17. oldal Civil és egyházi világ összefonódása interjúsorozat

Átírás

1

2 2 civil fórum Tartalomjegyzék 3. oldal Gergely István: Az Egyház és a civil társadalom kölcsönhatásai 3. oldal Csáki Rozália: Értékünk az ember! 4. oldal Bányász József: Egyház (és) mint civil szféra! 8. oldal Kató Béla: Civil kezdeményezések az egyházban 10. oldal Önök az Agnus Rádiót hallgatják a 88,3 MHz hullámhosszon interjú Adorjáni Lászlóval 12. oldal Az ODFIE Elnöksége: Dióhéjban az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletről (ODFIE) 13. oldal A Gondviselés Segélyszervezet Elnöksége: Dióhéjban a Gondviselés Segélyszervezetről 14. oldal Bereczky Béla: Hitgyakorló hivatások, avagy eleve elrendelt közösségfejlesztő szakmák a kistelepülések életében közösségfejlesztő lelkészek és tanárok 17. oldal Civil és egyházi világ összefonódása interjúsorozat 22. oldal Jürgen-August Schreiber: A szociálisan hátrányos helyzetű emberek oldalán állni 23. oldal William C. Saunders: A vallás és a civil társadalom: a Project Harvest Hope (Aratás Reménysége Projekt) munkássága 25. oldal Sebestyén István: Egykettőre vagy kettőre A civil és egyházi 1%-os felajánlások alakulása és összefüggései Magyarországon Civil kurázsik 29. oldal Csáki Rozália: Vannak vidékek és sikeres civil kezdeményezések Civil vitafórum 31. oldal Paul M. Zulehner: Ne féljetek, már ég! Civil önépítkezésünk 33. oldal Gazdát az erdélyi magyar közösségnek! Civil könyves pavilon 35. oldal Pakot Mónika: Partnerségben az önfenntartó vidéki unitárius közösségekért 36. oldal (Hogyan) kezdődik az iskola! Beszámolók 37. oldal Furus Levente: Civil szervezetek fesztiválja Bukarestben ONG Fest 38. oldal Bányász József: Krisztussal ezer esztendeig Tanácskozás az ezeréves egyházmegye társadalmi, szociális feladatairól Felhívás 40. oldal Az ASSOCLIC újabb pályázati kiírása 41. oldal Csáki Rozália: Értékünk az ember! (RO) 42. oldal Tartalomjegyzék (RO) c i v i l f ó r u m c i v i l t á r s a d a l m i l a p Kiadja az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány Felelős kiadó: Egri István Főszerkesztő: Csáki Rozália Olvasószerkesztő: Szabó Attila Grafikus: Könczey Elemér Tördelőszerkesztő: Csáki Ferencz Szerkesztőbizottság: Bereczki Kinga Bodó Barna Kolumbán Gábor Potozky László Sebestény István (HU) Somai József Szenkovics Dezső Elérhetőségek: postacím: Kolozsvár Aviator Bădescu u. 35. telefon/fax: e mail: ermacisza@gmail.com ISSN Készült a DTP Studio nyomdájában. Megjelenik 1000 példányban. Ára: 5 lej, a 2009-ben megjelenő négy lapszám együttes megrendelése kedvezményesen 14 lej.

3 Egyház és/mint civil szféra 3 Az Egyház és a civil társadalom kölcsönhatásai Mindeneknek végső oka az, aki magában hordozza a létezést. Ő az Isten. Természetes, hogy a mindenséget, és azon belül az emberi társadalmat nemcsak befolyásolja, hanem meghatározza annak életét. Az Isten egyik megjelenítője azon történelmi egyházak, amelyek a századok és ezredek során vajúdtak és születtek. Ezeken, a ma már több helyen elintézményesült Egyházakon keresztül, többé-kevésbé megmutatkozott az Ő ereje. Ahol intézményként működik, ott kevésbé árad a kegyelem, de ahol a közvetítő az élő Krisztus, ott eleven ma is, élő, és formálja az embert, a társa-dal-mat. Ahol Jézus Krisztusnak helyet adnak, ott szép és fogyasztható gyümölcsök teremnek, az ember élete értelmesen izgalmas és szép. Jó irányba mozdulnak el a dolgok. De ez nem jelenti azt, hogy ezek után fáradozás nélkül vesszük az akadályokat. Az Igaz megvalósulását a Gonosz, ha tudja, megakadályozza. Ez esetben tudnunk kell, hogy legtöbb esetben a jót kezdetben megtűrik és figyelik, hogy mi lesz belőle. Ha kezd bontakozni, többeket zavarni kezd, és épp ezért kinevetik, és nevetség tárgyává szeretnék tenni. Ha ezek után is zajlik a jó, akkor elkezdenek harcolni ellene, mégpedig démoni erővel, de Isten erejéből most következik a győzelem. Amelyik egyház vagy egyházi hívő, tag ezt a folyamatot végigcsinálja, az jelentősen befolyásolja a társadalmat, az emberek életét. Ezek a közösségek maradnak meg az emlékezetben, az ilyen embereket emelik oltárra, és példaképekként ragyognak a történelemben. Erre vonatkozóan jó példa Árpádházi Szent Erzsébet, aki 800 év távlatából ma is ismert a világ előtt. Ő a világ Caritas védőszentje. Az Egyházak kisebbségi helyzetbe szorultak, de a nagy kérdés az, hogy a kisebbségi mit tud adni a többségnek. Pl. Szent Erzsébet egyedül a németeknek, de a világnak is óriásit produkált. Ahol erre az Egyházak ráébrednek, ott ráfigyel a társadalom Ahol intézményként mûködik, ott kevésbé árad a kegyelem, de ahol a közvetítõ az élõ Krisztus, ott eleven ma is, élõ, és formálja az embert, a társa-dal-mat. arra, amit képvisel. Különben csak elrágódunk még azon a csonton, ahogy még sokan gondolják. Mi hajdanán befogadtunk négy hányódó fiatalt a csíksomlyói plébániára, erre sok ezer ember figyelt fel, és sokan elgondolkodtak a Lényegen. Ahol hitből fakadó tettek élnek, ott a hit és a Jóistenben hívő emberek szépen formálják a civil életet. A civil társadalom keresse és találja meg a szentséget, elsősorban saját magában, és ezt tegye szentté, emelje oltárra. Ezek után lesz más az intézmény és lesznek mások az intézményeket vezető hivatalnokok. Legyen ez a valóság a mi kis magyar életünkben. Gergely István (Tiszti) Csibész Alapítvány somlyo55@fre .hu Értékünk az ember! Talán sok olvasónk számára már ismerős e jelmondat, mely a tavalyi Civil Fórum Konferenciánk vezérgondolata volt, u- gyanakkor e lapszámunk alkalmával újra felerősítjük, hangsúlyozzuk. Az egyházak és a civil szféra összekapcsolódását ebben érhetjük leginkább tetten. Ez az, ami az egyházat és a civil szférát összeköti, illetőleg ez az, amiért az egyház és a civil szféra olykor kitapinthatatlan módon olvad egybe. És talán ez fejezi ki a témaválasztásunk fontosságát is. Úgy az egyház, mint a civil szféra figyelmének középpontjában az ember áll. És nem akármilyen ember. Az a boldog ember, aki képes teljes életet élni, aki alázattal fordul embertársai felé, aki felelősséggel viszonyul hozzájuk és a környező világhoz is, mely meghatározza életét, aki képes együttérezni, és kész akár önzetlenül cselekedni egy jó ügyért. És a jó ügy mindig közösségi ügy, melyben a megtartó erő munkál. Az életet és az élethez szükséges életkörülményeket megtartó erő. Ez az, amiért többek között a fent említett értékek mentén úgy az egyház, mint a civil szféra, illetőleg az egyház holdudvarában létező civilek tevékenykednek. Lévén, hogy az emberiség nagy része társadalomban él, az ebben a közegben jelentkező problémák, szükségletek hívják életre a civil szervezeteket, legyenek azok világi vagy egyházi szervezetek. E szerveződések között a hasonlóságot talán egyszerűbb felismerni, hisz struktúrájukban, törekvéseikben nem nagyon különböznek. Elmondhatjuk mégis, hogy a valamely egyházhoz közeli civil szervezetek többségükben szociális, oktatási és ifjúsági téren tevékenykednek. Ezzel szemben a civil szféra szereplői még számos más területen is kezdeményeznek helyzet- és problémamegoldást. Ilyen terület például a környezetvé-

4 4 civil fórum delem, kultúra, közösség- és vidékfejlesztés, épített örökségvédelem, érdekvédelem stb. De fontosnak tartom mindjárt hozzátenni: az erdélyi magyar civil szféra berkeiben bár az egyházi civil szervezetek számukat tekintve igen kevés hányadát teszik ki e civil szektornak, ha társadalmi hatásukat vizsgáljuk, ezek jelentősen meghaladják sok világi civil szervezet munkájának eredményét. Ha a miértre szeretnénk választ adni, akkor nem a teljesség erejével, de mindenképpen ki kell emelnünk, hogy ezek a szervezetek éppen az egyház melletti mivoltuknál fogva nagyobb bizalommal és hitelességgel rendelkeznek. Ebből adódóan sok esetben könnyebben tudnak partnerséget kialakítani például közintézményekkel is, de a földrajzi határokat is sokkal könnyebben tudják átlépni. Az egyház univerzális nyelve és hálózatrendszere ebben segítségükre van. Ezt a bizalmat és hitelességet ugyanakkor nagyon könnyen el is lehet játszani, azaz a vele járó felelősség is nagy. Miképpen a társadalmi feladatok száma, a szükség is egyre nagyobb, és ez az egyházakat is a jól működő... az a legfontosabb a civil szféra berkeiben úgy az egyházi, mint a világi vagy laikus körökben, hogy legyenek hivatástudattal megáldott, önzetlen és cselekvésre kész, példamutató emberek. Õk a mi igazi értékeink! és a hiteles civil szervezetekkel való együttműködésre sarkallja. De ezt megelőzően talán fontos megemlítenünk azt is, hogy a társadalmi korok változásával az egyház társadalmi felelősségvállalása is folyamatosan változik. Ez érezhető napjainkban akár azokban az esetekben is, amikor az elszigetelt kis közösségekben az egyedüli értelmiségi, és közösséget megtartó erő maga az egyház, a lelkész. Ilyen helyzetekben igen fontos feladat hárul akár a lelkészre, akár a segítségével cselekvő közösség tagjára, a- kinek tennie kell a falustársaiért. Hisz a szükség közelről látszik. Elsősorban a helyben élőknek kell a legfontosabb legyen a saját sorsuk, és először nekik kell tudniuk megmutatni, hogy akarnak élni, vannak álmaik, vannak értékek, melyeket meg akarnak őrizni, és át akarnak adni a következő nemzedéknek, sőt, hogy a következő nemzedék itthon maradása is fontos, amiért tenni kell. Fel- és átértékelődik az egyház szerepe. Kérdés, hogy fel van-e készülve rá? És az elszigetelt faluközösségek esete csak egy a sok olyan helyzet közül, mellyel maga az egyház is szembesül, és melyben fontosak számára is a szakmailag jó és erkölcseikben is tiszta civil szerveződések, amelyekkel együttműködésben hatákonyabban tudna előrelépni. Továbbra is az a legfontosabb a civil szféra berkeiben úgy az egyházi, mint a világi vagy laikus körökben, hogy legyenek hivatástudattal megáldott, önzetlen és cselekvésre kész, példamutató emberek. Ők a mi igazi értékeink! E lapszámunkban számos olyan sikertörténetet mutatunk be, amelyek az egyházak melletti civil kezdeményezésekből születtek. De megszólalnak egyházi elöljárók is, akik az egyház és a civil szféra közötti kapcsolatot, együttműködést a maguk egyházi berkeiből értelmezik. Ugyanakkor érdekes olvasmány várja az érdeklődőt a közösségfejlesztő lelkészek és tanárok feladatairól, dilemmáiról. Rovatainkban sikerről Civil kurázsi; törekvésről Civil önépítkezésünk (ÚJ); megvalósításokról Civil könyves pavilon; és élményekről Beszámolókat olvashatnak. Töltekezzenek, ihletődjenek és cselekedjenek! Csáki Rozália főszerkesztő csaki.rozalia@gmail.com Egyház (és) mint civil szféra! sok dolga van a teremtőnek mindenkivel ő sem törődhet messzi a csillag mindenüvé nem világíthat megértjük persze mit tehetnénk de olyan sötétek az esték s a szeretetnek hiánya nagyon dideregtet előrelátó vagy de mégis nézz uram a hátad mögé is ott is lakoznak s örülnének a mosolyodnak Kányádi Sándor: Isten háta mögött Kányádi Sándor megfogalmazott gondolatai feladatot sugallnak számomra! Azt, hogy vigyem Isten színe elé a háta mögött lakozókat, vagy irányítsam rájuk Isten tekintetét, hisz azért teremttettem! Van ennél nemesebb civil feladat? Olyan időket élünk, amikor belelógunk már most Isten országába (Makovecz Imre). Van, ahol ezt tudomásul veszik, és akként szervezik életüket, van, ahol nem. És minden válság ellenére ez az utóbbi a jellemző. Az egyház küldetése a szeretetközösségek létrehozása, fenntartása. Ilyen értelemben civil, ha a mai szóhasználat szerint értelmezzük. Másrészt, ha intézményeit nézzük, legyenek azok szociális, kulturális vagy vallási jellegűek, akkor inkább a nem kormányzati szervezetek közé sorolható az egyház, amelyek a közélet alakításának fontos tényezői. Egyrészt a vallás és az egyházak kiemelten fontos szerepet játszanak az emberiség döntő többségének életében, alakítják azt, egy negyedik (vagy első?) társadalomalakító tényezőként hatnak a politikum, a gazdaság, a civil szféra mellett, ugyanakkor a vallás számos értelmezése összeférhetetlen a civil társadalom érdekeivel, céljaival. Ebben a tanulmányban mozaikrészeket próbálok megfogalmazni, fel-

5 Egyház és/mint civil szféra 5 vázolni, amelyekkel rámutatok arra, miként egészítheti ki a civil társadalom a vallást és fordítva. Mozaikkockáim összekötésére több lehetőség adott, ugyanis ez a terület egy fejlődő, élő organizmus és nem szabad dinamikájának dogmákkal keretet szabni. Pál apostol szavai: az emberek ne egy adott világhoz alkalmazkodjanak, hanem egy új gondolkodás által változzanak meg. Az egyháznak az a feladata, hogy az idők jelét ne csak értelmezze, hanem önmaga határozza meg. Önmaga kell az idők jelévé váljon, amelynek szelleme nem a tökéletes világ, földi paradicsom, hanem a világ üdve! Az egyháznak nem a társadalom, nem a demokrácia, hanem a vallás biztosítja létjogosultságát. Az a feladata, hogy nyíltan hirdesse, és hitelesen bemutassa az Evangéliumot. A szabad és nyílt vallásgyakorlást mellőző, bagatellizáló liberális politikai viszonyok között az egyháznak saját feladata teljesítése érdekében a politikai feltételek javításán is kell fáradoznia. Ez karakterisztikusan civil feladat is. Megkísérelem körülírni nem meghatározni a civil társadalmat: a civil társadalom olyan nemzetközi, nemzeti és helyi nem kormányzati szereplők közössége, amelyek elköteleződnek a civil ügyek megvitatására, egyeztetésére a kormányzati, gazdasági, egyházi élet szereplőivel. A civilség szerepét sokan a politikai intézmények felelősségének növelésében, mások az állam szerepének a minimalizálásában látják. Tisztázandó kérdés az is, hogy a civil társadalom elősegíthetie céljaink elérését? Képesek-e megérteni kölcsönösen egymás nyelvezetét, kultúráját, kifejezéseiknek, fogalmaiknak, megnyilvánulási formáiknak tartalmi lényegét? A vallás befogadható a civil társadalomba, annak megfogalmazásába. Sőt, az a civil társadalom, amelyet átjár a vallás szelleme, sokkal hatékonyabb, bátrabb, eredményesebb lehet. Ghandi a vallás szekularizációjáig ment el ebben a kérdésben, és a civil társadalom alapjaként határozta meg. Ugyanakkor a vallással átitatott civil társadalom a modernizáció közvetítésének keretrendszere lehetne, ahol mérlegelésre kerülhetnek, kiértékelődhetnek olyan fogalmak, mint profit, szabad piac, autonómia, szociálpolitikai döntések. A civil társadalom a politikai függetlenség és autonómia feltétele. Hiába beszél a politikum autonómiáról, amíg annak civil feltételei nincsenek megteremtve. Fejlődésünk olyan szintre jutott, ahol már méltán tudhatunk magunkénak isteni tulajdonságokat, hiszen képére és hasonlatosságára teremtettünk, és ennek tudatában is vagyunk. Ezek közül csak kettőt emelnék ki: a szabadságot és a felelősséget. Ezek a civilségnek is elengedhetetlen ismérvei. Követelőzhetünk szabadon, saját felelősségünkre az adott törvénykezés keretei között. Sőt befolyást is gyakorolhatunk arra, meg is változtathatjuk. Adott az egyház is, amit mi, katolikusok Krisztus misztikus testének tartunk, és ez így is kellene legyen! Igaz, hogy ez egy feladat, nem egy már elért állapot. Mi, az egyház tagjai kell betöltsük mindazt a szerepet, ami egy testhez való tagok be kellene töltsenek a központi idegrendszer irányítása alatt. Sajnos, a hasonlat abban sántít, hogy a test egyes tagjaival ellentétben, módunkban áll külön utakon járni és más célokat, érdekeket, szervezeteket alakítani, szolgálni. (Ezek magukban hordozzák a rákos elburjánzások veszélyeit is.) Ezért nem olyan egyszerű az egyház(ak)nak sem egyértelmű utakat mutatni, kialakítani a cél elérése felé. Valószínű, hogy a többség számára legalább a cél egyértelmű. Ezt maga Jézus fogalmazta meg a főparancsban (Mt 22, 37-40). Ennek a társadalomra levetíthető summája a szereteten alapuló civilizáció kialakítása. Ezzel egyetért gondolom minden felekezet, és olyan emberi szerveződmény, amely humánus célokat akar szolgálni. Ez a világítótorony, a mérce, a referencia, amihez viszonyítva értékelni tudjuk munkánk eredményeit. Szekularizált világunkban az egyház egyértelműen a civil szféra egyik markáns eleme. Ennek megvilágítására álljon itt egy rövid történeti öszszefoglaló. A katolikus társadalmi tanítás rövid története, örök időszerűsége Különböző korokban különböző hangerővel, de mindig makacsul tartja magát az egyházakkal szemben A szabad és nyílt vallásgyakorlást mellõzõ, bagatellizáló liberális politikai viszonyok között az egyháznak saját feladata teljesítése érdekében a politikai feltételek javításán is kell fáradoznia. Ez karakterisztikusan civil feladat is. az az előítélet, hogy a szociális kérdésekben csődöt mondtak. Hogy az egyház mindenkor a hatalmasokkal, a gazdagokkal tartott, a szegényeket pedig elárulta. A mai ember lehet az egyházhoz teljesen közelálló, bennfentes is szinte semmit sem tud a szociális katolicizmus jelentős teljesítményéről. Ez a súlyos hiányosság bénítóan hatott az egyházi szociális mozgalmak tevékenységére: aki csődöt mondott a múltban, attól a jövőben sem várható semmi! A katolikus társadalmi tanok nem kész rendszerként hullottak alá az égből, hanem egy történelmi fejlődés eredményei. Keletkezésük és hatásuk történetének ismerete elengedhetetlen helyes megértésükhöz. Az egyház mindig a konkrét történeti helyzetben, az adott kor realitásának megfelelően próbált választ adni és cselekedni a szociális kérdések terén. Szociális kérdések mindig akkor és ott merülnek föl, amikor és ahol az emberek közötti viszonyokban szellemi és anyagi nyomor üti fel a fejét. És ameddig az egyház létezik, mindig is foglalkozni fog szociális kérdésekkel. Kezdjük az elején! Az Apostolok cselekedetei ad hírt arról, hogy néhány úgynevezett ősközösség egyfajta kommunista eszményt akart megvalósítani. Vagyonközösségben éltek, a magántulajdont tehát nem ismerték. Egy szív és egy lélek voltak. Jézus radikális követőinek ez az eszményi elképzelése csak akkor érthető, ha tudjuk, hogy akkoriban Krisztus rövidesen bekövetkező viszszatérését várták. Aki a világ végét várja, annak nem válik nehezére a mindenről való lemondás a szegények érdekében. Ezt az eszményképet később a szerzetesek vették át, és igyekeznek ma is ennek megfelelően élni. Kis közösségekre jó lehet ez a modell, de az egyház ezt sosem akarta az össztársadalomra vonatkoztatni, ugyanis egyre világosabban felismerte, hogy az a tulajdon, amellyel a magánszemélyek rendelkeznek, a társadalom gazdasági életének nélkülözhetetlen rendező tényezője lehet. A kommunizmus a világ minden nyomoráért a magántulajdont teszi felelőssé, az egyház azonban

6 6 civil fórum mindig kiállt a tulajdonból eredő kötelezettségek mellett. Az egyház a 19. századig egy olyan statikus társadalomban működött, amelyre a mezőgazdaság és a kézművesség volt a jellemző. Ebben a merev, szilárd rendi berendezkedésben az egyház igyekezett biztosítani az élet felelősséggel vállalható etikai feltételeit. Ezt szolgálta az úgynevezett kamattilalom is, amivel azt akarták meggátolni, hogy valaki uzsorára kapott kölcsönért élelmiszert vásároljon. Ez a szilárd, magától értetődő rend a nyomort figyelmen kívül hagyta, de az egyház a keresztény Caritas révén gondoskodott a szegényekről. Ekkor alakultak a karitatív rendek, kórházak, ispotályok, menhelyek Az egyház mindig a konkrét történeti helyzetben, az adott kor realitásának megfelelõen próbált választ adni és cselekedni a szociális kérdések terén. Szociális kérdések mindig akkor és ott merülnek föl, amikor és ahol az emberek közötti viszonyokban szellemi és anyagi nyomor üti fel a fejét. A középkori rend felbomlását az első nagy strukturális válságok követték: a vallás terén a reformáció, gazdasági és társadalmi téren a parasztháborúk. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy nem elég az egyes szegényeken segíteni, a szegénység okainak felszámolásán kell fáradozni. A 15. század a felfedezések és a gyarmatosítás kora. Égető kérdések a rabszolgaság és a pogányok emberi méltósága. IV. Jenő pápa 1430-ban kiadott Dudum nostras bullájában elítélte a rabszolgaságot, amelyet kiközösítéssel büntettet. Megtiltotta a bennszülöttek kitelepítését, és a világon elsőként hirdette meg a hazához való jogot. Hogy mégis bekövetkeztek a történelemből ismert szörnyűségek, azért nem tehető felelőssé az egyház. Nem állt hatalmában megakadályozni azt. A 19. században Adolf Kolping, Wilhelm Emmanuel von Ketteler püspök és mások annak a keresztény-szociális mozgalomnak voltak az úttörői, amelynek nem az volt a célja, hogy az akkor uralkodó, rendkívül produktív kapitalizmust felszámolja, hanem hogy kihúzza annak méregfogait, és a szociálpolitika segítségével megszelídítse. Ketteler püspök által megfogalmazott társadalmi tanításokat az 1891-ben XIII. Leó által kiadott Rerum Novarum első társadalmi enciklika is átvette. A 19. század szociális kérdését nem a marxista forradalom, hanem a szociálpolitikai reform oldotta meg nagy részben. Hogy mennyire eltolódtak századunkban a társadalmi problématerületek, az nagyon jól kiolvasható a pápai szociális enciklikák fejlődési folyamatából. A Quadragesimo anno (1931) a munkások jobb együttműködését és a gazdasági életbe történő jobb bekapcsolódását követeli, a társadalomnak a szubszidiaritás elvén alapuló felépítését emeli ki. A Mater et magistra (1961) a gazdasági életben az egyéni kezdeményezést és a társadalmi problémák nemzetközi dimenzióit helyezi előtérbe. A Pacem in terris (1963) a társadalmi és politikai béke értékalapjait tisztázza. A Populorum progressio (1967) a fejlődő országok érdekében történő nemzetközi szolidaritásra hívja fel a figyelmet. Az Octogesima adveniens (1971) és a Redemptor hominis (1979) a jóléti társadalmak peremére szorultakra figyelnek, és a növekedés ökológiai határaira is rámutatnak. A Laborem exercens (1981) és a Sollicitudo rei socialis (1988) a munka társadalometikai kérdéseit taglalják, foglalkoznak a nemzetközi fejlődés problémáival. A Centesimus Annus (1991) a Rerum Novarum századik évfordulójára íródott, és annak tanítását felfrissítve időszerűsíti. A Deus Caritas est (2008) és a Caritas in Veritate (2009) XVI. Benedek pápa és a katolikus egyház időszerű tanítását summázza társadalmi, szociális kérdésekben. Jogos-e a katolikus egyház társadalmi szerepvállalása? Ha a kedvezőtlen gazdasági viszonyok ahhoz vezetnek, hogy az embereket eltántorítják hitüktől és demoralizálják, akkor a kedvezőbb viszonyok megkönnyíthetik az emberek hitéletét. Ez nem azt jelenti, hogy a társadalmi struktúrák javítása nélkülözhetetlenül hozzátartozik az üdvözüléshez. Ugyanis az egyházüldözések korában miért találta meg sok ember az utat az üdvözüléshez? Ha elsősorban a szegényeknek kell hirdetni az Evangéliumot, akkor a szegények helyzetén kellene változtatni. Ezt követeli a szeretet parancsa is. Isten szeretete és a felebarát szeretete összetartozik, mert a cselekedetek nélküli hit halott. De a hit nem merül ki a tettek igazságosságában. A hit dimenziói sokkal tágabbak, semhogy tökéletesen megérthetnénk és gyakorolhatnánk. Isten országa nem egy olyan jövőbeli birodalom, amelyet a politika és a társadalom reformja megteremthet, vagy amelynek létrejöttét megakadályozhatná. Nem e világból való. Részesülhetünk belőle, ha a szeretet és az igazságosság jótetteiben kiálljuk a próbát. A katolikus társadalmi tanítás kizárja a földi paradicsom létrehozását. Ezen már mások fáradoztak. Karl R. Popper filozófus szerint: Minden olyan kísérlet, amely a földön kívánta megvalósítani a mennyországot, mindig csak a poklot hozta el. Az ember mint Isten teremtménye testi, lelki egység. Az egyház nem bonthatja meg ezt az egységet, hogy csupán a lélekkel foglalkozzék. Isten országába vetett reménye nem egyeztethető össze azzal a beletörődéssel, mely megtűrne minden igazságtalanságot és tétlenül várná Isten országának eljövetelét. Küldetéséhez a helytállás is hozzátartozik, mindenekelőtt a szegényekkel szemben. Isten országába való belépés közismerten bizonyos tettbeli feltételekhez van kötve. Éhes voltam, ennem adtatok, ruhátlan felruháztatok (Mt 25). A szekularizált társadalom képtelen arra, hogy megteremtse a bizalom és a remény légkörét. A hitet, reményt, szeretetet nem lehet össztársadalmilag intézményesíteni még egy már Krisztus születése előtt kereszténnyé vált államban sem. Ezek csak személyes síkon tapasztalhatók meg. Itt található az egyház helytállásának legfőbb területe. Az egyház elsődleges feladata a szívek megtérítése. A hit és ennek megfelelő erkölcsi magatartás elsődlegesen személyes ügy. Nem lehet politikai döntésekkel vagy jogi struktúrákkal kikényszeríteni. Kegyelmet feltételez. Társadalmi lényként azonban a személy cselekedetei az emberek közötti kapcsolatokra irányulnak, nyomot hagynak a társadalmi struktúrákon és intézményekben. Az Evangélium semmiféle politikai cselekvésre való utalást nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan kell felépíteni egy specifikusan keresztény gazdasági, társadalmi rendet. A hegyi beszédre ahogyan Bismark mondta nem lehet államot

7 Egyház és/mint civil szféra 7 alapítani. A kereszténység működhet kontraszt társadalomként, kovászként hathat, de mégsem léphet az össztársadalom helyébe. A katolikus társadalmi tanítás a jóakaratú emberekhez fordul, és nem csak az egyházhoz kötődő keresztények hitbéli engedelmességére apellál. Kötelessége az is, hogy kritikailag és építő módon nyilatkozzék a társadalmi és gazdasági rend alapvető értékeiről, anélkül, hogy egy konkrét modell követését dogmatikusan előírná. A társadalom nem veszi komolyan az olyan egyházat, amely szentimentálisan, csupán az érintettségből eredő illetékességre hivatkozik; ha a szolidaritási nyilatkozatok inflációját tovább fokozza, és ha az ifjúságra jellemző tiltakozó magatartást tanúsít. A katolikus társadalmi tanítás nem merülhet ki merő retorikai bírálatokban, amely a negatív dolgok merő tagadásától várja a helyzet javulását. Inkább a rá jellemző felelősségből eredő illetékesség arra kötelezi, hogy alkotó módon és tudatosan az értékekre összpontosítva vegyen részt a társadalom javításán. Ehhez szükség van a szakmai és értékkompetencia olyan gyakorlati összekapcsolódására, amely csak az egyházi hivatal, a tudományos közvetítés és a gyakorlatban való helytállás együttesében lehet sikeres. Nagyon oda kell figyelni arra is, hogy a jelenlegi keresztényellenes erők valójában krisztusi törekvéseket használnak retorikájukban az istenhit és az evangéliumi emberkép elfogadása nélkül. Szociális rendszerekről beszélnek evangélium nélkül. Szolidaritásról beszélnek lemondás nélkül, önzetlenségről fecsegnek erkölcsi kultúra nélkül, jóléti rendszerváltozás víziójával hitegetnek áldozat nélkül. Szorgalmat kérnek számon felelősségvállalás nélkül, rendet belső fegyelem nélkül, a másság elfogadását az ember és Isten méltóságának elfogadása nélkül. Ha valakinek, akkor ennek az européer kontextusba kényszerített globalizált világparadigmának lenne igazán szüksége Krisztus Evangéliumára. Ehelyett eszeveszetten támadja a nemzeti és vallásos törekvéseket, érzéseket, amelyek egyedül lennének képesek megteremteni a szociális igazságosságot társadalmunkban és ebben a világban. Miért történhetett meg mindez velünk? Nyilván közöttünk is sokan vannak megélhetési keresztények, akik szóban vallják kereszténységüket, de tetteikben és lélekben a mammon szavát követik. Ezek a személyek és csoportok súlyos károkat okoztak azok számára, akik bár szintén gyarló személyek, de mindent megtettek azért, hogy az evangéliumi hitelesség megjelenjen ebben a világban. Csak a belső személyes megtérés és az erre épülő szolidáris szeretet és összefogás menthet meg minket! Civil és nem kormányzati intézmények léte végsõ soron egyre megy. Olyan célt szolgálnak, amely egy emberséges, felelõs világrend kialakítását szolgálja. Ez a feladat egyre szükségesebb, egyre idõszerûbb. A fenti mozaikkockák elvezethetnek annak felismerésére, hogy miért is egyházhoz kötődően, civil (evangéliumi) küldetéstudattól hajtva építgeti a katolikus egyház hivatalos szeretetszolgálata, a Caritas, azt a kontraszt társadalmat, ahol nem a profit (igaz, hogy nonprofit szervezet, de azért a közösségi, társadalmi profitot megtermeli), a pénz, a verseny, a hatalom, hanem a krisztusi értékrend az úr. Vidékünkön a nyolcvankilences reményszikra gyújtotta lángra, és azóta táplálgatjuk ezt a tüzet, amely egyre messzebbre világít és rámutat közösségeink árnyékos területeire is. Mint amilyen az idősek gondozása, mert ők az egyik legveszélyeztetettebb rétege a pénz, a szórakozás, a jólét után rohanó, önző társadalmunknak. Elfelejtettük értünk hozott áldozataikat, és inkább magukra hagyjuk őket, legfennebb befizetünk egy aggmenházba. Erre a problémára próbál megoldást keresni a Caritas különböző szinten: öregotthonokat működtet azok számára, akiknek eladták fejük A szekularizált társadalom képtelen arra, hogy megteremtse a bizalom és a remény légkörét. A hitet, reményt, szeretetet nem lehet össztársadalmilag intézményesíteni... Ezek csak személyes síkon tapasztalhatók meg. Itt található az egyház helytállásának legfõbb területe. Az egyház elsõdleges feladata a szívek megtérítése. fölül otthonaikat, vagy teljesen egyedül maradtak és képtelenek az önellátásra. Azokat is befogadja, akik annyira leépültek, hogy csak szakszerű ellátás mellett tartható fenn egy élhető életminőség. Otthongondozói hálózatot épített ki azért, hogy minél több idős és beteg ember számára lehetővé tegyen egy olyan életet, amely a megszokott környezet, a család, az otthonlét melegéhez közeli állapotot biztosít. A hozzátartozók, családtagok közelsége javíthasson még ezen az érzésen. Ez a szolgálat megtanítja a családtagokat arra, hogy szakszerűen láthassák el hozzátartozóik fizikai, lelki sérüléseit. Ne feledjünk, hogy ők a mi szüleink, tőlük kaptunk mindent, amink van, és a legkevesebb, amit értük tehetünk, hogy elviselhetővé, szebbé tesszük napjaikat. Ez a szolgálat már egy több mint háromszáz főállású embert foglalkoztató intézménnyé nőtte ki magát, aminek motivációja civil maradt, de egy nem kormányzati szervezet keretei, előnyei és hátrányai közepette fejti ki tevékenységét. A falugondnokság is elsősorban az időskor jobb életminőségének megteremtését szolgálja. Elszigetelt kistelepülések idősei számára biztosít hidat a központi nagyobb településekkel. Ügyes-bajos dolgaik (bevásárlás, karbantartás, egészségügyi ellátás, kapcsolattartás stb.) elintézésében nyújt segítséget. Nagy igény van rá, de sajnos manapság mindent pénzért adnak, és a pénz a legkevesebb. A román jogrend normarendszere nem ismeri ezt a szolgáltatást, ezért a költségek fedezésére nagyon nehéz állami forrásokat lehívni. Civil feladat, ebben az a mozgósító erő, ami normatívvá teheti ezt a szolgáltatást is. Egy keresztény államban illene jobban gondoskodni hajlott korú eleinkről! Az egyház mint civil szféra más célcsoportok érdekében is végzi elkötelezetten jellegzetesen civil tevékenységét. Elég, ha csak a fogyatékkal élőket felkaroló kezdeményezésekre, intézményekre gondolunk, a Szent Ferenc Alapítvány gyermekvé-

8 8 civil fórum delmi hálózatára vagy a Csibészek munkájára. Civil és nem kormányzati intézmények léte végső soron egyre megy. Olyan célt szolgálnak, amely egy emberséges, felelős világrend kialakítását szolgálja. Ez a feladat egyre szükségesebb, egyre időszerűbb. Kiemelt fontossággal bír a problémák okainak megszűntetéséért való minél széleskörűbb civil törekvés. Lassan ez harc-méretűvé kell kinője magát, különben a fogyasztás lejtőjén elindult világ kieszi maga alól saját életterét. Nem fenntartható a fogyasztásnak, a földi javak használatának mai mértéke. Megállj szükséges, lemondás és szolidaritás. Mi adhat ennek reálisabb hátteret, mint Jézus Krisztus személyes életpéldája, tanítása és misztikus teste? Bányász József Caritas Vidékfejlesztési Ágazat igazgató jozsef.banyasz@caritas-ab.ro Felhasznált irodalom: 1. Peschke, Karl-Heinz (1992): Wirtschaft aus Christlicher Sicht. Trier Paulinus Verlag 2. Ockenfels, Wolfgang (1992): Kleine Katholische Soziallehre, Eine einführung nicht nur für Manager. Trier Paulinus Verlag 3. Hofher József SJ, (2009): Czigány testvéreim, honfitársaim On: 4. Szent István Kézikönyvek, 12 (2007) Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma. Budapest, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója 5. Tomka Miklós és Goják János (szerk.) Az egyház társadalmi tanítása dokumentumok. Budapest, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Civil kezdeményezések az egyházban Az 1989-es fordulat váratlanul érte a romániai társadalom egészét és benne az egyházat is. 89 előtt az egyház tevékenysége a rendszer által meghatározott, szűk keretek között mozgott, s nem vehetett részt intézményesen a társadalom számos problémájának megoldásában, mint pl. iskoláztatás, kultúra, szociális ellátás. Az egyházban élő emberek a kommunista rendszer alatt is megőrizhettek néhány olyan magot, amelyben átmentették annak a közösségnek a modelljét, amely autonóm módon vállalja sorsa irányítását. A 80-as évek végén már csak az egyház volt az az intézmény, ahol néhány kisebbségi kollektív jogot gyakorolni lehetett, úgymint az anyanyelv használata, szabad választások presbiterek és lelkészek esetében, valamint pénzalapok gyűjtése a közösség céljainak megvalósítására. Ezért nem véletlen, hogy a rendszerváltás pillanatában a legtöbb kezdeményezés egyházi talajon, vagy ennek holdudvarából nőtt ki. Az egyházi fogantatású civil szervezeteknek van egy óriási elõnyük világi társaikkal szemben: fel tudják használni azt a szellemi és bizalmi tõkét, amivel általában az egyházak bírnak. Már a két világháború között a történelmi egyházak részt vettek az erdélyi magyar közösség két legfontosabb problémájának a megoldásában: a beolvadás és az elszegényedés volt a legnagyobb félelme az erdélyi magyaroknak után is a legtöbb kezdeményezés ezen kérdések megoldására irányult, és az egyházak zászlóvivői voltak ennek a vágynak. Illyefalvi lelkipásztorként én sem elégedtem meg a korábbi területekkel, amit a kommunista rendszer meghagyott az egyháznak, hanem úgy éreztem, hogy a fent említett célok érdekében cselekednem kell. Természetesen a kommunizmus hoszszú évtizedei alatt az egyház is kezdte elfelejteni azokat a struktúrákat (alapítványok, egyesületek, egyletek), amelyen keresztül kifejthette nem kimondottan igehirdetői tevékenységét. Nagy segítségünkre voltak azok a nyugati egyházi kapcsolatok, ahol töretlenül őrizték azokat a struktúrákat, amelyeken keresztül évszádokon át az egyház megnyilvánult a társadalom életében. Sokan ennek a tudásnak a hiányában olyan tevékenységbe kezdtek az egyház keretein belül, amelyre nem voltak felkészülve a gyülekezetek. Így összemosódtak a különböző funkciók, és békétlenség alakult ki az egyháztagok között. Sokszor pedig az egyház elhagyta azon feladatait, amelyeket mindig is csak ő végezhetett (lelkigondozói, igehirdetői, profétai szolgálat). Ehelyett számos projekt kezdődik el, ami teljesen lefoglalja a lelkipásztorokat. Miközben az egyház ezt a szerepét végezte, az egyházat nem tekinthetjük pusztán a civil kezdeményezések egyikének, hiszen ezt sem küldetése, sem történelmi szerepe, sem pedig méretei nem engedik meg. Az egyház magán hordozza külsőleg az állam vonásait, hiszen megalakulásától fogva átfogja az egész társadalmat, és igényt tart arra, hogy országos vagy akár világméretű szervezet legyen. Hierarchikusan szerveződik, közös törvények, hitvallások, szabályok mentén működik. Az egyik nemzedék követi a másikat, és még akkor is tovább él és működik, ha egy adott korban a benne élők buzgalma nem ég a legmagasabb hőfokon. A helyi kezdeményezések sokszor bürokra-

9 Egyház és/mint civil szféra 9 tikus rendszereken keresztül kapnak jóváhagyást, ami lelassíthatja a gyorsan cselekedni vágyókat. Ezért a helyi problémák gyors megoldására vonatkozóan engedte meg az egyház az úgynevezett egyházi civil kezdeményezéseket. Ezen kezdeményezéseken keresztül az egyház egysége nem sérült, de a közösség sejtjeiben megerősödött. A konfliktusok akkor kezdődtek, amikor valakik a teljes egyházi tevékenységet átfogó, vagy azt helyettesítő egyesületeket, alapítványokat hoztak létre, amelyek valójában egy új egyház megjelenésének csíráját hordozták magukban. Az ilyenfajta kezdeményezést az egyház mindig elutasította, de ahol egy olyan intézmény született, amely az egyház feladatának egy részét szerette volna megoldani, azt a közösség mindig örömmel fogadta. Az illyefalvi kezdeményezések is ebben a szellemben fogantak, hiszen egy lokális kérdés megoldására kerestünk választ, amit nem a központtól vagy másoktól vártunk el, hanem magunk cselekedtünk. Az illyefalvi vár restaurálása ugyan nem kimondottan egyházi feladat, hiszen az évszázadok alatt a környékbeli falvak együtt építették a saját védelmükre, de a XX. század végi Romániában olyan szimbólummá vált, amelynek pusztulása vagy újjáépítése fontos tanítást hordozott magában. Azért, hogy ez létrejöhessen, szükség volt egy alapítványra, ami nem az egyházon kívül jött létre, hanem ennek az ernyője alatt, de önálló jogi személy is. A KIDA (Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány) az elmúlt 18 évben olyan feladatokat végzett el, amelyekre egy egyházközség képtelen lett volna: konferenciák százainak szervezése; képzés és továbbképzés; árva és elhagyott gyerekek családban való neveltetése; különböző pályázatok lebonyolítása; szegénysorsú és cigánygyermekek támogatása; kulturális és szociális intézmények létrehozása (Konferencia Központ, Gyermekfalu, Orvosi Központ, a Séra Kúria restaurálása, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Szabó Dezső Emlékmúzeum létrehozása, sporttelep építése, stb.); a falu infrastruktúrájának fejlesztése (gáz, víz és szennyvíz vezetékeinek lefektetése, kábeltelevízió bevezetése, utak építése stb.). Fontos azonban megjegyezni, hogy a különböző struktúrák létrehozására azért volt szükség, hogy a különböző tevékenységek ne keveredjenek össze. Amikor a munkahelyteremtés és a gazdasági élet fellendítése volt a feladat, akkor az addig meglevő struktúrák mellé egy új intézmény jött létre: a LAM Alapítvány, amely nemcsak a falunak, hanem a teljes közép-erdélyi régiónak lett hiánypótló intézménye. Ezek az intézmények töretlen átalakuláson mennek át, és állandó fejlődésben vannak annak ellenére, hogy a benne dolgozók személye néha változik. Könczey Elemér rajza A különböző tevékenységek csak érintik egymást, de egyenként különálló életük van. Ezt az alapelvet követtem, amikor az Illyefalván szerzett tapasztalatokat egyházkerületi szintre emelve létrehoztuk a Diakónia Keresztyén Alapítványt. Ez az alapítvány nyújt lehetőséget arra, hogy a református egyház talaján elkezdett diakóniai, szociális tevékenység egy erős, közös intézmény kereteiben működjön. Az országos alapítvány engedélyezte a regionális fiókok létrehozását, amelyek külön kuratóriummal és jogi személyiséggel rendelkeznek. A központ csupán a közös arculat kialakítását és a közös képviseletet szeretné ellátni. Szöveg nélkül Az egyházi fogantatású civil szervezeteknek van egy óriási előnyük világi társaikkal szemben: fel tudják használni azt a szellemi és bizalmi tőkét, amivel általában az egyházak bírnak. Ezzel azonban együtt jár egy fokozottabb ellenőrzése a tevékenységnek, hiszen az állam ellenőrző szervein kívül van egy egyházi közvélemény, amely nem nézheti közönbösen, hogy az ő nevében munkálkodók hogyan végzik feladatukat. Ezért az Erdélyi Református Egyház szabályozta a kapcsolatát minden olyan alapítvánnyal, egyesülettel, amely egyházi talajon nőtt ki, vagy haszonélvezője akar lenni a fent említett tőkének. Így minden alapítvány megalakulásakor köteles engedélyt kérni az egyháztól, és kurátorai közé egy, a közegyház által delegált személyt bevenni, valamint az Egyházkerület cenzorának időszakos ellenőrzését elfogadni. Erre azért van szükség, mert egy nagyon aktív, kezdeményező ember eltűnése esetén a közegyház felelőssége, hogy továbbvigye az elkezdett munkát. Kató Béla Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettes kida@clicknet.ro

10 10 civil fórum Önök az Agnus Rádiót hallgatják a 88,3 MHz hullámhosszon Immár több mint hat éve hallható Kolozsvár éterében ez a mondat. Köszönhető mindez az Agnus Rádiónak, Erdély első egyházi tulajdonú közösségi rádiójának. A következőkben Adorjáni László református lelkésszel, a rádió megálmodójával és alapítójával készített interjút olvashatják. Lászlót arra kértem, hogy meséljen a rádió múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a média és egyház viszonyáról és számos más érdekes témáról. Kérlek, mesélj röviden az Agnus Rádió kezdeményezésről. Mikor és hol született meg az ötlet? 1989 decemberében, miután a kommunista rendszer megbukott, a Kétágú templom szomszédságában találkoztunk néhányan, egyháztagok, lelkészek, teológiai tanárok, és lelkesen listát készítettünk arról, hogy mit kellene tennie egyházunknak, miután fogságából kiszabadult. Ezután egymás között elosztottuk a feladatokat. A rádió nekem jutott. Január közepén, a Szent Mihály plébánián a történelmi egyházak többi képviselőjével együtt megbeszélést folytattunk Csép Sándorral, aki az újraindult Kolozsvári Rádiót képviselte, és megállapítottuk az egyházi rádióműsorok és televíziós adások sorrendjét. A követező héten már az éterben voltak ezek. Megszólalásuk történelmi pillanat volt, hiszen Erdélyben először talán éppen itt, Kolozsváron hangzott el egyházi műsor! Tudomásom szerint magyar nyelven, egyházi adásokat 1945 előtt Budapestről sugároztak. Ezeket az első anyagokat minden képzés nélkül, otthon készítettük el. Mivel csak lemezjátszóm volt, kölcsönkértem Nisztor Gáspár barátom orosz magnóját, dr. Geréb Zsolt teológiai tanár mikrofonját, és ezekkel rögzítettem és állítottam össze az első református rádióadást, amelyet január 28-án közvetített a rádió. Sajnos, a hanganyag elveszett, de a műsor naplója megvan ig mindenik egyházi rádiós maga faragta műsorait különféle háztartási, vagyis nem rádiózásra készített gépeken. A református műsorok a Kétágú templom parókiájának egyik alagsori termében készültek. Ebben az évben érkezett meg az a professzionális stúdiófelszerelés, amelyet egy svájci hivatalos utam alkalmával a Zürichi Glaube in der 2. Welt adományozott, akikkel az ott élő unokatestvérem, Nagy István Zsolt fuvolaművész hozott kapcsolatba. Ezt a stúdiót azután a katolikus, az unitárius és az evangélikus egyháznak is rendelkezésére bocsátottuk. Ennek a felszerelésnek nagy része ma is működik, és a rádió munkáját segíti ban költöztünk át a Diakóniai Központba, ahova egyházunk a stúdió számára külön termeket készített elő. A hőskor, vagyis az Agnus produkciós stúdió után kezdődött el a rádió elindításáért folytatott munka. Mesélj erről az időszakról! Kezdetben nem akartunk saját rádiót indítani. Azt terveztük, hogy műsorokat készítünk, és ezeket különféle közszolgálati, kereskedelmi és egyházi rádiókban szólaltatjuk meg. Csakhogy hamarosan kiderült, igény van olyan rádióra Kolozsváron, amelyik kiegészíti a Kolozsvári Rádió műsoridejét, és naponta egyházi műsorokat is sugároz magyarul. Ezért 1993-ban egyházunk a kolozsvári szabad egyházakkal közösen működtetett rádió tervében vett részt, ami meghiúsult és helyette a kolozsvári Vocea Evangheliei (Evangélium Hangja) rádiót hozták létre, amelyik a 88,3 MHz-en napi 6 óra műsoridőt kapott. Ezért aztán, amikor 1997-ben a bukaresti Audiovizuális Tanács átiratban felajánlotta a 88,3-MHz-en szabadon maradt 18 órás adásidőt, megkezdtük az előkészületeket saját rádiónk beindítására. A folyamat hosszúra nyúlt, egyrészt azért, mert egyházunk sok téren nem volt felkészülve egy ilyen lépésre, és a szükséges anyagi háttérrel sem rendelkezett. Másrészt a frekvenciapályázatok is leálltak a belső, politikai nézeteltérések miatt ben végre meghirdették a pályázatot, és novemberben napi nyolc óra műsoridőt nyertünk Kolozsváron december 24-én karácsonyi ajándékként szólalt meg a kolozsváriaknak az Agnus Rádió. Többéves szerkesztői és hat éves rádiós tapasztalataidra alapozva, meg tudnád fogalmazni általában a közösségi rádiózás, valamint az Agnus Rádió küldetését? Mivel akkor a Kolozsvári Rádió naponta 8-10, valamint óra között volt az éterben, műsoridőnket és rádiónk profilját úgy terveztük, hogy ennek a folytatása, arculatában pedig kiegészítése is legyen. Ezért a háromfelé osztott 88,3 MHz frekvencián a rajtunk kívül még helyet kapó két másik rádióval úgy osztottuk el az adásidőt, hogy az ne fedje a Kolozsvári Rádióét. Így történhetett meg az, hogy hajnali 3 és reggel 8 között, valamint déli óra között sugárzunk. Műsorainkban pedig nagyobb teret szántunk az egyházi anyagoknak. A harmadik szempontunk talán a legérdekesebb: rádiónkat közösségi rádiónak terveztük. Ez a rádiótípus Kelet-Európában kevésbé ismert. Ugyanis az ilyen rádió egy meghatározott csoportnak szól, célja főként a közösségépítés. Munkatársainak legnagyobb része önkéntes, csupán néhány fizetett alkalmazott van. Ez a forma egyébként az egyházi jellegnek is megfelel, hiszen a reformátusoknál a helyi gyülekezet is ugyanerre az elvre épül. Közösséget építünk a hirdetett ige, szó által, majd ebben a közösségben szolgálatot vállalnak önként. Ismereteink szerint az Agnus volt az első közösségi rádió Romániában, bár a papírforma szerint kereskedelmi rádió vagyunk, mivel a romániai törvények nem ismerik a világon egyébként igen elterjedt közösségi rádiótípust. Mivel az Agnus Rádióban nem csupán az emberi szó van ránk bízva, küldetésünk az, hogy ezt a másfajta szót továbbadjuk. De nemcsak a szót, hanem azt is, hogy miként lesz a hirdetett igéből megélt, megtörtént ige. Célunk tehát nem a szórakoztatás, hanem az, hogy juttassuk el kolozsvári közösségünkhöz ezt a másfajta szót, azt az örömhírt, ami magvas formában minden hírműsorunk után elhangzik. Ez hitet, tartást ad, helytállásra segíti azt,

11 Egyház és/mint civil szféra 11 aki kinyílik előtte. Olyan, akár a zene. Ha átadod magad, magával ragad. Ha nem, idegesítővé válhat. Küldetésünknek másik vetülete az, hogy ennek a közösségnek a tetteit, eseményeit, kitűnő társaink gondolatait akarjuk a rádióban kihangosítani, szétkürtölni, mert ezzel a sok különálló gyöngyszemet akarjuk felfűzni és felmutatni, hogy itt lehet és érdemes élni és növekedni. Az Agnus Rádió tulajdonképpen az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. Véleményed szerint az egyháznak miért van szüksége általában a médiára? A templomba száműzött keresztyén életforma nem teljes. Nem csoda, hogy a mindenkori ateizmus a templomba akarta és akarja visszaszorítani a keresztyénséget. A kommunisták által propagált ateizmus ezért vágta le az egyház kezét-lábát, és megfosztotta az összes olyan intézményétől, amivel az kilépett a templomból. Persze ezt a lágert meg lehet szokni, és részint el is fogadtuk ezt a leszűkített keresztyén életformát, mert kényelmes. Csakhogy a mozgó, élő Krisztus-követő számára a templom a dobbantás helye, az a hely, ahonnan lendületet vehet. Nézzük Jézust, aki a leghitelesebb abban, ahogyan a reá bízott szót tovább kell adni: állandóan kint járt, és többnyire a templomon kívül tanított és cselekedett. Ha az evangéliumokat olvassuk, akkor Őt az utcán, mezőkön, tengeren, dombon, házakban, emberekkel beszélgetve, vagy betegeket gyógyítva látjuk. Állandóan úton van. Ha az egyház nem megy ki a templomból, akkor az olyan, mint az a kórház, ahonnan a betegek soha nem lépnek ki meggyógyultan. Eltemetjük magunkat, beletemetjük magunkat templomainkba, ha nem beszélünk ki, ha nem jövünk ki belőlük. Most, amikor az egyház amiatt kesereg, hogy híveinek átlag 90%-a a templomon kívül marad, és csak 10% az, aki bejön, akkor egyértelmű, hogy vagy kint kell többet beszélnie, vagy magában, magának fog beszélni. Csakhogy az utcán másként kell megszólalnia az egyháznak. Az másabb műfaj, mint a templomi. Ezt, az utcai szent beszédet elfelejtettük, amíg kényszerítve voltunk arra, hogy csak a templomban szabad a hitről megnyilatkozni. A sajtó egyike azoknak a lehetőségeknek, amellyel elég sok emberhez el lehet juttatni az üzenetet. Miként érzed, a romániai magyar történelmi egyházak a média szempontjából tudják tartani a ritmust a többi egyházzal? Elmondhatjuk azt, hogy egyházaink rendelkeznek egy tudatos médiastratégiával? Míg 1990-ben a történelmi egyházak voltak az elsők, amelyek a rádióban megszólaltak, hamarosan a szabad egyházak sokkal nagyobb lépésekkel saját, az egész ország lefedését célzó rádióhálózat kiépítését kezdték meg. A kis egyházak esetében ez várható is volt, mert a kis közösségek számára létkérdés a missziós lelkület. A nagyobb közösségek könnyebben leülnek. Utánuk az ortodox egyház lépett, és azóta folyamatosan építi országos hálózatát. Katolikus téren az utóbbi években a világon sokfelé működő Mária Rádió nyert nagy területeket lefedő sugárzási engedélyeket. Ez mára azt jelenti, hogy az egyházak Romániában több mint száz sugárzási engedéllyel rendelkeznek. Ezek között vannak olyanok, amelyek napi pár órás adásidőt, mások egész napos műsorszórást biztosítanak helyi, vagy nagyobb, akár több megyét is lefedő adáskörzetekkel. Több egyház közvetít műholdon is. Természetesen a legtöbb rádiót a világhálón is lehet hallgatni. Az Agnus is így növelte meg adáskörzetét, és így a világon bárhol hallható, műsorait pedig vissza lehet hallgatni a rádió honlapjáról ( A romániai magyar egyházak között a katolikusok vannak szerencsésebb helyzetben, ahol magyar nyelven hallgathatják a Mária Rádiót. Ez a rádió is közösségi rádió. Van magyar adásideje az országos hálózattá épült Evangélium Hangja Rádiónak, amelyet az Evangéliumi Egyházak Szövetsége tart fenn, valamint az Adventista Egyház Reménység Hangja rádióhálózatnak is. Ezen kívül Erdélyben több kereskedelmi rádióban szólnak rendszeresen egyházi műsorok, illetve a közszolgálati adókban is. A Református Egyház Romániában egy frekvenciát birtokol itt Kolozsváron, az Agnus Rádióét, napi 8 órát, amelynek az adásideje nem minden tekintetben kedvező. Tehát mi, reformátusok, a kezdeti gyorsaságunk után, a sor végére kerültünk. Ennek okai összetettek, és hoszszabb elemzést igényelnének. Tény viszont, hogy bármelyik egyház is igyekezne helytállni a médiában, abba az alapvető nehézségbe ütközik, hogy ez egy meglehetősen drága világ, ahová ha kilép az egyház, akkor kénytelen bizonyos szintig tartania a lépést a konkurenciát képező nem egyházi sajtóval. A rosszul tálalt portékát a piacon pedig nehéz eladni. A jó rádióhoz, televízióhoz vagy a jó újsághoz szükséges pénzzel csak igen kevés egyházi közösség rendelkezik. Nem csak más, de jó is lenni hihetetlenül nehéz. Minden egyház körvonalaz magának egy sajtóstratégiát. Más kérdés, mit sikerül belőle megvalósítania. Például, az Agnus Rádió mellett kezdetben TV-stúdió, sőt más egyházakkal közösen fenntartott TV-adó terve is szerepelt, de erről a magas költségek miatt hamar le kellett mondani. Jelenleg, mivel egyházunknak sok irányban kell visszaépítenie kifelé nyúló szolgálatait, a média terén csak lassan lépeget előre. Lassan több mint hat éve vagy a rádió mellett, közelében. Melyek voltak az elmúlt évek legmaradandóbb pillanatai? Kétségtelenül 2002 karácsonya a legfontosabb, amikor megszólalt Kolozsváron az Agnus Rádió. De volt sok olyan szép élmény, amelyek a rádió közösségépítő rendezvényeivel kapcsolatosak, főként a születésnapi rendezvényeink közül azok, amikor sikerült együtt játszanunk akárcsak egy nagy család, amikor a láthatatlanságból előléptek a hallgatók, s láttuk, valóban sikerült lelkes, segítőkész közösséget formálni. Nemegyszer elkeserítően rosszul mennek a dolgok, és feladná az ember a küzdelmet. Egyszer ilyen borúsan mentem valakihez látogatni, aki azzal fogadott: Minden nap hallgatom a rádióban az egyházi műsorokat. A kolozsvárit, az Agnust, a budapestit is. Ha ez nem lenne, meg is bolondulnék az egyedülléttől. Ezt hallva, erőt kaptam ahhoz, hogy folytassam. Egy másik megható élményem az a család, amelynek tagjai mind házhoz kötöttek, és nagyon szerény körülmények között élnek, mégis rendszeresen támogatják a rádiót, nem kis összeggel. Vagy azok a vállalkozók, akiket nem kellett felkérni arra, hogy segítsenek. Maguk ajánlották fel. Van több önkéntesünk, akik betegen is elkészítették műsoraikat, vagy munkatársak, akik akkor is eljöttek dolgozni, amikor már nemigen érte meg nekik. És amelyekre legkevésbé szívesen emlékszel vissza? Volt egy év, 2006, amikor úgy tűnt, három év után vége. Súlyos anyagi gondokkal küszködtünk. Mégis sokan megmozdultak, és annyi megható jelét kaptuk a segítő-

12 12 civil fórum készségnek, hogy lám, e keserű emlék is tele van gyönyörű színfoltokkal. Valójában most sincs megnyugtató módon biztosítva létünk, de ez egyrészt rádiónk jellégéből adódik, mely az önkéntességre és a sok kis vagy nagyobb támogatói hozzájárulásra épít. Sajnos, még mindig szűk az önkénteseink száma, és bár sok támogatónk van, minden évet azzal az imával kezdünk el: Istenem, bízunk abban, hogy karácsonykor is tudunk majd a munkatársaknak fizetést adni. Quo vadis, Agnus Rádió? Mesélj a jövőbeli tervekről... Az Agnust nem lehet Kolozsváron mindenütt hallgatni. Az antennánk számára nem megfelelő hely a Bethlen Kata Diakóniai Központ tetőtere, ahol a stúdió is működik. Úgy néz ki, végre sikerül megoldani, hogy a Vocea Evangheliei rádió antennáját közösen használjuk, és mi is ezen keresztül szórjuk műsorainkat. Sajnos, nem egyszerű a feladat, és megnöveli a jövőbeni költségeinket, de reméljük, hamarosan Kolozsváron jelentősen megerősödik a hangunk. Régóta szeretnénk kilépni Kolozsvárról. Ezért két éve a miskolci Európa Rádióval amely a Tiszáninneni és Tiszántúli Egyházkerületek rádiója, a nagyváradi református rádióstúdióval és a beregszászi Sion Rádióval működünk együtt. Ennek eredményeként megszületett egy közös rádióportál és adatbázis, amelynek egy része a honlapon látható. A már működő műsorcserén túl a távlati tervünk, álmunk az, hogy ezeket a rádiókat összekapcsolva egy közös, Kárpát-medencei református rádióhálózatot építsünk ki. Mit üzen Adorjáni László, az Agnus-projekt megálmodója és megvalósítója a Civil Fórum olvasóinak? Néhány évvel ezelőtt gyakran azt mondták nekem: Tiszteletes úr, itt már nem érdemes (élni). Az utóbbi időben már inkább ezt hallom: Nehéz itt élni. Annak ellenére, hogy néha aggódva számláljuk sorainkat, vagy gyakran egymásra taposunk, ez a sürgés-forgás az élet jele. Ennek az egyik gyöngyfüzére, seregszemléje, vagy inkább, mint a katolikusok olvasója a Civil Fórum. Fontosnak tartom azt, hogy tartsunk ki a közösség szolgálatában, és segítsük egymást, hogy néhány év múlva hallhassuk egyre többektől azt, hogy: itt érdemes élni. Adorjáni László református lelkész adorjanilaszlo@gmail.com Kérdezett: Szenkovics Dezső Dióhéjban az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletrõl (ODFIE) Az 1900-ban alakult (!) ODFIE az Erdélyben élő unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezete. Központi rendezvényeink, akárcsak a helyi fiókszervezeteinkben zajló tevékenységek többnyire vallásos, közművelődési, hagyományőrző, nevelési, szociális, környezetvédelmi, sport- és hasonló jellegűek. Székhelyünk Kolozsváron van, azonban félszáz fiókegyletünkben Erdélyszerte közel másfélezer tagot tartunk nyilván. Az alábbiakban az ODFIE múltját és jelenét ismertetjük röviden, ugyanakkor felhívjuk a tisztelt olvasók figyelmét a címen elérhető további tájékoztató anyagokra. Az ODFIE történetének alapadatai Az első szervezett unitárius ifjúsági egylet 1900-ban alakult meg Kolozsváron, Dávid Ferenc Egylet Ifjúsági Köre néven. Előzményének tekinthetőek a 19. század második felétől az unitárius kollégiumokban működő önképzőkörök, valamint az egyházközségek olvasó- és önképzőegyletei is. A 20. század első két évtizedében egyre több egyházközségben alakult meg a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet. Ezen ifjúsági élet szervezett irányításának céljával jött létre 1929-ben az országos egylet, a Dávid Ferenc Egylet Ifjúsági Köreinek Egyetemes Szervezete néven. Létrehozói több éven át vezetői is voltak: Szent- Iványi Sándor, Balázs Ferenc, Mikó Imre, Lőrinczi László, később Dobai István, Kovács Lajos, Szabó Samu, Simén Dániel, Gyergyai Judit, Fikker János és Erdő János. Az országos ifjúsági életet a központi, kolozsvári irodából irányították. Az ODFIE az unitárius ifjúságot kívánja szervezett egységbe tömöríteni azzal a céllal, hogy segítse õket vallásosságuk megélésében, irányítsa értékteremtõ munkájukat, képviselje õket a társadalomban, lehetõséget teremtsen egészséges lelki, szellemi, mûvelõdési, nevelési, szociális, környezetvédelmi, sportés más szabadidõs tevékenységekre. Legfontosabb megnyilvánulásuk az 1928 és 1947 között megtartott tizennégy ifjúsági konferencia volt, amelyek középpontjában időszerű témák és szervezeti kérdések álltak. Emellett egyházkörönként is tartottak ifjúsági konferenciákat, dalosversenyeket, népszerű volt az egy-egy vidék fiatalságát összegyűjtő ifjúsági nap szervezése is. Évekig ismeretterjesztő célzatú vetítőgépes előadásokkal járták az országot. Az ifjúsági munka eszmei összefoglalását és terjesztését szolgálták a kiadványok is: az első ifjúsági lap, Ifjúság címen ban, majd a tulajdonképpeni sajtófórum, a Kévekötés között.

13 Egyház és/mint civil szféra 13 Mindez az erdélyi magyar szellemi és egyházi életet árgusan figyelő román államhatalmi cenzúra szorításában vergődött. A szervezet életét derékba törte a második világháború és az azt követő válságkorszak: ban a nacionál-kommunista államhatóság tiltása következtében minden szervezeti életnek meg kellett szűnnie. Negyven évig hivatalosan nem létezhetett egyházi ifjúsági szervezkedés. Az Ifjúsági Egylet évi újraalakulását követő évek útkeresése nyomán 1996-tól a szervezeti élet átfogó fejlődésnek indult. Ez a központi rendezvények szervezésében, kiadványok megjelentetésében, az ügyvitel és a képviselet ellátásában, valamint megfelelő eszköztár létrehozásában és saját pénzügyi alap megteremtésében is lemérhető. Ugyanakkor nagy hangsúly került a helyi ifjúsági egyletek megalakítására és munkájuk segítésére. Fiókegyleteink elsősorban azokon a vidékeken működnek, ahol az unitarizmus a legelterjedtebb: Hargita, Maros, Kolozs és Brassó megyékben, valamint Háromszéken. Az ODFIE küldetése és céljai Az ODFIE az unitárius ifjúságot kívánja szervezett egységbe tömöríteni azzal a céllal, hogy segítse őket vallásosságuk megélésében, irányítsa értékteremtő munkájukat, képviselje őket a társadalomban, lehetőséget teremtsen egészséges lelki, szellemi, művelődési, nevelési, szociális, környezetvédelmi, sport- és más szabadidős tevékenységekre. Tagjai lehetnek nem unitárius fiatalok is, akik célkitűzéseit elfogadják és alapelveivel egyetértenek. Az ODFIE elkötelezettje a hagyományos unitárius világnézetből fakadó értékeknek (vallási szabadelvűség, lelkiismereti szabadság, türelem, a másság iránti nyitottság, társadalmi felelősségvállalás, ember- és népszolgálat stb.). Ezek ápolásával az unitárius közösség fejlesztését és a magyar nemzet erősítését, valamint a társadalom fejlődését kívánja szolgálni. Az ODFIE feladatköre Vallásos, lelki, szellemi, közművelődési, nevelési, szociális, környezetvédelmi, sport- és más szabadidős tevékenységek (összejövetelek, rendezvények, programok, képzések, népfőiskolai tanfolyamok, segélyezések stb.) szervezése a tagok és az érdeklődők számára. A tagság vallási és nemzeti hagyományainak ápolása, a szórványban élő ifjúság közösségi azonosságtudatának erősítése. Az ODFIE értékeit és működését ismertető, céljait szolgáló kiadói tevékenység folytatása. Ifjúsági és más jellegű szervezetekkel való kapcsolatok létrehozása és ápolása a Kárpát-medencében és világszerte. A különböző vallási felekezetek és nemzetek közti közeledés érdekében az egymás másságának megismerésén és kölcsönös tiszteletén alapuló együttműködések szorgalmazása. Az ODFIE céljainak és a tagság érdekeinek képviselete a társadalomban; állásfoglalás az ODFIE küldetését és tagságát lényegesen érintő egyházi, közéleti és társadalmi kérdésekben. Az ODFIE szerkezeti felépítése Az ODFIE szervezeti felépítése kétszintű: az alapfokot az egyházközségi ifjúsági egyletek és a nem egyházközségi alapon szerveződő tagcsoportok (a továbbiakban együttesen: fiókegyletek) képezik, amelyek működését az ODFIE vezető testületei segítik: a Küldöttgyűlés, a Választmány, az Ügyvezető Testület és az Elnökség. Az ODFIE legfőbb kormányzó szerve az általában évente egyszer ülésező Küldöttgyűlés, végrehajtó és ügyintéző testülete a Választmány, valamint az azt kiegészítő Ügyvezető Testület. Folyó ügyekben az Elnökség dönt és intézkedik, ugyanez látja el a szervezet képviseletét is. A Küldöttgyűlés tagjai a fiókegyletek képviselői és a Választmány tagjai. A Választmány tagságát a tisztségviselőkből (elnök, két alelnök) álló Elnökség, továbbá az egyházköri képviselők (6x2) és az ifjúsági lelkészek (6x1) képezik. Az ODFIE Elnöksége odfie@odfie.hu Dióhéjban a Gondviselés Segélyszervezetrõl 2005 augusztusának végén az udvarhelyszéki árvíz nyomán unitárius egyháztársadalmi alapon létrejött a Nyikó menti Árvízi Segélyező Bizottság. A segélyezési és újjáépítési tevékenységének vége felé a bizottság kezdte fontolgatni egy egyházi alapú, átfogó tevékenységű segélyszervezet létrehozását. E kezdeményezés alapján az illetékes egyházvezetőségi testület határozatot fogadott el az Erdélyi Unitárius Egyház szociális szervezetének megalapításáról. A Gondviselés Segélyszervezet formailag november 12-én alakult meg; az önálló jogi személyiséget biztosító nyilvántartásba vételére november 14-én került sor a kolozsvári bíróságon. Az Erdélyi Unitárius Egyház (honlapcím: őszén útjára indított segélyszervezetének küldetése: a szükségben és bajban levők segítése, s ezáltal az egyház ember- és közösségszolgáló hivatásának kiteljesítése. A felekezeti korlátok nélkül működő segélyszervezet működési területe elsősorban Erdély, székhelye Kolozsvár, de idővel területi központokat is szeretnénk létesíteni. Jellegének és szervezeti felépítésének alapelvei: mértékadó szakmai szempontok érvényesítése, az egyház területi és szervezeti sajátosságainak figyelembevétele, képviseleti alapú demokratikus döntéshozás és

14 14 civil fórum szakszerű végrehajtás, választott testületek általi vezetés, stb. A segélyszervezet működésének alapját az egyházközségekben zajló szeretetszolgálat képezi, így szervezetileg is az egyházközségi munkatársakra építünk. A segélyszervezet ideiglenes vezetősége a következő területeken látott munkához: ügyviteli és szervezetépítési feladatok ellátása; bemutatkozás az egyháztársadalomban munkatársak toborzásával egybekötve, aminek érdekében az egyházközségeket személyesen végiglátogattuk; a körútszerű látogatások célja a helybeli szociális helyzetképek felmérése, az együttműködési területek Az Erdélyi Unitárius Egyház 2007 õszén útjára indított segélyszervezetének küldetése: a szükségben és bajban levõk segítése, s ezáltal az egyház ember- és közösségszolgáló hivatásának kiteljesítése. körvonalazása, a segélyszervezet céljainak ismertetése, munkatársak toborzása; szakmai tapasztalatszerzés: példaadó segélyszervezetek és szociális intézmények működésének tanulmányozása (tevékenységi összefoglalók által, helyszíni tapasztalatszerzéssel és meghívottak előadásaival); elméleti és gyakorlati jellegű szakmai anyagok tanulmányozása; szakirányú képzéseken való részvétel stb.; a Gondviselés Segélyszervezet színrelépése ( bejáratása ) az egyházon kívüli körökben; külügyi kapcsolatok kialakítása (szakmai és társadalmi téren); adományszervezés; a segélyszervezet Baba rádiójának ( létrehozása és működésének előkészítése. A tényleges tevékenységi terveket és programokat, a közvetlen és közvetett segélyezési formákat a fent említett egyházközségi felmérések alapján állítjuk össze, a kezdeti működés pedig a következő tevékenységi területeken körvonalazódik: átlagon felüli tehetségek támogatása ( mecénás program); szegénységi küszöb alatt élők segélyezése; fenntartható élettér biztosítása; szociálisan hátrányos gyerekek felzárkóztatása; árvák, félárvák pártfogása; természeti csapásokra való felkészülés; vidéki értelmiségieket támogató program; falugondnokság; a fogyatékkal élőkre való figyelés. Ezen kiemelt szakterületeket az oktatás, a család, a foglalkoztatottság, az egészségügy, a szenvedélybetegségek, a környezeti veszélyforrások, valamint a társadalmi közösségi kérdéseket taglaló átfogó szociális problémakörök elemzése alapján rangsoroltuk. Reméljük, hogy az óriási igények és a szűkösebb emberi, szakmai és anyagi lehetőségek között járható utakat találunk a rászoruló embertársaink és a hátrányos helyzetű közösségek, illetve csoportok segítése irányába. Ennek érdekében nyitottak vagyunk mindenféle, egyházon belüli és azon kívüli együttműködésre, hiszen csak széleskörű társadalmi összefogással leszünk képesek hatékony szociális hálót fonni. Segélyszervezetünk működéséről és terveiről a honlapunkon olvashatnak részleteket. A Gondviselés Segélyszervezet Elnöksége unit.gondviseles@gmail.com Hitgyakorló hivatások, avagy eleve elrendelt közösségfejlesztõ szakmák a kistelepülések életében közösségfejlesztõ lelkészek és tanárok Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra. (Weöres Sándor: Szembe-fordított tükrök) Weöres Sándor volt olyan jó pszichológus, mint költő, s ezért tudta azt, hogy bár egyen-egyenként kell az emberekhez közel hajolni, hogy szót lehessen érteni velük, de közös elhivatásról kell súgni a fülükbe ahhoz, hogy jóra váljék a megértés, s majdan is legyen értelme a jónak! A fenti mottónak ezért ilyen előzményt fogalmazott: Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Erre a felismerésre persze előbbutóbb magától is rálelhet az ember. Azok, akik ezt a rátalálási folyamatot lerövidíthetik, lehetőségekben gazdag, de felelősséggel bőven sokszor túlterhelt hivatást űznek. Ők a közösségtanítók. Mielőtt a fenti hivatás kapcsán misztikus bölcsekre gondolnánk, szeretném leszögezni, hogy csupán a minden társadalomban jelenlévő tanítókra gondolok: akik a korai és későbbi életszakaszaink szocializációjában, a közösségi normaképzésben és természetesen a praktikus életvezetési ismeretek megszerzésében is tevőlegesen segítenek. Ők iskolák pedagógusai és gyülekezetek lelkészei. Ők nem az egyetlen, de mindenképpen kulcsszereplői bármely közösségfejlesztési folyamat sikerének. De mi is lehet egy közösségfejlesztési folyamat sikerének a kulcsa? Vannak, akiknek meggyőződése az, hogy a társadalmak fenntarthatóságának alapja az egészséges közösségek létében rejlik. Pontosabban fo-

15 Egyház és/mint civil szféra 15 lyamatokban, amelyek az egészséges közösség fenntartásának érdekében zajlanak. Ilyen folyamat, szemlélet, gyakorlat és metódus is egyben a közösségfejlesztés. Általánosan adaptálható bármely közegbe, helyszínre, csupán egy elkötelezett csapat kell hozzá! Nézőpontja: a közösségi megoldások a legjobb megoldások. Ennek a nézőpontnak az elkötelezettjeként, észak-abaúji közösségfejlesztőként én is feszegetem többedmagammal a kérdést: melyek azok a tényezők, amelyek a leglényegesebbek a jól működő közösség szempontjából? Talán a következők: vannak-e a közösség tagjainak életstratégiáik, van-e szándék ezek összehangolására, van-e valamilyen integráló elv, amely összefűzhetne bennünket? Vannak, akik azt mondják, hogy ezek a kérdések túlságosan személyesek és legfeljebb lélektani megközelítések értelmezési tartományai, vagy a világnézettel kapcsolatos eszmerendszerek működési területét érintők; viszont nekik arra kell ráébredniük, hogy a távlatosság pontosan ilyen megfontolásokon alapszik. Pontosabban a közösségek tagjainak személyes, de együttes hasonló megfontolásain. Mert talán ezt nem is kell indokolni fenntarthatóság csakis a közösség szintjén értelmezhető. Amennyiben belátjuk azt, hogy az egészséges közösség az építőeleme a fenntartható társadalmaknak, akkor alapvetésként kell tehát kezelnünk azt is, hogy olyan kérdésekkel kell nekünk, közösségfejlesztőknek foglalkoznunk, amit eddig esetleg nem tettünk, illetve, amivel a mai európai illetve nyugati társadalmak közösségei hagyományosan már nem szoktak foglalkozni! Az egyéni életstratégiának a közösség igényeihez történő fésülését nem szoktuk feltételként szabni a közösségfejlesztő folyamatok során. Azért sem vállalkozunk általában az említett feladatra, mert sokszor úgy véljük: a közös érdek elegendő az együttműködéshez. (Van erre jó néhány létező példa is, kérdés persze fenntarthatóságuk minősége, beválásuk távlatossága.) Egyébként azért sem érintjük általában ezt a kérdést, mert ez értékkonfliktusokhoz vezetne, amelyekről tanítják is, hogy alig-alig / vagy egyáltalán nem feloldhatóak. Mit tehetünk tehát? Kezdjünk lokálisan gondolkodni, abból mindig valami fenntarthatóság közeli(bb) sülhet ki! Például ilyen lehetőség az, hogy vidéken, a kistelepüléseken másként működhet a közösségfejlesztés, mint másutt. Itt olyan léptékkel kell dolgozni, amely emberibb, ökologikusabb és fenntarthatóbb ezáltal. Ezer körüli létszámok esetében személyre figyelőbb közösségi folyamatok léteznek, a problémák orvosolhatóbbak, hihetőbb a hatni tudás. Persze már itt is csak a múlt emlékei között lelhető fel pl. a kalákában végzett munka, vagy a közös szórakozás. Mit tehet a közösségfejlesztő így? A közösség egészségesítésének módszerét alkalmazza, ami nem más, mint a közösségfejlesztés nézőpontján keresztül való megközelítés: a lakosság teljes körű megszólítása és a közösségi kommunikáció folyamatos fenntartása. Mindez elég arra, hogy az egészséges és még széthullásra nem ítélt közösség újraéledjen, és saját erőforrásai talaján friss gyökereket eresztve kimunkálja jövőjét. Azt, hogy a folyamat mennyire életerős folytonosan figyelni kell, s nem szabad csupán egyedül a személyi elkötelezettségekre építeni. (Arra a folyamatot segítő élcsapatot, az aktív magot kell építeni.) A helyi közösséget, az embereket folyamatosan meg kell szondázni: megszólíthatóak-e még, táncba lehet-e vinni őket? Ezt pedig bölcsen kellene tenni. Meg kell hallgatni a kifogásaikat, még inkább vevőnek kell lenni az ötleteikre, és semmiképpen nem szabad végtelenül, csak ugyanazokkal az ötleteinkkel bombázni őket, bármily nagyszerűnek tűnnek is! A szondázásokból a folyamat tendenciáit is kiolvashatjuk, hiszen a közösségfejlesztés beválási periódusa hosszú. Pár év folyamatos munkálkodás egy elkötelezett, tudatos, a folyamatot, a közösséget vezető csoporttal, és majd kiderül. Az, hogy a folyamatot vezető csoport milyen átfedést mutat a települési közösséget egyéb összefüggésben vezető csoporttal, változó lehet. Egy bizonyos: vannak olyan települési közösségvezetők, akiket megválasztanak, de eleve elrendelten nem kell közösségekkel dolgozniuk, legfeljebb jó lenne, ha így tennének. Vannak aztán olyan közösségvezetők, akik munkája csakis a közösségekkel való mindennapos munkálkodás talaján értelmezhető. Ez utóbbiak többnyire nem érzékelik olyan határozottan vagy éppen sehogy sem, hogy ők kivételezett helyzetben vannak. Többnyire ez két forrásból táplálkozik: ezek az emberek/hivatások egyrészt nem örvendeznek olyan társadalmi közmegbecsülésnek, ami illetné őket, másrészt az ezen hivatásokat gyakorlók sokszor úgy érzik, sokkal szűkebb, vagy éppen egész más az ő feladatuk, mint a közösségfejlesztés, s ezért nem érzik magukat biztonságban e területen. Ha mégis részt vesznek, csak parciálisan, vagy modulárisan teszik azt. (Érdekes egyébként, hogy az emberek többsége mindig a választott vezetőkben és nem annyira a valóban közösségekkel dolgozó, hivatásukat a közösségek talaján gyakorló emberekben bízik! Vélhetően ez a közösségek funkcióvesztésének gondoskodás a közösség tagjairól eredménye, s abban a hozzáállásban mutatkozik meg, hogy mindig kívülről várjuk a megoldást.) Térjünk vissza azonban arra, hogy miért is nem érezhetik magukat

16 16 civil fórum biztonságban az igazán és valójában a közösségekkel dolgozók lelkészek, tanárok ezen a tevékenységterületen, amely eleve elrendelten az övék. Mint közösségfejlesztő, gyakorló szakember erről az a tapasztalatom, hogy rendszerszinten nincsen elhivatás erre a feladatra; pontosítva: az egyházvezetőségre és az oktatásügyi vezetőségekkel kapcsolatos elhivatásra, s nem a hitbéli, vagy lelkiismereti elhivatásra gondolok. A másik ok jóllehet az elsőből következik, hogy nincsenek erre felkészítve a leendő lelkészek és tanárok. Még mielőtt bárki kardot rántana e két... az emberi közösségekért két nagy intézményrendszer tesz a legtöbbet: az egyházak és a közoktatás. Mindegyik jelenlétével, tenni akarásával és az emberi lét lényegi kérdéseivel kapcsolatos feladatvállalásával magasodik ki a mindennapok küzdõmezején... kijelentés nyomán, máris mondom, amit mondanom kell: az emberi közösségekért két nagy intézményrendszer tesz a legtöbbet: az egyházak és a közoktatás. Mindegyik jelenlétével, tenni akarásával és az emberi lét lényegi kérdéseivel kapcsolatos feladatvállalásával magasodik ki a mindennapok küzdőmezején, s keres új nézőpontokat, megközelítéseket, miközben rendszerszinten is változik. Tehát változhat. Eztán is, tovább is! A legjobb esélye ezen intézményeknek van arra, hogy teljesen természetesen integrálják magukba, szervezetükbe, képzési rendszerükbe a közösségfejlesztés nézőpontjait, eljárásait, hiszen alapvető elhivatásuk tartalmában és gyakorlatában úgyis benne foglaltatik mindez! Az említett intézményrendszerek szereplői persze autonóm feladatvégzők, akik saját fejjel is cselekvőképesek, de a rendszerszintről kiinduló megerősítések, illetve kötelezvények mégis jelentősen befolyásolják e szakmák képviselőit. Önigazolást vagy cáfolatot kaphatnak azáltal, hogy miként vélekedik vezetőségük mindarról, amit tesznek. Mindkét szakma még inkább élethivatás sajátságosan úgy működik, hogy mindenféle különösebb szervezés nélkül, csupán társadalminorma-ismeretből, -tiszteletből jelen vannak a szakmai tevékenység helyszínén, ahol természetes módon, s még inkább tudatosan is megtörténhet a közösségi elszólítás. Ezt a lehetőséget meg kell ragadni, hiszen aki már így tett, tudja, hogy hoszszú távon nem is olyan egyszerű öszszehívni rendszeresen az embereket. Minden lelkész és minden tanár tudja, hogy azzal az emberrel tud mélyre hatolni, vagy magasba szállni, akivel már amúgy is jól, jóban, (minőségi) kapcsolatban van. Vagyis: ha megtaláljuk a település összközösségével a tartalmas és folyamatosan működő kapcsolatot, könnyebben következik a sajátosabb, az igazán elkötelezett részterületekre koncentráló, kisebb csoportokra vonatkozó elmélyülés, amely, ha úgy akarjuk irányítani, elvezet hivatásunk mélylélektani berkeibe is. Fentebb említettük, hogy milyen kulcsszerepe van az egyéni és a közösségi életstratégiák összeegyeztetésének, az egészséges közösségekből álló társadalmak fenntartásában. Célunk kezdetben az, hogy szokássá, módszeressé váljon a közösségi véleménynyilvánítás és problémamegoldás. Mondhatnánk azt, hogy helyi szinten normává kell tennünk a közösségi kommunikációt, és a belőle következő mindennemű gyakorlatot. S ki tehetné ezt sikeresebben meg annál, mint aki nap nap után a színen van. Neki van módja életstratégiájának példává állításával hitelesnek lenni. Az persze valószínű, ha ezek az emberek lelkészek és tanárok csak hivatásuk gyakorlása közben járnak az emberek közé, hamar hitelüket vesztik a közösségfejlesztés ügyében! Az igazság nem mondatokban rejlik, Hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, Hanem az összhang állapotában. (Weöres Sándor: Szembe-fordított tükrök) Bereczky Béla közösségfejlesztő tanár beci66@gmail.com

17 Egyház és/mint civil szféra 17 Civil és egyházi világ összefonódása interjúsorozat E látszólag két világ összekapcsolódását fürkészve egyházi elöljárókat kérdeztünk arról, hogy szerintük hol vannak a találkozási pontok, egyáltalán az egyház társadalmi felelősségvállalása ma miről szól, az egyes felekezeti egyházi struktúrájában miként kap helyet a civilség, illetőleg milyen az együttműködés az egyház és a világi vagy egyházi civil szervezetek között. Mindenki ugyanarra a kérdéssorozatra válaszolt. Érdekes meglátásokat, véleményeket és sajátos betekintést kap az olvasó az alábbi sorokból. Dr. Holló László Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Római Katolikus Teológia Kar docens lhollo@rocateo.ubbcluj.ro Ön szerint milyen találkozási pontjai vannak az egyháznak és a civil világnak? Az egész világra kiterjedő Római Katolikus Anyaszentegyház és a civil szféra találkozási pontjaira vonatkozó feltett kérdésre, amennyiben egyértelmű és radikális, bár felületes választ keresünk, első látásra két gondolat ajánlja magát. Egyfelől azt mondhatnánk, hogy a Katolikus Egyház hierarchikus felépítettsége miatt a civil társadalomnak, hívei polgári kezdeményezésének vajmi kevés szerepet enged. Másfelől ugyanakkor azt is mondhatnánk, hogy ugyanez az egyház önmagában a világ legnagyobb civil szervezete, amennyiben munkájában hívei önkéntesen vesznek részt a legalapvetőbb érdekeik és értékeik autonóm szolgálatában, valamint a társadalom kiszolgáltatott és nélkülöző csoportjainak a szolgálatában is. Így hát csak üdvözölni tudom a Civil Fórum lap hasonló felfogást (is) tükröző témaválasztását: Egyház és/mint civil szféra. Nyilván a téma helyes kezelése érdekében szükség lenne a régi alapelv fogalomtisztázást sürgető érvényesítésére qui bene distinguit, bene docet ( az tanít helyesen, aki jól tud különbségeket tenni ). Mivel azonban helyszűke miatt nincs lehetőség a fogalmak tisztázására, csupán pontszerűen említünk meg néhány szempontot, melyek némiképp megvilágítják felvetésünket. A még felekezetmentes kereszténység forrásánál néhány, Jézus tanítása alapján lelkesedő civil bábáskodott, önkéntes alapon, igen mély meggyőződéssel, hogy a társadalomnak szüksége van az általuk megélt Isten és felebarát iránti szeretetre és hirdetésére, mert az az emberi életet értékesebbé és boldogabbá, a társadalmat megélhetőbbé teszi. A történelmi Erdélyben ismereteim szerint az első, a 16. századból származó a szó szoros értelmében civil szervezet az Erdélyi Római Katolikus Státus, mely a közjó szolgálatára gimnáziumokat, árvaházakat működtetett, és ösztöndíj-alapítványokkal támogatta a tanulni vágyó fiatalokat. (Erről többet megtudhatunk a Holló László: A világiak által vezetett egyházmegye. Az Erdélyi Római Katolikus Státus társadalmi jelentősége I. kötet, Egyetemi Kiadó, Kolozsvár című könyvből.) Hogy a kereszténység idővel némiképp öszszefonódott az állammal, ami közszolgálatát talán nem, de civil szerveződés jellegét gyengítette? A világunk nem tökéletes. Mégis, bár nem az állammal ellentétes pólusként, de többé-kevésbé autonóm intézményként felszabadította a társadalom egyes területeit az állam ellenőrzése alól, felügyelte az államot az általa gyakorolt nyilvános megítélés révén, és közvetített az állam és a társadalom között. A fentiekben felsoroltak ellenére, vagy azokkal együtt a feltett kérdésre a válasz mégis abban foglalható össze, hogy az egyház és a civil világ legalapvetőbb találkozási pontjai az emberben vannak. Az emberben, aki lehet egyszerre az egyháznak és különböző civil szerveződéseknek a tagja, vagy akár egyházi civil szervezetben működhet a felekezeti elszigeteltségen túlmutató köz javára. Mit gondol, az egyházi szolgálat ma milyen társadalmi feladatok ellátását, felvállalását öleli fel, vagy kellene felölelje? A kereszténységnek kétezer év óta és a különböző felekezeteknek az önállósodásuktól kezdődően mindig is az Isten imádása mellett az ember szolgálata volt a központi igyekezete. Kezdetben ez a törekvés kizárólag individuáletikai jellegű volt, az egyént célozta meg, és legfelsőbb normája a felebarát ma azt mondanánk embertárs szeretetében nyert megfo-

18 18 civil fórum galmazást. Konkrét megvalósulása az özvegyek, árvák, betegek és általában a társadalom peremvidékére sodródottak megsegítésében nyert formát. Jézus Krisztus az evangéliumban nem a társadalom, a gazdaság, a politika szerkezeti átalakítását hirdette meg, bár erre a mi szempontunkból a kor körülményei alapos okot szolgáltattak volna, hanem a személyes megtérést és Isten követésének gyakorlatát az adott társadalmi helyzetben. Ennek az erkölcsi létszemléletnek a tartalma tehát kétségtelenül individuáletikai indíttatású. Arra mutat rá, hogy az egyénnek hogyan kell viselkednie a boldogság (földi boldogság és halál utáni üdvösség) elnyerése érdekében. Az emberi együttélésből adódó társadalmi problémák a felebarát szolgálatát fokozatosan társadalmi területre is átvitték. Az egyház a vonatkozó tanítását a keresztény társadalometika tudományában fogalmazta meg, amely a Krisztus tanítása alapján álló társadalomszemléletet foglalja magában. Bár nem rendelkezik konkrét helyzetekre alkalmazható kész receptekkel, a szeretetben, igazságban és igazságosságban való együttélés erkölcsi normáit tanítja. Ennek kidolgozott alapelvei a személyiség, a közjó, a szubszidiaritás (kisegítés), a szabadság és a szolidaritás (a részesedés vagy közreműködés) elve. Hogy ezek az elvek hogyan valósulhatnak meg, arra mindig a konkrét szükség adja meg a választ. Napjaink társadalmának fenyegetettjeit felleljük az anyaméhtől a sírig élő minden generációban csakúgy, mint kisebbségi sorsban élő önmagunkban. Éppen ezért az egyház társadalmi feladata is az egész emberi élet védelmére irányul. Egyfelől tanításával figyelmeztet az élet minden formájának egyedüli értékére, különösen hangsúlyozva a magzati élet, a beteg, valamint a testi és lelki fogyatékos és a függőségben megélt élet értékét és védelmének szükségességét egyaránt. Ugyanakkor másfelől minden valószínűség szerint a társadalom egészét érintő legfontosabb társadalmi feladata bár túl egyszerűnek tűnhet továbbra is a krisztusi örömhír továbbadása marad, mely arra tanít, hogy boldogságra teremtett, megváltott emberek, Isten gyermekei vagyunk. Az Önök egyháza keretében milyen formában működik a civilség? A kérdés megválaszolása bár egyszerűnek tűnik, nem az. Mit érthetünk az egyház keretében működő civilség fogalma alatt? Amenynyiben az egyházon belüli civilség alatt a civil kezdeményezést, a laikus egyháztagok kezdeményezését értjük, az gyakran annyira összefonódik az egyházvezetés által is felvállalt társadalmi célokkal, hogy nehéz, talán szükségtelen is nyilvánvalóan elhatárolni egymástól. Ugyanakkor a köztudatban végtelenül hierarchikusnak tartott Katolikus Egyházban a civil kezdeményezések gyönyörű példáit láthatjuk a különböző, laikusok által kezdeményezett vagy általuk hordozott lelkiségekben, mozgalmakban. Így a világi krisztushívők egyházi nonprofit csoportosulásai közül megemlíthetjük a Cursillo, a Fokoláre illetve a Katolikus karizmatikus megújulás lelkiségeit, melyek a hitélet elmélyítését és a hit megtapasztalhatóvá tételét tűzik zászlaikra. A Hit és fény közössége ezen túl az értelmileg sérült emberek és családjaik számára igyekszik közösséget teremteni, és megsegítésüket is felvállalja. A főegyházmegyénk területén több helységben jelen lévő úgynevezett imaközösségek elsődleges célja az imádkozás a családokért, helyi közösségért és a nemzetért. Ilyenek az Engesztelő imacsoportok, Ferences Világi Rend, Jézus Barátai Imaközösség, Jézus Szíve Családok, Mária Légió és a Rózsafüzér Társulatok. Hasonlóképpen vannak a gyerekek és fiatalok nevelését megcélzó csoportok, mint a Szeretetváros, vagy a keresztény családokat támogató csoportok, mint az úgynevezett Házas Hétvége, vagy az Együtt Nagyasszonyunk Dicsőségére mozgalom. Mégis a kérdés megválaszolásához annak szellemében talán akkor kerülünk közelebb, ha a szociális tevékenységet folytató mozgalmakat vesszük szemügyre. Ilyenek a Keresztény Ifjúmunkás Mozgalom, mely a Láss, ítélj, cselekedj jelszavával az élet keresztény értékrend szerinti újjászervezésére indít. A KALOT, a hajdani Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testületének örököseként, annak jelszavát viszi tovább: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!. A Kamilliánus család lelkisége a betegek, ezek hozzátartozói, valamint egészségesek lelki szeretetcsalád-közössége. A Katolikus Férfiak Szövetsége, valamint a Kolping Szövetség a Katolikus Egyház társadalmi tanítása alapján álló művelődési közösségek a vallási, világnézeti, szakmai és hivatásbeli továbbképzés ápolására. A Páli Szent Vince Társaság és a Római Katolikus Nőszövetség karitatív működésével és az általános műveltség előmozdításával, valamint a kulturális élet ápolásával szolgálja a közösségeket. Erdélyben, ismereteink szerint ezek a részben, vagy egészében laikus, azaz civil kezdeményezésű katolikus lelkiségek és mozgalmak működnek, több-kevesebb hatékonysággal. És bár a felsoroltaknál talán közismertebb Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a csíksomlyói Csibész Alapítvány vagy a vicei Possibilitas Egyesület alapításánál szerzetes, illetve papok bábáskodtak, mégis szintén a civil kurázsi, a társadalom aggasztó kérdéseire karizmatikus kezdeményezésből választ kereső civilség lelkülete hozta létre azokat. Mi a véleménye az egyház és a civil szervezetek közötti együttműködésről, akár ennek lehetőségeiről? Az egyházak és a civil szervezetek együttműködése minden szempontból elengedhetetlennek látszik. (A fentiek tükrében itt meg kell jegyeznem, hogy a kérdést most már a civil civil

19 Egyház és/mint civil szféra 19 szervezetekre értem, és mint ilyet igyekszem megválaszolni.) Egyfelől különösen kisebb hazánkban nem állnak rendelkezésünkre olyan humánerőforrások, melyek az összefogást feleslegessé, vagy legalábbis megengedhetővé tennék. Másfelől a köz szolgálata, mind az egyházaktól, mind pedig a civil szervezetektől a leghatékonyabb munkát kívánja meg, amit csak összefogás által lehet megvalósítani. Úgy tapasztalom, hogy vannak e tekintetben is jó kezdeményezések, bár néha mindenki a maga elképzelését és eljárását tartja az egyetlen üdvös útnak. Az együttműködés első alapja pedig egymás megismerése lehet, ami a kölcsönös és közkeletű sztereotípiákon túl egy közelebbi, párbeszéden alapuló bensőséges találkozást feltételez. A Civil Fórum lap jelen kezdeményezése felkeltette az érdeklődésemet az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány munkája iránt, és alkalmat adott számomra, hogy újólag elgondolkodjam a civil szféra társadalomban betöltött szerepének kérdéséről. Ez, és hogy kifejthettem nézeteimet a kérdésben, és felvillanthattam egyházam, a Római Katolikus Egyház vonatkozó gyakorlatát, már mindenképpen egy első lépés számomra az egymás megismerése irányában. Böcskei László Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyés püspök bocskei_laszlo@yahoo.com Ön szerint milyen találkozási pontjai vannak az egyháznak és a civil világnak? Ha csak az elmúlt évszázadok tapasztalataira gondolunk, az egyház a társadalom egyik fontos részét alkotta. A maga rendszerével és eszközeivel tekintélyes alakítója volt a különböző korok gondolkodásmódjának. Lelki feladatain túl elősegítette a fejlődést és az igazi értékek művelését. Ez az építő és alakító szerepe megmaradt napjainkig olyannyira, hogy manapság is az egyházat a leghitelesebb intézmények között említik, és hiteles tekintélyként fogadták el a modern kor kihívásainak és igényeinek kereszttüzében. Mit gondol, az egyházi szolgálat ma milyen társadalmi feladatok ellátását, felvállalását öleli fel, vagy kellene felölelje? Az egyház mindig is jelen volt a társadalmi feladatok vállalásánál. Sőt, élen is járt ilyen téren. Gondoljunk a nevelésre, beteggondozásra, a szegények felkarolására. Ezt a küldetést az egyház ma is felvállalja és gyakorolja. A mai idők jelenségeihez igazodva, az egyház tovább keresi azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül az egyénnek és általa a társadalomnak szolgálatára lehet. Így születtek és születnek meg speciális területek. A családnak a felkarolása, a krízishelyzetek kezelése, az identitás ápolása, a közösségi felelőségvállalásra való nevelés és még sorolhatnánk olyan területek, amelyek rengeteg lehetőséget nyújtanak az egyház számára a társadalmi feladatok szempontjából. Az Önök egyháza keretében milyen formában működik a civilség? Mi laikusokról beszélünk, és hangsúlyozzuk, hogy ők fontos szerepet töltenek be az egyház életében. Eddig is biztosítva volt a keret ahhoz, hogy a laikusok tevékenyen kapcsolódjanak be az egyház liturgikus, közigazgatási és szociális tevékenységébe. A laikusokat nem szemlélőkként tekinti az egyház. Ők alkotják az egyházat, ezért szerepet kell vállaljanak, és egyben felelősséget is a közösségi életben. Feladatunk bővíteni ezt a nyitottságot, és olyan laikusokat nevelni, akik egyre inkább hajlandóak és képesek is a közösségi érdekek képviseletére és megvédésére. Mi a véleménye az egyház és a civil szervezetek közötti együttműködésről, akár ennek lehetőségeiről? Társadalmunknak szüksége van az egyház nyitottságára úgy, ahogyan szüksége van arra is, hogy a civil szféra vállalja fel a maga részét a közösség építésében, alakításában. A társadalomban az ember a legnagyobb érték. Jogainak érvényesítése, méltóságának megőrzése, kibontakozásának biztosítása olyan célok, amelyeket úgy az egyház, mint a civil társadalom is fel kell vállaljon. Egyház és civil szervezetek közötti együttműködésnél ez kell legyen a kiindulópont: az ember érték. Csak azután következik a második lépés: a lehetőségek és módszerek összehangolása. A végső cél pedig: az embert eredeti méltóságának helyén megőrizni. Egymás szerepének tiszteletben tartásával, a kölcsönös összefogás egyház és civil szervezetek között előmozdíthatja ezen cél elérését.

20 20 civil fórum Tonk István Erdélyi Református Egyházkerület ügyvezető főgondnok Ön szerint milyen találkozási pontjai vannak az egyháznak és a civil világnak? Az egyház mint a keresztyén hívek szervezett közössége a civil társadalom része. Olyan nem kötelező emberi társulás, illetve olyan kapcsolatok hálózata, amely a keresztyén értékrend szerinti élet szolgálatára jött létre. A vallás, a vallásos kultusz az emberi kultúra szülőanyja. A vallás az ember ősfunkciója, melyből rendre kiváltak és megszülettek az emberi kultúrát, civilizációt és történelmet teremtő funkciói. A vallás, mint a teljes emberi élet szabályozója, a kultikus normák mellett egyben magába foglalja az ember és ember, az egyén és a közösség közötti kapcsolatban a helyes viselkedés és cselekvés etikai kritériumait is. A vallás a világnézet szerepét is betölti. Minden vallás egyben sajátos világnézetet formál és képvisel. A vallásos világnézet sok esetben politikai doktrínává válhat és válik. A nyugat-európai és fokozatosan az Európai Unió egészére kihatással levő politikai élet porondján ma jelen levő, szociális közbiztonságra és demokratikus közéletre, a jóléti társadalom minél jobb megszervezésére és működtetésére törekvő keresztyénszociális és keresztyén-demokratikus mozgalmak alaptételei, programpontjai, ha áttételesen is, de magukon hordozzák a keresztyénség világszemléletének, szociális diakóniájának ismertetőjegyeit. Mit gondol, az egyházi szolgálat ma milyen társadalmi feladatok ellátását, felvállalását öleli fel, vagy kellene felölelje? Mára kicserélődött az emberiség tekintélyes részének erkölcsi értékrendje. A modern civilizáció kényelmét és luxusát kereső európai és észak-amerikai ember a hasznosság jegyében igyekszik minél előnyösebben berendezkedni mind a magán-, mind a közélet területén. Az egyetlen mérték a gyors anyagi érvényesülés lett mindegy, hogy milyen áron, milyen erkölccsel. Ilyen körülmények között óriási felelősség és feladat hárul az egyházakra a társadalom szinte minden területén. Természetesen vannak kiemelt területek, feladatok, melyek egyrészt hagyományos szolgálati doméniumai az egyháznak, másrészt a jelenkor kihívásai nyomán még nagyobb hangsúlyt kaptak. Gondolok itt elsősorban az oktatásra, az iskoláinkra és a diakóniára. Mindkét szolgálatot az egyháznak fel kell vállalnia a hasonló állami intézmények kiegészítőjeként, de esetenként azok erős, életképes alternatívájaként. Református vallásunk egyik alapvető hitvallási irata, a Heidelbergi Káté (103. kérdés) szerint: az iskolák fenntartása számunkra hitünk diktálta kötelesség. De az oktatás és a diakónia mellett az egyházi szolgálat más társadalmi feladatokat is fel kellene vállaljon, mint például az egészségügy (hajdanában Kolozsváron is jól működő református kórház volt), szórványmisszió, romamisszió, és a gazdasági élet szereplőinek erkölcsi menedzsmentje. Az Önök egyháza keretében milyen formában működik a civilség? Az Erdélyi Református Egyházkerület keretében az elmúlt húsz esztendőben óriási erőfeszítések történtek a kommunista diktatúrában lerombolt oktatási hálózatunk helyreállításáért. Ez nem egy öncélú munkálkodás, s nem is csak a hitvallásunk szerinti kötelességünk végrehajtása, hanem annak a tudatos harcnak a része, amely egész társadalmunk erkölcsi megújulását csak a felekezeti oktatás megerősítése révén látja megvalósíthatónak. Az oktatási intézmények (az óvodától az egyetemig) mellett Egyházkerületünk országos diakóniai hálózatot működtet, nagyon sikeres házi beteggondozó szolgálattal, gyermek- és öregotthonaink vannak, iszákosmentő missziót, diákotthont, szórványbentlakást, egyetemi kollégiumot, két közismert diakóniai tanulmányi központot, rádióstúdiót, nyomdát és részben gazdasági termelő tevékenységet folytató intézményeket tart fenn. Mindezek az erdélyi civilség szerves részeivé váltak az elmúlt esztendőben. Működésük sarokköve a keresztyén hit és erkölcs, ezek az intézmények a személyi és közösségi jóakarat, szolidaritás és segítőkészség aranyló pontjai. Mi a véleménye az egyház és a civil szervezetek közötti együttműködésről, akár ennek lehetőségeiről? Az előbbiekben felvázoltakból egyértelműen következik, hogy az egyházak a civil világ szerves részeiként természetszerűleg együttműködnek a civil szervezetekkel, felelősségük azonban erkölcsi, etikai megfontolásokból sokkal nagyobb, mint amazoké. Mindez különösen igaz gazdasági és erkölcsi válságban vergődő világunkban. A civil társadalom keretében az egyházaknak is céljuk és talán sikerül állampolgárainkat megvédeni a politikai hatalmi harcok és változások túlzott hatásaitól.