Újlétai harangszó. Újság az Újlétai Református Egyházközség egyházfenntartóinak augusztus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Újlétai harangszó. Újság az Újlétai Református Egyházközség egyházfenntartóinak. 2012. augusztus"

Átírás

1 Újlétai harangszó Újság az Újlétai Református Egyházközség egyházfenntartóinak augusztus

2 Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és földet. (Zsoltárok Könyve 121,1-2) Ha tenni vágyod Isten akaratát, de nem merítesz az Ő erejéből, kudarcot fogsz vallani minden szakértelmed, minden kapcsolatod és minden erőforrásod ellenére is. Ki kell fejlesztened magadban az Istentől való függés egyre erősebb tudatát. Ez nem jelenti azt, hogy csak üldögélsz az oldalvonalnál, és elvárod, hogy Isten tegyen meg mindent érted. Arra kaptál elhívást, hogy hitben lépj, engedelmeskedj utasításainak - és bízd rá a megfelelő végeredményt. Ne az önellátóság legyen az életcélod, hanem annak tudata, hogy Isten lát el mindennel, amire szükséged van. Ehhez az kell, hogy így tudj imádkozni: "Uram, kísért az a gondolat, hogy a dolgokat a saját erőmből tegyem, de a végeredmény nem tetszik. Taníts meg kiválóságra törekednem, de nem mindenhatóságra; hogy teljes mértékben kihasználja talentumaimat, de minimumra csökkentsem az egómat. Emlékeztess arra, hogy Te soha nem bízol meg olyan feladattal, amelyhez ne kellene engedelmesség, elkötelezettség és a Te kegyelmed, mely képessé tesz a feladat elvégzésére. "A zsoltáros így kiáltott fel: "Segítségem az Úrtól jön". Gondold végig: Ha Isten Úr minden helyzet felett, és megígérte, hogy segíteni fog neked, akkor a győzelmed biztosított. Akkor kerülsz bajba, ha azt hiszed, hogy nélküle is képes vagy rá, vagy meg tudod tenni akkor is, ha csak korlátozott mértékben veszel tőle erőt. Jézus azt mondta: "...a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya...(János evangéliuma 5:19). Jézus tudta, hogy Atyja nélkül semmit sem tud cselekedni, ezért soha nem is próbálkozott ilyesmivel. Mi viszont idézgetjük az igeverset: "...nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" (János 15:5), majd úgy viselkedünk, mintha minden rajtunk múlna. És mi történik? Hasra esünk. Tanulj tehát meg rendszeresen megállni és megkérdezni magadtól: "Kire számítok?" Aztán válaszolj: "Rád, Istenem!" A fenti igemagyarázat július 16-i napra kijelölt buzdítás a Mai Ige című kiadványból ( amelyik negyedévente jelenik meg, és buzdító üzeneteket tartalmaz az év minden napjára. Jelenleg kb gyülekezeti tagunk kéri ezt az ingyenes kiadványt negyedévente. Ha Ön is igényli, a Lelkészhivatalban vagy istentisztelet után szívesen továbbadunk belőle, hiszen mi is azért kapjuk, hogy továbbadjuk mások számára. Áldás Békesség! Az Újlétai Református Egyházközség presbitériuma nevében szeretettel köszöntjük a évi Falunap közeledtével a következő bibliai igével: Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és földet. (Zsoltárok Könyve 121,1-2) Istennek legyen hála, az elmúlt egy évben sokszor megtapasztaltuk Isten segítségét, s a fenti bibliai igének az igazságát. Egyik legnagyobb öröme gyülekezetünknek az, hogy Isten áldásából a "Vidéki Örökség megőrzése" nevezetű Európai Uniós pályázat révén megújult templomunk és környéke. Mindez Isten dicsősségére és mindannyiunk örömére történt, hiszen ezáltal településünk központja is szépült, fejlődött, és közös kincsünk, a templom megújult. Ezért hálát adva, a felújítási beruházások végén, a falunapi programok között "Nyílt nap"-ot tartunk augusztus 11-én, amelynek keretein belül jobban megismerheti minden érdeklődő a felújítás eredményét: : Református templom felújításának bemutatása : Ökumenikus Istentisztelet a felújított templomban Erre az alkalomra mindenkit nagy szeretettel hívunk és várunk! A felújítás alkalmából e kis kiadványban a következőkről írtunk még: - A felújítás részletei - Az újlétai református gyülekezet története - Gyülekezetünk jelene Presbitériumunk nevében Isten áldását kívánjuk családjára, életére: Pótor Áron - református lelkész Vágner Imréné - gondnok

3 A felújítás részletei Egyházközségünk 2009-ben pályázatot nyújtott be a 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében megjelent Vidéki Örökség megőrzése jogcímre Református templom felújítása Újlétán címmel. A támogatási kérelemnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal október 14-én helyt adott, s Ft támogatást ítélt meg az újlétai gyülekezet számára templomfelújítás, kerítésépítés és parkosítás céljából. Papp Sándor műszaki ellenőrzése mellett az Inprobau Kft. gondos kivitelezése nyomán május 31-re sikeresen lezárult a június 30- án kezdődött beruházás. Megvalósult többek között a templomtető gerendázatának és cseréphéjazatának cseréje, a nedvesedés miatt a templom külső és belső falának 1,3-1,5 méter magasságban történő teljes vakolatcseréje, külső és belső festés, a nyílászárók és a teljes villamos hálózat cseréje. Mindemellett több, mint 200 méter hosszú kerítés épült, valamint 410 m2 térkő került lerakásra. Sor került egy parkoló kialakítására, a templomkert bővítésére, valamint parkosításra. 120 éves templomunk felújítása már nagyon időszerű volt, főként a sok helyen hiányos és ezért meggyengült templomtető vonatkozásában. Nagy hála van a lelkünkben elsősorban kegyelmes Istenünk iránt, valamint a pályázat kiírói és döntéshozói felé, hogy ez a beruházás megvalósulhatott az állami és Európai Uniós forrásokból, hiszen mindez nem sikerült volna a gyülekezet önerejéből. Reménység van a szívűnkben, hogy az újlétai ősök a múltban által nagy áldozatok árán emelt impozáns, 480 főt befogadni képes templomunk, amely Újléta Község Öröksége, és amely most régi fényében ragyoghat, még hosszú időn keresztül fogja hirdetni Örökkévaló Istenünk dicsőségét, és méltó helyszínül szolgál az újlétai hívek istentiszteleti alkalmainak. Az újlétai gyülekezet története A pályázat neve, amely által megvalósulhatott a felújítás: "Vidéki Örökség megőrzése". És valóban, a templom olyan örökség, amit az újlétai eleink építettek nem kis áldozatok árán, s aztán az elmúlt 120 évben őrizték nemcsak a "külső házat", magát az épületet, hanem gondjuk volt a "belső házra" is, magára a gyülekezetre, a gyülekezeti tagok lelki házára, lelki épülésére. Az ő Isten iránti hűségükre, kitartásukra emlékszünk vissza akkor, ha ebben a kis újságban méltó módon visszaemlékezünk gyülekezetünk múltjára, Ötvös László, egykori újlétai lelkész leírása nyomán. Az első istentiszteletet a Balmazújvárosról, a hajdú városokból és a Tiszahátról letelepedett családoknak Szűcs Károly nagylétai espereslelkipásztor tartotta a Kálló folyócska partján egy tölgyfa alatt. Itt született meg az elhatározás, hogy Isten segítségével előbb iskolát, lelkészlakot, később templomot építsenek. Mindezeket áldozatos munkával, lankadatlan erőfeszítéssel elvégezték. Igyekezetükben mindig együtt szerepelt a község építése és családi ház fundálása, valamint a mindennapi kenyérért való fáradozás. A felépült iskolában, ami a Kálló folyó bal partjában állt, 1865 tavaszán kezdődött meg a tanítás. Az első lelkészt ban választotta a gyülekezet és ő már az új lelkészlakba (parókiába) költözött be. A templom építésének előkészítése két évtizednél több időt vett igénybe. Balogh Péter tiszántúli püspök szeretettel támogatta a kis gyülekezetet, engedélyével egyházkerületi és országos gyűjtést végezhettek az újlétai presbiterek. Hiteles források szerint a nagy magyar író, Jókai Mór is támogatta a templomépítést. Az istenháza alapkövét 1891 októberében rakták le, a felszentelése pedig november 26-án volt. A 9,5m x 20m-es templomtérben öt padcsoportban a fakarzattal együtt 480 ülőhely található. A gyülekezeti terem már ebben a században épült fel 1901-ben és 1907 között valamint 1928 és 1929 között nem töltötték be a lelkészi állást. Az eklézsia előbb a Bihar-érmelléki Egyházmegyéhez tartozott, később pedig a Debreceni Egyházmegyéhez kapcsolták.

4 A gyülekezet életének alakulása jellemzésére a következő adatokat említsük meg: a kis harangot 1870-ben, a nagyot pedig 1892-ben öntette a gyülekezet. Ezt az utóbbit az első világháború idején hadi célokra elvitték, helyébe 1925-ben újat készíttettek. A templom belső festését 1943-ban végeztette el a gyülekezet, ekkor Hetey Pál volt a lelkipásztor, aki 1940 és 1949 között szolgált a gyülekezetben. Az iskola államosítása és a földek (38 kh 329 nöl) elvétele is az ő szolgálata idején ment végbe. A gyülekezet következő lelkipásztora 1949 és 1954 között Őrsy János volt, aki bibliakörbe gyűjtötte a gyülekezet tagjait. Többen jutottak hitre ebben az időben, s lettek a gyülekezet buzgó tagjai A gyülekezeti termet az ő idejében építették át oly módon, hogy alkalmas legyen bibliaórák és hitmélyítő alkalmak tartására. Szathmáry Sándor lelkipásztor 1954-től négy éven át szolgált a gyülekezetben. Vezetése mellett 1955-ben sor került a templom külső javítására, 1956-ban pedig a parókia egyik szobájának megbővítésére és korszerűsítésére. Hitben tovább épült a bibliakör, és az egész gyülekezet. A következő nyolc évben, 1958 és 1966 között Ötvös László lelkipásztor végezte a szolgálatot a gyülekezetben. Nagy változást hozott a gyülekezet életébe az, hogy 1959-ben bevezették az áramot a községbe, és így kigyulladt a villanyfény az egyházi épületekben is. Rendszeres istentiszteletek a templomban, három helyen havonta egyszer a tanyavilágban, bibliakörök, biblia-kiállítások, vasárnapi iskolák, szeretetvendégségek a gyülekezeti teremben, vallásórák az iskolában, diakónai vasárnapok megtartása; ez mind a gyülekezet lelki épülését szolgálta. Ebben az időben 80 Bibliát vettek meg a gyülekezetben, és megvalósult a templom, a gyülekezeti ház javítása, a parókia további részének korszerűsítése, valamint az első istentisztelet idejének megörökítésére emléktábla ( ) elhelyezése az alábbi bibliai igével: Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7:12) Az előző évtizedek igehirdetéseit megáldotta Isten, és a gyülekezet hite gyümölcsözött. Hosszú István lelkész 1966 és 1969 közötti szolgálata idején, 1967 és 1968 között új parókiát építtetett a presbitérium. Tóth Ferenc lelkipásztor ( ) szolgálata alatt felépült a parókia folytatásában lévő melléképület is. A következő években Péter Szarka László és Tar Sándor segédlelkészek szolgáltak a gyülekezetben. Csák László lelkipásztor pedig 1979-től ig volt a gyülekezet lelkésze. Ezután Hatvani László lett a lelkipásztor, aki 1985-től 2008 szeptemberéig szolgált a gyülekezetben. Az ő szolgálata idején elvégezték a templom tatarozását, korszerűsítését (orgona-villamosítás, harangok automata vezérlése), valamint a gyülekezeti terem átalakítását. Megemlékeztek a templom felépítésének 100 éves évfordulójáról. Ebből az alkalomból új úrvacsorai asztalt készíttetett egyrészt az imaterembe Parácsi Károly és neje, 1 másrészt a templomba Molnár Gyuláné és Németi Béláné. Gyülekezetünk jelene Az elmúlt évre tekintve hála van szívünkben azért is, hogy jól működik öt gondozónő segítségével Házi Segítségnyújtó Szolgálatunk, amely településünk idősei számára nyújt napi segítséget, összesen 45 fő számára. Amellett, hogy megújult templomunk, az elmúlt évben a Munkaügyi Központ jóvoltából 2 karbantartó munkatársunk segítségével igyekeztünk a még felújításra váró épületeinket renoválni. Mivel a rájuk kapott támogatási idő májusban lejárt, jelenleg az Önkormányzat jóvoltából, mint közmunkások dolgoznak gyülekezetünkben tovább, és újítják fel az imatermet, valamint segítenek a parkosított területek tovább szépítésében. Ha élünk, és Isten is úgy akarja, október első felében szeretnénk a Nyílt napon túl egy hálaadó családi napot is tartani a korábbi évek mintájára, ahol egy szép közös, nagy ünnepléssel, vendégek meghívásával szeretnénk hálát adni a felújításért. 1 Ötvös László: A Debreceni Református Egyházmegye története. Az egyházi élet hétköznapjai. Debrecen

