Magyarország tudása a XXI. századi gazdaságban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyarország tudása a XXI. századi gazdaságban"

Átírás

1 Magyarország tudása a XXI. századi gazdaságban Meghívó Döntéshozói tanácskozásra Ramada Plaza 1036 Budapest Árpád fejedelem u március 30.

2 Tisztelt Döntéshozó Partnerünk! Egy nemrég napvilágot látott adat szerint 5 éven belül Magyarországon is a munkahelyek 90%-ban alapkövetelmény lesz a digitális írástudás. Ugyanakkor a magyar munkavállalók, a magyar közgondolkodás nincs tudatában ezen készségek fontosságának, hazánk egyre inkább lemaradni látszik európai versenytársai, elsısorban a velünk közel egy idıben csatlakozott szomszéd országokhoz képest. Ez a megdöbbentı kontraszt adja aktualitását országos rendezvénysorozatunknak, mely a digitális készségek, a digitális felkészültség- írástudás (e-skills) fontosságát, a foglalkoztatás bıvítésében, versenyképességünk és növekedési képességünk visszanyerésében játszott szerepét hivatott tudatosítani. Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a MEFIT Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a rendezvénysorozat összegzı budapesti döntéshozói fórumára, melynek témája Magyarország tudása a XXI. századi gazdaságban. Önök döntéshozók, így felelısségük és ráhatásuk a gazdasági életben elodázhatatlan és kulcsfontosságú szemléletváltásban óriási! Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a MEFIT Alapítvány éppen ezért szeretné megszólítani országszerte a döntéshozói pozícióban lévı kollégákat, hogy a maguk eszközeivel segítsenek bennünket ebben a missziós munkában. A 24. órában vagyunk, a digitális készségek fontosságának felismertetése mind döntéshozói mind pedig munkavállalói körben létkérdés. Az informatika, a digitális megoldások használata már ma is kiterjed az élet és a gazdaság minden területére, a folyamat pedig az elkövetkezendı néhány évben radikálisan felgyorsul. Ezért a lisszaboni stratégia alapjait is képezı minıségi oktatás és szakképzés, a tudásgazdaság és tudásalapú társadalom kohéziójának erısítése minden eddiginél nagyobb szerephez kell jusson- ebben felelısségünk közös. Ez a felismerés már Európa szerte e-készségek (e-skills) győjtıfogalom alatt széleskörő együttmőködéseket eredményezett az állami, a vállalati, az oktatási és a szakmai civil szféra összefogásával. Sajnos Magyarországon ma még elkeserítıen alacsony a digitális írástudás szintje, ezzel komolyan veszélyeztetjük jövıbeli versenyképességünket. Hátrányunk sürgetı behozásának és az említett összefogás megteremtésének érdekében

3 az IVSZ és a magyar infokommunikációs szektor többi meghatározó érdekképviselıi által alapított Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács (MEFIT) 2008-ban elkötelezte magát a TITAN Program kidolgozására és megvalósítására. A program kitörési pont a jelen helyzetbıl, állami finanszírozású oktatási programjaival kívánja szolgálni az e-készségek fejlesztését a közti idıszakban, közel 1,2 millió ember (IKT-szakemberek, vállalkozók és általános munkavállalók) bevonása novembere és 2010 márciusa közt az Európai Bizottság Vállalkozáspolitikai Fıigazgatósága által koordinált figyelemfelhívó kampány zajlik az összes tagállamban, Magyarországon is, mely magyar döntéshozók, munkavállalók, diákok, vállalkozók, IT szakemberek tíz-és százezreihez viszi el az önfejlesztés és a tudásbıvítés üzenetét és lehetıségét. Kiemelkedıen fontos a rendezvénysorozat lezárásaként szervezendı fıvárosi döntéshozói tanácskozás. Vendégeink, partnereink arról kapnak ismereteket, hogy milyen lehetıségek és feladatok adottak a döntéshozók, fejlesztési ügynökségek, oktatási intézmények, IT-piaci szereplık, civil szervezetek számára. Az Európai Tanács elnökségére készülı Magyarország lehet az elsı olyan tagállam, ahol társadalmi szerzıdést fogadnak el a XXI. századi tudás támogatásáról: a fórumon az eddigi tapasztalatokat is összegezve szeretnénk az Önök támogatásával elfogadni és benyújtani ezt a szerzıdést. Kérjük, legyen aktív partnerünk abban, hogy hosszú távra szóló elhatározás szülessen az érdekelt szférák között a feladatokról és felelısségekrıl a magyar szellemi kapacitás és a versenyezni képes magyar nemzetgazdaság közös felvirágoztatása érdekében. Online jelentkezés: illetve megtisztelı visszajelzését a judit.puri@ivsz.hu címen is várjuk. Üdvözlettel: Keresztesi János elnök Informatikai Vállalkozások Szövetsége Drajkó László kuratóriumi elnök MEFIT Alapítvány

