ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA"

Átírás

1 ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Levélcím: 1286 Budapest Pf.: 9. Telefon: ; Fax: ; BM telefon: Intézmény-nyilvántartási szám: Szám: 113-1/5/2011. Intézményakkreditációs lajstromszám: AL sz. példány Jóváhagyom: Nagykovácsi, DR. HATALA JÓZSEF r. altábornagy rendőrségi főtanácsos országos rendőrfőkapitány ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Jóváhagyásra felterjeszti: Nagykovácsi, november 25. DR. SÓTI KÁLMÁN r. ezredes rendőrségi főtanácsos igazgató Nagykovácsi 2011

2 Bevezetés Igazgatói előszó A pedagógiai program iskolánkban kettő szempontból is jelentős. Jelentőségét egyrészt mint minden nevelési oktatási intézmény esetében a rendeltetése, másrészt pedig az a tény adja, hogy az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola vonatkozásában az első ilyen okmány, mely az iskolai rendszerű képzést elindította. A pedagógiai program mint a szakközépiskola ars pedagógiája megkísérli behatárolni, átfogni a pedagógusok részben minden alkalmazott és a tanulók által közösen végzett iskolai nevelő-oktató tevékenységet, megpróbálja feltárni, hogy mit, milyen eszményeket követve, milyen célból és milyen eszközökkel tesz az iskola a tanulók fejlődésének, szakmai tudásának megszerzése érdekében. Aki érdeklődik a rendészeti jellegű szakképzés, illetve az ilyen jellegű felkészítést végző intézmény(ek) iránt, annak célszerű tisztában lennie néhány kapcsolódó tudnivalóval. Egyértelműen leszögezhetjük, hogy csalódik az, akinek a szakközépiskola megnevezés hallatára a hagyományos, civil jellegű intézmény jelenik meg képzeletében. Bár a rendészeti jellegű oktatás szerves része az állami oktatási rendszernek, van azonban benne néhány kisebb-nagyobb sajátosság is. Ez főleg abból adódik, hogy a rendvédelemre vonatkozó jövendő hivatásosok felkészítését nyilvánvalóan leginkább rendvédelmi oktatók végzik a viszonylag sajátos feladatrendszerhez igazítottan. Esetünkben nagy hangsúlyt kap a legszükségesebb szakmai ismeretek megtanulásán, a kívánatos jártasságok, készségek, kompetenciák kialakításán túl a tanulók rendvédelmi hivatalnok -ká történő személyiségformálása, ehhez való szoktatása, a rendvédelmi pálya megszerettetése is. Mindezekből már kitűnik, hogy az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola alaprendeltetése olyan elméleti- felkészültségű, jó fizikai erőnlétű és egészséges lelkületű, a rendvédelem, a folyamatos ön- és továbbképzés iránt elkötelezett fiatalok nevelése-oktatása, akik képesek a kezdő rendőr tiszthelyettesi szintű munkakörökben az első hónapokban még segítséggel eredményesen helytállni. Ebből nyilvánvaló, hogy olyan szakmai nevelésről-képzésről van szó, melyet csak jól felkészült, motivált oktatói, mentori (segítői) állománnyal lehet eredményesen megvalósítani. A velünk szemben támasztott elvárásoknak az igényes nevelő-oktató munka végzésén, a naprakészség biztosításán és asság előtérbe helyezésén keresztül törekszünk felelősségteljesen megfelelni. A képzés rendszeréről, tartalmáról elsődlegesen a jelen Pedagógiai Program lapjairól tájékozódhatnak az érdeklődők. Iskolánk ezen legfontosabb oktatási dokumentuma felépítése szempontjából követelmény-, pedagógiai koncepciója szerint viszont tanuló központúnak minősíthető. Filozófiánknak megfelelően a tanuló áll a működés fókuszában, tudomásul vesszük, hogy maga az iskola is értük de nem helyettük van! 2

3 Elfogadott, hogy a pedagógusoknak nevelőknek sőt részben minden iskolai alkalmazottnak a lehető legtöbbet kell tennie a kitűzött nevelési-oktatási célok eléréséért, de nem a másik fél a tanuló ellenében, hanem vele közösen, vele egyetértésben. A XXI. századi általános elvárásokon túl új kihívást jelent számunkra az ország és rendvédelmi szerveinek uniós keretek, elvárások közötti működése is. A saját magunk által kitűzött célkitűzések megvalósításáról leginkább azok a fiatalok győződhetnek meg, akik intézményünk falai között készülnek fel jövendő hivatásuk gyakorlására, valamint mindazon szervezetek, személyek, akik őket munkatársként alkalmazzák, továbbá azok, akik valamilyen szerepkörben kapcsolatba kerülnek a volt tanítványainkkal. Minden ilyen jellegű dokumentum annyit ér, annyira értékelhető, amennyi meg is valósul belőle. A szakközépiskola vezetőjeként és a Nevelőtestület egy tagjaként remélem, hogy esetünkben minél több része lesz a programnak olyan, amely nem csak leírt szó marad, hanem a tanulók személyiségébe, képességeibe, tudásába beépülő jellemzővé válik. Ennek reményében ajánlom hasznosításra, folyamatos megújításra, nevelői oktatói tevékenységünket alapvetően meghatározó, általunk elfogadott, továbbiakban is gondozott, és az iskola alkotmányaként tisztelt jelen dokumentumot. A szakközépiskola története Szakközépiskolánk viszonylag rövid múltra tekint vissza április 1-jén alakult meg a Határőrség területi szintű, nevelő-oktató tevékenységet végző intézményeként, de szeptember 1-től a Belügyminisztérium irányítása és felügyelete alá került. A szakközépiskola az 1998/1999. és az 1999/2000. tanévben iskolarendszeren kívüli, un. ciklusos rendszerű, tanfolyam jellegű képzést folytatott felnőttoktatási tagozaton, nappali oktatási munkarendben, járőr és útlevélkezelő szakirányban. Emellett több céltanfolyamot vezettünk le a Határőrség igényeinek megfelelően. A nevelő oktató munkával párhuzamosan felkészültünk az államilag elismert határrendész képesítést biztosító szakközépiskolai képzés megkezdésére. Az iskolai rendszerű határrendész szakképzést a 2000/2001-es tanévben kezdtük meg, amely a 2004/2005-ös tanévtől kezdődően kiegészült a rendőr szakképzéssel. A 2008/2009-es tanévtől a szakközépiskola alapfeladata a rendőr szakképzés végzése. A viszonylag rövid működési idő ellenére sokirányú tapasztalatot szereztünk a nevelő-oktató munkára vonatkozóan. Egyértelműen előreléptünk a példamutatás, az egységes követelménytámasztás, a tanulói szocializáció terén. Megvalósítottuk azon célkitűzésünket, ami a tanulókért való iskolai létre vonatkozott, korrekt munkakapcsolat alakult ki nevelőink-oktatóink, valamint tanítványaink között. Olyan hagyományok jöttek létre, olyan munkahelyi légkör alakult ki, mely eddig leginkább kedvezett a nevelő-oktató munka eredményes végzésének. 3

4 1.1. A képzés szabályozásának jogi háttere A pedagógiai program 1. Általános irányelvek - a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény, - a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény, alapján készült. - a 133/2011. (VII.8.) Kormányrendelettel módosított Országos Képzési Jegyzékről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet - a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, - a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007.(V.21) SZMM rendelet, - az Rendőr szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 34/2011. (X.7.) BM rendelet, - a Rendőr Szakképzés Központi Programja A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, a nevelőtestület állásfoglalásait, a képzés megszervezésében közreműködő szervezet igényeit A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Rendőr Szakképesítések köre: Rész-szakképesítések Azonosítószám: Megnevezés: Csapatszolgálati járőrtárs Azonosítószám: Megnevezés: Járőr Azonosítószám: Megnevezés: Őr-járőrtárs 4

5 Szakképesítéselágazások Szakképesítésráépülések Azonosítószám: Megnevezés: Határrendészeti-rendőr Azonosítószám: Megnevezés: Közrendvédelmi-rendőr Azonosítószám: Megnevezés: Bűnügyi-rendőr Azonosítószám: Megnevezés: Közlekedési-rendőr Azonosítószám: Megnevezés: Rendőr zászlós Azonosítószám: Megnevezés: Baleseti helyszínelő Azonosítószám: Megnevezés: Bűnügyi helyszínelő Azonosítószám: Megnevezés: Fő határrendész Azonosítószám: Megnevezés: Körzeti megbízott Azonosítószám: Megnevezés: Okmányvizsgáló Hozzárendelt FEOR-08 szám: Képzés maximális időtartama: Szakképesítés/ Szakképesítés-ráépülés megnevezése Szakképzési évfolyamok száma Óraszám Rendőr Rendőr zászlós Baleseti helyszínelő Bűnügyi helyszínelő Fő határrendész Körzeti megbízott Okmányvizsgáló

6 1.3. Egyéb adatok Rész-szakképesítés megnevezése: Őr-járőrtárs 1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek 2. A képzés maximális időtartama: Szakképzési évfolyamok száma: Óraszám: Elmélet aránya: 60 % 4. Gyakorlat aránya: 40 % 5. Szakmai alapképzés időtartama: 6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 7. Megszerezhető tanulmányi pontok száma: Rész-szakképesítés megnevezése: Csapatszolgálati járőrtárs 1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek 2. A képzés maximális időtartama: Szakképzési évfolyamok száma: Óraszám: es és es követelménymodulokat követően maximum Elmélet aránya: 45 % 4. Gyakorlat aránya: 55% 5. Szakmai alapképzés időtartama: 6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 7. Megszerezhető tanulmányi pontok száma: Rész-szakképesítés megnevezése: Járőr 1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Elérhető kreditek mennyisége: Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek 6

7 2. A képzés maximális időtartama: Szakképzési évfolyamok száma: Óraszám: es, es és es követelménymodulokat követően maximum Elmélet aránya: 50% 4. Gyakorlat aránya: 50% 5. Szakmai alapképzés időtartama: 6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 7. Megszerezhető tanulmányi pontok száma: Szakképesítés-elágazás megnevezése: Határrendészeti-rendőr 1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek 2. Elmélet aránya: 50 % 3. Gyakorlat aránya: 50 % 4. Szakmai alapképzés: a rendvédelmi szakmákra egységes számú követelménymodul időtartama. 5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): - 6. Modulzáró vizsga: lehet illetve szükséges 7. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 8. Megszerezhető tanulmányi pontok száma: Szakképesítés-elágazás megnevezése: Közrendvédelmi-rendőr 1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek 2. Elmélet aránya: 50 % 3. Gyakorlat aránya: 50 % 4. Szakmai alapképzés időtartama: a rendvédelmi szakmákra egységes számú követelménymodul időtartama. 5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): 6. Modulzáró vizsga: lehet illetve szükséges 7. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 8. Megszerezhető tanulmányi pontok száma: 120 7

8 Szakképesítés-elágazás megnevezése: Bűnügyi-rendőr 1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek 2. Elmélet aránya: 50 % 3. Gyakorlat aránya: 50 % 4. Szakmai alapképzés: a rendvédelmi szakmákra egységes számú követelménymodul időtartama. 5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): - 6. Modulzáró vizsga: lehet illetve szükséges 7. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 8. Megszerezhető tanulmányi pontok száma: Szakképesítés-elágazás megnevezése: Közlekedési-rendőr 1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek 2. Elmélet aránya: 50 % 3. Gyakorlat aránya: 50 % 4. Szakmai alapképzés: a rendvédelmi szakmákra egységes számú követelménymodul időtartama. 5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): - 6. Modulzáró vizsga: lehet illetve szükséges 7. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 8. Megszerezhető tanulmányi pontok száma: A képzés szervezésének feltételei Személyi feltételek Az elméleti és képzést a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 17. és a ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus és egyéb szakember láthatja el Tárgyi feltételek A szakmai elméleti tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynek kell ellátnia, amelyhez az alábbiak szükségesek: tanterem könyvtár demonstrációs terem számítógép-terem 8

9 lőkiképzési kabinet lőtér számítógépes tanterem közlekedési szakkabinet szituációs szakkabinet szituációs utca bűnügyi szakkabinet nyelvi labor gyakorlótér kültéri akadálypálya tanpálya. A tanintézeti szakmai tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynek kell ellátnia, amelyhez a következők szükségesek: tanterem demonstrációs terem szituációs kabinet szolgálati hely, ügyeleti szoba számítástechnikai terem lőkiképzési kabinet pisztoly lőtér tornaterem, kondicionálóterem bűnügyi szakkabinet taktikai ház(rész) gyakorlótér közlekedési szakkabinet tanpálya, tanudvar kültéri akadálypálya szituációs utca. Ennek hiányában a szakképző intézmény más intézményekkel, szervezetekkel együttműködve-, megállapodásban rögzített módon gondoskodik a oktatás feltételeiről. A képzés végrehajtásához szükséges eszközök és felszerelések minimuma: Fegyverzet Lövedékálló mellény Speciális egyéni felszerelés és kiegészítői Kényszerítő eszközök Tömegoszlatás speciális eszközei Szolgálati járművek Számítógép és perifériái (informatikai eszközök) Híradástechnikai eszközök Mérőeszközök Világító berendezés Forgalom elterelő eszközök 9

10 Videokamera Fényképezőgép Forgalomellenőrző berendezések Nyomtató Telefon, fax Járőr,- őr felszerelés. Figyelést,- látást,- tájékozódást segítő eszközök, berendezések Okmányminták Határforgalom-ellenőrzést szolgáló eszközök, berendezések A tanulószerződés alapján végzett képzés tárgyi és személyi feltételeit a közreműködő szervezetnél az illetékes területi szerv képviselője adott esetben a szakképző iskola bevonásával ellenőrzi. Az illetékes területi szerv ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a közreműködő szervezet közötti megállapodás alapján végzett képzés feltételeinek ellenőrzésére is A tanulók felvételének feltételei A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: Szövegértés-értelmezés, logikus gondolkodás, rendszerszemlélet Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Elérhető kreditek mennyisége: - Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: szükségesek Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges A tanulók felvétele központilag szabályozott felvételi eljárás alapján történik. A felvett tanulók bemeneti kompetenciamérését a képzés kezdetekor el kell végezni, és a képzés során többször, de legalább a képzés befejezésekor újabb mérést kell végrehajtani. A mérések célja a rendőr szakmai feladatok végzéséhez szükséges személyes, társas és módszerkompetenciák meglétének és fejlődésének megállapítása. 10

