Új tudást mindenkinek ÖN K O R K É P. A XXI. század iskolája

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új tudást mindenkinek ÖN K O R K É P. A XXI. század iskolája"

Átírás

1 Esélyek és lehetőségek ESÉLYEGYENLŐSÉGI MELLÉKLET szám ÖN K O R K É P tizennyolcadik évfolyam, 173. szám Ö N K O R M Á N Y Z A T I F O L Y Ó I R A T Taktika a praktika 3 Jobb velünk a világ 10 Nyolcvan milliárd forintról döntött a kormány 21 Új tudást mindenkinek A XXI. század iskolája

2 A Közigazgatási Kalendárium 2009 MEGRENDELŐ Több, mint egy határidőnapló. Kézikönyv jellegű, az állam- és a közigazgatás területén dolgozó, illetve az iránt érdeklődő szakemberek számára készített hasznos adatok és információk tára. Az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve a kalendáriumot tartalmilag és formailag is folyamatosan megújítottuk. Önálló fejezetben foglalkozunk az EU intézményrendszerével és ismertetjük a magyar EU-képviselők névsorát, az intézményekben elfoglalt helyüket, tisztségüket és elérhetőségüket. Formailag pedig sikerült egy olyan újszerű agendát létrehozni, amely ötvözi a napi és heti előjegyzési naptár előnyeit. Ezért figyelmébe ajánljuk minden polgármesternek, önkormányzati képviselőnek, a közigazgatási hivatalok, illetve a megyei és a regionális területfejlesztési tanácsok dolgozóinak. Mindazoknak, akik közszolgálati feladatot látnak el, a közigazgatásban dolgoznak, illetve a közigazgatás iránt érdeklődnek, és munkájuk során igénylik az ilyen irányú tájékozottságot. A KÖZIGAZGATÁSI KALENDÁRIUM 2009 fejezetei: Pénzügyi és fejlesztési kiskáté: a helyi önkormányzatok szempontjából legfontosabbnak minősülő finanszírozási, gazdálkodási, terület- és településfejlesztési tudnivalókat foglalja össze Közigazgatási címtár: a központi közigazgatásnak, a Magyar Köztársaság Kormányának, az államigazgatási, önkormányzati és köztestületi szerveknek (megnevezés, székhely, telefonszám, faxszám) az ország összes településének és polgármesterének névjegyzékét tartalmazza (megyei és kistérségi bontásban) Az EU intézményrendszerének hazai vonatkozásai Határidőnapló Mellékletek: öröknaptár, 2009-as összesített naptár, havi előjegyzés, Európa, Magyarország színes térképe, legfontosabb útvonalak km-táblázata, munkaszüneti napok Európában, nagyobb külföldi városok és magyar nagyvárosok körzeti hívószámai stb. FORMÁTUM Méret: B/5-ös, terjedelem: 160 oldal + 48 oldal adatbank, papír: 80 gr-os fehér ofszet, nyomás: kék-szürke, kötészet: cérnafűzés, sarokperforálással, kombinált bőr borítással, két darab könyvjelzővel. (50 példány felett lehetőség van a borítón cégük, intézményük logóját elhelyezni.) MEGRENDELHETŐ en: onkorkep@chello.hu; Telefonon: (06-1) ; faxon: (06-1) , vagy az alábbi megrendelőlapot küldjék a következő címre:1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 23. Várható megjelenés: december Bővebb információ: (06-30) Ha október 15-éig megrendeli, tavalyi áron 3250 forint + áfa + posta- és csomagolási költség juthat hozzá! Megrendelem a Közigazgatási Kalendárium 2009 című kiadványt példányban. társ a munkában Számlázási cím: Szállítási cím: Kelt:, Aláírás Kiadja az ÖNkorPRess Kiadó

3 SZEPTEMBER PARL AMENT TARTALOM Taktika a praktika 3 Hajrába kezdett a kormány 4 Megoldásra váró feladatok 5 Kisebbségben az adócsomag támogatói 6 Megújult környezetben gyógyítanak 6 TELEPÜLÉSÜGY Három partner Somogyban 19 KOR-KÉP Időközi önkormányzati választások 2 Új tudást mindenkinek 7 A XXI. század iskolája 8 A digitális írástudás forradalma 9 Összefogás a kisiskolák megmentéséért 9 Jobb velünk a világ 10 Sérült Gyermekek Napja a fővárosi állatkertben 10 Alig javult a települések szolgáltatási színvonala 24 Pályázati felhívás! október 1-től indulhatnak a helyi önkormányzatok a Példát átadó gyakorlatok pályázatán, amely program keretében kiosztásra kerülnek a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Díjai. A Példát átadó gyakorlatok pályázatát a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Dexia Kommunalkredit Hungary Kft. együttműködésével hirdeti meg. Megvalósításában részt vesz a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, az Önkormányzati Minisztérium, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A program célja a legjobb önkormányzati gyakorlatok feltérképezése és megismertetése az ország más önkormányzataival, az új és innovatív helyi megoldások felkutatása, illetőleg az ilyen megoldásokat nyújtó önkormányzatok tudásának és tapasztalatának terjesztése a hasonló problémával küszködő társaik körében. Ebben az évben az alábbi három témában lehet pályázni: Lakóhelyhez kötődés erősítése Roma integráció a társadalmi kohézió erősítésére Tőkevonzás, befektetők vonzása a településre Valamennyi témában egy díj kerül kiosztásra, amely egymillió forint jutalommal is jár. A díjjal járó pénz szabadon felhasználható, azonban a felhasználásnak a program céljaival összhangban kell állnia. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség különdíjat adományoz annak az önkormányzatnak, amely a pályázatában ismertetett gyakorlatot európai uniós forrás felhasználásával valósította meg. A különdíj egy brüsszeli tanulmányút a nyertes önkormányzat három munkatársa számára. A pályázat leadásának határideje december 31. Az ünnepélyes díjkiosztóra április án kerül sor. További részletek: ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK Ne akkor szembesüljünk a hibákkal, amikor már elindult egy folyamat 11 Út a munkához 13 A feketefoglalkoztatás olyan, mint a játék a kaszinóban 15 Én a szegények és öregek államtitkára vagyok 17 TELEPÜLÉSFE JLESZ TÉS Nyolcvan milliárd forintról döntött a kormány 21 Aki korán ad, az kétszer ad? 22 L APZ ÁRTA UTÁN A tárgyalási alap a reálérték megtartása 23 FŐÉPÍTÉSZEK A Z ÖNKORMÁN Y Z ATOKBAN Útvesztő nélkül 25 A történelmi városmagok 26 Jövőre a hajdúk Böszörménye Hajdúböszörmény ad otthont a XIV. Országos Főépítészi Konferenciának 27 A Főépítészi Életmű Díj és az Év Főépítésze Díj 28 Alapító főszerkesztő: Kleinné Csiky Ildikó Szerkesztő: Erdélyi Zsuzsa, Németh Erika, Sörös Erzsébet Munkatárs: Kolin Péter Tervezőszerkesztő: Hudák Zsolt A szerkesztőség címe: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 23. II. 1. Telefon: (06-1) Fax: (06-1) onkorkep@chello.hu Web: Lapzárta: szeptember 23. Kiadó: ÖNkorPRess Kiadói Kft. Telefon: (06-1) Fax: (06-1) A folyóirat megrendelése és hirdetésfelvétel a kiadóban A lap kiadásáért felel a kiadó ügyvezetője ISSN X Nyomdai előkészítés: Szerif Kiadói Kft. Nyomda: Crew Nyomdaipari Kft.

4 Nagykarácsony. Scheier Zsolt lett a Fejér megyei Nagykarácsony polgármestere a július 27-én tartott időközi polgármester- és képviselő-választáson. A polgármesterti székért hét függelen jelölt indult, az érvényes szavazatok több mint felét Scheier Zsolt kapta. A helybeliek megválasztották az új képviselő-testületet is, erre azért volt szükség, mivel a testület májusban feloszlatta önmagát. A képviselői posztért 21 jelölt indult, közülük választották meg a polgárok a 9 új képviselőt. A megválasztott képviselők egy kivételtől eltekintve (Szekeres Béla FIDESZ-MPSZ) mind függetlenek. A kilenc képviselő közül öten korábban is képviselők voltak. Aszód. Sztán István független jelölt nyerte az időközi választást július 27-én a Pest megyei Aszódon, ahol 4869 választó közül 1870 szavazott. Sztán István 1232 szavazatot kapott, míg szintén független, de a Fidesz-KDNP támogatását is élvező Fischl László 619 szavazatot. A 13 tagú, jobboldali többségű testület összetételét a választás nem érintette. Az eddigi polgármester márciusban mondott le, mert nem tudott együttműködni a testülettel. KOR-KÉP Időközi önkormányzati választások Előző lapzártánk óta, a július 21. és szeptember 21. közötti időszakban hét településen tartottak időközi választásokat. A hét település közül hat helyen választottak polgármestert, az eredmények szerint egy esetben kapott újra bizalmat a korábbi vezető. Azokon a településeken (Nagykarácsony, Kistapolca, Pilisjászfalu), ahol önfeloszlatás történt, a képviselő-testület tagjainak összlétszámát (23 fő) figyelembe véve kilenc főt újraválasztottak. A fenti időszakban két esetben ismét felmerült a településvezetők feddhetetlenségének kérdése. A Zala megyei Pusztaszentlászlón Tóth András polgármester távozása miatt kellett megtartani az időközi választást, mert becsületsértés miatt jogviszonya megszűnt. Tóth Andrást tavaly december 11-én ítélte el cselekedete miatt a bíróság, így tisztségével összefüggésben elkövetett bűncselekmény jogerős kimondásával megszűnt a polgármesteri jogviszonya. A közügyek gyakorlásától azonban nem tiltották el, így elindulhatott az időközi választáson, ahol ketten indultak a polgármesteri székért. Tóth András ellenfele szavazatainak töredékét szerezte meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Baskó polgármesterét, Hegedűs Szilárdot egy rágalmazási perben marasztalták el, ezért az előző esethez hasonlóan szintén polgármesteri tisztséggel összefüggő bűncselekmény miatt írták ki az időközi választást. Hegedűs Szilárd jogviszonya megszűnt, a közügyektől azonban őt sem tiltotta el a bíróság, ezért indulhatott újra a polgármester-választáson, amit jelentős fölénnyel megnyert Kistapolca. Ambrus Lajosné független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást augusztus 17-én a Baranya megyei Kistapolcán, ahol a képviselő-testület öt tagját is megválasztották. A győztesre 62-en voksoltak, míg szintén független vetélytársai közül Waller Ferenc korábbi polgármester 38, Mészáros Sándor Ferenc és Tordai Istvánné 6-6, Hajas Sándor 5, Tordai Szilvia 2 szavazatot kapott. A testület öt tagját tizenhárom pályázó közül választották ki. A megválasztott képviselők mindegyike független, ketten korábban is tagjai voltak a testületnek. A 212 lelket számláló Kistapolca 166 választópolgárából 121 választott. Az időközi önkormányzati választást azt követően írták ki, hogy a képviselő-testület idén májusban feloszlatta magát, mert tagjai nem tudtak együttműködni a polgármesterrel. Pusztaszentlászló. Varga János független jelölt nyert az időközi polgármester-választáson a Zala megyei Pusztaszentlászlón augusztus 24-én. Az időközi választáson két polgármesterjelölt indult: a győztesre 266-an voksoltak, míg a szintén függetlenként induló Tóth András, volt főállású polgármester 64 szavazatot kapott. A falu 560 választópolgára közül 332-en adták le voksukat, ebből két szavazat volt érvénytelen. Az időközi önkormányzati választást azt követően írták ki, hogy a volt polgármester jogviszonya a tisztségével kapcsolatban elkövetett bűncselekménye miatt megszűnt. Nagykőrös. Mezei Imre, a Fidesz-MPP, a Kisgazda Polgári Egyesület-Egység a Nemzetért, a Fidelitas és a KDNP közös jelöltje nyerte a időközi önkormányzati képviselőválasztást a Pest megyei Nagykőrösön. Az önkormányzat munkatársa az ÖNkorNET kérdésére elmondta, hogy az 1065 választásra jogosult lakó közül 290-en mentek el szavazni és 287 érvényes voksot adtak le. A szavazatok összesítése után kiderült, hogy a legtöbb voksot, szám szerint 149-et, Mezei Imre kapta a négy képviselő-jelölt közül. Pilisjászfalu. Bányai József nyerte az időközi önkormányzati választást a Pest megyei Pilisjászfalun. A szeptember hetedikei időközi választásra a testület korábbi önfeloszlatása miatt került sor. Az 1046 fő választásra jogosult polgár közül 470-en járultak az urnákhoz, a polgármesteri tisztség elnyeréséért a két induló közül a többséget (324 szavazat) BányaI József kapta. Gál Gabriella korábbi polgármester nem indult a választáson. A szavazópolgárok megválasztották a 18 képviselőjelölt közül a képviselőtestület 9 tagját is (valamennyien függetlenek). A megválasztott képviselők közül ketten korábban is képviselők voltak. A testület korábban azért döntött az önfeloszlatás mellett, mert álláspontjuk szerint a polgármester törvénytelen eszközökkel vezette a testületet. Baskó. Hegedűs Szilárd, korábbi polgármester kapta a legtöbb szavazatot a szeptember 13-án tartott időközi választáson, a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Baskón. A 176 választásra jogosult baskói lakos két független jelölt közül választhatott. Összesen 152-en voksoltak, a részvételi arány 87 százalékos volt. Hegedűs Szilárd 95, Seres Mária 55 szavazatot kapott, két voks érvénytelen volt. Szeptember 28-án két időközi választás lesz. A Bács-Kiskun megyei Ballószögön önfeloszlatás miatt választanak polgármestert és képviselő-testületet. A Pest megyei Bicskén a korábbi polgármester, Szántó János halála miatt írtak ki referendumot. Előző számunk megjelenését követő időszakban lapzártánkig a Zala megyei Pethőhenyén és a Pest megyei Törtelen tartottak népszavazást. Pethőhenye. Az augusztus 3-ai népszavazáson résztvevőknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, egyetértenek-e azzal, hogy Pethőhenye község Zalaegerszeg várossal egyesüljön úgy, hogy az egyesülést követően Pethőhenye község valamennyi joga és kötelezettsége Zalaegerszeg városra száll át. A szavazás érvényes és eredményes volt, a résztvevők többsége nem támogatta a község Zalaegerszeghez való csatlakozását, így a település továbbra is önállóan fog működni. Törtel. A Pest megyei település választópolgárainak az alábbi kérdésre kellett válaszolnia augusztus 14-én: Akarja-e Ön, hogy Törtel község közigazgatási területén bármely természetes, vagy jogi személy olyan telephelyet létesítsen, működtessen, ahol veszélyes vegyi anyagok gyártása, raktározása, kezelése, illetve vegyi és egyéb hulladékok tárolása történhet? A népszavazás érvénytelen volt, mivel a 3468 névjegyzékbe vett választóból csak 1102 fő adta le szavazatát. Az 1096 érvényes szavazatból 1081 nem szavazat állt szemben 15 igennel. Kolin Péter 2 ÖN KOR KÉP szeptember

5 PARLAMENT Az MDF a parlament feloszlatásáról szóló indítványt nyújtott be az őszi ülésszak kezdetén, amelyet azonban a többség nem támogat. Az alkotmány és a házszabály nem ír elő különleges eljárási szabályokat az Országgyűlés feloszlatásának kimondására, vagyis ehhez elég lenne a jelenlévő képviselők többségének szavazata. Az indítvány azért született, mert az ellenzéki oldalon így szeretnék színvallásra késztetni a koalícióból kilépett SZDSZ-t. Ám a liberálisok, akik szeptemberben sűrű egyeztetést folytatnak a szocialistákkal a kormányzati együttműködés megújításáról, gyorsan közölték, hogy nem érdekük a parlament feloszlatása, sem pedig az előrehozott választás. A kormány és Gyurcsány Ferenc sorsa most azon múlik, sikerül-e mindkét félnek megfelelő adócsomagot és költségvetési törvényt elfogadni. Az adótörvényekről szóló szavazás vízválasztó lehet mondta az SZDSZ európai parlamenti képviselője. Szent-Iványi István hozzátette: ha az adótörvényeket nem fogadja el a parlament, akkor lehet, Belül is oszlatnák a parlamentet A parlament feloszlatása szerepelt az Országgyűlés őszi ülésszakának első témái között. Igaz, az indítványt a túlnyomó többség nem támogatja. A képviselők megkezdik a polgári törvénykönyv átfogó módosításának tárgyalását, s rövidesen a Ház asztalára kerülnek az adó- és költségvetési törvények. hogy a költségvetés decemberi benyújtására már új kormányt kell alakítani. Kiadási plafont akar az SZDSZ Az SZDSZ fő követelései között szerepel a következő három évben végrehajtandó ezermilliárd forintos adó- és járulékcsökkentés. Ez nagyságrendjét tekintve megegyezik a Gyurcsányféle javaslattal, ám az SZDSZ a gazdaság remélt kifehérítése helyett a kiadások csökkentésétől várja a megtakarítást. A liberálisok évi egykét százalékkal csökkentenék az állami elosztás mértékét. Még az adótörvények elfogadása előtt meghatároznák a költségvetés kiadási oldalának plafonját, amelyet a kormány nem léphetne át. Mint azt Kóka János frakcióvezető közölte, így akadályoznák meg a választások előtti várható állami osztogatást, a költségvetési és államháztartási deficit növekedését. A kiszivárgott hírek szerint a liberálisok körében három személy népszerű, mint egy szakértői kormány lehetséges miniszterelnök-jelöltje: Király Júlia, a Monetáris Tanács tagja, Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, valamint Surányi György volt jegybankelnök. Népszerűtlen adójavaslat Megegyezés híján, a szeptember 15-i törvényi határidő betartása miatt a kormány egyébként terjedelmes adótörvény-módosítást nyújtott be a parlamentnek. A harminc törvényt módosító, százharminc oldalas javaslat tele van olyan részletekkel, amelyek nyilvánvalóan nem fogják megszerezni a többséget a törvényhozásban. A Fidesz már be is jelentette, hogy módosító indítványokat nyújt be a javaslathoz. Képviselőjük, Tállai András szerint az újabb salátatörvény koncepciótlan, végeredményben a munkavállalók járnak majd rosszul. Igazságtalannak tartják például, hogy a 140 ezer forint alatti jövedelmű polgárok adóterhe nem csökken. Az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztése pedig szerintük a természetbeni juttatások csökkenését eredményezi, mivel a munkáltatók nem fogják tudni kigazdálkodni a tizenegy százalékos járulék összegét. Ezzel pedig csökkeni fog a munkavállalók jövedelme állítják a fideszesek. Indokolatlannak tartják a dohány- és az alkoholtermékek jövedéki adójának tíz százalékos emelését is. Indul a Ptk.-módosítás vitája Huszonnégy önálló ellenzéki törvényjavaslat vár egyébként parlamenti vitára. A KDNP és az MDF négy-négy, a Fidesz tizenhárom indítvánnyal szerepel a listán. Az SZDSZ három új indítvánnyal vétette magát észre. Az őszi ülésszak kezdetén az eddig említettek mellett egyelőre egy jelentős javaslat szerepel, a Polgári Törvénykönyvről szóló törvénymódosítás. Elsők között foglalkozik a Ház a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés június 9-i ülésén elfogadott, a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló törvénymódosítással is. (A törvényt szeptember 22-én az Országgyűlés elfogadta.) Különleges esemény volt az Országgyűlés életében, hogy a szeptember 16-ai ülésnapon felszólalt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. N.E szeptember ÖN KOR KÉP 3

6 PARLAMENT Hajrába kezdett a kormány Új, középtávú munkaprogramot fogadott el szeptember elején a kormány. A dokumentum egységbe foglalja a korábban bejelentett kormányzati szándékokat így a 48 pontos javaslatcsomagot és a Munka, tudás, tulajdon programját. A Magyarország megújítását szolgáló javaslatcsomag legfőbb célkitűzése írják, hogy versenyképesebb legyen az ország, de egyidejűleg megőrizze a szociális vívmányokat és növelje a polgároknak nyújtott biztonságot. Ezt szolgálják az adóenyhítésre, a feketegazdaság visszaszorítására, a foglalkoztatás bővítésére, a segélyezési rendszer megújítására és az oktatás színvonalának javítására vonatkozó konkrét javaslatok. Alább röviden összefoglaljuk a program jellemzőit. A kormány elsődleges célja, hogy középtávon az állami újraelosztás mértéke a bruttó nemzeti össztermék százaléka között legyen, az adócentralizáció pedig ne haladja meg a bruttó nemzeti össztermék százalékát. A pénzügyminiszternek feladata egy átfogó, 2012-ig szóló adócsökkentési, adóegyszerűsítési és gazdaságfehérítési terv elkészítése, amely éves ütemezéssel, az adókötelezettség megsértésének következetes szankcionálása nyomán kifehéredő gazdaság teherbíró képességének megfelelően: tíz százalékponttal csökkenti a vállalkozások járulékterhét; a személyi jövedelemadó alapját hétszázötvenhatezer forintig nulla kulcscsal, hárommillió forintig 18 százalékos, afelett 36 százalékos kulccsal adóztatja; megszünteti a vállalkozásokat terhelő különadót; 18 százalékos társaságiadó-mértéket állapít meg. A es költségvetésben háromszáz milliárd forint nagyságú adócsökkentési keret képzéséről van szó, az erről szóló javaslatot a pénzügyminiszternek szeptember 30-ig kell a kormány elé terjeszteni. Gazdaságfejlesztés A gazdaságfejlesztéssel foglalkozó rész feladatot szab a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás szempontjából kiemelt ágazatok az informatika, a járműipar, a gyógyszeripar, a biotechnológia, a logisztika és a speciális turisztikai ágazatok komplex fejlesztésével kapcsolatban. A gazdasági miniszternek december 31- ig kell a kormány elé terjesztenie az ágazati stratégiákat, március 31-ig pedig a stratégiákhoz tartozó intézkedési terveket. A beruházásbarát településekért A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter feladata a Beruházásbarát Településekért Program végrehajtása, az első körben 88 önkormányzatot érint. Ennek keretében egyeztetni kell a programba bevont önkormányzatok infrastrukturális és helyi szolgáltatásfejlesztési igényeiről és a központi fejlesztési programok összehangolásáról, illetve a felhasználható források bevonásának lehetőségeiről. A kormányt október 31-ig kell tájékoztatni a program végrehajtásáról. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter feladata egy olyan kockázati tőkeprogram előkészítése is, amely a tőkeigényes mikro-, kis- és középvállalatok támogatására szolgál. Az erről szóló javaslatot október 31-ig kell elkészítenie. Az oktatáson a hangsúly A munkaprogram egyik leghangsúlyosabb területe az oktatás. A kora gyermekkori fejlesztés feltételeinek javítása érdekében az oktatási és kulturális miniszternek az érintett tárcavezetőkkel együttműködve október 31-ig előterjesztést kell készítenie azokról az intézkedésekről, amelyek révén legkésőbb 2010-re hároméves korától valamennyi rászoruló gyermek óvodába járhat majd. Annak érdekében, hogy minden gyermek megfelelő színvonalú oktatásban részesülhessen, az oktatási miniszternek javaslatot kell tennie az átlagosnál nagyobb lemorzsolódási arányt produkáló középfokú intézményekben a lemorzsolódást csökkentő kötelező programok bevezetésére, valamint az ahhoz szükséges intézkedésekre, hogy 2010-től valamennyi középiskolában biztosított legyen az angol nyelv oktatása. Ennek határideje január 31. A tehetséggondozási források koncentrálása érdekében az oktatási és kulturális miniszternek elő kell készítenie a Nemzeti Tehetség Alap létrehozását, az erről szóló előterjesztést szeptember 30-ig kell benyújtania a kormánynak. A vonzóbb pedagóguspályáért Az oktatási és kulturális miniszter feladata azon intézkedéseknek kidolgozása is, amelyekkel vonzóbbá tehető a pedagógus pálya. Ennek érdekében kell javaslatot készítenie ez év október 31- ig a pályakezdő és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok bérpótlékának megterem- 4 ÖN KOR KÉP szeptember

7 PARLAMENT téséről, illetve a teljesítményösztönző pályázati keret megháromszorozásáról. A kormány a következő hónapokban várja az oktatási és kulturális miniszter jelentését: a legtehetségesebb gyermekek fejlődésének segítését szolgáló Magyar Géniusz programról; a mindenki számára elérhető nyelvi előkészítő évfolyamoknak a közoktatási esélyegyenlőség megteremtésében játszott szerepéről; a harmincezer középiskolai kollégiumi férőhelyre, óvodákra és iskolákra kiterjedő átfogó infrastruktúrafejlesztés állásáról. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek, valamint az oktatási és kulturális miniszternek december 15-ig kell intézkedéscsomagot kidolgoznia a közoktatásban részt vevő diákok hordozható számítógéppel való fokozatos ellátása érdekében. Családvédelem, gyermekvédelem A család- és gyermekvédelemmel foglalkozó fejezet a szociális és munkaügyi miniszter feladatául szabja, hogy készítsen előterjesztést a rendszeres szociális segély olyan átalakítására, amely csak azon munkaképes korú személyeknek ad jogosultságot a segély igénybevételére, aki egészségi állapota vagy más méltányolható ok miatt nem képes munkával biztosítani önmaga és családja fenntartását. Az ehhez szükséges jogszabály-módosításokról ez év október 15-ig kell javaslatot tennie a szociális és munkaügyi miniszternek. Szintén október 15-ig kell a kormány elé terjesztenie a pénzügyminiszternek az ahhoz szükséges intézkedések listáját, hogy a rendszeres szociális juttatások terhére előleg legyen nyújtható. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter feladata, hogy idén november 30-ig dolgozza ki a kis öszszegű, fedezet nélküli hitelek nyújtásának olyan rendszerét, amely a hitel nyújtásáról döntő személy kockázatvállalását is tartalmazza, ugyanakkor uniós forrásokra támaszkodva alacsony kamatot biztosít. A családés gyermekvédelem jegyében a szociális és munkaügyi miniszter október 31- ig készítsen előterjesztést a gyermekek veszélyeztetettségét feltáró jelzőrendszer megerősítésére. A javaslatnak ki kell terjednie arra is, hogy miként biztosítható az, hogy a veszélyeztetett gyermekek után járó családi pótlékot valóban a gyermekek védelmében használják fel. A kormány az egészségügyi miniszter feladatául szabta, hogy a gyermekek fokozottabb védelme érdekében november 15-ig készítsen előterjesztést a védőnői hálózat létszámának háromszáz fővel való emeléséhez szükséges intézkedésekről. Megoldásra váró feladatok. A kabinet őszi jogalkotási programjában 51 úgynevezett feles törvényjavaslat, illetőleg módosítás található. Ezek egyharmada uniós tagságunkból fakadó kötelezettségeink teljesítésével függ össze. A kormány ezen kívül, kellő támogatottság esetén, javaslatot terjesztene be egyebek között az alkotmány módosítására, a helyi önkormányzatokról szóló jogszabály megváltoztatására, valamint a népszavazásról és a népi kezdeményezésről és a választási eljárásról szóló törvények módosítására. A jelenlegi parlamenti erőviszonyok alapján, amikor még az egyszerű többséget igénylő előterjesztések megszavazása sem biztos, nem tűnik reálisnak kétharmados törvények elfogadásában reménykedni. A honatyáknak ősszel szavazniuk kell a Legfelsőbb Bíróság új elnökéről, mert júniusban lejárt Lomnici Zoltán megbízatása, az államfő jelöltjét, Baka Andrást pedig elutasította a Tisztelt Ház. Mint ahogyan az adatvédelmi biztosnak ajánlott Péterfalvi Attilát is. Sólyom László várhatóan a sorozatos leszavazások ellenére sem változtat eddigi jelölési gyakorlatán. Két új alkotmánybíró személyéről is döntenie kell majd az ősszel az Országgyűlésnek, mivel nyár elején lejárt Bihari Mihály, valamint Kukorelli István mandátuma. Egészségügy A kormány az egészségügyi miniszter feladatául szabta, hogy jelentésben tájékoztassa a kormányt: az új kistérségi járóbeteg-központok építésének, illetve a kórházak, klinikák felújításának előrehaladásáról; a négy új mentőállomás átadásáról; a tizenhat éveseknek szervezett ingyenes, teljes körű orvosi vizsgálat megvalósításának előrehaladásáról. Az egészségügyi tárcának továbbá tájékoztatnia kell a kormányt a rákszűrések körének kibővítéséről és a mobil rákszűrés aktuális kérdéseiről. A szervezett szűrést megalapozó és az azt követő kezeléseket tartalmazó adatbázis jogszabályi feltételeinek megteremtésének határideje október 31. A méhnyakrákszűrést elősegítő védőnői modellprogram megindításának tervezett időpontja pedig január 1. Az egészségügyi miniszternek október 31-ig kell jelentést készítenie a kormány részére a regionális érrendszer-betegségi központok létrehozása érdekében eddig megtett intézkedésekről és a fejlesztés további irányairól. Az egészségügyi tárcának október 31- ig ki kell írnia a fejlesztéshez szükséges pályázatokat. Közigazgatás A kormány célja a közigazgatás terén a piaci és nem piaci szereplők adminisztratív terheinek fokozatos, szeptember ÖN KOR KÉP 5

8 PARLAMENT 2012-ig legalább 25 százalékos csökkentése. Az illetékes minisztereknek át kell tekinteniük az ágazatukba tartozó hatósági engedélyezési eljárásokat, és ahol ez lehetséges, javaslatot kell tenniük az egyszerűbb eljárásra, illetőleg a felszabaduló forrásokból egy hatékonyabb ellenőrzési rendszer kialakítására. A szükséges jogszabály-módosításokat tartalmazó előterjesztéseket két ütemben, november 30-ig, illetve december 31-ig kell a kormánynak napirendre tűznie. Az igazságügyi és rendészeti miniszternek október 1- ig kell az általános szabályokat és december 28-ig folyamatosan a részszabályokat is kidolgoznia annak érdekében, hogy az erre alkalmas hatósági eljárásokban az ügyféllel egyetlen hatóság tartson kapcsolatot. A kormány az informatikáért felelős kormánybiztos feladatául szabta, hogy összehangolja a hatósági és közhatalmi eljárásokban használatos valamennyi nyomtatványnak a kormányzati portálról való letölthetővé, illetve elektronikusan kitölthetővé tételére irányuló kormányzati cselekvést. A kistelepüléseken szolgálatot teljesítő rendőrségi állományok megerősítésére, működési feltételeinek javítására több szakaszban, február 15-ig kell előterjesztéseket készítenie az igazságügyi és rendészeti miniszternek. Kisebbségben az adócsomag támogatói Egyik parlamenti párt sem támogatja és a szakértők is elégedetlenek a kormány adótörvényjavaslat-csomagjával. Egybehangzóan azt állítják, hogy az nem szolgálja a gazdaság növekedését, kifehérítését, s nem foglalkozik érdemben a költségvetési kiadások lefaragásával. Ezermilliárdos adócsökkentés négy év alatt, amelyből két év átcsúszna a következő parlamenti ciklusba néhány hete még erről beszéltek a szocialisták. Majd a kormány adócsomagjának benyújtása után Gyurcsány Ferenc egy egyetemi előadásban arról szólt, hogy csak az első évnek lenne meg a fedezete. A pénzügyminiszter végül olyan javaslatcsomagot nyújtott be a Megújult környezetben gyógyítanak 700 millió forintos fejlesztés a Tolna megyei kórházban A címzett támogatásból megvalósuló 669 millió összértékű beruházás eredményeként XXI. századi körülmények fogadják a betegeket a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórházának B épületében, ahol a baleseti sebészeti, az általános sebészeti, az urológiai, a gégészeti és az ortophédiai osztály működik. A közel 5000 m 2 alapterületű épületben megújultak a kórtermek, újak lettek a kezelők, a vizsgálók, a személyzeti helyiségek, a tárolók és a kazánház. Emellett ápolási és orvosi eszközöket is vásároltak. A változások szembetűnőek és jelentősek, amit mind parlamentnek, amelyben az első évre tervezett összegnek csak a kisebbik fele, 145 milliárd forint szerepelt. Veres János pénzügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a tervezett módosítások fő célja az élőmunkát sújtó terhek csökkentése. Ezt szem előtt tartva rendezné át a kabinet a vállalkozások adóterheit. A javaslat egyebek között eltörölné a négyszázalékos különadót, közben azonban a társasági adót tizenhatról tizennyolc százalékra emelné. A liberálisok szerint olyan érdemi adócsökkentésre van szükség, amely hozzájárul a gazdaság beindításához. Ezt állami kiadáscsökkentéssel kell megteremteni, de meglátásuk szerint ezt nem lehet a miniszterelnök Megegyezés című cselekvési javaslatában tervezett gazdasági kifehéredésre alapozni. Így az adótörvény-javaslat ebben a formában nem elfogadható az SZDSZ számára jelentette be Fodor Gábor pártelnök. Az energiaellátó cégeket két évre sújtó különadóról, az úgynevezett Robin Hoodadóról pedig azt mondta, hogy az ellentétes az SZDSZ felfogásával és ideológiájával, mert szerintük más módon kell megoldani az energiaárak emelkedéséből származó problémákat. Főként a környezettudatosság és az energiatakarékosság támogatásával. A kormányfő azt mondta, hogy a zárószavazásig érvelni fognak álláspontjuk mellett, remélve, hogy többséget szereznek. A miniszterelnök szerint nem látni annak okát, hogy a Fidesz és a KDNP miért ne támogatná a javaslatot, hiszen folyamatosan a tőke nagyobb felelősségét szorgalmazzák. (ne) a betegek, mind a dolgozók nagy örömmel fogadtak. Az avató ünnepségen dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a gyógyításhoz a legkorszerűbb körülményeket teremtették meg, a B épület megvalósítását problémamentesnek nevezte, a beruházás az eredeti ütemterv szerint haladt. Dr. Muth Lajos főigazgató-főorvos szintén fontos lépésnek nevezte az alig másfél év alatt befejeződő beruházást, véleménye szerint a szakdolgozók is jobb körülmények közé kerültek, ennek pedig a betegek lesznek a nyertesei. Reményét fejezte ki, hogy a műtőblokkhoz kapcsolódó sürgősségi részleg kialakítására vonatkozó pályázatuk is sikerrel jár. -rege- 6 ÖN KOR KÉP szeptember

9 KOR-KÉP DIGITALIZÁLT OKTATÁS Új tudást mindenkinek Az interaktív tábla szóösszetételében a hangsúly az interaktív szón van, és a tábla szó csak másodlagos, mert valójában egy interaktív eszköz segítségével egy tetszőleges sík felület interaktívvá tehető. A főváros XIII. kerületében nemcsak hangzatos szavakkal, hanem kézzel fogható eszközökkel is bizonyítjuk az oktatás technikai színvonalának emelése melletti elkötelezettségünket nyilatkozta Tóth József, Angyalföld polgármestere. Az önkormányzat 2010-ig szóló programjában hangsúlyos szerepet kap a tanítás technikai feltételeinek javítása, speciális fejlesztésként multimédiás eszközök vásárlása, s használatuk elsajátíttatása. Ez is hozzájárulhat egy másik célunk eléréséhez, miszerint ösztönözni kívánjuk az egész életen át tartó tanulás feltételeit. A kerület kilenc általános iskolájában közülük ötnek tagiskolája is van és négy gimnáziumában hetvenegy digitális tábla működik. Közülük negyvenötöt az önkormányzat finanszírozott, a többihez pályázat útján jutottak az iskolák. Az önkormányzat jövőre újabb negyvenhat ilyen eszközt kíván vásárolni.

10 KOR-KÉP DIGITALIZÁLT OKTATÁS A táblás órák Az angyalföldi Hegedűs Géza Általános Iskolában összesen tizenkét interaktív tábla működik. Hat tábla megvásárlásához a HEFOPpályázaton nyertek pénzt, míg a másik hatot az önkormányzattól kapták. Tímárné Sárosi Katalin igazgatónő földrajzóráin használja a táblát. Azt mondja, az a tanár, aki némi informatikai ismerettel rendelkezik, könnyen elsa- játítja a kezelését. Ő és a tanári kar, az önkormányzat szervezésében, 30 órás tanfolyamot végeztek el. Ami viszont sok időt vesz igénybe, az a táblára szánt anyag elkészítése. Ám, ez némi módosítással éveken át használható. A gyerekek nagyon szeretik a táblás órákat, és a tanárok is szívesen tanítanak ezzel az eszközzel. Persze nem kell feltétlenül egész órán használni, azt is meg lehet tanulni, hogy milyen célokra alkalmas leginkább. Az igazgatónő motivációra, ellenőrzésre és új tananyag elsajátítására alkalmazza elsősorban. Az iskola felső tagozatában már minden osztályban van interaktív tábla, az alsó osztályok közül négyben. A közeljövőben tervezik, hogy minden osztályt felszerelnek vele. SzK A XXI. század iskolája 8 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ Vas megye Ostffyasszonyfa Ostffyasszonyfa Vas megyében található, azon belül is a Celldömölki Kistérségben. A kistérség, a kilenc megyei térségen belül, a három hátrányos helyzetűek egyike. Maga a község a kemenesaljai települések között az átlagosnál jobb helyzetben van: teljes az infrastruktúrával való ellátottság, munkalehetőség van, a foglalkoztatást helyben oldják meg. A falu elöregedőben, bár az utóbbi évek adatai szerint stagnál ez a lélekszám. A településen 885-en élnek. A 140 gyermekből 56 általános iskolás. Az általános iskola tanulói létszáma 107 fő. A helybéli gyerekeken kívül elsősorban Csöngéről járnak ide diákok, illetve még három másik településről is fogad tanulókat a község iskolája. A település polgármesterét, Gecse Józsefet a hamarosan lezáruló IKT eszközbeszerzési pályázat kapcsán arról kérdeztük, hogy egy ilyen kis településen hogyan próbálják megvalósítani az oktatás modernizálását, a XXI. század iskolájának megteremtését? Most, hogy lehetőség nyílt az informatika oktatás fejlesztésére támogatást nyerni, Ostffyasszonyfa is pályázatot nyújtott be interaktív táblák beszerzésére valamint a számítógép-állomány modernizálására. Elsősorban a szaktantermek hiányát pótolhatná a digitális tábla, de új tanítási módszerek meghonosodását is várjuk tőle mondta a polgármester. Az interaktív táblák használata az iskolákban elsősorban a Nemzeti Alaptantervben megfogalmazott kompetencia alapú oktatás feltételrendszerének megvalósítását segíti majd. Az eszközök használatával korszerűbb, színvonalasabb oktatást, a tanulók informatikai készségének fejlődését, a tananyag könnyebb tanítását, tanulását lehet elérni, a tanórákat érdekesebbé lehet tenni, ami által várhatóan nő a tanulók koncentrációs és teljesítőképessége is. A pedagógusok egyelőre vegyes kíváncsisággal várják az új eszközöket. Érzékelhető az új iránti bizalmatlanság, de azt is látják, hogy az oktatási módszerekben új lehetőségek nyílnak. Ha pályázatunk sikeres lesz, mind a pedagógusok, mind a tanulók körében pillanatok alatt népszerűek lesznek az új, korszerű digitális taneszközök reménykedik Gecse József. Erdélyi Zsuzsa

11 KOR-KÉP OKTATÁS A digitális írástudás forradalma Az új tanév első napján megkezdte működését az Interaktív Oktatástechnika Portál. A a pedagógustársadalom munkáját segíti: digitális taneszközökkel és tananyagokkal, módszertani és technológiai képzések témaköreivel, kapcsolódó információk közlésével. A közoktatási intézmények döntő többségében megjelennek a pedagógusi munka eredményességét bizonyítottan növelő, a tanulók körében pillanatok alatt népszerűvé váló interaktív táblák, feleltetőrendszerek és egyéb korszerű digitális taneszközök is. A digitális taneszközök skálája és ezek alkalmazási lehetősége az oktatásban már ma is rendkívül széles és túlmutat a most bevezetésre kerülő korszerű eszközökön. A digitális írástudás forradalma kétségtelenül hatással lesz az oktatás minden területére, a tolltól egészen a tanterem berendezéséig mondta Tarnavölgyi Gábor főszerkesztő, a portál alapítója. Az Interaktív Oktatástechnika Portál a maga nemében egyedülálló módon segíti a pedagógusok munkáját azzal, hogy egy helyen foglalkozik az interaktív oktatástechnikai eszközök, a digitális tananyagok, a módszertani és technológiai (IKT) képzések témaköreivel és az ehhez kapcsolódó pályázatokkal, szakmai eseményekkel. A naponta többször frissülő tartalom mellett interaktív, online kereshető eszköz és digitális tananyag, illetve képzési katalógus teszi rendkívül hasznossá a portált a tanárok, intézményfenntartók számára. A az oktatás során azonnal hasznosítható, gyakorlatias információival a teljes nevelési-oktatási vertikumot szolgálja, az óvodai, az alap- és középfokú képzésen át a felsőoktatási intézményekig. (Forrás: Szeptember közepétől mintegy 2500 munkanélküli dolgozhat. A Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a szakminisztériummal közös közmunkapályázatot hírdetett, amelyre összesen 840 millió forintot biztosítottak. A hátrányos helyzetű, tartós munkanélküliek foglalkoztatását, megélhetését, életkörülményeik javítását szolgáló közmunkaprogramokra önkormányzati kistérségi társulások jelentkezhetnek. Az összegből három hónapon át 2500 embernek biztosíthatnak átmenti munkát. A pályázati felhívás a pályázók részére olyan feltételrendszert alakított ki, hogy a nyertesek, elsősorban a foglalkoztatási szempontból igen hátrányos térségekben élők közül kerüljenek ki. A keretösszegből 240 millió forint a Nyugat-dunántúli, 600 millió forint a Dél-dunántúli Régió pályázóinak jut, figyelembe véve az egyes kistérségek fejlettségi mutatóit, a szociális segélyezettek arányát. A közmunkások keresetének el kell érnie a minimálbért. Ha azonban képzettséget, szakmát kívánó munkakörben dolgoznak, arányosan magasabbak a bértételek. Bővebben: Összefogás a kisiskolák megmentéséért Országosan mintegy száz falusi iskola kapujára került lakat 2007-ben. A következő években sok száz intézményt fenyeget hasonló sors. A kisiskolák megmentéséért helyi összefogást hirdetett dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke Tolna megye polgármestereivel. Az önkormányzati vezetők egyetértenek abban, hogy a helyzet katasztrófális és cselekvésre van szükség. Ennek jegyében május 14-én a Tolna megyei Sárszentlőrincen mint a probléma által egyik legérintettebb településen nyilatkozatot fogadtak el és egy alapítvány létrehozásáról döntöttek a polgármesterek. A nyilatkozat szerint a legnagyobb probléma, hogy a törvényben meghatározott átlagos osztálylétszám alatt csak csökkentett normatívához juthatnak az iskola fenntartói, ami kényszerpályára állítja az önkormányzatokat, hisz saját forrásaikkal kell kiegészíteniük a kieső központi támogatásokat. Ez a legtöbb esetben a települések eladósodásához vezet, ami összevonásokra és végső soron iskolabezárásokra kényszeríti a településeket. Az óvoda és az iskola megszűnésével újabb közszolgáltatások és ezzel együtt a helyi közösségek egyik legfontosabb össszetartó ereje tűnik el a falvakból, ami végzetes következményekkel jár. A nyilatkozatot eljuttatták a megyei közgyűlések elnökeinek, az Országgyűlés elnökének és az oktatási és kulturális miniszternek. A nyilatkozatra az ország minden részéről érkezett pozitív visszajelzések alapján országos demonstratív találkozót hív össze dr. Puskás Imre, október 18-án, a Tolna megyei Sárszentlőrincre. Az összejövetel célja olyan konkrét javaslatok megfogalmazása a költségvetés, illetve az ágazati jogszabályok módosításához az Országgyűlésnek, amellyel biztosított lesz a kistelepüléseken is az iskolák működtetése. A találkozón részt vesznek az ügyben érintett települések polgármesterei, iskolaigazgatók, pedagógiai szakmai szervezetek képviselői és szakpolitikusok. A Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítványt a megyei önkormányzat várhatóan 20 millió forinttal támogatja majd, de vállalkozások és magánszemélyek is csatlakozhatnak a támogatókhoz. Az összegyűlt pénzösszeget pályázat útján a kisiskolák működtetésének megsegítésére kívánják fordítani. Az összejövetel célja olyan konkrét a költségvetésre és az ágazati jogszabályokra vonatkozó javaslatok megfogalmazása az Országgyűlésnek, amellyel biztosított lesz a kisiskolák működtetése. -er szeptember ÖN KOR KÉP 9

12 KOR-KÉP Jótékonysági koncert lesz november 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. A Nemadomfel Együttes nagyszabású jótékonysági koncertet szervez a Magyarországon élő fogyatékos emberek nevében azzal a céllal, hogy egészségeseken segítsenek. A JOBB VELÜNK A VILÁG című rendezvény bevételével a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő intézményét segítik. Értelmileg akadályozott előadók hozták létre az együttest 2004-ben azért, hogy saját erejüket és tehetségüket latba vetve küzdjenek az előítéletek leépítéséért, a társadalmi empátia növeléséért. Első lemezük 2005-ben, második 2007-ben jelent meg az EMI gondozásában. Azóta a zenekar életéről Álomturné címmel többszörös díjnyertes film is készült. Az együttes tagjai pedig 2006 decemberében az esélyegyenlőségért végzett munkájukért miniszteri kitüntetést kaptak. A zenekar mögött az elmúlt években több száz fellépés van. A koncerten fellép a Nemadomfel Együttes, valamint sztárvendégei. Rúzsa Magdi, 4For Dance, Caramel, Révész Sándor, Kállay Bori, Kiki, Mészáros Árpád Zsolt, Miller Zoltán, a Salsamor Táncegyüttes, Oláh Ibolya. Műsorvezetők: Várkonyi Attila és Vitray Tamás. A koncert előtt sérült emberek értékesítik az általuk készített ajándéktárgyakat, szájjal és lábbal festő művészek tartanak kiállítást és aukciót, valamint neves sportolók és paralimpikonjaink mutatkoznak be. A rendezvény fővédnöke: Sólyom Erzsébet, a Magyar Köztársaság elnökének felesége. Védnökei: Göncz Árpádné és Mádl Dalma. A vásárra és kiállításra már 16 órától várják az érdeklődőket, a koncert pedig 19 órakor kezdődik. A rendezvényre jegyek kaphatók: Jegyár: 2500 Ft; Kedvezményes jegyár (nagycsaládosok, fogyatékossággal élő személyek, diákok, nyugdíjasok): 1200 Ft; Támogatói jegy: 5000 Ft; Kiemelt támogatói jegy: Ft Internetes jegyrendelés esetén: A helyszínen: 1145 Bp. Ifjúság útja 5. (Telefon: ) A JOBB VELÜNK A VILÁG! rendezvény (al)számlaszáma: CIB Bank ; A számla tulajdonosa: Nem Adom Fel Alapítvány; Cím: 1093 Bp. Lónyay u. 3.; Adószám: További információ: 10 Sérült Gyermekek Napja a fővárosi állatkertben Testi vagy szellemi fogyatékossággal élő gyermekek és megfelelően idén is az állatkek Napját a hagyománynak kísérőik vették birtokba szeptember 15-én a fővárosi állatkosok és Segítőik Országos kert és az Értelmi Fogyatékertet, ahol idén tizenhetedik Érdekvédelmi Szövetsége alkalommal rendezték meg a (ÉFOÉSZ) szervezte. Az eseményt Korózs Lajos, a Szo- Sérült Gyermekek Napját. A fogyatékossággal élő gyermekek és kísérőik ezen a napon ingyenesen látogathatták a Fővárosi Állat- és Növénykertet, ahol az állatkert máskor is látható érdekes állatai és növényei mellett simogatható állatok és kézbe vehető érdekességek (pl. levedlett kígyóbőr) és sok más különlegesség várta az érdeklődőket. Ebben az évben a fő téma a veszélyeztetett fajok védelme volt, így erről is meséltek a vendégeknek az állatkert ÖN dolgozói. KOR KÉP A Sérült Gyerme- szeptember Fotó: Kolin Péter ciális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója is. A kedvezőtlen, esős időjárás ellenére számos gyermek érkezett az ország minden tájáról. A gyerekeket az állatkert érdekességei mellett egész napos programmal szórakoztatták az ismert fellépők, akik évek óta örömmel tesznek eleget a szervezők meghívásának. -Kolin-

13 Egy napi aggódás fárasztóbb, mint egy heti munka. Lubbock, John ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK ÖN-KOR-KÉP esélyegyenlőségi melléklet szeptember Ne akkor szembesüljünk a hibákkal, amikor már elindult egy folyamat Beszélgetés Szücs Erika szociális és munkaügyi miniszterrel A hírek szerint, 2030 körül akár fél milliót is elérheti azoknak a száma, akik kiszorulnak az időskorú ellátásból. Ez reális szám? Nem gondolom, hogy ennyi ember nyugdíj nélkül marad, de azt igen, hogy tisztességes és a megélhetést biztosító nyugdíj nélkül. Ugyanis az, aki ma nincs a munkaerőpiacon, mert nincs munkája vagy nem legálisan vállal munkát, és ráadásul emellett nem fizet hozzájárulást saját ellátásáért, annak nem lesz meg a nyugdíjhoz szükséges szolgálati ideje. Egy felmérés szerint Magyarországon igen alacsony a nyugdíjtudatosság. Erre vonatkozóan az elmúlt két évben komoly kormányzati intézkedéssorozat indult el, amelynek középpontjában a foglalkoztatók felelőssége áll. Egy másik hír: a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyi tárca konferenciáján azt mondták a szakértők, hogy nem lesz áttörés a foglalkoztatásban, amíg nem pörög a gazdaság. Szerintem, ha pörög a gazdaság, akkor sem biztos, hogy áttörés lesz a foglalkoztatásban. Ha megnézzük a foglalkoztatási adatokat, kiderül, hogy nem általában van gond a foglalkoztatási szinttel. A képzett és a szakképzett kategóriákban az Európai Unió átlagához hasonló a foglalkoztatási rátánk, viszont az alacsony képzettségűek, a nők és az 55 év felettiek esetében jóval alacsonyabb. Márpedig ezen a gazdaság felpörgése önmagában nem segít, ettől ugyanis nem lesz több bölcsődei férőhely sem. És az sem biztos, hogy a gazdaság felpörgése olyan mértékben és olyan gyorsan növekvő béreket eredményez, hogy a szülő, a hiányzó bölcsőde helyett, meg tudja fizetni a családi napközit. Arról nem szólva, hogy a munkahelyi kultúra nem pörög együtt a gazdasággal, és még sorolhatnám tovább az érveket. Miközben azért csak pörögjön fel a gazdaság. Természetesen, de ugyanakkor minden megszólalásommal azt is szeretném rögzíteni, hogy a fejlődés nem jelenti azt, hogy nem kellenek speciális programok, és nem kell felderítenünk azt a félmillió embert, aki egyszerűen nem látszik. Nincs inaktívként nyilvántartva, nincs munkanélküliként, nincs állásban lévőként. Ez pedig egy sajátos magatartásforma, ami az elmúlt 20 év alatt alakult ki. Belőlük lesznek a nyugdíj nélküli százezrek. Miniszter asszony, mit tud hasznosítani miskolci alpolgármesteri tapasztalataiból? Annak idején engem főként a finanszírozási kérdések bosszantottak. A szociális normatíva, a civil szervezetek támogatása, a szakképzési előírások a működés minimum feltételei. Önkormányzati emberként pontosan tudtam, hogy az étel kihordásához, nem feltétlenül kell szociális munkás szakképesítés, pláne nem diploma. Igyekszem másokkal is megértetni, hogy picit túldimenzionált a szakképesítés-előírás, amit az állami költségvetésből nem lehet finanszírozni. Ezért jogos az önkormányzatok felvetése, miszerint megkapják az állami feladatot, de nem kapnak hozzá elegendő forrást. Tehát ezen a területen is van még bőven tennivaló. A költségvetési tárgyalásnál kifejezetten jól jöttek miskolci tapasztalataim. Amikor elolvastam az Út a munkához programot, nem értettem, hogyha ez ilyen pofon egyszerű, akkor miért csak most írták le. Ennél azért bonyolultabb a helyzet. Egy szerencsi kistérségi polgármester azt mondta nekem, hogy szerinte az lenne a normális, ha segélyt csak az kapna, aki munkaképtelen, mert annak valóban szüksége van rá. Ám annak, aki képes munkára, kínáljunk munkát. ÖN KOR KÉP ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK MELLÉKLET szeptember 11

14 ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK De mi van akkor, ha az illető olyan területen él, ahol nincs munka, és mire a távoli munkahelyre eljut rengeteg pénze megy el a vonatozásra. Azért a 18 év tapasztalatából le kell vonni másféle következtetést is. Azok a területek, ahova az elmúlt években, évtizedben a legnagyobb arányú támogatások áramlottak, ott sokkal inkább lemaradásról mintsem felzárkózásról beszélhetünk. Tehát azzal a hiedelemmel kellett leszámolni, hogy a gazdaság, ha beruházási támogatást kap, vagy járulékkedvezményt, minden településen képes az ott élő emberek szakmai összetételének és jövedelmi elvárásainak megfelelő munkahelyek létesítésére. Ez nem igaz, a modern gazdaság nem így működik. Egészen más a logikája. Ezért van szükség állami akcióprogramokra és intézkedésekre. A monoki polgármester a segélyért munkát elhíresült kezdeményezéssel azt üzente az államigazgatásnak és a kormánynak, hogy ha több pénzt kapnának, akkor nem segélyt fizetnének, hanem munkabért, mert a településen lenne elfoglaltsága a munkanélkülieknek. Mi azt mondtuk, jó, elfogadjuk a felvetést, de ez a program csak munkát ad, nem állást. Ugyanakkor az ilyen típusú munkavégzés azt is jelentené, hogy a közfoglalkoztatás egy rezervátum keretében történne. Márpedig alapvetően nem az a cél, hogy az emberek az önkormányzat alkalmazottai legyenek, vagy folyamatosan ott dolgozzanak És hogy ne alibi munkát végezzenek. Hanem értelmes, valódi szükségleteket kielégítő munkát. Az igazi cél az lenne, hogy az embereket átvezessük a nyílt munkaerőpiacra, a versenygazdaságba. Tehát: nagyon erős kapcsolatot kell teremteni a közfoglalkoztatás és a versenyszféra között, ami azt jelenti, hogy a közfoglalkoztatás keretében olyan munkát kell végeztetni, ami a versenyszféra számára is értékes. Sok vállalkozástól érkezett értékes ötlet. Például, hogy az önkormányzat legyen munkaerő-kölcsönző, hogy a helyi vállalkozás rajta keresztül alkalmazhasson közfoglalkoztatottat. Nem másról szól ez, mint arról, hogy a helyi vállalkozás, a Start-kártya biztosította kedvezményeknél is előnyösebb feltételekkel foglalkoztathassa a helyi munkaerőt, ami a gazdaság kifehérítéséhez is vezet. Nem ró ez plusz terheket az önkormányzatokra? A hátrányos helyzetű térségi önkormányzatok az Út a munkához program keretében munkabérrel együtt háromezer képzett szakembert kapnak, akik segítenek a közfoglalkozás megtervezésében, megszervezésében és lebonyolításában. Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Először, hogy legyőzd a félelmedet. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni. VIRGIL THOMSON A rendszerváltáskor először mindenhonnan a romákat rúgták ki, azóta pedig őket veszik fel utoljára bárhova. Velük mi lesz? E probléma megoldása hosszú folyamat eredménye lesz. Mindenkinek rá kell ébredni arra, hogy a szembenállás és az elutasítás a gondok további mélyüléséhez, a méltányosság és az arányosság pedig a megoldásához vezethet. A romák a rendszerváltásnál úgy jártak mint a karambolozó gépkocsi utasa, aki nem volt bekötve, és az ütközés következtében kirepült az autóból. A romák is kirepültek a magyar társadalom szövetéből. Holott a rendszerváltás előtt a roma férfiak 90 százaléka és a nők 70 százaléka dolgozott. Az utóbbi tizenöt évben a legtöbbjüknek nem volt más választása, minthogy a sajátjai között, a maga módján szervezze meg az életét. A mai roma közösségek egy részé- 12 ÖN KOR KÉP ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK MELLÉKLET szeptember

15 ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK nek van őrző-védője, saját munkaszervezője, finanszírozója, csak éppen egy 200 évvel ezelőtti társadalom mintájára. Ezért én azt szorgalmazom, hogy olyan alternatívát kínáljunk nekik, mely szerint ne csak a saját közösségük szabályai szerint juthassanak hozzá bizonyos szolgáltatásokhoz, biztonsághoz, anyagi forráshoz, hanem a többségi társadalom tagjaihoz hasonlóan. Azonos feltételekkel, lehetőségekkel. Ezért fontos a szociális kölcsön, a szülői tréning és a többi általunk szorgalmazott intézkedés, szolgáltatás. Ugyanis hiába hozunk kegyetlen törvényeket, ha valaki nem motivált, nem kap információkat, és persze, ha nincs egy befogadó társadalom, amely segít neki, nem jutunk egyről a kettőre. Mivel lehet az önkormányzatokat motiválni, hogy részt vegyenek az Út a munkához programban? Az önkormányzati és normatív finanszírozás erős motiváció lesz a közcélú foglalkoztatásban. Az alanyi jogon szociális segélyezett, tehát aki nem képes munkára, esetében marad a százalék támogatási arány, de a közcélú foglalkoztatáshoz csak 5 százalék lesz az önkormányzati önrész. Úgy néz ki, hogy aki nem szociális segélyezett, az közfoglalkoztatott, ő pedig vagy képzésben vesz részt, vagy munkát végez, vagy ha egyiket se csinálja, akkor állásidőn van. De miután ez nem munkaviszony, ezért közfoglalkoztatási időszaknak tekintjük, és esetében az önkormányzati önrész aránya 20 százalék. Tehát az önkormányzat abban lesz érdekelt, hogy a munkaképes egyén minél kevesebb ideig legyen otthon, és vagy képezze magát, vagy dolgozzon. Tehát azt szeretnénk elérni, hogy az önkormányzatok partnerek legyenek. Nem kényszeríteni szeretnénk, hanem megértetni, hogy nélkülük nem megy. Mikor indul a program? Terveink szerint május 1- jén, ezért szeptember második felétől, a leghátrányosabb kistérségek önkormányzati képviselőivel elkezdenénk az úgynevezett próbatervezést. Szeretnénk, ha a parlamenti vita szakaszára kiderülne, hol kell korrigálni, miben tévedtünk. Olyan típusú ember vagyok, aki nem szeret akkor szembesülni a hibákkal, amikor már elindult egy folyamat. Ami, ha jó a tervezés, komoly eredményeket hozhat. Ez idáig több mint 20 polgármesteri fórumon vettem részt. Egyetlen olyan hely sem volt, ahol ne kaptam volna okos gondolatot, ötletet. Senki nem mondta, hogy hülyeség, amit tervezünk. Sőt, nemrégiben fideszes szervezésben volt egy szociális kerekasztal, ahol az ellenzékiek is egyetértettek velünk. Úgy tűnik számomra, hogy minél keményebben dolgozom, annál nagyobb szerencsém van. THOMAS JEFFERSON Út a munkához A kormány a szociál- és foglalkoztatáspolitika eszköztárát társadalmi értékképző és magatartásformáló eszköznek is tekinti. A szocialista kormány szociális és munkaügyi minisztereként a társadalmi szolidaritást alapelvnek, a munkát társadalmi alapértéknek tekinti. A szociális támogatási rendszert úgy kell átalakítani, hogy az a munkára ösztönözzön. A társadalmi igazságérzet szem előtt tartásával mérsékelni kell a segélyezés körüli társadalmi feszültségeket. Az átalakítások konkrét célja, hogy aki képes dolgozni, az munkával járuljon hozzá a közös terhek viseléséhez, a ténylegesen rászorulók viszont több és jobb minőségű ellátást kaphassanak. A hazai álláskeresési és szociális támogatási rendszer ma nem ösztönöz kellőképpen a munkavállalásra. Olyan szabályozásra van társadalmi igény, amely a munkavállalást ösztönzi a segélyen élés helyett, és szigorúbban szankcionálja a segéllyel való visszaélést. A program alapvető eleme, hogy szűkül a rendszeres szociális segélyezett kategória. A jövőben kizárólag azok a munkavállalási korú személyek kapnak segélyt, akik képtelenek munkával biztosítani önfenntartásukat egészségi állapotuk, életkoruk, vagy egyéb méltányolható életkörülményeik miatt. Aki képes és kész dolgozni annak: napi átlagosan 6 órában közcélú foglalkoztatásban, felzárkóztató-, szak-, vagy átképzésben kell részt vennie. A közcélú foglalkoztatott bért kap, a képzésben résztvevő keresetpótló juttatásban részesül. Érvek az egyén számára A jövőben jobban megéri a munkahely elvesztését követően minél előbb elhelyezkedni, hiszen egy összegben megkapja az álláskeresési járadék hátralévő részének 80 százalékát az, aki a járadék folyósítása alatt elhelyezkedik. A jövőben, aki kész és képes közfoglalkoztatásban (szociális foglalkoztatásban) részt venni annak: ingyenesen biztosítank át-, illetve továbbképzési programot; a közfoglalkoztatás keretében elvégzett munkáért munkabért kap. Megéri részt venni az Út a munkához program keretében szervezett közfoglalkoztatásban, hiszen az itt teljesített közmunkáért cserébe a természetbeni egészségügyi ellátások mellett a pénzbeli ellátások közül: baleseti ellátás, betegszabadság és táppénz jár. ÖN KOR KÉP ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK MELLÉKLET szeptember 13

16 ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK A közfoglalkoztatásban eltöltött idő a nyugdíjjogosultsághoz szükséges időbe, valamint az álláskeresési járadék, illetve az álláskeresési segélyhez szükséges jogosultsági időbe is beleszámít. A jövőben, ezen ellátásoknak a költségét a segélyezett saját munkájával termeli meg, és többé nem a társadalom fizeti meg helyette. Annak, aki képes munkát végezni nem éri meg az Út a munkához program keretében felajánlott közfoglalkoztatási lehetőséget elutasítani, hiszen ebben az esetben az ellátása megszűnik, és a nyílt munkaerőpiacon kénytelen elhelyezkedni támogatás nélkül. A közfoglalkoztatás az első lépcsőfok a foglalkoztatás felé. A jövőben nem éri meg feketén munkát vállalni a segélyezettnek, hiszen ha feketemunkán érik, a segély folyósítását átmenetileg megvonják tőle, és közfoglalkoztatotti státusba kerül. A jövőben nem lehet majd felelőtlenül költeni a segélyt, hiszen az ellátás gyermekekre eső részét természetben adják, ha a rendszeres szociális segélyezett nem rendeltetésszerűen költi el a segélyt. A jövőben nem éri meg orvosi igazolással kibúvót keresni a közfoglalkoztatási kötelezettség alól, mert az indokolatlan távolmaradás kiszűrése érdekében szigorítják a munkaalkalmasság és keresőképtelenség megállapításának feltételeit. Érvek a család számára A segélyen elő család legálisan szerzett jövedelme, az Út a munkához program elindításával akár jelentősen meghaladhatja a korábban segélyből befolyt jövedelmet. A munkára képes és kész segélyezett ugyanis a napi átlagosan 6 órás közfoglalkoztatásért a minimálbér arányos részét kapja. A közfoglalkoztatott ha sem képzést, sem közcélú foglalkoztatást nem tudtak felajánlani számára legálisan vállalhat alkalmi foglalkoztatást, és a rendelkezésre állási járadékot ebben az esetben is megkapja. Megvédik a családokat a mélyszegénység vámszedőitől, a kormány szociális kölcsön konstrukciót dolgoz ki. A gyermekjóléti és családsegítő szolgálatokat megerősítik, és a segélyezettek családjainak támogatása érdekében speciális feladatokat írnak elő számukra. Érvek az önkormányzatok számára A közcélú foglalkoztatási programok szervezését akár 3000 új szakember segítheti az önkormányzatoknál. A közfoglalkoztatási tervben vállalt közcélú foglalkoztatási programok lebonyolításának sikere érdekében, az önkormányzatok létszámbővítéséhez további forrásokat kapnak és ingyenes képzési programot indítanak. A jövőben jobban jár az önkormányzat, ha közcélú munkát szervez, mintha segélyt fizet. A közcélú foglalkoztatás keretében fizetett bér 95 százalékát fizeti az állam, míg a segély esetében ez csak 85 százalék. A többit az önkormányzatnak kell előteremtenie. Járulékmentes lesz a közcélú munka, ha az önkormányzat új segélyezettet von be a közcélú foglalkoztatásba. A közcélú munkások után fizetett terheket is átvállalja az állam az önkormányzatoktól. (Forrás: jelenlegi közhasznú munka keret) Jelentősen egyszerűsítik a közcélú foglalkoztatáshoz kötődő adminisztrációt az önkormányzatok számára. Az alkalmi foglalkoztatás szabályaihoz hasonló szabályok vonatkoznak majd rájuk, azaz akár mobiltelefon vagy internet segítségével is be lehet jelenteni a foglalkoztatást a hatóságoknak, de az alkalmi foglalkoztatás időkerete nem vonatkozik majd rájuk. A jövőben az önkormányzatoknak akkor biztosítanak közcélú foglalkoztatási támogatást, ha közfoglalkoztatási tervet készítenek a rendszeres szociális segélyezettek közcélú munkavégzésére. Az önkormányzatoknak információt biztosítanak a tervezett hazai beruházásokról. (Átalakul a közfoglalkoztatás struktúrája. Megmarad az állam által szervezett közmunka és az önkormányzat által szervezett közcélú munka. A közhasznú munkára szánt források biztosítanak fedezetet a közcélú munka tehermentesítésére.) A helyi munkaadókkal együttműködve az önkormányzat az alkalmi munka igényeket is figyelembe veszi, és megjeleníti a közfoglalkoztatási tervben. Érvek a gazdaság szereplői számára Kifizetődő lesz rendszeres szociális segélyezettet foglalkoztatni, hiszen három éven keresztül teljes járulékmentességet biztosítanak azoknak a munkaadóknak, akik segélyezett alkalmazását vállalják. A járulékmentesség kizárólag új munkahely létesítése esetén jár. A jövőben a munkaadónak érdekében áll álláskeresőt foglalkoztatni, hiszen ha vállalja, hogy az álláskeresővel munkaviszonyt létesít, akkor az állam 100 százalékban finanszírozza az álláskereső át-, illetve továbbképzését. A jövőben megéri alacsony iskolai végzettségű segélyezetteket foglalkoztatni, hiszen ösztönözik a helyi gazdaságfejlesztést: Szociális szövetkezeteket hoznak létre állami támogatással. Nonprofit szervezetek bevonásával támogatott tranzit foglalkoztatási programot indítnak. Szociális mikrohitel konstrukciót dolgoznak ki, és támogaták a helyi vállalkozásfejlesztési központok hálózatának bővítését. A lehetőségek álruhája általában a kemény munka, ezért nem ismeri fel sok ember őket. LANDERS 14 ÖN KOR KÉP ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK MELLÉKLET szeptember

17 ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK A feketefoglalkoztatás olyan, mint a játék a kaszinóban... Interjú Simon Gáborral, a szociális és munkaügyi tárca államtitkárával Tudnak ezekről a programokról az érintettek? Egy munkanélküli, aki nem olvas újságot, honnan tudhat erről? Vannak tájékoztató füzeteink, amelyeket megtalálnak a munkaügyi kirendeltségeken, az önkormányzatokban. Most indítunk el egy médiakampányt. Lesznek benne filmek is, különböző újságokban hirdetések, rádióreklámok. Nem árt, ha mindenki tudja, hogy a mostanában oly sokat emlegetett járulékcsökkentés fontossága a Start-programban már megvalósult, és mégsem tolonganak érte a munkaadók. eltérés az európai uniós és a magyarországi foglalkoztatási mutatókban. A Start Extra program célja az, hogy az 50 év felettieket és az alacsony végzettségűeket visszavigyük a munkaerőpiacra. Az utóbbiak azért szorulnak támogatásra, mert azt látjuk, hogy míg a magasabb végzettségűek 80 százaléka talál munkát (ez az arány jobb, mint az európai uniós átlag), addig az alacsonyabb végzettségűeké igen alacsony. Köztük vannak a romák és azok, akik a rendszerváltás előtt vállalni tudták az ingázást. 100 Az ötven éven felettiek is hasonló helyzetben vannak. És figyelemre méltó a nők foglalkoztatási aránya is. Azt tapasztaljuk, hogy nem lehet eleget beszélni egy-egy programról, mert azt látjuk, hogy lényegesen több forrás áll rendelkezésre, mint amenynyit igénybe vesznek. Azt terveztük, hogy az év végéig a Start Extra és a Start Plusz kártya segítségével 18 ezer fő kapcsolódik a programba. Most 60 százaléknál járunk, és nem azért, mert nem akarjuk a pénzt kifizetni, hiszen aki megfelel a feltételeknek, az elmegy az APEH-hoz, kiváltja a kártyát, és utána jelentkezik a munkáltatónál. Ezután már automatikus a finanszírozás. Hol keressük az érdeklődés hiányának okát? Minden ilyen program aktivitást igényel a munkavállalótól. Ugyanis a kártyát neki kell kiváltani. Ha nem is sok, de némi utánjárást igényel, hogy ily módon foglalkoztasson valakit. Célravezetőbb ezért, ha a munkavállaló olyan vállalkozót, céget keres, ahol szükség lehet rá. Nem lehet, hogy azért, mert ahol nagyon sok a munkanélküli, ott kevés a munkalehetőség? Ebben is van igazság. Ugyanakkor azt látom, hogy ma Magyarországon az is valós probléma, hogy a mikro-, kisés középvállalkozások piacbővítésének egyik alappillére: a kereslet. Ha sok a munkanélküli, kisebb a kereslet is. A Startkártyacsaládnál azt néztük meg, hogy miként lehet a magyarországi munkaerőpiacon a hátrányos munkaerő-piaci csoportoknak olyan többlettámogatást, ösztönzést adni, ami a munkáltató oldalán motiváló erő lehet a foglalkoztatásban. Megvizsgáltuk azt is, hogy hol van általánosnál kevesebb Foglalkoztatási ráta Általános iskola Drámainak tűnik, hogy 29 éves kor környékén, az átlagos gyermekvállalási időszakban, az egyébként addig közel együtt haladó férfi és női foglalkoztatás jelentősen megugrik a férfiak javára. De ez nem azt jelenti, hogy javul a férfiak foglalkoztatása. Míg az Európai Unióban ez végig egy egyenletes görbe, addig Magyarországon ugrál. Gimnázium Szakiskola és Szakközépiskola szakmunkásképző Munkanélküliségi ráta Együttes foglalkoztatási ráta Nők Férfiak Főiskola Egyetem Együttes munkanélküliségi ráta ÖN KOR KÉP ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK MELLÉKLET szeptember 15

18 ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK Nálunk talán jobban megéri otthon maradni a gyerekkel. A magyarországi gyermekvállaláshoz járó szociális ellátórendszer erre is ösztönözhet. Az egész magyarországi munkaerőpiac struktúrája olyan, hogy nem ösztönzi a gyermeket vállaló nők foglalkoztatását. Például ahhoz, hogy egy kisgyermekes anya vissza tudjon menni dolgozni, megfelelő szociális és oktatási intézmények kellenek. Ezért nyilvánvaló, hogy itt a foglalkoztatás és szociálpolitika kart-karba öltve kell, hogy előre menjen. Éppen ezért az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a bölcsődefejlesztés kiugróan támogatott terület. Az önkormányzatnak milyen szerepe van ebben a programban? Az önkormányzat, mint a lakossági ügyfélkapcsolatban az egyik legnagyobb forgalmat bonyolító intézmény, a tájékoztatásban kifejezetten fontos szerepet játszhat. Ha az ott dolgozók tudják, hova kell küldeni az álláskeresőket, illetve, hogy milyen lehetőségeik vannak, az már óriási segítség. De ez még nem minden. Hiszen, amikor helyi, vagy kistérségi foglalkoztatási paktumok révén az önkormányzat és a gazdaság szereplői egymással együttműködve kialakítják, megkeresik a foglalkoztatási lehetőségeket, azt is tudniuk kell, hogy milyen munkaerő-tartalékok vannak az adott helyen. Jó példa erre a Kecskeméten épülő Mercedes gyár, ahol 2500 ember kap munkát. EU27 EU15 Magyarország Foglalkoztatási ráta Teljes népesség 65,4 66,9 57,3 Alacsony iskolai végzettségűek 48,6 51,9 27,3 Munkanélküliségi ráta Teljes népesség 7,2 7,1 7,4 Alacsony iskolai végzettségűek 10,9 10,5 17,5 Gazdasági aktivitás Teljes népesség 70, ,9 Alacsony iskolai végzettségűek 54, ,1 Nem szeretném e beszélgetés pozitív végkicsengését gyengíteni, de nem állom meg, hogy ne kérdezzem a szürke- és feketegazdaságról, ami úgy szintén csökkentheti a Startprogramban résztvevők számát között a munkaerőpiac kínálati oldalára irányuló intézkedéseket, a humán fejlesztéseket a Társadalmi megújulás operatív program (TÁMOP) támogatja az Európai Szociális Alap (85%-ban) és hazai források (15%) felhasználásán keresztül. A támogatási keret 4 milliárd 097 millió euró (mintegy 1016 milliárd Ft). A TÁMOP átfogó célja a munkaerő-piaci részvétel növelése, amit a program elsősorban a munkaerőpiac kínálati oldalára irányuló intézkedésekkel kívánja elősegíteni. Az operatív program stratégiája a foglalkoztatáspolitika, az oktatás, képzés, a szociális szolgáltatások, az egészség megőrzését és helyreállítását szolgáló eszközökre építve valósul meg. Ahhoz, hogy ma Magyarországon, a valós munkaerő-piaci helyzetet lássuk, tudnunk kellene, hogy a fekete- és a szürkegazdaságban hányan dolgoznak. Tudomásunk szerint több százezer a munkavállaló. Az így foglalkoztatottak milliárdos nagyságrendű összeggel rövidítik meg a költségvetést. Nálunk körülbelül 20 százalékra becsülhető a feketegazdaság, míg az Európai Unióban ez 10 százalék. Ha a 10 százaléknyi különbség befolyna a költségvetésbe, akkor már megalapozottan beszélhetnénk az adó- és járulékcsökkentésről, a költségvetés bővülő mozgásteréről. Ki lehet játszani az államot, de a feketefoglalkoztatás olyan, mint a kaszinóban a játék: hosszú távon a játékos a vesztes. Hiszen mi van, ha a dolgozót baleset éri, ha beteg lesz? A feketén foglalkoztató nem fogja kisegíteni. Meggyőződésem, hogy a legjobb foglalkoztatáspolitika a jó gazdaságpolitika. Ha a gazdaság fejlődik, abban benne van a munkahelyteremtés lehetősége. A kettőnek együtt kell élnie. Persze addig még hosszú az út. És messziről is indultunk. Gondolja el, hogy a rendszerváltás után hány ember veszítette el a munkáját. Olyan folyamatok indultak el a munkaerőpiacon, amiknek a hatása máig érezhető. A 90-es évek közepéig Magyarországon másfél millió munkahely szűnt meg. Egy tízmillió lakosú országban! Ugyanakkor a mai helyzetet befolyásolja az is, hogy az uniós csatlakozás óta Magyarországon jelentősen nőtt a bérszínvonal, minek következtében az olcsó munkaerőt kereső tőke új terepet keres. Nos, amikor a foglalkoztatásról beszélünk, ezek a szempontok nem hagyhatók figyelmen kívül. Nagy baj az öregség, de az egyetlen esély a hosszú életre. COMENIUS Az SZMM az operatív program 8 prioritása közül három a Foglalkoztathatóság fejlesztése (1. prioritás), a munkaerőpiacra való belélépés ösztönzése; az alkalmazkodóképesség javítása (2. prioritás), valamint a társadalmi befogadás, részvétel erősítése (5. prioritás) prioritások szakmai tartalmának kidolgozásáért felelős (a források mintegy 46%-át fedi le e három prioritás). A Start, és hasonlóképpen a Start Plusz és Start Extra program nem direkt jellegű, a munkaadó által benyújtott kérelemre hozott döntés alapján megítélt támogatásként, hanem ún. indirekt módon igénybe vehető járulékkedvezményként működik. 16 ÖN KOR KÉP ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK MELLÉKLET szeptember

19 Járulék, kedvezmény nélkül Járulék kedvezménnyel Első év Második év Megtakarítás Első év Második év Össz. megtakarítás Start-program (fiatalok) Egyre több ember ügyével kell foglalkoznia éves intervallumban az aktív korúakra eső idősek száma a jelenlegi százalékról 48 százalékra fog emelkedni. Tehát minden második ember nyugdíjas lesz. Ebből adódóan azt kérte a miniszterelnök úr, hogy az Idősügyi Tanács koordinálásával fogalmazódjék meg egy nemzeti idősügyi stratégia. Idősügyi Tanács Jogszabályi háttér Az Idősügyi Tanács működéséről és a működésével összefüggő kérdésekről szóló, 1138/2002. (VIII. 9.) kormányhatározat rendelkezik. Start-plusz (visszatérő nők, tartós álláskeresők) Start-extra (idősek, alacsony isk. végzettségűek) Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő mentesül Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő/év Ft/fő A évi CXXIII. törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén a Start-kártya 24 havi érvényességi idején belül a munkaadót a munkaadói járulék és a 29 százalékos társadalombiztosítási járulék együttes összege után a bruttó munkabér 15 százalékát, a második év után 25 százalékát terhelő fizetési kötelezettségnek megfelelő járulékkedvezmény illeti meg. Az igénybe vett járulékkedvezmény az Egészségbiztosítási Alapnál, a Nyugdíjbiztosítási Alapnál és a Munkaerőpiaci Alapnál (MPA) bevételkiesést eredményez. Ezt az MPAból oly módon támogatja a program, hogy az MPA a bevételkiesést a társadalombiztosítási alapoknak az APEH adatszolgáltatása alapján megtéríti, a munkaadói járulék esetében azonban ez az MPA-nál megmarad bevételkiesésként. Én a szegények és öregek államtitkára vagyok Beszélgetés Korózs Lajos államtitkárral Működése A tanács a kormány mellett működő konzultatív, véleményező, javaslattevő, a feladatok meghatározott körében koordináló testület. A tanács feladatai a) az idősek életkörülményeit közvetlenül érintő jogszabályok, illetve más kormányzati döntések előkészítésének szakaszában állásfoglalás kialakítása, javaslattétel a tervezett intézkedéssel kapcsolatban, konzultáció kezdeményezése a végrehajtás tapasztalatairól; b) az időskorúak érdekeinek védelme, az e korosztályra jellemző szükségletek kielégítését végző nem kormányzati szervek javaslatainak, véleményének közvetítése a kormánynak; c) közreműködés az Idősek Világnapjával összefüggő kormányzati felkészülésben, illetve programokban; d) az Idősügyi Tanács munkájáról szóló éves jelentés összeállítása. A tanács ügyrendje alapján évente legalább négyszer ülésezik. A nemzeti idősügyi stratégia olyan középtávú tervezésre ad lehetőséget, amely megfogalmazza, hogy hová szeretnénk eljutni a következő tíz évben. Legyen szó akár a szociális ellátórendszerről vagy a nyugdíjak értékállóságáról. Az én fejemben már az jár, hogy elképzeléseinket társadalmi vitára is bocsátanánk legyen az áttörés éve ez az Idősügyi Tanács idei tervének mottója. Mit jelent ez? A magyar társadalomnak az idősekkel való kapcsolatában sokat kell változtatnia. Ma még főleg az a kép él az emberekben, hogy az idős ember fekete ruhában szomorúan gubbaszt otthon, és egyetlen szórakozása a tévé. A jövő társadalmában az idős ember tenni akar a környezetéért, részt vesz a helyi közéletben, közösségbe jár. Ha van hova járnia. Már most sok lehetőség van, de még több lehetne. Ezért indítottuk el az idősbarát önkormányzati mozgalmat. Ha a magyar nemzet egésze támogatja, nem zárom ki azt sem, hogy a jövő évben megszülethet egy idősügyi törvény. Az uniótagok körülbelül még csak egyharmadának van valamilyen elfogadott, jogszabályban is kodifikált törvénye. Hogy az idősek körében minél inkább elterjedjenek szándékaink, a jövő évben indítunk egy idősek akadémiáját. Ez egy országos hálózat lenne. Kormányzásuk hat éve alatt melyek voltak az időseket érintő legfontosabb intézkedések? Első helyen említeném a nyugdíjkorrekciós programot, amely az elmúlt évek egyik legátfogóbb rendszerszerű beavatkozási sorozata. Három kardinális kérdést kellett rendeznünk. Elsősorban az december 31-e előtt megállapított értékvesztett nyugdíjak felzárkóztatását. Ez ÖN KOR KÉP ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK MELLÉKLET szeptember 17

20 ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK 720 ezer, tehát minden negyedik embert érintett. Ők forinttal kezdték nyugdíjas éveiket. Persze ezek az összegek később, a százalékos arányban meghirdetett januári nyugdíjemelések következtében lineárisan emelkedtek, de így is messze elmaradtak a 2002-ben vagy ben megállapított nyugdíjaktól. Ezért nem lehet megvalósítani az Orbán Viktor által hirdetett nyugdíj-befagyasztást. A másik megoldandó probléma volt az úgynevezett rossz évben megállapított nyugdíjak korrigálása. Aki január 1-je és december 31-e között ment nyugdíjba, az mind rosszul járt. Mondok egy példát. Egy csepeli géplakatosnak, aki 17 éves korában szabadult fel a szakmunkásképzőben, és utána 42 évet dolgozott majd 1994-ben elment nyugdíjba, 69 ezer forintot állapítottak meg. Egy másik géplakatosnak, aki ugyancsak 42 évet dolgozott, de 2004-ben ment nyugdíjba, 99 ezer forinttal kezdte nyugdíjas éveit. A korrekcióval ezeket az igazságtalanságokat igazítottuk ki. Mára, a vegyes indexálás következtében, mintegy 24 ezer forinttal magasabb az átlagos havi nyugdíj összege, mintha az árkövető nyugdíjemelési módszert alkalmazta volna a kormány. A harmadik fontos intézkedés az özvegyi nyugdíjak rendezése volt. A saját jogú nyugellátással rendelkezők özvegyi nyugdíja 20-ról 30 százalékra emelkedett, és 50 százalékról 60-ra azoké, akik nem rendelkeznek saját jogú nyugdíjjal. Ez azt jelenti, hogy az elhunyt házastárs nyugdíjának 60 százalékát kapják. Bár a nyugdíj nem szociális juttatás, ennek ellenére én ezt a szolidaritási elemet igen fontosnak tartom. Esélyegyenlőség és nyugdíj Egyenlő munkáért egyenlő bér. Ez már a szocializmusban is gond volt. Példaként vegyünk két fejlesztési mérnököt, akik mondjuk a Berva gyártmányfejlesztésen dolgoztak. A férfi fizetése 4800 forint volt, a nőé biztos, hogy Ha két forgácsolót veszünk: a férfinak 18,50 volt az órabére, a nőnek 16. Ha tartósan beteg volt a gyerek, ha bármi gond adódott a családban, többnyire a nő maradt otthon. Ebből adódóan alacsonyabb fizetéssel alacsonyabb szolgálati időt szerzett. Következésképpen neki alacsony lett a nyugdíja és nyomorult az öregkora. Tehát egyszer és mindenkorra, a magyar társadalomnak bele kellene állni ebbe a kihívásba, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kapjon mindenki, különben örökösen nyugdíjkorrekcióra lesz szükség. Mit várnak az Idősbarát Önkormányzat pályázattól? Több mint 600 települési önkormányzat pályázott már erre a címre. Azok kapták meg, amelyek a kötelezően ellátandó feladatokon túl is gondoskodnak az ott élő idős emberekről. Ilyen például a Heves megyei Kompolt község, amelynek 34 éves a polgármestere. Balázs Zoltán tizenéves korában elveszítette az édesanyját. Egyszer elment egy rendezvényre az idősek klubjába. Itt az asszonyok felajánlották neki, hogy szívesen lesznek a nagymamái. Ettől Balázs Zoli teljesen szívébe fogadta az időseket. Olyannyira, hogy rendre sorra hozta meg az idősbarát intézkedéseket. Csak egy példa: az egykori biológiai kutatóintézetet, a Fleischmann házat azért vette meg az időseknek az önkormányzat, hogy ott saját klubjuk legyen. Nem törvényi előírás a saját ingatlan. A szociális ellátás megszervezésén túl nincs más kötelezettsége egy ilyen kis település önkormányzatának. Ehhez képest ingyenes fizikó és fizioterápiás kezeléseket szerveztek a klubba. A szakemberek házhoz mennek. Egy másik példa: a temetői buszjáratot indítottak, hogy az időseknek ne kelljen gyalog menni a hegyoldalban lévő temetőhöz. Kompolti találmány a falu közepén a pletykapad is. Korábban a felvégiek és az alvégiek nem beszéltek egymással. Régen a bálokban rendesen bicskázták is egymást, ugyan két csapatban, de együtt futballoztak, ám nem tárgyaltak egymással. A polgármester gondolt egyet, és a polgármesteri hivatal elé csináltatott egy kis parkot. Az felvégi oldalra és az alvégi oldalra tettek kétkét padot. Az első közös program egy pogácsasütő verseny volt. És láss csodát, a négy pad összehozta az ellenfeleket. De hogy ne csak Kompoltról beszéljünk; azt hiszem, Gyenesi Istvánék ötlete volt az idősek táboroztatása, mégpedig az egykori úttörőtáborban, ahol még rock-and rollozni is tanultak a éves asszonyok. Azóta is százával hordják a nyugdíjasokat az utószezoni táborozásra. Az elmúlt öt év egyre több települést ösztönöz a pályázatra. Nagy örömömre idén már a határon túli magyar települések is megmozdultak a felhívásra. Ez év tavaszán tartottam előadást a nagyváradi szabadegyetemen az idősbarát önkormányzati mozgalomról. Az ottaniaknak annyira tetszett, hogy ősszel a részletekről szeretnének tárgyalni velem. Idén hányan pályáztak? Hatvankilencen. Közülük hatan kapják meg a címet. Egy megye, egy kerület, egy megyei jogú város, egy kisváros és két falu. Az ember akkor öregszik meg, amikor a siránkozás lép az álmok helyébe. Mindenkit arra bíztatok, hogy a legborúsabb pillanatában írja le, minek örül, legyen az akár egy olyan hétköznapi apróság, mint zöldellő fű vagy egy kellemes beszélgetés valakivel a liftben. Nyomban rá fog jönni, milyen hihetetlneül gazdag. (JIM CARREY) A mellékletet írta és szerkesztette: Szegvári Katalin Fotó: Csiky Ildikó Készült a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából. 18 ÖN KOR KÉP ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK MELLÉKLET szeptember

21 TELEPÜLÉSÜGY Három partner Somogyban Egyre másra nyílnak a vállalkozói posták. A Magyar Posta új postapartnerei között vannak kézbesítők, egykori postamesterek, kereskedők egyaránt. Ami a legfontosabb: közös bennük, hogy az adott településen mindenki ismeri, kedveli őket, bíznak bennük! Októberig csak Somogy megyében 13 településen kerül vállalkozásba a postai szolgáltatás úgy, hogy annak minőségéért továbbra is a Magyar Posta vállalja a felelősséget. Bárdudvarnok Kaposvártól alig több mint 10 kilométerre, a Belső-somogyi dombok egyik legszebb részén, a Zselici Tájvédelmi Körzetnél fekszik. Somogy megye egyik legnagyobb közigazgatási területéhez tizenhat településrész tartozik. Makadám- és földútjain, szelíd dombok, erdők között végzi munkáját már hat éve a település kézbesítője, Őze Rajmund. Amikor először hallottunk a Postapartner Programról, nem gondolkodtunk sokáig. Rögtön tudtuk, hogy ezt nekünk találták ki. Az édesanyám ugyanis több mint negyven évnyi postai szolgálat után épp idén tavaszszal ment nyugdíjba. A feleségem szintén postás. Most Családi vállalkozás Bárdudvarnokon született meg harmadik gyermekünk, tehát családunk biztos megélhetése szempontjából éppen időben érkezett az új lehetőség. Ez azt jelenti, hogy egy igazi családi vállalkozásként fogunk üzemelni. A kolléganő, aki szintén már hat éve itt dolgozik, ugyancsak olyan, mintha igazi családtag lenne. Őze Rajmund szerint a közös döntéskor sokat nyomott a latban a több lábon állás lehetősége. Terveik már vannak, de egyelőre a vállalkozás megerősítése a fő cél. A kézbesítést továbbra is én látom el. A Bárdudvarnokhoz tartozó tizenhat település között naponta eddig is leautóztam vagy hetven kilométert. A kocsi elég nagy, nem csak a levél vagy a csomag fér el benne. Talán üdítőket, édességeket, egyszóval egyéb kereskedelmi tevékenységet is el tudnék látni. A bárdudvarnoki új postapartner eredeti szakmáját tekintve erdész. A fát, a fával való foglalatosságot mindig is szerette. Éppen ezért most azon gondolkodik, hogy esetleg egy kis építőanyag-telepet is társít a postai vállalkozáshoz. Bár egyelőre még csak ismerkednek a vállalkozóvá válással, egy hónap alatt mégis sok minden változott a postán. A sarokban üdítőautomata áll, a felvevőpult felett már pipereszerek, teák, csokik sorakoznak, bővült az újságkínáló. Őze Rajmundné postavezető pedig a legújabb, a szerencsesütis sorsjegyet kínálja. Látszik rajta, hogy nemcsak a postai munka mindentudója, de jó kereskedői érzéke is van. Bárdudvarnokon tehát a szakmai felkészítésre nem volt szükség, de éltek más, a Postapartner Programhoz társított támogatási lehetőségekkel mondta el Őze Rajmund, a vállalkozás vezetője. A postának van egy megállapodása a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal, rajtuk keresztül pedig a munkaügyi központokkal. Azután a kolléganőnk után, aki eddig is itt dolgozott postásként a felvevőablaknál, bér- és járuléktámogatást kapok, mivel továbbra is alkalmazom őt. Az utazási kedvezmény nem érint bennünket, mert mindannyian itt lakunk. Igénybe veszszük viszont a Magyar Fejlesztési Bank új, éppen a Postapartner Programhoz igazodó kisvállalkozói hitellehetőségét. Így vásároljuk meg a posta épületét is. Mi hosszú távra gondolkodunk, bízunk magunkban, bízunk a Magyar Postában. Vadban gazdag erdők, tiszta vizű halastavak fogják közre a Rinya-patak mentére települt Mikét. A kis falu mindössze 740 lelket számol, mégis négy kis vegyeskereskedés kínálja portékáit, ráadásul két mozgóbolt hetente többször is járja a vidék utcáit. Ezért döntött úgy a SI-MARI Bt. vezetője, Simonné Medeg Mária, hogy férjével belevágnak a postapartnerségbe. Körülbelül egy hónapja látják el együtt ketten a postai szolgálatot, és már most érezhetően nagyobb a forgalmuk. Éppen augusztusban volt 17 éve, hogy megnyitottuk ezt a kis boltot. Egyedül szolgálom ki az embereket, de az árubeszerzésbe a férjem is besegít. Helyben is nagy a konkurencia, a városi áruházláncok is igyekszenek elszipkázni a vevőket, ezért igyekszünk mindig új dolgokat kitalálni a több lábon szeptember ÖN KOR KÉP 19

22 Igazi vegyeskereskedés Mikén Itt is postapajzs hirdeti a partnert álláshoz. Úgy éreztem, hogy van még felesleges energiám, tehát belevágtunk a partnerségi programba. Nem csalódtunk. Aki bejön egy csekket vagy levelet feladni, az általában vesz még valamit, kekszet, kenyeret, cukrot. A boltban jól megfér egymás mellett a zöldpaprika, a felmosószer és a postai terminál, aminek segítségével percre pontosan feldolgozhatják a küldeményeket. A kézbesítést a férje látja el, aki előzőleg postai segítséggel levizsgázott a szakmából. Simonné Medeg Mária ugyancsak letette a kézbesítői vizsgát, és mellette a küldeményfelvételi ismeretekből is sikerrel adott számot tudásáról. A SI-MARI Bt. vezetője szerint nem volt különösebben nehéz a feladat, bár először kicsit aggódtak. Először megállás nélkülinek tűntek a napok, nem volt szabadidőnk, minden új volt, de most már teljesen beleszoktunk, és persze a vásárlók is gyorsan megszokták, hogy egy helyen intézhetnek mindent. Általában sok az üzleti, a közüzemi levél, de például eddig egyetlen táviratot sem adott fel senki. Annak is örülnek a helybeliek, hogy mi már hatkor kinyitunk, tehát munkába menet már kora reggel befizethetnek például egy csekket, és mellé megveszik a reggelit vagy az uzsonnát. Tizenegytől fél háromig zárva vagyunk, de utána este hatig megint várjuk a vevő-ügyfeleket. Korábban a helyi posta csak háromnegyed kilenckor kezdett, és úgy kettőig volt nyitva. Mi viszont könnyen és rugalmasan tudunk alkalmazkodni a lakosság igényeihez. Somogy megye szívében található apró település Somogyszob. Postáját ma egy egykori postamester vezeti. Szabó Istvánné egyéni vállalkozóként eddig a közeli Ötvöskónyi postáján teljesített szolgálatot. Férjével ő is úgy gondolta, érdemes lenne továbblépni, ezért is pályázta meg még két település postáját. Mindenképpen szeretnénk a vállalkozásunkat több lábra állítani, de a helyi viszonyok nem tették lehetővé, hogy valami más dologba fogjunk. Nagyon kicsi a mi falunk, ahol élünk, és ahol eddig dolgoztam, ezért gondoltam úgy, hogy érdemes lenne több postát is bevállalni. Mesztegnyőre, Somogyszobra és Ötvöskónyira sikerült szerződést kötni. Ötvöskónyiban a férjem maradt a kézbesítő. Mivel a három posta irányítását össze kell hangolnom, magam helyett ott egy új kolléganő lépett szolgálatba, aki a Postapartner Program segítségével szerzett szakismereteket. Mesztegnyőn megmaradt a két régi kézbesítő, de az ablaknál kettő helyett egy kolléganő ül. Itt Somogyszobon teljesen új gárdával dolgozunk. Mindenütt Ötvöskónyiban több mint tíz éve dolgozik postapartner ugyanúgy vagyunk nyitva, mint eddig, de a küldeménytovábbításnál alkalmazkodnunk kell a központi számítógépes programhoz. Szabó Istvánné az előző tíz évben is jó üzleti lehetőséget látott a postapartnerségben. A postai épületekbe egyéb kereskedelmi tevékenységet egyelőre nem terveznek, miután sem neki, sem alkalmazottainak nincs a törvény által előírt kereskedelmi végzettsége. Amint úgy látja, hogy kellően megerősödött a vállalkozás, és sikerül neki vagy valamelyik alkalmazottnak szakképesítést szereznie, azonnal folytatják a továbblépést. László Márta 20 ÖN KOR KÉP szeptember

23 TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS Nyolcvan milliárd forintról döntött a kormány A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében közel 80 milliárd forintról döntött a kormány, ebből a 253 kedvezményezett mintegy 500 oktatási helyszín felújítását kezdheti el nyilatkozta augusztus végén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterrel és Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. A minden korábbinál szigorúbban ellenőrzött, határozott fejlesztéspolitikai koncepcióval rendelkező pályázat célja, hogy Magyarországon olyan modern és színvonalas közoktatási rendszer alakuljon ki, amely segíti a hátrányos helyzetű térségekben élő gyermekek életesélyeinek javulását, a társadalmi integráció megvalósítását és a fenntartható közoktatási intézményrendszer kialakítását. A programban óvodák, iskolák rekonstrukciójára (pl. a fűtésrendszer korszerűsítésére, a világítás felújítására, tornaterem- fejlesztésére) lehetett pályázni úgy, hogy közben a pályázat kiírója szigorú esélyegyenlőségi, költséghatékonysági és fenntarthatósági szempontokat írt elő a pályázók számára. Ennek során a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiemelt hangsúlyt helyezett a szociálisan hátrányos helyzetű térségek közoktatásának fejlesztésére, a hatékony és színvonalas oktatást lehetővé tevő intézményméretek kialakítására, a települések közoktatási összefogásának megteremtésére így csak az az intézmény kaphatott pénzt felújításra, amely maga is megújul, javítja képzési színvonalát. (A mostani pályázati döntéssel a kormány fejlesztés- és szociálpolitikai szándékaival összhangban összesen 92 hátrányos helyzetű kistérség iskolái, óvodái újulnak meg.) A szakmailag magas színvonalú pályázatok nagy aránya és az összességében több mint ötszörös pályázati túljelentkezés miatt a kormány a as fejlesztési időszakon belüli átcsoportosítások révén negyven százalékkal megemelte a pályázati keretösszeget, így az eredeti, 58,89 milliárd forintos keret helyett 79 milliárdról döntöttek. A megemelt keretnek köszönhetően most összesen 253 kedvezményezett juthat fejlesztési forráshoz, ami több mint 500 oktatási helyszín közoktatását érinti. Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt ötven év legnagyobb iskolafelújítási programja indul Magyarországon, a kormány 4 5 év alatt nem költött annyit óvodák, iskolák felújítására, mint most. Bajnai Gordon elmondta, a kormány célja a területkiegyenlítés, ezért a 90 leghátrányosabb helyzetű térségnek csökkentették az önrészt. Összesen 1410 intézményfenntartótól 300 milliárd forint értékben érkezett be pályázat. A formai ellenőrzések alapján 210 pályázatot kizártak, az 1109 érvényes pályázat közül pedig közel 200 pályázat nem ütötte meg a szakmai minimum mértékét. A több mint 900 alkalmas pályázat közül választották ki a 253 nyertest (147 iskola már korábban több mint 20 millió forint értékben kapott támogatást). Hiller István egy felmérésre hivatkozva megemlítette, hogy míg az iskolák 40 százaléka még 1945 előtt épült, addig 1990 és 2000 között 854 épült illetve újult meg. Intézményfelújításokra 1998-ban 597 millió forintot fordítottak, Egyre több iskolában tanulhatnak együtt a különböző fogyatékkal élő diákok egészséges kortársaikkal. Az integrált nevelés nemcsak esélyt ad a sérült gyereknek, hanem mindenkinek jót tesz. Még akkor is, ha sokan ellenérzéseiket hangoztatják. Ma már az óvodák és iskolák egyharmadában van példa a sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatására, 2528 óvodában és iskolában ülnek együtt az ép és a fogyatékkal élő gyerekek. A nagy lökést e téren az első Nemzeti Fejlesztési Terv jelentette, amely közel egymilliárd háromnegyed részben uniós forintot biztosított az együttnevelés elterjesztésére. A pályázat útján közel 200 iskola-óvoda tanulhatta meg azokat az együttműködési formákat, amelyekkel a későbbiekben is a sikeres együttnevelés megvalósítói lehetnek pedagógus vett részt továbbképzéseken. Az uniós támogatások továbbra is kiemelt hangsúllyal kezelik az egyenlő hozzáférést a minőségi oktatáshoz, az esélyteremtést, az integrációt. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv oktatási programjai között további pályázatok várhatók. A támogatás regionális megoszlása Dél-alföldi Régió: forint Dél-dunántúli Régió: forint Észak-alföldi Régió: forint Észak-magyarországi Régió: forint Közép-dunántúli Régió: forint Közép-magyarországi Régió: forint Nyugat-dunántúli Régió: forint

24 TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS ben 4,1 milliárdot, 2002-ben 5,4 milliárdot, most 80 milliárd sorsáról döntöttek, ez több mint 100 ezer diákot érint. Bajnai Gordon tájékoztatása szerint részben a nagy érdeklődés, részben pedig A támogatás regionális megoszlása Pályázó (megye) Dél-alföldi Régió Támogatás (forint) Bács-Kiskun Békés Csongrád Régió összesen Dél-dunántúli Régió Baranya Somogy Tolna Régió összesen Észak-alföldi Régió Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Régió összesen Észak-magyarországi Régió Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Régió összesen Közép-dunántúli Régió Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Régió összesen Közép-magyarországi Régió Budapest Pest Régió összesen Nyugat-dunántúli Régió Győr-Moson-Sopron Vas Zala Régió összesen Mindösszesen a szigorú esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése miatt a pályázatok értékelését minden korábbinál szigorúbban végezték el. Minden győztes pályázat és több száz pályázó intézmény helyszíni ellenőrzése történt meg. Az ellenőrzések több esetben megalapozatlan pályázati szándékokra és valótlan tartalmú pályázati nyilatkozatokra derítettek fényt. Például előfordult, hogy olyan pályázó kért pénzt elavult nyílászárói felújítására, aki az elmúlt 5 évben ugyanilyen célra már kapott pályázati támogatást; de volt olyan akadálymentesítésre pályázó intézmény is, amelynek akadálymentesítése az elmúlt években uniós fejlesztési pályázat keretében már megtörtént. A miniszter szerint a pályázati siker nem jelent automatikusan megvalósuló beruházást. A kedvezményezettek számára most kezdődik a munka, az uniós pályázati elvásásokkal összhangban támogatási szerződést kell kötniük, megfelelő közbeszerzési eljárásokat kell lefolytatniuk, majd pedig a fejlesztési folyamat során végig tartaniuk kell magukat a pályázati anyagban megfogalmazott szakmai célokhoz és kiírói elvárásokhoz. A most eldöntött pályázatok esetében az érintett településeken a 2009/2010-es, illetve a 2010/2011-es tanévekben már megújult intézményekben kezdődhet az oktatás. A Közép-magyarországi Régióban ez év elején már 14 pályázat kapott 2,4 milliárd forintot, melyből 10 infrastruktúrafejlesztésre és 4 eszközbeszerzésre vonatkozott. Idén júniusban pedig az Önkormányzati Miniszté- A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében a legtöbb támogatásról a Dél-dunántúli Regionális Tanács dönthetett. A közeljövőben több mint 20 milliárd forintot fordítanak iskolafejlesztésre, ugyanis felhasználták a következő 5 évben erre a célra fordítható teljes összeget. Az ötvenhárom pályázatból harmincat nyilvánítottak érvényesnek, ebből 25 nyertes. A döntéssel az ellenzéki polgármesterek elégedetlenek, véleményük szerint pártpolitikai alapon döntött a kormánypárti vezetésű testület, ráadásul az integrációt elváró kiírás miatt több száz kisiskola léte került veszélybe. A regionális tanács ellenzéki tagjai tiltakoztak a döntés ellen, mivel úgy ítélték meg, hogy a döntéssel a testület túllépte a hatáskörét, ezért Bajnai Gordon miniszter közbenjárását kérték. Augusztus 30-án a Somogy megyei közgyűlés fideszes elnöke, Gelencsér Attila sajtóközleményben tiltakozott a lebonyolítás módja ellen, mivel az országban egyedülálló módon náluk a pályázást az intézmények integrációjához kötötték. Véleménye szerint ennek eredményeként a térségben iskolabezárási hullám várható, ugyanis a programból kimaradt több mint 100 somogyi iskola állapota rohamosan romlik, akár össze is dőlhet, hiszen 2014-ig nem lesz lehetőség a felújításukra. Az ellenzéki politikusok a támogatások elosztásának módját is kifogásolják. A Baranya megyei rium 146 kistelepülési iskola tárgyi feltételeinek javításáról döntött úgy, hogy a nyertesek egyenként átlagosan 14 millió forint támogatásban részesültek. (Csy-kó) Aki korán ad, az kétszer ad? közgyűlés elnöke, Hargitai János szerint nem szakmai, hanem politikai döntés született. (Megjegyezzük, hogy a régió legnagyobb, több mint egymilliárd forintos támogatását Tamási kapta, pedig itt ellenzéki vezetésű önkormányzat van. A nyertesek listáját regionális illetve megyei besorolással lásd hírportálon.) Ugyancsak figyelemreméltó, hogy a szocialista vezetésű Pécs városa nem kapott támogatást. A DDRFT szocialista elnöke a vádakat cáfolta, Feigli Ferenc, Barcs polgármestere szerint egyszerű oka volt mind a források idő előtti elosztásának, mind az integráció előírásának: a 20 milliárdos keret lekötésénél az aki korán ad, az kétszer ad elvét követték, miután nem kívánták pénzhiányra hivatkozva visszadobni pályázatokat, az integráció pedig most már általános alapelv. Feigli szerint ráadásul kétmilliárd forint még rendelkezésre áll a későbbiekben iskolafelújításokra. A térségben a második legnagyobb támogatást elnyerő dombóvári önkormányzat szocialista polgármestere szerint már maga a kérdésfeltevés is értelmezhetetlen. Szabó Lóránd úgy nyilatkozott, hogy Dombóvár a támogatást három kisebb, független önkormányzattal együtt pályázta meg, és ez máshol is gyakorlat volt. A polgármester véleménye az, hogy ugyan a felújítás nagyon fontos, de sokkal lényegesebb kérdés, hogy az adott iskolák pedagógusai hogyan használják ki majd az új lehetőségeket. (-kó) 22 ÖN KOR KÉP szeptember

25 LAPZÁRTA UTÁN Gémesi György, Gödöllő polgármestere elmondta, hogy a szaktárca tájékoztatóját az önkormányzati érdekszövetségek képviselői megtárgyalták, és az erre reagáló Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által készített szakértői anyagot elfogadják és támogatják. Véleményük szerint a szaktárca által elkészített tájékoztató nem ad kitekintést a nemzetgazdaság, az államháztartás jövő évi alakulásáról. Csak a helyi önkormányzatok támogatását és a főbb prioritásokat sorolja fel egy rövid táblázat kíséretében. Tartalmát illetően nem nyújt lehetőséget érdemi vizsgálódásra a helyi önkormányzatok gazdálkodásának, pénzügyi feltételrendszerének alakulására, a nemzetgazdaság egészében elfoglalt helyének, az önkormányzati gazdálkodás mozgásterének változására. A tájékoztató így csupán vélelmezésre ad lehetőséget az önkormányzati gazdálkodás változásának megítéléséhez. Lapzártánk után tárgyaltak a Kormány Önkormányzatok Egyeztető Fórumán (KÖEF) a évi költségvetés önkormányzatokat érintő vonatkozásairól. A tanácskozásra előzetesen a Pénzügyminisztérium egy rövid tájékoztatót készített, amely a korábbi évek gyakorlatához képest még kevesebb információt tartalmazott nyilatkozta Dr. Gémesi György, a KÖEF önkormányzatokat képviselő társelnöke, a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. Tárgyalási alap a reálérték megtartása Gémesi szerint ebből a rövid a tájékoztatóból is világosan látszik, hogy változatlanul nem kezdődik meg az önkormányzati gazdálkodás átfogó reformja persze ezek a szavak már teljesen lejáratódtak. Csak reménykedni lehet, hogy nem folytatódik az önkormányzati rendszer értékvesztése, esetleg megáll ez a folyamat. Nem látják a gazdasági növekedést, ami az önkormányzatok számára reményt jelenthetne, valamint ha a gazdaság élénkül, akkor annak hasznából az önkormányzatok is részesednek. Az önkormányzatok azt sem látják, hogy a központi költségvetésből az önkormányzatoknak 2009-ben juttatandó forrás 8,7 százalékos növekedése milyen mértékű reálérték-változást jelent. Ennek megállapításához az infláció 2009-re tervezett mértékét ismerni kellene. (Itt jegyezzük meg, hogy a várható infláció pénzügyi szakértők szerint 2008-ban 6,5 6,8%, a tervezett 4,8%-kal szemben. Ennek oka döntően az energiahordozók, a villamosenergia, az élelmiszerek tartós árnövekedése, a nemzetközi pénzpiac alakulása. Vélhetően ezek a kedvezőtlen hatások a konvergenciaprogramban 2009-re előirányzott 3%-os inflációnövekedés mértékét is eltérítik.) Az infláció tervezett mértékének ismerete nagyon fontos, mert csak így lehet megítélni a reálbér növekedés mértékét, a szociális segélyek, juttatások reálérték-változását. Gémesi hangsúlyozta, hogy a tárgyalási alap a reálérték megtartása; s szkeptikusan megjegyezte, hogy az elmúlt 17 évben ez nem sikerült. A KÖEF társelnöke méltatlannak nevezte az önkormányzatok helyzetét, párhuzamot vonva az országgyűlési választásokkal, megjegyezte: hazánkban 10 millió ember közvetlenül választ 3200 polgármestert, ezért a hangsúlyok eldöntésére a közeljövőben az önkormányzati kamara létrejöttét javasolja, valamint a feladatban a finanszírozásban és a hatáskörökben is meg kell egyezni. Az önkormányzatok több mint 3300 milliárddal gazdálkodnak, ezért ennek megfelelő helyet kérnek a döntéshozatalban. Bízik abban, hogy lesz költségvetésük, de a tárgyalási alap a reálérték megtartása. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem javasolják a villamosenergia-áremelkedés hatásának ellentételezését az Önhiki támogatási rendszerébe beépíteni. Ugyanis ez a javaslat ilyen formában azt jelenti, hogy a kormány az önhikis önkormányzatoknál elismeri a villamosenergia-áremelést központilag finanszírozandó többletköltségként. Ugyanakkor ez az áremelkedés a nem önhikis körbe tartozó önkormányzatok számára is többletkiadást jelent, amelynek központi forrásból történő finanszírozása ugyancsak indokolt. Az önkormányzatok egyre nagyobb része küzd a működőképesség fenntartásának súlyosbodó gondjával. Növekszik azon önkormányzatok száma, amelyek működése már finanszírozhatatlan, de mégsem részesülhetnek az Önhiki támogatásból. Fentiek figyelembevételével szükségesnek tartják a villamosenergiaáremelés kompenzációját szolgáló támogatási rendszert a teljes önkormányzati körben működtetni. Szintén újságírói kérdésre válaszolva a tervezett cégautók megadóztatásáról szólva úgy nyilatkozott, hogy ez a kérdés eddig elkerülte a figyelmüket, csak reménykedni lehet, hogy a közfeladatokat ellátó cégautók nem kerülnek ebbe a körbe. Csiky Ildikó szeptember ÖN KOR KÉP 23

26 KOR-KÉP ÁSZ-VÉLEMÉNY A TÁRSULÁSOKRÓL Számvevők szerint alig javult a települések szolgáltatási színvonala A többcélú kistérségi társulások létrejöttével több területen javult az önkormányzatok gazdálkodása, anyagi helyzete, ám a települések korántsem használták ki az új struktúra adta lehetőségeket, a lakosaiknak nyújtott szolgáltatásaik színvonala alig javult így foglalható öszsze az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése, amely a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásainak a közszolgáltatások és területfejlesztési feladatok ellátásában betöltött szerepének ellenőrzéséről szól. A többcélú társulások megalakításának, majd működésének közvetlen ösztönzésére a közötti évek költségvetéseiben öszszesen 87 milliárd 700 millió forintot hagyott jóvá az Országgyűlés, amelyből 15 milliárd 900 millió a megalakulás, a bővítés és a modellkísérletek lefolytatásának az ösztönzését szolgálta. A többcélú társulások megalakulására és ösztönzésére fordított források elősegítették a társulások megalakulását 2006 végére teljeskörűvé vált az ország többcélú társulásokkal való lefedettsége. Az önkormányzatok törekvései elsősorban a többlettámogatások megszerzésére irányultak, a támogatás feltételei pedig lehetővé tették azok igénybevételét a szolgáltatások közös, hatékonyabb megszervezésének hiányában is. Így a támogatások a feladatellátás fedezetét bővítették ugyan, de elősegítették a saját forrás kivonását is az adott területről, ezáltal a gesztor önkormányzat anyagi helyzetét javították. Az ösztönző támogatások az éves költségvetési törvény előírásai szerint felhasználási kötöttséggel illették meg a társulásokat, de azt tovább kellett utalniuk a közösen vállalt közszolgáltatási feladatot ténylegesen ellátó költségvetési szervnek vagy külső szervezeteknek, ezáltal nem felhasználói, hanem újraelosztói voltak az ösztönző támogatásoknak. A kötött felhasználású támogatások cél szerinti felhasználása a többlépcsős finanszírozás és az intézményi társulásokat fenntartó önkormányzatok saját forrás kivonása miatt nem volt követhető. A támogatás felhasználásának kötött jellege nem érvényesült, így nem szolgálta a közszolgáltatások szakmai színvonalának növelésére irányuló célok elérését, nehezítette a támogatások elszámolását és ellenőrzését fogalmaz az anyag. A közoktatási feladatok közös ellátása azonban csak formai változás volt, a településeken korábban működtetett intézmények megszüntetését nem eredményezte, mivel az intézményegységek tagintézmény formájában tovább működtek. A székhelytelepülésen kívül működő tagintézmények száma között az óvodáknál 3,2 szeresére, az általános iskola 1 8. évfolyamán több mint másfélszeresére, 1 4. évfolyamán pedig kétszeresére nőtt. Az önkormányzatok által közösen fenntartott intézményekben az alsótagozatosok körében négy százalékkal nőtt az összevont osztályokban tanulók aránya. Amíg az önkormányzati saját fenntartású intézményekben nőtt a tanulócsoportokban oktatott gyermekek átlagos létszáma, addig az intézményi társulásokban csökkent. A rászorultságot figyelmen kívül hagyó korcsoport népességszámhoz kötött finanszírozás jelentős eltéréseket okozott az egy ellátottra jutó támogatások tekintetében, ezáltal nem szolgálta a térségi kiegyenlítődést. A többcélú társulásokban részt vevő önkormányzatok a belső ellenőrzési feladat finanszírozását kizárólag a központi költségvetés ösztönző támogatásából biztosították, az önkormányzatokat hozzájárulási kötelezettség ezen a címen nem terhelte állapították meg a számvevők. Az ellenőrzött többcélú társulásokban az ösztönző támogatások hatására a feladatellátás szervezeti keretei átalakultak, nőtt a munkaszervezetek által és a külső erőforrás bevonásával történő feladatellátás aránya. A belső ellenőrzési feladatok többcélú társulási keretek közt történő szervezése a feladatellátás kiterjesztésében egyértelmű előrelépést jelentett a társulások 87,5 százalékában, mivel a társulásban résztvevő önkormányzatok 62,5 százalékánál növekedett az elvégzett ellenőrzések száma. A társulások 56,3 százalékánál a belső ellenőrzés szakmai szabályainak egységesítése is megtörtént. Általános hiányosságként jelentkezett, hogy társulási megállapodások nem rögzítették a társult önkormányzatok jegyzőinek általános ellenőrzési felelősségét. Az ösztönző támogatások nem váltottak ki érdemi változást a megfelelő nagyságú és kihasználtságú, ezáltal gazdaságosabban működtethető intézménystruktúra kialakításában. Csak néhány területen (pedagógiai szakszolgálat, szociális és gyermekjóléti alapellátás, belső ellenőrzés) eredményezték a szolgáltatás bővítését. Mindezek ellenére a közszolgáltatási feladatok többcélú társulások útján történő ellátásának létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg. A kialakult többcélú társulások keretet adnak arra, hogy a ma még nem a célok megvalósításának irányába mutató szabályozás finomításával a takarékosabb és színvonalasabb társult feladatellátás is megvalósuljon azokon a településeken is, amelyek önállóan vagy gazdaságosan nem képesek ellátni feladataikat. Az ellenőrzés tapasztalatai szerint azonban megkerülhetetlen, hogy az önkormányzati alrendszer új intézményrendszerének kezdeti szabályozási problémáinak megszüntetésével, az ösztönző szabályozás alapelveinek egyértelmű meghatározásával, a különböző nagyságú önkormányzatok érdekazonosságának erősítésével a stabil, kiszámítható kistérségi jövőkép megfogalmazására sor kerüljön. A helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján, a többcélú társulások létrehozása céljainak elérése érdekében az ÁSZ a kormány számára azt javasolja, hogy határozza meg a többcélú társulások szabályozási rendszere továbbfejlesztésének feladatait, jelölje ki a közszolgáltatások struktúrájában betöltött szerepét és gondoskodjék az ezt megalapozó szabályozás önkormányzati finanszírozással való összehangolásáról. (Bővebben: 24 ÖN KOR KÉP szeptember

27 FŐÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN ürokrácia A kormány gyorsító programja kereté - ben egy törvénymódosítási csomag, két k o r m á n y r e n d e l e t - módosítási csomag és egy miniszteri rendeletmódosítás lépett é letbe s zeptember elsejétől. Összegezve 18 jogszabály változik, szándék szerint csökkentve a bürokráciát az építésügyi hatósági eljárásokban és az építőipari kivitelezésben. Útvesztő nélkül A gyorsító programot a kormány elsősorban a nemzetgazdasági szempontból kiemelt építési beruházások időtartamának lerövidítésére indította az év elején. Az új szabályokkal egyszerűbbé, gyorsabbá és rövidebbé válik az ügyintézés. Újdonság, hogy az állampolgár vagy az építtető az építésügyi hatósági eljárások keretében kérheti az összevont eljárást, igényelhet építésügyi igazgatási szakértőt, vagy elektronikusan tarthatja a kapcsolatot a hatóságokkal. Ezen lépésekkel több hónappal is lerövidíthető az ügyintézés menete. Az összevont eljárásban az ügyintézési határidő legalább 15 nappal rövidül, így például a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásoknál az ügyintézési határidő 60 napról 30 napra csökkent. Az építésügyi igazgatási szakértő igénybevétele elsősorban az építtető, beruházó érdekeit szolgálja, mert tevékenységével alapvetően kiszámíthatóvá és tervezhetővé teszi az eljárást. A szakértő koordinálja az engedélyezési dokumentáció szakszerű és hiánytalan meglétét, és annak helytállóságát tanúsítványával látja el. A tapasztalat azt mutatta, hogy az engedélyek hiánypótlása jelentősen lelassította az eljárást. Szeptember 1-jétől lehetőség nyílik arra is, hogy az állampolgár elektronikus úton tartsa a kapcsolatot az eljáró hatósággal. Így például ügyének állásáról naprakész információhoz juthat, hiánypótlását is ezúton teljesítheti. Az elektronikus kapcsolattartás tovább csökkentheti az engedélyezési eljárás időtartamát. A kormány gyorsító programja keretében egy törvénymódosítási csomag, két kormányrendelet-módosítási csomag és egy miniszteri rendeletmódosítás hatályosult szeptember 1-jétől. Összességében 18 jogszabály változik, csökkentve a bürokráciát az építésügyi hatósági eljárásokban és az építőipari kivitelezésben. A program első részeként márciusban lépett hatályba az első kormányrendeletmódosítási csomag (4 kormányrendelet), amely a megfelelő szakember-biztosítás érdekében a tervezők, a szakértők, a felelős műszaki vezetők és az építési műszaki ellenőrök szakmagyakorlási jogosultsági feltételeit egyszerűsítette. Ezt követte az Országgyűlés által júniusban elfogadott tör vénymódosítási csomag, amely 7 törvény, így: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló; a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló; az illetékekről szóló; a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló; a hulladékgazdálkodásról szóló; az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló törvény módosítását tartalmazta. Szintén szeptember 1-jétől hatályos a második kormányrendelet-módosítási csomag, amely 5 kormányrendeletet érintett, így: a tervpályázati eljárások szabályairól szólót; a településrendezési és az építészeti műszaki tervtanácsról szólót; az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szólót; az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról szólót, valamint az építési beruházások közbeszerzéssel kapcsolatos szabályozásáról szólót. A gyorsítási csomaghoz kapcsolódik szintén szeptemberi hatálybalépéssel az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK), valamint az építésügyi hatósági eljárásokat, a telekalakítási és építészeti műszaki dokumentációkat szabályozó miniszteri rendeletet módosítása is. (Forrás: NFGM sajtóhírek) szeptember ÖN KOR KÉP 25

28 FŐÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN A történelmi városmagok A 41. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem idei témája A történelmi városmagok közterületeinek megújítása volt, tapasztalatok, elemzések, tanulságok bemutatásával. Az előadások, a kerekasztal-beszélgetések, valamint az esettanulmányok bemutatásakor számos elvi, gyakorlati és aktuális szakmapolitikai kérdés merült fel, amelyek közül a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem a következő gondolatokat ajánlja az önkormányzatok, a kormányzati szervek, a civil szervezetek, illetve a témában érintett szakemberek figyelmébe. A települések közterületeinek arculatán a települési közösség sokszólamú kultúrája fejeződik ki. Ezt a kultúrát csak integrált településfejlesztési szemlélettel és módszerrel lehet megjeleníteni, amelynek a fejlesztésben résztvevő összes partner és szakterület képviselőjének együttműködésére, egymást erősítő hatására kell épülnie. A korábbi, elsősorban a forgalom primátusát szem előtt tartó technokrata szemléletet fel kell, hogy váltsa egy kommunikációorientált szemlélet és módszer. A történelmi városmagok közterületeinek, főtereinek és főutcáinak megújítása különös figyelmet igényel, mert a kulturális örökség védelme és a mai közösségi és fejlesztési igények öszszehangolása számos konfliktus forrása, amit a város lakóinak és fejlesztőinek az együttműködésével, a szakmai szempontok körültekintő mérlegelésével lehet feloldani. Minden egyes történelmi városmag egyedi jellegű, megismételhetetlen jelenség, ezért identitásuk megfogalmazásához a környezeti adottságok, a történelmi fejlődés és a városszerkezetben betöltött szerep mellett az utcák és terek gondos morfológiai, városépítészeti karakterének elemzésére is szükség van. A történelmi városmagok utcáit és tereit az átmenő forgalom elterelése, illetve a forgalomcsillapítás után a város lakói veszik birtokba. Ezért a térszín a burkolatok rendszerével, a növényzettel, az utcabútorokkal stb. mintegy a városépítészeti együttes negyedik homlokzatának tekintendő, amelynek kialakítása az épülethomlokzatokkal azonos rangú városkép-alakítási feladatnak tekintendő. A történelmi városmagok térszínének megújítása az eddig megvalósult példák tükrében többféle szakmai hozzáállást, illetve szemléletet tesz lehetővé. Ezek két szélső megoldás között helyezhetők el: az egyik megoldás a környező épületek építészeti karakterének és sokféleségének tiszteletben tartása és védelme érdekében a térszín többé-kevésbé homogén kialakítására törekszik; a másik megoldás a teret olyan keretnek tekinti, amin belül nemcsak a történelmi városmag számos emléke (pl. régészeti leletek) mutatható be, hanem lehetőség van a tér használói számára változatos látványt nyújtó és különböző tevékenységeknek helyet adó egyfajta tematikus tájépítészeti megoldásokra is. A kétféle megoldás nem állítható egymással szembe. Mindig a konkrét adottságok és a hagyományok függvényében lehet csak eldönteni, hogy a kétféle megoldás közül melyik, illetve azok milyen arányú keveréke felel meg legjobban a térrel szemben támasztott társadalmi és szakmai elvárásoknak. A történelmi városmagok megújításánál fontos, hogy a határoló térfalak földszintje befogadhassa a városmaghoz illő kereskedelmi, vendéglátó jellegű funkciókat, de biztosítani kell ezek minőségét is. Gondoskodni kell a terek élettel való megtöltéséről, valamint az esti, illetve éjszakai élet megjelenésének lehetőségéről is. Az utcák és terek megvilágítása ezért a közterek megújításának egyik fontos és szerves része. Fontos feladat a reklámok megjelenésének szabályozása is. A történelmi városmagok megújításának fontos módszertani elve lehet az egyes funkcionális rétegek (forgalom, parkolás, növényzet, burkolatok, utcabútorok, világítás, régészet stb.) önálló kezelése, majd egymástól viszonylag független érvényesítése, ami lehetővé teszi az egyes rétegek térszíni vagy térbeli áthatását is. Az ily módon elérhető kollázshatás mai életérzésünknek is megfelel, ugyanakkor látványban is gazdagíthatja a városképet. A Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemmel kapcsolatos információk a honlapon 26 ÖN KOR KÉP szeptember

29 FŐÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN Jövőre a hajdúk Böszörménye Hajdúböszörmény ad otthont a XIV. Országos Főépítészi Konferenciának A XIII. Országos Főépítészi Konferencia zárásaként, augusztus 29- én Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere és Kitley Tibor, a település főépítésze átadták a konferencia vándorzászlaját Hajdúböszörmény vezetőinek. A város képviseletében dr. Ficsor László jegyző, Boruzs Bernát főépítész, Péter Zoltán főmérnök és Tóth Tamás építési osztályvezető vették át a zászlót. Felkötik a szalagot a vándorzászlóra, balról: Szabó Mikós polgármester és Kitley Tibor főépítész (Mosonmagyaróvár) fotó Arató András István Hajdúböszörmény város az alábbi indoklást adta, amikor a évi konferencia megrendezésére ajánlatot adott: a évben lesz 400 éves évfordulója a hajdúk Böszörménybe történő letelepedésének, melyre a város ünnepségsorozattal, az évforduló jelentőségéhez méltón szeretne megemlékezni. Az ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye lehetne az Országos Főépítészi Konferencia azért is, mert közismerten a város évszázadok alatt kialakult körgyűrűs, kétbeltelkes településszerkezete nemcsak a közvetlen környezet, hanem országos szinten is kiemelkedő jelentőségű, kulturális érték. Ennek az értéknek a tiszteletben tartása az épített értékek megőrzése, a továbbépítés során a legmesszebbmenő figyelembevétele a város önkormányzatának szilárd elhatározása. A konferencia résztvevői tanácsaikkal ebben segítséget is tudnának adni. Hajdúböszörmény városa a konferencia megrendezéséhez megfelelő objektummal rendelkezik, a résztvevőknek megfelelő szálláslehetőséget tud biztosítani. Kiszolgáló létesítményeink megfelelők, a konferenciatermünk is. A város kiváló gyógyvízzel rendelkezik. Kirándulási lehetőségeink a környezet megismerése céljából: Tisza-tó (Tiszafüred, Abádszalók), Hortobágy, Debrecen, Polgár régészeti parkja, Hajdúszoboszló Miután a év Hajdúböszörmény számára kiemelkedő jelentőségű, az évforduló miatt kérésünk, hogy lehetőség szerint városunk lehessen a társrendezője a évi Országos Főépítészi Konferenciának. Az Országos Főépítészi Kollégium nagy örömmel fogadta az ajánlatot és egyhangúlag Hajdúböszörmény mellett döntött. Így 2009-ben a XIV. Országos Főépítészi Konferencia Hajdúböszörményben lesz, amelyet az Országos Főépítészi Kollégium és a város közösen rendeznek. Zábránszkyné Pap Klára az Országos Főépítészi Kollégium titkára A hajdúböszörményiek átvették a vándorzászlót (balról: Boruzs Bernát főépítész (Hajdúböszörmény), Szabó Mikós polgármester és Kitley Tibor főépítész (Mosonmagyaróvár), dr. Ficsor László jegyző (Hajdúböszörmény) fotó Arató András István Felhívás a Kós Károly Díjak adományozására A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium miniszterének rendeletével szabályozott Kós Károly Díj a települési értékvédelem, környezetszépítés, valamint építészeti hagyományápolás területén végzett kiemelkedő, eredményes egyéni vagy csoportos munkáért adható miniszteri kitüntetés. Évente három személynek adható egyéni, és három szervezetnek vagy csoportnak adható közösségi Kós Károly Díj. A díjjal emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár. Az egyéni díjat ugyanaz a személy legfeljebb kétszer, a közösségi díjat ugyanaz a szervezet vagy csoport legfeljebb egyszer kaphatja meg. A díjak átadása december 16-ához, Kós Károly születésének évfordulójához kapcsolódik. A díjat a Kós Károly Díj Bizottság javaslata, illetve Dr. Szaló Péter területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár előterjesztése alapján Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter adományozza. A Kós Károly Díj Bizottság elnöke Fegyverneky Sándor országos főépítész, főosztályvezető, a bizottság tagjai Hegedűs Péter, Körmendy szeptember ÖN KOR KÉP 27

30 FŐÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN Imre, Krizsán András, Okrutay Miklós, Philipp Frigyes és Ráday Mihály. A bizottság titkára Zsilinszky Gyula ( gyula.zsilinszky@meh.hu). A díj adományozására más javára, kellő megalapozottsággal bármely magyar állampolgár, vagy magyarországi intézmény, illetve szervezet javaslatot tehet. A javaslatnak tartalmaznia kell: személy esetében nevét, lakás- vagy postacímét, telefonszámát és -elérhetőségét; szervezet vagy csoport esetében pontos megnevezését, postacímét, telefonszámát és -elérhetőségét, vezetőjének nevét és elérhetőségét; az elismerés alapjául szolgáló értékvédő és környezetszépítő tevékenység részletes leírását, lehetőleg ábrákkal, fotókkal illusztrálva; a javaslattevő (illetve képviselője) nevét, lakásvagy postacímét, telefonszámát és -elérhetőségét. A Főépítészi Életmű Díj és az Év Főépítésze Díj Mindezeken túl, a javaslathoz mellékelhető minden olyan dokumentum, adat vagy mértékadónak tekinthető vélemény (ajánlás), amely az elbírálást segíti, illetve amelyet a javaslattevő lényegesnek tart. Az Év Főépítésze Díjat Nagykanizsa Megyei Jogú Város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben közösen alapította, eddig összesen tizenhatan részesültek a díjban. Első alkalommal Nagykanizsa polgármestere és főépítésze, valamint a kollégium elnöke Szilágyi Istvánnak [ ] és Zábránszkyné Pap Klárának adta át a díjat az V. Országos Főépítészi Konferencián. Ezt követte a gyulai, a pécsi, az érdi, a sümegi, a Pilisszentkereszt dobogókői, a túristvándi, és a pápai konferenciák díjátadása. Díjazottak: Philipp Frigyes és dr. L. Szabó Tünde DLA [ ], Gömöry János és Dr. Sersliné Kócsi Margit, Bodonyi Csaba DLA és Körmendy János, Beniczky Péter [Főépítészi Életmű Díj, ] és Sáros László Amenny iben a díjra javasolt személyt, illetve csoportot érdemei alapján előterjesztik, a bizottság titkára a díj adományozásához, illetve a jutalomösszeg kifizetéséhez szükséges személyi adatok beszerzése érdekében a javaslattevőnek útján a kitöltendő formanyomtatványokat megküldi. A kitöltött adatlapokat és nyilatkozatokat az üzenetben megadott módon, határidőn belül, illetve címre kell eljuttatni. DLA, Filippinyi Gábor [Főépítészi Életmű Díj] és Virányi István, Dr. Schneller István [Főépítészi Életmű Díj] és Béres István, Dr. Tóth Zoltán [Főépítészi Életmű Díj] és Salamin Ferenc. Idén augusztusban a mosonmagyaróvári XIII. Országos Főépítészi Konferencián Philipp Frigyes, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke és Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere és Kitley Tibor, Mosonmagyaróvár város főépítésze adta át a díjakat. A Főépítészi Életmű Díj kitüntetettje: Dr. Aczél Péter okleveles építészmérnök, Budapest I. kerület Budavár főépítésze. Az Év Főépítésze Díj kitüntetettje: Berényi András okleveles építészmérnök, Budapest IV. kerület Újpest főépítésze. (A díjakkal kapcsolatos részletes indoklás a honlapon) A évi Kós Károly Díjakra a javaslatok benyújtásának határideje október 17. péntek, óra A javaslatok postán beküldhetők a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Építésügyi és Építészeti Főosztálya címére (1880 Budapest, Pf. 111), vagy személyesen benyújthatók ugyanezen főosztály titkárságán (1077 Budapest VII., Kéthly Anna tér 1. II. emelet; tel.: (06-1) ). Kós Károly Díj Bizottság A rovatot szerkesztette: Zábránszkyné Pap Klára az Országos Főépítészi Kollégium titkára 28 ÖN KOR KÉP szeptember

KOR-KÉP. Időközi önkormányzati választások

KOR-KÉP. Időközi önkormányzati választások Nagykarácsony. Scheier Zsolt lett a Fejér megyei Nagykarácsony polgármestere a július 27-én tartott időközi polgármester- és képviselő-választáson. A polgármesterti székért hét függelen jelölt indult,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, június 21.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, június 21. J a v a s l a t pályázat benyújtásának és önerő biztosításának támogatására hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás érdekében, és önerő biztosítására rövid időtartamú közfoglalkoztatás megszervezéséhez Előterjesztő:

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Oktatási és Kulturális Minisztérium 31404/2008. E L ŐT E R J E S Z T É S A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2008. december VEZETŐI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 660-78/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 21-i ülésére Tárgy: Iskolapszichológusi feladatellátás Kerekegyházán Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében) Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő

Részletesebben

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 Ikt.sz.:5996/2012. Tárgy : Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat

Részletesebben

Tájékoztató a munkaadói támogatásokról. Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály

Tájékoztató a munkaadói támogatásokról. Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály Tájékoztató a munkaadói támogatásokról Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály Szolgáltatások Lehetőségek munkaadók számára munkaerő-piaci információk nyújtása Közvetítés

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2006. november 27.-i ülésére Tárgy: A Szociális Szolgáltató Központ részére szoftver pályázaton való részvétel Előadó: Koósné Stohl Ilona intézményvezető Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT SZENTANNAI SÁMUEL KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

Részletesebben

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság,

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, Alapelvek: - alapjogok érvényesülése biztosítása (demokratikus működés), Európai Önkormányzati Charta - a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, - hatékony működés,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet 1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Részletesebben

ISKOLAKEZDÉS 2005/2006-OS TANÉV

ISKOLAKEZDÉS 2005/2006-OS TANÉV Sajtóiroda ISKOLAKEZDÉS 2005/2006-OS TANÉV Szeptember 1-jén az általános és középfokú oktatási intézményekben 1.416.337 tanuló kezdi el az új tanévet. Köztük várhatóan 102.861 első osztályos kisdiák és

Részletesebben

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24. Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája hat éves időtávban (2014-2020) fogalmazza meg az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájával kapcsolatos célokat és az ezekhez kapcsolódó

Részletesebben

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20.

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális pályázatok kategóriái Megjelentetésre váró közoktatási pályázati konstrukciók: 2010-ben terveink szerint 3 (TÁMOP

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

Előterjesztés. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 28-i ülésére

Előterjesztés. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 28-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Előterjesztés Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról A Kormány foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 43. (4) bekezdésében

Részletesebben

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Fővárosi Munkaügyi Központ + Pest Megyei Munkaügyi Központ = KMRMK 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. : 303-0722, fax: 303-0717 22 kirendeltség a Közép-magyarországi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 4/2015 Határozatok száma: 47-48/2015.(02.26.) Rendeletek száma: 3/2015. (II.26.) JEGYZŐKÖNYV Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 8-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 8-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 8-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló a 2011. évi közfoglalkoztatásról Iktatószám: 375-15/2012.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2668-1/2010. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére Tárgy: A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ

Részletesebben

2014. április 24-i rendes ülésére

2014. április 24-i rendes ülésére Új napirendi pont 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-i rendes ülésére Tárgy: Hozzájárulás az Egyesített Szociális

Részletesebben

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNY 4087 HAJDÚDOROG, NÁNÁSI u. 4. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Az alapítvány a Munka Törvénykönyve 70/A. (1) és (2.) bekezdései alapján 2007. évre az alábbi ESÉLYEGYENLŐSÉGI

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

k i e g é s z í t ő a j á n l á s a

k i e g é s z í t ő a j á n l á s a T/12642/58. Az Országgyűlés Szociális és családügyi Egészségügyi Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi Foglalkoztatási és munkaügyi Ifjúsági és sport Költségvetési és pénzügyi Önkormányzati k i e g é s

Részletesebben

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12-én megtartott ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12-én megtartott ülése jegyzőkönyvéből 2014. február 12-én megtartott ülése könyvéből 17/2014. (II. 12.) sz. NORMATÍV Kth. 2014. február 12-én megtartott képviselő-testületi ülés napirendje Normatív Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről Iktatószám: 235-5/2009. J e g y z ő k ö n y v Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 30-án megtartott üléséről Határozatok: 2 db Kisgörbő Községi Önkormányzat Polgármesterétől

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást A szociális támogatási rendszer munkára ösztönző átalakítása társadalmi vita koncepció Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2008. július. Szociális támogatási rendszer sokféle élethelyzetre, sokféle pénzbeli

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 29-ai ülésére 1. napirendhez

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Táska Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 23-án megtartott együttes ülésén Jelen vannak: Buzsák Község

Részletesebben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben Projekt címe: A körmendi Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. október 30-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete által különböző szervezetekbe delegált személyek Előadó:

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel. megtartandó testületi ülésére. 3.

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel. megtartandó testületi ülésére. 3. E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó testületi ülésére 3. napirendi pont Tárgy: Helyi esélyegyenlőségi terv

Részletesebben

törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról

törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról Új változat a T/57 helyett 4n1v.3? 3Y T ~ G4 2006 MAJ 3 0. T/.... számú törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról Budapest, 2006. május 2006. évi... törvény a Magyar Köztársaság

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-5.2.4-16 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA TÁMOGATÁST IGÉNYLŐK KÖRE Magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező mikro-, kis-,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29.-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29.-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29.-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat Polgár város Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatára Előterjesztő: dr. Váliné Antal Mária címzetes főjegyző

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA

Részletesebben

ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól

ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól Név:.... Lakcím : Debrecen,.. utca szám em. ajtó Levelezési cím: Debrecen,. utca szám em. ajtó (Amennyiben a levelezési

Részletesebben

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én megtartott üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én megtartott üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 57-3/2015. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Tárgy: Tájékoztató a munkaerőpiaci esélynövelés programjának 2006. évi megvalósulásáról a megyei fenntartású közoktatási intézményekben.

Tárgy: Tájékoztató a munkaerőpiaci esélynövelés programjának 2006. évi megvalósulásáról a megyei fenntartású közoktatási intézményekben. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke Szám. 125/2007. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi,

Részletesebben

1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére.

1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére. 1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére. Tárgy: Előadó: Döntés: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról

Részletesebben

HEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok

HEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok HEP SABLON 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok Az alábbi adattáblák Olcsva község önkormányzata HEP HE-éhez készültek. A táblák kitöltésének dátuma: 2013.06.24

Részletesebben

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző Szép Istvánné pénzügyi előadó. Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző Szép Istvánné pénzügyi előadó. Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap A Gencsapáti Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők 2017. évi illetménykiegészítéséről Dr. Görög István jegyző Dr. Görög István jegyző Szép Istvánné pénzügyi előadó Rendelettervezet Előzetes

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. november 18-án 13 órai kezdettel

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési

Részletesebben

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról 1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)

Részletesebben

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés Előterjesztés: Címe: a Kunszentmárton Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat 2013.november 8-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 52-57., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Törtel Község Önkormányzata 2747. Törtel, Szent István tér 1» JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Rendeletek száma: Határozatok

Részletesebben

13. Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTŐL

13. Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTŐL Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTŐL Száma: 17329-11/2016. 13. Előkészítők: Maginé dr. Csirke Erzsébet aljegyző, Dr. Nagy Attila pályázatkezelési ügyintéző Az előterjesztés törvényességi ellenőrzője:

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

Tájékoztató a Magyar Közlöny 136. számával kihirdetett Munkahelyvédelmi Akcióterv megvalósításához kapcsolódó törvénymódosításokról

Tájékoztató a Magyar Közlöny 136. számával kihirdetett Munkahelyvédelmi Akcióterv megvalósításához kapcsolódó törvénymódosításokról Tájékoztató a Magyar Közlöny 136. számával kihirdetett Munkahelyvédelmi Akcióterv megvalósításához kapcsolódó törvénymódosításokról A 2012. október 15-én a Magyar Közlöny 136. számában kihirdetésre kerültek

Részletesebben

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11.

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11. I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei Hivatalos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 21. napján 10,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 21. napján 10,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám:..-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 21. napján 10,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d. Határozat határideje 45/2012.(III.30.) Az iskolai utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d. Határozat határideje 45/2012.(III.30.) Az iskolai utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. március 30-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 18.Az állami szociálpolitika rendszere, a szociális ellátások típusai. Az állami és az önkormányzati szociális feladatok /A szociálpolitika fogalma/ Ferge Zsuzsa megfogalmazásában a szociálpolitika a társadalmi

Részletesebben

Az oktatás s szerepe a társadalmi felzárk

Az oktatás s szerepe a társadalmi felzárk Az oktatás s szerepe a társadalmi felzárk rkózásban Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Felzárk rkózás kitörési lehetőségek

Részletesebben

Város Polgármestere. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat kiírásáról szóló előterjesztéshez

Város Polgármestere. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat kiírásáról szóló előterjesztéshez Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint: ALAPÍTÓ OKIRAT Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint: 1. Az alapítvány neve: Simonyi Károly Szakközépiskola és

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre PÁLYÁZAT alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre A pályázat kiírója: A pályázat beadási határideje: A pályázat

Részletesebben