2010. november Ábrányi Emil Általános Iskolában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2010. november 22-26. Ábrányi Emil Általános Iskolában"

Átírás

1 EGÉSZSÉGHÉT november Ábrányi Emil Általános Iskolában Felelős: Bagoly Béláné, Kálmándi Árpádné

2 TARTALOM Bevezetés Az egészséghét célja Az egészséghét témakörei A témakörök megvalósítását szolgáló módszerek Az Egészséghét programja Együttműködési partneri kapcsolat A hét értékelése Pillanatképek az Egészséghétről 2

3 Bevezetés Hagyományainkhoz híven ebben az évben is megszerveztük a november ig tartó Egészséghetünket. Iskolánk Pedagógiai Programja is kiemelten foglalkozik a diákok egészséges életmódjának kialakításával, az egészség megőrzésével. A témakör kibontakoztatása nemcsak egy hétre korlátozódik, hanem egy olyan felépülő folyamat, amely a tankötelezettség /6-18 év/ végéig tart. Folyamatosan kisiskolás kortól foglalkozunk a felvilágosításról, a szűrővizsgálatokról, a mozgás, testedzés biztosításáról. Évről-évre érdekesebbnél-érdekesebb lehetőségeket kínálunk és szervezünk a mozgásigény kielégítésére. A gyalogtúráktól egészen az úszás és korcsolyázás alternatívákig. A pedagógusok mindennapjaiba beleivódott az egészséges életmódra, környezetkultúra fejlesztésére irányuló nevelés, ami már természetessé vált. Sajnos az ilyen útmutatást a gyerekek sok esetben az iskolában éli át, mert a családi háttér ezt nem tudja biztosítani számára. Így nagy és értékes felelősség hárul a tanárokra. 3

4 Az Egészséghét célja A tanulók széleskörű bevonása a programba, különösképpen a hátrányos helyzetű diákok aktivizálása, hiszen ők ingerszegény környezetben nőnek fel, ahol nem sajátíthatják el, és nem tapasztalhatják meg egészséges életmód alapjait, kritériumait. Célunk továbbá, hogy minden tanulóban kialakíthassuk az igényt arra, hogy egészségesen éljenek, ismerjék fel, ismerjék fel az egészségre káros hatásokat, váljon számukra értékessé az egészség. Az iskolában hallottakat adják tovább szüleiknek, figyelmeztessék társaikat, ha letérnek az egészség útjáról. Szeretnénk külső partneri kapcsolatainkat még jobban elmélyíteni, illetve kiszélesíteni. Hiszen igazi útmutatást, példát a tanulók és mi is tanárok egészségügyi szakemberektől kapunk. 4

5 Az egészséghét témakörei Helyes táplálkozás Fogápolás Elsősegélynyújtás Testedzés Egészséghét Gyógynövények Személyi higiéné Gyermekkori allergiák Káros szenvedélyek Környezetkultúra 5

6 A témakörök megvalósítását szolgáló módszerek Szellemi vetélkedő Előadás Bemutató Kreatív foglalkozás Gyalogtúra Kiállítás Fórum Fitnesz torna E Gyümölcsvásár G Látogatás É Salátakóstolás S Z Vérnyomásmérés S Teakóstolás É G H É T 6

7 Értékelés Az egészséghét programját november ig valósítottuk meg. A rendezvényen az iskola valamennyi tanulója és dolgozója részt vett. Kiemelten nagy figyelmet fordítottunk a HH és HHH tanulók bevonására, aktív szereplésére. Célunk és feladatunk volt az egészséges életmódra nevelés, az egészséges környezetkultúra fejlesztése. Diákjaink olyan egészséges életmód gyakorlását szolgáló tevékenységi formákat ismertettek meg, amelyek egészségük megőrzését, védelmét szolgálják. Tanulóink öt napon keresztül iskolai és iskolán kívüli helyszíneken változatos és sokszínű módszerrel dolgozhatták fel az egészséges életmód témaköreit. Az előzetes feladatként meghirdetett plakátfestés a Fő az egészség címmel valamint őszi asztaldíszek készítése egész héten színesítette az iskola auláját kiállítás formájában. Délelőttönként egészségügyi fórumokon vettek részt tanulóink. A kivetítéssel egybekötött előadásokon az előadók aktivizálták a gyerekeket is. Építettek tapasztalataikra, kielégítettél véget nem érő kíváncsiságukat a témakörökkel kapcsolatosan. Az alsó tagozatosok a helyes fogápolás, a személyi higiéné, a helyes táplálkozás szabályait, normáit sajátíthatták el. A felső tagozatos diákok az elsősegélynyújtó bemutatón nagy lelkesedéssel gyakorolták az AMBU-babán az újraélesztést, párokban kipróbálhatták a stabil oldalfekvést, mindezt kellő komolysággal, odafigyeléssel végezték. Tisztában voltak vele, hogy mindezen beavatkozások milyen fontosak, hiszen ők is lehetnek életmentők. A káros szenvedélyekről tartott előadások teljes mértékben lekötötték a gyerekek figyelmét. Szünetekben az iskola minden tanulója közös teázáson 7

8 vehetett részt. Több diák és szülő élt azzal a lehetőséggel, hogy szakemberrel megméresse vérnyomását. A gyümölcsvásár napján jó volt látni, hogy a tanulók nem chipset vagy cukorkát nassolnak, hanem almát ropogtatnak. Délutános szabadidős tevékenységként felkínált alternatív programokon nagy számban vettek részt tanulóink. Szerzett tudásukról egészségügyi, fogászati vetélkedőkön, játékos foglalkozásokon adhattak számot. A mentőállomáson tett látogatásunk felkeltette a gyerekek figyelmét a szakma iránt. Többen szívesen választanák ezt az életpályát, hivatást. Gyalogolni jó! ezt mondták azok a tanulók, akikkel bebarangoltuk a kiserdőt, a platánfától egészen a halastóig. Egyórás kimerítő sétánk alatt nemcsak a növény és állatvilággal ismerkedhettek meg, hanem különböző anekdotákat hallhattak a grófnőről, a kastélyparkról. Az egyhetes programunkat Illés Zita és a 8. a osztály lányainak nagyszabású fitness-tornájával zártuk, amely után közösen mondhattuk: EGÉSZSÉGÜNKRE! Programunk elérte célját. Különböző módszerek eszközök felhasználásával átadtuk a diákoknak az egészséges életmód ismereteit. Itt azonban nem állunk meg, tovább folytatjuk mindennapjainkban a megőrzés gyakorlati alkalmazását. A megvalósításért köszönetet mondunk: Barna Sándorné nek, Serfőzőné Bencsik Margit a H.B. m-i VK munkatársának, Lisovszki Csaba, Kaszás Sándor, Sinka Zsolt, Zsiros Tibor mentősöknek, Bencze Zoltán mentőállomás vezetőjének, Bakonszegi Zsuzsanna a H.B. m-i ÁNTSZ munkatársának, Dr. Heitz Anikó gyógyszerésznek, Fúróné Buzsik Marianna élelmezésvezetőnek. Köszönjük a kollégáknak az együttműködést. Jó egészséget mindenkinek! Bagoly Béláné 8

9 EGÉSZSÉGHÉT november /B hét/ Előzetes feladat alsósoknak plakátfestés, felsősöknek őszi-téli asztaldíszek készítése Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 8 00 óra Helyes fogápolás Ea.: Barna Sándorné Résztvevők: 1-2. o óra Egészségügyi vetélkedő Résztvevők: 3-4. o. Vezeti: Csontó Erika Helyszín: Teázás óra Játékos délután a gyümölcsök jegyében Résztvevők: 5-6. o. Vezeti: Kálmándi Árpádné Helyszín: magyarterem óra Elsősegélynyújtó bemutató Ea.: Lisovszki Csaba mentős Serfőzőné Bencsik Margit a H.B.M-i VK. munkatársa Résztvevők: 5-6. o óra Személyi higiéné Ea.: Barna Sándorné Résztvevők: 3-4. o óra Fogászati vetélkedő Résztvevők: 1-2. o. Vezeti: Szilágyiné Fényi Anita 8 00 óra Helyes táplálkozás Ea.: Fúróné Buzsik Marianna élelmezésvezető Résztvevők: 3-4. o. Helyszín: ebédlő óra Káros szenvedélyek Ea.: Bakonyszegi Zsuzsanna a HBM-i ÁNTSZ munkatársa Résztvevők: 7-8. o óra Gyermekkori allergiák Ea.: Barna Sándorné Résztvevők: 5-6. o óra Fűben, fában orvosság Ea.: Heitz Anikó Résztvevők: 7-8. o. S z ü n e t e k b e n k i á l l í t á s a z s i b o n g ó b a n Salátakóstolás Vérnyomásmérés Gyümölcsvásár Fitness torna óra óra Látogatás a Fogászati vetélkedő mentőállomásra Résztvevők: 7-8. o. Résztvevők: érdeklődő Vezeti: Bagoly Béláné tanulók Helyszín: Felelős: Bagoly Béláné történelemterem óra Gyalogolni jó! Séta a halastóhoz Résztvevők: érdeklődő tanulók Felelős: Kálmándi Árpádné Bagoly Béláné Szervezők: Bagoly Béláné, Kálmándi Árpádné 9

