Elégedetlen. községek. Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT. Szilágyság/ február oldalon 7. oldalon 7. oldalon 9.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elégedetlen. községek. Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT. Szilágyság/7. 2009. február 20. 3. oldalon 7. oldalon 7. oldalon 9."

Átírás

1 Szilágyság/ Ára: 1,1 lej TÁMOGATÁSÁVAL Elégedetlen Február második hetében ülésezett a községek Országos Szövetsége. A 346 küldött egyhangúan fogadta el azt a felhívást, amelyet az ország parlamentjéhez és a kormányhoz is benyújtottak. Követeléseiket öt pontban foglalták össze, amely minden egyes településen érezhetõ gondokat orvosolná. A községek egyelõre nem érzik sem a parlament sem a kormány szándékát a helyzet javítására. A szövetség szilágy megyei elnöke, Alexandru Berceanu magyarkeceli polgármester és Pop Imre alelnök, Kraszna polgármestere, hétfõi sajtótájékoztatóján részletezte gondjaikat. Alexandru Berceanu külön nehezményezte azt a tényt, hogy az érintett minisztériumok semmiféle szinten nem képviseltették magukat a községek országos tanácskozásán. Szerinte annak ellenére, hogy egyre több feladat hárul az önkormányzatokra, a decentralizáció anyagi forráshiány miatt csak szóbeszéd marad. A községek gondozásában van az iskola, a kultúrház, õk kell biztosítsák az egészségügyi ellátást, a falufejlesztést, községek Ha a dolgok nem az elvárásainknak megfelelõen alakulnak, akkor egyetlen párt se várja tõlünk a támogatást bármilyen választás lesz még ebben az évben. Márpedig ez kemény dolog, mert minden választáson a szavazópolgárok zömét a vidék biztosítja, nem a város. Támogatásunk nélkül aligha lesz itt valami. ennek ellenére sem az egészségügyi, mûvelõdési, oktatási, szállításügyi, vagy gazdasági tárca nem képviseltette magát a községek szövetségének közgyûlésén. Pedig az ország lakosságának 47%-a lakik falun, ez mintegy községet jelent. Gondjaik megoldására elvárták volna az érintett szakminisztériumok részvételét. Az elnök szerint csak szóbeszéd marad az államelnök decentralizácóra vonatkozó ígérete, hiszen a költségvetésben háromszor kevesebb pénzt terveztek a községeknek, mint amennyi a tavaly volt. A pályázatokkal lehetne pénzt és beruházásokat vonzani a falvakba, de a pályázatokhoz szükséges elõtanulmányokra ilyen körülmények között semmi pénz nem marad. Tehát ezt is ellehetetleníti a költségvetési tervezet. Nem beszélve a saját hozzájárulás elõteremtésérõl, amelyre végképpen nem marad pénz. Ezen kívül nagy terhet jelent az ÁFA (TVA), amelyet ki kell fizetni a megnyert pályázatokra, és ez végképpen a helyi közösség kasszáját terheli. Ez már akkora összeg, hogy pár (Folytatás a 3. oldalon) Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT Félévi beszámoló, az RMDSZkongresszus elõkészítése, etnikai tisztogatás, a kormány tevékenysége A Szövetségi Képviselõk Tanácsának február 14-i marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor ügyvezetõ elnök beszámolt féléves tevékenységérõl, ismertette az RMDSZ idõközi kongresszusáról szóló döntéseket, ugyanakkor reflektált az államfõ arra vonatkozó kijelentésére, hogy a székely megyékben etnikai tisztogatás történik, illetve véleményezte a kormány eddigi tevékenységét. 1.Az Ügyvezetõ Elnökség félévi beszámolója Másfél év alatt három választási kampányon vagyunk túl, és hozzá is látunk a negyedik, a júniusi európai parlamenti választás kampányának megszervezéséhez jelentette ki Marosvásárhelyen Kelemen Hunor ügyvezetõ elnök, aki szerint a helyi és megyei RMDSZ-szervezetek valamint az országos szervezet által az elmúlt másfél évben tett erõfeszítés többet jelentett a kampánytól kampányig tartó tevékenységnél. A magyar közösség problémáira való megoldáskeresésben a legjobb és a leghatékonyabb embertõl emberig tartó kampányt alkalmazta az RMDSZ. Már a másfél évvel korábbi európai parlamenti választásokon elkezdte, alkalmazta az önkormányzati választásokon is, és ugyanolyan hatékonysággal mûvelte a parlamenti választáson. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal való egyezség megkötése tükrözi azt a közösségi igényt, amellyel nagyon sokszor találkoztunk az 3. oldalon 7. oldalon 7. oldalon 9. oldalon Költségvetés és a Szilágyság A megye 61 közigazgatási egységébõl alig 12 tud fennmaradni. Néhány megyei tanácselnök megfenyegette parlamenti küldötteit, hogyha megszavazzák a költségvetést, ne számítsanak politikai támogatásra a megyében. Létrejön a magyar összefogás listája Tõkés László sikerként könyvelte el, hogy az RMDSZ és az EMNT küldöttségeinek már a második találkozójukon sikerült elvi egyezségre jutniuk. SZÜLÕFÖLDÖN MAGYARUL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NEVELÉSI-OKTATÁSI, VALAMINT TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ-TÁMOGATÁS, továbbá a hallgatói támogatás IGÉNYLÉSÉRE elmúlt másfél évben. Azért kötöttük meg az egyezséget, mert úgy gondoljuk, hogy a közösség célját ez szolgálja a leginkább tette hozzá az ügyvezetõ elnök, aki azt is elmondta, az általa vezetett struktúra az elmúlt idõszakban társadalomszervezõi kötelességének is eleget tett. Ezzel a tevékenységgel pedig az Oktatási illetve a Kulturális és Egyházügyi Fõosztály foglalkozott folyamatosan, ugyanakkor a Programiroda ütemtervében is sok ilyen jellegû esemény volt. A szervezetépítés részeként, az ügyvezetõ elnök a következõ idõszakban is folytatja a megyei RMDSZszervezeteknél tett látogatását, február 17- én pedig kinevezi az új önkormányzatokért felelõs ügyvezetõ alelnököt. 2. Kongresszusi elõkészületek Az RMDSZ idõközi kongresszusának szervezési részleteit már az elmúlt másfél hónapban egyeztette az ügyvezetõ elnök a megyei szervezetek elnökeivel. A Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa illetve a Szövetségi Állandó Tanács február 13-i ülésén április 25-ét javasolta a kongresszus idõpontjaként, az esemény ütemtervét összeállították, a szövetségi képviselõk Marosvásárhelyen megkapták a dokumentumot. Kelemen Hunor ügyvezetõ elnök kongresszusi biztosként Kovács Péter területi szervezetekért felelõs ügyvezetõ alelnököt nevezte ki. Az ügyvezetõ elnök arról is tájékoztatott, hogy az esemény helyszínérõl pályázat alapján döntenek, a szükséges elõkészületeket pedig már a következõ héten elkezdik. (Folytatás az 5. oldalon) Egymilliárd felett az internetezõk száma Kína vezet, ahonnan a netezõk 17,8 százaléka, közel 180 millió ember böngészi a netet szemben az Egyesült Államokban élõk 16,2 százalékával, ami mintegy 163 millió embert jelent.

2 2. Közérdekû Ne feledjük el felköszönteni szeretteinket, rokonainkat, ismerõseinket névnapjukon február 20., péntek: Aladár, Álmos február 21., szombat: Eleonóra február 22., vasárnap: Gerzson február 23., hétfõ: Alfréd február 24., kedd: Mátyás február 25., szerda : Géza február 26., csütörtök: Edina Hasznos telefonszámok Zilahi rendõrség Zilahi közösségi rendõrség Romtelecom tájékoztató Romtelecom hiba bejelentõ Gázelosztó Electrica diszpécser EON Gaz diszpécser non stop Zilahi megyei kórház Prefektúra Megyei tanács Fogysztóvédelmi hivatal Autóbusz állomás Atlassib autóbusz állomás Diszkrimináció Diszkriminatív gyakorlat, hogy ikerszülések esetén, a gyerekek számától függetlenül, egy gyerek után jogosult segélyre a szülõ jelentette ki politikai nyilatkozatában Farkas Anna. Nem tekinthetõ törvényes és logikus magyarázatnak az, hogy az az anya, aki egyszerre több gyereknek adott életet, csak egyetlen gyerek után kaphat segélyt, míg az, aki az elsõ szülés után két évvel újra szült, az két gyerek után részesül a támogatásban nehezményezte a képviselõ. A gyereknevelési segély a család fenntartását célozza, és nem a szülésért jár. Köztudott, hogy az igazságszolgáltatás az ikres szülõk javára döntött, így teljesen elfogadhatatlan, hogy az anyáknak hónapokon keresztül kelljen pereskedniük azokkal az intézményekkel, amelyek egyenlõ bánásmódban kellene részesítsék õket összegezte Farkas Anna. Szilágyság/7. Júliusi ultimátum a falusi szeméttárolóknak,,a falusi, vidéki környezetben mûködõ szemétlerakó telepeket még ez év július 16- ig be kell szüntetni. Minden község polgármesteri hivatalának, tanácsának feladata, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket a szemét környezeti szempontból biztonságos és engedélyezett módon való tárolására, annak elszállítására. Erre a lehetõségek adottak, csupán a polgármesteri hivataloknak lépniük kell. - nyilatkozta Aurica Grec, a Szilágy Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatónõje, keddi sajtótájékoztatóján. Nyomotékosította, hogy ezen felül még három típusú ultimátum van kiszabva erre az évre: az ipari szennyezõdés csökkentése, a szemét tárolása és a levegõszennyezés csökkentése terén. Az igazgatónõ elmondása szerint felkértek minden polgármesteri hivatalt, hogy jelezze, hogy jelenleg milyen körülmények között tárolják a szemetet. A felkérésre 57 polgármesteri hivatal reagált. A polgármesterek nyilatkozatai alapján 170 település szeméttárolási helyzetérõl kaptak képet, amelybõl 152 jelenleg a helyi szinten üzemelõ szeméttelepre hordja a szemetet, azonban nyolcat már bezártak, vagy már nem mûködtetnek. Aurica Grec elmondása szerint,,minden polgármesteri hivatal garantálta, hogy a kiszabott határidõ lejárta elõtt eleget tesz a követelményeknek, azaz még július 16. elõtt. Elmondása szerint minden polgármesteri hivatal feladata, hogy megoldja saját szeméttárolási problémáit, oly módon, hogy olyan cégekkel vegyék fel a kapcsolatot, és kössenek megállapodást, amelyek a községük teljes szeméttermelésének törvényes és környezetbarát elszállítására, és késõbbi feldolgozására, és tárolására is tud megoldást nyújtani. A Szilágy Megyei Környezetvédelmi Ügynökség információ szerint eddig csupán hat községnek van szerzõdése olyan cégekkel, amelyek megoldják a szemételszállítási, feldolgozási és tárolási problémáikat. Többek között Nagydersida (Bobota), Baksa, Debren, Cigányi, Kövesd és Sarmaság. Szó esett a szilágysomlyói szeméttároló sorsáról is, amelynek tevékenységét ugyancsak ez év július 16-ig kell beszûntetni, a késõbbiek folyamán pedig ökologizálni. Egy januári interjú során Csutak Nagy Erzsébet, a Szilágy Megyei Környezetvédelmi Õrség igazgatónõje, a szeméttárolási helyzetrõl a következõképpen nyilatkozott lapunknak:,,jelenleg a megyében van négy városi szemétlerakó: a zilahi, a zsibói, a szilágycsehi valamint a somlyói. Ebbõl a zilahi kivételével, három engedélyezett szemétlerakó telep. Az Európai Unió határidõt szabott meg, amikorra Romániának az EU környezetvédelmi szabályainak teljes mértékben meg kell felelni. Megyénkben a szilágysomlyói szemétlerakó telepet még ebben az évben, a zsibóit 2016-ig, a szilágycsehit 2017-ig, s az engedély nélkül mûködõ zilahi, pedig ugyancsak 2017-ig mûködhet. Az EU Integrált Szemétgazdálkodási programjának a keretében, az igazgatónõ elmondása szerint a Szilágy Megyei Tanács fáradhatatlan munkájának és kitartásának eredményeként, EU-s pénzekbõl a kiszabott határidõ lejárta elõtt létesítenek egy modern, minden jelenlegi EU-s környezetvédelmi szabálynak megfelelõ szemétlerakó telepet, ahol már a természetes, biológiai úton lebomló hulladékok tárolására, mint a fenyõfa is, külön komposzttelepet hoznak majd létre. A megyén belül azonban négy szemétrakodó telep fog mûködni, ahonnan aztán majd továbbszállítják a szemetet.. Aurica Grec a Szilágy Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatónõje, kitért az ipari szennyezés csökkentésére vonatkozó határidõre is. Elmondása szerint ez azonban már megoldódott, mivel a zilahi hõközpont (C.E.T.) még 2005-ben megtette a szükséges lépéseket az ipari szennyezõdés csökkentésére. Máté József Utazzon kényelmesen és biztonságosan NAPPAL a NEOCAR KFT.-vel, személyszállítás menetrend szerint naponta (hétfõ-szombat) a Zilah - Ferihegy - Budapest - Zilah útvonalon. Indulás REGGEL 8 órakor a zilahi autóbuszállomásról. Visszatérés órakor a budapesti Népliget Nemzetközi Buszpályaudvarról. Helyfoglalásért hívja a 0260/ as telefonszámot. További információkat a: Ro: 0744/607562, 0744/ Hu: 0630/ , 0630/ számokon kaphat. Köszönjük bizalmát! Szilágyság Közéleti, közmûvelõdési hetilap Kiadja a PRO SZILÁGYSÁG Egyesület Szerkesztõ: JÓZSA LÁSZLÓ Fõmunkatárs és mûszaki szerkesztõ: MÁTÉ JÓZSEF ELLENÕRIZZE EGÉSZSÉGÉT DIAGNOSZTIZÁLÁS A BIOREZONANCIA SEGÍTSÉGÉVEL - A legbiztonságosabb és korszerûbb módszer; - Fájdalom, sugárzás és rizikómentes diagnosztizálási módszer; - A teszt elvégezhetõ bármely életkorban (0-80 év, akár ez életkor felett is), valamint terhes nõknél is. TUDNI SZERETNÉD A BETEGSÉGED KIVÁLTÓ OKÁT? - Biorezonanciás teszt alkalmával választ kaphatsz minden kérdésedre és még annál többet is, - A kezelési ajánlatok 100 százalékos növényi eredetû készítmények, mellékhatás nélküliek, kezelvén a betegség okát és felerõsítve a szervezetet. Információ és programálás: Területi szerkesztõk: VARGA D. ISTVÁN -Szilágycseh, OLÁH MIKLÓS - Kraszna Szerkesztõség és kiadóhivatal: Zilah Kossuth u. 33. Telefon: vagy 0788/ Nyomtatás: ColorPrint S.A. nyomda, 4700 Zalau 22 Decembrie nr. 66; tel/fax: 0260/ Felelõs vezetõ: MAJOR ISTVÁN igazgató. szilagysag@zappmobile.ro és szilagysag1883@yahoo.com ISSN * A névvel vagy névjeggyel ellátott írásokért szerzõik felelnek, azok nem mindig tükrözik a szerkesztõség véleményét is Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza! A szerkesztõség (helyszûke miatt is) fenntartja a jogot a cikkek rövidített formában való közlésére. Névtelen leveleket nem közlünk, ezekre nem válaszolunk. A borítékra kérjük felírni a feladó pontos nevét és címét. Pontos cím és név esetén jeligével ellátott írásokat is közlünk.

