Időközi projektjelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Időközi projektjelentés"

Átírás

1 Időközi projektjelentés Kisprojekt Végrehajtási Megállapodás száma: TPPA/2011/03/05 Kisprojekt Végrehajtó neve: Családotthon a Gyermekekért Alapítvány Kisprojekt címe: HANGOKKAL A CSALÁDOKÉRT Beszámolási periódus: szeptember december 1. első beszámoló 1. Tevékenységenkénti összefoglaló 1 Kisprojektünk rengeteg előzetes munka, tárgyalás, egyeztetés után szeptember 1-től működik hivatalosan. Az 1. tevékenységünk (A magyar delegáció svájci tanulmányútja) a projektkezdés időpontjának tőlünk független - csúszása miatt nem valósulhatott meg az idén. Szeptemberben a partnerek már nem tudtak fogadni bennünket, illetve alapítványunk munkatársai számára sem volt kivitelezhető az utazás. Ezért ez a tevékenység átkerült 2012 augusztusára. Az időpont módosítását a svájci partnerekkel egyeztettük és véglegesítettük. A projekt egyéb programjai ettől a módosítástól nem változtak meg. Az Asszonyegylettel -en tartjuk a kapcsolatot, folyamatosan érkeznek tőlük az anyagok, fordításra, feldolgozásra. (2. tevékenység) Az Unterageri egyházközség segédlelkészével telefonos összeköttetésben vagyunk, szükség esetén napi szinten tudunk egyeztetni, tárgyalni. Az anyagok segítségével (a svájci egyházi működésről, családsegítésről) összeállítottuk az előadásunk tervezetét, (3. tevékenység) sőt, azt három alkalommal már a nyilvánosság számára bemutattuk. Az előadások (9. tevékenység) közül az elsőt szeptember 16-án tartottuk Szombathelyen, a Martineum Felnőttképző Akadémián, Az Egyházmegyei Lelkipásztori Napokon. A második előadásunk az illusztris Tihanyi Apátságban zajlott a KÉZFOGÁS 1 Kérjük foglalja össze pár mondatban az elmúlt periódusban történeteket tevékenységenkénti bontásban. Kérjük értékelje az előrehaladást és az elért eredményeket összességében és külön-külön is.

2 Találkozó keretén belül november 12-én, a harmadik bemutatóra pedig Budapesten került sor a XVII. kerületi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban, a helyi családközösség szervezésében, december 10-én. Mindhárom előadásunkat nagy érdeklődés fogadta. Elkészült a Honlapunk is (4. tevékenység), melyre folyamatosan töltjük fel az anyagokat. A honlap létrehozásával kiváló munkát végzett a feladatra felkért informatikus, a webes felület mind formájában, mind pedig tartalmában magas színvonalú. A témához kapcsolódóan külön fórumot is tervezünk, a honlapon belül. A honlap elérhetősége: Több pontosítás, tanácskérés után megkezdtük az eszközbeszerzést is.(5. tevékenység) A gyors árváltozások és a termékek állandó frissülése miatt az aktuális ajánlatokat csak az előleg átutalása után (2011. november második felében) kértük be. A megrendelők az árajánlatok összevetése után kimentek, a konkrét vásárlásokra december folyamán kerül majd sor. A programszervezés (6. tevékenység) folyamatos, a megtartott előadásaink már biztosítanak szakterületünkön bizonyos ismertséget pl. a 3. előadásra a felkérés a Tihanyi workshop hallgatóságának soraiból érkezett. Eredményeink összességében - néhány rugalmas módosítással - a tervezettnek megfelelően alakulnak. Mivel a Család éve Magyarországon, tapasztaljuk, hogy témánk sokak számára (segélyszervezetek, egyházak) az érdeklődés középpontjában áll. Megjegyzések a többi tevékenységi pontokhoz: 7. tevékenység a nyomdai anyagok elkészítése folyamatban van. Arculatnak a Honlapon látható dizájnt tervezzük, a plakátokat és szóróanyagot nem egy tételben fogjuk legyártatni, hanem minden előadás külön egyedi tartalmat kap majd. 8. tevékenység pillanatnyilag nem releváns 10. tevékenység Az első értékelés kitűzött időpontja: december tevékenység A svájci partner képviselői jelen lesznek a december 28-i értekezleten. 12. tevékenység Nem releváns. 13. tevékenység Nem releváns. 14. tevékenység Nem releváns.

3 2. Beszámoló a projekt céljainak aktuális állásáról 2 : Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap Cél / Eredmény Átfogó célok A meglévő partnerségi kapcsolat, együttműködés kölcsönös fejlesztése, elmélyítése és ez által Magyarország és a kibővült Európai Unió közötti társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése: Az esélyegyenlőség érvényesülése, a hátrányos társadalmi helyzetben lévők integrációjának elősegítése érdekében, különös figyelemmel a családokra, magyar és roma családok együttélésére, nőkre, fogyatékosokra Közvetlen célok Az Unterägeri Plébánia, az Asszonyegylet és a Családotthon Alapítvány legjobb gyakorlatainak, tapasztalatainak kicserélése: összefoglalása, adaptációja és közkinccsé tétele Egymás Szervezeti struktúrainak megismerése. Terv Indikátor (szám) Kölcsönös látogatások: Családotthon Alapítvány képviselői Svájcban Svájci partnerek képviselői Magyarországon (2) összefoglaló a legjobb gyakorlatokkal összefoglaló az adaptációról a magyar viszonyok között Teljesült Indikátor (szám) Kölcsönös látogatások: Családotthon Alapítvány képviselői Svájcban Svájci partnerek képviselői Magyarországon összefoglaló a legjobb gyakorlatokkal 1 összefoglaló az adaptációról a magyar viszonyok között A következő tervezett / várható lépések Időpontok egyeztetve: Svájci partner első látogatása Mo.-on: december Svájci delegáció látogatása Mo.-on: április Magyar delegáció tanulmányútja Svájcban: augusztus A tapasztalatcsere folyamatban, az anyagok fordítása és az adaptáció készül Megjegyzés Az Alapítvány látogatását a projekt-kezdés három hónapos csúszása miatt kellett a jövő évre halasztanunk. A svájci partner két látogatása a tervek szerint alakul. 2 Kérjük töltse fel a Cél/Eredmény és Terv oszlopot a KVM 1. mellékletének B.2. pontjának megfelelően, majd a Teljesült oszlopban ismertessék a beszámolási periódusok során eddig teljesített értékeket, végül a várható lépéseknél kérjük ismertessék hogyan tervezik az indikátor teljesítésének következő mozzanatait.

4 Eredmény 1. Workshop, találkozó a svájci partnerek képviselőivel Svájcban prezentáció a legjobb tapasztalatokkal német és magyar nyelven prezentáció a legjobb tapasztalatokkal német és magyar nyelven 2012 augusztusában esedékes 2. A Családotthon Alapítvány előadásai Svájcban 5 előadás, foto, videó (5) 5 előadás, foto, videó 2012 augusztusában esedékes 3. Svájci Partner dokumentációinak (alapszabály, történet, honlap egyes részei) magyar fordítása 4. A magyarországi előadások programjainak összeállítása, az Unterägeri Plébánia, az Asszonyegylet történetéről és működéséről, az egyesületi élet hosszútavú fenntarthatóságának kérdéseiről, legjobb gyakorlatokról 5. A Családotthon Alapítvány honlapjának elkészítése, rajta a partnerségi kapcsolat fázisainak és dokumentációinak elérhetőségével Magyar nyelvű anyag Program-forgatókönyv Honlap 6. Az előadásokhoz szükséges eszközök beszerzése Megvásárolt eszközpark 1 projektor 1 erősítő 2 hangfal kábelekkel 2 mikrofon (6) Magyar nyelvű anyag Program-forgatókönyv Honlap Megvásárolt eszközpark 1 projektor 1 erősítő 2 hangfal kábelekkel 2 mikrofon folyamatban, részlegesen már megtekinthető a honlap két nyelven menüpontja alatt folyamatosan bővítjük megrendelve, december folyamán érkeznek A tervezetthez képest kis csúszásban vagyunk, mivel az előleg csak november közepén került a bankszámlánkra. 7. A magyarországi előadások, workshop-ok, koncertek mezszervezése 25 helyszín és időpont (25) 25 helyszín és időpont (3) 3 előadás megvalósult (lásd a Honlapon) a többi tervezés alatt

5 8. Nyomdai anyagok elkészítése Tájékoztató anyagok (plakát, szórólap) tervezése - PDF (2) 20 db A3 plakát és 2000db A4 prospektus - nyomtatott anyag 9. Előadások, workshopok megtartása Legalább 2 alkalommal a svájci partner részvételével 22 általános előadás, 1 előadás roma és magyar családok részvételével 1 előadás állami gondozott fiataloknak 1 előadás vakok és gyengén latoknak (22) Nyilatkozatok az előadás házigazdáitól (felkérő levél/és vagy köszönőlevél (25) Tájékoztató anyagok (plakát, szórólap) tervezése - PDF (2) 20 db A3 plakát és 2000db A4 prospektus - nyomtatott anyag 22 általános előadás, 1 előadás roma és magyar családok részvételével 1 előadás állami gondozott fiataloknak 1 előadás vakok és gyengén latoknak (3) Nyilatkozatok az előadás házigazdáitól (felkérő levél/és vagy köszönőlevél (3) tervezés és megvalósítás alatt, a honlapon látható arculat alapján 3 előadást megtartottunk, a többi tervezés és megvalósítás alatt A nyomdai anyagot nem egy tételben fogjuk legyártatni. Minden előadásra külön aktualizáljuk, dátumozzuk a sematikusan megtervezett plakátot, ill. szórólapot A tervezetthez képest korábbi megvalósulás, az illusztris lehetőségeket kihasználva. 10. Programkövetés a PDCA ciklus alapján, a svájci partnerrel közösen (virtuális találkozó skype-on) 3 alkalommal: egyeztetések jegyzőkönyve (3) 3 alkalommal: egyeztetések jegyzőkönyve Egy alkalom megvalósult, a többi a tervek szerint.

6 11. Találkozó, follow up meeting a Partner képviselőivel 1 workshop 1 prezentáció (2) 1 workshop 1 prezentáció 2011 decemberében aktuális 12. Projektzáró meeting a Partner képviselőivel Záró dokumentum elkészítése Záró dokumentum elkészítése 2012 második félévben aktuális 13. A Családotthon Alapítvány Svájci előadásairól készült videó-felvételek vágása, véglegesítése, terjesztése a média fele Videó-film, elérhetőség a Honlapról 5 medium tájékoztatása (5) Videó-film, elérhetőség a Honlapról 5 medium tájékoztatása 2012 második félévben aktuális 14. Videofilm elkészítése a magyar programokról Videó-film, elérhetőség a Honlapról 5 médum tájékoztatása (5) Videó-film, elérhetőség a Honlapról 5 médum tájékoztatása 2012 második félévben aktuális

7 3. Nyilvánossággal kapcsolatosan elvégzett feladatok ismertetése 3 Kisprojektünk az első negyedévben különös figyelmet fordított arra, hogy megtervezze a program arculatát, amit a különböző fórumokon publikálhatunk. Ez a megjelenés dominál majd a plakátjainkon, szórólapjainkon, melyek nyomtatására a 2. negyedévben kerül sor, illetve ez az arculat látható a Honlapunkon is.( A honlap egyre bővülő anyagkészlettel működik, már november eleje óta. Bízunk benne, hogy egyre többen fogják látogatni. A látogatók számát facebookos illetve iwiw-es kapcsolatrendszerünk segítségével bővítjük. Három előadást is tartottunk, közülük az első regionális (Nyugat-Dunántúl), a második országos terjesztői hálózattal rendelkezett. (Tihanyi Kézfogás Találkozó) Ezeket az eseményeket a meghívóink hirdették és publikálták. A harmadik előadás kisebb publicitást kapott, Budapest egyik külső kerületének (Rákos-liget) plébániatemploma hirdette az előadásunkat. A három előadást, illetve a vele párhuzamban megtartott Olgyay Hangok zenekari koncertet összesen kb fős hallgatóság tisztelte meg. (fotók a Honlapon) Felvettük a kapcsolatot több írott és sugárzott médiával (helyi, lokális újságok, Katolikus Rádió, Duna TV), bízunk benne, hogy érdeklődést mutatnak majd a témánk iránt. 4. Horizontális szempontok teljesülésének ismertetése 4 A hosszú távú fenntarthatóság érdekében a projekt már az első negyedévben létrehozta a Honlapját. (www.hangokkalacsaladokert.hu) A honlap beszámol a projekt által létrehozott értékekről, az országhatárokon átívelő baráti és munkakapcsolatról, melynek fő célkitűzése: módszereket létrehozni és ismertetni, társadalmi egyenlőtlenségek enyhítésére. Ennek érdekében tartjuk előadásainkat, melyekből három már az első beszámolási ciklusban teljesült. Az előadásokon kiemelten foglalkozunk a roma közösségek és gyermekeiket egyedül nevelő nők nehéz helyzetének segíthetőségével. A projekt megvalósítása érdekében az Alapítványunk önkéntesei jelentős társadalmi fizetség nélküli munkát is vállalnak, ezzel is költséghatékonnyá téve a tervezetet. Az első negyedévben elkezdődött az eszközbeszerzés. Az esetleges korrupció megelőzése érdekében országosan kerestünk fel cégeket és kértünk független árajánlatot, melyek közül a leginkább költségkímélőbbeket választottuk. 3 Kérjük ismertesse pár mondatban a KVM 1. mellékletében vállalt Nyilvánossági tervből a beszámolási periódus végéig melyeket és milyen módon teljesítették 4 Kérjük ismertesse pár mondatban a KVM 1. mellékletében vállalt Horizontális célkitűzések megvalósításának eddigi menetét, melyek és milyen módon teljesültek.

8 5. A beszámolási időszakban, a projekt megvalósítása közben, felmerült problémák és azok megoldásának ismertetése 5 Az első negyedéves időszakban komolyabb problémák nem merültek fel. Az építkezés időszakát éljük, honlap-tervezés, előadások menetének kialakítása, eszközbeszerzés, német nyelvű anyagok fordítása, nyomdai előkészítés, stb. Kisebb zökkenőket mindenütt tapasztalunk, de ezeket rugalmasan megoldjuk. (pl. Az év elején tervezett eszközbeszerzésben feltüntetett termékeket már nem gyártják projektor, hangfalak, mikrofonok -, helyettük hasonló paraméterekkel rendelkező eszközöket kellett megrendelnünk) Ezek a problémák szokásosnak mondhatók tervezet és megvalósítás viszonylatában. A projekt folyamatát, és a tervezett költségvetést lényegében nem érintik. 6. Késések az eredeti ütemtervhez képest. Ezek indoklása és megoldása 6 Az első negyedévben a tevékenységeink közül az 1-6. pontokat terveztük. Ezek közül az 1. tevékenység svájci tanulmányút nem teljesült, a projekt kezdő időpontjának csúszása miatt. (Az eredeti terv alapján júniusban utaztunk volna, a projektünk viszont csak szeptember 1-én tudott elindulni.) Erre a programpontra a svájci partnerekkel egyeztetve, 2012 augusztusában kerül sor. A projekt megvalósulásának folyamatát ez a változtatás nem befolyásolja, mivel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a partnerekkel, az Asszonyegylet vezetőjével en, az Unterageri segédlelkésszel pedig telefonon. A munkánkhoz szükséges információkat időben megkapjuk, munkánkat személyes tanácsaikkal könnyítik. Az 5. tevékenység eszközbeszerzés november 30-ig még nem valósult meg. Az előleget csak november 24-én kaptuk, ezt követően küldtük el az árajánlatkéréseinket. A válaszok a hónap végén érkeztek vissza. Az eszközök átvételére és kifizetésére december hónapban kerül sor. A többi tevékenységi pont időben lezajlott, illetve folyamatban van. 5 Kérjük ismertesse a beszámolási periódusban felmerült problémákat, ezek kiváltó okait és az elhárításra illetve kezelésre tett erőfeszítéseket. Továbbá, hogy ezek a problémák milyen mértékben befolyásolják a projekt megvalósulását. 6 Kérjük ismertesse, hogy a projekt eredeti ütemtervéhez (KVM 1. melléklet.) mért késedelem mely területeket érintette, ezek a késések miből adódtak továbbá, hogy milyen módon próbáltak kezelni, megoldani az ezzel kapcsolatos problémákat.

9 7. A beszámolási periódus során felmerült és később várható kockázatok ismertetése és kezelése 7 1. Általános tapasztalat a projekttel kapcsolatban: minden hosszabb időbe telik a tervezettnél.(ügyintézés, hivatalos dokumentumok beszerzése, árajánlatkérés, beszerzések, stb.) Az egész projekt időszaka alatt ügyelnünk kell az idő-ráhagyásra. 2. Sokat közlekedünk autóval. (Előadások, ügyintézés, tárgyalások) Fontos a gépjárművek karbantartása és a balesetmentes közlekedés. A műszaki meghibásodás, vagy baleset veszélyezteti egy-egy előadás megtartását. A fáradt vezetést kerülendő, megelőző pihenés szükséges. 3. Az előadások megtartásához technikai eszközöket használunk. (Projektor, hangosítás) Ezek meghibásodhatnak. Célszerű pótalkatrészeket beszerezni és szállítani magunkkal. (tartalékizzó, cseremikrofon, biztosítékok.) 8. A Partnerekkel való együttműködés rövid összefoglalása 8 A partnerek az első negyedévben tanácsadással, anyagok gyűjtésével és elküldésével segítették munkánkat. A már korábban kialakított baráti konszenzus nem veszített jelentőségéből. és telefonos kapcsolatban állunk, közös munkánk harmonikus, célratörő. Sikerült egyeztetnünk a két magyarországi és az egy svájci találkozó időpontjait, melyek a következők: Svájci partner látogatása az Alapítványnál december 28. Svájci csoport látogatása Magyarországon április vége Magyar delegáció tanulmányútja Svájcba augusztus második fele Kisprojekt Végrehajtó aláírása 7 Kérjük ismertesse az adott beszámolási periódus során felmerült kockázatokat,ezek súlyosságát. Kérem fejtse ki, hogy az adott szituáció mennyire veszélyezteti a projekt megvalósulását, továbbá ismertette a felmerült kockázatok kezelésére tett próbálkozásokat. 8 Kérjük ismertesse a partnerekkel kapcsolatos tapasztalatait és a velük való együttműködés folyamatát, különösen az alábbi témakörök tekintetébe: feladatok megosztása, kommunikáció, együttműködés

Időközi projektjelentés

Időközi projektjelentés Időközi projektjelentés Kisprojekt Végrehajtási Megállapodás száma: TPPA/2011/03/05 Kisprojekt Végrehajtó neve: Családotthon a Gyermekekért Alapítvány Kisprojekt címe: HANGOKKAL A CSALÁDOKÉRT Beszámolási

Részletesebben

Időközi projektjelentés

Időközi projektjelentés Időközi projektjelentés Kisprojekt Végrehajtási Megállapodás száma: TPPA/2011/03/05 Kisprojekt Végrehajtó neve: Családotthon a Gyermekekért Alapítvány Kisprojekt címe: HANGOKKAL A CSALÁDOKÉRT Beszámolási

Részletesebben

Időközi projektjelentés

Időközi projektjelentés Időközi projektjelentés Kisprojekt Végrehajtási Megállapodás száma: TPPA/2011/03/05 Kisprojekt Végrehajtó neve: Családotthon a Gyermekekért Alapítvány Kisprojekt címe: HANGOKKAL A CSALÁDOKÉRT Beszámolási

Részletesebben

Svájci-Magyar Együttműködési Program. Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap

Svájci-Magyar Együttműködési Program. Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap Svájci-Magyar Együttműködési Program Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap Alapadatok A Svájci-Magyar Együttműködési Program speciális allokációja (Keretmegállapodás) 237/2008. (IX. 26.) Korm.

Részletesebben

Időközi projektjelentés

Időközi projektjelentés Időközi projektjelentés Kisprojekt Végrehajtási Megállapodás száma: TPPA/2012/03/31 Kisprojekt Végrehajtó neve: Szegedi Tájékozódási Futásért Alapítvány Kisprojekt címe: Egy életforma- Kalákában Beszámolási

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22. Tényleges kezdet dátuma: 2012.02.08 Várható befejezés dátuma: 2013.04.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22. Tényleges kezdet dátuma: 2012.02.08 Várható befejezés dátuma: 2013.04. 2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009.07.28 Záró dátum: 2010.01.28 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése:

Részletesebben

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.04.01 2012.11.30. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához m á j u s A projekt végrehajtásának előkészítése. Támogató

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423. Tartalma RADNÓTI MIKLÓS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 7633Pécs, Esztergár Lajos út 6. OM 027423 KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tartalma 1. A kommunikációs terv célja 2. Hatókör 3. A kommunikáció felelősei 4. A kommunikáció

Részletesebben

Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika

Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika Készült: A Fejér Megyei Önkormányzat megbízásából a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. Területi és építésügyi szakértői osztályán

Részletesebben

Kommunikációs és változásmenedzsment terv

Kommunikációs és változásmenedzsment terv II. fázis VI. kötet Alsómocsoládi Körjegyzői Hivatal Kommunikációs és változásmenedzsment terv című pályázatban ÁROP- 1.A.2/A-2008-0138 vállalt feltételek szerinti szervezet-fejlesztési és képzési szolgáltatás

Részletesebben

Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap. Pályázati felhívás

Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap. Pályázati felhívás Svájci Magyar Együttműködési Program Pályázati felhívás a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által a Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség

Részletesebben

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (TERVEZET) KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK, 2010 Készítette: Hajdu Imre tanácsnok, a Kulturális Bizottság

Részletesebben

PR, marketing-kommunikációs, médiatervezési, médiavásárlási, nyomdai, rendezvényszervezései és kreatív feladatok megvalósítása.

PR, marketing-kommunikációs, médiatervezési, médiavásárlási, nyomdai, rendezvényszervezései és kreatív feladatok megvalósítása. Nyilvánossági Terv SH/8/1 A Svájci Magyar Együttműködési Program kommunikációjához kapcsolódó Tájékoztatási és nyilvánossági intézkedések projekt szinten PR, marketing-kommunikációs, médiatervezési, médiavásárlási,

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2008-11-01 Záró dátum: 2009-05-01. Tényleges kezdet dátuma: 2008-11-01 Tényleges befejezés dátuma: 2010-07-30

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2008-11-01 Záró dátum: 2009-05-01. Tényleges kezdet dátuma: 2008-11-01 Tényleges befejezés dátuma: 2010-07-30 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2008-11-01 Záró dátum: 2009-05-01 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy: kezdet

Részletesebben

Beszerzések és szerzõdések

Beszerzések és szerzõdések Beszerzések és szerzõdések Szolgáltatások, eszközök beszerzése esetén a beszerzés menete egyrészt függ a beszerzés értékétõl azaz: Nettó 100.000 Ft alatti (kis értékû) szolgáltatás, eszköz beszerzése Az

Részletesebben

Időközi projektjelentés

Időközi projektjelentés Időközi projektjelentés Kisprojekt Végrehajtási Megállapodás száma: Kisprojekt Végrehajtó neve: Kisprojekt címe: TPPA/2011/09/18 Sex Educatio Alapítvány Szociális szolgáltatások fejlesztése prostitúcióban

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Pályázati Szabályzat 1/a. számú melléklete PROJEKTADATLAP

Pályázati Szabályzat 1/a. számú melléklete PROJEKTADATLAP PROJEKTADATLAP Pályázat címe Pályázat azonosítója (kódszám / rendeletszám) A pályázat kötelező önkormányzati feladat megvalósítását támogatja (a megfelelő válasz kódját adja meg) 1. igen 2. részben 3.

Részletesebben

PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉSEK

PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉSEK PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉSEK Dr. Szilágyi Zsolt Miklós Minőségbiztosítási menedzser Tartalom TARTALOM: Alapvetés 6.1-es tábla a projektelemek kategorizálása közbeszerzési szempontból 6.2-es tábla a

Részletesebben

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. Projektmenedzser, szakmai megvalósítók

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. Projektmenedzser, szakmai megvalósítók 1 A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.03.01 2012.10.31. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. A projekt végrehajtásának előkészítése, szakmai megvalósítók

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT 1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

INFORMÁCIÓS KAPCSOLATTARTÁSI RENDSZER ADATLAP (ISKOLA)

INFORMÁCIÓS KAPCSOLATTARTÁSI RENDSZER ADATLAP (ISKOLA) ADATLAP (ISKOLA) /M01-1 1. Szakmai adatok Éves program-havi megvalósulás összevetése, esetleges elmaradás csúszás okai: Bázisiskolai feladatok: Iskolavezetés közti munkamegosztás: Igazgatótanács működése

Részletesebben

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Együttműködésről Mi is az az OGP? A Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership - OGP) egy önkéntes részvételen

Részletesebben

Időközi projektjelentés

Időközi projektjelentés Időközi projektjelentés Kisprojekt Végrehajtási Megállapodás száma: Kisprojekt Végrehajtó neve: Kisprojekt címe: TPPA/2011/09/18 Sex Educatio Alapítvány Szociális szolgáltatások fejlesztése prostitúcióban

Részletesebben

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ A projekt azonosító száma: KMOP5.1.1/B12k2125 2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Panyi Beáta Telefon: +36 (24) 55549 Fax: +36 (24) 55531

Részletesebben

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány RENDEZVÉNYSZERVEZÉS Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány Disszemináció projekteredmények terjesztése projekttermékek terjesztése (új képzések, tantervek, tananyagok, taneszközök, stb.) projektmegvalósítás

Részletesebben

ÜGYVITELI UTASÍTÁS BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL

ÜGYVITELI UTASÍTÁS BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL ÜGYVITELI UTASÍTÁS BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL A BELSŐ DIGITÁLIS IRATFORGALOMRA 2010. 04. 30. 2 / 6 Önkormányzata /2010. számú együttes polgármesteri és

Részletesebben

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel Uniós pályázatok és projektek felépítése A pályázati dokumentáció tartalma Pályázati felhívás Pályázati útmutató Pályázati adatlap Egyéb útmutatók Útmutató

Részletesebben

Guidance-Partnership-Services Alternatív munkaerő-piaci program a Dráva mentén IPA HUHR/1101/2.1.2/0006

Guidance-Partnership-Services Alternatív munkaerő-piaci program a Dráva mentén IPA HUHR/1101/2.1.2/0006 Guidance-Partnership-Services Alternatív munkaerő-piaci program a Dráva mentén IPA HUHR/1101/2.1.2/0006 A projekt bemutatása Gyurok Ernőné dr. Bódi Csilla Szakmai igazgató, projektmenedzser DDRFK Nonprofit

Részletesebben

4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

1. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁSI JELENTÉS

1. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁSI JELENTÉS azonosító száma: TÁMOP3.4.38/2296 A (fő)kedvezményezett neve: Avastetõi Általános, MagyarAngol Két Tanítási Nyelvû skola és Alapfokú Mûvészetoktatási 1. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁS JELENTÉS 1. Jelentés azonosító

Részletesebben

Rendezvényszervezés módszertana

Rendezvényszervezés módszertana Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Rendezvényszervezés módszertana Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József egyetemi docens Előadó: Némediné

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 12. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Hiánypótlás: Korrekció: I. Forma, hiányosságok Hiányosságok Megjegyzés, egyéb útmutatás a pótláshoz Oldal 1/10 2. Elvégzett tevékenységek Tevékenység Tervezett Tényleges kezdete befejezése

Részletesebben

REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE

REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE AZ ÖNKÉNTESSÉG ELTERJESZTÉSE BIHARBAN ALAPINFORMÁCIÓK 1. Szervezet neve: 2. (Rövidítése: ) 3. Szervezet közhasznúsági besorolása: nem közhasznú közhasznú kiemelkedően

Részletesebben

A szakmai beszámoló célja, hogy a Kedvezményezett a pályázatban vállalt feladatok megvalósítását bemutassa.

A szakmai beszámoló célja, hogy a Kedvezményezett a pályázatban vállalt feladatok megvalósítását bemutassa. Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program EPER rendszerben benyújtott nyílt és meghívásos pályázataihoz Oldal: 1 / 5 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Kedvezményezett

Részletesebben

Háry László Általános Iskola 9124 Gyömöre, Rákóczi u

Háry László Általános Iskola 9124 Gyömöre, Rákóczi u 2012 Háry László Általános Iskola 9124 Gyömöre, Rákóczi u. 5. 2012.06.01. A projekt címe: Mintaadó és szolgáltató referencia-intézmény Gyömörén Intézmény: Háry László Általános Iskola, 9124 Gyömöre, Rákóczi

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-06-18 Záró dátum: 2009-12-17. Tényleges kezdet dátuma: 2009-01-01 Várható befejezés dátuma: 2010-06-30

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-06-18 Záró dátum: 2009-12-17. Tényleges kezdet dátuma: 2009-01-01 Várható befejezés dátuma: 2010-06-30 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009-06-18 Záró dátum: 2009-12-17 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy:

Részletesebben

Projekt státuszjelentés (PSJ)

Projekt státuszjelentés (PSJ) Projekt státuszjelentés (PSJ) A dokumentum a projekt mőszaki és pénzügyi készültségét mutatja be, felsorolja a tárgyidıszakban elvégzett feladatokat, felmerült problémákat, változtatásokat, eli az elırehaladást,

Részletesebben

5. Témakör TARTALOMJEGYZÉK

5. Témakör TARTALOMJEGYZÉK 5. Témakör A méretpontosság technológiai biztosítása az építőiparban. Geodéziai terv. Minőségirányítási terv A témakör tanulmányozásához a Paksi Atomerőmű tervezési feladataiból adunk példákat. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ A (fő)kedvezményezett neve: 1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Bereczk Balázs Telefon: +36 (85) 501035 Fax: +36 (85) 501055 Email: bereczk.balazs@marcali.hu

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 2. SZÁMÚ PROJEKT FENNTARTÁSI JELENTÉS Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Jelentés azonosító adatai: A jelentés tárgyát képező időszak kezdő dátuma 2013.09.26 A jelentés

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A KözösALAPON program pályázatot hirdet közösségi alapítványok létrehozásának támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A KözösALAPON program pályázatot hirdet közösségi alapítványok létrehozásának támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A KözösALAPON program pályázatot hirdet közösségi alapítványok létrehozásának támogatására Jelen felhívás célja, hogy segítséget nyújtson a Szándéknyilatkozatok (pályázatok)

Részletesebben

ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE 10. ea.: Projektek végrehajtása II. A sikeres projekt ismérvei. Önellenőrzés

ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE 10. ea.: Projektek végrehajtása II. A sikeres projekt ismérvei. Önellenőrzés ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE 10. ea.: Projektek végrehajtása II. A sikeres projekt ismérvei Tipikusan megjelenő hibák Önellenőrzés A SIKERES PROJEKT ISMÉRVEI TIPIKUSAN MEGJELENŐ HIBÁK (1) Relevancia: kapcsolódik

Részletesebben

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület. Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2013. évi pénzügyi és szakmai tevékenységéről

A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület. Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2013. évi pénzügyi és szakmai tevékenységéről A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2013. évi pénzügyi és szakmai tevékenységéről A Felügyelő Bizottság áttekintette a FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület 2013.

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

2. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ A (fő)kedvezményezett neve: ARCALI KISTÉRSÉG 2. SZÁÚ IDŐSZAKOS BESZÁOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Bereczk Balázs Telefon: +36 (85) 501035 Fax: +36 (85) 501055

Részletesebben

A munkacsoportok vezetőit az Elnökség a szervezet tagsága körében meghirdetett pályázat alapján nevezi ki.

A munkacsoportok vezetőit az Elnökség a szervezet tagsága körében meghirdetett pályázat alapján nevezi ki. IAB Hungary Munkacsoport működési tervezet Az Elnökség dönthet különféle munkacsoportok létrehozásáról, megszüntetéséről. A munkacsoportok több célból létesülhetnek: konkrét projektek előkészítésére és

Részletesebben

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Panyi Beáta Telefon: +36 (24) 505549 Fax: +36 (24) 505531 Email: panyi.beata@szigetszentmiklos.hu A projekt

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata A projektvezető szerepe és feladata Projektmenedzser A fejlesztési munkát a projekt vezetője irányítja, akinek feladata a projektterv elkészítés, a fejlesztés operatív feladatainak megszervezése, koordinálása

Részletesebben

TÁMOP C-12/1/KONV

TÁMOP C-12/1/KONV szolgáltatások, valamint képzések fejlesztése a (Versenyképes Debreceni Egyetem) című projekt 1 Projektirányítási kézikönyve Debrecen, 2013. május 12. Bevezető A projekt azonosítója: A projekt címe: szolgáltatások,

Részletesebben

HANGOKKAL A CSALÁDOKÉRT Prezentáció a legjobb tapasztalatokkal

HANGOKKAL A CSALÁDOKÉRT Prezentáció a legjobb tapasztalatokkal HANGOKKAL A CSALÁDOKÉRT Prezentáció a legjobb tapasztalatokkal A prezentáció a Projekt előadásaihoz készült, az Összefoglaló az adaptációról c. dokumentum felhasználásával. A prezentációhoz vetíthető diasor

Részletesebben

TÁMOP D-12/2/KONV projektindító nap

TÁMOP D-12/2/KONV projektindító nap TÁMOP-4.1.2.D-12/2/KONV projektindító nap Támogatási keret - Összesen 2 858 561 708 Ft a megítélt támogatás. A pályázati kiírás forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban

Részletesebben

ÁROP 1.A.2/A-2008-0227 ÉRINTETTEK BEVONÁSA A TERVEZÉSBE, A MEGVALÓSÍTÁSBA RÉSZVÉTELI TERV

ÁROP 1.A.2/A-2008-0227 ÉRINTETTEK BEVONÁSA A TERVEZÉSBE, A MEGVALÓSÍTÁSBA RÉSZVÉTELI TERV ÉRINTETTEK BEVONÁSA A TERVEZÉSBE, A MEGVALÓSÍTÁSBA RÉSZVÉTELI TERV I. Kommunikációs lehetőségek: Az önkormányzatok egyik legalapvetőbb funkciója a helyi társadalom életének szervezése. Ennek hatékonysága

Részletesebben

A TÁMOP A-11/1/KONV projekt részletes kommunikációs terve

A TÁMOP A-11/1/KONV projekt részletes kommunikációs terve A projekt részletes s terve A Kommunikációs tevékenységek összefoglaló leírása A projekt előkészítési szakaszában Elkészítjük a http://www.mfk.uni-miskolc.hu/ honlapunkhoz a projekthez kapcsolódó tájékoztató

Részletesebben

Jegyzőkönyv, Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló üléséről

Jegyzőkönyv, Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló üléséről Jegyzőkönyv, mely készült 2013. július 11. napján 9 órakor a Gyerekesély Irodában (7530 Kadarkút, Fő u. 7.) tartott Kadarkúti- Nagybajomi Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló

Részletesebben

A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013

A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013 A B KOMPONENS INDIKÁTORAI második kiírás - 2013 Kérjük, hogy a pályázati adatlap 6.1 (Kötelező indikátorok) pontjában a választott tevékenységhez tartozó táblázatokat töltse ki. A táblázatban megadott

Részletesebben

Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében

Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében A munkaerőpiac jellemzői 2010. IV. negyedév Megnevezés Országos Gy-M-S megye Foglalkoztatottak száma (fő)* Vas megye Zala megye

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SABLON AZ EL ZETES MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

ÁLTALÁNOS SABLON AZ EL ZETES MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY ELKÉSZÍTÉSÉHEZ ÁLTALÁNOS SABLON AZ EL ZETES MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

2015. május április 30.

2015. május április 30. EGT ALAP HU04 ALKALMAZKODÁS A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ PROGRAM, C2 HELYI ADAPTÁCIÓS KAPACITÁSFEJLESZTÉSI ALPROGRAM KIÍRÁS KERETÉBEN NEMZETI-ALKALMAZKODÁSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA (CLIM-NET/HUN) CÍMŰ PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁNAK

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 4. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló tárgyát képezö idöszak: Kezdö dátuma: 214.11.12 Záró dátum: 214.11.28 Beszámoló

Részletesebben

SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében

SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében TÁMOP-5.5.1.A-10/1-2010-0011 Horizontális célkitűzések megvalósítását elősegítő helyi közösségi kezdeményezések, programok támogatása A projekt

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

Disszemináció. az Erasmus+ programban. Készítette az NCSSZI Erasmus+ Ifjúsági Programiroda. Forrás: Erasmus+ Programme Guide, Annex II

Disszemináció. az Erasmus+ programban. Készítette az NCSSZI Erasmus+ Ifjúsági Programiroda. Forrás: Erasmus+ Programme Guide, Annex II Disszemináció az Erasmus+ programban 1 1 Bevezetés A disszemináció a projekt eredményeinek széles körű terjesztését, láthatóságát jelenti. Ez sokféle tevékenységet jelenthet a gyakorlatban, projektről

Részletesebben

Beszámoló az Észak-Alföldi Régió Ökoiskola Regionális Forrásközpont tevékenységéről (2015. II. félév)

Beszámoló az Észak-Alföldi Régió Ökoiskola Regionális Forrásközpont tevékenységéről (2015. II. félév) Beszámoló az i Régió tevékenységéről (2015. II. félév) Információs Nap megszervezése Szakmai információs napunkat 2015. december 3-án rendeztük meg Debrecenben, a Dózsa György Általános Iskolában (Debrecen,

Részletesebben

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Horizontális politikák érvényesülése a projektekben

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Horizontális politikák érvényesülése a projektekben Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel a projektekben Környezeti fenntarthatóság Esélyegyenlőség Jogkövetkezmények Családbarát munkahelyi körülmények megteremtése, erősítése A nemek közötti egyenlőség

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

NTP-FTH SPECIÁLIS TEHETSÉGBANK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

NTP-FTH SPECIÁLIS TEHETSÉGBANK SZAKMAI BESZÁMOLÓ NTP-FTH-15-0036 SPECIÁLIS TEHETSÉGBANK SZAKMAI BESZÁMOLÓ Tartalom 1. A pályázati program lényege... 3 2. A támogatás segítségével megvalósult szakmai tevékenysége... 3 3. A pályázatban megfogalmazott célok

Részletesebben

Útmutató a könyvnapló közösségben való elérhetőségéhez

Útmutató a könyvnapló közösségben való elérhetőségéhez Útmutató a könyvnapló ben való elérhetőségéhez / Mennyi könyvet, ismertető plakátot és könyvjelzőt készíttessünk? / Milyen költségekkel kell számolni? 3/ Hány főre van szükség a könyv célba éréséhez? 4/

Részletesebben

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu A Debreceni Bolyai János

Részletesebben

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől

Részletesebben

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ Tartalom Határidők a projekt megvalósításában Záró elszámolási csomag benyújtása Záró elszámolási csomag ellenőrzése Kötelező tevékenységek

Részletesebben

A projekt megvalósítása változó szabályozási környezetben

A projekt megvalósítása változó szabályozási környezetben TÁMOP 4.2.1/B projekt bemutatása Dr. Heil Bálint, egyetemi docens projektmenedzser A projekt megvalósítása változó szabályozási környezetben Az ember és élettere A mező-és erdőgazdálkodás, az ipar és az

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kiemelt projekt tervezési felhívás a Társadalmi Megújulás Operatív Program A hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása című tervezési felhíváshoz

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig!

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Baranya megye Horváth Sándorné A

Részletesebben

Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1. Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza

Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1. Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1 Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza A pályázat előzményei, feltételek Intézmény hagyományai (tagozatos

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés Iktatószám: 231/11//1/211 Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése Jászsági Kistérségi Helyi

Részletesebben

EU Compass projekt ismertetése 1.

EU Compass projekt ismertetése 1. EU Compass projekt ismertetése 1. Támogató alap: Magyarország- Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Pályázat benyújtás: 2010. 09. 15. Döntés: 2011. 03. 25. Szerződéskötés:

Részletesebben

IV/8. sz. melléklet: Internetes megjelenés (vállalati portál) funkcionális specifikáció

IV/8. sz. melléklet: Internetes megjelenés (vállalati portál) funkcionális specifikáció IV/8. sz. melléklet: Internetes megjelenés (vállalati portál) funkcionális specifikáció 1. A követelménylista céljáról Jelen követelménylista (mint a GOP 2.2.1 / KMOP 1.2.5 pályázati útmutató melléklete)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. február 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 41/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi Idősügyi

Részletesebben

TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA

TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA 2010.02.26. POLGÁR ÉVA TÉMAKÖRÖK elszámolható költségek útmutató (ESZA/ERFA) könyvvizsgálat a projekt végén előlegből származó kamatbevétel bevételek kezelése milyen

Részletesebben

I. kommunikációs csomag:

I. kommunikációs csomag: Az uniós pályázatok kedvezményezettjei eltérő tartalmú kommunikációs csomagokat kötelesek megvalósítani. Ezt minden esetben a pályázati útmutató rögzíti a projekt jellegének és mertének megfelelően.a szigorú

Részletesebben

A projekt előrehaladási jelentések szakmai tartalmának összeállítása

A projekt előrehaladási jelentések szakmai tartalmának összeállítása A projekt előrehaladási jelentések szakmai tartalmának összeállítása Kovács Ildikó, projektfelügyelő IRM Támogatás-koordinációs Főosztály Budapest, 2010. február 11. A monitoring célja a megvalósuló projektek

Részletesebben

2013. szeptember 1. TÁMOP B Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. Működési Szabályzat a projekt megvalósítási folyamatára

2013. szeptember 1. TÁMOP B Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. Működési Szabályzat a projekt megvalósítási folyamatára TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0004 Működési Szabályzat a projekt megvalósítási folyamatára 2013. szeptember 1. 1 A Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg a projekt megvalósításában részt vevők feladat-

Részletesebben

FÓKUSZOK AZ UNIÓS PROJEKTEK BELSŐ ELLENŐRZÉSE SORÁN. Budapest, december 6.

FÓKUSZOK AZ UNIÓS PROJEKTEK BELSŐ ELLENŐRZÉSE SORÁN. Budapest, december 6. FÓKUSZOK AZ UNIÓS PROJEKTEK BELSŐ ELLENŐRZÉSE SORÁN Budapest, 2012. december 6. Szereplők I. Belső ellenőrzés Pályázó/Kedvezményezett Külső ellenőrzések Szereplők II. - Hazai szervezetek Állami Számvevőszék

Részletesebben

Beszámoló a Tiszaújváros Települési Értéktár II. félévben végzett tevékenységéről

Beszámoló a Tiszaújváros Települési Értéktár II. félévben végzett tevékenységéről Tiszaújváros Települési Értéktár Testület 3580 Tiszaújváros, Széchenyi u. 2. Tel: 49/542-004; 49/542-007; e-mail: ertektar@tujvaros.hu Beszámoló a Tiszaújváros Települési Értéktár 2015. II. félévben végzett

Részletesebben

A jelentés a Véglegesítés projektszakasz (2009. november február 8.) eseményeinek összefoglalását tartalmazza.

A jelentés a Véglegesítés projektszakasz (2009. november február 8.) eseményeinek összefoglalását tartalmazza. III. PROJEKTSZAKASZ ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSE HATÉKONY SZERVEZETI MŰKÖDÉS KIALAKÍTÁSA HEVES ÖNKORMÁNYZATI HIVATALÁBAN PROJEKT ELŐZMÉNY Ezen jelentés a Hatékony szervezeti működés kialakítása Heves Önkormányzati

Részletesebben

KÖZOP-5.2.0-07-2008-0001 52.

KÖZOP-5.2.0-07-2008-0001 52. KÖZOP-5.2.0-07-2008-0001 52. Projekt státuszjelentés (PSJ) A dokumentum a projekt műszaki és pénzügyi készültségét mutatja be, felsorolja a tárgyidőszakban elvégzett feladatokat, felmerült problémákat,

Részletesebben

FELMÉRÉSI TERV. 1.) Felmérési terv célja:

FELMÉRÉSI TERV. 1.) Felmérési terv célja: FELMÉRÉSI TERV 1.) Felmérési terv célja: 2.) Felmérés folyamata: 3.) Felmérés módszertanának meghatározása 4.) Kérdőív tervezésének fázisai, tesztelésének módja 5.) Interjúk előkészítésének módja 6.) Adatgyűjtés

Részletesebben

Tevékenység Dokumentum Megjegyzés. elérhetőségek. tájékoztató levél ( ), kapcsolatfelvétel. Megrendelés Megrendelő a jó gyakorlat kiválasztása

Tevékenység Dokumentum Megjegyzés. elérhetőségek. tájékoztató levél ( ), kapcsolatfelvétel. Megrendelés Megrendelő a jó gyakorlat kiválasztása Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola AZ ÖRÖM A TANULÁS PROJEKTMUNKA A KÉK MADÁR PROGRAMBAN JÓ GYAKORLAT ÁTADÁS FOLYAMATA Tevékenység Megjegyzés Megkeresés az átvevő

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai 1/2012. (I.13.) SZKT határozat 4 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete jegyzőkönyv

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Székesfehérvár 2014. november 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referense Az MNVH célja,

Részletesebben

Papíralapon nem beküldendő

Papíralapon nem beküldendő 1. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Alátámasztó dokumentumok papír alapú benyújtásának kérvényezése: Nem 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló tárgyát képezö idöszak: Kezdö dátuma: 2014.01.01 Záró dátum: 2014.09.10

Részletesebben

HATÁROZAT. Szám : 4/2016. (II.15.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a évi működési támogatás felhasználásáról szóló tájékoztató elfogadásáról

HATÁROZAT. Szám : 4/2016. (II.15.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a évi működési támogatás felhasználásáról szóló tájékoztató elfogadásáról VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 4/2016. (II.15.) Tárgy: Döntés a 2015. évi működési támogatás felhasználásáról szóló tájékoztató elfogadásáról 1./ A Veszprém Megyei Roma

Részletesebben