Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály"

Átírás

1 ÚTMUTATÓ A LEADER RENDELET HACS SPECIFIKUS RÉSZÉNEK ELKÉSZÍTÉSE ÉRDEKÉBEN Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály Jóváhagyta: Dr. Forgács Barnabás Irányító Hatóság vezetője Budapest, július 1

2 J OGSZABÁLYI HÁTTÉR: A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (továbbiakban: FVM) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről valamint a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény 81. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva alkotta meg Helyi Vidékfejlesztési Közösségek (továbbiakban: HVK) és a LEADER helyi akciócsoportok (továbbiakban: LEADER HACS) működési költségének finanszírozásáról szóló 141/2008 (X. 30.) FVM rendelete (továbbiakban: Rendelet). A Rendelet 3. (1) bekezdés a) pontja értelmében a LEADER HACS vagy HVK támogatást vehet igénybe a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (a továbbiakban: HVS) éves felülvizsgálatában való közreműködésre, valamint a HVS előrehaladásának és végrehajtásának évközi és időszaki értékelésére. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (továbbiakban: ÚMVP) III. tengelyes nem horizontális intézkedései (mikrovállalkozás fejlesztés, turizmusfejlesztés, falumegújítás és fejlesztés, valamint a vidéki örökség megőrzése) és a IV. tengelyes LEADER intézkedés sikeressége érdekében legkésőbb szeptemberében a LEADER HACS-ok elkészítették HVS-üket. Az ÚMVP III. tengelyes nem horizontális intézkedéseinek első támogatási időszakának tapasztalatai alapján, valamint a LEADER jogcím sikeressége érdekében a LEADER HACS-ok április 1. és május 11. között felülvizsgálták Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájukat. LEADER RENDELET ALKOTÁS: A LEADER rendelet (továbbiakban: rendelet) meghirdetése az Irányító Hatóság (továbbiakban: IH) feladata. A LEADER HACS területére vonatkozó specifikus rész elkészítése a LEADER HACS bevonásával történik, régiós munkacsoportok felállítása 2

3 mellett. A munkacsoport munkájában az illetékes regionális MVH kirendeltség munkatársai, az IH Regionális Koordinátorai (RKO) valamint a LEADER HACS-ok vesznek részt. A rendelet specifikus része, IH közleményben történő kihirdetést követően, elektronikus úton lesz elérhető mindenki számára a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (továbbiakban: MVH) és az FVM hivatalos honlapján. Az elektronikus rész elkészítése érdekében elkészítésre került egy LEADER célterület tervező Excel, amelynek kitöltése minden esetben szükséges és elkerülhetetlen. A feladat teljesítésének határideje: augusztus 10. A augusztus 10-ig el nem készült HPME-k nem kerülnek első körben meghirdetésre! A HVS felülvizsgálatának és a végső rendelet elkészítése a LEADER HACS jogi személyiségű szervezetének döntéshozó testülete a felelős. Valamennyi a végső rendelet elkészítése érdekében a LEADER HACS által megtartott egyeztető megbeszélésről, elnökségi ülésről, taggyűlésről stb. jegyzőkönyvet, jelenléti ívet szükséges vezeti, ezen eljárásrend 1. számú mellékletének megfelelően. A jegyzőkönyvben részletesen rögzíteni szükséges a rendelettel, a LEADER célterület tervezővel kapcsolatos valamennyi döntést, megegyezést. A LEADER célterületek végső jóváhagyásához a LEADER HACS jogi személyiségű szervezetének legfőbb döntéshozó szervének teljes tagságának 50 % + 1 fő szavazata szükséges, a jogi személyiségű szervezet társasági szerződésében/alapító okiratában rögzítettekkel összhangban. Amennyiben az elfogadáshoz szükséges jelenlét, részvételi arány nincs meg az összehívott ülésen úgy a társasági szerződésében/alapító okiratában rögzítettekkel összhangban kell minden esetben eljárni. A LEADER célterületek elfogadását követően, augusztus 10-ig a régiós munkacsoport IH és MVH munkatársainak segítségével fel kell tölteni a végső célterület tervezőt az MVH Sharepoint portáljára illetve a LEADER HACS legfőbb döntéshozó szervének ülésén elkészített jegyzőkönyvvel együtt legkésőbb augusztus 12-én (postára adás dátuma) egy, a LEADER HACS képviselője által aláírt példányát megküldeni az FVM IH részére. (FVM, Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály, 1860 Budapest) C ÉLTERÜLET TERVEZŐ CÉLJA, FELADATA: A HVS-ben szereplő HPME-k lesznek a Leader támogatási jogcímek célterületei az adott HACS illetékességi területére vonatkozóan. A HPME-ben szereplő célokat és 3

4 feltételeket ebben a tervezésre készített Excel-ben kell egyértelműen kifejteni, hogy az megfeleljen a jogszabállyal szemben támasztott követelményeknek. Cél: A célterületek egyértelmű definiálása, a meghirdetési feltételek meghatározása. A korábbi felülvizsgálat ellenére továbbra is jogosulatlan Helyzet-Probléma-Megoldás-Várható eredmény (továbbiakban: HPME) = célterületek törlése, módosítása. Új ötleten és kezdeményezésen alapuló HPME = célterület rögzítésére nincsen lehetőség. Már meglévő HPME-k összevonása lehetséges, ennek megfelelően a rendelkezésre álló, allokált források is összevonhatóak. A forrás allokáció vonatkozásában minden esetben be kell tartani a 147/2007 (XII. 4) FVM rendelet 8. (2) bekezdésében rögzítetteket. Ennek értelmében a LEADER fejlesztési forrás 45 %-át gazdaságfejlesztési intézkedésekre kell fordítani. Már meglévő HPME szétbontása lehetség annak érdekében, hogy tiszta HPME-k kerüljenek kidolgozásra. Amennyiben a véglegesített célterületek kapcsán a munkacsoportban nem születik egyöntetű szakmai döntés és a célterületek továbbra sem felel meg a megadott szabályoknak és alapelveknek, úgy azokat nem kerülhetnek meghirdetésre. A LEADER HACS hozhat olyan döntést, hogy a október 1 - október 31. között meghirdetésre kerülő első támogatási kérelem benyújtására rendelkezésre álló időszakban nem hirdeti meg a HVS-ben rögzített valamennyi célterületet. Ebben az esetben csak az első körben meghirdetni kívánt célterületek vonatkozásában kell kitölteni a LEADER célterület tervezőt. Minden újabb meghirdetés előtt lehetőség lesz a célterületek felülvizsgálatára és ennek keretében új célterületek kihirdetésére korábban meghirdetett célterültek törlésére. Minden felülvizsgálatot követően a változások IH közleményben kerülnek kihirdetésre. A döntéshozó testület ülésén elkészített jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a meghirdetés és a források ütemezése is. A HVS-ben a legnagyobb prioritással megjelölt (legfontosabb) HPME-kkel kell kezdeni a tervezést a rendelkezésre álló szűk idő okán, majd ha azok már megfelelnek a jogszabályi feltételeknek, akkor lehet folytatni az alacsonyabb prioritásúakkal. 4

5 Elvégezhető műveletek: o A célterületek pontosítása; o Konkrét feltételek meghatározása (Excel táblázat kitöltési résznél pontos leírás); o Jogcímenkénti pontozó tábla elkészítése. Célterületi szinten meghatározandóak, segítő Excel tábla kitöltésével: (Excel tábla sorainak megfelelően) Ahol az adatmegadás nem értelmezett az adott HACS-ra vonatkozóan, 0-át kell beírni. Sor megnevezése Rögzítendő HACS regisztrációs szám HACS regisztrációs számát kell beírni HACS neve Regisztrációs szám alapján automatikusan kerül kitöltésre Vonatkozó HPME azonosító (1) A HVS-ben a rögzíteni kívánt HPME azonosító Vonatkozó HPME azonosító (2) Akkor töltendő ki, amennyiben HPME összevonására kerül sor vagy ugyanazon cél meghirdetésre kerül a nem hátrányos illetve hátrányos helyzetű településeken is, azonos feltételek mellett Jogcím A megfelelő jogcím kiválasztandó a listából a célterületnek megfelelően a HVS-sel összhangban Célterület megnevezése Célterület megnevezése Keretösszeg (EUR) Nem LHH HVS-ben megjelölt keretösszeg, csak akkor kell településeke kitölteni, ha a nem LHH településeken meghirdetésre kerül a célterület. A keretösszegeket euróban kell megadni. Keretösszeg (EUR) LHH HVS-ben megjelölt keretösszeg, csak akkor kell településeke kitölteni, ha az LHH településeken meghirdetésre kerül a célterület. A keretösszegeket euróban kell megadni. Intenzitások Nem LHH Csak a célterület szempontjából kedvezményezett településeken % ügyfelek sorában kell támogatási százalékot rögzíteni a HVS-sel összhangban. Abban az esetben kell kitölteni, 5

6 Intenzitások LHH településeken % Minimális támogatási összeg (EUR) Nem LHH Maximális támogatási összeg (EUR) Nem LHH Minimális támogatási összeg (EUR) LHH Maximális támogatási összeg (EUR) - LHH Település kör ha a célterület meghirdetésre kerül a nem LHH településeken. Csak a célterület szempontjából kedvezményezett ügyfelek sorában kell támogatási százalékot rögzíteni a HVS-sel összhangban. Abban az esetben kell kitölteni, ha a célterület meghirdetésre kerül az LHH településeken. A HVS-ben, a célterület (HPME) vonatkozásában megjelölt minimális támogatási összeg. Csak abban az esetben kell kitölteni, ha a célterület meghirdetésre kerül a nem LHH településeken. A keretösszegeket euróban kell megadni. A HVS-ben, a célterület (HPME) vonatkozásában megjelölt maximális támogatási összeg. Csak abban az esetben kell kitölteni, ha a célterület meghirdetésre kerül a nem LHH településeken. A keretösszegeket euróban kell megadni. A HVS-ben, a célterület (HPME) vonatkozásában megjelölt minimális támogatási összeg. Csak abban az esetben kell kitölteni, ha a célterület meghirdetésre kerül az LHH településeken. A keretösszegeket euróban kell megadni. A HVS-ben, a célterület (HPME) vonatkozásában megjelölt maximális támogatási összeg. Csak abban az esetben kell kitölteni, ha a célterület meghirdetésre kerül az LHH településeken. A keretösszegeket euróban kell megadni. Ki kell választani, hogy a LEADER HACS területéhez tartozó valamennyi településen meghirdetésre kerül-e a célterület (Teljes a megjelölendő) vagy csak valamely településeken kerül meghirdetésre (Részlegest kell kiválasztani). A részleges meghirdetés esetében a második Excel munkafüzet lapon megjelölendő a 6

7 Fogalom magyarázat Támogatás vehető igénybe Támogatható tevékenységek Egyéb alanyi feltételek Egyéb tárgyi feltétel Pontozás típusa települések neve mellett, hogy a célterület esetében kedvezményezett-e a település Igen/nem megjelöléssel. A HVS felülvizsgálat során már definiált fogalmakat kell itt is feltüntetni valamint amennyiben a régiós munkacsoport által még meghatározott fogalmakat kell definiálni. Célterület meghatározása, a HVS-ben a megoldási javaslatban rögzítettek alapján. Itt kell a támogatás céljait meghatározni. A célterület vonatkozásában ténylegesen támogatható tevékenységek feltüntetése HVS alapján. Itt kell meghatározni hogy a fejlesztési cél megvalósításán belül konkrétan mi támogatható. Itt kell rögzíteni amennyiben a LEADER HACS az adott célterület vonatkozásában az ügyfelekkel szemben speciális elvárásokat támaszt. Pl.: vállalkozások esetében csak bizonyos tevékenységet végzők támogatási a cél itt ez rögzítendő Itt kell rögzíteni amennyiben a LEADER HACS az adott célterület vonatkozásában az speciális tárgyi feltételeket támaszt. Pl.: csak olyan beruházások támogathatóak, amely megfelel a Fantázia tanulmányban megjelölt arculati elvárásoknak. A horizontális szempontok értékelési szempontjait és pontszámait a LEADER általános rendelet tartalmazza. A LEADER HACS feladata ezen felül minden jogcím esetében a jogcímspecifikus pontozási szempontok meghatározása. A HACS minden jogcímre maga határozza meg az alkalmazni kívánt szempontokat és pontszámokat. Javasolt, hogy egy jogcímen belül minden célterületre ezt az általánosan meghatározott pontozást alkalmazzák, azonban a speciális, a többitől alapvetően eltérő célterületnél lehetőség van ettől 7

8 Jogkövetkezmények Csatolandó mellékletek eltérni. A meghatározható pontszám 100 pont. A szempontrendszernek minden esetben egyértelműnek és objektívnek kell lenni. Meg kell határozni minden esetben a vizsgálat alapját képező dokumentumot is, ami alapján a pont megítélhető. A LEADER HACS feladata a szempontrendszer vonatkozásában az értékelési útmutató elkészítése is. A pontozási rendszer jogcímenkénti rögzítésére a negyedik munkafüzet lapon a Jogcím pontozás című munkafüzet lapon van lehetőség. Az ötödik munkafüzet lapon a Speciális pontozás című munkafüzet lapon van lehetőség a speciális célterületek pontozásának rögzítésére. A pontozási szempontrendszert a LEADER célterület tervezés lezárását követően az IH átvizsgálja, a jóváhagyás után történik a pontozási útmutató elkészítése. A célterület vonatkozásában a LEADER HACS által megállapított jogkövetkezmények. A jogkövetkezmények meghatározásánál előtt mindenkinek figyelembe ajánljuk a 2007 évi XVII. törvényben és a 23/2007 FVM rendeletben (Vhr) rögzített jogkövetkezményeket is! Amennyiben a támogatás igénybevételére a Vhr-ben nem szereplő feltételeket határoztak meg, úgy jogkövetkezményeket is meg kell határozni a nem teljesítés esetére. Erre különösen ügyelni kell, ha a működtetési időszak idejére határoznak meg feltételeket, hiszen akkor a támogatás összege már kifizetésre került. A LEADER HACS által meghatározott pontozási szempontok és alanyi és tárgyi feltételek ellenőrzése érdekében szükséges dokumentumok. Felhívjuk a figyelmet a 2007 évi XVII. törvényben és a 23/2007 FVM rendeletben rögzített csatolandó dokumentumok 8

9 körére. Számszerűsíthető eredmények A HVS-ben rögzített várható eredményekkel összhangban kell kitölteni. Ténylegesen csak a számszerűsíthető eredményeket kell feltüntetni. A célterület tervező harmadik munkafüzet lapján kell meghatározni a célterületek vonatkozásában az elszámolni kívánt kiadásokat. Minden a jogcímre a rendeletben szereplő kiadásnál jelölni kell (IGEN/NEM) hogy az adott célterületnél elszámolható vagy sem. A LEADER rendelet általános részében ismertetett elszámolható kiadásokon túl van lehetősége a LEADER HACS-nak egy speciális költséget is megadni, amelyet az adott célterület vonatkozásában elszámolhatóvá kíván tenni. Felhívjuk a figyelmüket, hogy az elszámolható kiadások és mértékük megállapításánál a felülvizsgálat időszakában érvényes, IH által kiadott Eljárásrend alapján kell eljárni. ROSSZ PÉLDA A CÉLTERÜLET MEGHATÁROZÁSRA: (HVS-ben rögzített HPME minta) Helyzet: A térség lakosságának jövedelmi viszonyait tekintve a az akcióterület a megyén belül is rendkívül súlyos mutatókkal bír. A magas munkanélküliség és alacsony iskolázottság mellett a mély szegénység jellemzi a területet. Egész családok és generációk nőnek fel a munkanélküliségben. Probléma: A munkanélküliségben állandósult családok nehezen találják meg a visszavezető utat a munka világába, a munkába járás állandóságából és biztonságából kikerülve életvitelük rendszertelenné válik, elveszítik kapaszkodóikat. További, és talán ennél is súlyosabb probléma az, hogy ezekben a családokban felnövő gyermekek a szülői mintát követve reprodukálják a problémákat. Ez a folyamat csak úgy állítható meg, hogy a mindennapi élet munkavégzés, rendszeres tevékenység folytán rendszert és kötelezettségekkel járó tevékenységet viszünk, folyamatos nyomon követés és segítségnyújtás mellett. Megoldási javaslat: Kisparcellás magán, önkormányzati vagy bérelt, esetleg házi kerti területeken kézi munkaerőt igénylő kisléptékű növénytermesztés vagy állatkihelyezés megvalósítására. Várható eredmény: A hátrányos helyzetű családok jövedelmi viszonyainak javulása, foglalkoztatásba történő visszavezetése. Készségek elsajátítása révén közelebb kerülhetnek a nyílt munkaerőpiachoz, de legalább is bekerülnek egy pszicho-szociális támogató rendszerbe. 9

10 A program pozitív hatásai az 50 év feletti nők, tartós munkanélküliek, romák életminőségének javulását eredményezhetik. A program eredményeként 100 család kap lehetőséget az önellátás megtanulására. Ebben az esetben nyitott kérdések: o Mi minősül kisparcellának? o Mi a házi kerti terület? o Mi minősül kézi munkaerőt igénylőnek? o Mi a kisléptékű növénytermesztés? o Mit jelent az állatkihelyezés? o Mi a pontos cél? o Mi a tényleges támogatni kívánt tevékenység? o Kik vehetik igénybe? Minden nyitott kérdést a célterületek tervezése során tisztázni kell! A nem egyértelmű fogalmakat meg kell határozni. Nyitott kérdések megléte esetén a célterület NEM meghirdethető! 10

11 1. SZÁMÚ MELLÉKLET J EGYZŐ KÖNYV Készült a. LEADER HACS / HVK Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálata érdekében megtartott. (pl.: elnökségi) ülésen. Helyszín:... Időpont:... Résztvevők köre:... 1 Megbeszélés témája:... Megbeszélésen elhangzottak részletes leírása:... 2, (hónap).. (nap) LEADER HACS Jegyzőkönyv hitelesítő képviseletére jogosult aláírása aláírása 1 Jelenléti ív becsatolása is szükséges. 2 Sorok száma bővíthető. 11

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye a 93/2007. (VII. 29.) FVM rendelet, valamint a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján elkészült a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálatáról,

Részletesebben

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály

Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály ELJÁRÁSREND A HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA FELÜLVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGZÉSE ÉRDEKÉBEN Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály Jóváhagyta: Dr. Forgács

Részletesebben

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Arnóczi Rozália tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály 2011. február 16. Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról A főbb probléma

Részletesebben

KIVONAT. Letöltés. Letöltés

KIVONAT. Letöltés. Letöltés Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan

Hírlevél. Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan Hírlevél Tájékoztató LEADER pályázatokkal illetve ÚMVP EMVA kifizetési kérelmekkel kapcsolatosan 2458 Kulcs, Rákóczi u. 139. tel.:25/252-752 email:info@mezofoldihid.hu www.mezofoldihid.hu Ezúton felhívjuk

Részletesebben

AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI

AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI LEADER (TK3) AZ EGYSZERŰSÍTÉS FŐ IRÁNYAI Korábbi célterületek helyett HVS LEADER része (LEADER terv) szerinti kritériumok. Helyi döntési kompetencia erősítése: HBB dönt a projektek támogatásáról, MVH csak

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. Az elõleg jellege, mértéke

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. Az elõleg jellege, mértéke A vidékfejlesztési miniszter 118/2012. (XI. 22.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtandó támogatási elõlegfizetésrõl A mezõgazdasági,

Részletesebben

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000 Célterület azonosítója: 1 019 230 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Balogh Nóra vezető tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. június 22. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító:

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító: Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/20. (IV. 16.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

136/2008. (X. 18.) FVM rendelet

136/2008. (X. 18.) FVM rendelet 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10.

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 147. szám 24861 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 112/2012. (XI. 7.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási

Részletesebben

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához

KIVONAT. Támogatási kérelem benyújtás: POSTAI úton 2013. november 25. és 2013. december 20. között a LEADER HACS munkaszervezeti irodájához 2. évfolyam 18. szám 2013. november 18. Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása Célterület azonosító: 1023329 HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése I. Fogalom magyarázat A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10.

Jogcím. Támogatási kérelem benyújtási időszak: 2008.03.28-2008.05.05 2008.06.16-2008.07.16 2009.11.01-2009.11.30 2011.09.15-2011.10. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2015. augusztus 31-én lejárnak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott egyes beruházási jogcímekre vonatkozó megvalósítási illetve

Részletesebben

Célterület/HPME megnevezése: Hagyományos magyar állatfajták tartási körülményeinek javítása

Célterület/HPME megnevezése: Hagyományos magyar állatfajták tartási körülményeinek javítása Célterület azonosítója: 1 019 28 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú Vállalkozási alapú fejlesztés Rendezvény Képzés Térségen belüli együttműködés 6. Tervek, tanulmányok

Részletesebben

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 1. oldal 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24.

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére előzetes tájékoztatás a 2012. május hó 24-i ülés 1. napirendi pontjához

Részletesebben

NYERS VÁLTOZAT. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. rendelete

NYERS VÁLTOZAT. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2009. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó

Részletesebben

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 61/2015. (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 61/2015. (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 61/2015. (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

123/2009. (IX. 17.) FVM rendelet

123/2009. (IX. 17.) FVM rendelet 123/2009. (IX. 17.) FVM rendelet a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum

Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum Együtt és tovább. EMVA LEADER fórum Kimle, 2014.12.15. 12 15 A Miniszterelnökséget vezető miniszter 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési i Alapból finanszírozott egyes

Részletesebben

Hírlevél 2012. július-augusztus

Hírlevél 2012. július-augusztus Hírlevél 2012. július-augusztus ÚMVP III. tengely mikrovállalkozások fejlesztése aktuálitások 1.o ÚMVP III. tengely Falumegújítás és fejlesztés 3.kör 2.o ÚMVP IV. tengely LEADER újbóli megnyitása 3.o Megjelentek

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános

Részletesebben

A évi szaktanácsadói tevékenység értékelése

A évi szaktanácsadói tevékenység értékelése Az ÚMVP Irányító Hatóságának 69/2008. (XII. 22.) közleménye a Szaktanácsadói Névjegyzékben szereplő szaktanácsadók 2008. évi szaktanácsadói tevékenységének értékeléséről A Szaktanácsadói Névjegyzékről

Részletesebben

1. célterület. Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése

1. célterület. Célterület neve: Zöldút fejlesztése 1. célterület Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése Vonatkozó HPME azonosítója 670a01 Célterület azonosítója 1018192 Jogcím Közösségi célú fejlesztés UMVP intézkedés Életminőség/diverzifikáció Célterület

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott üzleti évről történő

Részletesebben

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály

LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban. Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály LEADER és más pályázati lehetőségek Távlatok a falusi- és agro-turizmusban Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Turisztikai tevékenységek ösztönzése 2007-2013 között négy alkalommal

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 39/2015. (III. 24.) számú KÖZLEMÉNYE egyes, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről szóló közlemények

Részletesebben

289/2013. (XI. 14.) I. Ügyfélkör

289/2013. (XI. 14.) I. Ügyfélkör A Z E M V A T Á R S F I N A N S Z Í R O Z Á S Ú I N T É Z K E D É S E K I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K A 289/2013. (XI. 14.) K Ö Z L E M É N Y E az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/1. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA

TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA Iktatószám: Kedvezményezett neve: Projekt címe: Projekt azonosítószám: TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA Preambulum A Vidékfejlesztési Program 19. intézkedése a vidékfejlesztési tevékenységben jelentős szerepet vállaló,

Részletesebben

135/2008. (X. 18.) FVM rendelet

135/2008. (X. 18.) FVM rendelet 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár A vidékfejlesztés aktuális közpolitikai és szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár Paradigmaváltás Vidékfejlesztési Minisztérium: - Agrárium - Vidékfejlesztés - Környezetvédelem

Részletesebben

10. célterület. Célterület neve: "Kell egy hely"- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai

10. célterület. Célterület neve: Kell egy hely- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai 10. célterület Célterület neve: "Kell egy hely"- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai Vonatkozó HPME azonosítója 670a10 Célterület azonosítója 1018284 Jogcím Közösségi

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM. LEADER nyertes pályázók kötelezettségei VÁSÁROSNAMÉNY 2012.

TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM. LEADER nyertes pályázók kötelezettségei VÁSÁROSNAMÉNY 2012. TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM LEADER nyertes pályázók kötelezettségei VÁSÁROSNAMÉNY 2012. Az ügyfél kötelezettségei, ellenőrzések Az MVH a pályázatokat adminisztratív úton teljes körűen ellenőrzi, és jogosult helyszíni

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2015/04. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2014/07. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény

Részletesebben

Tisztelt Somló - Marcalmente - Bakonyalja LEADER Egyesületi Tagok!

Tisztelt Somló - Marcalmente - Bakonyalja LEADER Egyesületi Tagok! FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉK FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM SZAKÁLLAMTITKÁR Ügyiratszám: 3125/6/2009. Nagy Gábor Németbányai Kostajger Mihály Közhasznú Egyesület Németbánya Fő tér 3. 8581 Tisztelt Somló - Marcalmente

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

Célterület/HPME megnevezése: Turisztikai potenciált növelő beruházások támogatása

Célterület/HPME megnevezése: Turisztikai potenciált növelő beruházások támogatása Célterület azonosítója: 1 019 254 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6. Tervek,

Részletesebben

TÁMOP-2.4.5-12/2 -KMR. A pályázat benyújtásának végső határideje: 2012. május 1. Nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezet:

TÁMOP-2.4.5-12/2 -KMR. A pályázat benyújtásának végső határideje: 2012. május 1. Nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezet: A MUNKA ÉS A MAGÁNÉLET ÖSSZEHANGOLÁSÁT SEGÍTŐ HELYI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV NAPPALI GYERMEKELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK LÉTREHOZÁSÁNAK TÁMOGATÁSA TÁMOP-2.4.5-12/2 -KMR A pályázat benyújtásának kezdő dátuma:

Részletesebben

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím: Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:

Részletesebben

49/2012. (V. 22.) VM rendelet

49/2012. (V. 22.) VM rendelet 49/2012. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a 2012. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 63/2011 (V. 2.) számú Közleménye A 135/2008 (X. 18.), 136/2008 (X. 18.), 160/2009 (XI. 19.) és a 138/2008 (X. 18.) FVM rendeletek keretében benyújtott támogatások minimum ponthatáráról

Részletesebben

PROJEKT ADATLAP A Zala Termálvölgye LEADER HACS-hoz a LEADER jogcím keretében tervezett projektjavaslat benyújtásához*

PROJEKT ADATLAP A Zala Termálvölgye LEADER HACS-hoz a LEADER jogcím keretében tervezett projektjavaslat benyújtásához* PROJEKT ADATLAP A Zala Termálvölgye LEADER HACS-hoz a LEADER jogcím keretében tervezett projektjavaslat benyújtásához* 1. Ügyfél adatai: Ügyfél neve: Képviseletre jogosult személy neve: Ügyfél székhelye/lakcíme:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGI VIDÉKFEJLESZTÉSI ALAPBÓL A HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK LEADER FEJEZETÉNEK VÉGREHAJTÁSÁHOZ 2011.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGI VIDÉKFEJLESZTÉSI ALAPBÓL A HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK LEADER FEJEZETÉNEK VÉGREHAJTÁSÁHOZ 2011. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGI VIDÉKFEJLESZTÉSI ALAPBÓL A HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK LEADER FEJEZETÉNEK VÉGREHAJTÁSÁHOZ 2011. 1 Tartalomjegyzék Bevezető... 4 1. A LEADER program célja...

Részletesebben

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 166. szám 21405 1. melléklet a 71/2015. (XI. 3.) FM rendelethez A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma 1. Az ügyfél azonosítására vonatkozó

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 58/2012. (V. 24.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó

Részletesebben

Kitöltési Útmutató. IKSZT címbirtokos szervezetek részére

Kitöltési Útmutató. IKSZT címbirtokos szervezetek részére Kitöltési Útmutató IKSZT címbirtokos szervezetek részére az IKSZT szolgáltatási és programterv, valamint program-nyilvántartás vezetését segítő űrlap kitöltéséhez Budapest, 2011. november 8. Tartalomjegyzék

Részletesebben

támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet]

támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] Kivonat a 7/2015. (II. 17.) MvM rendeletből 12. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X.

Részletesebben

LEADER pályázatok, projekt adatlapok bírálata

LEADER pályázatok, projekt adatlapok bírálata LEADER pályázatok, projekt adatlapok bírálata Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

(TK3) koncepciója. dr. Illés Viktória

(TK3) koncepciója. dr. Illés Viktória Az új LEADER (TK3) koncepciója dr. Illés Viktória Struktúra LEADER rendelet HVS (LEADER terv) 2 Az Egyszerűsítés fő irányai korábbi célterületek helyett HVS LEADER része (LEADER terv) szerinti kritériumok

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/ január 1) ÉVENKÉNT KÖTELEZŐEN ELVÉGZENDŐ ADATEGYEZTETÉS!

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/ január 1) ÉVENKÉNT KÖTELEZŐEN ELVÉGZENDŐ ADATEGYEZTETÉS! 1) ÉVENKÉNT KÖTELEZŐEN ELVÉGZENDŐ ADATEGYEZTETÉS! Tisztelt Ügyfeleink! A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja jelenlegi ügyfelei szíves figyelmét, hogy minden új elektronikus kérelem benyújtás

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó

Részletesebben

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV., LEADER tengelyében pályázatot benyújtani kívánók figyelmébe ajánljuk

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV., LEADER tengelyében pályázatot benyújtani kívánók figyelmébe ajánljuk Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV., LEADER tengelyében pályázatot benyújtani kívánók figyelmébe ajánljuk I. A LEADER program célja: A LEADER program célja a helyi igényekhez és sajátosságokhoz

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés. 430a08

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés. 430a08 Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 023 183 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Életminőség/diverzifikáció

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/007. ( ) FVM rendelete Tervezet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGI VIDÉKFEJLESZTÉSI ALAPBÓL A HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK LEADER FEJEZETÉNEK VÉGREHAJTÁSÁHOZ 2011.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGI VIDÉKFEJLESZTÉSI ALAPBÓL A HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK LEADER FEJEZETÉNEK VÉGREHAJTÁSÁHOZ 2011. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGI VIDÉKFEJLESZTÉSI ALAPBÓL A HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK LEADER FEJEZETÉNEK VÉGREHAJTÁSÁHOZ 2011. 2 Tartalomjegyzék Az ÚMVP Irányító Hatóságának./2011 ()

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. 430d02

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. 430d02 Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 023 022 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Életminőség/diverzifikáció

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés Iktatószám: 231/11//1/211 Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése Jászsági Kistérségi Helyi

Részletesebben

Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása

Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása Pályázat kódja VP6-6.2.1-16 Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás -

Részletesebben

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Füsi Erzsébet NAKVI SZFO megbízott osztályvezető A szakképzési

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/06. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 1. oldal 3/2017. (I. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben