Megjegyzem, hogy Heves város honlapján a közérdekű adatok a bejelentkezés után sem elérhetőek, illetve állandóan feltöltés alatt állnak.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megjegyzem, hogy Heves város honlapján a közérdekű adatok a bejelentkezés után sem elérhetőek, illetve állandóan feltöltés alatt állnak."

Átírás

1 Polgármesteri Hivatal 3360 Heves Erzsébet tér 2. Tisztelt Polgármester úr! Hevesen beszédtémává vált, hogy a Kulturális és Oktatási Bizottság egy tagja és a Kulturális Központ vezetője között családi kapcsolatra utaló, a városi gazdálkodásra hatással lévő pénzügyi tranzakciók zajlanak, zajlottak. Vélelmezik a többi családtag, illetve baráti kör bevonását is e pénzügyi tranzakciókba. Érkezett panasz is, hogy a Művelődési Házban zajos illegális rendezvényeket tartanak szintén a vezető hozzátartozója irányítása alatt. A rendezvény után az épület környékét nem takarítják Nem megalapozott információnk többségére hivatkozva szeretnék betekintést nyerni a Kulturális intézmény gazdasági tevékenységébe, szerződéseibe, illetve pénzügyi teljesítéseibe, mivel ezek közérdekű információk. Szeretnénk áttekinteni a TÁMOP /10/ pályázat pénzügyi teljesítéseit, hivatkozva a Jobb-ikon I. évfolyam 7. számban megjelent Erdész úr cikkére a 925 óra alatt elköltött Ft-ral. Megjegyzem, hogy Heves város honlapján a közérdekű adatok a bejelentkezés után sem elérhetőek, illetve állandóan feltöltés alatt állnak. Amennyiben az információink megalapozottnak bizonyulnak, úgy kérjük e tevékenységek kivizsgálását, akár bizottság felállításával. A kivizsgáló bizottságban szeretnénk helyet kapni. Kérjük Polgármester urat, hogy biztosítsa számunkra a betekintési lehetőséget, hogy tisztázni lehessen a megalapozatlan pletykákat városunk jó hírneve érdekében. Heves, január 23. Balla Lajos Balla Lajos szerkesztőségi tag

2 A január 23-án kelt levelünkre való reagálás: Testületi ülés január 30. Napirend előtti felszólalás. Csáki Zsigmond polgármester úr felolvasta levelünket, a válasza videofelvétel hanganyaga alapján: Tisztelt Képviselő-testület! A Heves Városi Tükör megkeresése után információkat próbáltam begyűjteni az intézménytől, ám Jakab Tibor többszöri kérés ellenére sem biztosította. A hét elején írásban kértem mindezt Erdészné Turcsányi Katalin igazgatónőtől, amely hatására birtokunkba került dokumentációk áttekintése után sokkal súlyosabb hiányosságokat és visszaéléseket is felfedeztünk, mint azt a levél írója a szóbeszéd alapján feltételezhette. Tegnap egyeztettem az igazgatónővel, aki sajnálatosan a problémák megoldása elől táppénzre menekült. A fentiekre tekintettel vizsgálat lefolytatása szükségessé vált. A törvény felhatalmazása alapján a fegyelmi eljárásra vonatkozó anyagokat rendkívüli testületi ülésen kívánom beterjeszteni. Balla Lajos (Heves Városi Tükör szerkesztősége február 9.) Témafelelős: Balla Lajos

3 Polgármesteri Hivatal 3360 Heves Erzsébet tér 2. Tisztelt Polgármester úr! Lapunkat meglepte a gyors bejelentése (január 30-i testületi ülésen) a Művelődési Központtal kapcsolatban ahol levelünkre reagálva állítása szerint súlyosabb esetekre bukkant, és fegyelmi eljárást helyezett kilátásba. Szeretnénk, ha a témával kapcsolatban a lapunk egy megfigyelője is részt vehetne az ügyek tisztázásában. Szeretnénk riportot készíteni videofelvétellel, ahol polgármester úr Ön, és Erdész Lászlóné is részt vesz. Mivel lapunk értesülése szerint érintett lehet a Csillagbojtár Kft (ügyvezető Halassy Csilla), illetve a Hevesi Fiatalok Egyesülete (képviselő Besenyei Katalin), így Őket is meghívnnánk erre a beszélgetésre. Ezt a közeljövőben próbáljuk megoldani. Amennyiben a témában érintettek beleegyeznek, akár nyílt fórumot is tarthatunk. Ezzel kapcsolatban egyeztetés gyanánt kérünk időpontot polgármester úrtól, olyan formában, hogy az Ön által már begyűjtött dokumentumokba bepillantást nyerhessünk. A dokumentumok alapján tudjunk riportot (fórumot) előkészíteni, illetve, ha az ügynek vannak egyéb érintett szereplői is az ő képviselőiket is megkereshessük. A tisztánlátás érdekében kérjük polgármester úr együttműködést, hiszen mint arról értesült lapunk februári számából ezt megerősítve a Jobbik szórólapja lapunk nem pártlap! Heves, február 7. Tisztelettel: Balla Lajos Balla Lajos témafelelős szerkesztő

4 Heves Város Polgármesterétől Heves, Erzsébet tér 2. 36/ / Indítvány Heves Város Művelődési, Közgyűjteményi Intézmény és Közérdekű Muzeális Gyűjtemény igazgatója jogviszonyból eredő kötelezettségének megszegése tárgyában (a Képviselő-testület február 12-i rendkívüli ülésére) Tisztelt Képviselő-testület! A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló évi XXV. törvény nem teszi lehetővé, hogy az eljárás időtartama alatt a törvény mellékletében felsorolt kötelező önkormányzati feladatokon túl bármilyen más tevékenységre forrást biztosítson. A fentiekre tekintettel második félévében megtörtént Heves város közművelődési feladatainak áttekintése, és a törvényi kötelezettség és a költségtakarékossági szempontok figyelembe vételével január 1-től annak átszervezése. Heves Város Önkormányzatának Képviselő-testülete év végén két önkormányzati határozatot is hozott a Heves Városi Művelődési és Közgyűjteményi Intézet további működtetésével, átszervezésével kapcsolatban. Első alkalommal a november 28-i ülésén 156/2012.(XI.28.) önkormányzati határozatában elvi döntést hozott az intézet törvényi kötelezettségen és költségtakarékossági szempontokon alapuló átszervezéséről és az azzal kapcsolatos feladatok végrehajtásáról. Meghatározásra került az intézmény feladatellátáshoz szükséges szakalkalmazotti létszáma december 19-én 182/2012. (XII.19.) önkormányzati határozatban került meghatározásra az elvi döntés alapján az átszervezésre került intézmény új neve, a feladatok ellátásának módja, formája, az egyes tagintézményekben az engedélyezett létszám (határidő: december 31.). A Képviselő-testület felkérte az intézmény vezetőjét, hogy a határozatokban foglaltak betartása érdekében a szükséges munkáltatói intézkedéseket tegye meg, a létszámleépítés költségeihez, a helyi intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására irányuló pályázatot nyújtsa be (határidő: december 31.). A rendelkezésemre álló adatok alapján Erdészné Turcsányi Katalin igazgató asszony a részére meghatározott feladatokat nem a vonatkozó képviselő testületi döntéseknek megfelelően hajtotta végre. A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (Kjt.) rendelkezései közül hatályon kívül helyezték a fegyelmi eljárásra vonatkozó eljárási szabályokat, azonban a 25. (2) bekezdés ga) pontja lehetőséget ad a közalkalmazotti jogviszony rendkívüli felmentéssel történő megszüntetésére a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény (Mtv.) 78. szerint. E rendelkezés kimondja: A munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy 1

5 b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény (Mötv.) 41. (7) bekezdés szerint a helyi önkormányzat képviselő-testülete kinevezi az intézmény vezetőjét, a Mötv. 19. a) pontja alapján a kinevezés joga magába foglalja a felmentés, megbízás visszavonásának jogát is. Határozati javaslat: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény (Mötv.) 41. (7) bekezdésében biztosított munkáltató jogkörében eljárva megállapította, hogy Heves Város Művelődési, Közgyűjteményi Intézmény és Közérdekű Muzeális Gyűjtemény igazgatója közalkalmazotti jogviszonyából származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegte, ezért a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 25. (2) bekezdés ga) pontja alapján az alábbi döntést hozta: Erdészné Turcsányi Katalin Heves Város Művelődési, Közgyűjteményi Intézmény és Közérdekű Muzeális Gyűjtemény igazgatója közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel azonnali hatállyal megszünteti. A döntés ellen, valamint a döntéssel kapcsolatos igény érvényesítése érdekében a munkáltatói jognyilatkozat közlésétől számított harminc napon belül az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon keresettel lehet élni. A Képviselőtestület felhatalmazza polgármestert a döntéssel kapcsolatos munkáltató iratok elkészítésére és kiadására vonatkozóan. Indoklás: Heves Város Önkormányzata ellen július 12. napjától adósságrendezési eljárás van folyamatban. Már ezen időpontot megelőzően is ismertté vált az intézményvezetők számára a szoros költséggazdálkodás szükségessége, azonban a képviselő-testület a törvényben előírt válságköltségvetés augusztusi elfogadását [17/2012. (VIII.28.) önkormányzati rendelet az önkormányzat válságköltségvetéséről] követően intézkedéseket hozott a évi válságköltségvetés előkészítésére és a város működőképességének biztosítására. Ezeknek az intézkedéseknek a részét képezték a HVMKI átszervezésére vonatkozó 156/2012 (XI.28.) és 182/2012 (XII.19.) számú önkormányzati határozatok is. A határozatok a törvényi kötelezettség és a költségtakarékossági szempontok figyelembe vételével [156/2012. (XI.28.) számú önkormányzati határozat első bekezdése] többek között telephelyösszevonást, szak-alkalmazotti, illetve alkalmazotti létszám-meghatározást, létszámleépítéshez kapcsolódó intézkedéseket tartalmaznak, az intézkedések végrehajtásának határideje december 31. napja, illetve január 1. napja. Megállapítható, hogy Erdészné Turcsányi Katalin a HVMKI átszervezése kapcsán hozott képviselő-testületi határozatok végrehajtása során sem a megadott költségtakarékossági szempontokat, sem a végrehajtásra megadott határidőt nem tartotta be. A szakalkalmazotti létszámba nem tartozó Grimplinyi Gábor gazdasági ügyintézőt a Hevesen, szeptember 21. napján kelt kinevezés közalkalmazotti jogviszonyba dokumentum tanúsága alapján határozatlan időre nevezte ki a munkáltatói jogokat gyakorló intézményvezető, a próbaidő időtartamát pedig szeptember 21. naptól január 20.

6 napjáig határozta meg. A hivatkozott gazdasági ügyintéző esetében a képviselő-testületi határozatokat nem hajtotta végre a végrehajtásra megadott határidőn belül, továbbá eltekintett attól, hogy a próbaidő alatt a közalkalmazotti jogviszony indoklás nélkül, azonnali hatállyal megszüntethető. Ezzel szemben még a próbaidő hatálya alatt a fennálló közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel szüntette meg a december 27. napján kelt közalkalmazotti jogviszony megszűnése, megszüntetése dokumentum tanúsága szerint. A felmentési idő kezdeteként január 1. napja, végeként március 1 napja került meghatározásra, a munkavégzés alóli felmentés időtartama január március 1. napjáig tart. A végkielégítéshez szükséges beszámítható jogviszony kezdete: szeptember 21. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető a hivatkozott képviselő-testületi határozatok által meghatározott szempontokat figyelmen kívül hagyva, az átszervezésnél a határozatlan idejű munkaviszonnyal rendelkező, próbaidő alatt álló munkavállaló közalkalmazotti jogviszonyát nem az évi XXXIII. Törvény 25. (2). Fa) pontja alapján azonnali hatállyal, hanem felmentéssel, 3 havi felmentési idő megállapításával, valamint ezen időtartam egy része alól mentesítéssel szüntette meg, legjobb esetben is nem tanúsította a tőle, mint intézményvezetőtől elvárható gondosságot és körültekintést, nem képviselte a munkáltatója, valamint Heves Város érdekeit. Határidő: azonnal Felelős: Csáki Zsigmond polgármester Heves, február 11. Csáki Zsigmond polgármester Az előterjesztést ellenőrizte: Szabó Sándor címzetes főjegyző

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg cégjegyzékszámú CSILLAGBOJTÁR Kulturális és Oktatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (3360 Heves, Szerelem Alfréd út 4.) cég január 8. napján hatályos adatai a következők: I. Cégformától független adatok 1. Általános adatok Cégjegyzékszám: Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság Bejegyezve: 2012/12/27 2. A cég elnevezése 2/1. CSILLAGBOJTÁR Kulturális és Oktatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 3. A cég rövidített elnevezése 3/1. CSILLAGBOJTÁR Kft. 5. A cég székhelye

21 5/ Heves, Szerelem Alfréd út A létesítő okirat kelte 8/ december A cég tevékenysége 9/ '08 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Főtevékenység. 9/ '08 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely szolgáltatás 9/ '08 Kempingszolgáltatás 9/ '08 Egyéb szálláshely szolgáltatás

22 9/ '08 Rendezvényi étkeztetés 9/ '08 Italszolgáltatás 9/ '08 Könyvkiadás 9/ '08 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 9/ '08 Egyéb kiadói tevékenység 9/ '08 Film, video, televízióműsor gyártás

23 9/ '08 Filmvetítés 9/ '08 Hangfelvétel készítése, kiadása 9/ '08 Rádióműsor szolgáltatás 9/ '08 Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása 9/ '08 Információ technológiai szaktanácsadás 9/ '08 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység

24 9/ '08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 9/ '08 PR, kommunikáció 9/ '08 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás 9/ '08 Reklámügynöki tevékenység 9/ '08 Médiareklám 9/ '08 Fényképészet

25 9/ '08 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 9/ '08 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 9/ '08 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 9/ '08 Alapfokú oktatás 9/ '08 Általános középfokú oktatás 9/ '08 Szakmai középfokú oktatás

26 9/ '08 Felső szintű, nem felsőfokú oktatás 9/ '08 Sport, szabadidős képzés 9/ '08 Kulturális képzés 9/ '08 M.n.s. egyéb oktatás 9/ '08 Oktatást kiegészítő tevékenység 9/ '08 Előadó művészet

27 9/ '08 Előadó művészetet kiegészítő tevékenység 9/ '08 Alkotóművészet 9/ '08 Művészeti létesítmények működtetése 9/ '08 Sportlétesítmény működtetése 9/ '08 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 11. A cég jegyzett tőkéje

28 11/1. Megnevezés Összeg Pénznem Összesen HUF 13. A képviseletre jogosult(ak) adatai 13/1. Halassy Csilla (an.: Laczkó Mária) Születési ideje: 1969/06/ Heves, Fő út 64. Adóazonosító jel: A képviselet módja: önálló A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő) Jogviszony kezdete: 2012/12/ A cég statisztikai számjele 20/ A cég adószáma 21/1. Adószám: Adószám státusza: érvényes adószám Státusz kezdete: 2012/12/13

29 32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma 32/ A számla megnyitásának dátuma: 2012/12/19. A pénzforgalmi jelzőszámot a Jászárokszállás és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Hevesi Kirendeltsége (3360 Heves Hunyadi utca 14.) kezeli. Cégjegyzékszám: Bejegyzés kelte: 2013/01/02 Hatályos: 2013/01/ A cég cégjegyzékszámai 49/1. Cégjegyzékszám: Vezetve a Egri Törvényszék Cégbírósága nyilvántartásában. II. Cégformától függő adatok 1. A tag(ok) adatai 1/1. Halassy Csilla (an.: Laczkó Mária) Születési ideje: 1969/06/ Heves, Fő út 64. A tagsági jogviszony kezdete: 2012/12/12

30 1/2. Jakab Tibor (an.: Sárándi Margit) Születési ideje: 1968/06/ Heves, Brassói utca 52. A tagsági jogviszony kezdete: 2012/12/12 1/3. Grimplinyi Gábor (an.: Bata Julianna) Születési ideje: 1986/02/ Heves, Somogyi utca 31. A tagsági jogviszony kezdete: 2012/12/12 1/4. Erdész Zsombor Bálint (an.: Turcsányi Katalin) Születési ideje: 1990/06/ Budapest, Citera utca 7. A tagsági jogviszony kezdete: 2012/12/12 Készült: 2013/01/08 18:22:39. Microsec Céginformációs szolgáltató

Tárolt cégkivonat Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum Üzemeltető Korlátolt Felelősségű

Tárolt cégkivonat Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum Üzemeltető Korlátolt Felelősségű IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Tárolt Cégkivonat A Cg.10-09-034259 cégjegyzékszámú Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.15-09-071364 cégjegyzékszámú MasterMind

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.05-06-010298 cégjegyzékszámú ZEMPLÉN QUALITY Kereskedelmi

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.10-09-034259 cégjegyzékszámú Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13-09-137607 cégjegyzékszámú AFRICATRANS

Részletesebben

CÉGADATOK. Székhely: 2000 Szentendre, Damjanich Utca 15/A.

CÉGADATOK. Székhely: 2000 Szentendre, Damjanich Utca 15/A. CÉGADATOK Cégnév: Cél-Véd Hungary Őrző Védő Kft. Székhely: 2000 Szentendre, Damjanich Utca 15/A. Adószáma: 24221935-2-13 Cégjegyzékszáma: 13-09-161102 Pénzintézet: MKB Bank Zrt. Bankszámlaszáma: 10300002-10589074-49020018

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / 6 2010.11.22. 14:53

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / 6 2010.11.22. 14:53 1 / 6 2010.11.22. 14:53 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-883167

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-685017 cégjegyzékszámú GYÖNGYSORHÁZ Építő és Szolgáltató

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. 5. A cég székhelye 5/1. 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Bejegyezés kelte: 2008/09/10 Hatályos: 2008/09/10...

Tárolt Cégkivonat. 5. A cég székhelye 5/1. 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Bejegyezés kelte: 2008/09/10 Hatályos: 2008/09/10... 1. oldal, összesen: 5 Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.12-09-005825 cégjegyzékszámú

Részletesebben

r /.~I" CegOl18 Mediator 5.1

r /.~I CegOl18 Mediator 5.1 ~ r /.~I" CegOl18 Mediator 5.1.,~ Szombathelyi Törvényszék Cégbírósága _ 9700 Szombathely, 5zi/y János u. 7. ". ~! col Cégkivon_~tt/ '.'. :Y~,. :"'''1 ti Ul. ~ A CQ:rS'=0'9-112041 cégjegyzékszámú RETTEGI

Részletesebben

I. Cégformától független adatok. 1. Általános adatok Cégjegyzékszám

I. Cégformától független adatok. 1. Általános adatok Cégjegyzékszám Tárolt Cégkivonat A Cg.12-09-007880 cégjegyzékszámú VAJGER TRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (3043 Egyházasdengeleg, Rákóczi út 40.) cég 2017. október 2. napján hatályos

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13-09-144985 cégjegyzékszámú Clean Force

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-864697 cégjegyzékszámú DRAYMAN

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-959833 cégjegyzékszámúsolarcell Hungary Korlátolt

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-874143 cégjegyzékszámú AUTO-HELP CENTRUM 1. Szolgáltató

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.08-09-013362 cégjegyzékszámú Promo-Med Egészségügyi,

Részletesebben

I. Cégformától független adatok

I. Cégformától független adatok A Cg.08-09-014691 cégjegyzékszámú UNIVERSITAS FIDELISSIMA Kereskedelmi, Szolgáltató és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság (9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky utca 9.) cég 2013. október 13. napján hatályos

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-911470 cégjegyzékszámú Metal Partner Kereskedelmi

Részletesebben

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1/5

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1/5 IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Cégkivonat A Cg.01-09-986937 cégjegyzékszámú Account Controll Korlátolt Felelősségű Társaság (1119 Budapest,

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Tárolt Cégkivonat A Cg.19-09-502963 cégjegyzékszámú Tapolcai Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-686516 cégjegyzékszámú DIRECTEAM Biztonságtechnikai és Automatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (1238 Budapest, Liszt utca 23.) cég 2013. június 30. napján hatályos adatai

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / 6 2014.02.23. 15:03

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / 6 2014.02.23. 15:03 Tárolt Cégkivonat 1 / 6 2014.02.23. 15:03 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-911470 cégjegyzékszámú Metal Partner Kereskedelmi

Részletesebben

No. 1 Property Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

No. 1 Property Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság No. 1 Property Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cégjegyzékszám 01-10-048333 Adószám 25133932-1-42 Székhely 1062 Budapest, Váci út 1-3. C torony. ép. 6. em. Tárolt Cégkivonat

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-163508 cégjegyzékszámú Mezőgazda

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Tárolt Cégkivonat A Cg.02-09-074288 cégjegyzékszámú Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (7815 Harkány, Zsigmondy sétány 1.) cég 2015. október 18. napján

Részletesebben

Ecologinform Kft. Ecologinform Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősságű Társaság

Ecologinform Kft. Ecologinform Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősságű Társaság Ecologinform Kft. Ecologinform Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősságű Társaság Cégjegyzékszám 01-09-909126 Adószám 14554076-2-43 Székhely 1202 Budapest, Dobos utca 64. Ecologinform Kft. 1202

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-10-046842 cégjegyzékszámú Trophy

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-885017 cégjegyzékszámú MK Profit

Részletesebben

Minta Korlátolt Felelősségű Társaság ( 1000 Budapest, Minta utca 1.) Adószám:

Minta Korlátolt Felelősségű Társaság ( 1000 Budapest, Minta utca 1.) Adószám: Minta Korlátolt Felelősségű Társaság ( 1000 Budapest, Minta utca 1.) Adószám: 12345678-9-10 Cégkivonat 2016.12.13.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 12 34 567891 (Hatályos) Cégforma: Korlátolt

Részletesebben

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13 09 120671 cégjegyzékszámú Red Bird Bike

Részletesebben

Közigazgatási. Általános adatok 2. 2/ / /1. A cég székhelye 8. 8/ január 8/ április 26. 8/ március 2. 8/4. 8/5.

Közigazgatási. Általános adatok 2. 2/ / /1. A cég székhelye 8. 8/ január 8/ április 26. 8/ március 2. 8/4. 8/5. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikuss Cégeljárásbann Közreműködő Szolgálat 10555 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.02-09-064640 cégjegyzékszámú "METIN-COOP"

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / 6 2011.11.03. 14:42 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.10-09-031298

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-277225 cégjegyzékszámú Margittai és Társai Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (1112 Budapest, Péter-hegyi dűlő 689.) cég 2016. február 10. napján hatályos adatai

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.07-09-009740 cégjegyzékszámú Martin

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Tárolt Cégkivonat A Cg.04-09-010814 cégjegyzékszámú KANÁSZ ÉPÍTŐ Korlátolt Felelősségű Társaság (5800 Mezőkovácsháza, Árpád utca 3.) cég 2014. február 9. napján hatályos adatai a következők: I. Cégformától

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13-09-064364 cégjegyzékszámú BTG Budaörsi Településgazdálkodási

Részletesebben

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. https://occsz.e-cegjegyzek.hu/occsz_html_readajanlat

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. https://occsz.e-cegjegyzek.hu/occsz_html_readajanlat Page 1 of 7 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégkivonat A Cg.07-09-009740 cégjegyzékszámú Martin

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.09-10-000498 cégjegyzékszámú Hajdúkerületi és Bihari

Részletesebben

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1/5

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1/5 IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Cégkivonat A Cg.01-10-044789 cégjegyzékszámú Kossuth Holding Válságkezelő és Felszámoló Zártkörűen Működő

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.18-09-104060 cégjegyzékszámú Kalocsai

Részletesebben

Minta Korlátolt Felelősségű Társaság (1138 Budapest, Példa út 1.) Adószám:

Minta Korlátolt Felelősségű Társaság (1138 Budapest, Példa út 1.) Adószám: Minta Korlátolt Felelősségű Társaság (1138 Budapest, Példa út 1.) Adószám: 12345678-2-41 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 23 456789 (Hatályos) 11 23 456789 Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság

Részletesebben

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közremőködı Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégkivonat A Cg.11-09-014785 cégjegyzékszámú Monostori Erıd

Részletesebben

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1/5

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1/5 IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Cégkivonat A Cg.01-10-048638 cégjegyzékszámú FERIDA Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Döbrentei

Részletesebben

Professional Premium Property Zrt. Professional Premium Property Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Professional Premium Property Zrt. Professional Premium Property Zártkörűen Működő Részvénytársaság Professional Premium Property Zrt. Professional Premium Property Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cégjegyzékszám 01-10-049528 Adószám 26150222-1-42 Székhely 1062 Budapest, Váci út 1-3. C. lház. 6. em.

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.07-09-009439 cégjegyzékszámú VRT-AUTÓ

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1. oldal, összesen: 6 oldal Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-870575

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. tér Felelősségű

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. tér Felelősségű Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth Mezőkö tér Felelősségű 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-165210 cégjegyzékszámú

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-10-046467 cégjegyzékszámú Bonafarm

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.05-09-003705 cégjegyzékszámú AICHER BETON Építőanyag

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.10-09-034862 cégjegyzékszámú Hatvani Városgazdálkodási

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-911470 cégjegyzékszámú Metal Partner Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1211 Budapest, Déli utca 13-17.) cég 2016. május 11. napján hatályos adatai

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-933823 cégjegyzékszámú BM Reflektor

Részletesebben

Cégkivonat. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Cégkivonat. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégkivonat A Cg.20-09-060242 cégjegyzékszámú ENERGOMETALL Műszaki

Részletesebben

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / 10 2012.05.09. 11:16

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / 10 2012.05.09. 11:16 1 / 10 2012.05.09. 11:16 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégkivonat A Cg.02-09-064946 cégjegyzékszámú

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Tárolt Cégkivonat A Cg.03-09-121347 cégjegyzékszámú SZEMPONT CONSULTING Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Egyszemélyes Korlátolt Felelősségű Társaság (6000 Kecskemét, Ybl Miklós utca 10.) cég 2016. január

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.08-10-001788cégjegyzékszámú GORDIUS-EXTENS

Részletesebben

I. Cégformától független adatok

I. Cégformától független adatok Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.06-09-001788 cégjegyzékszámú 2F INFORMATIKAI,

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Tárolt Cégkivonat A Cg.02-10-060424 cégjegyzékszámú EU-SOLAR Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő

Részletesebben

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégkivonat A Cg.01-10-046307 cégjegyzékszámú Diófa Alapkezelő

Részletesebben

Professional Premium Property Zrt. Professional Premium Property Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Professional Premium Property Zrt. Professional Premium Property Zártkörűen Működő Részvénytársaság Professional Premium Property Zrt. Professional Premium Property Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cégjegyzékszám 01-10-049528 Adószám 26150222-1-42 Székhely 1062 Budapest, Váci út 1-3. C. lház. 6. em.

Részletesebben

2/1 GRAL Europe Korlátolt Felelősségű Társaság

2/1 GRAL Europe Korlátolt Felelősségű Társaság GRAL Europe Korlátolt Felelősségű Társaság (1132 Budapest, Visegrádi utca 31. I. em.) Adószám: 14899339-2-41 Cégkivonat 2017.03.27.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 09 925139 (Hatályos)

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Tárolt Cégkivonat A Cg.05-02-001206 cégjegyzékszámú Putnoki Szociális Szövetkezet "végelszámolás alatt" (3630

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2015. FEBRUÁR 12.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2015. FEBRUÁR 12. 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:.../2015. 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1. oldal, összesen: 6 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közremőködı Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13-09-110210 cégjegyzékszámú

Részletesebben

Tárolt cégkivonat CODEX Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Tárolt cégkivonat CODEX Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaság IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Tárolt Cégkivonat A Cg.13-10-041615 cégjegyzékszámú CODEX Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaság (2092

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. 1 of 6 1/6/10 8:24 PM

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. 1 of 6 1/6/10 8:24 PM Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13-09-104185 cégjegyzékszámú KÓDOLKA Könyvelő

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01 10 045451 cégjegyzékszámú EMEF Első Magyar Egyen és

Részletesebben

I. Cégformától független adatok

I. Cégformától független adatok Tárolt Cégkivonat A Cg.09-09-024450 cégjegyzékszámú Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (4031 Debrecen, István út 136.) cég 2017. március 12. napján hatályos adatai

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Tárolt Cégkivonat A Cg.05-02-001269 cégjegyzékszámú GÖMÖR FARM KÖZÖSSÉGI Szociális Szövetkezet (3630 Putnok,

Részletesebben

Cégkivonat. Cégkivonat. Page 1 of7. 1.Cégformátói független adatok. https://cert.e-cegjegyzek.hu/imonline 2014.01.28.

Cégkivonat. Cégkivonat. Page 1 of7. 1.Cégformátói független adatok. https://cert.e-cegjegyzek.hu/imonline 2014.01.28. Page 1 of7, Közigazgatási és Igazságagyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégkivonat... A Cg.03-09-109888 cégjegyzékszámú

Részletesebben

2/2. Magyar Híradó Szolgáltató és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság

2/2. Magyar Híradó Szolgáltató és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság Magyar Híradó Szolgáltató és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság CompLex Kiadó Kft. Céginfó Mérlegadatok A Magyar Híradó Szolgáltató és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-996489)

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-075773 cégjegyzékszámú Nyomtatvány

Részletesebben

Myself Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság. I. Nyilvános adatok. CompLex Kiadó Kft. Céginfó. Mérlegadatok

Myself Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság. I. Nyilvános adatok. CompLex Kiadó Kft. Céginfó. Mérlegadatok Myself Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság CompLex Kiadó Kft. Céginfó Mérlegadatok A Myself Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-927417) adatai. I. Nyilvános adatok 1. Általános adatok

Részletesebben

2/1 FEJLESZTÉS 08 Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság

2/1 FEJLESZTÉS 08 Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság FEJLESZTÉS 08 Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság (3400 Mezőkövesd, hrsz 0300/1.) Adószám: 14502275-2-05 Cégtörténet 2008.10.06. és 2014.02.10. között 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 05

Részletesebben

2/2 Redwood Holding Korlátolt Felelősségű Társaság

2/2 Redwood Holding Korlátolt Felelősségű Társaság Redwood Holding Korlátolt Felelősségű Társaság (1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1.) Adószám: 25442591-2-41 Cégtörténet 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 09 275468 (Hatályos) Cégforma: Korlátolt felelősségű

Részletesebben

(8500 Pápa, Liszt F utca 1.) Adószám:

(8500 Pápa, Liszt F utca 1.) Adószám: Schoco Bon Édesség Nagykereskedés Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (8500 Pápa, Liszt F utca 1.) Adószám: 14866047-2-19 Cégkivonat 2015.05.19.-i időállapotban 1 Általános adatok

Részletesebben

2/5 Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

2/5 Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (2141 Csömör, Szabadság út 5.) Adószám: 12729625-2-13 Cégkivonat 2018.03.09.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 13

Részletesebben

2/2 MEDIA SYSTEM Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság. (1126 Budapest, Fodor utca 11.) Adószám: 11203812

2/2 MEDIA SYSTEM Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság. (1126 Budapest, Fodor utca 11.) Adószám: 11203812 MEDIA SYSTEM Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1126 Budapest, Fodor utca 11.) Adószám: 11203812 Cégtörténet 1994.04.13. és 2011.09.08. között 1 Általános adatok Cégjegyzékszám:

Részletesebben

2/2 VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. (6000 Kecskemét, Garay utca 11.) Adószám: 11374150-2-03

2/2 VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. (6000 Kecskemét, Garay utca 11.) Adószám: 11374150-2-03 VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6000 Kecskemét, Garay utca 11.) Adószám: 11374150-2-03 Cégkivonat 2015.03.11.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 03 09

Részletesebben

2/2 Reál-Invest Csömör Ingatlan Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság

2/2 Reál-Invest Csömör Ingatlan Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság Reál-Invest Csömör Ingatlan Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság (1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 37. B. ép. pinceszint) Adószám: 13955168-2-42 Cégkivonat 2016.05.31.-i időállapotban 1 Általános

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 117/2013.(IX.26.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának

Részletesebben

2/3 AGR Auto Korlátolt Felelősségű Társaság. (1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 198. I. em. 4.) Adószám:

2/3 AGR Auto Korlátolt Felelősségű Társaság. (1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 198. I. em. 4.) Adószám: AGR Auto Korlátolt Felelősségű Társaság (1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 198. I. em. 4.) Adószám: 13186885-2-42 Cégkivonat 2018.04.12.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 09 302046

Részletesebben

2/2 VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. (6000 Kecskemét, Garay utca 11.) Adószám:

2/2 VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. (6000 Kecskemét, Garay utca 11.) Adószám: VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6000 Kecskemét, Garay utca 11.) Adószám: 11374150-4-03 Cégkivonat 2018.09.20.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 03 09

Részletesebben

(1141 Budapest, Öv utca 3.) Adószám:

(1141 Budapest, Öv utca 3.) Adószám: 3DHISTECH Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság (1141 Budapest, Öv utca 3.) Adószám: 10620386-2-42 Cégkivonat 2018.10.08.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 09 990715 (Hatályos) Cégforma:

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.18 09 106973 cégjegyzékszámú S.I.S. Sonitus Industrial

Részletesebben

Cég kivonat. 1.Cégformátói független. CegOl14 Mediator 5.1 Somogy Megyei Bíróság mint Cégbíróság 7400 Kaposvár, 48-as Ifjúság útja 5.

Cég kivonat. 1.Cégformátói független. CegOl14 Mediator 5.1 Somogy Megyei Bíróság mint Cégbíróság 7400 Kaposvár, 48-as Ifjúság útja 5. 1 T 1. sz. melléklet T 1 1 1 l -, CegOl14 Mediator 5.1 Somogy Megyei Bíróság mint Cégbíróság 7400 Kaposvár, 48-as Ifjúság útja 5. Cég kivonat A Cg.14-10-300037 cégjegyzékszámú KAPOSVOlÁN Autóbuszközlekedési

Részletesebben

I. Cégformától független adatok

I. Cégformától független adatok Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-675082 cégjegyzékszámú MAGYAR

Részletesebben

2/2 VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. (6000 Kecskemét, Garay utca 11.) Adószám:

2/2 VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. (6000 Kecskemét, Garay utca 11.) Adószám: VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6000 Kecskemét, Garay utca 11.) Adószám: 11374150-2-03 Cégkivonat 2016.11.03.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 03 09

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.

Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.05-09-004604 cégjegyzékszámú AVE Miskolc Környezetvédelmi

Részletesebben

2/2 Szekszárdi Diákétkeztetési Korlátolt Felelősségű Társaság

2/2 Szekszárdi Diákétkeztetési Korlátolt Felelősségű Társaság Szekszárdi Diákétkeztetési Korlátolt Felelősségű Társaság (7100 Szekszárd, Széchenyi utca 23. I. em. 5.) Adószám: 14012918-2-17 Cégkivonat 2018.08.22.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám:

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: 121/2011.(VI.23.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának

Részletesebben

2/1 MILPRESS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. (1117 Budapest, Budafoki út 187-189. 1. hangár. ép.) Adószám: 13657152-2-43

2/1 MILPRESS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. (1117 Budapest, Budafoki út 187-189. 1. hangár. ép.) Adószám: 13657152-2-43 MILPRESS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 187-189. 1. hangár. ép.) Adószám: 13657152-2-43 Cégkivonat 2014.06.25.-ig közzétett adatokkal 1 Általános

Részletesebben

2/1 Contisys Artis Korlátolt Felelősségű Társaság

2/1 Contisys Artis Korlátolt Felelősségű Társaság 1 ÁLTALÁNOS ADATOK Cégjegyzékszám: 01 09 951871 (Hatályos) Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság Alakulás dátuma: 2010.12.16. Bejegyzés dátuma: 2010.12.17. 2 A CÉG ELNEVEZÉSE 2/1 Contisys Artis Korlátolt

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / 14 2011.08.16. 13:41 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.10-10-020250

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. 1 of 9 2014.01.01. 19:42

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. 1 of 9 2014.01.01. 19:42 Tárolt Cégkivonat Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.18-09-106973 cégjegyzékszámú

Részletesebben

2/3 Accent Hotel Management Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

2/3 Accent Hotel Management Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Accent Hotel Management Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1132 Budapest, Visegrádi utca 31. I. em.) Adószám: 12506527-2-41 Cégkivonat 2017.03.27.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám:

Részletesebben

DINAMIKUSAN FEJLŐDŐ. A REFERENCIAANYAGUNK KÉPES ANYAGÁBÓL IS. BRF MANAGEMENT KFT. MELYRE GARANCIÁT IS VÁLLALUNK. KÖSZÖNETTEL ÉS TISZTELETTEL

DINAMIKUSAN FEJLŐDŐ. A REFERENCIAANYAGUNK KÉPES ANYAGÁBÓL IS. BRF MANAGEMENT KFT. MELYRE GARANCIÁT IS VÁLLALUNK. KÖSZÖNETTEL ÉS TISZTELETTEL BEMUTATKOZÓ CÉGÜNK DINAMIKUSAN FEJLŐDŐ. AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN DOLGOZIK CSAPATUNK. MUNKÁINKAT GYORSAN ÉS PRECÍZEN VÉGEZZÜK. HOZZÁÉRTŐ SZAKEMBEREKET ALKALMAZUNK, AKIKNEK SOK-SOK ÉVES TAPASZTALATA MEGALAPOZZA

Részletesebben

(1021 Budapest, Labanc u 51.) Adószám:

(1021 Budapest, Labanc u 51.) Adószám: HO-ME 2000 Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (1021 Budapest, Labanc u 51.) Adószám: 11946621-2-41 Cégtörténet 1999.12.10. és 2014.01.27. között 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 09 684645

Részletesebben

2/1 U Light ESCO Korlátolt Felelősségű Társaság

2/1 U Light ESCO Korlátolt Felelősségű Társaság U Light ESCO Korlátolt Felelősségű Társaság (1095 Budapest, Tinódi utca 9-11. V. em. 20.) Adószám: 25518171-2-43 Cégtörténet 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 09 279754 (Hatályos) Cégforma: Korlátolt

Részletesebben