ábra évi ügyészségi fogalmazói pályázatok megoszlása az első helyen megpályázott főügyészség szerint

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "- 2 - 1. ábra 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatok megoszlása az első helyen megpályázott főügyészség szerint"

Átírás

1 Összefoglaló a évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny évi 6. számában megjelent 36 fogalmazói álláshelyre szóló pályázati felhívás közzétételét kértük a jogi oktatást végző felsőoktatási intézmények dékánjaitól, valamint megjelentettük az ügyészség hivatalos honlapján ( A pályázatokat kizárólag postai úton lehetett benyújtani. A pályázatokat július 10-ei határidőig kellett a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályra beküldeni. A határidőig 168 pályázat érkezett. Azokat, akiknek a pályázata nem tartalmazta hiánytalanul a felhívásban előírt minden kelléket, hiánypótlásra hívtuk fel. A ki nem egészített pályázatokat érvénytelennek tekintettük. Összesen 3 érvénytelen pályázat volt. Az érvénytelenség oka minden esetben, hogy a pályázók a felsőfokú végzettséghez előírt nyelvvizsga hiánya miatt nem kapták meg jogi végzettséget igazoló oklevelüket. Pályázataikat visszaküldtük. II. A beérkezett pályázatok A pályázati felhívásban jelölt határidőben 165 érvényes pályázat érkezett. II/1. A beérkezett pályázatok megoszlása A túljelentkezés országosan közel 4,6-szoros (4,58-szoros), a pályázók által az első helyen megpályázott szolgálati helyek és a meghirdetett álláshelyek viszonyítása alapján. A jelentkezési arány az utóbbi években benyújtott pályázatok alapján emelkedést mutat ben 4,39-szeres, 2011-ben 3,85-szörös, 2010-ben 3,96-szoros volt a túljelentkezés. Az arányszám azonban még nem érte el a 2002 és 2009 között tapasztalható jelentkezésekét, melyek közül kiemelkedett a 2006-os (15,60-szoros). Az ideihez hasonló volt a túljelentkezés 2009-ben (5,12-szeres) és 2002-ben (5,09-szeres). Az alábbi ábra mutatja a pályázatoknak a főügyészségenkénti megoszlását a pályázók által első helyen megpályázott szolgálati hely szerint.

2 ábra évi ügyészségi fogalmazói pályázatok megoszlása az első helyen megpályázott főügyészség szerint Veszprém; 1,3% Somogy; 8,1% Pest; 3,8% Nógrád; 3,1% Komárom- Esztergom; 3,8% Jász-Nagykun- Szolnok; 3,1% Heves; 7,5% Bács-Kiskun; 3,1% Főváros; 66,3% Minden pályázó több szolgálati helyet is megjelölhetett pályázatában. A pályázók átlagosan mintegy 3 szolgálati helyet pályáztak meg. Amennyiben a pályázók által nemcsak az első, hanem valamennyi helyen megjelölt szolgálati helyet figyelembe vesszük és az egyes szolgálati helyeken meghirdetett álláshelyek számához viszonyítjuk, abban az esetben a pályázatok megoszlása jelentősen megváltozik. Az országosnál jóval többen pályázták Jász-Nagykun-Szolnok (22-szeres), Somogy (15- szörös), Veszprém (15-szörös), Pest (13,7-szeres), Zala (11-szeres), Komárom-Esztergom (9,5-szörös), Heves (7,5-szörös) megye, valamint a Főváros (8,9-szeres) szolgálati helyeit. A Bács-Kiskun megyében meghirdetett két szolgálati helyet az országos átlaghoz közelítő mértékben 5-ször annyian pályázták. Nógrád megye szolgálati helyeire vetítetten már csupán 2,8-szoros az egy szolgálati helyet megpályázók száma. A valamennyi megjelölt szolgálati helyet külön pályázatként figyelembe véve országosan átlagosan mintegy 11 pályázó (11,4) pályázott meg egy szolgálati helyet. II/2. A pályázók nemek szerinti megoszlása Az ügyészségi fogalmazói álláshelyre pályázók között a nemek szerinti megoszlás közel egy évtizede változatlan, ugyanis óta a pályázók mintegy 70%-a nő és 30 %-a férfi. A legnagyobb eltérés 2004-ben volt, amikor mintegy 5%-kal több volt a férfi pályázó (34,2%). A évi pályázatokat 115 nő (69,7%) és 50 férfi (30,3%) nyújtotta be. II/3. A pályázók egyetemek, tagozatok és az oklevél minősítése szerinti megoszlása A pályázók 8 magyar egyetem állam-és jogtudományi karán folytattak tanulmányokat és szereztek jogi végzettséget igazoló oklevelet. Külföldi egyetemről idén nem volt pályázó.

3 - 3 - A pályázók között a nappali tagozaton végzettek arányának folyamatos növekedése tapasztalható. (2004-ben még csak 79,5%-uk végzett nappali tagozaton.) A évi pályázók 87,9%-a nappali tagozaton végzett. Az 1. táblázat a pályázók képzési tagozatonkénti, valamint a jogi oklevél minősítése szerinti megoszlását mutatja. 1. táblázat évi ügyészségi fogalmazói álláspályázók megoszlása képzési tagozatonként és a jogi oklevél minősítése alapján Oklevél minősítése Tagozat Összesen % summa cum cum rite Nappali , Levelező 20 12, Összesen: % 16,9 64,8 19,63 A pályázók nemek és a jogi oklevél minősítése szerinti megoszlását egyetemenként a 2. táblázatban foglaltuk össze. 2. táblázat évben ügyészségi fogalmazói álláshelyre pályázók megoszlása nemek és a jogi oklevél minősítése szerint Felsőoktatási intézmény Fő % Férfi Nem Nő summa cum Oklevél minősítés cum Debreceni Egyetem 18 10, Eötvös Loránd Tudományegyetem 16 9, Károli Gáspár Református Egyetem 17 10, Miskolci Egyetem 21 12, rite

4 - 4 - Nem Oklevél minősítés Felsőoktatási summa cum intézmény Fő % Férfi Nő cum Pázmány Péter rite Katolikus Egyetem 37 22, Pécsi Tudományegyetem 29 17, Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc ÁJTK 9 5, Szegedi Tudományegyetem 18 10, Összesen: % 30,3 69, III. A pályázók személyes meghallgatásai Legfőbb Ügyész úr döntése alapján a pályázók személyes meghallgatása első körben az első helyen megjelölt szolgálati hely szerint illetékes főügyészségen történt, ahol minden érvényesen pályázót meghallgattak. A főügyészségi meghallgatások július 20-a és augusztus 19-e között zajlottak. A második körben szeptember 10-én és 12-én, a Legfőbb Ügyészségen Bizottság hallgatta meg a legalább cum minősítéssel jogi oklevelet szerzett, továbbá a főügyészek által javasolt pályázókat, összesen 118 főt. A Bizottságot Dr. Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes úr vezette. A Bizottság javaslatot tett az alkalmasnak talált jelentkezők pályázatának elfogadására.

5 - 5 - IV. Legfőbb Ügyész úr döntése a pályázatok elfogadásáról Legfőbb Ügyész úr 34 pályázatot fogadott el ügyészségi fogalmazói álláshelyre. A meghirdetett álláshelyekből két ügyészségi fogalmazói álláshely maradt betöltetlen a Balassagyarmati és a Salgótarjáni Járási Ügyészségen. A pályázók írásban kaptak tájékoztatást a pályázatuk elfogadásáról vagy elutasításáról. V. Az ügyészségi fogalmazók kiválasztási rendszere Az ügyészségi fogalmazók központi kiválasztási rendszere jól működő, mind Magyarországon, mind az Európai Unióban elismert és sikeres. Eredményei mérhetőek a jogi szakvizsgákon nyújtott teljesítményekkel, valamint az ügyészségi fogalmazók nemzetközi színtéren felmutatott komoly szakmai sikereivel (pl. a nemzetközi Themis versenyben). Rite végzett a pályázók között egyre kisebb arányban található, a felvettek között pedig évek óta nincs. Ennek egyik oka lehet, hogy az ügyészségi fogalmazók kiválasztási rendszere ismertté vált hazánkban. VI. Az eredményesen pályázók Az eredményesen pályázók és a jelentkezők között a nemek arányát illetően nincs szignifikáns eltérés, ugyanis az elfogadott pályázók nemek szerinti megoszlása (34 nő 70,6% és 10 férfi 29,4%) közelíti a pályázóknak a II/2. pontban írt arányát. Az elfogadott pályázatokat benyújtók közül 32 fő végzett nappali, míg mindössze 2 fő levelező tagozaton. Az okleveleik minősítése 7 főnek summa cum (4 nő és 3 férfi), 27 főnek cum (20 nő és 7 férfi). Az elfogadott pályázók közül 29-en vették át jogi oklevelüket 2013-ban, az ügyészség lesz az első munkahelye 26 főnek, valamint tudományos tevékenységet folytat közel 60%-uk (20 fő). A nyelvismeret terén is igen kiemelkedőek az elfogadott pályázók adatai: 11 fő rendelkezik legalább egy felsőfokú nyelvvizsgával, 9 főnek pedig két középfokú nyelvvizsgája van. Legjellemzőbb az angol és a német nyelv ismerete, ugyanakkor van közöttük francia és szlovák felső-, valamint francia és olasz nyelvekből középfokú nyelvvizsgával rendelkező személy is. Az eredményesen pályázók nemek és jogi oklevél minősítése szerinti megoszlását egyetemenként a 3. táblázatban foglaltuk össze.

6 táblázat Az eredményesen pályázók nemek és jogi oklevél minősítése szerinti megoszlása egyetemenként Felsőoktatási intézmény Fő % Férfi Nem Nő summa cum Diploma minősítés cum rite Debreceni Egyetem 3 8, Eötvös Loránd Tudományegyetem 5 14, Károli Gáspár Református Egyetem 1 2, Miskolci Egyetem 5 14, Pázmány Péter Katolikus Egyetem 11 32, Pécsi Tudományegyetem 6 17, Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc ÁJTK 2 5, Szegedi Tudományegyetem 1 2, Összesen: Százalék: 29,4 70,6 20,6 79,4 Az idei évben a legnagyobb számban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett (32,3%) pályázók nyertek felvételt. Őket követik a Pécsi Tudományegyetem (17,6 %), az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem (14,8% - 14,8%), a Debreceni Egyetem (8,8%), a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának (5,9%), a Károli Gáspár Református Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem (2,9-2,9%) volt hallgatói. Ez a szám önmagában azonban nem fejezi ki az egyes egyetemekről pályázók eredményességét.

7 VII Az egyetemek eredményessége az ügyészségi fogalmazói pályázaton A 2001-ben a bevezetett központi fogalmazói kiválasztási rendszer lehetőséget ad arra is, hogy eredményesség mutatót határozzunk meg az egyetemekről érkezőknek a kiválasztás során nyújtott teljesítménye alapján. Az egyetemek ügyészségi fogalmazói pályázatban kimutatható eredményessége megközelíthető az egyes felsőoktatási intézményben jogi oklevelet szerzettek által benyújtott és elfogadott pályázatoknak az adott felsőoktatási intézményben végzettek által beadott összes, érvényes pályázat számára vetített százalékos arányával. Ez a viszonyszám kizárólag az egyes egyetemeknek jelenthet eredményességi visszajelzést, azonos viszonyítási alap hiányában. Ez a mutató nem az egyetemek egymás közötti összehasonlítására alkalmas, hanem az egyes egyetemek számára lehet jelentősége annak, hogy ez a szám hogyan változik az évek folyamán ban az egyes egyetemekről a fentiekben kifejtett eredményességi mutató alapján alábbiakat állapíthatjuk meg. A pályázók az Eötvös Loránd Tudományegyetemről 31,2%-os, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről 29,7%-os, a Miskolci Egyetemről 23,8%-os, a Széchenyi Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karáról 22,2%-os, a Pécsi Tudományegyetemről 20,7%-os, a Debreceni Egyetemről 16,7%-os, a Károli Gáspár Református Egyetemről 5,9%-os és a Szegedi Tudományegyetemről 5,5%-os eredményességgel pályáztak. Az egyetemek évi eredményességi mutatóit a 4. táblázatban foglaltuk össze.

8 Pályázók száma Eredményesen pályázók száma táblázat 2013-ban az ügyészségi fogalmazói pályázók száma és eredményessége egyetemenként Felsőoktatási intézmény Az egyes egyetemen végzettek által beadott pályázatoknak az összes, érvényes pályázatra vetített százalékos aránya Az egyes egyetemen végzettek elfogadott pályázatainak az összes elfogadott pályázatra vetített százalékos aránya Eredményesség, az adott egyetemen végzettek eredményes pályázatainak az adott egyetemen végzettek által beadott összes érvényes pályázatra vetített százalékos aránya Debreceni Egyetem ,9 8,8 16,7 Eötvös Loránd Tudományegyetem ,7 14,8 31,2 Károli Gáspár Református Egyetem ,3 2,9 5,9 Miskolci Egyetem ,7 14,8 23,8 Pázmány Péter Katolikus Egyetem ,4 32,3 29,7 Pécsi Tudományegyetem ,6 17,6 20,7 Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc ÁJTK 9 2 5,5 5,9 22,2 Szegedi Tudományegyetem ,9 2,9 5,5 Összesen: Budapest, október 10. Legfőbb Ügyészség Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba,

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba, MELLÉKLET 1. táblázat Felsőfokú továbbtanulásra jogosító végzettséget szerzettek aránya az adott korcsoportban, 2007 ISCED 3A ( A típusú programokra való belépési lehetőség) ISCED 3B ( B típusú programokra

Részletesebben

A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak

A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben,

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben Területi változatosság és hálózatok Szeged, 2016.szeptember 28. A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben Dövényi Zoltán Németh Ádám Pécsi Tudományegyetem Földrajzi

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

A évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai

A évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai A 2012. évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai A 2012. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben általános

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ADATLAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz

JELENTKEZÉSI ADATLAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz JELENTKEZÉSI ADATLAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz 1. Pályázó neve 2. Megpályázott bírósági fogalmazói álláshely(ek) bíróságonként, rangsorolva* 1. 2. 3. 3. Pályázó

Részletesebben

Földművelésügyi Minisztérium. a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Földművelésügyi Minisztérium. a Közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Földművelésügyi Minisztérium a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Földművelésügyi Minisztérium Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályán

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 216. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 KÖZGAZDASÁGI Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 Végzettek Jelentkezők Egyetemre Felvételt nyert Főiskolára Felsőfokú szakképzésbe 130 fő 122 fő 23 fő (Szegedi Tudományegyetem, Veszprémi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta

A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta A János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta A fenntartói értékelés témái: Tanulmányi eredmények Érettségi vizsgákról János Középiskola és Kollégium nyelvvizsga eredményei Továbbtanulás

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel:

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel: Pályázati felhívás A Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Magyar Nemzeti Bank támogatásával ösztöndíjpályázatot hirdet a 2013/2014-es tanévre felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE. Felkai András Ösztöndíj háttere

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE. Felkai András Ösztöndíj háttere PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE Felkai András Ösztöndíj háttere 2017 A Felkai András Ösztöndíjat 2001 őszén a Citibank kezdeményezésére hozta létre az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra

Részletesebben

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján

A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Diplomán innen és diplomán túl Szent István Egyetem Gödöllő 2011. október 24. A DPR eredményeinek hasznosítása az alumni rendszerek építésekor a Pécsi Tudományegyetem példáján Kuráth Gabriella Németh Péter

Részletesebben

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami Felvételi 2015. A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal A felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Vezetõi összefoglaló 2003 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/02 nyilvántartási számú bérstatisztika adatszolgáltatóinak köre a

Részletesebben

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta.

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta. 2010. évi 5. számú szabályzata a bírósági fogalmazók felvételi versenyvizsgájának részletes szabályairól szóló 2007. évi 5. számú OIT szabályzat módosításáról Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a

Részletesebben

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel:

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel: Pályázati felhívás Figyelembe véve azt, hogy a gazdasági képzésen nagyon alacsony az államilag támogatott helyek száma, ezért lehetőséget adunk arra, hogy a pályázatban részt vehessenek az önköltséges

Részletesebben

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30.

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30. TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1.

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról

BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI F OSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról A 2012. évi őszi vizsgaidőszakban a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet 11. (4) bekezdésben foglaltak

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázati azonosító: GRAF-1603

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázati azonosító: GRAF-1603 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR INFORMATIKA ALKALMAZÁSAI TANSZÉK 6725 Szeged Telefon: (+36) 62/544-727 Boldogasszony sgt. 6. külső forrásokból támogatott tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006 ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE / August 2006 Megnevezés / Number of 2006 aug. Aug. 2006 Változás az előző hónaphoz képest / Changes compared to previous

Részletesebben

- állattartási, állattenyésztési, állategészségügyi és takarmányozási problémák

- állattartási, állattenyésztési, állategészségügyi és takarmányozási problémák PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása Tudományos ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM (A pályázat kódja: SZTE-TÁMOP-4.2.2/B-2012-MGK-TDK/1) A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. 1.számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2010 75 III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, 2010. 3 (első helyes jelentkezések) 4 Eötvös Loránd

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felvételi eljárás, ösztöndíjak Jelentkezés módja Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani. Felvételi Tájékoztató

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJELNYERÉSÉRE. Felkai András Ösztöndíj háttere

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJELNYERÉSÉRE. Felkai András Ösztöndíj háttere Felkai András Ösztöndíj háttere PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJELNYERÉSÉRE 2013 A Felkai András Ösztöndíjat 2001 őszén a Citibank kezdeményezésére hozta létre az Alapítány a Pénzügyi Kultúra

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe

Részletesebben

A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra

A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2017. évi 48. szám 4821 A Miniszterelnökség pályázati felhívása Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra A Miniszterelnökség a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm.

Részletesebben

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00 Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. február 28-ai állapot szerint ÉRKEZETT 2010.01.29 INTÉZMÉNY Egészségtudományi Kar INTÉZMÉNY TELEPÜLÉSE INTÉZMÉN

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

Új nemzedékek jövőjéért kollégium, NEA-UN-12-M, NEA-UN-12-SZ, NEA -UN-13-M, NEA- UN-13-SZ, NEA-UN-13-N, NEA-UN-14-M, NEA-UN-14-SZ pályázatok

Új nemzedékek jövőjéért kollégium, NEA-UN-12-M, NEA-UN-12-SZ, NEA -UN-13-M, NEA- UN-13-SZ, NEA-UN-13-N, NEA-UN-14-M, NEA-UN-14-SZ pályázatok Az 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet VIII. fejezet 20. A kollégiumi beszámoló tartalmi elemei Új nemzedékek jövőjéért kollégium, NEA-UN-12-M,

Részletesebben

A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA

A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-OTDKR-14-0001 2. NTP-OTDKR-14-0002 3. NTP-OTDKR-14-0003 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi i Műszaki és Gépészmérnöki i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Pályázat a Semmelweis Egyetem

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Szeged, 2009. A Szegedi Tudományegyetem Köztársasági Ösztöndíj Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) kiemelkedő tanulmányi

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása Tudományos ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM

PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása Tudományos ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása Tudományos ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM (A pályázat kódja: SZTE-TÁMOP-4.2.2/B-2012-MK-TDK/1) A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012

Részletesebben

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium Felvételi szabályzat A szakkollégiumnak egyszerre legfeljebb 30 hallgatói tagja lehet. A felvételi eljárás első éves hallgatók esetében minden év augusztusában, felsőbb

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 14/2012. (IV. 17.) OBT határozat a Szervezeti és működési szabályzat elfogadásának időpontjáról Az Országos Bírói Tanács a végleges

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Statisztikai adatok az egyes intézményekben tanult, törlesztésre kötelezett ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM:

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2007. június 25.-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Tartalom. Utasítások

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Tartalom. Utasítások LXV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2017. április 30. Tartalom Utasítások oldal 4/2017. (IV. 6.) LÜ utasítás egyes legfőbb ügyészi utasítások sajtó-helyreigazítási

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA. Szeged, 2011. október 24.

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA. Szeged, 2011. október 24. A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Szeged, 2011. október 24. A Szegedi Tudományegyetem Köztársasági Ösztöndíj Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem)

Részletesebben

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás A Zeneművészeti Kar (a továbbiakban Kar) minden évben meghirdeti a szeptemberben nappali tagozaton

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012 projekt

TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012 projekt PÁLYÁZATI KIÍRÁS SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központ - kiváló tudományos utánpótlás biztosítása TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJTÁMOGATÁSI PROGRAM (A pályázat kódja: SZTE-TÁMOP-4.2.2/B-2012-JGYPK-TDK-2) A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0012

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSEK ALAKULÁSA A 2013. ÉV ELSŐ NYOLC HÓNAPJÁBAN

A KÖZBESZERZÉSEK ALAKULÁSA A 2013. ÉV ELSŐ NYOLC HÓNAPJÁBAN A KÖZBESZERZÉSEK ALAKULÁSA A 2013. ÉV ELSŐ NYOLC HÓNAPJÁBAN Az ajánlatkérők által közzétett hirdetmények adatai alapján 1. A 2013. év első nyolc hónapjában az ajánlatkérők összesen 7519 eredményes eljárást

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

PÁLYÁZAT BÁNYÁSZATI JOG MEGSZERZÉSÉRE

PÁLYÁZAT BÁNYÁSZATI JOG MEGSZERZÉSÉRE PÁLYÁZAT BÁNYÁSZATI JOG MEGSZERZÉSÉRE 1. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban: MBFH) a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Bt.) 26/A. (6)-(7) bekezdése, valamint

Részletesebben

KISSNÉ PAP MARGIT A JOGI FELSŐOKTATÁS NÉHÁNY JELLEMZŐJE *

KISSNÉ PAP MARGIT A JOGI FELSŐOKTATÁS NÉHÁNY JELLEMZŐJE * KISSNÉ PAP MARGIT A JOGI FELSŐOKTATÁS NÉHÁNY JELLEMZŐJE * Rövid írásomban néhány olyan jellemzőről szeretnék vázlatos tájékoztatást adni, amely az igazgatás szempontjából mutatja be a jogászképzés jelenlegi

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag

Részletesebben

Tisztelt Elnök Asszony! módosító javaslatot

Tisztelt Elnök Asszony! módosító javaslatot Oraziiggyol6s Hivataia országgyűlési képviselő Irománysz6m : -ri J $409 34. ~rke e : 2005 DEC 14. Módosító iavaslat Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Asszony!

Részletesebben

Közlemény ÚT A DIPLOMÁHOZ. Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program

Közlemény ÚT A DIPLOMÁHOZ. Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program Közlemény ÚT A DIPLOMÁHOZ Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program FIGYELEM! JELEN TÁJÉKOZTATÓ ALAPJÁN PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRA NINCS LEHETŐSÉG! A sikeres pályázás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei

A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei A korábbi (2011. július 1-jét) megelőző helyzet Kettősség: 1. A kamarák mellett működő békéltető testületek jellemzői - jó szándék - speciális

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása Szeged, 2017. március 2. 1 A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Hallgatók Alapsokaság: 9197 fő

Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Hallgatók Alapsokaság: 9197 fő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 9197 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkező hallgatók aránya 15,6% 28,3% 22,2% 22,8% 24,2% Esetszám: 1980 Válaszadási ráta: 21,55 Hallgatók nyelvismerete

Részletesebben

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon: 9 8 8 A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon 3 + 0 + %! A L K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás 0000 Magyartörténelem A L K igazságügyi igazgatási alapszak 0000

Részletesebben

2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK

2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK 2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK Sipos Norbert elemző-közgazdász Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatal, Marketing Osztály Stratégiai Elemző Iroda A 2013-AS DPR KUTATÁSBA

Részletesebben

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA 1. 0001 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Semmelweis TDK 2016 1 200 000 2. 0002 Mezőgazdasági Hódmezővásárhely SZTE MGK TDK Műhelymunka támogatása 974 000 3. 0003 Állam- és Jogtudományi Szeged

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. Hallgatók Alapsokaság: fő

Eötvös Loránd Tudományegyetem. Hallgatók Alapsokaság: fő Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatók Alapsokaság: 23401 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkező hallgatók aránya 21,0% 28,8% 11,3% 22,1% 25,6% 35,3% 22,7% 26,9% 49,9% Esetszám: 5433 Válaszadási ráta:

Részletesebben

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus ELTE TÓK Intézmény elérhetősége: Cím: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: (1) 487-8100 Honlap: http://www.tok.elte.hu/to Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Tanulmányi Osztály I. em.

Részletesebben

2. MELLÉKLET HATÁROZAT A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYAIRÓL

2. MELLÉKLET HATÁROZAT A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYAIRÓL ALAPÍTVÁNY A PÉNZÜGYI KULTÚRA FEJLESZTÉSÉÉRT 1021 BUDAPEST, TÁROGATÓ ÚT 2-4. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE 2011 2. MELLÉKLET HATÁROZAT A FELKAI ANDRÁS ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYAIRÓL

Részletesebben

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Elsőéves, másodéves és harmadéves önköltséges hallgatók számára 1.) Kik pályázhatnak: Károli Gáspár Ösztöndíjban a 2015/2016.

Részletesebben

A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója

A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke: Dr. Pósfai Mihály akadémikus, egyetemi tanár Oktatási

Részletesebben

PTE-IFK. 1. oldal, összesen: 7 PTE FI58544 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE

PTE-IFK. 1. oldal, összesen: 7 PTE FI58544 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE PTE FI58544 PTE-IFK INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528-300 Fax: (74) 528-301 E-mail: felveteliinfo@igyfk.pte.hu Honlap: http://www.igyfk.pte.hu A JELENTKEZÉSI LAPOT

Részletesebben

21. Nyelvvizsgázni hol, hogyan mennyiért? azoknak a fiataloknak, akik nyelvvizsga nélkül nem kapnak diplomát

21. Nyelvvizsgázni hol, hogyan mennyiért? azoknak a fiataloknak, akik nyelvvizsga nélkül nem kapnak diplomát 21. Nyelvvizsgázni hol, hogyan mennyiért? azoknak a fiataloknak, akik nyelvvizsga nélkül nem kapnak diplomát Jogszabályi háttér 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról 62. (1) A felsőfokú tanulmányok

Részletesebben

Ügyészségi sajtószóvivők névsora

Ügyészségi sajtószóvivők névsora Ügyészségi sajtószóvivők névsora Legfőbb Ügyészség: Kommunikációs és Sajtóosztály: Telefon: 06/1-354-5681 E-mail: sajto@mku.hu Sajtószóvivő: Dr. Fazekas Géza főosztályvezető-helyettes ügyész Telefon: 06/1-354-5627

Részletesebben

BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI

BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI 2012. év Kiadja: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ISSN 1217-0003 BEVEZETŐ 4 A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység 2012. évi adatai alapján: jogerős bírósági

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

SZF. Intézmény elérhetősége:

SZF. Intézmény elérhetősége: SZF Intézmény elérhetősége: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Telefon: (56) 510-300 Fax: (56) 340-106 E-mail: tanhiv@szolf.hu Honlap: http://www.szolf.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ápr.

TÁJÉKOZTATÓ ápr. TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2011. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:

Részletesebben

- aktív tagja a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara

- aktív tagja a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-220-5690 FAX: 00-(36)-1-220-8921. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara

Részletesebben