy nyílt platformig. A kiónban nem volt félelemérzet, nem rémisztette meg a kétoldalt és elöl feltáruló mélység. Tekintetét előre függesztette, a fényjátékra. Náthán sem félt. Néha eszébe jutott, hogy megváltás lenne, ha lezuhanna innen, vagy ha itt maradna a klónnal..., A fények már körülöttük játszottak, mintha csak apró bogarak lennének. Itt a szubtéri hajtómű energiahullámai még nem voltak veszélyesek az élő anyagra, ám tíz lépéssel előrébb már azok lettek volna. Csakhogy a platform véget ért, tíz lépéssel előbbre csak a mélység ásított. Náthán elengedte a klón kezét, és lassan elhátrált. Minden lépés nehéz volt, és mintha az idő is lassabban telt volna. A 236-os számú klón megigézve bámulta a hajtómű kilométer hosszú vibrálását, narancsszín és sárga sugarát, a hullámokat a szilárd anyagban. Aztán valami életre kelt a hullámzó, pattogó fényben, ott, ahol nem lehetne élet. Különleges árnyak futottak át a felszínen, körbe-körbe, és az árnyak kirajzoltak egy gigászi fejet, két pár mancsot... De fehet, hogy ez csak illúzió volt, az antropomorfizáló emberi elme játéka. Azé az elméé, amely a felhőkben is arcokat lát. Náthán megállt tíz lépés távolságban. A klón testét átölelte a hajtómű fénye. A Zsoldos Péter-díjas író várva várt új regénye! A sötétség pedig kicsapott a hajtóműből, mint egy hatalmas csáp, és a klón dereka köré fonódott. Ekkor a szörnyeteg már egészen valós volt: leszállt az anyagi lények közé. Vörösesbarna húsa nedvesen fénylett. Felemelte a kiónt, és berántotta a hajtóműbe. A klóngyermek pedig sikoltani kezdett, ez volt az első hang, amit a torkán kiejtett, és sikoltott, míg bele nem veszett a narancs és sárga fények villódzásába. 5. Jane hajnaltájt Náthán szaggatott nyöszörgésére ébredt. A férfi nyugtalanul aludt. Nemcsak ezen az éjszakán, hanem a megelőző éjszakákon is. Jane az elmúlt hetekben egyre gyakrabban riadt fel a férfi egy-egy akaratlan, hangos kitörésére, hirtelen megrándulására. Tudta azt is, hogy Náthán szintén gyakran tölti ébren az éjszakáit; a nő az utóbbi időkben nemegyszer alvást tettetett, amikor a férfi álmatlanul forgolódott. Mint idegenek feküdtek egymás mellett. Mint idegenek, két különböző dimenzióban, amely ugyan érintkezik egy ágyban, lepedőben, ágyneműben, még sincs átjárás az ágy két fele között. Jane már nem közeledett a férfihoz. Két-három hónapja még kérdezett, de Náthán gyorsan lerázta. A férfi egyre kevesebbet beszélt, és egyre inkább magába zárkózott. A születésnapi vacsoránál pedig valami végképp eltörött. Lehullott, eltörött és csak a cserepek meg a végtelen csend maradtak utána. Dermedt, mélyen ülő, rezzenéstelen csend. Szinte születésük óta ismerték egymást. Ez az ismeretség a lány részéről tizenhét éves korában fordult szerelembe. Náthán akkor m ár különbözött a többiektől. Zárkózott volt, az introvertált személyiség mintapéldája. Egy fiú briliáns elmével és tele fájdalommal. Jane tudta, miféle árnyakkal, mekkora gyötrelemmel küzd, és remélte, hogy el tudja feledtetni vele kínjait. Szerette volna, ha ő az, aki a lelkiismeret démonait elűzi, és Dániel fejük felett lebegő nr.i kísérteiét eloszlatja.

15 *15. Az első években úgy tűnt, ez sikerül is. Összeköltöztek és közös életet kezdtek. Könnyen ment: Náthán el akart menekülni otthonról. Gyermekről nem volt szó, de az az időszak tényleg boldog volt, egészen addig, míg a férfi el nem kezdte a munkát Craig McKimmie mellett a molekuláris genetikai laborban. Ez kilenc éve volt, és a kapcsolatuk kilenc év alatt egyre rosszabb és rosszabb lett. Náthán lélekben egyre távolodott, amit Jane jobb híján elfogadott, mivel nem tudott ellene tenni. De egy éve Náthán már szemmel láthatóan kínlódott. Ezt a nő kevéssé tudta elviselni, és fogalma sem volt róla, mit tegyen. Nem volt könnyű, de a szeretet a férfi mellett tartotta. Az elmúlt kilenc év alatt sok barát kikopott mellőle. Nem érdekelte. Nem érdekelte az sem, ha összesúgtak mögötte a munkatársai, régvolt barátai vagy éppen teljesen ismeretlen alakok. A Mithras közösségében ők az ismert alakok közé tartoztak. A hírhedt alakok közé... Náthán felhorkant, és mintha sírt volna álmában. Jane feléje nézett, de csak a hátát látta: a férfi kifelé fordult. A halványzöld éjszakai fényben nem lehetett látni, mozog-e a válla, a horkantás egy sírás feltörő hangja vagy csak egy rémálom ijesztő pillanata... Aztán Náthán lélegzete megnyugodott. A férfi aludt. Álmában végigfutott rajta valami, ami felköhögő zokogást váltott ki belőle, majd az érzés elengedte, és ismét mély álomba merült. Vajon mit álmodhat? - kérdezte magától Jane. Aztán: - Akarom-e tudni? Hajnaltájt visszaaludt ő is. Azzal az elhatározással, hogy felkeresi Cesar Benaventét, és tanácsot kér tőle. 6. Cesar Benavente könnyed házi ruhában nyitott ajtót. Jane induláskor éppen csak felkapott magára valamit, laza sportöltözéket viselt. Egyáltalán nem érdekelte, mit vesz fel; egy baráthoz indult. - Segítség kellene - mondta az ajtóban állva. Magányosnak érezte magát, m int egy sziklabarlang közepén felejtett gyertyaláng. A kezét tördelve nézett fel a nagydarab férfira, aki a Mithras elismert pszichológusainak egyike volt. - Gyere be! Jane belépett a lakosztályba. - Mary? - Logopédiai tanácsadáson van Mike-kal. Leültek a fotelokba, a férfi keresztbe tette a lábát. Látta, hogy Jane kialvatlan és gondok gyötrik. Sejtette, milyenek. Sokszor beszéltek már Nathanről, de Jane sosem látszott ennyire kimerültnek és kétségbeesettnek. - Nem magam miatt jöttem - kezdte a nő. - Hanem Náthán miatt. Cesar, én kezdem... kezdem elveszíteni. Vagy már el is veszítettem. És nem tudom, mit tegyek. Az a születésnapi meglepetés volt az utolsó reményem, hogy talán visszatér hozzánk. De kitalálnom sem lett volna szabad. Náthán mondta, hogy nem akar ünneplést. Én erősködtem. Rávettem Tomot, Lisát, téged meg m indenkit... Nem lett volna szabad. - Csak jót akartál - vigasztalta Benavente, és megérintette a nőt, hogy megnyugtassa. Jane bőre hideg volt és kemény. Fázptt, de biztos nem azért, mert Benaventéék nem fűtöttek. A termosztát 24 fokra volt állítva. - Hogy nem sült el jól, nem a szándékon múlt. És a jó szándék még mindig több, mintha semmit nem teszel - tette hozzá a férfi. Emlékezett rá: Tom Rylander nem is nagyon akart jönni, és bár Mary nem mondott semmit, Cesar látta rajta, nem veszi jó néven, hogy ide szervezték az ünnepséget, hozzájuk. A férfi csak némi édességgel és egy kényeztető fürdővel tudta megengesztelni az asszonyt. - Jane, te meg akarod menteni Nathant úgy, hogy ő ezt nem akarja. - Mondjak le róla? - Meg kell értened, mi zajlik benne. Először a világ hagyta cserben, s ő ezután úgy döntött, hogy kivonul a világból. - Ez mikor volt? - sírta el magát Jane. - Mikor volt, hogy én észre sem vettem?... - Egy kívülálló köny- SZÖRNYETEG A HAJTÓMŰBEN

16 ilyesmit - mondta a férfi, majd felállt és az egyik fiókból zsebkendőket vett elő, amiket letett a síró nő elé az asztalra. - Náthán magányos lett Dániel halála után. Magába zárkózott, ami nem csoda. Melyik tizennégy éves fiú tudná elviselni, hogy feláldozzák a tizenkét éves öccsét? Ráadásul a szülei engedélyével? Évekbe tellett, mire kimászott a gödörből, amihez te nagy segítséget nyújtottál. Ha te nem lettél volna, Náthán menthetetlenül elvész. De még veled is magányos maradt. Falat húzott a világ és maga közé, s minket, barátokat is kitessékelt a fal túloldalára. Te maradtál az utolsó, Jane. Az utolsó, vele együtt a világában. - Mit tegyek? A nő reszketett. - A falat kell lebontani, vagy legalábbis ajtót nyitni a túloldalra - mondta a férfi. - De ez nem fog menni, csak Nathannek Csak vele. Fel kell rázni, hogy erre rájöjjön. És ha rájön, akkor segítünk... segíthetünk... - Te is? - Én mindig ott állok mellettetek. - Cesar Benavente átült Jane mellé, és megfogta a kezét. - Mindig ott leszek, hiszen mindketten a barátaim vagytok. A nő megint elsírta magát. Cesar átölelte és hagyta, hadd sírjon. A sírás sok gondot felold. - Senkivel nem tudom ezeket a dolgokat megbeszélni - mondta a nő, amikor m ár szóhoz jutott. Zsebkendő után nyúlt, és kibontakozott a férfi baráti öleléséből. Feltörölte a könnyeket. - Már lassan én is magányosnak érzem magam. - Nem vagy te sem egyedül. - És tudod, mi a legborzasztóbb az egészben? - Jane elmerült az emlékei között. - Ha belegondolok, a hideg futkározik a hátamon. Nem merek bemenni a laborba... - Mert Náthán saját magát klónozza? - Te tudtad ezt? - Tudtam. Benavente előtt nem volt titok, hogy Náthán Craig McKimmie m intáit lecserélte saját DNSére. Erre körülbelül nyolc évvel ezelőtt került sor. Akkor derült ki, amikor az éves pszichológiai felülvizsgálat előtt körülnézett a laborban, és megpillantotta a legnagyobb klón arcát. Nem szólt egy szót sem. Náthán volt az egyetlen, aki ezt a munkát el tudta látni, ezért több mindent elnéztek neki. Benavente hallgatott éveken át, és nem ment többet a laborba. - Saját magát klónozza, Cesar! Érted?! - tört ki a nőből megint a kétségbeesés. - Minden egyes hónapban létrehozza önmagát. Felneveli, és... és odadobja annak a szörnyetegnek. Érted te ezt? - Ez a bűntudat jele, Jane. Vezekelni akar. Még azt is mondhatnám, hogy ez jó. Ha nem akarna vezekelni, ha nem érezné a súlyát annak, amit csinál, akkor lenne igazán rossz. - Az emberek kerülnek bennünket. - A nő elfordította a fejét, és kinézett a természetfalra, ahol az űrhajó enyhén ívelt perspektívájának megfelelően látszottak a házak és közöttük egy békés kis tó. - Mintha fertőző betegek lennénk... Látod, én is érzem, hogy a világ cserbenhagy bennünket. - Ez nem egy mindennapi közösség... - Nem kell mentegetni őket. Igenis tipikusan mindennapiak vagyunk. Anyám is mindig ezt mondja. A Mithras olyan kicsiben, mint a Föld nagyban. Születünk, tanulunk, dolgozunk, megházasodunk. - itt a nő egy pillanatra megakadt, majd gyorsan folytatta: - gyermekeink lesznek, és meghalunk. - Kivéve a küldetéstudatot. - Teszek a küldetéstudatra! Teszek rá. Nem lett jobb. - Jane hirtelen felállt. Ügy érezte, hogy a torkát megint sírás fojtogatja, és ezt m ár nem akarta. - Azt hiszem, elmegyek, Cesar. Köszönöm, hogy meghallgattál. - Tedd rendbe magad! - intett a férfi fejével a fürdő felé. - Ne menj ki így az emberek közé! Jane biccentett, majd elindult a fürdő felé. A küldetéstudat mindig kihozta a sodrából. Illetve nem mindig, mert régebben nem érdekelte. Csak mostanában, három-négy éve. Talán Náthán elhivatottságának növekedésével... Elhivatottságának? Talán inkább megszállottságának. Vajon hol a küldetéstudat és a megszállottság határa? Benaventéék fürdője meleg bordó-narancs színekben tobzódott, Mary ízlését tükrözte. A nő gyakran áthúzatta a falakat, annyira gyakran, amennyire ezt a belső szabályzat megengedte. A zárt zuhanykabin mellett egy gyermekfürdő is állt bent, Jane rá se bírt nézni. Tudta, hogy nincs ez így jól, de most nem érzett magában elég erőt érzelmei megregulázásához.

17 A mosdókagylóhoz lépett, és vékony sugárban megeresztette a vizet. Felfogta két tenyerében, m int valami tengercseppet, azután belemerítette az arcát. A hűvös vízben lüktető szemhéja lassan megnyugodott. Ügy érezte, ezzel együtt a sírás is visszahúzódik, elmerül lelke legmélyében. Amikor felpillantott, a tükörből egy fáradt, de nem kétségbeesett arc nézett vissza rá. Megint az volt, akinek tartotta magát. Erős vagy - gondolta a tükörképére tekintve. - Erős vagy! Ne add fel! Megszárogatta a kezét és az arcát egy kendővel, amit aztán visszatett a fertőtlenítő szekrénybe. - Nem fogod feladni! - mondta önmagának. - Nem fogod feladni! Készen állt arra, hogy kihúzza magát, és egyenes tartással, felemelt fejjel hazamenjen. Mintha nem lennének gondjai, mintha nem érezné azt, hogy egy szakadék mélyére néz le, amikor a jövőjére... kettejük jövőjére gondol. Kilépett a fürdőből, és meghallotta Mary hangját. Cesar Benavente felesége a bejárati ajtóban állhatott, túl a hall fordulóján, ezért aztán nem pillantotta meg rögtön. GLQBEX-BUKTA A TEHETSÉGES MR.KULCSÁR A PöSTABANK-üGV - Fiú lesz, Cesar - újságolta Mary a férjének örömittas hangon. - Fiú lesz! Jane kijjebb lépett, és igyekezett nyugodtnak látszani, sőt amennyire lehet, mosolyogni. - Szia, Mary. Cesar felesége feléje fordult, és eltűnt arcáról a mosoly. - Csak rendbe tettem magam a fürdőben. - Jane nem tudta, mit mondjon. - Tanácsot kért tőlem Náthán viselkedése miatt - magyarázta Cesar. - És... elérzékenyült. Mary kimérten biccentett, hogy rendben. - Jól van... - Hallottam az utolsó... szavakat - folytatta Jane. A szája kiszáradt, annak ellenére, hogy érezte még ajkán a víz hűvösét. - És gratulálok... - Köszönjük - mondta a férfi. A tartásában volt valami furcsa. Valami tartózkodó. Féloldalt fordult, mintha mindkét nőt egyszerre akarná látni. - De nem akarjuk még nagydobra verni. Megkérhetünk rá, hogy ne mondd el senkinek? - Persze. - Jane mindent megígért volna ebben a kínos pillanatban. - Persze... - Elindult az ajtó felé. - Nem is zavarok toyább. AZ ÁRTATLANOK K 0 R A «M 0 N 6 A T T I L A VAJDA eva

18 Szinte kim enekült Benaventéék lakosztályából. 7. A 237-es klón a várakozásoknak megfelelően fejlődött. Csupán az orra volt más... Náthán Evans édesanyjának genetikai öröksége. Náthán fokozatosan szoktatta fényhez a kiónjait, így a tartályok fala lassanként vált átlátszóvá.'az első négy-öt hónapban csupán az alakok halovány körvonala látszott, a pontos arc csak a hetedik végétől lett kivehető. Ezzel együtt a belső megvilágítás is erősödött, és a kilencedik hónap elejétől már a ráncok, apró szőrszálak is láthatóvá váltak. Náthán életre hívta közben a 246-ost a hűtő soron következő mintájából, és a harmadik hét után a csírakamrából áttette a klóntartályba. Akkor már egy hét hónapos embriónak felelt meg. A köldökzsinór megtapadt a szintetikus anyaméh falán, a mesterséges erek megdagadtak, lüktetve pumpálták a vért a magzatba. Ez volt a legkényesebb, legveszélyesebb pont a kiónok előállításánál. Ha a biofal ledobja a köldökzsinórt, az embrió meghal... vagy ki kell venni, és intenzív orvosi ellátásban részesíteni. Lassítani a növekedési faktort, kitenni inkubátorba, stabilizálni az életjeleket... és amikor életképesnek bizonyul, akkor kiadni nevelőszülőknek, akik bevállalnának egy hús-vér bábot is... egy üres vázat, egy autista-utánzatot... Náthán kilenc éve alatt egyszer fordult elő hasonló valami különös szennyeződés miatt, és ő az emberiesség nevében inkább elpusztította a kiónt, mintsem kísérletezzen vele. Senki nem tudott erről az esetről, és a férfi is eltemette magában nagyon-nagyon mélyre. Viszont a szörnyet akkor is etetni kellett. Nem maradhat ki egy hónap sem. Nathannek gyorsan új klónozási eljárást kellett kezdenie, és az elvesztegetett három hetet be kellett hoznia a következő nyolc hónapban. Sikerült. Már ha sikernek lehet nevezni egy esetet, amikor is az élő húsadagot egy másik húsadaggal kell kiváltani. A legújabb klón, a 246-os azonban megtapadt az első tartályban, abban, amelyet a 236-os egy hónappal korábban elhagyott. Semmi probléma nem volt vele, semmi fennakadást nem okozott. Közben a 237-es készen állt a maga tartályának elhagyására. Náthán mindent előkészített. Kikevertette a különleges étel-pépet, berendelte a pelenkákat és a kenőcsöket. Kicsomagolta a klón ruháit, és gondoskodott róla, hogy a szervizfolyosó és a légvasút előjegyzési listáján három nap múlva csak ő szerepeljen. Ő és... és egy falatnyi élő hús. 8. A Mithras fenti irányító fedélzetének G szektorában, egy aprócska szobában nyomon követték Náthán Evans minden mozdulatát. Egy oldalsó monitorfalon ott futottak a kiónok életjelei, a genetikai labor képei, és a hátsó folyosóé a szervizjáratig. Ezen a vonalon, és csak ezen a vonalon bekamerázták a légvasút fülkéit is, és persze az út végének minden fordulóját, minden négyzetcentiméterét, egészen a szubtéri hajtómű erkélyéig. Michael Cantalamesa feladata volt doktor Evans és a 237-es számú klón útjának végigkísérése és biztosítása. Rutinszerűen végezte el minden hónapban. Távol volt tőle m ind térben - az irányító fedélzet a csillaghajó gerince mentén futott, középtájon, és mindössze nyolcszáz méter hoszszan -, mind lélekben. A monitorfalon többnyire üres folyosórészletek látszottak, vagy a hajtómű villódzása. A két alak, a férfi és a klón, apró árnyékok voltak a mennyezet alatti sarkok kameráinak magasából. Náthán Evans kézen fogva vezette a 237-est, amelynek bizonytalan, dülöngélő járása mosolyt csalhatott volna bárkinek az arcára - bárkinek, aki nem ismeri a múltat, a jelent és a jövőt. Cantalamesa kötelességtudóan dokumentálta haladásukat, a percet és a másodpercet, amikor beültek a légvasút fülkéjébe, és amikor kiszálltak onnan. Erre volt ő... fedélzeti napló N E M E T O R S Z Á 6 LEGNÉPSZERŰBB SZERZŐJÉNEK DÍJNYERTES RE6ENYE ANOJ?EAS EsCHBAQtf HAJSZONYEGSZOVOK

19 ugyan az időpontokat, de kellett egy ember azok hitelesítéséhez. Cantalamesa nem szerette ezt a feladatát. Bármennyire is kényelmes volt és könnyű, mégsem szerette. Talán a történések miatt, talán a végzetszerűség miatt. Vagy a helyiség miatt, ahol ült. E m iatt a kis lyuk miatt, ahol csupán egy monitorfal volt tucatnyi-kéttucatnyi kamera képével, amennyit behívott rájuk ujjainak érintésével, meg egy tervasztal holografikus makettező programmal. Közöttük két ember fért csak el kényelmesen. De kettőre nem is volt szükség. Csak egyre. Egy dióban ült, m int egy féreg - úgy érezte ilyenkor. A lélegzete elnehezült. Esetenként másnap-harmadnap ki kellett tombolnia magát valamilyen szórakozóhelyen. Gary Martinez, az egyik biztonsági tiszt lépett be a megfigyelőszobába. - Minden rendben? - kérdezte. - Tartja az időpontokat - bólintott Cantalamesa fegyelmezetten. - Semmi szokatlan. Martinez nem ismerte fel a díszítetlen folyosót, ahol Evans és a klón haladtak egy kis kocsival. - Hol van most? - Mindjárt odaér a hajtóműhöz. Ügy is lett. Evans lefékezett a járművel, és leszállt róla a 237-essel együtt. Megint csak kézen fogta a kiónt, és együtt, kettesben kisétáltak a hajtómű végébe. Cantalamesa kinagyította és középre helyezte a hajtómű képét. A vörös és sárga fények villódzása az aprócska megfigyelőszoba falaira vetült. Martinez egyfajta perverz élvezettel várta, hogy mi fog történni. Cantalamesa egy pillanatra a tiszt arcára nézett, és látta lángolni annak a monitorok által kékre festett bőrét, látta a szemét csillogni. Michael Cantalamesa undort érzett. Visszafordult a monitorokhoz. Evans a platform szélén elengedte a klón kezét, és lassan hátrálni kezdett. Eközben belesétált egy másik kamera látószögébe. Martinez még közelebb hajolt a monitorsorhoz. Mintha úgy jobban látna. A hajtóműben valami megváltozott. Valami szellemszerű kelt életre, szürke árnyak lebbentek meg. Gyorsabban, m int azt emberi szem felfoghatta volna. Aztán ez a valami kicsapott a hajtó- ** HA SZEPTEM BER 15 IG ELŐFIZET EGY ÉVRE A GALAKTIKA M A G A ZIN RA, AKKOR SZEMÉLYESEN A SZERKESZTŐSÉGBEN ÁT VEHETI AJÁNDÉKÁT, EGY PH ILIP K. DICK REGÉNYBŐL KÉSZÜLT FILMADAPTÁCIÓT, AZ IMPOSZTORDVD-T. Az akció a készlet erejéig t a r t és csak szem ély es á tv é te l e s e té n v e h e tő ig én y b e. S z e rk e sz tő sé g ü n k cím e: 1024 B u d a p e st, Fény u tc a 2. 1/4 KERESSE FEL MOST A GALAKTIKA BOLTOT! w w w.g a l a k t i k a b o l t. h u TEL: WEBSH0P@GALAKTIKA.HU

20 mű fényei közül, és felkapta a kiónt. Úgy rántotta be, m int egy láthatatlan kéz vagy pusztító örvény. A monitorok fölött megreccsentek a hangszórók. Talán sikítás volt, talán a hajtómű elektronikus zaja erősödött fel egy pillanatra. Martinez bámult és a fejét ingatta. Aztán az ujjával rábökött Náthán Evans arcára a hozzá közelebbi monitoron, és egy mozdulattal kinagyította azt. - Nézd a rohadékot! A szeme se rebben. - Megnyalta a szája szélét. - Ennek az embernek nincs szíve. Cantalamesa nem felelt. Martinez még egy kicsit várt, aztán mivel látta, hogy nem számíthat válaszra, vállat vont, és ment tovább ellenőrzőútján. 9. Egy reggel, a 238-as áldozata utáni reggelen Náthán Evans nem bírt felkelni ágyából. Belázasodott, a homloka és a teste verejtékben úszott, a torka kapart, végtagjai pedig úgy remegtek, hogy a lába nem bírt el: az első lépésnél összeesett. Jane a belső komrendszeren szólt a szektor ügyeletes orvosának. A doktor a vonal túloldalán kelletlenül tiltakozott, azt bizonygatta, hogy Nathannek nyilván nincs komolyabb baja, csak múló megfázás, amit a légkondicionált laborból való ki- és bejárás okozhatott. A másodikként hívott orvos, dr. Jared Allen jött, és megvizsgálta a férfit. - Múló megfázás? - kérdezte doktor Allen. Hetven felé közeledett, nyugodt volt és távolságtartó: ez a személyiségéből eredt. Kis kecskeszakállat hordott, jól állt neki a dús, ősz haj mellett. - Hideg vízben zuhanyoztál? Vagy a konyhai hűtőben jártál? Ez nem múló megfázás. - Akkor micsoda? - kérdezte Jane az ágy mellől. - Mit eszel, Náthán? Elég vitamint? Zöldségeket, gyümölcsöket? Náthán Evans felnézett az orvosra, véreres tekintetében nem csillant érdeklődés. - Azt eszem, amit elém raknak - mondta őszintén. - Nem érdekel különösebben. - Gondoltam. - Az orvos vitaminokat írt fel. - Mondanám, hogy gyere be, és átfuttatunk rajtad pár százezer nanitot, de semmi értelme nem lenne. A kimerültség ellen a pihenés a legjobb orvosság, nem a medinitek. A lakás előtt Jane is rákérdezett. - Biztos, hogy csak kimerültség? - Nem, tulajdonképpen nem az. A baj itt van. - Allen megkopogtatta a halántékát. - Szerintem a tünetek erőteljesen pszichoszomatikus eredetűek. Náthán nagyon nincs rendben, ami a munkáját tekintve nem is olyan különös dolog. Amit ő csinál, az bárkinek kikezdené a mentális egészségét. Hetek, hónapok alatt... Kilenc év... kilenc év ebben a munkakörben több m int egészségtelen. - Nyugtató vagy kedélyjavító nem használna? - Melyik?... A kettő együtt nem. De nem erre van szüksége. Először is arra lenne szüksége, hogy pihenjen, kikapcsolódjon, azután meg arra, hogy tisztességes munkát végezzen. Jane arcát egy pillanat alatt elöntötte a vér. - Milyen munka tisztességes maga szerint, doktor Allen? - Nem úgy értettem, Jane - mondta az orvos békítőén, és védekezőn még a kezét is felemelte hozzá. - Akkor hogy értette? - A nőt azonban nem lehetett megállítani, már nem is kifelé figyelt: el akart mondani valamit, és a szavak akkor is kirobbantak volna belőle, ha egy szalmabáb áll előtte. Az sem tartotta vissza, hogy az orvos az első generáció utazóihoz tartozott, és a diplomáját még a Földön szerezte. - Miért nem tisztességes az a munka, amit Náthán végez a Mithrasérti Magáért? A többiekért? Hogy megmenti mindannyiunk életét? Dr. Allen megadta magát, de már későn. - Én tisztában vagyok azzal, milyen önfeláldozás... - Tudom, hogy mit gondolnak... - Jane-ből hónapok fájdalma tört elő. - Tudom, mit gondolnak a kollégáim, a karbantartók, a műszerészek... mindenki. De hogy az orvosok is ezt gondolják, az döbbenetes. Hogy maguk is ezt gondolják. Már régen nem élnénk, ha Náthán nem vállalja magára ezt a munkát. Vagy odavesztek volna a gyermekeink. Nathant hála illeti, nem az az utálat, ami körülveszi. - Nem hiszem, hogy utálnák... - Kerülik őt, kerülnek engem. Maga is csak a második hívásra jött, doktor Allen. Mit higgyek?