Szám: 11-38/2009. Melléklet: Jelenléti ív. J E G Y Z İ K Ö N Y V a Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács június 10-ei ülésérıl

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szám: 11-38/2009. Melléklet: Jelenléti ív. J E G Y Z İ K Ö N Y V a Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács 2009. június 10-ei ülésérıl"

Átírás

1 Szám: 11-38/2009. Melléklet: Jelenléti ív J E G Y Z İ K Ö N Y V a Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács június 10-ei ülésérıl Az ülés helye: Mosonszolnok-Levél, (Szélerımő-park központi épülete) Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Szalay Imre köszöntötte a Tanács megjelent tagjait, továbbá minden meghívottat és érdeklıdıt. Bejelentette, hogy a Tanács elnöke váratlan programja miatt nem tud az ülésen jelen lenni, ezért ıt bízta meg az ülés levezetésével. A Megyei Területfejlesztési Tanács legutóbbi munkaterv szerinti ülését február 26-án, rendkívüli ülését pedig április 15-én tartotta. Elızetesen Bajorfi Tamás, Horváth Vilmos és Mondovics László tanácstagok és helyetteseik jelezték, hogy hiányozni fognak. Megállapította, hogy Borkai Zsolt gyıri és Fodor Tamás soproni polgármester urakat, illetve Szabó Gábort meghatalmazottjaik Németh Zoltán és Abdai Géza alpolgármesterek, illetve dr. Szabó Tamás képviselik. Megállapította továbbá, hogy testület az ülés kezdetén a jelenlévı 5 szavazati jogú taggal határozatképes. A mai ülés két szempontból is speciális: a mai tanácskozás egy kihelyezett (és nem a megyeháza épületében tartott) ülés, amely az EuropeDirect támogatásával jött létre. Köszöni a helyszínt biztosító Mosonszolnok-Levél Szélerımő-park Kft. vezetésének, személy szerint dr. Hofmann László vezérigazgató és Balogh Antal mőszaki igazgató uraknak a lehetıséget. Dr. Hofmann László házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Örömét fejezte ki, hogy a Tanács itt ülésezik. Röviden bemutatta a szélpark engedélyeztetési eljárásának nehézségeit, a megvalósításának folyamatát és vázolta a mőködését. Székely Imre: Az ülés elıtt kiosztott írásos anyagok az 1. napirendi ponthoz kapcsolódóan 3 határozati javaslatot, a 6. napirendi ponthoz kapcsolódóan pedig 1 határozati javaslatot tartalmaznak. A napirend elfogadása Szalay Imre: A megtárgyalni javasolt 7 téma írásos elıterjesztései elektronikus úton eljutottak a Tanács tagjaihoz és az állandó meghívottakhoz. A Megyei Kistérségi Fórum (MKF) és a Kistérségi Konzultatív Testület nem tartott ülést, de az MKF elnökétıl minden kistérségi elnök megkapta az összes elıterjesztést. Javasolta, hogy a meghívóban szereplı témák megtárgyalásának sorrendje módosuljon. A Tanács egyhangú szavazással (5 igen) a következı napirendet fogadta el: 1. Tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekrıl és intézkedéseirıl 2. A tervezett M9 Nyugat Térségi Fejlesztési Tanács és Gyır-Moson-Sopron megye meghatározó területfejlesztési szereplıinek kapcsolata 3. A Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács alelnökének megválasztása 4. Energetikai támogatási rendszerek 5. Aktuális energiastratégia az EU-ban és Magyarországon 6. Decentralizált bioenergia központok 7. A szélerımő-park bemutatása 1. napirendi pont: Tájékoztató az elızı tanácsülés óta eltelt idıszak fontosabb eseményeirıl és intézkedéseirıl Szalay Imre elmondta, hogy az írásos tájékoztató 5 részbıl áll (beszámoló a fontosabb intézkedésekrıl és eseményekrıl; tájékoztató a korábbi határozatok végrehajtásáról; néhány területfejlesztési és területrendezési intézkedés; a Megyei Kistérségi Fórum álláspontja; a megye munkaerı-piaci helyzete). Székely Imre: A tájékoztatóhoz 7 db melléklet kapcsolódik. Az elıterjesztést a kistérségi elnökök véleményezésre 1

2 írásban megkapták. Szalay Imre: A munkaszervezet közremőködött a megye állami közúthálózatának mőszaki állapotával, valamint tervezett felújításával és fejlesztésével kapcsolatos közgyőlési nyilatkozat kidolgozásában. Errıl a dokumentumról a Tanács véleményt nyilváníthat: Az elıterjesztı szerint a problémahalmaz mielıbbi megoldásában legérintettebb települések által megfogalmazott kezdeményezés támogatandó. 10/2009. (VI. 10.) MTT számú határozat Gyır-Moson-Sopron Megye Területfejlesztési Tanácsa 1. egyetért az elıterjesztéshez csatolt közgyőlési nyilatkozat-tervezettel és annak indoklásával; 2. támogatja a miniszterelnökhöz felterjesztendı kezdeményezéseket, amelyek sürgetik, hogy a a megye országos átlagnál rosszabb mellékúthálózatnak megfelelı szintő felújításához és fejlesztéséhez, a példátlanul nagy teherforgalmat levezetı 86-os fıút teljes megyei szakaszának haladéktalan megerısítéséhez, továbbá a lakott területeken áthaladó, az ott élık és közlekedık mindennapjait megkeserítı 86-os fıút településelkerülı szakaszainak mielıbbi kivitelezéséhez szükséges pénzügyi fedezetet biztosítani kell; 3. megbízza elnökét és munkaszervezetét, hogy a tárgyi határozattal elfogadott mint területfejlesztési szempontból helytálló és indokolt közgyőlési helyzetértékelést és javaslatcsomagot minden alkalmas fórumon képviselje. Határidı: folyamatos Székely Imre, a Tanács munkaszervezetének vezetıje Szalay Imre: A kiosztott írásos tájékoztató szerint a Megyei Kistérségi Fórum elnöke körlevélben tájékozódott arról, hogy a kistérségi elnököknek mi a véleménye az alakuló M9 Nyugat Térségi Fejlesztési Tanácshoz való csatlakozást kezdeményezı felkérésre adandó MTT-válaszról. Ugyanezen körlevél véleményt kért a megyei területfejlesztési tanácsok mőködését támogató drasztikus kormányzati tagdíjcsökkentést kifogásoló, valamint a hazai decentralizált források (CÉDE, TEKI, TFC) megyei hatáskörbe történı visszahelyezésének elıkészítését sürgetı levéltervezetrıl. Székely Imre tájékoztatott a körszavazás eredményérıl: a kistérségi elnökök mindkét téma esetében az egyetértek rovatot töltötték ki. Szalay Imre: Az ülés elıtt kiosztott anyag tartalmazza azt az MTT elnökök által aláírandó, a területfejlesztési miniszternek címzett levelet. A megyék közös álláspontját tartalmazó dokumentumot miután azt a kistérségi elnökök is támogatták indokolt a Tanácsnak is megerısítenie. 11/2009. (VI. 10.) MTT számú határozat Gyır-Moson-Sopron Megye Területfejlesztési Tanácsa 1. egyetért, a megyei területfejlesztési tanácsok mőködését támogató drasztikus kormányzati tagdíjcsökkentést kifogásoló, valamint a hazai decentralizált források megyei hatáskörbe történı visszahelyezésének elıkészítését sürgetı levélben foglaltakkal; 2. jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy a megyék közös álláspontját tartalmazó dokumentumot a tanács elnöke aláírta Határidı: azonnal Szalay Imre: A tájékoztató 5. része beszámol a megye munkaerı-piaci helyzetének változásairól. A Regionális Munkaügyi Központ fıigazgató-helyettesétıl április végén megérkezett a decemberi tanácsülésen jelzett kérést kielégítı kéthavonként esedékes legújabb összeállítás. Az elmúlt idıszak munkaerı-piaci folyamatait bemutató és a megyénk jelenlegi munkaerı-piaci helyzetet értékelı írásos tájékoztatóról a Tanács véleményt nyilváníthat. 2

3 12/2009. (VI. 10.) MTT számú határozat Gyır-Moson-Sopron Megye Területfejlesztési Tanácsa 1. tudomásul veszi a Gyır-Moson-Sopron megye munkaerı-piaci helyzetének változása címő, az április végi állapotot rögzítı tájékoztatót; 2. megbízza elnökét és munkaszervezetét, hogy a tárgyi a Regionális Munkaügyi Központtól az ígéret szerint kéthavonta érkezı további tájékoztatókat minden estben késedelem nélkül továbbítsa a Tanács tagjainak. Határidı: folyamatos Székely Imre, a Tanács munkaszervezetének vezetıje Szalay Imre: Indokolt, hogyaz egyes részterületek megvitatása után a testület állást foglaljon az egész napirendi pontról is. Javaslata nyomán a Tanács egyhangú szavazással (5 igen) meghozta döntését: 13/2009. (VI. 10.) MTT számú határozat Gyır-Moson-Sopron Megye Területfejlesztési Tanácsa a két ülés között idıszakban történt intézkedésekrıl készített tájékoztatót tudomásul veszi és a lejárt idejő határozatokról szóló elnöki beszámolót elfogadja. Határidı: folyamatos Székely Imre, a Tanács munkaszervezetének vezetıje 2. napirendi pont: A tervezett M9 Nyugat Térségi Fejlesztési Tanács és Gyır-Moson-Sopron megye meghatározó területfejlesztési szereplıinek kapcsolata Szalay Imre: Az írásos tájékoztató 4 részbıl áll, amelyhez 5 db melléklet kapcsolódik. A májusi RFT ülésre készített elıterjesztés szerint Vas, Zala és Somogy megyék területfejlesztési tanácsai, valamint a Nyugat-dunántúli és a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács rövidesen létrehozza az M9 Nyugat Térségi Fejlesztési Tanácsot. Szombathely polgármesterének hozzászólása, valamint a további egyetértı felszólalások nyomán az RFT javasolta, hogy a Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács (MTT) is legyen a TFT alapítói között; Sopron és Gyır is csatlakozzon a TFT-hez. A tárgyi elıterjesztés 1. pontjában vázolt RFT-javaslat sürgeti, hogy Gyır-Moson-Sopron megye három területfejlesztési szervezetének vezetıje az MTT elnöke, valamint Sopron és Gyır polgármester vegyen részt a TFT munkájában. Hivatalos (írásos) megkeresés mindeddig nem érkezett sem a megyéhez, sem a városokhoz. Ma még az sem világos, hogy javaslattevık szerint mindhárman szavazati vagy csupán tanácskozási jogú tagjai lennének-e az M9 Nyugat Térségi Fejlesztési Tanácsnak. Indokolt mégis reagálni az RFT-ülésen elhangzottakra, mert a formálódó TFT deklaráltan a Szombathely-Zalaegerszeg-Nagykanizsa-Kaposvár gyorsforgalmi út mielıbbi kiépítése mellett fog lobbizni (5. számú melléklet), ugyanakkor a hatályos OTrT szerint a tervezett M9 gyorsforgalmi útnak nem lehet Gyır-Moson-Sopron megye területét érintı szakasza. 14/2009. (VI. 10.) MTT számú határozat A Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács 1. sajnálattal állapítja meg, hogy a parlament az Országos Területrendezési Terv (OTrT) tavaly elfogadott módosításával hazánk tervezett gyorsforgalmi hálózatából tiltakozása és érvei ellenére törölte az M9 jelő út Sopron és Szombathely közötti szakaszát; a megalakítani tervezett M9 Nyugat Térségi Fejlesztési Tanács munkájába jelen helyzetben tagként nem tud bekapcsolódni (ugyanis az M9 gyorsforgalmi útnak a hatályos jogszabályok szerint nem lehet Gyır-Moson-Sopron megyei szakasza); 3

4 2. álláspontja szerint rendkívül fontos lenne Sopron és Szombathely között is gyorsforgalmi utat létesíteni, ezért kezdeményezi az OTrT mielıbbi módosítását, az M9 jelő útra vonatkozó eredeti (2008. július 20-ig hatályos) nyomvonal visszaállítását, az M9 jelő út Sopron térségébıl történı indítását; 3. amennyiben majd a jelen határozat 2. pontjában javasolt kezdeményezés eredményeként hazánk fejlesztési és rendezési tervei ismét a gyorsforgalmi hálózat részeként rögzítik a Sopron-Szombathely útszakaszt, az MTT azonnal kész csatlakozni M9 Nyugat Térségi Fejlesztési Tanácshoz; 4. megbízza elnökét, hogy az OTrT módosítását sürgetı kezdeményezést juttassa el az illetékes szerveknek, az M9 Nyugat Térségi Fejlesztési Tanáccsal kapcsolatos álláspontjáról tájékoztassa az alapítását kezdeményezı és a TFT megalakítását szervezı Zala Megyei Területfejlesztési Tanács elnökét. Határidı: azonnal (a határozat 1., 2. és 4. pontja tekintetében) az OTrT módosítását követıen haladéktalanul (a határozat 3. pontja tekintetében) 3. napirendi pont: A Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács alelnökének megválasztása Szalay Imre: A területfejlesztésrıl és területrendezésrıl szóló törvényben meghatározott aktuális feladat a Tanács alelnökének megválasztása. A törvény szerint a megyei területfejlesztési tanácsot az elnöke, annak akadályoztatása esetén pedig az alelnöke képviseli. A Tanács jelenlegi alelnöke a megyeszékhely polgármestere. Borkai Zsoltot a testület elsısorban az elnök akadályoztatása esetén szükséges kedvezı elérhetıségi szempontok alapján választotta meg erre a tisztségre. A decemberi határozattal rögzített választás a megelızı idıszak gyakorlatát követte, hisz 2006 elıtt is a gyıri polgármester (Balogh József) volt a Tanács elnöke. A legutóbbi alelnök-választás óta két év már eltelt, ezért a területfejlesztési törvény fent már említett pontja szerint a testületnek a (egyszerő szótöbbséggel) ismét döntenie kell az alelnök személyérıl. Tolmácsolta a Tanács elnökének jelölését, aki kezdeményezte, hogy a testületet ismét Borkai Zsoltot válassza alelnökévé. További jelölés nem történt, a Tanács egyhangú szavazással (5 igen) meghozta döntését: 15/2009. (VI. 10.) MTT számú határozat A Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács ismét Borkai Zsoltot választja a Tanács alelnökévé. Határidı: azonnal (a döntés hatályba lépése) folyamatos (a tisztség betöltése) 4. napirendi pont: Aktuális energiastratégia az EU-ban és Magyarországon Szalay Imre: köszöntötte a gyıri Széchenyi István Egyetem Környezetmérnöki Tanszékének docensét, dr. Tóth Pétert, akinek 24 diából álló elıadás-vázlatát minden tanácstag elızetesen megkapta. Ez a dokumentum felkerült a Tanács honlapjára is, ahol tanulmányozható továbbá az az elıadótól kapott táblázat (a megye mőködı és tervezett szélerımővei, települési bontásban). Ugyancsak megkapták a tanácstagok az Európai Unió Régiók Bizottságának véleményét Az Európai Unió energiapolitikájának második stratégiai felülvizsgálata címő dokumentumról. Dr. Tóth Péter egyetemi docens, a Magyar Szélenergia Társaság elnöke részletesen megtartotta az Aktuális energiastratégia az EU-ban és Magyarországon címő elıadását (amelynek vázlatát az ülés résztvevıi elektronikus úton megkapták). Szalay Imre megköszönte az értékes információkat. Tájékoztató volt., amelyrıl határozathozatal nem szükséges. 4

5 5. napirendi pont: Energetikai támogatási rendszerek Szalay Imre: köszöntötte az Energia Központ Nonprofit Kft. munkatársát Simon Tamás urat, aki Lipcsik Melinda stratégiai igazgatót helyettesíti. Simon Tamás projektmenedzser részletesen ismertette azt a 28 diából álló elıadás-vázlatot, amely dokumentumot a munkaszervezet minden tanácstagnak továbbított és amely anyag a Tanács honlapján is tanulmányozható. Szalay Imre megköszönte az értékes információkat. Tájékoztató volt., amelyrıl határozathozatal nem szükséges. 6. napirendi pont: Biogázüzem, mint decentralizált bioenergia központ Szalay Imre: köszöntötte a téma elıadóját, Enyingi Tibort, a Sokoró Natúrzóna Nonprofit Kft. klasztermenedzserét. A Tanács munkaszervezete az elıadás anyagát továbbította a testület tagjainak, de a 24 diából álló dokumentum a Tanács honlapján is tanulmányozható. Enyingi Tibor megtartotta a Biogázüzem, mint decentralizált bioenergia központ címő elıadását (amelynek vázlatát az ülés résztvevıi elektronikus úton megkapták). Az elıadást követıen vitáktól sem mentes, hosszú párbeszéd alakult ki a jelenlévık között, amelybe bekapcsolódtak a Tanács tagjai, a polgármesterek, a vendéglátó szélpark vezetıi és többi téma elıadói is. Szalay Imre megköszönte az értékes információkat. Tájékoztató volt., amelyrıl határozathozatal nem szükséges. 7. napirendi pont: A szélerımő-park bemutatása A megjelentek meghallgatták Balogh Antal, mőszaki igazgató Mosonszolnok-Levél Szélerımő-park létrejöttét és mőködését részletesen ismertetı elıadását, azt követıen pedig a helyszínt felkeresve megtekintették az egyik szélkereket. Szalay Imre megköszönte a helyszínt biztosító Mosonszolnok-Levél Szélerımő-park Kft. vezetésének (személy szerint dr. Hofmann László vezérigazgató és Balogh Antal mőszaki igazgató uraknak) a lehetıséget, hogy az EuropeDirect támogatásával létrejött kihelyezett ülést a Tanács itt rendezhette meg. Gyır, június 15. A jegyzıkönyvet készítette: A jegyzıkönyv hiteles: Székely Imre Szalay Imre 5

6 6

Szám: 11-11/2009 Melléklet: 1. Jelenléti ív 2. Költségvetési táblázat (2008) 3. Költségvetési táblázat (2009) 4. Munkaterv

Szám: 11-11/2009 Melléklet: 1. Jelenléti ív 2. Költségvetési táblázat (2008) 3. Költségvetési táblázat (2009) 4. Munkaterv Szám: 11-11/2009 Melléklet: 1. Jelenléti ív 2. Költségvetési táblázat (2008) 3. Költségvetési táblázat (2009) 4. Munkaterv Az ülés helye: Gyır, Megyeháza Gobelin terem Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Beszámoló a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. évi munkájáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 16-án megtartott alakuló ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 16-án megtartott alakuló ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. október 16-án megtartott alakuló ülésérıl. Jelen vannak: Csordás Julianna képviselı Harangozó Csaba képviselı Kaponya Sándor

Részletesebben

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje (Az Ügyrendet a Tanács 7/2012.(IV.24.) számú határozatával fogadta el) A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT Szeged Megyei Jogú Város Idısügyi Tanácsa (továbbiakban: IT) figyelemmel a létrehozása óta eltelt idı tapasztalataira, a korábbi és 2003-ban elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatát visszavonja és

Részletesebben

A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai:

A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai: 2. Tevékenységre, mőködésre vonatkozó adatok Közzétételi egység: Döntéshozatal, ülések A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai: A képviselı-testület döntéshozatalának eljárási szabályait

Részletesebben

Köszöntötte a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács ülésén megjelent tagokat.

Köszöntötte a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács ülésén megjelent tagokat. Szám: 101-1/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: 2012. április 24-én 9.00 órakor a Képviselıi Irodaház (Budapest Széchenyi rakpart 19.) V./570-es tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl Jelen vannak: Vargha Tamás

Részletesebben

SZMSZ. JEGYZİKÖNYV Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács ülésérıl

SZMSZ. JEGYZİKÖNYV Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács ülésérıl Szám: 2-6 /2007 Melléklet: Jelenléti ív SZMSZ JEGYZİKÖNYV Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács ülésérıl Az ülés helye és idıpontja: Gyır (Megyeháza, Díszterem), 2007. január 12. Jelen

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.

Részletesebben

17. napirendi pont Megtárgyalja: Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság Melléklet: 2 db

17. napirendi pont Megtárgyalja: Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság Melléklet: 2 db 17. napirendi pont Megtárgyalja: Területfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság Melléklet: 2 db 11-65/2009 A Gyır-Moson-Sopron Megyei Közgyőlés elnökének b e s z á m o l ó j a a Megyei

Részletesebben

Szám: 41-4 /2012. Jegyzıkönyv. Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. március 28-i ülésérıl

Szám: 41-4 /2012. Jegyzıkönyv. Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. március 28-i ülésérıl Szám: 41-4 /2012. Jegyzıkönyv Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. március 28-i ülésérıl Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás a bizottság elnöke, Balogh

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl Szám: 83-1/2011. JEGYZİKÖNYV Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 22-én, du. 15.00 órakor megtartott ülésérıl Jelen vannak: Megjegyzés: Oláh József, elnök, Horvát

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 21-én megtartott rendkívüli ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 21-én megtartott rendkívüli ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. október 21-én megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Balazsiné Balaskó Mária képviselı Gál László képviselı Lecsı Péter

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - a Képviselı-testület 2014. II. félévi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl. TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 143-16/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14. Ügyszám: 289-8/2013. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2013. február 14. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek a 2010. II. félévi

Részletesebben

Melléklet: 1. Jelenléti ív 2. Katasztrófavédelem (elıadásvázlat) 3. Széchenyi Terv (elıadásvázlat) 4. 2010.évi költségvetés módosítása (táblázat)

Melléklet: 1. Jelenléti ív 2. Katasztrófavédelem (elıadásvázlat) 3. Széchenyi Terv (elıadásvázlat) 4. 2010.évi költségvetés módosítása (táblázat) Szám:2-35/2010. Melléklet: 1. Jelenléti ív 2. Katasztrófavédelem (elıadásvázlat) 3. Széchenyi Terv (elıadásvázlat) 4. 2010.évi költségvetés módosítása (táblázat) Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív (1.

Részletesebben

VAS MEGYEI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI TÁRSULÁS TANÁCSADÓ TESTÜLETE SZÁMÁRA

VAS MEGYEI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI TÁRSULÁS TANÁCSADÓ TESTÜLETE SZÁMÁRA Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás ÜGYREND VAS MEGYEI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI TÁRSULÁS TANÁCSADÓ TESTÜLETE SZÁMÁRA 8 / 2006. (III.23.) OM rendelet 20. -a alapján A Tanácsadó Testület szavazati joggal

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 24/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 150-154. TARTALOMJEGYZÉK OK: 150/2011.(XII.19.)

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. november 25-ei ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. november 25-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. november 25-ei ülésére Tárgy: Személyi javaslat a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat képviseleteire

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Községi Önkormányzat RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-19/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült 2012. december 12-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében a röjtökmuzsaji és ebergıci

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 49/2012. (VII. 25.) CsKTT. 16-8065-1/2012 Tárgy: Együttmőködési Megállapodás a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása, a Munkaszervezete és Csongrád Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala között A

Részletesebben

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Pilisszentlászló Község Önkormányzat Képviselı-testülete Szám: 12/2010. Határozatok száma: 49-58 /2010. Rendeletek száma: 9 /2010. JEGYZİKÖNYV 2010. október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Napirendi

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István

Részletesebben

Simon Roland képviselı távolmaradása okát elıre jelezte.

Simon Roland képviselı távolmaradása okát elıre jelezte. 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 39-1/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 13-án 17,00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl.

Részletesebben

Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános Közgyőlésérıl.

Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános Közgyőlésérıl. VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: 2023-9/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS ÉSZAK-KELET PEST ÉS NÓGRÁD MEGYEI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÉS KÖRNYZETVÉDELMI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. A Társulás megnevezése A Társulás teljes neve: 2. A Társulás

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 3/2011. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2011. április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 17-19. TARTALOMJEGYZÉK 17/2011.(IV.19.)

Részletesebben

HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK. Szervezeti és Mőködési Szabályzata. (tervezet)

HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK. Szervezeti és Mőködési Szabályzata. (tervezet) HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK Szervezeti és Mőködési Szabályzata (tervezet) Bőnmegelızési Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzata A rendırségrıl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 10. (1) bekezdése

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV.50-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének

Részletesebben

1. SONYC Kft. (8000 Székesfehérvár, Galántai u. 37., Képviseli: Vágvölgyi László)

1. SONYC Kft. (8000 Székesfehérvár, Galántai u. 37., Képviseli: Vágvölgyi László) Galga-menti Víziközmő Beruházást Lebonyolító és Mőködtetı (Üzemeltetı) Társulás 2183 G a l g a m á c s a, P e tıfi u. 105. +3 6 ( 2 8 ) 4 8 9-0 0 2 F a x +36 ( 2 8 ) 5 7 9-0 1 7 JEGYZİKÖNYV Készült a Galga-menti

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület Községi Önkormányzat RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-92012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült 2012. május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.../2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete. a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról

.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete. a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról Budapest Fıváros Közgyőlésének.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról A Fıvárosi Közgyőlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1),

Részletesebben

Halmay György bizottsági elnök

Halmay György bizottsági elnök V e s z p r é m M e g y e i J o g ú V á r o s Önkormányzata Közgyőlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 18-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 18-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI Alap Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 18-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. október 30-án 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testülete 2011. június 21-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Szám: 41-1 /2012. Jegyzıkönyv. Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. január 25-i ülésérıl

Szám: 41-1 /2012. Jegyzıkönyv. Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. január 25-i ülésérıl Szám: 41-1 /2012. Jegyzıkönyv Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. január 25-i ülésérıl Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás a bizottság elnöke, Dr. Szabadkai

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. április 17.

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. április 17. Ügyszám: 9-31/2014. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2014. április 17. Szıc 2014 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Szıci Mővelıdési Ház Szıc, Kossuth L. u. 41. Az ülés idıpontja: 2014.

Részletesebben

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére Ügyszám: 07-7/1059/2010. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázati kiírás a Pannon Filharmonikusok-Pécs magasabb vezetıi munkakörének ellátására Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-4/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Fertıszentmiklós Város Önkormányzat Képviselı Testülete és Csapod- Ebergıc-

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 208. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat fennmaradó folyószámla hitelkeret átütemezésérıl E L İ T E R J E S Z T É S A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2013. július

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. ifj. Kovács György elnök-helyettes, Kovács György képviselı

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. ifj. Kovács György elnök-helyettes, Kovács György képviselı Szám: IV.128-2/2015. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 25-én (szerdán) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Iktatószám: I.B.1941-13/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Egészségügyi Bizottsága 2010.12.14-én 14 órakor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti Házasságkötı termében megtartott nyílt ülésérıl Jelen

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535-3/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 10-én (pénteken) 9 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott ü l é s

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV.112-1/2014. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. február 21-én (pénteken) 10 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. november 22-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester dr. Kiss Attila képviselı Miovecz

Részletesebben

Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia

Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia JEGYZİKÖNYV Készült: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozójában 2014. április 23-án megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Tóth István Derecskei

Részletesebben

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/ 1. napirendi pont Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 9-8/2011. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról A Cigány Kisebbségi

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 28-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 28-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/218-31/2011. JEGYZİKÖNYV 2011. november 28-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Méreg János alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak: A csatolt jelenléti ív szerint. A Fejlesztési Tanács 12 fővel határozatképes volt.

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak: A csatolt jelenléti ív szerint. A Fejlesztési Tanács 12 fővel határozatképes volt. JEGYZŐKÖNYV A Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása 2009. május 21-én, Téten megtartott Kistérségi Fejlesztési Tanácsüléséről Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. október 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl T a r t a l o m j e g y z é k Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 73 MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Tulajdonosi hozzájárulás tárgyi eszköz (földkábel) térítésmentes átadás-átvételéhez E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 168. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat közoktatási és szakszolgálati feladatok ellátására kötött feladat-ellátási megállapodások módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD

Részletesebben

A STANDARD ELİKÉSZÍTİ TESTÜLET MŐKÖDÉSI RENDJE módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A STANDARD ELİKÉSZÍTİ TESTÜLET MŐKÖDÉSI RENDJE módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A STANDARD ELİKÉSZÍTİ TESTÜLET MŐKÖDÉSI RENDJE módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A Standard Elıkészítı Testület (a továbbiakban: Testület) létrehozásáról és mőködtetésérıl a magyar számviteli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének december 13-i nyilvános ülésérıl december 13.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének december 13-i nyilvános ülésérıl december 13. Ügyszám: 9-201/2012. JEGYZİKÖNYV 2012. december 13-i nyilvános ülésérıl 2012. december 13. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Nyirád-Szıc Községek Körjegyzısége Nyirád,

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Döntéshozatal, ülések

Döntéshozatal, ülések Döntéshozatal, ülések A képviselı-testület müködése A képviselı-testület - A képviselı-testület tagjainak száma: 10 fı a polgármesterrel együtt, aki a képviselı-testület határozatképessége, döntéshozatala,

Részletesebben

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2012. június 12.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2012. június 12. Ügyszám: 114-28/2012. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2012. június 12. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. 14/2008. (X. 19.) számú határozat A jelenlévık egyhangúlag elhatározták és kimondták a Wikimédia Magyarország Egyesület megalakítását.

JEGYZİKÖNYV. 14/2008. (X. 19.) számú határozat A jelenlévık egyhangúlag elhatározták és kimondták a Wikimédia Magyarország Egyesület megalakítását. JEGYZİKÖNYV amely készült 2008. október 19-én 14 órai kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt alakuló közgyőlésén, az 1111 Budapest, Bartók Béla u. 52. szám alatt. Jelen vannak: a jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: VIP 1 terem, Lurdy Ház, Budapest Az ülés kezdő időpontja: 2012. május 31.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. május 5-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2007. június 13-án megtartott ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2007. június 13-án megtartott ülésérıl. TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 263-7/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2007. június 13-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE

Részletesebben

Az Ügyrendi és Sport Bizottság ülésérıl készült jegyzıkönyv október 24.

Az Ügyrendi és Sport Bizottság ülésérıl készült jegyzıkönyv október 24. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi és Sport Bizottsága I/1209/33/2012. Az Ügyrendi és Sport Bizottság ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. október 24. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 24/2012.

Részletesebben

MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/

MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/ MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/504-014 E-mail: onkormanyzat_marko@invitel.hu Szám: 7-2 /2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Márkó és

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség BELSİ SZABÁLYZATA 2000. szeptember hó 18. A 2008. október 15. - i változásokkal egységes szerkezetbe foglalat szöveg. 1 BELSİ SZABÁLYZAT A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Sándorfalva-Szatymaz Szennyvíz-, Csatorna Beruházó Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Melléklet:

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 52. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Mészöly hagyaték kezelésére vonatkozó együttmőködési megállapodás elfogadására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V BÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8443 Bánd, Petıfi u. 60. Tel/fax: 88/504-131 E-mail: polgarme@vnet.hu Szám: 48/2/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: ülésén, 2009. február 9-én /hétfı/ 17

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon: 68/425-000. Fax: 68/526-331 5/2012.

Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon: 68/425-000. Fax: 68/526-331 5/2012. Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon: 68/425-000. Fax: 68/526-331 5/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 8. MELLÉKLET : 3 db TÁRGY: Javaslat az Újra Dolgozni Tolnában Egyesülettel együttmőködési megállapodás megkötésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS SZÁMVITELI BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ ORSZÁGOS SZÁMVITELI BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ ORSZÁGOS SZÁMVITELI BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az Országos Számviteli Bizottság (a továbbiakban: OSZB) létrehozásáról és mőködtetésérıl

Részletesebben

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E A fıvárosi, megyei közigazgatási hivatalokról szóló 214/2010. (VII. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 19. (1) bekezdésének

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat az általános iskolai tanulók napközbeni felügyeletének biztosítására az iskolai nyári szünetben E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Simon Attiláné, a Wunderland Óvoda vezetıje.

JEGYZİKÖNYV. Simon Attiláné, a Wunderland Óvoda vezetıje. Iktatószám: IV. 136-2/2015. JEGYZİKÖNYV Amely készült 2015. február 24-én (kedden) 15 órakor a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testületének az Ifjúsági Cserkészházban (Szekszárd, Hrabovszki

Részletesebben

SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E február 15.

SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E február 15. 1 SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E 2010. február 15. Határozat száma 1/2010.(II.15.) Tárgy Az intézményi társulásban mőködtetett Mákvirág

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 145. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat köznevelési megállapodás kötésére a Négy Évszak Waldorf-pedagógiai Alapítvánnyal E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács 2007. december 7-ei ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács 2007. december 7-ei ülésérıl Szám:7-70/2007 Melléklet: 1. Jelenléti ív 2. Költségvetési táblázat J E G Y Z İ K Ö N Y V a Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács 2007. december 7-ei ülésérıl Az ülés helye: Gyır, Megyeháza

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács március 7. 8:00 órai kezdettel megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács március 7. 8:00 órai kezdettel megtartott ülésérıl JEGYZİKÖNYV a 2013. március 7. 8:00 órai kezdettel megtartott ülésérıl Az ülés helye: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat hivatalos helyisége (2800 Tatabánya, Fı tér 4. Dobroszláv terem) Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.;

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.; AKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 6/2017. Ikt. Szám: 509-6/2017/A. JEGYZŐKÖNYV a 2017. június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Határozat: 37.; 38.; 39.; 40.; 41.; 42.;

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU MEGHÍVÓ Dorog Város Képviselı-testületének 2010. április 9-én (péntek)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: 2007. szeptember 16-án a Körmendi DMTE, Városi Sportcsarnokban megtartott rendkívüli közgyőlésérıl. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint a tagok és Baranyai Sándor

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi

Részletesebben