Folytatódó árbevétel-növekedés, pozitív üzemi eredmény

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Folytatódó árbevétel-növekedés, pozitív üzemi eredmény"

Átírás

1 1 A Rába Járműipari Holding lapja LVIII. LVI. évfolyam szám október május SIKERES ELSŐ NEGYEDÉVÜNK Folytatódó árbevétel-növekedés, pozitív üzemi eredmény A Rába-csoport a 2006 első negyedévében elért 11,9 milliárd forint értékű konszolidált árbevétellel az előző év hasonló időszakához képest 12,9 százalékkal magasabb termékértékesítést könyvelhetett el. Az üzemi tevékenység folyamatosan javuló eredménye a korábbi évek veszteségei után először pozitív: 22 millió forint nyereség. A Rábacsoport 2006 első negyedévét 123 milliós pénzügyi veszteség rontotta, így a társaság nettó eredménye 181 millió forint veszteség. A tartalomból: Egymillió euróért: Futóművek Oroszországba Alkatrészgyártás: Folyamatos a javulás Rába Tudásakadémia: Móron is tanulnak 3. old. 4. old. A Rába-csoport az idei első negyedévben tovább folytatta a csoportszintű üzleti portfóliótisztítás utáni időszak magas mértékű termékértékesítését és 11,9 milliárd forint értékű konszolidált árbevételt ért el, amely a első negyedévihez képest 12,9 százalékkal növekedett. Az üzemi tevékenység eredménye jelentősen javult, és az elmúlt időszak veszteségei után először pozitív: 22 millió forint nyereség, a 2005 első negyedévi 983 millió forint veszteséggel szemben. (Az üzemi eredmények negyedévenkénti alakulása folytatódó javuló tendenciát mutat: I. negyedév 983 millió forint, II. negyedév 535 millió forint, III. negyedév 369 millió forint, IV. negyedév 89 millió forint, ezek után I. negyedéve +22 millió forint.) (Folytatás a 2. oldalon.) AIB - VinÇotte: Újratanusították a Futómű Kft.-t 6. old. 7. old. Apró Antal: Életem tanulságos szakasza volt 8. old. Iskolapadban : Munkavédelmi oktatás 10. old. Megkérdeztük munkatársainkat: Mit terveznek 11. old. nyárra? Rába Nyugdíjpénztár: Eredményes küldöttgyűlés 13. old. Elkészült a Jármű Kft.-nél az első Euro4-es alváz (Részletek a 9. oldalon.) Felújítás Szemesen: Rajtol a nyári szezon 14. old.

2 2 SIKERES ELSŐ NEGYEDÉVÜNK Folytatódó árbevétel-növekedés, pozitív üzemi eredmény (Folytatás az 1. oldalról.) A Rába-csoport 2006 első negyedévét 123 milliós pénzügyi eredmény rontotta, így a társaság nettó eredménye 181 millió forint veszteség. Tovább javultak a cégcsoport cash-flow pozíciói, EBITDA-szinten a Rába-csoport az első negyedévben 661 millió forint eredményt ért el (2005. I. negyedév: 343 millió forint, II. negyedév: 107 millió forint, III. negyedév: 274 millió forint, IV. negyedév: 562 millió forint). A pénzügyi eredmény 123 millió forint vesztesége tartalmaz 111 millió forint egyszerű határidős ügyleteken realizált eredményt és 160 millió forint átértékelésből adódó nem realizált veszteséget tartalmaz. A fordulónapi kötelező átértékelés pillanatnyi, de jelentős negatív hatással volt a vállalat nettó eredményére. Ebből a hitelek, szállítók, vevők átértékelésének hatása 506 millió forint, az A I. negyedév konszolidált eredményei: Konszolidált adatok millió forintban I. negyedév I. negyedév Index Nettó árbevétel ,9% ebből export ,5% ebből belföldi értékesítés ,2% Üzemi eredmény Adózott eredmény ,9% előző évi nyitott határidős ügyletek értékelésének visszaírása millió forint és a határidős nyitott ügyletek hatása millió forint. A jelentős mértékű árbevételt a RÁBA fős csoportlétszámmal érte el. A Rába Járműipari Holding Nyrt. új felügyelő bizottsági tagja Varga Zoltán Közgazdászdiplomáját 1989-ben szerezte a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. A Credit Suisse First Boston (CSFB) irodájának helyettes vezetőjeként jelentős tapasztalatokra tett szert a vállalatirányítás és a pénzügyek területén, az elmúlt egy évtizedben a privát szektor üzleti lehetőségeit aknázta ki. A magánszektorban számos társaság vezetésében aktív szerepet töltött és tölt be, melyek közül a legjelentősebbek a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (BIF), melynek nagytulajdonosa és igazgatóságának tagja; a Wizz Air fapados légitársaság ötödik legnagyobb tulajdonosa; a Centrál Csoport Varga Zoltán megalapítója és többségi tulajdonosa; valamint a Metacom Holding jelentős tulajdonosa. Operatív szintű irányítása alatt jelenleg száz főt meghaladó alkalmazotti létszám tevékenykedik. A Rába Nyrt. április 25-i közgyűlésén a Felügyelő Bizottság tagjává választotta. A GÁZMOTOR HASZNOSÍTOTT HULLADÉKHŐJE Hűtöttvíz-energia a szomszédnak Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. üzemi lapjában olvastunk arról, hogy az EETEK-Rába Energiaszolgáltató Kft. látja el a Rába Holding területéről hűtöttvíz-energiával a szomszéd céget. A motorgyártás mechanikus megmunkálógépeinek használatához elengedhetetlen emulzió hűtéséhez úgynevezett hűtöttvíz-energiára van szükség. Ezt az Audi önerőből is biztosítani tudta és tudja. A növekvő termelés azonban RÁBA MAGAZIN a Rába Járműipari Holding havonta megjelenő lapja a munkatársak és a partnerek számára. Felelős kiadó: Csajbi Bernadett. A Rába Nyrt. megbízásából kiadja az X-Meditor Kft. (9023 Győr, Csaba u. 21.) Felelős szerkesztő: Csiszka Antal. Munkatársak: Baudentisztl Ferenc, Gaál József. Szerkesztőség: 9023 Győr, Csaba u. 21. Telefon/fax: 96/ , , ujsag@xmeditor.hu Nyomás: Palatia Nyomda és Kiadó Kft. (9026 Győr, Viza u. 4.) A Rába Magazin a honlapon megtekinthető. A Rába Nyrt. kommunikációs szervezete: 9027 Győr, Martin út 1. 96/ Lapunk következő száma június 30-án jelenik meg, minden dolgozó a munkahelyén veheti át. a saját kapacitás mellett a biztonság érdekében más megoldást is szükségessé tett. Tekintettel arra, hogy a saját beruházás megvalósítása igencsak költséges, elfogadták az EETEK-Rába Energiaszolgáltató Kft. ajánlatát. Így az Audi a Rába Holding területén működő cég által üzemeltetett gázmotor termelt úgynevezett hulladékhőjéből kapja a hűtöttvíz-energiát. A megkötött szerződés öt esztendőre szól, ám kölcsönös elégedettség mellett meghoszszabbítható. A megállapodás értelmében az energiaszolgáltató 3 MW-nyi teljesítményt biztosít a társaság részére és ezen felül tartalékol ugyanennyi energiát, amit szükség esetén ugyancsak felhasználhatnak. Az EETEK-Rába költségén megépített vezeték a Rába Rt. területéről érkezik az Audihoz és a levegőben, a TT-próbapálya felett haladva éri el az üzemcsarnok hűtőközpontját... MÁR CSAK NÉHÁNY NAP! TEMPO-változás Ahogy arról múlt havi lapszámunkban beszámoltunk, a TEMPO Egészségpénztárra is vonatkozó kormányrendelet előírásait a Miniszterelnöki Hivatal állásfoglalása szerint csak május 31- ét követően kell figyelembe venni. Mindez tehát azt jelenti, hogy addig a sporteszközök és az üdülések elszámolása nem változik. Ebben a pár napban a sporteszközök vásárlásánál egyénileg még 75 ezer, a szolgáltatásra jogosult személyekkel közösen igénybe véve 113 ezer forintig alkalmazható az egészségpénztári elszámolás. Üdülés esetében pedig 160 ezer, valamint 240 ezer forint a meghatározott értékhatár. (Természetesen figyelemmel kell lenni arra, hogy sporteszközvásárlásnál egészségterv vagy orvosi javaslat szükséges, míg az üdülésnél arra kell ügyelni, hogy a szolgáltató szerződésben álljon az egészségpénztárral.) A TEMPO ismételten arra kéri tagjait, hogy az elszámolás, az elszámolhatóság érdekében a sporteszközvásárlással és az üdüléssel kapcsolatos számlákat május 31-ig juttassák el az egészségpénztárhoz. Az üdülésnél már az is elegendő, ha csak az előleget fizetik be és az arról szóló számlát juttatják el. De ezt is mindenképpen tegyék meg május utolsó napjáig. Az elszámolás így még az eddig megszokott módon történik.

3 3 A LICENCELADÁS UTÓÉLETE Kínai sikertörténet A történet közel öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Rába Futómű Kft szeptemberében tárgyalásokat kezdett egy kínai technológiai transzfert értékesítésére. A több futóművet érintő egyeztetés és azután a szerződéskötés még a Xianfang nevű céggel történt, amely ma már a Donfeng és a Dana vegyesvállalatának része DDAC néven. A licenc átadása a megkötött szerződésnek megfelelően tavaly tavasszal fejeződött be, ami viszont végül is nem jelentette az üzleti kapcsolatok végét. Dr. Szőcs Károly üzletfejlesztési igazgató elmondta, hogy a mintagyártás és a bevizsgálás után az alacsonypadlós autóbuszokhoz készülő portál futóművek (mellső és hátsó) váltak leggyorsabban és komoly mennyiségben - piacképessé. Bár sokan fenntartások- A hatékonyságjavulás szellemében a közelmúltban változások történtek a Rába Futómű Kft. HR-szervezetében. Ahogy arról lapunk legutóbbi számában beszámoltunk, április 1-jétől Csontos-Hoffer Katalin látja el az emberi erőforrás fejlesztési terület irányítását. Feladata elsősorban az üzleti stratégia megvalósítását támogató képzési, fejlesztési rendszer kialakítása, működtetése. Munkájához tartozik többek között a teljesítmény értékelési rendszerek fejlesztése, a Rába Tudásakadémia koordinálása, szakmai gyakorlatok szervezése és az utánpótlás-tervezés. A munkaerő-gazdálkodás a Mészáros Mónika által koordinált kontrolling, munkaügyi szervezethez került, ahol a feladatok újragondolásával és kal fogadták a licenceladás ötletét, ez a technológiai transzfer mindenképpen sikertörténetnek számít. Márpedig nemcsak a korrekt végrehajtása és a közvetlen árbevétele, hanem a dollárban számolva milliós nagyságrendű utóélete miatt is. Több olyan eleme (vásárolt és saját gyártású egyaránt) van ugyanis a futóműnek, amelyeket a partner még mindig a Rábától szerez be. Igaz, a kiszállítandó CKD-szettek terjedelme a folyamatos lokalizálás miatt idővel csökken, de a fogaskerekek esetén például akár hosszú távú üzleti kapcsolat kialakulása is elképzelhető. Tavaly nyolcvan szettet szállítottunk ki Kínába, idén pedig már kétszázharmincat, s most további komoly mennyiségről folytatunk tárgyalásokat... B. F. A HATÉKONYSÁGNÖVELÉS SZELLEMÉBEN Korszerűbb lett a HR-szervezet Horváthné Hima Edit a futóművesek munkaerőgazdálkodási ügyeit intézi elosztásával 3 fő terület került kialakításra. A munkaidő-nyilvántartással és a bérelszámoláshoz kapcsolódó munkákkal a földszint 7-es irodában Orbán Attiláné és Molnár Lajosné foglalkozik. A munkaügyi feladatok (munkaerőfelvétel, munkaszerződés-módosítások, kiléptetések stb.) kiegészültek a munkaerő-gazdálkodási tevékenységekkel. Ide tartozik ezentúl a munkaerő-tervezés, létszámigénylés, toborzáskiválasztás, létszámgazdálkodás és a produktív ösztönző rendszer működtetése is. Horváthné Hima Edit elsősorban a saját dolgozókkal, míg Torma Jánosné a kölcsönzött munkavállalókkal kapcsolatos ügyek intézésével foglalkozik a földszint 3-as irodában. A HR fontos része még a munkaerő-foglalkoztatással kapcsolatos költségek tervezése, nyilvántartása, elemzése, illetve a munkaidő kihasználtságának mérése, követése. Az ezekhez szükséges külső és belső jelentések, adatszolgáltatások elkészítését Szabó Zoltán látja el. Vissi Ferenc elmondta: a HR-szervezet létszámcsökkenését követően, az üzleti működést elősegítő struktúra kialakításával a célunk az volt, hogy minden HR-területnek legyen önálló felelőse, úgy, hogy emellett mindenkit tudjunk helyettesíteni is. Az új, szélesebb körű feladatokkal pedig a kollégák szakmai ismeretei is bővülnek, így biztosítva a folyamatos fejlődést, hatékonyság javítást. FUTÓMŰVEK ÉS FŐHAJTÓMŰVEK OROSZORSZÁGBA Egymillió eurós megállapodás Az év végéig szóló, egymillió eurós szerződést sikerült megkötnie a Rába Futómű Kft.-nek autóbusz-futóművekre és futóműkomponensekre. A szállítások júniustól indulnak, és ezzel a LiAZzal fennálló sokéves kapcsolat után a Pavlovói Autóbuszgyár (PAZ) is belép a milliós vevőink körébe. Így társaságunk éves forgalma az orosz GAZ-csoport autóbusz-divíziójával (melyhez négy autóbuszgyár tartozik: a LiAZ, a PAZ, a KAVZ és a GolAZ) meghaladja majd a tízmillió eurót. A megállapodás értelmében komplett futóművek mellett főként főhajtóműve- KÉT HÉT JÚLIUS VÉGÉN ket szállít a Rába, melyeket a szintén a csoporthoz tartozó Kanasi Futóműgyár (KAVZ) épít be futóműveibe. A félezernél is több főhajtóművet azután azon midibuszoknál használják fel, melyeknek alváz-kialakításában néhány éve szintén szerepet vállaltunk. A főhajtóműveket a viszonylag olcsóbb orrmotoros autóbuszokhoz szállítjuk, ám szó van a drágább kivitelű farmotoros változat további gyártásáról is, melyhez igaz, kisebb darabszámban komplett futóművek és felfüggesztési rendszerek szállítására mutatkozik lehetőségünk. Karbantartási üzemszünet A Rába Futómű Kft.-nél a július 17. és július 30. közötti, tíz munkanapot érintő időszakban nyári karbantartási üzemszünetet tartanak. A leállás a karbantartási szervezetet értelemszerűen nem érinti. Termelő tevékenység csak néhány, szűk keresztmetszetű helyen lesz, melyet az illetékes üzemmenedzserek rendelnek el. Így az ezen területek kiszolgálását, technológiai és logisztikai alapellátását biztosító improduktív szervezeteknél is előfordulhat munkavégzés. Erről az érintett dolgozókat előre értesítik. Az üzemszünet a munkavállalók éves fizetett szabadságának terhére történik, ahogyan azt a munkáltató az érdekképviselettel egyeztette. A Rába Jármű Kft. igazodik a csoport legnagyobb leányvállalatának leállásához, azaz a nyári üzemszünetet szintén július második felében, kéthetes időszakra rendelik el. A Rába Alkatrészgyártó Kft.-nél ez ügyben még nincs végleges döntés. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően azonban gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a Magyar Suzuki Rt. leállásához igazodva augusztusban tartják majd az üzemszünetet.

4 4 ÉRTÉKELÉS NÉGY HÓNAPRÓL ÉS EGY ÉVRŐL Alkatrészgyártás: folyamatos a javulás Négy hónapról és közel egy évről kértünk összegző értékelést a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. ügyvezető igazgatójától, Urbányi Lászlótól. A harmadévnyi időszakot a társaság ez évi teljesítményére vonatkoztatjuk, míg a mintegy két hét híján egyéves időtartam az ügyvezető igazgatói megbízás eddig eltelt idejét jelenti. A mellékelt grafikonok is arról árulkodnak, hogy a társaság idei eredménye elégedettségre adhat okot. Ám azt bizton állíthatjuk s ez az alábbi írásból is egyértelműen kiderül, hogy megelégedettségről viszont szó sincs. Az idei eredményünk köszönhető a közvetlen költségelemek terén elért jobb gazdálkodásunknak, a Lean-módszer elterjesztésének tulajdonítható bérköltségcsökkenésnek, továbbá a közvetett költségek budget rendszerrel kapcsolatba hozható jelentős megtakarításának foglalta össze az első négy hónap anyagi vonatkozását Urbányi László. Móron a varrodában és a hegesztés III.-ban már a Lean-rendszernek megfelelően dolgozunk, utána következik a szabászat, aztán a sajtoló átalakítása. Alapelv ugyanis, hogy a vásárlóhoz legközelebb eső terület megreformálása után következhetnek az úgynevezett csatlakozó technológiák, haladva a beszállítók irányába. Sárváron a karok és kereszttengelyek gyártása már a Lean szellemében történik, s természetesen ott is folytatódik a módszer kiterjesztése. Az ügyvezető igazgató szerint célszerű a társaság teljesítményét egységesen vizsgálni, ám kérésünkre gyárra lebontva is értékelte az áprilissal bezárult időszakot. Mint mondta, a sárvári üzem minden hónapban erős pozitív eredménnyel zárta a hónapokat, míg Móron a januári pici mínuszt követően szintén hatékonnyá vált a működés. Urbányi László a saját, közel egyéves ügyvezetői tevékenységét értékelendő, a Rába Magazinnak tavaly júniusban adott bemutatkozó interjújának egy mondatát idézte fel. Az egy fecske nem csinál nyarat, de megmutathatja, hogy merre kell repülni megfogalmazásnál maradva úgy vélte: a társaságnál ma már a többség vele repül. Azon az úton járunk, amit előzetesen elképzeltem tette hozzá. A mindennapokban már nem kell a Leannel foglalkoznom, mivel kialakult az a csapat, amelyre bátran támaszkodhatok. Így aztán több energiát fordíthatok az előttünk álló következő nagy feladatra, az üzletfejlesztésre. Úgy gondolom ugyanis, hogy addig, amíg tűzoltás van, addig valóban csak tűzoltás van, másra igazából csak azután lehet koncentrálni. A társaságunk eljutott arra a szintre, hogy vezetői csapatunk most már stratégiában kezdhet gondolkodni. Urbányi László úgy véli: az elvégzett munka, a munkatársakkal közösen valóra váltott változások elismerését jelenti, hogy a Rába Tudásakadémia hallgatói tanulmányi kirándulást tettek a móri gyárban. Hiszen mi mással lenne magyarázható, hogy a képzési program felelősei bemutatásra érdemesnek tartották a móriak tevékenységét. Mint mondta, ez már az a fázis, amikor kitisztul a kép, s mindenki tisztában van a feladatával: Tavaly a horizont számunkra mindig csak a következő hónapig terjedt, most viszont hónapokra, évekre előre tekinthetünk, s meghatározhatjuk a stratégiai irányokat. Ennek szellemében szerveztünk tréninget a vezetői csapat számára, amely a csoport összekovácsolásán túl arra is alkalmas volt, hogy együtt gondolkodjunk a stratégia kidolgozásán. (Baudentisztl) VEZETŐFEJLESZTŐ ALKATRÉSZES TRÉNING Stratégiaalkotás uniós támogatással Képzéssel az üzleti sikerért címmel adta be uniós pályázatát a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. A Humán Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretein belül ezzel sikerült 26 millió forintos támogatást nyerni, ami megteremtette a lehetőségét annak, hogy a program indításaként vezetőfejlesztő tréninget szervezzenek. Hajdú Károly, az Alkatrészgyártó Kf t. humán erőforrás vezetője elmondta, az egymásra épülő elemekből álló képzés célja nem volt más, minthogy összehozzon egy együttgondolkodó és másokat is gondolkodásra késztető vezetői csoportot. Elvárásként meghatározva a szervezeti stratégia közös kialakítását és értelmezését, valamint a megfogalmazott célok feladatokra történő lebontását. A május három hétvégéjét igénybe vevő összetartás első felvonásaként a felsővezetés hat tagja Balatonaligán töltött három napot. A csapatépítés mellett a vezetésnek a társaság fejlődésében betöltött szerepét értékelték, s tisztázták a vezetői kompetenciákat, valamint a sárvári és a móri gyár teljesítményét elemezve határozták meg a stratégiát. A második hétvégén a középvezetők és gyárvezetők nagyobb létszámú csapata vett részt a hasonló programpontokat tartalmazó háromnapos összetartáson. A harmadik hétvégén a balatonszemesi Rába-üdülőben aztán összevonták erőiket, azaz a tréning első és második felvonásának szereplői valamennyien összegyűltek. Sőt, kiegészültek a gyárvezetés második vonalával, azaz a vezetői utánpótlás képviselőivel, így mintegy harmincan egyeztették és összegezték a külön-külön kialakított stratégiai elképzeléseket. A holding stratégiai tervéhez illeszkedve, annak részévé téve fogalmazták meg az egységes alkatrész stratégiát. (B.)

5 5 PARTNERÜNK AZ INTEGRIS Bevezették a Zorp tűzfalat A korszerűsítési projekt során kialakították azt az új tűzfalat, amely ezentúl a belső és külső (távmunka, külső partnerek) igényeket magasabb szinten szolgálja ki. Az Internet tűzfal cseréje az ezzel kapcsolatos szolgáltatások felülvizsgálatát, valamint új és korszerű megoldásokkal történő kiváltását foglalta magában. Az Integris-Rendszerháznál üzemelő Sun Webshield E-ppliance tűzfal 2005-re már elavultnak bizonyult. Nem nyújtotta azt a megbízhatóságot, amely lehetővé tette volna a szigorú SLA-knak való megfelelést, mely alapvető igény a szolgáltatási szerződésben meghatározott paraméterek szerinti teljesítésben. Mivel a tűzfal kapacitása nem nyújtott elégséges működést, és mind hardver, mind szoftver szempontból akadályozta a szolgáltatások körének kibővítését, továbbá a sávszélesség növelését, az új tűzfal megoldás kiválasztása során elsődleges cél volt a biztonságos működés és a magasabb szolgáltatási színvonal (egyedi szolgáltatások, távmunka lehetőség) elérése. Az éles működés indulásának tervezett időpontja május elejére tűzték ki. A megvalósításnál a Zorp szoftvercsomagból a tűzfalat, a tűzfal konfigurációs modult, valamint az autentikációs szervert telepítették. A bevezetés során az Integris szakembergárdája kialakította az új távmunkát támogató rendszert (Satyr). Tekintve a rendkívül nagyszámú speciális kapcsolódást igénylő programot, a tűzfal régi (esetenként több éves) beállításait konszolidálták, illetve a gépcserénél a géphez köthető jogosultságok átvezetése is egyszerűbbé vált. Az Integrisnél meglévő kompetenciáknak köszönhetően az új tűzfal kialakítása, bevezetése a tervezettnél gyorsabban megtörténhetett. Egy kéthetes tesztidőszakot követően, a felhasználók április 10-én birtokba vehették az új tűzfalat. Az új szoftvernek köszönhetően a Rába munkatársai minden előnyét élvezhetik annak az egyedi igények alapján testre szabott, nagy megbízhatóságú tűzfal megoldásnak, amely jóval mélyebb elemzést végez a hálózati forgalomban, és ezáltal nagyobb pontossággal képes a vállalat biztonsági előírásait megvalósítani. Az Integris által végrehajtott fejlesztésnek köszönhetően a belső hálózat védelme magas szinten biztosítható mind a külső, mind a belső támadások ellen (szolgáltatások védelme, Internet zóna leválasztása belső hálózatról). A nem kívánt forgalom tilthatósága és naplózhatósága mellett az egyes zónák közötti átjárás (például a Belső hálózat - Internet) szabályozható, így a felhasználó csak az engedélyezett szolgáltatásokon kommunikálhat. Régi rábás új szerepben BESZÉLGETÉS VADÁSZ FERENC TERMELÉSI VEZETŐVEL Vadász Ferenc 1973-ban, esztergályosként kezdte sárvári pályafutását. Később elvégezte a pécsi, majd a győri műszaki főiskolát, s két diplomával a zsebében szép komótosan, de egyre magasabbra jutott a munkahelyi ranglétrán. Volt minőségellenőr, technológus, üzemvezető és helyettes termelési vezető. Idén április elsején újabb megbízást kapott, a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. menedzsmentje a lehető legjobb megoldást választva Vadász Ferencet ültette a családi okok miatt távozó sárvári termelési vezető árván maradt íróasztalához. Megváltozott az élete április elseje óta? Örülök a bizalomnak, a pályázat nélküli kinevezésnek, de különösebb változás nem történt. Helyettesként is a gyári termelési folyamatok irányításában vettem részt, jól ismerem az embereket, a gyártott tételeket, az egyes területek sajátos problémáit. Úgy gondolom, hogy jó úton jár a cég, szívesen vállalok felelősséget abban, hogy megtartsuk és bővítsük a piacainkat. Nyitottak vagyunk, képesek vagyunk fejlődni és fejleszteni. Jelen pillanatban is több partner, lehetséges megrendelő számára gyártunk mintadarabokat. Eddigi pályafutása során mikor érezte magát a legjobban a munkahelyén? Némi megszakítással, de nagyon régóta dolgozom itt, így aztán bőven lehettek kellemes éveim. A fénykor természetesen akkor volt, amikor fiatal voltam és a gyárnak is jól ment. Normália gyáregységnek hívtak bennünket, 1200 ember gyártott kötőelemeket, csavarokat, anyákat, csapszegeket és futóműves lemezalkatrészeket. A Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. sárvári szakemberei idén februárban egy új kereskedelmi és üzletfejlesztési projektet indítottak el. Guzmics Tamás, a gyár műszaki vezetője szerint a társasági szintű program egyrészről a három-négy év óta gyártott termékek természetes és tervszerű cseréjét segíti elő. Sárvár jelentős beruházásokat végrehajtva a 2002-es, 2003-as esztendőkben jelent meg új projektjeivel az autóipar nemzetközi piacán. A Suzuki fékdobok, vagy éppen a Denso kipufogógáz-visszavezető csonk gyártására kiépült kapacitás a darabszámok csökkenésével, a termékek életciklusának lejártával felszabadul. Az univerzális, CNC-vezérlésű berendezések korszerűek, kezelőik képzettek, a kereskedelmi és üzletfejlesztési projekt sikeréhez ezen feltételek adottak. Guzmics Tamás a piackutató munka elején sok jó hírrel, de kevés részlettel szolgált. Az például már biztos, hogy az öntvénybeszállítói problémák miatt korábban megszűnt Suzuki fékdobgyártás helyét jó részben elfoglalta a bővülő NAF-projekt. A neunkircheni futóműgyár sok egyéb mellett évi 17 ezer darab bolygóműház szállítására adott keretmegrendelést. A Szívesen emlékszem vissza a kandallógyártásra is, hiszen az saját késztermék, sárvári sikerágazat volt. A legfrissebb sikerélményem a Lean projekthez kapcsolódik, az első, a karsoron végrehajtott program a várt, jelentős eredményeket hozta. A projekt jelenleg is fut, terveink szerint a munka átszervezése valamennyi gyártócellát érinteni fogja. Megfelelő ösztönzés mellett a gépeken dolgozók szívesen vállalnak többletfeladatokat. Említette, hogy kis időre, de elhagyta a sárvári gyárat. Mi csábította el és mi csalta vissza? A rendszerváltás után, amikor minden mozgásban volt és megjelentek a legkülönbözőbb külföldi cégek, úgy gondoltam, hogy én is kipróbálom magamat másutt. Egy osztrák vállalkozás logisztikai vezetője, később egy német cég termelési vezetője voltam. Ez utóbbinak már volt némi köze a vasas szakmához, de az igazi megoldás a visszatérés volt. A sajtoló üzem vezetőjeként jöttem vissza a Rábához dolgozni. A kalandvágy, a kihívás csábított el és a szakmaszeretet csalt vissza. Elődje Sárvártól távol élt, családi okok miatt távozott a Rábából. Az ön magánéletéről mit érdemes tudnunk? Sárvár és Bük között, Chernelházadamonyán élek egy családi házban. A feleségem egy cég pénzügyi vezetője, a gyerekek Pécsen tanulnak. A lányom szociológus, a fiam építészmérnök lesz. Én, ha az időm engedi, kertészkedek, a házat csinosítom. Az építkezést soha nem lehet abbahagyni. G. J. Sárvár: Projekt a piacért Denso és Suzuki projektek kiváltásáról szóló hírekkel valóban érdemes óvatosan bánni, hiszen egyelőre csak az új termékek gyártásának előkészítése zajlik, a partnerek a mintadarabokat várják. Egy német cég hidraulikai elemek sárvári gyártásának lehetőségét vizsgálja, míg egy szlovén megrendelő magyar öntvényházak megmunkálását bízná a vasiakra. Az alkatrész üzletág kereskedelmi és üzletfejlesztési projektjének résztvevői olyan nagy darabszámú autóipari megrendelésekben bíznak, amelyek lehetővé teszik az értékes berendezések legalább három műszakos kihasználását. A szakemberek nemzetközi vásárokon, szervezett üzleti találkozókon keresik az új kapcsolatokat, s aktívan tárgyalnak jelenlegi megrendelőikkel az üzletbővítésről. Guzmics Tamás szerint a jelenlegi partnerek többsége jelentős piacbővülés előtt áll, egyes esetekben a forgalom megkétszerezése sem látszik túl merész tervnek. Sárvár ajánlatokat ad, és keresi megbízható, megfelelő minőségű előgyártmányokat készítő saját beszállítóit. G. J.

6 6 RÁBA TUDÁSAKADÉMIA Móron is tanultak Farkas János Áprilisi magazinunkban a Rába Tudásakadémia tizenöt hallgatója közül hárommal megismerkedhettek. Most folytatjuk a sort. Megint három diákot mutatunk be kedves olvasóinkat. Ám ezúttal nem csupán arra voltunk kíváncsiak, hogy miért is jelentkeztek a Rába Futómű Kft. vezetőképző programjára, s az oktatásról ez idáig milyen benyomásokat szereztek, hanem konkrétan rákérdeztünk az egyik foglalkozásra. A Rába Tudásakadémia hallgatói ugyanis április 28-án felkerekedtek és meg sem álltak Mórig, ahol megismerkedhettek a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. helyi gyárának tevékenységével és gyakorlati feladatokat is megoldottak. Farkas János, a nap- és bolygókerék team vezetője egy esztendeje tölti be ezt a pozíciót. Tisztában van azzal, hogy bőven van mit tanulnia, s arra is gondolt, hogy milyen hasznos lesz megismerni mások, a tapasztaltabb kollégák gondolkodásmódját. Ezért jelentkezett a tudásakadémia programjára, nem titkolva, hogy számára akkor lesz igazán sikeres a részvétel, ha irányításával a beosztottjai hozzá hasonlóan munkájuk során a lehető legjobbat hozzák ki magukból. Jelentkezését a család maximálisan támogatta, még úgy is, hogy a nyolc- és négyéves fiai tisztában voltak azzal, apukájukat egy ideig kevesebbet látják majd. Mint mondta, már az eddigi tanulmányaiból sokat tanult. A pénzügyi-gazdasági ismereteken túl a minőségügy terén is sok újdonságot hallott, de a szemléletváltozás és a kommunikáció némely formájával sem találkozott mindezidáig. Úgy fogalmazott: sok munkás év alatt kialakultak bizonyos szokásai, amivel a társak most szembesítették. Megfontolandónak tartja és szívesen megosztja másokkal is, hogy saját szemszögéből valahol mindenkinek van igaza, s ezt mindenkor célszerű is figyelembe venni. Bár azt eddig is vallotta, hogy a vitás eseteket nem hatalmi szóval kell eldönteni. Ezzel együtt azt csak most érezte igazán, hogy az információnak és a kimondott szónak micsoda hatalmas súlya lehet. Az előadók folyamatosan hangoztatják a minőség és a hatékonyság fontosságát, amit majd tovább kell adni a cégen belül minden dolgozónak, inspirálva őket arra, hogy ennek megfelelően végezzék munkájukat. Ő sem szeretne csalódást okozni sem a vezetőinek, sem a munkatársainak, sem saját magának. Örül annak, hogy a hallgatókból ennyire jó csapat alakult ki, pedig aztán területenként és a képzettséget illetően is sokrétű a társaság. A vezetők és a képzésben részt vevők között közös pont, hogy mindannyian elkötelezettek a változás iránt. Ez azonban még nem elég. A változás hatásfoka szerinte csak akkor az igazi, ha mindenki akarja a változást, s ha képes is a megújulásra. A móri látogatás kapcsán azt emelte ki, hogy az véleménye szerint szervesen illeszkedett a képzési programba, még úgy is, hogy a Futómű Kft.-hez képest ott egészen más jellegű a termelési struktúra és a gyártás. A szervezettséget azonban mindenképpen érdemesnek tartaná Győrben is bevezetni. Példaértékűnek tartja a Móron tapasztalt gördülékeny szervezést, a termelést közvetlenül irányító szakemberek azonosulását a közös célokkal, a tényleges egy hajóban evezést. Tanulságos volt számára abban a tekintetben is a tanulmányi kirándulás, hogy a dolgozóknak érezhetően csak a munkájukra kellett koncentrálniuk, s csak azzal foglalkozniuk, ami a feladatuk és azt is mindenki pontosan tudta, hogy mit várnak tőle. Erdey András, a beszállítói minőségbiztosítási szervezet vezetője nagyon fiatalon került vezetői pozícióba, így aztán neki igazán kapóra jött a Rába Tudásakadémia. Mint mondta, úgy érzi, mintha ezt direkt neki találták volna ki. A család is jó ötletnek tartotta a jelentkezést, ezért aztán támogatták azon célját, hogy újabb ismeretek megszerzése révén még jobb Erdey András vezetővé váljon, még inkább előrelépjen. Szeretné azt is, hogy változzon a gondolkodásmódja, s ennek köszönhetően még inkább észrevegye a jobbítást célzó lehetőségeket. Az általánosabb ismeretek közül neki eddig a kommunikációs rész tetszett leginkább, a specifikusabb tananyagból viszont munkaköréből is adódóan egyelőre kevesli a minőségüggyel kapcsolatos szeletet. Ő is kiemelte az információ és a közlés módjának meghatározó szerepét. Azt, hogy mennyi minden múlhat a kimondott szavakon, s hogy a személyes kapcsolat és a megfelelő hangnem milyen fontos. A munkahelyi területenként és életkorban is rendkívül eltérően kialakított csapat szerinte is nagyon jól működik. Jó véleménnyel van a menedzsment-beszélgetésekről is, amelyen felszabadultan társaloghatnak a céget érintő fontos ügyekről. Ennek köszönhetően remek párbeszédek alakulnak ki, s a bizalom is tetten érhető. Így aztán szerinte mindkét részről hasznosak ezek a találkozók. Mint ahogy hasznosnak ítélte a móri látogatást is, amely példát szolgáltatott arra, hogy bizony így is lehet csinálni, s talán a szereldére érdemes is lenne a Lean-módszert átültetni. Pozitív példaként élte meg azt is, hogy Móron a munkatársak kivétel nélkül használták a védőeszközöket. Az ottani feladatok közül a veszteségkeresést emelte ki, azt tartotta a legérdekesebbnek. A Rába Tudásakadémiától azt várja, hogy ismeretek és tapasztalatok gyűjtésével tevékenysége még hatékonyabb legyen. Érzése szerint jó úton jár. Azt mindenesetre tapasztalta: fejleszteni mindig mindent lehet Kalmár Szabolcs, a Brugge-gyártósor folyamatmérnöke, termelési előadója nemes egyszerűséggel: szeret tanulni. Ezért aztán egy pillanatig sem volt számára kétséges a jelentkezés a Rába Tudásakadémiára. A tanulás iránti elkötelezettség mellett persze ebben az is szerepet játszott, hogy a Rába hierarchiájában történő előrelépés alapfeltételét is a képzésben látta. A családtagok, a munkatársak egyaránt támogatták döntésében, s erre ösztönözte a Brugge-sor környezete is, amelyet érzése szerint egyfajta fiatalos gondolkodásmód jellemez. Kalmár Szabolcs A képzés olyan, mint amit előzetesen elképzelt. Az előadók jók, a tananyag érdekes. A kommunikáció pedig, amelyben véleménye szerint Magyarországon nagy a hiányosság, kifejezetten érdekes. Sokat kapott a móri előadástól, valamint a szervezés és gazdálkodás témaköréből. A költségszemléletű gazdálkodás mellett nagy szerepet tulajdonít a tudatosságnak, ezen belül a problémamegoldás céltudatosságnak. Móron például már látszik az átgondolt tervezés, a következetesen kialakított gyártási folyamat, amely tökéletesen átlátható. Úgy véli, elsősorban szellemi ráfordítással érték el azt az eredményt, amely példát szolgáltathat mindenkinek. Ezen kívül dicsérte a menedzsmenttel folytatott beszélgetéseket is, ahol a kölcsönös információáramlás közvetlenebb kapcsolat révén valósul meg. Abban biztos, hogy a hallgatók ezeken a találkozásokon többet kaptak, de azért adtak is. Kiemelte a költségcsökkentés kapcsán megfogalmazott elméleti és gyakorlati javaslataikat, amelyről tájékoztatták a menedzsment tagjait. Örül, hogy a sokszínű hallgatói társaság már az első foglalkozáson igazán összerázódott. Örül annak is, hogy a vállalatvezetés ennyire elkötelezett a tudásakadémia mellett. Örül annak is, hogy a képzésnek lesz folytatása. Szerinte ez a záloga annak, hogy ne csupán egy kis csoportban változzon meg a szemléletmód, hanem a társaság egészében is. Baudentisztl Ferenc

7 7 KÉT ÚJ BESZERZÉS UTÁN Jön a legnagyobb megmunkáló központunk A Rába Futómű Kft. 67 ezer négyzetméteres üzemcsarnokába az elmúlt napokban két új megmunkáló központ érkezett. A Hollandiából érkezett, Unisign gyártmányú, Univers 6 típusú függőleges megmunkáló központ telepítését munkatársunk fényképezőgéppel a kezében nyomon követte, így aztán erről magazinunk hátoldalán fotó-összeállítást láthatnak. A több órán tartó emelgetést és tologatást több napon keresztül történő összeszerelés, majd az ugyancsak hosszadalmas üzembe állítás követte. Jelen cikkünk illusztrációjaként közölt egyik fotón már a beállítás utolsó mozzanatai láthatóak, ezzel indokolható a munkálatban segítő holland szakember önfeledt mosolya. Nagy György beruházási gyártásfejlesztő mérnök társaságában továbbsétálva, a telepítés közbeni állapotra utaló sárga szalaggal leválasztott területen találjuk a Cincinatti FTV-850/2500 típusú óriás megmunkáló központját. Az Angliában készített függőleges megmunkáló központ három tengelyes megmunkálást tesz lehetővé nagy méretű munkadarabok esetében is. Ilyen berendezés a szerszámüzemben és a 28 ezres csarnokban is van, ám a technikai fejlődésnek, s nem utolsósorban munkatársaink tapasztalatának köszönhetően az új gép elődjeinél hatékonyabb, azaz tudásban és megbízhatóságban is felülmúlja idősebb testvéreit. S ez nem csupán a Cincinatti, de az Unisign megmunkáló központjára is igaz, amely pont az elődje szomszédságában bizonyíthatja korszerűbb mivoltát. S még csak annyit: a két új berendezés külön-külön is százmillió forintos értéket képvisel. A 67 ezres csarnokból kifelé tartva egy részben már kiürített terület mellett haladunk el. Nagy Györgynek köszönhetően azonban ezt nem szó nélkül tesszük. Elmondja, hogy ide kerül majd a Mandelli Storm A vízszintes megmunkáló központ 1000x1200 milliméteres palettamérettel rendelkezik. Az összességében 51 tonnás berendezés egységeit négy kamion szállítja majd Olaszországból. A gép már készen van, a próbaüzemelés és az előátvétel megtörtént. Másfél hét, amíg az olasz szakemberek szétszedik a berendezést, amely aztán útnak indul Győrbe. A három-négy héten át tartó telepítés akkor kezdődhet, ha azt az új alap engedi. A tervek szerint ez a műveletsor június első felében megkezdődhet. A nyáron mindenesetre üzembe is áll a Rába Holding legnagyobb megmunkáló központja. B. F. AUDITORUNK AZ AIB-VINÇOTTE Újratanúsították a Futómű Kft.-t A Rába Futómű Kft. nem használta ki a kilencven napos felkészülési lehetőséget, és az ISO/TS 16949:2002 szerinti újratanúsítás céljából már május 18-án visszahívta az auditor cég szakemberét. A nem megfelelőségekkel kapcsolatosan összeállított, kilenc pontból álló intézkedési tervet nem egészen két hónap alatt sikerült átültetni a gyakorlatba. Ennek eredményeként társaságunk újabb három évre szólóan megszerezte az autóipari tanúsítást. Ezúttal is dr. Precskó József, az AIB- Vinçotte Hungary Kft. vezető auditora vizsgálta át a Rába Futómű Kft., márciusban még kritikával illetett folyamatait. A tanúsítást követően a Rába Futómű Kft. minőségrendszer-fejlesztési teamvezetőjével, Kovács Józseffel folytatott megbeszélését pár percre megszakítva kértük fel a szakembert arra, hogy új kapcsolatról lévén szó, néhány mondatban mutassa be a cégét az olvasóinknak, s értékelje a Futómű Kft. teljesítményét. Mint megtudtuk, a belga székhelyű társaság 135 éves múltra tekinthet vissza. Kezdetben gőzgépek biztonsági felügyeletével foglalkoztak. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy amennyit fejlődött azóta a technológia, annyit bővült is az AIB-Vinçotte tevékenységi köre. A társaság száznál is több, specializált szolgáltatását azonban lefedi három kulcsterület: a biztonság, a minőség és a környezetvédelem. Tevékenységük során mind az ellenőrzés, mind pedig a vizsgálat és tanúsítás terén a legmodernebb csúcstechnológiát alkalmazzák. Nem véletlen, hogy az 1800 munkatársat foglalkoztató cég a világban gyakorlatilag mindenütt jelen van. Magyarországi jelenlétük a kilencvenes évek közepére vezethető vissza. Mivel ez a társaság foglalkozott a japán autók európai jóváhagyásával, kapcsolatban állt a Suzukival, amelynek gyárait a Vinçotte auditálja. Így lett ez az esztergomi gyárral is. Ekkor vetette meg a lábát az auditori szakcég, ezzel fontos referenciát szerezve a magyar autóipari tanúsítások terén. Budapest központtal a szomszédos országokban is folyamatosan bővül az ügyfélkörük, de nem adták fel a tevékenységi paletta további színesítését sem, így került szóba az irodaházak tanúsítása is... Bár a Rába Futómű Kft.-vel újkeletú az együttműködés, a Rába-csoport mégiscsak tradicionális ügyfélnek számít, hiszen a móri és a sárvári gyárat már régóta ők auditálják: A Rába számunkra nagyon fontos referenciát jelent, hiszen ez a név fogalom a járműiparban, ezt a társaságot az évszázados múltja és a világszerte elismert termékei a magyar ipar egyik ikonjává emelték fogalmazott dr. Precskó József, hangot adva azon reményének, hogy talán a Rába is jó referenciának tartja a Vinçotte-kapcsolatot. Az együttműködésünk fontosságát jelzi az is, hogy az újratanúsítás első felvonásakor Bart Janssens, társaságunk egyik legtapasztaltabb belga szakembere vizsgálta át a Futómű Kft. tevékenységét. Az ismétlésnél már egyedül tapasztalhattam meg azt az átlagon felüli munkát, amit a javító intézkedések során a Rába produkált. Teljesen nyugodt szívvel adhatjuk ki a Rába Futómű Kft. számára a három évre szóló tanúsítást. Tesszük ezt azért, mert megérdemli, különben aligha tennénk kockára a társaságunk jó hírnevét. Dr. Precskó József (jobbra) és Kovács József A vezető auditor hozzátette: az autóiparban egyre élesebb a verseny, mind szigorúbbak a követelmények. S bár az auditálás több tekintetben is komoly próbatétel, szükséges, hogy időről-időre külső szemmel, a vevő látásmódjának megfelelően értékeljék a társaságokat. Ma már nem elegendő jól dolgozni, nagyon fontos a hatékonyság, amit aztán folyamatosan fenn kell tartani: Ebben segít a minőségirányítási rendszer, amely alapjául szolgálhat a korszerű cégirányításnak. Az alapfilozófia ugyanaz: folyamatos fejlesztés és a hibák megelőzése tette hozzá dr. Precskó József. (Baudentisztl)

8 8 Életem tanulságos szakasza volt APRÓ ANTAL IGAZGATÓSÁGI ÉVEI Rögtön az elején leszögezem: életem rendkívül tanulságos időszakának tekintem ezeket az éveket, hiszen számos szakmai tapasztalattal és emberi kapcsolattal ajándékozott meg a tisztségem. A kilencvenes évek második felében forrt minden a gyárban és a gyár körül. Az akkori menedzsment minden áron próbálta tartani a nagy Rába imázsát, de valahogy a világpiac ezt nem volt hajlandó visszaigazolni Nyolcezer ember munkahelyét kellett volna megtartani, de nem volt rá mód. Egy ilyen zavarosan összetett tevékenységű vállalat tán nem is volt olyan szakma, amelynek a képviselője ne dolgozott volna a gyárban a szakácstól a tűzoltókészülék-javítóig nem is kellett senkinek, hiába próbált az igazgatóság befektetőket, tőkeerős tulajdonosokat találni. Nem jött be a buszgyártás sem, bizonytalanok voltak a stratégiai célok, és még lehetne emlegetni a negatív mozzanatok egész sorát. A több, Agrármérnök vagyok és közgazdász, a Vagongyárról mindössze annyit tudtam, hogy győriek többsége vagy innen származik, vagy ide tart, minden családnak van, volt, vagy éppen lesz vagongyári tagja. Első időkben egyáltalán nem láttam át ezt, az akkor még mindig hatalmas vállalatot kezdi visszaemlékezését Apró Antal, a Biztosításközvetítő Bróker Centrum Kft. győri értékesítési igazgatója. Bő nyolc éven át volt a Rába részvénytársaság igazgatóságának tagja a tulajdonosi körbe tartozó városi önkormányzat képviseletében. Néhány kezdeti hónapot leszámítva tehát, a részvénytársaság megalakulása óta részese társaságunk életének. közel azonos részesedésű gazda nem is lehetett jó gazda Gyáriak tucatjai kerestek fel annak idején idézzük tovább a visszaemlékezést, kérdezgették, mi lesz a Rábával, s nem is annyira saját személyes sorsukért aggódva, hanem a vállalatért. Ugyanis itt el kell mondani, hogy országos példát adtunk arról, miként lehet minél fájdalommentesebben, kellő szintű végkielégítéssel felmondani a munkaviszonyt. Mindenesetre új szemlélet, s ehhez új vezetés kellett. Érdekes, hogy egy bő egyéves időszakban megbízott vezérrel felcsillant a remény, bejött egy nagyszabású iráni üzlet, 308 forintra is felment a dollár, meglendült az amerikai járműkereslet, jól dolgozott a készpénzünk. Apró Antal kicsit hosszabb elemzésének lényege: a pályázaton kiválasztott vezérigazgató (annak idején az igazgatóság végighallgatta az összes jelöltet, ő volt a legjobb) elindított egy változási folyamatot. Nyitott például a város felé, egy sor tevékenységet kiszervezett a cégből, képzett, angolul is beszélő vezetőket hozott akik csak éppen rábául nem tudtak, kemény átszervezéseket foganatosított. De végül is nem derült ki, hogy hova vezetett volna az új stílus, mert a vezérnek mennie kellett. Nem tudott megbirkózni az alaposan meggyengült dollárral, az egyharmadára összeomlott amerikai piaccal, a jelentősen drágult nyersanyaggal, az óriási kihasználatlan vállalati területek rezsijével stb. Megjelent a veszteség, és mindjárt milliárdos nagyságrendben. Hiába állt neki a racionalizálásnak, ingatlanértékesítésnek, a vezetői és pénzügyi válság elsodorta. Csupán szinte a személyes kapcsolatokon múlt, hogy maradt bank, amely még szóba állt velünk. Ekkor bíztuk a vezetést arra az emberre, aki ma is a Rába élén áll. A nehéz időkben tűnt fel különféle szinteken, s megtanulta, megismerte a nagyvállalat minden porcikáját. Hosszas vajúdás után beindult a katonai járműgyártás. Tovább tisztult a gyártmánylista, laposodott a vezetői gúla, sikerült áremeléseket elfogadtatni a vevőkkel stb. Apró Antal a szűk egy évtized alatt valóban megtanulta a Rábát. Sine ira et studio (harag és részrehajlás nélkül) idézi fel a nehéz és szép időket, emlékezik igazgatósági tevékenységének társaira. Például Jancsó Péterre, aki az igazgatóság elnökeként múlhatatlan érdemeket szerzett a testület hatékony munkájának szervezésében, tárgyalásvezetési stílusával, világos okfejtéseivel kivívta a külföldi igazgatósági tagok elismerését is. Vagy éppen Bajnai Gordonra, aki az új pénzügyi generáció jeles képviselőjeként vitte előbbre a nehezen kezelhető ügyeket is. Egyértelműen fogalmaz: hogy eleddig egyáltalán talpon maradt a Rába, az az egész közösségnek persze, de kiemelten az igazgatóságnak is, ezen belül az említetteknek, valamint a jelenlegi vezérigazgatónak köszönhető, hogy megfelelően tudtak mozgósítani a feladatokra. Tudnivaló, hogy Győr városának jelentősen csökkent a részesedése a Rába tulajdonából, viszont egy újabb, erősíteni szándékozó tulajdonos részt kért az irányításból, ezért illendően megköszönték Apró Antal többévi munkáját. Arra, hogy mit tart saját ténykedéséről, így összegez: Az igazgatóságnak az összrészvényesi érdekeket kell megjelenítenie, én ezen belül főleg a helyieket képviseltem: a város önkormányzatát, illetve a város lakosságát. Egyéni felfogásomból is következett, hogy mindvégig szoros kapcsolatot tartottam a dolgozói érdekképviseletekkel, s bizonyára volt részem abban, hogy látványos megrázkódtatások nélkül sikerült levezényelni ezt a nagyléptékű, a létszámot is jelentősen megcsonkító intézkedéssorozatot. Azzal a jó érzéssel köszöntem el az igazgatóságtól, hogy immár kellő derűlátással tekinthetek a Rába jövőjére. Bízom abban, hogy megtalálja helyét a járműiparban, a hazai, de még inkább a külpiacokon. Csiszka Antal BRÜSSZELI KUKORICA A REPTÉREN Logisztikai előnyök Új lakók költöztek be társaságunk reptéri telephelyének világháborús hangárépületébe és a kapuvári gyár 10 ezer négyzetméteres csarnokába. A bérlők két évre vásárolták meg a Rába számára fölöslegessé vált létesítmények használati jogát, a hangár és a kapuvári telephely végleges hasznosítási lehetőségét továbbra is keresik a szakemberek. Szabó József beszerzési és eszközgazdálkodási igazgató szerint a bérbeadás amellett, hogy pénzt hoz, jót tesz az ingatlanoknak is. Az ideiglenes lakók elvégezték a működésükhöz szükséges felújítást, a majdani befektetők jó állapotú épületeket vehetnek át. Az építőknek, takarítóknak alapos munkát kellett végezniük, ugyanis az egykori ipari létesítményekben mezőgazdasági terméket, kukoricát tárolnak. A világháborúban repülőgépgyártásra használt reptéri hangár uniós intervenciós raktár lett, a brüsszeli tulajdonos 36 ezer tonna magyar kukoricát kíván felhalmozni benne. Uniós csatlakozásunk óta folyamatosan csökken a hazai állatállomány, a takarmányozás alapját jelentő kukorica mázsánkénti ára tavaly ősszel kétezer forintra esett vissza. A magyar termelők és árutulajdonosok védelmét szolgálja, hogy terményüket az Európai Unió reális, háromezer forint körüli áron megvásárolja, raktározza és a legalkalmasabb időpontban értékesíti. A vevők a világ bármely táján élhetnek, így az üzlet legérzékenyebb pontja a szállítás, az intervenciós raktár közlekedési infrastruktúrája. A Rába reptéri telephelyét a vasúti összeköttetés és az autópálya mellett elsősorban a Győr Gönyű kikötő közelsége miatt tartja kitűnő választásnak az Európai Unió intervenciós felvásárlással megbízott magyarországi képviselője, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. (G.)

9 9 ÚTTÖRŐ SZEREPBEN A JÁRMŰ KFT. Elkészült az Euro 4-es alváz A környezetvédelmi szigorítások értelmében életbe lépő jogszabály-változás október elsejétől kötelezővé teszi az Euro 4-es emissziós normáknak megfelelő járművek forgalomba állítását. A cikkünk mellékleteként közölt ábrán jól nyomon követhető, hogy a fejlődés folyamán milyen ütemben csökkent a károsanyag-kibocsátás. A lényeg azonban a címlapfotón szerepel: a Rába Jármű Kft. üzemcsarnokában elkészült az első Euro 4-es követelményeknek megfelelő önjáró autóbusz-alváz! Lukáts András, a társaság konstrukciós vezetője elmondta, hogy a szigorú gázemisszió elérés katalitikus úton lehetséges. Az AdBlue-megoldás lényege az adott térfogatarányra higított karbamid, amelyet nagyon pontos dózisban (ezt a motor elektronika vezérli), közvetlenül Emissziócsökkentés fecskendeznek be a kipufogó rendszerbe, ahol is az úgynevezett SCR-elven (szelektív katalitikus redukció) történik a szenynyezőanyag megkötése, átalakítása. A Rába Jármű Kft. még tavaly határozta el, hogy a jövő érdekében megkezdi a fejlesztést. (Az alvázgyártók között társaságunk mindenképpen úttörőnek számít, hiszen Euro 4-es járművekkel csakis a multinacionális cégek rendelkeznek, vagy fognak rendelkezni.) A decemberben kezdett fejlesztést követően mindössze öt hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a karosszálóval együttműködve átalakítsák az alváz hátsó traktusát, a motorteret. A tervezésben az alapkoncepciót a különféle hajtáslánc befogadásának kialakítása jelentette, így gyakorlatilag változatlan alvázkialakítás mellett a jövőben különféle motorok (DaimlerChrysler, Iveco) is beépíthetőek lesznek. A midibusz Euro 4-es prototípusánál a Cummins ISBe4 160 típusú, 4,5 liter lökettérfogatú, 118 kw teljesítményű, 600 Nm nyomaték leadására képes erőforrást használták. Azért ezt, mert jelenleg más motorszállító még nem rendelkezik ebben a kategóriában bevizsgált más járműépítő számára is értékesíthető Euro 4-es buszmotorral. A városi üzemeltetésre tekintettel a protoalvázba negyedik generációs Allison S2100 automata váltót építettek be. A jármű azonban fogadóképes hidraulikus, retarderes automata váltó alkalmazására is, amely vevői igény esetén opcionálisan beépíthető. Lukáts András kitért arra is, hogy a futóműveken és a kormányzáson nem változtattak, de a Futómű Kft. konstrukciójával együttműködve, ottani fejlesztésben gondolkodnak a retarder befogadására alkalmas futómű megvalósításán. A Jármű Kft. konstrukciós vezetője az általuk megvalósított fejlesztés legnagyobb nehézségét is megemlítette. Mint mondta, a katalitikus folyadékrendszer kiépítése a műszaki újszerűségén túl azért is feladta a leckét, mert a járműszerelvény-gyártók palettáján ez szériatartozékként még nem jelent meg. Így aztán az AdBlue-tartályt saját konstrukcióban készítették el. Nem volt kis feladat. Biztosítani kellett például a megfelelő tágulást, fűthető kivitelűvé kellett tenni, ugyanakkor mérhetővé a mennyiséget és jelezni a minimumszintet. S ha még ez nem elég: a tartályt egy speciális mágneses adapteres beöntő nyakkal kellett ellátni, ami meggátolja az egyéb folyadéktankolást. Miközben a Rába Jármű Kft. üzemcsarnokában készült az Euro 4-es kivitelű alváz, előállították az utolsó szériás Euro 3-as alvázakat. Az élet innentől kezdve már az Euro 4-es kivitelről szól, amelyet a napokban kapott meg a karosszáló Egyedi Autóbuszgyártó Kft. Az elkészítendő járművet közösen egy alapos vizsgálatnak vetik majd alá, hogy aztán a típusbizonyítvány megszerzése után forgalomba állítsák. Az első, Rába-alvázas Euro 4-es midibusz Görögországban közlekedik majd. Dél-Európából azonban érdemes átutazni a földrészünk északi térségébe. Norvégiából is érdeklődnek az alváz iránt, ám mivel az ottani partnerünk szervízháttere a DC-motorhoz igazodik, egyelőre várják a fejleményeket. Talán, nem is hiába. A napokban Győrbe érkezik a DaimlerChrysler közép-európai értékesítési vezetője, ahol fő téma az Euro 4-es kivitelű DC motor szállítási készsége. Szakmai körökben egyébként is élénk az érdeklődés az alváz iránt: egy olasz karosszáló cég szintén bejelentkezett már egy itteni látogatásra. Lukáts András szerint a szakmailag újszerű és nagy kihívást jelentő fejlesztés jó marketingtevékenységgel komoly hasznot hozhat a társaság számára. Az Euro 4-es megoldás ráadásul lehetőséget kínál arra is, hogy annak tapasztalatait a tehergépkocsiknál is használják. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2009-től már az Euro 5-ös előírás lép érvénybe. Az Euro 4 megvalósításával, a fejlesztésben alkalmazott perifériákkal ez a három év múlva esedékes újabb lépcsőfok könnyebben elérhető lesz Baudentisztl Ferenc SZÁMÍTÓGÉPES ÖTLETET JUTALMAZTAK Órákból lett percek Áprilisban arról számolhattunk be, hogy az Ötletládába beérkezett idei javaslatok száma elérte a huszonnégyet. Amilyen tempóban érkeztek az újítási elképzelések, szinte biztosra lehetett venni, hogy most már harminc körüli lesz a darabszám. Szerencsére, nem fogadtunk. Az eltelt egy hónapban ugyanis mindössze két ötlettel bővült a skála, s ha hozzátesszük, hogy azt is egyetlen munkatársunk adta be, akkor most még szomorkásabb a kép. Még mielőtt azonban eluralkodna rajtunk a kétségbeesés, örüljünk annak, hogy négy és fél hónap alatt így is huszonhat ötlet érkezett. Kalmár Szabolcsnak egyéb oka is volt az örömre. Nos, nem elsősorban arra gondolunk, hogy a Rába Tudásakadémia hallgatójaként ebben a lapszámunkban megszólaltattuk, hanem azért, amiért ebben a cikkben is vele foglalkozunk. Nyolc használható ötlete közül az egyiket ezekben a napokban pénzbeli jutalommal ismerték el. Azt, amelynek köszönhetően az Oracle rendszerből lehívott adatokra nem kell akár órákat, hanem csak néhány percet dolgozni. Az Excel alapú, Visual Basic rendszerben programozott, mátrix jellegű megoldás az OM-kimutatásból ollózza össze (tehát nem nyúl bele az OM-adatbázisba) a kért adatokat. Egy A4-es lapon ily módon átláthatóan és gyorsan megjeleníthető egy adott termék, termékcsoport, vagy egy team teljes gyártási folyamata a nyersanyagoktól a késztermékekig. Az ötleteket elsősorban a saját területére vonatkoztatva adja be, de mondhatjuk azt is, hogy a maga problémáira próbál megoldást találni. Többnyire sikerrel. Persze a fent egy-két mondatban felvázolt számítógépes ötlet nem csupán számára jelentene könnyebbséget, hiszen a módszer kiterjesztése különösebb probléma nélkül megoldható. Beszélgetésünk során is eszébe jutott egy újabb ötlet: szerinte az Ötletládából kiindulva lehetne Ötletbörze is, ahol az érintett terület szakembereit céges szinten összehívnák és közösen próbálnának ötletelni (például körlevél formájában kiküldött problémalistára), s együtt megtalálni a legjobb megoldást. (B. F.) Az eltelt egy hónap a minőségpontok darabszámán sem változtatott nagyon sokat. A legutóbbi, kereken ötven minőségpont mellé mindössze hat csatlakozott, így lapzártánk idején a minőségügyi szakemberek által idén kiosztott minőségpontok száma ötvenhat volt.

10 10 ISKOLAPADBAN A KÉPVISELŐINK Munkavédelmi oktatás A frissen megválasztott munkavédelmi képviselők részére kétnapos oktatást szervezett a Rába Járműipari Holding Nyrt. Prédl Dezső EBK-vezető köszöntője után Péterfy Lajos, a Munkavédelmi Képviselőkért Alapítvány kuratóriumi titkára nyitotta meg a rendezvényt, amelynek első előadása Borhidi Gábor nevéhez fűzödik. Az Országos Munkavédelmi Bizottság munkavállalói oldalának ügyvivője a munkavédelmi érdekegyeztetés szerepéről, valamint a munkavédelmi képviselet jelenéről és jövőjéről beszélt. Szólt a munkáltatókkal kötendő együttműködési megállapodásokkal kapcsolatos elvárásokról, az országos munkavédelmi programból adódó feladatokról, és a fentebb említett alapítvány tevékenységéről. A Bacou Hungária Kft. igazgatója, Kertész Zsolt a biztonságos munkavégzés fontosságát emelte ki, előadásában bemutatva a legkorszerűbb védőeszközöket is. Az első nap végén Fekete István, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Nyugat-dunántúli Munkabiztonsági Felügyelőségének igazgatója ismertette az OMMF szervezeti felépítésben és munkamódszereiben bekövetkezett változásokat. Kitért a felügyelőség ellenőrző és irányító tevékenységére, a munkáltató törvényben előírt feladataira és a szabályozási kötelezettségeire. A második nap a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ osztályvezetője, dr. Ludván Miklós előadásával indult: a kémiai biztonsággal kapcsolatos alapismereteken túl vázolta a foglalkozás-egészségügygyel kapcsolatos főbb feladatokat. Ezt követően a Rába Holding képviseletében Prédl Dezső foglalta össze a cégen belüli munkavédelmi szabályozás tartalmát, majd szólt a munkavédelmi képviselet tevékenységéről és az nyrt. munkavédelmi vezetésével való együttműködés fontosságáról. A képzési program lebonyolításában főszerepet vállaló Vegyiprop Kft. nevében Gyimesi József munkabiztonsági szakértő tartotta a záróelőadást. A gépbiztonság fokozásának szükségessége után beszélt a számítástechnika munkavédelemben betöltött szerepéről, majd a kockázatfelmérés és -értékelés mikéntjéről. B. F. Fekete István lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy január elsejétől az OMMF-en belül szétvált a munkabiztonság és a munkaügy szakterülete, ugyanakkor régiós felügyelőségek alakultak. A Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei terület szakmai koordinációját Szombathelyről látják el. Az országban megalakult hét régiótól azt várják, hogy egységesebbé válhat a fellépés. Szigorodik a számonkérés, nagyobb erőket mozgósítanak a súlyosabb veszélyeztetettség feltárására. Megtudtuk azt is, hogy a szigorítás mellé nagyobb nyitottság is társul, azaz felélesztik a tanácsadási tevékenységet, a szakmai konzultációkat. Fekete István szerint a Rába Holding munkabiztonsági szempontból jól működik, s minden feltételt biztosítva lát arra nézve, hogy ezt a szintet a jövőben is tartani fogja. Úgy fogalmazott: munkabiztonsági értelemben a Rába Rt. jó példa! Prédl Dezsőtől megtudtuk, hogy a május i oktatással a társaság eleget tett azon kötelezettségének, hogy a választás évében tizenhat órás képzésben részesítse a munkavédelmi képviselőket. A négy éves ciklus további éveiben nyolc-nyolc órás oktatás az előírás. Minderről az évi XCIII. törvény, s annak évi XI. törvényben megfogalmazott módosítása rendelkezik. A képzés során a képviselőknek meg kell szerezniük mindazokat az ismereteket, amelyek szükségesek hivatásuk megfelelő betöltéséhez. Fontos szerep hárul rájuk például a belső auditok során, a munkavédelmi szemléken, a kockázatértékeléseknél, vagy éppen a balesetek kivizsgálásában. Felelősségteljes munka vár rájuk a munkavédelmi bizottságokban, valamint a paritásos munkavédelmi testületben. Prédl Dezső szerint kiemelten fontos, hogy a képviselők mielőbb megismerjék és elfogadják a társaság munkavédelmi céljait. A Rába Járműipari Holding munkabiztonsági tevékenysége során továbbra is fokozottan számít a munkavédelmi képviselők észrevételeire, javaslataira, szakmai munkájára! NYÁRI GYAKORLAT A FUTÓMŰ KFT.-NÉL Reform előtt az oktatási rendszer A nyár nem minden diáknak jelenti a gondtalan kikapcsolódást, még akkor sem, ha az iskolai tanulmányok az év közepi hónapokban szünetelnek. Ennek ellenére vannak olyanok, akik kénytelenek a tankönyveket bújni, s vannak olyanok is, akiknek a kötelező nyári gyakorlat jelent négy héten keresztül tartó elfoglaltságot. Mindez néhány munkatársunknak is plusz munkát jelent majd, hiszen több hallgató is társaságunknál szeretne eleget tenni a nyári tanulmányi követelményeknek. Csontos-Hoffer Katalin, a HR-igazgatóság emberi erőforrás-fejlesztési vezetője magazinunknak nyilatkozva arról számolt be, hogy a tizenkét nyári gyakorlatra jelentkező közül jelen állás szerint öt fiatalnak biztosít helyet a Rába Futómű Kft. A jelenlegi szokásokra építve szeretnének egy olyan rendszert kidolgozni, amely egyrészről a felsőoktatási képzést támogatja, másrészről pedig a hallgatók friss elméleti tudására építve, konkrét esetenként mérhető feladatok elvégzésére ösztönöz. A hallgatók fogadása kibővül: az önéletrajz beküldésén túl személyes találkozón keresztül kell megfogalmazniuk céljaikat, elképzeléseiket a gyakorlati időre és a jövőre nézve. A jelentkezőkkel szemben elvárás egy középfokú, elsősorban angol nyelvvizsga megléte. A gyakorlatosok létszámát is korlátozzák. Azok a hallgatók tölthetik nálunk gyakorlati idejüket, akik végzettségükkel, nyelvismeretükkel, ambícióikkal képviselni tudják a vállalat érdekeit. A foglalkoztatás további feltétele, hogy gyakorlatra érkező számára megfelelő munkatársat találjanak, aki a hallgató számára előzetesen elkészíti a négyhetes programot, s annak megfelelően támogatja és ellenőrzi a tevékenységét. Mindez azért fontos, hogy a gyakorlatban szerepet vállalók számára kölcsönösen és ténylegesen hasznos legyen az együtt töltött egy hónapos időszak. Csontos-Hoffer Katalin szerint a nyári gyakorlat során a Rába potenciális munkavállalói kerülnek a társasághoz, ezért sem mindegy, hogy milyen szellemben folyik az együttműködés. Fontos, hogy legyen visszacsatolás: mindkét fél részéről érkezzen elemzés arról, hogyan is értékelték a gyakorlati időszakot. Jó példa a visszacsatolás fontosságára és a hasonló jellegű együttműködés folytatására, hogy az ősszel Practinggyakorlatát nálunk töltött fiatalember társaságunknál jelenleg határozott idejű szerződéssel folytathatja azt a folyamatmérnöki tevékenységet, amit még a gyakorlata során elkezdett, ám a három hónap alatt nem érhetett a végére. A Brugge-sor érintett teamvezetője jelezte azt a humán igazgatóság felé, hogy érdemes lenne a munkát folytatni és ezt a feladatot továbbra is a fiatal szakemberre bízni. Csontos-Hoffer Katalin hozzátette: az üzleti stratégiában megfogalmazottak szellemében, ahhoz teljes mértékben igazodva kell felépíteni a társaság oktatási rendszerét és abban elhelyezve megreformálni a nyári gyakorlatok szisztémáját. Baudentisztl F.

11 11 MEGKÉRDEZTÜK MUNKATÁRSAINKAT Mit terveznek nyárra? Még néhány nap és itt a nyár. Gyorsan elrepült megint ez az idei öt hónap. Már csak egy-két hét, s az iskolákban is kitör a vakáció. Ilyenkor, aki teheti, már tervezgeti a nyári programot. Ki és mikor legyen szabadságon, hogyan hangolják össze az időpontokat, s persze elutazzanak-e valahova, vagy maradjon inkább az otthoni pihenés. Az álmoknak sokaknál a pénztárca, néhány esetben meg a családtagok eltérő időpontban kiadott szabadsága szab gátat. Körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy munkatársaink miként tervezik a nyári programjukat. cégnél, de szerencsére minden nyáron el tudtam menni pihenni. Bízom abban, hogy ez most is így lesz, már csak azért is, mert idén még nem voltam szabadságon. Kotsis Zoltánné, Sárvár, minőségellenőr: Amíg a gyerekek kicsik voltak, a Balaton volt a sztár, általában Füreden vagy a cég szemesi üdülőjében a barátokkal közösen a Balatonnál is eltöltünk, ez ugyanis megszokott programnak számít. Az esküvővel, a nászúttal, meg a nyári üzemszünettel gyakorlatilag fel is éltem az idei szabadságkeretemet. Gulyás György Gulyás Győrgy, forgácsoló: Még nem tudom, hogyan alakul a termelés, de nyáron igazából csak egy hetet tervezek kivenni. Akkor hazamegyek Somogy megyébe, mert hogy én ott lakom, és aztán a szokásoknak megfelelően édesanyámmal, a három lányommal, a testvéreimmel és azok családjával együtt töltünk néhány napot a Balatonnál. Igazából azonban már mindenki a szeptemberre készül, akkor lesz ugyanis az unokahúgom esküvője. No, akkor aztán tényleg együtt lesz az egész család, arra még a nővérem is hazajön New Yorkból. Négyen vagyunk testvérek, van nyolc gyerek, meg már unokák is, szóval az lesz az igazi családi összejövetel. Szabadságot akkorra is tartalékolok, meg azért még télen is jól jöhet pár nap pihenő. Mindig feltalálom magam, járok sporteseményekre, de én magam is sportolok, nagyon szeretek kerékpározni és a kispályás focit is kedvelem. Szóval, ha időm engedi, mindig találok magamnak kellemes elfoglaltságot. Takács József, megmunkálóközpontkezelő: Konkrét dologról még nem határoztunk otthon a feleségemmel, de hogy valahova elmegyünk nyáron pihenni, az biztos. Lipótra hétvégenként is sokszor kirándulunk, de az az igazság, hogy a két fiúunokánk társaságában Takács József otthon is jól érezzük magunkat. A 12 éves Dáviddal és a 10 éves Patrikkal szinte minden nap találkozunk. Amíg a nejem a Rábánál dolgozott, könnyebben tudtuk összehangolni a szabadságokat, ám most ez nem lesz egyszerű. Azt azért remélem, hogy együtt leszünk szabadságon és kimozdulunk otthonról, mert az egész évi munka mellett ennyi változás és kikapcsolódás kell is. Még nem tudom, hogy a leállás alatt esetleg kell-e dolgoznom, de a korábbi évek tapasztalata alapján egyhetes szabadsággal az üzemszünet alatt is számolhatok. Lassan már negyven éve dolgozok a Kotsis Zoltánné nyaraltunk. A fiam ma már Uraiújfalun él a családjával, a lányom meg Esztergomba költözött. Ledoktorált, rendőr lett belőle, férjhez ment és most építkezik a bazilika tövében. Idén őket látogatjuk meg, segítünk az építkezésben, megnézzük Dobogókőt és a szomszédos Párkányt, vendégeskedünk a vőm szüleinél. A szabadnapok egyébként itthon is kellemesen telnek, a férjem pontos mérése szerint 243 méterre lakunk a régió legcsodálatosabb gyógyfürdőjéhez. Erlitz Szabolcs, technológus: Én már pontosan tudom, hogy mikor leszek szabadságon, s azt is, hogy miért pont akkor. A június eleji szabadságomat az indokolja, hogy akkor repülünk a párommal, Ildikóval, nászútra. Törökországban töltünk majd el egy hetet. Hat éve ismerjük egymást a feleségemmel, aki általános iskolában angolt tanít. Május hatodikán volt az esküvőnk Rábapatonán, Csornán meg a százfős lakodalom. Számomra ezek az események jelentették, illetve jelentik a nyár, s az egész év legfontosabb eseményét. Az persze elképzelhető, hogy a nyári üzemszünet ideje alatt egy hetet majd Erlitz Szabolcs Szabó György, Sárvár, minőségügyi vezető: Az Adria a kedvencünk, idén nyáron is Horvátországba, Striglenicába készülünk. Barátoktól kaptuk a tippet meg a címet is, most már csak azt kellene tudnunk, hogy a felnőtt gyerekeink velünk tartanak, vagy külön programot szerveznek magunknak. Sokat utazó család vagyunk, ugyanis a feleségem a sárvári Danubius Hotel könyvelésén dolgozik, jelentős Szabó György kedvezményt kap a szállodalánc más hoteljeiben. Szerencsés helyzet, hogy itthon és külföldön elegáns, többcsillagos szállodákban lakhatunk, étkezhetünk fél áron.

12 12 június

13 13 Tájékoztató a RÁBA Nyugdíjpénztár május 17.-ei küldöttközgyűlésről Az elmúlt héten tartotta meg a RÁBA Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlését, amelynek fő témája a éves beszámoló előterjesztése és elfogadása volt. Az alábbiakban tájékoztatást adunk a beszámoló főbb adatairól. Megnevezés (Adatok ezer Ft-ban) Változás %% Mérleg főösszeg ,28 Befektetett eszközök (hosszúlejáratú) ,23 Forgóeszközök (éven belüli lejáratú) ,59 Tartaléktőke ,91 Működési tev. mérleg szerintieredménye ,25 Működési céltartalék (Értékelési különbözet) ,18 Fedezeti céltartalék (Egyéni számlák) ,66 Tagdíjbevételek összesen ,84 Tagok egyéb befizetései összesen ,46 Egyéb működési bevétel (kilépési költség) ,26 Befektetési tevékenység bevétele ,53 Befektetési tevékenység ráfordításai ,53 Befektetési tevékenység eredménye ,03 Céltartalék képzés (tagdíjból, hozamból) ,94 Egyéb tájékoztató adatok: Kifizetés egyéni számlákról összesen ,57 - Egyösszegű nyugdíjszolgáltatás (234 fő) ,02 - Elhalálozás miatti visszatérítés (19 fő) ,64 - Más pénztárba átlépő átvitt köv. (62 fő) ,57-10 év utáni kifizetés (1 818 fő) Átlépő más pénztárból (4 fő) ,71 A közel 1,8 mrd Ft egyéni számla összeg kifizetés ellenére a mérleg főösszeg (ami a pénztár vagyonát mutatja) nem egészen 424 m Ft-tal csökkent. Ennek oka, hogy a csökkenő fizető létszám ellenére is a tagdíj bevételek stabilak (csak 0,16 %-kal csökkent), és a tagok egyösszegű befizetései (közel 124 m Ft) a pénztár iráni bizalmat igazolja. A tagok részére történt kifizetéseket (ami átlag 700 e Ft/fő volt) a hozambevétel is kompenzálta. A pénztár jó hozama, a tagok befizetései (köszönjük a bizalmukat), tovább szilárdították pénztárunk helyét a hazai pénztárak között, mind a mérleg főöszszeg, a hozam és az egy főre eső vagyon tekintetében. A befektetések alakulása A portfolió összetételének alakulása december 31- én Megnevezés Érték e Ft-ban Megoszlás % Pénztár, betétszámlák ,04 Rövid lejáratú betét ,20 Pénzeszközök összesen ,24 Éven belüli lejáratú államkötvény ,75 Értékpapírok összesen ,75 Éven túli lejáratú államkötvény ,28 Belföldi részvény ,92 Jelzáloglevél ,03 Külföldi részvény befektetési jegy ,99 Ingatlan Befektetési Alap jegye ,79 Befektetett eszközök összesen ,01 Mindösszesen , ben a pénztár egészére számolva bruttó 12,26 %-os és nettó 12,00 %-os hozamot ért el, ezen belül a fedezeti tartalék (egyéni számlák) bruttó hozama 12,31 %, nettó hozama 12,05 %. A bruttó és nettó hozam közötti különbözet a vagyonkezelési és letétkezelési költségből adódik. A tagdíjbefizetések céltartalékok közötti megosztása Egyéni számlák szolgáltatási célú bevételei 96 % Működési célú bevételek 4 % Likviditási célú bevételek 0 % A pénztári létszám alakulása Nyitó taglétszám én Új belépő Más pénztárból átlépő fő 167 fő 110 fő Kifizetések miatt a tagsági viszony megszűnt 566 fő Záró taglétszám fő Ebből: tagdíjat nem fizető fő fizető fő Egyéb kiegészítő információk A munkáltatói tagok többsége a tagdíjakat határidőre utalták pénztárunk számlájára. Egy felszámolás alatt álló munkáltató a RÁBA Motor Kft. év végi tagdíj tartozása 900 e Ft, mely összeget a pénztár a felszámolónál nyilvántartásába vetetett ban pénztártag jogosult e Ft összegben 10 éves várakozási idő betöltése miatt egyéni számlájáról összeget felvenni. Az főből kb. 800 fő már 2005-ben elérte a 10 év várakozási időt, csak nem élt a pénzfelvételi lehetőségével. A jelenlévő küldöttek elfogadták az előterjesztett évi beszámolót. A küldöttközgyűlés másik napirendi pontja a évi befektetési politikában foglaltak teljesítése, a évi befektetési politika és az eddig elért eredmények. E témában a pénztár vagyonkezelőjének képviselője tartott részletes prezentációt. A pénztár évi 12,26 % hozameredménye mind a referencia hozamhoz, mind a pénztárszféra többi képviselője által elért hozamokhoz viszonyítva jónak értékelhető. Az elmúlt év 3,3 %-os inflációs adatához mérve pedig kiemelkedően jó befektetési eredmény. A RÁBA Nyugdíjpénztár elején kialakított új befektetési portfoliójával az első 4 hónap alatt elért nem évesített 5,75 % hozam a jó befektetési stratégia kialakítást igazolta. Ez a hozameredmény jelentősen meghaladja a 3,98 % nyugdíjpénztári átlagot. A portfolió rugalmas alakításával ésszerű kockázatvállalás mellett a minél magasabb reálhozam elérése a további célunk. Természetesen ezeket az eredményeket csak itt, a RÁBA Nyugdíjpénztárban tagsági viszonyt létesített tagjaink élvezhetik, ezért azok a nem nyugdíjpénztár tag munkatársak, családtagok, ismerősök, akik a környezetükben ezekkel a lehetőségekkel szeretnének élni, kérjük, keressék pénztárunkat az ismert telefonokon, vagy személyesen. A pénztár köszöni tagjainak a bizalmat, hogy tagságukkal a Mi vagyis az Önök RÁBA Nyugdíjpénztárának taglétszámát és vagyonát gyarapítják, a pénztárat erősítik! A pénztár vezetősége és alkalmazottai gyakori tájékoztatással, a pénztárban lévő összegek biztonságos kezelésével és befektetésével, alacsony kockázatú jó befektetési stratégia kialakításával igyekeznek mindent megtenni, hogy a tagok bizalmát továbbra is megtartsák és a leendő tagokét megszerezzék. Felhívjuk a pénztártagok figyelmét, hogy a 10 év tagsági viszony elteltével az egyéni számlájukon lévő összeg 50 %-a erejéig hitelfelvételre nyílik lehetőség egyes bankoknál és takarékszövetkezeteknél. A 10 év utáni kifizetések nem akadályozzák a hiteligénylést. A Nyúli Takarékszövetkezet már folyósított ilyen jellegű hitelt pénztártagunk részére, és a továbbiakban is készségesen áll e hitelkonstrukcióban is a RÁBA Nyugdíjpénztár tagjai rendelkezésére. További felvilágosításban a pénztár dolgozói rendelkezésre állnak. RÁBA Nyugdíjpénztár

14 14 Gratulálunk a jubilánsoknak! Ezúton köszöntjük azokat a munkatársainkat, akik a napokban ünnepelhetik a Rábánál ledolgozott jubileumi esztendőjüket. 35 év: Miskolczi Gábor futómű, kiegyenlítő műház team, hegesztő; Pápai Ferenc futómű, beszerzés, beszerzési főmunkatárs; Varga János futómű, féltengely és mellsőtengely team, fúrós; Kovács János járműalkatrész-gyártó, Mór, gyárigazgató szervezete, termelési vezető. 30 év: Kovarik Ernő futómű, logisztika, raktáros; Gáncs Lajos járműalkatrész-gyártó, Sárvár, sajtoló gyártósor, hidegsajtoló. 25 év: Gyurokovics Tibor járműalkatrész-gyártó, Mór, présműhely II., gépkezelő. 20 év: Major László futómű, Künkel-team, öntvénytisztító; Keszei István járműalkatrész-gyártó, Sárvár, Metaldyne gyártósor, NC-forgácsoló; Lunk Béla járműalkatrész-gyártó, Mór, gyártmány- és gyártásfejlesztés, minőségfejlesztő szakmunkás; Sógorka Károlyné járműalkatrész-gyártó, Mór, varroda, varrónő. FELÚJÍTÁS SZEMESEN Rajtol a nyári szezon A szakemberek május végére ígérik a felújítás befejezését, így június első hetében megkezdődhet a nyári szezon társaságunk balatonszemesi üdülőjében. Jankó István, az üzemeltető Rábakész Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy a tulajdonos Rába az idén is sokat áldozott a faházak, a kőépületek, a konyha, az étterem és a parkok rendbetételére. A vendégeket komfortosabbá tett, frissen festett szobák és közösségi terek várják. Megtörtént az üdülő tavaly elhasználódott eszközeinek, berendezéseinek, játékainak cseréje is, ám az igazi meglepetésre a vízparton számíthatnak a látogatók. A szemesi önkormányzat átépítette és nyitottá tette a strandot. A megújult vízparton tizennégy szolgáltató áll a pihenni vágyó közönség rendelkezésére. A víz minősége a hivatalos jelentések szerint a hatvanas éveket idézően kiváló. A Rába jóvoltából a térítési díjak nem változtak, társaságunk munkavállalóinak a keddenként kezdődő, heti turnusokért a tavalyi árat kell fizetniük. Emlékeztetőül írjuk le, hogy a tíz szobás kőépületben, a parti üdülőben és az új faházakban személyenként és naponta 3500 forintba kerül a félpanziós kiszolgálás. A régi faház hét szobájában 3000, a kempingben 2400 forint a szállás, a reggeli és a bőséges meleg vacsora. Az első vendégek, a Rába nyugdíjas klubjának tagjai már bejelentkeztek az előszezont megnyitó, június 6-án kezdődő turnusra. Azoknak, akik a forróbb hetekben, júliusban vagy augusztusban szeretnének egy kellemes hetet eltölteni Szemesen, érdemes már most helyet foglalniuk. Hívható Helmeczi Józsefné a es, vagy Jankóné Barabás Judit a 30/ es telefonszámon. Munkaidőben a Rábakész reptéri irodáját is felkereshetik az érdeklődők. A karbantartók Balatonszemes után a Siófok közelében, Szabadi-Sóstón található Rába üdülőtelepet hozzák rendbe, itt később, várhatóan június közepén indul a szezon. A tizennyolc faházban szerényebbek a körülmények és ehhez illően alacsonyabbak az árak. Két személynek napi 3500 forint, három személynek napi 4000 forint, egy négytagú család vagy társaság számára 4500 forint a tarifa. A sóstói vendégek önellátását jól felszerelt konyha szolgálja, hűtőszekrény a faházak mindegyikében van. A tíz év alatti gyerekek 30 százalék, a nyugdíjasok 10 százalék kedvezményt kapnak a balatonszemesi és a sóstói árakból. (Gaál) A RÁBA TÁMOGATÁSÁVAL Győri nyári fesztiválok Mozgalmas nyár előtt állunk, június derekától augusztus végéig egymást követik Győrben a fesztiválok, zenés programsorozatok és ünnepi játékok. A sort június 16-án az V. Magyar Táncfesztivál nyitja meg, nyolc napig a város és a Győri Balett vendégei lesznek a hazai táncélet legkiválóbb együttesei. Június 18-án indul a Radó-szigeti programsorozat, augusztus végéig minden vasárnap délelőtt koncert lesz a Zenepavilonban. Az első ingyenes matinén egy kuruc tárogató együttes mutatkozik be. A legnépszerűbb attrakció, a sorrendben negyvenegyedik Győri Nyár június 23-án, pénteken délután kezdődik és három hétig tart. A nemzetközi kulturális fesztivált a Rába holding támogatja. S végül még egy ajánlat a hosszú nyári szezonból: a barokk esküvőt és a történelmi ünnepi játékokat az idén augusztus második, hosszú hétvégéjén rendezik meg. Csurák Erzsébet, a Győri Fesztiváliroda igazgatója minden korábbinál gazdagabb és látványosabb műsort ígér a Győri Nyár nyitónapjára. Június negyedik péntekén soproni fúvósok jelentik be a fesztivál kezdetét, majd szabadtéri koncertet ad többek között a KFT együttes, a Cotton Club Singers, a határőrség és a légierő big bandja. Lesz ejtőernyős show és műrepülő bemutató Bessenyei Péter világbajnokkal. Ezúttal sem marad el a tízezreket vonzó zenés tűzijáték és a hajnalig tartó utcabál. A Bécsi-kapu téren a Mystery Gang Rockabilly Trio gondoskodik a nagyérdemű közönség szórakoztatásáról. A nyitányt követő vasárnapon bábligetté alakul át a Bisinger sétány, este a Richter teremben koncertet ad Bródy János. Június 27-én, kedden Szent László emléke előtt tiszteleg a város, a püspöki szentmise és körmenet este hat órakor kezdődik a bazilikában. A gazdag programból válogatva érdemes külön szólni a június 29-én sorra kerülő aranyparti Duna-napról, amelynek estéjén Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György ad koncertet. Pege Aladár jubileumi jazz-estje Emlékezünk Vámos Miklós ismét beszélget... már a következő hónap első programja. A Győri Nyár júliusi eseményeiről, többek között a kézművesek vásáráról, a néptáncosok és a fröccsivók fesztiváljáról következő lapszámunkban adunk Pege Aladár jubileumi koncertet ad. részletes programajánlót. Aki már most kíváncsi a három hét teljes műsorára, keresse fel a hu honlapot. G. J. Utolsó hónapjaiban embertelen szenvedést kellett elviselnie. Októberben lett volna ötvenhét éves Pozsgai Lajos. Tizenegy éven keresztül volt a Rába ETO labdarúgócsapatának labdarúgója, mellyel az es kiírásban bajnoki bronzérmet szerzett. Összességében kétszázötven élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára és tizennégy gólt szerzett. Védője és csapatkapitánya volt annak a csapatnak, amely 1979-ben a Népstadionban, a Ferencváros ellenében nyerte el a magyar kupát. A győri zöld-fehérek ennek köszönhetően a KEK-ben szerepelhettek. A első fordulóban a sorsolás a Juventust állította az ETO útjába. Pozsgai Lajos számára ez a két mérkőzés mindenképpen emlékezetes lehetett, hiszen tragikus hőssé lépett elő. Torinóban 50 ezer néző előtt az olasz zebrák csak az ő öngóljával tudták megszerezni a vezetést. A vége aztán 2-0 lett. A visszavágón, október 3-án a zsúfolásig telt új stadionban csupán a félidő fele elég volt ahhoz, hogy a Rába ETO ledolgozza a hátrányt. Aztán a második félidőben jött Pozsgai kiállítása és a továbbjutást jelentő olasz gól. A Giovanni Trappatoni irányította Juve, amelyben olyan világnagyságok léptek pályára, mint Zoff, Tardelli, Bettega, Gentile vagy éppen Scirea, csak idegenben lőtt góllal és nagy-nagy szerencsével jutott tovább. Pozsgai Lajos akkori kiállítását bizony sokan sajnáltuk. A mostani, végleges kiállását még többen és még jobban fájlaljuk. (B.)

15 15 ALTERNATÍV HAJTÁSÚ JÁRMŰVEK VERSENYE Nyolc hétvégén, nyolcezerből készült Április végén négy napon keresztül tartott az Egyetemi-napok rendezvénysorozata a győri Széchenyi István Egyetemen. Az utolsó nap fő attrakcióját az alternatív hajtású járművek versenye jelentette. A felsősoktatási intézmény parkolójában kijelölt pályán vonultak fel a járművek, melyekkel aztán a versenyzők igyekeztek a legnagyobb sebesség elérésére. A járművek megálmodóiból és magalkotóiból álló csapatok egyikében ismerős arcot fedeztünk fel: Kis Gábor, a Rába Futómű Kft. minőségbiztosítója is ott serénykedett a rajtvonalnál. Csapatunk egy baráti társaság, amely jelenlegi és egykori széchenyis hallgatókból áll válaszolt érdeklődésünkre Kis Gábor. A felhívást látva határoztunk arról, hogy elindulunk a viadalon. Hétfős csapatunk bázisát az egyik tagunk édesapjának autószerelő műhelye jelentette, ahol igyekeztünk megvalósítani elképzeléseinket. Hulladékanyagok felhasználásával nyolc hétvégén készült a nagy mű, amely végül is nem egészen fedte az előzetes terveket. Hiába osztották be maguk között a feladatokat, az idő nem volt elegendő ahhoz, hogy egy százötven évvel ezelőtt megvalósult, a levegő hőtágulásán alapuló külső égésű motor szisztémáját alkalmazzák. A Stirling-motoros megoldást kénytelenek voltunk elvetni, így járművünket végeredményben egy fixre szerelt, megfordított hajtásirányú Wartburgönindító hajtotta folytatta munkatársunk. A háromkerekűnk egyébként tizennégyféle eszköz hulladékából állt össze. A vetőgéptengelytől kezdve az ágy alkatrészéig sok mindent beleszereltünk. S mivel a villanymotor már indításkor is nagy nyomatékot ad le, ezért egy mechanikusan vezérelt szíjfeszítő segítette a rajtot, a motor kímélése végett pedig szabadonfutót is beépítettünk. Kis Gáborék nyolcezer forintból öszszehozott járműve érte el a harmadik legnagyobb sebességet, ám az összesített versenyben éppen lecsúsztak a Kis Gábor segédkezik a járművük rajtvonalra állításában dobogóról. Azt azonban már most eldöntötték, hogy jövőre is rajthoz állnak. A munkát azonban még idén elkezdik, mert a Stirling-motoros hajtásról nem mondtak le... Ez a verseny egy roppant érdekes kihívás volt fogalmazott Kis Gábor, és ezzel a kijelentéssel maximálisan egyetértett Petis László, az egyetem hallgatói külügyi bizottságának kari elnöke, a Széchenyi Futam fő szervezője. Az közismert, hogy a világ nagyvárosaiban egyre nagyobb problémát jelent a motorizált járművek növekvő száma. Amellett, hogy az utak zsúfoltsága lassan elviselhetetlenné teszi a városi közlekedést, mind inkább kimerülnek a természeti erőforrások, a környezeti szennyezés pedig fokozódik. Ezek ismeretében írták ki első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal az alternatív hajtású járművek versenyét. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy a műszaki vénájú emberek számára elsősorban az alkotás az elsődleges. Ezzel a rendezvénnyel igyekeztünk a kedvükben járni, nem titkoltan arra is törekedve, hogy összehozzuk és összefogjuk az ország mérnökhallgatóit. A január végi határidőre tizenöt pályamunka érkezett, a versenyen azonban csak hét jármű vett részt. Voltak, akik a papíron még megoldhatónak tűnő eljárást nem tudták valóra váltani, de olyanok is, akik időhiányra hivatkozva nem készültek el. Ezzel együtt úgy érzem, hogy a futam minden tekintetben elérte a célját, így nem is lehet kérdéses, hogy Petis László jövőre folytatása következik, méghozzá nemzetközi szintre emelve ígérte meg Petis László. A versenyen a Budapesti Műszaki Egyetem kondenzátorokkal működő, gyorsan feltölthető járműve lett az első. A megoldást a trolibuszoknál is lehetne alkalmazni: miközben az utasok le- és felszállnak a megállóban, már meg is történik a feltöltés. Ezüstérmes helyen a gokart végzett, amelynek alkotói az elektromos energia mind jobb kihasználásában és a versenysportban látnak alternatívát. Harmadik helyen az úgynevezett kígyóbőrös jármű végzett, amely teljes egészében újrahasznosítható anyagból készült. Az elektromotoros hajtással megvalósított szerkezet hajtás közben is töltötte az akkumulátort. Kiosztottak különdíjat is: a krumplis jármű kapta, amelynél galvánelemként burgonyát használtak. A díjazott járműveket kiállítják majd a nyitott kapuk egyetemi rendezvényein, az Autó-Diga kiállításon, valamint reményeik szerint a Forma 1-es futamra is bebocsátást nyernek. Petis László arról is beszélt, hogy számítanak a járműipari cégek együttműködésére, célszerűnek tartva az alkotó fiatalok támogatását, hozzátéve: Nem szabad elfelejteni, hogy a műszaki ötletek nem feltétlenül a nagy fejlesztőközpontokban születnek, hanem sok esetben annál jóval alacsonyabb szinten, esetlegesen lelkes egyetemi hallgatók körében... Baudentisztl Ferenc

16 Géptelepítés Az összességében 21 tonnás megmunkáló központ legnagyobb egységét két daru, egy kiskocsi, két targonca és néhány kis görgő közreműködésével juttatta el telepítési helyére a Rába Ipartechnika Kft. csapata, amely kellő rutinnal kezelte a laikus szemlélő számára váratlannak tűnő helyzeteket. Profi munka volt!

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Ügyfelünk a Grundfos Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon

Részletesebben

Hegesztő üzemi technológus

Hegesztő üzemi technológus pedig Békéscsabán (PPM) található. Az OROS Divízió tevékenysége mezőgazdasági és építőipari gépgyártásra terjed ki. Elsősorban hazai, nyugat és kelet-európai, valamint észak-amerikai piacokat szolgál ki.

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint Adatlap A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Részvénytársaság

Részletesebben

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12

Részletesebben

AZ ÖTLETMENEDZSMENT RENDSZER FEJLŐDÉSE A MOL-BAN ~ A MUNKAVÁLLALÓK MOTIVÁLÁSA ÉRDEKÉBEN. Balatonalmádi, szeptember 14.

AZ ÖTLETMENEDZSMENT RENDSZER FEJLŐDÉSE A MOL-BAN ~ A MUNKAVÁLLALÓK MOTIVÁLÁSA ÉRDEKÉBEN. Balatonalmádi, szeptember 14. AZ ÖTLETMENEDZSMENT RENDSZER FEJLŐDÉSE A MOL-BAN ~ A MUNKAVÁLLALÓK MOTIVÁLÁSA ÉRDEKÉBEN Balatonalmádi, 2017. szeptember 14. Almássy Erika Szabályozás és adatmenedzsment vezető szakértő KEREKASZTAL MUNKAVÁLLALÓI

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt?

Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt? Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt? Az e-business menedzsment több, mint egy újabb oktatás az elektronikus kereskedelemr l. Ha meg akarunk felelni az elektronikus üzletvitel kihívásainak,

Részletesebben

Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR

Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR Budapest, 2009 Szerzők: Dr. Körmendi Lajos (1.-4. és 6. fejezetek) Dr. Pucsek József (5. fejezet) Lektorálta: Dr. Bíró Tibor ISBN 978 963 638 291

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Sütő Zsanett. A renminbi mint világdeviza

Sütő Zsanett. A renminbi mint világdeviza Sütő Zsanett A renminbi mint világdeviza 2016. október elsejétől a világ vezetői devizáit tömörítő SDR-kosár részévé válik a kínai renminbi (jüan, CNY), ami egyben elismerése Kína növekvő világgazdasági

Részletesebben

ELŐADÁS CÍME. Duális Felsőoktatási képzés Kecskeméten. Kihívások és előnyök Belina Károly

ELŐADÁS CÍME. Duális Felsőoktatási képzés Kecskeméten. Kihívások és előnyök Belina Károly ELŐADÁS CÍME Duális Felsőoktatási képzés Kecskeméten Kihívások és előnyök Belina Károly Szakképzési konferencia Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2013. november 13. Tartalom Kialakulás Mi a duális

Részletesebben

Ügyfelünk a Knorr-Bremse. Központilag szervezett európai disztribúció

Ügyfelünk a Knorr-Bremse. Központilag szervezett európai disztribúció Ügyfelünk a Knorr-Bremse Központilag szervezett európai disztribúció Copyright Knorr-Bremse AG Közös növekedés lépésről lépésre A stabil kapcsolatok kialakulásához idő kell. Idő kell a kölcsönös bizalom

Részletesebben

ZA4877. Flash Eurobarometer 215 (Innobarometer 2007) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4877. Flash Eurobarometer 215 (Innobarometer 2007) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4877 Flash Eurobarometer 215 (Innobarometer 2007) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH INNOBAROMETER 2007, FINAL QUESTIONNAIRE CÉGINFORMÁCIÓ D1. Engedje meg, hogy feltegyek néhány egyszerű kérdést

Részletesebben

Üzleti tervezés. Kis- és középvállalkozások. Anyagi és pénzügyi folyamatok. Ügyvezetés I. és II. Értékesítés. Beszerzés 8. Raktár 7.

Üzleti tervezés. Kis- és középvállalkozások. Anyagi és pénzügyi folyamatok. Ügyvezetés I. és II. Értékesítés. Beszerzés 8. Raktár 7. Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. Kis- és középvállalkozások I-II. 1 Üzleti tervezés Kis- és középvállalkozások I-II. 2 Anyagi és pénzügyi folyamatok 3 Értékesítés 6 1 Beszerzés 8 Szállító

Részletesebben

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam EOQ QMHC tanfolyam Minőségi vezetők az alapismereteket egyetemi / felsőfokú végzettség során szerzik meg és emellett legalább négy éves teljes munkaidős munkahelyi tapasztalata szükséges, melyből legalább

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE ELEKTRONIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS Z Elektronika

Részletesebben

Autóbusz Klaszter Bemutatkozás

Autóbusz Klaszter Bemutatkozás Autóbuszgyártó Klaszter Budapest, 2010 augusztus 9. Autóbusz Klaszter Bemutatkozás Magyar Autóbuszgyártó Klaszter 2010 áprilisában 31 magyar vállalat és a Budapesti Műszaki Egyetem Járműgyártás tanszéke

Részletesebben

PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI

PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI TEMATIKA Projekt indokoltsága; Vállalt feladatok; Feladatok végrehajtásának rövid bemutatása; Elért eredmények; Tapasztalatok összegzése. PROJEKT INDOKOLTSÁGA

Részletesebben

Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület Mátics Katalin - intézményvezető helyettes Újbudai Szociális Szolgálat

Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület Mátics Katalin - intézményvezető helyettes Újbudai Szociális Szolgálat EEFQM Modell+Módszer (Új generáció, új vezetői szemlélet, elkötelezett munkatársak) Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület Mátics Katalin - intézményvezető helyettes

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE Z ELEKTRONIKA KFT. SZÉLES KÖRŰ SZOLGÁLTATÁST NYÚJT AZ ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÁS

Részletesebben

MAGYAR BESZÁLLÍTÓK A NEMZETKÖZI ÉRTÉKLÁNCBAN HOGYAN VÁLHAT AZ ÖN VÁLLALKOZÁSA IS SIKERES BESZÁLLÍTÓVÁ? VÁRADI METAL KFT. Váradi Metal Kft. Rövid története A cég 1993-ban alakult Váradi és Társai Kft.

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. Egy vonzó jövőkép

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. A Schaeffler

Részletesebben

A vállalti gazdálkodás változásai

A vállalti gazdálkodás változásai LOGISZTIKA A logisztika területei Szakálosné Dr. Mátyás Katalin A vállalti gazdálkodás változásai A vállalati (mikro)logisztika fő területei Logisztika célrendszere Készletközpontú szemlélet: Anyagok mozgatásának

Részletesebben

2651. 1. Tételsor 1. tétel

2651. 1. Tételsor 1. tétel 2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás

Részletesebben

esettanulmány minta

esettanulmány minta esettanulmány minta r+ www.referenciak.com esettanulmány tartalom ki az ügyfél, mit csinál mik voltak az ügyfél céljai és igényei megoldásra váró probléma, mit szeretett volna az ügyfél elérni melyek voltak

Részletesebben

A Csepel III beruházás augusztus 9.

A Csepel III beruházás augusztus 9. A Csepel III beruházás 2010. augusztus 9. Áttekintés 1. Anyavállalatunk, az Alpiq 2. Miért van szükség gáztüzelésű erőművekre? 3. Csepel III beruházás 4. Tervezés és engedélyeztetés 5. Ütemterv 6. Csepel

Részletesebben

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft.

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Cégünk, a 2001. évben alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalatként. Központi telephelyünk, üzemünk, raktárunk Balatonfűzfőn, az Ipari Park területén található.

Részletesebben

2016. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Presta Hungary Kft.

2016. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Presta Hungary Kft. 2016. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Presta Hungary Kft. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Előszó... 3 III. A vállalat energiafelhasználása 2016-ban... 3 III.1. Alkalmazott energiafelhasználások

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

www.raba.hu Rába Járműalkatrész Gyártó és Kereskedelmi Kft.

www.raba.hu Rába Járműalkatrész Gyártó és Kereskedelmi Kft. Rába Járműipari Holding NyRt. Rába Járműipari Holding NyRt. H-9027 Győr, Martin u. 1., Hungary Levelezési cím: H-9002 Győr, Pf.:50. Tel.: 00 36 96 622 600; Fax: 00 36 96 624 069 E-mail: raba@raba.hu Rába

Részletesebben

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi

Részletesebben

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS Lámpaeladásaink jelentős része, több mint 50%-a projektben történt, vagyis kivitelezéssel együtt vásároltak tőlünk az ügyfeleink. 2017. év elejétől az Elecon Kft-vel karöltve

Részletesebben

Szerszám- és Formakészítő Kft. V2.50P

Szerszám- és Formakészítő Kft. V2.50P Szerszám- és Formakészítő Kft. V2.50P A RIGO Kft 1990-ben alakult 25 millió forintos törzstőkével. 100 %-ban magyar tulajdonú cég, családi vállalkozás. A Kft. székhelye Budapest, Orsovai út 3., két telephelyen,

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések

Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések Dr. Boda György Boda & Partners Kft partnere Budapesti Corvinus egyetem, egyetemi docens.. XXIII. Magyar

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

XXI. Magyar Minőség Hét 2012. Beszállítói Kiválóság Program Nyeste Zsolt Grundfos Magyarország gyártó kft.

XXI. Magyar Minőség Hét 2012. Beszállítói Kiválóság Program Nyeste Zsolt Grundfos Magyarország gyártó kft. XXI. Magyar Minőség Hét 2012 Beszállítói Kiválóság Program Nyeste Zsolt Grundfos Magyarország gyártó kft. Pár Gondolat magamról Nyeste Zsolt Gépészmérnök 4235 Napja dolgozom a Grundfosnál Közel 10 évet

Részletesebben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben A múlt EU Távlatok, lehetőségek, feladatok A múlt Kapcsolt energia termelés előnyei, hátrányai 2 30-45 % -al kevesebb primerenergia felhasználás

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

Lankadt a német befektetők optimizmusa

Lankadt a német befektetők optimizmusa www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:

Részletesebben

2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.

2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. 2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék...2 II. Vezetői összefoglaló...3 II.1. Az éves riport célja...3 II.2. A szakreferens

Részletesebben

OUTSOURCING-INSOURCING. Hogyan veled pályafenntartás?

OUTSOURCING-INSOURCING. Hogyan veled pályafenntartás? OUTSOURCING-INSOURCING Hogyan veled pályafenntartás? AZ OUTSOURCING SZÜKSÉGESSÉGE Törvényi környezet Anyavállalat nyomása Költségcsökkentés Hatékonyságnövelés Létszámleépítés igénye Szakmai kompetencia

Részletesebben

A gyakorlati képzés a szakképzésben

A gyakorlati képzés a szakképzésben MIHUCZ Sándorné Bevezető A gyakorlati képzés a szakképzésben Az iskolai rendszerű szakképzés átalakítása az 1990-es évek elejétől folyamatosan napirenden lévő téma, minden oktatáspolitikához kapcsolódó

Részletesebben

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei

Részletesebben

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 2. Előadás A beszerzési logisztika alapjai Beszerzési logisztika feladata/1 a termeléshez szükséges: alapanyagok

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás

Részletesebben

Az új szabványok támogató szerepe a működési kiválóság gyakorlatára

Az új szabványok támogató szerepe a működési kiválóság gyakorlatára Az új szabványok támogató szerepe a működési kiválóság gyakorlatára Az út amin jár(hat)unk. Nagy István gyártási osztályvezető, MIR megbízott Vasúti Berendezések Kft. A hazai kötöttpályás közlekedés első

Részletesebben

Napra Forgó Munkacsapat outsourcing és rehabilitáció

Napra Forgó Munkacsapat outsourcing és rehabilitáció Napra Forgó Munkacsapat outsourcing és rehabilitáció Orbán Péter SEED - konferencia 2008. június 26. A Napra Forgó Rehabilitációs Kht. Alapítva: 2000. január 03. Tulajdonosok: hat magánszemély és a Szép

Részletesebben

TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor

TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor 2013.06.18 A TPM A TPM a Total Productive Maintenance kifejezés rövidítése, azaz a teljes, a gyártásba integrált karbantartást jelenti. A TPM egy állandó

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS 2011.

ÜZLETI JELENTÉS 2011. 1 Ferencvárosi Bérleményüzemeltető Kft. Statisztikai szám:117838196832113 01 1096 Budapest, Sobieski J.u.28. ÜZLETI JELENTÉS 2011. Budapest, 2012.április 12. Lászay János ügyvezető igazgató 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója A 2012. évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója készítette: Humánpolitikai és Szervezetfejlesztési Igazgatóság 2012. december 2/8 Bevezetés Az elmúlt évhez hasonlóan a Humánpolitikai

Részletesebben

HR módszerek alkalmazása a Rába Jármőipari Holding Nyrt-nél 2010.02.17.

HR módszerek alkalmazása a Rába Jármőipari Holding Nyrt-nél 2010.02.17. HR módszerek m alkalmazása a Rába JármJ rmőipari Holding Nyrt-nél 2010.02.17. A Rába R csoport Alapítva 1896 Fı adatok (IFRS) 2008 (auditált) 2009 FC Rába Futómő Kft. Rába RábaJármőipari Holding Nyrt.*

Részletesebben

A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint

A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint Adatlap A társaság neve: Rába Járműipari Holding Részvénytársaság

Részletesebben

SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA

SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA A Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda létrejötte a Szabó és Társai Ügyvédi Irodára vezethető vissza, amelyet Szabó Tamás

Részletesebben

2012. március 8. Dankó Viktória

2012. március 8. Dankó Viktória "Kiválóság Tavasz 2012 - EFQM Kiválóság Nap" 2012. március 8. Dankó Viktória Szervezeti kiválóság a társadalmi felelősségvállalásban Jabil világszerte 1966-ban alapították Detroitban Két alapító: James

Részletesebben

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:

Részletesebben

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015.

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Kertész Ottó vasútbiztonság vezető MÁV Zrt. MÁV Zrt. Felügyelőbizottság Igazgatósága Szervezetek Elnök-vezérigazgató Belső ellenőrzési főosztály Biztonsági

Részletesebben

K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft. ESETTANULMÁNY

K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft. ESETTANULMÁNY K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft. ESETTANULMÁNY Gördülékeny ügymenet Microsoft Dynamics NAV-val Átfogó vállalatirányítási rendszert vezetett be a K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft.-nél az XAPT. A szállítmányozási

Részletesebben

Vezetői információs rendszer

Vezetői információs rendszer Vezetői információs rendszer A stratégiai tervezés (általában a tervezés) elemzések, döntések, választások sorozata, melynek során a stratégiai menedzsmentnek elemeznie kell a környezetet, a szervezet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin

Részletesebben

Vállalati modellek. Előadásvázlat. dr. Kovács László

Vállalati modellek. Előadásvázlat. dr. Kovács László Vállalati modellek Előadásvázlat dr. Kovács László Vállalati modell fogalom értelmezés Strukturált szervezet gazdasági tevékenység elvégzésére, nyereség optimalizálási céllal Jellemzői: gazdasági egység

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

TisztaShow SZAKMAI NAP. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon. Budapest, október

TisztaShow SZAKMAI NAP. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon. Budapest, október TisztaShow SZAKMAI NAP Budapest, 2016. október 21-22. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon Barta Géza Róbert ügyvezető Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. Csak egy módon indulhatunk

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

JOBBCAR GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ, SZÁLLÍTMÁNYOZÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.

JOBBCAR GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ, SZÁLLÍTMÁNYOZÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. JOBBCAR GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ, SZÁLLÍTMÁNYOZÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások fejlesztése, új

Részletesebben

TT elősegítő eszközök

TT elősegítő eszközök Tudás transzfert (TT) elősegítő eszközök Dr. Antal Zsuzsa Tudományos és Technológiai Alapítvány TT elősegítő eszközök Eszközök, amelyek elősegítik az iparakadémia közti tudás transzfert: Kommunikációt

Részletesebben

Gazdasági társaságaink

Gazdasági társaságaink A társaságok működését, gazdálkodását jelentősen meghatározta a Bv. Holding Kft. megalapítása, amely a társaságok részvételével létrehozott Bv. Holding elismert vállalatcsoport uralkodó tagja lett. A fogvatartottak

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

Energetikai auditálás és az ISO összehasonlítása. Előnyök és hátrányok

Energetikai auditálás és az ISO összehasonlítása. Előnyök és hátrányok és az ISO 50001 összehasonlítása Előnyök és hátrányok Jogszabály az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról szóló 122/2015. (V.26.) Korm.

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

Agilis vezető, eredményes csapat. 2015. április 16.

Agilis vezető, eredményes csapat. 2015. április 16. MEGHÍVÓ LEAN Office Konferencia Agilis vezető, eredményes csapat 2015. április 16. MEGHÍVÓ Vezetőként az a legfőbb dolgom, hogy a csapatban mindenkit jobbá tegyek. (Kemény Dénes) A vállalat, akár az emberi

Részletesebben

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Erősnek lenni vs. erősnek látszani Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Ingatlanfejlesztés Építőipar A kettő nem létezik egymás nélkül! Ingatlanpiac a válság előtt Aranykor Tervezhető bérleti díjak

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2011. ELSŐ NEGYEDÉV 2011. május 18. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Kibocsátó) a mai napon nyilvánosságra hozza

Részletesebben

Elmer Kft. Cégbemutató

Elmer Kft. Cégbemutató Elmer Kft. Cégbemutató 2012 Elmer Kft. Cím: 1145 Budapest, Amerikai út 98. Tel: +36-1-445-1951 Fax: +36-1-445-1968 E-mail: elmer@ciklo-group.com Web: www.elmer.hu Küldetésünk: Magyarország egyik vezető

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Operatív stratégia 98. lecke Stratégia: közös vízió, mely egyesíti

Részletesebben

Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel

Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel A MÁV Zrt. Pályavasúti üzemeltetési főigazgatóság működése napjainkban XVI. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia BÜKFÜRDŐ 2015.04.15-17.

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Reflecting Excellence

Reflecting Excellence SMG / SMR Hungary Bt. cégismertető Az SMR (Samvardhana Motherson Reflectec) Hungary Bt. az SMG (Samvardhana Motherson Groupe) indiai telephelyű cégcsoport tagja. Az SMG világviszonylatban 140 telephellyel

Részletesebben

A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák. Török L. Gábor PhD

A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák. Török L. Gábor PhD A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák Török L. Gábor PhD A projekt menedzsment tevékenység jelenéről és jövőjéről Vállalati/üzleti stratégia - projektszemlélet Mennyire érvényesül a projektszemlélet,

Részletesebben

A december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os

A december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os Tisztelt Képviselő-testület! A 2016. december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os bérlakás állományból, 315 db lakás költségelven van bérbe adva, a teljes lakásállomány

Részletesebben

Változó menedzsment - a menedzsment változó felelőssége a különböző szabványokban. Balázs Regina és dr. Béres Ágnes

Változó menedzsment - a menedzsment változó felelőssége a különböző szabványokban. Balázs Regina és dr. Béres Ágnes Változó menedzsment - a menedzsment változó felelőssége a különböző szabványokban Balázs Regina és dr. Béres Ágnes 2017.11.07. dr. Béres Ágnes Ügyvezető ADAPTO Solutions Kft. www.adapto.hu Balázs Regina

Részletesebben

TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0231

TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0231 TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0231 Munkavállalók képzésének megvalósítása a Raben Trans European Hungary Kft.-nél Napjainkra az emberi erőforrás-fejlesztés, különösen a felnőttek oktatása és képzése egyre nagyobb

Részletesebben

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás

Részletesebben

MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK

MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK Így is elmondható, hogy milyen volt az Árpád-Agrár Zrt. standja, az idei 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon,

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser 2016. november 4. Újonnan megjelent pályázati felhívások Kis összegű eszközbeszerzés - GINOP 1.2.2-16 Nagy összegű eszközbeszerzés

Részletesebben

Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint!

Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Egyedi megoldások az élet bármely területére az ön igényei szerint! Tevékenységünk A célgépgyártás fejlődésében jelentkező igények időbeni felismerése alapozta meg azt a döntést, hogy cégünk 2002- ben

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben