Katonai Építéshatósági Konferencia 2007.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Katonai Építéshatósági Konferencia 2007."

Átírás

1 Az elkövetkezı néhány hétben, hónapban várható építésügyi jogszabály változások bemutatását némi elızmény ismertetéssel szeretném bevezetni, de nem kívánom Ádám-Évánál kezdeni, miszerint az ıskáoszból a paradicsom létrehozása mérnöki munka volt, de néhány lényeges elızményre és a változtatás indokaira mindenképpen rá kívánok mutatni. Közel 10 éve lépett hatályba a jelenlegi építésügyi szabályok többsége, így fıleg az Étv és a legfontosabb végrehajtási rendeletei, amelyek az építésügyi hatósági eljárások túlnyomó többségét meghatározzák. Megfigyelhetı tendencia, hogy az egyes jogszabályok egyre rövidebb ideig vannak változatlan, vagy csak kisebb változtatásokkal hatályban. Pl. a évi III. tv a régi építésügyi törvény 38 évig bírta, míg az évi LXXVIII. már csak 10 évet húzott ki jelentıs módosítás nélkül. Ez az alacsonyabb szintő jogszabályokra is igaz. Ez a tendencia általában nem jó, és a kodifikációért kormányzati szinten felelıs Igazságügyi (és Rendészeti) Minisztérium igyekszik is ellenállni a szerinte túl gyakori változtatásoknak. Minden ilyen esetben azonban azt kell mérlegelni, hogy a változatlan jogszabály adta állandóság, vagy a változó jogi-társadalmi-gazdasági környezethez való igazodás szolgálja-e jobban a jogbiztonságot? Ezt minden esetben egyedileg kell mérlegelni és dönteni. A közel tíz év alatt a hatóságoktól és az ügyfelektıl beérkezett észrevételek, javaslatok, valamint a minisztérium által végzett vizsgálatokon összegyőjtött információk alapján most már a változtatás mellett döntött az építésügyi igazgatásért jelenleg felelıs Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium. A jogi környezethez igazodás igényét elsısorban a Ket. hatályba lépése váltotta ki. Az új általános eljárási törvény a korábbi Áe-hez képest alapvetıen más megközelítéssel él. Míg a korábbi szabályozás a hatóság oldaláról nézett az ügyféllel fennálló kapcsolatra, addig az új törvény a polgári jogviszonyokat rendezı Ptk. alapvetésébıl, az egyenlı felek kapcsolatának szabályozási igényébıl indult ki. Ez ok miatt az építésügyi hatósági eljárások több, még az Áe idején született meghatározó 1

2 jogszabálya helyenként ellentétessé, de legalábbis nehezen alkalmazhatóvá vált. A társadalmi környezet lényeges változása volt a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlıségük biztosításáról szóló évi XXVI. törvény akadálymentességre vonatkozó szabályainak építésügyi jogszabályokba való beépítésére irányuló társadalmi akarat. Ezt részben az OTÉK szabályainak módosításával lehetett teljesíteni, részben a más területen is szükséges tervezési segédletek kiadásával kívánjuk a jogalkalmazó társadalmi résztvevıket segíteni. A gazdaság gyorsuló tempóját az egyre összetettebb engedélyezési elıírások nem tudják követni. Ugyanakkor a társadalom jogos elvárása, hogy az igen gyakran egymással legalábbis rövidtávon - ellentétes gazdasági és a társadalmi érdek összhangját az építésügyi szabályok is igyekezzenek szolgálni. A gyorsabb, egyszerőbb engedélyezési eljárás és a szakszerő, a tervezett beruházás nyomán keletkezı minden hatásra kiterjedı elemzés és azok alapján történı döntéshozatal összehangolása nem egyszerő feladat. (A szokásos probléma: ha én építkezek, akkor minél kevesebb korlátozás legyen, de ha a szomszéd akar építeni, az nehogymár bármit tehessen!) A közigazgatás részeként mőködı építésügyi hatósági rendszert is meg kívánjuk változtatni, hogy a szakszerőség követelményének jobban eleget lehessen tenni. Ennek elsı lépéseként a középsı közigazgatási szint, a regionális közigazgatási hivatalok építésfelügyelıjéhez telepítettük az építésfelügyeleti hatósági jogkört. Az építésügyi hatóságok szervezeti rendszerének átalakítására még egy kicsit várni kell (mint az egyszeri szerelımőhelyben, a lehetetlent azonnal megcsináljuk, a csodára egy kicsit várni kell...), mert a mintegy 1700 köztisztviselıt és 550 hivatalt érintı változás szervezési és pénzügyi elıkészítése több idıt és egyeztetést igényel. A szervezeti rend átalakítása is indokolja az eljárást meghatározó jogszabályok átalakítását, egyszerőbb, átláthatóbb, és talán gyorsabb ügymenet kialakítását. 2