5 Az Újlétai Harangok A toronyban két harang van, melyeket Walser Ferenc öntött Budapesten. A 250 kg-os kisharangot 1870-ben, a 350 kg-os nagyharangot 1925-ben. A kisharangon a 90. zsoltár 1. verse található: Uram, Te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre". A nagy harangon ez olvasható: Készíttetett Isten dicsőítésére az Újlétai Református Egyház hívei által. A harangok feladata az, hogy megszólítsanak minket, s üzenjenek nekünk. Ha halott van a faluban, tudassák, ha megemlékezünk valakiről egy emlékharang által, akkor ezt megüzenjék. De a legfőbb üzenetük mégis az, hogy Isten házába hívjanak, hogy az istentisztelet vagy bibliaóra alkalmaira hívogassanak. Ha szólni halljuk az újlétai harangokat, ezt ne felejtsük el. Mert ha szólnak, akkor Isten házába, Isten közelébe hívnak minket a gyülekezeti alkalmakra. Nem véletlenül tehát az, hogy Újlétai harangszó lett a címe ennek a kis újságnak. Alkalmaink Vasárnap 10 órakor - Istentisztelet Csütörtökön 8 órakor - Bibliaóra Újlétai Református Egyházközség 4288 Újléta, Magyar u

1. kép: Tóbi telepi borospince

1. kép: Tóbi telepi borospince 1. kép: Tóbi telepi borospince 2.kép:Újlétai torma 3. kép: Európa egyik legnagyobb egybefüggő kikerics állománya Tisztelt Olvasó! Jó szívvel ajánlom ezt a kiadványt minden érdeklődő szíves figyelmébe,

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE

A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE a. évre 1 január 2 február I. Egyházfenntartói járulékok BEVÉTELEK Költségvetési cím Részösszeg Összesen II. Perselypénzek 1 Gyülekezeti (templomi) perselypénzek

Részletesebben

Tiszaburai. Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE 2012.

Tiszaburai. Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE 2012. A Tiszaburai Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE 2012. A Tiszaburai a Református Egyházközség Költségvetése 2012. évre Ezt a költségvetést a Tiszaburai Református Egyház Presbitériuma 2012. évi január

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

évi hó napján tartott ülésen P.H.

évi hó napján tartott ülésen P.H. 3. számú melléklet/1. A Református Egyházközség Költségvetési Beszámolója a évre Ezt a költségvetési beszámolót a Református Egyházközség Presbitériuma évi hó napján tartott ülésen számú határozatával

Részletesebben

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56 Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

A(z) i Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA

A(z) i Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA A(z) i Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA a. évre 1 január 2 február I. Egyházfenntartói járulékok BEVÉTELEK Költségvetési cím Tervezet Eredmény II. Perselypénzek 1 Gyülekezeti (templomi) perselypénzek

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/15203/ Szakál Péter, 2014-11-25 04:00:00 A Dunántúli Református Egyházkerület ünnepi közgyűlésén adták át

Részletesebben

Református Egyházközség. Tiszaburai ZÁRÓSZÁMADÁSA 2011.

Református Egyházközség. Tiszaburai ZÁRÓSZÁMADÁSA 2011. A Tiszaburai Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA 2011. A Tiszaburai Református Egyházközség Zárószámadása a 2011. évre Ezt a zárószámadást a Tiszaburai Református Egyház Presbitériuma 2012. évi január

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Üzenet Karácsonyi kiadás

Üzenet Karácsonyi kiadás Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is - mérnöki beruházások református szemmel -

Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is - mérnöki beruházások református szemmel - III. Budapesti Mérnöktalálkozó 2019. február 23. szombat 1092 Budapest, Ráday utca 28, Díszterem - mérnöki beruházások református szemmel - 9:00-9:05 Megnyitó 9:05-9:15 Igeolvasás és imádság 9:15-9:45

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2015. Május "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. ApCsel 2, 17. ÁLDOTT PÜNKÖSDI ÜNNEPEKET

Részletesebben

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA 46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA Az új parókia megáldását a püspök vagy megbízottja végzi, az épület utcai bejárata előtti istentisztelet keretében. Ha a vendégek nagy száma, vagy az utcai forgalom mértéke,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS

BESZÁMOLÓ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1705461664 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT RÓMAI KATOLIKUS

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai: Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. november 9-i ülésén VÉB/2015/4 határozatszám alatt a Református templomot a Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés az alábbi javaslat alapján

Részletesebben

Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Uram, Uram, te tudod! (Ez; 37:3.)

Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Uram, Uram, te tudod! (Ez; 37:3.) Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Uram, Uram, te tudod! (Ez; 37:3.) A XX. században megélhette egyházunk és magyar népünk, milyen, amikor kikér bennünket a sátán. A két világháború

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

A(z) i Református Egyházközség ADATTÁRI JELENTÉSE. a. évi életéről

A(z) i Református Egyházközség ADATTÁRI JELENTÉSE. a. évi életéről A(z) i Református Egyházközség ADATTÁRI JELENTÉSE a. évi életéről Kitöltési útmutató: 1.) Az egyes kérdésekre a lehető legpontosabb számadat írandó be. 2.) Készítendő: 4 példányban! Beküldendő az Esperesi

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24.

DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24. DÉL-BORSODI LEADER EGYESÜLET, 3450 Mezőcsát, Hősök tere.24. Jogcímkód: 6.352.01.01 Pályázó neve: Vattai Református Egyházközség Pályázó MVH regisztrációs száma: 1008787606 Iratazonosító: 1553488383 Vattai

Részletesebben

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Peres Imre. A pozsonyi református gyülekezet története

Peres Imre. A pozsonyi református gyülekezet története Peres Imre A pozsonyi református gyülekezet története Bratislava 2004 A pozsonyi református gyülekezet története A pozsonyi református gyülekezet a 2004. esztendőben 110 éves múltra tekint vissza. Több

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

A gyülekezet lelkipásztora: Boros Péter

A gyülekezet lelkipásztora: Boros Péter A gyülekezet lelkipásztora: Boros Péter Világi vezetőségének (presbitériumának) tagjai: Dr. Karasszon Mihály, Csanády András, Csuka Gábor, Sándor László, Nagy Zsigmond, Marosi Zsuzsa, Szabó Béla, dr. Mrazik

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT Név: Vadosfai Evangélikus Egyházközség Székhely: 9346 Vadosfa, Kossuth u.13., Telefon: 20/824 6887 e-mail: vadosfa@lutheran.hu honlap: http://vadosfa.lutheran.hu Egyházon

Részletesebben

22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. 22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS Az istentisztelet: Az istentiszteleti cselekvés során az Istenben hívő emberek közössége

Részletesebben

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon:

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 1 BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 1188. Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 295 34 27 06 30 445 39 55 A BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2015. ÉVRE I.

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre

Részletesebben

AZ ISTENTISZTELET RENDJE

AZ ISTENTISZTELET RENDJE Újpest-Belsőváros 2008. 01. 27. a Julianna iskola bemutatkozása Loránt Gábor AZ ISTENTISZTELET RENDJE Alapige (textus): 1Kor 14,33a Olvasandó (lectio): 1Kor 14,26-33a Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2014/08. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A 2015. ÉVRE

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A 2015. ÉVRE A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A 2015. ÉVRE Bevezetés A 2015. esztendőben az év első igehirdetésén elhangzó 1 Korintus 10, 31 alapján: Mindent Isten dicsőségére

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

A gyülekezet lelkipásztora: Boros Péter

A gyülekezet lelkipásztora: Boros Péter A gyülekezet lelkipásztora: Boros Péter Világi vezetőségének (presbitériumának) tagjai: Karasszon Mihály gondnok, Csanády András, Csuka Gábor, Draskóczy András, Kállay Attila, Nagy Zsigmond, Marosi Zsuzsa,

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény és a 2019. évi VI. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai: Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. december 7-i ülésén VÉB/2015/ 73. határozatszám alatt a zsidó temetőt a Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés az alábbi javaslat alapján

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30. Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.

Részletesebben

Királyerdői Harangszó

Királyerdői Harangszó Királyerdői Harangszó A Csepel-Királyerdői Református Egyházközség lapja, megjelenik évente 5 alkalommal II. évf. 2. szám - 2011 nagypéntek - húsvét -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

választási különkiadás január Vadosfai Evangélikus Gyülekezet 9346 Vadosfa, Kossuth Lajos u. 13. Telefon (egyházi): 06-20/824

választási különkiadás január Vadosfai Evangélikus Gyülekezet 9346 Vadosfa, Kossuth Lajos u. 13. Telefon (egyházi): 06-20/824 választási különkiadás 2012. január Vadosfai Evangélikus Gyülekezet 9346 Vadosfa, Kossuth Lajos u. 13. Telefon (egyházi): 06-20/824 e-mail: vadosfa@lutheran.hu 6887 honlap: http://vadosfa.lutheran.hu/

Részletesebben

Alpha kurzus meghívó

Alpha kurzus meghívó Alpha kurzus meghívó Tisztelt Hölgyem/Uram! Szeretettel meghívjuk a Paksi Református Egyházközség szervezésében Szeptember 29-én 18:00-kor induló Alpha kurzusra. Mi az Alpha kurzus? Az Alpha kurzus a keresztény

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Előterjesztés. A biatorbágyi egyházak 2011. évi támogatásáról

Előterjesztés. A biatorbágyi egyházak 2011. évi támogatásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A biatorbágyi egyházak

Részletesebben

Rákosliget építőmesterei

Rákosliget építőmesterei Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek

Részletesebben

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A ÉVRE

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A ÉVRE A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2019. ÉVRE Bevezetés A 2019. esztendőben az év első igehirdetésén elhangzó 2 Péter 3, 13. alapján: De új eget és új földet várunk az ő

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

(Ézs 40,3.10 Advent 3. vasárnapjának igéje) Gondolatok Ádventben. (2Krón 15,2)

(Ézs 40,3.10 Advent 3. vasárnapjának igéje) Gondolatok Ádventben. (2Krón 15,2) (Ézs 40,3.10 Advent 3. vasárnapjának igéje) Gondolatok Ádventben (2Krón 15,2) Ádvent első és az ezt követő vasárnapjai az új egyházi esztendő kezdetét is jelentik. A hívők nyugodtan mondhatják egymásnak,

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. December Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek

Részletesebben

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője! Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott

Részletesebben