4 Magyarország tudása a XXI. századi gazdaságban e-skills (digitális készségek) döntéshozói konferencia Budapest, március 30. Tervezett program 9:00-9:30 ÉRKEZÉS, REGISZTRÁCIÓ Moderátor: Klotz Tamás, főtitkár Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 9:30 9:45 KÖSZÖNTŐ 9:45:-10:00 NYITÓ ELŐADÁS: Keresztesi János, elnök - Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) Andor László, foglalkoztatási, szociális és esélyegyenlőségi biztos, Európai Bizottság (videokonferencián keresztül) 10:00-10:15 Herczog Edit, E-Skills nagykövet, EP képviselő 10:15-11:45 Plenáris előadások Előadások: 10: : Matolcsy György, volt gazdasági miniszter 10:30-10:45 Az Európai Bizottság képviselője (DG ENTERPRISE, DG INFO) (felkérés alatt) 10:45-11:00 Elena Bonfiglioli, társelnök, e-skills Industry Leadership Board vállalati felelősségvállalásért felelős igazgató - Microsoft EMEA (TBC) vagy Klotz Tamás, főtitkár Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 11:00-11:15: Molnár Szilárd, BME, kutatási igazgató 11:15-11:45 Záró előadás: Drajkó László, elnök, MEFIT Alapítvány 11:45 12:15 A MAGYAR E-KÉSZSÉG NYILATKOZAT ISMERTETÉSE ÉS ALÁÍRÁSA (TBC) 12:15-12:45 KÁVÉSZÜNET SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 12:45-13:45 Panelbeszélgetés VERSENYKÉPESSÉGI (POST LISSZABON) FÓRUM NŐK AZ INFORMATIKÁBAN FÓRUM MODERÁTOR FELKÉRÉS ALATT

5 MODERÁTOR FELKÉRÉS ALATT Drajkó László, ügyvezető igazgató, Microsoft Magyarország Matolcsy György, volt gazdasági miniszter Mester Zoltán, versenyképességért felelős szakállamtitkár NFGM Parragh László, elnök, MKIK Braun Márton, ügyvezető igazgató, MVA IVSZ elnökségi tagok Herczog Edit, EP képviselő, E-Skills nagykövet Bozsó Julianna, vezérigazgató, Virusbuster Kun Éva, vezérigazgató-helyettes, Montana Téglássy Orsolya, főosztályvezető, MEH Infokommunikációs Főosztály Kertészné Gérecz Eszter, Országgyűlés Hivatala Szvetelszky Zsuzsa, kommunikációkutató, ELTE Társadalomtudományi Kar 13:45-14:45 Panelbeszélgetés AZ OKTATÁSI RENDSZER ÁTALAKÍTÁSA A DIGITÁLIS KOR KÖVETELMÉNYEINEK MEGFELELŐEN MODERÁTOR FELKÉRÉS ALATT Prof. Dr. Detrekői Ákos, elnök, NHIT Prof. Dr. Dobay Péter, Pécsi Tudományegyetem Jókai István, elnök, FAT A CIVIL SZERVEZETEK SZEREPE AZ E-KÉSZSÉGEK SZÉLESKÖRŰ TERJESZTÉSÉBEN MODERÁTOR: KLOTZ TAMÁS, IVSZ Tilesch György, főigazgató, MEFIT Alapítvány Dombi Gábor, főtitkár, Inforum Alföldi István, ügyvezető igazgató, NJSZT Nick Eyre, TechSoup Global/Fundacja Techsoup Lorbert Zsuzsanna, emagyarország Centrum 14:45-15:45 EBÉD

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2018 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Beszámoló az Inforum 2008. évi tevékenységéről 2008 az Inforum fennállása óta az egyik legsikeresebb év volt. Bár a pénzügyi nehézségek leküzdése nem sikerült, eredményekben gazdag

Részletesebben

Munkaadói szervezetek szerepe az informatikai szakképzésben

Munkaadói szervezetek szerepe az informatikai szakképzésben Munkaadói szervezetek szerepe az informatikai szakképzésben Mlinarics József Informatikai Vállalkozások Szövetsége IVSZ Oktatási Munkacsoport 2008 évi Informatikai Szakképzési Konferencia Informatikai

Részletesebben

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért. 2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20

Részletesebben

2013. NOVEMBER 13. 9.00. 13.00. Gundel Étterem, BUDAPEST. A projektesemény az Európai Bizottság társfinanszírozásában valósul meg.

2013. NOVEMBER 13. 9.00. 13.00. Gundel Étterem, BUDAPEST. A projektesemény az Európai Bizottság társfinanszírozásában valósul meg. A FIATALOK FOGLALKOZTATÁSÁNAK ELŐMOZDÍTÁSA PROJEKT KONFERENCIA 2013. NOVEMBER 13. 9.00. 13.00. Gundel Étterem, BUDAPEST A projektesemény az Európai Bizottság társfinanszírozásában valósul meg. 09.00-09.30

Részletesebben

28. Távhõ Vándorgyûlés

28. Távhõ Vándorgyûlés Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Hõszolgáltatási Szakosztálya rendezésében 28. Távhõ Vándorgyûlés Tudásmenedzsment és a távhőrendszerek fejlesztése A szakmai ismeretek hatékony alkalmazása BALATONALMÁDI

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

A magyar határnyitás és a berlini fal leomlásának 25. évfordulója: Hogyan valósulhat meg a sokszínű egység a jövő Európájában? A Magyar-Német Fórum

A magyar határnyitás és a berlini fal leomlásának 25. évfordulója: Hogyan valósulhat meg a sokszínű egység a jövő Európájában? A Magyar-Német Fórum Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A magyar határnyitás és a berlini fal leomlásának 25. évfordulója: Hogyan valósulhat

Részletesebben

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Horváth László Ügyvezető igazgató-helyettes Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Köszöntő MVA bemutatása Fiatalok vállalkozó

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Közép-Európai Civil Konferencia. Kecskemét október

MEGHÍVÓ. Közép-Európai Civil Konferencia. Kecskemét október MEGHÍVÓ Közép-Európai Civil Konferencia Kecskemét 2017. október 12-14. Felelősek vagyunk mindenért, amit az emberekkel, az embereknek és az emberekért cselekszünk. Albert Schweitzer A kecskeméti Városi

Részletesebben

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Általános munkaadói érdekképviselet 14-02-19 1 A munka világa Magyarországon tripartit, bipa Munkaadói szövetségek Munkavállalói érdekképviseletek

Részletesebben

SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SALGÓTARJÁNI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a salgótarjáni kistérség társadalmi-gazdasági fejlıdésének támogatását a humánerıforrás fejlesztésével

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Pécs, 2013.12.06.

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Pécs, 2013.12.06. Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Pécs, 2013.12.06. A bizalom megnyilvánul a megkeresésekben 80 000 74 000 76 000 70 000 Darabszámok 60 000

Részletesebben

Magyar Informatika-történeti Adattár. http://itf.njszt.hu

Magyar Informatika-történeti Adattár. http://itf.njszt.hu Magyar Informatika-történeti Adattár http://itf.njszt.hu A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság küldetése Szakmai kultúra fejlesztése, terjesztése, tudományszervezés, közösségszervezés, digitális

Részletesebben

A Magyar-Német Fórum 25. Éves Közgyűlése. és a. Magyar-Német Ifjúsági Fórum 5. közgyűlése. 2015. november 12-13.

A Magyar-Német Fórum 25. Éves Közgyűlése. és a. Magyar-Német Ifjúsági Fórum 5. közgyűlése. 2015. november 12-13. Németországi Európa Unió Az Európa Mozgalom Magyar Tanácsa Európa Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 25. Éves Közgyűlése és a Magyar-Német Ifjúsági Fórum 5. közgyűlése 2015. november 12-13. Az európai

Részletesebben

A KÖZÉPTÁVÚ LOGISZTIKAI STRATÉGIA ÉS MEGVALÓSÍTÁSA

A KÖZÉPTÁVÚ LOGISZTIKAI STRATÉGIA ÉS MEGVALÓSÍTÁSA A KÖZÉPTÁVÚ LOGISZTIKAI STRATÉGIA ÉS MEGVALÓSÍTÁSA KÖZEL A NÉMET PIAC 2014. szeptember 23. Dr. Bárdos Krisztina ügyvezető igazgató A közhasznúság szolgálatában AZ IFKA KIK VAGYUNK MI? Kutatás-fejlesztés,

Részletesebben

Események TÁMOP MEGHÍVÓ. Tisztelt Partnerünk!

Események TÁMOP MEGHÍVÓ. Tisztelt Partnerünk! Események TÁMOP TISZTELETTEL MEGHÍVJUK ÖNT A PROJEKT KERETÉBEN?KARRIERPÁLYA A SZOCIÁLIS KÉPZÉSEKBEN? CÍMMEL SZERVEZETT WORKSHOPRA Idõpont: 2012. június 13. (szerda) A workshopon való részvétel ingyenes!

Részletesebben

Csuhány Bence Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei referens. Parád,2013 március 26.

Csuhány Bence Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei referens. Parád,2013 március 26. Csuhány Bence Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei referens Parád,2013 március 26. MNVH megalakulása, jogszabályi háttér 1698/2005 EK rendelet 1060/2008. (IX.19.) Korm. határozat 131/2008. (X. 1.)

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI

FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2014. február 18. Vaszócsik Vilja vaszocsikvilja@lltk.hu FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM Tervezés eddigi lépései Fejér megyei területfejlesztési

Részletesebben

XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA

XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA 2013. szeptember 18-20. KESZTHELY Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége (www.kozszov.org.hu) A konferencia védnökei: Dr. Pintér Sándor

Részletesebben

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére BUDAPEST Köves u. 1. 1204 Tárgy: EMVIO Szakmai nap 2018. rendezvény meghívó Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Törökné

Részletesebben

A Magyar-Német Fórum 23. éves közgyűlése. A Fiatalok Magyar-Német fórumának 3. ülése. 2012. november 28./29. Program

A Magyar-Német Fórum 23. éves közgyűlése. A Fiatalok Magyar-Német fórumának 3. ülése. 2012. november 28./29. Program Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 23. éves közgyűlése és A Fiatalok Magyar-Német fórumának

Részletesebben

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 TÁMOP CÉL Országos munkavállalói szövetségek, országos munkaadói szövetségek kapacitásának erősítése, együttműködésük elősegítése Konzorcium: LIGA szakszervezetek,

Részletesebben

Nemzeti Klaszter Konferencia

Nemzeti Klaszter Konferencia Nemzeti Klaszter Konferencia 2012. Március 27. Pécs Tartalom DCCA rövid bemutatása Duna Stratégia rövid bemutatása A klasztertevékenységek kapcsolódása a Stratégiához / PA 8/ PA 8 terület projektpéldáinak

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

Felkészülés a elsı félévi magyar EU-elnökségre

Felkészülés a elsı félévi magyar EU-elnökségre Felkészülés a 2011. elsı félévi magyar EU-elnökségre Bevezetı A Tanács = kormányzati részvétellel Egységes, de különbözı szintek, különbözı formációk /Európai Tanács/ Miniszterek tanácsa (9 tanácsi formáció)

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA

A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ EREDMÉNYES NEVELÉS A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA A konferencia időpontja: 2015.

Részletesebben

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA PROGRAM TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA A, a TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 számú, kialakítása

Részletesebben

Kapás Zsolt Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület Elnök E-mail: zsolt.kapas@vnet.hu Mobil:06-20-36-42-448

Kapás Zsolt Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület Elnök E-mail: zsolt.kapas@vnet.hu Mobil:06-20-36-42-448 Kapás Zsolt Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület Elnök E-mail: zsolt.kapas@vnet.hu Mobil:06-20-36-42-448 10 éves az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület A munkahelyek egészségesebbé tétele érdekében

Részletesebben

Távhő: zöld út a jövőbe

Távhő: zöld út a jövőbe em található a fájlban. Tisztelt Érdeklődők! Kedves Vendégeink! A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (továbbiakban: MaTáSzSz) idén tavasszal rendezi meg a XIX. Távhőszolgáltatási konferenciát

Részletesebben

GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció

GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció Megjelenések Mantra Communication 2013. július 11. Kommunikáció Két körben zajlott a kommunikáció június hónapban. Június első hetében sajtóközleményt adtunk ki

Részletesebben

Tudás és Szakértelem. Tájékoztató füzet

Tudás és Szakértelem. Tájékoztató füzet Tájékoztató füzet Tudás és Szakértelem az ÁFEOSZ kapacitásainak megerősítése az érdekképviseleti tevékenység fejlesztése érdekében című TÁMOP-2.5.1/A-2-10/3-2010-0006 projekt keretében végzett tevékenységről

Részletesebben

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT Készítette: 1 2012. június 20. szerda 09.00 Beérkezés, Regisztráció

Részletesebben

Fiatalok vállalkozó válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Sajtótájékoztató 2014. március 6. Budapest

Fiatalok vállalkozó válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Sajtótájékoztató 2014. március 6. Budapest Fiatalok vállalkozó válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Sajtótájékoztató 2014. március 6. Budapest Horváth László Ügyvezető igazgató-helyettes Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Köszöntő

Részletesebben

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Meghívó A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Út a megújuló világ felé Magyar-Indiai Gazdasági Együttműködési Konferencia elnevezésű

Részletesebben

Business & Technology Konferencia

Business & Technology Konferencia Magyar Közgazdasági Társaság Business & Technology Konferencia 2016. február 23-25. BME Q épület IV. emelet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (tervezet

Részletesebben

Az EVDSZ évi munkaprogramja. Elfogadva: Budapest, i SZV ülésen

Az EVDSZ évi munkaprogramja. Elfogadva: Budapest, i SZV ülésen 1 Az EVDSZ 2009. évi munkaprogramja Elfogadva: Budapest, 2009.05.11-12-i SZV ülésen 2 Az EVDSZ 2009. évi munkaprogramja Bevezetı Jelen EVDSZ 2009 évi program a kongresszusi, valamint az ez alapján készült

Részletesebben

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2.

KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL. Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2. KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 A PROJEKT LEÍRÁSA Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai Unió

Részletesebben

CSR Hungary Summit 2015 Expo

CSR Hungary Summit 2015 Expo CSR Hungary Summit 2015 Expo A felelős és fenntartható gazdaság döntéshozóinak 2015. november 04-én, a Magyar Telekom Székházában, a 10. éves CSR Hungary Summit 2015 várja a felelős és fenntartható magyar

Részletesebben

A magyar határnyitás és a berlini fal leomlásának 25. évfordulója: Hogyan valósulhat meg a sokszínű egység a jövő Európájában? A Magyar-Német Fórum

A magyar határnyitás és a berlini fal leomlásának 25. évfordulója: Hogyan valósulhat meg a sokszínű egység a jövő Európájában? A Magyar-Német Fórum Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, A magyar határnyitás és a berlini fal leomlásának 25. évfordulója: Hogyan valósulhat

Részletesebben

A KÖZÉPTÁVÚ LOGISZTIKAI STRATÉGIA ÉS VÉGREHAJTÁSA. KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉS 2014. szeptember 5.

A KÖZÉPTÁVÚ LOGISZTIKAI STRATÉGIA ÉS VÉGREHAJTÁSA. KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉS 2014. szeptember 5. A KÖZÉPTÁVÚ LOGISZTIKAI STRATÉGIA ÉS VÉGREHAJTÁSA KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉS 2014. szeptember 5. AZ IFKA KIK VAGYUNK MI? A közhasznúság szolgálatában Kutatás-fejlesztés, innováció Foglalkoztatás-bővítés Nemzeti

Részletesebben

A munkahelyi egészségfejlesztés forrásteremtési lehetıségei és az Új Magyarország Fejlesztési Terv

A munkahelyi egészségfejlesztés forrásteremtési lehetıségei és az Új Magyarország Fejlesztési Terv A munkahelyi egészségfejlesztés forrásteremtési lehetıségei és az Új Magyarország Fejlesztési Terv dr. Molnár-Gallatz Zsolt Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT prioritások és OP-k Foglalkoztatás és növekedés

Részletesebben

MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta

MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta 2018. 03.06. TARTALOM 2017. évi rendezvények áttekintése Rendezvényeink értékelése 2018-os

Részletesebben

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Szakmai Fórum: Kisebbségek társadalmi

Részletesebben

I 3 SMES. INTRODUCING INNOVATION INSIDE SMEs Nemzetközi konferencia és 1. tréning program. Nemzetközi konferencia és tréning program a Dél-Dunántúlon

I 3 SMES. INTRODUCING INNOVATION INSIDE SMEs Nemzetközi konferencia és 1. tréning program. Nemzetközi konferencia és tréning program a Dél-Dunántúlon I 3 SMES INTRODUCING INNOVATION INSIDE SMEs Nemzetközi konferencia és 1. tréning program Pécs, Magyarország 2009. Április 27-29. 1 Célok Konferencia: A konferencia célja kettıs. Elsı felében bemutatásra

Részletesebben

Danks Emese

Danks Emese Danks Emese +3630-4996358 danksmse@gmail.com Szakmai tapasztalat 2013 november UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgató A világ legnagyobb, gyermekekkel foglalkozó humanitárius szervezetének

Részletesebben

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Tudománypolitikai kihívások a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Dr. Kardon Béla Főosztályvezető Tudománypolitikai Főosztály Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság A kormányzati K+F+I

Részletesebben

FUEN KONGRESSZUS 2017.

FUEN KONGRESSZUS 2017. FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia

Részletesebben

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak. 2013. január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak. 2013. január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak 2013. január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex 14.00-15.00 15.00-15.30 15.30-16.00 Mai program 1. Amit feltétlenül

Részletesebben

A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben

A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) Budapest, 2013. február 27. Amiről

Részletesebben

Generációk az információs társadalomban

Generációk az információs társadalomban Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program 2012. június 21-22. Hely: Szeged,

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

26. éves közgyűlés. 6. közgyűlés október ELŐZETES i állapot * gal jelölt előadók felkérés alatt!

26. éves közgyűlés. 6. közgyűlés október ELŐZETES i állapot * gal jelölt előadók felkérés alatt! Magyar Német Fórum 26. éves közgyűlés Magyar Német Ifjúsági Fórum 6. közgyűlés 2016. október 25. 26. P R O G R A M ELŐZETES 2016.10.12 i állapot * gal jelölt előadók felkérés alatt! Helyszín: Andrássy

Részletesebben

Új szereplı a közlekedésfejlesztésben: a Budapesti Közlekedési Központ

Új szereplı a közlekedésfejlesztésben: a Budapesti Közlekedési Központ CATCH-MR Dissemination Workshop Budapest, 2011. május 9. Új szereplı a közlekedésfejlesztésben: a Budapesti Közlekedési Központ Kerényi László Sándor fıosztályvezetı Budapesti Közlekedési Központ Tartalom

Részletesebben

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet

Részletesebben

Partnerségi Megállapodás

Partnerségi Megállapodás Partnerségi Megállapodás 2014 20 egy új területiség felé Területfejlesztők Napja 2013. október 8. Dr. Péti Márton Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal 2012 2013 2014 július 1. augusztus 2. szeptember november

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

"Magasabb (helyi) hozzáadott érték, mint a vidék kitörési lehetősége" II. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferenciára.

Magasabb (helyi) hozzáadott érték, mint a vidék kitörési lehetősége II. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferenciára. A Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar Agrártudományi és Vidékfejlesztési Intézete és a University of Agricultural Sciences and Veterinary Medicine of the Banat (Temesvár) együttműködésben

Részletesebben

A közösségi részvétel modelljei Együttmőködés iskolája

A közösségi részvétel modelljei Együttmőködés iskolája A közösségi részvétel modelljei Együttmőködés iskolája Csíkszereda, 2008. november 28. Közéletre Nevelésért Alapítvány Demokrácia Civil szervezıdés Felelıs állampolgár az alap Népakarat közvetlen, vagy

Részletesebben

Családbarát Fordulat Európáért Shift towards a family-friendly Europe nemzetközi konferencia április (Várkert Bazár, Budapest)

Családbarát Fordulat Európáért Shift towards a family-friendly Europe nemzetközi konferencia április (Várkert Bazár, Budapest) Családbarát Fordulat Európáért Shift towards a family-friendly Europe nemzetközi konferencia 2019. április 29-30. (Várkert Bazár, Budapest) PROGRAMTERVEZET 2019. április 29. (Hétfő) 12:00 13:00 Regisztráció,

Részletesebben

Digitális Oktatási Stratégia

Digitális Oktatási Stratégia Budapest, 2016. szeptember 27. Digitális Oktatási Stratégia Az informatika tantárgytól a digitális oktatás felé A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci igények A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Pannon Fejlesztési Alapítvány 2006 évi tevékenységérıl TARTALOM: 1. Bevezetés 2. Fenntartható gazdálkodás 3. Közhasznú tevékenység Az alapítvány éves pénzügyi beszámolójának, mérlegének

Részletesebben

Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására!

Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására! Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására! A KÖVET Egyesület az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködve 2015-ben újra megrendezi Magyarország legrangosabb CSR kiállítását,

Részletesebben

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ Digitális Nemzet Fejlesztési Program 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozat a Digitális Nemzet

Részletesebben

ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA

ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA Előadó: Szentesi Fekete

Részletesebben

XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET

XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET A vízrajz aktuális feladatai, hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségek és projektek a Duna Régió Stratégia keretében Zalakaros 2017. szeptember 26-28. 2017. szeptember

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány RENDEZVÉNYSZERVEZÉS Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány Disszemináció projekteredmények terjesztése projekttermékek terjesztése (új képzések, tantervek, tananyagok, taneszközök, stb.) projektmegvalósítás

Részletesebben

Új OKJ, SZVK és kerettanterv az informatikai szakképzésben

Új OKJ, SZVK és kerettanterv az informatikai szakképzésben Új OKJ, SZVK és kerettanterv az informatikai szakképzésben Kamarai prioritások Foglalkoztatottság növelés Képzési szükséglet meghatározása Szakképzés nemcsak oktatáspolitikai kérdés, hanem foglalkozáspolitikai,

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Debrecen, 2013.11.29.

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Debrecen, 2013.11.29. Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Debrecen, 2013.11.29. Partneri kapcsolat alakult ki az ügyfelekkel Projekt Partner Rendszer A Projekt Partneri Rendszer

Részletesebben

AZ 5G ÉS MAGYARORSZÁG

AZ 5G ÉS MAGYARORSZÁG AZ 5G ÉS MAGYARORSZÁG Mácz Ákos, DJP 2018. november 9. LEHETETLEN? 300 < 20 A VÁLTOZÁS SEBESSÉGE 300 < 20 A világ többet változik a következő 20 évben, mint amennyit változott az elmúlt 300 évben. Gerd

Részletesebben

Digitális konferencia döntéshozóknak április 16. -

Digitális konferencia döntéshozóknak április 16. - Digitális konferencia döntéshozóknak - 2019. április 16. - avagy hogyan kovácsoljunk üzleti előnyt a digitalizált világ üzleti megoldásaiból Bevált gyakorlati megoldások vállalatvezetők részére A Swisscham

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

Az Önindító program záró konferencia 2014. 03. 26.

Az Önindító program záró konferencia 2014. 03. 26. Nemzeti Munkaügyi Hivatal A foglalkoztatási szolgálatok szerepe a vállalkozások élénkítésében nemzetközi kitekintés Az Önindító program záró konferencia 2014. 03. 26. Komáromi Róbert főigazgató Férfi

Részletesebben

MANUFUTURE-HU. Nemzeti Technológiai Platform Az európai MANUFUTURE-EU Technológiai Platform hazai képviselıje,

MANUFUTURE-HU. Nemzeti Technológiai Platform Az európai MANUFUTURE-EU Technológiai Platform hazai képviselıje, MANUFUTURE-HU Nemzeti Technológiai Platform Az európai MANUFUTURE-EU Technológiai Platform hazai képviselıje, a magyar ipar innovatív vállalatainak, kutatóinak, fejlesztıinek tudatos jövıjét biztosító

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! A mielőbbi viszontlátás és szakmai együttműködés reményében, további szép napot kíván:

Tisztelt Érdeklődő! A mielőbbi viszontlátás és szakmai együttműködés reményében, további szép napot kíván: Tisztelt Érdeklődő! Ezennel szeretettel meghívjuk Önt a 2013. november 14-15-én sikeresen lezajlott IV. Duna-térségi kohézió Nemzetközi Tudományos Konferencia 2013. december 6-án (pénteken) délelőtt 10

Részletesebben

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2.

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2. KONFERENCIA MEGHÍVÓ Június 5. 9:00-10:00 Regisztráció 10:00-10:10 Köszöntő Beke Márton, a nap házigazdája, a Közös Pontok Közösség- és Településfejlesztő Nkft. ügyvezetője 10:10-10:20 A nagy beszélgetés

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia A zöld munkahelyeké a jövő? A foglalkoztatáspolitika kihívásai A foglalkoztatáspolitikai feladatok és energiapolitikai célok közötti szinergiák

Részletesebben

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8.

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8. III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST 2018. FEBRUÁR 8. KIHÍVÁSOK ÉS ÚJDONSÁGOK A DIGITÁLIS SZAKTANÁCSADÁS TERÜLETÉN A KÖZNEVELÉS KERETRENDSZERÉHEZ KAPCSOLÓDÓ MÉRÉSI- ÉRTÉKELÉSI ÉS DIGITÁLIS

Részletesebben

VIII. EXPORTAKADÉMIA

VIII. EXPORTAKADÉMIA VIII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 1. blokk 2016. március 2. (szerda) 9:30-10:00 REGISZTRÁCIÓ 10:00-10:10 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, exportinkubációs

Részletesebben

Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen. Időpont: Február 17-18, 2014.

Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen. Időpont: Február 17-18, 2014. 1 Kétnapos konferencia Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen Időpont: Február 17-18, 2014. Helyszín: NH Budapest City Hotel 1137

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA DEBRECEN, 2018. ÁPRILIS 14. HORVÁTH ÁDÁM DIVÍZIÓVEZETŐ DIGITÁLIS PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI KÖZPONT VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK A

Részletesebben

VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET

VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET 1. blokk 2015. szeptember 23. 1. nap ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:30 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, igazgató, Exportinkubációs

Részletesebben

Az informatikai, ágazati képzési keretrendszer hazai fejlesztésének lehetősége

Az informatikai, ágazati képzési keretrendszer hazai fejlesztésének lehetősége Az informatikai, ágazati képzési keretrendszer hazai fejlesztésének lehetősége Mlinarics József Magyar Tartalomipari Szövetség - Hírközlési Ágazati Párbeszéd Bizottság Informatikai szakképzés irányítás

Részletesebben

HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának?

HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának? HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának? Vállalatuk elkötelezte magát a lean menedzsment mellett, de nincs hozzá megfelelı szakemberük? Esetleg túl régóta keresik

Részletesebben

Digitális Oktatási Napok. 1. nap

Digitális Oktatási Napok. 1. nap Digitális Oktatási Napok Projektnyitó konferencia 2016. december 7 8. Programterv 1. nap 2016. december 7. (szerda) 8.00 10.00 Regisztráció és plenáris előadások 10.00 10.15 10.15 10.30 10.30 10.50 10.50

Részletesebben

Beszámoló a III. Országos Szaktanácsadó Konferenciáról. Készítette: Koncsek Zoltán matematika szaktanácsadó

Beszámoló a III. Országos Szaktanácsadó Konferenciáról. Készítette: Koncsek Zoltán matematika szaktanácsadó Beszámoló a III. Országos Szaktanácsadó Konferenciáról Készítette: Koncsek Zoltán matematika szaktanácsadó Dr Gloviczki Zoltán Oktatási Hivatal Elnöke Nyitó gondolatok Rendszerváltáskor megszűnt a szakfelügyelet.

Részletesebben

Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02.

Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02. Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, 2014. október 02. Tölgyes Gabriella Vezető főtanácsos, CSR koordinátor Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Bakonyi Péter c.docens

Bakonyi Péter c.docens Az EU csatlakozás gyorsmérlege - informatikai szempontból Bakonyi Péter c.docens Kormányzati lépések 2003-20062006 Stratégia készítés és programtervezés: Magyar Információs Társadalom ( MITS ) Kormány

Részletesebben

Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei

Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei Szelekciós problémák a szakképzésben és ennek következményei MTA KEB és Tárki-Tudok közös mőhelykonferencia Idıpont: 2011. március 3. Helyszín: MTA Tanulói összetétel Szövegértés kompetenciamérés 2008

Részletesebben