Többen hívták fel a rezsicsökkentés zöld számát a múlt évben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Többen hívták fel a rezsicsökkentés zöld számát a múlt évben"

Átírás

1 Fogyasztóvédő Alapítvány Heti sajtószemle hét A GVH az ősztől nagyot hajrázott Mozgalmas utolsó negyedévet zárt tavaly a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Összesen 125 versenyhatósági ügy indult, ebből 50 az október decemberi időszakban. Nincs ez másként a lezárt eljárásoknál sem: 12 hónap alatt 123 esetben született határozat, illetve eljárást megszüntető végzés, az utolsó háromban 54. A GVH az ősz közepétől 3,25 milliárd forintot rótt ki a törvénysértőkre, ami a tavaly megállapított 7,16 milliárdos összbírság mintegy 45 százalékát teszi ki. Hecker Flórián Mozgalmas utolsó negyedévet zárt tavaly a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A múlt évben összesen 125 versenyhatósági ügy indult, ebből 50 az október decemberi időszakban. Nincs ez másként a lezárt eljárások vonatkozásában sem: a 12 hónap alatt 123 esetben született határozat, illetve eljárást megszüntető végzés, az utolsó háromban 54, ami az összes döntés közel felét adja. Csak összehasonlításképp, a harmadik negyedévben mindösszesen 18 új ügyben lépett fel a versenyhatóság és 26-ban hozott verdiktet. A GVH a kiszabott büntetéseket sem aprózta el, az ősz közepétől 3,25 milliárd forintot rótt ki a törvénysértőkre, ami a tavaly megállapított 7,16 milliárdos összbírság mintegy 45 százalékát teszi ki (a júliustól szeptemberig megállapított pénzbeli szankciók még 720 millió forintnál tetőztek). A versenyfelügyelet által diktált tempó már csak azért is felfokozottnak tűnik, mert a hivatal a karácsonyi ünnepekkor igazgatási szünetre vonult, így december harmadik hetétől a tényleges munkavégzés is leállt. A Napi Gazdaság megkeresésére a GVH működésére rálátó szakértők úgy nyilatkoztak, hogy az év végén tapasztalható dömping megszokott a felügyelet részéről, az leginkább a hivatal éves statisztikai mérlegének feljavítását célozza. Hangsúlyozták: az utolsó negyedévre maradó döntések megalapozottságát az erőltetett menet ellenére sem lehet kétségbe vonni, viszont az eljárás alá vontaknak nem kedvez az időzítés. A jogorvoslati kérelmek előterjesztésére ugyanis legfeljebb 30 nap áll rendelkezésre, ez a határidő az ünnepi hivatali és céges leállások miatt nehezen tartható. (Napi Gazdaság, január 12., hétfő, 1+2. oldal) Többen hívták fel a rezsicsökkentés zöld számát a múlt évben A rezsipontokat átlagosan naponta csak egy ember látogatta, viszont többen hívták fel tavaly a rezsicsökkentéssel kapcsolatos zöld számot, mint 2013-ban. Dékány Lóránt Közel ugyanannyian keresték fel tavaly a rezsipontokat, mint ahányan felhívták a rezsicsökkentés miatt létrehozott zöld számot. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (NFH) lapunkkal azt közölték, a rezsipontok tavaly márciusi felállítása óta az irodákba összesen 6716-an látogattak el. A húsz rezsipontban így átlagosan 336 embert fogadtak, ami az eltelt tíz hónap alatt kevesebb mint havi 34, vagyis napi egy embert jelent. Az NFH tájékoztatása szerint a fővárosi iroda volt a legfrekventáltabb, míg a megyei rezsipontok között a forgalom nagyjából egyenletesen oszlott el. Azt azonban a hatóság nem tartja nyilván, hogy a rezsipontokon hány esetben történt fogyasztóvédelmi bejelentés valamely szolgáltató ellen. Az NFH emlékeztetett, hogy a rezsipontokat a hatósági tanácsadó irodákon belül alakították ki, így ezekben a hatósági tanácsadást végző felügyelőségi munkatársak látják el a rezsicsökkentéshez kötődő feladatokat is. A

2 rezsicsökkentéssel kapcsolatos bejelentésekre létrehozott zöld számot viszont valamivel többen hívták fel, mint 2013-ban. A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) a Napi Gazdaságnak arról számolt be, hogy a telefonszámot 2014-ben 6738-an tárcsázták, míg tavalyelőtt a zöld szám indulásának évében csak 6682 megkeresést fogadott a hivatal ezen a csatornán. A MEKH tájékoztatása alapján a megkeresések nagy része két területet érintett. Az egyik a villamosenergia-szolgáltatással összefüggő hívások köre, ezt témát 1956 hívás érintette, míg a másik fő terület a gázszolgáltatás volt, amellyel kapcsolatban 1774 hívást kezelt a hivatal. Ezeken túlmenően a hívások valamennyi rezsicsökkentési intézkedéssel kapcsolatos területre érkeztek, így érintették a távhőszolgáltatást, a hulladékszállítást, a víz- és csatornadíjakat, a kéményseprés költségét, valamint a PB-gázpalackokkal kapcsolatos díjszabást is. A közlés szerint a zöld számon elsősorban az iránt érdeklődtek az emberek, hogy a rezsicsökkentés milyen mértékű, mely fogyasztói kör jogosult arra, az milyen módon jelenik meg a számláikban, annak érvényesítésére milyen módon számíthatnak, a számlát miképpen kell értelmezniük, illetve amennyiben problémájuk adódik, mely hatósághoz fordulhatnak. (Napi Gazdaság, január 12., hétfő, 3. oldal) Vizsgálja a hatóság, toboroz-e a Tigáz A versenyhivatal vizsgálja, hogy a Tigáz ígéretéhez híven tényleg felhagyott-e a fogyasztók trükkös toborzásával. Azt nézik meg, a cég teljesítette-e 2013-ban vállalt kötelezettségeit. A GVH akkori közleménye szerint panaszosaik otthonában ismeretlenek kéretlenül a gázellátásról érdeklődtek, majd kedvezményt ígérve aláírattak velük papírokat. A versenyhivatal szerint a Tigáz kereskedőváltási kampányai során a felkeresettek számára vélhetően nem vagy nem egyértelműen adott teljes körű tájékoztatást. (Munkatársunktól) (Népszabadság, január 12., hétfő, 6. oldal) Kis újévi zsörtölődés Népszava Előrebocsátom, hogy én alapvetően béketűrő ember vagyok. Talán túlzottan is konfliktuskerülő. Igyekszem mindent megtervezni, és békésen elintézni, hogy amin nem muszáj, ne stresszeljek. De utálok ügyintézés közben gépekkel kommunikálni! (...) Nem akarom megnevezni a céget, de nem túlzok, egy óra negyven percig zenéltek nekem, nyomogattattak gombokat és pötyögtettettek be azonosítókat, időnként a szíves türelmemet kérték, amiért egy csöppet várakoznom kell. Megjegyzem, nem én bakiztam, hanem ők, de nekem kellett ezt bizonyítanom. Meg is tettem. Lázadozik az igazságérzetem! Tényleg megteheti ezt egy szolgáltató cég minden esetben minden ügyfelével? Rá nem vonatkoznak a fogyasztóvédelmi előírások? Az, hogy kivétel nélkül mindig órákig tart elérni egy ügyintézőt az ügyfélszolgálaton, megfelel annak az elvárásnak, amit egy szolgáltató vállalatnak nyújtania kell az ügyfelei részére? Mindezt csak azért, hogy kettővel kevesebb embert foglalkoztasson az ügyfélszolgálaton? Elhiszem, hogy a szolgáltató cég szempontjából ez a módszer rendkívül trendi, meg nyereséges, de én még hallottam anno rebesgetni valamit az ügyfélközpontúságról is. Hiszen ha nincs ügyfél, nincs, kinek szolgáltatni Akkor miért kezelhetnek bennünket így? Találtuk:

3 (Nepszava.hu, január 10., szombat) Ezeket a köröket kell lefutni a devizahitelek forintosításakor Portfolio január 10. szombat 16:00 Elképesztő nyomás alatt működnek majd a bankok 2015 első felében. Tudom, sokan nem sajnálják őket, de az a rossz hírem van, hogy ez a nyomás sajnos kihathat a mi életünkre is, még akkor is, ha nem vagyunk devizahitelesek. Az adatkezelés a digitális korban sem gyerekjáték, hibák mindenütt előfordulhatnak, ez pedig akár leállásokat is eredményezhet. Az alábbiakban Sallai György, a KPMG igazgatójának cikkét közöljük. Több százezer banki ügyfél kap soron kívüli leveleket a bankjától április végéig. Ezek nem egyszerű számlaértesítők lesznek, hanem olyan levelek, amelyekben az elszámolás, a devizahitelek forintosítása, valamint a fair bankokról szóló törvénynek megfelelő új hitelkonstrukciók egyszerre jelennek meg. Szeretjük azt gondolni, hogy egy bank számára mindez nem probléma, a megfelelő szoftver két gombnyomásra kiköpi a törvényben meghatározott elszámolást, de ez a valóságban nem így működik. A banki informatikai rendszereket ugyanis speciális feladatok ellátására, nagyon is konkrét helyzetek kezelésére tervezték. Beteszünk pénzt a bankba? Meg se nyikkan a szervernek és a szervezetnek. Kiveszünk, törlesztünk, utalunk? Rendben, nem gond. Csakhogy most nem erről van szó. Itt kismillió ügyfél adatait kell egy egészen új szempontrendszer szerint feldolgozni úgy, hogy a végeredmény mindhárom rendelkezésnek (elszámolás, forintosítás, fair bank) megfeleljen. Ez nem úgy működik, ahogy néhányan elképzelik, hogy a törvény betűjét betölti a bank informatikusa a számlavezető rendszerbe, nyom egy Entert, és már jönnek is az adatok, mert a sokszor emlegetett átlagos devizahiteles nem létezik, és az elszámoláshoz szükséges tíz évnyi adat sem feltétlenül kapható elő gombnyomásra a rendszerekből. A tényleges munkafolyamat azzal kezdődött - a legtöbb helyen már nyár elején -, hogy megalakult az elszámolási csoport, amely jogászokat, informatikusokat, termékfejlesztőket, hitelezési, kockázatkezelési, treasury, kommunikációs és fogyasztóvédelmi szakembereket egyaránt felvonultat. Ők értelmezik a jogszabályokat, és megpróbálják leírni azokat az algoritmusokat, amelyek egy-egy viszonylag homogén ügyfélkörre vonatkoznak. Ezeket az algoritmusokat az informatikusok leprogramozzák, a jogászok és a kommunikációs szakemberek pedig megszerkesztik az outputot, vagyis azokat a leveleket, amelyekbe a program lefuttatása után az egyes ügyféladatok belekerülnek. Csakhogy a homogén ügyfélcsoportok képzése nem is olyan egyszerű feladat, hiszen a devizahiteles elszámolás, a forintosítás és a fair banki szabályok által érintett ügyfélcsoportok nem feltétlenül azonosak. A három feladatot párhuzamosan kell elvégezniük a bankoknak, vagyis legalább 8 szempont szerint (elévülési szabályok, hitelfelvétel ideje, hitel típusa, fedezettsége, devizaneme, ügylet státusza [élő, lezárt, engedményezett], kedvezménnyel érintett, végtörlesztett, NET-tel [Nemzeti Eszközkezelő] érintett stb.) kell csoportosítani az ügyfeleket. A helyzeten némiképp javít, hogy a devizahiteles elszámoláshoz lefuttatandó algoritmust nem kell minden csoportra legyártani, elviekben megoldható, hogy egy nagy, rendkívül összetett modell az ügyletek többségére alkalmazható legyen. Banki tapasztalatok szerint ebben a fázisban nagyjából az ügyfelek százaléka kezelhető, a maradék kilóg a standardizálható ügyletek csoportjából, függetlenül attól, hogy egy vagy több algoritmussal kezeli a fő csoportokat a bank. Ha feltárjuk, hogy a kilógók milyen okok miatt térnek el a standard ügyfelektől, újabb és újabb szempontokat kell a rendszerbe építeni, aminek eredményeként a lefedettség jó esetben 90 százalékra emelkedik. A folyamat eddig sem volt egy fáklyásmenet, de ami ekkor következik, az maga a rémálom. A fennmaradó 10 százalék ugyanis jellemzően egyedi eset. Ide általában azok az ügyfelek kerülnek, akik valamilyen okból kedvezményt, haladékot, futamidő-hosszabbítást, vagy bármi mást kaptak a banktól egyedi elbírálás alapján. Több százezer ügyfél esetén ez több tízezer olyan esetet jelent, amivel lényegében egyesével foglalkozni kell, mert ezek nem standardizálhatóak, nem táplálhatóak

4 be az átszámítást végző modellbe. Ez azt jelenti, hogy esetükben valakinek le kell ülnie, és ki kell számolnia mindent, ami a fogyasztói túlfizetések kimutatásához szükséges. Ha ez megvan, akkor jönnek a feladatsor következő lépései: maga az elszámolás, majd a forintosítás az új, fair banki szabályok betartásával; mindegyik feladat jelentős informatikai fejlesztést igényel, rendkívül szoros határidőkkel. Mindez sok ezer munkaórát jelent egy bankban, amit határidőre és a felügyelő szervek által szabott kontrollok betartásával kell elvégezni. És akkor jönnek majd a panaszok, vélhetően nem is kis számban. Az elszámoltatásról szóló közbeszédben elhangzott az ominózus mondat, hogy az ügyfelek akár 25 százalékkal is jobban járhatnak. Ez annak rendje és módja szerint köznevesült, ma már mindenki ennyit vár, pedig az átlag szakmai körök szerint sokkal inkább valahol 10 és 15 százalék körül lesz. A felfokozott várakozások értelemszerűen panaszáradathoz vezetnek, ami szintén le fogja kötni a bank apparátusát. Mindeközben terméket kell fejleszteni, hogy az új hitelek megfeleljenek a fair bankokról szóló törvénynek. Azoknak a bankoknak, amelyek hosszú távon képzelik el a jelenlétüket Magyarországon jó, sőt egészen kiváló jelzáloghitel-termékeket kell kialakítaniuk, mert a forintosítás után az ügyfelek oda viszik a hitelüket, ahová akarják. Ez jelentős ügyfélállománymozgásokat eredményezhet, amivel sok évi banki munkát lehet néhány hónap alatt elveszteni, vagy éppen megnyerni. Nyilvánvaló, hogy aki ebben a környezetben a jövőbe néz, az kívánatos hiteltermékeket próbál előállítani. A jó hír az, hogy e tekintetben nagy innovációt nem kell végrehajtani, mert az egyszerűség és az átláthatóság szem előtt tartása miatt a fair bankokról szóló törvény meglehetősen szűk mozgásteret hagy a banki termékfejlesztésnek. Rossz hír viszont a bankok számára, hogy az átláthatóság csak jókora informatikai fejlesztéssel valósítható meg, és ezek hatósági ellenőrzése is sok banki erőforrást köt le. Mindez jelentősen meghaladja a normál banki üzletmenet kereteit. Ami nem azért probléma, mert sajnáljuk a bankárokat, hanem azért, mert a banki informatikából átmenetileg elszívott munkaerő már statisztikai értelemben is kockázatot jelent. Minél több figyelmet kötnek le ezek a folyamatok, annál kevesebb jut a normális működésre, és annál nagyobb a hiba lehetősége is. Ezért aztán nem túlzás azt gondolni, hogy 2015 első felében a szokásosnál több üzemzavarral találkoznak majd az ügyfelek a bankokban, gyakrabban kaphatnak olyan értesítést, hogy az internetbankszolgáltatás lassú, vagy nem elérhető. A címlapról ajánljuk or html (penzcentrum.hu, január 10., szombat) A Duna TV lesz a nemzeti főadó :45 Magyarország Média A Duna TV lesz a nemzeti főadó, az M1 pedig március 15-től a napi aktuális csatorna - közölte a Duna Televízió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója. Az M2 csatorna esti sávjában márciustól létrejön a Petőfi TV és júliusban indul az M4 Sport csatorna - írták a hirado.hu-n közzétett közleményben. Az eddig vegyes műsortartalmat sugárzó M1 teljes kínálatában megújul. A továbbiakban folyamatos hírszolgáltatást biztosít, továbbá hírháttérés magazin műsorokat sugároz. Az alkotóknak tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete jelenti a mintát - írták. A megújuló híradók mellett többek között napi tőzsdei, gazdasági, agrár, innovációs, kulturális híradók készülnek; dramaturgiájuk a BBC által már sikeresen alkalmazott formátumokra

5 épül - közölték. Újdonságként említették, hogy az M1 éjszakai adásának zárásaként egy új, angol nyelvű híradó jelentkezik majd. Megújul, valamint - Kárpát-medencei és európai tartalommal - jelentősen bővül az időjárásjelentés, valamint részletes és állandóan frissülő országos közlekedési jelentéseket tesznek közzé. Új - napi és heti - magazinműsorok is adásba kerülnek majd; a bel- és gazdaságpolitika mellett lesz világpolitikai, európai uniós, Kárpát-medencei, oktatási-, egészségügyi-, agrár-, kis- és középvállalkozói-, turisztikai, fogyasztóvédelmi, környezet- és klímavédelmi, technológiai és innovációs, egyházi, valamint a fogyatékkal élőknek szóló magazin is. A divat és az autós-motoros világ is önálló magazint kap - közölték. Az M1 műsorszerkezete naponta öt, stúdióból közvetített élő műsorblokk (Ma reggel, Ma délelőtt, Ma délután, Ma este, Ma éjjel) sugárzására épül, amelyet egy-egy műsorvezető vezet, és amelyet a stúdióból vagy más helyszínről politikai, gazdasági, kulturális szakmai beszélgetések mellett híradók, magazinok és egyéb élő kapcsolások egészítenek ki az ország különböző pontjairól és a világ más résziről - áll a közleményben. Arról is tájékoztattak, hogy az M1 új műsorszerkezethez új stúdió- és műsorarculattal is készül március közepére. Ennek megalkotására az MTVA 2014 októberében felkérte Simon Jago-t, a BBC World News, illetve az al-dzsazíra pánarab hírtelevízió és más televíziók arculatát is készítő brit szakembert. Az M1 napi aktuális blokkjainak műsorvezetőiről február 15-ig születik döntés, az azonban bizonyos, hogy az MTVA vezetése elsősorban az elmúlt években tapasztalatot szerzett, és a nézők által leginkább kedvelt televíziós személyiségek közül választ majd. A három vezérigazgató közleménye megemlítette: azzal, hogy a digitális átállás révén mindenki számára fogható Magyarországon - az M1-hez hasonlóan - a Duna TV adása, megteremtődött annak lehetősége, hogy a Duna TV - amelyet korábban Európa legjobb kulturális televíziójává is választottak - a továbbiakban nemzeti főadóként tegyen eleget a törvény által előírt közszolgálati követelményeknek, társadalmi, nézői elvárásoknak. Ennek megfelelően a Duna TV a hazai nézők mellett az egész Kárpát-medencei magyarságnak lesz képes teljes, közszolgálati, kulturális és szórakoztató tartalmat sugározni. Így még szélesebb közönség számára lesznek elérhetők a vallási- és egyházi tartalmak, a kisebbségi, esélyegyenlőségi műsorok is - írták. A tájékoztatás szerint a közszolgálati tartalom mellett a Duna TV adásai közt megtalálhatók lesznek a közönség által kedvelt szórakoztató műsorok is. Itt lesznek láthatók mások mellett a Magyarország szeretlek!, a Fábry, a Szálka, a Ridikül, a Maradj talpon!, a Hacktion, a Fapad című sorozatok és a Gasztroangyal, a Családbarát, az On the spot, illetve Bábel is. A közlemény szerint az M4 Sport csatorna indulásáig a kiemelkedő hazai és nemzetközi sportesemények is ezen a csatornán lesznek láthatók. Így a labdarúgás, a kézilabda, az autós sport és más események szerelmeseinek sem kell lemondaniuk kedvenc műsoraikról. Megemlítik: a megújuló csatornák felügyeletét továbbra is a médiatörvény rendelkezései szerinti közszolgálati műsorszolgáltatók, azaz az MTV Zrt. és Duna TV Zrt., látják el, a jogszabály által elrendelt átalakulásuk lezárultáig. Ezt követően a csatornák felügyeletét az egységes Duna Médiaszolgáltató Zrt. veszi át. A tartalmakat továbbra is az MTVA gyártja, amely a tartalmak előállításához elegendő forrásnak tartja költségvetését, kiegészítő források bevonását nem látja indokoltnak - jegyezték meg. Jelezték azt is, hogy az MTVA az idén az M1 tartalmaihoz igazodóan meg kívánja újítani okostelefonos alkalmazásait és webes felületeit is. Ezekről az innovációkról folyamatos tájékoztatást ad. Megemlítették, hogy a csatornák profiljainak változását követően az M1, az M2, a Duna csatornák továbbra is az úgynevezett alapcsomag részét képezik majd, és a médiatanács döntése értelmében az új M4 Sport csatorna is az alapcsomagba kerül, így a nézők díjmentesen juthatnak hozzá e közszolgálati csatornákhoz. Kapcsolódó hírek (profitline.hu, január 11., vasárnap)

6 Harmincmillió forintos bírság a versenyhatóságtól Fokasz Oresztész A Preventa ivóvizek nem számítanak különleges táplálkozási célú élelmiszernek, sőt még természetes ásványvíznek sem, a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. mégis betegségmegelőző és gyógyító hatást tulajdonított nekik 2012-ben és 2013-ban megjelent hirdetéseiben, amiért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 30 millió forintos bírságot szabott ki. A HYD-hoz kapcsolható kommunikációkban több esetben a Preventa-termékek megnevezése nélkül említették a deutériumcsökkentés gyógyhatásait. Azonban az, hogy a Preventavizek és a deutériumcsökkentés között objektív kapcsolat van, az érintett fogyasztók számára világossá vált, és ez megalapozza a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot olvasható a hivatal közleményében. A GVH a többi közt súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a jogsértő kommunikáció részben beteg fogyasztókat célzott, akik az átlagosnál fogékonyabbak az őket érintő reklámokra. Enyhítő körülmény volt, hogy a HYD már régóta próbálja gyógyszerként engedélyeztetni készítményét. A cég azonban visszaesőnek számít, ezért sújtották viszonylag nagy büntetéssel. (Napi Gazdaság, január 13., kedd, 16. oldal) Csak a totális tiltás védené a fogyasztókat Nem riasztotta vissza a termékbemutatós csalókat a jogszabály, még mindig sok a pitiáner módszereken alapuló átverés Csak a termékbemutatók megszüntetésével lehet megvédeni az embereket a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke szerint. A lapunk által többször is bemutatott átverések mögött jól működő marketing, profi szakemberek állnak, akiket a tavaly hozott szigorító törvények sem rettentettek el. Több mint egy évvel ezelőtt vezették be azt a törvénymódosítást, amely szerint a tervezett rendezvény előtt tizenöt nappal a termékbemutatókat be kell jelenteni a település jegyzőjénél. Egy évvel később jól látszik, hogy a szigorítás nem hozta meg a várt eredményeket. Az árubemutatókra továbbra is valótlan ígéretekkel, méregdrága, ám sokszor használhatatlannak bizonyuló árucikkekkel csábítják főként a szépkorúakat. A fogyasztóknak pedig hiába van tizennégy napjuk arra, hogy meggondolják magukat a vásárlást illetően, a cégek ezzel általában nem foglalkoznak - közölte lapunkkal a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke. Baranovszky György szerint a vásárlók sokszor utol sem tudják érni a céget, mert az köddé válik. Nem ritka, hogy a bejegyzett székhelyen egy épülőfélben lévő családi ház fogadja a fogyasztót, vagy a cég addigra már kétszer is átalakult és más vállalkozásként működik. A trükkök gyűjteménye kifogyhatatlan. Erre magunk is több példát láttunk, utoljára egy fóti termékbemutatón vettek részt lapunk munkatársai. Egy olvasónk meghívására utaztunk a Budapest melletti városba. Itt ajándékutalvánnyal, személyes hazugságokkal, aranyos plüssmacikkal és szürreális főzőműsorral verték át a hiszékeny embereket. Többen is vásároltak a trükkös csalóktól, elkelt egyebek között egy takarítógép, egy sokszorosáért eladott turmixgép is. A 250 ezer forintos birkatakarót kínáló Best Original Kft.-ről később kiderítettük, hogy végrehajtás alatt áll, és törvényt sértett a rendezvénnyel. Még csak arra sem vették a fáradságot, hogy bejelentsék a rendezvényt a helyi jegyzőnél. Arról, hogy a károsultaknak végül sikerült-e elégtételt venniük, nem kaptunk információt. Több esetről is beszámoltunk, amikor a gyanútlan fogyasztókat masszázsfotellal, konyhai eszközökkel verték át ilyen módszerrel. Éppen ezért Baranovszky Györgynek határozott a véleménye az ilyen rendezvényekről.

7 - Egyértelművé vált, hogy csak a termékbemutatók betiltása hozhatja meg a várt eredményt január elsejétől hatályos az a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló törvény, amely szerint az üzleten kívüli kereskedelem esetében legkésőbb tizenöt nappal megelőzően be kell jelenteni a termékbemutatókat az illetékes jegyzőnek. Ez azért nem jó, mert a fogyasztóvédelmi hatóság ekkor még nem is értesül az esetről. A jegyző csak később, szinte postásként értesíti az utazás vagy a rendezvény helye szerinti illetékes hatóságot - tájékoztatott az igazgató. Megtudtuk, hogy a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez beérkező megkeresések alapján jól látszik, hogy a módosítás nem érte el a kívánt hatást, a bejelentési kötelezettség nem változtatott a cégek gyakorlatán. Továbbra is valótlan, szórólapon megtalálható ígéretekkel, sokszor nem is létező ingyenes egészségiállapot- felméréssel, ajándékokkal csábítják a fogyasztókat a rendezvényekre, ahol pedig megtévesztő információkkal, agresszív marketingtechnikákkal veszik rá őket a szerződéskötésre. Az tehát, hogy a hatóság tudomást szerez a rendezvényről, továbbra sem riasztja el a cégeket a fenti fogyasztóellenes gyakorlatok alkalmazásától. Ismert az is, hogy tavaly június 13. óta a fogyasztók már nem nyolc, hanem 14 munkanapon belül gondolhatják meg magukat, ha termékbemutatón vásárolnak. Az elnök szerint az érintett vállalkozások ezzel sem törődnek, hiába jelentik be a rászedett vásárlók, hogy gyakorolni kívánják indokolás nélküli elállási jogukat. A vásárlók ekkor már bottal üthetik a rendezvényen általában már előre elkért több tízezer forintjukat. Az elnök szerint ilyenkor a nyakukon marad a sokszor használhatatlan termék, amelyhez a boltban vagy interneten akár ötödannyiért is hozzájuthattak volna. Példaként Baranovszky György a 280 ezert forintért polarizált fényterápiás lámpaszettet vásárló fogyasztó esetét hozta fel, aki csak később tájékozódott az interneten annak valódi áráról. - A fogyasztóvédelmi szabályok megsértése mellett a termékbemutatós cégekkel más hatóságoknak is rendszeresen meggyűlik a bajuk. Előfordul a jogellenes adatkezelés miatti bírságok alkalmazása vagy épp a csalás kísérletének gyanúja miatti rendőrségi nyomozás. A legutóbbi esetünknél a vállalkozás azt állította valótlanul a megvételre kínált ágyneműről, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár visszatéríti az árát. Emellett pedig a Gazdasági Versenyhivatal is sorra hozza a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot megállapító és több millió forintos bírságokról szóló határozatait. ÜDÜLÉSI JOGOK MIATT BÜNTETTEK. A Gazdasági Versenyhivatal szerint az Euro Benefit Kft. az üdülési jogok népszerűsítésével megtévesztette a fogyasztókat. A jogsértés elkövetéséért 18 millió forint bírságot szabtak ki - közölte a hivatal. A kft januárjától 2014 júniusáig az üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatait személyes, szóbeli egyeztetéseken és egyéb hirdetéseken, szórólapokon, weboldalakon népszerűsítette. A versenyhivatal megállapította, hogy a cég a szóbeli tájékoztatásokon a fogyasztók azonnali döntéshozatalra késztetése céljából valótlanul azt a látszatot keltette, hogy az üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatok csak nagyon korlátozott ideig érhetők el. Ezen kívül valótlan előnyöket jelenített meg az üdülési jogokkal kapcsolatban, hamis tájékoztatást adott az árról és a kedvezményekről. A versenyhivatal a bírság kiszabásakor a cég évi nettó árbevételéből indult ki, és súlyosbító körülményként értékelte egyebek között, hogy a jogsértés a fogyasztók széles körét érte el. HORVÁTH ATTILA (Magyar Nemzet, január 13., kedd, 15. oldal) A Fogyasztóvédő Alapítvány óta honlapján, s egyéb írott és elektronikus sajtóban történő megnyilatkozásaiban a termékbemutatók kapcsán folyamatosan arra hívja fel a figyelmet, saját érdekében lehetőleg mindenki kerülje el a hasonló vásárlással egybekötött termékbemutatókat. Megoldást nem a betiltás hozhat, azt kijátszanák. A megfelelő társadalmi tájékoztatás viszont javíthatna a helyzeten.

8 ( Napi átlag egy érdeklődő látogat el a rezsipontra BUDAPEST Nincs túl nagy tülekedés a rezsipontokon. Az irodákat tavaly márciusban hozták létre, hogy a fogyasztók a rezsicsökkentésekkel kapcsolatos ügyekben eligazodhassanak. A Napi Gazdaság azt írta: az elmúlt tíz hónapban alig 6700-an látogatták meg a szakértőket, így az ország húsz, kormányhivatalokban működő rezsipontján napi átlag egy érdeklődő fordult meg. A 2013 óta működő ingyenes telefonszámot bő 13 ezren hívták. Ennek ellenére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal (NFH) szerint maradnak a rezsipontok, mert az ügyfelek sürgős panaszokkal is az irodákhoz fordulnak. Illetve a szolgáltatás költségekkel nem jár. - A rezsipontok felállítása plusz anyagi ráfordítást nem igényelt - írt az NFH a Blikk azon kérdésére, mennyibe kerül a tájékoztatási lehetőség. - Kialakításukra a hatósági tanácsadó irodákon belül került sor, s a munkatársak eddig is ellátták a fogyasztók tájékoztatását más kérdésekben. Blikk-információ (Blikk, január 13., kedd, 2. oldal) Több mint kulturális egyesület Munkaerő-piaci szolgáltatások mellett fogyasztóvédelmi irodát is működtet a huszonöt éves múlttal rendelkező Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület, mely nevéhez híven színjátszótalálkozókat és versmondó versenyeket is szervez es indulása óta több tevékenységi körrel egészült ki a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület munkája. A szervezet augusztus 31-én megtartotta alakuló közgyűlését, míg első rendezvényük október 24-én egy emlékműsor, melyben az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai, áldozatai előtt tisztelegtek. Az egyesület elmúlt 25 évéről Nagy Sándor elnökkel beszélgettünk. Az egyesület huszonnegyedszer szervezte meg színjátszó-találkozóját. A felvételen a győri Modern Amatőr Színjátszók Egyetemi Köre előadásából látható részlet. - Az egyesület eleinte zenei és színházi szekciót működtetett. Előbbit, mely később Halmos László Énekegyüttesként önállósodott, alapító elnökünk, Kiss Veronika vezeti, utóbbit én óta szervezzük meg a mára nemzetközivé vált Moson Megyei Színjátszó Találkozót, mely mostanra országos minősítő versennyé alakult. 24 év alatt számos amatőr színtársulatot láttunk vendégül Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből és Délvidékről - vezet vissza a múltba az egyesület elnöke, aki mint mondja, 1998-ban szélesítették tevékenységi körüket. A kulturális-közművelődési programok, rendezvények (mint a kistérségi vers- és prózamondó, megyei nyugdíjas versmondó verseny) mellett a civil társadalom fejlesztésével is foglalkoznak. A Civil Napot, melyen mostanra nemcsak a civil szervezeteket, hanem a mecénásokat is díjazzák, tavaly tizenötödször rendezték meg. Pályázatfigyelés és -írás mellett munkaerő-piaci szolgáltatásokkal is bővültek. Két munkatárs segít az álláskeresőknek a munka világába való visszavezetésben, akár önéletrajzírással, akár az állásinterjúra való felkészülésben óta működtetik az e-magyarország pontot és néhány éve informatikai tanfolyamokat is hirdetnek. További fontos tevékenység a fogyasztóvédelmi iroda, ahogy a fogyasztók panaszait rögzítik. m_source=rssfeed

9 (Kisalfold.hu, január 12., hétfő) Nem gyógyítja a rákot a víz A Gazdasági Versenyhivatal ezért harmincmillió forint bírságot szabott ki a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft.-re, mivel a cég megalapozatlan gyógyhatásúként állította be a Preventa ivóvizeit. A tájékoztatás szerint a versenyhivatal megállapította: a HYD kommunikációjában jogsértő módon tulajdonított a Preventa termékeknek betegségmegelőző, gyógyító hatást. A GVH egyben megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását. A GVH tájékoztatása szerint a cég kommunikációs tevékenysége során több esetben a Preventa termékek megnevezése nélkül ismertette a deutérimcsökkentés gyógyhatásait, illetve a csökkentett deutériumot tartalmazó termékeknek betegség megelőzésére, gyógyítására vagy kezelésére vonatkozó tulajdonságait. A GVH tájékoztatása szerint a HYD tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot alapozott meg azzal, hogy az érintett fogyasztók számára világossá vált: objektív kapcsolat van a Preventa vizek és a deutériumcsökkentés között. A közlemény szerint a Preventa ivóvizek nem minősülnek sem természetes ásványvíznek, sem különleges táplálkozási célú élelmiszernek. A HYD többször kezdeményezte, hogy az Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) törzskönyvezze és engedélyezze a csökkentett deutérium tartalmú vízkészítmények forgalomba hozatalát, amit a GYEMSZI-OGYI elutasított - írja a Versenyhivatal. A versenyhivatal a bírság kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte egyebek mellett, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érte el, valamint azt, hogy részben egészségügyi problémával érintett fogyasztókat célzott meg, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációk iránt. Ezen kívül a GVH figyelembe vette azt is, hogy korábban két alkalommal már jogsértést állapított meg a Preventa termékek kommunikációjával kapcsolatban. Enyhítő körülményként értékelte a GVH, hogy a HYD jelentős és hosszú ideje tartó, ismétlődő erőfeszítéseket tesz egy csökkentett deutérium tartalmú, emberi alkalmazásra szánt termék gyógyszerként való hatósági engedélyezésére, valamint azt, hogy kommunikációs gyakorlatát megváltoztatva igyekezett a vele szemben indult eljárásokat lezáró határozatokban foglaltak szerint jogszerűen eljárni. A GVH közleményében felhívta a figyelmet: élelmiszerek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezéseken túl az ágazati jogszabályokat is, azaz gyógyhatás nem tulajdonítható élelmiszernek, így táplálék kiegészítő termékeknek sem. A versenyhivatal hangsúlyozta: olyan állítások, amelyek a termék vagy szolgáltatás egészségre vonatkozó hatásával kapcsolatosak, csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően, az ágazati szabályoknak való megfelelés esetén megengedettek. (kapos.hu, január 12., hétfő) Közbeszerzési ügyben büntetett a GVH Két közbeszerzés keretében egyeztetett a nyertes pályázatról az OTY S Úttechnika Kft., az Út- Garantor Kft. és a Kristály-Vár Építési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) -, ezért a három cég együttesen 43,6 millió forintos büntetést kapott. A hivatal tájékoztatása szerint a 2012-ben, Nagylóc, illetve Szécsényfelfalu önkormányzata által kiírt

10 útépítési, illetve településrekonstrukciós pályázatokról van szó. A bírság alapja a nyertes ajánlat összegének háromszorosa. MTI (Világgazdaság, január 14., szerda, 8. oldal) Ajándék A legtöbb üzlet visszaveszi vagy cseréli, ha megvan a blokk Ha nem tetszik a karácsonyi ajándék, nem jó a mérete, esetleg kettő is került belőle a fa alá - vagyis tulajdonosának nem a minőségére van panasza -, az üzletek nem kötelesek cserélni. Zömük ennek ellenére mégis megteszi, ha a termék sértetlen, és a nyugta is megvan. Az is a kereskedők döntése, hogy meddig hagynak időt erre a vásárlóknak. Más a helyzet, ha az ajándék nem, vagy nem megfelelően működik. Ilyenkor ugyanis a nyugta ellenében ki kell cserélni vagy meg kell javíttatni. Ha cserére kerül a sor, ám az üzletben nincs másik ugyanolyan termék, a vásárlási árat kell visszafizetni. Egyes tartós fogyasztási cikkekre kötelező, egyéves jótállás is vonatkozik. Ezek listáját kormányrendelet határozza meg. A többi termékre a megvételtől számított két évig szavatossági igénnyel élhet a vásárló. A szavatossági jogok leértékelt termékeknél is érvényesíthetők, ha azokat nem a minőségük miatt kínálják olcsóbban. Ha a terméket valamilyen hibája miatt árazza le a kereskedő, és arról a vásárlót is tájékoztatja, a miatt a probléma miatt nem lehet visszavinni az árut. Ha más gond is akad vele, a vevő élhet a szavatossági jogával. Alapfogalmak Kellékszavatosság: Az eladó azért a hibáért is felel, amely a termék eladásakor esetleg még nem volt tapasztalható, de a hiba oka már megvolt. Az mindegy, hogy az eladó tudott-e róla, vagy sem. Jótállás: A gyártó vagy eladó jótáll, garanciát vállal azért, hogy a termék - rendeltetésszerűen használva - egy előre meghatározott időtartam alatt nem hibásodik meg. Ha mégis, akkor javítják vagy cserélik, vállalva ennek teljes költségét. (Metropol, január 15., csütörtök, 7. oldal) Panaszok az Éremkibocsátóra GVH Bírósághoz fordult, ezért nem fizette be a bírságot a cég A mai napig nem fizette meg a Magyar Éremkibocsátó Intézet azt a százmillió forintos bírságot, amelyet még tavaly márciusban szabott ki rá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Mint a hivataltól megtudtuk, ennek az az oka, hogy a cég a végrehajtás felfüggesztését kérte, ami mindaddig elrendelhető, amíg a bíróság jogerős döntést nem hoz a határozatot megtámadó beadványról. A GVH-hoz azóta is több panasz, piaci jelzés, illetve bejelentés érkezett az Éremkibocsátóval szemben, amelyeket jelenleg is vizsgálnak - közölték a sajtóirodán. A Magyar Éremkibocsátó az elmúlt években különféle, korlátozott számban meghirdetett történelmi érmek és emlékérmék értékesítésével vált ismertté. Reklámkampányai nyomán először az MNB adott ki közleményt 2013 őszén, hangsúlyozva, hogy az MNB és a Magyar Pénzverő semmilyen formában nem áll kapcsolatban a Magyar Éremkibocsátó Intézettel, és hogy Magyarországon egyedül az MNB jogosult a törvényes fizetőeszköznek minősülő bankjegy és érme kibocsátásra, ideértve az emlékérmét is. A Magyar Éremkibocsátó Intézet Kft. éremértékesítési marketingakciói alkalmasak

11 a vásárlók megtévesztésére, mivel egyrészt nem hangsúlyozzák, hogy nem hivatalos állami cégről van szó, másrészt, hogy nem emlékérmét, hanem érmet kínálnak eladásra - mutattak rá. Gyakorlatilag ugyanezen indokok, a vásárlók megtévesztése miatt hozott elmarasztaló határozatot és bírságolta meg végül a kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal fél évvel később. A cég, amely a határozat kihirdetését követően még értetlenségének adott hangot, azóta egyes dolgokon mégiscsak változatott. Mint érdeklődésünkre elmondták: reklámanyagaikban már feltüntetik nevük mellett az utalást a cégformára (kft.), kerülik a nemzeti színek használatát, és a reklámfilmeken is változtattak, hogy kerüljék a hivatalosság látszatát. Ezek azonban döntően külsőségek. Mivel a köztudatban a törvényes fizetőeszköznek minősülő érme és az annak nem minősülő érem elnevezés általában összemosódik, a laikus célközönség nem tudja megítélni, hogy például a Déli harangszó emlékérem, mindössze 6990 forintért jó befektetésnek minősül-e. Miként azt sem, hogy valóban szigorúan korlátozott kibocsátásról van-e szó, így érdemes-e a megjelölt határidőig feladni a megrendelést, mielőtt a sterling ezüstből készült, színarany bevonatú érem elfogyna. A GVH korábban ezt a vásárlásösztönző technikát is megtévesztőnek minősítette Egész Európát behálózza az anyacég A Magyar Éremkibocsátó Intézet Kft. az amszterdami központú Samlerhuset csoport hazai tagjaként a világ körülbelül 15 neves pénzverdéjével működik együtt hivatalos forgalmazóként. A Samlerhuset csoport leányvállalatai számos országban működnek az érme- és éremforgalmazás területén, köztük Belgiumban, Csehországban, Dániában, Észtországban, Finnországban, Lengyelországban, Norvégiában, Svédországban, Szlovákiában, Nagy-Britanniában és Írországban. (Világgazdaság, január 15., csütörtök, 7. oldal) Új vezető a fogyasztóvédelemnél Január 1-jétől új vezetője van a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének. Dr. Lakó Anita korábbi felügyelőségvezető- helyettes látja el a feladatot, mint megbízott felügyelőség- vezető. Korábban Dr. Horváth Zsuzsannáé volt a vezetői tisztség, aki január elsejétől már nem dolgozik a felügyelőségen. (Petőfi Népe, január 14., szerda, 3. oldal) Lehet 50 százalékkal olcsóbb? 30, 40, 50, vagy nem ritkán 70 százalékos akciókkal csábítják a boltok a vásárlókat "Téli vásár! Téli vásár!" hirdeti szinte minden üzlet kirakata. A vásárlók természetesen örülnek a 30, 50, sőt akár 70 százalékos leárazásnak, de szerkesztőségünkbe már az ünnepek utáni első napokon több panasz is befutott. Egyik olvasónk akciós ruhákat vásárolt az egyik plázában, a pénztárnál viszont a pénztáros enyhén szólva "nem volt képben", hogy melyek a leértékelt áruk és melyek nem. Egy másik olvasónk arra panaszkodott, hogy az egyik hipermarket ugyan folyamatosan hirdette akciós televízióját, de az áruházban azt mondták, hogy nem lehet kapni. Amikor olvasónk megemlítette a fogyasztóvédelmet, az eladó mégis talált a raktárban egy "százalékos" televíziót. Tudatosan Ezek természetesen a rossz példák, mi azonban olyan helyeken jártunk, ahol az eladók és vásárlók is elégedettek az ünnepek utáni akciókkal. A Tulipán Divatház január 7-én kezdte a téli leárazást, tudtuk meg Hegedűs Józsefné üzletvezető-helyettestől. Akkor meg is ugrott a forgalom,

12 hiszen szinte minden termékük olcsóbb most, mint decemberben: női fehérneműk, pizsamák és hálóingek, de jó áron vannak a pulcsik és téli kabátok is. Az üzletvezető-helyettes azt tapasztalja, sokan kaptak pénzt karácsonyra, és azt most költik el, amikor minden olcsóbb. Egy-két vásárlót is megszólítunk. Pásztor Zsoltné azt mondja, ő nem a legjobb alany, mert ritkán vásárol, és akkor sem azért, mert akció van, hanem azért, mert szüksége van valamire. Annak azért örül, hogy most épp az akciókba csöppent. Nagyné Nánási Katalin viszont tudatos vásárló. A neten nézegeti, hol mi olcsóbb. Most azonban a divatház kirakata vonzotta be, ami a téli vásárt hirdette. Sikerült is beszereznie egy pizsamát és egy hálóinget 30 százalék kedvezménnyel. Jól jártam vele mondja búcsúzóul. Törzsvásárlók A Devergo ruházati üzletben hatalmas a leárazás. Most van, ami 70 százalékkal olcsóbb. Liptai Zsuzsanna üzletvezető elárulja, már novemberben megkezdték az akciózást, mert nekik alkalmazkodniuk kell a többi üzlethez. Az emberek ugyanis ott vásárolnak, ahol kedvezőbb áron kapják meg az árut. Hozzáteszi: igazi leárazásról van szó. De nem is tudnának ezzel "trükközni", hiszen törzsvásárlóik vannak, akik tisztában vannak az eredeti árral. (boon.hu, január 14., szerda) Dolgoznak a hamisítók Másfél millió darab illegális ruhaneműt foglalt le tavaly a NAV Akár egy kisebb települést is felruházhatna a NAV azokból a cipőkből és ruhaneműkből, amelyeket tavaly foglalt le a szervezet a hamisítóktól és az illegális árusoktól. A több száz millió forint értékű portéka miatt 260 ügy vette kezdetét Tizenötezer pár cipő és másfél millió darab ruhanemű - a felsorolás nem egy divatüzlet rendelési listája, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavalyi fogásainak összesítése. A hatóság egységei a legkülönfélébb hamis, utánzott ruhaneműkre bukkantak: a sportcikkek mellett kabátok, kesztyűk, lábbelik kerülhettek elő, egyik alkalommal pedig hatalmas illegális zokniszállítmányra csaptak le a pénzügyőrök. - A jogsértő cselekmények nem maradhatnak következmények nélkül - így nyilatkozott lapunknak a NAV bűnügyi szóvivője. Sárközi Alexandrától megtudtuk, hogy tavaly több mint 260 ügy vette kezdetét ruha- és cipőhamisítás miatt, az esetek legtöbbször az iparjogvédelmi vagy a szerzői jogok megsértése címén indultak meg. Az alezredes a főbb részletekről szólva megemlítve, hogy a múlt évben több alkalommal a korábbiaknál kisebb szállítmányok akadtak fenn a hatósági hálón. A csempészek, a hamisítók talán azért indítottak útnak kisebb fuvarokat, hogy lebukás esetén ne legyen túl nagy a veszteségük. - A módszerek változása, az illegális körök óvatossága talán annak is betudható, hogy a korábbi időszakban némelykor igen nagy mennyiséget foglaltak le a kétes portékából a magyar hatóságok - jegyezte meg Sárközi Alexandra. Arra is kíváncsiak voltunk, mit kezd a hatóság a némelykor irdatlan mennyiségű hamisítvánnyal, a szervezet ugyanis évről évre valóságos ruhahalmokat foglal le. - A hamis ruhák és cipők sorsa leginkább kétféleképpen alakulhat - közölte a szóvivő. Először is mód van arra, hogy az illegális szállítmány a kétes körök helyett inkább a közösségnek, a társadalomnak hajtson hasznot, a ruha és a lábbeli bizonyos esetekben ugyanis a rászoruló családokhoz kerülhet. A folyamat a következők szerint zajlik. A NAV időről időre összesítést készít az elkobzott hamis ruha- és cipőtételekről, a kimutatást pedig eljuttatja a segélyszervezetek részvételével működő Karitatív Tanácshoz. Ez a grémium döntheti el, hogy átveszi-e a holmit. Lényeges részlet ugyanakkor, hogy az efféle hasznosításhoz szükséges a márkatulajdonos engedélye, vagy - a jóváhagyás hiányában - a ruhaneműket és a lábbeliket meg kell fosztani a jogsértő emblémáktól, a hamis jelzésektől. A

13 szóvivő közlése szerint tavaly - decemberig - kilencmillió forintnyi áru karitatív célú átadásáról született döntés. A lefoglalt hamisítványok nagyobb része végül más utat jár be, s a szemétégetőbe kerül - például azért, mert a hamis címkét nem lehet az anyag megsértése nélkül eltávolítani. Tavaly több mint 120 tonna utánzat jutott a megsemmisítés sorsára, az illegális áru eltüntetése ötmillió forintba került. A hamis holmik egy része a rászorulóké lesz FOTÓ: SZÉKELYHIDI BALÁZS JAKUBÁSZ TAMÁS (Magyar Nemzet, január 16., péntek, 13. oldal) Nyolcvanmillió forintot osztott szét az MNB a bankelszámoltatás bemutatására Tizenhét nonprofit szervezet 80 millió forint támogatást nyert el az MNB által az elszámolási törvénnyel kapcsolatos széles körű fogyasztóvédelmi tájékoztatás ösztönzésére kiírt pályázaton. A nyertes projektek révén országos lefedettséget nyújtó pénzügyi fogyasztóvédelmi tájékoztatási hálózat jön létre - ígéri a jegybank. A Magyar Nemzeti Bank Igazgatóságának döntése nyomán 17 civil szervezet nyert el támogatást a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Programja keretében meghirdetett, "Az Elszámolási Törvénnyel kapcsolatos széleskörű fogyasztói tájékoztatást elősegítő pénzügyi fogyasztóvédelmi program" elnevezésű pályázatán. Az MNB a pályázatra meghirdetett teljes 80 millió forintnyi összeget megítélte a nyertes nonprofit szervezeteknek. A nyertes projektek révén az elszámolási törvényről a fogyasztóknak személyes információkat adó és segítséget nyújtó Ügyfél-tájékoztató Pontok jönnek létre Vásárosnaményban, Szolnokon, Esztergomban, Salgótarjánban, Balassagyarmaton, illetve Budapesten két helyen. A Bírók a Mediációért Egyesület emellett mozgó tájékoztatási pontokat alakít ki vidéken. Az Ügyféltájékoztató Pontok március 1. és december 31. között fogadják az ügyfeleket. A nyolcvanmilliós keretből a legtöbbet, 9,8 millió forintot a Széchenyi Hitelszövetség kapta. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 8,9, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület 7,7 millió forintot kapott. A nyertesek listáján ott van a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet, a Váci Egyházmegyei Karitász, vagy épp a Pécs- Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítvány is. A fogyasztók országszerte helyi sajtóorgánumok segítségével is tájékoztatást kapnak majd az elszámolási tudnivalókról. Az MNB támogatása révén Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 20 településén, Baranyában, Bács- Kiskunban, Békés és Csongrád megyékben helyiségben szerveznek civil szervezetek személyes találkozókat, előadásokat az elszámolási törvényről. A lakóhelyük, koruk vagy egyéb okok miatt nehezebben elérhető társadalmi csoportok számára a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége, az MMSZ és a Széchenyi Hitelszövetség nyújt online tanácsadást, segítségnyújtást és folytat majd aktív internetes kommunikációs kampányt, az elszámolási törvényt bemutató fogyasztóvédelmi honlapjaik segítségével. Szerző: VG Online (vg.hu, január 15., csütörtök) Százmilliókat követelnek a CIG Pannóniától

14 Nagy eséssel indította a csütörtöki kereskedést a CIG Pannónia részvényárfolyama, miután olyan hírek jelentek meg, hogy 400 millió forintot követel a cégtől egyik korábbi ügynöke. 400 millió forintot követel a már megszűnt Reál-Team Network a CIG Pannónia biztosítótársaságtól, mert a CIG szerinte szabálytalanul bontotta fel vele az ügynöki szerződését, írja a HVG. A biztosító azért mondta fel még 2011 februárjában a szerződést a Reál-Teammel, mert azt sejtették, hogy a cég saját maga fizette be a biztosítások éves díját az ügyfelek helyett, mégpedig azért, hogy ne kelljen visszaadnia a CIG-nek az ezért járó első éves 130 százalékos jutalékot. A Reál-Team még 2011 májusában indított polgári peres eljárást a cég ellen, és várhatóan most februárban születik majd döntés. Egyébként a Reál-Team hajlandó lenne megegyezni peren kívül, ez esetben 200 millió forintra vinnék le követelésüket. Forrás: Investor.hu A HVG arról is ír, hogy NAV-eljárás is folyamatban van a CIG ellen, a biztosító viszont erről nem tud. Idén januárban a GVH már 22,6 millió forintra megbüntette a CIG Pannóniát, amiért a cég egyik biztosításközvetítő partnere 2010 és 2011 között néhány hónapig tisztességtelen, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot tanúsított. Még decemberben pedig az sújtotta a céget, hogy a csődbe ment Széchenyi Bankban volt 170 millió forint betétje. A CIG körüli sok bizonytalanság és rossz hír közepette nem meglepő, hogy a részvény árfolyama újabb történelmi mélypontot ütött ma 170 forintnál. Egyelőre ennek közelében ingadozik az árfolyam, és a pereskedés kimenetelével kapcsolatos kockázatok miatt továbbra is nyomás alatt maradhat a részvény. (investor.hu, január 15., csütörtök) Vigyázat, beszorulhat a kisgyerek az IKEA matracba! Fennállt a veszély, hogy a kisgyerekek beszorulhatnak a matrac és az ágykeret közé, ezért az IKEA visszahívta 169 ezer matracát az Egyesült Államokban. Fennállt a veszély, hogy a kisgyerekek beszorulhatnak a matrac és az ágykeret közé, ezért az IKEA visszahívta 169 ezer matracát az Egyesült Államokban - írta Facebook-oldalán a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A visszahívás a május 4. előtt készült Vyssa, Vackert, Vinka, Spelevink, Sloa és Slummer nevű termékeket érinti. Az IKEA felhívta a figyelmet arra, hogy akik már megvették a matracot, de több mint kétujjnyi a rés a matrac széle és a keret között, azok vigyék vissza haladéktalanul; kicserélik, vagy visszafizetik nekik az árát - írja az Independent. Az után került sor a visszahívásra, hogy két gyerek beszorult a résbe. Egyiküknek sem esett baja. Magyarországi visszahívásról az IKEA egyenlőre nem adott ki sajtóközleményt. place=srss (ma.hu, január 15., csütörtök) Matolcsyék 80 millióval segítenek a devizahiteleseknek tájékozódni

15 Tizenhét nonprofit szervezet 80 millió forint támogatást nyert el az MNB által az elszámolási törvénnyel kapcsolatos széles körű fogyasztóvédelmi tájékoztatás ösztönzésére kiírt pályázaton. A nyertes projektek révén országos lefedettséget nyújtó pénzügyi fogyasztóvédelmi tájékoztatási hálózat jön létre - közölte a jegybank. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Igazgatóságának döntése nyomán 17 civil szervezet nyert el támogatást a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Programja keretében meghirdetett, "Az Elszámolási Törvénnyel kapcsolatos széleskörű fogyasztói tájékoztatást elősegítő pénzügyi fogyasztóvédelmi program" elnevezésű pályázatán. Az MNB a pályázatra meghirdetett (Sajtóközlemény: Jegybanki pályázat az elszámolási törvénnyel kapcsolatos civil tájékoztatás támogatására) teljes 80 millió forintnyi összeget megítélte a nyertes nonprofit szervezeteknek. Ügyfél-tájékoztató Pontok lesznek országszerte A nyertes projektek révén az elszámolási törvényről a fogyasztóknak személyes információkat adó és segítséget nyújtó Ügyfél-tájékoztató Pontok jönnek létre Vásárosnaményban, Szolnokon, Esztergomban, Salgótarjánban, Balassagyarmaton, illetve Budapesten két helyen. A Bírók a Mediációért Egyesület emellett mozgó tájékoztatási pontokat alakít ki vidéken. Az Ügyféltájékoztató Pontok március 1. és december 31. között fogadják az ügyfeleket. A fogyasztók országszerte helyi sajtóorgánumok segítségével is tájékoztatást kapnak majd az elszámolási tudnivalókról. A Dunántúlon és a Dunától keletre településen és vonzáskörzetében jelennek meg hasznos információk regionális és helyi rádiók, televíziók, illetve újságok híradásainak köszönhetően. A Széchenyi Hitelszövetség ezen felül 23 helyi és regionális rádióval együttműködve, szinte az egész országot átfogó önálló félórás műsorokat készít majd a téma kapcsán. Az MNB támogatás révén Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 20 településén, Baranyában, Bács- Kiskunban, Békés és Csongrád megyékben helyiségben szerveznek civil szervezetek személyes találkozókat, előadásokat az elszámolási törvényről. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) ezen felül 5 megye 20 településén, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület pedig 7 megye 50 településén tart előadásokat, s válaszol a fogyasztók egyéni kérdéseire is. A lakóhelyük, koruk vagy egyéb okok miatt nehezebben elérhető társadalmi csoportok számára a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége, az MMSZ és a Széchenyi Hitelszövetség nyújt online tanácsadást, segítségnyújtást és folytat majd aktív internetes kommunikációs kampányt, az elszámolási törvényt bemutató fogyasztóvédelmi honlapjaik segítségével. A támogatott projekteknek köszönhetően, illetve a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete által működtetett pénzügyi tanácsadó irodahálózattal, a kormányablakokkal és az első Civil Háló pályázat nyertes projektjeivel együtt országos lefedettséget biztosító fogyasztóvédelmi hálózat jön létre itthon az elszámolási törvénnyel kapcsolatos hatékony tájékoztatás érdekében. Az elszámolási törvény civil kommunikációjára kiírt jegybanki pályázat nyertesei Szervezet neve Megítélt támogatás (Ft) Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet Bírók a Mediációért Egyesület Fiatalok Kulturális Szövetsége Ifjúsági Egyesület Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége Human-Net Alapítvány Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület Magyar Máltai Szeretetszolgálat

16 Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Menhely Alapítvány Merkating N Kft Munka-Kör Alapítvány Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Pécs-Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítvány Széchenyi Hitelszövetség Tudás és Életmód Innovatív Közhasznú Egyesület Váci Egyházmegyei Karitász (Tőzsdefórum, január 15., csütörtök) Háttér A mostani (második) pályázat konkrét célja az elszámolási törvénnyel kapcsolatos, országos lefedettségű tájékoztatás megvalósítása civil szervezetek segítségével. (A jegybank támogatja egy olyan Civil Háló létrehozását, mely hosszú távon és tevőlegesen hozzájárul egy új szemléletű, magas szintű pénzügyi kultúra kialakulásához.) A pályázat négy témakörei: (1) A fogyasztók elszámolási törvénnyel kapcsolatos személyes tájékoztatása Ügyféltájékoztató Pontok létrehozásával (2) A fogyasztók elszámolási törvénnyel kapcsolatos hatékony tájékoztatása lokális médiumokon keresztül (3) A fogyasztók elszámolási törvénnyel kapcsolatos személyes tájékoztatás vidéki (elsősorban kistelepülési és falusi szintű) találkozókon keresztül (4) A fogyasztók elszámolási törvénnyel kapcsolatos aktív online kommunikációs kampánya A jogosultsági kritériumok között szerepelt: Olyan civil, nonprofit, saját költségvetéssel rendelkező szervezetek, amelyek a mindenkori kormánytól függetlenül, magánjogi szabályok alapján működnek. Nyilvántartott tagsággal rendelkeznek, céljuk elérésére szervezik tagjaik tevékenységét. A támogatási kérelem benyújtásának feltétele, hogy a pályázó civil szervezet a témában végzett tevékenysége szerepeljen a szervezet alaptevékenységei között, és abban az elmúlt, 3-5 éves időszakban aktívan és dokumentáltan tevékenykedjen, valamint az adott tevékenységet a fogyasztók számára díj- és térítésmentesen végezze. A civil szervezetekkel szemben elvárás volt, hogy tevékenységüket oly módon folytassák, amely nem sérti vagy veszélyezteti az MNB jó hírét. A támogatható projektek megvalósítása során a pályázók az MNB irányelveit elfogadják. ( ras.pdf)

17 Svájci kézbe került a magyar Praktiker A magyarországi Praktiker lánc új tulajdonosa a svájci Papag AG, amely tavaly márciusban a lengyelországi Praktikert is megvásárolta. Biztonságban érezheti magát a Praktiker Magyarország 19 áruházának 1100 alkalmazottja, miután a stratégiai befektető Papag tovább működteti a hálózatot, mégpedig a Praktiker név megtartásával tájékoztatott a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. Az adásvételi szerződést Christopher Seagon ügyvéd, a BM Praktiker International GmbH, a magyar leányvállalat anyacégének csődgondnoka írta alá, a németországi csődkérelem benyújtását követően mintegy másfél évvel. A csődgondnok a magyarral együtt mind a hét Németországon kívüli leányvállalatot sikeresen értékesítette. A Praktiker Magyarország értékesítése ugyanakkor nehezebbnek bizonyult, mint a többi külföldi társaságé, így utoljára maradt. (Világgazdaság ) Még nem tudják a plázák, mi lesz velük vasárnaponként Sok pláza még nem tudja, pontosan hogy tart majd nyitva márciustól vasárnaponként. Információink szerint több bevásárlóközpontban februárban egyeztetnek majd a bérlőkkel a jövőről. Érdekes kérdés, mi lesz a mozikkal, ha a boltok zárva tartanak. A Pénzcentrum piaci forrásokból úgy értesült, több olyan nagy budapesti bevásárlóközpont is van, amely még nem tisztázta bérlőivel, pontosan hogyan fog működni vasárnaponként márciustól (március közepétől lép ugyanis életbe a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabály). Forrásaink jelenleg nem tudnak olyan plázáról, amelyik azt tervezi, hogy teljesen bezár majd vasárnaponként. Információink szerint több bevásárlóközpontban februárban egyeztet majd az üzemeltetés a bérlőkkel. Mi lesz a mozikkal? Megkérdeztük a legnagyobb magyar mozihálózatot is, mire számítanak. A 20 bevásárlóközpontban 176 teremmel üzemelő Cinema City nem tervezi, hogy bármelyik mozija is bezárjon vasárnaponként. Buda Andrea, a Cinema City marketing igazgatója a Pénzcentrumnak elmondta: egyelőre nem tudják megítélni a vasárnapi boltzár multiplexekre gyakorolt hatását; több hétvégének el kell telnie, hogy messzebbmenő következtetéseket tudjanak levonni, milyen formában változtatja meg az eddig megszokott vasárnapi nézőszámokat.

18 Hozzátette: bíznak abban, hogy a filmkínálat elég vonzerőt kínál majd a nézőknek, hogy a szabadidejükben, hétvégén, szombaton és/vagy vasárnap is ellátogassanak a mozikba. (Pénzcentrum ) t html Vasárnapi zárva tartás - kiderült, mit lép az Auchan Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 16 töltőállomást üzemeltet Magyarországon, bezárást nem tervez - közölte a társaság pénteken az MTI megkeresésére. Dominique Ducoux vezérigazgató írásos válasza szerint az Auchan Magyarország Kft. tervei nem változnak, hosszú távra tervez Magyarországon. A társaság várakozásai szerint a vasárnapi zárva tartás miatt az aznap kieső forgalom a hét többi napján részben eloszlik, de a forgalom egy részét el is veszíthetik. A vállalat jelenleg is értelmezi a jogszabályi előírásokat és magyarázatait, de mindent meg fognak tenni a munkahelyek megőrzése érdekében - áll a válaszban. A tájékoztatás szerint az Auchan-csoport nemzetközi szinten évek óta jelen van a kereskedelmi piacokon különböző tevékenységi formákkal, a társaságcsoporthoz hipermarketek, szupermarketek, e-kereskedelem, franchise-, valamint kis alapterületű egységek is tartoznak. Az e-kereskedelmi, a kis alapterületű egységek, vagy a franchise partnerségi lehetőségek már jó ideje foglalkoztatják a céget Magyarországon is - közölték. Az áruházlánc az elmúlt 17 évben mintegy 200 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. Tavaly 5 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, ennek felét az elmúlt évben átadott 5 töltőállomás jelentette. Emlékeztettek arra is, még nincs egy hónapja, hogy az utolsó két benzinkutat átadták, Miskolcon már a másodikat, a budaörsi kútnál pedig elektromos autók töltésére is lehetőség van. Az Auchan Magyarország Kft. éves bruttó forgalma elérte a 324 milliárd forintot 2013-ban, ami 8 százalékkal több a 299,5 milliárd forintos az előző évinél. A jelenlegi 1500 beszállító 90 százaléka, 1350 magyar. Az áruházlánc csaknem 7000 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, köztük több mint 360 megváltozott munkaképességű munkatársat. A tervek szerint 2018 végére mintegy 1000 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnának. A kiskereskedelmet érintő jogszabály-változások elfogadása után a Tesco 13 magyarországi üzletének bezárását jelentette be. Több mint 500 munkavállaló munkahelye szűnik meg, de lesz, akinek új állást kínálnak - közölte a vállalat hétfőn. A Spar korábban azt közölte, hogy a tervezett mintegy 18 milliárd forint helyett kevesebb mint 8 milliárd forint befektetést hajtanak végre ben, elhalasztják nyolc új üzlet megnyitását, és nagyjából 30 áruház felújítását. A társaság a tervek szerint a franchise rendszerben működő üzleteinek számát növelné. A CBA közlése szerint a vasárnapi zárva tartás miatt nem lesz forgalomcsökkenés, és amiatt egyetlen munkahelyet sem szüntetnek meg. A vasárnapi zárva tartással kapcsolatban Komoróczki István, a Coop üzletlánc szóvivője és Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója is úgy nyilatkozott az MTI-nek korábban, hogy az intézkedés nem jár létszámcsökkenéssel, forgalomvisszaeséssel.

19 (MTI-Eco2015. január 16., péntek) Ez a sors várhat a bezárt Tesco-üzletekre Kínai mindenes, turkáló, vagy élelmiszerbolt is lehet a bezárt Tesco üzletekből. Azonban a lepusztuló, elértéktelenedő ingatlanná válás is reális alternatíva a mesterségesen nehezített élelmiszer-kereskedelmi piacon. Mintegy 100 üzletet hagyott maga mögött a Match 2012-es kivonulása után. A lepusztult boltok több mint 90 százaléka még a válság közepette, a jelenleginél nehezebb piaci helyzetben is gyorsan gazdára talált, legtöbbjükben a CBA és a Coop, a bevásárlóközpontokban pedig a Spar rendezkedett be, utóbbiakban akár milliárdos felújítást követően. A 13 bezárásra ítélt Tesco ingatlan sorsa úgy általában a piacot nézve akár könnyebb is lehetne, az élelmiszerkereskedelmet érintő nehezítések azonban mégis rögössé teszik a hasznosítás útját. A CBA bejelentkezéséről szóló RTL hírt ma már az Indexen cáfolták, a tulajdonos Tesco pedig mindössze annyit közölt lapunkkal, hogy minden lehetséges megoldást figyelembe vesznek, beleértve az újbóli bérbeadást vagy az ingatlan eladását. A nyolc áruház bérlőivel pedig tárgyalnak a meglévő bérleti szerződések további sorsáról. Ezekkel a boltokkal nem lesz gond Budapesten mindössze egy egység húzza le redőnyt, a Mátyás téri 200 négyzetméteres Tesco Expressnek valószínűleg nem lesz nehéz új gazdát találni. A négyzetméter alapterületű győri és soproni üzletek is kapósak lehetnek a környékbeliek kiszolgálására szakosodó kereskedők, szolgáltatók körében. A tatabányai ezer négyzetméteres, nagy parkolóval rendelkező Tesco kiváló, főút melletti elhelyezkedése miatt, sokrétűen hasznosítható, bútorüzletnek, élelmiszerüzletnek, vagy kínai áruháznak is alkalmas lehet - véli Koroknai Szabolcs, a CBRE kereskedelmi ingatlan szakértője. A négyzetméteres "dobozok" értékesítését azonban már komoly kihívásnak tartja, és hosszú folyamatra számít, mert mint fogalmazott, a jellemzően kis vásárlóerejű településeken a mostani piac, az élelmiszerkereskedőket sújtó új terheket is figyelembe véve, nem tudja felvenni ezeket az ingatlanokat. Bezárási hullám? A nehézkes hasznosítást támasztja alá a Spar üzletek bezárásáról szóló legfrissebb hvg.hu hír, amely szerint 9-12 üzletre is lakat kerülhet, bár a lap szerint a Spar új üzletek nyitását is tervezi. A GKI őszi, üzlethelyiség-piac felmérése arról tanúskodik, hogy az ingatlanos cégek csak a keleti országrészben számítanak némileg javuló piaci helyzetre a következő egy esztendőben. A keresleti oldal képviselői pedig a saját tulajdonú és bérelt üzleteik alapterületének is nagyon enyhe növekedését valószínűsítik. Ám erre inkább csak a fővárosban és környékén van kilátás. A GKI szerint a kereskedelmi ingatlanpiac 2014-ben az élénkülés jegyeit mutatta, az első félévben mintegy 25 százalékkal nőtt a szektorban regisztrált az adásvételi tranzakciók értéke. Megjegyzik azonban, hogy ez egyértelműen a piac újrafelosztását jelenti, a már bent lévő szereplők pozíciói változnak, friss tőke megjelenése nincs napirenden, érdemi fejlesztések az elmúlt időszakban nem történtek. Bár néhány fejlesztési terv napvilágra került, ezek egyelőre nem indulnak el. A felmérés óta elfogadott szabályozások, a vasárnapi zárvatartásról szóló törvény, a megemelt élelmiszerbizonsági díj, a veszteséges boltok kötelező bezárása pedig még kérdésesebbé tesz a tervasztalon lévő projektek bérlőkkel való feltöltését.

20 (Napi január 16., péntek) Vasárnapi zárva tartás: mi lesz az elküldött dolgozókkal? Jelentős, százalékos forgalomnövekedést várnak a munkaerő-kölcsönzők 2015-re Magyarországon, a kereskedelemben 20 százalékkal is nőhet az atipikus foglalkoztatás aránya - véi a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ). Tavaly elsősorban a termelő, gyártó szektorban nőtt meg a munkaerő-igény. A fehérgalléros irodai alkalmazottak foglalkoztatásának volumene országosan stagnált, ugyanakkor a kékgalléros - szakképzett és szakképzetlen - munkavállalóké bizonyos régiókban akár százalékos növekedést is mutatott - mondta Dénes Rajmund Roland, az MMOSZ elnöke, a Humán Centrum Kft. ügyvezetője. Amíg a szakképzetlen munkaerő bővítését kilométeres körzetből szállítással biztosítani tudják, addig a szakképzett munkaerőt, a fiatal szakembereket egyre nehezebben lehet megtalálni, megfizetni és megtartani - jegyezte meg az MMOSZ elnöke közlemény szerint. Komoly hiány van munkatapasztalattal rendelkező, mérnök, lakatos, hegesztő, fényező, műszerész munkatársakból. Dénes a szakképzési rendszer átalakításával kapcsolatban megjegyezte: bízik abban, hogy így gyorsabban tud majd a képzési rendszer a piaci igényekre reagálni. Simon Balázs, az MMOSZ kommunikációs alelnöke, a Humánia HRS Group Zrt. jogi és kommunikációs igazgatója szerint esetenként már munkaerőhiányt tapasztalnak, mivel az elmúlt év utolsó negyedévében megközelítették, a nyugati országrészben el is érték a nem statisztikai, hanem tényleges értelemben vett teljes foglalkoztatást. Csizmadia Gábor, az MMOSZ operatív alelnöke, a Dologidő Kft. cégvezetője kiemelte a tájékoztatásban: a kereskedelemből - az új szabályozások által okozott leépítések hatására - kilépő, a munkaerőpiacon megjelenő munkavállalók részleges megoldást nyújthatnak az ipari termelésben és a szolgáltató szektorban jelentkező munkaerőhiányra, átképzés útján. A szakértő a változások hatására a kereskedelemben az atipikus foglakoztatási formák megközelítőleg 20 százalékos növekedésével számol idén. Jelentős piactisztulást generál majd a januártól életbe lépett fordítottáfa-szabályozás a munkaerőkölcsönzés területén, ami a szakértő kölcsönző cégek megerősödéséhez, ezen keresztül kölcsönzési szakma elismertségéhez vezet. Idén várhatóan tovább növeli külföldi munkaerő volumenét az ipari termelésben kialakult szakképzett munkaerőhiány - véli Csizmadia. (MTI január 17., szombat) Akadoznak a magyar telekomos ek Várhatóan szombat éjszakára áll helyre a Magyar Telekom t- es levelezőszolgáltatása, amely mintegy 300 ezer ügyfelet érintően péntek reggel óta akadozik - közölte a távközlési vállalat.

különös tekintettel a január 1. utáni változásokra Petrik Sándor

különös tekintettel a január 1. utáni változásokra Petrik Sándor különös tekintettel a 2017. január 1. utáni változásokra Petrik Sándor A fogyasztóvédelmi hatóság kijelölése a háttérintézményi átalakulást követően 2017. január 1. után főszabály szerint a Kormány általános

Részletesebben

az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének 2015. évi tevékenységéről

az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének 2015. évi tevékenységéről Beszámoló az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének 2015. évi tevékenységéről Munkánk során találkoztunk olyan problémákkal, melyek orvoslását feltétlenül szükségesnek tartanánk

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj 86/2007/017. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a T-Online Magyarország Internet Szolgáltató Zrt. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

Kiteljesedő fogyasztóvédelem: a Pénzügyi Békéltető Testület és a civil hálózat felállítása Dr. Szász Károly elnök

Kiteljesedő fogyasztóvédelem: a Pénzügyi Békéltető Testület és a civil hálózat felállítása Dr. Szász Károly elnök Kiteljesedő fogyasztóvédelem: a Pénzügyi Békéltető Testület és a civil hálózat felállítása Dr. Szász Károly elnök Sajtótájékoztató - Budapest, 2011. február 23. Ügyfélpanaszok alakulása (2010) A pénzügyi

Részletesebben

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2004. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 29/2015. Kedves Kolléga!

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 29/2015. Kedves Kolléga! Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 29/2015 Kedves Kolléga! Mai hírlevelünkben kérem engedje meg, hogy a Komárom-Esztergom megyei fogyasztóvédelmi hírekről tájékoztassuk. Tatabányán

Részletesebben

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI NAP A SZOLNOKI FŐISKOLÁN 2014.11.11. E - M A I L : a s z a k a c s 1 @ g m a i l. c o m

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI NAP A SZOLNOKI FŐISKOLÁN 2014.11.11. E - M A I L : a s z a k a c s 1 @ g m a i l. c o m PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI NAP A SZOLNOKI FŐISKOLÁN 2014.11.11. M E R K AT I N G I N N O V Á C I Ó S É S TA N Á C S A D Ó K Ö ZH A S ZN Ú N O N P R O F I T K F T. C Í M : 5 0 0 0, S Z O L N O K T I S Z

Részletesebben

GYÓGYSZER-PROMÓCIÓ SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSA

GYÓGYSZER-PROMÓCIÓ SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSA GYÓGYSZER-PROMÓCIÓ SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSA Dr. Maklári-Papp Judit ügyvéd együttműködésben a Réti, Antall és Madl Ügyvédi Irodával 2007. február 22. Reklámozási szabályok rendszere ágazati szabályozás Korábbi

Részletesebben

Vásárlási tájékoztató

Vásárlási tájékoztató Vásárlási tájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen

Részletesebben

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet

Részletesebben

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra

Részletesebben

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke

Részletesebben

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2003. október

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2003. október sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV 2003. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

enet Telekom: Jelentés az internetgazdaságról Karácsonyi vásárlási láz a neten

enet Telekom: Jelentés az internetgazdaságról Karácsonyi vásárlási láz a neten enet Telekom: Jelentés az internetgazdaságról Karácsonyi vásárlási láz a neten 2012 enet. Minden jog fenntartva enet Internetkutató és Tanácsadó Kft. Postacím: 1092 Budapest, Ráday u. 42-44. www.enet.hu

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT 35.

PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT 35. PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR TANÁCSADÓ IRODAHÁLÓZAT Fizetési nehézségei merültek fel? Pénzügyi döntéshez kérne szakértői tanácsot? Esetleg a bankkal, biztosítóval adódtak problémái? Díjmentes, független segítségért

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.

Részletesebben

PULZUS TV. Média ajánlat

PULZUS TV. Média ajánlat PULZUS TV Média ajánlat Érvényes: 2009. január 1-től a következő tájékoztató megjelenéséig! Az árak az ÁFA összegét nem tartalmazzák! 1 MŰSOROK A televízió adása Sopronban és szűk vonzáskörzetében a UPC

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A

Részletesebben

Fogyasztóvédő Alapítvány Sajtószemle 2012. 44. hét. NMHH: a magyar felhasználók hazájukban gyakorolhassák jogaikat!

Fogyasztóvédő Alapítvány Sajtószemle 2012. 44. hét. NMHH: a magyar felhasználók hazájukban gyakorolhassák jogaikat! Fogyasztóvédő Alapítvány Sajtószemle 2012. 44. hét NMHH: a magyar felhasználók hazájukban gyakorolhassák jogaikat! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) fontosnak tartja, hogy a magyar felhasználók

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 24. heti ülésszakának napirendjére június 13.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 24. heti ülésszakának napirendjére június 13. Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 24. heti ülésszakának napirendjére 2012. június 13. (szerda) Tájékoztató:

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-210/2007/22. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Best Reisen Utazási Iroda Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indított

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden

Részletesebben

A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Ügyfél tájékoztatója. A Takarékszövetkezet legfontosabb adatai:

A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Ügyfél tájékoztatója. A Takarékszövetkezet legfontosabb adatai: A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Ügyfél tájékoztatója I. A Takarékszövetkezet legfontosabb adatai: A Takarékszövetkezet neve: Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Cégjegyzékszáma: CG

Részletesebben

Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék

Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék Dr. Bodzási Balázs Tanszékvezető BCE Gazdasági Jogi Tanszék balazs.bodzasi@uni-corvinus.hu Szabályozási háttér A nyilvánosan működő, tőzsdei részvénytársaságok tipikusan nagyméretű, nemzetgazdasági vagy

Részletesebben

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május GKIeNET T-Mobile Egyre több webkosarat tol a magyar Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. Postacím: 1092 Budapest,

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/57221-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat

Részletesebben

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195

Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Sorszám: A VÁLASZADÁS ÖNKÉES! Gazdasági Versenyhivatal Lakosság 2015. SZEPTEMBER TÉMASZÁM: 15S5195 Üdvözlöm!... vagyok, a TNS Hoffmann piackutató cég megbízásából keresem önt, mert a piaci szabályozással

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/17336-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás megállapításai I. és II. számú melléklet

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 47. heti ülésszakának napirendjére november 21.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 47. heti ülésszakának napirendjére november 21. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 47. heti ülésszakának napirendjére 202. november 2. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 2. hullám) november

KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 2. hullám) november KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 2. hullám) 2014. november Jó napot kívánok. A MASMI Hungary közvélemény-kutató cég munkatársa,. vagyok. XY-nal szeretnék beszélni, illetve azzal, aki

Részletesebben

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 42/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk Önt arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok

Részletesebben

Panaszkezelési kiskáté

Panaszkezelési kiskáté Panaszkezelési kiskáté Milyen jogszabályok vonatkoznak a panaszkezelésre? A kiskereskedelmi egységekben a panaszkezelési tevékenységet elsősorban a fogyasztóvédelemről szóló törvény (1997. évi CLV. törvény)

Részletesebben

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 935/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 935/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: PJ/9575-29/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Budapest 90,3 MHz médiaszolgáltatási jogosultság hasznosítására irányuló pályázati eljárás eredménye A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Kiszombor és Vidéke Takarékszövetkezet PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva az Igazgatóság a VIII/5 (2010.09.22.) számú határozatával. Hatályos: 2010. szeptember 01-t l Módosítás: XI/5 /2010. (12.15.)

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA Médiaszolgáltatási Főosztály Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyiratszám: PJ/37085-22/2016. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 38. heti ülésszakának napirendjére szeptember 19.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 38. heti ülésszakának napirendjére szeptember 19. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 38. heti ülésszakának napirendjére 202. szeptember 9. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: CNCdrive Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 7633 Pécs Páfrány u 25. 3. em. 26. Cégjegyzékszám: 02-09-080088 Adószám: 24366562-2-02 CNCdrive Kft. Telephely: 7833 Görcsöny

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a 2008. évi XLVII. Törvény rendelkezéseire Előadó: dr. Papdi Andrea főtanácsos a jogszabály célja a fogyasztók érdekeinek

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve A Gazdasági Versenyhivatal 2018. évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (versenytörvény) 33. (4) bekezdése

Részletesebben

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00269-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A jelen eljárási rend 2010. január 1-től hatályos a szabályzat 1. sz.

Részletesebben

ÖSSZEGZŐ JELENTÉS A SZELLEMI TULAJDONT ÉRINTŐ JOGSÉRTÉSEKRŐL 2018

ÖSSZEGZŐ JELENTÉS A SZELLEMI TULAJDONT ÉRINTŐ JOGSÉRTÉSEKRŐL 2018 ÖSSZEGZŐ JELENTÉS A SZELLEMI TULAJDONT ÉRINTŐ JOGSÉRTÉSEKRŐL 2018 Összefoglaló 2018 június ÖSSZEFOGLALÓ ÖSSZEGZŐ JELENTÉS A SZELLEMI TULAJDONT ÉRINTŐ JOGSÉRTÉSEKRŐL 2018 2018 június 2 Összefoglaló Összegző

Részletesebben

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok Sebõ Elektronik - Sebõ Attila e.v. internetes csomagküldõ kereskedelem Általános fizetési rendelési és szállítási feltételek és tájékoztató a panaszkezelés módjáról Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL Hartai Takarékszövetkezet 6326 Harta, Kossuth L. u. 31. ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére. 2014. december 16.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére. 2014. december 16. Kezdési időpont: 13.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014. évi 51. heti ülésszakának napirendjére 2014. december 16. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának Képviselőtestülete. 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának Képviselőtestülete. 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete A civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 55/2004.

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, eljárások, ügyek ismerete a lakosság körében. A 2008. évi felmérések eredményeinek összefoglalása

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, eljárások, ügyek ismerete a lakosság körében. A 2008. évi felmérések eredményeinek összefoglalása A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, eljárások, ügyek ismerete a lakosság körében A 2008. évi felmérések eredményeinek összefoglalása Hallott-e Ön a Gazdasági Versenyhivatalról? (százalékos

Részletesebben

A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE

A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE dr. Molnárfi István 2017. február 7. Szerződésellenőrzési Főosztály (SZEF) Jogalap: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Cél: közbeszerzési

Részletesebben

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ELLENŐRZÉSI GYAKORLATA A hatóság 2004 óta évről-évre, visszatérő rendszerességgel

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Több üzletben találtak szabálytalanságot húsvét előtt az ellenőrök

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Több üzletben találtak szabálytalanságot húsvét előtt az ellenőrök Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk a március eleje óta tartó húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat tapasztalatairól,

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 6. heti ülésszakának napirendjére február 7. (kedd)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 6. heti ülésszakának napirendjére február 7. (kedd) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 6. heti ülésszakának napirendjére Kezdési időpont: 12.30 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem 2012. február 7. (kedd) Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 51. heti ülésszakának napirendjére december 15.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 51. heti ülésszakának napirendjére december 15. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2015. évi 51. heti ülésszakának napirendjére 2015. december 15. (kedd) Kezdési időpont: 13 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

A Puttó ráadás akció! Nyereményjáték. Részvételi- és Játékszabályzata

A Puttó ráadás akció! Nyereményjáték. Részvételi- és Játékszabályzata A Puttó ráadás akció! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata 1. Szervezés és lebonyolítás A Nyereményjáték szervezője a Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány utca 30-32., cégjegyzékszám:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata

Részletesebben

Webshop létrehozásának jogi feltételei

Webshop létrehozásának jogi feltételei Webshop létrehozásának jogi feltételei Hatályos 2014. december www.net-jog.hu, net-jog@net-jog.hu 1 Tartalomjegyzék Nem szükséges engedély, üzlet... 3 Engedélyköteles üzletek... 3 Tevékenységi kör, számlaképesség...

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt.

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Medicover Egészségközpont Zrt. Tartalom 1. A szabályzat célja... 3 2. Fogalom-meghatározás... 3 3. A panasz bejelentésének módjai... 3 3.1. Szóbeli panasz esetén:... 3 3.2. Írásbeli

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE

A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE dr. Molnárfi István 2017. március 22. Szerződésellenőrzési Főosztály (SZEF) Jogalap: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Cél: közbeszerzési

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást?

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Webáruház elemzés Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Tudatos e-kereskedelem (üzleti terv tervezés profi kivitelezés / mérés tesztelés elemzés optimalizálás) Internetes vásárlás támogatása, népszerűsítése,

Részletesebben

P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T

P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T 1. Alapelvek 1.1. A Takarék Faktorház Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről

Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről Ikt. szám: 49-28/2015/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről

Részletesebben

árubemutatók kockázatai

árubemutatók kockázatai Az árubemutatók kockázatai Tanulmányozza át tájékoztatónkat, hogy megtudhassa, mit tehet annak érdekében, hogy egy kellemesnek ígérkező előadás ne váljon egy költséges vásárlássá. ERRE FIGYELJEN! 15 Milyen

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Iktatószám: Tárgy: BE/13/00872-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

2010.06.05. Pénz és tőkepiac. Intézményrendszer és a szolgáltatások. Befektetési szolgáltatási tevékenységek

2010.06.05. Pénz és tőkepiac. Intézményrendszer és a szolgáltatások. Befektetési szolgáltatási tevékenységek Pénz és tőkepiac Intézményrendszer és a szolgáltatások Befektetési vállalkozások - Értékpapír bizományos - Értékpapír kereskedő - Értékpapír befektetési társaság Befektetési szolgáltatók Működési engedélyezésük

Részletesebben

A lényegről egyszerűbben

A lényegről egyszerűbben A lényegről egyszerűbben Szeretné tudni, hogy Önt is érinti-e az elszámolási és forintosítási törvény? Kérdése van a határidőkről, vagy nem tudja, hogy mikor milyen teendője van? Kiadványunkból választ

Részletesebben

Bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásának kérelme

Bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásának kérelme Bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásának kérelme Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Jegyzője Ügyintézés helye: Igazgatási Osztály földszint 7-8 számú iroda Ügyintéző: Gál

Részletesebben

Országos Digitális Átállás Projekt

Országos Digitális Átállás Projekt Országos Digitális Átállás Projekt kommunikáció Zsuppán Attila kommunikációs igazgató 2013. március 28. Célcsoportjaink 1. Aki (földfelszíni) analóg módon tévézik: - támogatott rászorulók - akik önerőből

Részletesebben

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12. A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 16.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 3. heti ülésszakának napirendjére január 16. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2013. évi 3. heti ülésszakának napirendjére 2013. január 16. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 42. heti ülésszakának napirendjére október 17.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 42. heti ülésszakának napirendjére október 17. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2012. évi 42. heti ülésszakának napirendjére 2012. október 17. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV október

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV október sorszám VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV 2004. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

Panaszkezelési eljárásunkat az 1997.évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről hatályos rendelkezéseinek alkalmazásával alakítottuk ki.

Panaszkezelési eljárásunkat az 1997.évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről hatályos rendelkezéseinek alkalmazásával alakítottuk ki. Tisztelt Ügyfeleink! A Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. a szolgáltatásait jelenleg több mint 110 település önkormányzata és több mint 150 ezer fős lakossága, valamint a hozzájuk tartozó intézményhálózat

Részletesebben

Hasznos ismeretek befektetési szolgáltatási termékek értékesítéséhez

Hasznos ismeretek befektetési szolgáltatási termékek értékesítéséhez Hasznos ismeretek befektetési szolgáltatási termékek értékesítéséhez Készítette: dr. Verle Katalin Takarékbank Zrt. Compliance Osztály 2017. június Hogyan kerüljük el a befektetési tanácsadást? BEFEKTETÉSI

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 36. heti ülésszakának napirendjére szeptember 5.

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 36. heti ülésszakának napirendjére szeptember 5. Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 202. évi 36. heti ülésszakának napirendjére 202. szeptember 5. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK

KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK KEZELÉSÉNEK SZABÁLYZATA Kerekegyháza Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala 2010-04-30 2 / 8 Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RÉSZ 3 1.1 Bevezetés 3 1.2 A szabályzat célja

Részletesebben

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: BA/001/00711-0012/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Flavonkert KFT (székhelye:

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT Érvényes 2013. február 1-től visszavonásig.

MÉDIAAJÁNLAT Érvényes 2013. február 1-től visszavonásig. MÉDIAAJÁNLAT Érvényes 2013. február 1-től visszavonásig. Röviden televíziónkról A Szombathelyi Televízió 22-25 km- es sugárzási körzetével a vasi megyeszékhely környékét, 55.000 háztartást fed le. Hétköznapokon

Részletesebben

Tudatos vásárlás biztonságosan online is

Tudatos vásárlás biztonságosan online is A Fejér Megyei Europe Direct Tájékoztató Központ által szervezett Európa Kávéház sorozat keretében dr. Kriesch Attila a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felel?s Helyettes Államtitkárság

Részletesebben

Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények

Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények Elbir Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer 2018. április havi hírlevele Idősek sérelmére elkövetett trükkös csalások Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények Zsebtolvajok Az idősek

Részletesebben

I. A tőkepiacról szóló évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) A Tpt. 5. (2) bekezdésének 4. pontja **

I. A tőkepiacról szóló évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) A Tpt. 5. (2) bekezdésének 4. pontja ** Ref. Ares(2014)2887431-04/09/2014 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikk Szankciók (1) A tagállamok megállapítják az e címben foglalt szabályok megsértése esetén alkalmazandó szankciókra

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00186-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Társaságunk kiemelt célja, hogy ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez,

Részletesebben

A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN*

A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN* STATISZTIKAI ELEMZÉSEK A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN* Magyarországon nem véletlenül a rejtett gazdaság általános érdeklődésre számot tartó örökzöld téma. Ennek ellenére az e témakörről rendelkezésre

Részletesebben

Az elmúlt napok főbb hírei 2013.07.13-16.

Az elmúlt napok főbb hírei 2013.07.13-16. 1 Az elmúlt napok főbb hírei 2013.07.13-16. A főbb témák: 1. (Interjú Handó Tündével) 2. Bíróságok napja - Darák: változás és t 3. Interjú Handó Tündével a központi igazgatásáról (Inforádió Aréna) 4. Az

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 11/2006. (VIII. 1.) MNB rendelet a hitelintézeti elszámolóházak üzletszabályzatára és szabályzataira vonatkozó követelményekről A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 60. -a (1) bekezdésének

Részletesebben

HIRDETMÉNY. a Tranzakciós Díj alkalmazásáról. Kihirdetés napja: 2013. 01. 22. A Hirdetmény a kihirdetés napján lép hatályba.

HIRDETMÉNY. a Tranzakciós Díj alkalmazásáról. Kihirdetés napja: 2013. 01. 22. A Hirdetmény a kihirdetés napján lép hatályba. HIRDETMÉNY a Tranzakciós Díj alkalmazásáról Kihirdetés napja: 2013. 01. 22. A Hirdetmény a kihirdetés napján lép hatályba. I. Általános rendelkezések A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló, többször módosított

Részletesebben