11 2. Nevelési program 2.1. Az nevelő-oktató munka alapelvei, céljai A Szakközépiskolai oktató-nevelő munka a felnőttoktatásra jellemző keretek között és módszerek alapján, a fegyveres (rendvédelmi) jelleg specialitásait is figyelembe véve folyik. A képzés fő alapelvei a kompetencia alapú fejlesztés és a gyakorlatorientált oktatás. A szakmára történő felkészítés során elsődleges a rendőrré váláshoz, az önként vállalt hivatás eredményes és felelősségteljes gyakorlásához nélkülözhetetlen gondolkodás, magatartás és viselkedéskultúra kialakítása, megerősítése. A kor követelményeihez igazodva elengedhetetlen tartozéka az oktató-nevelő munkának a magas színvonalú szakmai ismeretek, szaknyelvismeret, magyar és idegen nyelvi kommunikációs készség, információtechnológiai ismeretek, korszerű technikai ismeretek kialakítása és azok további bővítéséhez, az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák fejlesztése. A hivatás gyakorlásához elengedhetetlen a tanulók célorientált viselkedés-, mentális kultúrájának, illetve más kultúrák iránti tiszteletének (interkulturalitás) kialakítása, fejlesztése. Fontos, hogy a tanulók önismeretével, önuralmával együtt folyamatosan fejlesszük együttműködési, és meggyőző vitakészségüket. A középiskolában megszerzett általános és speciális ismerettartalomra, idegen nyelvtudásra, valamint önfejlesztő és önálló munkavégzési képességre építve a tanuló komplex felkészítése az első szolgálati beosztás betöltésére, ellátására. A tanuló fizikai és pszichikai felkészítése az EU és az állam alkotmányában, más törvényekben szabályozott rendjének védelmére; a durvuló és egyre agresszívabbá váló bűnözés kezelésére; a váratlan helyzetekben is azonnali beavatkozási, önvédelmi és differenciált intézkedési készség elsajátítására. Mindezek érdekében a tanuló felelősségteljes döntési, problémamegoldó, konfliktus menedzselési és alkalmazkodó készségének magas szintre emelése. A multikulturális, demokratikus társadalmi közegben a kisebbségek, a másság iránti toleranciára, az emberi jogok, az emberi méltóság tiszteletére nevelés. A szolgálati tevékenység és magánélet gyakorlása során magas fokú erkölcsiség és állampolgári példamutatás elsajátíttatása. A XXI. századi Európában végzett rendőri tevékenységgel szemben támasztott különleges társadalmi elvárások megismertetése, a jogszerű intézkedések és a kulturált szolgálati fellépés, a megfontolt, mértéktartó előítéletektől és indulatoktól mentes intézkedési stílus elsajátítása. A szakközépiskolai nevelő tevékenység párt- és ideológia-semleges, politikai érdekek felett álló, ellenségképtől mentes. Alap az Európai Közösségi és a nemzeti hagyományok tisztelete, ápolása, a hazaszeretet és a jog ismerete. A tanuló pozitív én-képének kialakítása, a pozitív személyiségjegyek megerősítése, kreatív, önálló és kezdeményező-képes, határozott, öntudatos, szakmailag és társadalmilag motivált, magas fokú erkölcsiséggel és felelősségérzettel rendelkező olyan fegyelmezett rendőrré nevelése, akiben harmonikusan kialakul a közszolgálathoz szükséges erkölcsi, szellemi és fizikai alkalmasság. Az egészséges életmód szokásrendszerének kiépítése, a kapcsolódó ismeretek, képességek, készségek fejlesztése, az erre motiváló szükségletek, értékek, normák beépítése a személyiségbe. 11

12 A tanulók érzékenységének fejlesztése közvetlen és tágabb környezetük állapotára, minőségére, tisztaságára, különösen a Szakközépiskola tanulók által rendszeresen használt objektumai rendjére. Megértetni és elfogadtatni a tanulókkal, hogy a környezetre igényes, ökológiai szemléletű ember takarékosan bánik az anyaggal, energiával, ügyel arra, hogy ne szennyezze a környezetet. A célok elérése érdekében a pedagógusok által alkalmazott legfőbb nevelési módszerek: példaadás; követelés; meggyőzés; gyakorlás; ellenőrzés; értékelés; elismerés; büntetés. Ezek alkalmazásában az összehangoltság, a differenciáltság, az egymásra épültség, a szükségesség és arányosság elveit érvényesítik Az nevelő-oktató munka feladatai A szakképzés során a nevelés-oktatás alapvető célja egy olyan személyiség kialakítása, aki pozitív életszemléletű, konfliktusfeloldásra képes, megfelelő ismeretekkel és világképpel, önismerettel rendelkezik, pozitív jellem testi edzettséggel párosul, elfogadja a másik ember személyiségét, becsüli mások munkáját, önálló döntése és feladatvégzésre képes, becsüli hazáját és más népeket Nevelési Biztosítani a Belügyminisztérium által meghatározott feladatoknak a Szakközépiskola tevékenységi körében történő maradéktalan végrehajtását. Felkészíteni a tanulót a Rendőrség állományába tartozóan a hivatással járó feladatok követelményszintű végrehajtására, a szakmai képesítési követelményeknek való megfelelésre. Fejleszteni pszichológiai és szociálpszichológiai ismereteit, kommunikációs, empátiás készségét, szociális érzékenységét. Az oktatói-nevelői állomány mintaközvetítésével, példaadásával fejleszteni a tanuló hivatástudatát, érzelmi azonosulását a Rendőrség célkitűzéseivel. Fejleszteni a tanuló etikai érzékét, etikus magatartását, elősegíteni általános és szakmai intelligencia szintjének növelését, a polgári és rendészeti kultúra, az esztétika értékeinek közvetítését. Népszerűsíteni az egészséges életmódot, biztosítani a hozzá kapcsolódó segítség és tanácsadás rendszerét. Kiemelni az ember környezetet átalakító tevékenységének pozitív hatásait, ráirányítani a figyelmet a káros folyamatok visszafordíthatatlanságának veszélyeire Oktatási A rendőri munka végzéséhez szükséges kompetenciákkal rendelkező, szakszerűen, jogszerűen és kulturáltan intézkedni képes, professzionálisan cselekvő, korszerű szakmai és általános műveltséggel rendelkező, a testülethez kötődő, szilárd erkölcsű rendőrök képzése. Az ehhez szükséges szakmai, személyes, társas és módszer kompetenciák kialakítása szervezett 12

13 tanintézeti képzés (szakmai elmélet), és a tanintézetben, illetve Rendőrség központi-, területi-, valamint helyi szerveinél végrehajtott képzés (szakmai gyakorlat) keretében. Ennek érdekében a Szakközépiskola biztosítja a Rendőrség szerveinél a tiszthelyettesi állomány szolgálat ellátásához szükséges követelményszintű szakmai műveltség megszerzését, a szakmai ismeretek jogszerű, szakszerű és kulturált alkalmazásának, folyamatos és önálló bővítésének, rendszeres felfrissítésének, továbbá az általános műveltség bővítésének lehetőségét, az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák kialakításával, illetve fejlesztésével A nevelő-oktató munka feladatai megvalósításának módjai, eszközei és eljárásai Az interperszonális kapcsolatrendszer (pozitív személyközi kapcsolatok) kialakítása, megszilárdítása (tanuló-tanuló között, tanuló-pedagógus, valamint vezető és beosztott között), valamint korrekt kapcsolat kialakítása a fenntartóval, a megrendelővel és az iskola társadalmi környezetében működő szervezetekkel. Az emberi tényezők maximális figyelembe vételével és humánus bánásmóddal a jó közérzet kialakítása, az esetlegesen jelentkező feszültségek enyhítése, empatikus bánásmóddal, pedagógiai tapintattal az egyén személyiségének, önérzetének, érzékenységének tiszteletben tartása. A rendészeti szerveken belül érvényesülő hierarchikus felépítésű, de kollegiális jellegű emberi kapcsolatok gyakorlása, gyakoroltatása. Személyes példamutatás, tanulókkal való együttélés és együttérzés, az állandó, folyamatos figyelem, törődés, gondoskodás, segítés. Következetes, objektív, elfogulatlan, igazságos, egyenlő esélyű követelés, ellenőrzés, értékelés és minősítés. A tanulmányi munka elősegítése érdekében a tanulási képességek új helyzetnek megfelelő továbbfejlesztése, a tanulás tanítása módszereinek átadása, gyakorlása, segítségnyújtás megadása, szakkörök, sportkörök, tanulmányi és sportversenyek, osztálykirándulások szervezése. Legfontosabb a nevelők-oktatók de minden iskolai alkalmazott általi példamutatás, jó MINTA adása és ennek megkövetelése. A tanulók részére élmények biztosítása, különböző személyiségjegyeik aktivizálása, a befogadás és az alkotó közreműködésük igénylése, bevonásuk az iskola napi életét meghatározó belső szabályozók elkészítésébe. A tanulók részére rendszeres tájékoztatók, fórumok tartása, kulturális és sportrendezvények szervezése. Az iskolai hagyományok ápolását célzó rendezvények, ünnepségek pedagógiai célzatú szervezése. Az iskolai élet nyilvánosságának biztosítása, ennek érdekében rendszeres fórumok, látogatások és tanulmányi kirándulások szervezése. A szakképzettség megszerzése után követés-vizsgálat elkészítése, ennek tapasztalatainak felhasználása a következő időszakokban a szakképzés során. A kapcsolatok további ápolása a volt tanítványokkal, életútjuk lehetőség szerinti figyelemmel kísérése A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok és tevékenység Általános műveltségi, szociometriai felmérés, valamint az egyéni beszélgetések elvégzése után az elsődleges személyiségtípusok illetve személyiségjegyek megállapítása, a tanulók képességszinteknek megfelelő besorolása, kiemelt tekintettel a figyelemre, az érzékelésre, észlelésre, megfigyelésre, gondolkodásra, akarati életre, munkához valamint a közösséghez való viszonyulásra. Ennek alapján személyiség-fejlesztési terv készítése. 13

14 Átfogó, pozitív megerősítéssel bíró értékelési és minősítési rendszer készítése. Az önismeret, a helyes önértékelés és önnevelés, a pozitív erkölcsi meggyőződés kialakítása, ezzel kapcsolatos irányelvek meghatározása, a társadalmi, rendőrségi, és szakközépiskolai elvárások függvényében. A bekövetkezett események, fegyelmi tájékoztatók, újságcikkek, esetleges nyílt bírósági tárgyalások megbeszélése során a különböző erkölcsi tapasztalatok feldolgozása, helyes értékelése. Az erkölcsi értékek és összefüggések pozitív tudatosítása, a helyes és helytelen viselkedés illetve magatartás közösség körében történő átbeszélése. A pozitív erkölcsi meggyőződés kialakítása. A bekövetkezett eseményekre való azonnali reagálás, illetve a prevencióra való törekvés. Múzeumok, nevezetes középületek, műemlékek tanulmányi kiránduláson történő meglátogatása során a különböző történelmi, anyanyelvi, esztétikai, művészi, irodalmi élmények biztosítása. Tanulmányi kirándulás keretén belül a különböző viszonylatokban egyes rendőrségi, helyi szervek meglátogatása a különböző munkafeltételek, követelmények, feladatok megismerése céljából. Szakközépiskolai sportnapok, valamint a tanulói állomány tömegsport foglalkozásainak hatékony megszervezése, a differenciáltság (nemektől, életkortól függően) megvalósítása, valamint a meglévő lehetőségek jobb kihasználása. A versenysportokban kiemelkedő személyekkel való kiemelt tehetséggondozás. A különböző versenyprogramokon való aktív részvétel. Szakközépiskolai klubok, szakkörök, sportkörök megalakítása és működtetése az egyes személyek illetve csoportok érdeklődési körének megfelelően a különböző ismeretterjesztő, kulturális, szakmai illetve a képzéssel összefüggő tevékenységek népszerűsítése érdekében. A klubfoglalkozások során külső előadók felkérésével kiemelten foglalkozni az erkölcsi, egészséges életmódbeli, etikai, társadalmi kapcsolatteremtési, vallástörténeti, gazdálkodási alapismeretek, humán jellegű témakörök feldolgozásával. Olyan alapítványokkal, egyesületekkel való kapcsolatfelvétel illetve kapcsolat elmélyítés melyek segíthetnek a tanulók nevelésének még szakszerűbbé, és még hatékonyabbá tételében. A tanórán kívüli foglalkozások keretében az igényeknek megfelelően a szabad vallásgyakorlás, az egyházi rendezvényeken való részvétel biztosítása Kompetencia mérések 2004-ben indult német magyar EU twinning HR projekt keretében kidolgozásra kerültek azok az alapkompetenciák, amelyek az egyes rendészeti munkakörök sikeres ellátásához szükségesek. Ennek keretében határozták meg a szakemberek, hogy a rendőri feladatok ellátásához szükséges alapkompetenciák milyen súllyal esnek latba, és azokat minimum milyen szinten kell a képzés során elsajátíttatni a tanulókkal a szakmai vizsga megkezdéséig. Ezek az új, kompetencia alapú moduláris rendszerű szakképzés szakmai 14

15 követelményeiben is megjelennek. A nevelés, oktatás, tanulás, ismeretszerzés középpontjában a szakmai ismeretek elsajátításával párhuzamosan ki kell alakítani a szakmához szükséges kompetenciákat és azokat minimális szinten, el kell sajátíttatni a tanulókkal. A tanulók felkészítése tehát együtt jár a szakma sikeres gyakorlásához szükséges kompetenciák kialakításával. Ezek megvalósulását a belépéstől kezdve a szakmai vizsgára való bocsátásig mérni és értékelni kell. A mérés, értékelés szakaszai: - Bemeneti mérés az alapkompetenciák meglétére térjen ki: - A bemeneti mérés adatai alapján kell az osztályfőnököknek azt a fejlesztési tervet elkészíteni, amely egyes kompetenciák szinten tartását, mások fejlesztését határozza meg az osztályban tanító pedagógusok közösségének. - A képzési folyamat során két alkalommal kell a bemeneti mérést követően kompetencia mérést végezni: - az elsőt a második félév végén, a másodikat a harmadik félév végén. Ekkor kell megállapítani azt, hogy milyen változás következett be a fejlesztés során. A hiányosságok megszüntetésére itt is fejlesztési tervet kell készíteni. - A képzés végén, a negyedik félév végén kimeneti kompetencia mérést kell végezni: - szakmai vizsgára történő bocsátást megelőzően, ahol meg kell győződni arról, hogy a fiatal legalább minimális szinten rendelkezik a munkavégzéséhez szükséges alapkompetenciákkal. A kompetencia mérés eredményeit ötfokozatú skálával minősíteni (osztályzatot adni rá) nem lehet A közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok és tevékenység A tanintézetben a kezdetben létrehozott formális csoportokból pozitív hatású, szervezett osztályközösségek kialakítása, törekedve a tartósságra és a tartalmasságra. A kialakult tanulói mikrokörnyezet normarendszere, struktúrája kialakulásának felügyelete, a tanulók személyiségfejlődésére tett hatásának folyamatos figyelemmel kísérése. A tanulók szocializálódási folyamatának felügyelete, kiemelt figyelmet fordítva a kialakuló státuszokra, szerepelvárásokra. Az irányított osztályközösség létrejötte során felmerülő megismerési, elfogadási illetve esetlegesen az ülésrenddel, szobatársakkal kapcsolatos problémák kiemelt kezelése. Közös, sokszínű élmények biztosítása, ennek során a közösségbe tartozás élménye, valamint az összetartó erő megalapozása, fejlesztése. Koedukált osztályok lévén a kétközpontú (nemenkénti) csoportosulás kialakulásának, valamint izolálódásának megakadályozása, továbbá ennek a helyzetnek tudatos felhasználása a személyiség- és közösségformálásban. A teljesítmény- és közösségalakulás szempontjából az osztályközösségeket vezető, irányító nevelők, valamint az osztályokat oktató pedagógusok személyiségével és demokratikus 15

16 vezetési stílusával az oldott légkör biztosítása, melyben a tanulók hajszoltság és félelem nélkül tanulhatnak. Pozitív csoportnormák kialakítása, a helyes viselkedési, magatartási modellek körvonalazása, és folyamatos elmélyítése a tanulók magatartásában. Reális, életkorhoz szabott, és megvalósítható követelmények pontos körvonalazása, ismertetése, indoklása, esetenként értelmezése. A csoport véleményének, javaslatának rendszeres kikérése, mely során a lehető legnagyobb mértékben érvényesüljön a csoportaktivitás, a közösen kialakított normákkal való azonosulás elérése érdekében. A belső indítékok, ösztönző erők megtalálása, összegzése és hatékony, ésszerű alkalmazása a tanulók egymás iránti kölcsönös ösztönzése, támogatása, ellenőrzése, egyszóval az egész csoport mozgósítása érdekében. Helyes közvélemény alakítás, a tekintélyes tanulók megnyerése, valamint a pozitívan ható tanulók tekintélyének növelése. Az aktív mag kialakítása ezen keresztül a közösség tevékenységének irányítása, hangulatának befolyásolása. A negatív hangadók, illetve az olyan személyek kiszűrése, akik önhibájukból a tanulmányi kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, akiknek életvitele, értékrendje, erkölcsi- morális élete, magatartása sérti az iskola közösségének rendjét és tekintélyét. A követelmények teljesítéséhez, valamint a kívánt magatartási normák eléréséhez szükséges tevékenységek logikus, hatékony megszervezése, következetes gyakoroltatása és ellenőrzése. Pozitív jellegű az osztályközösség által kialakított hagyományok, tradíciók, megalapozása, kifejlesztése, átadása, továbbvitele. Meghatározott periódusokban az I. évfolyamnál a tanévkezdést követő 3. hónap (november) végén, valamint a félévzárást követő 2. hónap (április) végén az osztály közösségi struktúrájának vizsgálata. A két vizsgálat eredményének összehasonlítása, következtetések levonása és felhasználása a közösség fejlesztésében, szükség esetén beavatkozás, a negatív tendenciák megszüntetése. A közösségfejlesztéssel kapcsolatosan végzett feladatok, eredmények és sikertelenségi okok havonta történő elemzése, értékelése, az osztályfőnök és a Diákönkormányzat által. A Nevelési és Területi Szakmai Gyakorlati Szakcsoport vezetője szükség szerint, de legalább havonta, az iskola igazgatója, vagy helyettese szükség szerint megbeszélést tart a Diákönkormányzat vezetőségével és annak segítőjével. A megbeszéléseken az érintett diák-önkormányzati képviselők, illetve vezető, segítő véleményükkel, javaslataikkal segítik a közösségfejlesztéssel és tanulói kötelezettségekkel kapcsolatos feladatok eredményes végzését. A Diákönkormányzat vezetősége különböző programok (gólyabál, ünnepi megemlékezések, szabadidős programok) megszervezésével, rendszeres vezetőségi üléseken egyes témák megbeszélésével elősegíti a tanulói közösség fejlődését. Fegyelemsértés esetén feldolgozza a 16

17 tapasztalatokat és a pozitív mag aktivizálásával törekszik a további fegyelemsértések megelőzésére. A Diákönkormányzat vezetősége az éves munkaterve szerint diákközgyűlést hív össze, melyen értékeli az adott időszakot, beszámol a tagságnak a végzett munkáról és a tervezett feladatokról. (természetesen a pontban megfogalmazottak értelemszerűen ide is vonatkoznak) 2.6. A beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő pedagógiai feladatok és tevékenységek A szakközépiskola, mint a jelenlegi iskolarendszer is, teljesítményközpontú, mely nagyfokú megterhelést jelent a tanulónak. E megterhelést még a képzés rendvédelmi jellege is fokozza. Ezt a kettős megterhelést egyes tanulók könnyen viselik, míg másoknál ez beilleszkedési illetve magatartási problémát eredményezhet. Ezen problémák megoldását, az ezeket kiváltó okok megismerése és megszüntetése eredményezheti A beilleszkedési nehézségek okai lehetnek: Nem kellő higiénikusság, rendezettség, gondozottság. Önző magatartás, valamint az állandó dicsekvés, felvágás, illetve a tanulótársak lenézése. A tanulótársak állandó bepanaszolása, beárulása. Állandó hazudozás, nagyotmondás. Agresszivitás. Kisebbrendűségi érzés, visszahúzódás Magatartási nehézségeket kiváltó okok lehetnek: Kényszerűségből (szülői ráhatás illetve kényszer hatására) jelentkezett a szakközépiskolába. Állandó feszült idegállapot, mely a zaklatott szociális-, egészségügyi vagy egyéb problémával küszködő otthoni környezetre vezethető vissza. Lelki elhanyagoltság, (ennek hátterében lehet a szülők válása, mely mélyen érintette gyermekkorában a tanulót, és melyet még mindig a lelkében hordoz, lehet szerelmi bánat, mely bármikor előfordulhat ennél a korosztálynál). A túlzottan jó viselkedés is lehet magatartási probléma, mely esetben a tanuló legtöbbször teljesen közömbös a külvilág iránt. Az ilyen tanulók nagyon zárkózottak, nehezen barátkoznak, így a közösségbe is nagyon nehezen tudnak beilleszkedni A beilleszkedési és magatartási nehézségek megoldását elősegíthetik az alábbiak: Az ilyen problémákkal küszködő tanulók időbeni, gyors felismerése és kiszűrése. A kiváltó ok/okok elsődleges felmérése, tisztázása. Szükség esetén pszichológiai segítségnyújtás. Szükség esetén az otthoni körülmények, környezet megismerése, és a lehetőségekhez képest a segítségnyújtás megadása. Kiemelt, rendszeres, fokozott foglalkozás az illető tanulóval (meggyőzés, ráhatás, gyakoribb ellenőrzés, segítségnyújtás, együttérzés, problémamegoldás módszereinek, lehetőségeinek megadása). 17

18 2.7. A tehetség, képesség kibontakozását segítő pedagógiai feladatok és tevékenység A képzés során törekedni kell arra, hogy a képességek fejlesztése ne csak az értelmi képességre vonatkozzon, hanem a lehetőségekhez képest valamennyire úgy, hogy a tanuló viselkedését meghatározó, mozgásos és manuális képessége is fejlődni tudjon. Ennek alapkövetelménye és megvalósításának feltétele a tanulókkal való differenciált foglalkozás A meglévő képességek szintjének előzetes felmérése, ennek alapján a képzési célok, feladatok, valamint a képzés módszerének célirányos megfogalmazása, levetítése a tananyagra. A módszer megválasztásánál törekedni kell arra, hogy a tanulók önállósága és közreműködése biztosítva legyen A tanulók képességszintje ismeretének birtokában a tanulók számára felmerülő problémák folyamatos figyelemmel kisérése, elemzése, valamint a haladás ütemének az átlaghoz való igazítása által folyamatos figyelemmel kisérése, annak függvényében, hogy minden tanuló képes-e követni az oktató által diktált ütemet. A különböző feladatok és az erre szolgáló idő meghatározásakor törekedni kell, hogy ezek a feladatok biztosítsák a kellő mélységű bevésést, illetve gyakorlást A tehetség kibontakoztatásához illetve megnyilvánulásához a kreativitás biztosítása az egyes tanulók alkotó és teremtő képességének kifejtésével. Ez alapján differenciált pedagógiai megoldásokkal, személyre szóló megválogatott feladatokkal és egyéni bánásmóddal a tehetség további felszínre hozatala és fejlesztése A kitűnt tanulók értelmes pluszfeladatokkal való ellátása, tehetséggondozó szakkörökben, sportkörökben, valamint tanulmányi versenyeken, különböző pályázatokon való aktív részvételének biztosítása, amely elősegíti a tananyagon kívüli szélesebb körű ismeretbővítést és tehetséggondozást Az ilyen tanulók részére lehetőség biztosítása egyéni ütemben és rendben való tanulásra, esetenkénti felmentésre, vagy mentesítésre egyes tanulmányi és vizsgakötelezettségek alól Az ifjúságvédelemmel kapcsolatos pedagógiai feladatok és tevékenység Helyzetelemzés elkészítése a már esetlegesen kialakult negatív helyzetek felmérése, megoldása és javítása érdekében, ennek alapján a feladatok megelőző jelleggel történő meghatározása Az egészséges életmód illetve életkörülmények biztosítása, kiemelt figyelemmel a rendszeres és helyes tisztálkodásra, az egészséges táplálkozásra, valamint a megfelelő körülmények közötti tanulásra, pihenésre. 18

19 A szakközépiskola területén a szervezetre káros élvezeti cikkek árusításának, fogyasztásának korlátozása, illetve megtiltása A tanulókkal az egészségük és a testi épségük védelmére vonatkozó előírások, veszélyforrások ismertetése, az ismertetés tényének dokumentálása A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő pedagógiai feladatok és tevékenység A felzárkóztatás több színtéren történő végzése. Egyik színtér a konzultációs foglalkozásokon való részvétel, másik pedig az önálló tanulás, a tanulópárban történő tanulás, vagy pedig a Nevelési és Területi Szakmai Gyakorlati Szakcsoport nevelőinek, osztályfőnököknek a segítségével történő tanulás Fejlesztő foglalkozások tartása, alapvetően a sok gyakorlást igénylő szakmai alapozó és szakmai tantárgyakból, illetve tananyag-részekből A tanulás, jegyzetelés technikájának tanítása, azaz a különböző tanulási módok és módszerek kipróbálása a tanulási kudarcot megélő tanulóval, ezzel is elősegítve azok felzárkóztatását A as tudáshoz nélkülözhetetlen képességek, kompetenciák fejlesztése a tanulási kudarcnak kitett tanulók esetében az alábbiak szerint: a koncentrálóképesség, mely minden szellemi munka alapfeltétele. a beszédképesség, ezen belül a tiszta beszéd, a szókincs, az írásbeli és szóbeli kifejezőképesség, melyek a tudás és a gondolatok érthető, árnyalt és világos megfogalmazását teszik lehetővé. a hatékony olvasás képessége, mely alatt a haladás gyorsasága és a szövegek jó megértése értendő. emlékezőképesség, mellyel az egyén a gondolkodása számára megőrzi a tudás építőelemeit. gondolkodóképesség, mely a problémák felismerésében és megoldásában való jártasságot, a kidolgozott gondolkozási sémák használatát és az alkotó gondolkodást jelenti. tájékozódó képesség a tudás világában, mely segít eligazodni abban az információözönben, mely napjainkra annyira jellemző. Ezen képességek megszerzése illetve fejlesztése erőfeszítést, akaratot, tartós és tudatos törekvést kíván, így ezzel a programmal fejleszthető a tanuló személyisége, jelleme is. Megtanul céltudatosan dolgozni, dinamikusan cselekedni, ami elősegíti a felzárkózás folyamatát A szociális hátrányok enyhítését segítő pedagógiai feladatok és tevékenység A szociális hátránnyal rendelkező tanulók minél korábbi diagnosztizálása, kiszűrése, velük való rendszeres foglalkozás mely áll: 19

20 szükség esetén lelki tanácsadásból, ezt követően pszichológus döntése alapján rendszeres kezelésből, terápiából. családdal való kapcsolatfelvételből. kapcsolatfelvétel a lakóhely szerint illetékes önkormányzat szociális osztályával. költségvetési kerettől függően szociális ösztöndíj, vagy tanintézeti segély folyósítása, esetleg ehhez alapítványi közreműködés igénybevétele. (A juttatás forrását, feltételeit, a döntési eljárás szabályait más iskolai belső szabályozó állapítja meg.) A szociális hátrányok enyhítését szolgálják a mindenkor hatályos jogszabályban meg határozott tanulói juttatások és járandóságok, melyek különösen az alábbiak: ösztöndíj. kedvezményes, vagy térítésmentes elhelyezés, étkezés, ruházati és felszerelési ellátmány. gépjárművezetői engedély megszerzése költségeinek egyszeri térítése. térítésmentes tananyaggal ellátás. állami nyelvvizsga díjához való pénzbeni hozzájárulás. diákigazolvány. internethozzáférés. jegyzettári szolgáltatás Segíthet ebben a vállalkozó tanuló kisegítő foglalkozásba történő bekapcsolódása is Az egészség- és környezeti neveléssel kapcsolatos pedagógiai feladatok és tevékenység Mind a nevelés-oktatás alapvető, mind a részcéljainál megfelelő hangsúlyt kap a jó fizikum, megfelelő edzettség, az egészséges életvitel és mentalitás elérésére való törekvés. A nevelőoktató munka feladatai sorában is szerepelnek a testi fejlődés és nevelés terén jelentkező teendőink. Az alábbi részfeladatok jól átfogják tanulóink életkorához és jövendő hivatásához tartozó egészségnevelési elvárásainkat. Szeretnénk elérni, ha tanulóink számára már itt értékké válna az egészség, az egészséges életmód. Kívánatos volna, ha mindennapi életvitelükben különös tekintettel jövendő hivatásuk többek között fizikai-erőnléti elvárásaira képesek lennének az egészségtudatos viselkedésre. Nem képzeljük azt, hogy a korábbi években e vonatkozásban bekövetkezett hiányokat 1-2 év alatt képesek lehetünk bepótolni, de azt mindenképpen, hogy ami az iskolától telik a tanulókkal közösen az egészséges élet elfogadtatása, gyakoroltatása vonatkozásában azt megtesszük. Úgy gondoljuk, hogy az egészség nem is elsősorban cél, hanem sokkal inkább eszköz mégpedig egy fontos eszköz a boldogabb, teljesebb életvitel, valamint a sikeres rendészeti pálya bejárása érdekében. 20

21 E vonatkozásban is fontos a pedagógusok, de az iskola más dolgozói, valamint a területi rendvédelmi szervek tagjainak példamutatása. A szemléletük pozitív irányú formálása érdekében igénybe vesszük a rendészeti-, valamint a saját egészségügyi szolgálat közreműködését is. Ilyen jellegű részcéljaink megvalósítását felvilágosításokkal, propagandamunkával, mozgósításokkal, példaadásokkal és olyan rendezvények szervezésével is szeretnénk szolgálni, ahol az egészséges életmód áll a központban. Ez a téma, illetve elmélete az oktatás során is többszörösen érintett, különösen a testnevelési és önvédelmi ismeretek tantárgy vonatkozásában. A mozgás megszerettetése érdekében nemcsak a testnevelési órákat, hanem a tanórán kívüli lehetőségeket, sportegyesületünk szakosztályai által megteremtett színtereket, továbbá az iskolai, rendészeti és más versenyeket, sportvetélkedőket is törekszünk a cél megvalósítása szolgálatába állítani. A mindennapi testedzést szolgálják a sportszakkör megszervezése és a tanulók délutáni elfoglaltságának keretében a tömegsport foglalkozások tervezése és végrehajtása, valamint a kondicionáló terem igénybe vételi lehetőségének biztosítása a tanórákon kívüli időben. Külön hangsúlyt helyezünk a dohányzás, a túlzott alkohol-, és mindenféle kábító-bódító szerek fogyasztása elleni szigorú fellépésre. Ide tartozik az is, ami a környezetünk tisztasága megteremtését, fenntartását, illetve a tanulóknak az ilyen jellegű munkába vonását illeti. Mivel az egészséges táplálkozás is a témakörbe tartozik, a havi étlap összeállítása során tekintettel a DÖK Vezetőség véleményére is figyelembe vételre kerülnek az ilyen szempontok is Nagy szavaknak tűnhet, de igaz, hogy az emberiség fennmaradása érdekében a globális környezeti nevelés, a környezetvédelem az EU tagság óta különösen felbecsülhetetlen jelentőséggel bírhat mindannyiunk számára. Az a nagy globális cél, amelyet úgy neveznek, hogy fenntartható fejlődés csak akkor valósítható meg mindannyiunk javára, ha ennek érdekében ki-ki eleget tesz saját maga erre vonatkozó kötelezettségeinek. A környezeti nevelés a tanulóink szemléletformálásának egyik nem kevésbé fontos részterülete, mert jövendő hivatásukkal együtt jár ilyen jellegű jogellenes cselekményekkel szembeni hivatali fellépés, továbbá mert mindenki alakítója valamilyen mértékben szűkebb, vagy tágabb környezetének. Célunk e téren a környezettudatosság lehetőség szerinti kialakítása, megerősítése tanítványainkban. Ezt a célt nem csak előadásokkal, beszélgetésekkel, úgynevezett propagandával, hanem ezek érdekében történő konkrét munkákkal körletmunka, dekorálás, szépítés, stb. valamint ezek elvárásával, megkövetelésével kívánjuk elérni. Azaz a saját szűkebb-tágabb környezetéért, annak rendjéért, tisztaságáért, szépségéért nem csak felelősséget érző-, hanem ezekért tenni is akaró fiatalokká formálását szeretnénk elérni azon rövid idő alatt, amíg iskolánk tanulóiként vesznek részt szervezetünk mindennapi életében. Elvárjuk tanulóinktól, hogy ne csak egyesek tegyenek eleget környezetük megóvásának, védelmének, hanem amennyiben szükséges, úgy hívják fel erre hanyagabb társaik figyelmét 21

22 is. Ne nézzék ne nézzük el a mások általi szemetelést, rendetlenséget, melyet végül lehet éppen más valakinek kell helyrehoznia. Ide tartozik a helyiségek belső szemeteseinek időbeni ürítése, a nagy külső konténeredények lezárása, a konyháról szabálytalanul felhozott étkek előírásszerű tárolásának elvárása, a lábbelik letisztítása és egyéb más egyszerűnek tűnő mindennapi dolog megkövetelése. Nem szorosan ide is tartozik a környezeti forrásainkkal, az iskola vagyonával történő takarékos gazdálkodás is. Szeretnénk úgy alakítani és védeni szűkebb környezetünket, ami hozzájárulhat iskolánk családias légköréhez. A témával kapcsolatos elméleti oktatás a Társadalmi és kommunikációs ismeretek tantárgy részeként is feldolgozásra kerül ugyan, de ha ez nem párosul egyéb jellegű ráhatással, akkor valószínű, a szemléletformálódás legjobb esetben is csak féloldalas lehet A pedagógiai program végrehajtásához szükséges tárgyi feltételek, valamint a nevelő oktató munkát segítő eszközök és felszerelések jegyzéke A szakközépiskola oktatási helyszínei és egyéb helyiségei Alaptanterem Informatikai szaktanterem Idegen nyelvi szaktanterem Bűnügyi-technikai szaktanterem Közlekedési és határforgalmi szaktanterem Internet-szoba Tornaterem (küzdőtér, edzőterem, sportszertár) Kondicionáló terem Sportudvar (atlétikai és füves, valamint salakos labdarúgó pályák) Gyakorló bázis (gyakorló rendőrkapitányság, Bűnügyi és Körzeti megbízotti szaktanterem, Határrendészeti kirendeltség, gyakorló tér) Taktikai ház Belső (pisztoly) lőtér Igazgatói iroda Igazgatóhelyettesi iroda 12 db (8 x 30 fő és 4 x 28 fő tanulói befogadóképességgel) 3 db (1 x 25 fő és 2 x 16 fő tanulói befogadóképességgel) 4 db (4 x 16 fő tanulói befogadóképességgel) 1 db (1 x 30 fő tanulói befogadóképességgel) 1 db (1 x 30 fő tanulói befogadóképességgel) 1 db (1 x 6 fő tanulói befogadóképességgel) 2 db (2 x 30 fő tanulói befogadóképességgel) 4 db (összesen 30 fő tanulói befogadóképességgel 2 db 2 db 1 db 1 db 1 db 2 db 22

23 Ügyintézői helyiségek Nevelőtestületi irodák Tanulói Szállás helyiségei (tanulói szobák, klubszobák, teakonyhák, raktárak) Öltöző helyiség (bejáró tanulók részére) Könyvtári helyiségek Ügyviteli helyiségek Egészségügyi (orvosi) és iskolapszichológusi helyiségek Fotólabor helyiségei Hang- és videostúdió Öltöző, pihenő, szauna helyiségek Gazdasági helyiségek (irodák, étkezde, főző- és melegítőkonyha, tálaló, mosogató, mosléktároló, éléskamra, szárazáru- és zöldségáru raktár, egyéb raktárak) Aula (összevonó) Porta helyiségei (irodák, ügyfélfogadók, öltözők) 25 db (a titkárság, a humán, a tanulmányi, a gazdasági ügyintézők, és más ügyviteli alkalmazottak elhelyezésére) 25 db (a pedagógusok elhelyezésére) 121 db (400 fő tanuló és 8 fő nevelő, kiszolgáló személy elhelyezésére 2 db (40 fő férfi és 30 fő női tanuló részére) 3 db 3 db 6 db 2 db 1 db 11 db 48 db (72 fő gazdasági ügyintéző és kiszolgáló személy elhelyezésére) 2 db (1 x 170 fő és 1 x 120 fő befogadóképességgel) 9 db Megjegyzés: A helyiségek a szükséges bútorzattal, irodatechnikai eszközökkel felszereltek A nevelő oktató munkát segítő eszközök és felszerelések jegyzéke Televízió Videomagnó Kazettás magnó Videokamera Digitális dokumentumkamera Diavetítő Episzkóp Fényképezőgép Digitális Fényképezőgép Írásvetítő Írásvetítő vászon Tantermi Tábla Mozgatható tábla (Flipchart) Laptop (PIII-PIV) Projektor Asztali számítógép és tartozékai (PI-PIV) Nyomtatók és faxok CD lejátszó DVD lejátszó Scanner Rádió bázisállomás Határregisztrációs rendszer 54 db 36 db 78 db 6 db 1 db 5 db 1 db 4 db 3 db 15 db 15 db 15 db 3 db 7 db 5 db 200 db 45 db 8 db 1 db 5 db 1 db 1 db 23

ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Levélcím: 1286 Budapest Pf.: 9. Telefon: 06-1-391-3548; Fax: 06-1-391-3549; BM telefon: 38-030 E-mail: arszki@arszki.hu Intézmény-nyilvántartási szám: 13-0871-05 Szám:

Részletesebben

A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A részszakképesítés azonosító : 31

Részletesebben

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzés célja Az iskolarendszeren kívüli rendőr szakképzés célja, hogy a rendőrség középfokú szakképesítéshez kötött beosztásaiba előírt szakképzettség megszerzését

Részletesebben

ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Levélcím: 1286 Budapest Pf.: 9. Telefon: 06-1-391-3548; Fax: 06-1-391-3549; IRM telefon: 38-030 E-mail: arszki@bm.gov.hu Szám: sz. példány Jóváhagyom: Nagykovácsi,

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 607 CÉLOK ÉS FELADATOK - Az osztályfőnöki munka célja a személyiségfejlesztés, az osztályközösség formálása, a különböző nevelési hatások integrálása.

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Villanyszerelő A szakképzés megnevezése: Villanyszerelő A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00 Szakképesítés-elágazások: nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Szakképzési évfolyamok száma:

Részletesebben

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 140 01

Részletesebben

A nevelés-oktatás tervezése I.

A nevelés-oktatás tervezése I. A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai

Részletesebben

2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ

2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ 2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ A kerettanterv a 9-12. középiskolai évfolyamokra előírt tartalommal a Rendészet ágazatra egységesen vonatkozik: Megnevezés: Fegyveres szervek

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Cseri út 6. OM: 034173 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT Gázfogyasztó-berendezés

Részletesebben

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók György Annamária Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2013.05.27. Vonatkozó jogszabály 20/2007.

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV RENDÉSZET ÁGAZATHOZ

SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV RENDÉSZET ÁGAZATHOZ SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV RENDÉSZET ÁGAZATHOZ 468 Tantárgyak, témakörök Fegyveres szervek és vagyonvédelem I. A magyarországi fegyveres szervek története Fegyveres szervek alapismeretek A fegyveres szervek

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Pedagógiai- és családsegítő ALAP-SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A szakképesítés azonosító száma: 54 140 02 Szakképesítés megnevezése: PEDAGÓGIAI-

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi

Részletesebben

A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54

Részletesebben

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA A szakképzés megnevezése: Elektronikai technikus A szakképzés azonosító száma: 54 523 01 0000 00 00 Hozzárendelt FEOR szám: 3121 1. A szakképzés szervezésének

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv

Részletesebben

Gyakornoki Szabályzat. Bükkaranyosi Általános Iskola. Készítette: Váradi Józsefné ig.

Gyakornoki Szabályzat. Bükkaranyosi Általános Iskola. Készítette: Váradi Józsefné ig. Gyakornoki Szabályzat Bükkaranyosi Általános Iskola Készítette: Váradi Józsefné ig. Gyakornoki Szabályzat jogszabályi háttere A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9) 138/1992. évi

Részletesebben

Az 54 861 01 OKJ számú Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (kivonat)

Az 54 861 01 OKJ számú Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (kivonat) Az 54 861 01 OKJ számú Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (kivonat) 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben

A 178. sorszámú Nevelőszülő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 178. sorszámú Nevelőszülő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 178. sorszámú Nevelőszülő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1 A szakképesítés azonosító száma: 32 761 01 1.2 Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2015 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM... Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ

Részletesebben

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés megnevezése: Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés azonosító száma: 311 582 09 0010 31 04 Hozzárendelt

Részletesebben

A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 853 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

A 136. sorszámú Családsegítő asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 136. sorszámú Családsegítő asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 136. sorszámú Családsegítő asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 761 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Belső ellenőrzési terve

Belső ellenőrzési terve Belső ellenőrzési terve A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus és más munkakörben foglalkoztatottak ellenőrzése, értékelése az éves munkatervben ütemezett módon történik. Az intézmény egy tanévre

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.

Részletesebben

A 77. sorszámú Közművelődési szakember II. megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 77. sorszámú Közművelődési szakember II. megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 77. sorszámú Közművelődési szakember II. megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 345 02 1.2.

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA PEDAGÓGIAI PROGRAM 1. Nevelési program 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. Alapelvei 1.1.2. Céljai, feladatai és értékei

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

A 157. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 157. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 157. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör Nyíregyházi Szakképzési Centrum 4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12. Tel.: 42/512-371 OM azonosító: 203045 E-mail: nyirszc@gmail.com Honlap: www.nyiregyhaziszc.hu KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör A

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015. tanévre Készítette: Nagy Györgyné

A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015. tanévre Készítette: Nagy Györgyné A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015. tanévre Készítette: Nagy Györgyné Az éves munkaterv fő részei: I. Iskolai munkaterv 1. A 2014/2015. tanév kiemelt céljai

Részletesebben

A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 03 1.2.

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre

Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola OM: 202737 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 31. Tel.: 06 48 430035 Fax: 06 48 430035/27 E-mail: sbgmszk.putnok@gmail.com

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

A 172. sorszámú Okleveles nemzetköziadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 172. sorszámú Okleveles nemzetköziadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 172. sorszámú Okleveles nemzetköziadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 62 344 04

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola

Részletesebben

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel EFOP-3.3.7-17-2017-00027 Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel A projektben részt vevő intézmények Szandaszőlősi Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola Damjanich

Részletesebben

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 A tevékenységi formák kialakításakor, megválasztásakor meghatározó a tanulók érdeklődése. A foglalkozások szervezését igényelheti

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 02

Részletesebben

A KOTK Külgazdasági Szakközépiskola Pedagógiai programja

A KOTK Külgazdasági Szakközépiskola Pedagógiai programja A KOTK Külgazdasági Szakközépiskola Pedagógiai programja Elfogadva: 2013. április 10. I. BEVEZETŐ RÉSZ A KOTK Külgazdasági szakközépiskola küldetése A KOTK Külgazdasági Szakközépiskola érettségizett fiatalok

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV 2016-2017. tanév Ellenőrzés fogalma A köznevelési intézmény működésének vizsgálata a hatályos jogszabályok és a pedagógiai program alapján. Ellenőrzés feladata Az ellenőrzés az írott

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK A 263. sorszámú Digitális műszaki rajzoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 481 01 1.2.

Részletesebben

Az értékelés rendszere

Az értékelés rendszere Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító : 55 853 02

Részletesebben

A 26. SORSZÁMÚ KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE. 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

A 26. SORSZÁMÚ KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE. 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok A 26. SORSZÁMÚ KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A szakképesítés azonosító : 54 345 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A 25. sorszámú Térinformatikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 25. sorszámú Térinformatikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 25. sorszámú Térinformatikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 481 01

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 201172 ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Nagymágocs, 2016. szeptember 19. Reményi Ferencné intézményvezető ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 1. Jelen szabályzat a Nagymágocsi Hunyadi

Részletesebben

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK LÉTESÍTÉSÉNEK ÉS INDÍTÁSÁNAK CÉLJA: Olyan szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott

Részletesebben

A 171. sorszámú Sportszervező, menedzser megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 171. sorszámú Sportszervező, menedzser megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 171. sorszámú Sportszervező, menedzser megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 813 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam

Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam Az osztályfőnöki óra az emberi élet olyan területeivel foglalkozik, mint a helyes, erkölcsös magatartás, udvarias viselkedés, konfliktusmegoldás, környezettudatos

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

A 60. sorszámú Nevelőszülő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 60. sorszámú Nevelőszülő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 60. sorszámú Nevelőszülő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1 A szakképesítés azonosító száma: 32 761 01 1.2 Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév

Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók! Iskolánk szakmai képzésének minél jobb megismerését segítjük tájékoztatónk megjelentetésével.

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

Felnőttoktatási Pedagógiai Program

Felnőttoktatási Pedagógiai Program Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképz ő Iskolája Pápa, Erkel F. u. 39. Felnőttoktatási Pedagógiai Program Mohó László felnőttoktatási vezető Pápa, 2015. szeptember 1. Tartalom 1. Vonatkozó jogszabályok...3

Részletesebben

A 319. sorszámú Képző- és iparművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 319. sorszámú Képző- és iparművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 319. sorszámú Képző- és iparművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés

Részletesebben

I. Az 1. sorszámú Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei

I. Az 1. sorszámú Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei I. Az 1. sorszámú Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 343 01 1.2.

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek

Részletesebben

7. EGYEBEK. A 273. sorszámú Fotográfus és fotótermék-kereskedő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

7. EGYEBEK. A 273. sorszámú Fotográfus és fotótermék-kereskedő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 6.10. Jó minőségű, biztonságos konyhai alapfelszerelések, gépek 6.11. Bútorok 6.12. Lakberendezési kiegészítők 6.13. Takarítógépek 6.14. Vasalás kellékei 6.15. Ízléses berendezési tárgyak 6.16. Szabadidős

Részletesebben