Év Pincészete pályázat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Év Pincészete pályázat"

Átírás

1 Év Pincészete pályázat 2015

2 Gyökerek A Frittmann család az 1700-as évek elején települt Soltvadkertre Baden-Württenberg tartományból. Ezek az első letelepült családok hozták magukkal és élesztették újra a török hódoltság idején majdnem teljesen eltűnt szőlőkultúrát. Azóta megszakítás nélkül termelnek szőlőt és készítenek bort. Itt nem szakadtak el a gyökerek, mert a kommunizmusban nem termelőszövetkezeteket, hanem szakszövetkezeteket hoztak létre, így megmaradt a kapocs a tulajdonos és a közösbe bevitt földterület között. Érdemes egy pillantást vetni a németség idekerülésének körülményeire. A 17. század végének háborúi nem kímélték a dél-német és Rajna-menti tartományokat. Az összesen közel három évtizedig tartó pfalzi és spanyol örökösödési háború hatalmas tömegeket szegényített el. Ezek a nincstelen, sokszor a házaikat is elveszítő jobbágy családok kerekedtek föl, ahogy mondták, a jobb táplálék reményében. A magyar kamarai és egyházi birtokokon négy-hatéves mentességet kaptak a jobbágyterhek szolgáltatása alól. A megélhetéshez lakótelket, nem ritkán harminc hold parlagon heverő szántót, hektárnyi szőlőt, rétet kaptak, no meg előleget igavonó ökör és fejős tehén képében. A németek bárhol is telepedtek le, mindenütt óriási energiával vetették magukat a munkába. Ha kellett, feltörték a szűzföldet vagy lecsapolták az útjukat keresztező mocsarat. Valószínűsíthető, hogy a szőlőművelést illetően a magyar táj adottságaiban és klímájában azonnal felfedezték az otthoninál jobb lehetőségeket. Ezért is építettek már az első években pincét és présházat. Mivel a németek olyan területekről jöttek, ahol jól ismerték a borkészítés fortélyait, mi magyarok boldogan vehetjük tudomásul, hogy a Habsburg ház nem északi tartományokból toborzott telepeseket. A mai nagynevű borászok, Frittmann János és Frittmann István szülei 12 hold sűrű soros szőlőt termesztettek és ebből készítettek bort. A dédszülők és a nagyszülők nyomában az új generációk szó szerint beleszületnek a szőlőtermesztésbe és a borászkodásba. A gyerekeink is ezt a hagyományt viszik tovább. Tamás és Péter borászként, Anita a gasztronómiában, kereskedelemben és a marketingben dolgozik fogalmaz az Év bortermelőjének választott Frittmann János. Soltvadkert és környéke a török hódoltság után a Mária Terézia idején több hullámban betelepített német ajkú lakossággal lett újra benépesedett vidék. A sváb-magyar lakosság szorgalma és ügyszeretete révén e tájon mindig szépen gondozott szőlőültetvényeket lehetett látni. Vadkert vidékére a magas szintű szőlészeti kultúra mellett mindig jellemző volt a jó üzleti érzékre épülő borkereskedés, melynek révén sok kiváló termelői bor jutott el Budára és Pestre. A Frittmann családban a borgazdaság minden területén van családi minta, hiszen az ősök kiválóan értettek a szőlőhöz, a borhoz és az üzlethez is. A gyökerek erejét mutatja, hogy a három szomszédos kisváros, Kiskőrös, Kecel és Soltvadkert határában ma is épp ugyananynyi, összesen hektár szőlő zöldell, mint harminc évvel ezelőtt. 2 Év Pincészete pályázat 2015

3 Év Pincészete pályázat

4 A Kunság mint génbank Az alföldi szőlőkultúra nagy hagyományait illetően visszatérő hivatkozási alap a garamszentbenedeki apátság alapítólevele 1075-ből, de arra már kevesebb figyelem jut, hogy az 1200-as esztendőkben királyi szőlőbirtokok voltak a Csepel-szigeten. A török hódoltság idején ahol megmaradt a lakosság, a szőlő is tovább zöldellt az ültetvényeken. Így maradt folytonos a szőlőkultúra Kecskemét, Kiskunhalas vagy Solt térségében. Hódoltsági adat, hogy a török adóöszszeírásokban között Soltról közel 2000 hektoliter bortermeléssel számoltak, s hogy 1662-ben Jászberény lakossága hét év adómentességgel kaptak ösztönzést szőlőtelepítésre. A XVIII. században az állattartás mellett a szőlőművelés és bortermelés a legjelentősebb bevételi forrása a paraszti gazdaságoknak. A telepítést ebben az időszakban az is támogatta, hogy a sivatagosodásnak indult homokot szőlővel és gyümölcsössel fogták meg. Az 1855-ös felmérés szerint az érintett három vármegyében hold (közel hektár) szőlőt gondoztak a gazdák. A filoxéravész idején tulajdonképpen az alföldi homok mentette meg a magyar szőlőkultúrát. A híres nemesítő, Mathiász János ekkor költözött Kecskemétre. A Kunsági borvidék ma a régi magyar fajták génbankja, itt található meg a legtöbb régen is termelt szőlő, mert a filoxéra nem pusztította ki az ültetvényeket. Az új magyar fajták termelésében is élen jár a borvidék. Legnagyobb felületen itt termelik az irsai olivért és a cserszegi fűszeres szőlőt. Az itt készített borok legfőbb ismérve a gyümölcsösség és a könnyed elegancia, de van néhány szőlőfajta, amelyből nagy, robosztus borokat lehet készíteni fahordós érleléssel. Ilyen az ezerjó, a rajnai rizling, a cabernet franc, a cabernet sauvignon, a kékfrankos és a merlot. A terroire jellegből a mész és só a legmeghatározóbb a többnyire homokos területeken. Egyre több ismert és feltörekvő borász van a borvidéken, akik kiváló boraikkal elkezdték újraépíteni a borvidék presztízsét. A Kunság a Dunai borrégió részeként a legutóbbi egy évtized nagy átalakulásának is aktív részese. Az ország legnagyobb borvidékén az uniós pályázatok révén jelentős technológiai fejlesztések zajlottak és nagyon ígéretesen alakultak át a szőlőültetvények. A korszerűtlen telepítések nagy részét lecseréltük, így az itteni szőlők korfája az ország legjobbjai közé tartozik. 4 Év Pincészete pályázat 2015

5 Év Pincészete pályázat

6 Családi összefogás A Frittmann Testvérek Kft. élén a két jól ismert borász, István és János áll tulajdonosként és ügyvezetőként. A családi munkamegosztás szerint János irányítja a borászatot, a szőlészetért pedig az idősebb testvér felel. Természetesen minden fontos kérdésben konzultálnak és ezekbe a döntési folyamatokba a borász végzettségű fiúkat is bevonják. Frittmann János a végzettsége révén otthon van az erjesztéstechnika minden területén, de elsősorban szőlész-borásznak tekinti magát. Már neves borászként 2003-ban okleveles borbírálói vizsgát tett a Magyar Borok Házában. Frittmann István szintén élelmiszeripari szakközépiskolát végzett. István és János Nagykőrösre jártak a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolába. Mivel már a szülők és nagyszülők is főállásban szőlővel és borral foglalkoztak, már gyerekkoruktól beleivódott a két fiúba a szőlőés pincemunkák minden mozzanata. János 1982-ben kezdett önállóan szőlővel és borral foglalkozni a szülői szőlőbirtokon óta dolgoznak közösen a testvérével, Istvánnal magánvállalkozóként, majd 1998 óta kft. formában. Azóta az egész család szerepet vállal a szőlész-borász tevékenységben. Frittmann Jánosné Ella és Frittmann Istvánné Márti a borászat vendéglátó, marketing és irodai munkáját segítik. Mindketten ott szolgálnak, ahol a legtöbb ügyes kézre, figyelemre van szükség. Fesztiválokon, kitelepüléseken, otthoni borbemutatókon, szakmai összejöveteleken szorgoskodnak fáradhatatlanul. Jánosék fia, Frittmann Tamás a Corvinus Egyetem Szőlész-Borász Szakán végzett, a családi vállalkozásban borászként dolgozik. Istvánék fia, Frittmann Péter ugyanitt végzett, a vállalkozásban borászként és projekt managerként tevékenykedik. Jánosék lánya, Frittmann Anita vendéglátás és szálloda szakon szerzett közgazdász diplomát. Ő a marketingben és a vendéglátásban vállal feladatokat. A családias jelleghez szorosan hozzátartozik, hogy az Eötvös utcai borászat udvarába betérő látogatót valahogy mindig egy családtag fogadja. A család két ága ezen az ősi birtokon lakik szimbiózisban a borászati vállalkozással. A számtalan elfoglaltság mellett mindig van valaki, aki az alkalmazottak mellett jelen van, fogad, tájékoztat, bort kínál, vendégül lát. A gazdaságosan kialakított, több házhelynyi központban jól elkülönülnek ugyan a családi és a borászati felségterületek, mégis az az érzése az embernek, hogy itt minden családtag mindent megtesz a közös sikerért. Jókedvű, szorgalmas, a környezetére sokat adó família a Frittmann. Munkát adni Amellett, hogy a család minden tagja tevékenyen kiveszi részét a napi munkából, a vállalkozásban dolgozók létszáma 19 fő. A családias légkör, a dolgozók munkakörülményeinek a folyamatos jobbítása, a tulajdonosok részéről a maximális odafigyelés az alkalmazottak problémáinak a megoldására, mind hozzájárul ahhoz, hogy az évek alatt stabil, megbízható, a település életében meghatározó szerepet betöltő vállalkozás imázsát sikerült kialakítani. 6 Év Pincészete pályázat 2015

7 A pincészet A Frittmann Borászat az Alföld közepén, Soltvadkerten, Budapesttől 130 km-re található. A település két fontos útvonal, az 53-as és az 54-es út kereszteződésében fejlődött ki. Érinti a Budapest-Kelebia vasútvonal, Kiskőrössel pedig kerékpárút köti össze. Az M5-ös autópályáról gyorsan, biztonságosan megközelíthető. A szőlő- és bortermelés mindig jelentős szerepet töltött be a település életében. A jelenlegi szőlőterület meghaladja a 3000 hektárt, így ez az ország legnagyobb egybefüggő szőlőterülete egy közigazgatási határon belül. A borászat a városközponthoz pár száz méterre, családi házas környezetben, építészeti stílusával elegánsan, de nem hivalkodóan illeszkedik a település hangulatához. Információs táblák útmutatásával, könnyen megtalálható. A parkolás, anélkül, hogy a szomszédos épületek lakóit zavarnák a vendégek, jól megoldott. A látogató számára az első benyomás a rendezett külső és belső tér. A borászat és a borház építészeti egysége, a munkaterületek rendezett elkülönülése, az új technológiai berendezések alkalmazása tükrözik a tulajdonosok igényességét. A borászathoz tartozó épületek: 120 m 2 borkóstoló terem, mely 52 fő befogadására alkalmas. Kialakítása lehetővé teszi borkóstolókon kívül konferenciák, családi/baráti rendezvények szervezésére. Panzió, melyben 12+1 fő részére tudnak szállást biztosítani jól felszerelt, összkomfortos szobákban. 200 m 2 barrique és ászok pince, amely 200 db barrique hordó tárolására és 640 hl bor ászok hordós érlelésére ad lehetőséget. 500 m 2 látványpince reduktív erjesztő tartállyal 250 m 2 reduktív tároló 280 m 2 palackozó, mosó 240 m 2 ahol présház, fogadógarat, személyzeti öltözők, kisebb raktár és készülő borbolt kap helyet a vásárlók még könnyebb és színvonalasabb kiszolgálása érdekében 300 m 2 raktár, amely palack tárolására alkalmas 40 m 2 shop A borászat hl bor tárolására, erjesztésére alkalmas koracél hűthető tartállyal, valamint 3000 hl vörösbor erjesztővel rendelkezik. Év Pincészete pályázat

8 Fejlesztések, pályázatok A borászati vállalkozás két évtized folyamatos fejlesztés révén nyerte el mai műszaki állapotát. A legutóbbi esztendők néhány kiemelt projektje: DA-TRFC/DA/t/ /2005 Gazdaságfejlesztéssel összefüggő termelő infrastrukturális beruházás turisztikai szolgáltatásfejlesztéshez. E pályázat keretében valósítottuk meg borkóstolótermünket, 12 fős panziónkat, barrique és ászok pincénket, illetve 300 m 2 - es raktárterünket. Ez a fejlesztés 2007-ben fejeződött be MVH Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatása A pályázat révén AL-INOX tároló erjesztő tartályok, garatos cefreszivattyú, csigaszivattyú, saválló szűrő, erjesztési technológia csőhálózat, tartályszabályzó modul, öntapadós címkéző gép beszerzése valósult meg MVH Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatása Al-INOX tároló erjesztő tartályok, Borelli RLC4 félautomata palacktöltő, QCV3 QUADRIBLOKK öblítő + töltő + 2 dugózó beszerzése MVH Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatása AL-INOX Tároló erjesztő tartályok beszerzése DARFÜ K-2011-DAOP-2.1.1/K /150 Turisztikai szolgáltatások fejlesztése keretében látványpince kialakítása MVH Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatása Velvet Nox 80 Pneumatikus szőlőprés beszerzése. 8 Év Pincészete pályázat 2015

9 Szőlőültetvények Mintegy 45 hektár saját telepítésű hagyományos, karós és kordon művelésű szőlőültetvény van a család birtokában. Az ültetvények kora változó, egyre nő az újtelepítésű ültetvények mérete, de nagyon szép gondozott több évtizedes ültetvény is van a család birtokában. Egyes borfajtáikhoz a környező gazdáktól integrálnak válogatottan jó minőségű szőlőt. A borászat integrációs szerepe a térség életében jelentős, mintegy 70 hektárról vásárolnak készülő boraikhoz alapanyagot a helyi megbízható termelőktől. A következő években folyamatos telepítésekkel szeretnék növelni szőlőterületeiket, reményeik szerint ültetvényeik nagysága el fogja érni az 53 hektárt. 9 ha Ezerjó 3 ha Generosa 5 ha Irsai Olivér 2 ha Kadarka 1 ha Portugieser 2 ha Sauvignon Blanc 10 ha Cserszegi Fűszeres 15 Kékfrankos 1 ha Merlot 1,5 ha Cabernet Franc 1,5 ha Cabernet Sauvignon 2 ha Rajnai Rizling Év Pincészete pályázat

10 Termékleírások Generosa A generosa szőlőt Bíró Károly nemesítette az ezerjóból és a piros traminiből. Érdekessége, hogy maga a szőlő vöröses-rózsaszínes, a bora viszont fehér lesz. Ez a tétel friss, gyümölcsös, elegáns savakkal rendelkezik, mely megőrizte a két szülő elegáns íz- és illatvilágát. Rosé cuvée Kecses és elegáns ám mégis könnyed és kacérkodó, tehát nőies. Illata jellegzetesen gyümölcsös elhintve ribizlis, málnás jegyekkel. Könnyed,, üde harmonikus bor, finom savai szépen egészítik ki a gyümölcsösséget. Aurora cuvée Merlot, kékfrankos, cabernet sauvignon házasítás. Mély rubin színű, bársonyos vörösbor, melynek látványa, ízlelése harmóniát, eleganciát sugároz. Illatában csokoládés, szilvás jegyek fedezhetők fel. Tökéletes kísérője lehet komoly beszélgetéseknek vagy akár romantikus vacsoráknak. 10 Év Pincészete pályázat 2015

11 Rajnai rizling A világon az egyik legelterjedtebb fehérbort adó szőlőfajta, Németországból, a Rajna mellékéről származik. Zöldes szalmasárga színű, illatában lédús fehér húsú őszibarackra emlékeztet, egy kis fajtára jellemző citromossággal megbolondítva. Harmonikus zamatú, könnyed friss bor, kellemesen üdítő savkészlettel. kékfrankos Rubinvörös színű, bársonyosan fanyar, meggyre emlékeztető jegyekkel bíró vörösbor. Harmonikus savtartalom, karakteres íz jellemzi, testes vörösbor. cabernet franc A cabernet franc önállóan és más borokkal házasítva is kiváló minőségű bort ad, bizonyíték erre ez a palack fahordóban érlelt nagytestű vörösbor. Mélyvörös színű, száraz vörösbor, élénk savtartalommal. Illatában a piros bogyós gyümölcsös, konyakmeggyes, csokoládés, aszaltszilvás jegyek jelennek meg, hosszú utóíz jellemzi. A tölgyfahordós érlelés különleges ízekkel öltözteti fel, úgy mint a dohány, vanília valamint kellemes füst aroma jelenik meg benne. Év Pincészete pályázat

12 Ezerjó Intenzív zöldes illatvilággal bír, illetve megbújó citrusos jelleggel, ami szépen folytatódik a bor ízében. Savaiban, mind zamatában, igen harmonikus borról van szó. Fogyasztása közben először azaz érzésünk támad, hogy könnyű, üde borral van dolgunk, de valójában egy komplexebben, hosszan tartó, zamatban nagyon gazdag, igazán finom íz érzetet hoz magával. Cserszegi fűszeres Bakonyi Károly állította elő az irsai olivér és a piros tramini kereszteződéséből. Reduktív technológiával készült. Rendkívül fűszeres illatú, fiatalos, könnyű bor. Kirobbanó gyümölcsössége könnyen szerethetővé teszi. Muskotályos jellege illatában és ízében is megnyilvánul. Zamatban gazdag, tartós íz világgal és kellemes savakkal rendelkezik. Irsai Olivér Pozsonyi fehér és a csabagyöngye keresztezéséből kialakult fajta, melynek bora világos zöldessárga színű, muskotályos, gyümölcsös illatú. Harmonikus savakkal rendelkezik. Üde, friss, ropogós, citrusra emlékeztető jegyekkel. Kiválóan alkalmas fiatalok beszélgetős borának, bulik, partik kísérőjének. 12 Év Pincészete pályázat 2015

13 Sauvignon blanc Franciaországból származik, a világ egyik legismertebb szőlőfajtája. Illatos bodzára, csalánra, vágott fűre emlékeztető jegyekkel. A borban feltűnnek a sauvignonra jellemző zöldes, fűre emlékeztető illatjegyek és a kóstoláskor egyből feltűnik könnyed fűszeressége, amely teljesen kiegyensúlyozottá varázsolja a bort. Nagytestű, komplex íz világú bor, képes rendkívüli illatintenzitást felmutatni, határozott savak jellemzik. kékfrankos rosé A bor színe szép rózsaszín, tisztán csillog. Friss, gyümölcsös illatú szamócás, málnás jegyekkel. Élénk, de nem tolakodó, mindezt ízben is folytatja, virgonc, kerek és arányos, jólesik megforgatni a szájban, és jólesik lenyelni is. Finom savai szépen egészítik ki, és teszik harmonikussá a bor zamatát. Ezerjó, fahordós Kevés az a szőlőfajta, amely olyan sokarcú lehet, mint az ezerjó, hiszen nem csak könnyű, gyümölcsös, friss fehérbort, hanem egy igazán markáns, testes fehérbort is képes adni, ezt jól mutatja ez a palack bor is. Fahordós érlelésű bor, amelyben az ászokhordóban és a tölgyfahordóban érlelődött legszebb tételek lettek összeválogatva. Ez után palackban volt elfektetve. Vaníliás illatok áradnak belőle, kis almás, mogyorós jegyekkel. Az almasav bontásnak köszönhetően krémes jelleg fedezhető fel benne. A fahordós érlelés szépen kiegészíti az ezerjó fajtajellegét, lekerekíti a savakat. Év Pincészete pályázat

14 kékfrankos válogatás Egy remek évjáratból (2009) származik, és nagy élményt nyújt a kékfrankos kedvelőinek. Tölgyfahordóban érlelt, íz világában szépen megmaradnak a fanyar, meggyre emlékeztető ízek. A tanninokat harmonikusan megjelenítő vörösbor. A fahordós érlelés testesebbé és elegánssá teszi. cabernet franc A cabernet franc önállóan és más borokkal házasítva is kiváló minőségű bort ad, bizonyíték erre ez a palack fahordóban érlelt nagytestű vörösbor. Mélyvörös színű, száraz vörösbor, élénk savtartalommal. Illatában a piros bogyós gyümölcsös, konyakmeggyes, csokoládés, aszaltszilvás jegyek jelennek meg, hosszú utóíz jellemzi. A tölgyfahordós érlelés különleges ízekkel öltözteti fel, úgy mint a dohány, vanília valamint kellemes füst aroma jelenik meg benne. cabernet sauvingon-franc A két szőlőfajta együtt szüreteléséből született meg ez a bor. Jellegzetesen fűszeres, csersavakban gazdag, karakteres, zamatos, mély rubin színű bor, melynek összetett illatjegyeiben felismerhető a szilva és az erdei szeder. Közepesen égetett barrique hordóban érlelődött, melynek köszönhetően a bor karakterei szépen összesimultak és megjelentek a csokoládés, füstös jegyek. 14 Év Pincészete pályázat 2015

15 Merlot válogatás Barrique hordóban érlelt, bársonyos, szép, lekerekedett savakkal bíró vörösbor. A hordós érlelés szépen kidomborítja a kesernyés csokoládé ízt. Enyhe gyümölcsösség jellemzi, amely főként az erdei gyümölcsökre emlékeztet. Kellemes hatást adó tanninokkal rendelkező vörösbor. kadarka Világos rubin színű, könnyed, különösen gyümölcsös illatú és ízű vörösbor. Illatában és ízében is dominál a fűszeresség, a paprikás jelleg, ettől válik tüzessé a bor, viszont nincs bántó csersavtartalom, amely elrontaná az ízek harmóniáját. Ez a palack is bizonyítja, hogy ebből a régi magyar fajtából csökkentett terméshozammal rendkívül jó minőségű bor készíthető. Duett 1,5 liter űrtartalmú Duett termékcsalád azért jött létre, mert a gasztronómiai kínálatban szerettünk volna egy jó minőségű bort, nagyobb kiszerelésben, jó ár-érték arányban kínálni a piacnak. A könnyed, jó ivású, a hétköznapi étkezéseket is elkísérő tájjelegű házasítások nagy népszerűségnek örvendenek vendéglátós körökben, de az egyéni fogyasztók is szívesen veszik meg ezeket a márkákat. Év Pincészete pályázat

16 Cserszegi fűszeres késői szüretelés A Cserszegi fűszeres szőlőt késői szüretelésével készült ez a bor, mely ez után ládákban került tovább töppesztésre, hogy még jobban koncentrálódjon a cukor a bogyóban. A bor magas savtartalommal rendelkezik, amit a cukortartalom jól ellensúlyoz. Illatában gyümölcsös, diós jelleg jelenik meg, enyhe virágillattal a háttérben. Ízében a diós, aszalt sárgabarackos jegyek dominálnak. Gold Ezerjó Brut Pezsgő Ezerjó fajtából készült tradicionális erjesztésű pezsgő. Az alapbor szüretelésénél az ültetvény terhelését, a szüret időpontját úgy határozzuk meg, hogy az legjobban szolgálja a pezsgőkészítés követelményeit. A megfelelő terméskorlátozással üde gyümölcsös ugyanakkor nagy szárazanyaggal rendelkező alapbort készítettünk. A pezsgő erjesztése hagyományosan, palackban történt. 1 évig volt seprő ágyon érlelve. Elegáns savakkal rendelkezik, ízében is a gyümölcsösség dominál, a háttérben krémes jegyekkel. must (3 féle) Tartósítószermentes natúr must. A szőlőmust válogatott szőlőfürtök kíméletes feldolgozásával, frissen préselve készül, így megőrzi a gyümölcs természetes értékeit, számos vitamínt és ásványi anyagot tartalmaz. Évezredek óta fogyasztják jó érzékszervi tulajdonságai és kedvező élettani hatásai miatt. Fogyaszthatjuk önmagában, vagy tetszés szerint ásványvízzel higítva. Kíméletes hőkezeléssel tartósított termék. Kérjük, felbontás után hűtve tárolja, és 2 napon belül fogyassza el. Háromféle mustot készítünk: fehér, rosé, vörös. 16 Év Pincészete pályázat 2015

17 cserszegi fűszeres szőlőpálinka A kiváló minőségű Cserszegi fűszeres szőlőből desztillált pálinka, amely ízében és illatában is megőrizte a fajtára jellemző gyümölcsös, friss, muskotályos jegyeket. Alkoholtartalom: 40% Irsai törtkölypálinka A kiváló minőségű Irsai Olivér szőlő törkölyéből desztillált pálinka, amely ízében és illatában is megőrizte a fajtára jellemző gyümölcsös, friss, muskotályos jegyeket birtok csepp törkölypálinka Kiváló minőségű Cabernet és Merlot szőlő törkölyéből desztillált pálinka, túlérett, kerek ízvilággal, jegyekkel, melyet a hordós érlelés tesz különlegessé. Alkoholtartalom: 44% Év Pincészete pályázat

18 Eredmények Frittmann János a 2007-es Év Bortermelője 2010 Év Borászata Borigo magazin X. Magyarországi Újborverseny Legeredményesebb pincészet Gold Tradicionális erjesztésű Ezerjó Pezsgő Vinitaly Nemzetközi borverseny 2015 Gran menzione díj Rosé cuvée 2014 Cabernet Franc-Kékfrankos LE MONDIAL DU ROSÉ Rosé borok világversenye (ezüstérem) Cserszegi fűszeres 2014 XX. Cserszegi Fűszeres és IV. Irsai Olivér Országos Bor- és Párlatverseny Irsai Olivér 2014 XX. Cserszegi Fűszeres és IV. Irsai Olivér Országos Bor- és Párlatverseny XIV. Országos Syngenta borverseny Késői szüret Cserszegi fűszeres 2013 XX. Cserszegi Fűszeres és IV. Irsai Olivér Országos Bor- és Párlatverseny Ezerjó fahordós 2011 Monde Selection nemzetközi borverseny (ezüstérem) Népszabadság A 100 Legjobb magyar bor közé válogatták VinAgora Nemzetközi Borverseny International Wine Challenge London (ezüstérem) Ezerjó fahordós 2009 Vinitaly nemzetközi borverseny (3. helyezett a Fehér, fahordóban érlelt borok kategóriában ) Vinagora Nemzetközi borverseny Rosé cuvée 2014 Roséborok Miklós-napi XVI. Országos versenye XI. Magyarországi Újborverseny Kékfrankos Rosé 2014 XI. Magyarországi Újborverseny Rosé cuvée 2013 Le Mondial du Rosé Világverseny Média bora 2014 (rosé kategória) X. Magyarországi Újborverseny Kékfrankos Rosé 2013 X. Magyarországi Újborverseny Top 10 Rozéborok Miklós-napi XV. Országos versenye Rajnai Rizling 2013 VinAgora nemzetközi borverseny (ezüstérem) XXXV. Országos Borverseny (ezüstérem) FriSecco fehér gyöngyözőbor 2015 Médi bora verseny Gyöngyöző borok első országos versenye 18 Év Pincészete pályázat 2015

19 FriSecco Rosé gyöngyözőbor Gyöngyöző borok első országos versenye (ezüstérem) Sauvignon Blanc 2013 Monde Selection nemzetközi borverseny (ezüstérem) XIII. Országos Syngenta borverseny X. Magyarországi Újborverseny Top 10 Merlot évi Vörösborok Országkóstolója ***-os Borkiválóság XXXV. Országos Borverseny Bács-Kiskun Megye vörösbora 2014 XXIII. Duna Borrégiós Borverseny Soltvadkert város borversenye Irsai Olivér 2014 XIV. Országos Syngenta borverseny Generosa 2014 XI. Magyarországi Újborverseny Cabernet Franc Évi Vörösborok Országkóstolója - ***-os Borkiválóság Irsai Olivér 2013 The 2014 Decanter World Wine Awards (bronzérem) Kadarka 2012 VI. Kadarka Meghívásos Nemzetközi Borverseny (Nagy aranyérem) XIX. Kadarka Nemzetközi borverseny Cserszegi fűszeres 2013 XIII. Országos Syngenta borverseny Kékfrankos Rosé 2012 X. BAYER borverseny Rosé kategória győztes XIX. Szegedi borfesztivál Borversenye Cabernet Sauvignon Franc 2009 XIX. Szegedi borfesztivál borversenye Kékfrankos Rosé 2011 le Mondial du Rosé/ Rosé Világbajnokság XXII. Duna Borrégiós Borverseny Rosé Cuvée 2012 Külügyminisztérium bora válogatás kategóriagyőztes Cserszegi Fűszeres 2012 VinAgora Nemzetközi borverseny XXXIV. Országos Borvereny (aranyérem Kategóriagyőztes fehér borok között XXIII. Duna Borrégiós Borverseny XIX. Szegedi Borfesztivál borversenye XI. Hungarikum Borok és Pezsgők versenye Irsai Olivér 2012 XI. Hungarikum Borok és Pezsgők versenye Kadarka 2011 XI. Hungarikum Borok és Pezsgők versenye Cserszegi Fűszeres Frittmann Tamás New Generation 2011 XVII. Országos Cserszegi fűszeres Borverseny Cserszegi fűszeres XVII. Országos Cserszegi fűszeres Borverseny Ezerjó késői szüret 2006 V. Országos Ezerjó borverseny (Nagy aranyérem) Év Pincészete pályázat

20 Ezerjó késői szüret 2007 V. Országos Ezerjó borverseny Rosé cuvée 2011 le Mondial du Rosé/Rosé Világbajnokság (ezüstérem) XXII. Duna Borrégiós Borverseny Kékfrankos Rosé II le Mondial du Rosé/Rosé Világbajnokság (ezüstérem) Generosa 2011 Soltvadkert város borversenye Merlot 2011 Soltvadkert város borversenye Cabernet Sauvignon Franc 2009 Soltvadkert város borversenye Kékfrankos 2009 Soltvadkert város borversenye Cabernet Franc 2009 Soltvadkert város borversenye Ezerjó 2011 V. Országos Ezerjó borverseny Soltvadkert város borversenye Krämer Fülöp Borlovagrend Zászlós bora (különdíj) Soltvadkert város borversenye Legjobb Ezerjó (különdíj) XIV. Kunsági borverseny Rosé cuvée 2011 XIII. Országos Rosé borverseny Külügyminisztérium bora válogatás (kategória győztes) Kékfrankos Rosé I Magyarország 2011-év legjobb újbora borverseny (ezüstérem) XIII. Országos Rosé borverseny Kékfrankos Rosé II Soltvadkert város borversenye XIII. Országos Rosé borverseny Magyarország 2011-év legjobb újbora borverseny Rajnai Rizling 2011 Soltvadkert város borversenye XIV. Kunsági borverseny Cserszegi Fűszeres 2011 Soltvadkert város borversenye Hévíz város bora 2012 Magyarország 2011-év legjobb Újbora borverseny (ezüstérem) Cabernet Franc 2009 VIII. Bayer Borverseny (ezüstérem) Fahordós Ezerjó 2009 VIII. Bayer Borverseny Cabernet Sauvignon-Franc 2008 Vinagora (ezüstérem) Kadarka 2009 XVI. Kadarka Nemzetközi borverseny Cserszegi fűszeres New Generation Frittmann Tamás 2010 XVI. Országos Cserszegi fűszeres borverseny / A legjobb cserszegi fűszeres különdíj Irsai Olivér 2010 XVI. Országos Cserszegi fűszeres borverseny I. Magyarok Világszépe A világtalálkozó királynője borverseny: II. Udvarhölgy legnemesebb bora 20 Év Pincészete pályázat 2015

21 X. Syngenta borverseny (ezüstérem) Magyarország 2010-év legjobb Újbora Borverseny Cserszegi Fűszeres 2010 VIII. Bayer borverseny (ezüstérem) Vinagora (ezüstérem) XVI. Országos Cserszegi fűszeres borverseny / A cserszegi fűszeres vándordíj XVII. Szegedi borfesztivál borversenye X. Syngenta borverseny Magyarország 2010-év legjobb Újbora Borverseny Cserszegi fűszeres pálinka XVI. Országos Cserszegi fűszeres borverseny (ezüstérem) Destillata (ezüstérem) Ezerjó 2010 XVII. Szegedi borfesztivál borversenye (ezüstérem) Pinot Noir Rosé 2010 XII. Országos Rosé Borverseny (ezüstérem) Cabernet Kékfrankos Rosé 2010 XII. Országos Rosé Borverseny (ezüstérem) Kékfrankos Rosé 2010 XVII. Szegedi borfesztivál borversenye (különdíj) X. Syngenta borverseny (ezüstérem) Magyarország 2010-év legjobb Újbora Borverseny (ezüstérem) XII. Országos Rosé Borverseny (ezüstérem) Ezerjó 2009 Soltvadkert Városi Borverseny A város legjobb fehérbora XII. Kunsági borverseny XX. Duna Borrégiós Verseny Bács-Kiskun Megye Bora Cabernet Franc 2007 X. Syngenta borverseny XIX. Duna Borrégiós verseny Cserszegi Fűszeres, 2009 XV. Országos Cserszegi fűszeres Borverseny Bács-Kiskun Megye különdíja Syngenta Kft. különdíja Társadalmi zsűri különdíja Soltvadkert Városi borverseny XII. Kunsági Borverseny XX. Duna Borrégiós Verseny VI. Újbor és Sajt Fesztivál Kékfrankos Rosé 2009 VI. Újbor és Sajt Fesztivál XI. Országos Rosé Borverseny (ezüstérem) XII. Kunsági Borverseny XX. Duna Borrégiós Verseny Soltvadkert Városi Borverseny Cabernet Sauvignon Franc 2009 Soltvadkert Városi Borverseny A város legjobb vörösbora XII. Kunsági Borverseny XX. Duna Borrégiós Verseny Cabernet Sauvignon Franc 2007 Külügyminisztérium bora válogatás C kategória kiemelt rendezvények Fine Wine Awards 2010 Commended VIII. Országos Syngenta borverseny Soltvadkert Városi Borverseny A város legjobb bora XV. Szegedi Borfesztivál XIX. Duna Borrégiós verseny X. VinAgora Nemzetközi Borverseny XX. Duna Borrégiós Verseny Savignon Blanc 2009 XII. Kunsági borverseny XX. Duna Borrégiós Verseny Év Pincészete pályázat

22 Márkaépítés A magyar borászat rendszerváltás utáni látványos átalakulása a családi márkák létrejöttét és uralkodóvá válását hozta. Szokássá vált a családi neveket márkanévként emlegetni, így a Frittmann név is egy jól behatárolható, kedvelt branddel lett azonos. Ma már az ország minden pontján, de különösen Budapesten, Bács-Kiskun megyében és Szegeden a keresett bormárkák közé tartozik a Frittmann. A borászat a kiváló minőség, a számtalan kóstoló, borvacsora, fesztiváli jelenlét, valamint a kitűnő kommunikáció és a beazonosítható dizájn mellett gondoskodott a márkaépítés legfontosabb eleméről, a jól értelmezhető termékpiramisról. A gasztronómiai kiszerelésű, másfél literes vörös és fehér házasítás mellett népszerűek a fajtajelleges, zamatos classic borok: az ezerjó, az irsai olivér, a cserszegi fűszeres, a rajnai rizling, cabernet franc, a kékfrankos, a sauvignon blanc, a kékfrankos rosé és a kadarka. Ez a nyolc, kimondottan jó ízű fajtabor megteremti az alapokat az FPV jelölésű (Frittmann Pince Válogatás) prémium boroknak. Ezek a kékfrankos válogatás, a merlot válogatás, a cabernet sauvignon franc, a cabernet franc, a fahordós ezerjó és a késői szüretelésű cserszegi fűszere. A termékpiramis ékessége a Szüreti álom borcsalád, amely három fajsúlyosan könnyed tételt ölel föl. A cserszegi fűszeres bekerül a szüreti álom címke családba, az ezerjó, irsai olivér, kékfrankos rosé pedig egységes, letisztultan elegáns címkét kap Az egyedi címkével kihozott trió (generosa, rosé cuvée és az Aurora nevet kapott vörös cuvée) ugyanolyan népszerű, mint a termékpalettát szénsav hozzáadásával kiegészítő két gyöngyözőbor, a fehér és a rosé secco. Az idei évben elkészül a pincészet első pezsgője, mely tradicionális eljárással készült. Mivel az elmúlt években is több termékkel bővült a paletta a következő évjáratváltásnál tervben van egy címkeújítás, hogy még átláthatóbbá váljanak a termékcsaládok a fogyasztók számára. Továbbá a márkaépítésben egyre nagyobb szerepet szánunk a virtuális térnek, ennek keretében több közösségi (Instagram, Twitter, Google+, Pinterest) oldalon szeretnénk erősíteni a jelenlétet a Facebook mellett, ahol jelenleg több mint követőnk van. Friss híreinkről jelenleg is online hírlevélen keresztül értesülhetnek az érdeklődők. Az egyre növekvő érdeklődés hatására weblapunkon is szeretnénk kettéválasztani a borászat és a turizmus részét, hogy látogatóinkat egy átláthatóbb, strukturáltabb oldal köszöntse. 22 Év Pincészete pályázat 2015

23 Borturizmus A vendégfogadás, kóstoltatás ma már minden borászat alaptevékenysége. Borkóstolókat szervezünk mi is egyéni és buszos csoportok részére az év minden szakában. Ilyenkor lehetőség van ebéddel, vacsorával összekötni ezeket a találkozókat, a meleg étkeztetést helyi vendéglátósok segítségével oldjuk meg. Rendszeres céges meetingek, konferenciák színhelye borászatunk. Tavasztól-őszig virtuális bortúra klub működik Frittmanné Márti vezetésével, amelyre Vadkerten túlról, a közeli településekről is érkeznek vendégek. Ezeken az esteken világlátott borturisták, közöttük Erdősi Mária, a Duna Borrégió Borút Egyesület titkára, mutatják be fotóikat, videóikat, s az élménybeszámolóhoz összekóstolják az adott táj és a Frittmannék borait. Rendszeres program a Márton napi újborkóstoló vacsorával, a nyitott pincenapok kedvezményes kóstolással és borvásárlással, valamint több családi rendezvény. Az Eötvös utcai központot felkeresik az ország minden tájáról, sőt a határon túlról is. Nagy előrelépés volt idén a közel 600 négyzetméter alapterületű látványpince létrehozása. Itt a betérő vendégek, miközben kortyolgatnak, bepillantást nyerhetnek a borkészítés teljes folyamatába. A látványpincével az is a borászat célja, hogy minél több hívet szerezzenek a minőségi borfogyasztásnak. Az új látványpince erjesztő-csarnokként és futurisztikus interaktív bortechnológiai kalauzként is működve ismerteti a vendégekkel a borkészítés folyamatát. A közeljövőben szeretnénk szolgáltatásainkat bővíteni a turizmus terén is, hogy vendégeink részére még komplexebb kikapcsolódást tudjunk nyújtani. Egy kisebb borkóstolótérrel, és konferenciateremmel tervezzük kibővíteni borházunkat, a szobák számának növelése, illetve egy kis wellnessrészleg kialakítása is jövőbeni terveink között szerepel. Év Pincészete pályázat

24 Értékesítés A Kunsági borvidék borászatai számára sokáig az élelmiszerboltok alsó polcai, a kisvendéglők, csárdák, kocsmák, talponállók voltak csak elérhetőek. Az 1990-es évek végétől jelentős fordulat kezdődött, majd a tízes évekre már egyértelmű jelei látszottak annak, hogy az Alföld lendületes fejlődésnek indult. Komoly borászatok figyelemre méltó termékei jelentek meg a polcokon és a gasztronómiában. Hazai és nemzetközi versenyek sokaságán értek el kiemelkedő eredményeket az alföldi borok. Az ország legjobb éttermeiben is megtalálhatóak a Frittmann-borok. Ez nem csak a tisztes mennyiségnek, hanem a hosszú évek óta töretlen magas minőségnek is köszönhető. Még a hivatásos Alföld-ellenes fanyalgók is elismerik, hogy itt keresve sem találnak hibát ben palack bort értékesítettek. Ez a szám 2011-ben , 2012-ben már volt re pedig elérte a palackot februárjában elkészült a borászat soltvadkerti központjában lévő Frittmann Shop, ahol a megálló vásárlók igényes körülmények között válogathatnak a borválaszték, az ajándék tárgyak, boros kiegészítők között. A pincészet ügyel arra, hogy termékei jelen legyenek a legkülönfélébb értékesítési platformokon. A hazai piacon a Frittmann borok megtalálhatók a nagy hipermarketek polcain ugyanúgy, mint a borszaküzletekben, a kisebb-nagyobb éttermekben, szórakozó helyeken, borbárokban és a legelegánsabb fővárosi szállodákban is. A borászat második hazájában, Szegeden több mint húsz esztendeje működik az a borbolt, ahol már szinte az egész város megfordult. Szegeden a kisebb kocsmákban, büfékben is Frittmann-borokkal koccintanak a vendégek. A vállalkozás külföldi piacokon való jelenléte egyelőre az árbevételét tekintve nem meghatározó, ami nem jelenti viszont azt, hogy a nagy presztízsű nemzetközi borversenyeken elért eredményeinek köszönhetően ne lenne megtalálható a boraik közül jó néhány több külföldi neves étteremben, borszaküzletben. A borok megtalálhatók Németország, Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Írország, Anglia és Franciaország, Új-Zéland, Kína, hamarosan Japán borszerető vásárlói számára is. 24 Év Pincészete pályázat 2015

25 Közéleti szerepvállalás istván és jános A térségről alkotott pozitív véleményformálásban eddig is úttörő szerepet betöltő borászat továbbra is felvállalja a sokszor hálátlan és gazdasági mutatókban kiugró bevételt nem eredményező, de a térségi imázs fenntartásában fontos közösségformáló szerepét. A két testvér fáradhatatlanul dolgozik Soltvadkertért, a Kunsági borvidékért, a Duna borrégióért és a magyar bor ügyéért. Frittmann János 2002 óta a soltvadkerti hegyközség elnöke, 2013-ban megválasztották a Kunsági Borvidéki Tanács elnökévé ban János, majd 2008-ban István is megkapta a Kocsis Pál-díjat. A Magyar Zászlósborok Rendje az ezerjó szőlőfajtából készült bor méltó hírnevének visszaállításáért végzett munkájáért részesítette Jánost elismerésben ban a Fehérasztal Lovagrend is tagjává avatta ben János megkapta az Év Bortermelője címet. Mindketten, János és István is a Magyar Bor Akadémia rendes tagjai, János alelnöki tisztséget is betölt a szervezetben ban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnökévé választották János, melyben azóta is aktívan tevékenykedik. Frittmann János vitathatatlanul a Duna borrégió vezéralakja. Tekintélyét példamutatásával, szorgalmával, a konfliktusokat is felvállaló következetességével és magas minőségű boraival vívta ki. Minden borvidék életét meghatározzák a zászlóvivők. Ilyen Villányban Tiffán Ede, Egerben Thummerer Vilmos, a Mátrában Szőke Mátyás. Megfigyelhető, hogyha egy borvidéken a vezéralak ki tudja bontakoztatni a képességeit, akkor az erősen visszahat a borvidék jobb termelőire, majd a tágabb környezetre is. Az Alföld már csak a méretei miatt is speciális terület. Frittmann János és a halk szavú báty hatása mégis evidens. Munkájuk, példájuk mintát és reményt ad a környezetüknek, ezért munkásságuk messze túlmutat a szűken vett szőlészeti-borászati munkálkodáson, egy-egy kiváló bor elkészítésén. Megjelenésük, boraik stílusa, szerepvállalásuk döntően befolyásolja Soltvadkert, a borvidék és a borrégió életét. A Magyar Bor Akadémia ezt az ügyszeretet és professzionális hozzáállást honorálta azzal, hogy Frittmann Jánost alelnökévé választotta. Szakmai kiválóságát bizonyítja, hogy a hazai borászati elit a Pannon Bormíves Céh alelnökévé emelte. A pályázat készítésekor elnökévé választotta a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa, ami újabb komoly feladatot ró a borászra. Frittmann János a gasztronómia területén a Fehér Asztal Lovagrend tagja. Frittmann Tamás és Frittmann Péter a Krämer Fülöp Borlovagrend tagja, Péter juniborász is. A Duna Borrégió Borút Egyesületben Frittmann István szokta képviselni a borászatot. A közösségi szerepvállalás informális terepe a kóstoltatás, illetve a borversenyeken való részvétel. Frittmann János mindkét fronton helytáll. Gyakori vendége boresteknek és számtalan munkája mellett arra is szakít időt, hogy odaálljon a borfesztiváli standhoz beszélgetni az érdeklődőkkel. Nem ritkán vállal borversenyeken elnöki szerepet. Kimagaslóan fontos tevékenysége az Országos Cserszegi Fűszeres Borverseny és az Országos Ezerjó Borverseny megszervezése, a bírálat elnöki teendőinek ellátása. A különleges és rendkívül ígéretes cserszegi fajta hazai apostola lett Frittmann János. Év Pincészete pályázat

26 Jövőkép Három évtized folyamatos fejlesztései és a borászat egyenes ívű fejlődése alapot szolgáltat az összegzésre és a jövőkép megrajzolására. A borászat mindennapjait tekintve szőlészet, felvásárlás, pincei folyamatok, értékesítés, márkaépítés, borturizmus az önértékeken való további, kiegyensúlyozott fejlődés a cél. A nehéz gazdasági helyzetben fontos helyi feladat, hogy továbbra is kiszámítható bevételi forrást biztosítsunk annak a több mint harminc gazdának, akiknek szőlejével egészítjük ki a saját árualapot. Egyik legfontosabb feladatnak tartom, hogy a család fiatal tagjai zökkenőmentesen és fokozatosan átvegyék a cég mindennapos dolgait. Fontosnak tartom, hogy a későbbiekben is egyes boraink stílusáról, íz világáról, karakteréről be lehessen azonosítani a borászatunkat. Ilyen a fahordós ezerjó, a cserszegi fűszeres, a kadarka, a rosé, az irsai olivér és a generosa. A hegyközség, a borvidék és a magyar borászat egyik legfontosabb feladata az elkövetkező időkben, hogy kialakítsa a Kárpátmedencei klíma által biztosított egyedi íz világú, zamatú borokat. Erre óriási lehetőséget biztosítanak a régi és új magyar fajtáink. Természetesen a világfajtákat sem szabad elhanyagolni, de az egyediségünket mégis csak a mi fajtáink és klímánk határozzák meg összegez Frittmann János. Egy alföldi csúcsborászatnak sajnos még mindig elemi kötelessége, hogy megvívja küzdelmét a rossz ízű sztereotípiák ellen. Ebben a kérdésben a jövőben is következetesen fel fogjuk hívni a figyelmet a városunk területén zöldellő hektár, példamutatóan szépen gondozott szőlőskertre. 26 Év Pincészete pályázat 2015

27 Kapcsolat Frittmann Testvérek Kft Soltvadkert, Eötvös u. 5. Tel./Fax: Tel: Frittmann Borszaküzlet Szegeden Szeged, Kossuth L. sgt Tel: Web, GPS: N (északi szélesség): E (keleti hosszúság): Év Pincészete pályázat

28 2015.

Tisztelt Vendégeink!

Tisztelt Vendégeink! Tisztelt Vendégeink! A 150 éves hagyománnyal bíró Sóstó Csárda fontosnak tartja a környékbeli minőségi borok képviseletét, melyek a Dél-alföldi régió napsütötte szőlőtőkéiről kerültek a palackokba. Ezért

Részletesebben

XX. Kunsági Borvidéki Borverseny eredményei Kiskunhalas, március 9.

XX. Kunsági Borvidéki Borverseny eredményei Kiskunhalas, március 9. XX Kunsági Borvidéki Borverseny eredményei Kiskunhalas, 2018 március 9 Barcza Gábor Kékfrankos száraz vörösbor 2017 Ezüstérem Béla Borászati Kft Kékfrankos 2017 Ezüstérem Béla Borászati Kft Irsai Olivér

Részletesebben

A Duna Borrégió hungarikumai

A Duna Borrégió hungarikumai A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok szerepe a területi fejlődésben és fejlesztésben című konferencia A Duna Borrégió hungarikumai Készítette: Féja Fruzsina GTK-GVAM II.évfolyam 2014 Főbb pontok: Hungarikum

Részletesebben

Ft / palack. Eberhardt Pincészet Minőségi Száraz Fehérbor Könnyű és zamatos, intenzív illattal. Sültekhez, pörköltekhez ajánljuk. Eberhardt Pincészet

Ft / palack. Eberhardt Pincészet Minőségi Száraz Fehérbor Könnyű és zamatos, intenzív illattal. Sültekhez, pörköltekhez ajánljuk. Eberhardt Pincészet Fehérborok Ft / palack Mohácsi Sauvignon Blanc 0,75 2006. 1500,- Könnyű és zamatos, intenzív illattal. Sültekhez, pörköltekhez ajánljuk. Mohácsi Olaszrizling 0,75 2005. 1500,- Finom gyümölcsös, viszont

Részletesebben

Duna Borrégió eredetvédelmi rendszere. Keresztes József titkár, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Lakitelek, 2012. február 23.

Duna Borrégió eredetvédelmi rendszere. Keresztes József titkár, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Lakitelek, 2012. február 23. Duna Borrégió eredetvédelmi rendszere Keresztes József titkár, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Lakitelek, 2012. február 23. Izsáki OEM Monori OEM Kunsági OEM Csongrádi OEM Duna OEM/OFJ Duna-Tisza

Részletesebben

pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft.

pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft. pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft. Tokaj Furmint 2009 Száraz Szamorodni 2008 Egészségesen szüretelt és

Részletesebben

2015. április 10. Egerszólát. 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle.

2015. április 10. Egerszólát. 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle. ARANYTŐKE BORSZEMLE 2015 2015. április 10. Egerszólát 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle. A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt

Részletesebben

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY TERMELŐNKÉNTI LISTA Jánoshalma, április 20.

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY TERMELŐNKÉNTI LISTA Jánoshalma, április 20. termelő termőhely fajta évjárat érem Aranyhegyi Szövetkezet Ceglédberceli Cserszegi fűszeres 2011 ezüst BCE Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomás Kecskemét- Katonatelep Olasz rizling

Részletesebben

borszőlők vörös fajták:

borszőlők vörös fajták: Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. borszőlők fehér fajták: Bianca Chardonnay Cserszegi fűszeres Irsai Olivér Leányka Nemes olasz rizling Olasz rizling Ottonel muskotály Rizlingszilváni

Részletesebben

Szőlőbirtok és pincészet. Badacsonyi borvidék

Szőlőbirtok és pincészet. Badacsonyi borvidék Szőlőbirtok és pincészet Badacsonyi borvidék A kis hegy, ahol nagy élmények várnak A Káptalantóti határában emelkedő 217 méter magas Sabar-hegy, a Balaton-felvidék hegyeinek talán legkisebbike, adottságait

Részletesebben

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY Tápió-Vin Borgazdálkodási Kft Gomba Cabernet sauvignon barrique 2009 19,00 arany Frittmann Testvérek Kft. Soltvadkerti Ezerjó 2011 18,90 arany Közép-Magyarországi Pinegazdaság KFT. Keceli Rizlingszilváni

Részletesebben

Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21.

Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21. Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21. A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt 100 pontos módszer szerint történt. Nyolc bíráló bizottság minősítette a borokat,

Részletesebben

A feltüntetett árak Forintban értendők. Árainkra 10 % szervízdíjat számolunk fel!

A feltüntetett árak Forintban értendők. Árainkra 10 % szervízdíjat számolunk fel! Borlap A feltüntetett árak Forintban értendők. Árainkra 10 % szervízdíjat számolunk fel! EGRI KORONA BORHÁZ BORAI FEHÉRBOROK EGRI CSILLAG 2013 Száraz minőségi fehérbor A Kárpát-medencére és a borvidékre

Részletesebben

Kvassay Pincészet. Zöldveltelini: Királyleányka: Kékfrankos rosé:

Kvassay Pincészet. Zöldveltelini: Királyleányka: Kékfrankos rosé: Kvassay Pincészet Zöldveltelini: Friss arany szín, hűvös és üde. Bors, muskotály, mangó és körte, mögötte ásványok, zöld jegyek és élénk sav a korty elejétől a hosszú lecsengésig. Reduktív, friss, penge.

Részletesebben

Ü d v ö z ö l j ü k T ó t h F e r e n c p i n c é s z e t é n e k h o n l a pj á n!

Ü d v ö z ö l j ü k T ó t h F e r e n c p i n c é s z e t é n e k h o n l a pj á n! B o r á s z at T u r i z m u s Pa rt n e r e k galéria b emutatkoz ás Ü d v ö z ö l j ü k T ó t h F e r e n c p i n c é s z e t é n e k h o n l a pj á n! Tóth Ferenc pincészetét, az Egri Borvárat bátran

Részletesebben

LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. T A R T A L O M. 1 1. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény

LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. T A R T A L O M. 1 1. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 1 1. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Az Országos Főállatorvos 2/2015. számú határozata --------------------------------

Részletesebben

BORkultúra szabadegyetem H Í R L E V É L 2 0 1 1 / 2.

BORkultúra szabadegyetem H Í R L E V É L 2 0 1 1 / 2. 2011. november 16-ai rendezvény: Újborok kóstolója A új tanév második BORkultúra szabadegyetem estéjén a szekszárdi újborok kóstolója volt a téma. Az estét Módos Ernő, a PTE IGYK címzetes docense nyitotta

Részletesebben

2012. május 16-ai rendezvény: Bor és Étel

2012. május 16-ai rendezvény: Bor és Étel A BORkultúra szabadegyetem május 16-ai rendezvényének témája a Bor és Étel volt. Meghívott előadóink Kovács János, Venesz díjas mesterszakács; Győrffy Zoltán, a Dél- Dunántúli Borturisztikai Klaszter Klasztermenedzsere

Részletesebben

Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban

Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban Országos Szőlészeti, Borászati Konferencia Eger - 2015. január 21-23. Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban Kozma Pál - Werner János PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Pécs PTE TTK Szőlészeti

Részletesebben

2010/5. 1051 Budapest, Roosevelt tér 9.

2010/5. 1051 Budapest, Roosevelt tér 9. 2010/5 1051 Budapest, Roosevelt tér 9. Tisztelt Klubtagok! Még javában tart az Akadémiai Klub Egyesület ôszi évadja, alig négy hangversenyen és két borkóstolós vacsorán vagyunk túl. Messze még az esztendô

Részletesebben

2013. április 26. Egerszólát, Brezovay kastély

2013. április 26. Egerszólát, Brezovay kastély 2013. április 26. Egerszólát, Brezovay kastély A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt módszer (ún. 100 pontos módszer) szerint történt öt, hét-tagú bíráló bizottság

Részletesebben

A családi borászatot

A családi borászatot A családi borászatot a 80-as évek végén az apa, Gere Tamás indította el, aki a villányi ötök tagjaként az elsők közt vágott bele a kereskedelmi borkészítésbe, mellyel segített megalapozni Villány jelenlegi

Részletesebben

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap: A Balaton-felvidék a Balaton-környéki borvidékek közül eddig eléggé ismeretlen volt a borkedvelő közönség körében. Néhány bor, néhány pincészet ugyan fel-felbukkan a fővárosi borszaküzletekben, éttermekben

Részletesebben

Borszemle és Olaszrizling Borverseny

Borszemle és Olaszrizling Borverseny Borszemle és Olaszrizling Borverseny Ar anytőke Borszemle Olaszrizling Borverseny 2017. április 21. egerszólát 2017-ben XII. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke. Az idei megmérettetésen 143 nevezés

Részletesebben

DUNA BORRÉGIÓ BORVERSENYE EREDMÉNYEK. Cabernet franc V ,67 A F ,86 A. Irsai Olivér F ,79 A

DUNA BORRÉGIÓ BORVERSENYE EREDMÉNYEK. Cabernet franc V ,67 A F ,86 A. Irsai Olivér F ,79 A DUN BORRÉGIÓ BORVRSNY - 2017 RDMÉNYK név fajta évjárat besorolási szám Pontszám Érem Béla Borászat Nektár / kései szüretelésű édes F 2013 628 95,00 N Sümegi Dragan Cabernet Sauvignon Barrique Kékfrankos

Részletesebben

Bort hordok árlista - érvényes 2014. dec. 10. Csomagolás Kiszerelés Bolti ár

Bort hordok árlista - érvényes 2014. dec. 10. Csomagolás Kiszerelés Bolti ár 10 Laczkó György 1000 Mátrai Olaszrizling száraz fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1001 Mátrai Muskotály félédes fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1002 Mátrai

Részletesebben

A Felvidéki borrégió, mint lehetőség

A Felvidéki borrégió, mint lehetőség VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem, Eger 2005. január 2629. A Felvidéki borrégió, mint lehetőség Gál Lajos mb. igazgató FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Eger VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem,

Részletesebben

A fajta szerepe a borvidéki stratégia és arculat kialakításában

A fajta szerepe a borvidéki stratégia és arculat kialakításában Szabó Attila Keresztes József A fajta szerepe a borvidéki stratégia és arculat kialakításában III. Generosa Szakmai Nap Kecskemét, 2016. május 10. A fajta helye a szőlő- és bortermelésben fajtafogalom

Részletesebben

Borlap. Montenegrói Gurman Étterem

Borlap. Montenegrói Gurman Étterem Borlap Montenegrói Gurman Étterem Fehérborok Krstac Nemzeti, kiváló minőségű száraz fehérbor. A krstač nevű szőlőfajtát a podgoricai borvidékeken termesztik. Nevét különleges alakjáról kapta mely keresztre

Részletesebben

2011/2. 1051 Budapest, Roosevelt tér 9.

2011/2. 1051 Budapest, Roosevelt tér 9. 2011/2 1051 Budapest, Roosevelt tér 9. Tisztelt Klubtagok! Az idei elsô félév lassan végéhez közeledik, bár még három szép hangverseny és két borkóstolós vacsoraest hátravan. A trónörökösök (akik talán

Részletesebben

Borász neve Irsz Cím Bor neve Évjárat Kat. Pont Érem

Borász neve Irsz Cím Bor neve Évjárat Kat. Pont Érem Borok rangsora - Eger 2017.05.04. 1 / 5 Egri Korona Borház Kft. 3395 Hrsz.:0183/5 Egri Shiraz 2014 3 / 9 96 Nagy Aranyérem Gecse István 3352 Árpád u. 25. Debrői Hárslevelű 3. 2016 1 / 4 90,2 Aranyérem

Részletesebben

VILLÁNY termékleírás. 607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja

VILLÁNY termékleírás. 607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja Beérkezés dátuma (NN/HH/ÉÉÉÉ) [a Bizottság tölti ki!] Lapok száma (beleértve ezt a lapot) 32 A kérelem nyelve Magyar Az akta száma: [a Bizottság tölti ki!] A kérelmező A jogi vagy természetes személy neve

Részletesebben

AZ ÉV PINCÉSZETE 2019

AZ ÉV PINCÉSZETE 2019 AZ ÉV PINCÉSZETE 2019 SZŐLŐÜLTETVÉNYEK A Tóth Ferenc Pincészet területei eleinte lassan növekedtek, az első 20 évben 8 hektárra tudtunk terjeszkedni, majd 2006-2010 között 25 hektárra duzzadt a birtok,

Részletesebben

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 2012. 03. 03. Idén 27. alkalommal rendeztek Sárisápon borversenyt a Bányász Művelődési Házban. Hagyomány, hogy a borverseny megrendezésére mindig

Részletesebben

Borászati alapismeretek

Borászati alapismeretek Borászati alapismeretek A szőlő fejlődésének és érésének menete Fürttisztulás Gyors bogyónövekedés Zsendülés Teljes (fiziológiai) érettség Túlérés Technológiai érettség Fogyasztási érettség A szőlőbogyó

Részletesebben

FEHÉRBOR SZIEGL CSALÁDI PINCE FRITZ BORHÁZ DOBOSI PINCÉSZET TŰZKŐBIRTOK FIGULA PINCÉSZET NYAKAS PINCE SZENT TAMÁS PINCÉSZET BABARCZI PINCE

FEHÉRBOR SZIEGL CSALÁDI PINCE FRITZ BORHÁZ DOBOSI PINCÉSZET TŰZKŐBIRTOK FIGULA PINCÉSZET NYAKAS PINCE SZENT TAMÁS PINCÉSZET BABARCZI PINCE FEHÉRBOR SZIEGL CSALÁDI PINCE TÜNDÉRFALU 2016 HAJÓS-BAJAII BORVIDÉK OLASZRIZLING,TRAMINI,RIZLINGSZILVÁNI TRAMINI 2016 HAJÓS-BAJAI BORVIDÉK TŰZKŐBIRTOK GRÜNER VELTLINER 2015 TOLNAI BORVIDÉK HÁRSLEVELŰ 2013

Részletesebben

Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa évi XXVIII. Borverseny EREDMÉNYEK

Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa évi XXVIII. Borverseny EREDMÉNYEK SSZ Oklevélre termelő neve Bornév Évjárat Édesség Eredmény Érem 278 NAIK - SZBKI Szürkebarát késői szüretelésű 2015 édes 96,10 Nagy Arany 193 Váli Bor Édes négyes 2015 édes 96,00 Nagy Arany 244 Borbély

Részletesebben

BGB/BAUER, VILLÁNY JACKFALL BORMANUFAKTÚRA, VILLÁNY

BGB/BAUER, VILLÁNY JACKFALL BORMANUFAKTÚRA, VILLÁNY JACKFALL BORMANUFAKTÚRA, VILLÁNY BGB/BAUER, VILLÁNY Tótágas (fehér) 2012/2013 Könnyű, jól iható, lendületes fehérbor chardonnay és zenit közreműködésével. BGB Rose 2013 Gyümölcsös, selymes savkészlet,

Részletesebben

A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI

A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI 2011-ES PALACKOS BORLAP www.lsimon.hu ZÖLDIKE 2011 ZÖLD VELTELINI MIN SÉGI SZÁRAZ FEHÉRBOR A zöldike sárgászöld szín, vaskos cs r pintyféle. A hím szárnya és farkának tövi

Részletesebben

IV. Bayer Borverseny - 2007.

IV. Bayer Borverseny - 2007. IV. Bayer Borverseny - 2007. Kategória-győztes borok évjárat I. fehérborok Károly Róbert Kutató-Oktató Kht. Mátrai Chardonnay 2005 II. rosé borok Varsányi Pincészet Kékfrankos Merlot Rosé 2006 III. vörösborok

Részletesebben

Balaton. Balatonfüred. Badacsony

Balaton. Balatonfüred. Badacsony Etyek Budai borvidék Ft Etyeki Kúria pincészet Kúria White 13 dry 0.75 3.200 11.10 Királyleányka, szürkebarát Friss, gyümölcs illat, szájban körte és grapefruit jegyekkel. Friss savak jellemzik, melyek

Részletesebben

borkod bor megnevezése évjarat kategória érem név pontszám 52 Villányi cuvée 2009 Vörös bor Nagy Aranyérem VINATUS PINCÉSZET 95,4 24 Rozé 2012 Rosé

borkod bor megnevezése évjarat kategória érem név pontszám 52 Villányi cuvée 2009 Vörös bor Nagy Aranyérem VINATUS PINCÉSZET 95,4 24 Rozé 2012 Rosé borkod bor megnevezése évjarat kategória érem név pontszám 52 Villányi cuvée 2009 Vörös bor Nagy Aranyérem VINATUS PINCÉSZET 95,4 24 Rozé 2012 Rosé bor Nagy Aranyérem Günzer Zoltán 95,2 216 Sárga muskotály

Részletesebben

Irsai Olivér 0,75 l HUF 1,5 dl 850 HUF

Irsai Olivér 0,75 l HUF 1,5 dl 850 HUF Borlap Wines KÖNNYEDEBB FEHÉRBOROK Lightly white wine Irsai Olivér 0,75 l 3 400 HUF 1,5 dl 850 HUF mátrai, 2017 - száraz / dry Dubicz pincészet - Országos Cserszegi Fűszeres és VII. Irsai Olivér Borés

Részletesebben

PÁR BORPÁR SZAKMAI KÓSTOLÓPROGRAM SZEPTEMBER 5-8. BUDAVÁRI PALOTA

PÁR BORPÁR SZAKMAI KÓSTOLÓPROGRAM SZEPTEMBER 5-8. BUDAVÁRI PALOTA PÁR BORPÁR SZAKMAI KÓSTOLÓPROGRAM 2019. SZEPTEMBER 5-8. BUDAVÁRI PALOTA www.aborfesztival.hu 2 PÁR BORPÁR - Szakmai kóstolóprogram pár borpár A programról röviden 3 Résztvevő borászatok listája 4 Borászatok

Részletesebben

Világot látott Eger EGER WINERY. Borászat megtekintése vagy borkóstoló bejelentkezés: +36 36 70 452 2626; info@kovacsnimrodwinery.

Világot látott Eger EGER WINERY. Borászat megtekintése vagy borkóstoló bejelentkezés: +36 36 70 452 2626; info@kovacsnimrodwinery. WINERY Borászat megtekintése vagy borkóstoló bejelentkezés: +36 36 70 452 2626; info@kovacsnimrodwinery.com www.kovacsnimrodwinery.com Tel: +36 36 537 232 / Fax: +36 36 537 233 H-3300 Eger, Verőszala u.

Részletesebben

Borlap Wine Card Weinkarte

Borlap Wine Card Weinkarte Etyek Budai borvidék Ft Etyeki Kúria pincészet Kúria White 13 dry 0.75 3.200 11.10 Királyleányka, szürkebarát Friss, gyümölcs illat, szájban körte és grapefruit jegyekkel. Friss savak jellemzik, melyek

Részletesebben

Borháló. A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE

Borháló. A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE ÉTVÁGYGERJESZTŐNEK (APERITIFNEK): Bor jellege Leginkább száraz borok, 1. Nagy és Nagy Irsai Olivér borpárlatok. Könnyű, légies 2. Frittmann Cserszegi Fűszeres fehérborok:

Részletesebben

Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 2008 2008 2008 BOLYKI PINCÉSZET ÉS SZŐLŐBIRTOK BOLYKI ÉS BOLYKI 2009

Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 2008 2008 2008 BOLYKI PINCÉSZET ÉS SZŐLŐBIRTOK BOLYKI ÉS BOLYKI 2009 2012 TAVASZ Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 Prestige Reserve Medaillon d'or BOCK BORÁSZAT BOCK MAGNIFICO BOCK CUVÉE BOCK CABERNET SAUVIGNON SELECTION BOLYKI PINCÉSZET

Részletesebben

Pelle Pince, Manna cuvée 2013 9.900.- Furmint, Sárgamuskotály. Igazi Manna!!!

Pelle Pince, Manna cuvée 2013 9.900.- Furmint, Sárgamuskotály. Igazi Manna!!! Édes fehérborok - Tokaj-Hegyalja: Királyudvar, Domain Aszú 6 puttonyos 2003 Furmint, Hárslevelű. Amit egy 6 puttonyos Aszúnak tudni kell 0,1l/5.400.- Királyudvar, Esszencia 2000 0,02l/2.600.- Furmint,

Részletesebben

Akciós borok 6os -kartonban

Akciós borok 6os -kartonban Akciós borok 6os -kartonban Az árak 6 db vásárlására vonatkoznak EGERVIN Maradék készlet kiárusítása pal. ár Egri Merlot száraz 0,75 500 Betét nélküli Egri Merlot félédes 0.75 500 Betét nélküli Egri Cabernet

Részletesebben

A rozé borkészítés alapjai

A rozé borkészítés alapjai Rozéborok készítése A rozé borkészítés alapjai Kevesebb szabályozás vonatkozik az EU-ban a rozéborok készítésére Pontos definíció nem létezik Összes kénessav tartalom: fehér- és rozéborok: 210 mg/l, vörösborok:

Részletesebben

A XXIII. ORSZÁGOS CSERSZEGI FŰSZERES és VII. IRSAI OLIVÉR BOR- és PÁLINKAVERSENY DÍJAZOTTAI

A XXIII. ORSZÁGOS CSERSZEGI FŰSZERES és VII. IRSAI OLIVÉR BOR- és PÁLINKAVERSENY DÍJAZOTTAI A XXIII. ORSZÁGOS CSERSZEGI FŰSZERES és VII. IRSAI OLIVÉR BOR- és PÁLINKAVERSENY DÍJAZOTTAI legjobb bora: Garamvári Szőlőbirtok Lellei legjobb Irsai Olivér bora: "Taschner Bor- és Pezsgőház" Kft. Soproni

Részletesebben

Ön a Gundel Butik ajánlatát tartja most kezében...

Ön a Gundel Butik ajánlatát tartja most kezében... Gundel termékek Ön a Gundel Butik ajánlatát tartja most kezében... Lepje meg szeretteit, barátait vagy üzletfeleit egy elegáns Gundel ajándékkal. Legyen szó édességrôl, libamájpástétomról, borról vagy

Részletesebben

cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, pinot noir, syrah, kékfrankos

cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, pinot noir, syrah, kékfrankos 40% merlot, 20% cabernet franc, 30% Sauska Borászat Villányi Cuvée 7 Villány 2007 vörös száraz cabernet sauvignon, 10% syrah nagy 228 95,2 arany 430 Monyók Pincészet Tokaji 6 putt. Aszú Tokaj-Hegyalja

Részletesebben

1117 BUDAPEST, FACEBOOK: HEGYKOZSEG BUDAFOKI ÚT 111. TEL 06-1/

1117 BUDAPEST,   FACEBOOK: HEGYKOZSEG BUDAFOKI ÚT 111. TEL 06-1/ ELŐSZÓ A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) mint a szőlő-bor ágazat szakmaközi szervezete elkészítette a 2018. évi szüretre vonatkozó borszőlő átlagár előrejelzését. Az elmúlt évitől eltérően ez az előrejelzés

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2013.március 8.-iérzékszervi bírálat Bírálatról készült jegyzőkönyv 1./ Borok mintaszáma: BBBB 227/2013. Termékleírás szerinti megnevezése:balatonfüred-csopaki

Részletesebben

Szent György-napi Borverseny Siklós Eredmény lista 2012

Szent György-napi Borverseny Siklós Eredmény lista 2012 Heumann Pincészet Villányi Borosso Cuvée 2009 96,5 Champion Blum Pince Villányi Cabernet franc 2006 96,4 Nagy Aranyérem Riczu Stier Pincészet Olasz rizling 2011 95 Nagy Aranyérem Janus Borház Villányi

Részletesebben

Szent György-napi Borverseny Siklós Eredmény lista 2014.

Szent György-napi Borverseny Siklós Eredmény lista 2014. Brunyai Családi Pincészet Korty.hu 2013 96.0 Champion Müller János Merlot 2009 95.8 Nagy Aranyérem Riczu Stier Pincészet Rosé Cuvée 2013 95.3 Nagy Aranyérem Maczkó Róbert Chardonnay 2013 95.0 Nagy Aranyérem

Részletesebben

Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés

Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés Mátrahill Cabernet Sauvignonkékfrankos "Nagyrédei Sz k" Kft. rosé Mátra 2012 rosé száraz Ezüst "Nagyrédei Sz k" Kft. Mátrahill Irsai Olivér Mátra

Részletesebben

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A szőlőtermesztés a tanúhegyek lankáin folyik Szent György-hegy Csobánc (Keszi-hegy) Jellegzetes kalap

Részletesebben

VEVŐTÁJÉKOZTATÓ 62. a PHOENIX Pharma Zrt. partnerei számára

VEVŐTÁJÉKOZTATÓ 62. a PHOENIX Pharma Zrt. partnerei számára VEVŐTÁJÉKOZTATÓ 62. a PHOENIX Pharma Zrt. partnerei számára Székhely: 2151 Fót, Keleti Márton u. 19. Cégjegyzékszám: 13-10-040476 Nyilvántartást vezető cégbíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET

BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET BOROK / WEINE / WINES Válogatás a Badacsonyi Borvidék pincészeteinek boraiból BORBÉLY CSALÁDI PINCÉSZET Badacsonytomaj A család 23 ha szőlőültetvényen gazdálkodik, melyek a Badacsonyi borvidéken, a Badacsony

Részletesebben

Szent Tamás. Szent Tamás 2011

Szent Tamás. Szent Tamás 2011 Szent Tamás Dűlőszelekcióink abból a célból készülnek, hogy a történelmileg kiemelt dűlők egyedi karaktere kifejezésre kerüljön. A talaj ízben és illatban mindent felülír, a borkészítési mód nem eredményezhet

Részletesebben

BALATONI BORRÉGIÓ NYERTES BORAI

BALATONI BORRÉGIÓ NYERTES BORAI BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG Oláhné Horváth Borbála Fodor Gyula Várszegi Viktor Andrónyi László Dobosi Bálint Németh Géza Koczor Kálmán Simon Zoltán Letenyei Balázs Viniczai Sándor Gádor Dénes Varga György Horváth

Részletesebben

KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010

KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010 2010 KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010 A közelgõ karácsony alkalmából engedje meg, hogy szíves figyelmébe ajánljuk a Balaton Borgaléria ünnepi borkínálatát. Kérjük, tekintse meg összeállításunkat és válassza ki

Részletesebben

BOR ÁRJEGYZÉK. 2015. Tavasz-Nyár

BOR ÁRJEGYZÉK. 2015. Tavasz-Nyár BOR ÁRJEGYZÉK 2015. Tavasz-Nyár 1 2 Baromfiudvar 2002 Kft. www.baromfiudvar.hu 16. old. VILLÁNY Gere Attila Gere & Weninger Kúcs Gyula Tiffán s Pincészet Kiss Gábor Csillagvögy Pincészet 03 06. old. BALATON

Részletesebben

Balatoni borrégió. XVII. Balatoni Borok Versenye eredménykatalógus 2019.

Balatoni borrégió. XVII. Balatoni Borok Versenye eredménykatalógus 2019. Balatoni borrégió XVII. Balatoni Borok Versenye eredménykatalógus 2019. Balatoni Borok Versenye A Balatoni Borok Versenye a Balatoni Borrégió egészét lefedő megmérettetése a helyi boroknak és termelőknek.

Részletesebben

Magyarországi Újborverseny eredménylistája nov. 22.

Magyarországi Újborverseny eredménylistája nov. 22. Bor neve Termelő neve Érem Rozé 2. Günzer Tamás Pincészete Nagy Arany Pécsi Tudományegetem Szőlészeti és Borászati Zenit Kutatóintézete Pécs Sauvignon blanc Feind Borház Irsai Olivér Nagy és Nagy Borászat

Részletesebben

607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet. Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja

607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet. Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja Beérkezés dátuma (NN/HH/ÉÉÉÉ) [a Bizottság tölti ki!] Lapok száma (beleértve ezt a lapot) 18 A kérelem nyelve Magyar Az akta száma: [a Bizottság tölti ki!] 607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet

Részletesebben

Pincészet/termelő Név Évjárat Borvidék. Bárdos és Fia Pincészet Pinot Noir- Cabernet Sauvignon Rosé 2018 Mátrai

Pincészet/termelő Név Évjárat Borvidék. Bárdos és Fia Pincészet Pinot Noir- Cabernet Sauvignon Rosé 2018 Mátrai SynVino-díj: Pincészet/termelő Név Évjárat Borvidék Bárdos és Fia Pincészet Pinot Noir- Cabernet Sauvignon Rosé 2018 Mátrai Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. Béres Tokaji Aszú 6 puttonyos 2016 Tokaji

Részletesebben

pont Érem Név Lakhely Származ.h. Fajta Évjárat Megjegyzés 95,00 Nagy aranyérem Szöllősi Pincészet Neszmély Hárslevelű 2006 Késői szüret

pont Érem Név Lakhely Származ.h. Fajta Évjárat Megjegyzés 95,00 Nagy aranyérem Szöllősi Pincészet Neszmély Hárslevelű 2006 Késői szüret pont Érem Név Lakhely Származ.h. Fajta Évjárat Megjegyzés 95,00 Nagy aranyérem Szöllősi Pincészet Neszmély Hárslevelű 2006 Késői szüret 91,60 Aranyérem Hilltop Neszmély Zrt. Neszmély Neszmélyi Szürkebarát

Részletesebben

OEM édes fehér tokaji borkülönlegesség

OEM édes fehér tokaji borkülönlegesség Adventi kedvezményes ajánlat 2016 KARÁCSONY 6 -os kartonban kedv szerint összeválogatva! Blanc de Pinot noir 15 1.270 Ft száraz Pinot noir fehérbor Friss fűszeres illatok és ízek, harmonikus szárazanyag,

Részletesebben

BOROK / WEINE / WINES

BOROK / WEINE / WINES Az Étterem Borászata: BOROK / WEINE / WINES Tüzes Borok, Vulkáni Ízek A badacsonyi táj, a szőlő és a bor tisztelete, szeretete határozta meg családunk szakmaválasztását. Borbély Gyula és Gabriella 1981-ben

Részletesebben

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.

Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. Bírálatról készült jegyzőkönyv OEM-es borok 2016. június 23.-i érzékszervi bírálat 1./ Borok mintaszáma: BBBB 873/2016. Termékleírás

Részletesebben

borkod bornev evjarat katnev1 pontszam erem nev 171 CRÉDO 2011 Vörös bor 95.4 Champion Polgár Pince 250 Mayer KOPÁR cuvée 2011 Vörös bor 95.

borkod bornev evjarat katnev1 pontszam erem nev 171 CRÉDO 2011 Vörös bor 95.4 Champion Polgár Pince 250 Mayer KOPÁR cuvée 2011 Vörös bor 95. borkod bornev evjarat katnev1 pontszam erem nev 171 CRÉDO 2011 Vörös bor 95.4 Champion Polgár Pince 250 Mayer KOPÁR cuvée 2011 Vörös bor 95.3 Nagy Aranyérem Mayer Márton 158 Kékfrankos 2009 Vörös bor 95.3

Részletesebben

X. Jubileumi Magyarországi Újbor és Sajtfesztivál és Borverseny 2013. november 26-december 1.

X. Jubileumi Magyarországi Újbor és Sajtfesztivál és Borverseny 2013. november 26-december 1. 97 "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó Kft. Mátra Sauvignon blanc Ezüstérem 50 "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó Kft. Nagyréde Zenit-Müller Thurgau Ezüstérem 303 "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó Kft. Mátra

Részletesebben

Szent György-napi Borverseny Siklós 2017.

Szent György-napi Borverseny Siklós 2017. Heumann Pincészet Kékfrankos 2013 96,80 Champion Maul Zsolt Lator 2015 96,70 Nagy Aranyérem Ruppert Borház Merlot 2012 95,70 Nagy Aranyérem Kvassay Pincészet Sauvignon blanc 2016 95,30 Nagy Aranyérem Vylyan

Részletesebben

IV. Egyházi és Világi Borok Versenye 2009. Mogyoród Bornév Borászat, borász Évjarat különd, Pontszám Érem Különdíjak

IV. Egyházi és Világi Borok Versenye 2009. Mogyoród Bornév Borászat, borász Évjarat különd, Pontszám Érem Különdíjak Bornév Borászat, borász Évjarat különd, Pontszám Érem Különdíjak Du Pont különdíj, Csömör 1972. évi 6 puttonyos aszú Terjék Lajos Családi Gazdaság 1972 Mád - Virginás 94,2 Nagy Aranyérem Önkormányzat különdíja

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA BORA 2019

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA BORA 2019 A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA BORA 2019 mta.hu ORSZÁGOS MINŐSÍTETT BORVERSENY DÍJNYERTES BORAI Immár 10. alkalommal rendezték meg a Magyar Tudományos Akadémia Bora borversenyt, ahol hagyományosan 2 minőségi

Részletesebben

V. Gazdag László Emlékverseny 2015.05.15.

V. Gazdag László Emlékverseny 2015.05.15. Álomautó - Álom Borok Ilona Kedvence - Merlot 2008 N. ARANY Haraszthy Vallejo Pincészet Sauvignon Blanc 2014 N. ARANY Takács Pincészet Tokaji Cuvée késői szüretelésű 2011 N. ARANY Álomautó - Álom Borok

Részletesebben

Borháló. A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE

Borháló. A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE Borháló A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE Étel Bor jellege Ajánlott bor ÉTVÁGYGERJESZTŐNEK (APERITIFNEK): HIDEG ÉS MELEG ELŐÉTELEKHEZ Hideg előételek, vegyes ízelítők /szalámi, virsli, sült hús szeletek,

Részletesebben

PartyBor. DunaBor: A történet, amit bejártatok kevésbé ismert, mint manapság már boraitok, nevetek

PartyBor. DunaBor: A történet, amit bejártatok kevésbé ismert, mint manapság már boraitok, nevetek Borászportré Az Alföld zászlóshajója Frittmann Jánost nem kell bemutatni a borszeretõ közönségnek, de ahhoz, hogy ezt így kimondhassuk, hosszú, rögös utat kellett bejárnia a pincészetnek. Az Alföld, Kunság,

Részletesebben

borkod bornev evjarat katnev1 pontszam erem nev 100 PORTUGIESER 2014 Vörös bor 88 Aranyérem AGANCSOS PINCÉSZET

borkod bornev evjarat katnev1 pontszam erem nev 100 PORTUGIESER 2014 Vörös bor 88 Aranyérem AGANCSOS PINCÉSZET borkod bornev evjarat katnev1 pontszam erem nev 100 PORTUGIESER 2014 Vörös bor 88 Aranyérem AGANCSOS PINCÉSZET 102 MERLOT 2013 Vörös bor 85.7 Ezüstérem AGANCSOS PINCÉSZET 103 CAPITALIS 2013 Vörös bor 82.5

Részletesebben

186 CUVÉE 7 2011 Vörös bor 95.3 Nagy Aranyérem SAUSKA PINCÉSZET. 86 GRANDIOR MERLOT BOCOR 2012 Vörös bor 95 Nagy Aranyérem GÜNZER TAMÁS PINCÉSZETE

186 CUVÉE 7 2011 Vörös bor 95.3 Nagy Aranyérem SAUSKA PINCÉSZET. 86 GRANDIOR MERLOT BOCOR 2012 Vörös bor 95 Nagy Aranyérem GÜNZER TAMÁS PINCÉSZETE borkod bornev evjarat katnev1 pontszam erem nev 166 BOCK CUVÉE 2012 Vörös bor 95.5 Nagy Aranyérem BOCK BORÁSZAT 186 CUVÉE 7 2011 Vörös bor 95.3 Nagy Aranyérem SAUSKA PINCÉSZET 86 GRANDIOR MERLOT BOCOR

Részletesebben

"In vino veritas, in vino feritas." Borban az igazság, borban a vadság. Szerb borok és ízek harmóniája

In vino veritas, in vino feritas. Borban az igazság, borban a vadság. Szerb borok és ízek harmóniája "In vino veritas, in vino feritas." Borban az igazság, borban a vadság. Szerb borok és ízek harmóniája Maurer borászat Vinum Regnum 2013 A bor a szerémi borvidék 800 éves hagyományai alapján készült. Ez

Részletesebben

BORKATALÓGUS // ősz

BORKATALÓGUS // ősz BORKATALÓGUS 2017 // ősz 09.07. csütörtöktől ALDI. Mindig. Jobban. Okosabban. BALATONBOGLÁR/ MÁTRA Irsai Olivér reduktív technológiával készült friss bor, lágy savait finom muskotályos illat jellemzi,

Részletesebben

Wine Island borcsalád

Wine Island borcsalád Wine Island borcsalád Szigetcsépi Rajnai Rizling száraz minôségi fehérbor A Rajnai Rizling sárgászöld színe, finom fûszeres illata és zamata, kellemes savtartalma a legmagasabb igényeket is kielégíti.

Részletesebben

EGER BIRTOK & BORÁSZAT. Világot látott Eger. Borászat megtekintése vagy borkóstoló bejelentkezés: +36 36 70 452 2626; info@kovacsnimrodwinery.

EGER BIRTOK & BORÁSZAT. Világot látott Eger. Borászat megtekintése vagy borkóstoló bejelentkezés: +36 36 70 452 2626; info@kovacsnimrodwinery. BIRTOK & BORÁSZAT Borászat megtekintése vagy borkóstoló bejelentkezés: +36 36 70 452 2626; info@kovacsnimrodwinery.com Borainkat megtalálja: MAGYARORSZÁG Monarchia Borszaküzlet 1052 Budapest, Haris köz

Részletesebben

Balatoni Borok Versenye

Balatoni Borok Versenye Balatoni borrégió XVI. Balatoni Borok Versenye eredménykatalógus 2018. Balatoni Borok Versenye A Balatoni Borok Versenye a Balatoni Borrégió egészét lefedő megmérettetése a helyi boroknak és termelőknek.

Részletesebben

Nagykereskedelmi árlista

Nagykereskedelmi árlista Jackfall Bormanufaktúra, Villány Tótágas (fehér) 2012 Könnyű, jól iható, lendületes fehérbor chardonnay és zenit közreműködésével. Chardonnay 2011 Hordós erjesztésű chardonnay komoly testtel, és vaníliás

Részletesebben

ELVITELES ÁRLISTA BALATONI FEHÉRBOROK

ELVITELES ÁRLISTA BALATONI FEHÉRBOROK ELVITELES ÁRLISTA BALATONI FEHÉRBOROK Skizo Sauvignon Blanc 2017 Skizo Irsai Olivér 2017 Istvándy Kékderű 2017 Laposa Friss Rizling 2017 Laposa Illatos 2017 Figula Zenit&More 2017 Tornai Juhfark 2017 Borbély

Részletesebben

<Neszmély OEM> termékleírás. 607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet. Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja

<Neszmély OEM> termékleírás. 607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet. Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja 607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet Beérkezés dátuma (NN/HH/ÉÉÉÉ) [a Bizottság tölti ki!] Lapok száma (beleértve ezt a lapot) 19 Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja A

Részletesebben

Borfogyasztási szokások a Kunsági borvidéken Habits of Wine Consumption in Kunság Wine Region

Borfogyasztási szokások a Kunsági borvidéken Habits of Wine Consumption in Kunság Wine Region Szabó Péter 1 Faragó Nikolett 2 Hegedűsné Baranyai Nóra 3 Borfogyasztási szokások a Kunsági borvidéken Habits of Wine Consumption in Kunság Wine Region szabopeter@georgikon.hu 1 Pannon Egyetem Georgikon

Részletesebben

Borvidéki terv. Balatonfelvidéki Borvidék

Borvidéki terv. Balatonfelvidéki Borvidék Borvidéki terv Balatonfelvidéki Borvidék A 2007/2008 borpiaci évtől érvényes borvidéki követelményrendszer a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatásához A Borvidéki terv a Hegyközségekről

Részletesebben

Borverseny eredmények Hungarikum Borok és Pezsgők XII. Országos Versenye Fülöpszállás, 2013. május 17.

Borverseny eredmények Hungarikum Borok és Pezsgők XII. Országos Versenye Fülöpszállás, 2013. május 17. Termelő Fajta Évjárat átlag érem Keller Kft (Sümegi és Fiai ) Cserszegi fűszeres töppedt 2012 94,8 arany Badacsony Olaszrizling 2012 94,7 arany Gál Szőlőbirtok és Pincészet Cserszegi fűszeres 2012 90,8

Részletesebben

HELYZETKÉP A KUNSÁGI BORVIDÉK SZŐLŐTERMESZTÉSÉRŐL

HELYZETKÉP A KUNSÁGI BORVIDÉK SZŐLŐTERMESZTÉSÉRŐL HELYZETKÉP A KUNSÁGI BORVIDÉK SZŐLŐTERMESZTÉSÉRŐL A Kunsági borvidék szőlőterületének alakulása (ha) a - közötti időszakban Változások a hegyközségi adatok tükrében ( ) Gácsi Anikó Zanathy Gábor Lőrincz

Részletesebben

<Duna-Tisza közi OFJ> termékleírás <OFJ> TERMÉKLEÍRÁS I. NÉV

<Duna-Tisza közi OFJ> termékleírás <OFJ> TERMÉKLEÍRÁS I. NÉV Duna-Tisza közi Oltalom alatt álló földrajzi jelzés TERMÉKLEÍRÁS I. NÉV 1/16 II. A BOROK LEÍRÁSA II/1. Szőlőből készült termékek kategóriái: bor. Típusai: fehér fajta és küvé borok, rozé fajta és

Részletesebben

ALKOHOLMENTES ITALOK

ALKOHOLMENTES ITALOK ALKOHOLMENTES ITALOK ÜDÍTŐ Coca Cola Next őszibarack 50% Next alma 50% Cappy ananász 100 % Next narancs 50% Cappy narancs 100 % Szóda 10,- 1dl ÜVEGES ÜDÍTŐ Coca Cola 240,- 0,2l Coca Cola light 240,- 0,2l

Részletesebben