Harminckétmilliárd forint fejlesztésre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Harminckétmilliárd forint fejlesztésre"

Átírás

1 2005. FEBRUÁR A V Á R O S K Ö Z É R D E K Û I N F O R M Á C I Ó S L A P J A A szegedi közgyûlés elfogadta a város évi költségvetését Harminckétmilliárd forint fejlesztésre A szegedi közgyûlés a múlt héten a költségvetés elfogadásával úgy döntött: 2005-ben 32 milliárd forintot fordít a város fejlesztésére. A különbözô beruházások, fejlesztések mellett megkezdôdnek, illetve folytatódnak az egészségügyi és oktatási intézmények rekonstrukciói. Az Szeged díszpolgára: Lékó Péter egyik leglátványosabb változás az Anna-kúti csomópont és környékének felújítása lesz. A város rövid és hosszú távú elképzeléseirôl, valamint a költségvetés legfontosabb adatairól Botka László polgármester a közgyûlés elôtt egy héttel tájékoztatta Szeged 100 legnagyobb adófizetôjét. A László szerint a legnehezebb feladat a mûtôk átépítése lesz. Az új fôigazgató nem tervez személyi változásokat. A betöltetlen állásokról azonban mielôbb dönteni szeretne, a gazdasági és orvosigazgatói posztra már kiírták a pályázatot, az SBO és az onkológia vezetését is mielôbb szeretné megfelelô szakemberre bízni. Pajor László szeretne több diplomás ápolót is. 4. oldal A közgyûlés döntött Szeged város különbözô kitüntetéseinek adományozásáról. Idén Lékó Péter sakkozó kapja a díszpolgári címet. Mader Béla az egyetemi könyvtár igazgatója, Tényi Mária belgyógyász Pro Urbe-díjat kap. Szegedért emlékérmet vehet át Dervarics Attila, a Démász Rt. igazgatóságának elnöke, Szegfû László történész, Bátyai Gitta helytörténész, Molnár László karnagy, idôsebb Láng Imre testnevelô. Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékérmet adományoznak J. Nagy A szegediek mellett az ország különbözô László történésznek és Bálint Erzsébetnek, a térségeibôl és külföldrôl érkezôk is felfedezték toledoi Great Lakes Konzorcium program- az Anna-kúti fürdôt. Nem a pr-munkások beigazgatójának. számolói alapján, hanem személyesen gyôzôdtünk meg arról, milyen élményt nyújt az ódon falak mögött meghúzódó törökfürdô. 5. oldal Pezsgô fürdôélet az Anna-kútnál Gyógyítás és felújítás Hivatalosan egy hónapja vette át a Szegedi Városi Oktató Kórház vezetését Pajor László professzor. A fôigazgató elmondta, az intézmény már megkezdett több mint 2,5 milliárd forint értékû felújítási programja nem akadályozza a gyógyítást. Felújítják a pszichiátriát, az urológiát és a mûtôblokkot, valamint korszerûsítik a fûtési rendszert is. Pajor képviselôk a költségvetés mellett még számos kérdésrôl is döntöttek. Többek között az úgynevezett koldusrendeletrôl is, amelynek értelmében a Tisza Lajos körút és a Tisza által határolt területen, valamint a Mars téren ezután tilos koldulni. Összeállításunk a 2. és a 3. oldalon környékének rekonstrukciójáról már elkészült a látványterv. A 30 millió forintos beruházást nyár elején kezdik, és néhány hét alatt új arculatot kap a város egyik legforgalmasabb lakótelepének központja: fákat ültetnek, szökôkutat építenek, a pihenôpark egy részét díszburkolattal látják el, s ugyanígy díszburkolatot kap a kispiac területe is. Solymos László kabinetfônök elmondta: nyár elején kezdik el a munkálatokat, s néhány hét alatt el is elkészül a terület felújítása, melynek köszönhetôen a város egyik legnagyobb forgalmú lakótelepe kap új arculatot. 5. oldal kínál valamilyen vonzó kulturális, turisztikai vagy sportprogramot Szeged. A mutatós kiadvány arra hivatott, hogy felkeltse az érdeklôdést a város iránt. Egyszerre szól a szegedi utazást tervezôknek, az ide rendszeresen visszatérôknek, de akár maguknak a város polgárainak is. 6. oldal Szegedi programajánló 2005 Február közepén nagy sikert aratott a Szeged Plaza mögötti befagyott tavon megrendezett jégmotoros dzsembori. A rendezôk szerint a produkció ôket igazolja, a technikai sportok népszerûek, tömegeket vonzanak. Úgy vélik, a városban a salakmotorozásnak is van, illetve lenne létjogosultsága. Szegeden már csak az öregek emlékeznek arra, hogy a Napos úton egy-egy rangosabb nemzetközi viadalon nyolctízezer, gyakran még ennél is több nézô szurkolt. A salakmotorozás újraélesztôi a versenyeket a Felsô Tisza-parti stadionban rendeznék meg, már elkészültek a tervek az átalakítására. Szerintük megérné elgondolkozni a megvalósításon. 8. oldal Három nyelven, magyarul, németül és angolul összesen 45 ezer példányban adták ki a Szegedi programajánló 2005 címû színes kiadványt, amelyben a város kulturális, sportés turisztikai kínálatát gyûjtötte össze az önkormányzat. Szegeden a fiatalok éve: a lendületé, a pezsgésé, a várost megfiatalító fejlesztéseké. Ez tükrözôdik a Szegedi programa szegedi önkormányzat folytatja a piacok ajánló címû képes, színes, közel ötven oldalas felújítását. Az Északi városrészi Diófa ABC kiadványból is. Az év szinte minden napjára Látványosan megújul a Diófa környéke Salakmotor: újjáélesztési kísérlet

2 2 Szegedi Tükör Nagy Sándor: Az autósoknak nem ellenséget kell látniuk a kerékpárosokban Csökkenteni a Belváros zsúfoltságát Iskola-út program Hosszú távú megoldást kell találni a belvárosi parkolás jelenlegi kaotikus állapotának orvoslására állítja Nagy Sándor alpolgármester. Ma már ugyanis egyértelmû, hogy új parkolóhelyeket nem lehet teremteni, ám az autók száma az utóbbi 20 év alatt megduplázódott. Ahogy megszokhattuk, új év, új költségvetés, új tarifák a parkolásban is. Milyen mértékû az idei díjemelés? Átlagosan 17 százalékkal emeltük a különbözô típusú jegyek és bérletek árát. Ez nem kis tétel, mégsem várhatjuk ettôl az emeléstôl, hogy radikálisan visszaesik a parkolójegyet váltók száma. Nem is ez a cél, de jó lenne, ha jobban kihasználnák az autósok a most 20 százalékos kihasználtsággal mûködô parkolóházat. Szeretnénk, ha hatékonyabb marketinggel a parkolóház üzemeltetôje meggyôzné a Belvárosba érkezô autótulajdonosokat, hogy ez egy jó, és nem is drága alternatíva az utcai parkolással szemben. A helyzet komolyságát jelzi, hogy fôként a kevés parkolóhely következtében az autósok rászoktak arra, hogy az újonnan kialakított kerékpárutakra parkolnak. Igen, a szabályokat hazánkban senki sem szereti betartani. Az autósoknak nem ellenséget kell látniuk a kerékpárosokban, hanem azt, hogy amikor a dugóban ácsorognak, és látják a mellettük elsuhanó bicikliseket, eszükbe jusson, hogy a sor hosszabb lenne, ha ezek az emberek szintén gépkocsival közlekednének. A zsúfoltság ellen ezért az egyik legjobb orvosság a kerékpárutak létesítése, hiszen a felmérések is bizonyítják: amennyiben megteremtjük a biztonságos közlekedés feltételeit, az emberek egy része áttér az egészségesebb, sokszor gyorsabb, olcsóbb, és nem utolsósorban környezetbarát kerékpározásra. Jó példa erre a Belvárosi híd lábától a Stefánián és a József Attila sugárúton átvezetô bicikliút, amelyen jó idôben napi 2 ezer kerékpáros pedálozik. Sokan mégsem térnek át a kétkerekû jármûre, mert az autó egyrészt státusszimbólum, másrészt a kisgyerekeket nem lehet kerékpárral iskolába vinni. Ugyanakkor sokan persze a Belvárosban dolgoznak, és egész napra a Széchenyi tér környékén hagyják a gépjármûvüket. Pont emiatt van zsúfoltság, hiszen, ha állandóan cserélôdnének a jármûvek, könnyebben találnának parkolót az autósok. Hosszú távon ezért úgy látom, nem szabad megengedni, hogy az autók 1-2 óránál többet töltsenek a Belvárosban. Darmstadtban, Szeged testvérvárosában például a teljes Belvárosból ki vannak tiltva az autók, de a forgalommentes reggeli és esti órákban egy rövid idôre bemehetnek az áruszállító autók, hogy lepakolják a rakományukat. Új beruházások indulnak az idén és jövôre, ami tovább csökkentheti a gondokat. A kerékpárosok például bizonyára örömmel veszik, hogy az Anna kúton keresztül összekötjük a Fekete Sas utcát a Szent István térrel, és a tervek szerint ez az út a Csongrádi sugárúton folytatódva eléri a már meg lévô külsô körúti kerékpárúttal. A gyalogosoknak jó hír, hogy a Vidra utca sétáló övezet lesz, és a Szent István téren is egy tágas, parkosított pihenôövezet váltja fel a mai lepusztult piacteret. Az úttestet kissé arrébb vezetik, így folyamatos lesz a haladás, és a téren lakók sem szenvednek majd a közlekedési zajoktól. Mikortól vehetik birtokukba a szegediek a felújított Szent István teret, illetve a Vidra utcát? Idén az ipari mûemlék jellegû Víztorony felújítását végzik el, jövôre pedig megkezdôdnek a közlekedést is érintô nagy munkálatok. Sz. Gy. Összefogott tizenkét önkormányzat Kétszáztízezer lakos érdekeinek érvényesítését segíti a tavaly júliusban létrehozott Szegedi Kistérség Többcélú Társulás. A város és környékének önkormányzatai elsôsorban a területfejlesztésben igyekeznek közösen cselekedni, de mûködésüket is összehangolják, sôt közösen vesznek részt különféle pályázatokon. Együtt jobban lehet érvényesíteni az érdekeket, ez motiválta a társulás létrehozását is mondja Ratkai Imre kistérségi megbízott. A tavaly létrejött társulás nem volt elôzmények nélküli. Elôször 1966-ban álltak össze a térség települései, ennek tapasztalatait felhasználva és a törvény változásait követve jött létre tizenkét önkormányzat Szeged, Algyô, Dóc, Sándorfalva, Szatymaz, Domaszék, Röszke, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván, Kübekháza és Zsombó részvételével tavaly nyáron a Szegedi Kistérség Többcélú Társulás. Szeptemberben egy gazdaságfejlesztési társulást is létrehoztunk, amely ellátja a munkaszervezet feladatait, november 10-én pedig a többcélú társulás keretében megalakítottuk a Kistérségi Fejlesztési Tanácsot. Az elmúlt idôszakban a résztvevô önkormányzatok között több területen alakult már ki szakmai együttmûködés. Többek között a szennyvízkezelés, a hulladékgazdálkodás és a parlagfû elleni védekezés területén. Az elmúlt rövid idô alatt is bebizonyosodott, hogy a kisebb települések összefogással hatékonyabban tudják megoldani a feladatokat. A parlagfû elleni védekezés például egyszerre zajlott a 12 településen, így mindenütt jelentôsen mérséklôdött a pollentartalom, hasonlóan jó eredményt hozott a szúnyogirtásban való összefogás. A társulás másik fontos feladata, hogy hazai és európai uniós pályázatokon együtt szerepeljenek a résztvevôk. Többek között a térség foglalkoztatási gondjain lehet így enyhíteni, de összehangolják a kistérségen keresztülvezetô kerékpárutak építését is, így jelentôsebb forrást tudnak a régióba vonzani, mint külön-külön. A kistérségi társulás elsô idei szegedi ülésén, február elején részt vett Lamperth Mónika belügyminiszter is. A szegedi városházán elmondta, hogy 2004-ben Szeged és környéke 1 milliárd 774 millió forinthoz jutott a központi forrásból. Az idén a tavalyinak a duplájára, 15 milliárd forintra számíthatnak a kistérségek. A miniszter szerint a társulás jó irány, mert azok az önkormányzatok, amelyek bizonyos feladatokat együtt oldanak meg, színvonalasabb közszolgáltatásra képesek. Az idén a korábbi években megszokott összeg többszörösét költi a város különféle rekonstrukciókra és felújításokra. Szegeden az elmúlt években soha nem jutott ilyen nagy összeg az utak, a közlekedés és az oktatási intézmények felújítására, fejlesztésére, mint az idén. Az önkormányzat januárban Út-iskola programot hirdetett. A város az eddigieknél hétszer nagyobb összeget, összesen 7 milliárd forintot szán az utak és az intézmények rendbetételére. Az elmúlt idôszakban az iskolák, óvodák karbantartására, felújítására évente millió forintot tudott áldozni a város. Most 716 millió forintos keretet különítettek el erre a célra. Ebbôl mintegy 22 intézményben tudja majd az önkormányzat elvégeztetni azokat a munkákat, amelyek már régóta esedékesek lettek volna. A hétmilliárd forintos fejlesztési csomaghoz 3 és fél milliárd forintos húszéves lejáratú, euró alapú, kedvezményes kamatozású, állami árfolyamgaranciával ellátott forrást igényel az önkormányzat, ehhez kapcsolódik 2,2 milliárd forintnyi elnyert pályázat és 950 millió forintnyi új állami támogatás. A kormány által létrehozott kedvezményes konstrukcióban a törlesztését csak három év múlva kell megkezdeni. Két jelentôsebb épületrekonstrukcióra is sok kerül az idén. A Vasvári és a Vedres középiskola felújítására címzett állami támogatással öszszesen egymilliárd forintot költ a város. Ugyancsak jelentôs rekonstrukciókra kerül sor 2005-ben Szeged úthálózatában. Iskolákkal kapcsolatos mert a pedagógusoknak, pedagógusokról szól a közgyûlés néhány, szintén az elmúlt héten elfogadott döntése. Szegeden, csakúgy, mint az ország többi településén, sajnálatos módon csökkent a gyermeklétszám. Az óvodákban jelenleg évi kétszáz, az általános iskolákban háromszáz új beíratkozóval van kevesebb. Ennek ellenére a város nem tervez intézménybezárást, s mintegy kettôezer pedagógus álláshelybôl is csupán egyetlen egyet szüntet meg. A hiresztelés ellenére nem csökken a szférában az állami támogatások összege sem, ellenkezôleg a korábbi 60 helyett az idén a tanítás költségeinek 67 százalékát fedezi a központi büdzsé. Emelkedik a pedagógusok bére is két lépcsôben: januártól viszszamenôleg 7,5, szeptembertôl pedig újabb 4,5 + 2 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy az az oktató, aki 2002 augusztusában 100 ezer forintot keresett havonta, 2005 végére 179 ezer forintot keres. A város legfontosabb, közel száz adófizetôjét invitálta februárban a városházára Botka László. A polgármester ismertette a 2005-ös költségvetés legfontosabb céljait, köztük azokat a várható fejlesztéseket, beruházásokat, amelyekre az adóból származó bevétel egy részét költi az önkormányzat. A városháza dísztermében tájékoztatta Botka László, Szeged polgármestere a legnagyobb adófizetôket a 2005-ös sarokszámokról, arról, milyen irányt vesz a város nemcsak ebben az évben, hanem az elkövetkezô idôszakban is. Hiszen az idei esztendô már a közötti periódus, a második Nemzeti fejlesztési terv elôkészítésének is az idôszaka, amelynek keretében Szeged mint régióközpont 100 milliárd forintnyi fejlesztési forrás várományosa. Az idei városi költségvetés fôösszege 68 milliárd forint, amelynek 47 százalékát, 32 milliárdot fordít a város beruházásokra. Ez óriási összeg, ekkora volumenû fejlesztés a mögöttünk álló 15 esztendôben még nem fordult elô jelentette ki a polgármester. Tavaly 18 milliárd forint jutott különbözô beruházásokra (ez duplája volt a korábbinak) az akkori 55 milliárd forintos váro- Az infrastruktúrában minden hiányt pótolt a város Az adóforintok si költségvetésbôl. Az idei 32 milliárd forint 72 százaléka, 23 milliárd uniós és állami fejlesztési forrásokból származik, a városnak saját erôként csak 9 milliárdot kell hozzátennie. Jelenleg egyszerre 108 pályázatot bonyolítunk érzékeltette a forrásokkal való gazdálkodást Botka László. A Szent István tér rekonstrukciója A kiemelt projektek amelyek értéke 5,4 milliárd közé tartozik a logisztikai központ felépítése: a 42 hektárnyi területen a tavasz beköszöntével elkezdôdhet a beruházás. A regionális repülôtéren átépítik a fénytechnikai rendszert, vízrendezési munkálatok folynak és kifutó pályát építenek. Elkezdôdik a Szent István tér rekonstrukciója, uniós pályázati forrásokkal újul meg a víztorony és a tér. Megvalósul a Szeged e-önkormányzat projekt, 2006-ra 34 szolgáltatás érhetô el kétirányú elektronikus ügyintézéssel. A 2005-ös költségvetés az elsô, amely az önkormányzat kezelésében lévô úthálózat nagy hányadát felújíthatja. Szemben az eddigi gyakorlattal, amikor csak a legszükségesebb kátyúzásra volt lehetôség, az önkormányzat állami szerepvállalással új aszfaltszônyeget húzhat az utakra. Idén ugyanis az országos költségvetésbôl akkora összeget igényelhetnek az önkormányzatok útfelújításra, amekkorát erre a célra saját maguk áldoznak: ez együttesen 1,7 milliárd forint ebben az évben. A polgármester bemutatta azt a diagramot, amelynek adatai rávilá-

