BÚZASZÖM. Búzaszentelés SZEGED-SZENTMIHÁLYI. A Szent Mihály Plébánia Hírlevele

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BÚZASZÖM. Búzaszentelés SZEGED-SZENTMIHÁLYI. A Szent Mihály Plébánia Hírlevele"

Átírás

1 SZEGED-SZENTMIHÁLYI BÚZASZÖM IX. évfolyam A Szent Mihály Plébánia Hírlevele Búzaszentelés június A búzaszentelés, a zsendülő termések megáldása Szent Márk napjához kötődik (ápr. 25.), és csak a Magyar Katolikus Egyházban szokás. Móra Ferenc írja Az ének a búzamezőkről című regényében, hogy amikor Olaszországban vonattal utazott vissza Magyarországra, arról tudta meg, hogy már magyar földön van, kinézve a vonatablakból a szántóföldek között meglátta a búzaszentelő körmenetet. Így ír: Otthon az én hazámban, az alvó akácok. A kipattant szemű jegenyék alatt az asszonyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból, és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rózák, kézen fogják a Péterkéket és Márikákat, és föláradt homokokon, tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szüzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után oda, ahol a búzamezők koszorújában lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan várja az élő embereket a halott Isten. Nem áll itt az Isten és ember közé semmi, az Isten mezítelen tenyerén fekszik az emberek mezítelen szíve. A pap kezében suhog a keményen fogott rézszentelő, és a Háromkirályok napján szentelt víz finom csöppekben szitál a királyok nem járta föld búzavetéseire. Az Úr Krisztus teste halkan megremeg, két kitárt karja mintha ölelni akarná a lábánál térdeplőket: - Megáldom vetéseiteket és új kenyeret ígérek nektek. A mi falunkban is szokás volt a búzaszentelés, amikor a Szent Márk napi mise után az emberek a pap vezetésével lobogók alatt kimentek a határba imádkozni a jó termésért. Idősebb szentmihályiak még emlékeznek rá, hogy a körmenet az orvosi rendelő utáni első búzatábláig haladt, és ott áldotta meg és szentelte meg a pap a tavaszi búzavetést (ezen a területen ma az újosztás házai vannak). A kommunista időkben ezt a szép egyházi körmenetet is betiltották, és a búzaszentelés visszaszorult a templom falai közé, és egy kisasztalkára helyeztek a zsenge búzából néhány marékkal, és itt végezték el a szertartást. Szentmihályon immár hetedik éve, hogy ismét kimegyünk a határba búzát szentelni. A templomhoz legközelebb esnek a Gárdonyi Gáza utca végén elterülő szántóföldek. Az idei búzaszentelő körmenet is az első búzatábláig haladt, lobogók és a gazdaköri zászlók alatt húsvéti énekeket énekelve. A búzatáblához érve a pap a négy égtáj felé fordulva felolvas egy-egy evangéliumi részt és megáldja, megszenteli a vetést. A szertartás végén mindenki szakíthat egy-egy szálat a szentelt búzából, amit mindenki otthonába visz. Sajnos, hogy meg kell említeni a sok évtizedes tiltás miatt az emberek elszoktak attól, hogy fontosnak tartsák vetéseik megáldását, az imádkozást a jó termésért. Mindig hiányolom a falu gazdáit, akik lehet, hogy nem is tudják, mikor van ez a szép szertartás, de azért bízom benne, hogy a következő években mindig többen és többen tartják majd fontosnak részt venni a búzaszentelési körmeneten. Fejes Ferenc

