Információk az F1DT 2011-es mod-járól

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Információk az F1DT 2011-es mod-járól"

Átírás

1 Információk az F1DT 2011-es mod-járól Bevezető Kérnék mindenkit, hogy alaposan olvassa el az alábbiakat a félreértések elkerülése végett, remélem találtok hasznos információkat benne. A legfontosabb dolgokat kiemeltem így. A nyár folyamán az a döntés született, hogy készítünk egy saját fizikával rendelkező mod-ot, már csak azért is, hogy ne függjünk senkitől és testre szabhassuk a mi igényeinknek megfelelően. A fizikát a F1RFT es modból, az F1RCT 2011-es modból és a saját ötleteim alapján állítottam össze. Annyit szögezzünk le, hogy ugyebár olyan mod nincs, ami mindenkinek tökéletes. Lesznek akik gyorsulnak a többiekhez képest, lesznek akik lassulnak, ez természetes, mindenhol így van ez sajnos/szerencsére. Nyitott vagyok bármilyen változtatásra, de csak kizárólag a Cyril-en keresztül kérjetek változtatást a félreértések elkerülése végett. A fizika változtatásra a következők voltak hatással (pontos részletek lent): A fizika hozza össze a mezőnyt egy kicsit, azaz legyenek olyan helyzetek, ahol egy lassabb pilóta is meg tudja előzni a gyorsabbat, így izgalmasabbak lehetnek a futamok. Minden bizonnyal több boxkiállás lesz, a gumik úgy vannak definiálva, hogy általában az extra lágy gumival 3-4 kiállásra lesz szükség, míg a legkeményebb gumival (nemcsíkos kemény) talán meg lehet majd néhány versenyt csinálni 1 kiállással, de ott is inkább kető lesz belőle, hacsak nem valaki nagyon rááll a spórolásra, akkor viszont körönként 2-4 másodpercet bukik majd a lágy gumikon közlekedőkkel szemben. Ne ijedjetek tehát meg, ha az extra lággyal nem tudtok csak max 10 vagy még kevesebb kört menni, nem feltétlenül a vezetési stílusban vagy az autó beállításaiban van a probléma, ez iylen lesz idén. A gumik az élettartamuk vége felé rohamosan el kezenek majd romlani, úgyhogy mindenkinek jól meg kell majd gondolnia, hogy meddig marad kint a kopott gumin, hiszen körönként másodperceket lehet eldobni emiatt. Fontos lesz majd a taktikai felkészülés és a tesztelés. Megváltoztattam a szélárnyékot, amit gyakorlatilag az F1RCT 2011-es modból emeltem át minimális módosítással. Ez a szélárnyék lehetővé teszi, hogy az előttunk autózó seggében lehessünk még a gyors nyújtott kanyarokban is, nem fog ledobálni az ívről bennünket a tapadás hiánya. A szélárnyék szippantó hatása is módosult, csökkent az előzőhöz képest, viszont most ugye van KERS-ünk, ez emiatt lett így beállítva, hogy azért mégse lehessen annyira könnyen előzni azért.

2 Mi változott tavaly óta? Részletek KERS Amint tudjátok a modunkban idéntől lesz KERS támogatás. Mivel gyárilag KERS támogatás nincs az rfactor 1-ben, ezért mindenki úgy hekkeli bele a programba, ahogy tudja. Vannak KERS-ek, amik másképp működnek mint a miénk, de azoknak is vannak előnyei és hátrányai ugyanúgy mint ennek. A mienk nagy előnye, hogy nem kell 20 másik programot feltelepíteni az rfactor mellé és egy másik ablakból visszaolvasni az információkat es egyéb más kiegészítő progik halmazát beállítani, mint pl az FSONE-ban. Ahhoz, hogy a KERS működjön, az F1DT által kiadott rfactor.exe -vel (3.2 Mbyte) kell indítani a játékot, különben nem lesz KERS, továbbá véletlenszerű fagyások következhetnek be. Nekünk teljesen kompakt, transzparens a működése, egyszerűen csak ott van, a felhasználónak annyi a dolga csak, hogy az Átmeneti teljesítménynövelés -re be kell állítania egy gombot a kormányon és már használhatja is a pilóta. A mi KERS-ünk a motorteljesítmény valtoztatási lehetőségén alapul. Megszűnik tehát a 10-es motorteljesítmény skála (az F1DT úgysem használta tavaly sem), es két állapotú motortljesítmény lesz. Az 1-es a normál üzem, a 2-es amikor nyomjuk a KERS-et. Kétféleképpen lehet tehát hozzájutni a többletlóerőkhöz: Megnyomjuk az Ideiglenes teljesítmény növelés gombot (KERS gomb a továbbiakban) A sima teljesítmény növelés gombbal 1-esből 2-esbe kapcsoljuk a motor teljesítményét

3 Minden körben 6.7 másodpercig lehet a 2-es fokozatban használni az autót, utána automatikusan visszaáll az 1-es módba és csak új kör megkezdése után lehet ismét nyomni a gombot. Ha egy körben már nincs több KERS-ünk, akkor ha a sima teljesítmény állító gombbal megprobáljuk 2-esbe kapcsolni a motort, akkor a Motorteljesítmény beállítás nem elérhető üzenetet kapjuk, új kör után ismét használhatjuk. Nyilván mindenki a KERS gombot fogja használni, mert az ugye pontúgy működik majd mint az igazi F1-ben, de kérlek benneteket, hogy a tesztelés alatt mindenki próbálja ki, hogy ha elnyomja a KERS-et et adott körben, akkor a 2-es motor teljesítménye már le van tiltva és a Motorteljesítmény beállítás nem elérhető üzenetet kapja ha a normál módon akar motorteljesítményt növelni.!!! A KERS nem ad többlet fogyasztást, nem okoz fokozott motorkopást és

4 melegedést sem!!!

5 A fizika Felsorolok néhány dolgot amit a legfontosabbnak tartok ahhoz, hogy tudjátok, h mi változott, és kb merre kell menni az autó beállításaival az új modban a tavalyihoz (RFT 2010 v2.1) képest. A (szerintem) legfontosabb változásokat pirossal kiemeltem. Általános 625 kg-ról 640 kg-ra nehezedett az autó bizonyos hibákat gyorsabban javítanak meg a box-ban nincs súly büntetés azoknak, akik használnak valamilyen segítséget a szárnyak légellenállása összességében csökkent, de arányuk egymáshoz képest változott, a hátsó szárnyak kevebb leszorítóerőt generálnak, azaz magasabb értéken kell használni őket mint eddig a hűtő légellenállása nőtt a fékhűtőé csökkent egy kicsit az első és hátsó stabilizátorok alacsonyabb értéktől magasabb értékig állíthatóak, tehát most a 20-as hátsó stabilizátor kevesebb mint régen a 3. rugóknál több határolót lehet rakni, csillapításuk viszont kisebb értékek között állítható változott a váltó fel/le váltási algoritmusa, valamint a váltóáttételezés is a kerékdőlés nagyobb lehet mint eddig a sima futóműhöz is több határolót lehet rakni a rugózási arány szélsőértékei is kitolódtak, tehát lágyabb és keméneybb lehet mint eddig hasmagasság is nagyobb lehet mint eddig a csillapítást is nagyobb intervallumban lehet állítani mint eddig, a legalacsonyabb kisebb, a legmagasabb pedig nagyobb mint eddig volt a fékkopás megnőtt, viszont többfajta féktárcsát lehet használni mint eddig az optimális fékhatás hőmérséklete is kitolódott, azaz tovább optimális a fékhatásunk egyes fékezéseknél, valamint a fékerő/féknyomás is nagyobb lett Motor a motor nyomatékgörbéje változott, nél van a csúcsa, meglehetősen gyenge alul, ezen lehet, h kellene még változtatni talán, vagy magasabbra venni az alapjáratot picit jobban melegszik a motor, tehát jobban kell hűteni óvatosabban kell visszaváltani és túlpörgetni a motort, mert érzékenyebb ezekre az optimális motorhőmérséklet 116-ról 110-re csökkent, tehát még egy ok, ami miatt jobban kell hűteni!!! a motorfék beállítása fordított, tehát ha emeljük a számot, akkor csökken a motorfék!!! Gumik a gumik tapadása összességében nőtt, az első és hátsó kerekek tapadásának aránya is változott. Általánosan nézve alulkormányzottabbak lettek az autók, tehát nem annyira idegesek kigyorsításnál minden gumi optimális hőmérséklete nőtt

6 minden gumi optimális nyomása csökkent a guminyomás jobban befolyásolja a melegedést és az élettartamot a gumik sokkal jobban fogynak mint eddig a végén, amikor már 35% körül van a gumi, rohamosan kezd veszíteni a tapadásából a gumik egymáshoz viszonyított sorrendje nem változott, tehát ha sorrendbe kellene állítani láygság szerint, akkor továbbra is: extra lágy (csíkos lágy) lágy (nem csíkos lágy) közepes (csíkos közepes) kemény (nem csíkos kemény) a sorrend.

Hasznos tippek gumicserével kapcsolatban

Hasznos tippek gumicserével kapcsolatban Hasznos tippek gumicserével kapcsolatban Úgy tűnik, hogy végre tényleg beköszöntött hazánkban a tavaszi időjárás! Elérkezett az idő, hogy Fontos azonban, hogy mielőtt bárhová indul, a téli gumikat cserélje

Részletesebben

Ez a paraméter arra szolgál, hogy kompenzáljuk a nem megfelelõ orsózási sebesség beállítást a rádión. Pl, ha a rádióban maximumon van az AILERON

Ez a paraméter arra szolgál, hogy kompenzáljuk a nem megfelelõ orsózási sebesség beállítást a rádión. Pl, ha a rádióban maximumon van az AILERON Ez a paraméter arra szolgál, hogy kompenzáljuk a nem megfelelõ orsózási sebesség beállítást a rádión. Pl, ha a rádióban maximumon van az AILERON SWASH AFR, de az orsózási sebesség nem megfelelõen nagy,

Részletesebben

fojtószelep-szinkron teszter

fojtószelep-szinkron teszter fojtószelep-szinkron teszter Általános ismertető A SYNCTOOL fojtószelep-szinkron teszter több hengeres, hengerenkénti fojtószelepes motorok fojtószelep-szinkronjának beállításához nélkülözhetetlen digitális

Részletesebben

Nitro Rollátor. Használati utasítás. www.gyogyaszat i.h

Nitro Rollátor. Használati utasítás. www.gyogyaszat i.h Nitro Rollátor Használati utasítás www.gyogyaszati.hu MEDIGOR www.gyogyaszat i.h u Rollátor részei 3 1 4 2 6 5 7 12 8 11 10 9 1. Markolat 2. Állítható kormányrúd 3. Foganytyú fényvisszaverõje 4. Fékkar

Részletesebben

Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb

Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb Kezelési útmutató akkumulátoros (12V) automata elektronikához A készülék használata Időzítés Ciklus 1. 2 Választás /Program gomb Forgató gomb Start/ Stop gomb Az akkumulátor csatlakozók megfelelő polaritással

Részletesebben

Beltéri vezeték nélküli érzékelők THERMOSUNIS RTS SUNIS RTS

Beltéri vezeték nélküli érzékelők THERMOSUNIS RTS SUNIS RTS Beltéri vezeték nélküli érzékelők THERMOSUNIS RTS SUNIS RTS Thermosunis Indoor Wirefree RTS Thermosunis beltéri vezeték nélküli érzékelő RTS Sunis Indoor Wirefree RTS Sunis beltéri vezeték nélküli érzékelő

Részletesebben

LENGÉSCSILLAPÍTÓK A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN

LENGÉSCSILLAPÍTÓK A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN LENGÉSCSILLAPÍTÓK A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN MI A LENGÉSCSILLAPÍTÓK SZEREPE? A lengéscsillapítók biztosítják a kerekek megfelelő tapadását, bármilyen hepehupás is az út, amin haladunk.

Részletesebben

Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő

Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő 1. Áttekintés Köszönjük, hogy a mi termékünket választotta! A biztosnágos és megfelelő működés érdekében, kérjük alaposan olvassa át a Qick Start kézikönyvet. A globálisan

Részletesebben

Kezelési utasítás. F129 Modell CMG-BD1

Kezelési utasítás. F129 Modell CMG-BD1 Kezelési utasítás F129 Modell CMG-BD1 F129 Modell elektronikus termosztáttal (HU) Az Atlantic 1968-ban alapított elismert francia márka a fűtés, a hőkomfort és az energiatakarékos rendszerek területén.

Részletesebben

Írta: Autosuli 2010. szeptember 22. szerda, 18:21 - Módosítás: 2010. november 01. hétfő, 00:16

Írta: Autosuli 2010. szeptember 22. szerda, 18:21 - Módosítás: 2010. november 01. hétfő, 00:16 ABS Anti Blocking System - Azért felelős, hogy az autó kerekei ne blokkoljanak (tehát ne álljanak meg) hírtelen fékezéskor és az autó ne kezdjen csúszni. Figyeli a kerekeket és amelyik jobban lassul a

Részletesebben

Technikai tudnivalók a Saxo Trader Letöltéséhez tűzfalon vagy proxy szerveren keresztül

Technikai tudnivalók a Saxo Trader Letöltéséhez tűzfalon vagy proxy szerveren keresztül Letöltési Procedúra Fontos: Ha Ön tűzfalon vagy proxy szerveren keresztül dolgozik akkor a letöltés előtt nézze meg a Technikai tudnivalók a Saxo Trader Letöltéséhez tűzfalon vagy proxy szerveren keresztül

Részletesebben

Beachside FAMILY. Kombinált Infraszauna HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

Beachside FAMILY. Kombinált Infraszauna HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Beachside FAMILY Kombinált Infraszauna HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Beachside FAMILY Kombinált Infraszauna Méretei: 2000x1950x2100 2-4 személyes Candlenut diófa infraszauna Füstszínű üvegajtó Színterápiás világítás

Részletesebben

Kezelési útmutató. RC helyiség hõmérséklet szabályozó. Általános elõírások. A helyiség hõmérséklet szabályozó kézi beállítása

Kezelési útmutató. RC helyiség hõmérséklet szabályozó. Általános elõírások. A helyiség hõmérséklet szabályozó kézi beállítása 7055 4700 11/00 Kérjük õrizze meg! Kezelési útmutató RC helyiség hõmérséklet szabályozó Általános elõírások Az RC helyiség hõmérséklet szabályozó egy, a következõkkel felszerelt moduláló helyiség hõmérséklet

Részletesebben

Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011)

Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011) Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011) by Papp István - csütörtök, március 24, 2011 http://www.formula1tech.hu/technikai-kovetelmenyek-ausztral-nagydij-2011/ A 2011-es Formula-1-es világbajnokság

Részletesebben

A környezetbarát autózás 10 pontja

A környezetbarát autózás 10 pontja A Környezetbarát autózás kampány célja, hogy csökkentse az autók környezetre gyakorolt káros hatását, valamint segítsen a járművezetőknek abban, hogy környezetvédő fejjel gondolkodjanak. A környezetbarát

Részletesebben

A cserét a következő sorrendben végezze:

A cserét a következő sorrendben végezze: Suzuki Swift 3 első felfüggesztő A cserét a következő sorrendben végezze: 1 Suzuki Swift 3 autóján párban cserélje a rugókat. Húzza be a kéziféket. 2 3 Helyezzen ékeket az hátsó kerekek alá. Lazítsa meg

Részletesebben

Állítsa a programválasztó gombot Ki ( O ) állásba.

Állítsa a programválasztó gombot Ki ( O ) állásba. A KÉSZÜLÉK MŰKÖDÉSE További információk (beleértve a hibaelhárítást és a szervizet) a használati utasítás megfelelő fejezeteiben találhatók. A ruhanemű szétválogatása az alábbiak szerint: A ruhaneműt válogassa

Részletesebben

FRC Raceroom WTCC 2015

FRC Raceroom WTCC 2015 FRC Raceroom WTCC 2015 Oschersleben 2017.01.08 Pannuska Dávid Karimo: Helokaa Dávid. Túl vagytok az 5. fordulón, és ismét nem sikerült fogást találni Gombár kollégán. Hogy alakultak a tesztek számodra,

Részletesebben

MODUCONTROL HASZNÁLATI UTASÍTÁS

MODUCONTROL HASZNÁLATI UTASÍTÁS MODUCONTROL HASZNÁLATI UTASÍTÁS 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezető...3 2 A panel gombjainak használata értékek kijelzésére és paraméterek beállítására...4 3 Kiolvasható paraméterlista a hozzá tartozó értékekkel:...5

Részletesebben

Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás

Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás Az AVALON PARK Kft. (1075 Budapest, Károly krt. 1. I/2.) továbbiakban: SZERVEZŐ - 2016. évre kiírja a HELL KART & Event Centerben megrendezendő HELL KART

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

A távirányító használata

A távirányító használata A távirányító használata A távirányító használata A távirányító használatával kapcsolatos óvintézkedések. Legyen óvatos a távirányítóval, különösen mert kicsi és könnyű. A leejtéstől vagy a kemény ütéstől

Részletesebben

Akciós úszókapu vasalat szett!

Akciós úszókapu vasalat szett! Bemutatóterem és raktár: 1183 Budapest, Akadály u. 15 Bejárat a Nefelejcs u. felől! Telefon: +36 1 297 33 96 info@polswat.hu Nyitva: H-Cs: 8-17:00 Magyarország Kft. Mobil:+36 30 633 21 60 www.polswatbolt.hu

Részletesebben

Amennyiben a gombot megnyomja (rövid ideig) úgy ki tudja választani, hogy a computer kijelzőjén melyik adat legyen látható: DST-ODO-CLK-ATM

Amennyiben a gombot megnyomja (rövid ideig) úgy ki tudja választani, hogy a computer kijelzőjén melyik adat legyen látható: DST-ODO-CLK-ATM VDO C05+ használati útmutató Funkciók: o KMH-MPH pillanatnyi sebesség KMH vagy MPH-ban, átváltáskor a computer automatikusan konvertálja az adatokat a másik mértékegység-rendszerbe o DST - napi táv, ami

Részletesebben

vialan OS-103 vonalfordító készülék kezelési útmutató

vialan OS-103 vonalfordító készülék kezelési útmutató vialan OS-103 vonalfordító készülék kezelési útmutató A készülék szabványos (FXS) telefonvonalak összekapcsolására szolgál. A készülékhez 9V és 20V közötti váltakozó- vagy egyenfeszültségű tápegység csatlakoztatható

Részletesebben

1. 2. 3. 4. 1. 2. 3.

1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. Kezelési útmutató DC Automatavezérlésű Mézpörgető készülékhez Kérjük, hogy olvassa el, mielőtt a készüléket üzemeltetni kezdené! Érvényes: 2009. március 01.-től A készülék használatba vételének feltételei:

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MULTI-OSZTOTT TÍPUSÚ SZOBAKLÍMA. (Hűtés)

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MULTI-OSZTOTT TÍPUSÚ SZOBAKLÍMA. (Hűtés) HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Beltéri egység Kültéri egység MULTI-OSZTOTT TÍPUSÚ SZOBAKLÍMA (Hűtés) CE Biztonsági előírások A klímaberendezés használatakor az alábbi biztonsági előírásokat kell betartani. 1 Ügyeljen

Részletesebben

TARTALOM ÓVINTÉZKEDÉSEK...1 TÍPUS ÉS MŰSZAKI ADATOK...1 GOMBOK ÉS FUNKCIÓJUK...2 JELZÉSEK ÉS FUNKCIÓK...5 ÜZEMELTETÉSI UTASÍTÁSOK...

TARTALOM ÓVINTÉZKEDÉSEK...1 TÍPUS ÉS MŰSZAKI ADATOK...1 GOMBOK ÉS FUNKCIÓJUK...2 JELZÉSEK ÉS FUNKCIÓK...5 ÜZEMELTETÉSI UTASÍTÁSOK... MEGJEGYZÉS 1. A borítón látható ábra csak tájékoztatásul szolgál, amely eltérhet a vásárolt terméktől. 2. A légkondicionáló működtetése előtt feltétlenül olvassa el az ÓVINTÉZKEDÉSEK című részt. 3. Ez

Részletesebben

A távirányító működése

A távirányító működése 2 3 A távirányító működése Megjegyzések: Győződjön meg róla, hogy nincsen semmi akadály, ami akadályozná a jel vételét! A távirányító 10 m-es távolságig működik. Ne dobálja a távirányítót. Óvja a távirányítót

Részletesebben

Használati útmutató IN 902 COMPUTER CY-20W

Használati útmutató IN 902 COMPUTER CY-20W Használati útmutató IN 902 COMPUTER CY-20W 1 Használat előtt olvassa el a használati útmutatót. 2 Használat: A) átlagsebesség szimbóluma akár magasabb vagy alacsonyabb, mint az átlag B) aktuális sebesség

Részletesebben

A cserét a következő sorrendben végezze:

A cserét a következő sorrendben végezze: Opel Astra G első felfüggesztő rugó A cserét a következő sorrendben végezze: 1 Opel Astra G autóján párban cserélje a rugókat. 2 Húzza be a kéziféket. 3 Helyezzen ékeket az hátsó kerekek alá. Lazítsa meg

Részletesebben

Évszakváltás a közlekedésben

Évszakváltás a közlekedésben Évszakváltás a közlekedésben A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk

Részletesebben

SpeedPower Sprintbox. Használati és beszerelési útmutató

SpeedPower Sprintbox. Használati és beszerelési útmutató SpeedPower Sprintbox Használati és beszerelési útmutató Kedves Ügyfelünk SpeedPower Sprintbox Használati és beszerelési útmutató Gratulálunk, hiszen Ön minőségi, SpeedPower terméket választott. Cégünk

Részletesebben

BEÁLLITÁS PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK

BEÁLLITÁS PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK BEÁLLITÁS PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK FÉKNYOMÁS A teljes erővel történő fékezésre szolgál. 100%-on teljes erővel fékezhetsz. Ha a féknyomást a legjobb százalékarányban alkalmazzuk az autóra egy meghatározott

Részletesebben

ELEKTROMOS SZABÁLYZÓSZELEP TESZTELŐ KÉSZÜLÉK

ELEKTROMOS SZABÁLYZÓSZELEP TESZTELŐ KÉSZÜLÉK ELEKTROMOS SZABÁLYZÓSZELEP TESZTELŐ KÉSZÜLÉK 36 150 065 A CLT1 kompresszor tesztelő a kuplung nélküli kompresszorok tesztelésére alkalmas. Ez a készülék a modern kompresszorok tesztelését végzi egyszerűen,

Részletesebben

MODUCONTROL HASZNÁLATI UTASÍTÁS

MODUCONTROL HASZNÁLATI UTASÍTÁS MODUCONTROL HASZNÁLATI UTASÍTÁS 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezető...3 2 A panel gombjainak használata értékek kijelzésére és paraméterek beállítására...4 3 Kiolvasható paraméterlista a hozzá tartozó értékekkel:...5

Részletesebben

Használati utasítás és Jótállási jegy. Nitroscooters elektromos tricikli

Használati utasítás és Jótállási jegy. Nitroscooters elektromos tricikli Használati utasítás és Jótállási jegy Nitroscooters elektromos tricikli Használati utasítás Verzió 20130401 Kedves roller tulajdonos! Köszönjük, hogy a Nitroscooters márka elektromos modelljét választotta.

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS

S Z A B Á L Y Z A T 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS S Z A B Á L Y Z A T Az F1 HUNGARIAN RFACTOR ETIHAD LEAGUE 2010/2011 VERSENYÉVADHOZ 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS 1.1 Az F1 HREL 2010/2011 bajnokságának versenyzőinek kötelessége a szabályzat elolvasása,

Részletesebben

A KÉSZÜLÉK MŰKÖDÉSE. További információk (beleértve a hibaelhárítást és a szervizet) a használati utasítás megfelelő fejezeteiben találhatók.

A KÉSZÜLÉK MŰKÖDÉSE. További információk (beleértve a hibaelhárítást és a szervizet) a használati utasítás megfelelő fejezeteiben találhatók. A KÉSZÜLÉK MŰKÖDÉSE További információk (beleértve a hibaelhárítást és a szervizet) a használati utasítás megfelelő fejezeteiben találhatók. A ruhaneműt válogassa szét a kezelési útmutató szerint Ne szárítsa

Részletesebben

TARTALOM. Oldal AZ IDŐ BEÁLLÍTÁSA ÉS A MUTATÓK IGAZÍTÁSA...5. A DÁTUM BEÁLLÍTÁS...9. STOPPER...10. ÉBRESZTŐ...12. A TACHYMETER HASZNÁLATA...15.

TARTALOM. Oldal AZ IDŐ BEÁLLÍTÁSA ÉS A MUTATÓK IGAZÍTÁSA...5. A DÁTUM BEÁLLÍTÁS...9. STOPPER...10. ÉBRESZTŐ...12. A TACHYMETER HASZNÁLATA...15. CAL. 7T04 7T04 TARTALOM Oldal AZ IDŐ BEÁLLÍTÁSA ÉS A MUTATÓK IGAZÍTÁSA...5. A DÁTUM BEÁLLÍTÁS...9....10. ÉBRESZTŐ...12. A TACHYMETER HASZNÁLATA...15. ELEMCSERE...17. MŰSZAKI JELLEMZŐK...19. 3. 7T04 24

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv 5040 Lézeres távolságmérő TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 2 2. Az elemek cseréje... 2 3. A készülék felépítése... 2 4. Műszaki jellemzők... 3 5. A lézeres távolságmérő bekapcsolása...

Részletesebben

AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954

AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954 AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954 A svéd CTEK MULTI XT 14000 teljesítménye a gyors töltést igénylő, 24V-os rendszerben működő akkumulátoroknál mutatkozik meg igazán: teherautókban, buszokban, nagyobb

Részletesebben

Ellenőrzési lista üzembe helyezéshez

Ellenőrzési lista üzembe helyezéshez Ellenőrzési lista üzembe helyezéshez V5.2 Daikin Altherma EHS(X/H)(B) - 04P30B - 08P30B - 08P50B - 16P50B A megvalósított intézkedéseket pipálja ki! Magyar A megvalósított intézkedéseket pipálja ki! Inicializálás:

Részletesebben

ROSSLARE AC-B31 önálló egyajtós beléptető rendszer 500 felhasználóig

ROSSLARE AC-B31 önálló egyajtós beléptető rendszer 500 felhasználóig Rosslare AC-B31 ROSSLARE AC-B31 önálló egyajtós beléptető rendszer 500 felhasználóig Telepítési és kezelési utasítás: Három működési mód (normál, kiiktatott, biztonsági) Kód keresési funkció a programozáskor

Részletesebben

ABT Q7. East European Central

ABT Q7. East European Central ABT Q7 East European Central ABT BR könnyűfém keréktárcsa. Gyémánttal megmunkált vagy magasfényű polírozással, választható rejtett szeleppel, súlycsökkentett és tökéletes kezelhetőség. AZ ABT AS7. Kivételes

Részletesebben

Kezelési útmutató. Egyfázisú 230V-os 50Hz hálózatról üzemelő háromfázisú motor hajtására alkalmas. AC Automatavezérlésű Mézpörgető készülékhez

Kezelési útmutató. Egyfázisú 230V-os 50Hz hálózatról üzemelő háromfázisú motor hajtására alkalmas. AC Automatavezérlésű Mézpörgető készülékhez Kezelési útmutató Egyfázisú 230V-os 50Hz hálózatról üzemelő háromfázisú motor hajtására alkalmas AC Automatavezérlésű Mézpörgető készülékhez Kérjük, hogy olvassa el, mielőtt a készüléket üzemeltetni kezdené!

Részletesebben

A cserét a következő sorrendben végezze:

A cserét a következő sorrendben végezze: Ford Focus II első felfüggesztés A cserét a következő sorrendben végezze: 1 Ford Focus II autóján mindkét lengéscsillapítót egyidőben cserélje. 2 Húzza be a kéziféket. 3 Helyezzen ékeket az hátsó kerekek

Részletesebben

TB6600 V1 Léptetőmotor vezérlő

TB6600 V1 Léptetőmotor vezérlő TB6600 V1 Léptetőmotor vezérlő Mikrolépés lehetősége: 1, 1/2, 1/4, 1/8, 1/16. A vezérlő egy motor meghajtására képes 0,5-4,5A között állítható motoráram Tápellátás: 12-45V közötti feszültséget igényel

Részletesebben

MULTIFUNKCIÓS INDÍTÁSI SEGÉLY

MULTIFUNKCIÓS INDÍTÁSI SEGÉLY MULTIFUNKCIÓS INDÍTÁSI SEGÉLY HASZNÁLATI UTASÍTÁS AXR YJ006 autó indítás kiemelkedő biztonság mobil töltés s.o.s. vészvillogó figyelmeztetés Kérjük, figyelmesen olvassa el a használati utasítást, melynek

Részletesebben

MTCC 2014 DTM SZABÁLYZAT

MTCC 2014 DTM SZABÁLYZAT MTCC 2014 DTM SZABÁLYZAT Jelen szabályzat csak a DTM Bajnokságra Érvényes I. Szakosztályvezetés: Szakosztályvezető: Pongrácz Tamás (Tommy78) Szakosztályvezető helyettes: Szerver admin: Pálya admin: Futam

Részletesebben

STARSET-24V-os vezérlés

STARSET-24V-os vezérlés STARSET-24V-os vezérlés FELHASZNÁLÓI KÉZI KŐNYV 24 vdc szárnyas kapu vezérlő OLVASSA EL A KÉZIKÖNYVET GONDOSAN HASZNÁLAT ELŐTT FIGYELMEZTETÉSEK: Telepítés előtt olvassa el az utasítást gondosan. Helytelen

Részletesebben

ADAX NEO BASIC S5. NORDINOVA ENERGY KFT Budapest X. Jászberényi út 47/c

ADAX NEO BASIC S5. NORDINOVA ENERGY KFT Budapest X. Jászberényi út 47/c ADAX NEO BASIC S5 NORDINOVA ENERGY KFT. 1106 Budapest X. Jászberényi út 47/c Neo Basic S5 termosztát használati utasítás Bevezetés A készüléket csökkent értelmi, vagy fizikai képességekkel rendelkező személyek

Részletesebben

TÁVSZABÁLYZÓ. Kezelési útmutató. KJR-90 típushoz

TÁVSZABÁLYZÓ. Kezelési útmutató. KJR-90 típushoz Kezelési útmutató TÁVSZABÁLYZÓ KJR-90 típushoz Kérjük, hogy használatbavétel előtt figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót Elolvasás után őrizze meg, mert később is hasznos információkat találhat benne.

Részletesebben

Ajtóbehúzók. közepes és nagy méretű ajtókhoz, fokozott használat... F-8

Ajtóbehúzók. közepes és nagy méretű ajtókhoz, fokozott használat... F-8 ASSA ABLOY DC120 - EN 2/3(4), 60(80) kg / 950(1100) mm, Rack&Pinion technológia, könnyű ajtókhoz, normál karral.......................................................... -2 ASSA ABLOY DC130 - EN 3, 60

Részletesebben

STARSET-C220Y. Toló-úszókapu mozgató szerelési útmutató. Starset-C220Y

STARSET-C220Y. Toló-úszókapu mozgató szerelési útmutató. Starset-C220Y STARSET-C220Y Toló-úszókapu mozgató szerelési útmutató Starset-C220Y STARSET Kft Csillag Garázskapu Mobil:20/248-2687 Honlap: www.csillaggarazskapu.hu E-mail: info@csillaggarazskapu.hu H-4002 Debrecen,

Részletesebben

SDL 43xx vizsgasor rövid leírása

SDL 43xx vizsgasor rövid leírása hu 1 SDL 43xx SDL 43xx vizsgasor rövid leírása SDL 43xx vizsgasor rövid leírása Kijelzı leírása Vizsgasor normál üzemmód A mérés befejezése után a vizsgasor átkapcsol a következı vizsgálati programra Az

Részletesebben

S2302 programozható digitális szobatermosztát

S2302 programozható digitális szobatermosztát programozható digitális szobatermosztát Termékjellemzők: 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Programozhatóság: 7 napos előre programozhatóság Kijelezhető hőmérséklet tartomány 0 C~40 C (0.1 C-os lépésekben) Hőmérséklet

Részletesebben

U9600. Motor leírás. MotorLeírás U9600. KLING Kft ÁLTALÁNOS LEÍRÁS

U9600. Motor leírás. MotorLeírás U9600. KLING Kft ÁLTALÁNOS LEÍRÁS ÁLTALÁNOS LEÍRÁS A BX-324 tolókapumotor egy a CAME CANCELLI AUTOMATICI S.p.a által tervezett és gyártott elektromos kapunyitó berendezés. A termék háza IP54 védelemmel lett gyártva. Maximális terhelhetıség

Részletesebben

ComfortControl 01 DŐLÉS-BLOKKOLÁS 02 DŐLÉS-ELLENÁLLÁS 05 HÁTTÁMLA MAGASSÁGA 03 ÜLÉSMÉLYSÉG 06 HÁTTÁMLA SZÖGE 04 ÜLÉSMAGASSÁG 07 KARFA MAGASSÁG

ComfortControl 01 DŐLÉS-BLOKKOLÁS 02 DŐLÉS-ELLENÁLLÁS 05 HÁTTÁMLA MAGASSÁGA 03 ÜLÉSMÉLYSÉG 06 HÁTTÁMLA SZÖGE 04 ÜLÉSMAGASSÁG 07 KARFA MAGASSÁG 1. lépés: Oldja ki a széket. 01 DŐLÉS-BLOKKOLÁS 2. lépés: Igazítsa a széket a testéhez. 02 DŐLÉS-ELLENÁLLÁS 03 ÜLÉSMÉLYSÉG 04 ÜLÉSMAGASSÁG 3. lépés: Igazítsa a széket munkastílusához. 05 HÁTTÁMLA MAGASSÁGA

Részletesebben

Duke konzol. A konzol automatikusan kikapcsol, ha 5 percen keresztül nem észlel edzésre utaló tevékenységet.

Duke konzol. A konzol automatikusan kikapcsol, ha 5 percen keresztül nem észlel edzésre utaló tevékenységet. Duke konzol Az elemek behelyezése A konzolt 2 darab 1.5 V-os alkalin elem működteti. Az elemek behelyezéséhez először távolítsa el a konzol hátlapját, majd helyezze be az R-6 elemeket jól az elemrekeszbe!

Részletesebben

[ábra] Dugja be a fényérzékelő csatlakozóját a Chronis L vezérlés homloklapján erre a célra kialakított aljzatába.

[ábra] Dugja be a fényérzékelő csatlakozóját a Chronis L vezérlés homloklapján erre a célra kialakított aljzatába. SOMFY BELSŐ FORDÍTÁS Fényérzékelő HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Ahhoz, hogy Ön optimálisan ki tudja használni a fényérzékelő által kínált előnyöket, kérjük, olvassa el figyelmesen ezt a használati útmutatót. Kérdések,

Részletesebben

Információtartalom vázlata:

Információtartalom vázlata: 1. Ön egy közlekedési szakképző intézmény tanműhelyének oktatója. Egy gépjárművet hengerfejtömítés cserére hoztak műhelyébe. Magyarázza el tanulóinak a négyütemű Ottomotor működési elvét, felépítését,

Részletesebben

QAA73 kezelési utasítás felhasználóknak, beüzemelőknek

QAA73 kezelési utasítás felhasználóknak, beüzemelőknek QAA7 kezelési utasítás felhasználóknak, beüzemelőknek JELLEMZŐK Működési feszültség Védelem OpenTherm bus Csatlakoztathatóság Vezeték hossz Vezeték ellenálló képessége Teljesítményfelvétel Biztonsági szint

Részletesebben

Ennyit ér a végtörlesztés? - Még többel tartoznak a családok

Ennyit ér a végtörlesztés? - Még többel tartoznak a családok Ennyit ér a végtörlesztés? - Még többel tartoznak a családok 2012. január 2. 15:33 Alaposan felkavarta a magyar lakossági hitelpiac állóvizét a devizahitelek kedvezményes végtörlesztése. A bankok 2004

Részletesebben

Általános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban

Általános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban Általános követelmények a kép tartalmával és minőségével kapcsolatban A következő követelmények egyrészt azért fontosak, hogy megfelelően dokumentálják az eseményeket (bizonyítékként felhasználóak legyenek),

Részletesebben

Junior DC Elemes vezérlő automatika HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Junior DC Elemes vezérlő automatika HASZNÁLATI UTASÍTÁS Junior DC Elemes vezérlő automatika HASZNÁLATI UTASÍTÁS 1/5 Fontos: 2-3 másodperces késéssel reagál a szelep az ON vagy OFF gomb megnyomására energiatakarékosság céljából. Két kézi indítás választható:

Részletesebben

MARK08 GSM riasztó Felhasználói leírás

MARK08 GSM riasztó Felhasználói leírás MARK08 GSM riasztó Felhasználói leírás MA-RK LED kezelő SW. ver.:1.64 2014-04-15 2 MARK08 GSM Riasztó Felhasználói leírás MARK08 GSM Riasztó Felhasználói leírás 3 Tartalomjegyzék GSM riasztó rövid bemutatása...5

Részletesebben

JELENTÉS. MPG-Cap és MPG-Boost hatásának vizsgálata 10. Üzemanyag és Kenőanyag Központ Ukrán Védelmi Minisztérium

JELENTÉS. MPG-Cap és MPG-Boost hatásának vizsgálata 10. Üzemanyag és Kenőanyag Központ Ukrán Védelmi Minisztérium JELENTÉS MPG-Cap és MPG-Boost hatásának vizsgálata 10. Üzemanyag és Kenőanyag Központ Ukrán Védelmi Minisztérium 1. Termék leírás Az MGP-Cap és MPG-Boost 100%-ban szerves vegyületek belső égésű motorok

Részletesebben

POWX1340 HU 1 ALKALMAZÁS... 3 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 4 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK...

POWX1340 HU 1 ALKALMAZÁS... 3 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 4 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 1 ALKALMAZÁS... 3 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 4 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 4 5.1 Munkakörnyezet... 4 5.2 Elektromos biztonság... 4 5.3 Személyi biztonság...

Részletesebben

ABT A6 SEDAN / Avant. East European Central

ABT A6 SEDAN / Avant. East European Central ABT A6 SEDAN / Avant East European Central 300 LE, 600 NM ABT AS6 Az ABT AS6. Csúcsteljesítmény a legfelso kategóriában. Már a futószalagról legördülve is igen mély benyomást kelt az Audi A6. Grandiózus,

Részletesebben

Technikai követelmények: Monacói Nagydíj (2013)

Technikai követelmények: Monacói Nagydíj (2013) Technikai követelmények: Monacói Nagydíj (2013) by Papp István - szombat, május 25, 2013 http://www.formula1tech.hu/technikai-kovetelmenyek-monacoi-nagydij-2013/ A Formula-1-es versenynaptár talán legillusztrisabb

Részletesebben

A számítógépes adatgyűjtő program használata

A számítógépes adatgyűjtő program használata A számítógépes adatgyűjtő program használata I. Bekapcsolás 1. Az elosztó szekrényen lévő főkapcsoló felkapcsolásával helyezzük a Sütő berendezést feszültség alá! 2. Vezérlés be feliratú nyomógombot ütközésig

Részletesebben

Kombóprés használati útmutató

Kombóprés használati útmutató Kombóprés használati útmutató Figyelem: 1. Használat előtt győződjünk meg arról, hogy a dugalj megfelelően földelve van. 2. Fejcsere során az elektronikát ki kell kapcsolni 3. Munka közben a fűtőfej burkolata

Részletesebben

2 VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kültéri egység VDT-595A. VDT-595A Leírás v2.1

2 VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kültéri egység VDT-595A. VDT-595A Leírás v2.1 2 VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kültéri egység VDT-595A VDT-595A Leírás v2.1 Tartalomjegyzék 1. Felépítés és funkciók...3 2. Funkciók...3 3. Műszaki adatok...4 4. Felszerelés...4 5. Vezetékezés...4 5.1.

Részletesebben

13. Elektromechanikus eszközök

13. Elektromechanikus eszközök 1 13. A digitális elektronika elsősorban az igen gyors, kis teljesítményű és mozgó alkatrészt nem tartalmazó kapcsoló áramköröket részesítí előnyben. Ennek ellenére elkerülhetetlen a mechanikus kapcsoló

Részletesebben

DeLuxe masszázsülés GYVM24

DeLuxe masszázsülés GYVM24 DeLuxe masszázsülés GYVM24 Használati utasítás Üzembe helyezés előtt figyelmesen olvassa el a használati útmutatót! Köszönjük hogy termékünket választotta! Általános leírás A Vivamax DeLuxe masszázsülés

Részletesebben

C2RF Többzónás programozható vezeték nélküli digitális szobatermosztát

C2RF Többzónás programozható vezeték nélküli digitális szobatermosztát Többzónás programozható vezeték nélküli digitális szobatermosztát Termékjellemzők: 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1 Kijelezhető hőmérséklet tartomány: 0 C - 40 C (0,1 C lépésekben) Hőmérséklet állítási tartomány:

Részletesebben

Használati utasítás és Jótállási jegy. Nitroscooters elektromos rollerek

Használati utasítás és Jótállási jegy. Nitroscooters elektromos rollerek Használati utasítás és Jótállási jegy Nitroscooters elektromos rollerek Használati utasítás Verzió 20100601 Kedves roller tulajdonos! Köszönjük, hogy a Nitroscooters márka elektromos modelljét választotta.

Részletesebben

Ökodrive. Az eredeti cikk megjelent az Energia Magazinban, az ELMŰ és az ÉMÁSZ energiatakarékossági magazinjában 2010 novemberében.

Ökodrive. Az eredeti cikk megjelent az Energia Magazinban, az ELMŰ és az ÉMÁSZ energiatakarékossági magazinjában 2010 novemberében. Ökodrive Az eredeti cikk megjelent az Energia Magazinban, az ELMŰ és az ÉMÁSZ energiatakarékossági magazinjában 2010 novemberében. Letöltve a SURVIVE ENVIRO Környezetmenedzsment Tanácsadó Nonprofit Kft

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz György. Erőgépre szerelt homlokrakodó gépek. A követelménymodul megnevezése: Önjáró betakarítógépek üzemeltetése és karbantartása

MUNKAANYAG. Orosz György. Erőgépre szerelt homlokrakodó gépek. A követelménymodul megnevezése: Önjáró betakarítógépek üzemeltetése és karbantartása Orosz György Erőgépre szerelt homlokrakodó gépek A követelménymodul megnevezése: Önjáró betakarítógépek üzemeltetése és karbantartása A követelménymodul száma: 2315-06 A tartalomelem azonosító száma és

Részletesebben

www.biztonsagautosiskola.hu A GUMIABRONCS

www.biztonsagautosiskola.hu A GUMIABRONCS A GUMIABRONCS A gumiabroncs felépítése futófelület mintaárok mintaelem övbetétek védıbetét peremvédı légzáró réteg peremhuzal-karika A gumiabroncs szerkezete és használata GUMIABRONCS RADIÁL (R) DIAGONÁL

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T 2016 VERSENYÉVADHOZ F1RFT 2015 FORMULA 1 GÉPOSZTÁLY

S Z A B Á L Y Z A T 2016 VERSENYÉVADHOZ F1RFT 2015 FORMULA 1 GÉPOSZTÁLY S Z A B Á L Y Z A T 2016 VERSENYÉVADHOZ F1RFT 2015 FORMULA 1 GÉPOSZTÁLY I. VERSENY KIÍRÁS Az F1RFT ezennel közzéteszi az F1RFT Liga bajnokságának (a továbbiakban: Bajnokság) kiírását a Formula 1 autósport

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. Audio Baby monitor PNI B6000 wireless

Felhasználói kézikönyv. Audio Baby monitor PNI B6000 wireless Felhasználói kézikönyv Audio Baby monitor PNI B6000 wireless A készülék első bekapcsolása vagy használata előtt, kérjük olvassa el figyelmesen ezeket az utasításokat és tartsa meg ezt a kézikönyvet a későbbi

Részletesebben

HANDY PROGRAMOZÓ EGYSÉG STAR VEZÉRLÉSHEZ Használati útmutató. SAFEHOME v1.1

HANDY PROGRAMOZÓ EGYSÉG STAR VEZÉRLÉSHEZ Használati útmutató. SAFEHOME v1.1 HANDY PROGRAMOZÓ EGYSÉG STAR VEZÉRLÉSHEZ Használati útmutató SAFEHOME v1.1 Ez a leírás szakképzett telepítőknek szól. A telepítés megkezdése előtt figyelmesen olvassa el a teljes leírást. A termék nem

Részletesebben

IRC beüzemelése Mach3-hoz IRC Frekvenciaváltó vezérlő áramkör Inverter Remote Controller

IRC beüzemelése Mach3-hoz IRC Frekvenciaváltó vezérlő áramkör Inverter Remote Controller IRC beüzemelése Mach3-hoz IRC Frekvenciaváltó vezérlő áramkör Inverter Remote Controller A PicoPower család tagja 2012-10-19 A Pico IRC használatával szoftverből állíthatjuk a frekvenciaváltóval vezérelt

Részletesebben

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK...

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... Haladó Tanfolyam Tartalomjegyzék I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... 3 1. BEVEZETŐ AZ EXPOZÍCIÓS PROGRAMOKBA... 3 1. ISO érzékenység... 5 2. WB Fehér egyensúly beállítása... 9 3. Fénymérési

Részletesebben

Felhasználói és Telepítői Kézikönyv AT 7070 Elektronikus vezérlő garázskapukhoz

Felhasználói és Telepítői Kézikönyv AT 7070 Elektronikus vezérlő garázskapukhoz ELETTRONIC DIVISION Felhasználói és Telepítői Kézikönyv AT 7070 Elektronikus vezérlő garázskapukhoz ALAPRAJZ RF CODE CLOSE OPEN PROG 1 2 3 4 ON 5 6 7 8 POWER 1 2 3 4 SLOW SPEED + TR1 + TR2 10 5 6 7 8 9

Részletesebben

Szobai Fűtő Termosztát Adatlap&Telepítés HT01 Sorozat 2.0 Verzió

Szobai Fűtő Termosztát Adatlap&Telepítés HT01 Sorozat 2.0 Verzió Termék leírás HT01-es sorozatú Fűtő Termosztát alkalmas Vízfűtő rendszerként működni 3 amper terhelés alatt, valamint 16 amper terhelés alatt Elektromos fűtő rendszerként funkcionál. A termék egyenletes

Részletesebben

FAGYASZTÓ ÉS HŰTŐGÉP

FAGYASZTÓ ÉS HŰTŐGÉP MAGYAR HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FAGYASZTÓ ÉS HŰTŐGÉP A berendezés elindítása előtt kérjük ismerkedjen meg részletesen az alábbi útmutatóval és őrizze meg az esetleges későbbi felhasználás céljából. www.lge.com

Részletesebben

Forrasztó állomás. Használati utasítás 1. kiadás 2011 2011 Copyright by Prokit's Industries Co., Ltd.

Forrasztó állomás. Használati utasítás 1. kiadás 2011 2011 Copyright by Prokit's Industries Co., Ltd. Forrasztó állomás Használati utasítás 1. kiadás 2011 2011 Copyright by Prokit's Industries Co., Ltd. Csomagolási jegyzék és az alkatrészek megnevezése Az alkatrészek megnevezése Hőlégfúvó tartó Hőmérséklet

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv EziWeigh6 mérlegkijelzőhöz

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv EziWeigh6 mérlegkijelzőhöz Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv EziWeigh6 mérlegkijelzőhöz Ezen felhasználói kézikönyv részletes instrukciókat nyújt az EziWeigh6 mérlegkijelző telepítéséhez és használatához. Az EziWeigh6

Részletesebben

A cserét a következő sorrendben végezze:

A cserét a következő sorrendben végezze: Audi 80 B4 hátsó felfüggesztő rugó A cserét a következő sorrendben végezze: 1 Audi 80 B4 autóján párban cserélje a rugókat. Helyezzen ékeket az első kerekek alá. Külön szerelje ki a rugókat. 2 3 Emelje

Részletesebben

Most nézzük, hogy melyek a legszükségesebb tudnivalók a program kezeléséhez:

Most nézzük, hogy melyek a legszükségesebb tudnivalók a program kezeléséhez: Nautilus A játék célja nyilvánvaló: meg kell semmisíteni az ellenséges hajókat. A hajók négy konvojba rendeződve haladnak a program által kijelölt útvonalon, a játékprogram több lehetséges útvonal közül

Részletesebben

Hálózati folyamok. A használt fogalmak definiálása

Hálózati folyamok. A használt fogalmak definiálása Hálózati folyamok Hálózat A használt fogalmak definiálása Ez összesen 4 dologból áll: - Egy irányított G gráf - Ennek egy kitüntetett pontja, amit forrásnak hívunk és s-sel jelölünk - A gráf még egy kitüntetett

Részletesebben

Tisztelt Vásárlónk! IT 1 T új szoftverrel

Tisztelt Vásárlónk! IT 1 T új szoftverrel IT 1 T új szoftverrel Tisztelt Vásárlónk! Örömmel üdvözöljük abból az alkalomból, hogy megvásárolta termékünket. Ön jól döntött. Több éves kutató fejlesztő munkával fejlesztettük ki ezt a csúcs tudású

Részletesebben

Retép ruha: Red Lights www.redlights.hu

Retép ruha: Red Lights www.redlights.hu Mi is ma egy chopper? A hatvanas években a magas kormány, telótoldás, háttámla és csepptank mellett a vastag hátsó és a keskeny elsô gumi adta meg a motorok vonalát. A villaszöget jó ideig nem nagyon módosították,

Részletesebben

Üzemeltetési útmutató

Üzemeltetési útmutató Cikkszám 184200 080580 Tartalom 1. Előszó... 1 2. Szállítási terjedelem... 2 3.... 2 3.1 Az oldalütés-vizsgáló készülék felszerelése... 3 3.2 A kuplungtárcsa felszerelése... 4 3.3 A mérőóra felszerelése

Részletesebben

FELSZERELÉS FELSZERELÉS FELSZERELÉS ELEM ATOM SL 3.0 / 5.0 / 6.0. Atom SL A Blackburn Atom SL az els villához rögzített vezetékes érzékel t használ.

FELSZERELÉS FELSZERELÉS FELSZERELÉS ELEM ATOM SL 3.0 / 5.0 / 6.0. Atom SL A Blackburn Atom SL az els villához rögzített vezetékes érzékel t használ. BEVEZETÉS Köszönjük, hogy a Blackburn Atom sorozatból választott komputert. A Blackburn komputerek a legkiválóbb minęségħ anyagok és gyártási szabványok alkalmazásával készülnek. Ez a kezelési útmutató

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER ITALHÛTÔ WTC-420. Minôségi tanúsítvány

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER ITALHÛTÔ WTC-420. Minôségi tanúsítvány HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER ITALHÛTÔ WTC-420 Tisztelt Vásárló! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki fejlesztés eredménye, egyike a gyártó

Részletesebben

16-12 ROLLER Termék száma: 2319 Használati és szerelési útmutató

16-12 ROLLER Termék száma: 2319 Használati és szerelési útmutató 16-12 ROLLER Termék száma: 2319 Használati és szerelési útmutató Fontos javaslat: kérjük olvassa el figyelmesen ezeket az utasításokat mielőtt hozzákezdene az összeszereléshez, és fogadja meg a karbantartási

Részletesebben