1. A Szövetség rendeltetése és alapvető biztonsági feladatai A transzatlanti partnerség lényege A NATO erőinek megváltozott szerepe 12

Átírás

1

2

3 TARTALOM 1. A Szövetség rendeltetése és alapvető biztonsági feladatai 2 2. A transzatlanti partnerség lényege 6 3. A védelmi képességek erősítése 9 4. A NATO erőinek megváltozott szerepe A biztonság kiterjesztése a partnerségen keresztül A Szövetség megnyitása új tagok előtt Új kapcsolatok kialakítása Oroszországgal Megkülönböztetett partnerség Ukrajnával Párbeszéd a mediterrán országokkal Békefenntartás és válságkezelés Reagálás polgári veszélyhelyzetekre Tudományos és környezetvédelmi együttműködés A NATO működése Változás és folyamatosság 44 1

4 A Szövetség rendeltetése és alapvető biztonsági feladatai >1 2 Az Észak-atlanti Szövetség alapvető rendeltetése, hogy az ENSZ Alapokmányának megfelelően védelmezze európai és észak-amerikai tagjainak szabadságát és biztonságát. Ennek elérésének érdekében a Szövetség, a tagországokat érintő biztonsági kihívások természetétől függően használja fel politikai befolyását vagy katonai képességeit. A stratégiai környezet megváltozásával ugyancsak átalakuláson ment keresztül a Szövetség reagálása a biztonsági kihívásokra. A NATO továbbra is fenntartja a az euró- atlanti térségben a stabilitást, és olyan fejlődésen megy keresztül, amely lehetővé teszi, hogy hagyományos felelősségi területén kívül olyan új fenyegetésekkel szemben is felléphessen, mint a terrorizmus és más biztonsági kihívások. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) egyike azon kulcsfontosságú struktúráknak, amelyeken keresztül a tagállamok megvalósítják biztonsági célkitűzéseiket. Kormányközi szervezetről van szó, amelyben a tagok megőrzik teljes szuverenitásukat és függetlenségüket, illetve olyan fórumról, amelyben a tagországok közös konzultációt követően döntenek a biztonságukat érintő kérdésekben. A NATO struktúrái elősegítik a folyamatos konzultációt, egyeztetést és együttműködést a tagok között a biztonság politikai, gazdasági és egyéb vetületeiben, valamint az együttműködést olyan nem katonai területeken, mint a tudomány, az informatika, környezetvédelem és a katasztrófa-elhárítás. A NATO 12 alapítóját Belgiumot, Kanadát, Dániát, Franciaországot, Izlandot, Olaszországot, Luxemburgot, Hollandiát, Norvégiát, Portugáliát, az Egyesült Királyságot és az Egyesült Államokat az öt bővítési kör során Görögország és Törökország (1952), Németország (1955), Spanyolország (1982), a Cseh Köztársaság, Magyarország és Lengyelország (1999) követte és a legutóbbi bővítési fordulóban csatlakozott hozzájuk Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia is (2004). Kollektív védelem A Szövetség működésének alapelve, hogy az egyes tagországok biztonsága valamennyi tagállam biztonságától függ. Ha valamelyikük biztonságát fenyegetés éri, az egyben mindenkit érint. A NATO alapító okirata, a Washingtoni Szerződés aláírásával minden tagország kötelezettséget vállal arra, hogy egyaránt osztozik a kockázatokban és feladatokban és a kollektív védelemhez fűződő előnyökben. Ez egyben azt is jelenti, hogy immáron közösen teszik azt, amit az egyes országok a védelmi tervezés és az előkészületek egyes területeivel kapcsolatban addig egyedül végeztek. A haderők számára a hatékony közös gyakorlatozáshoz és munkához biztosított eszközök költségeit is közösen viselik a tagok. Minden egyes ország megőrzi függetlenségét és döntéshozatali szabadságát, ugyanakkor a közös tervezésnek és az erőforrások megosztásának köszönhetően a biztonságnak sokkal magasabb fokát élvezhetik, mint amilyet egyedül tudtak volna elérni, ami továbbra is alapját képezi a NATO-n belüli biztonsági együttműködésnek. A transzatlanti kapcsolat A washingtoni szerződés aláírása 1949-ben minden modernkori előzményt nélkülözött; nemcsak, hogy csökkentette a külső agresszió kockázatát, de fokozatosan közelebb is hozott olyan nagy európai országokat, amelyek korábban többször háborúztak egymás ellen, biztosítva azt, hogy a köztük többé ne álljon fenn a katonai konfliktus veszélye. Ezek az országok ezentúl egymásra támaszkodtak és osztoztak egymás biztonságában, és jólétük növelése érdekében számos egyéb területen is hatékonyan tudtak együttműködni. De a washingtoni szerződés jelentősége még ezen is túlmutatott. Biztonsági partnerséget teremtett a Szövetség európai tagjai és az Egyesült Államok, valamint Kanada között és ezáltal létrehozta az Európa és Észak-Amerika közötti állandó transzatlanti kapcsolatot. A NATO átalakulása A Szövetség évi létrehozásakor a Szovjetuniót tartották a Nyugat-Európa szabadságát és függetlenségét veszélyeztető elsődleges tényezőnek. A kommunista ideológia, politikai céljai és módszerei, valamint katonai képességei- bármi is volt a Szovjetunió valódi célja - azt jelentették, hogy

5 egyetlen nyugati ország kormányzata sem engedhette meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a konfliktus lehetőségét. Ennek eredményeként, 1949-től az 1980-as évek végéig a hidegháborúként ismert időszakban a Szövetség fő feladata az volt, hogy megfelelő katonai képességeket biztosítva megvédje tagjait bármilyen, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés részéről érkező agresszió ellen. Az ez idő alatt, a NATO által a tagok számára biztosított stabilitás hozzásegítette Nyugat-Európa egészét ahhoz, hogy a második világháborút követően újra megteremtse a jólétet, hogy a gazdaság fejlődése számára létfontosságú bizalom és kiszámíthatóság légköre uralkodjék. A NATO-tagországok által elfogadott politika a változó stratégiai környezetnek megfelelően folyamatos fejlődésen ment keresztül. A hidegháború vége óta a Szövetség politikája és struktúrái alapvető változáson mentek keresztül, amelyek tükrözték az európai politikai és katonai környezetben végbement temérdek változást és az újonnan felmerült biztonsági fenyegetéseket. Ezen túlmenőenavédelem felfogása szélesebb értelmet nyert, amely immáron magában foglalja a párbeszédet és gyakorlati együttműködést a Szövetséghez nem tartozó országokkal, mint az euró-atlanti biztonságot megerősítő leghatékonyabb eszközt. Mára a NATO sokkal több, mint egy egyszerű védelmi szövetség. Kezet nyújtott korábbi ellenfeleinek és most azon dolgozik, hogy szerte az euró-atlanti térségben építse és megőrizze a békét és biztonságot. Ennek érdekében a Szövetség egyre több feladatot vállal, valamint rugalmas, innovatív és pragmatikus válaszokat keres az elkerülhetetlenül bonyolult kérdések megoldására. Ennek folyamatában további megerősítést nyert a NATO központi szerepe az euró-atlanti térség biztonságának garantálásában és újabb partnerországok kérték felvételüket a Szövetségbe. Három közép-kelet európai ország a Cseh Köztársaság, Magyarország és Lengyelország már 1999-ben elérte ezt a célt,míg további hét ország- Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia 2004-ben vált a NATO tagjává. A NATO elmúlt évtizedbéli átalakulását több jövőbe látó kezdeményezés jellemezte, mely konkrét, rendkívül praktikus választ nyújtott az új biztonsági kihívásokra és a hidegháború utáni időszak lehetőségeire. Ezek közé tartozik a Partnerség a Békéért kezdeményezés, az Oroszországgal és Ukrajnával létesült különleges kapcsolatok, a mediterrán országokkal folytatott párbeszéd, az aspiráns országok támogatására a NATOsztenderdek elérése érdekében létrehozott Tagsági Akcióterv, az Európai Unióval, az EBESZ-szel és az ENSZ-szel folytatott érdemi együttműködés. A NATO aktívan foglalkozik a kialakuló biztonsági kihívásokkal, és vezető szerepet tölt be a Balkánon folyó válságkezelő műveletekben, valamint készen áll arra, hogy, ahol és amikor szükséges, az euroatlanti térségen túl is fellépjen a terrorizmus és más fenyegetések ellen. Ezen felül a NATO tovább fejleszti és igazítja ki képességeit, hogy képes legyen újabb küldetések felvállalására. Ennek érdekében a novemberi prágai csúcstalálkozón három kulcsfontosságú kezdeményezést indított útjára: létrehozta a NATO Reagáló Erőket, határozott a parancsnoki struktúra reformjáról és útjára indította a Prágai Képességek Kötelezettségvállalást, melyek célja a hiányosságok kiküszöbölése az egyes országok egyéni vállalásain és 3

6 együttműködésen alapuló kezdeményezésein keresztül. Alapvető biztonsági feladatok A Szövetség Stratégiai Koncepciója, amely a szervezet célkitűzéseinek és alapvető biztonsági feladatainak hivatalos meghatározása, útmutatással szolgál a megfogalmazott célok és feladatok elérése érdekében alkalmazható politikai és katonai eszközökre vonatkozóan. A dokumentum első ízben, 1991-ben történt nyilvánosságra hozatalakor egyértelmű szakítást jelentett a múlttal. A hidegháború során a hasonlóan érzékeny stratégiaitervezési dokumentumok érthető módon titkosak voltak. A NATO jelenleg érvényben lévő, 1999-ben kiadott Stratégiai Koncepciója a Szövetséget érintő biztonsági fenyegetést több irányból érkezőnek és nehezen előre jelezhetőnek minősíti, és a Szövetség alapvető biztonsági feladatait a következőkben határozza meg: a stabilitás alapjainak biztosítása az Euró-atlanti térségben; biztonsággal kapcsolatos konzultációs fórumként szolgálás; bármely NATO tagországot érintő fenyegető agresszió elleni elrettentés, illetve védelem; hozzájárulás a hatékony konfliktus megelőzéshez és aktív részvétel a válságkezelésben; valamint a minél szélesebb körű partnerség, együttműködés és párbeszéd előmozdítása az Euró-atlanti térség többi országával. Annak ellenére azonban, hogy a hagyományos háború veszélye Európában mára gyakorlatilag eltűnt, a Szövetség tagjai és más, az euró-atlanti térségbe tartozó országok más fajta kockázatokkal és bizonytalansági tényezőkkel találják magukat szemben, melyek között szerepel az etnikai konfliktus, az emberi jogok megsértése, a politikai és gazdasági instabilitás. Ezen túlmenően a nukleáris, biológiai és vegyi fegyverek, valamint célba juttató eszközeik elterjedése ad okot aggodalomra, a technológia széles körű elterjedése pedig oda vezethet, hogy a potenciális ellenfél is könnyebben férhet hozzá magas fejlettségi fokú katonai képességekhez. Ezen túlmenően, a Szövetség biztonsága tekintettel kell, hogy legyen a globális környezetre, hiszen olyan szélesebb körű kockázatok fenyegetnek. mint a terrorcselekmények, a szabotázs, a szervezett bűnözés és a létfontosságú erőforrások utánpótlásának a megzavarása. Az évi Stratégiai Koncepció kiadása óta eltelt időben, és az Egyesült Államok ellen szeptemberében elkövetett terrortámadások fényében, a terrorizmus fenyegetését és a kudarcot vallott államok által képviselt kockázatot alapjaiban kellett felülvizsgálni. Felmérve az előre látható biztonsági kihívásokat és kockázatokat, az évi Stratégiai Koncepció arra a megállapításra jutott, hogy a stratégiai környezet általában továbbra is pozitív irányban fog változni, és hogy a Szövetség atöbbi szervezettel egyetemben a hidegháború befejezését követően, létfontosságú szerepet játszott az euró-atlanti biztonság megerősítésében. 4

7 Az 5. cikk első alkalmazása Az 5. cikk a washingtoni szerződés, a NATO alapító okiratának magva, melynek értelmében bármely szövetséges elleni fegyveres támadást úgy kell tekinteni, mint ha az összes szövetségest támadták volna meg. Az 5. cikk alkalmazása esetén az egyes szövetségesek, a többi tagországgal konzultálva döntik el, hogy hogyan tudnak a leghatékonyabb módon hozzájárulni az észak-atlanti térség biztonság helyreállításához és fenntartásához, beleértve a katonai erő alkalmazásának a lehetőségét is. Az 5. cikket első alkalommal szeptember 12-én léptették életbe, egy nappal az Egyesült Államok ellen szeptember 11-én elkövetett terrortámadásokat követően. A döntés kezdetben ideiglenes maradt mindaddig, míg el nem dőlt, hogy a támadásokat külföldről szervezték. Ez október 2-án nyert végső bizonyságot, amikor az Egyesült Államok hatóságai az Észak-atlanti Tanács előtt bemutatták a nyomozati eredményeket, melyek szerint a támadásokért az al-kaida terrorhálózat volt felelős. intézkedés megtételéről döntött. Ezek közé tartozott a hírszerzések közötti információcsere és együttműködés fokozása, feltétel nélküli átrepülési és kikötő valamint repülőtér használati engedélyek az USA, valamint a szövetségesek számára a terrorizmus elleni műveletek során, a NATO állandó tengerészeti erőinek felvonulása a Földközi-tenger keleti részén, valamint a NATO korai légi előrejelző és figyelmeztető repülőgépeinek (AWACS) telepítése az Egyesült Államok légterébe. Ezen túlmenően, az egyes szövetségesek az USA kérésére, erejük és képességeik szerint járulnak hozzá a közös erőfeszítéshez. A segítségnyújtás körébe tartozik a katonai támogatás is, valamint a terrorista szervezetek bevételeit korlátozó jogi és pénzügyi intézkedések. Október 4-én a szövetségesek több, az USA vezette terrorizmus elleni kampányt támogató 5

8 A transzatlanti partnerség lényege >2 6 A NATO szerepe a tagok biztonságának garantálásában, és a biztonság és stabilitás kiterjesztése érdekében vállalt új feladatok az európai és északamerikai szövetségesek között hosszú ideje fennálló partnerségen alapulnak. A második világháború pusztításának eredményeként az európai országok biztonságuk szavatolásában nagymértékben voltak kénytelenek az Egyesült Államokra és Kanadára támaszkodni. Az észak-amerikai szövetséges nagy létszámú haderőt állomásoztatott Európa területén. Ezek az erők a Szövetség fennállásának kezdeteitől fogva létfontosságú szerepet játszottak Európa biztonságának szavatolásában ez a szerep ma is a transzatlanti biztonság alapja, és a Szövetség elengedhetetlenül fontos alappillére. Az Európában állomásozó észak-amerikai katonák száma az évek során folyamatosan csökkent. Az Európa védelmét szolgáló erők zömét már hosszú évek óta az európai szövetségesek biztosítják. Sőt, a legtöbb NATO-vezette békefenntartó missziót a Balkánon az európai szövetségesek katonái teszik ki, jelentős mértékben megerősítve a partner és egyéb nem-nato-tagországok katonáival. Mindennek ellenére az Egyesült Államok továbbra is aránytalanul sok terhet vállal a Szövetség biztonságának biztosításából, és a Szövetségi tevékenységéért való felelősség vállalásából, ami az Egyesült Államok és a többi szövetséges katonai képességei közötti egyensúly hiányára vezethető vissza. Kihasználva a hidegháború utáni évek békéjét a 90- es évek elején, az európai szövetségesek és Kanada nem eszközölte azokat a beruházásokat, amelyek szükségesek lettek volna a hadseregnek az új kihívásokra való felkészítéséhez. Így ők több fontos területen, mint például a haderők gyors bevetését szolgáló légi szállítás,a műholdas kommunikáció és egyéb fejlett technológiai kérdésekben továbbra is az Egyesült Államoktól függenek. Az európai védelmi képességek hiányosságaira először az 1990-es évek elején, a balkáni konfliktus kapcsán derült fény, amikor is kiderült, hogy az európai országok nem voltak abban a helyzetben, hogy az Egyesült Államok segítsége nélkül megakadályozzák a konfliktus továbbterjedését. A 90-es évek vége felé a NATO és az EU külön-külön kezdett védelmi képességeinek megerősítésébe ben aztán a két szervezet megállapodott a stratégiai partnerség létrehozásában. Balkáni tanulságok Amikor Bosznia-Hercegovina az 1990-es évek elején polgárháborúba sodródott, az Európai Unió megfigyelőket küldött azzal a céllal, hogy az ENSZ határozatainak végrehajtását ellenőrizzék, azonban sem politikai mandátummal, sem pedig a szükséges katonai erővel nem rendelkeztek ahhoz, hogy ennél többet tehessenek. Az ENSZ ugyan telepített erőket de ezek inkább békefenntartásra és nem a szükséges béketeremtési feladatokra voltak alkalmasak így aztán hamarosan kiderült, hogy csak az erő alkalmazása vethet véget a harcoknak. A Szövetség eleinte vonakodott a részvételtől, hiszen akkoriban

9 még nem elemezték a haderők a NATO hagyományos felelősségi területén kívül történő bevetésének a következményeit. A helyzet azonban tovább romlott és a NATO 1992 és 1995 között egyre nagyobb mértékben vett részt az ENSZ- határozatok és -szankciók ellenőrzésének katonai biztosításában. Végül, amikor 1995-ben aláírták az USA által közvetített békemegállapodást, egy katonát számláló NATO- vezette haderő került felállításra, benne egy 20,000 főt számláló amerikai kontingens, amely elősegítette a megállapodásban foglaltak végrehajtását. Négy évvel később, amikor Koszovóban eszkalálódott az erőszak és mélyült a humanitárius válság, megint a NATO, mint egész cselekedett, több, a tárgyalásos megoldást szolgáló kísérlet kudarcát követően, A válság megerősítette az európai védelmi képességekben már korábban feltárt hiányosságok létét. A légi kampány során a legtöbb bevetést amerikai repülők hajtották végre, és amikor a koszovói békefenntartó erők bevetésére került sor, több hónapba tellett, mire e haderő elérte a teljes létszámot. Jelen a pillanatban Európa nem rendelkezik a boszniai és a koszovói konfliktusnak véget vetőhöz hasonló katonai művelet indításához és fenntartásához szükséges erőforrásokkal. Ugyanakkor az Európai Unió komoly lépéseket tett képességeinek megerősítése érdekében és kidolgozta az EU-NATO együttműködést szolgáló kereteket (lásd alább). Ez lehetővé teszi a NATO számára, hogy az EU-nak átadja a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársaságban* vezetett misszióját, ahol az ország elnökének kérésére 2001 óta állomásoznak NATO-erők a válság leküzdése érdekében (lásd a 10. fejezetet) márciusában, a NATO erőforrásokra támaszkodva, az Európai Unió elindította a Concordia-hadműveletet, hogy átvegye a NATO szerepét, amely fontos tervezési és logisztikai támogatást nyújt az EU-vezette erők számára. Ezen túlmenően a NATO és az EU a Nyugat-Balkánra vonatkozó közös stratégiai megközelítésről állapodott, és jelenleg is folyik az egyeztetés a Bosznia-Hercegovina biztonságáért való felelősség Európai Unió általi, a NATO támogatással történő, 2004 végére tervezett átvételének opcióiról. Az európai képességek megerősítése Kezdetben a Balkánon szerzett tapasztalatok ösztökélték az európai országokat a cselekvésre. Az Európai Unió felgyorsította az Európai Biztonsági és Védelempolitika kialakítását célzó erőfeszítéseit, melyekhez társulnak majd a szükséges válságkezelő képességek. Kezdetben védelmi és biztonsági kérdésekben az Európai Unió nevében egy külön szervezet, a Nyugat-Európai Unió (NYEU) járt el. 1 Az 1999 decemberében, Helsinkiben rendezett csúcstalálkozón az Európai Unió viszont úgy döntött, hogy a jövőben fejleszti saját biztonsági és védelmi szerepét, illetve hozzálát az ehhez szükséges struktúra kiépítéséhez. Elfogadták az Unió azon célkitűzését (Headline Goal), hogy legkésőbb 2003-ra képes legyen egy legfeljebb 60,000 katonát számláló gyors reagálású erőt legalább éves időtartamra bevetni, és azt fenntartani. A saját maga részéről a Szövetség vállalta, hogy az európai pillért egy hatékony Európai Biztonsági és Védelmi Identitás kifejlesztésével erősíti. Ezen kezdeményezés célja az volt, hogy az Európai Uniót támogassa azon erőfeszítésében, hogy hiteles biztonsági szerepet teremtsen magának, miközben hozzájárul egy erősebb és kiegyensúlyozottabb transzatlanti kapcsolat kialakításához azzal, hogy biztosítja az európai szövetségesek számára a hatékonyabb és koherensebb hozzájárulás lehetőségét a Szövetség küldetéseihez és tevékenységéhez. Ennek érdekében az 1990-es években a NATO elindította azt a folyamatot, amelynek az volt a célja, hogy hiteles európai válság- 1 A Nyugat-európai Unió: Az 1948-as Gazdasági, Szociális és Kultúrális Együttműködésről és a Kollektív Önvédelemről szóló Brüsszeli Szerződés értelmében hozták létre az aláíró országok: Belgium, Franciaország, Luxemburg, Hollandia és az Egyesült Királyság. Később csatlakozott Németország, Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország. A válságkezeléssel és humanitárius szerepvállalással kapcsolatos feladatokat a Helsinkiben 1999-ben tartott EU-csúcsot követően az Európai Unió vette át. A Brüsszeli Szerződésben vállalt, a kollektív védelemmel kapcsolatos kötelezettségvállalások nem változtak és azokat a megmaradt NYEU Titkárság ellenőrzi. 7

10 8 kezelési képesség jöjjön létre a NATO-n belül már meglévő katonai eszközök és képességek szükségtelen duplikációja nélkül. E folyamat központi kérdése volt az külön bevethető, de nem különálló erők elve, ami lehetővé teszi a NATO eszközök és képességek felhasználását lehetséges, NYEU-vezette válságkezelő műveletekben. Felismerve, hogy az Európai Uniónak szándékában áll saját jogán is biztonsági tényezővé válni, a NATO 1999 áprilisában, Washingtonban ülésező vezetői kijelentették, hogy készen állnak arra, hogy kidolgozzák és elfogadják azon megoldásokat, melyek segítségével a NATO katonai eszközeinek és képességeinek meghatározó elemeit EU-vezette műveletek céljaira átadják, olyan válsághelyzetek esetén, amelyekben a NATO, mint egész, nem szándékozik katonailag szerepet vállalni. A Helsinkiben elfogadott EU döntéseket követően a NATO közvetlen tárgyalásokat és egyeztetéseket kezdett az EU-val a két szervezet közötti együttműködésről. Az együttműködés új formái kerültek kidolgozásra. A NATO és az Európai Unió közös nyilatkozatot adta ki 2002 decemberében az alakuló stratégiai partnerségről és 2003 márciusában több dokumentumot fogadtak el a válságkezelésben való együttműködésről, beleértve a Berlin Plusz csomagként ismert megállapodást a NATO-eszközök és képességek EU-műveletekben való felhasználásáról, amely tartalommal töltötte ki a stratégiai partnerséget és megnyitotta az utat az összehangolt fellépés előtt. Az állandó összeköttetés rendszere megkönnyíti a műveleti szintű szorosabb együttműködés és konzultáció kialakítását. Megegyezés született arról is, hogy EU-sejt jön létre a NATO Monsban működő Szövetséges Európai Haderők Főparancsnokságán (SHAPE), a NATO pedig képviseletet létesít az EU Katonai Törzse mellett. A NATO és az Európai Unió megállapodást kötött a két szervezet szempontjából közös képesség követelmények fejlesztésének egységességét, áttekinthetőségét és kölcsönösen egymást megerősítő voltát biztosító lépésekről is májusában került sor a NATO-EU Közös Képességi Csoport találkozójára. A Szövetség képességeit megerősíteni hivatott kezdeményezéseknek (lásd a 3. fejezetet) egybehangzóaknak kell lenniük az Európai Unió Képességi Akciótervében foglaltakkal, illetve a képességi célkitűzésekben (Headline Goal) megfogalmazottakkal, és el kell, hogy vezessenek a európai szövetségesek képességeinek régóta várt fejlődéséhez a kulcsfontosságú területeken. A Szövetség továbbra is az az eszköz, amelynek segítségével a NATO valamennyi tagállama szavatolja a kollektív biztonságot. Változatlanul az euró-atlanti biztonság sarokkövét képezi és őrzi mandátumát, illetve képességeit válságkezelő, békekikényszerítő és békefenntartó feladatok végrehajtására irányulóan. Az EU-NATO biztonsági együttműködés célja a válság- és konfliktuskezelés szüksége esetén rendelkezésre álló lehetőségek növelése, miközben elkerüli a duplikációt. Ez erősíti az európai katonai képességeket, annak érdekében, hogy a jövőbeni EU-vezette műveleteket úgy is lehessen tervezni, hogy a Szövetség egésze azokban nem vesz részt.

11 >3 Avédelmi képességek erősítése A Szövetségesek összehangolt erőfeszítéseket tesznek védelmi képességeik erősítésére, hogy biztosítsák: a NATO képes olyan haderőket hadba állítani, amelyek képesek gyorsan eljutni bárhova, ahol szükség van rájuk, a távolban és hosszú időn keresztül képesek tevékenykedni, és a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban elérni célkitűzéseiket, miközben minimálisra csökkentik a nem harcoló feleknek nem szándékosan okozott károkat. Megfelelő katonai képességek fenntartása és az egyértelmű felkészültség a közös cselekvésre továbbra is központi jelentőségű marad napjaink biztonsági környezetében. Olyan válságok esetén, amelyek a Szövetség tagjainak a biztonságát fenyegethetik, a NATO-erők képesnek kell, hogy legyenek arra, hogy kiegészítsék és alátámasszák a politikai intézkedéseket, és hogy hozzájáruljanak az ilyen válságok kezeléséhez és azok békés megoldásához. A képességek javítására való törekvést akkor kezdeményezték, amikor 1999 áprilisában a Szövetség Washingtonban ülésező vezetői megfogalmazták jövőképüket a XXI. század Szövetségéről: nagyobb, sokoldalúbb képességekkel rendelkező és rugalmasabb, elkötelezett a kollektív védelem iránt és képes új küldetések vállalására, beleértve a konfliktus megelőzéshez való hozzájárulást és a válságkezelési és válságreagálási műveleteket. Elindították a Védelmi Képességek Kezdeményezést (DCI), hogy javítsák a NATO védelmi képességeit a kulcsfontosságú területeken. Akövetkező három év során a DCI haladást ért el néhány területen, jelesül azokon, amelyekhez kevesebb erőforrásra volt szükség. A kritikus képességek terén azonban továbbra is maradtak hiányosságok, a végrehajtás pedig lassú volt. Időközben az alkalmazkodás és modernizálás szükségessége is fokozódott az olyan veszélyek miatt, amelyek az új és aszimmetrikus fenyegetésekből fakadnak, azaz az olyan ellenfelek által előidézett fenyegetésekből, akik a modern társadalmak és a katonailag felsőbbrendű hatalmak gyengeségeinek kiaknázására törekednek, gyakran nem hagyományos eszközök, így különösen a terrorizmus könyörtelen alkalmazásával. Az Egyesült Államok elleni szeptemberi terrortámadások élesen rávilágítottak a terrorizmustól kiinduló fenyegetésre. Az ezt követő USA által vezetett beavatkozás Afganisztánban pedig rámutatott a Szövetségesek képességeiben továbbra is fennálló hiányosságokra. Ezért a novemberi prágai csúcstalálkozón a Szövetséges vezetők elkötelezték magukat egy fókuszáltabb megközelítés mellett a NATO katonai képességeit erősítése érdekében, egy olyan intézkedéscsomag részeként, amelyek a terrorizmusellenes küldetéseket is beleértve a Szövetség küldetéseinek teljes spektrumában kívánja fokozni a jövőbeli műveletek hatékonyságát. Elfogadtak egy, a Szövetség védelmi képességeinek javítását célzó három- rétű megközelítést: egy új képességi kezdeményezést, a Prágai Képességek Kötelezettségvállalást, egy NATO Reagáló Erőt, és egy ésszerűsített vezetési struktúrát. Az új fenyegetések megválaszolására pedig egy sor védelmi kezdeményezést indítottak útjukra. A szövetséges együttműködési és kritikus képességek fejlesztése lehetővé teszi az európai szövetségek számára, hogy az európai védelmi képességek hiányosságainak orvoslása révén, erősebben és összefogottabb módon járuljanak hozzá a NATO küldetéseihez. Az ilyen fejlesztéseknek kölcsönösen erősíteniük kell egymást az Európai Unió azon erőfeszítéseivel, hogy katonai képességeket fejlesszen ki és hogy megvalósítsa bevethető, alakulat méretű, gyors reagálású haderejének létrehozására vonatkozó (Headline Goal) célkitűzését. Prágai Képességek Kötelezettségvállalás A DCI olyan képességeket célzott meg, amelyekre a Szövetség egésze törekedett, de amelyek nem jártak együtt országspecifikus kötelezettségvállalásokkal. Azonban a Prágai Képességek Kötelezettségvállalás szerint az egyes szövetségesek határozott és nyilvános fogadalmakat tettek a kulcsfontosságú katonai képességek meghatározott minőségi fejlesztésére, a teljesítésre meghatározott menetrendekkel és a végrehajtás magas szintű felügyeletével egyetemben. A kulcsfontosságú képességi területek között szerepel a stratégiai légi és tengeri szállítás,a légi utántöltés, a bevethető harci támogató és kiszolgáló egységek; vezetés, irányítás és kommunikáció; levegő-föld megfigyelés és célbefogás; harci hatékonyság, beleértve a precíziós irányított lövedékeket és az ellenséges légvédelem elnyomását; valamint a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris védelmi képességeket. 9

12 10 A védelmi képességek erősítése sok szövetséges költségvetésében szükségessé teszi a prioritások újraértékelését, például a haderők szintjének csökkentése és az erőforrásoknak a felszerelés modernizálása irányában történő átcsoportosítása révén. Azonban sok esetben az okosabb költekezés nem lesz elégséges, és további pénzügyi forrásokra is szükség lehet. A védelmi képességek hiányosságaival kapcsolatos költséghatékony megoldásoknak, például a katonai képességek közös használatának, a szerepköri specializálódás fokozásának, a felszerelések közös beszerzésének, valamint a közös és többnemzetiségű finanszírozásnak a feltárása folyamatban van. Megvalósításuk után a Prágai Képesség Kötelezettségvállalások legalább négyszeresére emelik a nehéz szállító repülőgépek számát Európában, és az erőforrások összefogásával, az Európai Szövetségesek légi újrafeltöltési kapacitásukat is jócskán meg fogják növelni. A nem USA-gyártmányú, légi célbajuttatású precíziós irányított lövedékek készletének 2007-re 40 %-al kell növekednie. NATO Reagáló Erő A NATO Reagáló Erő csúcstechnológiával felszerelt, rugalmas, gyorsan bevethető, együttműködésre képes és fenntartható haderőt fog biztosítani, amelyben szerepelnek szárazföldi, tengeri és légi összetevők, melyek képesek végrehajtani a Szövetség küldetéseinek teljes tartományát. Ennek a magas készenléti fokú haderőnek a kialakítása egyúttal katalizátorként is szolgál majd a Szövetség katonai képességeinek fejlesztése és a szövetséges katonai képességek interoperabilitása számára, hogy biztosítani lehessen a változó biztonsági kihívásoknak való megfelelést szolgáló átalakítás folyamatosságát. A júliusi első haderő-generálási konferenciát követően októberében egy prototípus haderő jött létre. Az első műveleti képesség várhatóan októberére áll készen, a haderő pedig októberére lesz teljesen működőképes. Addigra létszáma körülbelül főt tesz majd ki, és modern saját repülőgépekkel, hajókkal, katonai járművekkel, harctámogatással és kiszolgálással, logisztikával, kommunikációval és hírszerzéssel fog rendelkezni. Képes lesz öt napon belül válságövezetbe települni és önmagát 30 napig fenntartani. Új vezetési struktúra A Szövetség vezetői Prágában jóváhagyták egy karcsúbb, hatékonyabb, hatásosabb és bevethetőbb, két stratégiai egy műveleti és egy másik funkcionális parancsnokságon alapuló katonai vezetési struktúra körvonalait. Az új vezetési struktúra részleteit júniusában véglegesítették. Ez tükrözi a kisebb, rugalmasabb és gyorsan bevethető, a NATO új küldetéseinek jobban megfelelő haderők iránti igényt. A parancsnokságok számát 20-ról 11- re csökkentették, és feladataikat újra meghatározták. Az összes hadműveleti parancsokság immár a Belgiumban működő Európai Szövetséges Főparancsnokság (SHAPE) Szövetséges Vezetési Műveletek parancsnoksága alá tartozik. Ezt két összhaderőnemi parancsnokság támogatja, és képes szárazföldi parancsnokságot generálni a Többnemzetiségű Összhaderőnemi Harci Kötelék (CJTF) számára, és egy robusztus, de korlátozottabb állandó összhaderőnemi parancsnokságot, amelyből egy tengeri CJTF-parancsnokság alakítható ki. A CJTF-ek rugalmas vezetési struktúrák, amelyek lehetővé teszik a katonai parancsnokok számára, hogy egy adott katonai műveleti meghatározott igényeinek kielégítéséhez több ország által biztosított szolgáltatásokat vegyenek igénybe. Egy új Szövetséges Átalakítási Parancsnokság felügyeli a NATO képességeinek folyamatos átalakítását és mozdítja elő haderőinek együttműködési képességét. A korábbi Atlanti Parancsnokságot felváltó az új parancsnokság az Egyesült Államok Virginia államában található Norfolkban működik, de

13 jelen van Európában is. Nyilvánvaló előnyökkel jár az a tény, hogy az Átalakításért felelős Szövetséges Főparancsnok egyúttal az USA haderői változtatásának mozgatóerejeként működő USA Összhaderőnemi Parancsnokság Parancsnoka is egyben. Az ACT kulcsfontosságú szerepet játszik az új NATO Reagáló Erő képességeinek adaptálása és doktrínájának kifejlesztése terén. Küzdelem az új fenyegetések ellen Prágában számos kezdeményezés született a Szövetségnek a terrorizmussal és más új biztonsági kihívásokkal szembeni fellépéssel kapcsolatos képességei fokozása érdekében. Támogatást kapott egy, a terrorizmus elleni védelmet szolgáló koncepció. Együttműködést kezdeményeztek a partnerországokkal egy hírszerzési információk cseréjére és polgári lakosságok elleni lehetséges vegyi, biológiai vagy radiológiai támadások elleni polgári felkészültség javítására, illetve azok következményei kezelésének elősegítésére irányuló Terrorizmus-ellenes Cselekvési Terv formájában. A Szövetség nukleáris, biológiai és vegyi fegyverek elleni képességeinek erősítésére öt kezdeményezés született. Ezek egy bevethető analitikai laboratóriumprototípus, egy eseményre reagáló csoport, egy ilyen fegyverek elleni védelmet szolgáló virtuális kiválósági központ, egy biológiai és vegyi védelmet szolgáló NATO hatóanyag készlet és egy betegségeket figyelő rendszer megteremtésére vonatkoznak. Ezen kívül egy NATO rakétavédelmi megvalósíthatósági tanulmány vizsgálja a Szövetség területének, haderőinek és népességeinek védelmére irányuló lehetőségeket a rakéta- fenyegetések teljes tárházával szemben. A cyber-támadások elleni védelmi képességek erősítése szintén folyamatban van december 1-én új többnemzetiségű Vegyi, Biológiai, Radiológiai és Nukleáris (CBRN) Védelmi Zászlóalj érte el kezdeti hadműveleti készültségét. A Cseh Köztársaság északi részén, Liberecben elhelyezkedő bázissal működő zászlóaljnak júliusában kell elérnie a NATO-műveletek végrehajtásához szükséges végleges műveleti képességet. Indításakor 13 ország vett részt a zászlóalj megalakításában: Belgium, Kanada, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Olaszország, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország, Törökország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. 11