2 2 Szentmihályi Paprikakoszorú TÁMOP B-11/ A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. A Szent Mihály plébánia programjai az Európai Unió támogatásával július június 30. Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi Örkény István: Az élet értelme Szentmihály a paprika földje; most a paprika mellett a családokból is szeretnénk koszorút fűzni. Plébániánkon eddig is az alapvető feladatok közé tartozott a közösségépítés, a családok támogatása. Szeretnénk minél több tartalmas programot nyújtani minél több embernek, hogy létrejöjjön a nyitott plébánia, amely felekezettől függetlenül, családi közösségi központként működhet. Ezért a Nagyító Alapítvánnyal együttműködve benyújtottuk pályázatunkat Szentmihályi Paprikakoszorú címmel a TÁMOP Közösségi kezdeményezések és önkéntes programok támogatása B komponens: A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése című kiírására, s örömmel tudatjuk, hogy támogatást nyertünk. Projektünkben azt a többletet keressük és adjuk tovább, amellyel az egyedekből közösség válik. Célunk az, hogy a következő két évben erős, tagjait támogató, önszerveződő közösséggé fejlődjünk, ahol világnézettől függetlenül hasonló értékrend mentén összetartanak és segítik egymást az itt lakók. A felgyorsult világban, a gazdasági helyzet romlása közben megrendült a társadalom alapvető egysége a család. Célunk olyan szemléletváltás elősegítse, amely segíti a családhoz, a gyermekekhez, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó társadalmi viszonyulás javulását, az elköteleződéstől való félelem legyőzését, amely a jó gyakorlatok példáján keresztül a családi élet pozitívumait erősíti. A közösség összefogásával olyan szemléletformáló szolgáltatási hálót hozunk létre, amely segítségével a fiatal, gyermekes családok megerősödnek, valódi, gyakorlati segítséget kapva válaszolhatnak az élet kihívásaira. Programjaink és segítő szolgáltatásaink célja a családok erősítése, a fiatal dolgozó és gyermeket nevelő szülők támogatása, közösségek építése. Augusztustól induló programjainkkal valamennyi korosztály számára kínálunk aktív és ingyenes szolgáltatásokat, programokat. Családokat támogató gyakorlati szolgáltatások Segítsük egymást: Szívességbank: - önkéntes szolgáltatások, felesleges háztartási dolgok cseréje, Pótnagyi szolgálat: Szentmihály területén élő aktív nyugdíjasokból létrejövő szolgálat. A szülők elfoglaltsága, a kisgyermek betegsége esetén lehetőség szerint mindig ugyanaz a fogadott nagyszülő vigyázzon a gyerekekre, akit már ismernek és szeretnek. Így a gyereknek is könnyebb az elszakadás, a szülőknek sem kell kiesni a munkából. Tanácsadás: - családtámogatási rendszerrel, ellátásokkal kapcsolatban (jogász, szociális munkás) - családi élettel, gyermekneveléssel kapcsolatban (pszichológus, pedagógus) Bébi- és dédiszitter szolgálat: gyermek illetve idős szülők felügyelete a programok idejére, hogy a fiatal szülők tehermentesen vehessenek részt a felnőtteknek szervezett programokon. A gyermekvállalás és a munkavállalás összeegyeztetését segítő szolgáltatások, képzések: Az anya munkába állásával a család napi rutinja olyan mértékben változik meg, amely nagyon sok probléma alapja lehet. A megszokott életritmusuk felborul, az anya nehezen tudja összeegyeztetni a munka és a család világát. Képzéseinkkel felkészítjük a családokat az élethelyzet változásaira, az időgazdálkodás és életszervezés profi megoldásaira. A családi munkamegosztás kialakítására, a munkába való visszatérés zökkenőire, a munka és a családi élet összehangolására. Programunk a következő lehetőségeket nyújtja egymásra épülő, de külön is választható tréningekkel: 1. Felkészítés az élethelyzet változásra: képzés anyáknak, akik a munka világába készülnek visszatérni, szerepük megváltozásáról, a család és a munka világának összeegyeztetéséről, arról hogy hogyan változik meg életük, milyen technikákkal csökkenthetik ezek hatását. 2. Felkészítés az élethelyzet változásra: képzés apáknak, felkészítve őket az anya eddigi szerepének megváltozására, hogyan tudják támogatni munkavállaló feleségüket, hogyan változik az apa szerepe a családban, segítő technikák. 3. Újraorientáló tréning témája az anya és a dolgozó nő: önismeret és motiváció a munka világára készülve. 4. Munkaerőpiaci tréning: mivel az anyák nagy része nem biztos, hogy régi munkahelyére térhet vissza, és az eltelt idő alatt megváltozott a munkaerő-piaci környezet, szükség van ilyen képzésre. Témái: álláskeresési technikák, önéletrajzírás, munkajogi ismeretek 5. Folyamatos tanácsadás online és személyesen (munkajog, családi ellátások )

3 3 Közösségépítő programok családi életre nevelés, képzések, rendezvények: Programjaink reméljük segítenek átlépni a csak virtuálisan létező határt a falu két része, a régi tősgyökeres szentmihályiak és az új osztáson Szegedről kitelepülő családok közt. A családi kohéziót erősítő szombatok: Célja: tartalmas hétvégi időtöltést nyújtani a család minden tagjának. Hetente más-más egymást váltó rendszeres, havonta-kéthavonta jelentkező lazán egymáshoz kapcsolódó programok. A közös élmények erősítik a családi összetartást, a témák gyakorlati segítséget adnak a családi hétköznapokhoz. Szentmihály betelepült lakói városból jöttek, sokan nincsenek tisztában az őslakosok számára egyértelmű praktikákkal, a vidéki életmóddal, nem ismerik az önfenntartó család fogalmát. Ezt is szeretnénk kicsit közelebb hozni a fiatalokhoz, lássák meg az ismeretlenben, a hagyományokban az értéket, a hasznosat. Marad a gyerek társasjáték-kör kicsiknek és nagyoknak. A szülők és a gyermekek önfeledt játéka hatalmas összetartó erő. Az együtt játszó családok közt is mélyül a kapcsolat, kialakul egy élő családi közösség (havonta egy szombat délután). Női fonó anyák és lányai, a nők közti kapocs erősítése, a női identitás megerősítése. Témakörök pl. a család és a nők, egészséges életmód, karrier kontra/és család, családon belüli kommunikáció, hímzés... (havonta egyszer). Hagyományőrző szombatok : (2x5 alkalom) kemenceépítés, kenyérsütés kemencében, disznóvágás, ünnepkörök hagyományai (advent, karácsony, farsang ) Kiránduló család: (2x5 alkalom) természetjárás a környéken. Fehértó, Holt Tisza, ásotthalmi erdő, Bivalyrezervátum (Mórahalom) Házi-tündér képzés a fenntartható család érdekében; háztartás a fenntartható fejlődésre alapozva. Nagyanyáink praktikái: lekvárfőzés, tyúkvágás, családi idő- és pénzgazdálkodás. Fiatalok felkészítése a családi életre Örökségünk a szentmihályi családok a fiatalok szemével: A programban résztvevő fiatalok feltérképezik a tősgyökeres szentmihályi családokat, hagyományokat gyűjtenek, interjúkat készítenek és a projektzáró rendezvényen bemutatják munkájukat. Folyamatosan zajló tevékenység. Klubfoglalkozások: Baba-mama klub (kéthetente 3 óra) Ifjúsági klub (hetente 2 óra) Családi kör (kéthetente) Önszerveződő programok, amihez az infrastruktúrát és a gyermekfelügyeletet biztosítjuk. A nyitórendezvényre szeretettel várjuk kedves Olvasóinkat szeptember 2-án, vasárnap 10 órakor a templomkertbe. A Szentmihályi Fonó elmúlt három hónapja képekben Ahogy a fenti képeken is látszik: alkotásokban termékeny volt az idei tavasz a Fonóban. Aki a saját keze által készített írókával rajzol népi motívumos, virág-levél-inda-életfa mintás húsvéti tojásokat, Húsvétkor büszkén helyezi el azokat az asztal közepén lévő barkaágakra. Aki igazi házi tejből készít igazi házi sajtot, az nyugalommal teszi le azt szerettei tányérjára, mert tudja, hogy nem tartalmaz természetellenes anyagokat. Aki a gyapjúszálak szappannal és meleg vízzel történő öszszegubancolásának technikáját elsajátítja, színes nemez tulipánokat varázsol a kislánya hajába, és örömmel nézi, ahogy röpül a virágba borult frizura. Én így tudnám leírni az elmúlt néhány hónap alkotás-örömét. De beszéljenek a képek! :-) Gyuris Edit

4 4 Palánta napközi táborok Kezdődik a nyár, de a gyermekek előtt továbbra is nyitva áll plébániánk Közösségi Háza, hiszen egész nyár folyamán napközi foglalkozások lesznek. Ezek mindegyikére még az előző hét során kell jelentkezni, hogy az étkezést és a szükséges eszközöket a táborvezetők és segítőik be tudják szerezni. A hétfőtől péntekig tartó, 5 napos napközi táborok hozzájárulási költsége általában Ft, s ezért a foglalkozásokon kívül tízórait, meleg ebédet és uzsonnát biztosítunk a gyerekeknek. (A Családi Napközibe íratottaknak ingyenes a részvétele.) Jelentkezni és befizetni minden esetben a plébániai Közösségi Házban, hétköznap 8-16 óra között lehet. Az első szünidei héten, június között ismét megrendezésre kerül a Magyarság-tábor. A tavalyi évhez hasonlóan ismerkedünk ősi fegyverünkkel, az íjjal, valamint annak használatával, az íjászattal. Idén is felelevenítjük a feledés homályába merült rovásírást, és a vályogvetés mesterségét. Kirándulunk egyet famíves barátunk, Tibi bácsi faluszéli tanyájára, ahol fából faragunk (amit sikerül), és fehérkenyeret sütünk kemencében a bográcsos mellé. Azért, hogy a tavalyi táborozók is részesüljenek új élményekben: idén jurtát állítunk (a szülői engedéllyel rendelkező, vállalkozó kedvű ifjak szerda éjjel természetesen felügyelettel a jurtában alhatnak). Megtekintjük őseink korabeli ruhaviseletének másolatát. Egy ősi mesterség, a kovácsolás alapjait sajátíthatjuk el. S ha már kemencés kenyérsütés, akkor egy kis elméleti ismerkedés őseink ételeivel. Amennyiben az időjárás és a szülők is úgy akarják, csütörtök este Tibi bácsi vendégei lehetünk egy tábortűzzel öszszekötött szalonnasütésre, és az éjszakát sátorban tölthetjük a tanyán. Péntek délután-este szeretettel várjuk a szülőket, akikkel szívesen megosztjuk a gyerekekkel együtt a tábor élményeit. Érdeklődni lehet a táborvezetőknél: Gyuris Attila (70/ ) és Császár Tibor (30/ ). Június 25 29: Kézműveskedés az újrahasznosítás jegyében. Ami másnak szemét vagy tűzrevaló, abból szép tárgyakat tudunk készíteni. Az alapanyagok olcsósága miatt is érdemes megtanulni a célszerű feldolgozás technikáját. Táborunk végére fából, papírból, csuhéból, műanyag palackból ajándék- és dísztárgyakat készítünk (csuhéból virágot, nyuszit, angyalt, boszorkányt, papírból sokféle repülőt, stb.). A hét során a vályogvetés és rovásírás fortélyait is gyakoroljuk, a fűtési szezonra készülve pedig papír-brikettet préselünk. A szülők engedélyével csütörtök-pénteken kiköltözünk Tibi bácsi közeli tanyájára, ahol kedvünkre labdázhatunk, kemencében sütjük a kenyeret, bográcsozunk péntek délután, este pedig szeretettel várjuk a szülőket, hogy nekik is megmutassunk, mindazt, amit 4-5 felnőtt felügyeletével a várhatóan iskolás korú gyerek megtanult illetve együtt megélhetett a hét során. Érdeklődni lehet a táborvezetőknél: Császár Tibor (30/ ) és Kószó Ágnes (30/ ). Július 2 6.: Kukta-tábor. Táborunkban szeretnénk megismertetni a gyerekekkel, hogy a kertben termett, házilag készített ételek ízletesebbek, egészségesebbek, mint a boltban vásárolt készételek. Szeretnénk megtanítani őket a kulturált terítésre, közös étkezésre, gazdaságos vásárlásra, helyes időbeosztásra a házimunkában. Örülnénk, ha a gyerekek nálunk szerzett tapasztalataikkal a szüleik segítségére lennének a fentiek gyakorlásában. Táborvezető: Szakál Adél (20/ ) Július 2 6.: Sport-tábor. Azoknak a gyerekeknek ajánljuk, akik szeretnek kerékpározni, ping-pongozni, csocsózni, tudnak vagy szeretnének megtanulni zsinórlabdázni, focizni, röplabdázni, lábtengózni, métázni. Csütörtök este lehetőség van sátorban aludni, tábortűz mellett játszani. Táborvezető: Szakál Zsolt (20/ ) Július : Kincskereső tábor. Bizonyára sokakban felmerült a kérdés, hogy milyen kincsek után fogunk kutatni egy táborban Rengeteg kincs van bennünk,

5 5 és nagyon sok vesz körül bennünket. Néha ott hever az orrunk előtt, csak észre kell venni, de van, hogy sok-sok akadályt leküzdve keményen meg kell dolgoznunk azért, hogy a miénk lehessen. Nos, erre a kalandra várunk minden iskoláskorú gyermeket, aki szívesen töltené el ezt az öt napot közös játékokkal, beszélgetéssel, akadályversenynyel és egy kis kirándulással. Táborvezető: Gábor Tamás (30/ ). Július 23 27: Játék-tábor, melynek során a táborvezető nagyfiúk a résztvevő gyerekeket bevezetik a cserkészetben tanult közösségformáló és ügyességi játékok gazdag világába. Vezetik a Kökörcsin utcai Bauerfívérek.(30/ ) Július 30 augusztus 3: Bábkészítő mese-tábor: A gyerekek megismerkedhetnek a bábok típusaival, elkészítjük saját bábjainkat, kéz- és ujjbábokat, kipróbáljuk az árnyjátékot. Péntek délután a szülőket is várjuk hogy megtekintsék a gyerekeik által írt színdarab bemutatását. Vezető: Juhászné Manyika (70/ ) Augusztus 6 10.: Úszás-tábor: Táborunkba azokat az iskolásokat várjuk, akik tudnak, vagy éppen most akarnak megtanulni úszni. A délelőtti órákban úszásoktatás, fürdés a SZUE-ban, délután lehetőség van egyéb sporttevékenységek kipróbálására. A fürdőbelépők miatt a tábor várható költsége Ft lesz. Úszásoktató: Süveges Tamás. Táborvezető: Szakál Zsolt (20/ ) Augusztus 13 17: Festő-tábor: A hét során a gyerekek megismerkedhetnek a vízfestés különböző fajtáival (aquarell, tempera) a batikolással, ruhafestéssel. A tábor végén a közösségi ház udvarának falát együtt festik ki az előzetesen elkészített tervek alapján. Vezetői: Horváthné Szabó Éva (20/ ) és Varga Emilia (70/ ). Augusztus 21 24: Társasjáték tábor. Augusztus 27 31: Sport tábor: Labdajátékok, méta, kerékpározás, strandolás. Vezeti Szalai István. (20/ ) Antióchia Megújulási hétvége Május első hétvégéjén 20 fiatal, a Szent Mihály Antióchia-közösség tagjai találkoztunk a plébánián. Most egy olyan belső, megújulási hétvégét tartottunk, amire a közösség belső tagjait vártuk. Időnként megerősödésre szorulunk, hogy új tagok befogadására képesek legyünk. Ennek a hétvégének a dolgozatok, vizsgák forgatagában a pihenés volt a jelszava, így a megszokott pörgős hétvége helyett több időnk jutott egymásra, magunkra. Több antióchiás társamat most ismertem meg igazán ebben a pár napban Reflektáltunk a közösségi létünkre: Hogyan is fordulunk, mi, antiósok az emberek felé? Mi a személyes tapasztalat, ami engem ide hívott, itt tartott? Nagyon örültem, hogy a csoportunkban volt olyan tapasztalt lány is, aki az ország legrégebbi Antióchiájából jött, és olyanok is, akiknek már többedik közösségeként került ide, s így talán nem akkora újdonság neki, mégis mind ott voltunk és építő párbeszédet tudtunk folytatni. Kifejezetten tetszett, hogy egy-egy társunk megosztása után elég időnk volt beszélgetni a témákhoz támpontul adott és a bennünk felmerült kérdésekről. Frissítő volt, hogy olyan témák is terítékre kerültek, amelyek a szokásos hétvégéinkhez nem tartoznak, mint például a párkapcsolat. Ez annyira elevenbe talált, hogy fórumbeszélgetést is tartottunk róla, majd az ottani ötlettől vezérelve a május, június során tartott kedd esténként tartott imatalálkozóinkat e téma köré építjük. Rengeteg őszinte, mély és tanulságos élményt hallottunk azóta pl. az érettség a párkapcsolatra, a szakítás, és ehhez hasonló életkérdésekről, amiért ezúton is köszönet. A hétvégén a lélek mellett a testre is jutott időnk, játszottunk, vakvezettük egymást, métáztunk, trambulinoztunk, és persze finomakat ettünk Feri szakácstudománya jóvoltából A megújulásunkat talán a hétvége utáni takarítás mutatja a legjobban: bár már vége volt a programnak, a legtöbben ottmaradtunk segíteni. Élmény volt taizéi zenére közösen visszarendezni a plébániát, felsöpörni-felmosni, mosogatni... Adja az Úr, hogy ez a lelkesedésünk egész évben megmaradjon! Pap Karolina

6 6 Hited meggyógyít Gyalogos zarándoklaton vettem részt a május 1-ét megelőző hosszú hétvégén, ápr napjaiban. Amikor a Búzaszömben olvastam, majd a plébániai hirdetésben hallottam plébánosunk felhívását, erős, belső késztetést éreztem arra, hogy jelentkezzek és részt vegyek rajta. Legnagyobb meglepetésemre lányom és legjobb barátnőm azonnal közölték, jönnek ők is. Konkrétumokat a zarándoklatról nem sokat tudtam, próbáltam Attila atyát faggatni, főleg a tisztálkodás kérdésében, de az elhangzott válasz ( lehet mosakodni ) furcsának hatott; nem baj mondtam is a barátnőmnek legfeljebb 3 napig nem fürdök, de én akkor is megyek! A szegedi résztvevők Szombat reggel a Budapest északi határában fekvő pilisborosjenői kálváriadomb volt a találkozási pont, ahol mintegy 150 lelkes fiatal (és régóta fiatal ) indult a Mi Máriánkhoz, azaz Márianosztrára. Útvonalunk a Pilis, majd a Börzsöny hegység ösvényein haladt (a Dunán Visegrád és Nagymaros között komppal keltünk át). Az idei, immár XXXIII. Márianosztrára vezető zarándoklat mottója a hited meggyógyít evangéliumi mondat volt, a pihenőhelyeken Első nap a testi betegségekről beszélgettünk a pihenők ill. állomások tervezett programjaiban., a második nap során, vasárnap gondolatokkal, imákkal, játékokkal szemléltetve lelki bénaságainkat. A meghívott előadók (orvos-diakónus, szerzetesnővér, paptestvérek) segítők előadásai, gondolataik, útmutatásaik segítették a gyógyulásunkat és vasárnap este a pálos és kísérő atyák lehetővé tették mindannyiunk számára a szentgyónás elvégzését is. Minden napunk reggeli zsolozsmával kezdődött és az esti szentmisével fejeződött be. Bizonyos szakaszokon a rózsafüzért imádkoztuk, volt énekszó és teljes szilencium is. Számomra a csöndszakasz látványa és a cikázó gondolataim lenyugodása hozta el a belső csendességet. Gyógyultam, gyógyultunk egész úton. A hátunkon cipelt 3 napi enni-, innivaló, ruhanemű, a bátrabbaknak: a hálózsák, sátor, polifoam is édes tehernek tűnt. A csapat apraján, nagyján látszott különböznek, mert VAN HITÜK. (Ezt református barátnőm úgymond kívülálló férje állapította meg, rólunk.) Hétfőn délben érkeztünk Márianosztrára, ahol ünnepi szentmisében köszöntük meg a Szűzanyának megérkezésünket és a XXXIII. zarándokutat. Voltak küzdelmes és fárasztó szakaszok is miként életünk során, de az élmény, a gyógyulás folyamata semmihez sem hasonlítható tapasztalatot adott, aminek átélésére újra vágyódom és mindenkit csak biztatni tudok, jövőre is induljunk útra! Csillag Józsefné Gabi Grimshaw Kristóf, az új ministráns beöltözését a főministráns, Bauer Józsi segítette május 20-án. A fiatalok birtokba vették az immár befüvesített, a labdázás miatt magas kerítéssel körbevett Palánta Sportkertet.

7 7 Visszatekintés az elmúlt iskolaévre Az elmúlt iskolaévre visszatekintve hálásak lehetünk mindazért, amit egyénileg és közösségben megéltünk. A tanév során a hittanórákon lehetőségünk volt mind jobban megismerni Isten kilétét és gondviselő szeretetét a bibliai kinyilatkoztatás és az egyház életén keresztül. A foglalkozások legtöbbször játékos formát öltöttek, a hit és az élet egészen közel került egymáshoz. A vasárnapi szentmisén együtt énekeltünk, imádkoztunk, majd a plébánia épületében és kertjében kötetlenebb formában beszélgettünk, játszottunk tovább. Összeforrasztott bennünket az adventi koszorúkötés, a pásztorjáték próbái, a vidám farsangi délután, az Anyák-napi készület és ünneplés. Igyekeztünk a szentmisén kívül is bekapcsolódni a liturgikus eseményekbe: volt, hogy a hittanosaink vezették a keresztutat, máskor pedig részt vettek a bűnbánati liturgián, hogy megújítsák jóra kész elhatározásaikat. Szalai István Húsvét vigíliáján, a nagyszombat éjszakai szertartás keretében lettek elsőáldozók: Kiss Annamária (Fehérpart) és Savanya Brigitta (Kapisztrán), valamint az Antiochia-közösségbe járó kiskundorozsmai fiatalok, Frák László és Takács Máté. A városi Rózsafüzér-zarándoklat június 3-án vasárnap reggel indult Tápéról, és több templomot érintve (Petőfitelep, Tarjánváros, Felsőváros, Belváros) délután érkezett meg Alsóvárosra. A képen a szentmihályi résztvevők láthatók. Első szentáldozáshoz járultak május 13-án: Schröffel Berci, Illés Gréta, Molnár Adrienn, Pap Roland, Simon Barbara, Kis Vera, Papdi Péter. Június 9-én, Röszkén, a homokháti körzeti ifjúsági találkozó hittanos csapatversenyének résztvevői: Csonka Zsófia, Papdi Laura, Both Szilveszter, Bauer Dávid és József.

8 8 Értékes, informatív honlapok: egyházi hírek: Katolikus rádió: Mária rádió: Virtuális plébánia: (jelszó: kio) egyházmegyénk életéről: lelkigyakorlat fiataloknak: Hittanosok táborozása Dunafalván Dunafalva Baja és Mohács között, a Duna-Dráva Nemzeti Park területén található. A hittanos gyerekek közös nyaralása jó alkalmat kínál, hogy a különböző iskolákba járók is megismerjék egymást. Megbeszélést tartunk a táborról a június 24-i szentmise után. Indulás június 30-án, szombaton reggel, hazaérkezés július 3-án, kedd este. A programokból: strandolás, kisvasutazás, kirándulás, méta, foci, kézműveskedés, vetélkedő, közösségi játékok, számháború, maffia, kompozás és még sok minden. A tábor költsége: 8000 Ft, testvéreknek és ministránsoknak: 7000 Ft. Érdeklődni Szalai István hitoktatónál lehet: 20/ Járműszentelés Szent Kristóf, az utazók védőszentjének pártfogását kérjük és ezért július 29-én a vasárnapi szentmise után a plébános megáldja a templom elé hozott járműveket. Templombúcsú Templomunk búcsúi szentmiséje szeptember utolsó vasárnapján, 30-án 10 órakor kezdődik (a falinaptárban hibásan jelent meg!). Anyakönyvi hírek április június KERESZTSÉGBEN RÉSZESÜLT: Máj.: Somogyi György és Andrikó Krisztina lánya, Zita ELHUNYTAK: Márc.: Fodor László Bátor Ápr.: Nyári István és Barbócz István Jún.: id. Horváth Antal Virgoncz László SZENTSÉGI HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Máj.: Kónya Mihály és Bende Tünde Szakács Péter és Nagy Andrea Taizéi zarándoklat és imaóra Július 5-16 közötti napokban plébánosunk vezetésével zarándokútra indulnak a év közötti fiatalok. A festői szépségű Svájcban 2 éjszakát töltenek, majd egy héten át a Burgundiában, Taizé faluban élő szerzetesközösség szervezésében ifjúsági találkozón vesznek részt. A 12 napos út hozzájárulási költsége mindöszsze Ft. Érdeklődni, jelentkezni lehet Attila atyánál. Szentmihályi templomunkban is szoktunk a taizéi szerzetesektől tanult énekekkel dicsőíteni a Magasságbelit, miközben szemlélhetjük a köztünk Jelenlévőt. Legközelebb június 30-án szombaton 19 órától tartunk taizéi énekekkel kísért szentségimádást. A temetéssel, harangozással kapcsolatban bizalommal keressék Fejes Ferencet a Hasító u. 6. szám alatt vagy telefonon: 20/ , aki a megyéspüspöktől engedéllyel rendelkezik temetés végzésére és áldoztatásra. Miserend Vasárnap 9 óra Hétköznap általában szerda, péntek 19 óra Az aktuális hirdetések a templomtorony aljában levő hirdetőtáblán olvashatók. Gyónási lehetőség június 30-án, szombaton 19 órától a templomban. Dr. Thorday Attila plébános elérhető a szentmisék előtt és után a templomban, és a 30/ telefonszámon. A szeged-szentmihályi Szent Mihály Plébánia hírlevele 6710 Szeged, Palánta u. 2. Tel.: 20/ Felelős kiadó: Dr. Thorday Attila, plébános; tördelő-szerkesztő: Bauer Annamária Nyomtatás: SIGILLUM 2000 Bt., Kökörcsin u. 17.

Szentmihályi Paprikakoszorú PROGRAMFÜZET

Szentmihályi Paprikakoszorú PROGRAMFÜZET Szentmihályi Paprikakoszorú TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0181 Szentmihályi Paprikakoszorú PROGRAMFÜZET 2012. július 1. - 2014. június 30. Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja Felelős kiadó: Pavlekovics Ferenc. Szerkeszti: Várbiró Péter. 7632 Pécs, Berzsenyi Dániel u. 16. telefon/fax. 06-72-438-086 Hivatali órák: munkanapokon 8-10 és

Részletesebben

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése 1. előadás: AFRIKA 11:00 sport, foci, akadályverseny 17:30 szünet A kollégiumnál kipakolás, elrendeződés A helyszín bemutatása, Csoportok beosztása,

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

4/28/2013 Nézzétek meg amit a péceli gazdák elhoz- tak a ter- ménymegáldás ra! Honlapunk: http://www.pecelrk.hu/

4/28/2013 Nézzétek meg amit a péceli gazdák elhoz- tak a ter- ménymegáldás ra! Honlapunk: http://www.pecelrk.hu/ Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 4/28/2013 Elektronikus változat VIII/17 Írta: Jászberényiné Szepsi Katalin Ez a kifejezés csak a magyar nyelvterületen honos, más keresztény országokban

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

"Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!"

Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT! "Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!" "Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!" Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT! - 2 0 1 4.0 2.2 8. A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti

Részletesebben

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A vendégek érkezését megelőző készülődés része, hogy

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Családok a Családokért. A projekt feladatai, célkitűzései

Családok a Családokért. A projekt feladatai, célkitűzései Családok a Családokért Integrált gyakorlati szolgáltatásokkal és programokkal a mezőcsáti családokért. A projekt feladatai, célkitűzései A Családi Információs Pontban dolgozó munkatársaink, együttműködnek

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

Időpont Esemény Helyszín Felelős 2014.04. hónapban minden nap

Időpont Esemény Helyszín Felelős 2014.04. hónapban minden nap Időpont Esemény Helyszín Felelős minden nap Iskolai felzárkóztatás Elsősegély nyújtási alapismeretek két két szombaton szerdánként három alkalommal, kedd, szerda, csütörtök péntek délután szerdánként 10:00

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2010. május. 17. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Kedves gyerekek! A kalandpark

Kedves gyerekek! A kalandpark Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,

Részletesebben

Nyers ételkészítő Tábor

Nyers ételkészítő Tábor Nyers ételkészítő Tábor Első alkalommal, és reméljük lesz folytatása. megrendezzük a nyers életmód táborunkat. Együtt készítjük el a finomságokat, együtt is fogyasztjuk el, kirándulunk, énekelünk, jókat

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XI. évfolyam 8. szám 2011. szeptember KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT Amikor e sorok megjelennek már épp befejeződött a Hétkápolnai zarándoklat, és amire a következő

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00.

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00. Kedves Művészeti Tárló Közhasznú Egyesület! "Egymás terhét hordozzátok..." Gyerekek és fiatalok egyéni és csoportos fejlesztése bibliai keretű élménypedagógiai foglalkozáson keresztül A Kalandok és Álmok

Részletesebben

Hittan tanmenet 1. osztály

Hittan tanmenet 1. osztály Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben

Részletesebben

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot:

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot: Intézményünk a pályázat útján nyert összegbıl táboroztatott hátrányos helyzető gyermekeket. A hét minden napján 16 gyermek és 4 családgondozó vett részt a programokon. Az Intézményünkhöz tartozó 6 település

Részletesebben

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője 2008. Templombúcsú 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője Búcsúnk a Biblia évében Templomunk patrónusának, Lisieux-i Kis Szent Teréznek közismert életprogramja, a kis út szervesen

Részletesebben

Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS

Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS 2012. július 30. hétfő Időpont Tartalmi rész Felelős és feladatai Terem berendezése Kellékek kiosztása, 8:15-8:45 - Névtanulás, ismerkedés - Csapatalakítás - CSENDJEL

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben 2011. január 27. Kommunikációs és csoportépítő tréning 3x6 óra Célok: - a csoporttagok beilleszkedésének csoportba és

Részletesebben

Hittan tanmenet 1. osztály

Hittan tanmenet 1. osztály Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Heti óraszám: 1 Összes óra: 40 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Társadalmi Megújulás Operatív Program Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok Ifjúságügyi komponens TÁMOP 5.2.5-B-10/2 Izsák Imre ÁMK ifjúsági

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22től, december 23ig Vasárnap 12.21 Advent IV. vasárnapja IV. hét Balinka 8.00 Szentmise int. +Idős és ifjú Stohl Ferenc és szülőkért és nagyszülőkért

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. 01. 14. 9 12.00 Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Időpont Esemény Helyszín Felelős 2014.02.hónap minden kedd, szerda, csütörtök. 2014.02.hónap Pszichológiai tanácsadás Kaposfő Ifjúsági Pont

Időpont Esemény Helyszín Felelős 2014.02.hónap minden kedd, szerda, csütörtök. 2014.02.hónap Pszichológiai tanácsadás Kaposfő Ifjúsági Pont Időpont Esemény Helyszín Felelős minden kedd, szerda, csütörtök Tanoda- Kézműves, Pályaorientáció, Tanulás technikai tréning Szenna Ifjúsági Farkas Gergely Pszichológiai tanácsadás Kaposfő Ifjúsági két

Részletesebben

TANULJ MEG VÁRNI. A Szeged-Szentmihályi Római Katolikus Plébánia Hírlevele. Kedves Szentmihályiak!

TANULJ MEG VÁRNI. A Szeged-Szentmihályi Római Katolikus Plébánia Hírlevele. Kedves Szentmihályiak! A Szeged-Szentmihályi Római Katolikus Plébánia Hírlevele III. évfolyam 2006 december TANULJ MEG VÁRNI ahogy az emberiség évezredeken át sóvárogva és imádkozva várta a Messiást. ahogy Mária várta gyermekét,

Részletesebben

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézménye Almáskamarási

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Budai Református Egyházközség. Advent

Budai Református Egyházközség. Advent Budai Református Egyházközség 2013 Advent ...meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2383-2/2011. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából! Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja VI. évfolyam 7. szám (53.) - A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe A katolikus egyház 1926 óta minden

Részletesebben

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka Helyi értékek - vonzerőleltár Kulturális hagyaték Természetvédelmi értékek Turisztikai

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk!

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk! Rákoskeresztúr, 2015. november Egyházközségi kiadvány XV. évfolyam 3. szám Megjelenik: alkalmanként Terjesztés: a Szent Kereszt és Szent Pál templomban Honlap: www.szentkereszt.weblapmagus.hu Mindenszentek

Részletesebben