3 Szilágyság/7. Közéletünk 3. Költségvetés és a Szilágyság A parlament elé került országos költségvetés tervezetet Marc Tiberiu, a megyei tanács elnöke is hitetlenkedve nézte. Túl kevés pénzt tettek félre a helyi közigazgatás mûködtetésére. Elmondása szerint nemrégen találkoztak a megyei tanácselnökök, és kifejezetten kérték, hogy a költségvetési kiegészítéskor annyi összeget utaljanak vissza a helyi közigazgatások számára, hogy legalább a mûködést biztosítani tudják. Ennek ellenére a parlament elé terjesztett tervezetben a tavalyi kiutalások Kedden délben kezdõdik el a parlament két házának együttes ülésén a költségvetési tervezet vitája közölte tegnap a Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke, Gheorghe Flutur, a kormánykoalíció összejövetele után. A honatyák tegnap úgy döntöttek, szerdán határoznak arról, meghosszabbítják-e a vita idõtartamát péntek-szombatig. Bár a kormánykoalíció elégedettnek mutatkozik a költségvetési tervezettel, a koalíciós pártok, elsõsorban a szociáldemokraták területi szervezetei, a helyi közigazgatási testületek megengedhetetlenül kevésnek tartják a számukra elkülönített összegeket. A megyei hatóságok által összesen kért 5,8 milliárd lej helyett a költségvetés csak 3,8 milliárdot utal ki számukra, így 30 százalékkal kevesebb pénzbõl gazdálkodhatnak, mint tavaly. A Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) elnöke, Liviu Dragnea aki korábban ugyancsak az alapok elégtelensége miatt mondott le belügyminiszteri tisztségébõl arra szólította fel a megyei tanács-elnököket, hogy vegyék rá megyéjük törvényhozóit, ne fogadják el a Költségvetés egyharmada szerepel. Valós veszély a helyi önkormányzatok mûködésének csõdje. Szerinte jelenleg a megye 61 közigazgatási egységébõl alig 12 tud fennmaradni. Néhány megyei tanácselnök megfenyegette parlamenti küldötteit, hogyha megszavazzák a költségvetést, ne számítsanak politikai támogatásra a megyében. Marc Tiberiu szerint a megyei képviselõk és szenátorok módosító javaslatokat kell benyújtsanak a költségvetéshez. Ellenkezõ esetben nehéz lesz megmagyarázniuk a választóknak, mivel járultak hozzá a megye gondjainak orvoslásához. A tanácselnök szerint eddig a megyei tanács jól meghatározott kritériumrendszer szerint osztotta vissza a pénzt a helyi önkormányzatoknak. Ez most változott. A tavaly egyetlen polgármesteri hivatalnak sem jutott kevesebb pénz, mint amennyi a zavartalan mûködésre szükséges volt. Ebben az évben viszont a költségvetés nem törõdik a kisebb községek mûködési gondjaival. A költségvetés kidolgozásakor minket is megkérdeztek, de az ott elhangzottak közül semmi nem került be a törvénytervezetbe. nyilatkozta Marc Tiberiu tanácselnök a Magazin Sãlãjean napilapnak. (Szerk) dokumentumot, a költségvetést megszavazó honatyáktól pedig vonják meg a politikai támogatást. Õ maga máris bejelentette, az általa vezetett Teleorman megyei pártszervezet így fog eljárni. Mircea Geoanã, a szociáldemokraták elnöke viszont közölte, pártja egyértelmûen támogatja a dokumentumot, annak ellenére, hogy természetesen a szociáldemokraták sem tartják tökéletesnek azt. A költségvetési tervezettel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ is elégedetlen, ezért több száz módosítójavaslatot nyújtottak be. A szövetség fontosnak tartja a kis- és középvállalkozókat segítõ intézkedéscsomagot, amely hiányzik a költségvetésbõl, alulfinanszírozottnak mondja a kivitelt, amelynek ösztönzésére csak 224 millió jut a tavalyi 400 millióval szemben, a befektetések ösztönzésére létrehozott 260 millió lejes állami segélykeret alig több, mint fele a korábbi tervezetben elõirányzottnak, a regionális fejlesztési segélyalap pedig tíz százalékát sem éri el. (ÚMSz) Magyar nyelvû tévé indul Kolozsváron Június elejétõl új, magyar nyelvû helyi televízió kezdi meg mûködését Kolozsváron, miután az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tegnap megadta rá a sugárzási engedélyt. A Kolozsvár tévé indításához, ahogy azt Bogdan Eduard tévétulajdonos elmondta, huszonötezer euróra volt szükség. A tulajdonos jövedelmezõ üzletre számít, az övé ezenkívül a csíkszeredai Székely tévé. A volt kolozsvári újságíró elmondta, szerinte elfogadhatatlan, hogy a kolozsvári magyar opera vagy színház elõadásait a csíkiaknak levetítik, de a helyiek lemaradnak róla. Szerzõdést kötött különbözõ magyarországi adókkal is: a Kolozsvár tévén olyan adók mûsorai közül lehet majd válogatni, mint a Poén tévé, a Sport Klub, a Sorozat tévé, a Film+ és a Film+2. A televízió vezetõsége fontolgatja, hogy az adónak román mûsorai is legyenek, de mint megtudtuk, a mûsorrácsot egyelõre száz százalékosan magyarra tervezik, s ha mégis román mûsorok beiktatása mellett döntenek, akkor is csak egy talk-show-ról lehet szó. A magyar mûsorokat helyi, fiatal, például sapientiás diákokból álló csapattal kívánja megvalósítani, a csapat egy részét pedig szeretné átvinni Sepsiszentgyörgyre, mert tegnap engedélyt kapott egy ottani tévé, az Aktív átvételére. Az is Székely tévé néven indulna egy hónap múlva, és elképzelése szerint a három részadó egyetlenként mûködne. (ÚMSZ) Elégedetlen községek (Folytatás az 1. oldalról) millió eurós pályázat esetében a 19%-át már nem tudja a község befizetni az államkasszába. Így csapolja meg az uniós pénzeket a költségvetés. Az elfogadott javaslatcsomagban szerepel a költségvetés növelése mellet az is, hogy töröljék el a falufejlesztési programok végrehajtása és kifizetése után járó ÁFÁ-t. Ha ez nem történik meg, akkor egyetlen község sem merné vállalni egy pályázat lebonyolítását. Ebben az esetben pedig aligha mutogathatnak a községekre, amiért a polgármester nem tud pályázni. Ezen kívül hiába van törvény és elkülönített keretösszeg néhány pályázatra, ha még nincs lebonyolítási szabályzat. Tehát teljesen hiányzik a koherens törvénykezés ezen a téren. Mindezeken túl, ha mégis pályázna egy önkormányzat, akkor 18 jóváhagyást kell beszerezzen, és mindenikért kemény összegeket követelnek. Csak az áramszolgáltató vállalat pecsétje például többszáz millió régi lejbe kerül. Így nagyon drága egy-egy pályázat összeállítása, kisebb községek akár le is mondhatnak róla. Pedig az áramszolgáltató vállalat teljesen ingyen használja a községek területét, hiszen ezeken vannak felállítva a villanyoszlopok, áramot szolgáltatnak és bezsebelik az ellenértékét. Teljesen természetes lenne, ha fizetnének a közterület használatáért, vagy legalább nem kérnének pénzt a községektõl a jogosítványok kibocsátásáért. Ezen kívül rengeteg pénzt kérnek azért is, ha a polgármesteri hivatal internetes hálózatot akar kiépíteni a faluban. A kábelek elhelyezéséºrt tetemes bért követelnek a helyi önkormányzatoktól, ugyanakkor elvárják, hogy õk ingyen használhassák a közterületet. Hasonló a helyzet a közkereseti vállalatok esetében (regiile autonome). A közterületeken mûködnek, a prefektúra viszont nem engedélyezi a terület telekkönyvezését a község javára. Hasonló a helyzet a v]zügyi igazgatósággal. A patakok, folyók medrét a község kell karban tartsa, tisztítsa, a homok és a sóder kitermelésére viszont a vízügyi hatóság ad jóváhagyást és vágja zsebre a kitermelési díjat. A község csak fizet, de nem lát ebbõl semmit. A vidéki rendõrség kellene gondoskodjon a közbiztonságról falvainkban, de ez sincs a polgármesternek alárendelve. Semmiféle intézkedési joga nincsen a polgármesternek a közbiztonsági ügyekben, csak felel érte ez sem helyénvaló. Tehát van-e saját autonómia, vagy nincs? tette fel a kérdést Alexandru Berceanu polgármester. Az oktatásban is minden költség és felelõsség a községre hárul, ugyanakkor semmi beleszólása nincsen az oktatás folyamatába. Községében a nyolcadikosok 60%-a jelentkezik képességvizsgára, közülük alig 60% sikeresen. Ennek ellenére nem hozhatnak eredményesebb tanárokat a községbe, mert az már meghaladja hatáskörüket. Csak a pénzt adják, de semmi beleszólásuk nincsen az oktatás minõségébe. Szerinte ez sem jelent önállóságot a közösség számára. Az egészségügyi szolgáltatást a helyi polgármesteri hivatal kell biztosítsa, a családorvosokat a feliratkozott betegek száma szerint fizetik. Senki nem törõdik az ellátás minõségével. Megtörténik, hogy hetente egyszer kijön az orvos a faluba, egykét órára. A polgármester szerint inkább az ellátás minõsége alapján kellene fizetni a vidéki orvosokat, nem a feliratkozottak száma szerint. Akkor talán javulna a falvak egészségügyi ellátása is. A mostani intézkedés tervezete, amely mintegy 40%-kal csökkentené a családorvosok juttatását, oda vezet, hogy még több község marad orvos nélkül. A mezõgazdaság fejlesztése is elmaradt. Jelenleg a piacokon és a boltokban árult mezõgazdasági termékek 80%-a külföldrõl származik. Megoldásként javasolták, hogy emeljék meg a megmûveletlen mezõgazdasági területek adóját. Ez is ösztönözné a termelést, kevesebb föld maradna parlagon. Pop Imre, Kraszna polgármestere helyi szinten is elemezte a gondokat. Krasznán mintegy 380 hektárnyi terület van a varsolci víztározó alatt. Ezt a területet nem tudják visszaszolgáltatni a jogos igénylõknek. A hatóságok viszont nem kárpótolnak senkit, mert a községnek még van szabad köztulajdona. Ez nagyjából a falu közösségi tulajdonában lévõ legelõket jelenti. De ha ebbõl adunk vissza az embereknek, akkor a gazdáknak hol biztosítunk legelõt? Az sem helyénvaló, hogy az állami közérdekbõl kisajátított területekért a helyi közösség fizessen kárpótlást a jogos igénylõknek. Eddig az állam még nem fizetett ezért, pedig az autópálya nyomvonalának kisajátításáért meghatározott egy összeget, ezért pedig semmit nem kapnak a gazdák. Az sem igaz, hogy a polgármesterek nem tudnak pályázni. Másfél milliárdba kerülne a Kraszna és a Berettyó völgyének szabályozásának terve. Mindezt az állami költségvetésbõl kellene finanszírozni. Mibõl fizessük ki ilyen költségvetés mellett? Ilyen decentralizáció azt jelenti, hogy átdobjuk a döglött macskát a polgármester udvarába. Alexandru Berceanu polgármester elmondta, hogy öt pontban foglalták össze azokat az intézkedési irányokat, amelyek javíthatnák a községek helyzetét. Készülnek összehívni a megye parlamenti küldötteit a javaslatcsomag támogatására. Aláíratnának velük egy támogatási nyilatkozatot. Utána megfigyelnék, ki hogyan szavaz a parlamentben, milyen törvényjavaslatot vagy módosítási javaslatot nyújt be. Ha a dolgok nem az elvárásainknak megfelelõen alakulnak, akkor egyetlen párt se várja tõlünk a támogatást bármilyen választás lesz még ebben az évben. Márpedig ez kemény dolog, mert minden választáson a szavazópolgárok zömét a vidék biztosítja, nem a város. Támogatásunk nélkül aligha lesz itt valami. zárta mondanivalóját a községek szövetségének Szilágy megyei elnöke. J.L.

4 4. Vidékeink Berek István programtervezete A szilágysomlyói RMDSZ feladata az elkövetkezõ években is közösségünk hatékony képviselete kell maradjon. A szervezeti munka, a különféle rendezvények, önkormányzati képviselõk tevékenysége mind a lehetõ legsikeresebb politikai és ugyanakkor társadalmi érdekképviseletnek kell alárendelõdjön. A lehetõségek és a körülmények alapos ismerete elengedhetetlen része a következõ évek mozgásterének. Az elõbbiekbõl a következõ irányelvek vezethetõk le: A szilágysomlyói magyarság társadalmi és politikai súlyának átértékelése. A helyi RMDSZ vezetõ szerveinek átszervezése. A már jól mûködõ rendezvények, összejövetelek folytatása, továbbfejlesztése. Az értelmiségi rétegek (orvosok, tanárok stb.) hatékonyabb bevonása a szervezeti munkába. Az ifjúsággal és a fiatal nemzedékkel való törõdés állandósítása, a Diáktanácsra támaszkodva. Öregedõ és egyre apadó közösségünk összetételét figyelembe véve, elengedhetetlen az idõsekkel való törõdés folytatása, elmélyítése. Egyéb rétegek (vállalkozók, roma közösség) megkeresése és megszólítása, a különleges igények felmérése és képviselete a helyi tanácsban. A helyi önkormányzatban támogatni és kezdeményezni kell azon határozatokat, amelyeknek a munkahelyteremtés valamint az életminõség javítása a fõ célja. Az önkormányzati képviselõk kezdeményezzenek és támogassanak minden olyan határozatot, amelyeknek célja a közbiztonság erõsítése, a város nyugalmának megõrzése. Az elkövetkezõ választásokra tekintettel, a távolmaradás, a közömbösség mérséklése a részvételi arány növelése érdekében. A szilágysomlyói magyarság egységének megõrzése. A helyi RMDSZ anyagi helyzetének megszilárdítása, különbözõ anyagi források felkutatása. Friss Újság, nincs tovább Februártól nem jelenik meg a nagybányai magyar nyelvû napilap Megkezdõdött a visszaszámlálás, csütörtök, péntek, szombat és pont. Nincs tovább. Egyelõre nincs Gutinmelléki Friss Újság olvasható a februártól megszûnt nagybányai magyar napilap utolsó lapszámának vezércikkében. A személyes hangvételû írás szomorú valóságot tár fel: a 2004-tõl újraéledt nagybányai szórványmagyar napilapírásnak befellegzett. Az újságot felfüggesztették. Menni kell. És mi megyünk. Kinek fáj annak a két, három, négy, öt embernek a sorsa, akinek február elsejétõl nem lesz munkahelye? Kinek fáj annak a néhány rendes elõfizetõnek a szomorkodása, akinek reggel, a kávé mellett, nem lesz mit olvasnia? teszi fel a kérdést a cikkíró, aki emlékeztet, hogy Nagybányán és környékén a magyar nyelvû lap eladásával mindig baj volt. A valamikori Bányavidéki Fáklyát csak különbözõ, a kor divatos stratégiájával lehetett eladni. Az akkori újságárusok jóakaratától függött sokszor, hogy a magyar nyelvû hetilap felkerüljön az újságos bódé pultjára idézi fel a cikkíró, majd hozzáteszi: Nagyon magára hagyatott az emberiség. ( ) A csodát mástól várjuk! Nem kellett a szegény rokon A Gutinmelléki Friss Újság eladásával mindig is bajok voltak A Gutinmelléki Friss Újságot formailag az Opus Media Kft. adta ki. Áprilisban lesz öt éve, hogy a bányai napilap a Szatmári Friss Újság helyi kiadásaként beindult. Idõközben a szatmári anyalapot eladták az osztrák tulajdonú Inform Média trösztnek, amelynek azonban nem kellett a kis példányszámú nagybányai szegény rokon. Vida Noémi, az Opus Media ügyvezetõje, lapunknak elmondta: állandó problémát jelentett, hogy a lapot továbbra is Szatmáron nyomták ki, mert Nagybányán nem akadt olyan nyomda, amely az igen alacsony kezdetben 1500-as, majd 800-ra apadt példányszámú magyar napilapot hajlandó lett volna kinyomni. Havi 85 millió régi lejes kiadást jelentett a lap fenntartása, amibõl alig húszmillió jött vissza a bevételi oldalon. Ezt szponzorok segítségével sikerült valahogy pótolni, de a gazdasági válság miatt immár szponzoraink sincsenek panaszolta Vida Noémi. Az ügyvezetõ szerint még nem hoztak ugyan végleges döntést, de õ maga pesszimista az újraindulás lehetõségét illetõen. Az amúgy kis számú szerkesztõi gárda mindenesetre szétszéledt, Hitter Ferenc fõszerkesztõvel és Farkas Zoltán szerkesztõvel az élen. Szórványsors a magyar médiában A szórványrégiókban egyébként több kis magyar lap többnyire heti megjelenésû mûködik, több-kevesebb sikerrel. Nagybányán a megszûnt napilap mellett egy hetilap is tengõdik, a Bányavidéki Új Szó, a Szatmár megyei Nagykárolyban pedig a Nagykároly és Vidéke mûködik. Napilapból vált hetilappá a kilencvenes évek elején a Temesvári Új Szó, amely javarészt hirdetésekbõl tartja fenn magát, szerény költségvetéssel, és szintén Temes megyében jelenik meg a Lugosi Hírmondó. Viszonylagos anyagi stabilitást élvez a Szilágy megyei hetilap, a Szilágyság; a legsikeresebb szórványmagyar lapnak ugyanakkor az egyben legnagyobb múlttal is rendelkezõ Brassói Lapok számít. Olyan erdélyi megyékben, mint Beszterce- Naszód, Fehér, Hunyad, Szeben és Krassó- Szörény nem jelennek meg magyar nyelvû helyi periodikák; ott a legnagyobb példányszámban eladott magyar lap hagyományosan az Új Magyar Szó. Salamon Márton László (ÚMSz) Február 13-án, 17 órakor tartotta meg tisztújító közgyûlését a I. Ossian Iskolacsoport dísztermében a szilágysomlyói RMDSZ. A közgyûlés elnöke, Fekete Szabó András szenátor a következõ napirendi pontok szerint vezette a gyûlést: a as idõszak közti tevékenységrõl Berek István, a szervezet elnöke számolt be, az RMDSZ frakció helyi tanácsosainak tevékenységérõl Szabó István frakcióvezetõ, a pénzügyi helyzetrõl Leopold István gazdasági alelnök. Az elnökjelöltek programterveinek bemutatása, illetve a HKT szavazólista véglegesítése után került sor a szavazásra, melynek eredménye a következõk szerint alakult. Az elnökjelöltekre leadott 153 szavazatból 101 voksot kapott Berek István, 51-et Vida János, 1 szavazat volt érvénytelen, így a következõ négy évben az RMDSZ Szilágysomlyói Szervezetének elnöke Berek István lesz. A Helyi Képviselõk Tanácsának 11-en hivatalból, azaz egyéb tisztségük betöltése révén a tagjai: Fekete Szabó András szenátor, Szabó István megyei tanácsos, Berek István, Hánis Géza, Nagy Szabó Ferenc és Vida János városi tanácsosok, Jitaru Szél Antal a Szilágyság/7. Tisztújítás Szilágysomlyón Adminisztratív hanyagsága ellenére azt várja Románia, hogy számára kedvezõen térjen el az Európai Bizottság a Sapardpénzek kifizetésének szabályaitól. Év végéig kiderül, hogy az EB meghosszabbítja-e Románia számára 2009-re is a 2006-os mezõgazdasági elõcsatlakozási pályázatok kifizetésének megtérítését. A kifizetési ügynökség (APDRP), amely a hazai Sapard-programot kezeli, már két éve, 2006 novemberében jelezte, a pályázatok nagy mennyisége miatt képtelen befejezni a 2004-es kifizetéseket, miközben ennek az elõcsatlakozási programnak az egyik szabálya elõírja, hogy a kifizetés a pályázóval történt szerzõdéskötés után legtöbb két évvel meg kell történjen. A gazdák megkapják a magukét A gazdák mindenesetre megkapják pénzüket: a mezõgazdasági minisztérium államtitkára, Cornelia Mihai elmondta, a nyertes 2006-os pályázatokat mindenképpen kifizetik a gazdáknak az állami költségvetésbõl, a kérdés csupán az marad, hogy ezt a néhány tízmillió eurót megtéríti-e az EB az állami büdzsének. Az EB 2008 végén hoz döntést arról, meghosszabítja-e egy évvel a romániai Sapard-program idõtartamát. Mariann katolikus egyház képviseletében, Mike Zoltán a református egyház képviseletében, dr. Széman Péter a Báthory István Alapítvány részérõl, Bálint Enikõ az EMKE képviseletében és Angyal Pataki Krisztina a Diáktanács részérõl. A kapott szavazatok sorrendjében HKT tagok: dr. Hajdu Attila, dr. Gáspár György, Acsádi Annamária, Széles Gellért, Leopold István, Papp Lajos Levente, Szodorai Melinda, Rusz Kun László, Sallay Károly, Papp Zsolt László, Szûcs János, Kõmûves János, Szabó Ödön és Szõnyi József. Póttagok: Kovács Attila, Budai János, Józsa Nándor Lóránd, Kádár Edit, Szabó Mária Magdolna, Szilágyi Miklós, Pataki Jolán, Lõrinc Attila, Szabó Norbert Ádám. Az elenyészõ szavazatkülönbség a HKT jelöltek között mutatta, hogy igen nehéz a döntés, ha ily sokan vállalják a munkát, és gondolkodnak felelõsségteljesen a város magyar közösségének képviseletérõl. Köszönet annak a 153 résztvevõnek, aki a szakadó hóesés dacára eljött a közgyûlésre, és az új képviselõ testületnek pedig jó és eredményes munkát kívánunk! Bálint Enikõ Tovább költheti Románia a Sapard-pénzt? Fischer Boel agrárbiztos errõl folytatott kedden technikai jellegû megbeszélést, de döntést nem hozott, közölte Michael Mann, az EB szóvivõje. A döntés annak a jelentésnek a függvénye, amelyet a Számvevõszék készít az APDPR tevékenységérõl, illetve attól a tanúsítványtól is, amellyel a pénzügyminisztérium igazolja, hogy a kifizetési ügynökség gyakorlatba ültette az EB kifogásolta elszámolási hiányosságokat kiküszöbölõ intézkedéseket. Felfüggesztési botrány Az EB már augusztusban felfüggesztette a romániai Sapard-pénzek megtérítését, illetve a kifizetések leállítására kérte az APDPR ügynökséget is, ugyanis nyári ellenõrzése során rájött, a román ügynökség nem igazán követi nyomon, mi történik az uniós pénzekkel, miután azt kifizette a gazdáknak. A botrány kirobbanásának következtében múlt hónapban lemondott az ügynökség igazgatója, Klárik László. Sorin Radu ideiglenes igazgató szerint az APDPR október harmadikán újraindította a kifizetéseket, mintegy 72 millió eurót utalt át a Sapard-program majdnem hatszáz haszonélvezõje számára.

5 Szilágyság/7. Februári sikerek Oktatás, mûvelõdés 5. Gyerekhangtól csengett a Wesselényi Református Kollégium szombaton reggel. A versenyzés hangulata uralta a termeket és a folyósokat. Annyi év óta az idén is, szombaton február 14- én, a Kollégium adott helyett a MIKES KELLEMEN magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszának. 250 diák jelentkezett a megye 28 iskolájából. Az általános iskolások a megye szinte minden részérõl érkeztek. Sajnos, az idõjárás miatt nem találkozhattunk a kémeri és a zsoboki kisdiákokkal. A versenyen 47 ötödikes, 61 hatodikos, 55 hetedikes és 44 nyolcadikos diák vett részt. Közülük az országos versenyen az ötödikes Reznek Evelin (Zilahi I.Maniu Iskola), a hatodikos Szilágyi Beáta (Szilágynagyfalusi Petri Mór Iskola ) és Fehér Izolda (Zilahi M.Eminescu Iskola), a hetedikes Vicsi Edina (Szilágysámsoni Iskola) és Angi Dalma (Zilahi A. Iancu Sportliceum) illetve a nyolcadikos Erdõdi feebruár 2.-án a zilahi AVRAM I. sportiskolában került sor a II-IV. Osztályos tanulók számára szervezett megyei mesevetélkedõ III. fordulójára, melyen eldõlt ki az a két csapat,aki a Szilágyságot fogja képviselni az országos versenyen. Megyei szervezõként tapasztaltam, hogy az idén kapcsolódott be a legtöbb csapat,összesen 41 négytagú csapat azaz 164 kisiskolás és 41 tanító a Lecsmér, Nagyfal, Bagos, Pere-csen,Varsolc, Sarmaság, Lompért, Egrespatak, Balla, Zsibó, Zilahról az Avram Iancu illetve a Simion Barnuþiu iskolákból. A verseny három fordulója novemberben, decemberben és februárban körzetenként a következõ helyszíneken zajlott: Nagyfalu, Perecsen, Varsolc, Sarmaság és Zilah iskolaegységeiben. Tanulóink az idén ismét 10 változatos Anita (Zilahi A. Iancu Sportliceum), Barna Renáta (Zilahi M.Eminescu Iskola) és Kabai Ágota (Szilágynagyfalusi Petri Mór Iskola) képviseli majd megyénket Viszonylag kevés középiskolás (43) vállalta a megmérettetést: 13 kilencedikes, 17 tizedikes, 10 tizenegyedikes és csak 3 végzõs jött el a versenyre. A bizottság a tizenegyedikesek között nem talált olyan dolgozatot,amellyel az országos versenyre is kiállhatnánk. A kilencedikeseket Majdik Nóra( Zilah, Silvania Fõgimnázium) valamint Nagy Edit és Vadas Henrietta (Szilágysomlyói S.Barnutiu Fõgimnázium), a tizedikeseket Nagy Seres Imola (Zilahi Gh.Sincai Pedagógiai Liceum), Tõtõs Dorottya (Zilahi Silvánia Fõgimnazium) és Fehér Zsuzsanna (Szilágysomlyói S.Barnutiu Fõgimnázium), a tizenkettedikeseket pedig Szücs Orsolya (Szilágysomlyói S.Barnutiu Fõgimnázium) és Nagy Renáta (Zilahi Wesselényi Református Kollégium) képviseli az országos megmérettetésen. A felkészitõ tanárok: Papp Éva, Katona feladatlap követelményeire kellett válaszoljanak. Új és ismeretlen volt számukra az utolsó forduló több kreativitást igénylõ feladatlapja, melynek javitása a zsûrinek is fejtörést okozott. Úgy érzem mégis szép kis költemények születtek 3 perc alatt a kisiskolások tollából. Íme néhány ízelítõ, melyben a mesebeli feketerigó elpanaszolja bánatát. Fekete, fekete De csúnya fekete, Nem érek én egy lejt se, Csúnya vagyok,fekete! (lecsméri Felhõ csapat) Bárcsak szebb madár lennék, Kisfiu barátja lennék. De csúnya fekete vagyok, Nem lehetek pajtása. (Katicabogarak) Szomoru a feketerigó Mert fekete, mint a szurok. Erzsébet, Vicsai Zsolt, Széles Mária, Kovács Tünde, Turai Adél, Nagy Eleonóra, Csiszár Zsuzsa, Szabó Katalin és Lakatos István. A javitótanárok véleménye szerint a tételek megdolgoztatták a diákokat, mivel magasak voltak a követelmények. Rálátás, általános mûveltség, szövegértelmezési készség, más szövegekkel való összehasonlítás és nem utolsó sorban olvasottság (a kötelezõ olvasmányok mellett) szükségeltetett a feladatok megoldásához. A gimnáziumi tételek elég érdekesek voltak, a diákok fogalmazási, szövegalkotási, mûfajismereti készségeit és kreativitását egyaránt próbára tették. Gratulálunk és sok sikert kivánunk diákjainknak! Õszinte elismerés és tisztelet a Szilágy megyei magyar nyelv és irodalom tanárok szakmai kompetenciájának, igényes, eredményes munkájának és nem utolsó sorban emberi melegségének. Rozs Rita Éva tanfelügyelõ X. Mesevetélkedõ a Szilágyságban Elkészült Szilágy megye beiskolázási terve jelentette ki Ioan Ardelean fõtanfelügyelõ keddi sajtótájékoztatóján. A javaslat akkor válik véglegessé, ha a minisztérium is elfogadja. Annak ellenére, hogy a tavalyinál mintegy 100-al tehát három osztálynyi gyerekkel kevesebb nyolcadikos végez az idén, ugyanannyi középiskolai osztályt terveztek, mint a tavaly. Lesz tehát néhány iskola, amely nem fogja tudni megtölteni osztályait, de mindenesetre egyelõre az osztályok száma nem csökkent. jelezte a fõtanfelügyelõ. Az érvényes rendelkezéseknek megfelelõen az osztályok 60%-a líceumi, 40%-a pedig szakmai oktatás kell legyen. A tanfelügyelõség statisztikái szerint jelenleg összesen 9220 óvodásunk van, ebbõl 1839 jár magyar óvodába. A tavaly még 1905 óvodást jegyeztek. Az elemi osztályokban a gyerekbõl jár magyar iskolába, itt is már hiányzik Beiskolázási terv egy osztálynyi gyerek, mert a tavaly magyar kisiskolással számoltak. Az általános iskolások összesen en vannak ( a tavaly még gyerekkel számoltak), közülük jár magyar tannyelvû iskolába, a tavaly pedig 2242 gyereket tartottak számon. A líceumi oktatásban az összesen gyerekbõl en tanultak magyar osztályokban (ez a szám a tavaly 1559 volt), ebben az esetben növekedett a magyar diákok száma. A kisfiu is bánatos mert nem talál barátot. (Vadmacskák) Jaj szegény feketerigó, Kellett neki egy barát. De nem találta barátját Ezért álcázta magát. (Fekete párducok) A legtöbb pontszámot a Zilahi Simion Barnutiu iskola negyedikes Kati-cabogarak csapata érte el, Tóth Enikõ tanítónõ vezetésével, õket követték a zsibói harmadikos Sas csapat tagjai, Nagy Ágnes tanítónõ irányításával. Gratulálunk! Õk lesznek azok, akik március között képviselik megyénket Nagyváradon a Zabhegyezõ gyermekanimátorok és a Piticot Alapítvány által szervezett országos vetélkedõn. Sok sikert a felkészülésben! Dénes Irén tanítónõ, Varsolc A többi oktatási típusokkal együtt tanuló szerepel a tanfelügyelõség nyilvántartásában, közülük összesen tanul magyar osztályokban. A megye magyar diákjainak összlétszáma mintegy 130-cal csökkent egy év alatt. Ioan Abrudan tanfelügyelõ szerint már most megkezdõdnek a beíratkozások az elsõ osztályosok számára. Az oktatási minisztérium honlapján közölt információk szerint a beíratkozási határidõ május 1-jén jár le, míg a tanfelügyelõségen ez az idõpont március 1. (bizonyos iskolákban ez a dátum március 10.) azzal a megjegyzéssel, hogy a hónap folyamán még elfogadják a beíratkozásokat a betöltetlen helyekre. Úgy tûnik, idén is folytatódik az a több év(tized)es szokás, miszerint a szülõk többsége a belvárosi iskolákat részesíti elõnybe. Ez gyakran a lakónegyedi iskolákat hozza hátrányos helyzetbe, mi több, az ott mûködõ magyar tagozat létét veszélyezteti. A fõtanfelügyelõ szerint viszont még szeptemberben is elfogadják a beirtkozókat. J.L. Emlékezés Márton Áron püspökre Hetven esztendeje annak, hogy püspökké szentelték a csíkszentdomokosi Márton Áront. Kolozsváron emlékeztek meg az évfordulóról, ott, ahol 1944-ben kijelentette: Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsõség. A székely népért a legnehezebb idõkben is kiálló püspök jelszava: Non recuso laborem nem futamodom meg a munkától. Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmû utalás volt ez munkával és szenvedéssel teli életére, az szeptember 29-én bekövetkezett halálára ben, az utolsó szabad Csíksomlyói búcsún, ahol a székely emberek, érezve, hogy a rendszer ki akarja szakítani püspöküket hívei körébõl, csizmájukban kést rejtve õrizték Márton Áront, aki prédikációjában elmondta: Tanúi vagytok annak, hogy pár nappal ezelõtt fõpapjainkat kitámadták, hogy ezzel is megakadályozzák a csíksomlyói búcsúnkat. Kérdem én tõletek: mi történt itt, Csíksomlyón valaha olyan, hogy azt meg kelljen akadályozni? Azért akadályozzák, mert az emberi méltóságot és erkölcsöt gyakoroljuk? Hát annyira lebecsülnek bennünket, a hitet! Mit akarnak? Be akarják nektek bizonyítani, hogy az ember az állattól származik, és hogy csak egy felsõbbrendû állat, hogy nincsen lelki élete, és hogy ne higgyetek a túlvilágban. Kinek fáj, hogy ha valakinek hite van, és ragaszkodik legszentebb jogához, hogy lelke van, és hiszi a túlvilági hivatást? A magyar keresztények nagy papját hetven esztendeje szentelték püspökké. Élete minden, közösségéért tenni akaró magyar elõtt példaként kell, kellene álljon. Jakabffy Tamás újságíró így jellemezte õt: olyan püspök volt, aki nemcsak szerette a rábízottakat, hanem ismerte is õket. Õ még nem átallotta kikérni a társadalom világi kutatóinak, a szakértõknek a véleményét, odafigyelt a szociológusok és szociográfusok adataira és következtetéseire; õ még hosszútávú stratégiákban gondolkodott a felemelés és javítás horizontján. Nemcsak sziklaszilárd volt, amint ezt sokan legjellemzõbb erényének tartják, hanem bölcsessége és mûveltsége mellett okos is. (Hargita Népe)

6 6. Iskola Alapítvány Szilágyság/7. SZÜLÕFÖLDÖN MAGYARUL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NEVELÉSI-OKTATÁSI, VALAMINT TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ- TÁMOGATÁS, továbbá a hallgatói támogatás IGÉNYLÉSÉRE A pályázat célja: a romániai magyar nyelvû oktatás és nevelés anyagi támogatása. A pályázók köre: 1. Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásban részesülhet az a pályázat benyújtásáig 18. életévét be nem töltött kiskorú, aki Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja, valamint az, aki fakultatív magyar nyelvû oktatásban részesül és lakóhelyének megfelelõ közigazgatási egységben nincs megfelelõ szintû magyar nyelvû oktatás; 2. Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. A támogatás összege és jogcíme: A. NEVELÉSI-OKTATÁSI TÁMOGATÁS - Gyermekenként Ft-nak megfelelõ lej összegû Nevelési-oktatási támogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermeke(ke)t nevelõ szülõ/ nevelõszülõ minden olyan kiskorú gyermeke után, aki: 1.) Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek); 2.) A moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvû oktatásban részesül. B. TANKÖNYV- és TANESZKÖZ TÁMOGATÁS - Gyermekenként 2400 Ft-nak megfelelõ lej összegû Tankönyv- és taneszköz támogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermek(ek)et nevelõ szülõ/ nevelõszülõ, amennyiben a kiskorú gyermek(ek): 1.) Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek); 2.) A moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvû oktatásban részesül. C. HALLGATÓI TÁMOGATÁS - Hallgatónként 2800 Ft-nak megfelelõ lej összegû Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. Az A. és B. pontok alatt megjelölt támogatás együtt pályázható (egy pályázati csomagban). A C. pont alatt megjelölt támogatási forma különálló pályázati csomagot alkot. Mindkét (A. és B., illetve C.) támogatás a es tanévben egy alkalommal igényelhetõ. A fentiek szerinti jogosultságok igazolása, valamint az alábbi pályázati feltételek teljesítése esetén az A. és B. pontokban megjelölt támogatás egyidejûleg is elnyerhetõ. Pályázási határidõ: Jelen pályázati felhívás alapján a es tanévben igényelhetõ támogatásokra február 16-tól április 30-ig terjedõ idõszakban folyamatosan lehet pályázni. A április 30. utáni postai bélyegzõvel beérkezõ pályázatok érvénytelenek. A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati feltételek: (a Pályázati adatlapon és Kitöltési útmutatóban részletezve) megfelelõen kitöltött Pályázati adatlap kötelezõen csatolandó mellékletek: a.) A pályázó szülõ vagy nevelõszülõ személyazonossági igazolványának fénymásolata; b.) A kiskorú gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának vagy 14 év feletti kiskorú személyazonossági igazolványának fénymásolata; c.) Amennyiben a kiskorú családneve nem egyezik meg a pályázó szülõ/nevelõszülõ családnevével, mellékelni kell a következõ dokumentumok valamelyikének fénymásolatát, eset szerint: 1) válás esetén az arról szóló bírósági végzés, illetve a gyermek jogállásának megváltoz(tat)ásáról szóló bírósági végzés; 2) házasságon kívül született 14 év feletti kiskorú esetén a gyermek születési bizonyítványa; 3) gyámok és nevelõszülõk esetében a nevelõszülõ megbízásáról szóló hatósági döntés; d.) A kiskorú gyermek iskolalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/tagozat/csoport tannyelvének megjelölését (ezen igazolások kibocsátására vonatkozó típuskérvény a pályázati csomagban mellékelve); A moldvai magyarok magyar tannyelvû oktatásban való részvétele esetében iskolalátogatást igazoló irat, vagy ennek hiányában a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kiállított magyar tannyelvû oktatásban való részvételt igazoló irat eredeti példánya. C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati feltételek: (a Pályázati adatlapon és Kitöltési útmutatóban részletezve) - megfelelõen kitöltött Pályázati adatlap - kötelezõen csatolandó mellékletek: a.) a pályázó hallgató személyazonossági igazolványának fénymásolata; b.)a felsõfokú oktatásban egészben vagy részben magyar nyelven tanuló diák hallgatói jogviszonyát igazoló irat eredeti példánya, amely tartalmazza az adott tagozat/csoport tannyelvének megjelölését vagy a magyarul hallgatott tárgy(ak) nevét. A Szülõföldön Magyarul támogatási program lebonyolításában az Iskola Alapítvány együttmûködik a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel. A pályázati csomag beszerezhetõ: Az A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati csomag az RMDSZ helyi szervezeteinél és a Megyei Tájékoztató Irodáknál, a C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati csomag a magyar nyelven oktató egyetemi központok településén a fent felsorolt intézményeknél, valamint az Országos Magyar Diákszövetség tagszervezeteinél szerezhetõ be, illetve letölthetõ az Alapítvány honlapjáról, a oldalról. A pályázat leadása: A pályázatokat ajánlott postai küldeményként az Iskola Alapítvány postafiókcímére kell küldeni legkésõbb április 30-ig (postai bélyegzõ dátuma). Ez a cím a pályázati borítékon található (A. és B. pályázati csomagok esetében), vagy a borítékban található listáról kereshetõ ki (C. pályázati csomag esetében). A pályázat elbírálása és a támogatás folyósítása: A pályázatokat az Iskola Alapítvány kuratóriuma bírálja el. Az Iskola Alapítvány kuratóriuma a hozzá történõ elõterjesztést követõ 30 napon belül bírálja el a pályázatot, amely határidõ hiánypótlásra felszólítás esetén egy alkalommal további 15 nappal meghosszabbítható. A kuratórium döntésérõl a pályázókat az Iskola Alapítvány levélben értesíti. A támogatás folyósítására minden feltétel teljesítése esetén az elbírálást követõ 60 napon belül kerül sor, a pályázati adatlapon megjelölt módozatok szerint. További tájékoztatás munkanapokon között a es, ingyenesen hívható telefonszámon, az iskola@rmdsz.ro címen, valamint a Megyei Tájékoztató Irodákban igényelhetõ.

7 Szilágyság/7. Létrejön a magyar összefogás listája Fórum 7. Markó Béla szövetségi elnök politikai nyilatkozata a Szenátus február 16-i ülésén Az Európai Parlamenti választásokra létrehozzuk a magyar összefogás listáját, amelyen közösen szerepelnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács jelöltjei jelentette be csütörtökön Markó Béla szövetségi elnök azt követõen, hogy Kolozsváron megbeszélést folytatott Tõkés Lászlóval, valamint az EMNT másik két vezetõjével, Szilágyi Zsolttal és Toró T. Tiborral. A szövetségi elnök mellett az RMDSZ részérõl Kelemen Hunor ügyvezetõ elnök, Borbély László és Kovács Péter ügyvezetõ alelnökök, valamint Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója vett részt a megbeszélésen. A találkozót követõ sajtóértekezleten a Szövetség elnöke elmondta, a magyar összefogás listája jogilag és törvény szerint az RMDSZ jele alatt indul majd, de tartalmában ez az összefogás üzenetét fogja továbbítani. A listát Tõkés László vezeti, és ezen százalékos arányban lesznek jelen az RMDSZ és az EMNT által jelölt személyek. Körvonalazódott az is, hogy a lista 4. helyén az EMNT jelöltje fog szerepelni mondta Markó Béla, hozzátéve, hogy a feleknek egyeztetési kötelességük lesz, azaz konzultálniuk kell a listán szereplõkkel kapcsolatosan. A csütörtöki tárgyaláson a felek megegyeztek abban is, hogy az összefogás listájáról szóló megállapodást február 22-én írják Különös kettõsség követi nyomon Traian Bãsescu kapcsolatait a romániai magyarság felé: miközben politikai ambícióikat rendre lehûti éles kijelentéseivel, a magyarlakta megyék iránti elkötelezettségét hirdeti decemberében az elnökválasztáson a romániai magyarok mintegy háromnegyede a késõbbi vesztesre, Adrian Nãstaséra szavazott. Néhány hét múlva megalakult az új kormány, melyben szerepet kapott az RMDSZ is, politikai partnerséget kötve a koalíciót vezetõ DA Szövetséggel, illetve az új államfõvel, Traian Bãsescuval. (...) Az RMDSZ számára a demokratákkal és a liberálisokkal való kormányzás legnagyobb kihívása a kisebbségi törvény elfogadása lett volna, s hogy a jogszabályból sok hûhó után nem lett semmi, abban komoly szerepe volt az államfõnek. Pedig 2006 februárjában az RMDSZ vezetõivel tárgyalva azt mondta: Szükség van a romániai kisebbségek jogállásáról szóló átfogó törvényre, bár azt is hozzátette: Nem szabad túlzásba vinni a kisebbségek javára történõ pozitív alá Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron. Markó Béla beszámolt arról is, hogy nemcsak a magyar összefogás listájában egyeztek meg, hanem közös politikai célok egyeztetése végett, távlati együttmûködésrõl is. Április 3-án létrehozzuk az Erdélyi Magyar Egyeztetõ Fórumot, amely paritásos alapon mûködik, konszenzussal hozza a döntéseit és arra lesz hivatott, hogy fontos koncepciós és stratégiai kérdésekben közös nevezõre jussunk, pl. egy közös autonómiaterv kidolgozásában fogalmazott Markó. Tájékoztatott arról is, hogy ugyan mindkét szervezet külön kampánystábot mûködtet majd, de dolgozni fog egy közös koordinációs bizottság is, amelynek a kampánnyal kapcsolatos teendõket és elképzeléseket fog kelleni egyeztetnie. Az EP-választásokra egy közös keretprogram is el fog készülni, amelyen belül, nyilvánvalóan kiki a maga sajátos céljait is felmutathatja összegzett a Szövetség elnöke. Tõkés László sikerként könyvelte el, hogy az RMDSZ és az EMNT küldöttségeinek már a második találkozójukon sikerült elvi egyezségre jutniuk. Az EMNT elnöke elmondta: örvend annak, hogy megállapodtak a közös lista létrehozásában, hiszen a magyar összefogás listája össze fogja gyûjteni mindazokat, akik rá vagy a Szövetségre szavaztak. Ily módon mindenki megtalálja majd azt a személyt a listán, akire szívesen voksol hangsúlyozta Tõkés László. (Tájékoztató) A bukaresti vendég, Traian Bãsescu diszkriminációt tavaszára megromlik az RMDSZ és Bãsescu viszonya, március eleji tárgyalásaik eredménytelenek, majd miután lezajlik Székelyudvarhelyen az elsõ Székely Nemzetgyûlés, másnap a városban vizitel. Ekkortól az RMDSZ politikai ellenfeleiben keres szövetségeseket, s minden eszközt megragad Markóék lejáratására. (...) A következõ év márciusában Tãriceanu kiteszi a demokratákat a kormányból, majd több liberális és szocdem politikus alkotmánysértéssel vádolja az államfõt. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az elnök csak kicsit sértette meg az alaptörvényt, a törvényhozók viszont megszavazzák a felfüggesztését. A májusi referendumot fölényesen nyeri, majd nyáron szabadsága egy részét a Székelyföldön tölti, minden korábbinál élesebben támadva az RMDSZ-t. Ebben közrejátszik, hogy tavasszal az RMDSZ arra kérte választóit, támogassák az államfõ elmozdítását. A magyarok zöme távol marad a referendumtól. Az állam elnöke, Traian Bãsescu idõszakonként eltölt néhány napot Hargita és Kovászna megyében, és ezen látogatások alkalmával a térségben található helyi önkormányzatok és a dekoncentrált intézmények képviselõivel találkozik. Értékeljük az elnök úr szándékát, hogy megismerje a Székelyföld problémáit, annál is inkább, mert más román politikus nagyon ritkán fordult meg Hargita és Kovászna megyében. Az elnök úr utolsó látogatása az elmúlt hét végén, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel szembeni elnöki harag jegyében zajlott. Arról a Szövetségrõl van szó, amellyel Traian Bãsescu és a Demokrata-Liberális Párt ezelõtt másfél hónappal kormányzati szövetségre akart lépni, sõt, nyílt egyezségünk volt errõl, amelyet az ország elnöke is nyilvánosan támogatott. Hogyan váltunk keresett és kívánt partnerekbõl hirtelen, egyik pillanatról a másikra szavazat-profitõrökké? Nagyon egyszerûen. Volt merszünk ellentmondani az állam elnökének, aki Budapesten, egy újságírói kérdésre azt válaszolta: a székelyeknek sohasem lesz területi autonómiájuk. Nem újdonság ez a vélemény. Önök közül többen, tisztelt kollégák, valószínûleg hasonlóképpen gondolkodnak. Csakhogy mi voltunk olyan orcátlanok, hogy egy másfajta véleménynek adjunk hangot és azt javasoljuk az államelnöknek, hogy váljon meg a soha kifejezéstõl. Soha sem lehet tudni, hogy a soha nem jelent-e esetleg egyszerûen néhány évet. Így volt ez a magyar iskolákkal, vagy a kétnyelvû feliratokkal, amelyek ma már senkit sem zavarnak. Különös módon, amit Traian Bãsescu látott és mondott a székely megyékben tett legutóbbi látogatása alkalmával, éppen azt bizonyítja, hogy annak a régiónak minél nagyobb autonómiára van szüksége, akárcsak az ország más régióinak. Kiegészítve azzal, hogy a Székelyföld, az ország többi részéhez képest, különleges szükségletekkel is rendelkezik az oktatási és kulturális identitás terén, ami különleges döntési hatásköröket is követelne. Senki sem akarja Székelyföldet az ország testébõl kiszakítani. Ilyesmi nem is lehetséges. Ellenben, szeretnénk kiszakítani néhány olyan hatáskört és eszközt, amelyek jelenleg Bukarestben találhatók. Nagyon helyes, hogy az államelnök úr észreveszi, hogy a két megyében továbbra is súlyos infrastrukturális problémák vannak, és kormányzati segítséget ígér ezen problémák orvoslására ezeknek a sajnos viszonylag szegény megyéknek. De vajon miért nem rendelkezhetnek az ottani megyei és a helyi önkormányzatok a szükséges költségvetéssel és elégséges hatáskörökkel, hogy maguk dönthessenek az útjaik, a hídjaik, Visszatérõ vendég Közben az elnök, aki annyi autonómiát ígér a székelyeknek, mint Caracalnak, fogadja az EP-mandátumot szerzett Tõkés Lászlót, ám ennek sincs sok hozadéka: a demokrata képviselõk nem támogatták a püspök néppárti frakciótagságát sem múlik el székelyföldi vizitek nélkül, de kijózanító nyilatkozatok is akadnak: Az elmúlt évek példája azt mutatja, hogy a kollektív kisebbségi jogok biztosítása egyes országokban az állam széthullásához vezetett Szeptemberben Kovásznafürdõn arról beszél, hogy szeparatista magyar és román politikusok tehetnek arról, hogy a befektetõk elkerülik a térséget. a gáz- és vízvezetékeik, az óvodáik, iskoláik, mûvelõdési házaik, és sporttermeik ügyében? Miért kell Bukarestbõl eldönteni azt, hogy ki vezesse az ottani dekoncentrált intézményeket, és hogy ezek a személyek románok legyenek-e vagy magyarok? Miért kell a megyei tanács vagy a polgármesteri hivatal projektjeinek a kormányon levõk jóindulatától vagy haragjától függniük? Értékelni fogjuk a jóindulatot, és visszautasítjuk a haragot, a hosszútávú megoldás azonban más: az ottani közösségek autonómiája. Helyi autonómia az egész országban és sajátos autonómiák a sajátos régiókban. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, szenátor hölgyek és urak, a magyaroknak és általában a kisebbségeknek az Önökkel való párbeszéd révén kíván jogokat szerezni. De sem ma, sem holnap nem fogadjuk el, hogy a latin közmondás vezessen minket:,,quod licet Jovi, non licet bovi. Beleértve az alkotmány módosítását is: bárki, bármikor javasolhatja az alkotmány bármely cikkelyének módosítását, ha a javaslatok kinyilvánításában alkotmányosan jár el, még akkor is, ha a,,nemzetállam meghatározásról van szó. Mi több, a hivatásunk, mindannyiunké, akik itt vagyunk az, hogy megkeressük a törvények és az alkotmány jobbításának módozatait, nem pedig az, hogy meghúzzuk magunkat a helyünkön. Az elnök úr szavazat-profitõrnek minõsítette az RMDSZ-t. Mi, tisztelt kollégák, 6,4%-ot szereztünk az utolsó parlamenti választáson. A magyarság számaránya Romániában 6,6%. Gyakorlatilag az egész romániai magyar közösség támogat minket. A székelyek is ránk szavaztak, beleértve a helyhatósági választásokat is, és valószínûleg tudták, hogy miért. Valószínûleg észrevették, hogy az elmúlt években, amikor kormányon voltunk, sok minden megváltozott a Székelyföldön, és ezek a változások szemmel láthatóak, de természetesen nem tudtuk felszámolni a több évtizedes mostoha bánásmód következményeit. Valószínûleg azért szavaztak ránk, mert bíznak bennünk, és senkinek sem áll jogában a választók ezen akaratát megkérdõjelezni. Van egy javaslatom a román politikai pártok, és a kormány számára. A továbbiakban tegyenek Önök is valamit Kovászna és Hargita megyéért, adjanak nekik infrastruktúrát, amint azt az államelnök úr is megígérte, de adjanak autonómiát is, hogy ne legyen szükségük a bukaresti politikusok jóindulatára. És akkor, esetleg, Önök is szavazat-profitõrökké válhatnak ebben a két megyében. Hiszen, ha jól értettem, errõl van szó. De kérem, soha ne mondják, hogy soha. Köszönöm. A parlamenti választások után érvényesül az elnök forgatókönyve, a liberálisok mellett az RMDSZ is ellenzékbe kerül. Követi korábbi taktikáját: miközben február elején Budapesten azt mondja, soha nem lesz területi autonómia Romániában, a kormánya elleni sepsiszentgyörgyi tüntetés után a Székelyföldre siet, s elkötelezettnek mutatkozik a régió fejlesztése iránt. Méghozzá úgy, hogy miután Bukarestbõl kiszorította az RMDSZ-t, a szövetséget most annak saját környezetében igyekszik marginalizálni. Mindezt úgy, hogy közben egy pillanatra sem feledkezik meg legfontosabb céljától: az év végén megszerezni második elnöki mandátumát. (ÚMSz)

8 8. Autósoknak Jármûvek, tapadás és utak A stabil úttartást a modern gépjármûvek vezetésénél készpénznek vesszük, még vizes útfelületen is. Egyszerûen csak megyünk, megállunk és kanyarodunk, ahogy arra számítunk. Az úttartás a jármû és az út felszínének kapcsolatától függ. A gumiabroncsok a tapadásuknak köszönhetõen biztosítják az úttartást, ahogy a gumi kapcsolatot teremt a kemény beton felületekkel. A gumi keverékek és futófelületek folyamatos fejlesztésének eredménye, hogy a modern négy-évszakos abroncsok rendkívül hatékony tapadást biztosítanak vizes és száraz utakon egyaránt. Mikor az utat jég, vagy hó borítja, az úttartás bizonytalanná válik, mert az abroncsok nem érintkeznek közvetlenül az út aszfalt felületével és a gumi nem tapad jól a jégen. Az ABS, az összkerékhajtás és a menetstabilizátor a kerekek sebességét szabályozzák, (az útviszonyokhoz alkalmazkodva) a maximális tapadás érdekében. Az ABS nem engedi blokkolni a kerekeket fékezés közben és a menetstabilizátor nem engedi a hajtott kerekeket elpörögni, de mindkét rendszer hatékonysága elsõsorban az úttartás mértékétõl függ. Tapadás helyett kapaszkodás A leghatékonyabb módszer, hogy a jármû úttartása jeges és havas utakon is megmaradjon, az ha a kerekek kapaszkodnak. Más szóval a keréknek, (vagy valaminek, ami ahhoz szorosan illeszkedik) bele kell vájnia a fagyott felületbe, hogy a kerekek forgása befolyásolni tudja az autó sebességét és mozgási irányát. A téli gumik (vagy akár a négy-évszakos gumik) hatékonyan mûködhetnek a friss, vagy porhavon, mivel a gumi keményebb, mint a hó és a futófelület bordázata bele tud kapaszkodni a felszínbe. A kemény havon, vagy jégen a hagyományos téligumik nem biztosítanak elégséges úttartást, mert nem tudnak belekapaszkodni a fagyott útfelszínbe. Ilyen esetben, a szöges téligumik feltûnõen jobban mûködnek, mint a szög nélküli gumik. A négy-évszakos gumik bármilyen SCC lánccal szerelve sokkal biztosabb úttartást biztosítanak, mint bármelyik téli-, vagy szögesgumi. Ez egyszerûen azért van, mert az acél keresztbordák mélyebben hatolnak bele az út felszínébe, mint bármilyen téli-, vagy szögesgumi, amitõl a kerekek jobban kapaszkodnak. Biztonságos téli vezetés A téli vezetés legveszélyesebb elemei a fékezés és a kanyarodás. Szinte az összes modern autó képes havas úton haladni ; a legtöbb balesetet és sérülést a fékezés és Miért szükséges a hólánc? kanyarodás közbeni irányíthatóság elvesztése okozza. Bármely, SCC lánccal felszerelt jármû, jobb teljesítményre lesz képes havas, vagy jeges utakon, mint lánc nélkül. Ez vonatkozik a szöges gumikkal szerelt, összkerékhajtású, ABS-es, vagy bármilyen menetstabilizátorral rendelkezõ jármûre. A kezelhetõség minden esetben jobb, ha mind a négy kerék fel van szerelve hólánccal, mintha csak egy pár van feltéve. A hóláncok szereléséhez egyre kisebb hely áll rendelkezésre. Alapvetõen az összes gépjármûtípust (személyautók, kisteherautók, teherautók, buszok) egy meghatározó trend jellemzi: a gépjármû gyártók egyre kevesebb helyet hagynak a hóláncok használatához. Sok jármû esetében, melyeknél a használati útmutató azt írja, hogy nem alkalmazható hólánc, azonban az SCC Iceman termékek biztonságosan és kielégítõen használhatóak. Mindig nézze meg autója kézikönyvében, hogy említ e bármilyen korlátozást a hóláncok használatára vonatkozóan. Sok gépjármû esetében úgy tûnhet, hogy bõven van hely a hólánc szereléséhez, még a valóságban a kerékjárati ívükben a térköz mérete korlátozott lehet. Hólánc vásárlás elõtt A kerékméret megtalálható minden gumiabroncs külsõ peremén. A legtöbb kerékméret a következõ formában található meg: 205/70R14. Ezen számok mindegyikét szükséges tudni, hogy megtalálja az ön jármûvére illeszkedõ hóláncot. A mi példánkban a gumiköpeny 205 mm széles, a gumi oldalfala a szélesség (205 mm) 70 %-a és egy 14 colos felnin van. (1 col = 2.54 cm) FONTOS: Mindig próbálja fel elõzetesen a hóláncot a kerékre, melyhez a hóláncot vásárolta. A kerékméretek különbözhetnek a gyártótól, életkortól, kerék dõlésszögétõl függõen. A mélyebb bordázatú futófelület miatt, a téli gumikra szintén nagyobb méretû hólánc lehet szükséges, mint az azonos kerék méret adatokkal rendelkezõ nyári gumikra. Ez szintén igaz az offroad abroncsokra. A szállító jármûvek abroncsaira (pl.: 215/75-16C) és futózott abroncsokra még fontosabb elõzetesen felpróbálni a hóláncot a kerék méret változatok széles skálája miatt. Szûk kerékjárati ívvel rendelkezõ jármûvek Ez egy évrõl-évre egyre hangsúlyosabb kérdés. A legtöbb modern gépjármû kifejezetten szûk kerékjárati ívvel rendelkezik. A részletekért, kérjük figyelmesen olvassa át a gépjármûve kezelési kézikönyvét! Néhány használati útmutatóban az áll, hogy bizonyos gumiméretek mellett nem áll rendelkezésre elég hely hóláncok felhelyezéséhez. Gyakran az autógyártók azért tüntetik fel ezeket az adatokat, mert az adott jármûben kisebb térközök vannak, mint amennyi az S-osztályú jármûvek esetében szükséges. Azonban e jármûvek többségénél használhatóak az SCC hóláncai. A kerék és a hozzá legközelebb esõ alkatrész távolságának kimérése becsapós lehet. A hólánc használata A hóláncot mindig a meghajtott kerékre szereljük fel. Rendkívüli hóviszonyok esetén nem árt mind a négy kereket, sõt az utánfutó (pl.: lakókocsi) kerekeit is hólánccal ellátni. Az összkerékmeghajtású jármûvek hóláncát a jobb fékhatás miatt szereljük az elülsõ tengelyre. A hóláncot már a behavazott emelkedõ elõtt tegyük fel. Nem szabad túl szorosan felszerelni, a lánc öntisztulása miatt szükséges, hogy legyen némi játéka. A megengedett legnagyobb sebesség hólánccal 50 km/h! Hosszabb, takarított útszakaszokon vegyük le a láncot, ilyenkor ugyanis az út, a gumi és a hólánc is sérül. Az olcsó veszélyes is lehet A keményebb napokon és vidékeken már a téli gumi sem elég a biztonságos közlekedéshez, olykor csak a hólánc vagy kerékre szerelhetõ egyéb eszköz segít, már ha van, és ha tudjuk használni. A létrás mintázatú hóban és jégen is jól kapar, a nejlonharisnya jégen nem elég Sok ország rendõrei már akkor is megkövetelik a hóláncot, ha még száraz az út. A tartozékot és méretét olykor már a határon ellenõrzik, és amennyiben hiányzik a csomagtartóból, megtagadhatják a belépést. Több országban, például Ausztriában, Olaszországban és Svájcban csak a hegyi utakon, hágókon követelik meg a lánc használatát, és ezt táblával is jelzik, de november utolsó hetében már a horvát és szlovén határon is feltétele volt a beutazásnak. A leggyakoribb gumiméretekhez, például a 167/70R13-ashoz már négyezer forintért lehet kapni egy pár hóláncot, a könnyebben felszerelhetõk és ezért biztonságosabbak ára ezer forint körül van. A nagyobb autókra való 225/45R17-es méretû, könnyen felszerelhetõ és jó minõségû hóláncok párja elérheti a 80 ezer forintot. A korszerû konstrukcióknál rugó feszíti folyamatosan a hóláncot, az olcsóbbaknál rövid haladást követõen kell igazítani. A legegyszerûbb és legkevésbé egyenletes járást a létramintás hólánc biztosítja, némileg csendesebb az ipszilon és rombusz fazonú, utóbbinak az oldaltartása is jobb. A hóláncot csak hóban vagy jégen szabad használni, mert száraz felületen nemcsak az útburkolat károsodik, hanem az autó futómûve és gumija is. A hóláncot természetesen a hajtott kerekekre kell szerelni, majd lassan kipróbálni: néhány száz méteres óvatos haladás után álljunk meg és ellenõrizzük a láncok feszességét, mert ezzel megelõzhetõ a gumi, illetve a karosszéria sérülése, a rosszul rögzített vagy gyengén összekapcsolt hólánc lerepülve, súlyos személyi sérülést is okozhat, ilyen károkért pedig nem vállalnak felelõsséget a gyártók. Az elsõ szakaszon enyhe mozdulatokkal próbáljunk fékezni, kormányozni, vagyis megtapasztalni a hóláncos kerekek viselkedését, a megengedett sebesség legfeljebb 50 km/óra, de sok típusnál ennél is lassúbb, km/órás tempót javasolnak. Ezt egyébként nem csak a gyártó miatt érdemes betartani, hiszen nemcsak a csúszó felület, hanem a Szilágyság/7. felszerelt segédeszköz tömege miatt is jelentõsen megváltoznak az autó menettulajdonságai. A gumik kiegyensúlyozásához, az egyenletes járáshoz a gumismûhelyben néhány grammnyi súlyt is pontosan kell feltenni az abroncsra. Képzeljük csak el, hogy mit jelent a rugózatlan kerékre felszerelt és igazán nem tökéletes súlyelosztású hólánc. A gumik és a futómû kímélése miatt inkább a megengedettnél is lassabban menjünk a hóláncos autóval. Arra is kell gondolni, hogy a kisebb, az úttal érintkezõ kerekek jelentõsen rontják a tapadást, ami a kormányzást és a megállást is jelentõsen befolyásolja. Emelkedõn kapcsoljuk ki a kipörgésgátlót. Éles bevetés elõtt érdemes legalább egyszer, nappal gyakorolni a hólánc felszerelését, mert hóban, latyakban, hidegben, viharos szélben és sötétben már nem biztos, hogy sikeres lesz a premier. A legegyszerûbben a hókengyel szerelhetõ fel: elég elforgatni a sugarasan elhelyezkedõ négy fémkart, majd a racsnis zárat visszaforgatva rögzíteni. A hókengyel hátránya, hogy a láncnál nagyobb helyet foglal el a csomagtartóban és kisebb a kapaszkodófelülete, valamint egy átlagos méret párja 40 ezer forint. Nehezebb felszerelni, mert be kell nyúlni a piszkos kerekek mögé, viszont nagyobb felületen kapar, egyenletesebben és csendesebben fut a Snowcat-öltözetû gumi, aminek ölelgetése elõtt ki kell fizetni 30 ezer forintnyi árat. Percek alatt felszerelhetõ és másodpercek alatt levehetõ a hópók, ám a gyorsaság negyedórányi otthoni elõmunkálatot igényel, hiszen a kerékrögzítõ csavarokra fel kell erõsíteni egy hordozótányért, mely még takarófedéllel sem túl esztétikus, ám az egész téli szezon alatt rendelkezésre áll, így elõkészítve gyors hópókcserét tesz lehetõvé, a komplett szett ára 25 ezer forint. Kis helyen elfér és könnyen felszerelhetõ a nejlonharisnya fazonú Autosock, ám errõl csak a gyári ismertetõre hagyatkozhatunk, mely azt állítja, hogy hóban jobban kapaszkodik versenytársainál, jégen viszont gyengébb. A hólánc vagy hókengyel mellé mindenképpen tegyünk a csomagtartóba elemlámpát, egy strapabíró és másra már nem használatos pár kesztyût, valamint fényvisszaverõ mellényt. A hólánc nem helyettesíti, csak kiegészíti a téli gumit. Csak havon vagy jégen használjuk. A kerékméretnek megfelelõt szereljünk fel. A blokkolásgátlós autókhoz rombuszmintásat vegyünk. Nem kötelezõ, de nélkülözhetetlen tartozék a kesztyû, az elemlámpa és a fényvisszaverõ mellény. Érdemes rászánni az idõt, és legalább egyszer, tiszta idõben gyakorolni a hólánc felszerelését, mert hóban, latyakban, hidegben, viharos szélben és sötétben már nem biztos, hogy sikeres lesz a premier.

9 Szilágyság/7. Érzelmeinket befolyásolja a melegérzet Egy forró csésze kávéval a kezünkben pozitívabban ítéljük meg a többi embert. Amerikai kutatók errõl tudósítanak a Science címû nemzetközi szaklapban. A coloradói egyetem kutatója, Lawrence Williams és a Yale Egyetemen dolgozó kollégája, John Bargh kísérleti alanyaik egy részének kezébe egy csésze forró, a többiek kezébe pedig egy pohár jeges kávét nyomtak, majd arra kérték õket, hogy egy kérdõív segítségével ítéljenek meg egy személyt. Kiderült, hogy azok, akik forró kávét tartottak kezeik között, melegebben - gondoskodóbbnak és nagyvonalúbbnak - ítélték meg ugyanazt a személyt, mint azok, akik jeges kávét szorongattak elõtte. Ezek után a résztvevõk választhattak egy kis ajándékot - maguknak vagy egy barátjuknak. E feladat megoldása elõtt egy meleg, illetve egy hideg zselépárnát kellett tartaniuk, és a hõmérséklet ismét befolyásolta az embereket: azoknak, akik meleg párnát fogtak, több mint a fele egy barátjának választott ajándékot. A hideg párnát tartóknak csupán egy negyede volt ilyen önzetlen. Mindent egybevéve tehát a hõmérséklet fizikai érzete befolyásolja a másokról alkotott benyomásainkat és a velük szembeni viselkedésünket, méghozzá anélkül, hogy ennek tudatában lennénk, foglalják össze a kutatók eredményeiket. Úgy gondolják, hogy a testi és lelki melegség érzetét ugyanaz az agyközpont dolgozza fel: az insula, a nagyagykéreg egy befelé forduló része. Williams és Bargh szerint nem véletlenül beszélünk melegségrõl a bizalom és a barátság kapcsán. Már Solomon Asch ( ) is sejtette, hogy az elvont pszichológiai fogalmak nyelvi gyökere a konkrét fizikai észlelésben rejlik, írják cikkükben. Most, fél évszázaddal késõbb kezdjük megérteni, miért olyan fontos a meleg-hideg dimenzió társas viselkedésünk szempontjából. Ennek oka a kisgyermekkorban, a szüleinkkel kapcsolatos elsõ tapasztalatainkban keresendõ, akik melegséget, védelmet, biztonságot és élelmet adnak, vélik a kutatók. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetõ, hogy szoros kapcsolat alakul ki a fizikai és pszichikai melegség eltérõ fogalma között. A melegség és a védelem tehát õsi szükségletek, és kapcsolatuk örökre bevésõdik. Lawrence Williams szerint meg kellene tanulnunk, hogyan lehet felhasználni ezt, hagyni kellene, hogy a fizikai melegség érintések és gesztusok által belopja magát társaséletünkbe. Ez megkönnyítené, hogy másokban és magunkban is több melegséget fedezzünk fel - véli a kutató. Egymilliárd felett az internetezõk száma A comscore cég tanulmánya szerint az egymilliárd fõs értéket még tavaly decemberben lépte át az internetezõk száma. A statisztikák alapján a felhasználók közel fele (43,3 százalék) Ázsiából (APAC-régió) kapcsolódik a hálóra, Európából a netezõk 28 százaléka, Észak-Amerikából 18,4 százaléka, Dél-Amerikából pedig 7,4 százaléka csatlakozik. Az országok listáját vizsgálva egy hajszálnyival Kína vezet, ahonnan a netezõk 17,8 százaléka, közel 180 millió ember böngészi a netet szemben az Egyesült Államokban élõk 16,2 százalékával, ami mintegy 163 millió embert jelent. Japánban a netezõk 6 százaléka, míg Németországban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban pedig 3,7, 3,6, illetve 3,4 százalékuk kapcsolódik. A valóságban többen vannak Mivel a tanulmány csak a 15 évesnél idõsebb, és a világhálót otthonából vagy munkahelyérõl elérni képes felhasználókat kalkulálta internetezõknek, azaz a fiatalabbak, az internetkávézókból, illetve a mobil eszközökrõl böngészõk nem adódtak hozzá a létszámhoz, az internetet elérõk valós száma feltehetõen még ennél is magasabb lehet. A Tudósok becsléseinél sokkal gyorsabban, naponta akár 480 és 580 kilométer közötti távot megtéve repülnek vissza északra tavasszal a vándor énekesmadarak. A kutatók parányi lokátorokat erõsítettek bíborfecskékre és erdei fülemülerigókra, hogy nyomon kövessék útjukat az Egyesült Államok és Közép- Amerika vagy Brazília között. Kiderült: míg dél felé kényelmesen repülnek az állatok, addig észak felé tavasszal valóságos verseny folyik. Bridget Stutchbury, a torontói York Egyetem munkatársa és kollégái szerint azért, hogy megtalálják a legjobb fészekrakóhelyeket és párokat. Egy nõstény fecske április 12- én hagyta el az Amazonas vidékét, s 13 nap alatt tette meg a 7500 kilométeres utat, ami átlagosan napi 577 kilométert jelent - írják a tudósok a Science címû tudományos folyóiratban. Korábban 150 kilométerre becsülték a napi átlagot. Ez volt az elsõ alkalom, hogy valakinek sikerült nyomon követni az énekesmadarak vándorlását a trópusokra és vissza - nyilatkozta társaság vezetõje szerint az egymilliárdos határ elérése fontos mérföldkõ az internet történelmében, s várakozásai szerint a második és harmadik milliárdos felhasználói tábor elérésére valószínûleg sokkal hamarabb sor kerül majd. A legnépszerûbb oldalak A mért közösség körében a legtöbben (77 százalék) a Google valamelyik weboldalát szokták felkeresni, a szájtok listáján a második hely a Microsoft által mûködtetett szolgáltatásoké (64,2 százalék), a harmadik és negyedik helyet a Yahoo! és az AOL oldalai szerezték meg (55,8 és 27,1 százalék), az ötödik helyre pedig a Wikipédia futott be 27,1 százalékos részesedéssel. Gyorsabban repülnek északra a madarak újságíróknak egy, a National Geographic Társaság által rendezett telefonos tájékoztatón Bridget Stutchbury. Elmondta: a madarakra erõsített minden eddiginél könnyebb, egy gémkapocsnál alig nagyobb kis hátizsák mindössze 1,5 grammot nyom, vagyis könnyebb egy tízcentes pénzérménél. A szerkezeteket aztán külön össze kellett gyûjteni a Pennsylvania államban befogott madarakról az adatok kiértékeléséhez, mivel a jeladók túl nagyok lettek volna a madarak számára. A megválaszolt kérdések rendkívül fontosak a fajok fennmaradásához, az énekesmadarak száma ugyanis jelentõsen csökkent az utóbbi évben. Hogy megállítsák a szóban forgó 30 faj populációjának csökkenését, tudni kell, hogy a fészekrakó- vagy telelõhelyeken vane a probléma - magyarázta a kanadai tudós. Elmondása szerint a madarak speciális kis hátizsákjukkal a testükön is tudtak legyet fogni, fészket és tojásokat rakni. A kutatók jelenleg még kisebb szerkezetek kiépítésén dolgoznak a tanulmány következõ szakaszához. Helen F. James, a Smithonian Természettörténeti Múzeum kurátora is megdöbbent az adatok láttán. Meglepõdtem a repülési sebességen, amely a nagyobb madarakéhoz, például ázsiai pettyesliléhez mérhetõ - mondta. Kaleidoszkóp 9. Horoszkóp KOS A titkok hete következik, amikor fondorlatosan kell viselkedned, hogy elrejthesd mid és mennyid van. Válassz olyan sportokat, ahol nagy erõt kell kifejtened, mert az jó hatással van a szervezetedre. BIKA Egyszer fent, máskor lent. A felszín alatt a tenger is nyugodt, de az életben sajnos fordítva van. A szerelemben vagy a házasságodban akadhatnak problémák, amik jobb lesz, ha maguktól rendezõdnek. IKREK Jelentõs változások elõtt állsz. Családi problémákkal találhatod magad szemben. Munkahelyeden vagy hivatásodban történhetnek olyan változások, amik ugyan elkerülhetetlenek, de csak látszólag veszélyeztetik a jövõdet. RÁK Sok türelemre és odafigyelésre lesz szükséged ebben az idõszakban. Anyagi helyzeted nem éppen rózsás, de ha nem túlozod el a dolgot, akkor szinte mindenre jut, ami valóban fontos. OROSZLÁN Fel a fejjel, most aztán minden képességedet kamatoztathatod a dolgok alakulása érdekében! A hivatásod a munkahelyed egyre kevésbé okoz gondot. Most már jól jársz, ha több idõt fordítasz magánéleted rendezésére. SZÛZ Nagyon sok az elmaradásod, ráadásul nem csak a korábbi feladatok terhelnek, hanem a munkahelyeden újabb és újabb feladatokat sóznak a nyakadba. Sokkal jobban teszed, ha mindent pókerarccal veszel tudomásul és megpróbálsz ügyesen lavírozni a zûrzavaros helyzetekben. MÉRLEG Mintha mindenki elhatározta volna, hogy ezentúl neked parancsol. Könnyen hatalmába keríthet az indokolatlan pesszimizmus. Ennek egyetlen ellenszere a jól megválasztott, kellemes társaság. SKORPIÓ Nagy fába vágtad a fejszédet és most már csak elõre menekülhetsz. A rengeteg teendõ, a fárasztó és idegesítõ napi hajsza mellett jusson idõd a családodra és házastársadra is. A kedveskedés, a gyengédség nemcsak nekik esik jól, de saját gondjaidat is enyhíteni fogja. NYILAS Ha végre egy régóta dédelgetett utazási tervet valósítasz meg, légy óvatos és körültekintõ. Sok- sok szép élménnyel gazdagodhatsz. Ne hagyd azonban, hogy mindezt jelentéktelen, apró kellemetlenségek zavarják meg. BAK Saját kapzsiságodnak köszönheted, ha kínos helyzetbe kerülsz. Könnyen megszédít a pénzhez jutás lehetõsége és könnyen belevágsz olyan kockázatos dolgokba, amiket jobb volna elkerülni. A szerelemben se légy hazárdjátékos. VÍZÖNTÕ Vannak olyan pillanatok, amikor az ember nem tud mit kezdeni a kínálkozó, jó lehetõségekkel. Most éppen az a veszély fenyeget, hogy elmész a szerencséd mellett, vagy elhamarkodottan, rosszul döntessz. Próbálj meg hideg fejjel, a józan észre hallgatva beszélni és cselekedni. HALAK Mindennek lehet nevezni ezt a mostani idõszakot, csak unalmasnak nem. A terveid egyre- másra dugába dõlnek, amit sajnálsz is meg nem is. Munkahelyeden olyan új helyzetet teremtenek, ami nagy odafigyelést, sõt egész embert kíván.

10 10. Sportvilág - Humor Ördögkút nyerte a X. SZMLSZ kupát február 15-én a zilahi sportcsarnokban került sor, a Szilágy Megyei Labdarúgó Szövetség Szervezésében a X. SZMLSZ kupa elõdöntõire illetve a döntõre. Amint elõzõ lapszámunkban is olvashatták, a csoportmérkõzések lezárultával az elõdöntõkbe a Logistic Zilah, Zsombor, Ördögkút illetve Zsibó jutottak be. A Logistic Zilah a zsombori gárdával mérte össze tudását. Az összecsapást a zilahi együttes könnyedén és minden erõfeszítés nélkül 3-1 arányban nyerte meg, kiharcolva ezzel magának a döntõben való megméretkezés jogát. Az Ördögkút-Zsibó összecsapás jóval szorosabb mérkõzésnek bizonyult. A rendes játékidõben a csapatok nem tudtak felülkerekedni egymáson és 3-3-as döntetlennel végzõdött. Ezt követõen a 7 méteres rúgásokban, az idegek párbajában a végig hidegvérrel játszó Ördögkút diadalmaskodott 3-2 arányban, így 6-5-ös összesítéssel, veretlenül jutott tovább a döntõbe. A harmadik helyért ezek után a Zsombor és Zsibó csapata csapott össze. A mérkõzés szorosan alakult, azonban a zsombori gárdának végül 4-3 arányban sikerült felülkerekednie ellenfelén, megszerezve ezáltal a X. SZMLSZ kupa elõkelõ, harmadik pozícióját. A kupa döntõ mérkõzését a Logistic Zilah és Ördögkút csapata vívta meg egymással. A mérkõzés, a kupa talán legszorosabbnak mondható mérkõzése volt. A rendes játékidõben a remekül focizó ördögkúti gárda nem tudott felülkerekedni az ellenfelén, így a mérkõzés 1-1-es döntetlennel zárult. A büntetõrúgásoknál ismét az ördögkútiak bizonyultak jobbnak, mivel 3-0 arányban használták ki a 7 métereseket, s így 4-1-es összesítéssel veretlenül, megérdemelten nyerték meg a X. SZMLSZ kupa döntõjét. A torna legjobb játékosának Bolboacã Mihai (Logistic Zalãu) bizonyult, míg a gólkirály a zsibói gárda csatára Adrian Fãrcaº lett, 10. góllal. A legjobb hálóõrnek Marcel Petrut (Zsibó) választották. A torna különdíját Ioan Fabiannak a zsibói csapat edzõjének adták, elismerésül áldozatos munkájáért, melynek eredményeként az elmúlt tíz évben a zsibói gárda egyetlen SZMLSZ kupáról sem maradt távol. A Szilágy Megyei Labdarúgó Szövetség felhívja mind a IV. mind az V. ligában szereplõ csapatok figyelmét, hogy jelentkezzenek a szövetségnél, a kiadott amatõr labdarúgói igazolványok érvényesítésére a évre, még a március 15-én kezdõdõ bajnokság megkezdése elõtt. Máté József Baratságos Focikupa Perecsenben Vasárnap délután a perecseni tornateremben barátságos focitorna megrendezésére került sor. A torna fõszervezõje Gergely Tibor, a tornaterem gondnoka, a Perecsen községhez tartozó csapatokon kívül azokat a csapatokat hívta meg, akik rendszeresen bérlik a Szilágyperecseni Általános Iskola tornatermét. A tornára végül 6 csapat nevezett be, amelyet két csoportba sorsoltak ki. Objektív okokra hivatkozva nem jelent meg Doba illetve Erked együttese. A csoportok a következõk voltak: A csoport: 1. Badacsony I. 2. Varsolc 3.Perecsen I. B csoport: 1. Perecsen II. 2. Badacsony II. 3. Venus Balla A csoportmérkõzések eredményei: A csoport: Badacsony I.- Varsolc 3-0 Badacsony I.- Perecsen I. 2-1 Varsolc-Perecsen I. 0-1 B csoport: Perecsen II.-Badacsony II. 2-3 Perecsen II.- Venus Balla 0-7 Badacsony II. Venus Balla 1-2 A csoportmérkõzéseket követõen csupán a csoportok harmadik helyezettjei búcsúztak el a tornától, így Varsolc és a perecseni második csapat volt kénytelen búcsúzni. Az elõdöntõkben Badacsony I.- Badacsony II. (3-0) illetve Venus Balla-Perecseny I. (3-0) mérkõztek meg egymással. A 3-0 eredményekbõl is kimagasló csapatok Venus Balla, valamint a badacsonyi elsõ számú gárda jutott a döntõbe. A döntõ feszült hangulatban zajlott. A mérkõzés elsõ félében a badacsonyiak jutottak elõnyhöz, szemfüles módon, egy kósza labdából helyzetbe kerülve, sikerült bevenniük Ballai Gyula, a ballaiak hálóõrjének kapuját. Ezt követõen még paprikásabbá vált a hangulat. A badacsonyiak meg szerették volna tartani elõnyüket, míg a ballaiak az egyenlítésre törekedtek. Gyors ütemû labdavezetések, hirtelen kontrák, és remek kapusteljesítmények tarkították az amúgy is izgalmas mérkõzést. A mérkõzés második felében egy jól kidolgozott helyzetet követõen a ballai gárda egyenlíteni tudott. A gólszerzés, a pszichikai hadviselés leghatásosabb fegyverének bizonyult, a rendes játékidõben döntetlenûl záruló mérkõzésen. A 7. méteres rúgásoknál a badacsonyi csapatot még inkább megtörte a ballai hálóõr teljesítménye, mivel elsõ két alkalommal nem sikerült a labdát a gólvonal mögé juttatniuk, míg az ellenfelük csupán egyetlen 7. méterest hibázott, így az összesítettben Venus Balla nyerte meg a mérkõzést, s egyben a Barátságos Focikupát is. Elismerés és köszönet jár Gergely Tibornak, a torna szervezõjének, mert a csapatok valóban barátságos és szórakoztató tornán vehettek részt. Máté József Pelenka és a politikusok - Mi a közös vonásuk a politikusoknak és a pelenkának? -??? - Mindkettõt gyakran kell cserélni, és ugyanabból az okból. Kocsi a garázsban - Édesem, ne haragudj, de nem tudtam bevinni az autót a garázsba - mondja a feleség este a férjének. - Miért nem? Tudod, hogy nem szeretem ha kinn hagyod! - Túl sötét van már, és biztos nem találnám meg minden egyes apró darabját... Nõi hormonok Barátaimmal beszélgettünk, amikor egyszer csak valaki kijelentette, hogy olvasta valamelyik újságban, hogy a sör nõi hormonokat tartalmaz. Elhatároztuk, hogy ezt az állítást tanulmányozni fogjuk, s így - természetesen kizárólag tudományos célokból - megittunk fejenként húsz üveg sört. Tanulmányi munkánk eredménye húsz sör után: - rengeteg hülyeséget dumáltunk össze, - nehezen, de fõleg rosszul vezettük gépkocsinkat, - nem gondolkoztunk logikusan, - egyikünk sem volt hajlandó elismerni, hogy téved, amikor teljesen egyértelmû volt a tévedésünk, - minden öt percben pisilni mentünk, természetesen együtt Ezek után egyetértettünk abban, hogy kutatásunk bebizonyította, az újságcikk pontos, és a sörben valóban nõi hormonok vannak... Az anyós a hibás - Ki törte be az ablakot? - Én, de az anyósom a hibás, mert amikor hozzávágtam a tányért, félreugrott. Zsebkendõ Agresszív kismalac sétál az erdõben és az orrából a hasáig lóg a takony. Találkozik a medvével, aki megkérdezi tõle: - Mi az kismalac, nincs zsebkendõd? - Van, de nem adok!!! Megvesztegetés A per elõtt az ügyvéd biztosítja a gazdát, hogy nyerni fog. - Nem segítene a dolgon, ha küldenék a bírónak egy-két kacsát? - kérdezi a gazda. - Ó, egek! Eszébe ne jusson - feleli az ügyvéd. - Ezzel csak ártana magának, a bíró megvesztegetési kísérletnek tekintené. A tárgyalás után az ügyvéd gratulál ügyfelének, amiért felmentették: - No látja, ugye megmondtam, hogy megnyerem magának a pert. - Valóban - így a gazda - de azért én elküldtem azt a két kacsát a másik fickó nevében. Férfiak agytérfogata Egy társaságban éppen arról beszélgetnek, hogy a férfiak agytérfogata nagyobb, mint a nõké, és hogy összefügg az értelmi képességeikkel. Az egyik lány ezt megunva dühösen felpattan: - Nem értem, miért kell Szilágyság/7. állandóan a nõk agytérfogatát összefüggésbe hozni az értelmi képességeikkel? Mire az egyik fiú: - Hogy is érthetnéd... Tündöklõ csillagom - Évike, legyél az én tündöklõ csillagom! - Hogy gondolod ezt, Pisti? - Este gyere fel, és reggel tûnjél el... Bãsescu Felirat egy kocsi hátulján: Nem vagyok részeg, csak a Bãsescu kátyúit kerülgetem. Temetõi baleset Temetõre zuhan egy repülõgép. Bemondják a hírekben: Eddig 500 halottat találtunk, de még ásunk! Kõhajításnyira Az anyósom egy kõhajításnyira lakik tõlünk. Pontosan tudom, mert minden nap megdobálom... Lánchíd Két részeg verekszik a Lánchíd lábánál. Meglátja õket a rendõr és odakiált: - Mi folyik ott? - A Duna! Keverék kutya Van egy nagy kutyám. Labrador és pitbull keveréke. Jó kombináció. Biztos vagyok benne hogy egy nap letépi a lábamat, de vissza is hozza. Rádió és utcalány - Mi a közös az utcalányban és a világvevõ rádióban? - Azt fogsz rajta, amit akarsz. Zenészek Egy süket meg egy vak zenész zenélnek egy bárban. Megszólal a vak: - Mondd süket, táncolnak már az emberek? Erre a süket: - Miért? Már zenélünk? Túllépés Megállítja a rendõr az autóst: - Túllépte a hatvanat, ezért megbüntetem! - Mi a fene, már az életkoráért is megbüntetik az embert? Kislányunk született - Miért olyan szomorú Kovács úr? - Kislányunk született. - És maga talán kisfiút szeretett volna? - Nem, én válni szerettem volna. Kormánybeli eggyetértés...

11 Szilágyság/7. Hirdetés 11. * Eladó március 1. vagy március 8. alkalmára ajándékozható kézzel készített képeslapok. Érdeklõdjön a es telefonszámon. * Eladó Zilahon a Kraszna utca 148. szám alatti 3 szobás ház 13 ár telekkel. Érdeklõdhetnek a ; illetve a telefonszámon. * Eladó Rátonban, széna, sarjú, lucerna 70 mázsa fedél alatt. Az ár alkudható. Tel.: órától. * Irodák, orvosi magánrendelõk, lépcsõházak takarítása, gyermekfelügyelet, mosás, vasalás, bevásárlás, beteggondozás, bármilyen munkalehetõség érdekel! Tel.: * Eladó/Kiadó: - 3 szobás lakás, 2 erkély, garázs, padlás, 2 fürdõszoba, hõközpont, 1 ár kerttel a Kálvineum hátánál; - 1 szobás lakás, hõközpont, pince, a Kálvineum hátánál; - 4 szobás 135 négyzetméteres, 2 fürdõvel, 2 erkéllyel és egy 32 négyzetméteres terasszal, garázzsal és pincével rendelkezõ lakás a Corneliu Coposu utca 75/B szám alatt. - Bérbe adó 1 szobás és 2 szobás lakás Kolozsváron. Érdeklõdni a vagy es telefonszámon lehet. * Magyar-román, angol mûszaki fordítót keresek, eseti megbizással. Érdeklõdjenek a vagy ös telefonszámon. * Eladó üzemképes 1988-as Opel Omega, 2,4-es diesel motorral. Irányár 1400 euró. Érdeklõdni a es telenszámon lehet. * 49/172/70-es, mérnök, sofõr keres barátnõt. Elvált, gyermektelen, kertbarát motoros vagyok. Jelentkezni a es telefonszámon lehet. * Eladó ház Kémer központjában, 10 ár területen. Irányár euró. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet. * Krasznán az Alszeg utcában eladó 46 ár belterület. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet. * Eladó kertes ház Szilágyperecsenben, 478. szám alatt. Érdeklõdni a vagy a es telefonszámon. * 45 éves nõtlen férfi, év közötti tiszta nõt keres, élettársi kapcsolat kialakításának céljából. Bozsó Sándor, Krassó 439, Szatmár megye. * 48 éves magányos férfi, egy év közötti komoly, õszinte, becsületes, tiszta nõt keres, élettársi kapcsolat kialakítása céljából. Kajtán István vagyok,180 cm magas, 78 kg testsúlyú, szõkés barna hajszínû, és Krassóban a 441. szám alatt lakom. Jelentkezéseket óráig várok a es telefonszámra. * Sûrgõsen eladó 20 ár telek az Õrhegy gyümölcsösben. Irányár 7300 euró (alkudható). Érdeklõdni lehet a es telefonszámon, 21 óráig. * Független, magányos, kertes házzal és biztos anyagi háttérrel rendelkezõ özvegyember, 58 és 65 év közötti nõt keres, házvezetõnõi vagy élettársi kapcsolat kialakítása céljából. Jelentkezni a es telefonszámon lehet 17 és 21 óra között. * Eladó 30 ár telek Varsolcon az Alszeg utcában. Érdeklõdni lehet a es telefonszámon. * Tõkeerõs nyugati cég, fiatal, ambiciós munkatársakat keres éves korig. Teljesítmény alapú javadalmazás. Érdeklõdni a as telefonszámon lehet. * Eladó kertes ház Szilágysomlyón, két tulajdonos egy udvarban. Érdeklõdni a , , vagy es telefonszámokon lehet. * Eladó Volkswagen golf III. 1995, 1.6 l. benzines, zöld, metalizált, ABS, Airbag, szervo, központizár, elektronikus fedõablak. Érdekõdni a 0742/258076, 0741/ telefonokon lehet. * Szilágysomlyón sürgõsen kiadó berendezett garzonlakás. Érdeklõdni lehet a as telefonon. * Szilágysomlyón eladó 3 szobás lakás az Independentei utcán. Ára lej. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Szilágycsehben sûrgõsen eladó 2 szobás lakás konyhával, furdõszobával pincével, valamint 8 ár telekkel. Érdeklõdni lehet a õs telefonon. * Szilágynagyfaluban az Alszeg utcán eladó 3 szobás téglaház és 2800 négyzetméteres kert. Információk a következõ telefonon: , * Szilágyszegen eladó telek és ház: 3 szoba, fûrdõszoba, konyha, központi fûtés és melléképületek. Érdeklõdni lehet a õs telefonon. * Megbízható diáklány keres sürgõsen kiadó szobát Zilahon, nem túl magas áron. Érdeklõdni lehet a * Fiatal nõ gyermekfelügyeletet vagy takarítást vállal. Érdeklõdni lehet a es telefonon. * Eladó 50 ár telek a Somosoldalon, a Royal vendéglõ közelében. Érdeklõdni lehet a ös telefonon. * Zilahon eladó központi fekvésû kertes ház. 7 ár telekkel. Érdeklõdni lehet a ös telefonon. Budapesti cég kõmûveseket, hegesztõket, csempézõket, vasbetonszerelõket és víz, gáz, csatornázás szerelõket keres németországi munkára. Érdeklõdjenek a es telefonszámon. Sarmaság TÜNDE KFT elad 1-5 éves részletre bútort, építõanyagot, háztartási termékeket. Érdeklõdni Kocsis Ildikónál lehet a es telefonszámon. Megnyitottam pszichológiai kabinetemet Zilahon a Kolozsvári úton 109 számnál, a gyógyszertár felett (str. Gheorghe Doja, 109) -pszichológiai tanácsadás és terápia gyerekeknek és felnõtteknek, - pszichológiai teszt gépkocsivezetõknek. Elõjegyzésért hívja es telefonszámot vagy érdeklõdni lehet Fuchs Réka pszichológusnál a es telefonszámon! HOSU Szélvédõközpont GimaRom Dealer Szélvédõk és ajtóablakok árusítása, beszerelése Csomagtartók autóknak, buszoknak és kamionoknak Zilah, December 22. utca 96. szám. Tel/fax: Mob: , sportweekend@yahoo.com CAROL SERVICE Autójavító mûhely és mosoda * mechanikus és villanyszerelési javítások * futószög-beállítás * mûszaki ellenõrzés * elektronikus ellenõrzés (teszter) * motorbeállítás * fékrendszer ellenõrzés és beállítása * légkondicionáló beállítása Szilágyballa 210. szám Szilágy megye. Elérhetõség: , Kapcsolattartó személy: Árpi karcsi.trans@yahoo.com Horgász, vadász és kemping felszerelések Zilah, December 22. (Kraszna utca) utca 39. szám Tel/Fax: , Mobil: sportweekend@yahoo.com ÚJ üzletünk megnyílt Zsibón Avram Iancu utca, Bl. G8 1. ap. Tel: HUNTERLAND Új vadászüzlet Zilahon C. Coposu utca K2 tömbház (a vadászati hivatal épületében) Tel: EURO POP Nemzetközi és belföldi személyszállítás Naponta menetrendszerinti járatokkal közlekedik Zilahról Budapestre (a repülõtérre is). - Indulás Zilahról órakor az autóbusz-állomásról, - Indulás vissza Budapestrõl kor a Népliget buszpályaudvar 19-es peronjáról. Helyfoglalásért hívjon minket: 0260/619019, 0744/ (RO), 0670/ (HU) ÚJ ÚTVONALAK!!! Spanyolország - Madrid - 90 euró, Ausztria, Olaszország és Németország