3 A mostani sorozatban több lényeges jogszabály változása, változtatása, illetve új összefoglaló jellegő jogszabály kiadása várható. Ezek a következık: OTÉK, engedélyezési eljárás, kivitelezési rendelet, építésfelügyeleti eljárás. A tervezett módosítások közül igyekszem azokat bemutatni, amelyek a katonai építésügy területét is érintik és csak jelzésszerően említeni a feltehetıen csak a civil építésre vonatkozó változásokat. Az országos településrendezési és építési követelményekrıl szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) építési követelményeket tartalmazó része módosításának szakmai elıkészítése 2005 nyarán kezdıdött. Elıször a szabályozás jellegérıl folytak belsı viták: kívánatos-e a régi, részletes leíró jellegő szabályozás (OÉSZ) irányába változtatni, vagy az OTÉK szabályozási szándékát követve továbbra is a követelményelvő rugalmasabb szabályozást kellene követni, netán a még néhány területen található tételes elıírásokat is követelményszerően körülírva. Néhány európai ország építési szabályozásának tapasztalatai azt mutatták, hogy a technikai és társadalmi változásokat a követelményelvő szabályozás tudja jobban követni, azonban a tervezıknek és a hatóságoknak a tételes elıírások a kényelmesebbek. Végül az az álláspont alakult ki, hogy az OTÉK szabályozási elveit és fıbb elıírásait megtartó, kiegészítı és pontosító módosítási javaslat készül. Azonban néhány területen szükségesnek tartjuk a tervezés segítését olyan módon, hogy a követelményeknek megfelelı jó megoldásokat, esetleg méretezési részletszabályokat tervezési segédletek kidolgoztatásával és terjesztésével. (az épületek nyári felmelegedése elleni védekezésrıl, a lakások és lakóépületek kéményeinek tervezéséhez, valamint az akadálymentesítési építési követelmények segédlet, melynek kibıvített új változata elıreláthatólag júliusban fog megjelenni és több honlapról lesz letölthetı). A fentiek szerint elkészített szakmai anyagot március elejétıl belsı vitára 3

4 bocsátottuk, Figyelembe véve a szakmagyakorlók, hatóságok beérkezı észrevételeit, szakmai tapasztalatait továbbá a vonatkozó (gáztörvény, GMBSZ) jogszabályok, egészségügyi minisztériumi javaslatokat készült el a jelenlegi tervezet, amelyet szakmai egyeztetésre kiküldtünk. A mindenki (gyerek, babakocsis anyuka, stb.) számára akadálymentesen hozzáférhetı környezet és közszolgáltatások megteremtéséhez szükséges kormányzati intézkedésekrıl szóló Korm. határozat írta elı az építési követelmények felülvizsgálatát és a részleges akadálymentesítés fogalmának meghatározását. Az OTÉK jelenleg is számos elıírást tartalmaz az épületek akadálymentes kialakítása érdekében, azonban új szempontként a minden fogyatékosságra kiterjedı speciális igények figyelembe vétele is megjelenik az új tervezetben. Fontos elem, hogy a meglévı épületek esetén a közszolgáltatást végzınek a szolgáltatáshoz való hozzáférést kell biztosítania, esetleg részleges akadálymentesítéssel. A mindenki által használható középületek tervezésénél és kialakításánál gondoskodni kell a gyerekek vagy a gyerekeikkel együtt érkezı vendégek és használók igényeinek megfelelı környezetrıl is. Ezeknek a gyermekbarát építési követelményeknek a szabályozásba illesztésére is kötelezettségünk van. Bár ezen elıírások a speciális katonai-honvédelmi építmények tervezését, kivitelezését általában nem érintik, azonban a szabályozás ezen módosítása és az ezzel párhuzamosan kiadásra kerülı tervezési segédlet például egy honvédségi egészségügyi intézmény (gyengélkedı, rendelı, kórház) felújítása során is betartandó elıírásokat tartalmaz. A másik jelentıs módosítás az OTÉK-ban a kéményeket érinti, közelebbrıl az ún. zárt égésterő készülékek égéstermék kivezetésének problémáját. Ezek homlokzaton való elhelyezésének lehetıségét jelentısen szigorúbb feltételekhez kívánjuk kötni. Ez azonban már valóban inkább a civil építésügyi körbe tatozó kérdés, így erre részletesebben itt nem térek ki. A katonai építésügyi hatóságot létrehozó kormányrendelet néhány különös eljárási szabályt is megállapított, azonban a szabályozása nem teljes körő. Ebbıl 4

5 következıen a speciális szabályokkal nem érintett körben a civil szabályozás érvényesül. Ennek körnek egyik lényeges jogszabálya az engedélyezési eljárást meghatározó 46/1997. KTM rendelet. Az egyik legjelentısebb változáson ez a rendelet ment át. Oly annyira változott, hogy magába olvasztott több másik miniszteri rendeletet és így kódex jellegővé válva tartalmazza az építésügyi engedélyezési eljárás szinte minden elemét. Ez a jogszabály lényeges szemléleti változást hoz az építésügyi eljárásokba, részben a Ket okozta szemléletváltás, részben a hatósági munka korszerősítési szándéka miatt. Alapvetı különbség a korábbi jogszabályhoz képest, hogy az engedélyezési eljárást helyére teszi, valódi funkciójának megfelelı követelményeket állít fel. Tehát abból indul ki, hogy az építmény engedélyezése során a hatóságnak arról kell dönteni, hogy az építmény jogilag megépíthetı-e, vagyis ott, azon a helyen, akkora alapterülettel, olyan magasra, azzal a funkcióval meg szabad-e építeni? Az hogy fizikailag meg lehet-e építeni, vagyis a technikai-mőszaki megvalósíthatóság és annak mikéntje (milyen anyagból, milyen vastag falakkal, mennyi vasalással, stb.) nem az építési engedélyezési tervben ábrázolandó, hanem a kiviteli tervekben, amelyek a már engedélyezett formát töltik ki tartalommal. Hiszen a jogilag engedélyezhetı formát minden bizonnyal meg lehet építeni a mai építési technológiai ismeretekkel, csak pénz kérdése az egész (lásd például az egyik biztosító intézet Dózsa György úti üvegpalotáját). Természetesen ezzel a váltással nem lett a lovak közé dobva a gyeplı, a szabályozás egyértelmő és megkerülhetetlen elıírásai, továbbá a hozzá igazított kivitelezési kódex együttesen biztosítják a funkciójának betöltését. Fontos változás az elızı szabályozáshoz képest még a kódex jelleg. Míg az elızı rendelet csak az építésügyi hatósági engedélyezéssel foglakozott és a hozzá szükséges tervek tartalmáról egy másik rendelet szólt, valamint az építési folyamat során igen gyakran elıforduló építésrendészeti eljárást ismét egy másik rendelet szabályozta, stb., addig ez az új jogszabály a teljes folyamatot végigvezetve valamennyi az engedélyezési körbe tartozó eljárásra és kellékre egyben fogalmazza meg az elıírásokat. Ezeken túlmenıen tartalmazza a Ket által behozott új hatósági 5

6 eljárásokra és résztvevıkre vonatkozó különös építésügyi szabályokat is, mint pl: Ügyfelek értesítése Az eljárás megszüntetése A tervtanács, a szakértı és a hatósági közvetítı Adatok beszerzése más szervtıl Helyszíni szemle A döntés részletes tartalmi követelményei, közlése, kézbesítése, Eljárás felfüggesztése Jogutódlás Végrehajtási eljárás A korszerőbb hatósági munka érdekében nem csak az elıbbiekben vázolt új megközelítés fogalmazódott meg az engedélyezési kódexben, hanem az építési engedélyhez kötött munkák körének szőkebb, de részletesebb meghatározása is. Bevezetésre került a bejelentés alapján végezhetı építési munka fogalomköre, annak aprólékos meghatározásával egyetemben. Ennek részletes ismertetésétıl itt és most eltekintenék két okból is, egyrészt elég hosszú és száraz felsorolás lenne, ami csak igen kis részben érinti a katonai építésügyi területet, másrészt éppen ezen engedélyezési körök lehatárolásának véglegesítésérıl folynak az utolsó egyeztetések, tehát kisebb változások még érhetik a jelenleg rendelkezésemre álló mintegy öt oldalas listát. Az építıipari kivitelezési, valamint a felelıs mőszaki vezetıi tevékenység gyakorlásának részletes szakmai szabályairól és az építési naplóról szóló 51/2000. (VIII. 9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelet lényegében hatálybalépése óta nem változott. Ez persze még nem indok a változtatásra, azonban az engedélyezési kódexben testet öltı koncepcióváltás megköveteli a kivitelezést szabályozó elıírások módosítását is. Az építıipari kivitelezési tevékenység végzésével kapcsolatos szakmai és társadalmi elvárások felerısödtek: a feketemunka kifehérítése érdekében eddig is több elem beépítésre került, 6

7 ezek pozitív hatása már adatokkal is alátámasztható, az építés minıségének és ezzel együtt az egészséges emberi környezet megvalósítása, javítása alapvetı (alkotmányos) elvárás. Társadalmi igényként merült fel, hogy az épületek ne csak a papíron (engedélyen, terven) feleljenek meg a velük szemben támasztott követelményeknek, hanem a fokozott ellenırzések eredményeképpen a megvalósítás során is. Azaz az eredmény legyen jó, ne csak a folyamat beindítása a különféle más jogszabályokban megállapított jogosultságok és felelısségi körök pontos számonkérhetısége, ellenırizhetısége a Ptk, a Gazdasági társaságokról szóló törvény és a közbeszerzési törvény egyes elıírásainak az átültetése az építésügyi sajátos igényeinek megfelelıen. Mindezen elvárásoknak való megfelelés közérdek, mert az építés-kivitelezés eredményeképpen létrejövı jelentıs nemzeti vagyon minısége nem lehet közömbös a jelen számára sem. Ezen okok miatt és a többi változás alatt lévı jogszabállyal való koherencia megteremtése miatt szükségessé vált a kivitelezési rendelet átalakítása. Koncepcionálisan ez is kódex jellegővé válik, tehát a kivitelezés résztvevıinek és dokumentumainak elıírásait egy jogszabályban megfogalmazva tartalmazza. A szabályozás némiképpen új elemként pontosan definiálja az építéskivitelezésben résztvevıket azok felelısségi és feladatkörét, így az építtetı, a beruházás-lebonyolító, a tervezı, a felelıs mőszaki vezetı a kivitelezı a fıvállakozóalvállakozó, és a mőszaki ellenır, a tervellenır fogalmát. Mindezekben a korábbi szabályozástól eltérı lényeges változás nincs, az újonnan bevezetésre kerülı meghatározások más jogszabályban illetve a szakmai gyakorlatban már ismertek, de itt most egy helyre kerültek és egyesek jogszabályi rangot kaptak. A növekvı épületnagyságokhoz rendelt egyre részletesebb kiviteli tervdokumentáció meghatározása a kivitelezés ellenırizhetıségét szolgálja. A megvalósult állapotról szóló terv kötelezı elıírása a munkaközi nevén szervizkönyvnek nevezett dokumentummal együtt az épület további mőszaki életének figyelemmel kísérését 7

8 alapozza meg. Az építési napló tartalmára és vezetésének szabályaira vonatkozó elıírások pontosításra kerültek, elsı sorban az alvállalkozók bejegyzését illetıen. Ezzel ugyanis az építésfelügyeleti ellenırzések tapasztalatai alapján nagyon sok probléma volt. Az építésfelügyeleti ellenırzésrıl szóló 48/1997.KTM rendelet szintén a hatályba lépése óta lényegében változatlan. A közigazgatás középsı területi szintjének megyeirıl regionálisra alakításával egyidejőleg a január elsején hatályba lépett 343/2006.Korm rendelet a regionális közigazgatási hivatal építésfelügyelıjére (!) telepítette a hatáskört, hasonlóan, mint a munkavédelmi felügyelı jogkörét megállapító jogszabály. Feladatkörét a jelenlegi miniszteri rendeletet felváltó kormányrendelet tervezet pontosítja, mely szerint a kivitelezés szakszerőségének a felhasznált anyagok (építési célú termékek) megfelelıségének ellenırzése a fı cél. Nem elhanyagolandó feladata a felügyelıknek az építés-kivitelezésben résztvevık (felelıs mőszaki vezetı, mőszaki ellenır, kivitelezı, tervezı, tervellenır) jogosultságának ellenırzése, valamint a fekete munka kifehérítése céljából bevezetésre került kivitelezés kezdéssel kapcsolatos adatszolgáltatás fogadása és az érintett társszervek (APEH, Munkaügyi Felügyelıség) felé továbbítása. Szabálytalanság, szakszerőtlenség észlelése esetén a 238/2005.(X.25.)Korm. rendeletben meghatározott mértékő építésfelügyeleti bírsággal sújtható a vétkes. Ez a bírság rendelet végre olyan szankcionálási lehetıséget ad az építésfelügyelet kezébe, amely a szakmai tisztulás egyik eszköze lehet. A bírság tételek az építmény számított értékéhez és a jogszerőtlenség, a cselekmény jellegéhez igazodóak, de nem alacsonyak. A súlyosan szakszerőtlen kivitelezést elkövetıvel szemben záros idıtartamon belül többször kiszabott jogerıs bírság a szakmagyakorlási jogot jelentı névjegyzékbıl való kizárást vonja maga után. Az Étv. a sajátos építményfajták tekintetében is feljogosítja az építésügyért felelıs minisztert, hogy az egyes jogviszonyokban az összehangolt szabályozás létrehozása 8

9 érdekében a szaktárcákkal együttmőködve kormányrendeleti szintő szabályozást kezdeményezzen, mert az építésfelügyeleti tevékenység folytatásának szabályozása kormányrendeleti szintő kell legyen. Noha az Étv. a felhatalmazások között lehetıséget ad az egyes szaktárcáknak, hogy (a legutóbbi Étv módosítás óta kormányrendeleti szinten) szabályozzák a szakterületük építésfelügyeleti tevékenységét, az elmúlt 10 évben vagy nem hozták létre az építésfelügyeletüket, vagy csak nem szabályozták annak tevékenységét, vagy egyszerően jogszabállyal a mi építésfelügyeletünkre telepítették feladataikat. Például az építésfelügyeleti hatóság jár el a hírközlési sajátos építményfajták közül az antennák, antennatartó szerkezetek, az azokhoz tartozó mőtárgyak, a mőemléki védelem alatt álló építmények, valamint a környezetvédelmi sajátos építményfajták tekintetében. Ez a folyamat egészen odáig ment el, hogy 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet elıírása szerint, amely szakág területén nem mőködik saját építésfelügyelet, ott a regionális közigazgatási hivatal építésfelügyelıje jár el. Ez a jelenlegi 10 teljes állású és 10 félidıs építésfelügyelıvel elképzelhetetlen mennyiségő feladat lenne, tehát vagy a szabályozást kell megváltoztatni, vagy végre tényleg létre kell hozni a hatékony ellenırzésre képes létszámú és felszereltségő építésfelügyeleti hatóságot. Ehhez pedig csak az a három dolog kell, mint a mondás szerint a háborúhoz: pénz, pénz és pénz. Nos ennyit a már bekövetkezett és a rövidesen várható építésügyi jogszabály változásokról. Véleményem szerint a változások, amelyek érintik többek között a katonai építésügyi igazgatás tevékenységét is még egy kis csiszolódást követıen jól fogják szolgálni a korszerőbb és hatékonyabb építésügyi hatósági munkát, de ehhez minden érintettnek hozzá kell tennie a saját munkáját. 9

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. a (1) bekezdésének o) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következıket rendeli

Részletesebben

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. a (1) bekezdésének o) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következıket rendeli

Részletesebben

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. a (1) bekezdésének o) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következıket rendeli

Részletesebben

Beruházás-szervezés projektkoordináció

Beruházás-szervezés projektkoordináció Beruházás-szervezés projektkoordináció Projektciklus: Építési kivitelezés résztvevıi: Projekt menedzsment Beruházó (építtetı): 1. szerzıdések (építési, tervezési) megkötése 2. a tervezı kiválasztása, jogszabályban

Részletesebben

2009. ıszén módosított, a földmérést, a kamarát, az építésügyet érintı jogszabályok listája

2009. ıszén módosított, a földmérést, a kamarát, az építésügyet érintı jogszabályok listája 2009. ıszén módosított, a földmérést, a kamarát, az építésügyet érintı jogszabályok listája 2009. évi LVI. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi

Részletesebben

ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG MEGKEZDÉSÉNEK BEJELENTÉSE

ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG MEGKEZDÉSÉNEK BEJELENTÉSE 6. melléklet a 290/2007. (X. 31.) Korm. rendelethez ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉG MEGKEZDÉSÉNEK BEJELENTÉSE 1. Az építési tevékenységgel érintett ingatlan címe... helyrajzi száma: 2. Az építtetı(k) neve, és címe

Részletesebben

195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységrıl. A rendelet hatálya

195/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. a honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésfelügyeleti tevékenységrıl. A rendelet hatálya A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya Visegrád Város Önkormányzat Képviselı-testületének 15/2013. (VI.19.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési elıírások tartalmáról szóló elızetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1029/2009. TERVEZET A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 2004. ÉVI CXL. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 2008. ÉVI

Részletesebben

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet

266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában, 62. (1b) bekezdésében,

Részletesebben

103/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet

103/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet 103/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet az építésüggyel kapcsolatos egyes szabályozott szakmák gyakorlásához kapcsolódó szakmai továbbképzési rendszer részletes szabályairól A Kormány az épített környezet alakításáról

Részletesebben

190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. A rendelet alkalmazási köre

190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. A rendelet alkalmazási köre A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés b) és c) pontjában, a területfejlesztésrıl és területrendezésrıl szóló 1996. évi XXI. törvény

Részletesebben

A szakmagyakorlási kódex

A szakmagyakorlási kódex A szakmagyakorlási kódex Hajdú György VIII. MÉRNÖKNAP Szolnok 2013. szeptember 14. 266/2013. (VII. 11.) Kormány rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggı szakmagyakorlási tevékenységekrıl Hatályos:

Részletesebben

Hatósági ellenırzési tervek közzététele

Hatósági ellenırzési tervek közzététele Pomáz Város Önkormányzatának Jegyzıje Hatósági ellenırzési tervek közzététele A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. CXL. törvény 88. alapján a hatóság hatásköreinek

Részletesebben

343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl. Az építésügyi hatóság

343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl. Az építésügyi hatóság az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérıl és mőködési feltételeirıl A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.)

Részletesebben

A használatbavételi engedélyezési kérelem mellékletei:

A használatbavételi engedélyezési kérelem mellékletei: A használatbavételi engedélyezési kérelem mellékletei: - Kérelem - Felelıs mőszaki vezetıi nyilatkozat (felelıs mőszaki vezetıi névjegyzékbe felvett személy lehet) - Közmő üzemeltetıi nyilatkozat(ok) -

Részletesebben

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet. az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet. az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. -a (3) bekezdésének d) pontjában

Részletesebben

115/1996. (VII. 24.) Korm. r. 79/2007. (IV. 24.) Korm. r. módosítás

115/1996. (VII. 24.) Korm. r. 79/2007. (IV. 24.) Korm. r. módosítás A tőzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tőzoltóságok illetékességi területérıl szóló 115/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet és a tőzvédelmi hatósági feladatokat

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az épített

Részletesebben

OTSZ VILLÁMVÉDELEM. Elemzés és módosítási javaslat

OTSZ VILLÁMVÉDELEM. Elemzés és módosítási javaslat OTSZ Elemzés és módosítási javaslat OTSZ 3. rész Elemzés Válasz a következı kérdésekre: - a szabályzat tartalmaz-e szabványhivatkozásokat - a hivatkozások megfelelnek-e az európai elveknek és az európai

Részletesebben

b) az építésügyi hatósági engedélykérelem és mellékleteinek, dokumentációjának elıkészítésére,

b) az építésügyi hatósági engedélykérelem és mellékleteinek, dokumentációjának elıkészítésére, 192/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az egyes építésügyi szakmagyakorlási tevékenységekrıl A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f) és

Részletesebben

192/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az egyes építésügyi szakmagyakorlási tevékenységekrıl. Általános elıírások

192/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az egyes építésügyi szakmagyakorlási tevékenységekrıl. Általános elıírások A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 192/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az egyes építésügyi szakmagyakorlási tevékenységekrıl A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl

Részletesebben

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A KATONAI ÉPÍTÉSÜGY VI. Katonai Építéshatósági Konferencia GÖD, 2007. május 29-30. Gulyás András mérnök ezredes HM KEHH Építéshatósági Osztály 2007. 06. 08. VI. Katonai Építéshatósági Konferencia 1 TARTALOM

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 8.2.2012 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (20/2012) Tárgy: a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának a közérdeklıdésre számot tartó jogalanyok jog szerinti könyvvizsgálatára

Részletesebben

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében

Részletesebben

Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól

Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól A 36/2013. (IV. 23.) önkormányzati határozat melléklete Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól

Részletesebben

306/2011. (XII. 23.) Korm. Rendelet Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól. Dr. Kugler Tibor. 2012. március 27.

306/2011. (XII. 23.) Korm. Rendelet Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól. Dr. Kugler Tibor. 2012. március 27. 306/2011. (XII. 23.) Korm. Rendelet Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól Dr. Kugler Tibor f ő o s z t á l y v e z e t ő K ö z b e s z e r z é s i H a t ó s á g A Rendelet hatálya

Részletesebben

Partnerségi Egyeztetési Szabályzat módosítása. zárt ülés

Partnerségi Egyeztetési Szabályzat módosítása. zárt ülés Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı u. 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 133-../2014. ELİTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM JKH-180/6/2008. Tervezet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról

Részletesebben

B e s z á m o l ó. a évi II. félévi és I. félévi építéshatósági tevékenységrıl. Tisztelt Képviselı- testület!

B e s z á m o l ó. a évi II. félévi és I. félévi építéshatósági tevékenységrıl. Tisztelt Képviselı- testület! SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Elıterjesztı: Dr. Márton Kinga jegyzı Készítette: Éles Emıke Építési és Városüzemeltetési Osztályvezetı B e s z á m o l ó a 2008. évi II. félévi

Részletesebben

Szociális és Egészségügyi Iroda

Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Pf.: 85. Tel.: 06 (32) 311-057 Ikt.szám: 47246/2005. J a v a s l a t a három éves szociális

Részletesebben

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére 1. Tárgy: Felsılajos község településrendezési tervének 2014 évi módosítása, partnerségi egyeztetés szabályainak

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői

Részletesebben

193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Hatály: 2010.V.28.-tól 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997.

Részletesebben

203/2011. (X. 7.) Korm. rendelet

203/2011. (X. 7.) Korm. rendelet 203/2011. (X. 7.) Korm. rendelet a biztosítási megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítésérıl A Kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról

Részletesebben

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet. az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról. A rendelet hatálya. Általános rendelkezések

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet. az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról. A rendelet hatálya. Általános rendelkezések Hatályos:2011.01.01-255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény

Részletesebben

290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet. az építıipari kivitelezési tevékenységrıl, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról

290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet. az építıipari kivitelezési tevékenységrıl, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról 1. oldal 290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építıipari kivitelezési tevékenységrıl, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl

Részletesebben

113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet. A rendelet hatálya. Értelmezı rendelkezések

113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet. A rendelet hatálya. Értelmezı rendelkezések 1. oldal A jogszabály mai napon hatályos állapota 113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet a felvonók és a mozgólépcsık építésügyi hatósági engedélyezésérıl, üzemeltetésérıl, ellenırzésérıl és az ellenırökrıl

Részletesebben

AZ ATTICUS INVESTMENTS BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

AZ ATTICUS INVESTMENTS BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AZ ATTICUS INVESTMENTS BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG JAVADALMAZÁSI POLITIKÁJA (HATÁLYOS: 2011. július 01. NAPJÁTÓL) Tartalomjegyzék I. Preambulum... 3 II. A jelen politika hatálya,

Részletesebben

Informatikai biztonsági elvárások

Informatikai biztonsági elvárások Informatikai biztonsági elvárások dr. Dedinszky Ferenc kormány-fıtanácsadó informatikai biztonsági felügyelı 2008. július 2. Tartalom Átfogó helyzetkép Jogszabályi alapok és elıírások Ajánlások, a MIBA

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: /2011. Elıkészítı: Pékné dr.

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: /2011. Elıkészítı: Pékné dr. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1100- /2011. Elıkészítı: Pékné dr.csefkó Judit E L İ T E R J E SZ T É S A Képviselı-testület 2011. július 28-i

Részletesebben

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról

255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról Opten Törvénytár Opten Kft. I. 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testülete 8/2002./III.25./ MÖK. sz. rendelete

Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testülete 8/2002./III.25./ MÖK. sz. rendelete Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testülete 8/2002./III.25./ MÖK. sz. rendelete a beruházási szabályzat közzétételérıl szóló 24/2000./IX.18./ MÖK. sz. rendelete módosítására és egységes szerkezetbe

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: jegyzo@sarospatak.hu Elıterjesztés a - a képviselı- testületnek - az óvodai körzethatárok módosításáról

Részletesebben

PILIS NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL Ü G Y R E N D J E

PILIS NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL Ü G Y R E N D J E 7. sz. függelék a rendelet 40.. (11) és 43.. (10) bekezdéséhez PILIS NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL Ü G Y R E N D J E A Képviselı-testület egységes hivatalt hoz létre - Polgármesteri Hivatalelnevezéssel,

Részletesebben

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

Bózsva község Önkormányzatának 1 /2011. (II. 15 ) számú rendelete az önkormányzat évi költségvetésérıl

Bózsva község Önkormányzatának 1 /2011. (II. 15 ) számú rendelete az önkormányzat évi költségvetésérıl Bózsva község Önkormányzatának 1 /2011. (II. 15 ) számú rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl Bózsva Községi önkormányzat képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Balatonlelle Város Képviselı-testületének 14/2001.(XI.5.) KT.sz.rendelete a lakás- és egyéb építményekhez kapcsolódó parkolóhelyek kialakításának átvállalásáról. Balatonlelle Város Képviselı-testülete

Részletesebben

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ...

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ... Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás...... HATÁROZAT Szám: 7/2009. (III.16.) BTT határozat Tárgy: A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanács Közbeszerzési szabályzatának elfogadása A Bakonyi

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 102 MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének /2013. (.) önkormányzati rendelete a lakások és egyéb építmények építéséhez, kialakításához

Részletesebben

Felvonó felújítás, modernizálás helyzete Magyarországon

Felvonó felújítás, modernizálás helyzete Magyarországon Felvonó felújítás, modernizálás helyzete Magyarországon Siófok 2014. május 05. Gyökér Imre tanúsítási csoportvezetı Tel: 30 / 530-2592 30 / 267-6383 E-mail: gyoker.imre@emi-tuv.hu Gyors áttekintés Az országban

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete

Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete a településkép véleményezési eljárásról Egységes szerkezetben az 5/2014.(II.21), a 12/2014.(VIII.28.) és a 12/2016.(IV.21.)

Részletesebben

2006. évi XCIV. törvény. a tőz elleni védekezésrıl, a mőszaki mentésrıl és a tőzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításáról

2006. évi XCIV. törvény. a tőz elleni védekezésrıl, a mőszaki mentésrıl és a tőzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításáról Mi változott a tőzvédelmi törvényben, 2006-ban? A 2006. évi XCIV. törvény több ponton módosította az 1996. évi XXXI. Törvényt. A változások és az eredeti szöveg egymás melletti vizsgálata és a hozzá főzött

Részletesebben

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGYBEN TERVEZETT JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK

A KATONAI ÉPÍTÉSÜGYBEN TERVEZETT JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK A KATONAI ÉPÍTÉSÜGYBEN TERVEZETT JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK Gulyás András mérnök alezredes HM KEHH Építéshatósági Osztály osztályvezető V. Katonai Építéshatósági Konferencia Szentendre - Annavölgy 2006. május

Részletesebben

314/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet

314/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 314/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Fıfelügyelıségrıl, valamint a munkavédelmi és munkaügyi hatóságok kijelölésérıl A Kormány az Alkotmány 35. (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET

SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI TÁJÉKOZTATÓJA A 2013. PÉNZÜGYI ÉVRE 2014. június A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének

Részletesebben

1. Az építésfelügyeleti bírságról szóló 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet módosítása

1. Az építésfelügyeleti bírságról szóló 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet módosítása A Kormány az 1. és a 3. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3. pontjában, a 2. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Medgyesbodzás Község Polgármesterétıl. Medgyesbodzás Széchenyi u. 38.

Medgyesbodzás Község Polgármesterétıl. Medgyesbodzás Széchenyi u. 38. Medgyesbodzás Község Polgármesterétıl Medgyesbodzás Széchenyi u. 38. Elıterjesztés Medgyesbodzás Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. január 13-án tartandó ülésére a szociális célú tőzifa

Részletesebben

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. melléklet amely létrejött Hajdúdorog Város Önkormányzat Képviselı-testülete, mint az önállóan mőködı és gazdálkodó Hajdúdorog Városi Polgármesteri Hivatal irányító szerve,

Részletesebben

A MAGYAR SZÁMVITELI STANDARDJAVASLATOK KIALAKÍTÁSÁNAK RÉSZLETES ELJÁRÁSI RENDJE módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A MAGYAR SZÁMVITELI STANDARDJAVASLATOK KIALAKÍTÁSÁNAK RÉSZLETES ELJÁRÁSI RENDJE módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A MAGYAR SZÁMVITELI STANDARDJAVASLATOK KIALAKÍTÁSÁNAK RÉSZLETES ELJÁRÁSI RENDJE módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 1. (1) A magyar számviteli standardokról, azok értelmezéseirıl és a kapcsolódó

Részletesebben

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.

Részletesebben

Hatályos: szeptember 12.

Hatályos: szeptember 12. 6/2016.számú közvetlen hatályú Igazgatósági Szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére Stratégia a fogyatékos személyek Szövetkezeti

Részletesebben

Építıipari kivitelezı vállalkozók nyilvántartásba vétele

Építıipari kivitelezı vállalkozók nyilvántartásba vétele Építıipari kivitelezı vállalkozók nyilvántartásba vétele Kötelezı építési szerzıdés, kötelezı fedezet, kötelezı építési napló mire figyeljünk még? Az építıipari kivitelezı vállalkozók kötelezı nyilvántartásba

Részletesebben

245/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet. az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól. Az építésügyi bírság kiszabásának esetei

245/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet. az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól. Az építésügyi bírság kiszabásának esetei A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. -a (1) bekezdésének d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következıket rendeli

Részletesebben

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról Opten Törvénytár Opten Kft. I. 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék 1. melléklet a 238/2005.

Részletesebben

2011. október 27. napján tartandó

2011. október 27. napján tartandó Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 3024/2011. Sorszám: 8. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. október 27.

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r), u), v) és x) pontjában, valamint a 38. vonatkozásában a szolgáltatási tevékenység

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H Tel.: 47/ , Fax.: 47/

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H Tel.: 47/ , Fax.: 47/ SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H-3950. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-404. Ügyfélfogadás ideje: Hétfı, szerda: 8-12 és 13-16 óráig, péntek: 8-12 óráig ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE 3. IKTATÓSZÁM: 2-5/2012. MELLÉKLET: DB TÁRGY: Javaslat egyes önkormányzati rendeltek módosítására és ére ELİTERJESZTİ: Vargha Tamás a

Részletesebben

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának A fogyasztóvédelemrıl szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 56. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

Partneri állásfoglalások Szerv Hivatkozás Állásfoglalás ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt F /2015. Jogszabályok betartását kéri.

Partneri állásfoglalások Szerv Hivatkozás Állásfoglalás ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt F /2015. Jogszabályok betartását kéri. TÁJÉKOZTATÁSI SZAKASZ VÉLEMÉNYEI P a r t n e r i e g y e z t e t é s 10/2015.(I.26.) Kt. sz. határozat szerinti partnerek: településfejlesztési koncepció: helyi (választókerületi) országgyőlési képviselı

Részletesebben

További információk a következı címen szerezhetık be: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

További információk a következı címen szerezhetık be: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal AZ EGYSZERŐ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Építési beruházás Árubeszerzés Szolgáltatás Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió X Tisztelt Ajánlattevı! Jelen ajánlattételi felhívás a Kbt. 251. (2)

Részletesebben

193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl A Kormány az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére 8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: A családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatási feladatok - 2015. december 31. napját követı

Részletesebben

hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci

hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci Salgótarján Megyei Jogú Város A l p o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 314-668 Szám: 14945/2009. Javaslat a Nógrád Megyei Civil Szolgáltató Központot mőködtetı Mozgáskorlátozottak

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott képviselık közül 12 fı jelen van. A rendkívüli ülést megnyitja.

JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott képviselık közül 12 fı jelen van. A rendkívüli ülést megnyitja. JEGYZİKÖNYV Készült: A Képviselı-testület 2007. augusztus 15-i rendkívüli ülésérıl. Vecsés, Szent István tér 1. (Kezdés idıpontja: 15 óra) Jelen vannak: Balogh Csongor, Dabasi János, dr. Gerencsér Balázs,

Részletesebben

Németh József Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala 2014. október 8. Építésügyi szabályozás helyzete, jövője

Németh József Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala 2014. október 8. Építésügyi szabályozás helyzete, jövője Németh József Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala 2014. október 8. Építésügyi szabályozás helyzete, jövője Előzmények 2 Magyar közlöny 157. szám Új NMHH rendeletek megjelenése Az új jogszabály

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl

Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl (Egységes szerkezetben a 3/1998. (II. 9.), 18/2005. (XII 9.), 15/2007. (XII.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Szám: 15355/2009. Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott Salgótarján

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT MUNKADOKUMENTUM

EURÓPAI PARLAMENT MUNKADOKUMENTUM EURÓPAI PARLAMENT TANÁCS Brüsszel, 2007. május 30. Az Európai Parlament és a Tanács irányelvére irányuló javaslat a közösségi vasutak fejlesztésérıl szóló 91/440/EGK tanácsi irányelv, valamint a vasúti

Részletesebben

e-önkormányzás Szombathelyen és kistérségében e-savaria projekt

e-önkormányzás Szombathelyen és kistérségében e-savaria projekt e-önkormányzás Szombathelyen és kistérségében e-savaria projekt Keringer Zsolt irodavezetı e-mail: keringer@szombathely.hu Elektronikus ügyintézés megvalósításához szükséges környezet Jogszabályok (országos,

Részletesebben

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET 2017. JÚNIUS 29. EGER Építési szabályok változásával kapcsolatos tájékoztatás, különös tekintettel a 300 m 2 összes hasznos alapterület alatti építkezésekre, bontási, jókarbantartási

Részletesebben

Telekalakítási eljárás a földhivataloknál Összeállította: Hajdú György GGT elnökségi tag

Telekalakítási eljárás a földhivataloknál Összeállította: Hajdú György GGT elnökségi tag Telekalakítási eljárás a földhivataloknál Összeállította: Hajdú György GGT elnökségi tag A Magyar Közlöny 154. számában jelenet meg a 246/2009. (XI. 3.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési

Részletesebben

Felülvizsgálat alatt

Felülvizsgálat alatt Felülvizsgálat alatt Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2003. (V. 20.) Önk. sz. rendelete az Önkormányzati Tervtanács létrehozásáról és mőködésének rendjérıl Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat 22/2007. (X.31.) Kt. rendelete a Helyi Tervtanács létrehozásáról és mőködési rendjérıl

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat 22/2007. (X.31.) Kt. rendelete a Helyi Tervtanács létrehozásáról és mőködési rendjérıl Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat 22/2007. (X.31.) Kt. rendelete a Helyi Tervtanács létrehozásáról és mőködési rendjérıl A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2009. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 76-78. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 76/2009.(VII.30.)

Részletesebben

3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet

3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet az építési termékek mőszaki követelményeinek, megfelelıség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól Az épített

Részletesebben

122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet

122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról szóló 214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet módosításáról 1 hatályos: 2013.04.27-2013.04.28

Részletesebben

A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ SZMSZ 8. számú melléklet A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szabályzata a szabálytalanságok kezelésének eljárásáról Hatályos: 2007. április 1. Jóváhagyom:

Részletesebben

BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK KÖZSZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE 1.

BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK KÖZSZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE 1. Kiszombor Község Önkormányzata Képviselıtestületének 21/1996 (XII.30.) KKÖT R E N D E L E T E kéményseprı-ipari közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl (Egységes szerkezetben) Kiszombor Község Önkormányzatának

Részletesebben

Építésügyi hatósági feladatok eljárási leírások

Építésügyi hatósági feladatok eljárási leírások Építésügyi hatósági feladatok eljárási leírások A településrendezési kötelezési eljárás folyamata Településrendezési kötelezettség körében beépítési kötelezettség, helyrehozatali kötelezettség és beültetési

Részletesebben

I. Általános elıírások. A rendelet hatálya

I. Általános elıírások. A rendelet hatálya Nagytarcsa Község Önkormányzatának 7/1996. számú rendelete a község belterületéhez csatolt 749 hrsz.-ú lakóterület helyi szabályozási és építési elıírásairól, és az egyes építési munkák engedélyezésérıl

Részletesebben

106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról

106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról 106/2009. (XII. 21.) OGY határozat a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról Az Országgyőlés abból a felismerésbıl kiindulva, hogy a kábítószer-használat és -kereskedelem

Részletesebben

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította

2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította 2012. évi CLVII. Törvény (2012. október 15-én elfogadva) módosította Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt (Étv.) A 2013. 01. 01-től hatályba lépő rendelkezések

Részletesebben

Élethelyzetek. Dr. Mészáros Attila. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. 2. Élethelyzetek, konfliktusok

Élethelyzetek. Dr. Mészáros Attila. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. 2. Élethelyzetek, konfliktusok Négy alaphelyzetet különböztetünk meg, attól függıen, hogy Az innováció humánaspektusai: üzleti kommunikáció alárendelt, felsıbbséggel bíró vagy egyenlı a személyközi kapcsolat. A pozitív és negatív simogatás

Részletesebben

Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és április 30. között megjelent)

Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és április 30. között megjelent) Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és 2012. április 30. között megjelent) Kormányrendeletek 63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet az egyes közlekedési szabálysértések

Részletesebben

Magyar Építész Kamara

Magyar Építész Kamara Jogszabályok Figyelem! Számos jogszabály megváltozott 2011. január 1. hatállyal. Egyes jogszabályoknál a legutolsó módosítás hatályának kezdetét zárójelben jeleztük. 1. Alapvetõ elõírások 1995. évi LIII.

Részletesebben

Útvesztő, vagy logikus feladatsor?

Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Tűzvédelmi tervezés a 305/2011/EU rendelet és a 275/2013 (VIII. 16.) Korm. rendelet alapján Mészáros János Nagy Katalin Budapest, 2013. 12. 05. ELŐADÁS VÁZLAT I. rész:

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének. 21/2013. (VI. 30.) Önkormányzati Rendelete

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének. 21/2013. (VI. 30.) Önkormányzati Rendelete Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 21/2013. (VI. 30.) Önkormányzati Rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárásról Hajdúnánás Város Önkormányzatának

Részletesebben

Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek

Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:

Részletesebben