10 EGÉSZSÉGHÉT az Ábrányi Emil Általános Iskolában november EGYÜTTMŰKÖDÉSI PARTNERI KAPCSOLAT NÉV MEGVALÓSÍTOTT TEVÉKENYÉSGI FORMA IDŐPONT ALÁÍRÁS BARNA SÁNDORNÉ SERFŐZŐNÉ BENCSIK MARGIT a H.B. m-i VK munkatársa LISOVSZKI CSABA mentős BENCZE ZOLTÁN a nyírábrányi mentőállomás vezetője BARNA SÁNDORNÉ BARNA SÁNDORNÉ FÚRÓNÉ BUZSIK MARIANNA élelmezésvezető BAKONSZEGI ZSUZSANNA a H.B. m-i ÁNTSZ munkatársa BARNA SÁNDORNÉ DR. HEITZ ANIKÓ gyógyszerész FILMVETÍTÉSSEL EGYBEKÖTÖTT ELŐADÁS A HELYES FOGÁPOLÁSRÓL 1-2. osztályosok számára ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ BEMUTATÓ 5-6. osztály részére ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ BEMUTATÓ 5-6. osztály részére A MENTŐÁLLOMÁS BEMUTATÁSA érdeklődő tanulók számára ELŐADÁS A SZEMÉLYI HIGIÉNÉRŐL 3-4. osztály részére VÉRNYOMÁSMÉRÉS felnőtteknek - gyerekeknek ELŐADÁS KREATÍV FOGLALKOZÁS A HELYES TÁPLÁLKOZÁSRÓL 3-4. osztály részére KIVETÍTÉSSEL EGYBEKÖTÖTT FÓRUM A KÁROS SZENVEDÉLYEKRŐL 7-8. osztály részére KIVETÍTÉSSEL EGYBEKÖTÖTT ELŐADÁS A GYERMEKKORI ALLERGIÁRÓL 5-6. osztály részére FŰBEN, FÁBAN ORVOSSÁG TERMÉKBEMUTATÓVAL EGYBEKÖTÖTT ELŐADÁS 7-8. osztály részére XI XI XI XI XI XI. 24. nagyszünetekben XI XI XI XI Nyírábrány, november

11 11

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése Beszámoló az egészséghét programjairól Iskolánkban 2009. október 19-21 között rendeztük meg az egészséghetet. Úgy gondoltuk, hogy mivel sok tanulónk ezen belül a 8 a osztály több tagjának életmódjára jellemező

Részletesebben

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954 TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,

Részletesebben

A témahét célja. A témahét kapcsolódási területei

A témahét célja. A témahét kapcsolódási területei A témahét célja - Az egészséges életmód területeinek megismertetése a tanulókkal - Egészségünk megőrzésének lehetőségei: egészséges táplálkozás, mozgás, egészségre káros szenvedélyek - Étkezési kultúra

Részletesebben

VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN

VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN Szabó Noémi Ifjúsági védőnő Egészségtan tanár 2009.08.06. "Fiatalok baleseteinek megelőzése" 1 Egészségi állapot Meghatározó tényezők: Életmód Genetika Környezet

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

Sport projekt ÚÁMK Általános Iskolája Baja

Sport projekt ÚÁMK Általános Iskolája Baja Újvárosi Általános Művelődési Központ Általános Iskolája Baja Oltványi u. 14. 6500 E-mail: titkarsag@uamk-baja.koznet.hu WEB: http://www.uamk-baja.koznet.hu/ Tel: 79/325-599 Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév 1. A KOLLÉGIUMBAN DOLGOZÓ PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Név Igazgató Igazgatóhelyettes végzettség Szakképesítés (kompetencia terület) matematika-

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0008

TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0008 Témahét Egészség- és környezetvédelemi hét Projektterv 2009-2010 tanév Készítette: Jakubcsák Róbertné 1 A témahét címe: Környezet és Egészségvédelem Mottó: Az Egészség befektetés! Megvalósításának helye:

Részletesebben

Hatékonyan működő és együttműködő egészségügyi civilek a Dél-Dunántúli Régióban

Hatékonyan működő és együttműködő egészségügyi civilek a Dél-Dunántúli Régióban Hatékonyan működő és együttműködő egészségügyi civilek a Dél-Dunántúli Régióban Zárókonferencia Pécs, 2010. október 29. Civil szervezetek teljesítménymérése Baranyai Fiatalok Egészséges Életéért Alapítvány

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON 2013. évben már harmadik alkalommal kapcsolódott Fehérgyarmat Város Önkormányzata az országosan meghirdetett Mobilitás programhoz. Fehérgyarmat minden

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓ. a projektszemléletû óvodai élethez.... csoport.../... nevelési év

CSOPORTNAPLÓ. a projektszemléletû óvodai élethez.... csoport.../... nevelési év CSOPORTNAPLÓ a projektszemléletû óvodai élethez... csoport.../... nevelési év Tartalom: A csoportnapló törvényi háttere..................................................... 2 A csoportnapló megnyitása

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4./08/-2009-0153 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben (projektzáró) 2010.08.27.

TÁMOP-3.1.4./08/-2009-0153 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben (projektzáró) 2010.08.27. TÁMOP-3.1.4./08/-2009-0153 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben (projektzáró) Készítette: Nagyközségi Pogány Önkormányzat Gyuláné szakmai Nyírábrány vezető 2010.08.27.

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Békési Mentálhigiénés Szolgálat 2013. áprilisi programjai (2013. 04. 02. )

Békési Mentálhigiénés Szolgálat 2013. áprilisi programjai (2013. 04. 02. ) Időpont 04. 01. Hétfő / 9.00 11.00 04. 02. Kedd / 9.00 11.00 04. 03. Szerda / 9.00 11.00 04. 04. Csüt. / 9.00 11.00 04. 05. Péntek / 9.00 11.00 Nap Papné Nyeste Julianna Papné Nyeste Julianna Papné Nyeste

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

A pedagógiai program 3. számú melléklete EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM 2013.

A pedagógiai program 3. számú melléklete EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM 2013. 1. A pedagógiai program 3. számú melléklete EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM 2013. Tartalomjegyzék 1. Az egészségnevelés célja... 2 2. Az egészségnevelés feladata... 2 3. Az egészségnevelésben résztvevő szakemberek...

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézménye Almáskamarási

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) KORMÁNYRENDELET 23. ALAPJÁN

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) KORMÁNYRENDELET 23. ALAPJÁN KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) KORMÁNYRENDELET 23. ALAPJÁN 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 2. A nevelő és oktató munkát

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A ZELEMÉRY LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE Az Öko munkacsoport tagjai: Varga Edit Ungvári Ferencné Juhászné Papp Magdolna Buzás Andrea Juhászné Ficzek Erika Kathi Imréné

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV

EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV 1 1.1 A program célja: Programunk célja, hogy gyermekeink szűkebb környezetüket jobban megismerjék, törekedjenek környezetük védelmére, észrevegyék és tegyenek a szép környezetért.

Részletesebben

A természetismeret munkaközösség munkaterve

A természetismeret munkaközösség munkaterve A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Stankovicsné Soós Mária biológia-technika szakos nevelő, intézményvezetőhelyettes Csiszár Attila földrajz-testnevelés szakos nevelő Györéné

Részletesebben

A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV

A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A nevelőtestület összetétele, feladatai A nevelőtestület létszáma 14 fő, csoportok száma 13 Név Szak óraszám feladat Kurinszky László földrajz - népművelő munkaközösség-vezető,

Részletesebben

--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére

--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére --------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 0kksa09 ---------- csoport részére a 2015/2016-os nevelési évre ---------------------------------------------

Részletesebben

Alsós és felsős munkaközösség munkaterve

Alsós és felsős munkaközösség munkaterve Alsós és felsős munkaközösség munkaterve 2015-2016 Időpont szeptember 1. minden hónap utolsó csütörtök szeptember 7 11. szeptember 11. szeptember - folyamatos szeptember 12. szeptember 15. szeptember végéig

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

Hírek. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület LOVÁSZPATONAI BÁNKI DONÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA. Sajtóközlemény 1 / 5

Hírek. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület LOVÁSZPATONAI BÁNKI DONÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA. Sajtóközlemény 1 / 5 Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület LOVÁSZPATONAI BÁNKI DONÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA Sajtóközlemény 1 / 5 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület 12.000.000,- Ft európai

Részletesebben

Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség. 2015/2016. tanév

Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség. 2015/2016. tanév Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség 2015/2016. tanév Az igazi mester nem az, aki az ideális útra tanít, hanem több utat is megmutat a tanítványának, míg az végül rátalál arra az egyre, amelyik

Részletesebben

ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI MUNKATERV 2010 /2011 TANÉVRE

ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI MUNKATERV 2010 /2011 TANÉVRE ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI MUNKATERV 2010 /2011 TANÉVRE A TANULÓK EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSÉRŐL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSÁRÓL TESSEDIK SÁMUEL ÁLTALÁNOS ISKOLA ALBERTIRSA Iskolaorvos: dr.török Karolina, dr.pécsi Angéla

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

Intézmény, szervezet megnevezése. Megállapított támogatás Ft. időpontja. Szabó Pál Téri Általános Iskola

Intézmény, szervezet megnevezése. Megállapított támogatás Ft. időpontja. Szabó Pál Téri Általános Iskola 2009. II. félévben megvalósított egészségfejlesztési programok a Békéscsaba Megyei Jogú Város egészség megőrzési önkormányzati keretének terhére Intézmény, szervezet Szabó Pál Téri Általános Iskola Erzsébethelyi

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Ismerd meg és óvd környezetedet!

Ismerd meg és óvd környezetedet! Ismerd meg és óvd környezetedet! Három hetet meghaladó projekt A projekt címe: Ismerd meg és óvd környezetedet! A projektet megvalósító intézmény: Ady Endre Általános Iskola Tényő, Győri út 53. A projekt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web: 36(1) ;

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web:  36(1) ; LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM:034862 web: http://www.lazaraltisk.hu/, 36(1)369-3180; e-mail: lazaraltisk@gmail.com A 2016/2017-es tanév munkarendje A 2016/17-es tanév rendje

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 TÁMOP-3.1.4/08/2 projekt megvalósítás a Sugovica Általános Művelődési Központ

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A Pasaréti Gimnázium hírlevele A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, kedves Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2016/2017-es tanévének októberi hírlevelében megtalálhatják az állandó és várható programjainkat, valamint egyéb, közérdekű

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

Informatika verseny Nevezés alapján Varga Csongor Terv szerint megvalósult 27 versenyző

Informatika verseny Nevezés alapján Varga Csongor Terv szerint megvalósult 27 versenyző TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA 2014.03.-24-től 04.22.-ig Program Időpont Helyszín Résztvevők Felelős Megjegyzés Víz Világnapi megemlékezés Iskolarádiós műsor 03.24. Minden diák Jávorszky Györgyné

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

HAPPY-HÉT 2013. április 15-19. hétfőtől - péntekig TILOS A CUKROS ÜDÍTŐ FOGYASZTÁSA! Egészségnap. április 15. hétfő

HAPPY-HÉT 2013. április 15-19. hétfőtől - péntekig TILOS A CUKROS ÜDÍTŐ FOGYASZTÁSA! Egészségnap. április 15. hétfő HAPPY-HÉT 2013. április 15-19. hétfőtől - péntekig TILOS A CUKROS ÜDÍTŐ FOGYASZTÁSA! Egészségnap április 15. hétfő Reggeli futás, sorakozó után a hangolórán, utána vetítés az aulában! Vízbár az aulában.

Részletesebben

Iskola-egészségügyi munkaterv 2009/2010. tanév

Iskola-egészségügyi munkaterv 2009/2010. tanév Iskola-egészségügyi munkaterv 2009/2010. tanév Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Marcali Darvas Adrienn Iskola- és ifjúsági védőnő Marcali Szeptember: Október: November: December:

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre 3. számú melléklet A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE a 2011/2012-es tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője Jóváhagyta:

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Legdrágább kincsünk az egészség

Legdrágább kincsünk az egészség Legdrágább kincsünk az egészség Három hetet meghaladó projekt A Lepsényi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 2015. május 7. 2015. május 29. A projekt célja: Az egészséges életmód

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

Egészségünk védelmében

Egészségünk védelmében Egészségünk, a legfőbb kincsünk Egészségünk védelmében A három TESTŐR Egészségnevelési projekt ÚÁMK, Újvárosi Általános Iskolája Baja 2011.02.21.-03.11. Készítette: Háhnné Hovány Márta Egészségfejlesztő

Részletesebben

Kooperatív módszerek az iskolában

Kooperatív módszerek az iskolában 19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Kooperatív módszerek az iskolában Időpont: 2011. július 10 16. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 30 fő Célcsoport: tanítók Részvételi díj: 50 Ron Programfelelős(ök)/programszervező(k):

Részletesebben

RÉDE-BAKONYBÁNK KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA. Iskolai Egészségnevelési Program 2004.

RÉDE-BAKONYBÁNK KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA. Iskolai Egészségnevelési Program 2004. RÉDE-BAKONYBÁNK KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA Iskolai Egészségnevelési Program 2004. 2 Tartalomjegyzék 1. Az iskolai egészségnevelési program törvényi háttere 2. Bevezetés 3. Az

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség, egyetem Szak megnevezése Egyéb szakképesítés Tanított tárgyak,, tanár, pedagógiaangol

Részletesebben

EGÉSZSÉGEDRE! A tényői Napközi Otthonos Óvodában 2010. Óvodai témahét

EGÉSZSÉGEDRE! A tényői Napközi Otthonos Óvodában 2010. Óvodai témahét EGÉSZSÉGEDRE! Óvodai témahét A tényői Napközi Otthonos Óvodában 2010. A projektben résztvevők: Kiscsoport (3-4 éves gyermekek) A témahetet záró napon mindkét gyermekcsoport. Óvodapedagógusok: Pintér Katalin

Részletesebben

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel.

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel. A rendezvény célja Az egészségtudatos és energikus életvitel népszerűsítése, ahol megmutatjuk az országnak, hogy az egészségünk megőrzéséért mit tudunk tenni. Megmozdítjuk, megmozgatjuk az országot, egy

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanár A munkatervet megvitatta

Részletesebben

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu FÔUTCA LIPÓT NAPOK 2009. november 12 15. Programfüzet Erzsébet tér Tisztelt Belvárosi Polgárok! Örömmel mutatom be Önöknek a Fôutca Lipót Napok programsorozatát, amelynek során megismerhetik Belváros Új

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás - egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0153 TÉMAHÉT EGÉSZSÉGHÉT

Kompetencia alapú oktatás - egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0153 TÉMAHÉT EGÉSZSÉGHÉT Kompetencia alapú oktatás - egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0153 TÉMAHÉT EGÉSZSÉGHÉT Ábrányi Emil Általános Iskola Nyírábrány 2009. december 14-18. Felelős: Bagoly Béláné

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév Készítette: Ignácz Krisztina munkaközösség-vezető 2013. szeptember 13. A munkaközösség tagjai: Felső tagozat: Baranyi Katalin Csomor Erika

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Értékorientált nyári gyermektábor Egyiptom 2010

Értékorientált nyári gyermektábor Egyiptom 2010 Besenyszög-Tiszasüly Chiovini Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5071 Besenyszög Vasvári Pál út 5. Értékorientált nyári gyermektábor Egyiptom 2010 Készítették: Hamarné Nagy Gabriella Sedon Katalin

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Öko Munkacsoport Koordinátor Kovácsné Lébényi

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben