2004. harmadik negyedéves gyorsjelentés. Tisztelt Részvényeseink!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2004. harmadik negyedéves gyorsjelentés. Tisztelt Részvényeseink!"

Átírás

1 Tisztelt Részvényeseink! Kiadtuk az ArchiCAD 9-et, mely a Társaság történetének egyik legstabilabb új szoftvere. Felhasználóink gyorsan befogadták az ArchiCAD 9-et, amely így az egyik legsikeresebb verzió is lehet. Ezzel párhuzamosan befejeztük az Építőipari Folyamat Modellező (Virtual Construction ) termékcsalád bevezetésének előkészületeit. Ez a termék annak a stratégiának az első kézzelfogható eredménye, amelyet 2003 végén hírdettünk meg. Az új ArchiCAD licensz eladások 16%-kal nőttek 2004 első kilenc hónapjában. Az ArchiCAD árbevétele a leglátványosabban Észak-Amerikában nőtt, ahol a növekedés 90% illetve 52% volt a 3 és a 9 hónapos időszakban, 2003 hasonló periódusaival összehasonlítva. A globális értékesítés nettó árbevétele azonban euróban 1,7%-kal és 4,2%-kal csökkent ezekben a periódusokban. A csökkenés elsősorban egyéb termékeink gyenge eladási teljesítményének és kedvezőtlen árfolyamingadozásoknak köszönhető. Míg az üzemi eredmény kicsivel csökkent (184 és 82 ezer euróval, a 3 és kilenc hónapos időszak során), a legnagyobb növekedést a nettó nyereségben értük el, amely 62 ezer euróról 838 ezerre, illetve 1,6 millió euróról 3,1 millióra nőtt ugyanekkor. A javulás főként a magasabb kamatbevételeknek, az árfolyamváltozások kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozására kötött fedezeti ügyleteknek és a szoftver licensz értékesítés magyarországi kedvezőbb adóztatásának tudható be. Néhány nappal a negyedév zárását követően, a Társaság bejelentette a világ első, kereskedelmi forgalomban kapható ötdimenziós (5D) építészeti kivitelezést támogató rendszerét. A rendszer és a kapcsolódó szolgáltatások komponensei a kivitelezés modellezés, a modell alapú költségvetéskészítés, a negyedik dimenziós ütemtervezés és az ötödik dimenziós cash-flow elemzés. A termékcsalád a 2,39 milliárd euró árbevételű, a finn építőipari kivitelező szektorban piacvezető YIT Corporation hatéves kutatási, fejlesztési és termelési tapasztalatainak bázisán jött létre. Kiemelt pénzügyi adatok* A szept. 30-val végződő 3 hónapos időszak A változás %-ban A szept. 30-val végződő 9 hónapos időszak A változás %-ban / /03 Értékesítés árbevétele (1,7) (4,2) Bruttó fedezet (2,3) (3,9) Üzemi költség , (3,9) Üzemi eredmény (57,9) (4,6) EBITDA** (35,6) (13,6) Nettó nyereség , ,0 Egy részvényre jutó nyereség (euró/részvény) 0,08 0, ,6 0,29 0,16 80,5 * adatok ezer euróban, egy részvényre jutó nyereség/veszteség euróban ** EBITDA: kamat, adózás, értékcsökkenés és amortizáció nélküli eredmény Az építőipari kivitelezés, mint piac A Graphisoft lehetősége ezen a piacon, mint azt az építészeti kivitelezés során mutatkozó hatékonysághiány példázza, nagyon is valós. Felmérések bizonyítják, hogy a kivitelezési projektek akár 25%-a pénzkidobás.

2 Észak-Amerikában az építőipari kivitelezés a mezőgazdaságon kívül az egyetlen olyan piac, melyen az elmúlt 40 évben a termelékenység folyamatos hanyatlása tapasztalható. Ez az oka annak, hogy számos kivitelező cég az elmúlt évek során az ArchiCAD-ot használta a projektek különböző fázisainak tervezésére. Ezért a Graphisoft máris a modellalapú kivitelezés egyik vezetőjének számít. A kivitelezésre koncentráló alkalmazások és szolgáltatások piacra bocsátásával egyértelműen vezetővé kívánunk válni, mind a márka elismertség, mind az árbevétel vonatkozásában. Az építőipari kivitelező cégek méltányolják azt az értéket, amit tőlünk kaphatnak a versenyképesség növelése és a projektek kiszámíthatósága terén. Azzal, hogy a kivitelező ipart önálló termékcsaláddal támogatjuk, elősegítjük azt is, hogy az ArchiCAD fejlesztése arra tudjon koncentrálni, amiben a legerősebb: a kis, közép és nagy építészeti tervezőirodák kiszolgálása. Földrajzi régiók: Európa Az új ArchiCAD verzió szállítása még számos európai országban nem kezdődött el, és az árbevétel a régióban 0,4% és 4,2%-kal csökkent a 3 és 9 hónapos periódusban. Ennek ellenére, pozitív eladási trendet regisztráltunk például a francia nyelvterületeken és Skandináviában. Németország, az ArchiCAD új verziójának köszönhetően is, szintén növekedést ért el. Észak-Amerika Mint már korábban jeleztük, 2004-ben, és különösen a harmadik negyedévben, Észak-Amerika a Társaság legdinamikusabban fejlődő térsége az ArchiCAD vonatkozásában. Összességében a dollárárbevétel 10,2%-kal nőtt januártól szeptemberig, és 19,8%-kal az utolsó három hónap során. A fejlődésben fontos szerepet játszik az amerikai operáció vezetése, a kiemelt ügyfelekre történő összpontosítás és az ArchiCAD sikere. Ázsia/Csendes-óceáni térség Bár az euró árbevétel csökkent a régióban, Japán jenben mért teljesítménye 1,5%-kal nőtt az első 9 hónap során. A térség más országaiban az eladásokat kedvezőtlenül befolyásolta, hogy az ArchiCAD 9 helyi nyelvi verziója még nem készült el a harmadik negyedévben. Termékek Az ArchiCAD eladások nőttek, mind a három, mind a kilenc hónapos időszakban, 8,4%-kal, illetve 0,8%-kal. A harmadik negyedév felfutása az új verzió kiadásához köthető. Észak-Amerika és Németország nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez. Az ArchiCAD verziófrissítésből származó árbevétel is növekedni kezdett. Egyéb termékeink nehézségekkel teli negyedévet zártak, és szeptember 30-án valamennyi elmaradt a 2003-as teljesítményétől. Az okok termékenként eltérőek. A cégvezetés megfelelő lépéseket tesz a helyzet orvoslására. Költségek Az új verzió kiadásához köthető fejlesztési és marketing költségek, valamint a Virtual Construction termékcsalád invesztíciói az üzemi költségek emelkedéséhez vezettek. Az egymást követő negyedévek összevetésekor ezen költségek 4,8%-kal nőttek Q1-ről Q2-re, illetve 4,6%-kal Q2-ről Q3-ra. Ennek ellenére, éves összehasonlításban a költségek továbbra is csökkentek 2003-hoz képest, 0,6 millió euróval. A megtakarításból körülbelül 300 ezer euró a gyengébb helyi valutákból (HUF, JPY and USD) származik. A bruttó fedezet, a verziófrissítések számának növekedése miatt a harmadik negyedévben 1 százalékponttal 89%-ra csökkent. Emberi erőforrások Paul Lethbridge, a Társaság Egyesült Királyságban bejegyzett leányvállalatának volt vezetője szeptemberben távozott a Graphisoft-tól. Ugyanebben a hónapban Drajkó László, egy tapasztalt vezető értékesítési szakember csatlakozott Társaságunkhoz. Mint igazgató, kulcsszerepet játszik majd az építőipari kivitelezést támogató termékeink üzleti modelljének felépítésében. 2

3 2004. szeptember 30. utáni lényeges események október 19-én a Graphisoft bejelentette, hogy értékesíti HVAC üzletágát (mely CYMAP néven is ismert) az Aceri U.K. Ltd. részére. Az Egyesült Királyságban bejegyzett Aceri a szoftver disztribútora is volt 2003 júliusa óta. Az Aceri továbbra is támogatja a CYMAP felhasználóit, és szándéka szerint továbbfejleszti a szoftvert október 27-én a Graphisoft bejelentette, hogy a Társaság nemzetközi eladásokért felelős elnökhelyettese, Mark Sawyer távozik posztjáról. Sawyer úr 2003 szeptemberében csatlakozott a Graphisofthoz, és hozzájárult ahhoz, hogy a Graphisoft tovább erősödjön. A Társaságnak egyelőre nem áll szándékában kinevezni Sawyer úr utódját. A Graphisoft vezérigazgatója, Dominic Gallello úr veszi át a nemzetközi értékesítés közvetlen irányítását. Kitekintés Az ebben a riportban tárgyaltak részben olyan jövőre vonatkozó kijelentésnek is tekinthetőek, amelyek a becsült jövőbeni pénzügyi eredményekkel kapcsolatosak és kockázatot illetve bizonytalanságot tartalmaznak. A Társaság által elért tényleges eredmények, éppen ezen kockázat és bizonytalanság miatt jelentősen eltérhetnek bármilyen jövőre vonatkozó becsléstől. Az ArchiCAD 9 pozitív piaci visszajelzései, valamint az új Építőipari Folyamat Modellező (Virtual Construction) termékcsalád az év korábbi hónapjainál jobb helyzetet teremtenek számunkra. Várakozásaink szerint a negyedik negyedév lesz árbevétel szempontjából a legerősebb időszak, de ez együttjár majd az üzemi költségek emelkedésével is. Arra számítunk, hogy az üzemi eredmény a 2003-as évihez hasonló, míg a nettó nyereség az előző évinél jobb lesz. Dominic Gallello vezérigazgató 3

4 GRAPHISOFT N.V. ÉS LEÁNYVÁLLALATAI SZEPTEMBER 30-I, JÚNIUS 30-I, DECEMBER 31- I ÉS SZEPTEMBER 30-I KONSZOLIDÁLT MÉRLEGEK (A részvényekre vonatkozó adatok kivételével az összegek ezer euróban értendőek.) ESZKÖZÖK EUR EUR EUR EUR % jún. 30. dec. 31. szept. 30. (nem auditált) (auditált) (nem auditált) szept. 30. (nem auditált) Változás (04 szept /03 dec) Forgóeszközök Készpénz és készpénz egyenértékesek ,9 Értékpapírok (0,9) Vevőkövetelések, nettó (4,5) Készletek (4,6) Látens adó eszközök (3,2) Egyéb forgóeszközök ,0 Forgóeszközök összesen ,6 Befektetett eszközök Tárgyi eszközök, nettó ,9 Immateriális javak, nettó ,7 Befektetések és egyéb eszközök (23,6) Befektetett eszközök összesen , ,5 FORRÁSOK ÉS SAJÁT TŐKE Rövid lejáratú kötelezettségek Bankhitelek n.a. Látens adó kötelezettségek ,7 Szállítói tartozások és passzív időbeli elhatárolások ,7 Halasztott bevételek ,0 Rövid lejáratú kötelezettségek összesen ,5 Kisebbségi részesedés ,4 Saját tőke Jegyzett tőke, 0,02 EUR névérték, kibocsátható, törzs, elsőbbségi részvény, kibocsátva ,0 Tőketartalék (1,5) Visszavásárolt saját részvény: darab szept. 30-án és december 31-én, darab június 30-án és darab szept. 30-án bekerülési értéken.. (5.963) (5.029) (5.498) (5.498) 8,5 Eredménytartalék ,9 Egyéb felhalmozott veszteség... (5.300) (5.922) (7.687) (6.842) (31,1) Saját tőke összesen ,4 n.a.: a viszonyszám nem egyértelműen értelmezhető, illetve a művelet nem elvégezhető ,5 4

5 GRAPHISOFT N.V. ÉS LEÁNYVÁLLALATAI SZEPTEMBER 30-I, JÚNIUS 30-I, DECEMBER 31- I ÉS SZEPTEMBER 30-I KONSZOLIDÁLT MÉRLEGEK (A részvényekre vonatkozó adatok kivételével az összegek ezer forintban értendőek. Az adatokat 247,05- dal való szorzás és kerekítés útján származtattuk) ESZKÖZÖK HUF HUF HUF HUF % jún. 30. dec. 31. szept. 30. (nem auditált) (auditált) (nem auditált) szept. 30. (nem auditált) Változás (04 szept /03 dec) Forgóeszközök Készpénz és készpénz egyenértékesek ,9 Értékpapírok (0,9) Vevőkövetelések, nettó (4,5) Készletek (4,6) Látens adó eszközök (3,2) Egyéb forgóeszközök ,0 Forgóeszközök összesen ,6 Befektetett eszközök Tárgyi eszközök, nettó ,9 Immateriális javak, nettó ,7 Befektetések és egyéb eszközök (23,6) Befektetett eszközök összesen , ,5 FORRÁSOK ÉS SAJÁT TŐKE Rövid lejáratú kötelezettségek Bankhitelek n.a. Látens adó kötelezettségek ,7 Szállítói tartozások és passzív időbeli elhatárolások ,7 Halasztott bevételek ,0 Rövid lejáratú kötelezettségek összesen ,5 Kisebbségi részesedés ,4 Saját tőke Jegyzett tőke, 0,02 EUR névérték, kibocsátható, törzs, elsőbbségi részvény, kibocsátva ,0 Tőketartalék (1,5) Visszavásárolt saját részvény: darab szeptember 30-án és december 31-én, darab június 30-án és darab szeptember 30-án, bekerülési értéken... ( ) ( ) ( ) ( ) 8,5 Eredménytartalék ,9 Egyéb felhalmozott veszteség... ( ) ( ) ( ) ( ) (31,1) Saját tőke összesen ,4 n.a.: a viszonyszám nem egyértelműen értelmezhető, illetve a művelet nem elvégezhető ,5 5

6 GRAPHISOFT N.V. ÉS LEÁNYVÁLLALATAI KONSZOLIDÁLT EREDMÉNYKIMUTATÁSOK A ÉS SZEPTEMBER 30-ÁVAL VÉGZŐDŐ 3, ILLETVE 9 HÓNAPOS IDŐSZAKOKRA (Az egy részvényre vonatkozó adatok kivételével az összegek ezer euróban értendőek. Nem auditált.) Szept. 30-val végződő 3 hónapos időszak Szept. 30-val végződő 9 hónapos időszak %-os Változás hó 9 hó Árbevétel, nettó (1,7) (4,2) Értékesítés közvetlen költségei ,1 (6,1) BRUTTÓ FEDEZET (2,3) (3,9) Üzemi költségek Értékesítési és marketing költségek ,7 0,9 Kutatási és fejlesztési költségek ,7 10,7 Általános és adminisztrációs költségek (25,9) (14,9) Értékcsökkenési leírás és amortizáció (20,7) (24,7) Üzemi költségek összesen ,2 (3,9) ÜZEMI NYERESÉG (57,9) (4,6) Árfolyamnyereség, nettó (161) 557 (80) n.a. n.a. Kamat és egyéb bevételek, nettó ,5 52,6 ADÓZÁS ELŐTTI NYERESÉG ,9 38,8 Adófizetési kötelezettség... (53) n.a. (52,6) NETTÓ NYERESÉG A KISEBBSÉGI RÉSZESEDÉSEK ELŐTT ,2 87,4 Kisebbségi részesedések... 2 (3) (2) (7) n.a. n.a. NETTÓ NYERESÉG ,6 88,0 Egy részvényre jutó nyereség (euró/részvény)*... 0,09 0,01 0,31 0, ,0 87,6 Egy részvényre jutó hígítással módosított nyereség (euró/részvény)**... 0,08 0,01 0,29 0, ,6 80,5 n.a.: a viszonyszám nem egyértelműen értelmezhető, illetve a művelet nem elvégezhető. * A forgalomban lévő részvények súlyozott átlaga: és a illetve szeptember 30-val végződő 3 hónapos időszakra; és a illetve szeptember 30-val végződő 9 hónapos időszakra. ** Hígítással módosított részvényszám: és a illetve szeptember 30- val végződő 3 hónapos időszakra; és a illetve szeptember 30-val végződő 9 hónapos időszakra. 6

7 GRAPHISOFT N.V. ÉS LEÁNYVÁLLALATAI KONSZOLIDÁLT EREDMÉNYKIMUTATÁSOK A ÉS SZEPTEMBER 30-ÁVAL VÉGZŐDŐ 3, ILLETVE 9 HÓNAPOS IDŐSZAKOKRA (Az egy részvényre vonatkozó adatok kivételével az összegek ezer forintban értendőek. Az összegeket 247,05-dal történő szorzás és kerekítés útján származtattuk. Nem auditált.) Szept. 30-val végződő 3 Szept. 30-val végződő 9 %-os Változás hónapos időszak hónapos időszak hó 9 hó Árbevétel, nettó (1,7) (4,2) Értékesítés közvetlen költségei ,1 (6,1) BRUTTÓ FEDEZET (2,3) (3,9) Üzemi költségek Értékesítési és marketing költségek ,7 0,9 Kutatási és fejlesztési költségek ,7 10,7 Általános és adminisztrációs költségek (25,9) (14,9) Értékcsökkenési leírás és amortizáció (20,7) (24,7) Üzemi költségek összesen ,2 (3,9) ÜZEMI NYERESÉG (57,9) (4,6) Árfolyamnyereség, nettó (39.775) (19.764) n.a. n.a. Kamat és egyéb bevételek, nettó ,5 52,6 ADÓZÁS ELŐTTI NYERESÉG ,9 38,8 Adófizetési kötelezettség... (13.094) n.a. (52,6) NETTÓ NYERESÉG A KISEBBSÉGI RÉSZESEDÉSEK ELŐTT ,2 87,4 Kisebbségi részesedések (741) (494) (1.729) n.a. n.a. NETTÓ NYERESÉG ,6 88,0 Egy részvényre jutó nyereség (forint/részvény)* ,0 87,6 Egy részvényre jutó hígítással módosított nyereség (forint/részvény)** ,6 80,5 n.a.: a viszonyszám nem egyértelműen értelmezhető, illetve a művelet nem elvégezhető. * A forgalomban lévő részvények súlyozott átlaga: és a illetve szeptember 30-val végződő 3 hónapos időszakra; és a illetve szeptember 30-val végződő 9 hónapos időszakra. ** Hígítással módosított részvényszám: és a illetve szeptember 30- val végződő 3 hónapos időszakra; és a illetve szeptember 30-val végződő 9 hónapos időszakra. 7

8 GRAPHISOFT N.V. ÉS LEÁNYVÁLLALATAI KONSZOLIDÁLT CASH-FLOW KIMUTATÁS A ÉS SZEPTEMBER 30-ÁVAL VÉGZŐDŐ 9 HÓNAPOS IDŐSZAKOKRA (A részvényekre vonatkozó adatok kivételével az összegek ezer euróban illetve ezer forintban értendőek. A HUF összegeket 247,05-dal való szorzás és kerekítés útján származtattuk. Nem auditált.) MŰKÖDÉSI CASH-FLOW EUR HUF Nettó nyereség Az üzemi eredmény és a működési csah-flow egyeztetését szolgáló helyesbítések: Értékcsökkenési leírás Értékpapírok átértékelése... (30) 11 (7.412) Céltartalékok kétes követelésekre... (57) 155 (14.082) Látens adók előírása Az eszközök és források változása: Vevőkövetelések Egyéb eszközök... (2.370) ( ) Készletek Szállítói tartozások és passzív időbeli elhatárolások (60) (14.823) Halasztott bevételek (106) (26.187) Árfolyamváltozások hatása (1.632) ( ) Üzemi tevékenységből származó cash-flow BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ CASH-FLOW Immateiális javak vásárlása... (108) (255) (26.681) (62.998) Piacképes értékpapírok vásárlása/értékesítése értékesítési céllal illetve lejáratig tartott, nettó (4.020) ( ) Tárgyi eszközök vásárlása... (4.011) (466) ( ) ( ) Hosszútávú befektetések értékesítése Tárgyi eszközök értékesítéséből származó bevétel A befektetési tevékenység során felhasznált készpénz, nettó... (3.643) (4.585) ( ) ( ) PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ CASH-FLOW Részvényopciók lehívásából származó bevétel Saját részvény visszavásárlás... (937) - ( ) - A pénzügyi tevékenység során felhasznált készpénz, nettó... (763) - ( ) - Készpénz és készpénz-egyenértékesek növekedése, (csökkenése) (496) ( ) Készpénz és készpénz-egyenértékesek az időszak elején , Készpénz és készpénz-egyenértékesek az időszak végén ,

9 GRAPHISOFT N.V. ÉS LEÁNYVÁLLALATAI KONSZOLIDÁLT KIMUTATÁS A SAJÁT TŐKE VÁLTOZÁSAIRÓL A SZEPTEMBER 30-ÁVAL VÉGZŐDŐ 9 HÓNAPOS IDŐSZAKRA (A részvényekre vonatkozó adatok kivételével az összegek ezer euróban értendőek. Nem auditált.) Jegyzett Tőke- Saját Eredmény- Egyéb felhalmozott Saját tőke tartalék részvény tartalék veszteség tőke december 31-én (5.498) (7.687) Egyéb felhalmozott eredmény Átváltási különbözet Nettó nyereség Eladási céllal tartott értékpapírok nem realizált nyeresége (30) Egyéb felhalmozott eredmény összesen Részvényopciók lehívása... - (508) Részvényopciók lehívásából származó bevétel Saját részvény visszavásárlás (973) - - (973) szeptember 30-án (5.963) (5.300)

10 A Társaság működésének eredményei a és szeptember 30-ával végződő időszakban Értékesítés árbevétele Az építészeti tervezéshez kapcsolódó értékesítés növekedése nem tudta ellensúlyozni a megszűnő termékek és az épületüzemeltetési üzletág lassulása miatt kieső bevételeket. Az épületüzemeltetési üzletág lassulása elsősorban az Egyesült Államokban az iraki háború miatt visszaesett közkiadásoknak tulajdonítható. A gyengébb dollár és jen miatt árbevételünk 375 ezer euróval csökkent. Bár az értékesítés árbevétele csökkent a harmadik negyedévben, a csökkenés üteme, mint azt a 12- havi gördülő árbevétel grafikonja jól mutatja, lényegesen kisebb. Szept. 30-val végződő 3 Változás Szept. 30-val végződő 9 Változás Árbevétel régiónként hónapos időszak %-ban hónapos időszak %-ban / /03 Európa (0,4) (4,2) Észak-Amerika , (0,1) Ázsia és a Csendes-óceáni térség (14,5) (4,0) Egyéb területek (43,1) (30,4) Összesen (1,7) (4,2) Az adatok ezer euróban értendőek. Árbevétel termékenként Szept. 30-val végződő 3 hónapos időszak Változás %-ban Szept. 30-val végződő 9 hónapos időszak Változás %-ban / /03 ArchiCAD és kiegészítő szoftverek , ,8 Épületüzemeltetés (43,2) (24,9) HVAC/E* (0,4) (28,7) GDL és egyedi fejlesztések (60,9) (9,3) Egyéb árbevétel , (5,5) Összesen (1,7) (4,2) Az adatok ezer euróban értendőek. *HVAC/E jelölés a hűtés, ventilláció, légkondicionálás és elektromos hálózatok tervezését támogató szoftvereket takarja. 12 havi gördülő árbevétel 31,000 30,000 Árbevétel ezer Euróban 29,000 28,000 27,000 26,000 25,000 24,000 23, Q3 01 Q4 02 Q1 02 Q2 02 Q3 02 Q4 03 Q1 03 Q2 03 Q3 03 Q4 04 Q1 04Q2 04 Q3 Negyedévek 10

11 Áttekintés néhány kiemelt ügyfelünkről SMWM Az 1985-ben alapított SWMW több mint 100 mérnököt és szakembert alkalmaz. Sokéves tapasztalattal a hátuk mögött, a cég vezetői a nemzet legjobbjai közé emelték az SWMW-t, és megalapozták a társaság reputációját, mint a tervező szakma bátor és biztos értékítéletű megújítója. San francisco-i irodájukból magán és tőzsdén jegyzett társaságokat egyaránt kiszolgálnak, akiknek sikereire úgy tekintenek, mint saját sikerükre is. Az SMWM az első 5 ArchiCAD licenszet a harmadik negyedévben vásárolta meg, és terveik szerint a mintaprojekt 2004 vége előtt elkezdődik. Shilpi Creations Architect Az india mumbai-i központú Shilpi Creations Architect tervezőirodát India szerte provokáló és iránymutató munkáiról ismerik. A társaság 45 ArchiCAD licenszet vásárolt új és növekvő irodája számára. A cég szerint az ArchiCAD implementációja könnyű volt, és a szoftvert nagyon rugalmas modellező eszköznek találták. A Shilpi Creations-t meggyőzték az ArchiCAD képességei, és úgy látják, hogy a szoftver jelentős termelékenység javulást fog eredményezni. CUH2A Az Egyesült Államokban a Graphisoft Transition Club (melynek célja, hogy a felhasználók számára megkönnyítse a kétdimenziós tervezésről a modell alapú tervezésre való sikeres áttérést) teljes sebességgel halad előre. Eredményességét mutatja a CUH2A esete is, akik 10 ArchiCAD licenszet vásároltak saját Transition Club-juk számára óta a CUH2A egy háromfős társulásból többszáz fős tervezői szakember gárdává nőtt. Ma a CUH2A a világ legnagyobb olyan professzionális szolgáltatója, amely tudományos és technológiai rendeltetésű épületekre szakosodott. A költségek elemzése A Társaságnál, szemben az előző negyedévekkel, a harmadik negyedévben nem jelentkezett költségmegtakarítás. Az ArchiCAD 9 piacra dobása és a Virtual Construction termékcsaládhoz kapcsolódó fejlesztések a üzemi költségek emelkedéséhez vezettek. A kilenc hónapot tekintve azonban az értékesítés közvetlen költségei és az üzemi költségek csökkenést mutatnak. Míg az árbevétel 4,2%-kal csökkent az első kilenc hónapban, az értékesítés közvetlen költségei 6,1%-kal alacsonyabbak a tavalyi évhez képest. A harmadik negyedévben ezek a közvetlen költségek 3,1%-kal nőttek. Ezt a többletet elsősorban az okozza, hogy a verziófrissítési ciklusnak megfelelően az eladott példányszám gyors növekedésnek indult első kilenc hónapjában a bruttó fedezet 678 ezer euróval, 16,5 millió euróra csökkent. Annak ellenére, hogy a harmadik negyedévben 1,2%-kal nőttek az üzemi költségek, az első kilenc hónapban 3,9%-os, azaz 596 ezer eurós csökkenést mutatnak. Körülbelül 300 ezer euró, tehát a megtakarítás fele az árfolyamváltozások hatásával magyarázható. Az új termék és az új verzió kibocsátásának utolsó szakasza felhajtotta a kutatásifejlesztési költségeket. Ezek a ráfordítások 19,7%-kal nőttek a harmadik negyedévben. Az értékesítési és marketing költségek szintén emelkedtek ebben az időszakban (14,7%-kal), ugyanezen hatás következtében. Az első kilenc hónapban az értékesítési és marketing kiadások növekedése azonban nem jelentős. A 14,9%-os esést az általános és adminisztratív költségek terén 2004-ben mindenekelőtt létszámcsökkenés okozta. 11

12 Üzemi eredmény, EBITDA 12 havi gördülő üzemi eredmény Üzemi eredmény ezer Euróban Q3 01 Q4 02 Q1 02 Q2 02 Q3 02 Q4 03 Q1 03 Q2 Negyedévek 03 Q3 03 Q4 04 Q1 04 Q2 04 Q3 A költségek magasabb szintje és az alacsonyabb árbevétel 2,2%-os üzemi nyereséghányadot eredményezett a harmadik negyedévben, ami lényeges csökkenést jelent az előző negyedévekhez viszonyítva. Kilenc hónapot tekintve a 2004-es üzemi nyereség és nyereséghányad körülbelül megegyezik a 2003-as értékekkel, azaz 1,8 millió euróval, illetve 9,4%-kal. Az EBITDA az értékcsökkenési ráfordítás visszaesése folytán 441 millió euróval, azaz 2,8 millió euróra csökkent. Kamat- és egyéb bevételek/kiadások. Árfolyamnyereség, társasági adó fizetési kötelezettség A kamat- és egyéb bevételek legnagyobb részét a Társaság pénzügyi befektetésein elért hozamok adják. A kamatjövedelmek erőteljes növekedést mutattak az év során. A magasabb kamatlábak és értékpapír portfóliónk növekedésének hatására a kamatbevétel megduplázódott (586 ezer euróról ezer euróra nőtt). A Graphisoft 557 ezer euró árfolyamnyereséget mutatott ki, szemben a 2003-as 80 ezer euró veszteséggel. Az árfolyamnyereség a Társaság nyitott határidős ügyletének értékeléséből ered. A fedezeti ügyletek kötésével a Graphisoft célja, hogy ellensúlyozza a kedvezőtlen hatásokat, melyeket a forint lehetséges felértékelődése gyakorol az üzemi költségekre és a forgóeszközökre. Az adófizetési kötelezettség jelentősen csökkent 2003-hoz képest. A magyar társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényben bekövetkezett változás alapján a szoftver licensz bevételek kedvezőb elbírálásban részesülnek a társasági adó szempontjából. Ennek alapján az adófizetési kötelezettség 460 ezer euróval csökkent. Nettó eredmény, egy részvényre jutó hozam, tárgyévi felhalmozott eredmény A kilenc hónapos időszakban a Graphisoft nettó nyeresége 88,0%-kal javult és meghaladta a 3 millió eurót. Az egy részvényre jutó hozam 0,16-ról 0,29 euróra nőtt. A saját tőke 4,7 millió euróval növekedett. Ennek fő tényezői a nettó nyereség emelkedése és a kedvező előjelű átváltási különbözet. 12

13 2004. szept. 30-val végződő szept. 30-val végződő 9 hónap 3 hónap 9 hónap 3 hónap Nettó nyereség Átváltási különbözet (2.881) Eladásra tartott értékpapírok nem realizált nyeresége (30) (125) 11 (32) Felhalmozott eredmény összesen (1.231) Részvényopciók lehívásából származó bevétel Saját részvény visszavásárlás (973) (973) - - Saját tőke változása (1.231) Likviditás és források A harmadik negyedévben a Társaság további 2 millió eurót fordított a Graphisoft Parkban megkezdett beruházásaira és 973 ezer euró értékben vásárolt vissza saját részvényeket. Ezeket a tranzakciókat elsődlegesen értékpapírkészletünk részleges értékesítéséből finanszíroztuk. A készpénz és egyenértékesei, valamint az értékpapírok 62%-át tették ki a forgóeszközöknek 2004 szeptember végén. A jelentős készpénz-kiáramlás ellenére a működő tőke 1,1 millió euróval nőtt az elmúlt kilenc hónapban. A vevői kintlevőségek 5,9 millió eurót tettek ki, míg december 31-én 6,2 millió eurót. A kintlevőségek értékesítési napokban számított értéke 81 volt az utolsó tizenkét hónap árbevételére vetítve. Ez 15-tel kevesebb, mint 2003-ban. Továbbra is a saját tőke a Társaság működésének legfőbb forrása, a Graphisoft nem rendelkezik hosszú lejáratú kötelezettségekkel. Alkalmazotti állomány A következő táblázat a Társaság alkalmazotti állományában bekövetkezett változásokat mutatja: szept jún márc dec szept. 30. Értékesítés és marketing Kutatás és fejlesztés Általános és adminisztratív Összesen Míg a teljes létszám megegyezik a szeptember 30-i állapottal, a Társaság bővítette erőforrásait az értékesítés, marketing és szoftverfejlesztés területén és csökkentette az általános és adminisztratív területek létszámát. 13

14 Részvényopciók Az alábbi táblázat a Graphisoft részvényopciós programja (Graphisoft N.V.'s Incentive and Non-statuory Stock Option Plan) szerint nyilvántartott opciókban bekövetkezett változásokat mutatja be. Kiadható Kiadott Lehívható Lehívott Súlyozott opciók opciók opciók opciók átlagár Állapot december 31-én , júl. 26-án kiadott opciók ( ) , aug. 27-én kiadott opciók (25.000) ,42 Közgyűlés által jóváhagyott kiadható új opciók Lehívott opciók az időszakban - (54.464) (54.464) ,89 Törölt opciók ( ) (68.376) - 4,94 Az időszakban lehívhatóvá vált opciók ,05 Állapot szeptember 30-án ,24 A részvényopciós program keretében juttatott opciókra vonatkozóan a Társaság az FASB 123. számú állásfoglalásának közzétételi előírásait alkalmazza, az opciók költségként történő elszámolásánál pedig a 25. számú ABP állásfoglalást veszi figyelembe. 14

15 Tulajdonosi összetétel szeptember 30-i állapot (%) Részvények darabszáma december 31-i állapot (%) Részvények darabszáma Igazgatóság Bojár Gábor 25, , Orbach, Laurence 0, , Dyson, Esther 0,0-0,0 - Leventhal, Victor 0, , Shimamoto, Kazumichi* 0,0-0,0 - Vezérigazgató Gallello, Dominic 0, , Ügyvezetés Hornung Péter 4, , Reischböck, Johannes 0, , Bihari Sándor 0,0-0,0 - Egyéb tisztségviselők és alkalmazottak 24, , Saját részvények 6, , Közkézhányad 37, , Összesen 100, , * Kazumichi Shimamoto igazgatósági tagsága április 29-vel megszűnt. Az Igazgatóság, a Vezérigazgató és az Ügyvezetés részvényopciói szeptember december 31. Igazgatóság Bojár Gábor Orbach, Laurence Dyson, Esther Leventhal, Victor Shimamoto, Kazumichi * Vezérigazgató Gallello, Dominic Ügyvezetés Bihari Sándor Hornung Péter Reischböck, Johannes * Kazumichi Shimamoto igazgatósági tagsága április 29-vel megszűnt. Shimamoto úr nem gyakorolta opciós jogát, így az megszűnt. 15

16 A számviteli politika fontosabb elemei A jelentés alapja A csatolt konszolidált pénzügyi kimutatások az Amerikai Egyesült Államokban általánosan elfogadott számviteli elvek ( US GAAP ) szerint készültek, és a Graphisoft N.V.-nek és alábbi leányvállalatainak konszolidált kimutatásait tartalmazzák: Tulajdoni Leányvállalat hányad szept. 30-án Graphisoft R&D Rt. (Magyarország) 90,21%* Graphisoft Deutschland GmbH 100,00% Graphisoft U.S., Inc 100,00% Graphisoft Japan K.K. 100,00% Graphisoft U.K. Ltd. 100,00% Graphisoft CAD Stúdió Kft.(Magyarország) 92,00% ArchiCAD Espana S.A. 100,00% * 10% részvényhányad a Graphisoft R&D Rt.-ben dolgozói elsőbbségi részvényt takar szeptember 30-án. A GDL Tecnologies-nek a Graphisoft R&D Rt.-be, valamint a CAD Works Inc. (Drawbase)-nek a Graphisoft U.S. Inc.-be történő beolvadása 2004 első negyedévében befejeződött. A konszolidáció alapja Jelen pénzügyi kimutatásokban a Csoport azon leányvállalatai kerültek konszolidálásra, amelyek meghatározó befolyás alatt állnak (50%-ot meghaladó tulajdoni hányad) és szeptember 30- án az egész Csoport a Graphisoft N.V. irányítása alatt állt, ezért a csatolt pénzügyi kimutatások a Graphisoft N.V. és leányvállalatainak konszolidált számláit tartalmazzák. A lényeges vállalatközi egyenlegek és tranzakciók kiszűrése megtörtént. A valuták átváltása A Társaság minden leányvállalatának funkcionális valutája annak az országnak a pénzneme, amelyben az adott leányvállalat működik. A Társaság konszolidált pénzügyi kimutatásait ugyanakkor euróban készíti el. A konszolidációba bevont leányvállalatok pénzügyi beszámolóit az SFAS 52. számú, a valuták átváltásáról szóló állásfoglalása szerint konvertálja a Csoport jelentésének valutanemére. Ezen állásfoglalás szerint az eredménykimutatás sorai a vonatkozó időszak átlagárfolyamával kerülnek átszámításra. A mérlegtételek, a saját tőke elemeit leszámítva, mérleg fordulónapi árfolyammal váltódnak át. A saját tőke összetevői múltbéli árfolyamon értékelődnek. Az eltérő árfolyamok használata következtében fellépő átváltási különbözeteket a Társaság kumuláltan, a saját tőke egyéb felhalmozott eredmény sorának részeként mutatja ki. Árbevétel elszámolása Az árbevétel elsősorban szoftvercsomagok, frissítések és bővítések értékesítéséből származik, és nem tartalmazza a forgalmi adókat és árengedményeket. A Társaság szoftverlicensz-szerződései általában előzetes fizetést írnak elő, és nem jár hozzájuk a vásárlást követő támogatás sem. A Csoport az American Institute of Certified Public Accountants (Amerikai Bejegyzett Könyvvizsgálók Intézete) által kiadott számú, "Szoftver-árbevétel elszámolása" című Állásfoglalása (SOP), valamint a 98-9 számú, "A 97-2 SOP módosítása bizonyos tranzakciók tekintetében" című Állásfoglalása alapján számolja el a szoftverlicenszekből és karbantartásból származó árbevételét. Ennek megfelelően a szoftverlicenszek értékesítéséből, frissítésekből és bővítésekből származó árbevételt akkor számolják el, ha hitelt érdemlő bizonyíték van a szerződéskötésre, megtörtént a termék leszállítása, az ár fix és annak behajthatósága megállapítást nyert; amennyiben további szolgáltatásokra vonatkozó kötelezettsége is van a Társaságnak, az árbevételt megosztja a licensz, frissítés vagy bővítés és az ezek piaci értékén alapuló szolgáltatások között. A karbantartási és támogatási szerződésekből származó árbevételt a Társaság elhatárolja, és a megállapodások tartama alatt arányosan számolja el. Ha a szoftver jelentős mértékű testreszabására van szükség, a Csoport az egyedi szerződések alapján számolja el az árbevételt a "készültségi fok" módszer alkalmazásával, a 97-2 SOP-nak megfelelően. Részvényalapú juttatás A Társaság alkalmazásában álló dolgozóknak nyújtott opciókkal és egyéb részvényjuttatásokkal kapcsolatos személyi jellegű költség meghatározása a belső érték (instrinsic value) módszerrel történik, az APB 25. számú véleményével összhangban. Az alkalmazásban nem állóknak adott opciók és egyéb részvényjuttatások költségvonzatának meghatározása a piaci érték (fair value) módszerrel történik. 16

17 Egy részvényre jutó hozam Az egy részvényre jutó hozam nem tartalmazza az opciók, utalványok és átváltható értékpapírok okozta esetleges módosító hatásokat. Az egy részvényre jutó hozam meghatározásához a nettó nyereséget (veszteséget) elosztják az adott időszakban forgalomban lévő részvények súlyozott átlagával. Az egy részvényre jutó, hígítással módosított hozam azt a hatást tükrözi, amit a részvényekre jogosító értékpapírok beváltása illetve az ilyen jogok gyakorlása okozna, a forgalomban lévő részvények számának növekedése által. Az alábbi táblázat bemutatja az egy részvényre jutó nyereség (veszteség) számítása során alkalmazott részvényszám alakulását: szept. 30-val végződő szept. 30-val végződő 3 hónap 9 hónap 3 hónap 9 hónap Részvényszám az alaphozam meghatározásához Részvényopciók (treasury stock módszer) Részvényszám a hígítással módosított hozam számításához A goodwill és egyéb immateriális eszközök elszámolására vonatkozó szabályok A Társaság adoptálta az SFAS 142. számú szabványát, és az adoptáció időpontjában, január 1-én végrehajtotta az immateriális eszközök értékállóságának ellenőrzését. A jogszabály által érintett immateriális eszközök a Társaság két üzletágában (FM és HVAC) fordulnak elő. Az értékállósági teszt a két üzletág könyv szerinti értékét hasonlította össze azok valós piaci értékével. A valós piaci érték meghatározására a két üzletág cash flow-jának nettó jelenértékét alkalmazta a Társaság. A Társaság az évente elvégzendő értékállósági tesztet minden év december 1-én szándékozik elvégezni, amennyiben bizonyos események vagy körülmények nem valószínűsítik, hogy az üzletág valós piaci értéke a könyv szerinti érték alá süllyedt, mely esetben közbülső értékállósági tesztet kell elvégezni. A 142. számú szabvány adoptációja következtében a Társaság megszüntette a könyveiben szereplő cégérték (goodwill) és más határozatlan élettartamú immateriális javak értékcsökkentését, és január 1-ét követően nem számol el ezekhez kapcsolódóan értékcsökkenési leírást. A számviteli politika egyéb elemeiről a Graphisoft N.V évi Éves Jelentése ad tájékoztatást. 17

Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. szeptember 30.

Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. szeptember 30. Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. szeptember 30. Telefax

Részletesebben

Graphisoft Park SE Telefon Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás január március 31.

Graphisoft Park SE Telefon Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás január március 31. Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás 2007. január 01. - 2007. március 31. Telefax 368

Részletesebben

Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás 2007. július 01. - 2007. szeptember 30. Telefax

Részletesebben

Tisztelt Részvényeseink!

Tisztelt Részvényeseink! Tisztelt Részvényeseink! Sikeresen folytattuk új stratégiánk megvalósítását 2005 második negyedévében is. Három kulcsfontosságú területre összpontosítottunk ebben az időszakban: Az alaptevékenységünket

Részletesebben

A konszolidált éves beszámoló elemzése

A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a

Részletesebben

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó.

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó. US GAAP szerinti konszolidált éves beszámolója 2003. és 2002. december 31-én végzodo évekre független könyvvizsgálói jelentéssel együtt Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely

Részletesebben

Graphisoft Park SE Telefon Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás április június 30. Magyar IAS x Egyéb

Graphisoft Park SE Telefon Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás április június 30. Magyar IAS x Egyéb Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás 2007. április 01. - 2007. június 30. Telefax 368

Részletesebben

Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás 2007. október 01. - 2007. december 31. Telefax 368

Részletesebben

Tisztelt Részvényeseink!

Tisztelt Részvényeseink! 2006. első negyedéves gyorsjelentés Budapest, 2006 május 11. Tisztelt Részvényeseink! Hagyományos piacunkon növekvő eladások és növekvő nyereségesség, az új Construction üzletágban pedig az agresszív beruházások

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT WABERER'S International ZRt. 2012-2014. évi KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT a vállalkozás vezetője (képviselője) WABERER'S International

Részletesebben

Kiemelt pénzügyi adatok

Kiemelt pénzügyi adatok Tisztelt Részvényeseink! A Graphisoft Park SE 2008 első negyedévében mind a bevétel, mind az üzemi eredmény tekintetében némileg meghaladta a tervezett mértéket és természetesen jelentősen felülmúlta a

Részletesebben

Tisztelt Részvényeseink! Kiemelt pénzügyi adatok

Tisztelt Részvényeseink! Kiemelt pénzügyi adatok Tisztelt Részvényeseink! A Graphisoft Park SE 2007-ben a tervezett árbevételt és nettó eredményt érte el. Kiemelt pénzügyi adatok Dec. 31-én végződő 3 hónapos időszak Dec. 31-én végződő 3 hónapos időszak

Részletesebben

Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások

Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások AKKO INVEST Nyilvánosan Működő Részvénytársaságról és konszolidálásba bevont leányvállalatairól a 2019. I. félévéről az Európai Unió által befogadott Nemzetközi

Részletesebben

PK3. Mérleg Konszolidált mérlegek (adatok ezer euróban) ESZKÖZÖK márc. 31. dec. 31. %-os változás nem auditált auditált Forgóeszközök Készp

PK3. Mérleg Konszolidált mérlegek (adatok ezer euróban) ESZKÖZÖK márc. 31. dec. 31. %-os változás nem auditált auditált Forgóeszközök Készp Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás 2008. január 1-2008. március 31. Telefax 368 6067

Részletesebben

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.

Részletesebben

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma Cash flow-kimutatás Az éves beszámoló kiegészítő mellékletének tartalmaznia kell legalább a számviteli törvény által előírt, a 7. számú melléklet szerinti tartalmú cash flow-kimutatást is. Az egyszerűsített

Részletesebben

Tisztelt Részvényeseink!

Tisztelt Részvényeseink! Tisztelt Részvényeseink! A Társaság a 2007 év második negyedévét az első negyedévhez hasonló jó üzletmenettel és eredményekkel zárta. Kiemelt pénzügyi adatok Jún. 30- cal végződő 3 hónapos időszak Jún.

Részletesebben

www.szamviteltanar.hu

www.szamviteltanar.hu ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. 2017. FÉLÉVES JELENTÉS Jóváhagyta a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. igazgatósága 2017. augusztus 24-én Vezetőségi jelentés 2017. 1. félév működésének főbb jellemzői:

Részletesebben

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában Elemzői brief 2006. május február 3. 14.2006. február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában A változtatás háttere Az 1999-es tőzsdei bevezetés óta gyakorlatilag változatlan gyorsjelentési

Részletesebben

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10

Részletesebben

Tisztelt Részvényeseink!

Tisztelt Részvényeseink! Tisztelt Részvényeseink! Száz százalékot megközelítő kihasználtság és a magas minőségnek megfelelő bérleti díjaknak köszönhetően a Társaság továbbra is az előzetes becsléseket némileg meghaladó árbevételt

Részletesebben

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. A változat A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33. statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma 2 0 3 9 0 7 5 0 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1 0 9 9 2 0 8 3 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma 1051

Részletesebben

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ 22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft)

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft) PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E 1998. dec. 31.( E A. Befektetett eszközök 777.056 606.959-22 % I. Immateriális javak 1.596 887-44 % II. Tárgyi eszközök 9.455 9.967

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

. melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez

. melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez . melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 6. melléklet a./2013 (XII....) MNB rendelethez A kockázati tőkealap és a kockázati tőkealap-kezelő felügyeleti jelentései Táblakód Megnevezés ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:

Részletesebben

Tisztelt Részvényeseink!

Tisztelt Részvényeseink! Tisztelt Részvényeseink! A Társaságnak a jogelőd Graphisoft SE Európai Részvénytársaságból való kiválását a Cégbíróság 2006. augusztus 21-i hatállyal jóváhagyta, így ezzel a nappal megkezdődött a Graphisoft

Részletesebben

Éves beszámoló 2013. december 31.

Éves beszámoló 2013. december 31. 2465481-1412-113-3 Statisztikai számjel 3-9- 126499 Cégjegyzék száma Adorján-Tex Kft. 63 Kalocsa Szent István király út 26. Éves beszámoló Keltezés: 214. április 25. 2465481-1412-113-3 1/6. oldal "A" MÉRLEG

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Nextent Informatika Zrt.

Nextent Informatika Zrt. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1 - 4 5 2 6 a vállalkozás megnevezése 1112 Budapest, Facsemete u. 1/5 a vállalkozás címe 27. évi ÉVES BESZÁMOLÓ Budapest, 28. május 6. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1

Részletesebben

2015 évi Éves beszámoló

2015 évi Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 7 7 5 4 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2015 évi Éves zárómérleg 2015.01.01. - 2015. 12. 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Sorszám 2 4 3 5 9 5 7 3 7 7

Részletesebben

GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló

GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló 0 GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT 5700. GYULA, Szent László u. 16. 06-66-362-377, Eves beszámoló 2016 Keltezés: 2017. március 16. ~~--= 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2016 december 31 adatok E

Részletesebben

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése Az OTP Bank Rt. 2001. I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó

Részletesebben

Média Unió Közhasznú Alapítvány. 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

Média Unió Közhasznú Alapítvány. 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 5 5 2 1 8 1 3 3 5 5 2-1 - 4 1 adó száma 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A mérleg főösszege: 33.740 eft; a saját tőke összege: 33.239 eft, a mérleg szerinti eredmény: 30.923

Részletesebben

Mérleg Eszköz Forrás

Mérleg Eszköz Forrás Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó Nemzetközi Számviteli Standardok szerinti konszolidált, nem auditált beszámolóját. A következõkben

Részletesebben

Fontosabb társasági adatok

Fontosabb társasági adatok Fontosabb társasági adatok 3 3 3 3 3 5 3 3 56 5 5 5 3 5 6 3 5 ❶ 6 ❶ 3 5 3 3 3 5 6 3 3 6 6 Tartalom Elnöki levél 5 6 3 10 6 5 3 6 5 3 3 3 6 6 3 8 10 6 Olvasó Árpád, az igazgatóság elnöke ❶ 6 8 6 5 8 6

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Jegyzett tőke (e Ft) Szegedi Erőmű Kft., Szeged ,00 100,00 L

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Jegyzett tőke (e Ft) Szegedi Erőmű Kft., Szeged ,00 100,00 L Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok A gyorsjelentés teljes szövege megtekinthető a Magyar Tőkepiac 2002. augusztus 8-i számában, a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján (www.bet.hu), valamint

Részletesebben

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok)

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok) 0 1-1 0-0 4 6 4 7 9 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) "A" változat (ek) 01 A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 7 389 0 4 358 02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 5 728 0 4 291 03 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló TÁRSADALMI SZERVEZET MEGNEVEZÉSE: MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG TÁRSADALMI SZERVEZET CÍME: 1124 BUDAPEST, KOROMPAI U. 17. Statisztikai számjel: 19815857911252301 Egyszerűsített éves beszámoló 2015.12.31

Részletesebben

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről 0 1-1 4-0 0 0 3 0 8 EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság a vállalkozás megnevezése 1134 Budapest,Váci út. 37. Tel.: 06/1-477-3100 a vállalkozás címe, telefonszáma Éves beszámoló 2005.01.01-2005.12.31.

Részletesebben

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése HUNGAGENT NYRT 2013 Pomáz, Rózsa u. 17. Tel.: 26-525-680, Fax: 26-326-330 hungagent@mail.datanet.hu www.hungagent.hu A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése KONSZOLIDÁLT

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 02. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

60A A kockázati tőkealap adatai - Források

60A A kockázati tőkealap adatai - Források 60A A kockázati tőkealap adatai - Források 001 60A1 Saját tőke 002 60A11 Jegyzett tőke 003 60A12 Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) 004 60A13 Tartalék 005 60A131 Lekötött tartalék 006 60A132 Értékelési

Részletesebben

Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat

Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás A változat Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat A beszámolóban szereplő cégnév: E.R.Ö.V. Víziközmû Zrt Beszámolási

Részletesebben

2012. december 31. adatok E Ft-ban Előző év Tárgyév módosí tásai a b c d e. A tétel megnevezése

2012. december 31. adatok E Ft-ban Előző év Tárgyév módosí tásai a b c d e. A tétel megnevezése Statisztikai jel 1/6. oldal A MÉRLEG Eszközök (aktívák) év l A. Befektetett eszközök 208981 0 216469 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 4678 0 3580 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

Konszolidált pénzügyi beszámoló

Konszolidált pénzügyi beszámoló Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Szegedi Erõmû Kft., Szeged ,00 100,00 L

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Szegedi Erõmû Kft., Szeged ,00 100,00 L Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok A gyorsjelentés teljes szövege megtekinthetõ a Magyar Tõkepiac 2002. május 13-i számában, a Budapesti Értéktõzsde hivatalos honlapján (www.bet.hu), valamint

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4. MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2003. évi rendes közgyűlését 2003. április 30-án 10 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Normál egyszerűsített éves beszámoló

Normál egyszerűsített éves beszámoló 1 1 7 1 9 7 4 1 2 1 1 3 1 7 Statisztikai számjel 1 7-9 - 7 6 4 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Ézsibau Kft A vállalkozás címe: 7149 Báta, Damjanich utca 2. A vállalkozás telefonszáma: Normál

Részletesebben

CSEPEL HOLDING Részvénytársaság

CSEPEL HOLDING Részvénytársaság CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Gyorsjelentése A 2006. I. félév pénzügyi helyzetérol és teljesítményérol Társaság neve: CSEPEL HOLDING Rt. Telefon: 278-5800 Társaság címe: 1211 Bp., Varrógépgyár u 1. Telefax:

Részletesebben

Vígszínház Nonprofit Kft

Vígszínház Nonprofit Kft 2 3 3 9 5 8 1 9-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 6 3 6 4 5 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: címe: 1137 Budapest, Szent István krt 14. 2016.december 31 ÉVES BESZÁMOLÓ. Cg-01-09-963645

Részletesebben

AZ VEZÉRIGAZGATÓ ÉS A ELNÖK KÖZÖS LEVELE

AZ VEZÉRIGAZGATÓ ÉS A ELNÖK KÖZÖS LEVELE AZ VEZÉRIGAZGATÓ ÉS A ELNÖK KÖZÖS LEVELE A HELYES EGYENSÚLY A siker titka az üzleti életben csakúgy, mint az építészetben, abban rejlik, hogy el tudjuk-e érni a megfelelô egyensúlyt. A sikeres építészeti

Részletesebben

OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ

OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió által

Részletesebben

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065

Részletesebben

1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK

1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK 1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK A. BEFEKTETT ESZKÖZÖK 846.663 952.892 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 31.343 23.945 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékû

Részletesebben

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

Közlemény a CIB Bank Zrt évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról

Közlemény a CIB Bank Zrt évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról Közlemény a CIB Bank Zrt. 2005. évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., cégjegyzék szám: 01-10-041004,

Részletesebben

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Győr, 2016.10.10. 1 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1. A gazdálkodó bemutatása

Részletesebben

A cash flow kimutatás fogalmát a következők szerint definiálhatjuk (IAS 7 Cash-flow kimutatások alapján):

A cash flow kimutatás fogalmát a következők szerint definiálhatjuk (IAS 7 Cash-flow kimutatások alapján): A cash flow kimutatás fogalmát a következők szerint definiálhatjuk (IAS 7 Cash-flow kimutatások alapján): A cash flow pénzeszközök be- és kiáramlását jelenti, ahol pénzeszközök alatt a pénztári készpénzállományt

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK

ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Várkert rakpart 17. fszt. 1., Cg. 01-10-043483) 2018. április 16-án 14 órakor, a 1054

Részletesebben

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft a vállalkozás címe, telefonszáma 2030 Érd,

Részletesebben

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI Money makes the world go around A pénz forgatja a világot A pénzügyi tevékenység tartalma a pénzügyek a vállalati működés egészét átfogó tevékenységi kört jelentenek,

Részletesebben

"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév

A MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2011.01.01-2011.12.31 1 A. Befektetett eszközök 46 605 42 994 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 281 1 640 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke - - 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-035/2019 Az OTP Bank Nyrt. 2018. évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai A 2013.

Részletesebben

Éves beszámoló december 31. Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya. Tatabánya, március 14.

Éves beszámoló december 31. Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya. Tatabánya, március 14. I I Cégjegyzék száma Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya 2011. december 31. Éves beszámoló Tatabánya, 2012. március 14. VÉRTES' epdészeti és FAIPARI za HKÖRUfN MUKÖDO RÉSZVÉNYTÁpR~SÁG 11187622-0201-114-11

Részletesebben

SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Budapest, 2012. március 28. 1. SZÁMVITELI POLITIKA A SEM IX. Városfejlesztő Zrt. könyveit és nyilvántartásait a Számviteli

Részletesebben

Cégjegyzék szám

Cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: A beszámoló: Lehet például: Üzleti év Időszak Keltezés helye dátuma 1 1 9 9 0 7 7 8 7 2 2 0 1 1 4 0 6 0 6-1 0-0 0 0 2 7 9 Előtársasági beszámoló

Részletesebben

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése 0 1-0 9-9 8 0 0 7 5 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) (ek) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (I.+II.+III. sorok) 3 612 3 439 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (1-7. sorok) 2 000 2 000 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2 Kísérleti

Részletesebben

Melléklet a 2014. negyedéves Időközi Vezetőségi Beszámolóhoz Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások

Melléklet a 2014. negyedéves Időközi Vezetőségi Beszámolóhoz Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások Melléklet a 2014. negyedéves Időközi Vezetőségi Beszámolóhoz Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaságról és konszolidálásba bevont vállalkozásairól

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 1. melléklet az 5/11 (III. 21.) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Gyakoriság Beküldési határidő (munkanapok száma a vonatkozási időhöz viszonyítva, illetve dátum) A/ Egyedi táblák 60A A

Részletesebben

15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye:

15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye: 15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: KOPINT-DATORG KFT Cégjegyzékszáma: 01-09-168162 Székhelye: 1081 BUDAPEST CSOKONAI utca 3. Adószáma: 10777488-2-42 KSH jelzőszáma: 10777488-6209-113-01 (B) Beszámoló aláírására

Részletesebben

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló 01-10-045570 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Éves beszámoló 2011. január 01. - 2011. december 31-ig tartó gazdasági évről 01-10-045570 11 "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati besorolás:

Részletesebben

ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT.

ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT

Részletesebben

1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva

1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2013 Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 268 396 255 285 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 1

Részletesebben

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat 1. melléklet a 2015. évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a 2000. évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat Eszközök (aktívák) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

15EB-01. Cégadatok (A) IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: Székhelye:

15EB-01. Cégadatok (A) IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: Székhelye: 15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: 01-10-046896 Székhelye: 1134 Budapest Tüzér utca 41. Adószáma: 23083185-2-41 KSH jelzőszáma: 23083185-6201-114-01 (B) Beszámoló

Részletesebben

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. 2013. december 31-ei Éves beszámoló..... a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2014.2.25. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL - NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 13EB-02 13EB 13EB/A 13EB/M/A1

Részletesebben

Éves beszámoló üzleti évről

Éves beszámoló üzleti évről 1 0 5 8 5 5 6 0 6 2 0 9 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 6 3 3 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: a vállalkozás címe, telefonszáma: K O P I N T - D A T O R G Zrt. 1081 Budapest, Csokonai

Részletesebben

MAKÓ TÉRSÉGI VÍZIKÖZMŰ KFT 0 6 0 9 0 0 3 0 5 5. 8/a hsz. em. ajtó 1 1 0 9 2 6 9 8 2 0 6. Medgyesi Pál. ország település. utca

MAKÓ TÉRSÉGI VÍZIKÖZMŰ KFT 0 6 0 9 0 0 3 0 5 5. 8/a hsz. em. ajtó 1 1 0 9 2 6 9 8 2 0 6. Medgyesi Pál. ország település. utca KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 12EB-01 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének

Részletesebben

Konszolidált pénzügyi kimutatások

Konszolidált pénzügyi kimutatások Melléklet a 2011. I. félévéről készült Féléves jelentéshez Konszolidált pénzügyi kimutatások az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaságról és konszolidálásba bevont vállalkozásairól

Részletesebben

Mérleg "A" betű római arab Megnevezés Megnevezések módosulásai

Mérleg A betű római arab Megnevezés Megnevezések módosulásai Mérleg "A" A Befektetett eszközök A I Immateriális javak A I 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke A I 2 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke A I 3 Vagyoni értékű jogok A I 4 Szellemi termékek A I 5 Üzleti

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31.

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31. TERVEZET a vállalkozás megnevezése 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet a vállakozás címe ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) 2013. december 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) TERVEZET "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

Féléves jelentés 2016

Féléves jelentés 2016 Féléves jelentés 2016 Konszolidált eredménykimutatás IFRS konszolidált, nem auditált eredménykimutatás (millió forintban) 2016. 2015. Változás %-ban Kamat- és kamatjellegû bevételek 29.102 35.616-18,29%

Részletesebben

Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest

Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest Mérlegzárás éve 2005 o 1 - o 9-6 9 4 4 4 2 Cégjegyzék szám Mérlegzárás dátuma

Részletesebben