14 A NATO erőinek megváltozott szerepe >4 12 A NATO alapítása óta a Szövetség haderőinek alapvető szerepe a tagállamok biztonságának és területi sérthetetlenségének garantálása. A biztonság elrettentéssel és közös védelemmel történő szavatolásának feladata továbbra is alapvető feladat marad, de a hidegháború vége óta a NATO-haderők szerepe és szervezete jelentős változásokon ment keresztül annak érdekében, hogy alkalmazkodni tudjanak az átalakuló biztonsági környezethez és támogathassák a partnerországokkal való katonai együttműködést. A hidegháború alatt a NATO védelmi tervezése elsősorban a Szovjetunió és a Varsói Szerződés lehetséges agressziója elleni védelemhez szükséges képességek fenntartásával foglalkozott. A Berlini Fal leomlása után néhányan azt sugallták, hogy többé nincs szükség a NATO-ra. Azonban az euró-atlanti biztonság, habár kevésbé konfrontációs jellegű, összetettebbé is vált és sok új kihívás jelentkezett Európán kívülről, beleértve a lator államokat, a tömegpusztító fegyverek és azok célbajuttató eszközeinek terjedését, valamint a terrorizmust. Ezen új biztonsági agenda az 1990-es évek elején vált egyértelművé a balkáni etnikai konfliktusokkal, amelyek során végül a NATO haderőkhöz fordultak, hogy azok béketámogató és válságkezelő szerepet töltsenek be. A közelmúltban a szeptemberi terrortámadások és a támadásokért felelős terrorista csoport, az al-kaida felszámolására irányuló, ezt követő afganisztáni hadműveletek fokozták a terrorizmus, a lator államok ésatömegpusztító fegyverek terjedése általi fenyegetés miatti aggodalmakat. A NATO-haderők jelenleg is hozzájárulnak a terrorizmus elleni védelemhez, és szélesebb szerepkört töltenek be nemzetközi béketámogató műveletekben, amelyek során a történelemben először lép ki a NATO az euró-atlanti térségből. Így, habár a fenyegetések, amelyekkel napjainkban a Szövetség szembesül kevésbé apokaliptikusak, mint a hidegháború alatt, mégis nagyon is valósak, sürgetőek és gyakran kiszámíthatatlanok. A NATO hagyományos erői A hidegháború vége óta a hagyományos erők teljes mérete lényegesen csökkent: a tagállamok által a Szövetség rendelkezésére bocsátott szárazföldi haderőket 35 százalékkal csökkentették, a nagyobb hadihajók száma több mint 30 százalékkal, a légierő harci századainak száma pedig nagyjából 40 %-kal lett kisebb az 1990-es évek kezdete óta. A legtöbb haderőt már nem tartják magas fokú készültségben, szervezetüket pedig átalakították, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a rugalmasság és mozgékonyság, és hogy alkalmassá tegyék őket új béketámogató és válságkezelő szerepek betöltésére, valamint arra, hogy hatékonyan működjenek együtt a nem NATOtagországok haderőivel. A Többnemzetiségű Összhaderőnemi Harci Kötelékek (CJTF-ek) katonai koncepciójának bevezetése lehet az egyik példa arra, hogy az új körülmények miként vezettek változásokhoz a Szövetség katonai erői szervezésének módjában. Ez a koncepció rugalmas struktúrát biztosít, amely lehetővé teszi, hogy a katonai parancsnokok egy adott katonai művelet sajátos igényeinek kielégítéséhez több ország szolgáltatásait vegyék igénybe. Megkönnyíti a nem NATO-tagországok integrálását is a NATO által vezetett béketámogató műveletekbe, és lehetővé teszi az EU által vezetett, NATO eszközöket és képességeket használó esetleges katonai műveleteket. A NATO új válságkezelő és béketámogató szerepe (részletesebb leírásukat a 10. fejezet tartalmazza) egyre nagyobb jelentőségre tettek szert az 1990-es évek közepétől és 1995 között a NATOhaderők az Egyesült Nemzeteket támogatva részt vettek a boszniai háborúban, és segítséget nyújtottak az adriai térségben az ENSZ-szankciók érvényesítéséhez, Bosznia és Hercegovina felett pedig a repülési tilalmi zónának a felügyeletéhez és kikényszerítéséhez, továbbá közvetlen légi támogatás biztosítottak a terepen levő ENSZ Védelmi Erő részére. Az augusztusában és szeptemberében Szarajevó ostromának megtörésére indított légi csapások segítettek megváltoztatni az erőegyensúlyt és biztosítani a békés rendezést. A NATO ezt követően egy ENSZ-mandátummal rendelkező, többnemzetiségű haderőt telepített decemberében a békemegállapodás katonai vonatkozásainak végrehajtása céljával tavaszán tovább erősödött a NATO válságkezelő szerepe, amikor a Szövetségesek légi hadmű-

15 veletet indítottak a jugoszláv rezsim ellen, hogy kikényszerítsék a Koszovóban tapasztalt politikai és etnikai elnyomás beszüntetésére irányuló nemzetközi követelések teljesítését. Ekkor egy nagy méretű, NATO által vezetett többnemzetiségű haderőt vetettek be a stabilitás helyreállításának elősegítésére. Két évvel később, elején a NATO az új demokratikus jugoszláv kormánnyal együttműködve válságmegelőzésben vett részt Dél-Szerbiában, egy nagy albán etnikumú népesség által lakott területen. Ugyanennek az évnek egy későbbi szakaszában a NATO az Európai Unióval együtt preventív diplomáciai tevékenységet folytatott annak érdekében, hogy egy béketervre vonatkozó tárgyalások ösztönzésével elkerülje a polgárháború kitörését a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársaságban*. A nyár folyamán egy kis létszámú NATO-haderőt telepítettek a helyszínre a lázadók békés lefegyverzésére és a nemzetközi megfigyelők biztonságának szavatolására, a stabilitás pedig hamarosan helyreállt. A balkáni műveletek lehetővé tették a NATO-haderők számára, hogy számottevő tapasztalatra tegyenek szert a béketámogató és válságkezelő műveletekben, valamint az olyan többnemzetiségű koalíciók vezetése terén, amelyekben nem NATO tagországok is részt vesznek. Ezáltal a NATO felbecsülhetetlen értékű eszközévé válik napjaink biztonsági környezetének. A szeptember 11-i terrortámadások óta egyre fokozódik az igény arra, hogy a Szövetség hozzájáruljon a biztonság megteremtéséhez a hagyományos euró-atlanti területen kívüli instabilitási övezetekben. Afganisztánban a Szövetség augusztusában vállalta, hogy a hosszú idő óta polgárháború sújtotta és terroristáknak menedéket nyújtó kudarcot vallott állam stabilizálásának elősegítése érdekében, átveszi a Nemzetközi Biztonsági Segítségnyújtási Haderő (ISAF) vezetését. A NATO korábban jelentős tervező szerepet játszott azoknak a Szövetségeseknek a támogatására, amelyek vezető szerepet vállaltak az ISAF-ben. A fokozott NATO szerepvállalás biztosítja a folytonosságot és elhárítja azt a problémát, hogy hathavonta új nemzeteket kellett keresni a küldetés vezetésére. A NATO-állomány az ISAF zászlaja alatt tevékenykedik, és tovább dolgozik az ENSZ-megbízatás keretein belül, amelyet októberében kiterjesztettek, hogy lehetővé tegye a főváros, Kabul határain kívüli műveleteket is. A NATO bekapcsolódása az afganisztáni műveletbe a Szövetség első küldetése az euró- atlanti térségen túl. Tükröződik benne a Szövetség külügyminisztereinek májusi ülésén hozott nagy jelentőségű határozata, amely szerint a NATO-nak képesnek kell lennie olyan haderők felvonultatására, amelyek gyorsan eljuthatnak bárhova, ahol szükség van rájuk, és képesek műveleteiket nagy távolságban és hosszú időn keresztül is fenntartani. Ezen kívül, az USA által Szaddam Husszein rezsimje ellen vezetett beavatkozást követően a NATO vállalta, hogy haderő-generálással, logisztikával, kommunikációval és hírszerzéssel támogatja a lengyel vezetésű többnemzetiségű hadosztályt Irak középső részén. A szervezet arra is kész, hogy hasonló támogatást kínáljon fel más szövetségeseknek is, amennyiben ezt kérik. A szeptember 11-e utáni biztonsági környezetben sor került a tengeri haderő új fenyegetések elleni klasszikus felhasználására októbere óta az Active Endeavour hadművelet keretében NATOhadihajók járőröznek a Földközi-tenger keleti részében, és felügyelik a hajózást a terrorista 13

16 14 tevékenységtől való elrettentés, illetve annak megakadályozása érdekében. A küldetést azóta kibővítették, hogy felkérés esetén kiterjedjen nem katonai hajók kíséretére a Gibraltári-szoroson át, valamint a gyanús hajók rendszeres átvizsgálására. A terrorizmustól való elrettentésen túl e haditengerészeti művelet néhány váratlan előnnyel is járt és látható hatást gyakorolt a földközi-tengeri térség biztonságára és stabilitására, ami viszont jótékonyan hat a kereskedelmi és gazdasági tevékenységre. A NATO nukleáris erői A NATO nukleáris fegyverekkel kapcsolatos politikája egyike azoknak a katonapolitikai területeknek, amelyeken radikális változások történtek az elmúlt évtizedben. A hidegháború alatt a NATO nukleáris erői központi szerepet játszottak a Szövetség stratégiájában. Ezen haderők jelentős száma és a szövetséges kormányok kinyilvánított hajlandósága fenntartásukra és alkalmazásuk mérlegelésére szándék szerint a elrettentés célját szolgálta nem csak a nukleáris fegyverek más államok általi alkalmazásával szemben, hanem az agresszió bármely más formájától való végső elrettentésként is. Az 1950-es évek közepén az úgynevezett tömeges megtorlás politikájában azon a fajta elrettentésen volt a hangsúly, amely szerint a NATO bármely tagjai elleni agresszióra, a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel válaszolna, kifejezetten beleértve a nukleáris fegyvereket is ben bevezették a rugalmas válaszadás stratégiáját, amely agressziótól való elrettentést úgy szándékozott elérni, hogy kétséget ébresztett a potenciális agresszorban a NATO reagálásának hagyományos vagy nukleáris jellegét illetően. A hidegháború végéig ez maradt a NATO stratégiája. A nukleáris fegyverek szerepe sokkal korlátozottabb a Szövetség jelenlegi stratégiájában. A NATO három nukleáris hatalma az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország egyaránt nagymértékben csökkentette fegyvereik számát. Bizonyos esetben ez akár 80 százalékos csökkentést is jelentett. Azok az eshetőségek, amelyek között ezeknek a fegyvereknek az alkalmazását esetleg fontolóra lehetne venni, bevallottan rendkívül távoliak, és ezek a fegyverek többé nem irányulnak egyetlen ország vagy meghatározott fenyegetés ellen sem. A fennmaradó nukleáris erők alapvető célja politikai: a béke megóvása és kényszer alkalmazásának megakadályozása azáltal, hogy a NATO elleni agresszió kockázatát kiszámíthatatlanná és elfogadhatatlanná teszik. A hagyományos, nem nukleáris képességekkel együtt bizonytalanságot teremtenek bármely ország számára, amely netalán fontolóra venné, hogy a Szövetség elleni nukleáris, biológiai vagy vegyi fegyverekkel történő fenyegetés révén jusson politikai vagy katonai előnyhöz.

17 Ugyanakkor a NATO-szövetségesek hosszú távon elkötelezettek a nukleáris fegyverek ellenőrzése, a leszerelés és a nukleáris fegyverek terjedésének megelőzése iránt, és a NATO támogatja a nukleáris fegyverek körültekintő és fokozatos csökkentésére irányuló erőfeszítéseket, valamint azokat az erőfeszítéseket, amelyek a tömegpusztító fegyverek (WMD) terjedésének korlátozására irányulnak. A NATO-ban egy WMD-Központot hoztak létre, hogy ezen a téren azonosítsák a követelményeket és kicseréljék az információkat. NATO-haderők A NATO-haderők kifejezés félrevezető lehet. A NATO nem rendelkezik állandó hadsereggel. Ehelyett a tagállam kötelezettségeket vállalnak arra vonatkozóan, hogy milyen típusú és létszámú haderőket bocsátanak a Szövetség rendelkezésére a vállalt feladatok vagy műveletek végrehajtásához. Ezek a haderők nemzeti ellenőrzés alatt maradnak, amíg szükség nincs rájuk, és csak ilyenkor kerülnek a NATO-parancsnokok felelősségi körébe. A NATO ténylegesen csekély létszámú állandó katonai erővel rendelkezik. A Szövetség integrált katonai struktúráját a különböző többnemzetiségű parancsnokságokon dolgozó kis létszámú integrált állomány alkotja. Néhány operatív haderő, mint például a NATO Légi Korai Előrejelző Hadereje állandó létesítményeket tart fenn kommunikációs vagy légvédelmi és megfigyelési célokra. Ezen kívül néhány szövetséges haditengerészete által biztosított kis számú hajóból és személyzetből álló állandó haditengerészeti erők léteznek, amelyek rotációs alapon kerülnek telepítésre. Habár a NATO nem rendelkezik állandó hadsereggel, képes mozgósítani a 26 szövetséges haderőit. Integrált többnemzetiségű struktúrája a történelemben eddig még soha nem tapasztalt szintű együttműködési képességet eredményezett olyan haderők között, amelyeket közös szabványok és eljárások szerint együttes tevékenységre szereltek fel és képeztek ki. Ezáltal, és a többnemzetiségű válságkezelő és békefenntartó műveletek vezetése terén szerzett többéves tapasztalatok révén, a NATO felbecsülhetetlen értékűeszközzé vált napjaink biztonsági környezetében, amelyben az új fenyegetések elhárításához összehangolt nemzetközi intézkedésre van szükség. 15

18 A biztonság kiterjesztése a partnerségen keresztül >5 16 A Szövetség a hidegháború után kialakult stratégiai helyzethez a biztonság szélesebb körű meghatározásának elfogadása és egy széles körű partnerségi és együttműködési stratégiának az euró-atlanti térség egészét érintő bevezetése révén alkalmazkodott, amelyet immár a NATO egy alapvető biztonsági feladatának tekintenek. A folyamatot ben indították útjára, amikor a Szövetség vezetői baráti kezet nyújtottak a hajdani kelet- nyugat választóvonalon átnyúlva, azáltal, hogy Közép- és Kelet- Európa országaival, valamint a volt szovjetköztársaságokkal való új együttműködési kapcsolatra tettek javaslatot. Ez készítette elő az Észak-atlanti Együttműködési Tanács (NACC) decemberében történő létrehozását a kölcsönös bizalom építését célzó konzultáció fórumaként. Néhány évvel később a partnerségi folyamatban jelentős előrelépés történt a Békepartnerség (PfP) egy jelentős, a NATO és az egyes partnerek közötti gyakorlati kétoldalú együttműködésre irányuló program évi elindításával. Ma a NATO és a partnerországok rendszeresen konzultálnak biztonsági és védelemmel kapcsolatos kérdésekről az Euró-atlanti Partnerségi Tanácsban (EAPC), amely 1997-ben váltotta fel a NACC-t. A NATO és a partnerországok haderői gyakran lépnek kapcsolatba egymással és végeznek közös gyakorlatokat, katonáik pedig egymás mellett kerülnek bevetésre a NATO által vezetett balkáni békefenntartó műveletekben. Intézkedéseket hoztak a prágai csúcstalálkozón, novemberében a NATO és a Partnerek közötti együttműködés erősítése és annak érdekében, hogy a partnerség keretében zajló tevékenységek jobban összpontosítsanak a XXI. század biztonsági kihívásainak megoldására. ABékepartnerség Az elmúlt tíz év egyik legfigyelemreméltóbb nemzetközi vívmánya a biztonság terén a Békepartnerség (PfP) program es meghirdetése óta a Partnerséghez történő csatlakozásra szóló meghívást 30 ország fogadta el: Albánia, Ausztria, Azerbajdzsán, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Fehéroroszország, Finnország, Grúzia, Horvátország, Írország, Kazahsztán, a Kirgiz Köztársaság, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Magyarország, Moldova, Románia, Oroszország, Örményország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Svájc, a volt Jugoszláv Macedón Tagköztársaság*, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán. Közülük tíz ország a Cseh Köztársaság, Magyarország és Lengyelország 1999-ben, míg Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia 2004-ben - mára már szövetségessé váltak. Bosznia és Hercegovina, valamint Szerbia és Montenegró szintén kinyilvánította óhaját, hogy csatlakozhasson a Békepartnerséghez és az Euróatlanti Partnerségi Tanácshoz. A NATO örömmel várja, hogy ezt a két országot is üdvözölhesse a Partnerségben, miután teljesítették a Szövetség által támasztott feltételeket, beleértve a maradéktalan együttműködést a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntető Törvényszékkel, különösen azoknak a személyeknek az elfogása és átadása érdekében, akik ellen a Törvényszék háborús bűnök elkövetése miatt vádat emelt. A gyakorlati együttműködés és a magának a Szövetségnek az alapját alkotó demokratikus elvek iránti elkötelezettség alapján a Békepartnerség célja a stabilitás növelése, a békét érő elleni fenyegetések csökkentése és erősebb biztonsági kapcsolatok kiépítése az egyes partnerországok és a NATO, valamint más partnerországok között. A PfP-program lényege az egyes partnerországok és a NATO között kialakuló, egyedi igényekhez igazított és az egyes résztvevő kormányok által megválasztott szinten és ütemben közösen megvalósított partnerség. A Békepartnerség formális alapja a Keretdokumentum. Ez határozza meg a sajátos kötelezettségvállalásokat az egyes partnerországokra vonatkozóan, és magába foglalja a szövetségesek azon kötelezettségvállalását, hogy konzultálnak minden olyan partnerrel, amely területi sérthetetlenségére, politikai függetlenségére vagy biztonságára irányuló közvetlen fenyegetést észlel. Mindegyik partner számos messze ható politikai kötelezettségvállalást tesz a demokratikus társadalmak megőrzése, a nemzetközi jog elveinek

19 fenntartása, az ENSZ Alapokmánya az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a Helsinki Záróokmány 2 és a nemzetközi leszerelési és fegyverzetkorlátozási megállapodások szerinti kötelezettségek teljesítése, a más államokkal szembeni erővel való fenyegetéstől, illetve annak alkalmazásától való tartózkodás,alétező határok tiszteletben tartása és a viták békés úton történő rendezése érdekében. Meghatározott kötelezettségvállalásokra is sor kerül a nemzeti védelmi tervezés és költségvetés átláthatóságának támogatására, a fegyveres erők feletti demokratikus ellenőrzés létrehozására, és békefenntartó és humanitárius műveletekben a NATO-val együttes cselekvésre való képesség kifejlesztésére vonatkozóan. A NATO és minden egyes partnerország közösen dolgoz ki és fogad el egy ún. Egyedi Partnerségi Programot. A tevékenységek széles körű választékából két éves programokat a Partnerségi Munkaprogramot dolgoznak ki az egyes országok sajátos érdekei és szükségletei szerint. Az együttműködés, amely különösen a védelemmel kapcsolatos munkára összpontosít, kiterjed a gyakorlati együttműködésre is, amely jóformán a NATO tevékenységének valamennyi területét érinti. A Munkaprogram több mint húsz területen kínál tevékenységeket, a védelmi politikától és tervezéstől, a polgári-katonai kapcsolatoktól, az oktatástól és képzéstől kezdve a légvédelemig, a kommunikációs és információs rendszerekig, a válságkezelésig és a polgári veszélyhelyzeti tervezésig. Annak érdekében, hogy a partner haderők jobban együtt tudjanak működni a NATO katonai erőivel a békefenntartó műveletek keretében, egy PfP Tervezési és Felülvizsgálati Folyamat során sor kerül az együttműködési képességre vagy a képességbeli követelményekre vonatkozó iránymutatás megfogalmazására is. Ennek a mechanizmus a NATO saját haderőtervezési rendszerének modelljét követi, és a partnerek számára választható jelleggel kínálják fel. Minden egyes résztvevő országgal tervezési célokat, illetve Partnerségi Célokat egyeztetnek, és széles körű felülvizsgálatokkal mérik az előrehaladást. Ez a folyamat jelentős mértékben hozzájárult a partnerországok szoros együttműködéséhez a balkáni békefenntartó műveletekben. Az évek során a Békepartnerség tevékenységének operatív jellege és a partnerországok bekapcsolódása a PfP döntéshozatalába és tervezésébe minőségi továbbfejlesztésen ment keresztül. Bevezetésre került egy Műveleti Képességi Koncepció, a szorosabb és összpontosítottabb katonai együttműködés kifejlesztése érdekében, amelynek célja a többnemzetiségű haderők katonai hatékonyságának javítása. Ezen kívül egy Politikai- Katonai Keret került kidolgozásra a partnerországokkal való konzultáció erősítésére olyan eszkalálódóválságok során, amelyek békefenntartó csapatok felvonultatását tehetik szükségessé, valamint annak érdekében, hogy már egy korábbi stádiumban bevonják őket a hadműveleti terv és a haderő-generálási folyamat megvitatásába. A partnerországoknak a Partnerség napi munkájába való érdemibb bevonása érdekében több NATO-parancsnokságon létrehozták a PfP Vezérkari Elemeket, amelyek állományát a partnerországok tisztjei alkotják. Ezen kívül a Szövetségesek Európai Főparancsnokságán (SHAPE), a belgiumi Monsban, egy Partnerségi Koordinációs Sejt segíti a PfP-képzés és - gyakorlatok koordinálását és egy Nemzetközi Koordinációs Központ gondoskodik az eligazítási és tervezési lehetőségek biztosításáról minden olyan nem NATO-tagország számára, amely csapatokkal járul hozzá a NATO által vezetett balkáni és afganisztáni békefenntartó műveletekhez. 2 Helsinki Záróokmány: az 1975-ben, az akkori Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia (CSCE) által elfogadott okmány, amely meghatározza a nemzetközi magatartás normáit, bizalomerősítő intézkedéseket vezet a Kelet és a Nyugat között, támogatja az emberi jogok tiszteletben tartását és ösztönzi a gazdasági, kulturális, tudományos és műszaki együttműködést. 17

20 Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács Az Euró-atlanti Partnerségi Tanács (EAPC) egy rendszeres párbeszédre és politikai és biztonsággal kapcsolatos kérdésekről szóló konzultációra szolgáló multilaterális fórum keretében hozza össze a NATOtagállamokat és a partnereket, jelenleg összesen 46 országot. A Tanács egyúttal a NATO és a Békepartnerségben résztvevő országok között kialakított egyes kétoldalú kapcsolatok politikai keretéül is szolgál. Az EAPC létrehozásáról szóló döntés 1997-ben azt az óhajt tükrözte, hogy túllépjenek az NACC eredményein, és hogy egy olyan biztonsági fórumot hozzanak létre, amely megfelel a partnerekkel a Békepartnerség keretében és a Boszniában és Hercegovinában folyó békefenntartó művelet összefüggésében kialakuló egyre kifinomultabb kapcsolatoknak, mely utóbbi esetében 14 partnerország telepített csapatokat 1996-ban, hogy szövetségbeli társaik mellett teljesítsenek szolgálatot. Az EAPC létrehozása kiegészítette azokat az ezzel egyidőben tett lépéseket, amelyek a partnerségi tevékenységek teljes tartományában a partnerországoknak a döntéshozatalba és tervezésbe történő fokozott bevonásával a Békepartnerség szerepét voltak hivatottak erősíteni. Az EAPC-ben az aktuális politikai és biztonsággal kapcsolatos kérdésekről folyó rövid távú konzultációkon kívül egy kétéves EAPC Akcióterv hosszú távú konzultációt és együttműködést is előirányoz egy sor területen. Ide tartoznak, többek között, a válságkezelő és béketámogató műveletek, a regionális kérdések, a fegyverzetellenőrzés és a tömegpusztító fegyverek terjedésével kapcsolatos kérdések, a nemzetközi terrorizmus, az olyan védelmi kérdések, mint a tervezés, a költségvetés, a politika és stratégia, a polgári veszélyhelyzeti tervezés és a katasztrófákra való felkészültség, a fegyverzeti együttműködés, a nukleáris biztonság,a légiforgalmi irányítás polgárikatonai koordinálása és a tudományos együttműködés. 18 Az EAPC havonta ülésezik nagyköveti szinten, évente pedig külügy- és védelmi miniszteri és védelmi főnöki szinten, illetve esetenként csúcstalálkozói