12 12. Információ Aktívabb rendõrség Növeli a belügyi tárca a rendvédelmi feladatokat ellátó rendõri és csendõri erõk számát jelentette be tegnap Dan Nica belügyminiszter, azt követõen, hogy az elmúlt hetekben elharapózott erõszakos cselekmények fegyveres bankrablások Brassóban és Kolozsvárott, valamint a Bukarest melletti ciorogârlai katonai támaszpont fegyverraktárának kirablása témájában egyeztetésre hívta a megyei rendõr-fõkapitányságok vezetõit. A találkozót követõen a tárcavezetõ közölte, növelik a rendfenntartó erõk állományát, oly módon, hogy a 6 ezer csendõr és a 20 ezer rendõr munkáját, a továbbiakban jól képzett rendõrtisztek is segítik majd. Ez azt jelenti, hogy a belügyi tárca állományának 30 százaléka kap már a hét folyamán operatív megbízatást, egyrészt a rendvédelem, másrészt a pénzügyi Körülbelül 30 ezerrel csökkent Románia népessége 2008-ban - közölte a Román Állami Stasztikai Hivatal (INS). Az adatok szerint a csökkenést az idézte elõ, hogy a halálozások száma jócskán felülmúlta a születésekét tavaly. A bukaresti Statisztikai Hivatal közlése szerint 21.5 millió volt Románia népességének száma 2008 végén. bûncselekmények és a szervezett bûnözés elleni küzdelem terén. Az operatív állományt 6000 fõvel kívánják bõvíteni, oly módon, hogy 2000 rendõrt szerzõdtetnek, 4000 csendõrt pedig, akik eddig kevésbé fontos létesítményeket õriztek, átirányítanak. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy nem hatékony a rendõrség kommunikációja, ezért a héten a betöltetlenül álló szóvivõi posztokat is betöltik. Bírált bankok Nica egyúttal bírálta a pénzintézeteket, amiért azok nem fordítanak kellõ figyelmet a bankfiókok õrzésére, egyúttal az õrzõ-védõ cégek szankcionálását is kilátásba helyezte, rámutatva, hogy nem õrizhet minden bankfiókot a rendõrség. A kolozsvári rablásra utalva elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy bankfiókot könnynyebb kirabolni, mint egy piaci bódét. Emil Boc kormányfõ leszögezte, a kormány szavatolni kívánja az állampolgárok biztonságát, ezért a hét folyamán egyeztet a belügyi és a védelmi tárca, valamint a rendõrség képviselõivel a közös stratégia kidolgozása érdekében. A rendfenntartó erõk számának növelése és a törvénymódosítások mellett, a kormányfõ, szükségesnek nevezte a jelentõs készpénzforgalmat lebonyolító intézmények jelenlegi készpénzkezelési gyakorlatának módosítását. Románia - demográfiai sivatagban Az adatok azt mutatják, hogy csak gyerek jött világra tavaly - áll a Hivatal jelentésében, amely azt is közli, hogy 20 évvel ezelõtt, 1989-ben, tehát a Ceauºescu-rendszer bukásának évében még 369 ezer baba született. Traian Basescu román államfõ többszõr is kijelentette korábban, hogy hazája demográfiai sivatagon megy át. Február 20-tól érvénytelenítik azt a mintegy 3500 gépkocsivezetõi engedélyt, amelyet illegálisan bocsájtott ki az Argeº megyei rendõrség, közölte Dan Nica belügyminiszter. Nica azt is bejelentette, hogy a piteºti-i nyomozás után hasonlót indított a iaºi-i közúti rendõrségen is, ahol 45 rendõrt gyanúsítanak megvesztegetés elfogadásával és szolgálati visszaéléssel. Több ismert személyrõl is azt gyanítják, hogy vizsga nélkül, illegálisan jutott jogosítványhoz Piteºti-en, mint például Bukarest negyedik kerületi polgármestere, Cristian Popescu Piedone vagy Cosmin Moþi, a Dinamo futballistája. A jogsibotrány tavaly júniusban pattant ki, Szilágyság/7. Csökkentik a gépkocsibejegyzési illetéket Mintegy 30 százalékkal csökkenhet a Tãriceanu-kabinet által jóváhagyott gépkocsibejegyzési illeték. Emil Boc kormánya az összeg csökkentésének jóváhagyását kérte az Európa Tanácstól. Még így is a 2008 nyarán fizetett összeg kétszerese marad a bejegyzési illeték értéke. A legnagyobb illetéket az euro-mentes és az Euro 1-es gépkocsikért kell majd kifizetni. Az új, Euro 4-es, kevesebb mint köbcentis gépkocsik továbbra is illetékmentesek maradnak. Az új bejegyzési illetéket a következõ kormányülésen, sûrgõsségi rendelettel fogadja el a kabinet. (Erdély Ma) Érvénytelenítik az illegálisan kiadott jogsikat amikor Argeº megyében 17 rendõrt és a jogosítványt kiadó hivatal munkatársait vették õrizetbe. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) akkor lefoglalta a hivatal minden dokumentumát és eszközét végén a DNA 28 személy ellen emelt vádat az ügyben, közülük 22-en elõzetes vizsgálati fogságban vannak. REKVIEM Kft. TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁS Andrei ªaguna utca 28. szám - teljeskörû szolgáltatások - elérhetõ áru illetve luxuskoporsók - belföldi és külföldi szállítás - öltöztetés és balzsamozás, koszorúkészítés, gyászjelentések intézése. Fizetni lehet a nyugdíjsegély után is! Telefon: , , A WALEX-WMX Kft. Gépjármû-vezetõi tanfolyamot szervez A,B,C, C+E kategóriákban, 18 éves korhatárral és 21 éves korhatárral D kategóriában MAGYAR NYELVÛ vizsgázási lehetõséggel. Számítógépes gyakorlási lehetõség a cég székhelyén. Elérhetõség: telefonon. A cég titkársága a Ciobanca-kabinettel egy fedél alatt mûködik. Várjuk jelentkezésüket! Ingyenes apróhirdetési szelvény 15 szóig Feladó neve és címe Telefonszáma Szöveg 7./2009 A szelvényt személyesen is be lehet hozni a szerkesztõségbe vagy postai úton lehet továbbítani. Kérjük nyomtatott betûvel töltsék ki a hírdetõ szelvényt, ne feledjék feltüntetni nevüket, lakcímüket, telefonszámukat. Adataikat bizalmasan kezeljük, szeretnénk elkerülni a kellemetlen meglepetéseket! Kizárólag a kitöltött szelvényt fogadjuk el, és csak magánszemélyektõl..

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet).

Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet). . t ÁO^Solk BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, IFJÚSÁG- ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁG ELNÖKE Készült a 2014. június 18. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Majomé Szabó Etelka

Részletesebben

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely A Székely Szabadság Napja - 2016. március 10., Marosvásárhely 2016. 03. 04. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok is részt vesznek a Marosvásárhelyen március 10-én megszervezésre

Részletesebben

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről.

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről. SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának 2007. március 21-i üléséről. A Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal épületében

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre Csömödér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018. (VIII.23) önkormányzati rendelete a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók ösztöndíj támogatásáról Csömödér Község Önkormányzata

Részletesebben

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt Ösztöndíj pályázat általános iskolások részére Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot ír ki a 114/2018. (VII.5.) sz. képviselő-testületi határozata alapján a 2018/2019 tanévre

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET

IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására - 2017 Tavasz - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából, az ifjúság közéleti

Részletesebben

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt Ösztöndíj pályázat általános iskolások részére Balatonkeresztúr Község Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot ír ki a 79/2018.(VII.25.) határozata alapján a 2018/2019 tanévre Célja: Az esélyegyenlőség

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

Tanulmányi ösztöndíj pályázat. közép-és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók részére

Tanulmányi ösztöndíj pályázat. közép-és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók részére Tanulmányi ösztöndíj pályázat közép-és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók részére 1. A tanulmányi ösztöndíj pályázat keretei Pákozd Város Önkormányzata és a Velencei-tavi Terület- és Településfejlesztési

Részletesebben

40/2004. (IX.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

40/2004. (IX.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 40/2004. (IX.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a Józsefvárosi Roma Középiskolás Diákösztöndíjról szóló 36/1998. (X.02.) sz. önk. rendelet módosításáról * Budapest Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Soroksári Tanulmányi Ösztöndíj alapításáról és

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális

Részletesebben

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült.

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság pályázati felhívása a 280/2016. (VIII.30.) sz. határozata alapján, a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak

Részletesebben

EFOP

EFOP EFOP-1.5.3-16-2017-00028 jelű projekt Maradj Helyben! Települési ösztöndíj fiatalok részére Célja: Az esélyegyenlőség növelése, felsőoktatásban tanuló fiatalok tanulmányainak segítése ösztöndíj támogatással,

Részletesebben

Pályázati felhívás 2012. évre. Magyar Borok Háza Alapítvány. pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel:

Pályázati felhívás 2012. évre. Magyar Borok Háza Alapítvány. pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel: Pályázati felhívás 2012. évre Magyar Borok Háza Alapítvány pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel: A PÁLYÁZAT CÉLJA: olyan a magyar szőlő- és bortermeléshez, a borpiaci termékpályához

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 12. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

2011. április 7-i ülésére

2011. április 7-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére Tárgy: Pályázati felhívás a dombóvári kisebbségi önkormányzatok részére elkülönített támogatási

Részletesebben

Parlamenti választások Romániában

Parlamenti választások Romániában Parlamenti választások Romániában Romániában 216. december 11-én rendezték meg a parlamenti választásokat, amelyet ezúttal nagyrészt visszatérve a 28 előtti szabályozáshoz megyei listás, arányos rendszerben

Részletesebben

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat

Részletesebben

NEA működési támogatások (2014)

NEA működési támogatások (2014) NEA működési támogatások (2014) Budapest, 2013. november www.emet.gov.hu Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása NEA-14-M Alapvető információk Alapkezelő: Emberi Erőforrás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

Pályázati feltételek:

Pályázati feltételek: Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 -

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - - 0 - HMTJ 25 /2015 Ikt. szám:1855/27.01.2015 JELENTÉS Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - Előterjesztő: Elemző Csoport www.judetulharghita.ro www.hargitamegye.ro www.harghitacounty.ro HU

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében (pályázati kód: ÚNKP-16-4) 2016/2017. tanév Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Nyelvtanulás támogatására szóló pályázathoz

ELŐTERJESZTÉS Nyelvtanulás támogatására szóló pályázathoz Tisztelt Képviselőtestület! ELŐTERJESZTÉS Nyelvtanulás támogatására szóló pályázathoz Répcelak Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 2010. évi költségvetésében 700 e Ftot biztosított nyelvtanulás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6

Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6 Hatályosítás ideje: 2018. 10.19. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2018. (X.18) számú ök. rendelettel, 1/2018.

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

Varbó Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2011. (III. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Varbó Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2011. (III. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Varbó Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2011. (III. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Varbó Község Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata a 2015. évi lakossági internet-hozzáférés és használat támogatása pályázat kiírásáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 2013

PÁLYÁZATI ADATLAP 2013 EMKE Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület Teleki Társaság Teleki Magyar Ház - http://telekihaz.erdely.org Cím: 430322-RO, Baia Mare-Nagybánya, strada Minerilor Thököly utca nr. 5-7. szám Telefonszám:

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a pályázatot hirdet Jegyzetelő szolgáltatás támogatása felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók érdekében (kód: 21221) címmel 1. A PÁLYÁZAT

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 18-i rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Elsőéves, másodéves és harmadéves önköltséges hallgatók számára 1.) Kik pályázhatnak: Károli Gáspár Ösztöndíjban a 2015/2016.

Részletesebben

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név:

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név: Beadási határidő: 2014. október 1. 2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Adatlap Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre

Részletesebben

Eseménydús év volt. Szilágyság/2. 2009. január 16. Építõtelep lesz a megye? 4. oldalon 5. oldalon 7. oldalon 8. oldalon. Rosszul indult a kormány

Eseménydús év volt. Szilágyság/2. 2009. január 16. Építõtelep lesz a megye? 4. oldalon 5. oldalon 7. oldalon 8. oldalon. Rosszul indult a kormány Szilágyság/2. 1. 2. Ára: 1,1 lej TÁMOGATÁSÁVAL Eseménydús év volt Zilah alpolgármestere, Sojka Attila alig fél éve tölti be ezt a tisztséget. Év végi értékelõjében mégis eredményesnek látja a tavalyi évet.

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/100-12/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2009. évi folytatásához Készítette: Becsei Dénes

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Kelemen

Részletesebben

1.. (3) A kérelemhez mellékelni kell az iskolalátogatási igazolást.

1.. (3) A kérelemhez mellékelni kell az iskolalátogatási igazolást. Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 14/2017. (X.4.) ÖR. sz. önkormányzati rendelete az általános, közép- és felsőoktatásban résztvevő nappali tagozatos tanulók beiskolázási támogatásáról.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról

Részletesebben

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez 1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez Pályázati kiírás középfokú oktatásban résztvevők pénzbeli támogatásként nyújtott tanulmányi ösztöndíjához Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 17 órától

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Gazdasági, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság 2004. december 13. (hétfő) 17 óra Oktatási, Kulturális és Közművelődési Bizottság 2004. december 14. (kedd) 15,30 óra

Részletesebben

2016. április 14. (csütörtök) óra között április 15. (péntek) óra között

2016. április 14. (csütörtök) óra között április 15. (péntek) óra között Tisztelt Szülők! Az általános iskolai beiratkozásról az alábbi tájékoztatást nyújtjuk: Időpont: 2016. április 14. (csütörtök) 8.00-19.00 óra között 2016. április 15. (péntek) 8.00-19.00 óra között Helyszín:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet Előzmény Sátoraljaújhely Város Önkormányzata az azonosító számú Humán közszolgáltatások fejlesztése Sátoraljaújhelyen és

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázati felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Pályázat célja: Beleg Község Roma Nemzetiségi

Részletesebben

Beíratás a 2016/2017. tanévre

Beíratás a 2016/2017. tanévre Beíratás a 2016/2017. tanévre A tanköteles korba lépő gyermekek beíratásának ideje a Budapest Főváros Kormányhivatala által meghatározottak szerint. A beíratáskor be kell mutatni: - a szülő, törvényes

Részletesebben

Jegyzőkönyv (2013. november 19.)

Jegyzőkönyv (2013. november 19.) TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Hallgatói Önkormányzat 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-8137 Fax: 202-3859 http://www.tofk.elte.hu Jegyzőkönyv (2013. november 19.) Előzetesen kiküldött napirendi

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 36304/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város ösztöndíjrendelete Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette: Oktatási,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. április 28-án Hort Község Önkormányzat hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Horváth Sándor Brunner Istvánné Köles Ferenc Sánta Mátyás Kormos Gábor Kiss Edit Rendik Anita Kerek

Részletesebben

TARTALOM DOKUMENTUMOK. A nemzetiségi anyaszervezet

TARTALOM DOKUMENTUMOK. A nemzetiségi anyaszervezet TARTALOM Elõszó................................ 11 Érdekképviseleti lehetõség integrációs alku............ 17 1. Az MNSZ a magyar és a román történeti diskurzusban......... 17 2. A romániai magyarság kisebbségpolitikai

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Iktatószám: 23924-1/2016. Előadó: dr. Antal Anikó SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Tárgy: A 2016. évi oktatási

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása Szeged, 2017. március 2. 1 A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-36/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 15-én (kedden) 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2013. június 14. 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 111 milliárd forint támogatás a kultúrának

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Szám: 103-9/2017. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének július 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 103-9/2017. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének július 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 103-9/2017. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti Bizottságának 2011. április 07-én (csütörtökön) 16.30 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen

Részletesebben

Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete november 29-én órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete november 29-én órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-12/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2011. november 29-én 18.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben