A LEGFONTOSABB ESEMÉNYEK KRONOLÓGIÁJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A LEGFONTOSABB ESEMÉNYEK KRONOLÓGIÁJA"

Átírás

1 A LEGFONTOSABB ESEMÉNYEK KRONOLÓGIÁJA 1999 Pánczél Benedek, Pannonhalma 1998-ban megválasztott új polgármestere, aki akárcsak elődje, Horváth Endre szintén szívügyének tekintette a két város hivatalos és baráti kapcsolatát, a testvérvárosi kapcsolat folytatását, gondozását, márciusban - az iskolai csoporttal tett első hivatalos engeni látogatása során - új távlatokat nyitott polgármester kollégájával a partnerkapcsolat továbbépítéséről. Ennek folytatásaként júniusban ismét Ludwig Wachter alpolgármester és Ulrich Scheller részvételével került sor Pannonhalmán a konkrét feladatok megbeszélésére. Ennek eredményeképpen indult el a nyári szakmai gyakorlatok megszervezése tehetséges pannonhalmi fiatalok számára Engenben - szakmai ismereteik és nyelvtudásuk fejlesztése céljából. Azóta többen élhettek már, és ezentúl is sokan élhetnek még évről évre ezzel a lehetőséggel. Az akkori megbeszélésen vetődött fel a nyugdíjas korosztály számára tervezett engeni kirándulás gondolata, mely októberben meg is valósult, s olyan pozitív hatással volt a résztvevőkre, hogy hazaérkezésük után hamarosan megalakult Pannonhalmán egy új közösség Engen-Pannonhalma Baráti Kör néven, akik azóta mindig készenlétben állnak a partnerkapcsolati programok során szükséges feladatok és teendők elvégzésére. Novemberben az Idősek Éve alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak résztvevője volt Pannonhalmán az engeni Trachtenfrauen (népviseletes asszonyok) csoport néhány tagja Ez az év is eseményekben gazdagnak bizonyult. Márciusban Hans-Peter Lehr, engeni gazdasági szakember Pannonhalmára látogatásakor sok hasznos gondolat született várossá válni készülő községünk fejlődési lehetőségeiről. Áprilisban az engeni idősebb korúak viszonozták a mieink előző évi kirándulását, májusban pedig ismét egy hivatalos pannonhalmi küldöttség utazott Engenbe, mely Pánczél Benedek polgármester vezetésével Baden-Württemberg egyik nagyszabású kiállítására (Landesgartenschau Singen) kapott meghívást, hogy Pannonhalmát képviselve egy kis ízelítőt nyújtson Magyarországból: néptánc, fazekasmesterség, népviselet, bográcsgulyás. (A polgármester saját kezűleg készített főztjét több százan kóstolhatták meg, s méltán aratott nagy sikert vele.) Augusztusban a városavató ünnepség díszvendégeként érkezett Pannonhalmára Johannes Moser polgármester és Ulrich Scheller partnerkapcsolat-felelős vezetésével egy engeni küldöttség, októberben pedig Pánczél Benedek polgármester kapott meghívást arra az ünnepélyes programra, melyet az engeniek franciaországi partnervárosukkal, Trilport-ral rendeztek partnerkapcsolatuk hivatalossá tétele alkalmából Fontos eseményeként könyvelhetjük el azt, amikor városunk vendége volt májusban a Konstanz Járás Közgyűlésének elnöke, Frank Hämmerle egy hattagú engeni delegáció élén, és újabb lépések történtek a kapcsolat szélesítése érdekében. Ekkor merült föl részükről az a kérés és ajánlat, hogy magyar (lehetőleg pannonhalmi) ápolónők kaphatnak munkalehetőséget Németországban. Így került ki ezen az őszön először Engenbe (bébiszitterként az ápolónői munkához szükséges megfelelő nyelvtudás elsajátítása céljából, majd az elvárt nyelvtudás birtokában) Radolfzellbe ill. Konstanzba ápolónőként Roll Ildikó, aki összesen másfél évet dolgozhatott ott szakmájában. Ezen a nyáron az engeni partneriskola tanulói maguk által készített turisztikai táblákat helyeztek el a település frekventált pontjain, melynek előkészületeit a 2000/2001-es tanévben egy közös projekt keretében végezték pannonhalmi társaikkal.

2 Júliusban baráti látogatásra hívta Trilport-ba Pánczél Benedek polgármestert Engen francia partnervárosának polgármestere, Michel Vallier, aki a következő év nyarán viszonozta is ezt a látogatást Pannonhalmán, s egy kisebb körutazást is tett feleségével Magyarországon szeptemberében ünnepelték Engenben a környékükön vívott napóleoni csata emlékét, melyre ismét egy delegációt vártak Pannonhalmáról is, így a képviselő-testületből és a partnerkapcsolat iránt érdeklődő lakosságból egy 40 főből álló csoport vett részt a nem mindennapi élményt nyújtó rendezvényen Ez év februárját a Pándzsa Klub által szervezett Generációk találkozása tette felejthetetlenné nemcsak a pannonhalmiaknak, hanem azoknak az engenieknek is, akik vendégként, ill. aktív résztvevőként gasztronómiai bemutatkozásukkal is képviseltették magukat, színesítve ezzel az amúgy is nagyon színvonalas rendezvényt. Mintegy viszonzásképpen delegálta magát Engenben Pannonhalma, amikor júliusban, Welschingen (Engen egyik társtelepülése) 1250 éves évfordulóján vett részt. A nagyszabású programon Horváth György és felesége kerámia- és fazekas-munkáikat mutathatták be az ottani közönségnek. Ez év őszén került átadásra Pannonhalma első játszótere, melynek kialakításához Margit Boßlet-Dietrich, a Szomszédok Európában Egyesület elnökhelyettese komoly anyagi támogatást nyújtott. Októberben Németország újra egyesítésének évfordulóján Ulrich Scheller Strasbourgba szervezett egy továbbképzést saját és partneriskolái pedagógusainak, melynek témája az Európai Parlament és az Európa Tanács intézményeinek megtekintése és munkájának megismerése volt. Erre kapott meghívást a pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola két tanára is (Mészárosné Szanati Erzsébet és Timlinger Renáta), hogy a magyar partneriskolát, Pannonhalmát, Magyarországot képviseljék. Az EU Parlamentben elhangzott előadások során többször kihangsúlyozták, milyen fontos a pedagógusok szerepe abban is, hogy az európaiság tudatát átadjuk fiataljainknak egy biztos, békés, harmonikus jövő érdekében. A továbbképzésnek magyarországi aktualitását tekintve nagy jelentősége volt nemcsak a résztvevők, hanem Pannonhalma számára is Március Az általános iskola 8. osztályosai 7. alkalommal mehettek Engenbe. Március 29 - április 3. Az engeni diákok viszontlátogatásra érkeztek (7. alkalommal) Pannonhalmára. Április 4-6. Német magyar partnervárosok 4. konferenciája Pannonhalmán kapott helyet a Kazinczy Ferenc Művelődési Házban. (A konferencia a Bonnban székelő Európai Partnerkapcsolatok és Nemzetközi Együttműködés Intézete szervezésében, az EU támogatásával került megrendezésre.) Május 1-4. A partnerkapcsolat ötéves évfordulóját ünnepeltük Pannonhalmán a Liederkranz Engen közreműködésével. Július augusztus Újabb pannonhalmi fiatalok töltötték nyári szakmai gyakorlatukat Engenben. (Szabó Gyöngyi, Féli Attila, Mezei Irén, Horváth Eszter) Július Ulrich Scheller és dr. Velten Wagner Pannonhalmára érkeztek a Magyarország kincsei c. kiállítás engeni előkészületeit elvégezni a főapátsággal.

3 Szeptember A partnerkapcsolat ötéves évfordulóját ünnepeltük Engenben 90 pannonhalmi polgár részvételével. Az ünnepség keretében Ulrich Schellernek, Engen Város partnerkapcsolat-felelősének a Pannonhalma Város Díszpolgára címet adományozta Pannonhalma Város képviselő-testülete. Magyarország kincsei címmel kiállítás nyílt az Engeni Városi Múzeum és Galériában a Pannonhalmi Főapátság muzeális gyűjteményeinek válogatásából, mely az öt éve fennálló partnervárosi kapcsolat tiszteletére készült egybekötve a jubileumi ünnepséggel. Október Az engeni diákok 8. alkalommal jöttek csereutazásra Pannonhalmára. Október 16. A Magyarország kincsei c. kiállítás kísérőprogramjai keretében Vörös Endre partnerkapcsolat-felelős előadást tartott Engenben a Volksbank Singen-Engen szervezésében, a Szomszédok Európában egyesület felkérésére. Témája: Magyarország az Európai Unióba vezető úton Pannonhalma esélyei vállalkozói szemszögből Október 17. Magyarország több, mint paprika és csárdás címmel magyar irodalmi estet rendeztek az engeni múzeumban, ahol magyar írók és költők műveiből hallgathattak részleteket az érdeklődők német és magyar nyelven (Mészárosné Szanati Erzsébet József Attila-versket mutatott be) 2004 Február Ulrich Scheller vezetésével iskolai delegáció érkezett Pannonhalmára Engen Város kelet-német partneriskolájából, Wildenfelsből (ma Hartenstein) az iskolai kapcsolatok bővítése és tapasztalatcsere céljából Február 20. Ulrich Scheller hivatalos köszönetet mondott a pannonhalmi képviselő-testületnek díszpolgárrá választásáért, s egy európai találkozóhely létrehozását kezdeményezte az iskola északi oldalán. Március 27 április 1. Az általános iskola 8. osztályosainak Engenbe kirándulásához (8. alkalom) a pannonhalmi női kézilabdacsapat is csatlakozhatott az ottani kézilabdások meghívására, így velük kiegészülve utazott a tanulók csoportja. Május A II. Generációk találkozásán engeni vendégek is bemutatkozhattak: Ulrich Scheller és fia, Urs Scheller mint betlehemépítő dinasztia képviselte a testvérvárosi színeket. Július augusztus A nyári szakmai/tanulmányi gyakorlatokra kilenc pannonhalmi fiatal jelentkezett és kapott helyet a partnervárosban. Szeptember Engen egyik társközsége, Stetten fúvósai (Trachtenkapelle Stetten) látogattak Pannonhalmára és adtak koncertet a művelődési házban és a kistemplomban.

4 Október 1-3. Európa-találkozó tanulmányi projekt keretében az engeni, wildenfelsi és a pannonhalmi általános iskola tanárai Wildenfelsben tanácskoztak. Október Az engeni diákok 9. alkalommal érkeztek Pannonhalmára magyar diáktársaikhoz Március Iskolai cserekapcsolatra utaztak a pannonhalmi diákok Engenbe. Pongrácz Róbert volt iskolaigazgató, az iskolai kapcsolat atyja mint vendég kísérte el a gyerekeket és tanáraikat. Április Üvegház-projekt: 1. lépés: a fémszerkezet rozsdamentesítése (engeni, wildenfelsi és pannonhalmi fiatalok közös munkája) Április Az európai találkozóhely kialakításának első lépése: pannonhalmi, engeni és hartensteini tanulók dolgoztak az üvegház átalakításán. Május 5-8. A Deutsches Rotes Kreuz Engen (engeni vöröskeresztesek egyesülete) látogatása Pannonhalmán: szakmai megbeszélés, tapasztalatcsere, valamint kulturális programmal egybekötött találkozóest az engeni és a pannonhalmi vöröskeresztesekkel. Az 50 fős csoportot Johannes Moser polgármester vezette. Május A Radnóti Miklós Általános Iskola delegációja a kelet-németországi Hartensteinbe látogatott: ismerkedés a Paul-Fleming-Mittelschule nevelő-oktató munkájával (Horváth Sándorné, Boglári Éva, M. Szanati Erzsébet) Június 3-5. Ötéves évfordulóját ünnepelte Engen városa franciaországi partnervárosával, Trilport-ral. Az ünnepségre Pannonhalmáról is meghívást kapott egy kis delegáció. Június A PiPACS Egyesület szervezésében lezajló III. Dallos Fesztiválon meghívott vendég volt Ulrich Scheller, Engen Város partnerkapcsolat-felelőse és Margit Boßlet-Dietrich, a Szomszédok Európában Egyesület elökhelyettese Engenből. Július Ismét nyári szakmai tanulmányi gyakorlaton vehettek részt pannonhalmi fiatalok: Hegedűs Adrienn és Sárovics Júlia a város egyik óvodájában, Hercsel Attila egy informatikai vállalatnál, Kovács Ádám egy gépipari kisvállalatnál kapott lehetőséget nyári munka során a német nyelv gyakorlására. Július 31. augusztus 9. Üvegház-projekt: 2. lépés: a tetőszerkezet elkészítése (engeni, hartensteini és pannonhalmi fiatalok közös munkája) Október Iskolai cserekapcsolat: a 2005/2006-os tanév 8. osztályosainak látogatása Engenben December 7-12.

5 A Cantate kamarakórus utazása Engenbe a Liederkranz Engen meghívására egy közös adventi koncertre December 20. Kiállítás Ulrich Scheller betlehemkészítő munkájáról a Kazinczy Ferenc Művelődési Házban a PiPACS egyesület szervezésében Április Az üvegház-projekt 3. szakasza: engeni, hartensteini és pannonhalmi tanulók közös munkálkodása: a fémszerkezet felső részének rozsdamentesítése és lefestése, az oromzat üvegtartó kereteinek eltávolítása, a melléképület ereszcsatornájának meghosszabbítása és kijavítása. Április 29 - május 4. Az engeni Hauptschule mit Werkrealschule diákjainak viszontlátogatása a Radnóti Miklós Általános Iskola 8. osztályosainak vendégeiként (2005/2006-os tanév) Június A találkozóhely-projekt előkészítő tanácskozása Engenben Július Ifjúsági futballtorna Nyúlon (a nyúli gyermekfoci szakosztály meghívására egy focicsapat Engenből képviselte Németországot a rendezvényen) Július Pannonhalmi fiatalok nyári szakmai gyakorlata Engenben (Erdélyi Zsófia, Fekete Annamária, Horváth Zsófia, Simon Barbara, Simon Ervin, Varga Zsófia) Augusztus A Találkozóhely-projekt negyedik szakasza: engeni, trilport-i és pannonhalmi fiatalok közös munkája az üvegház szabadidős pavilonná alakításában. Augusztus Engen franciaországi partnervárosa, Trilport polgárainak egy csoportja Magyarországra látogatott, s útitervükben Pannonhalma is szerepelt. A magyar kultúrával egy színes program keretében (szervező: kulturális bizottság) ismerkedtek a művelődési házban. Szeptember 29 - október 5. Az iskola igazgatónőjét, Koziczné Kele Ildikót Mészárosné Szanati Erzsébet kíséretében bemutatkozó látogatásra hívják Engenbe, hogy részt vegyen a Hauptschule mit Werkrealschule kelet-német partneriskolájával együtt szervezett pedagógiai tapasztalatcserén. (Az igazgatónő betegség miatt nem tudott a meghívásnak eleget tenni.) Október 5-9. Az engeni Hauptschule mit Werkrealschule diákjainak cserelátogatása a Radnóti Miklós Általános Iskola 8. osztályosainál (2006/2007-es tanév) Október 30 - november 3. A Találkozóhely-projekt értékelő tanácskozása Salzburgban December 1-4. Ulrich Scheller a PiPACS Egyesület felkérésére életnagyságú betlehemet készített Pannonhalma számára. (Az avató ünnepség szervezője az egyesület, helyszíne a Kistemplom bástyafalánál lévő terület.)

6 2007 Március A pannonhalmi 8. osztályosok viszontlátogatása, ill. Bagó Ferenc polgármester bemutatkozó látogatása Engenben dr. Szabó György aljegyző kíséretében Május A Találkozóhely-projekt ötödik szakasza: engeni, hartensteini és pannonhalmi tanulók munkálkodása: tereprendezés Május Az engeni Liederkranz kórus látogatása Pannonhalmán a pannonhalmi Cantate kamarakórus meghívására. A látogatás fő programja a május 27-én 16 órakor megrendezett közös Pünkösdi koncert. Június 7-8. Engeni és Engen környéki polgárok kirándulása Magyarországra (Kb. 50 fő) Július Nyári tanulmányi és szakmai gyakorlatok Engenben (Simon Barbara, Fekete Annamária, Horváth Katalin, Szilveszter Brigitta, Ribb Bernadett, Ribb Péter, Balla Mária) és Trilport-ban (Lengyel Krisztina) Július vége Kovács Ádám és Hercsel Attila jutalomutazása Trilport-ba és Párizsba Augusztus 1-6. Az Engeni Baráti Kör kirándulása Engenbe Szeptember október 3. Az engeni Historische Bürgerwehr (polgárőr) Egyesület kirándulása Pannonhalmára November 4. Johannes Moser polgármester látogatása Pannonhalmán 2008 Január 13. Engen Engen Város Megbecsült Polgára címet adományozott partnervárosunk: Dr. Várszegi Asztrik főapát úrnak Vörös Endre úrnak Mészárosné Szanati Erzsébetnek Február 3-7. Hartenstein Az engeni iskola kelet-német partneriskolája 7. osztályos tanulók egy-egy delegációját látja vendégül Engenből és Pannonhalmáról, akik az ottani hetedikesekkel néhány napos közös programban vehettek részt. Március Pannonhalma Engeni diákok csereutazása Pannonhalmára az általános iskola 8. osztályosaihoz Március Engen

7 Borbély Károly, Ravazdon élő festőművész (a pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola hajdani rajztanára) kiállítása az engeni Várostemplomban (Keresztút), illetve a Sparkasse-ban (más témájú alkotások). A kiállítás májusig tartott nyitva, s a partnerkapcsolat 10 éves évfordulójára megrendezett ünnepség keretében került bezárásra. Április 3-7. Engen A pannonhalmi 8. osztályosok viszontlátogatása az engeni Hauptschule mit Werkrealschule diákjainál Május 1-4. Engen A testvérvárosi kapcsolat 10 éves évfordulójának megünneplése. Az ünnepélyes rendezvényre 100 pannonhalmi polgár kapott meghívást a partnervárostól. Június Pannonhalma A hartensteini és engeni tanulók viszontlátogatása Pannonhalmán (2x8 fő) Július, Engen Nyári szakmai gyakorlatok pannonhalmi fiatalok számára (Kocsis Ágnes, Kompis Gergely, Pánczél Edina, Papp Tamás, Siska Márk, Szabó Sára, Takács Rita) Szeptember Hartenstein Három-iskola-projekt (Koziczné Kele Ildikó iskolaigazgató és M. Szanati Erzsébet a hartensteini iskola meghívására Hartensteinbe utazott az iskolák tanári találkozójára) Október 2-6. Pannonhalma Az DRK Engen (Deutsches Rotes Kreuz = Német Vöröskereszt) kirándulása Pannonhalmára 2009 Február 5-9. Engen Iskolai találkozó az engeni Hauptschule mit Werkrealschule, a pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola és AMI és a hartensteini Paul-Fleming-Mittelschule válogatott 7. osztályosai számára Április Pannonhalma Iskolai találkozó az engeni Hauptschule mit Werkrealschule és a pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola 7. osztályos tanulói, valamint a "Három-iskola-projekt" (Pannonhalma, Engen, Hartenstein) 8. osztályosai között Április 30 - május 3. Pannonhalma Jubileumi ünnepi rendezvénysorozat a Pannonhalma - Engen partnervárosi kapcsolat 10 éves évfordulója alkalmából Az ünnepen közel 200 meghívott vendég vett részt: több mint 100 engeni polgár, közel 40 fő Alsószeliből, 30 fő Pécsváradról, 3 fő Trilport-ból. Június 29 - július 26. Engen Nyári szakmai gyakorlatok Engenben (Csáfordi Szilvia, Horváth Alexandra, Horváth Mónika, Lencse Beatrix, Németh Eszter, Ress Anita, Tóth Eszter) Július Engen Az engeni Altstadtfest (Óvárosi Fesztivál) 30 éves évfordulója alkalmából Engen mindhárom partnervárosa: Pannonhalma, Trilport (Franciaország) és Moneglia (Olaszország) meghívást kapott, és egy kisebb delegációval részt vett az ünnepi rendezvényen, ahol mindenki saját országa sajátosságaiból adott ízelítőt a

8 közönségnek. Szeptember 2-6. Engen Borbély Károly (Ravazdon élő, pannonhalmi kötődésű) festőművész meghívást kapott műhelymunkájának bemutatására, valamint anyagnyomatainak kiállítására. Október Engen Nemzetközi iskolai találkozó az engeni Hauptschule mit Werkrealschule, a pannonhalmi Radnóti Miklós Általános Iskola és AMI, a monegliai (Olaszország) Scuola Media Istituto Comprensivo F.de Andre és az alsószeli (Felvidék - Szlovákia) általános iskola tanulóinak részvételével.

TARTALOM A FŐAPÁTSÁG KÖSZÖNTŐJE IMPRESSZUM. nagy mozgalmak idején az akkori Európában,

TARTALOM A FŐAPÁTSÁG KÖSZÖNTŐJE IMPRESSZUM. nagy mozgalmak idején az akkori Európában, FUNDA N O SIN PACE TARTALOM A FŐAPÁTSÁG KÖSZÖNTŐJE 3-7. Köszöntők 8-9. A települések bemutatása 10. Miért éppen Pannonhalma? 11. Testvérvárosi alapító okirat 12-22. Kronológia 23. A logóról 24-25. Program

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Ügyiratszám: 1-4/ ELŐTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Ügyiratszám: 1-4/ ELŐTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-4/2016. 17. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 28. napján tartandó ülésére Tárgy: Balatonboglár

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: ECOSYAL program Francia delegáció projektlátogatásai Időpont: 2014. augusztus 27 28. Helyszín: BDIVE területe 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8.

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. A programok a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban zajlottak, ahol nagy örömünkre

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

JAVASLAT. HUFEZE Sport Klub, Őszirózsás Nyugdíjas Klub és a Pásztói E-08 Postagalamb Sport Civil Társaság egyedi támogatási kérelmének elbírálására

JAVASLAT. HUFEZE Sport Klub, Őszirózsás Nyugdíjas Klub és a Pásztói E-08 Postagalamb Sport Civil Társaság egyedi támogatási kérelmének elbírálására Városi Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám:1-193/2016 A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT HUFEZE Sport Klub,

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Tanév rendje 2016/17 tanév

Tanév rendje 2016/17 tanév Tanév rendje 2016/17 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2016. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: Projektlátogatások ECOSYAL program 2. Időpont: 2014. augusztus 28. Helyszín: Szokolya, IKSZT 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott egy már

Részletesebben

Rendezvény archívum 2001

Rendezvény archívum 2001 Január 2001. január 9. A NEKTÁR Alkalmazói Tanácsának 2001. január 15. AMICUS-bemutató 20001. január 18. A Könyvtári és Szakirodalmi Tájékoztatási Szabványosítási Bizottság 2001. január 23. A Magyar Tudományos

Részletesebben

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv Dugonics András Piarista Gimnázium Évkönyv 2010 2011 Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium ÉVKÖNYV a 2010-2011. tanévről az iskola alapításának

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: , KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS

Részletesebben

2012. évi támogatások

2012. évi támogatások 2012. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. 150. sz. Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület 50

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

Lépésről- lépésre Munkaközösség Munkaterv

Lépésről- lépésre Munkaközösség Munkaterv Lépésről- lépésre Munkaterv 2014/ 2015. nevelési év Készítette: pedagógus Lépésről-lépésre munkaközösség vezető Lépésről-lépésre munkaközösség munkaterv 2014/2015. nevelési év A Lépésről-lépésre munkaközösség

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Szentgyörgyi-napok 2012.

Szentgyörgyi-napok 2012. Szentgyörgyi-napok 2012. Sikeresen lezajlott a 2012. évi Szentgyörgyi-napok rendezvénysorozat. A versenyeken Bercel, Diósjenő, Érsekvadkert, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádsáp, Patak, Rétság, Romhány,

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Szent Cirill és Szent Metód Ünnepe.

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2017. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: 1. Bolgár gyermeknapi rendezvény.

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/4/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Készítette: a PIGYÖ képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó a Pigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Időpont Utazás helye Utazás célja Utazási mód. Költségek

Időpont Utazás helye Utazás célja Utazási mód. Költségek Időpont Utazás helye Utazás célja Utazási mód Költségek 2009. június 21-24. Poitiers/ részvétel a SESAME Regionális Fővárosok éves közgyűlésén 2009. július 9. Tuzla/Bosznia- Hercegovina részvétel Tuzla

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről

Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről A verseny megrendezésének időpontja: 2017.04.07-08. rendező intézményének neve: KRK Szilády Áron szervezőjének neve, beosztása: Gavlikné

Részletesebben

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben Gyulai séta Albrecht Dürer /1471-1528/ emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben 1878 Haan Lajos evangélikus lelkész kiadványának megjelenése Dürer Albert családi nevéről s családjának származási helyéről

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: 1. Bolgár gyermeknapi rendezvény.

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1

Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1 Budapest XX. kerületi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium Diákönkormányzat munkaterv 2014/2015. tanév Iskolánk diákönkormányzata a DÖK SZMSZ által szabályozott keretek között, választott vezetőik

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei III. i Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei Tanuló I. éves Szalontechnika babafejen: 1. Takács Katalin Ganz Ábrahám és 11 144 2. Szalay Alexandra Kossuth Lajos 6 136 Győr 3. Császár Anita Ganz

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség Munkaterv 2018/2019-es tanév Humán munkaközösség 1.A munkaközösség tagjai: 1.Fábiánné Morvai Dóra 2.Horvátné Baranyai Rita 3.Kapus Ildikó 4.Kobánné Horváth Éva 5.Kovácsné Györke Katalin 6.Látos Jenő 7.Nagy

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Bolgár gyermeknapi rendezvény. Magyar

Részletesebben

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Iskolai, körzeti, megyei, országos szintű rendezvények RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Nap Óra Rendezvény megnevezése Helyszín Felelős Megjegyzés 1. 8.00 Évkönyv fotózás iskola, Március 15.

Részletesebben

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Ezen Szervezeti és Működési Szabályzat a Kolping Katolikus Szakiskola Tanulói, tanulóközösségei

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Döntés a törökországi Çanakkale

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kádár Tünde (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 18. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2019. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Bolgár gyermeknapi rendezvény.

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Pénzügyi Bizottság. Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Pénzügyi Bizottság. Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés város nemzetközi kapcsolatairól, pályázat benyújtása testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére Elıkészítette: Hajdu Lívia PR referens Véleményezı bizottság: Oktatási, Kulturális és

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben