NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA, GYŐR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA, GYŐR"

Átírás

1 NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA, GYŐR XV. évfolyam 1. szám

2 KEZDŐDIK AZ ISKOLA 2

3 Beköszöntő ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA S ha már egyszer itt van, mi is itt vagyunk, újra indul az iskola, az iskolarádió és az iskolaújság is. Hamar elszállt a nyár ahogy az már lenni szokott. Biztosan sokfelé jártatok, sok élményben volt részetek, napoztatok, fürödtetek, és sokat nőttetek a nyáron. Remélem, olyan jókedvvel és önbizalommal álltok neki az új tanévnek, mint Takács Gergely az 5. c osztályból: Iskolakezdés Iskolánk névadója Öveges, Örülj, hogy ide jársz, örvendezz! Vége van a vakációnak, Kezdődik most már az iskola! Kezdődik a könyvek varázsa, Olyan ez, mint egy szép varázslat. Fogjunk hát bele e kalandba, Tetszik nekem a matematika. Az igazi itt a vidámság, Ha felelek én egy tanárnál. S mint az oroszlán a prédát, Úgy oldom meg a példát. Mentem már el sok versenyre, Nyerem is mind egyre-egyre. Tanulunk róla, mi is a rag, Ezután már okos is vagy. Jól jegyezd meg, eszes barát, Oldd meg jól az.összes dogát! Szeretem az iskolát én, Úgy, mint a tejcsokoládét. 3

4 VISSZATEKINTŐ Idézzük fel a nyarat néhány visszaemlékezés, élménybeszámoló erejéig. Megkérdeztünk néhány kisdiákot, hogy telt a nyaruk, merre jártak a nyári szünet alatt. Mozgalmas és izgalmas nyaram volt. Szüleimmel és nagyszüleimmel sokat utaztunk, rengeteg érdekes dolgot láttunk. Nagyszüleimmel eltöltöttünk néhány napot Budapesten. Jártunk a Közlekedési Múzeumban, a Vidámparkban, a Vajdahunyad várban, és sétáltunk a Városligetben is. Mindegyik program nagyon tetszett. A Vidámparkban megismerkedtem egy ausztrál kislánnyal, akivel sokat játszottunk. A múzeumban minden látnivaló nagyon tetszett. Szüleimmel és testvéreimmel Balatonszárszón nyaraltunk, de jártunk Badacsonylábdiban is. Szeretek fürödni, ezért a Balatonon is remekül éretem magam. Több győri programon is részt vettünk, a legjobb a Győrkőc fesztivál volt. Gyorsan eltelt a nyár, de nem bánom, mert már vártam az iskolát. Szerettem volna találkozni Zsuzsa nénivel és az osztálytársaimmal. Tóth Fanni Luca 3. b Kovács Kamillának Velence és Olaszország tetszett a legjobban: a szép tengerpart, a sok sétálóutca, az üzletek, a jókedvű emberek. Horvátországban nyaraltam, ahol nagyon jól éreztem magam. Sokat fürödtünk, lovagoltam a hullámokon, és rengeteget játszottunk. Ettem sok jégkrémet, a kedvencem az Extra black nevű csokifagyi lett, illetve csevapcsicsit és finom pizzákat is kóstoltam. Szállásunk Baskán volt, ahol kunával fizettünk. A Krk sziget csodálatos! Nagyon élveztem a vakációt! Neizer Bálint 3. b A 3. a osztályba is bekopogtattunk. Mi az elmúlt nyáron Bükfürdőn, Sopronban, Balatonföldváron és a Kis-Balatonon jártunk. A bükfürdői hotelben svédasztal várt minket, hajókáztunk a Fertő-tavon, Balatonföldváron pedig vízi bicikliztünk. A Kis-Balatonon voltunk a Bivalyrezervátumban is. Ez volt a világ legjobb nyara! Nyáron Balatonvilágoson fürdőben, Kőszegszerdahelyen és Balatonon jártunk. Vízi bicikliztünk, kirándultunk, kalandparkban és a vízparton játszottunk. Ezt a nyarat sosem felejtjük el! 4

5 A rajzokat a 2. b tanulói készítették A vakációt Olaszországban, Törökországban, Spanyolországban és Ausztriában töltöttük. Játszottunk a vidámparkban, és voltunk állatkertben is. A szálloda medencéjében jókat fürödtünk. Kaptam egy Marionett-bábut Prágában. Erre a nyárra mindig emlékezni fogunk! Mi az elmúlt nyáron Egerben és Balatonfüreden jártunk. Voltunk az egri várban, majd Füredről áthajóztunk Tihanyba. Szuper nyarunk volt! A nyári szünetben Horvátországban voltunk, raftingoltunk a Centina- folyón, és sajnos láttunk erdőtüzet is. Hajókázni is mentünk, és fogtunk egy tengerisünt. Egyszer- kétszer benyeltünk a sós tengervízből is, miközben meglovagoltuk az óriási hullámokat. Azt hiszem, ide bármikor visszamennénk! A 3. a osztály tanulóinak visszaemlékezéseit Lakatos Noémi tolmácsolta. Mindenki gyönyörködve nézegetheti a szép képeket, akár járt ott, akár nem. És jövőre is lesz nyár A 3. c osztályból a bécsi állatkerti kirándulásról kaptunk beszámolót: A schönbrunni kastély szomszédságában egy óriási parkban állatkert, pálmaház, sövénylabirintus és játszótér is található. Sok különleges állat vár itt rád, pl. óriáspanda, fehér páva. Lehet mókusokat kézből etetni, elefánt- és fókashowban gyönyörködni, sőt, még a jaguáretetést is végig lehet nézni. Ezt nem érdemes kihagyni! Fehér Anna, Hegedüs Mira, Varga Réka 5

6 Nemcsak pihenéssel teltek a nyári napok, volt, aki fellépő szereplőként, volt, aki sportolóként képviselte iskolánkat, városunkat, hazánkat. A Savaria történelmi karneválon Sovány Péter és Sovány Gábor jártak. A Savaria történelmi karnevál három napos program volt. Savaria Szombathely ókori római neve. Az ókori Rómára emlékezett vissza a város ezzel a programmal, egy felvonuláson vettek részt katonai hadviseletben lévők, tűzzel játszó akrobaták és zászlóforgatók is. Két zászlóforgató csoport volt, a Davane és a Fresco ballo. Én és a bátyám, Gábor az utóbbinak vagyunk tagjai. A zászlóforgatás Itáliából származik, és a reneszánsz korban kezdődött. Először a hadsereg élén dobosokkal mentek. Később szórakoztatásra is alkalmas volt. A mostani karneválon hatalmas embersereg gyűlt össze, hogy megnézhessék a vonulást. Kézművesek sátraival volt tele a Főtér, mindenki találhatott kedvére való ételt, italt, bőr, fa-, kerámia, csont használati és dísztárgyat, képet, szobrot. A fellépők kollégiumokban szálltak meg. Ha téged is érdekel a dolog, jövő nyáron menj el Szombathelyre! Sovány Péter 6. b A vízilabda-válogatott tagjaként képviselte hazánkat Bátori István. Pozsonyban a GYVSE Waterpolo (vízilabda) csapat képviselte Magyarországot egy nemzetközi tornán, amelynek én is tagja vagyok. A verseny augusztus 30-án kezdődött, és három napig tartott. Minden nap délelőtt és délután is voltak meccsek. Különleges volt ez a kupa, mivel első összecsapásunk volt külföldön. Több ország csapatával kellett megmérkőznünk. Játszottunk Ausztria, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia és Lengyelország pólósaival, kisebb-nagyobb sikerrel. Legerősebbnek a szlovákiai Bratislava csapata bizonyult, a horvátok a második, a szlovének a harmadik helyet foglalták el. A színvonalas játék elérése érdekében heti hat alkalommal tartottunk edzést, a Magyar Vilmos Uszodában. Ha kedvet kaptál a vízilabdához, gyere, és csatlakozz hozzánk! Bátori István 6. b Ezen a nyáron nemcsak a gyerekek vetélkedtek különböző sportokban. A nyár legnagyobb eseménye a négyévente megrendezett olimpia. Az idén London adott otthont ennek a nagy eseménynek. Igazán büszkék lehetünk sportolóinkra, jó volt magyarnak lenni Londonban és otthon, a tévé képernyői előtt is. 8 arany, 4 ezüst, 5 bronzérmet szereztünk. 6

7 ÉRMESEINK: ARANY: Szilágyi Áron, vívás (kard, egyéni) Gyurta Dániel, úszás (200 m mell) Berki Krisztián, torna (lólengés) Pars Krisztián, atlétika (kalapácsvetés) Dombi Rudolf, Kökény Roland, kajak-kenu (K-2, 1000 m) Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina, kajak-kenu (K-4 500) Kozák Danuta, kajak-kenu (K-500 m) Risztov Éva, úszás (10 km) EZÜST: Ungvári Miklós, cselgáncs (66 kg) Lőrincz Tamás, birkózás (kötöttfogású 66 kg) Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa, kajak-kenu (K-2 500) Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel kajak-kenu (K m) BRONZ: Csernoviczki Éva, cselgáncs (48 kg) Cseh László, úszás (200 m vegyes) Módos Péter, birkózás (kötöttfogású 55 kg) Douchev-Janics Natasa, kajak-kenu (K m) Marosi Ádám, öttusa 7

8 Képeinken az aranyérmesek láthatók. A LONDONI PARALIMPIA MAGYAR ÉRMESEI ARANY Sors Tamás 100 m pillangó Pálos Péter asztalitenisz EZÜST Sors Tamás 400 m gyors Danyi Gyöngyi tőr Tóth Tamás 50 m gyors és 100 m gyors Krajnyák Zsuzsa párbajtőr Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsa párbajtőrcsapat BRONZ Szabó Nikolett cselgáncs Krajnyák Zsuzsa tőr Osváth Richárd tőr Biacsi Ilona 1500 m síkfutás Vereczkei Zsolt 50 m hát Voltak, akik az előző tanév jó munkájának gyümölcsét élvezhették a nyáron. Radics Dóra: Nyári jutalom tábor Az előző tanév májusában 8 fős iskolai csapatunkkal részt vettünk a városi rendőrkapitányság által meghirdetett kerékpáros elméleti és ügyességi versenyen. A területi döntőn 5. és 6. osztályos gyerekekből álló 12 csapat vett részt. Az első 3 helyezett jutalma a győrújbaráti rendőrségi üdülőben eltöltött egyhetes jutalomtábor volt. A győztesek közé mi is bekerültünk, és ezért egy élménydús nyári táborozásban lehetett részünk. A csapatunk tagjai: Pesztenlehrer Aliz, Fekete Mirella, Pákai Zsófia, Radics Dóra, Németh Ernő, Csuta Ákos, Bozsoky Milán. 8

9 Táborvezetőnk, Gerendai Sándorné Teri néni rendőr őrnagy szuper programokat szervezett számunkra. Ezek közé tartozott például a fegyverbemutató és a kutyás kábítószer keresés. Kissé fárasztó, de jó hangulatú kerékpártúránk célja Tényő volt. Közlekedési ismereteinkből tesztlap kitöltésével adtunk számot. Tanultunk táncot, a nagy táborban még strandoltunk is. Nagyon tetszett a lányoknak is az íjászkodás, és az autóvezetés is, amit egy oktató autóval mindenki kipróbálhatott. A tábor zárásakor összesítették a programokon elért jó pontjainkat, és nagyon boldogok voltunk, hogy a három csapat közül mi lettünk az elsők. Ezzel iskolánk csapata nyerte el a vándorserleget. Köszönjük a táboroztatóinknak, Teri néninek, Violnak és Miklósnak a sok érdekes programot, és Perjési Laci bácsinak, hogy sikeresen felkészített bennünket a versenyre! A táborvezetőség tagjai KRÓNIKA Évnyitó Az idei tanév megnyitója hosszú évek óta először a tornaterembe szorult az időjárás miatt. Ezért az osztályok többsége a saját termében hallgatta a műsort. De természetesen az a hagyomány, hogy a nyolcadikosok felavatják a kis elsősöket, feltűzve ruhájukra az iskolajelvényt, nem maradhatott el. Ezen az ünnepségen került sor a nyári közlekedési táborban elnyert vándorkupa átadására is. A Kisalföld riporterei is ezért voltak jelen évnyitónkon. Az újság szeptember 3-án megjelent számában számolt be a Ki a mester két keréken? közlekedésbiztonsági vetélkedő eredményéről. Ezen kívül Gerendai Sándorné rendőr őrnagy az iskola előtti forgalomirányítással ünnepélyesen megnyitotta Az iskola rendőre kampányt. Erről a Kisalföld is képes cikkben számolt be szeptember 3.-i számában. /Kép és cikk a következő oldalon./ 9

10 Ezen az ünnepségen került sor a nyári közlekedési táborban elnyert vándorkupa átadására is. A Kisalföld riporterei is ezért voltak jelen évnyitónkon. Az újság szeptember 3-án megjelent számában számolt be a Ki a mester két keréken? közlekedésbiztonsági vetélkedő eredményéről. Ezen kívül Gerendai Sándorné rendőr őrnagy az iskola előtti forgalomirányítással ünnepélyesen megnyitotta Az iskola rendőre kampányt. Erről a Kisalföld is képes cikkben számolt be szeptember 3.- i számában. 10

11 Ebben a hónapban a közlekedésbiztonság más formában is jelen volt iskolánk életében. Részesei lehettünk egy projektnek, melynek keretében az 5-6. évfolyam osztályai különböző programokon vehettek részt: aszfaltrajzversenyen a gyerekek, a szülők és osztályfőnökök előadásokat hallgathattak és beszélgetésen, tapasztalatcserén, interaktív tréningen bővíthették ismereteiket a rendőr-főkapitányságon. A projekt keretében az év során a tanulók elsajátíthatják a kerékpáros közlekedés szabályait, ebből vizsga után vezetői engedélyt szerezhetnek. 11

12 Részt vettünk és megnyertük Hétfőn délután másik 13 csapattal együtt részt vettünk a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos aszfaltrajzversenyen. Úgy kezdtük el, hogy nem is tudtuk, hogy mit rajzoljunk. Egy vonalat húztunk, és abból lett egy út. Aztán zebrák, lámpák, épületek és egypár ember is. Épphogy be tudtuk fejezni a rajzot időre. Kíváncsian vártuk az eredményhirdetést. Nagy örömünkre 1. helyezettek lettünk. Interjút készítettek velünk, és sok-sok képet rólunk. Egy nagy társasjátékot kaptunk jutalmul, meg fejenként egy-egy tollas ütőt, tartóval együtt. Nagyon élveztük ezt a programot, és ha lesz még ilyen alkalom jövőre is, ti is jelentkezzetek! Bólya Bettina, Drucskó Lili, Feix Emília Lili 5. a 12

13 Nemcsak iskolánkban, a városban is fontosak voltak a kerékpárosok. Beszámoló a bringanapokról Ezen a hétvégén első alkalommal rendezték meg Győrben a Bringafesztivált. A pénteki felvonuláson közel 300 kerékpáros vett részt. A látogatók óriás gokartot és fekvő kerékpárt is kipróbálhattak. A bringapóló versenyen több külföldi is részt vett. A programok között volt várostörténeti vetélkedő, kritériumverseny, időmérő futam is. A kerékpáros vidámparkban több érdekes kerékpárt is ki lehetett próbálni. A program egyik érdekessége volt, hogy a Kisalföld Volán Zrt. Áruba bocsájtotta leselejtezett tábláit, matricáit, menetrendjeit. A bringafesztivált több mint 200 millió forintos európai uniós támogatásból rendezték meg. Szigeti Boglárka 5. b És még mindig közlekedés, technika. Iskolánk tanárát, Perjési László tanár urat kitüntették a technika tantárgy és a közlekedési ismeretek sokéves eredményes tanításáért a Technikai Nevelésért Emlékéremmel. A nagy jelentőségű kitüntetést a Technikatanárok Országos Konferenciáján vehette át. Ebből az alkalomból Ress Abigél készített a tanár úrral riportot. Perjési László (Laci bácsi): Amelyik versenyen részt veszünk, szinte mindig a miénk az első három hely egyike Perjési László technikát és életvitelt tanít iskolánkban már 1997 óta, és tehetséges gyerekeket versenyeztet eredményesen KRESZ versenyeken. Nemrégiben felkészítésével megnyerték iskolánk tanulói a Ki a mester két keréken? című verseny vándorkupáját. Ennek az eredményes felkészülésnek a folyamatáról kérdezem Laci bácsit. Tisztelt Laci bácsi! Körülbelül mennyi időbe telt a versenyre való felkészülés? A gyakorlati rész minimum 8-10 alkalom, de szükség van természetesen az otthoni gyakorlásra is! Az elméleti felkészülés sokkal több időt vesz igénybe, ha nyerni akarunk. Ehhez tudok segítséget adni a versenyzőknek. Milyen feladatokat gyakorolnak a versenyekre? Ősszel és tavasszal, amikor jó idő van, az iskolaudvaron bójákból, fakockákból, lécekből és billenő pallóból szoktunk különféle pályákat építeni. Itt nem a gyorsaság, hanem az ügyesség a lényeg! A megyei és az országos versenyeken kis változással hasonló akadályokat kell leküzdeni. Milyen versenyekről tud még Laci bácsi? Az első-második osztályosok számára létezik egy Pindur-pandúr nevezetű verseny. A legkisebb korosztály is nagyon ügyesen szokott szerepelni az országos megmérettetésen. Nagyon szeretném, ha a nagyobbak is lelkesen készülnének a nekik kiírt versenyekre. Ők a Kerékpáros Ifjúsági Kupán és a már említett Ki a mester két keréken? elnevezésű versenyen hódíthatják el ismét a legjobbaknak járó serleget. Ezúton is gratulálok a nyári táborban kiemelkedően szerepelt csapatnak, és várom a további eredményeket! 13

14 Máskor is voltak sikerei a munkájában? Szerencsére voltak. Néhány éve már elnyertük a Közlekedésre nevelés kiváló iskolája címet, és több versenyen technikából is országos első helyezettek lettünk. De ha már a sikereknél tarunk, hadd újságoljam el, hogy néhány napja engem is nagy megtiszteltetés ért. A Technikatanárok Országos Konferenciáján a sokéves és sokrétű pedagógiai munkám elismeréseként a Technikai nevelésért emlékéremmel tüntettek ki. Tudom, hogy ebben a diákjaim sikerei is benne vannak, így közös az érdem. Búcsúzzunk el azzal, amit nekem mondtak, és nektek is kívánok. Csak így tovább! SZEPTEMBER SZEPTEMBERI VILÁGNAPOK Tudtad-e, hogy az évnek majd minden napjára esik egy-egy világnap? Akad olyan nap, amelyikre kettő is. Gondoltad volna, hogy például szeptember 16-án a hangzáskultúra és az ózonréteg védelmének világnapja is van? Íme néhány érdekesség: 1. A II. világháború emléknapja. Ezen a napon emlékeznek meg a II. világháború kitörésérõl. 7. A török Buda emléknapja Buda visszafoglalásának emlékére. 8. Az írástudatlanság elleni küzdelem napja tól az UNESCO kezdeményezésére ünneplik. 8. Fizikoterápiás világnap. 12. Gyermekek világnapja. E napon felhívást intéznek a világ országaihoz, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek évi ENSZ deklarációban megfogalmazott jogait. 14. A keresztény egység napja szept. 14-én rendezték meg először az ezeréves fennállását ünneplő pannonhalmi főapátságban. 15. Mozdonyvezetõk napja 16. Hangzáskultúra napja 16. Az ózonréteg védelmének világnapja. A Montreali jegyzőkönyv aláírásának évfordulója án írta alá 46 alapító ország a magaslégköri ózonréteg védelmét szolgáló Montreali jegyzőkönyvet. Mára 165 ország csatlakozott az egyezményhez. 18. Takarítási világnap ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) meghirdette a takarítási világnapot. Jelszava: Gondolkodj világméretekben, és cselekedj otthon. 18. Rokkantak napja ben a Rokkantak Nemzetközi Éve magyar eseménysorozatának szervezésére létrehozott bizottság hirdette meg. 21. Magyar Dráma napja. A Magyar Írók Szövetségének javaslatára 1984-tõl évente ünneplik Madách: Az ember tragédiája c. drámájának õsbemutatója napján. 23. Nemzetközi hulladékgyûjtõ világnap. Szeptember utolsó vasárnapja: a hallássérültek világnapja. A Siketek Nemzetközi Szövetsége határozata alapján 1958 óta ünneplik. 27. Idegenforgalmi világnap óta ünneplik az Idegenforgalmi Világszervezet határozatára azzal a céllal, hogy elősegítsék a turizmus vezető iparággá válását. 27. A fehér kendõ napja is ban a grúz nõk a maguk eszközeivel vették fel a küzdelmet a háború ellen: fehér kendõben tüntettek, amely azóta a béke és a fegyverszünet kifejezõje lett. Magyarország 1994-ben csatlakozott a megmozduláshoz. Szerdahelyi Evelin 8. b 14

15 Kutatók éjszakája TERMÉSZETTUDOMÁNY Pénteken nagy izgalommal vártuk a kutatók éjszakáját. Az egész azzal kezdődött, hogy elmentünk a Mobilis Interaktív Központ kiállításra, majd miután megkaptuk a karszalagokat és a sapkákat, elindult a kutatás. A távközlési laborba mentünk először, ahol megismerkedtünk az üvegszálas vezetékkel. Majd onnan átmentünk az elektronikai laborba, ahol megismerkedtünk különböző hangok frekvenciáival. Harmadikként logikai feladatok következtek, végül TC laborba mentünk, ahol kiderítettük, mi van a kindertojásban anélkül, hogy kibontottuk volna. Fehér Balázs 5. c A kiskutatók, a 3-4. évfolyamosok a NymE Apáczai Karának könyvtárában jártak, és sok érdekes dologgal ismerkedtek, termésekből, levelekből szép képeket készítettek. 15

16 A Gyakorlós kis gólyák első sikere szeptember 28-án részt vettünk a Széchényi Egyetem által évről-évre megrendezett Kiskutatók akadályversenyén. Osztályunk 21 tanulója Ibolya és Monika nénivel izgalmas helyszíneken (például a csillagvizsgáló, földmérő laboratórium) nagy lelkesedéssel oldotta meg a kapott feladatokat. A verseny végén az Egyetem tiszteletbeli polgárává fogadott bennünket, s kiderült, hogy a 7-10 évesek korcsoportjában 1. helyezést értünk el! A program a Mobilisben való rövid látogatással zárult. 16

17 Geoláda-kutatás Egyik osztálytársamtól hallottam, hogy geoládát kerestek a Bakonyban. Felkeltette az érdeklődésemet, hogy mi is lehet ez. Anyukámmal utánanéztünk az interneten, és csodálkozva láttuk, hogy az országban mennyi el van rejtve. A geoláda-keresés az Egyesült Államokból kiindult szabadidős tevékenység. Lényege, hogy egy jól lezárt ládikát valaki a természetben elrejt, és GPS-sel rögzíti a rejtekhely pontos koordinátáit. Ezt felrakja az internetre, és akinek kedve van, a doboz keresésére indulhat. Csak GPS kell hozzá, vagy megfelelő telefon. Megkerestük a lakóhelyünkhöz legközelebb eső ládikót, ami a Püspök-erdőben volt. Ebéd után biciklire ültünk, és elindultunk a felfedezésére. A navigáció az erdei tisztáshoz vitt minket. Ott le kellett tenni a kerékpárt, mert egy keskeny ösvény vezetett be az erdő sűrűjébe. Még soha nem láttuk ezt az utat, pedig gyakran jártunk erre. Izgatottan keresgéltünk a bokrokban, amikor megpillantottunk egy hatalmas fát a titkos út végén. Körbejártuk az odvas fát, és a kiálló gyökerei között fahánccsal betakarva ott lapult egy műanyag doboz. Kíváncsian nyitottuk ki, hogy vajon mit rejt a ládikó? Sok apróság volt benne: tollak, matricák, faragók és papíron üzenetek, hogy ki mikor találta meg a ládát. Mi is beleírtuk az időpontot, és egy kulcstartót helyeztünk el benne. Nagyon boldogok voltunk, hogy megtaláltuk az első geoládánkat, és elhatároztuk, hogy jövő héten a Bakonyba utazunk, és tovább folytatjuk a geoláda-keresést. Ajánljuk nektek is, keressetek egyet ti is! Somogyi Zoé 4. a Bolyai matematika verseny Varga Eszter, Stoiber Rebeka, Szarvas Katalin és Burkus Ádám részvételével indultunk neki a versenynek. Felkészülten és vidáman mentünk a Kazinczy Ferenc Gimnáziumba, hogy próbára tegyük a tudásunkat. A feladatok leginkább logikai feladatok voltak. Megegyeztünk, hogy ki melyik feladatot oldja meg, és már kezdődhetett is a megmérettetés. Egy óráig hosszasan gondolkodtunk a megoldáson. Pár nap múlva meg is jött az eredmény. 19. helyen végeztünk, ami nem olyan előkelő, de nem is annyira rossz helyezés. Reméljük, még sok ilyen versenyben lesz részünk. Varga Eszter, Szarvas Katalin, Burkus Ádám és Stoiber Rebeka 5. b 17

18 SPORT VII. NEMZETKÖZI GYERMEK ATLÉTIKAI VERSENY Varsó, szeptember Az egész éves munkám eredményeként a Magyar Diáksport Szövetség kiválasztott a Varsói Nemzetközi Diákbajnokságon való részvételre. Ezért szeptember 8-án elutazhattam a lengyel fővárosba. Az első nap az utazással telt. Reggel 8 órakor indult a busz Budapestről, és este 10 órára értünk a szállásra. A szállásunk katonai régióban volt. Amikor odaértünk, kaptunk egy kis hideg vacsorát. Másnap reggeli után Varsó régi részét néztük meg, és ellátogattunk a varsói Magyar Nagykövetségre. Ezután délután egy kis edzés volt. Végül hazamentünk, és lefeküdtünk aludni. Vasárnap későn reggeliztünk. Ezután rendőri kísérettel felvonultunk a versenypályára. Ez egy csapatverseny volt, de egyéni díjazással. A verseny a 300 m-rel kezdődött, amiben én is indultam. 5. lettem a korosztályomban. Három korcsoport volt: a 1999-ben, a 2000-ben és a 2001-ben születettek. Mindegyik számban csak egy ember indulhatott. Az én csoportomból heten indultunk. Nagyon szoros volt a verseny, de Magyarország nyerte meg! Először lettünk elsők! Tóth Ádám 6. b Gratulálunk! 18

19 ÉVFORDULÓK - MEGEMLÉKEZÉSEK Szeptember 28. iskolánk névadójának, Öveges Kálmánnak születésnapja. Öveges Kálmán, iskolán névadója születésének immár a 149. évfordulóját ünnepeljük. Az ünnephez Fekete Barnabás hozott csodás virágot, amit az osztállyal együtt vittünk le mellszobrához, majd elhelyeztük a vázában, és egy perc néma csenddel emlékeztünk meg róla. Mindegyik osztály ugyanígy tett, s délutánra jó néhány váza telt meg a szebbnél szebb virágokkal. Meizner Patrícia 5. c Az is hagyomány, hogy Öveges Kálmán sírját a gyakorlós gyerekek gondozzák. Második képünkön: az 5. c-sek a síremléknél. Ebben a tanévben is megemlékeztünk a tizenhárom aradi vértanúról, az es szabadságharc hőseiről. Az idén a 6. b osztály készítette a szép műsort. 19

20 Annyi minden történt szeptemberben, hogy az október 6-i ünnepséggel sajnos első számunk betelt. Az októberi világnapokat, a hónap további eseményeit, valamint a szépirodalmi rovatot következő, 2. számunkban találjátok. SZABADIDŐ Egy kis előzetes következő számunkból. Képek az ausztriai kirándulásról: 20

21 Interjú Zolával A zenecsatornán megismert Ujvári Zoltán Szilveszter Zolával készült a következő interjú, akit 5 évig a VIVA-n láthattatok, majd utána úgy döntött, tovább kellene lépnie, és saját terveit megvalósítani. A családodban volt valaki zenész vagy műsorvezető, aki hatással volt Rád? Műsorvezető egy sem, a családomban mindenkinek teljesen más a foglalkozása. A nagypapám viszont zongorázott és hegedűn is játszott, persze nem a zene volt a hivatása, de remek passziózenész volt. 5 évesen már én is klimpíroztam a zongoráján, valószínűleg innen és miatta is ered a vonzalom. Honnan jött az ötlet, hogy műsorvezető legyél? 2005 tavaszán kezdtünk el karaoke bulikba járni, és az egyik ilyen eseményen, ahol elénekeltem 3 dalt, a karaoke-műsorvezető a buli után megkérdezte, nem lenne-e kedvem egy rendezvényén műsort vezetni. Azt mondta, hogy szerinte jól bánok a mikrofonnal és az emberekkel, pont egy ilyen figurára lenne szüksége. Igent mondtam, és a következő héten már egy vidéki céges rendezvény műsorvezetője voltam. Aztán azon kaptam magam, hogy egyre több helyszínt, szórakozóhelyet és karaoke bulit kaptam meg, amelyeknek én voltam a ceremóniamestere. Valahogy így kezdődött. Másfél évvel később pedig felhívták a figyelmemet egy televíziós műsorvezető-castingra, amelyet a poén kedvéért megpróbáltam és sikerült. Mi az eredeti foglalkozásod? Amikor ezt a honvédségnél megkérdezték 19 éves koromban, azt feleltem, hogy érettségim van, nincs szakmám. Aztán jött két főiskola, így lettem közigazgatás-szervező, később PRszakértő, majd 25 évesen letettem a zenész-énekes OSZK szakvizsgát. Szóval a diplomás papírjaim mellett a zenész-énekes az egyik bejegyzett szakmám. Mi volt az oka annak, hogy 5 év után otthagytad a VIVA-t? Szerintem fagyigombócból is sok az 5, nemhogy a VIVA-ból. 5 év után és főleg 31 éves korom után úgy éreztem, hogy tovább kellene lépni, jó lenne már saját dolgaimat csinálni, a 21

22 saját terveimet megvalósítani. Úgy éreztem, hogy 5 év pont elég volt, nem nagyon láttam már ott perspektívát. Egy nagyon szuper, intenzív és tanulságos korszak zárult le. 26 évesen kerültem be és bár viccesen hangozhat ott és akkor lettem felnőtt. Most azonban mára saját műsoromat, műsoraimat csinálhatom, saját cégemben, amelyben több a lehetőség. Hány éves korodban játszottál először valamilyen hangszeren, és mi volt az? Ha jól emlékszem, a zongora volt az első igazi hangszer, amelyet megszólaltattam, persze a pelenkás csörgőim után. Talán 5 évesen már játszogattam is rajta, próbáltam a fekete és fehér billentyűrengetegben megtalálni a hangokat. Később, 7-8 éves koromban pedig megkaptam az első saját hangszeremet, egy kis orosz tangóharmonikát, amit a mai napig őrzök! Aztán jöttek a zongoraórák, 15 évesen a dob, később a gitár és ének. Mióta gitározol? 17 éves korom óta, ami azt jelenti, hogy 15 éve nyúzom. Hú, ahhoz képest, hogy milyen régóta játszom rajta, mehetne jobban is. A dobolás után 16 évesen kezdtem a gitárral szemezni, valahogy rákattantam és magamtól, illetve könyvekből megtanultam a fortélyát. Egyébként 17 évesen már megírtam az első szerzeményeimet is. A Retro School Band tagjait mióta, és hol ismerted meg? A zenekar dobosa még a vivában volt kollégám, akkor már ők hárman együtt tolták, még Rejtő School Band néven tavaszán meghívtak egy vendégszereplésre, ahol elénekeltem 4 dalt. Mivel frontember hiányban voltak, megkérdezték, lenne-e kedvem csatlakozni. Nekem akkor már közel 10 éve volt zenekarom, de bevállaltam. Aztán kicsivel később megtartva az RSB monogramot, Retro School Band-re változtattuk a nevünket. Tapasztalatod szerint inkább fiatalok látogatják a koncertjeidet, vagy az idősebb korosztály is részt vesz rajta? Ez attól is függ, hogy éppen milyen koncertmeghívásnak teszünk eleget. Ha egyetemi buli van, akkor nyilván a fiatalok, ha például egy győri fröccsfesztiválról beszélünk, akkor azért a nyugdíjasokkal is számolhatunk, hogy táncra perdülnek. A Zolakusztika elnevezésű önállő szóló-akusztikus koncertjeimen pedig tényleg mindig színes a közönség korpalettája. Ott ugyanolyan széles a korosztály, mint amilyen a dalrepertoár is! Tervezed a közeljövőben, hogy megnősülsz és családot alapítasz? Hogy mi számít közeljövőnek, azt nem tudom, de egyértelműen igen! A baráti körömben most már szinte mindenki túl van az esküvőn, sőt több helyen már gyermekáldás is volt, van. A célszemély már megvan, az elkötelezettség megvan, most már csak egy lépés, egy dátum, és jó idő kell. Mivel töltöd jelenleg napjaidat, és mik a további terveid? - Jelenleg saját műsoromat, az élő zenés, beszélgetős Bandázót készítjük, hamarosan pedig belekezdünk 2 új műsorba, 2 külön csatornán. - Szerkesztő barátommal megalapítottuk saját cégünket, a producktion-t, amely a műsorkészítői, zenei és egyéb tevékenységeinket fedi le. - A Retro School Band elkészítette az első nagylemezt, amelyről hamarosan jönnek az új dalok és a klipek is! - A szóló-projektet ősszel is folytatom, sőt ezzel kapcsolatban komoly tervek és meglepetések is lesznek! Nagy Barbara 8. b 22

23 TARTALOMJEGYZÉK oldal Beköszöntő, iskolakezdés, Takács Gergely verse 3. Visszatekintő, nyári emlékek 4. Savaria történelmi karnevál, vízilabda 6. Olimpia 7. Nyári jutalomtábor 8. Évnyitó 9. Ki a mester két keréken? 10. Képes beszámoló az aszfaltrajzversenyről Riport Perjési Laci bácsival 13. Szeptemberi világnapok 14. Természettudomány, kis kutatók éjszakája Geoláda-kutatás 17. Sport 18. Évfordulók, megemlékezések: Öveges Kálmán, aradi vértanúk 19. Szabadidő 20. Riport Zolával Tartalomjegyzék 23. A nyári rajzok a 2. b és 3. b, az őszi rajzok az 1. a, 1. b, 2. b, 3. és 4. osztályos tanulók munkái. Az őszi fotókat Ress Abigél 7. b osztályos tanuló készítette. 23

24 24

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

12:20 Berecki Dezső asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel 13:40 Csonka András asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel

12:20 Berecki Dezső asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel 13:40 Csonka András asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel dátum időpont versenyző sportág versenyszám helyszín 9:00 Csonka András asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel 9:41 Illés Fanni úszás, előfutamok 100 hát Aquatics Centre, Olympic Park 10:19 Csúri Ferenc

Részletesebben

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

EJOI 2018 Programozás a Volgánál SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten

Részletesebben

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola iszkaisko la.hu http://iszkaisko la.hu/versenyek3.html Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola Versenyek Archívum: 2009/2010, 2010/2011, 2011/2012 2010/2011 A 2011. évi Országos Z rínyi Ilona Matematikaverseny

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév

TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév Bolyai János természettudományi, matematika és informatika csapatverseny: 1.helyezett: 8.c Eőry Gergely matek 2. hely Horváth Kristóf matek Hiczkó Dániel inform. 3.

Részletesebben

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó

Részletesebben

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL Magyar Sporttudományi Társaság Magyar Olimpiai Bizottság OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL 2016. NOVEMBER 21. XV. NYÁRI PARALIMPIAI JÁTÉKOK 2016. SZEPTEMBER 7-18., RIO DE JANEIRO PARALIMPIÁT MEGELŐZŐ ESEMÉNYEK CSAPATFOTÓZÁS

Részletesebben

RAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI

RAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI Ebben a tanévben is részt vettünk rajzpályázatokon. 6 rajzpályázatra összesen 184 diák munkáját küldtünk el. Az iskola minden diákjának lehetősége nyílt pályamunka készítésére a rajz órán is, ezért nemcsak

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ERZSÉBET TÁBOR Zánka ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon

Részletesebben

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve? Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév Idő Verseny - versenyző Helyezés Felkészítő 1. 2014.09.26. Papírgyűjtés / alsó/ 3.o. 2. 2014.09.26. Papírgyűjtés /felső/ 8.o. Ress Brigitta 3. 2014.11.06.

Részletesebben

Városi újoncbajnokság /atlétika/

Városi újoncbajnokság /atlétika/ Fiúk: Városi újoncbajnokság /atlétika/ A fotókat készítette: Tigyiné Takács Zsuzsanna I. hely 100 méteres síkfutás Simkó Erik I. hely távolugrás Szűcs Kornél I. hely súlylökés Vallus Máté I. hely 1500

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

KRESZ versenyek és eredmények Készítette: Pántyáné Karancsi Ilona

KRESZ versenyek és eredmények Készítette: Pántyáné Karancsi Ilona KRESZ versenyek és eredmények 2009-2013 Készítette: Pántyáné Karancsi Ilona 1. KRESZ területi, városi verseny (2009. nov. 16. Debrecen) területi I. helyezés csapatban 2. GYIK KRESZ megyei verseny (2009.

Részletesebben

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember Augusztus 27-28-én 9-11 Gólyatábor az elsősöknek Szeptember 2.( hétfő) 8 00 Évnyitó ünnepély 4. 17 00 Szülői értekezletek 1. osztály 5. 17 00 18 00 Szülői értekezletek 4. osztály Lovaglós szülői ért. 5.6.

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv Eseménynaptár 2017. augusztus 08.09. szerda Tankönyvek kiszállítása Balla-Mustos Mónika 08.23. szerda 8.30 Alakuló értekezlet

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2010/2011. tanév sporteredményei. Iskolánk 120 fővel vett részt. II. helyezés

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2010/2011. tanév sporteredményei. Iskolánk 120 fővel vett részt. II. helyezés II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000Szolnok, Rákóczi út 45. OM azonosító: 035881 Tel: 56/422-051, e-mail: rakoczisuliszolnok@gmail.com A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2010/2011. tanév sporteredményei

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Név Sportág Ösztöndíj kategória

Név Sportág Ösztöndíj kategória Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás paraúszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás paraúszás

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny

Részletesebben

Az elmúlt időszakban is csodás eredményekkel öregbítették iskolánk hírnevét tanulóink megyei és térségi versenyeken.

Az elmúlt időszakban is csodás eredményekkel öregbítették iskolánk hírnevét tanulóink megyei és térségi versenyeken. Az elmúlt időszakban is csodás eredményekkel öregbítették iskolánk hírnevét tanulóink megyei és térségi versenyeken. Alsó tagozaton: Nagykanizsai Zrínyi Miklós Bolyai János Általános Iskola alsós területi

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

Augusztus. Szeptember

Augusztus. Szeptember A 2019/2020-as tanév helyi rendje 08. 26-27-28. Javító- és osztályozóvizsgák. Augusztus 08. 26. Tanulók átvétele másik általános iskolákból, pótbeíratás. 08. 29. Tankönyvosztás. 08. 29. Első osztályos

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY megyei forduló Beke Norbert, Oláh Dávid, Beke Zoltán, Krucsó József Az országos döntőben a 16. helyezettek lettek.

Részletesebben

ASZTALITENISZ 14:00 férfi egyes selejtező SM8 kategória (Csonka András, Zborai Gyula)

ASZTALITENISZ 14:00 férfi egyes selejtező SM8 kategória (Csonka András, Zborai Gyula) SZEPTEMBER 7 22:30 megnyitó SZEPTEMBER 8 14:00 férfi egyes selejtező SM8 kategória (Csonka András, Zborai Gyula) 14:40 női egyes selejtező SF8 (Arlóy Zsófia) 15:20 férfi egyes selejtező SM9 (Berecki Dezső)

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Eredményes tanulóink 2008/2009

Eredményes tanulóink 2008/2009 Eredményes tanulóink 2008/2009 Verseny neve Résztvevõ tanulók Helyezés Felkészítõ tanár Ifjúsági Világkupa JUDO 2008.06.24 Pallang Christopher 5. hely Gárdonyi fordítói vers. Városi angol 2008.11.08 Fülöp

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út

Részletesebben

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás (para) úszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban

Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban Iskolánkban két pályázati lehetőség kihasználásának köszönhetően elindult, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egyre sikeresebb az asztalitenisz

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelt Szerkesztőség! TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0034 Össze-Tett A tehetség a gyermeknek adottság, a pedagógusnak felelősség Lilla Téri Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Tisztelt Szerkesztőség! Előzetes

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet

Részletesebben