3 Szegedi Tükör 3 Megszépülnek a belvárosi paloták Változatlan ütemben halad a szegedi Belváros II. tömbjének fölújítása a Somogyi utca, Kelemen utca és Kölcsey utca oldalán. A tömb Kárász utcai frontját korábban helyreállították. A részben mûemléki, részben helyi védelmet élvezô palotákat eredeti szépségükben rekonstruálják. A zord, téli idôjárásban is folyik a szegedi Belváros II. tömbjének fölújítása. A munka végeztével a Somogyi utca, Kelemen utca, Kölcsey utca és Kárász utca által körülzárt épületegyüttes is régi szépségében áll majd elôttünk. A tömb Kárász utca felôli oldalának fölújítása még ben kezdôdött. Akkor állították helyre a Kárász utca 16. számú, valamint a Kárász és Kölcsey utca sarkán álló házat. Idôközben lebontották a Somogyi utca 19. számú épületet, amelynek helyén a Lombard Lízing Rt. irodaháza épül. A belvárosi tömbrehabilitáció második ütemére 122 millió forintot nyert állami pályázaton az önkormányzat. A területet július 28-án adták át a kivitelezésre kiírt pályázaton gyôztes Délépítô Rt.-nek, amelynek szeptember 30-ra kell befejeznie a rekonstrukciót. Az épületek mindegyikét alaptól a tetôig megújítják, beépítve a tetôtereket is. Ezekben a házakban korábban több kis alapterületû, komfort nélküli lakás is volt. A falak áthelyezésével kevesebb, de jóval nagyobb alapterületû önkormányzati bérlakást alakítanak ki: 27 lakás helyett 20, egyenként közel 80 négyzetméteres lakás bérleti jogára pályázhatnak majd az érdeklôdôk a rekonstrukció befejezése után. Az építkezés bontással és födémcserével kezdôdött. Az épületek szerkezeti vizsgálata, a födémek megerôsítése, illetve ahol szükséges cseréje idôigényes. A tömb házain az ötvenes-hatvanas években végeztek jelentôsebb rekonstrukciót. Több lakásban mennyezeti díszítôfestésre bukkantak. Restaurátori vélemény alapján döntenek majd arról, hogy a ráfestéssel takart ékítmények érdemesek-e a teljes kibontásra és visszaállításra. A rekonstrukció után teljes szépségében csodálhatjuk meg a Somogyi utca 17. szamárhátíves boltozatú kapualját: az udvarra vezetô átjáróból nyílik az ugyancsak meghitt hangulatú lépcsôház. A szerkezetfölújítás még hónapokig eltart; a látványos és gyors haladást mutató szakipari munkák megkezdését tavaszra tervezik. Harminckétmilliárd forintból újul meg idén a város A költségvetés fele fejlesztés Idén minden eddiginél több pénzt különít el a költségvetés Szeged fejlesztésére, 32 milliárd forint értékben szerepelnek különféle beruházások, felújítások. A múlt héten elfogadott költségvetés 47 százaléka szolgálja az infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy fejlesztését. A részletekrôl Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármestert kérdeztük. Milyen bevételekbôl gazdálkodhat az idén a város? Tavaly 55 milliárd forint volt a költségvetés kiadási oldala, az idén ez jelentôsen, 12 milliárd forinttal emelkedik. Míg 2004-ben 18 milliárd forint jutott különbözô fejlesztésekre, beruházásokra, addig az idei, 67 milliárd forintos büdzsébôl 32 milliárdot tudunk ilyen célokra fordítani. Minek köszönhetô a bevételek növekedése? A tavalyi évhez képest 2005-ben 30 százalékkal nônek a város bevételei. A fejlesztéshez szükséges pénzügyi források pedig elsôsorban a sikeres pályázatoknak köszönhetôen megháromszorozódnak. Az idén sokkal több pénz jut Szegeden a költségvetésbôl különféle fejlesztésekre. A mûködést viszont egyre kevésbé finanszírozza az állam. Így feszített költségvetési év kezdôdik, jelentôs beruházásokkal. A központi források hogyan segítik a város fejlôdését? Az állami források az idén 42 százalékkal nôttek a tavalyi évhez képest, így a fejlesztési célú támogatások most két és félszeresét teszik ki a 2004-es összegnek. Szeged fejlesztési elôirányzata három részbôl tevôdik össze: a központi, a vízügyi-építési és a lakásalapból. Az idei fejlesztések között a legnagyobb tételt, 15 milliárd 800 millió forintot az ISPA szennyvízhálózati rendszerének továbbépítése jelenti. A csatornázás, a fôgyûjtô és a szennyvíztisztító megépítése jövôre fejezôdik be. Milyen nagyobb beruházásokat valósít meg a város az idén? A 2 milliárd 600 millió forintos lakásalapból többek között folytatjuk a belvárosi tömbrehabilitációt, valamint félszáz új bérlakást építünk a Cserzy Mihály utcában. A 12 és fél milliárdos központi elôirányzatból több mint hárommilliárd megy el az ISPA hulladéklerakó megvalósítására, 1 milliárd 200 millió forintos költséggel már meg is kezdôdött a kettes kórház felújítása, félmilliárdból pedig mûvelôdésiház-építési és -korszerûsítési program kezdôdött. Milyen kisebb, a városban élôk komfortérzetét szolgáló fejlesztésekre lehet számítani az idén? Négyszázmillió forintért korszerûsítjük az Anna-kúti csomópontot, a Rókusi körút Szatymazi utcai keresztezôdésének átalakítására közel 90 millió forintot fordítunk 2005-ben. A villamosközlekedés fejlesztésére 161 milliót, kerékpárutak kialakítására közel 60-at, míg a belterületi utak rekonstrukciójára 600 millió forintot állítottunk be a költségvetésbe. A város jövôjét döntôen meghatározzák a hosszú távú fejlesztések. Ezen a téren mire lehet számítani? A hosszú távú, nagy projektek tervezése jelentôs összegeket emészt fel. A közel 15 milliárd forintba kerülô déli Tisza-híd építésének elôkészítésére például egymilliárd forintot költünk, ehhez 75 százalékos támogatás igényelhetô. A saját erôt 250 millió forintot viszont beterveztük az idei költségvetésbe. Hasonlóan hosszú távú fejlesztési célokat szolgál a reptér korszerûsítése, erre az idén saját forrásból 135 milliót költünk ben meghirdették a fiatalok évét Szegeden. Ez hogyan tükrözôdik a költségvetésben? Többek között úgy, hogy eddig soha nem látott összeget költünk az oktatási intézmények felújítására. Míg az elmúlt években átlagosan 100 millió forint jutott az óvodák, iskolák korszerûsítésére, addig az idén 714 milliós felújítási programot hirdettünk. A nyáron több mint 40 oktatási intézmény korszerûsödhet ebbôl az összegbôl. A fejlesztések mellett mûködtetni is kell a várost. Az ilyen jellegû kiadásokra mennyit terveztek? A mûködési kiadások elérik a 36 milliárd forintot. Míg a fejlesztéseket segíti, a mûködést egyre kevésbé finanszírozza az állam. Így feszített lesz az idei költségvetés. Szeged 20 milliárd forintot költ az idén a közel tizenötezer közalkalmazott és köztisztviselô bérére és az ehhez kapcsolódó közterhek befizetésére. A fennmaradó 16 milliárdból kell a város üzemeltetését, mûködtetését megoldanunk. Milyen hiánnyal számol az idei költségvetés? 2005-ben 2 milliárd 400 millió forintos hiánnyal kalkulálunk, a város eladósodása folyamatos csökken. Míg ben 5 milliárd forint volt a hiány, addig tavaly már csak 2 milliárd 900 millió. A mûködési hiány idei, átmeneti növekedése az állami céltartalék képzés és a közalkalmazotti bérnövekedés miatt következett be, ám év közben pótlólagos forrásokra számítunk ezen a területen. Hitelt is vesz föl a város az idén. Valóban, de a kölcsönt kizárólag fejlesztésekre, beruházásokra fordítjuk. Szeged hitelállománya az idén egy közgyûlési döntés értelmében nagyon kedvezô feltételekkel, állami garanciavállalás mellett felvehetô euró alapú hitellel nô 3 és félmilliárd forint értékben, a kölcsönt a most elindított út- és iskolaprogram fejlesztéseihez használjuk fel, amelynek nyomán összesen 7 milliárd forintos beruházás valósul meg rövid idô alatt a városban. G. R. jó helyre gurultak gítottak: az öt legnagyobb megyei jogú város közül Szegeden a legalacsonyabb, 8,6 százalék az iparûzési adóbevétel aránya a költségvetésben, annak ellenére, hogy az adózók a legmagasabb mértéket fizetik. Ennek az az oka, hogy Szegeden ben 480 millió forintnyi adókedvezményt adott az önkormányzat. Másrészt a beruházások 72 százalékát a város külsô, uniós és állami forrásból képes megvalósítani. A fejlesztések döntô hányada tehát nem a helyi adófizetôk pénzébôl valósul meg. A polgármester hozzátette: az eredmények mögött ott áll a város szigorú költséggazdálkodása is. Botka hangsúlyozta, az önkormányzat megtette, ami a dolga volt: két év alatt pótolta az összes infrastrukturális akadályt a gazdaság fejlôdéséhez. Ideér az M5-ös, elkészül a Nyugati elkerülô, és egyben feltáró út, rendelkezésre állnak a zöldmezôs beruházásokra alkalmas telkek ezen út mellett. Még a szakképzésben kell továbblépni, hogy a munkaerôpiac igényeihez alkalmazkodó szakmákban képezzék a fiatalokat. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester pedig kifejtette: közel 40 gazdaságfejlesztési programmal rendelkezik a város, amelyek megvalósításában az önkormányzat a katalizátor szerepét tölti be. Abban pedig, hogy Szeged a biotechnológia fôvárosaként felkerült a térképre, az önkormányzatnak nagy szerepe van. Nagybani, Mars tér, kórház, iskolák Az SZKT jármûállománya új villamosokkal bôvül (egyéb fejlesztésekkel együtt 1,7 milliárd forintból), a dorozsmai nagybani piacra 700, a Mars tér elsô ütemére 500, a fürdôberuházások során egy élménymedence kialakítására 350 millió forintot fordít a város. A kórház épülete megújul, elkészül napelemes fûtésrendszere, egészségügyi berendezésekkel gazdagodik: összesen 2,5 milliárdból. A Vedres és a Vasvári 940 millióból teljesen megújul, a többi oktatási intézményre 719 forintot költ a város. Idén 128 önkormányzati bérlakást adnak át, s folytatódik a panelfelújítási program, 800 lakás jelentkezett (2 milliárd forint a költségvetésbôl). Építményadó Botka László elnézést kért a gazdaság szereplôitôl az építményadó felemelése miatt (ezt az adónemet a Fidesz-érában, 1999-ben vezették be). Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester indoklásában arra a dilemmára hivatkozott, ami állandó a városvezetésben: minden városlakót terheljenek-e, avagy csak a vállalkozói réteget. Idén a lakosság a tömegközlekedés díjaiban érezhette a közteherviselés ráesô részének megjelenítését, míg a vállalkozók az építményadó felemelésében. Botka hozzátette: Debrecenben valóban csak 300 forint az építményadó négyzetmétere a szegedi 630 helyett, de ott mindenki egyformán fizeti.

4 4 Szegedi Tükör Sokan kopogtatnak Csapó Balázs ajtaján Dr. Csapó Balázs (képünkön) személyében egy éve dolgozik a szegedi városházán lakossági érdekvédelmi megbízott. Tapasztalatai szerint van létjogosultsága ennek az intézményrendszernek. Országos viszonylatban is úttörô vállalkozás a lakossági ombudsman intézménye, úgyhogy különös jelentôsége van az elsô hivatalban töltött évének. A pozitív vagy a negatív tapasztalatok vannak többségben? Nehéz erre válaszolni. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy óriási az érdeklôdés a munkánk iránt, viszont sokan jelentkeztek nálam olyanok, akiket illetékesség híján el kellett utasítanunk. Ez adódott abból például, hogy területileg nem tartoztak hozzánk a környezô településekrôl érkezô panaszosok, de voltak olyan esetek is, amelyek ugyan Szegedhez kötôdtek, de nem a hivatal hatáskörébe tartozott az ügy, ezért máshová kellett irányítanunk az illetôt. A legtöbb felmerülô probléma a polgármesteri hivatal illetékességi körébe tartozott, így azokkal érdemben tudtunk foglalkozni. Ha százalékban akarjuk kifejezni az egyes irodákhoz tartozó ügyeket, nem meglepô, hogy városüzemeltetési iroda viszi a prímet, több mint ötven százalékkal, hiszen ôk foglalkoznak a legtöbb problémás esettel. Utána következik közel húsz százalék- kal a fejlesztési iroda, majd tizenkettôvel a szociális iroda. Az összes panasz közel harminc százaléka valamelyik önkormányzati céghez kötôdik. Ezek közül az IKV Rt., a Szegedi Vízmû Rt. és a Szegedi Hôszolgáltató Kft. a három leginkább érintett cég. Hozzá kell tenni ehhez, hogy nem minden panasz bizonyult megalapozottnak, voltak olyan ügyek is, ahol egyszerû félreértés elsimításában kellett közremûködnünk, de azt sem szabad elhallgatni, hogy maradtak megoldatlan ügyek. A felsorolásból is kitûnik, hogy elsôsorban a városi szolgáltatások érintik és érdeklik leginkább az ügyfeleit. Mondana néhány példát, mik ezek a panaszok? Elsôsorban a tömegközlekedés problémáival szembesülünk, sok gondot okoz a parkolóhelyek hiánya, de sokan jönnek be azzal, hogy nem takarítják az utcákat megfelelôen, és többen kifogásolták már a hôszolgáltató számlázási módszerét is. Csak személyes megkeresések útján indítja a vizsgálódást, vagy van lehetôség más kommunikációra is? Rengeteg levelet kapunk, melyekkel épp úgy foglalkozunk, mint a telefonos vagy személyes megkeresésekkel. Mi azonban lépéseket teszünk olyan ügyekben is, melyekrôl az újságból értesülünk. Erre jó példa, elértük, hogy a Szepark Kft.-nél, ne csak délután 2 óráig, hanem 4-ig árusítsanak parkoló bérleteket. A lakossági panaszok vizsgálata csak az egyik szelete az ön mûködési körének. Az iroda indulásakor azt ígérte, hogy önkormányzati cégeket is vizsgálni fog. Ezen a területen milyen eredményre jutott? Öt önkormányzati cég vizsgálata történt meg, az elsôrôl már el is készítettem a jelentésemet, de még körülbelül 1 hónapra van szükségem teljes lezáráshoz. Sokan felvetik azt a kérdést, vajon lehet-e ön elfogulatlan a hivatal mûködésével kapcsolatban, ha maga is ennek az intézménynek az alkalmazottja? A tulajdonos legfôbb célja, hogy cége jól mûködjön, ehhez viszont hatékony belsô ellenôrzésre van szükség. Azt gondolom, hogy ennek a távlati célnak az elérésében közösek az érdekeink a város lakosságával, a hivatal dolgozóival és a város vezetôivel egyaránt. Oszloppal védik az Oroszlán utcát Pajor László: meg tudjuk oldani a legnehezebb feladatot, a mûtôk átépítését is Gyógyítás és felújítás Elfogadhatónak nevezte a Szegedi Városi Oktató Kórház anyagi helyzetét az új fôigazgató. Pajor László február elsején vette át az intézmény vezetését, amelyben már el is kezdôdött a több mint 2,5 milliárd forint értékû felújítási program. Hárman nyújtották be pályázatukat a Szegedi Városi Oktató Kórház fôigazgatói posztjára, a közgyûlésnek végül mégis csak két jelölt közül kellett döntenie. Csenke László, a szegedi rendelôintézet orvosigazgatója ugyanis az utolsó pillanatban visszalépett. Takáts István és Pajor László közül végül egyhangúan a szegedi urológus professzornak szavazott bizalmat a városvezetés. Pajor László ennek ellenére nem mondott le eddigi feladatáról sem, továbbra is ô látja el a kórházban mûködô urológiai tanszék vezetését. Fél 8-kor vizittel kezdek, majd ha van mûtétem, azt délelôtt elvégzem. Onnantól kezdve pedig az intézményvezetôi feladataimat látom el vázolta egy tipikus napját a professzor, aki szerint a két munkát könnyen össze lehet egyeztetni. Az intézmény új vezetôje úgy látja, elfogadható állapotban vette át a kórházat, hiszen a 30 napon túli adósság kevesebb mint 100 millió forint, amely a szabályok szerint még elfogadható. Ugyanakkor soha nem látott mértékû beruházás kezdôdött meg, felújítják a pszichiátriát, az urológiát és a mûtôblokkot, valamint korszerûsítik a fûtési rendszert is. Mostanra véglegessé vált, hogy meg tudjuk oldani a legnehezebb feladatot, a mûtôk átépítését is mondta. Ez azért jelent nagy kihívást, mert mûködniük kell a munkálatok alatt is. Ezért elôször a harmadik emeletet kezdik el, így a földszinten és az elsô emeleten zavartalanul operálhatnak az orvosok. Ezután a földszintet újítják fel, és a végére marad az elsô emelet, ahol a legtöbb mûtô található. A rekonstrukció kapcsán egy másik eddig megoldatlan gondot is rendezni tudnak. A három szintes mûtôkomplexum között nem volt lehetôség az átjárásra: az orvosoknak eddig ki kellett menniük a lépcsôházba, ha egy másik emeletre akartak eljutni. A tervek szerint most kialakítanak egy belsô átjárót, amely része lesz a steril területnek. Az új fôigazgató nem tervez személyi változásokat, hiszen ahogy fogalmazott senkivel nem elégedetlen. Van azonban néhány betöltetlen állás. Gazdasági és orvosigazgatói posztra már kiírták a pályázatot, be kell tölteni az SBO fôorvosi állását, és szükség van az intézménybôl távozott onkológus fôorvos helyére is valakire. Vannak más üres orvosállások is, de nincs rájuk jelentkezô mondta Pajor László. A fôigazgató hozzátette: szeretne több diplomás ápolót is, de ez is évek óta hiányszakma. T. K. Tiszai csalagút a szennyvíznek A szegedi belváros szennyvizét a klinikáknál átvezetik a Tisza medrén keresztül Újszegedre, utána pedig néhány kilométerrel lejjebb vissza a tisztítóhoz. Alsóvároson két méter átmérôjû alagút épül. A szennyvízcsatornát hat méter mélyen vezetik végig a Vám térrôl Hattyasra. Süllyeszthetô oszlop védi majd az Oroszlán utca forgalom elôl elzárt részét az autósoktól. Az automatikus rendszer chipkártyával mûködik, behajtásra az ott lakók és a területen üzletet bérlôk kapnak engedélyt. Az európai gyakorlat sokszorosan bizonyította: az autósokat csak fizikai akadályokkal lehet megakadályozni a szabálytalankodásban. A szegedi közlekedésszervezôk hasonlókat tapasztaltak a Belváros szívében meghúzódó Oroszlán utcában is, ahol több módszerrel is megkísérelték már távol tartani a jogosulatlanul behajtókat mindeddig kevés sikerrel. A Nádor utca sarkára szerelt, nyitható sorompó sem bizonyult hosszú távon eredményesnek a talajról felnyíló fémakadályt letörték. Ezért döntött úgy a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodája, hogy hatékonyabb módszerhez folyamodik: földbe süllyedô, úgynevezett ütközô oszlopok akadályozzák majd meg, hogy bárki engedély nélkül behajthasson. A chipkártyával mûködô berendezés megengedi ugyan, hogy az Oskola utca felôl behajtók bekanyarodhassanak balra, a Bajza utcába, de a John Bull Pub felé már nem engedi át a forgalmat. A rendszer mûködtetéséhez szükséges chipkártyát csupán a lakóingatlan, illetve üzlettulajdonosok kapnak. Az ütközôoszlop a kártya segítségével amelyet egy elfogadó egységbe kell helyezni automatikusan a földbe süllyed, és átengedi az autót, majd ismét kiemelkedik. A Szegeden még szokatlan eljárás alkalmazása elôtt lakossági fórumon ismertették a változtatás okát, célját, és a rendszer mûködésének módját. Fontos szempont az is, hogy szükség esetén a tûzoltók behajthassanak az elzárt utcaszakaszra. A rendszer kiépítése valamivel több mint kétmillió forintba kerül. Amennyiben a módszer beválik, úgy elképzelhetô, hogy a város több pontján is használják majd a rendszert a nem kívánatos gépjármûforgalom kiszûrésére. Különleges technológiával építik meg az Alsóvárost átszelô csatornát. Alagutat fúrnak a Vám tértôl a Szabad sajtó utcán át a szennyvíztisztító felé. A két méter átmérôjû alagút hatméteres mélységben húzódik majd, és a Vám téri átemelôben összegyûjtött szennyvizet juttatja el a hattyasi tisztítóig. A kivitelezô egy német cég alagútépítô rendszerét használja majd. A talajt forgó pajzs marja, a kitermelt anyagot egy futószalagra juttatják, ahonnan csillékbe kerül. A furatba egy hidraulikus szerkezet nyomja be a csatornacsövet. Mindez öt-hat méterrel a felszín alatt történik. Novák Gyula, a megrendelô Szegedi Víziközmû Mûködtetô és Fejlesztô Rt. vezérigazgatója elmondta: a módszer kipróbált, biztonságos, és nem kell az épületek repedésétôl, mozgásától tartani, hiszen zárt csôrendszer védelme mellett fúrják az alagutat. A nyílt feltárásnál sokkal nagyobb lenne a veszélye annak, hogy megmozdul a föld. Egyébként pedig a kivitelezônek biztosítást kell kötnie olyan károkra, amelyeket harma- dik személynek, azaz az ott lakóknak okozhatnak. Különleges módszerrel vezetik át a Tisza alatt a szennyvizet. A nemzetközi tender eredményét hamarosan kihirdetik. A belváros szennyvize az úgynevezett alsótelepi átemelôtôl, azaz a gyermekklinikától a Tisza alatt jut majd át Újszegedre, onnan Hattyasnál pedig visszavezetik a szegedi oldalra. A mérnökök azért választották ezt a megoldást, mert így egyszerûbben kivitelezhetô a vezeték. Alacsony vízállásnál egy pontonról árkot mélyítenek a folyó medrébe, abba fektetik a csatornacsöveket, majd rögzítik, betemetik. A klinikáknál egy, a szennyvíztisztítónál két 60 centi átmérôjû csô keresztezi a tervek szerint a folyót. Újszegeden a vezetéket feltárással, azaz a felszínrôl ásott árokban fektetik. Most tisztítatlanul ömlik a folyóba a város szennye, csak egy rács akasztja meg a nagyobb darabokat. Az épülô tisztítómû azonban a biológiai szennyezôdést is kezelni tudja. A nagy kapacitású átemelôk segítségével a nagy záporok esôvizét is át tudják emelni. Csak ritkán fordulhat elô, hogy az ötszörös hígítású csapadékvizet a folyó sodorvonalába vezetik. A víztisztítónál a szivattyúk kapacitása 7,9 köbméter másodpercenként. Akkora zápor átlagosan csak kétévente egyszer zúdul Szegedre, hogy teljes erôvel kell dolgozniuk majd a szivattyúknak.

Beszámol a polgármester 2005. ősz

Beszámol a polgármester 2005. ősz Beszámol a polgármester 2005. ősz Fejlesztések 2005-ben Szeged 2005. évi költségvetése kiadási főösszegei Fejlesztés 32 milliárd Ft. 47% 53% Működés 36 milliárd Ft. Fejlesztések alakulása Szeged 2005.

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

F E B R U Á R. 1.) A 2003. évi önkormányzati költségvetés zárszámadás előtti módosítása Előterjesztő: Polgármester

F E B R U Á R. 1.) A 2003. évi önkormányzati költségvetés zárszámadás előtti módosítása Előterjesztő: Polgármester J A N U Á R 1.) Az SZKT Kft., a SZEPARK Kft., valamint a VIVAÉP Rt. záró vagyonmérleg és vagyonleltár tervezete 2.) Az önkormányzati vágány- és felsővezeték törzsvagyonon szükséges beruházások jóváhagyása

Részletesebben

Curriculum Vitae. Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím:

Curriculum Vitae. Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím: Curriculum Vitae Név Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím: 6720, Tisza L. krt. 36-38. I. em.1. Tel.: +36-30-8220274 E-mail: saoni76@gmail.com TANULMÁNYOK: 2005-2006 Budapesti Műszaki és

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005 május 27. napján tartott rendes ülése jegyzőkönyvéből. HATÁROZAT

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005 május 27. napján tartott rendes ülése jegyzőkönyvéből. HATÁROZAT könyvéből. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Városfejlesztési Al 1. A Közgyűlés tudomásul veszi a Polgármester tájékoztatóját, hogy az Önkormányzat költségvetésének végrehajtásáról szóló

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten...

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 2014 18. hét Tartalomjegyzék Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 5 2/5 Irodapiaci hírek 2014 18. hét 3/5 Friss hír: megújul

Részletesebben

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején A közlekedőknek forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Debrecenben 2015. augusztus 19- én és 20-án, a 46. Virágkarnevál miatt. A karneváli menet

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

12/2009.(V.20.) 55/2005. (XI.17.)

12/2009.(V.20.) 55/2005. (XI.17.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2009.(V.20.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005. (XI.17.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

MaSzeSz Konferencia Lajosmizse 2011.május 17-18. 18. Szeged csatornázása és szennyvíztisztítása eredmények tapasztalatok Mit terveztünk? 391 km csatorna, 14 353 db ingatlan bekötés 36 db közbenső átemelő,

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JELENLÉTI ÍV. Csönge Márta elnök. Rettegi Attila tag. Eck-Varga Zsuzsanna tag

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JELENLÉTI ÍV. Csönge Márta elnök. Rettegi Attila tag. Eck-Varga Zsuzsanna tag FELJEGYZÉS Tárgy: Ügyrendi Bizottság nyilvános ülése Helyszín: Városháza I. emelet 118. számú helyisége -án 17 00 óra Oldalak száma: JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS Csönge Márta elnök Rettegi Attila

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

MUNDO Zugló Kerületközpont Kezdődhet az építkezés Sajtóközlemény

MUNDO Zugló Kerületközpont Kezdődhet az építkezés Sajtóközlemény MUNDO Zugló Kerületközpont Kezdődhet az építkezés Sajtóközlemény Budapest, 2008. október 15. A lengyel ingatlanberuházó- és fejlesztő Echo Investment a mai napon bemutatta a MUNDO Zugló Kerületközpont

Részletesebben

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-139./2006. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Szekszárd a fejlődő, élhető város Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 2010-2013 Szekszárd fejlesztéseinek összértéke 2010-2013 között meghaladta a 15 milliárd Ft-ot!

Részletesebben

J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye

J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE VB: 80.080-47/2006. J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye Összeállította: Egyeztetve: Nagy László Városüzemeltetési

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve Testületi ülés Január 31. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

Négy település példás egysége

Négy település példás egysége Négyéves mandátumuk lejártához közelítve arról érdeklődtünk néhány szegedi önkormányzati képviselőtől, miben fejlődött, változott a körzetük, s milyen tervekkel néznek a jövőbe. Arra ügyeltünk, hogy különböző

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Makói útikalauz. és a város lógója. Makó város Csongrád megyében a Maros jobb partján, a román határ közelében helyezkedik el.

Makói útikalauz. és a város lógója. Makó város Csongrád megyében a Maros jobb partján, a román határ közelében helyezkedik el. Makói útikalauz Kora tavasszal vitt errefelé utunk. Én nagyon kíváncsi voltam, mert mindig azt hallottam a várossal kapcsolatban: makói hagyma. Így aztán utánanéztem jó előre a településnek, olvastam róla,

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága 2012. március

Részletesebben

I. Tájékoztató a költségvetési rendelet közgyűlési döntést nem igénylő módosításairól

I. Tájékoztató a költségvetési rendelet közgyűlési döntést nem igénylő módosításairól Tisztelt Közgyűlés! A 2004. évi központi támogatásokról beérkező értesítések, a Polgármesteri Hivatal kezelésében levő, központi gazdálkodás körébe tartozó előirányzatok átcsoportosításai, valamint a költségvetési

Részletesebben

KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE

KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE KELEBIA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2013. február: 1.) Kelebia Község 2013. évi költségvetési rendeletének tárgyalása 2.) 2013. évi munkaterv elfogadása 3.) Kilépési nyilatkozat

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Európa szívében. Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat. Fejlett vasúti hálózat

Európa szívében. Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat. Fejlett vasúti hálózat üdvözöljük! Európa szívében Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat része Fejlett vasúti hálózat E75 GYŐR E71 BUDAPEST M1 M7 M6 E75 M5 E71 SK M3 MISKOLC

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása. amely létrejött egyrészről az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt.

MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása. amely létrejött egyrészről az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt. a 189/2013.(IX.13.) számú Ökt. határozat 1. sz. melléklete MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása amely létrejött egyrészről az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt. Székhely: 3700 Kazincbarcika,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok: Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar

Részletesebben

Élhető otthonok. SpanyolKert. Költözzünk össze!

Élhető otthonok. SpanyolKert. Költözzünk össze! Élhető otthonok SpanyolKert Költözzünk össze! Parkosított, tágas, közös kert A SpanyolKert lakói olyan emberek, akik igazán szeretnek élni. Mi szeretnénk, hogy vevőink jól érezzék magukat otthonaikban.

Részletesebben

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja go?rdjan2010:jul 2/1/10 2:39 PM Page 1 VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 2010. JANUÁR A SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI TÁRSASÁG NEGYEDÉVENKÉNT MEGJELENÔ LAPJA Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

H.D.Napfény Kft. marketingterve

H.D.Napfény Kft. marketingterve H.D.Napfény Kft. marketingterve Egy 10 milliós ország és egy 15 milliós nemzet. Budapest - Magyarország fővárosa. 2014-at írunk. Az ország gazdasága folyamatosan változik. Magyarország teljes mértékben

Részletesebben

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető és a kerékpár Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Polgári István stratégiai csoportvezető Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály polgari.istvan@gyor-ph.hu

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Testületi ülés Január 29. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 146/2014.(VII.16.) sz. képviselő-testületi határozat: 1. A Képviselő-testület bérüzemeltetési szerződést köt a celldömölki ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére a melléklet szerinti tartalommal. 2. A

Részletesebben

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-

Részletesebben

Nyíregyháza 2007-2013 évi gazdaságfejlesztési programja. Előadó: Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere

Nyíregyháza 2007-2013 évi gazdaságfejlesztési programja. Előadó: Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere Nyíregyháza 2007-2013 évi gazdaságfejlesztési programja Előadó: Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere Nyíregyháza geopolitikai helyzete Három országhatár vonzásában 100 km-en belül

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről Székhely: H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Telephely: H-2740 Abony, Vasút út 15. Tel./Fax: (53) 562-070 Adószám: 20244075-2-13 E-mail: abokom@pr.hu Pest Megyei Cégbíróság Cg.: 13-09-118514 Az előterjesztés

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 19. NAPIREND Ügyiratszám: 1/374/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: Tourinform Iroda

Részletesebben

Szeged város helyi közlekedésében 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek 2013. december

Szeged város helyi közlekedésében 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek 2013. december TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására Készítette: Szenteczky János CSEVAK Zrt. vezérigazgató Előterjesztő: Az előterjesztés

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS. 11. napirendi pontjához

KIEGÉSZÍTÉS. 11. napirendi pontjához KIEGÉSZÍTÉS a Közgyűlés 2006. május 12-én tartandó ülésének 11. napirendi pontjához a Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései című előterjesztéshez Tisztelt Közgyűlés! I.) Tájékoztatás Szeged Megyei

Részletesebben

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel 1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből

Részletesebben

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése 1 1. melléklet a..2014. (IV...) határozathoz A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése M e g n e v e z é s 1. Gazdasági Ellátó Központ (ÓKIG) - Pályázatok és egyéb átvett pénzeszközök

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 9-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 9-i rendkívüli ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 9-i rendkívüli ülésére Tárgy: Dombó-Coop Zrt. területszerzési igénye a Szent Gellért

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. I. negyedévi feladatterve. A közgyűlés tervezett időpontja: 2015. január 29.

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. I. negyedévi feladatterve. A közgyűlés tervezett időpontja: 2015. január 29. 652/2014. (XII.18.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 2015. év I. negyedévi feladattervét, valamint a 2015. év II. negyedévi feladatterv-tervezetét elfogadta. Felelős:

Részletesebben

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. május

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: VG Kft ügyvezetője

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: VG Kft ügyvezetője ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Az előterjesztést készítette: Előterjesztő: Ferencz Péter VG Kft ügyvezetője dr.kelemen Márk polgármester Véleményezésre

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a szociális ellátás feltételrendszerének javítására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a szociális ellátás feltételrendszerének javítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a szociális ellátás feltételrendszerének javítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő: Horváth Gyula alpolgármester

Részletesebben

Célegyenesben a Bubi. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ. Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12.

Célegyenesben a Bubi. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ. Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12. 1 A Bubi előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések

Részletesebben

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából J a v a s l a t határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben

Tájékoztató a 2006-ban elfogadott Városfejlesztési terv megvalósulásáról

Tájékoztató a 2006-ban elfogadott Városfejlesztési terv megvalósulásáról Tájékoztató a 2006-ban elfogadott Városfejlesztési terv megvalósulásáról Hódmezővásárhely, 2008. február 7. Készítette: Városfejlesztési Csoport Csáki Imre Városi főmérnök Hódmezővásárhely Megyei Jogú

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J A N U Á R. 1./ A Városi TV Szeged Kht. könyvvizsgálójának megbízatása Előterjesztő: Polgármester

J A N U Á R. 1./ A Városi TV Szeged Kht. könyvvizsgálójának megbízatása Előterjesztő: Polgármester 4 J A N U Á R 1./ A Városi TV Szeged Kht. könyvvizsgálójának megbízatása 2./ Pártok részére biztosított helyiségek bérleti díjának a piaci bérleti díjakkal való összhangba kerülése Előterjesztő: Városüzemeltetési

Részletesebben

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete Öttevény Fő u. 100. J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 19. napján 16 órakor az öttevényi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szegedi Szlovák Önkormányzat Segedínska slovenská samospráva Cím: Nemzetiségek Háza Adresa: Dom národností 6721 Szeged, Osztróvszky u. 6. ul. Osztróvszkeho č. 6, H-6721 Segedín, Maďarsko Tel: (62) 424-248,

Részletesebben

A bánki Tó Hotel épületének bővítése, wellness szolgáltatások, sport- és szabadidőközpont kialakítása a projekt bemutatása

A bánki Tó Hotel épületének bővítése, wellness szolgáltatások, sport- és szabadidőközpont kialakítása a projekt bemutatása A bánki Tó Hotel épületének bővítése, wellness szolgáltatások, sport- és szabadidőközpont kialakítása a projekt bemutatása A fejlesztés az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213. Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Felterjesztés az állami tulajdonú

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI AUTÓBUSZ ÉRTÉKESÍTÉSÉHEZ TULAJDONOSI DÖNTÉSEK MEGHOZATALA

KÖZÖSSÉGI AUTÓBUSZ ÉRTÉKESÍTÉSÉHEZ TULAJDONOSI DÖNTÉSEK MEGHOZATALA RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

székhelye: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 65-67. tel.: 06-29/410-409, 413-212, 610-380 fax.: 06-29/410-409 e-mail: vigado@vigadokft.

székhelye: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 65-67. tel.: 06-29/410-409, 413-212, 610-380 fax.: 06-29/410-409 e-mail: vigado@vigadokft. 1.3. Gazdálkodó szervezetek Közzétételi egység: A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek Adat megnevezése Azon gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége (telefon,

Részletesebben

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Alapító Okirat Ezen Alapító Okirat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi törvény IV.74/A paragrafusa alapján, önálló jogi személyként működő alapítvány létrehozása

Részletesebben

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium

Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium Gyorsabb, olcsóbb De biztonságos is? Szimpózium Műtárgy karbantartás Előadó: Palotás Gábor Munka, tűz és környezetvédelmi igazgató KÖZGÉP Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt. Munkavédelmi Igazgatóság E-mail

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

A 35-ös autóbusz útvonalának módosítása a Corvin út térségében

A 35-ös autóbusz útvonalának módosítása a Corvin út térségében A 35-ös autóbusz útvonalának módosítása a Corvin út térségében 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslatok A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a 35-ös viszonylat Corvin út térségi útvonal-módosításával

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Témafelelős: Czirokné Tárgy: Helyi közösségi közlekedés támogatása Melléklet: 1. sz.: TISZA VOLÁN Zrt. előterjesztése

Részletesebben

Magyar Universitas Program

Magyar Universitas Program Magyar Universitas Program Infrastruktúra-fejlesztési programok a felsőoktatásban 2002-2008 Magyar Bálint oktatási miniszter 2006. február 20. Felsőoktatási Fejlesztési Program A magyar felsőoktatás legnagyobb

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. május/2

Pályázati figyelő 2010. május/2 Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 Támogatási keret Támogatás összege Oktatási és Kulturális Minisztérium esélykülönbséget mérséklő kulturális vidékfejlesztésre

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

3.c. 3.d. 3.e. 3. f. 4. 10/2002. (V.lO.)Ök. rendelethez Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 2001.évi bevételeiről és kiadásairól

3.c. 3.d. 3.e. 3. f. 4. 10/2002. (V.lO.)Ök. rendelethez Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 2001.évi bevételeiről és kiadásairól Sorszám 10/200 (V.lO.)Ök. rendelethez Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 200évi bevételeiről és kiadásairól Megnevezés l.sz. melléklet Bevételek Intézményi saját bevételek PMH saját bevételek

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára M E G H Í V Ó Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára hívom össze. A képviselő-testület ülését a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Beszámoló a 2011. év I. félévi tevékenységről

Beszámoló a 2011. év I. félévi tevékenységről TARTALOMJEGYZÉK I. BESZÁMOLÓ A KORMÁNYHIVATAL 2011. ÉV I. FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 4 1. Bevezetés 4 1.1. A megye főbb jellemzőinek bemutatása 4 1.2. A Kormányhivatal megalakulása, jogállása 6 2. A törvényességi

Részletesebben

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Adószám: 23395778-2-42 Cégbíróság: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság Cégjegyzék szám: Statisztikai számjel: 01-09-963641 23395778-9001-572-01 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Kiemelkedően Közhasznú

Részletesebben

Szeged város helyi közlekedésében 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek 2015. december

Szeged város helyi közlekedésében 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek 2015. december TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. év április 18.-i ülésére Tárgy: Pályázatok benyújtása a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanácshoz Előadó: Horváth László

Részletesebben

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése KÖZOP 5.5.0-09-11-0027 KÖZLEKEDÉSI PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉSI NAPOK Visegrád, 2013. november 26-27. Dobrocsi Tamás Előzmények 2011 novemberben Kormányhatározat

Részletesebben