Szilveszteri futás 2013.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szilveszteri futás 2013."

Átírás

1 III. évfolyam 1. szám január 16. A dombóvári járás közéleti, kulturális és információs lapja Az óév utolsó napján a 90-es évektől Dombóvár kiemelkedő programja a szilveszteri futás. Az előző évekhez hasonlóan a FIDESZ dombóvári csoportja szervezésében zajlik az esemény, melyhez egyre többen csatlakoznak a városból, környékéről és távolabbi pontokról is az itt szabadságukat töltő polgárok. Idén második alkalommal az Ivanich Üzletház elől startolt a futam, 404 regisztrált futóval. Minden korosztály - a csecsemőtől a idősig- képviselte magát. Voltak babakocsival, gyerekkel nyakban, házi kedvenceikkel. A Kormány Hivatal vezetője Fehérvári Tamás a családját kísérte, Potápi Árpád Bonyhád polgármestere és jelenlegi országgyűlési képviselője ( az ez évi választásokon Dombóvár- Bonyhád összevont térségi jelöltje ) pedig végigfutotta a távot is. A célba érkezőket naranccsal, forralt borral, teával és több, mint 100 tombolatárggyal várták. A szervezés újabb példája a nagyszámú támogatók összefogásának. A dombóvári szilveszteri futás mára ünneppé vált, mely vidám, örömteli zárása az évnek. KÉ Szilveszteri futás Ételosztás Karácsony szellemében a rászorultaknak Az Ivanich Üzletház kapualjában már hagyományosnak mondható a karácsonyi ételosztás. Idén december 24-én, a Dombóvári Katolikus Karitász Csoporttal összefogva ismét ezer adag halászlé került a rászorulók asztalára. Karácsonykor a Katolikus Karitász munkatársai nemcsak a hétköznapi gondokat próbálják megkönnyíteni, de igyekeznek az ünnepre is segítséget nyújtani a rászorulóknak. A karácsonyi asztal elmaradhatatlan étele a hal, halászlé. Hogy az ünnep valóban ünnep legyen: az Ivanich Üzletház gondoskodott a halról és annak elkészítéséről. A Hotel Dombóvár főszakácsa bevállalta a nem kis feladatot, a szakmai irányítását a főzésnek. A Karitász önkéntesei a kiosztásnál és a kiszállításnál segédkeztek, idén ugyanis az elesettek az otthonukba kapták a meleg gondoskodást. Tégy valami jót és csatlakoznak hozzád. - éreztük e mondás igazát. Így a kenyér is adományként érkezett a Picipó pékség jóvoltából. Köszönjük minden segítőnek a részvételét, köszönjük, hogy adhattunk! Jónak lenni jó! KÉ

2 2 Falukarácsony Ünnepi műsor Döbröközön Döbröközön a templom előtti téren feldíszített karácsonyfa, a felállított betlehem és adventi koszorú már december elején jelezte a településen élők és átutazók számára, hogy közeleg az egyik legszebb ünnepünk a karácsony. December 22-én vasárnap, a koszorún már a negyedik gyertya fénye sugallta, hogy az ünnep hamarosan elérkezik. Az Integrált Közösségi és Szolgáltatói 2014.december 22-én a Művelődési Ház és a Szépteremtő Kaláka szervezésében került sor a II. Betlehemes Találkozóra, a Művelődési Ház Színháztermében. Farkas János igazgató úr köszöntője után, egy rövid ismertetőt láthattak a résztvevők a Betlehemes játékok történetéről Csík Mária előadásában. A csoportokat Dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnő az első Betlehemes Találkozó szervezője köszöntötte. A műsor átölelte a teljes karácsonyi ünnepkört. Elsőként Márfai Attiláné tanítónő 2. osztályos diákjai a Lucázás, vagy kotyulás, termékenységvarázsló népszokását elevenítették fel. Az ügyes fiúk a Kaposszekcsői Általános Iskola tanulói. Nagyon kedves műsorral érkeztek az óvodások Szakcsról. A Betlehemes Játékot Hangyáné Horváth Katalin, Solymosi Helga és Németh Győzőné óvónők tanították a kis óvodásoknak. A Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola nyolcadik osztályos csoportja a bukovinai székelyek ősi misztériumjátékát a csobánolást adta elő. Kővágóné Csizmadia Anna tanárnő készítette fel az osztály tanulóit. A műsor végére elérkeztünk az esztendő zárásához, az Egyházaskozáron élő Az elmúlt egy év teljesítményéért több területen is szakmai díjjal ismerték el a COOP üzletláncot. Egyrészt átlátható, korrekt üzletvitelének, márkastratégiájának köszönhetően ismét a legjobb márkák, a Superbrandsek közé választották, másrészt az egészséget a középpontba állító edukációs programjáért Mintaértékű CSR Projekt díjjal jutalmazták. A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) 2007 óta folyamatosan meghirdeti a vállalati felelősségvállalás hazai példaértékű gyakorlatait bemutató CSR Best Practice pályázatot. A CSR Best Practice pályázatán Mintaértékű CSR Projekt kategóriában a COOP Együtt az egészségért programja annak komplexitásával, amely Dombóváron a Napsugár Áruház melletti parkolóban került megrendezésre, valamint társadalmi hasznosságával érdemelte ki az elismerést. Az OÉTI szakértőivel, több tucat olimpikonnal, valamint a világviszonylatban is egyedülálló orvosi szűrőkamionnal megvalósuló országjáró programmal a II. Betlehemes Találkozó Dombóváron Újabb szakmai díjakat kapott a COOP Örökségvédő hír A Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület január 7-én tartotta évi rendes Közgyűlését. A számos napirenddel bővelkedő összejövetel elején a civil közösség és számos barát meghatottan köszöntötte rangidős tagját: a 90. születésnapjához ért Élő Lajosné Rózsikát, Életfa-díjas hímző és szövő népművészt. Ezt követően a leköszönő elnök, Kutas György vezetésével folytatódott a közösségi élet áttekintése. A mozgalmas és számos, városunk hírnevét is jócskán öregbítő sikerben is gazdag előző év történéseit dr. Kriston Vízi József foglalta csokorba. A több mint 7000 látogató érdeklődésével is megtisztelt múzeum és pártoló közössége - dacára az alulfinanszírozottságnak - számos program kezdeményezője és lebonyolítója volt ismét. Az érthetően rövid pénzügyi beszámoló után az ez évi munkaterv került ismertetésre, amelynek középpontjában a november végén esedékes ünnep: a megalakulásának 30. évfordulójához érkezett dombóvári városszépítők nyilvános közönségprogramjai állnak. Az egyesület már korábban elkészült új dokumentumának, az átdolgozott Alapszabálynak elfogadása is ez alkalommal történt meg. Végezetül tisztújításra is sor került: Szűcs László ny. mérnök személyében elnököt, Máté László ny. tanár kulturális szakembert alelnökké választották. A vezetőségben: Kutas György, Kertész Tamás, dr. Kriston Vízi József, Kutas György, Németh Gabriella és Takács Istvánné foglal helyet. A Felügyelő Bizottságot a Gáspár István, Németh István és Sebrek Csaba hármas alkotja. - Az Egyesület elérhetőségei nem változtak. Közélet Térben vasárnap délután megrendezett Falukarácsony ünnepélyen e szép ünnepet együtt várták településünk lakói, kicsik és nagyok egyaránt. Az ünnepi műsort Selyem Attiláné művelődésszervező nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelent vendégeket. Rövid műsorismertetője után Szili Lajosné polgármester ünnepi köszöntője következett. Ezt követően a Döbröközi Mesevilág Óvoda és a Döbröközi Általános Iskola karácsonyváró ünnepi műsorát láthatták a megjelent vendégek. Majd Ruff Renáta az IKSZT új munkatársa egy szép karácsonyi verssel folytatta a műsort. Karácsonyi muzsika címmel a Dombóvári Zenész Egyesület közreműködésével szebbnél szebb karácsonyi dallamok hangzottak el a műsor utolsó fél órájában. A szervezők a műsort követően teával, forralt borral, sok-sok karácsonyi süteménnyel vendégelték meg a falu lakóit, a helyi Vöröskereszt támogatásának köszönhetően az ünnepélyen megjelent gyermekek szaloncukrot és gyümölcsöt is kaptak. -Szalai Viktor- csángók hagyományőrző csoportja segítségével. Az Urálásra az év utolsó napján került sor Moldvában is, az egyedülálló népszokást őseik földjéről örökítették át a hagyományőrzők. A csoport vezetője Albert István tanár úr, a Magyar Kultúra lovagja. A csoportok vezetői Varga Gábor szobrászművész grafikájának dedikált példányát vihették magukkal. Köszönjük, hogy eljöttek a találkozóra. Bízunk benne, hogy egyre többen elevenítik fel a népszokásokat és ezzel örömtelibb ünnepet varázsolnak a környezetüknek és önmaguknak. Köszönjük a pedagógusok áldozatos munkáját és a gyermekek játékát. Tiszteld a múltat és éltesd tovább /Körösi Csoma Sándor/ COOP egyedülálló módon tízezrekhez jutott el, és volt életükre pozitív hatással. A COOP pályázata azért is különösen értékes, mert a díjazottak közül az egyetlen magyar tulajdonú cég emelte ki Szeles Péter, az MPRSZ elnöke. Közel azonos időben hazánk legkiválóbb márkáit bemutató Superbrands gálán az üzleti szektor elismerését, a Superbrandset is kiérdemelte, ami egyértelmű visszajelzés a fogyasztók és a szakma részéről, hogy a COOP márka az élelmiszer-kiskereskedelem megváltozott körülményeihez sikeresen alkalmazkodott. Büszkék vagyunk arra, hogy az üzleti tevékenységünk eredményessége mellett a számunkra különösen fontos társadalmi felelősségvállalási programunk egyik elemével is díjat tudtunk nyerni. Bár nem a díjakért dolgozunk, azonban kétségtelen, hogy motiválnak és ösztönöznek bennünket, így tudjuk, hogy jó úton haladunk mondta Bodó János Attila, a DOMBÓ-COOP Zrt. vezérigazgatója. KÉ Adomány a kórháznak Monostori János kórházi látogatása során a sebészeten látta, a betegek szállítására használt tolókocsik állapotát (lásd fotónkon) december 16-án egy tolókocsit adományozott a sebészeti osztály részére.

3 Önkormányzati hírek 3 Nagy sikerrel mutatta be terveit a Reflektor munkacsoport A Mecsek-Dráva hulladékkezelési program keretében gyűjtőkörzetek kerültek kialakításra. Az ezekben keletkezett hulladékot vagy közvetlen beszállítással, vagy átrakóállomáson keresztül juttatják el a hulladékkezelő központba. Ilyen átrakóállomás és hulladékudvar létesült Dombóvár és Kaposszekcső határában. Az átrakóállomások kijelölésénél figyelembe vették a gazdasági és logisztikai szempontokat, vagyis a gyűjtőkörzetnek az ingatlan- és lakosságszámát, valamint az egyéb hulladéktermelők mennyiségét. Az átrakóállomás évente mintegy 14 ezer tonna lakossági kommunális hulladék befogadására alkalmas. A létesítmény átadását követően jelentősen lerövidül a hulladék szállítási útvonala, ami nemcsak környezetkímélő, de nagymértékben lecsökkentheti az e-útdíj miatt megnövekedett szállítási költséget is. December 19-én, a Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése című projekt keretében megrendezésre került nyílt napon ezt a létesítményt mutatták be az érdeklődőknek. Megnyíltak a kapuk és Somfalvi József, az Öko-Dombó Dombóvári Európai Uniós és hazai szinten is már több éve tart a as időszakot felölelő tervezési szakaszt követő új, 2014-től ig terjedő tervezési ciklusra való felkészülés. Európai szinten több általános dokumentum készült el, melyek meghatározzák az új időszak fejlesztési irányvonalait, az elérni kívánt európai szintű eredményeket. Ennek kapcsán hazánkban is már évek óta zajlik a háttérmunka, azoknak az alapdokumentációknak a kidolgozása, melyek meghatározó szerepet játszanak majd a következő fejlesztési periódusban. Városunkban Szabó Loránd polgármester kezdeményezésére 2013 októberében megalakult a Reflektor munkacsoport, melynek feladata az elkövetkező tervezési időszakra történő fejlesztési lehetőségek, projekt kezdeményezések összegyűjtése, kidolgozása, véleményezése. A csoportban helyet kap minden olyan területfejlesztési szakember, pályázatíró, építész és egyéb szakértő (kultúra, szociális szféra, sport, környezet- és természetvédelem), aki munkájával és szaktudásával hozzá tud járulni egy magasabb színvonalú, teljesebb fejlesztési terv kidolgozásához. A csoport munkáját a helyi projekt elképzelések összegyűjtése mellett a megyei szintű fejlesztési dokumentum (koncepció) kidolgozásához szükséges információ-szolgáltatással, a koncepció véleményezésével kezdte. Ezután a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében finanszírozható projektekhez készítettek elő megyei szintű gazdaságfejlesztési-, kistérségi fejlesztési-valamint az ágazati operatív programokhoz kapcsolódó részprogramokat. Ezt követően a Reflektor munkacsoport a helyi erőforrásokra összpontosítva, a magasabb szintű dokumentumokhoz való illeszkedés figyelembevételével kidolgozta Dombóvár város tervezési időszakra szóló fejlesztési tervét, az Ivanich-tervet, melyet a város honlapján (www. dombovar.hu) mindenki megismerhet. A 2013 decemberére elkészült munkaváltozatot széleskörű társadalmi egyeztetésen kívánja véleményeztetni a munkacsoport, hogy aztán 2014 januárjának végére letegye az asztalra a város intelligens, fenntartható és inkluzív fejlesztését biztosító tervgyűjtemény végleges változatát. December 18-án a DOKK rendezvényközpont épületében vállalkozói és civil fórum keretében mutatta be Szabó Loránd polgármester az Ivanich Antal nevével fémjelzett városfejlesztési tervet. Mind a tervek mind a különleges bemutató nagy sikert aratott. Reméljük, hogy városunk minél több partnerre lel az elképzelések megvalósításában, hogy azokból a lehető legtöbb valósulhasson meg! K.G. Korszerű környezetkímélő beruházás épült Dombóvár határában Téravató karácsonyváró családi délután December 19-én jó hangulatban zajlott az a téravató délután, melyen a Városháza előtt kialakított kis terecske lett felavatva. A december közepére elkészült kis terület elsősorban a Városházára érkező ügyfelek, vendégek megfelelő parkolási lehetőségét biztosítja, de helyt adhat kisebb rendezvények számára is. A téravatót igazi karácsonyi hangulat, kirakódó vásár, mézeskalács díszek sütése és egyéb programok színesítették. Az éhesebbek pirogot kóstolhattak, a szomjasabbak forralt bort kortyolhattak. 16 órától kezdődtek a gyermekprogramok, amelyek elsősorban óvodásoknak, kisiskolásoknak szóltak. Jól sikerült a jótékonysági árverés, melynek keretében ismert dombóvári személyek által felajánlott tárgyakra lehetett licitálni. A legmagasabb licitet az a Szabó Loránd által felajánlott póló érte el, amelyet az aranycsapat egykori csapatkapitánya, Puskás Ferenc írt alá. Az árverés bevétele a rászorulók segítését szolgálta. A rendezvényen autentikus betlehemi műsorukkal felléptek a csomai Kárpátaljáról érkezett fiatalok is. K.G. Környezet- és Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetőjének kalauzolása mellett mindenki saját szemével is megnézhette a korszerű beruházást. A rendezvényen Csapó Gyuláné kaposszekcsői és Szabó Loránd dombóvári polgármester méltatta a létesítmény jelentőségét, majd a Dride Sport Club tehetséges fiataljai mutattak be egy akrobatikus elemekkel tarkított show-t. A környéken élők számára jó hír, hogy a hulladékudvarokban a lakosság számára díjmentesen elhelyezhetők a háztartásokban keletkező szelektíven gyűjthető hulladékok (papír, fém, műanyag, zöldhulladék stb.), a nagyméretű hulladékok (bútor, lom), háztartási készülékek és a veszélyes hulladékok is. A kaposszekcsői átrakóállomás és hulladékudvar ebben az évben kezdi meg működését. K.G. Hivatali évzáró December 21-én este tartotta a DOKK nagytermében évzáró összejövetelét a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal. Az aktív hivatalnoki gárda azokkal a családtagokkal és nyugdíjba vonult köztisztviselőkkel egészült ki, akik elfogadták a meghívást. Szabó Loránd és dr. Letenyei Róbert évértékelő beszéde után dr. Kocsis Krisztina aljegyző búcsúztatta el a hivatal nyugdíjba vonuló kolléganőjét, Schroth Ferencnét. Ezután került átadásra a Prima Colléga díj, melynek jutalmazottjáról a kollektíva szavazatai döntöttek. Idén ez a megtiszteltetés Kovács Zoltán pénzügyi ügyintézőt illette. A hivatalos program után az egybegyűlteknek egy meglepetésműsorral készültek a szervezők. A meglepetést Mészáros János Elek jelentette, aki egy koncerttel ajándékozta meg a hallgatókat. A 2012-es Csillag Születik győztese legnépszerűbb dalai mellett a közelgő karácsonyra hangolva varázsolt meghitt ünnepi hangulatot a terembe. A Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatalának főtanácsosával a koncertet követően személyesen is lehetett beszélgetni. K.G.

4 4 Önkormányzati hírek Párbeszéd az új közterületi elnevezésekről Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete törvényi kötelezettségének eleget téve - az 1., 3., 4.,5., 7., valamint a 8. számú egyéni választókerület területén az alábbi közterület elnevezések módosítását valamint az új elnevezésre tett javaslatokat támogatja, azzal, hogy a végleges elnevezésről az utca lakói a két alternatíva közüli választással döntsenek. Az új elnevezésre vonatkozó társadalmi párbeszéd keretében az érintett utcák lakói az alábbi időpontokban és helyszíneken nyilváníthatnak véleményt a javaslatokról: január 20-án 13 órától 17 óráig a Városházán (Szabadság u. 18.) január 21-én 8,30 órától 12 óráig Újdombóváron, a Közösségi Házban (Petőfi tér) január 22-én 13 órától 17 óráig Újdombóváron, a Közösségi Házban (Petfői tér) január 23-án 13 órától 17 óráig a Városházán (Szabadság u. 18.) január 24-én 8,30 órától 12 óráig a Városházán (Szabadság u. 18.) A párbeszédben minden olyan választásra jogosult személy részt vehet, aki az adott utcában állandó lakcímmel vagy ingatlannal rendelkezik. Az elnevezésekre vonatkozó javaslatok indokolását, valamint a vélemény nyilvánítás részletes szabályait megtalálják a www. dombovar.hu oldalon! Kérjük éljenek a lehetőséggel, nyilvánítsanak minél többen véleményt utcájuk jövőbeni elnevezéséről! Dombóvár Város Önkormányzata Kiválóan szerepeltek az attalai böllérversenyen a Városháza dolgozói A megyeszéli község önkormányzata hatodszor invitálta a környékről, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei testvérközségéből, Szatmárcsekéről és a Hajdú-Bihar megyei partnervárosából, Tiszacsegéről disznóvágásra a csapatokat. Ez alkalommal tíz társaság köztük a dombóvári városháza dolgozóiból verbuválódott csapat fogadta el a szívélyes meghívást. A házigazda falu polgármesterének, Gelencsér Istvánnak a köszöntője után lebökték a böllérek a sertéseket, majd segítségeikkel közösen letisztították azokat, szétdarabolták és megkezdték a feldolgozásukat. A hangulatot nemcsak a finomabbnál finomabb pálinkák fokozták, hanem azok a muzsikusok is, akik standról standra járva elhúzták mindenkinek a nótáját. Miközben folyt a csontozás, a húsok szeletelése és darálása, a tárcsákon, valamint a tűzhelyeken sültek készültek, a bográcsokban pedig pörköltek főttek. A reggeli hagymás vér megkóstolását követően májat, tarját és oldalast kínáltak a szakácsok, hozzá pedig bort és sört ittak a szomjazók. Nem sokkal dél után az asztalokon már szépen formázott sonkákat és szalonnákat lehetett látni, majd a csapatok elkezdték tölteni a különböző ízesítésű hurkákat, illetve kolbászokat. A zsűri tagjai a dombóvári kertbarátok egykori elnöke, Bodó Imre, valamint az ismert vendéglős, Cser Zoltán is megízlelték az ételeket és elbírálták a disznóvágás szakszerűségét. A megmérettetésen a Városháza csapata kiváló minősítést szerzett. Azonban itt persze nem az eredményen volt a hangsúly, hanem az egész napos együttléten és szórakozáson. A résztvevők a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak el a kitűnően sikerült nap végén. Korszerű játszótérrel gazdagodott városunk Még az előző évben, június 13-án írta alá Szabó Loránd polgármester és a Viessmann Technika Dombóvár Kft. két képviselője Király Gyula valamint Beck Andor azt a megállapodást, ami lehetővé tette egy új játszótér kialakítását. Németországban, Franciaországban, Kanadában, Lengyelországban, Kínában és hazánkban működő gyáregységeivel, 74 országra kiterjedő értékesítési szervezetével, valamint a világban található 120 kereskedelmi kirendeltségével a Viessmann cég a fűtéstechnika egyik legjelentősebb képviselője. A volt Láng Gépgyár majd Uniwatt telephelyén működő, Dombóvár iparába új lendületet hozó cég ügyvezetőinek és a polgármesternek elképzelései egymásra találtak, miszerint a VIESSMANN cégcsoport a köztudatban markánsabb megjelenítésének érdekében a város lakói jobban megismerhessék és elismerjék a Kft. munkáját. E célból szerették volna a város területén valamely közcélú fejlesztés megvalósítását támogatni. A Városüzemeltetési Iroda által javasolt lehetőségek közül a vállalat úgy határozott, hogy egy EU szabványnak megfelelő játszótér kialakítását segíti eurónyi (kb. 3 millió forintnyi) támogatással. Ennek helyszínét az Ady utca 8. melletti területben jelölte meg. A Viessmann Technika Dombóvár Kft. kezdeményezte, hogy az általuk felajánlott támogatáson felül Dombóvár Önkormányzata is járuljon hozzá a játszótér kialakításához, ezzel is szimbolizálva a cégcsoport és a város együttműködését. A képviselő-testület ezt tavaly május 30-i ülésén hagyta jóvá. Az 1 millió 24 ezer forint átcsoportosításra került, így városunk is hozzájárult a korszerű játszótér kialakításához. A területen korábban már állt hinta és két mérleghinta, az új játékok ezek mellé kerültek. A kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy az új játékok megfeleljenek az EU szabványnak, a tartósság érdekében a legkiválóbb alapanyagokból készüljenek, minél szélesebb korosztály használhassa őket és jelentsenek új színfoltot a városképben. A gondos kiválasztás eredményeként a játszótéren a KÁOSZ Kft. munkatársai decemberben telepítettek négy elemet. Azóta a gyerekek már kipróbálhatták a rugós játékot, a fészekhintát, a körforgót és a kéttornyú mászóvárat. A városban újdonságnak számító eszközöket a kisebbek és a nagyobbak rövid idő alatt megszerették már. A hétfői hivatalos átadó ünnepségen Szabó Loránd polgármester és Király Gyula és Beck Andor, a Viessmann Technika Dombóvár Kft. képviselője adta át a játszóteret a gyermekeknek. Az avatást a Szivárvány Óvodai Tagintézmény óvodásai színesítették körjátékokkal, énekekkel, majd boldogan próbálták ki az új játékelemeket. Örömük csak fokozódott akkor, amikor Szabó Loránd polgármester 10 darab gyermekszéket ajándékozott óvodájuknak. K.G. Tisztelt lakosság! Dombóvár Város Önkormányzata az elmúlt évekhez hasonló módon gondoskodik a közterületre kihelyezett karácsonyfák elszállításáról. Kérjük, szíveskedjenek a fákat a közterületi szeméttároló edényzetek mellett úgy elhelyezni, hogy a közlekedést ne akadályozzák! Az elszállítás január 31-ig történik. Dombóvár Város Önkormányzata

5 Önkormányzati hírek 5 Sokan búcsúztatták együtt az óévet December 31-én éjjel 11 óra után egyre többen kezdtek el gyülekezni a művelődési ház mögötti területen, ahová Szabó Loránd polgármester hívta meg a város polgárait egy közös óév búcsúztatóra, amely egyben az újév köszöntése is volt. Fél 12-kor kezdték el Nagyszerű hangulatban zajlott az Idősek Karácsonya Ebben az esztendőben december 17-én került megrendezésre az Idősek Karácsonya. A hagyományokhoz híven egy-egy csomag szaloncukrot kaptak ajándékba azok a szépkorú dombóvári polgárok, akik ezen a napon ellátogattak a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolába. Az összejövetelre idén is különjáratú autóbuszok indultak három távolabbi városrészből, hogy az idősek rendezvényre érkezését megkönnyítsék. A jó hangulatról Magyar Rózsa énekesnő gondoskodott, akit az Echo TV-n és a Muzsika TV-n futó önálló televíziós műsoraiból ismerhetnek a nézők országszerte. A főleg az idősebbek között népszerű művésznő Dombóváron is nagy sikert aratott. Sorra csendültek fel az ismert dalok, melyeket a közönség az előadóval együtt énekelt. Rózsát nagyon sokan ismerik és szeretik városunkban is, sokaknak nagy élmény volt a vele való személyes találkozás. A műsor végén sor kerülhetett az énekesnővel történő kötetlen találkozóra is, amelyen számos dedikált lap és CD került gazdára. K.G. Szerteágazó feladatot látnak el a roma referensek Dombóvár Város Önkormányzata decemberben kötött megállapodási szerződést Ligorovics Zsolttal és Világos Csabával, akik ezentúl a roma referensi teendőket látják el. Főbb feladatuk, hogy közreműködjenek a STég Iroda működtetésében, felkeressék és segítsék a hátrányos helyzetű családokat. Csatlakozzanak az országos adománygyűjtő akciókhoz, segítsenek az adománygyűjtésben és az ajándékoknak a hátrányos helyzetűekhez juttatásában. Tájékoztassák a roma lakosságot az őket érintő helyi közügyekről, vonják be a romákat az őket érintő helyi nemzetiségi ügyekbe. Szervezzenek ifjúsági programokat, kísérjék figyelemmel a pályázati lehetőségeket és a roma tanulók tanulmányait segítő támogatási programokat, pályázatokat. K.G. A kárpátaljai, döntő többségében magyarok lakta Csoma településről egy autentikus betlehemes csoport érkezett az önkormányzat meghívására Dombóvárra, akik a hagyományos karácsonyi készülődést egy nálunk már elfeledett népi előadással, Jézus születéséről szóló bábjátékkal színesítették meg. Felléptek többek között a Városháza előtti téravató ünnepségen, a nemzetiségek estjén, a Civil Adventen és a vetíteni a szervezők azt a kisfilmet, amely az új városházát mutatja be. A nem mindennapi ötletre épülő, Sinyi Zsolt által készített filmben Tölösi Roland Guinness rekorder járja végig az épületet triál kerékpárján. Éjfélkor a Himnusz Varga Tünde előadásában hangzott el, melybe mindenki bekapcsolódott. Ezt követően a városvezető újévi köszöntő beszédében több dolgot is kívánt a megjelent közel ezer főnek. Először is jó egészséget mindenkinek (E nélkül nincs teljes élet.), sok, sok nevetést (Aki nevet az boldog.), az idei esztendőre egy nagy adag bölcsességet (Mert idén fontos döntések jönnek.) és összefogást, hogy sikeresen tudjuk tovább építeni Dombóvárt. A beszéd után egy parádés, közel negyedórás tűzijátéknak örvendhettek a megjelentek, majd nyolcvan pezsgőspalack dugója röppent ki a drótfonatoktól megszabadulva, s a gyöngyöző italokkal teli poharakkal koccintva az emberek egymásnak kívántak boldog Újévet. K.G. Betlehemes csoport járt Dombóváron somogy megyei Csoma község karácsonyi műsorán is. Jártak céges évzáró rendezvényeken, valamint a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat tagjaival is eltölthettek egy izgalmas délutánt. Az itt-tartózkodásuk alatt mintegy 100 ezer forintnyi adományt sikerült összegyűjteniük, mely nemes célokra a csomai kultúrház és a megalakulóban lévő községi múzeum támogatására fordítódik. A hagyományőrző csoport rendszeres résztvevője különböző helyi, járási, megyei, illetve nemzetközi betlehemes találkozóknak. Számos alkalommal nyert részvételt a debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozóra és rendszeresen megméretteti magát helyi és nemzetközi versenyeken is. Sokak számára okoztak maradandó élményt előadásukkal, s a fiatalokat is számos pozitív benyomás érte városunkban, melyért hálás köszönetüket fejezték ki. I.A. Ajándékok az idősotthonok lakóinak December 20-án látogatta meg a Támasz Otthon lakóit Szabó Loránd polgármester, aki a karácsonyi műsor előtt köszöntötte az otthon idős gondozottait. A köszöntő mondatok mellett egy kis ajándékot is átadott nekik. Nemcsak ebben, hanem valamenynyi időseket gondozó dombóvári otthonban is jártak a Városháza képviselői valamint dr. Janek Attila és Kiss Béla képviselő-testületi tagok. Dr. Kocsis Krisztina aljegyző asszony az Aranysziget Idősek Otthonát, Enczel Istvánné csoportvezető a Platán Otthon lakóit látogatta meg. Minden évben az a szokás ugyanis, hogy karácsonyra az otthon lakóit meglepik egy kis ajándékkal. Nem történt ez másképp idén sem. K.G. A GYIÖK jótékony akciója A karácsony közeledtével az emberekben felerősödnek a segítőkészség iránti kötelezettségek. Nagyon sok karitatív szervezet fordít gondot arra, hogy a mélyszegénységben, elesettségben élő embereken segítsen. A Dombóvári Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat is hasonlóképpen cselekedett, ugyanis decemberben ismét meghirdette cipősdoboz akcióját a helyi általános és középiskolákban. A gyűjtésnek köszönhetően közel 60 db csomagot sikerült kiosztani a rászoruló gyerekek között a Családsegítő Szolgálat munkatársainak segítségével. A bölcsisek és ovisok is örülhettek, ugyanis a fiatalok hozzájuk is ellátogattak, s a szaloncukor mellett értékes, a mindennapi foglalkozások során is használható ajándékokkal lepték meg a csöppségeket. Végül nem feledkeztek meg azokról a gyermekekről sem, akik az adventi készülődés idején sem élvezhették az otthon melegét, s betegségük miatt kénytelenek voltak a kórház falai között ünnepelni. Ezért aztán az ifjúsági képviselők a kórház Gyermekosztályán is látogatást tettek, ahova szintén nem érkeztek üres kézzel. I.A.

6 6 Önkormányzati hírek Sokrétű tevékenységet végzett a STég Iroda Mód Ferenc is betöltötte a kilencvenet Az idősebb és a középkorosztályhoz tartozó dombóváriak között nincs olyan, aki ne ismerné Mód Ferencet. Ha valaki találkozik vele, biztosan felismeri, nem sokat változott az évtizedek során. Ha még azt is tudjuk róla, hogy a Napsugár Áruházban a cipőosztály vezetője volt, akkor biztosan képben vagyunk, kiről is van szó. Feri bácsit december 20-án, 90. születésnapján köszöntötte fel Szabó Loránd polgármester és adta át neki a kilencvenéveseknek kijáró, az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklapot. Feri bácsi jó egészségnek örvend, már teljesen felgyógyult a nyári komoly betegségsorozatából. Legközelebbi hozzátartozói Olaszországban élnek, ritkán látja őket. Legfőbb segítője volt kolléganője Kormos Lászlóné, aki minden nap meglátogatja és segíti a napi teendők ellátásában. K.G. Köszönetnyilvánítás Köszönetet szeretnénk mondani a DOMBO-COOP ZRTnek a kapott adományokért, amivel hozzájárult a dombóvári Indulópont Biztos Kezdet Gyerekház Mikulás ünnepségének sikeres lebonyolításához. Szintén köszönetünket fejezzük ki a dombóvári Árok pékségnek az egész éves önzetlen támogatásért, amellyel hozzájárult a dombóvári Indulópont Biztos Kezdet Gyerekház mindennapjaihoz. A Kapaszkodó Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ és a Gyerekház dolgozói MEGHÍVÓ nyílt napra Január 24-én 9-14 óra valamint január 27-én óra között szeretettel várok minden olyan érdeklődőt a Városházára, aki kíváncsi az átalakított épületre és a benne folyó munkára. Óránként indul az érdeklődők vezetése. Szabó Loránd polgármester IMPRESSZUM Az önkormányzati oldalak tartalmáért a Dombóvár és Környéke Szerkesztősége felelősséget nem vállal. Az önkormányzati oldalak (3-6. o.) felelős szerkesztője: Kurucz Gábor (Tel.: 06 74/ , kapcsolat@dombovar.hu) A karácsonyt megelőző időszakban a STég Iroda igen összetett jótékonysági tevékenységet koordinált. December 19-én az iroda adott otthont a játszóháznak, melynek keretében a gyermekek karácsonyi képeket, ajándékokat, díszeket készíthettek. Az Új Kezdet Roma Egyesület a baptista és a metodista egyházzal karöltve még december 23-án osztotta szét azokat a csomagokat, amelyeket az egyesület tagjai és a velük egyetértők állítottak össze a rászorulók számára. Az egyesület egyik célja a rászorulók megsegítése, melynek egyik jól megvalósult eredménye volt a karácsony előtti ajándékosztás. Ugyanezen a napon nyújtottak segítséget az iroda munkatársai a rászorulók számára felajánlott meleg étel osztásában. Szintén a karácsony előtti időszakban működtek közre azoknak az ajándékoknak, kalácsoknak, teának az osztásában, melyet a Dombóvár-Kernen I.R. Baráti Kör ajánlott fel a rászorulóknak. Az iroda minden munkanapon óra között várja a rászorulókat a Szepessy utcában. K.G. Rózsika néni köszöntése A 90. életévébe lépett özvegy Élő Lajosné sz. Horváth Rozália, mindenki szeretett Rózsika nénijét köszöntötték barátai a Dombóvári Helytörténeti Múzeumban rendezett ünnepségen. A Dombóvári Városszépítők évkezdő közgyűlésének ünnepi programján a hímző és szövő népi iparművészt, Életfa- díjast először Szabó Loránd polgármester köszöntötte. Ezt követően az általa alapított és mai napig éltetett közösségben együtt lévő kézműves asszonyok, valamint az egyesület tagjai köszöntötték a jó kedéllyel és alkotókedvvel teli hölgyet. K.V.J. A város szűkös anyagi helyzetének ellenére az idei évben is lehetőségünk volt egy szerény ajándékkal köszönteni Dombóvár 80 év feletti lakóit. A csomagokat ismét az Apáczai Csere János Szakközépiskola és az Illyés Gyula Gimnázium diákjai juttatták el az érintetteknek. Nem kis feladat volt, hisz több mint nyolcszáz 80 év feletti lakója van városunknak. Munkájukat ezúton is köszönöm! Köszönetnyilvánítás Szabó Loránd polgármester Kikapcsolódásra, társaságra vágyik? Szereti a magyar nótákat és a táncos énekes rendezvényeket? Akkor ezt az eseményt ne szalassza el! Szeretettel várok minden nyugdíjast és a téma iránt érdeklődőt a január 31-én 14 órától megrendezésre kerülő DALOLÓ-NÓTÁZÓ ÖSSZEJÖVETELRE. A rendezvényen fellép: A TREFF DUÓ Helyszín: Dombóvári Közösségi Központ DOKK (régi mozi épülete) Az összejövetel része a nyugdíjasoknak szóló programsorozatunknak. (Ne felejtse otthon igazoló füzetét, a részvételért most 50 pontot kaphat!) Szabó Loránd polgármester

7 Közélet 7 Nemzetiségek napja Dombóvár Nemzetiségi Önkormányzatai december 20-án immár 4. alkalommal, hagyományosan közösen tartották,,kisebbség Napi gálaműsorukat. A rendezvénynek, ahogy korábban is, az Apáczai Csere János Szakközépiskola adott otthont, a kultúrtermet zsúfolásig megtöltötték a vendégek és az érdeklődők. A korábbi évek színvonalas műsorainak, illetve a nemzetiségek aktív, több éves munkájának elismeréseként több ismert személyiség is megtisztelte részvételével a rendezvényt, így többek között : Ruzsica Ivankovic asszony, Horvátország pécsi konzulja; Hepp Mihály, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke; Dr. Kaltenbach Jenő, az Országos Német Önkormányzat volt elnöke, a nemzetiségi és etnikai kisebbségi jogok korábbi biztosa; Avaneszian Alex, az Országos Örmény Önkormányzat alelnöke; Győrváry Gábor, a pécsi Miroslav Krleza Általános Iskola és Gimnázium igazgatója;dombóvár testvérvárosából, Vir-ről 4 fős delegáció érkezett a viri önkormányzati testületének elnökének, Miro Glavan úr vezetésével. A várost Szabó Lóránd polgármester és az önkormányzati képviselők képviselték, de megjelentek a város tisztségviselői és intézményeinek képviselői is szép számmal. A megjelenteket Farkas Attila a Dombóvári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte. Beszédében emlékezett a Nemzetiségi Törvény 1993 évi elfogadására,annak jelentőségére, a mindennapokban betöltött szerepére, valamint az 1995-ös évi ENSZ határozatra, melyben december 18-át a Kisebbségek Napjává nyilvánította. Először Avaneszian Alex az Országos Örmény Önkormányzat alelnöke szólt, méltatta a kisebbségek szerepét egy ország életében, kifejtette, miként gazdagítják, színesítik a kultúrát, hogyan járulnak hozzá az ország fejlődéséhez. Emlékeztetett az évszázadok óta hagyományosan jó örmény-magyar kapcsolatra, melyeket bizonyos események sem tudnak alapvetően megváltoztatni, és amelyeket közös jóakarattal túl kell lépni. Ruzsica Ivankovics konzulasszony a történelmi magyar-horvát együttélésről, a két nép barátságáról és együttműködéséről beszélt, és annak újabb fejezetéről az Európai Unióban. Nagyra értékelte a magyarországi horvátok szerepét és fontosságát,mint az anyaország, mint Magyarország számára. Konzuli megbízatása novemberben kezdődött, de információi voltak már a Dombóvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzatról, és annak aktív tevékenységéről, ezért döntött úgy, hogy első látogatásai során eljön Dombóvárra. Dr. Kaltenbach Jenő korábbi országgyűlési biztos és volt Országos Német Önkormányzati elnök a kisebbségek szerepéről, jelentőségéről és az új választási törvény adta lehetőségekről beszélt. Kifejtette, hogy személy szerint nincs teljesen megelégedve a törvénynyel, de mindenképpen nagy előrelépés és lehetőség ez a nemzetiségek számára, hogy országgyűlési képviselőt, vagy szószólót választhatnak. Bárhogy is lesz, ez lényegesen nagyobb érdekképviseletet és érdekérvényesítési lehetőséget jelent a nemzetiségeknek a magyar parlamentben és politikában. Elmondta, hogy örömmel fogadta el a meghívást, mert a dombóvári németekkel régóta kapcsolatban van, értékeli munkájukat, összetartásukat, és nem mellékesen kötődése van ide, mert a közelben, Nagyhajmáson nőtt fel. A viri küldöttség vezetője, Miro Glavan Úr is köszöntötte az egybegyűlteket, a díszvendégeket és a város vezetőit. Elmondta, hogy már sokszor jártak Dombóváron, szívesen jönnek, élvezik a város, a barátok és ismerősök vendégszeretetét. Visszaemlékezett a 6-7 évvel ezelőtti kezdetre, amikor megtörtént a kapcsolatfelvétel, a két város között, és ma már tartalmas és gyakori találkozásokkal teli testvérvárosi együttműködés keretében látogatnak egymáshoz. Külön kiemelte ebben a kapcsolatrendszerben a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnökének, Varga-Stadler Gábornak a szerepét és munkáját, akit nemcsak hivatalos partnernek, de saját viri polgáruknak is tartanak. Itt jegyzem meg, hogy az elmúlt év szeptemberében a horvát magyar kapcsolatok, ezen belül a Dombóvár-Vir kapcsolatok építéséért a Horvátországi Pécsi Főkonzulátus elismerésben részesítette Varga-Stadler Gábort. A köszöntő beszédek után megkezdődött a gálaműsor, melyet a horvát vendégek miatt Börcsök Izabella magyar és horvát nyelven konferált. A műsort az Erzsébet óvodások német népi tánccsoportja nyitotta meg, német gyerektáncokat és mondókás játékokat mutattak be, nagy sikert aratva. Őket az örmény,,arevik tánccsoport követte, különleges hangulatú, az örmény történelem, illetve az örmény mindennapok egy-egy szomorú, vagy örömteli eseményhez kapcsolódó egyedi és csoportos táncprodukciójával. Az AREVIK az egyetlen örmény tánccsoport Magyarországon, sok fellépésük van országszerte nagy sikerrel. Advent lévén különösen aktuális volt az épp Dombóváron vendégeskedő kárpátaljai csomai gyerekek betlehemese, mely a régi idők karácsonyait idézte. A nézők nagy szeretettel fogadták őket. Következett a Dombóvári német népi fúvószenekar, a tőlük elvárt és megszokott, vastapsot kiváltó, magas szintű produkciójával. Üde színfoltot jelentett a műsorban, ugyan nem hazai kisebbséget alkotó, de mégiscsak kisebbségnek számító csángók moldvai zenei világát bemutató, ízelítő, Kerényi Kata és Zsabakovszky Ferenc előadásában, melyet a közönség nagy tapssal jutalmazott. Vir testvérvárost a Dombóváron már többször fellépett, dalmát dallamokat játszó,,trio Nandino zenekar képviselte, az Adria, a napos Dalmácia hangulatát hozva a decemberi télbe a műsor résztvevőinek. A nézők vastapssal kértek ráadást produkciójuk után. A horvátok után ismét a németek képviseltették magukat. A bikali német néptáncosok fergeteges bemutatója méltán váltott ki elismerést a nézők között. A gálaműsor a pécsi Miroslav Krleza Horvát Általános Iskola és Gimnázium tamburazenekarának és énekkarának produkciójával zárult, akik szlavóniai népi dallamokat és az Adventhez illő karácsonyi énekkel teremtettek ünnepváró hangulatot, és méltó befejezést a műsornak. Véleményeket is meghallgatva elmondhatjuk, hogy az idei Kisebbségi Napi gálaműsor színvonalas és szórakoztató volt, a nagyszámú vendég és érdeklődő feltöltődve, elégedetten állhatott fel a rendezvény után. A program a meghívott vendégeknek vacsorával zárult a gunarasi Kemping étteremben. A vendégeket Szabó Lóránd polgármester üdvözölte és mondott pohárköszöntőt jó szórakozást kívánva. A vacsora után a talpalávalót a dombóvári Treff Duó, és a vendégként fellépő dalmáciai Trio Nandino együttes szolgáltatta. A Kisebbség Napi programon részt vett Branka Pavic Blazetin, a horvát,, Hrvatski glasnik hetilap főszerkesztője, és Füri Tamás, a MTVA horvát nemzetiségi műsorának szerkesztő- műsorvezetője. Tudósításuk és riportjaik a dombóvári Kisebbségi Napról megjelent a hetilapban, illetve elhangzott a Magyar Rádió horvát nyelvű adásában. KÉ A 2011-es népszámlálás jellemzői településenként Folytatjuk az utolsó népszámlálás adatainak elemzését. A három, 1975-ig Baranya-megyéhez tartozó község népesedési adatait vesszük górcső alá. Kaposszekcső A település közlekedésföldrajzi helyzete nagyon kedvező: autóbuszjáratok kötik össze Dombóvárral, Péccsel, vasúti megállója fővonalon van. A járás egyetlen települése, melynek népessége nem csökkent, sőt 2011-ben 1508 embert írtak össze, ennyien még egyetlen összeíráskor sem éltek a községben. Természetesen a Liget-lakótelep benépesítése játssza ebben a fő szerepet, ám nem szabad elfelejteni, hogy 1974-ig Szőlőhegy településrész közigazgatásilag Kaposszekcsőhöz tartozott. A népességnövekedés a vándorlási nyereségnek köszönhető, az új évezredben közel 400 fővel gyarapodott ezáltal a település. Néhány évben a születések száma is meghaladta a halálozásokét, összességében azonban negatív a természetes szaporodás. Évente között volt a születések száma, a halálozások fő között ingadoztak (utóbbi 2006-ban volt). A lakosság korösszetétele a járási átlagnak felel meg: 100 gyerekkorúra 162 időskorú jut. Kiemelkedő a településen a szépkorúak ellátó intézményrendszere. Az iskolázottsági mutatók jók: a 18 évesnél idősebbek harmadának van érettségi bizonyítványa, a diplomások aránya a felnőtt népesség 10%-a (115 fő, a járás községei közül arányaiban itt él a legtöbb diplomás). Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

8 8 (folytatás az előző oldalról) A jó mutatókban egyebek mellett szerepet játszik, hogy a járás egyik legjobb általános iskolája fogadja három község diákjait, a tárgyi és a személyi feltételek kiválóak. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a német nyelv oktatásának, a népszámlálás során 115 fő vallotta magát német nemzetiséginek. A munkalehetőségek helyben is jók (ipari üzemek, kis vállalkozások, mezőgazdasági ZRT.), de kedvezőek a bejárási lehetőségek is. 61 ember vallotta magát munkanélkülinek. Vallási összetétel szempontjából az egyik legszínesebb községünk. A vallásosságukról nyilatkozók mintegy fele római katolikus, mintegy 20%-a evangélikus, néhány százaléka református. Közműellátottsága kiemelkedően jó, az ivóvíz és szennyvízhálózatba a lakások több, mint 90%-a be van kapcsolva, viszont 75 a nem lakott lakás. Figyelemre méltó, hogy a lakások kétharmada 1970 után épült, döntő részük összkomfortos, a lakások 70%-át bekapcsolták a vezetékes gázhálózatba. Öszszességében Kaposszekcső a járás minden szempontból legkedvezőbb adottságokkal rendelkező települése, lakóinak városi színvonalú ellátást képes biztosítani. Ezek a tények előrevetítik, hogy népességmegtartó képessége okán a következő évtizedben a lakóinak száma nem csökken, fő között stabilizálódik. Csikóstöttös A Baranya-csatorna völgyéből a völgység nyugati lejtőjére felkapaszkodó település közlekedési adottságai közepesek: közútja és vasútvonala sem tartozik a nagy forgalmúak közé ben 864 fő volt lakónépessége, újkori történelme során a legkevesebb. Az utolsó két népszámlálás között 199-el csökkent lakóinak száma (1920-ban 1549 ember élt itt, csaknem másfélszerese a szomszédos Kaposszekcső lakosságának). Az 1941-es összeírás során 913 fő vallotta német anyanyelvűnek magát es összeírásnál a népesség jelentős része a ki- illetve betelepítések során kicserélődött. Természetes szaporodási mutatói nem tartoznak a legrosszabbak közé: a születések száma az előző évtizedben 5-14 csecsemő között ingadozott, míg az elhaltak száma évenként fő volt. Az elvándorlások évi átlagban 8-9 fővel csökkentették a lakosság számát. A népesség korösszetétele megfelel a járási átlagnak: 100 gyerekkorúra 165 időskorú jutott. A 18 évesnél idősebbek mintegy 25%-ának van Dombóvári Arcok ma - dr. Szőke Sándorné Zsíros Mária Művelődés érettségi bizonyítványa, 41 diplomást írtak össze. sokan járnak el dolgozni, a munkanélküliek száma 48 volt. (Érdekességként megjegyezzük, hogy 1960-ban a községben 300 MÁV alkalmazott lakott.) 113 fő vallotta magát hazai nemzetiségekhez tartozónak (80 német, 26 cigány). A község népességének mintegy fele római katolikus, valamivel 10%-nál több a magát evangélikusnak valló. Lakosállománya elöregedett, az öszszes lakás fele 1946 után épült, csak harmada 1971-et követően. hálózati vízvezetékkel a házak 90%-a ellátott, hiányzik a szennyvízcsatorna hálózat. A vezetékes gázhálózathoz a lakók mintegy harmada csatlakozott. Véleményem szerint a község vezetésének dicséretre méltó erőfeszítése ellenére a népesség csökkenése (remélhetőleg kisebb mértékben) folytatódni fog, 2020-ra mintegy 800 főre becsülöm a község népességét. Jágónak A három megye határán elhelyezkedő falu közlekedési helyzete sokat javult az elmúlt évtizedekben ben Tolnához csatolásakor kijárata csak Meződ felé volt, Kaposszekcsővel üzemi út kötötte össze. Napjainkra megépült a jó minőségű út Nagyberki felé is ban 1023 embert írtak össze, a népesség évtizedről évtizedre csökkent, 100 év alatt 295 főre, majd évezredünkben sem állt meg a népességfogyás: 2011-ben 38 fő volt lakónépessége. Helyben alig tucatnyi ember talál munkát, a 2001-es összeírás idején 94-en jártak más településre munkába, nyilván közülük néhányan a végleges elköltözést választották, 10 év alatt 40 fő a vándorlási veszteség. Ebben az időszakban 22 csecsemő született, 46 embert temettek el. A lakónépesség 10%-a 70 évesnél idősebb, a gyerekek Kaposszekcsőre járnak óvodába, iskolába. A jágónakiak 11%-ának van érettségi bizonyítványa, 2011-ben 1 fő diplomás lakott a faluban, a munkanélküliek száma 17. A hajdan német többségű faluban 9 fő nyilatkozott, hogy egymás közt a német nyelvet használja. Lakásainak negyedrésze lakatlan, a legtöbb ház 1970 előtt épült, a lakások 80%-ában van vezetékes ivóvíz. Intézményhálózat, munkalehetőség hiányában hosszabb távon elnéptelenedésre van ítélve, talán üdülőhely funkcióját lehet növelni a szép természeti környezet okán. A következő népszámlálásra 200 körülire becsülöm lakónépességét. Dr. Berta Bálint - Címzetes gimnáziumi igazgató Békéscsabán született október 26-án. Elemi iskolai tanulmányait és a négy polgárit szülővárosában végezte. Középiskolába Szarvasra került az evangélikus Luther Leány Líceumba, ahol komoly pedagógiai képzést kapott. Az 1951-es érettségi után a Szegedi Egyetem Természettudományi karán földrajz, geológia, történelem szakán folytatta tanulmányait ban szerzett geológia-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet, majd 1962-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen vette át történelem szakos diplomáját.1956-ban férjével Dombóvárra került. Középiskolai helyhiány miatt a Zrínyi Ilona Általános Iskolában kezdett tanítani ban lett a jó hírű Gőgös Ignác Gimnázium tanára, ahol nyugdíjazásáig tanított tól Tolna megye középiskolái történelem szaktanácsadója. Tagja a Magyar Történelmi Társulatnak. A Városszépítő Egyesület titkára Publikációi a Történelemtanításban és tanulmánykötetekben jelentek meg. Főbb művei: Az évi Kelcz Mihály-féle összeírás; A helyi adottságok felhasználása a gimnázium IV. osztályának fakultatív történelem óráin; A II. világháború dombóvári halottainak emlékére (dokumentumgyűjtemény); A dombóvári gimnázium seccoi; Dombóvár köztéri szobrai és emlékművei. (társszerző); Dombóvári Városszépítő Egyesület 15 éve a dokumentumok tükrében;kossuth-emlékmű Dombóváron; Szigeterdőben -képeslapsorozat; Múzeum, a helytörténeti gyűjtemény; Hátrahagyott jelek - Dr. Szőke Sándor élete; A Főszolgabírói laktól a Múzeum épületéig. Kitüntetései: Kiváló Tanár; vezető pedagógus; Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye; Kossuth Szövetség oklevele; Egyed Antal díj; Múzeumi Oklevél ben a volt szolgabírói lakban férjével együtt, nagy összefogással megnyitották Dombóvár első helytörténeti múzeumát. - Tanított, helytörténeti kutatásokat végzett, aktív közreműködője volt a Múzeum létrehozásának, publikált, mellette példás családi életet élt. Igen gazdag életút. Hogy tudta összeegyeztetni ezt sokféle tevékenységet, miből merített erőt? - Értelmiségi pályát választottam, ezzel egy küldetést: ahol él és tevékenykedik az ember, annak a helynek a kulturális és szellemi életében részt kell venni. Mivel az Alföldről érkeztünk a férjemmel - a munkahelyünket és a települést is meg kellett ismernünk. Akkoriban helytörténeti kiadványt Dombóvárról nem találtunk. Az egyetemen elsajátított kutatásra ösztönzés élt bennünk. Adott volt a téma, Dombóvár helytörténetének részbeni feltárása. Fiatal házasok voltunk, akkor még gyermekeink sem voltak, volt rá időnk, később is megmaradt az érdeklődésünk. Saját életünk megalapozásáért, céltudatosan megtettünk mindent, hogy otthont teremtsünk. A gimnázium jó munkahely volt pedagógiai munkásságunk kiteljesedéséhez. Magunkkal hoztuk azt a protestáns hitvallást, hogy munkálkodásra születtünk? Az oktatás állandó szembesítést jelentett a valósággal: minden tanuló mögött különböző, sokszínű világ áll, ez ösztönzést adott környezetünk pontosabb megismerésére, a tanulók szüleivel, a családokkal a kapcsolat kialakítására több generációra is (adatközlés, kutatás). Kiegyensúlyozott, reális önértékelésen alapuló életünk adta az erőt: a házasságunkban a tisztelet, a szeretet, egymás munkájának az elismerése és támogatása. Távlatokat láttunk - gyerekeink, unokáink életét, akikkel együtt éltünk élményeket harmóniában. Munkában a sorrendet, a munkamegosztást betartottuk: legfontosabb a család, második a munka, harmadik a hobbi volt, mindez egymást erősítette. Saját gyermekeinktől is tanultunk korszerű szemléletet. A tanítványok természetes kíváncsisága ösztönzött az állandó tanulásra. - Mit jelent Önnek Dombóvár? - Dombóváron nem jártam 1956 előtt. A települést kényszerbejárással ismertem meg, amikor férjemmel albérletet kerestünk. Csendes, álmos község volt akkor Dombóvár, tősgyökeres lakóinak nyugodt életével. Megéreztem, hogy a zárt portálok mögött nyitott szívű, barátságos emberek élnek. Itt nevelkedtek gyermekeink. Ide kötődik a négy unoka nevelésében a sok szép, meghitt élmény. Így lett nekem is munkahely és lakóhely együttese, amiért még ma is szívesen cselekszem, mert adni jó. (in 100 éves a gimnázium/2013.) Az ismeretlenségből életem, munkám révén váltam ismertté. A munkámban mindig voltak barátaim, társaim. - Köszönöm! KÉ Jövevény voltam és befogadtatok. Máté ev.25:35.

9 Hitélet december 29-én a Dombóvári Római Katolikus Plébánia baráti együttlétre hívta a családokat. A Művelődési Ház színházterme zsúfolásig telt a téma iránt érdeklődőkkel: jelzi a város igényét a lelki élet fontosságára. Kutas Attila, Dombóvár plébánosa köszöntötte a megjelenteket és meghívott vendégeket: Jakabos Zsuzsannát rövid pályás Európa-bajnok magyar úszót, olimpikont, aki részt vett ben az athéni, 2008-ban a pekingi, 2012-ben pedig a londoni olimpián; Tarr Imre testnevelő tanárt, atlétaedzőt, Dombóvár város sport életének meghatározó személyiségét; Tóth Lili Annát, atlétát, aki a 2013-ban, Utrechtben rendezett XII. Európai Ifjúsági Olimpia Fesztiválon a 2000 méteres akadályfutáson nagy fölénnyel aranyérmet nyert; Dr. Udvardy György pécsi megyés püspök urat, akinek hobbija a sport, ifjúként középtávfutó volt, sikereit 800 és 1500 méteren érte el; Szemerédi Bernadett művésznőt. Élsportolók, edző, lelkipásztor, egyházi vezető gondolatain keresztül mélyültünk hitünk sokszínű megélésében. A számokkal mérhető teljesítmények fölötti örömökről szóló gon- A keresztény világ nyolc napon át közösen imádkozik azért, hogy mielőbb valósággá váljon Jézus Főpapi imája: hogy mindnyájan egyek legyenek! Ki ne szenvedte és szenvedné meg a fájdalmas szakadást, kinek ne fájna a seb Krisztus testén, amely annyit vérzett és vérzik napjainkban is? Krisztus helyettesei a pápák állandóan szemük előtt tartották a nagy feladatot, megteremteni az egységet. Néha újhodás, lendület indult meg, de eredmény nagyon kevés. Egyházak harcoltak egymás ellen, védelmi falakat építettek s már-már úgy látszott, hogy lerombolhatatlanok ezek a falak, amikor az Isteni gondviselés a mi nyugtalan, békétlen világunkba állította be XXIII. János pápát. Az átmenetinek választott pápa hatalmas tette lett a II. Vatikáni Zsinat. Újból magasra emelte az egység gondolatát. Amikor a világ püspökei összegyűltek, szinte a pünkösdi csoda ismétlődött meg. Tüzes nyelvű és szívű papok, különböző nyelveken hirdették meg a világ minden jóakaratú emberének Krisztus üzenetét: az evangéliumbeli szabadságot. A másvallású Hit és sport dolatok, mint útravaló csengtek a délután ajándékaként. Szemerédi Bernadett gyönyörű hangján ismét mennyei dalokkal szórakoztatott. Attila atya barátságról, együttlétről alkotott gondolatai újraértékelték a mára kissé devalválódott fogalmakat: Baráti együttlét. Barátság. Mi is a barátság? Szabad elhatározással megvalósított személyes kapcsolat. Alapja a kölcsönös rokonszenv és az arra épült értékelő szeretet. Már Platón és Arisztotelész hivatkoztak arra, hogy a barátságnak nagy szerepe lehet a jóra való törekvésben. A názáreti Jézus barátainak mondta övéit. A szolga tudatlanságából kiemelte és a barátjává tette az embert, megosztva vele a szeretetet, amelyet az Atyától hozott. A barátság tehát: személyes kapcsolat, kölcsönös rokonszenv, értékelő szeretet, jóra való törekvés. Köszönjük! KÉ Imanyolcad a keresztények egységéért január A Dombóvári Evangélikus Egyházközség harmadik éve, rendszeresen oszt meleg ételt a város rászorulóinak a tél beálltával. Havonta egy alkalommal bárki, aki eljön az evangélikus templom mellé biztos lehet benne, hogy ízletes és tartalmas, tápláló étel kerül az éthordójába. Szerencsére egyre több civil szervezet, helyi vállalkozó és magánember csatlakozott az Egyházközség kezdeményezéséhez. A kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthon alkalmanként 600 adag meleg ételt készít, amely az Egyházközség tagjai, ill. önkéntesek által kerül kiosztásra. Ezúttal is szeretnénk megköszönni a Dombóvári Evangélikus Egyházközség nevében mindenkinek, aki támogatta, támogatja kezdeményezésünket! A következő ételosztás január 14- én, 14 órakor lesz, mindenkit hívunk és várunk szeretettel. Szabó Szilárd evangélikus lelkész...jót tenni jó! egyházak nem tudták eldönteni, hogy ellenfél, vagy barát jelentkezett. János pápa roppant erejű személyes varázsa, hite, optimizmusa, kedves, szíveket, elméket nyitogató nagy-nagy szeretete eloszlatott minden félelmet. Megmozdulhatott a mozdulatlanság után az a folyamat, melyet egységre való törekvésnek nevezünk. Amikor János pápa meghalt milliók gyászolták a világ plébánosát, a jóságos pápát. Westphal lelkész, a francia Protestáns Szövetség elnöke így nyilatkozott a pápa haldoklásának idején: Ez az első alkalom, hogy mi protestánsok is megsiratunk egy pápát. Akit mi siratunk, Krisztus tanítványa, akinek szívét a szeretet gyújtotta lángra, és akinek a lelkéből a nyolc boldogságban megénekelt lelki szegénység és alázat sugárzott és aki életét az egyház megújulásáért, a keresztények egységéért és a világbékéért ajánlotta fel.. Ma élő keresztények csak ennyit mondhatunk ezek után: menj és te is így cselekedjél! Gulner János atya IMAHÉT A Krisztus-hívők egységéért január A világ keresztényei az idei imahéten 1 Korintus 1,1-17 igeszakasz üzenetén keresztül gondolkodnak el az Egyházról, az összetartozásról, az ökumenéről. Ebbe a közös gondolkodásba és imádságba kapcsolódunk be Dombóváron is. Az alkalmak a következő helyszíneken, minden este órakor kezdődnek: vasárnap: Belvárosi Római Katolikus templom hétfő: Evangélikus templom kedd: Kórház-kápolna szerda: Újdombóvári római katolikus templom csütörtök: Baptista imaterem péntek: Kertvárosi római katolikus templom szombat: Református imaterem vasárnap: Metodista imaterem

10 10 A Tankerület adománya A dombóvári József Attila ÁMK-ban 2013-ban is sikeres volt a karácsonyi gyűjtés a dombóvári Karitász csoport felhívására GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Január 16-19: Gólyavár Hunyadi tér 10. Tel.: 74/ Január Calendula - Kórház u.74. Tel.: 74/ Január Tiszafa - Köztársaság u.7. Tel.: 74/ December 20-án a Belvárosi Általános Iskolában este a karácsonyi hangversenyen az adventi koszorú fényei a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa előtt a mindannyiunkra váró örömhírre figyelmeztettek. A várva várt pillanat beteljesülését, az ünnep eljövetelét, a Megváltó születését hirdették. A 7.a osztály köszöntő dala után énekkel örvendeztettek minket az 1. a és 5.a osztályosok. A Kapos Oktatás Sokan értesültek róla városunkban, hogy novemberében a dombóvári gimnázium Vörösmarty utca felőli fasorának egyik fája rádőlt a kerítésre. A veszély elhárítása után megmaradt a komoly értéket képező, terebélyes törzs, amelyet a gimnázium és a helyi tankerület jótékony célra ajánlott fel. Orsós Bettina 12. évfolyamos diák családját támogatták az intézmények, akik ezúton is köszönik a segítők munkáját. Gulyás Gyula, a gimnázium karbantartói és udvarosai, valamint a Dombóvári Városüzemeltetési Kht. is tett azért, hogy az adomány célba érjen, s szó szerint biztosítsa az otthon melegét egy dombóvári család számára. Valamint köszönetünket szeretnénk kifejezni a Webépker Kftnek és Gyimesi Györgynek, akik korábban szintén tűzifa felajánlással, illetve annak elszállításával segítették a családot. A Dombóvári Római Katolikus Plébánia Karitász csoportjának felhívására decemberében a József Attila Általános Iskola diákjai, szülői, dolgozói idén is nagy gyűjteményt halmoztak fel, hogy a dombóvári rászoruló családoknak kicsit könnyebb legyen a karácsonya. A több mint száz plüss állat mellett, több kilónyi lisztet, cukrot, tésztát és egyéb élelmiszert gyűjtöttek. Köszönjük minden felajánló segítségét! PROGRAMAJÁNLÓ Január 8-22.: Előtér-tárlat: A-tól W-ig újévi kultúraköszöntő válogatás Varga Gábor keramikus szobrászművész grafikáiból Január : Kézműves foglalkozás a téli népszokások jegyében, Szépteremtő Kalákában Január : Hangfürdő tibeti hangtálakkal Január 22.: A Magyar Kultúra Napja: Az Atilla Fiai Társulat bemutatja: Élőkoncert nemzeti rockoperáink legnagyobbjaiból Január : Újévi Operettgála Sztárvendég: Oszvald Marika Január 25.: A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programok Januát : A Neves Kor-Társ Galéria festmény kiállítása és vására A középfokú oktatási intézmények életében új szemléletet, társadalmi felelősségvállalást és öntevékeny segítségnyújtást jelent az iskolai közösségi szolgálat bevezetése ban már nem kaphat érettségi bizonyítványt az a diák, aki nem teljesítette az 50 órás közösségi munkát. Dombóváron számos szociális intézmény, társadalmi szervezet ajánlotta fel együttműködését e téren a középiskoláknak. Az Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium az elsők között pályázott e téren a TÁMOP A. -11/1-2 programon belül arra, hogy minél több diák kezdje meg az 50 órás közösségi szolgálatot. Intézményünk a dombóvári Reménység Napközi Otthonnal, valamint az ESZI intézményeivel, az Aranysziget otthonnal, az Őszikék, a Támasz és a Platán otthonnal kötött megállapodást, így ezekben a szervezetekben kezdte meg tevékenységét 120 diákunk. Ez a pedagógusoknak, a diákokat tanító tanároknak, a mentoroknak és az intézmények vezetőinek Karácsonyi hangverseny Táncegyüttes lányainak altatóját, Szabó Zalán meséjét, az 5.b-sek karácsonyi muzsikáját hallhatta a lelkes közönség. A 4.b-sek német nemzetiségi táncot adtak elő. A Művészeti Iskola növendékei: Bódog Sára, Halmosi Zsolt, Horváth Huba, Király Zsófia, Kovács Beatrix, Rákosfalvi Soma, Vati Marcell, Velarde Péter. Horváth Dávid Bence, Babodi Lili, Kövesdi Virág, Szabó Csenge klarinéton játszottak. Felkészítő tanáraik: Kardos Tünde és Tóth Ada Eszter. Iskolánkban december elején népdaléneklési versenyt rendeztünk. 265 versenyző közül a kiemelt arany minősítést szerzett szólóénekeseket: Szabó Grétát, Babai Rozalindát, Furián Csillát, Fábián Szonját, Zelcsényi Napsugárt, Lengyel Vivient, Kuti Dominikot, Czakó Sárát, Süveges Veronikát, Rádl Ferencet, Horváth Elemér Norbertet, Till Nikolettet, Süveges Sárát és Országos elismerést kapott az Esterházy OKTV-s továbbjutók a gimnáziumban A legrangosabb középiskolai tanulmányi versenyen, az OKTV-n történelem tantárgyból második fordulóba jutott a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium két tanulója, Fenyőházi Nóra 12.n és Tonács Attila 11.b osztályos tanuló. A diákok számára a két írásbeli forduló után a döntőbe jutásig még hátravan egy újabb erőpróba, pályamunkát kell készíteniük a napóleoni háborúk magyarországi hatásairól. A tanulókat Erdélyi Tamás tanár úr készíti fel. Földrajz tantárgyból szintén a második fordulóba jutott Dr. Szenyéri Zoltán tanítványa, Szijártó István 11.n osztályos diák. Ebben a versenyben is a pályamunka követi az írásbeliket, a tanár úr és tanítványa Szakcs település népességét, gazdasági helyzetét dolgozzák fel. az idei tanévben ballagó 8.b kamaracsoportját és a Sárközi lányokat hallhatták. Szenyériné Szabolcska Julianna, iskolánk igazgatónője ünnepi köszöntőt mondott. A műsor befejezéseként a 2.a, 7.a és 8.a osztályosok énekeltek és táncoltak. Szijártó Nóra aki Máriát, Szabotin Zalán, Józsefet alakította. Az ünnepi fények és a gyerekek kezében lévő gyertya megvilágították a Csendes éjt és Mennyből az angyalt éneklő diákok, illetve pedagógusok arcát. Beszéljünk csendesen, és nézzünk körül néha, mert lehet, hogy hallgatózik Valaki írja Márai Sándor. Nézzünk körül önmagunkban és a világban, a két térfogatban, amely végtelen. Értsük meg, hogy nem vagyunk egyedül, szemmel tartanak. Ki? Nem tudjuk. Talán a Mennyből az Angyal. is sokrétű feladatot adott, amelyet szívesen és együttműködve végeznek a kezdetektől. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár dicsérő oklevéllel jutalmazta az Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumot, 12 másik hazai oktatási intézmény társaságában. A dombóvári középiskola érettségi képzésen tanuló diákjainak 90 %-a már bekapcsolódott a programba és végzi közösségi szolgálatát. A kimagaslóan magas aktív részvételt méltányolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében államtitkár asszony. Az Esterházy méltán lehet büszke tanítványaira, valamint mentoraira, pedagógusaira az aktív közösségi munkáért.

11 Ingatlan 11 Dombóvár belvárosában családi ház új tetővel, belső szigetelésű szobákkal eladó! A házhoz gazdálkodásra alkalmas kert tartozik, nagy udvarral. Irányár: 9,8 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron földszinti, egyedi fűtésű, teljes körűen felújított, 39 nm-es lakás eladó. Irányár: 4,75 M Ft. Tel.: 30/ Áresés! Dombóvár, Népköztársaság utca páratlan oldalán 2 szobás, erkélyes, nyílászárócserélt lakás eladó. Hasonlóra ráfizetnék 2. emeletig. Irányár: 5,0 M FT. Tel.: 30/ Dombóváron 2 szobás, egyedi hőmennyiségmérős, 4. emeleti lakás kedvező áron eladó vagy ráfizetéssel családi házra cserélhető. Irányár: 5,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron, 3. emeleti, 2+félszobás, SZIGETELT, NYÍLÁSZÁRÓCSERÉLT lakás, egyedi hőmennyiségmérésre csatlakozási lehetőséggel eladó. Irányár: 5,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron a Bezerédj utcában 2. EMELETI, 2 SZOBÁS, 58 nm-es, ERKÉLYES, LÉGKONDÍCIONÁLT, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 5,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár belvárosi 2 szobás lakás beépített konyhabútorral, igény esetén egyéb bútorokkal eladó. Irányár: 5,9 M Ft. Tel.: 30/ HATALMAS ÁRZUHANÁS! Dombóváron 52 nm-es, 2. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses, téglaépítésű, erkélyes, felújítandó lakás. Irányár: 3,95 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár belváros közepén eladó egy közel 100 nm-es, felújításra szoruló három szobás, fürdőszobás, konyha+ nyári konyhás, családi ház garázzsal. Irányár: 4,5 M Ft. Tel.: 30/ Eladó Dombóvár kertvárosban 2 szoba konyhás erkélyes felújítandó lakás kertrésszel. Irányár: 4,75 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár, Szent Gellért utcában 1,5 szobás, 39 nm-es, egyedi hőmennyiségmérős téglalakás, nagyon alacsony rezsivel eladó. Irányár: 5,55 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár, Ady utcában, 4 szintes társasházban, 3. emeleti, 2 szobás, erkélyes, 55 nm-es, lakás, kedvező áron eladó. Irányár: 5,45 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron, a Hunyadi téren, 4. emeleti, 3 SZO- BÁS, ERKÉLYES, 73 nm-es, gázfűtéses, belvárosi lakás eladó. Irányár: 6,1 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár Gárdonyi utcában eladó egy 2174 nmes telken álló, 120 nm-es, nappali + 3 szobás részben felújított családi ház. Irányár: 6,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron, téglaépítésű, körbeszigetelt, nyílászárócserélt, 2 emeleti, erkélyes, 3 szobás, 67 nm-es, egyedi fűtéssel eladó! Irányár: 6,9 M Ft. Tel.: 30/ Allende utcában, téglaépítésű,2. emeleti, felújított, nyílászárócserélt,1 + 2 félszobás, erkélyes, lakás, egyedi cirkó gázfűtéssel eladó. Irányár: 7,6 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár abszolút belvárosában, 2 szobás,53 nmes, egyedi kialakítású, erkélyes lakás eladó. Irányár: 7,99 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár belvárosában, a Bartók Béla utcában, 1713 nm-es telken, 90 nm-es, polgári stílusú családi ház, új tetővel eladó. Irányár: 11,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron a Kölcsey utca csendes részén eladó 95 nm-es,3 szobás+ erkélyes, konyha-étkezős, összkomfortos családi ház. Irányár: 15,95 M Ft. Tel.: 30/ Krúdy Gyula utcában 3 szintes,, sorházi lakás eladó. Irányár: 15,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár központjában egy 29 nm jó állapotú kis garzonlakás, kandalló fűtéssel eladó. Irányár: 2,95 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár központjában eladó egy 39 nm-es, 2 szobás, olcsó fenntartású lakás, téglaépületben. Irányár: 4,99 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron, 57 m2-es, SZIGETELT, NYÍLÁSZÁRÓ- CSERÉLT, 2+fél szobás lakás eladó. Irányár: 5,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár belvárosában, 3 szoba nappalis, kiváló elosztású, felújított, kedvező rezsijű lakás eladó. Irányár: 7,99 M Ft. Tel.:30/ Újdombóváron eladó egy 100 nm-es összkomfortos családi ház, a körforgalomhoz közel 989nm-es telken, garázzsal, pincével. Irányár: 7,49 M Ft. Tel.: 30/ Újdombóváron eladó egy 2 szobás, gázfűtéses, erősen felújításra szoruló családi ház. Irányár: 4,3 M Ft. Tel.: 30/ Újdombóváron újszerű amerikai konyha + 3 szobás családi ház eladó, 632 nm-es parkosított telken, dupla garázzsal! Irányár: 14, 9 M Ft. Tel.: 30/ Újdombóváron nagy családi ház eladó földszint + tetőtér beépítés 4 szoba + nappali. Lakás beszámítás lehetséges. Irányár: 14,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár-szuhajon 2 szobás, felújításra szoruló családi ház, új tetővel, 818 nm területen kedvező áron eladó. Irányár: 4,6 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár belvárosában 70 nm2-es 1 szobás kitűnő állapotú családi ház eladó. Irányár: 4,8 M Ft. Tel.: 30/ CSOMÁBAN eladó egy takaros, olcsó, azonnal költözhető kis családi ház. Irányár: 1,99 M Ft. Tel.:30/ Dombóvár forgalmas utcájában 48 nm garzonlakás egy 5 lakásos társasházban a földszinten eladó. Irányár: 2,7 M Ft Tel.: 30/ Dombóvár városközpontjában egy 29 nm-es jó állapotú kis garzonlakás, kandalló fűtéssel eladó. Irányár: 2,95 M Ft. Tel.: 30/ Társasházi, I. emeleti 36 nm-es jó állapotú apartman, konyhával, fürdővel, erkéllyel, zöld övezeti kilátással nagyon kedvező áron eladó. Irányár: 3,4 M Ft. Tel.: 30/ Mágocson, 2 szobás, 70 nm-es, nagyon szépen felújított családi ház, 1158 nm területen eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár- Gunarasfürdőn közel a campinghez, egy 34 nm faház nyaraló, 300 nm területen eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Tel.:30/ Dombóvár Gunaras üdülőben 40 nm-es felújított apartman redőnyös ablakokkal és ajtókkal szépen felújított terasszal eladó. Irányár: 3,95 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár- Gunarasfürdőn a fürdőbejárathoz közel, szépen rendben tartott, 34 nm faház nyaraló, 298 nm területen eladó. Irányár: 4,3 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár-Gunaras csendes részében egy 38 nmes faház nyaraló lakható állapotban 250 nm árnyékos területen eladó. Irányár: 4,2 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár- Gunarasfürdőn csendes helyen 50 nmes téglanyaraló 300 nm területen igen kedvező áron eladó. Irányár: 4,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvári irodánk 1 fő értékesítő kollegát keres! Jelentkezni a dombovar@dh.hu címen lehet! Tisztelt Olvasóink! Újságunk a választásokig -az eddigiektől eltérő módon- politikai hirdetéseket és PR cikkeket jelentet meg. Keressenek bennünket bizalommal! Szerkesztőség: 06 30/ Szórólapok készítéséhez kérjen nyomdánktól is ajánlatot! 30/

12 12 Tisztelt Magyarországi Német Honfitársunk! Hirdetés A évi országgyűlési választások során a nemzetiségeknek így a magyarországi német közösségnek is - első alkalommal lesz lehetőségük saját jogon országgyűlési képviselőt juttatni a Parlamentbe! A választási törvény a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata számára lehetővé teszi a német nemzetiségi lista állítását, képviselőnket pedig mi, a magyarországi német közösség választópolgárai választhatjuk meg. Ehhez - a választást megelőző 15. napig - kérnünk kell a német nemzetiségi névjegyzékbe való felvételünket az országgyűlési képviselők választására is kiterjedően. A nemzetiségi névjegyzék folyamatosan vezetett, ezért nem egyetlen választásra szól. Aki tehát már most nyilvántartásba veteti magát német nemzetiségi választópolgárként, annak a évi őszi nemzetiségi önkormányzati választásokra már nem kell külön kérnie a felvételét a névjegyzékbe. A kérelem nyomtatványát, amely szabadon másolható, illetve az internetről is letölthető, a választási szervek január 1-jétől minden háztartásba eljuttatják egy példányban. A névjegyzékbe vételi kérelmet január 1-jétől a helyi választási irodában (a helyi polgármesteri hivatalban a jegyző, vagy helyettese vezeti) személyesen vagy postai úton, illetve a Nemzeti Választási Iroda honlapján, vagy az ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. A nemzetiségi választói névjegyzékbe történő felvételről a választópolgár értesítést kap. Amennyiben Ön az országgyűlési képviselők választására is kiterjedően kérte a német névjegyzékbe való felvételét, listás szavazatát a német nemzetiségi listára adhatja le és természetesen szavazhat bármely párt egyéni választókerületi jelöltjére is. Ha a német nemzetiségi lista eléri vagy meghaladja a választási eredmények alapján megállapított kedvezményes kvótát, egy képviselői mandátumot szerez. Amennyiben a regisztrációról további információkat szeretnének kapni, úgy kérjük, forduljanak a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Szekszárdi Irodájához (Szekszárd, Garay tér 4. Tel : , Fax : , LDUSZEK@t-online.hu), ahol szívesen adnak felvilágosítást! Kérjük, iratkozzon fel Ön is a német nemzetiségi választói névjegyzékre és 2014 tavaszán szavazatával járuljon hozzá, hogy a magyarországi németeknek végre képviselőjük legyen a Parlamentben! Dr. Józan Jilling Mihály Tolna Megyei Német Önkormányzat elnök Heinek Ottó Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnök

13 Sport 13 Kiemelkedően sikeres évet zárt a DOVASE December 13-án tartotta évzáró ünnepségét a Dombóvári VASE. A csaknem száz jelenlévő előtt először az elmúlt év fontosabb vagy éppen vidámabb eseményei villantak fel a projektoros képvetítésen keresztül. Ezek után Jászberényi Péter, a DOVASE elnöke számolt be az egyesület helyzetéről és az elért eredményekről. Mint elmondta, a két kiváló edző: Fazekas Gáspár és Tarr Imre vezetésével 84 atléta sportol az egyesület színeiben. Ez évek óta stabil létszám. Többen is lehetnének, de a fejlődéshez nem elegendőek a személyi, az eszköz-, és anyagi feltételek. A sportolók ban 46 egyesületi versenyen, ezen kívül még több diákolimpiai versenyen vettek részt nagyszerű eredményekkel. Összesen 13 bajnoki címet, 11 második harmadik helyezést szereztek és további 14 negyedik nyolcadik helyet értek el. Jászberényi Péter külön kiemelte a legkiválóbb eredményeket. Tóth Lili Anna 6 bajnoki címe és 2 válogatott viadalon szerzett győzelme mellett kijutott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, Hollandiába, ahol serdülőként, új magyar ifjúsági csúccsal győzött 2000m akadály versenyszámban. Kiemelkedő az idén 3 magyar bajnoki címet szerző Uzonyi Zalán magasugró is, aki Lengyelországban, a magyar gyermek válogatott tagjaként az elsővel azonos ugrással lett második helyezett. Az egyesület elnöke kiemelte Beke Zsanett és Tóth Virág válogatott kerettagok ez évi teljesítményét is. Örömteli, hogy az egyesület futó szakága ebben az évben kiemelt műhely lett. Ilyen besorolást az országban még két futó egyesület szerzett. Jászberényi Péter elmondta: A mi sportágunk gyönyörű, de nehéz sportág. Aki itt eltölt éveket, jobb emberré válik. Megtanulja leküzdeni a nehézségeket, beosztani az idejét s küzdeni a célokért. Hagyományainknak megfelelően, Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere is megtisztelte az ünnepet. Köszöntőjében gratulált az egyesület eredményeihez, és jókívánságait fejezte ki. A polgármester ígéretet tett arra, hogy a továbbiakban is figyelemmel kíséri az egyesület életét és maximálisan segíti, hogy a legjobb eredmények születhessenek. Szabó Loránd részt vett a legeredményesebb atléták jutalmazásában is. Az este sütizéssel és baráti, kötetlen beszélgetéssel zárult december 20. Dombóvári Karatesuli évzáró ünnepség A korábbi évek szokásainak megfelelően az idén is a Szicília Éteremben került megtartásra a Dombóvári Karatesuli évzáró ünnepsége. Az eseményen az egyesület 49 tagja volt jelen, amikor a év értékelését követően a 10 legjobb teljesítményt nyújtó versenyző könyvjutalmat kapott, míg közülük ezúttal is kiosztásra kerültek az év legjobb fiú és leány sportolóinak járó címek is. Az éves teljesítménye alapján, leány kategóriában ismét Lengyel VIII. Karatesuli-Kupa Dombóvár Dorka, míg a fiúknál ezúttal Fehér Zsolt lett a dicső cím tulajdonosa. Lengyel Dorka 2013-ban mindkét egyéni számot megnyerte a Magyar Bajnokságon, az Európa Bajnokságon formagyakorlatban ötödik, míg a Világbajnokságon Szerbiában bronzérmes lett küzdelemben, formagyakorlatban pedig a nyolc közé jutott. Fehér Zsolt a Magyar Bajnokságon egy-egy arany- és ezüstérmet nyert, az Európa Bajnokságon küzdelemben harmadik, a Világbajnokságon pedig formagyakorlatban ötödik helyen végzett. Könyvjutalmat kapott: Lengyel Dorka, Bántó Adrienn, Bite Bettina, Szabó Klára, Fehér Zsolt, Hrotkó Tiziánó, Regenyei Ákos, Somogyi Ákos, Szabó Kristóf és Vercz Krisztián. Gratulálunk Nekik! Nemzetközi úszóverseny Székesfehérváron Az eddigi hagyományoknak megfelelően, az idei évben is megrendezésre került városunkban a helyi karate egyesület évadzáró versenye, ahol öt kategóriában mérhették össze tudásukat a sportolók. A házigazda Dombóvári Karatesuli és a kaposszekcsői Dombó-Karate növendékei mellet ezúttal Paksról, Dunaszentgyörgyről Szekszárdról és Szolnokról is érkeztek vendégek. Shihan Záborszki Zoltán 7 DAN-os karatemester -a Tradícionális Shotokán Karate Szövetség technikai igazgatója-, is megtisztelte jelenlétével az eseményt, ahol 76 fő vágott neki az ügyességi számoknak /fekvőtámasz, felülés, békaügetés/, majd pedig a hagyományos KATA /formagyakorlat/ és a KUMITE /küzdelem/ következett. A késő délutánig tartó versenyen a leányoknál Berki Andrea Szolnok-, a fiúknál Fehér Zsolt Dombóvár-, az egyesületeknél pedig a Paksi SE lett a legeredményesebb, míg csapatunk az igen előkelőnek számító második helyen végzett. Kis csapat, nagy eredmények december én Székesfehérváron rendezték meg a H91 OPEN-2013 elnevezésű úszóversenyt. A Dombóvári Úszó Egyesület Tancsa Norbert vezetésével 4 sportolóval vett részt az eseményen és ragyogó eredményeket értek el. Turi Roland ( es születésűek): aranyérem: 100m mell, 200m mell, 200m vegyes, ezüstérem: 100m hát, 200m mell (összevont kategória), Várteleki Richárd ( es születésűek): aranyérem: 100m gyors, 200m gyors, 200m pillangó, 400m vegyes, bronzérem: 100m hát, Felső Richárd ( es születésűek): bronzérem: 100m pillangó, Turi Bianka ( es születésűek):4. helyezett: 100m pillangó, 6. helyezett: 100m hát december én rendezték meg Székesfehérváron a H91 Open Nemzetközi Úszóversenyt. Az erőpróbán kis létszámú, de lelkes csapat képviselte a Dombóvári Sportiskola Egyesületet. Virovecz Richárd jól készítette fel a sportolókat, hiszen számos érem és helyezés gazdagította a 2013-as év termését. Eredmények: Aranyérmes: Vincze Lara ( ben születettek): 400 m vegysúszás Ezüstérmesek: László Ádám ( ): 400 m vegyesúszás, Kőszegi Lilla ( ): 400 m vegyesúszás, 100 m mellúszás és 200 m vegyesúszás, Bávárdi Zsófi ( ): 200 m pillangó úszás, Bronzérmesek: Vincze Lara ( ): 100 m hátúszás és 200 m vegyesúszás, Kőszegi Lilla ( ): 200 m mellúszás, László Ádám ( ): 200 m hátúszás és 200 m vegyesúszás, Negyedik helyezettek: Halmai Blanka ( ): 200 m mellúszás és 100 m mellúszás, Fehérvári Réka ( ): 400 m vegyesúszás, Simon Kata ( ): 200 m hátúszás, Ötödik helyezettek: Fehérvári Anna ( ): 400 m vegyesúszás, Vincze Lara ( ): 200 m hátúszás, Hatodik helyezettek: Fehérvári Réka ( ): 100 m hátúszás IMPRESSZUM Dombóvár és Környéke Kiadó: Primus-Press Kft., 7200 Dombóvár, Szabadság u. 21. Telefon: 30/ info@dombline.hu Szerkesztésért felel: Kovács Éva Tervezés: Primus-Press Kft. Nyomtatás: Dombó-Print Kft. Terjesztés: Magyar Posta Nyilvántartási szám: ISSN Megjelenik minden második csütörtökön példányban Dombóváron min den háztartásban, továbbá Attala, Csibrák, Csikótőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Kapospula, Kaposszek cső, Kocsola, Kurd, Nak, Szakcs, Várong Polgármesteri Hivata laiban.

14

15

16 BÁV ZÁLOGFIÓK

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ támogatásával valósult meg a Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017. évi költségvetési támogatása elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

16. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére

16. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére 16. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére Tárgy: Viessmann Technika Dombóvár Kft. közérdekű kötelezettségvállalása

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. november 6-án 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Dombóvár város 2012. évi rendezvénynaptárával kapcsolatos

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer:

A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer: A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer: KLIK Dombóvári Járási Tankerület 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 25. Járási köznevelési intézmények Iskolák:

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Döntés a törökországi Çanakkale

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-i alakuló ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-i alakuló ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség valamennyi határozati javaslat ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 29-i alakuló ülésére Tárgy: Tagok delegálása az önkormányzat

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület 2017. év 1 Tartalomjegyzék: 1. Számviteli beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Költségvetési támogatás felhasználása 4. Vagyon

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 16. HÍRLEVÉL Oldal 2 RÉGMÚLT KARÁCSONYOK MESÉI Generációs-híd program beszélgetés a múltról tevékenység keretén belül 2016. december 08-án az Őszi Fény

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) 2016/2017. tanév I. félév

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) 2016/2017. tanév I. félév Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) 2016/2017. tanév I. félév Jókor szokjál e gondolathoz; a társaságban született ember nem önmagáé. Kölcsey Ferenc Iskolai közösségi

Részletesebben

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017*

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* 2 Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* Adventi készülődés Készüljünk együtt a Karácsonyra! 2017.december 2-án szombaton, délután 13 30 órától díszítsük együtt a Pári

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

H Í R E K Szegedről . /.

H Í R E K Szegedről . /. H Í R E K Szegedről - 2018. május 10 én Nyugdíjas Baráti Találkozóra került sor Szegeden Helyszíne: Kék Csillag Étterem - 2018. május 29 én Látogatás a Liszt Ferenc Repülőtéren és a Kecskemét Kósafalu

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

6. Karácsony előtt dr. Sztakó József ellátogatott az óvodákba, ahol Minden évben a karácsonyi koncerten kerül kiosztásra a Tótkomlós ifjú tehetsége díj. A fiatalokat a helyi oktatási a Képviselő-testület

Részletesebben

Éves beszámoló 2013.

Éves beszámoló 2013. Éves beszámoló 2013. ÚJ VILÁG Alapítvány Székhely: 6914. Pitvaros, Rákóczi u. 19 Mobil: 06-70-203-2962 e-mail: ujvilagert@index.hu Tartalom Az ÚJ VILÁG Alapítvány 2013. évi tevékenysége... 3 Kiemelt rendezvényeink:...

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulás keretében

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Együttműködő partnerszervezetek

Együttműködő partnerszervezetek Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Kárpátaljai Csoma település támogatása Előterjesztő: Szabó

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben