Tudományos információk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tudományos információk"

Átírás

1 Tudományos információk a folyadékterápia tárgyköréből Fresenius Kabi INFO 6% HidroxiEtil-Keményítő 130/0,4 VI./ Kedves Olvasóink! A Fresenius Kabi Hungary Kft. pályázatot hirdet a volumenterápia iránt érdeklődő kollégák részére. A sikeres pályázatot beküldők részvételi lehetőséget nyernek a kelet-európai Volume Therapy Forum évi kongresszusán, mely november én kerül megrendezésre Varsóban. A rendezvény programját a mellékelt lapon olvashatják. Kérjük az érdeklődőket, hogy pályázatukat juttassák el levélben, faxon vagy -ben munkatársainknak. A szervezők lehetőséget biztosítanak a volumenterápiához kapcsolódó témákban poszter bemutatására is. Az ezzel kapcsolatos tudnivalók szintén megtalálhatóak kiadványunkban. A szervező bizottság által elfogadott poszter sikeres pályázatnak számít, szerzőjének természetesen biztosítjuk a rendezvényen való részvételt. Felhívjuk figyelmüket a sajnálatosan közeli határidőre. A jelzett határidőig a tervezett poszterről készült összefoglalót kell a megadott címre eljuttatni! Jelen kiadványunkban egy érdekes, sokak számára fontos kérdést igyekszünk körüljárni. A legutóbbi időkben megjelent két közlemény ismertetésével és egy irodalmi áttekintés segítségével szeretnénk összefoglalni mindazt, amit a mesterséges kolloidok veseműködésre gyakorolt hatásáról tudnunk kell, és tudnunk lehet. Reméljük, kiadványunk segít esetleges kételyek, félreértések tisztázásában és a témában való eligazodásban. Ezen kívül folytatjuk Dr. Molnár Erika előző számunkban elkezdett beszámolóját a First Eastern-European Forum on Volume Therapy tudományos programjáról. Szerkesztőség Tartalom: 1. Influence of two different volume replacement regimens on renal function in elderly patients undergoing cardiac surgery: comparison of a new starch preparation with gelatin Joachim Boldt, Thorsten Brenner, Andreas Lehmann, Johannes Lang, Bernhard Kumle, Christiane Werling oldal 2. Hydroxyethyl starch and change in renal function in patients undergoing coronary artery bypass graft surgery Wolfgang C, Winkelmayer, Robert J. Glynn, Raisa Levin, and Jerry Avorn oldal Fresenius Kabi INFO Szerkesztõbizottság: Dr. Kálmán István, Dr. Szijártó Tamás, Dr. Vánkos László Cím:1036 Budapest, Lajos u Tel: , Fax: info@fresenius-kabi.hu 3. Befolyásolják-e a hidroxietil-keményítő oldatok a veseműködést? Dr. Vánkos László oldal 4. Beszámoló a First Eastern-European Forum on Volume Therapy tudományos programjáról Dr. Molnár Erika oldal 1

2 Influence of two different volume replacement regimens on renal function in elderly patients undergoing cardiac surgery: comparison of a new starch preparation with gelatin Joachim Boldt, Thorsten Brenner, Andreas Lehmann, Johannes Lang, Bernhard Kumle, Christiane Werling Intensive Care Med (2003) 29: A cikk egy prospektív, randomizált vizsgálat eredményét mutatja be, mely arra a visszatérő kérdésre kereste a választ, hogy a hidroxietil-keményít ő (HEK) befolyásolja-e a vesefunkciót. A vizsgálatba negyven, elektív szívműtétre kerül ő, 70 év feletti beteget vontak be, akiknél a műtét során szívmotort alkalmaztak. Szívműtétek kapcsán gyakran lép fel abszolút, vagy relatív folyadékhiány. A vérzés, a hűtés és felmelegítés, az anesztézia, az alkalmazott vazoaktív anyagok, a szívmotor okozta mediátorfelszabadulás és az endotélium integritásának következményes módosulása, mind szignifikáns változást eredményezhetnek a keringő vérilletve plazmatérfogatban. Bizonyított, hogy a hipovolémia alapvető oka lehet a szervi funkciók romlásának, akár sokszervi elégtelenség kialakulásának. A kolloidoldatok, mint plazmapótszerek, alapvető szerei a terápiának. Minden kolloid, beleértve a hiperonkotikus humán albumint (20%), a szérum kolloidozmotikusnyomásának emelése révén kiválthat akut veseelégtelenséget ( hiperonkotikus akut veseelégtelenség ). A kolloid oldatok alkalmazása emelkedett viszkozitású vizeletet és a tubuláris áramlás sztázisát eredményezve, a tubuláris lumen obstrukciójához vezethet. Mivel a zselatin, mint plazmapótszer alkalmazásakor még nem írtak le negatív hatást a renális funkcióra, ezért ez képezi a gold standard -et a szintetikus kolloidok veseműködésre gyakorolt hatásának vizsgálatakor. Szívműtétet követően a vesefunkció károsodásának gyakorisága közel 8%. Szívmotor alkalmazása után a veseműködés mérsékelt, átmeneti romlása kb. 30%-os valószínűséggel fordul el ő. Az idős kor további rizikófaktort jelent a perioperatív renális funkció romlása tekintetében. A szerzők célja tehát az volt, hogy olyan környezetben vizsgálják a legújabb, harmadik generációs HEK oldatot, ahol a vesefunkcióra kifejtett további negatív hatás maximálisan kerülend ő. A vizsgálat során hidroxietil-keményítő 6%-os, 130 kd átlagos molelulatömeg ű, 0,4 szubsztitúciós fokú oldatát és 4%-os zselatin oldatot alkalmaztak. Az anesztézia bevezetését követően a második posztoperatív napig adták az infúziós oldatokat. A szívmotor feltöltése mellett (amibe 500 ml oldatot adtak 1000 ml Ringer infúzióhoz), a centrális vénás nyomás Hgmm (posztoperatív szakban Hgmm) közötti értékének fenn- tartásához alkalmazták. A folyadékveszteség további pótlására mindkét csoportban Ringer-laktát infúziót adtak a műtét alatt, rutinszerűen 500 ml-t óránként. A vizsgálat során szignifikánsan több zselatint használtak: az összes felhasznált mennyiség zselatinból 4150 ± 490 ml, HEK-ből 3450 ± 450 ml volt. Ennek hátterében a zselatin alacsonyabb féléletideje és kisebb hatékonysága áll. Az anesztézia indukciójára és fenntartására szufentanilt, midazolamot és pankuroniumot alkalmaztak. A szívmotor működése során az artériás középnyomást Hgmm között tartották, szükség esetén noradrenalin adagolásával. A vizsgálat során kreatinin klírensz és frakcionált nátrium klírensz meghatározás, valamint N-acetilbéta-D-glükózamidáz, alfa-1-mikroglobulin, glutation transzferáz-pi és glutation transzferáz-alfa mérése történt vizeletfrakciókból. A méréseket az anesztézia bevezetése után, a műtét végén, valamint az első és második posztoperatív napon végezték. Nem volt különbség a két csoport között a vizeletürítést, az alkalmazott vérkészítmény mennyiségét illetően. Az adrenalin és noradrenalin felhasználás is hasonló volt. Egyik csoport tagjai sem kaptak diuretikumot a vizsgált időszakban. Nem mutatkozott szignifikáns különbség a csoportok között a hemodinamikai paraméterek tekintetében sem. A szérum kreatinin szint kiindulási értékei a normál tartományba estek, és nem változtak szignifikánsan a vizsgálat teljes ideje alatt. A kreatinin klírensz kiindulási értéke közel normális volt, és szintén nem változott szignifikánsan. A frakcionált nátrium klírensz mindkét csoportban szignifikánsan nőtt, de nem mutatkozott különbség a csoportok között. A vesefunkció zavarát korán és diszkréten jelző vesespecifikus proteinek kiindulási értékei a normál tartományba estek. Az N-acetil-béta-D-glükózamidáz a lizoszomális tubuláris károsodás szenzitív markere; az alfa-1-mikroglobulin a proximális tubulus károsodását még akkor is jelzi, ha nincs hisztológiai károsodás; a glutation transzferáz-pi a disztális tubulus sejtjei mellett a Henle-kacs vékony szárára és a gyűjtőcsatornákra lokalizálható; a glutation transzferáz-alfa kizárólag a proximális tubulusokkal hozható kapcsolatba. A műtétet követően az értékek emelkedtek, szignifikáns különbség nélkül a két csoport között, majd a második posztoperatív napra közel normális vizelet-koncentráció értékek alakultak ki. Egyetlen betegnél sem lépett fel akut veseelégtelenség, és nem volt haláleset. A vese diszfunkcióját jelző szenzitív markerek 2

3 emelkedése jól jellemezte az idős betegek szívmű- tét alatti vese-integritásának mérsékelt változását. A két alkalmazott folyadékpótlási módszer nem különbözött a vese-integritás befolyásolásának szempontjából. A korábbi, a HEK oldatokat a vesefunkcióra gyakorolt hatás szempontjából negatívan megítélő tanulmányok figyelmen kívül hagyták, hogy a különböző HEK készítmények eltérő fizikokémiai tulajdonságokkal rendelkeznek. A modern, harmadik-generációs, gyorsan metabolizálódó, alacsony szubsztitúciós fokú HEK készítmény (HEK 130/0,4), alkalmazása esetén, a vizsgálat eredményei szerint sem a vesefunkció romlásával, sem strukturális sejtkárosító hatással nem kell számolni. A referált közlemény minden szempontból megfelel azoknak a kívánalmaknak melyeket jogosan támaszt a szakirodalmat szívesen olvasó szakmai közönség a szerzőkkel szemben. Jól megkomponált, jól kivitelezett vizsgálat, korrekt statisztikai elemzéssel. És még valamivel, amit az irodalomban nem mindig találunk meg: új módszerek bemutatásával! Az első és egyetlen olyan közlemény mely a vesefunkció változásának, romlásának megítélésében nemcsak az eddig ismert paramétereket vizsgálja, hanem az összes modern, szenzitív, a szervi károsodást korán jelző biokémiai markereket is felhasznál. Az ezekkel kapcsolatos további vizsgálatok rendkívül fontosak lehetnek, akár szepszisben, akár egyéb olyan állapotokban ahol a következményes vesekárosodás jelentős mértékben ronthatja a kimenetelt, növelheti az ápolási időt és költségeket. Hydroxyethyl starch and change in renal function in patients undergoing coronary artery bypass graft surgery Wolfgang C, Winkelmayer, Robert J. Glynn, Raisa Levin, and Jerry Avorn Division of Pharmacoepidemiology and Pharmacoeconomics, Brigham and Woman`s Hospital, Harward Medical School, Boston, Massachusetts Kidney International, Vol.64 (2003), pp Az elsősorban gyógyszertannal és gazdaságossági kérdésekkel foglalkozó intézet munkatársai retrospektív statisztikai analízist végeztek abból a célból, hogy tisztázzák az intraoperaatíve alkalmazott hidroxietil-keményít ő (továbbiakban HEK ) szere- pét a perioperatív időszakban észlelhető veseműködési zavarokban. 238 koszorúér műtéten átesett beteg adatait elemezték, 29 beteget hiányzó adatok, információk miatt az eredmények értékeléséből ki kellett zárni. A fennmaradó 209 beteget két csoportba osztották. 114 beteg a műtét során nem kapott HEK tartalmú infúziót, ők képezték a kontroll csoportot. Ezek a betegek albumin kaptak. A két csoport minden kiindulási értékben, demográfiai adatokban összehasonlítható volt. Azonos volt a műtét típusa, az alkalmazott katekolamin mennyisége is. Az intraoperatív extrakorporális keringés időtartama jelentős mértékben hosszabb volt a HEK csoportban. A vizsgálat során egyetlen paraméter statisztikai elemzését végezték el a harmadik és az ötödik posztoperatív napon.. Ez a GFR vagyis a glomeruláris filtrációs ráta volt. A HEK-vel kezelt csoportban mindkét napon szignifikáns csökkenést találtak a kontroll csoport adataival összevetve. A csökkenés mértékét HEK egységre kivetítve is meghatározták. Az eredmények szerint a harmadik posztoperatív napon 7,2 az ötödik napon 2 6,6 ml/min/1,73 m értékkel csökkentette minden egyes 500 milliliteres HEK egység a glomeruláris filtrációs rátát. A multivariációs statisztikai modell kiküszöböli azokat az egyéb demográfiai különbségekből adódó és a mű- téttel összefüggő tényezőket, melyek az eredményt befolyásolhatják. A szerzők a cikk további részében áttekintik a témához kapcsoló irodalmat, és kontrollált randomizált vizsgálatok szükségességét vetik fel. Következtetésképpen azt állapítják meg, hogy a HEK intraoperatív adása szerepet játszhat szerény mértékű (modest) vesefunkció romlásban, koszorúér műtéten átesett betegeknél. Az elmúlt években többször is feldolgozott témát próbálnak meg a szerzők retrospektív statisztikai analízissel új módon megközelíteni. A témakörben eddig született tanulmányok elsősorban a klinikum oldaláról közelítették meg a kérdést, míg a most referált vizsgálat elsősorban precíz statisztikai elemzést tartalmaz. A szerzők szerénységét mutatja, hogy eredményeik alapján nem is próbálnak meg igazán klinikumot érintő következtetéseket levonni. A vizsgálat számos kérdést vet fel illetve hagy nyitva. Sajnálatos módon ismételten megjelenik egy olyan közlemény mely már a cím vagy csak a cím elolvasása után félreértésekre, csúsztatásra ad lehetőséget. A címben ugyanis hidroxietil-keményítő szerepel, nem pedig egy bizonyos fajta hidroxietil-keményít ő! A vizsgálatba bevont betegek kivétel nélkül egy 670 (!!!) kd moleku- 3

4 latömeg ű, 0,75 (!!!) szubsztitúciós fokkal rendelkező készítményt kaptak. Európában ez az oldat ismeretlen. A leggyakrabban használt, harmadik generációs HEK termék átlagos molekulatömege mindössze 130 kd, szubsztitúciójának mértéke 0,4. Korrektebb lett volna a címben szerepeltetni legalább annyit, hogy: nagy molekulatömegű hidroxietil-keményít ő! A vizsgálatra kiválasztott paraméterrel (glomeruláris filtrációs ráta, GFR) csak annyi baj van, hogy nem mérhet ő. Egy nagy statisztikai szórással rendelkez ő, multiváltozós, már eleve számolt és nem mért paraméter, a kreatinin klírensz alapján becsült érték. A szerzők egyébként több helyen is, korrektül az estimated (becsü lt) jelzővl együtt használják. Mindannyiunk által ismert és számtalanszor tapasztal tény, hogy a veseműködés átmeneti romlása nagy műtétek után szinte törvényszerűen jelentkezik. Ennek megítélésére nem elegendő önmagában az egyéb tényezők szerepét statisztikailag kiküszöbölő multivariációs modell. Nem foglalkoznak a szerzők a változás dinamikájával sem. Eredményeikből az is kiderül, hogy a GFR csökkenés mértéke az ötödik posztoperatív napon már lényegesen kisebb mint a harmadikon. Vajon mi lenne az eredmény még két nappal később? Melyik csoportban hány dialízisre volt szükség, volt-e különbség az ápolási időben? Igényeltek-e nagyobb anyagi vagy egyéb ráfordítást a HEK csoport betegei? Csak néhány kérdés a felmerülők közül. Ha már gazdaságossági kérdéseket vizsgáló intézet munkatársai jegyzik a közleményt! Másik okként a hidroxietil-keményítő oldatok megjelenését jelölhetjük meg. A hidroxietil-keményítő alapanyagú, mesterséges kolloidális plazmapótszerek bevezetése óta áll rendelkezésre valóban hatékony és biztonságos készítmény. Természetes, hogy a felhasználás mértékének növekedésével a tapasztalatok, esetleg a kérdések, vélt, vagy valós mellékhatásokkal kapcsolatos megfigyelések száma is növekszik. Növekszik a kíváncsiság, a kutatási vágy is. Számos publikáció látott napvilágot a mesterséges kolloidokkal, az albuminnal és egyáltalán a volumenterápiával kapcsolatban. A megjelent publikációk között sok értékes munka található, új megfigyelések, adatok láttak napvilágot, melyek megkönnyítették a felhasználó orvosok számára, a megfelelő készítmény kiválasztását, segítettek eligazodni a felmerülő kérdések, problémák között. Természetesen megjelentek olyan munkák is melyek félreértésekre adtak alkalmat, nem megalapozott következtetéseket tartalmaztak. A mesterséges kolloid oldatok terápiás alkalmazása napjainkra rutinná vált, dacára a különböző fórumokon időő r l-időre fellángoló kolloid-krisztalloid, mesterséges kolloid-természetes kolloid vitáknak. A felhasználó orvosok számára a két legfontosabb szempont a hatékonyság és a biztonság mérlegelése alapján a legnagyobb mennyiségben felhasznált kolloid a hidroxietil-keményítő oldat lett, dacára a korábbi évek napjainkra értelmét vesztett kolloid-kolloid vitáinak. 72% 6% Befolyásolják-e a hidroxietil-keményítő oldatok a veseműködést? Dr. Vánkos László Az elmúlt évtizedekben a mesterséges kolloid oldatok alkalmazása az egész világon nagymértékben megnőtt. Napjainkban a fejlett egészségüggyel rendelkező európai országokban a mesterséges kolloid oldatok éves felhasználása elérte a egységet egymillió lakosra vetítve (hazánkban ez mintegy egység), ez az Európai Unió tagországaiban több mint egységet jelent. A növekedés oka részben az, hogy egyre több ismerettel rendelkezünk a sokk, a hipovolémiás állapotok patofiziológiáját és a terápia fontosságát illetően. Gyakorlatilag bizonyított tény a hipovolémia szerepe a sokszervi elégtelenség kialakulásában, számos kórkép kimenetelének befolyásolásában. 11% 11% dextrán zselatin albumin HEK Kolloid oldatok felhasználásának aránya Nyugat- Európában 2003-ban, Fresenius Kabi, Internal Data Mint említettük a felhasználó orvos számára a legfontosabb szempontok a választott gyógyszer hatékonysága és biztonsága. Napjainkban egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdaságossági megfontolások is. Nemcsak és nem elsősorban a készítmény ára számít, hanem az, hogy alkalmazásával rövidíthető-e a kórházi 4

5 tartózkodás, különösen a jelentős költségeket felemésztő intenzív osztályos ápolás időtartama. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy hatékony és biztonságos terápiás eljárások alkalmazásával megelőzhető a betegek állapotának romlása, szövődmények kialakulása. A hidroxietil-keményítők hatékonyságát számos kísérletes, klinikai vizsgálat és tapasztalat megkérdőjelezhetetlenül bizonyította. A biztonságos alkalmazást illetően azonban időről-időre megjelenik egy-egy munka mely kétségeknek ad hangot. Tekintsük át, mik is azok a szempontok, melyek alapján egy kolloidális plazmapótszer biztonságosnak tekinthet ő! A számos kritérium közül a legfontosabbak: allergiás, anafilaxiás reakciók gyakorisága és súlyossága véralvadásra gyakorolt hatás ellenjavallatok kis száma, széles körű alkalmazási lehetőség (terhesség, gyermekkor) adható maximális dózis nagysága egyes szervek működésére gyakorolt hatás Jelen összefoglalónkban az utolsóként említett kérdéssel, ezen belül a veseműködésre gyakorolt hatással kapcsolatos ismereteket szeretnénk összefoglalni. Több éve visszatérő kérdés, hogy befolyásolják-e a hidroxietil-keményítők a veseműködést, ha igen milyen módon, jelent-e ez kockázatot a súlyos állapotú betegek számára. Igazából több kérdést kell ezzel kapcsolatosan feltenni: Van-e a hidroxietil-keményítőnek, mint hatóanyagnak vesekárosító hatása? Jelent-e a betegek kezelésében a vesefunkció szempontjából kockázati tényezőt a hidroxietil-keményítő, egyáltalán a kolloid oldatok adása? Van-e ok okozati összefüggés a kritikus állapotú betegek veseműködésének romlása és a hidroxietil-keményítő adása között? Van-e különbség a hidroxietil-keményítők között a veseműködésre gyakorolt hatás szempontjából? Az első kérdésre egyszerűen és gyorsan lehet válaszolni: nincs. A hidroxietil-keményítő nem vesetoxikus. Az 1970-es évek óta gyakorlatilag minden kolloidális oldattal kapcsolatosan jelentek meg közlemények, esetismertetések melyek a vesefunkció romlását a kolloid oldattal hozták összefüggésbe. Több teória is napvilágot látott ezzel kapcsolatosan. Jelenleg a következő patomechaniznust tartják a legvalószínűbbnek: a makromolekulák egy része a tubulosokban felhalmozódik, reabszorbeálódik, jelentősen megemelve a szűrlet viszkozitását majd vakuólákban raktározódik. Ez a jelenség az osmotic nephrosis like lesion. Kóroktani szerepe vitatott. Dextrán készítmények esetében úgy tűnik, hogy a tubulusban történő felhalmozódás, a jelentős mértékű hiperviszkozitás és a dextrán részecskék precipitációja specifikus hatás. Hidroxietil-keményítő oldatoknál csak magát a vakuolizációt és a szűr- letben lényegesen kisebb mértékű viszkozitás emelkedést észleltek. A dextrán 6 7-szeresére, míg a hid- Az els ő, a vesefunkció romlását a hidroxietil-keményítővel kapcsolatba hozó közlemények megjelenése után a Német Orvosi Kamara Gyógyszerbizottságának állásfoglalásában a következő olvasható: A hidroxietil-keményítőmint hatóanyag nem tekinthető vesetoxikusnak. Csak abban az esetben okozza a vesefunkció beszűkülését, ha az ellenjavallatokat vagy az alkalmazási utasításokat nem veszik figyelembe. Veseműködési zavart, beleértve a veseelégtelenséget is, az elmúlt 20 évben hidroxietil-keményítő kezelés alkalmazása során 34 esetben észleltek. Ebben az időszakban több mint 30 millió egység hidroxietil-keményítő oldatot adtak be, ami 1 az 1 millióhoz incidenciának felel meg. A következő kérdés megbeszélése előtt különbséget kell tennünk, hogy milyen esetben, mennyi ideig, mekkora napi dózisban alkalmazunk hidroxietil-keményítőt. Egészen bizonyos, hogy egészséges veséj ű, megfelelő keringési állapotban lévő betegeknél vagy akut volumenhiány kezelésére egyszeri vagy napi maximális dózisban alkalmazva, a hidroxietil-keményítő oldatok, különösen a korszerű készítmények semmiféle kockázatot nem jelentenek! A biztonsági intézkedések és kizárási kritériumok figyelembe vételével a hidroxietil-keményítővel végzett volumenpótlás a veseműködésre vonatkozóan az intenzív ellátást igénylő betegek esetében biztonsággal elvégezhet ő A témában talán az egyik legtöbbet publikáló Joachim Boldt professzor véleménye ez. A probléma másik oldala általában a makromolekulákat tartalmazó kolloid oldatok hatása a veseműködésre. Gyakorlatilag minden kolloid oldat beleértve a humán albumint is képes lehet a veseműködést befolyásolni! 5

6 roxietil-keményítőcsak duplájára növeli a szűrlet viszkozitását. Fontos szerepe lehet a Moran és munkatársai által leírt hiperonkotikus veseelégtelenség ben észlelt eltéréseknek is. Ebben az esetben a makromolekulák hatására megváltozik és felborul a glomerulus membránján ható erők egyensúlya. Ennek következtében a glomeruláris filtrációs ráta csökkenhet. Figyelembe véve az előbb leírtakat feltételezhet ő, sőt nagyon valószín ű, hogy valóban minden hiperonkotikus, makromolekulákat tartalmazó oldat képes lehet a vesefunkció megváltoztatására, bár erre egzakt bizonyítékot nem sikerült találni. Természetesen nem mindegy az sem, hogy melyik milyen mértékben, mekkora dózis esetén, milyen gyakorisággal. Mindezek és az irodalmi adatok alapján, a kolloid oldatok, köztük az első és második generációs nagy molekula tömegűés magas szubsztitúciós fokú hidroxietil-keményítő alkalmazása jelenthet bizonyos kockázatot az alapbetegségtől függetlenül, különösen tartós, vagy nagy dózisú adagolás esetén. Ugyancsak az irodalmi adatokra támaszkodva egyértelműen adódik a megoldás: minden súlyos állapotú beteg kezeléséhez a korszer ű, alacsony molekulatömegű és szubsztitúciós fokú készítményt kell választani. A harmadik kérdéssel kapcsolatban számos tényezőt kell figyelembe venni. Jelentős mértékben befolyásolja a vesefunkció zavarának kialakulását az alapbetegség, illetve előzetesen fennálló vesebetegség is. Súlyos betegeknél, szeptikus állapotban, nagy műtétek után mindenféle kolloid oldat adása nélkül is gyakran látjuk a vesefunkció beszűkü- lését. A teljesség igénye nélkül röviden felsoroljuk, mik azok a tényezők melyek intenzív osztályon kezelt betegeknél a vesefunkció romlását okozhatják: előzetesen fennálló vesebetegség renális hipoperfúzió, hipovolémia és a keringési perc- térfogat egyéb okból bekövetkező csökkenése kö- vetkeztében iszkémiás károsodás, sokk, szepszis következtében toxikus károsodás, antibiotikumok, immunszupresz- szor szerek, nem-szteroid gyulladásgátlók, kontrasztanyagok, anesztetikumok adása következtében transzfúziós szövődmény miatt Nincs ugyanakkor egyértelmű bizonyíték arra néz- ve, hogy a hidroxietil-keményítő is a fenti felsorolásba tartozna. A kolloid oldatok és elsősorban a mikrokeringést is gyorsan normalizáló hidroxietil-keményítők pon- tosan az ilyen súlyos betegeknél, sokkos állapotban effektíven állítják helyre az intravazális volument, megelőzve ezzel a tartós hipovolémiás állapotban törvényszerűen bekövetkező extrarenális vese- elégtelenség kialakulását. Figyelembe véve a hipovolémia és a hipoperfúzió gyakoriságát és nem lebecsülendő kóroktani szerepét, a kritikus állapotú, intenzív osztályon kezelt betegek vesefunkció zavarának kialakulását gyakrabban előzhetjük meg hidroxietil-keményítő adásával, mint amilyen gyakorisággal a hidroxietil-keményítő hozzájárulhat ahhoz. Végezetül: van különbség hidroxietil-keményítő és hidroxietil-keményítő között? A hidroxietil-keményítő tartalmú plazmapótszerek bevezetése óta eltelt időben egyértelműen kiderült, hogy a molekula fizikai-kémiai tulajdonságai nagymértékben befolyásolják a készítmény hatását és mellékhatásait is. A veseműködésre gyakorolt hatás szempontjából ezek közül legfontosabb a molekulatömeg és a szubsztitúció foka. Az 1. számú táblázatban összefoglaljuk a különböző termékek jellemzőit. A molekula tulajdonságai nagyban befolyásolják a készítmény hatástartamát, a plazmában való kumulációt, az eliminációt és az előbbiekben részletezett patomechanizmus alapján az esetleges veseműködést befolyásoló hatást is. Minél nagyobb a molekulatömeg és a szubsztitúció foka, annál nagyobb mértékben kumulálódik a hidroxietil-keményítő a plazmában és annál inkább elhúzódó az elimináció. Nagyobb mennyiségben és hosszabb ideig van "kitéve" a vese a makromolekulák okozta esetleges hatásnak. Az irodalmi adatok alapján egyértelmű az összefüggés a molekulatömeg, a szubsztitúciós fok és a potenciális veseműködést befolyásoló hatás között. 1. számú táblázat molekulatömeg szubsztitúció foka I. generáció kd 0,7 II. generáció 200 kd 0,5 III. generáció Voluven 130 kd 0,4 szubsztitúció mintája koncentráció 4,6:1 6% 6:1 6-10% 9:1 6% 6

7 Az 2. számú táblázatban bemutatjuk azokat a közleményeket, melyek a hidroxietil-keményítő alkalmazása és a vesefunkció romlása között összefüggést találtak. Az összes vizsgálatban nagy molekulatömeg ű, vagy magas szubsztitúciós fokú hidroxietil-keményítő szerepel, köztük extrém magas molekulatömegű is mely Európában ismeretlen. Kritikus szemmel olvasva a felsorolt munkákat, egyikben sem található egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a hidroxietil-keményítő szerepet játszik a veseműködés romlásában. Hasonló összefüggés figyelhető meg a Fresenius Kabi mellékhatás-bejelentés elemzésében is. A vizsgált időszakban 33 millió egység hidroxietilkeményítőt használtak fel, 21 esetben jelentettek be a termék alkalmazásával összefüggésbe hozha- tó veseműködési zavart. Ebből 16 esetben a 0,62 es szubsztitúciós fokú, korszerűtlennek számító készítmény volt az alkalmazott oldat. A teljesség igénye nélkül, a 3. számú táblázatban bemu- tatunk néhány olyan vizsgálatot, melyek szerzői nem észleltek veseműködési zavart a hidroxietil-keményítő alkalmazása után. A bemutatottakon kívül természete- sen számos farmakokinetikai vizsgálat, állatkísérlet vagy egyéb klinikai vizsgálat is hozzáférhet ő. A táb- lázatokban szereplő közleményeket az érdeklődők szá- mára szívesen eljuttatjuk. Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a korszer ű, alacsony molekulatömegű és szubsztitóciós fokú hidroxietil-keményítő készítmények alkalmazása nem jelent kockázatot a vesefunkció szempontjából. Ugyanakkor ismételten megjegyezzük, hogy az előő z táblázatban szereplő vizsgálatok sem hoztak egyértelm ű, kellően alátámasztott bizonyítékot következtetéseik alátámasztására. 2. számú táblázat Shortgen et al. Cittanova et al. Legendre et al. Winkelmayer et al. vizsgálat típusa prospektív randomizált prospektív randomizált retrospektív retrospektív beteganyag súlyos szepszis, 65 beteg vese transzplantáció után, 15 beteg vese transzplantáció után, 15 beteg koszorúér műtét után, 95 beteg vizsgált HEK készítmény HEK 200/0,62 HEK 200/0,62 HEK 200/0,62 HEK 670/0,75 kontroll készítmény zselatin 64 beteg zselatin 12 beteg nem volt albumin 3. számú táblázat Neff et al. Boldt et al. Dehme et al. Kumle et al. Boldt et al. Vogt et al. Deman et al. Eckl et al. Jungheinrich et al. vizsgálat típusa prospektív randomizált prospektív randomizált prospektív randomizált prospektív randomizált prospektív randomizált prospektív randomizált retrospektív farmakokinetikai vizsgálat farmakokinetikai vizsgálat beteganyag súlyos koponyasérült 16 beteg koszorúér műtét 20 idős beteg hemodilúciós kezelés, 45 beteg hasi sebészeti műtét 40 beteg kritikus állapotú 150 beteg traumatológiai 20 beteg vesetranszplantáció 36 beteg egészséges önkéntesek egészséges önkéntesek vizsgált HEK készítmény HEK 130/0,4 HEK 130/0,4 HEK 200/0,5-0,62 HEK 450/0,7 HEK 200/0,5 HEK 70/0,5 HEK 200/0,5 HEK 200/0,5 HEK 450/0,7 HEK 200/0,5 HEK 130/0,4 HEK 130/0,4 kontroll csoport HEK 200/0,4 + albumin 15 beteg zselatin 20 beteg Ringer oldat 15 beteg zselatin 20 beteg albumin 150 beteg albumin 21 beteg zselatin albumin 73 beteg enyhén károsodott vesefunkciójú betegek közepesen károsodott vesefunkciójú betegek 7

8 Itt kívánjuk megjegyezni, hogy Magyarországon már sem a 200 kd-t meghaladó molekulatömeg ű, sem 0,5-nél magasabb szubsztitúciós fokú hidroxietil-keményítő nincs forgalomban. Olvasóink figyelmébe ajánlom jelen számunkban referált két munkát, illetve a kettő közti különbséget! Korszerű hidroxietil-keményít ő, számos mért paraméter értékelése az egyikben elavult, korszerűtlen termék és egyetlen, nem mért hanem kalkulált paraméterel végzett statisztikai bűvészmutatvány a másikban. Nem nehéz eldönteni, melyiknek higgyünk! Ugyanakkor nehéz elfogadni a szerzők címválasztását, az összes hidroxietil-keményítőre vonatkozó címet. A szerző tisztában van azzal, hogy a címben megfogalmazott kérdést nem válaszolta meg. Mentségére szolgál, hogy a rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz, ezért felteszünk egy másik kérdést: Biztonságosan alkalmazható-e a hidroxietil-keményít ő, a veseműködés szempontjából? Igen. Kiemelném Maximilien Ragaller professzor közleményéből: A szintetikus kolloid oldatok közül az alacsony in vivo molekulatömegű hidroxietil-keményít ő a legkedvezőbb haszon/kockázat arányt nyújtja. Ezek az oldatok az ajánlott maximális dózistartományon belül a veseműködésre nézve biztonságosan alkalmazhatók Beszámoló a First Eastern-European Forum on Volume Therapy ( Budapest, ) tudományos programjáról Dr. Molnár Erika II. rész, Dr. Retteghy Tibor az albumin szerepéről beszélt kritikus állapotú betegek terápiájában. Az albuminpótlás jótékony hatásának teoretikai alapja az, hogy a hipoalbuminémia magasabb mortalitással áll kapcsolatban, de az összefüggések világos magyarázata ma még hiányzik. A albumin jelentős transzportfehérje, a kolloid ozmoti- kus nyomás fenntartásában szerepe van, antioxidáns tulajdonságokkal bír. Számos teoretikai előnye van te- hát, ugyanakkor az albuminpótlás utáni állapotjavulást igazolni nem sikerült, sőt felmerült, hogy bizonyos kórállapotok esetén akár káros is lehet. Az albumin nélkülözhetetlenségének ellentmond az a tény, hogy ritkaságként ugyan, de élnek analbuminémiás emberek kiváló állapotban. Az irodalmat áttekintve az albumin adás indikációi: sokk állapotok, égés, májtranszplantáció, cirrózis, nefrózis szindróma, plazmaferezis, hiperbilirubiné- mia és vércsere, protein vesztő enteropátia. Nem egyértelmű a következő esetekben: Szep- szisben adása ellentmondásos, csak önmagában ala- csony szérum albuminszint észlelésekor nem in- dokolt, hemodilúció, táplálás, hemodialízis alatti vérnyomásemelésre nem ajánlott. Mi a gond az albuminnal? A rutin albuminpótlás igen kérdéses. Kritikusan súlyos állapotú betegek- nél az albumin pótlása nem eredményezett mor- talitás javulást. Az albumin oldat drága, és nincs bizonyítottan jótékony hatása. Számos esetben az albumin igen gyorsan kilép az intravaszkuláris térből. Normális esetben az albumin leakage 5%-os, szepszisben ez 20%-ra emelkedhet! Egyéb, a ka- pilláris áteresztést fokozó állapotok például a fer- tőzés, sokk, trauma, égés, iszkémia/reperfúzió, ka- tekolamin adás. Vizsgálták albumin és diuretikum adását ALI/ARDS kifejlődésének megakadályozása céljából. A mortalitás változatlan maradt, a lélegeztetőgépen töltött idő csökkent, az oxigenizáció javult. A közlemény azt állapította meg, hogy az albumin onkotikus/hidrosztatikus nyomást emelő tulajdonsága kedvező hatással lehet a pulmonális állapotra ALI/ARDS-ban. Ugyancsak lehetséges indikáció fulmináns máj- elégtelenség terápiájában albumin adást követően az ún. albumin dialízis: az albuminhoz kötőő d és a vízoldékony toxinok eltávolítását segítheti ban a BMJ 30 randomizált kontrollált tanulmányt hasonlított össze az albumin használatát illetően hipovolémiás, hipoalbuminémiás, égett betegeknél. A végeredmény: albumin használata fokozta a halálozási kockázatot (100 betegenként 6 addicionális halálozás). A tanulmányt utólag sokan bírálták, egy másik, 55 tanulmányt összefogó metaanalízis később nem igazolt albumin adás mellett semmilyen hatást a mortalitásra. Nemzetközileg egyetértettek abban, hogy az albu- min használatát illetően nagy esetszámú, jól meg- tervezett tanulmányokra sürgetően szükség van, addig az albumin használata az orvos által indo- koltnak tartott esetekben nem kontraindikált. 8

9 Ugyanakkor alacsony szérum albumin szint esetén javasolt, hogy a terápia az alapbetegség gyógyítására összpontosítson és ne az albu- minszint emelésére, mivel az albuminszint kor- rigálása nem volt hatással a túlélési mutatókra. Az albumin adása az orvos mindenkori döntése. Jelenleg folyik egy széleskör ű, kettős vak, kontrollált, randomizált vizsgálat Ausztráliában és Új-Zélandon, talán ennek adatai tovább segí- tenek majd minket az albumin adás hatásos- ságának vizsgálatában. Dr. Iványi Zsolt (Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika) a kritikus állapotú betegek transzfúziós terá- piájáról beszélt. Az intenzív osztályon történő vérvesztés okai között a sebészi vérzésen, gastrointestinalis vérzésen, a vesepótló eljárásokon kívül a na- ponta történő vizsgálatok az irodalom szerint kb. 41 ml levételt jelentenek naponta, a transz- fúziós igény 30%-ért tehetők felelőssé. Az anémia oka a vérvesztésen kívül a vörösvértestek csökkent élettartama, a csökkent vérképzés (pl. akut veseelégtelenség, proinflammatorikus citokinek, eritropoetin ellenes anyagok, csökkent vas hozzáférhetőség) és a hemoglobin szint csökkenés azon esetekben, amikor pl. a folyadékbevitel miatt a plazma térfogat emelkedett. A transzfúziós terápia indikációs küszöbe, az ún. 10/30-as szabály a koreai háborús tapasztalatok alapján konszenzus konferencia által módosítva 7/21-es szabállyá módosult. Ugyanakkor minden esetben a szöveti oxigenizáció biztosítása a lényeges. A szöveti oxigenizáció biztosítása anémia esetén a kompenzációs mechanizmusok révén lehetséges. A vér oxigén tartalma a hemoglobin szinten kívül a hemoglobin oxigén telítettségétől, és kis mértékben a vér parciális oxigén nyomásától is függ. A szövetekhez szállított oxigén mennyisége a vér oxigén tartalmától és a perctérfogattól függ. A szövetekhez eljuttatott vérből kivont oxigén-mennyiségre az oxigén extrakciós rá- tával utalhatunk. CO x (1,34 x Hgb x SaO + 0,23 x PaO ) x ER 2 2 Anémia esetén az elsődleges kompenzáló mechaizmusok a perctérfogat, illetve az oxigén Folyadékbevitel előtt fel kell mérnünk a hipovolémia fokát, a volumenterápiára várhatóan adott hemodinamikai választ. A klinikai tünetek (bőr turgor, vénás telődés, kapilláris telődés, száraz nyálkahártyák, mentális zavarok) egyike sem szenzitív (30-60%) és nem specifikus (50-80%) jele a hipovolémiának. A pulzust és a vérnyomást szintén gyakran használjuk a sokkállapot jellemzésére, bár ezen jellemzők is igen alacsony szenzitivitásúak és specificitásúak. Az értékek változása a testhelyzet változással már súlyos hipovolémiát képes jelezni. A pulzusamplitúdó beszűkülése hipovolémiát, de vazokonstrik- ciót is jelezhet (ha nincs pl. aortabillentyű betegség). A CVP és PCWP (töltőnyomások) mérése teoretikusan összefügg a töltő volumennel, mely meghatározza a perctérfogatot, de ez az összefüggés szintén nem szo- extrakciós ráta emelkedése (a normális 20-30%-ról 70%-ra). Ha csak ezt a fenti képletet megtekintjük, az anémia tűő r képesség határait tehát a kardiális és a pul- monális állapot, valamint az ER-t befolyásoló helyzetek (pl. ph, pco 2, hőmérséklet, 2,3 dpg tartalom) befo- lyásolják. A szöveti oxigenizációt ezen felül még be- folyásolja az erek állapota, a mikrocirkuláció, a vér visz- kozitása, a beteg testhőmérséklete, metabolikus akti- vitása is. Az előadó felhívta a figyelmet a szubendokardiális isz- kémia veszélyére a kritikus Hgb és Htc szint környé- kén, mely circulus vitiosus -ként a miokardiális isz- kémia okán a kardiális kompenzációs mechanizmusok kiesését okozhatja, mely az iszkémiát súlyosbíthatja. Egy idős, anémiás nő kardiogén sokkig vezető anémiásiszkémiás miokardium károsodását mutatta be, mely transzfúziót követően reverzibilis volt. Ugyancsak célszerű agysérülés esetén is tartani legalább a 10/30-as szabályt, mert a kompenzáció kapcsán előforduló áramlásnövekedéskor az iszkémiás részektől esetleg vér vonódik el. Szepszisben is megfontolást igényel a kritikus hemoglobin határ meghatározása, itt a mikrocirkuláció zavart, a sejtek metabolizmusa szintén, az extrakció nem tud nagyobb mértékben emelkedni metabolikus okok miatt sem, a szív alkalmazkodóképessége csökkent. A kritikus hemoglobin szint tehát a betegek közötti, illetve a beteg pillanatnyi állapotai közötti alkalmazkodási és oxigén felhasználási különbségek miatt nem határozható meg egyértelműen, irányszám létezik, de a transzfúzió indikációja mindig egyedi mérlegelés tárgyát kell, hogy képezze. Dr. Gondos Tibor (Országos Gyógyintézeti Központ) a folyadékterápia monitorozásáról beszélt. 9

10 ros, a töltőnyomásokat még számos tényez ő (pl. intratorakális nyomás, a szív- és érrendszer rugalmassága, vazokonstrrikció, a szívbillentyűk állapota, pulmonális hipertónia ) befolyásolhatja. A preload térfogatokat szintén tudjuk monitorozni (pulm. art. katéter, PICCO, COLD, TEE), ez már meg- bízhatóbb eredményt szolgáltat. A teljes keringő vér- térfogat mérése festékhigításos módszerrel a (COLD és LiMON, Pulsion) hemodinamikailag megbízható eredményt szolgáltat. Pontosan elkülöníthető az ab- szolút, illetve a relatív hipovolémia (ITBV/TBV arány). Az extravaszkuláris tüdővíztartalom meghatározása COLD, PiCCO? Pulsion) az intersticiális és intraalveoláris víz mennyiségére utal. Jól jelzi a folyadékbeviteli tűő r képességet. Alacsony vérnyomásérték (szívindex) esetén méréseink (ITBVI (GEDVI) és EVLWI) segítségével már felállítható folyadékbeviteli algoritmus. A folyadékbevitelre adott válaszreakció megjóslása azonban még ezen paraméterek segítségével sem lehetséges. Ehhez közelebb a funkcionális hemodinamikai monitorozással jutunk. A szív töltésére vonatkozóan a töltő térfogatok jobb indikátorok, mint a töltőnyomások, de egymagukban nem jó prediktorok, a bal kamrai kontraktilitás határozza meg a töltőnyomás és a stroke volumen arányát. A pozitív nyomású lélegeztetés fázisos változásokat okoz a bal kamrai stroke volumenben és a vénás visszaáramlásban. Ezen változások nagysága függ: a légzéstérfogattól, az ezalatt bekövetkező intratorakális nyomásváltozástól és a bal kamra töltésében bekövetkező változásoktól. A stroke volumen változásait monitorozhatjuk: a szisztolés nyomás-variációval (a szisztolés nyomás apnoés időszakhoz képest történő csökkenése a bal kamrai töltőtérfogattal egyenes arányban változik), az artériás pulzunyomás-változás variációval (a szisztolés és diasztolés nyomás különbségének a légzésciklus alatt történő ingadozása az előzőnél érzékenyebben jelzi a bal kamrai töltőtérfogatot), a stroke volumen variációval (30 másodperces időszak alatt a lélegeztetéssel összefüggésben történt stroke volumen ingadozás %- ban kifejezve nagyon megbízhatóan jelzi a beteg hipovolémiáját, és azt, hogy a folyadékbevitelt tűrni fogja), illetve az aorta-áramlás variációval (özofageális Dopplerrel vizsgáljuk az aortában észlelhető csúcsáramlásvariációt- a pulzusnyomás-variációval egyenlő érzékenységű vizsgálat). Ezen funkcionális paraméterek csak ritmusos szívműködés, változatlan paraméterek- kel történő lélegeztetés mellett hitelesek! Összességében megállapítható, hogy az intravaszku- láris volumenhiány multifaktoriális. A volumenpótlás eldöntése csak több paraméter vizsgálata, érté- kelése alapján lehetséges. Végezzünk volumetriás méréseket, a perctérfoga- tot adekvát módon (CO mérés, oxigenisatios para- méterek) határozzuk meg, vizsgáljuk meg a kont- raktilitást, a mikrocirkulációt, a folyadékbevitelre adott választ és az extravaszkuláris tüdő víztar- talmat. Prof. Dr. Vimláti László (Szegedi Orvostu- dományi Egyetem) a hipovolémia és a többszervi elégtelenség kapcsolatáról adott el ő. A sokszervi elégtelenség olyan súlyos szervi elváltozások összessége, mely a szervezet homeosztázisának fenntartását nem teszi lehetővé. Dinamikus, progresszív, de potenciálisan reverzibilis folyamat. Kiváltó tényezőfertőzés, trauma, iszkémia is lehet. Az intenzív osztályos halálozásban magas (50-90%) arányban szerepe van. Lényegi oka a sejtek oxigenizációjának a romlása, a terápia fő célja tehát ennek javítása. Ezt megnehezíti, hogy a kiváltó ok, illetve a lefolyás is változó. Elsőrendű szerepe jut a kiváltó ok megszüntetésének. A szisztémás gyulladásos válasz okozásában hipovolémia, illetve egyéb sokkállapot esetén is kiemelkedő szerepe a van a bél mukóza iszkémia miatt károsodott bél barrier miatti bakteriális transzlokációnak (és endotoxinok, gyulladásos mediátorok felszabadulásának). Sokkállapot esetén a sejtek energiai deficitje a Na- K-pumpa működését károsítja, tehát a sejtekbe áramló nátriumot nem tudja a sejt visszapumpálni, az intracelluláris tónus n ő, vízbeáramlás, intracelluláris ödéma jön létre. Az extracelluáris hiponatrémia reflexes rendezése ilyen esetekben a sejtek további duzzadását fogja eredményezni! A sokkállapot jellemző következményei: a sejtmetabolizmus korai zavara, megnövekedett kapilláris áteresztő képesség, megnövekedett intersticiális albumin szint, extracelluláris hiponatrémia, extraés intracelluláris ödéma, beszűkült kapilláris keresztmetszet az endotél ödéma miatt, a koagulációs kaszkád aktiválódása az endotél felületén, elégtelen kapilláris áramlás, romló, egyenetlen szöveti perfúzió. Sokkban, különösen szeptikus sokkban a koagulációs rendszer aktiválódása az enyhe trombopéniá- tól a DIC-ig terjed. A szöveti hipoxiát a perfúziós zavarok (csökkent artériás vérnyomás, emelkedett szöveti nyomás) és a toxikus szöveti elváltozások 10

11 (citokinek, proteázok, szabad gyökök, stb.) okoz- zák, laktát acidózis alakul ki. A szervek elégtelenségének tünetei: a hipoxémia, a kreatinin szint emelkedése, a vizeletelválasztás csökkenése, a bilirubin szint emelkedése, trombocitopénia, INR növekedés, apti megnyúlás, hipotenzió, tudatállapot romlás, ileusz. A kapilláris elektronmikroszkópos képe például HEK, illetve Ringer oldattal történő shocktalanítás után eltérően alakul: HEK adása után a kapilláris lumene tágabb lesz. Az extravaszkuláris tüdővíztartalom különbözőol- datokkal végzett sokktalanítás után eltérően ala- kul: Legjobban a Ringer-laktát adás után emelke- dik, majd a dextrán és az albumin következik, leg- kevésbé a HEK adása után emelkedik. Szepszisben a folyadékbevitelt kifejezetten körültekintően kell végezni, hiszen a kevés, illetve a sok folyadék pótlása egyaránt veszélyes, szervi károsodást okozhat. A MOF nemcsak az okait tekintve multifaktoriális, hanem a kimenetelt illetően is: a kiváltó okon és a szervezet állapotán kívül a terápiától is függ, ennek a kedvező és kedvezőtlen hatásaitól és a terápia időzítésétől. Korai sokktalanítás (a felvételhez képest 6 órán belül kellő oxigenizáció biztosítása) mellett a mortalitás csökkenése figyelhető meg a standard terápiához képest. A kellő idő- ben végzett beavatkozások elvégzéséhez a szeptikus betegnél a következő monitorozás ajánlott: az oxigén terápia ill. a respirátor terápia kontrollja, az alapvető monitorozások: EKG, vérnyomás, CVP, PCWP, PAP, CO, DO 2, hőmérséklet, diurézis. Emel- lett a mellkas rtg-t és laboratóriumi vizsgálatokat (vérgáz, sav-bázis, laktát, elektrolitok, kreatinin, vércukor, hemoglobin, fehérvérsejt, trombocita) végezzük. A sokktalanítás alapelvei: Az optimális (kielégít ő) szervműködések visszaállítása, az ok kiderítése és megszüntetése, a korai szövődmények felismerése ill. megelőzése az ezt kiváltó ok megszüntetésével Az adekvát szöveti oxigenizációt minden fázisban biztosítani kell! A SIRS-ben, szepszisben hipotenziónak mindig összetett oka van, ennek megfelelően a terapia is összetett. A szupramaximális értékek elérése helyett igyekezzünk a maximális elérhet ő, de más szervek működését még nem károsító értékek elérésére = permisszív terápia. Szepszisben az intravaszkuláris folyadékhiány pótlása mindig csak az abszolút intravazális hiánynál nagyobb folya- dékmennyiséggel lehetséges. A folyadékpótlás so- hasem lehet rutinszer ű, mindig alapos ellenőr- zéssel együtt kell végezni! A krisztalloidokkal kapcsolatban az előadó hangsúlyozta, hogy a fiziológiás sóoldat csak tonicitásában fiziológiás! A 154 maeq/l NaCl koncentráció extrém módon hiper- klorémiás a 104 maeq/l Cl szinthez képest! A kiegyensúlyozott infúziók: Ringer, Ringer-laktát és a Ringer-acetát. A krisztalloid adás hátránya mindenképpen az, hogy a kívánt hatást csak a bevitt volumen ¼- e, 1/5-öde fogja szolgáltatni, a többi az extravazális tér térfogatát emeli, ami gyakran nem kívánatos. Ugyan- akkor tudnunk kell, hogy kapilláris károsodás esetén a beadott kolloidok is kiléphetnek az intersticiumba, ilyenkor a víz intersticiumba történő áramlása fokozott, a reabszorpció nehezített, tehát akár kedvezőtlenebb hatás is lehetséges. Nem lehetséges tehát egységes sémát adni, a folyadékpótlás a szervezet állapotától, a terápiára adott válaszától nagymértékben függ. Összefoglalva: a többszervi elégtelenség tekintetében a fő feladat, és a leghatásosabb terápiás eszköz a megelőzés. Ennek kulcsfaktora az oxigén kínálat adekvát és azonnali rendezése, és a kórok megszüntetése. Az első gyakorlati tennivaló az intravazális volumen rendezése, az infúzió minősége a kórállapottól függ, választásunkat a kórok, a kórlefolyás, a kockázat/előny mérlegelés és a hatás megfigyelése irányítja mint bármely egyéb gyógyszer használata esetén. Dr. Kaszaki József (Szegedi Orvostudományi Egyetem) a kísérletes körülmények közötti, különböző kolloidokkal történő folyadékpótlás biokémiai, mikro- és makrocirkulációs hatásairól tartott előadást. A különböző oldatokkal történő volumenpótlás hatásait vizsgálták a szívizom kontraktilitására a szplanchnikus keringésre és a mikrocirkulációra a leukocita-endotél interakcióra (endothelin felszabadulás, leukocita extravazáció) Általában kevés figyelmet fordítunk azokra a közleményekre melyek állatkísérletek eredményeit publikálják. Kaszaki doktor és munkatársai bebizonyították, hogy igenis, fontos, érdekes a kísérletes munka. Több vizsgálat eredményeit ismertették, melyekben különböző kolloid oldatok és hipertóniás NaCl mikrokeringésre kifejtett hatását vizsgálták. Az eredmények rendkívül érdekesek, a módszerek pedig látványosak voltak. Felemelő érzés volt az intravitális mikroszkópos felvételeken nyomon követni a kapilláris áramlást pillanatról-pillanat- ra a sokk és a reszuszcitáció különböző fázisaiban. A kutatók kérésére munkájukról részletesebben nem számolok be, mert a kísérleteik publikáció előtt állnak. 11

12 VOLUMENTERÁPIA A hidroxietil-keményítők új generációja 6% HidroxiEtil-Keményítő 130/0,4 A kolloideál Fresenius Kabi Hungary Kft Budapest, Lajos u Tel: , Fax: ; info@fresenius-kabi.hu Rendelésfelvétel:

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai. Megjegyzés:

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai. Megjegyzés: III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai Megjegyzés: Az alkalmazási előírás, a címke és a betegtájékoztató a referál eljárás eredménye. Lehetséges,

Részletesebben

monitorozás jelentısége

monitorozás jelentısége A széleskörő hemodinamikai monitorozás jelentısége szepszisben Gondos Tibor Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Budapest Mire jó a hemodinamikai monitorozás szepszisben? Diagnosztikus segítség Disztributív

Részletesebben

PulsioFlex. Rugalmas és betegcentrikus. Optimális a flexibilis perioperatív monitorozásra: Integrált CO Trend monitorozás (ProAQT)

PulsioFlex. Rugalmas és betegcentrikus. Optimális a flexibilis perioperatív monitorozásra: Integrált CO Trend monitorozás (ProAQT) PulsioFlex Rugalmas és betegcentrikus Optimális a flexibilis perioperatív monitorozásra: Integrált CO Trend monitorozás (ProAQT) Bővíthető moduláris monitorozási platform A PulsioFlex a StepWISE Intelligens

Részletesebben

Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek. Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017

Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek. Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017 Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017 Vérzés - Véralvadás Kórélettan Nagyon szövevényes Diagnosztika Nagyon érdekes Terápia Nagyon MTP vagy

Részletesebben

Eredmény POSZTANALITIKA. értelmezése. Vizsgálatkérés Eredmény. Fekete doboz: a labor. Mintavétel

Eredmény POSZTANALITIKA. értelmezése. Vizsgálatkérés Eredmény. Fekete doboz: a labor. Mintavétel Posztanalitika Vizsgálatkérés Eredmény értelmezése POSZTANALITIKA Eredmény Mintavétel Fekete doboz: a labor Az ESET Zoli bácsi, 67 éves Erős hasi fájdalom Este 8, sebészeti ügyelet Akut has? Beavatkozások

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-8/1/A-29-11 Az orvosi biotechnológiai

Részletesebben

"Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek

Surviving Sepsis Campaign irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek "Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest Az ellenfél: Prof. Rudas László, Szeged A vizsgálat célja:

Részletesebben

Súlyos sérülésekhez társuló vérzés ellátása - európai ajánlás

Súlyos sérülésekhez társuló vérzés ellátása - európai ajánlás Súlyos sérülésekhez társuló vérzés ellátása - európai ajánlás 2010 - Nardai Gábor, Péterfy Kórház, Baleseti Központ XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus, 2010 Debrecen Súlyos sérülésekhez társuló

Részletesebben

ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK

ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK - A SZERVEZET VÍZTEREI (KOMPARTMENTEK) -A VÉRPLAZMA LEGFONTOSABB ELEKTROLITJAI *nátrium ion (Na + ) *kálium ion ( ) *klorid ion (Cl - ) TELJES TESTTÖMEG: * szilárd

Részletesebben

1. A hidroxi-etil-keményítő gyógyszertermékeket tartalmazó oldatos infúziók PRAC általi tudományos értékelésének átfogó összefoglalása

1. A hidroxi-etil-keményítő gyógyszertermékeket tartalmazó oldatos infúziók PRAC általi tudományos értékelésének átfogó összefoglalása II. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedélyek feltételei módosításának indokolása, valamint a PRAC ajánlástól való eltérések részletes magyarázata 48 Tudományos következtetések

Részletesebben

Ezt kutattuk 2010-ben. Kocsi Szilvia SZTE AITI

Ezt kutattuk 2010-ben. Kocsi Szilvia SZTE AITI Ezt kutattuk 2010-ben Kocsi Szilvia SZTE AITI Iskolák Prof. Dr. Rudas László Dr. Zöllei Éva A keringés autonóm szabályozása A hipovolémia autonóm regulációja Több mint 15 év több mint 20 közlemény Dr.

Részletesebben

Sepsis management state-of-art

Sepsis management state-of-art Gondos Tibor Sepsis management state-of-art Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Budapest A Surviving Sepsis Campaign A kezdet Barcelona Declaration (2002. 10. 02.) European Society of Intensive Care

Részletesebben

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat A mentőegység által 45 éves keringési rendszer megbetegedésében szenvedő, kritikus állapotú férfi beteg érkezik az intenzív osztályra. Tanítsa meg a pályakezdő ápolótársának milyen eszköz nélküli

Részletesebben

SEPSIS Volumen reszuszcitáció Gondos Tibor Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Budapest Folyadékterápia SSC guideline Folyadékterápia - háttér Folyadékterápia lehet természetes vagy mesterséges (?!)

Részletesebben

A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Dr. Páll Dénes egyetemi docens Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet A HYPERTONIA SZÖVŐDMÉNYEI Stroke (agykárosodás) Szívizom infarktus

Részletesebben

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Gadó Klára Semmelweis Egyetem, I.sz. Belgyógyászati Klinika Antifoszfolipid szindróma Artériás és vénás thrombosis Habituális vetélés apl antitest jelenléte Mi

Részletesebben

Kiterjedt hasi sebészeti beavatkozások hemodinamikai optimalizációja. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Szerző: Dr. Mikor András

Kiterjedt hasi sebészeti beavatkozások hemodinamikai optimalizációja. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Szerző: Dr. Mikor András Kiterjedt hasi sebészeti beavatkozások hemodinamikai optimalizációja Doktori (PhD) értekezés tézisei Szerző: Dr. Mikor András Doktori iskolavezető: Prof. Dr. Kovács L. Gábor Programvezető: Prof. Dr. Miseta

Részletesebben

Sav-bázis és vérgáz elemzés. Dr Molnár Zsolt Pécsi Tudományegyetem

Sav-bázis és vérgáz elemzés. Dr Molnár Zsolt Pécsi Tudományegyetem Sav-bázis és vérgáz elemzés Dr Molnár Zsolt Pécsi Tudományegyetem A H + potenciája H + nmol/l H + potenciája: ph (pondus Hydrogenii) Sörensen, 1909 ph = -lg H + -lg 40 = 7.40 40 A H + potenciája H + nmol/l

Részletesebben

Sav-bázis egyensúly. Dr. Miseta Attila

Sav-bázis egyensúly. Dr. Miseta Attila Sav-bázis egyensúly Dr. Miseta Attila A szervezet és a ph A ph egyensúly szorosan kontrollált A vérben a referencia tartomány: ph = 7.35 7.45 (35-45 nmol/l) < 6.8 vagy > 8.0 halálozáshoz vezet Acidózis

Részletesebben

Vazoaktív szerek alkalmazása és indikációs területeik az intenzív terápiában. Koszta György DEOEC, AITT 2013

Vazoaktív szerek alkalmazása és indikációs területeik az intenzív terápiában. Koszta György DEOEC, AITT 2013 Vazoaktív szerek alkalmazása és indikációs területeik az intenzív terápiában Koszta György DEOEC, AITT 2013 Cél A megfelelő szöveti perfusio helyreállítása Nem specifikus terápia Preload optimalizálása

Részletesebben

A COPD keringésre kifejtett hatásai

A COPD keringésre kifejtett hatásai A COPD keringésre kifejtett hatásai Dr. Habil. Varga János Tamás Országos Korányi Pulmonológiai Intézet MTT Továbbképzés 2019 2019. január 25. A FEV1 csökkenés következményei Young R 2008 COPD-cluster

Részletesebben

Fresenius Kabi INFO XV/58. 2014. Tartalom: 1. Hogyan tovább Voluven...3. oldal A Voluven és a Volulyte alkalmazása 2014.

Fresenius Kabi INFO XV/58. 2014. Tartalom: 1. Hogyan tovább Voluven...3. oldal A Voluven és a Volulyte alkalmazása 2014. XV/58. 014. Tisztelt Kollégák! Mint Önök előtt is ismeretes 013-ban az Európai Gyógyszer Ügynökség (EMA) vizsgálatot indított a hidroxietil-keményítőt tartalmazó gyógyszerekkel kapcsolatban. A vizsgálat

Részletesebben

Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt?

Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt? Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt? Iványi Zsolt, Valkó Luca Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Semmelweis Egyetem SZINT 2013. november 15. Mikor? Ideálisan Akut vesesérülés

Részletesebben

A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban között. Dr. Hortobágyi Judit

A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban között. Dr. Hortobágyi Judit A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban 2007-2011 között Dr. Hortobágyi Judit Pikkelysömörre gyakorolt hatása 2007-től 2009-ig 1. Lokális hatása 2. Szisztémás hatása 3. Állatkísérlet

Részletesebben

Nemekre szabott terápia: NOCDURNA

Nemekre szabott terápia: NOCDURNA Nemekre szabott terápia: NOCDURNA Dr Jaczina Csaba, Ferring Magyarország Kft. Magyar Urológus Társaság XXI. Kongresszusa, Debrecen Régi és új megfigyelések a dezmopresszin kutatása során 65 év felett megnő

Részletesebben

Protokoll. Protokoll a gépi lélegeztetésről tőrténő leszoktatásról. Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal

Protokoll. Protokoll a gépi lélegeztetésről tőrténő leszoktatásról. Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal . A DOKUMENTUM CÉLJA Az intenzív osztályokon ápolt betegek lélegeztetési idejének optimalizálása. 2. A DOKUMENTUM HATÁLYA Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet valamennyi

Részletesebben

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG

Részletesebben

Új orális véralvadásgátlók

Új orális véralvadásgátlók Új orális véralvadásgátlók XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus Lovas András, Szegedi Tudományegyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Véralvadásgátlók alkalmazási területei posztoperatív

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.

Részletesebben

Új marker a Cystatin C bevezetése GFR meghatározására Nephrológiai Beteganyagon

Új marker a Cystatin C bevezetése GFR meghatározására Nephrológiai Beteganyagon Új marker a Cystatin C bevezetése GFR meghatározására Nephrológiai Beteganyagon Gellérné Jakatics Judit, Horváth Lászlóné, Dr. Hetyésy Katalin Petz Aladár Megyei Kórház Központi Laboratórium Krónikus veseelégtelenség

Részletesebben

A kiválasztó szervrendszer élettana

A kiválasztó szervrendszer élettana A kiválasztó szervrendszer élettana A kiválasztó szervrendszer funkciói kiválasztó funkció (anyagcsere végtermékek, ammónia, urea, hormonok, gyógyszerek... a szervezet számára értékes anyagok konzerválása

Részletesebben

H-2. A glomeruláris filtráció 2.1. A glomerulus szerkezete

H-2. A glomeruláris filtráció 2.1. A glomerulus szerkezete A. aff. A. eff. H-2. A glomeruláris filtráció 2.1. A glomerulus szerkezete Bowman-tok Tubulusfolyadék Podocyta-nyúlványok Proximalis tubulus Mesangialis sejtek Basalis membrán Glomeruluskapilláris Endothelsejt

Részletesebben

A klinikai vizsgálatokról. Dr Kriván Gergely

A klinikai vizsgálatokról. Dr Kriván Gergely A klinikai vizsgálatokról Dr Kriván Gergely Mi a klinikai vizsgálat? Olyan emberen végzett orvostudományi kutatás, amely egy vagy több vizsgálati készítmény klinikai, farmakológiai, illetőleg más farmakodinámiás

Részletesebben

Lélegeztetés: alveolus toborzás

Lélegeztetés: alveolus toborzás Lélegeztetés: alveolus toborzás Lovas András Szegedi Tudományegyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Kötelező Szintentartó Tanfolyam Szeged, 2016. november 22. ARDS és hypoxia A gépi lélegeztetés

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes

Részletesebben

III. melléklet. Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteiben szükséges módosítások

III. melléklet. Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteiben szükséges módosítások III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteiben szükséges módosítások Megjegyzés: Ezen alkalmazási előírás, betegtájékoztató és cimkeszöveg a referál eljárás eredményeként

Részletesebben

1.1. A túlélés szabályozáselméleti biztosítékai

1.1. A túlélés szabályozáselméleti biztosítékai H-1. A vesemûködés alapjai 1.1. A túlélés szabályozáselméleti biztosítékai 1. Homeosztázis A belsô környezet kémiai stabilitásának megôrzése az egyes komponensek koncentrációjának szabályozása által. Jellegzetesen

Részletesebben

Táplálási végpontok: még mindig csak hiedelmek? Dr. Molnár Csilla DE-OEC AITT

Táplálási végpontok: még mindig csak hiedelmek? Dr. Molnár Csilla DE-OEC AITT Táplálási végpontok: még mindig csak hiedelmek? Dr. Molnár Csilla DE-OEC AITT Malnutríciós ördögi kör szepszisben Súlyos szövıdmények pl.pneumonia Csökkent táplálkozás és energiafelvétel Tovább csökkenı

Részletesebben

SZINT. A széleskörő hemodinamikai monitorozás jelentısége ARDS-ben. Molnár Zsolt SZTE, AITI SZEGEDI INTENZÍVES TALÁLKOZÓ 2010

SZINT. A széleskörő hemodinamikai monitorozás jelentısége ARDS-ben. Molnár Zsolt SZTE, AITI SZEGEDI INTENZÍVES TALÁLKOZÓ 2010 SZEGEDI INTENZÍVES TALÁLKOZÓ 2010 A széleskörő hemodinamikai monitorozás jelentısége ARDS-ben Molnár Zsolt SZTE, AITI A fıszereplık SZEGEDI INTENZÍVES TALÁLKOZÓ 2010 PaO 2 ~100 Hgmm PvO 2 ~40 Hgmm P A

Részletesebben

Baán Julianna, Barta Katalin, Somogyi Józsefné, Tóth Erzsébet, Bognár Balázs, Laczik Lívia, Kerezsi Katalin

Baán Julianna, Barta Katalin, Somogyi Józsefné, Tóth Erzsébet, Bognár Balázs, Laczik Lívia, Kerezsi Katalin Baán Julianna, Barta Katalin, Somogyi Józsefné, Tóth Erzsébet, Bognár Balázs, Laczik Lívia, Kerezsi Katalin Egyesített Szent István és Szent László Kórház -Rendelőintézet Hematológia és Őssejt-transzplantációs

Részletesebben

Aktív életerő HU/KAR/0218/0001

Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-

Részletesebben

A szív és vázizom megbetegedések laboratóriumi diagnózisa. Dr. Miseta Attila Laboratórimi Medicina Inézet, 4624 Pécs, Ifjúság u. 13.

A szív és vázizom megbetegedések laboratóriumi diagnózisa. Dr. Miseta Attila Laboratórimi Medicina Inézet, 4624 Pécs, Ifjúság u. 13. A szív és vázizom megbetegedések laboratóriumi diagnózisa Dr. Miseta Attila Laboratórimi Medicina Inézet, 4624 Pécs, Ifjúság u. 13. Bevezetés Tárgykörök: szív infarktus, szív elégtelenség, kockázati tényezők

Részletesebben

XI./38. 2009. Tisztelt Kollégák! Tartalom: Megint a folyadékterápiáról és az infúziós oldatok összetételérõl

XI./38. 2009. Tisztelt Kollégák! Tartalom: Megint a folyadékterápiáról és az infúziós oldatok összetételérõl 6% HidroxiEtilKeményítõ 130/0,4 A kolloideál 6% idroxi til eményítõ 130/0,4 H E K Balanszírozott kolloidál XI./38. 2009. Tisztelt Kollégák! Aktuális számunkban is folytatjuk eddigi gyakorlatunkat, ismét

Részletesebben

Gyógyszeres kezelések

Gyógyszeres kezelések Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis

Részletesebben

Sebészeti Műtéttani Intézet

Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttani Intézet B Modul Gyakorlati Orvosi Alapismeretek Orvostechnika és Monitorozás a Gyakorlatban 1-2. Perioperatív folyadékterápia a gyakorlatban 3-4. Kardiovaszkuláris monitorozás és eszközei

Részletesebben

Kiválósági ösztöndíjjal támogatott kutatások az Építőmérnöki Karon c. előadóülés

Kiválósági ösztöndíjjal támogatott kutatások az Építőmérnöki Karon c. előadóülés Kiválósági ösztöndíjjal támogatott kutatások az Építőmérnöki Karon c. előadóülés Hazay Máté hazay.mate@epito.bme.hu PhD hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartószerkezetek Mechanikája

Részletesebben

Vérkeringés. A szív munkája

Vérkeringés. A szív munkája Vérkeringés. A szív munkája 2014.11.04. Keringési Rendszer Szív + erek (artériák, kapillárisok, vénák) alkotta zárt rendszer. Funkció: vér pumpálása vér áramlása az erekben oxigén és tápanyag szállítása

Részletesebben

Keringési Rendszer. Vérkeringés. A szív munkája. Számok a szívről. A szívizom. Kis- és nagyvérkör. Nyomás terület sebesség

Keringési Rendszer. Vérkeringés. A szív munkája. Számok a szívről. A szívizom. Kis- és nagyvérkör. Nyomás terület sebesség Keringési Rendszer Vérkeringés. A szív munkája 2010.11.03. Szív + erek (artériák, kapillárisok, vénák) alkotta zárt rendszer. Funkció: Oxigén és tápanyag szállítása a szöveteknek. Metabolikus termékek

Részletesebben

Heveny szívelégtelenség

Heveny szívelégtelenség Heveny szívelégtelenség Heveny szívelégtelenség CS Heveny keringési elégtelenség Az O 2 kínálat és az O 2 igény elhúzódó aránytalansága Rudas László, 2012 október 2 Szeged Heveny szívelégtelenségen a kóros

Részletesebben

Az inhalációs anesztetikumok farmakokinetikája

Az inhalációs anesztetikumok farmakokinetikája Az inhalációs anesztetikumok farmakokinetikája dr. Márton Sándor PTE A.O.K. A.I.T.I. Gáztörvények Dalton törvénye:gázkeverékek használatakor a gáz parciális nyomása egyenlő az őt alkotó gázok parciális

Részletesebben

ARDS és spontán légzés: biztonságos? Zöllei Éva Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet

ARDS és spontán légzés: biztonságos? Zöllei Éva Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet ARDS és spontán légzés: biztonságos? Zöllei Éva Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Kontrollált gépi lélegeztetés - hagyományosan az akut légzési elégtelenség korai fázisában

Részletesebben

Aktualitások a glomerulonephritisek tárgykörében. Dr. Kovács Tibor PTE II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrologiai Centrum Pécs

Aktualitások a glomerulonephritisek tárgykörében. Dr. Kovács Tibor PTE II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrologiai Centrum Pécs Aktualitások a glomerulonephritisek tárgykörében Dr. Kovács Tibor PTE II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrologiai Centrum Pécs Tartalom KDIGO ajánlás tükrében Krónikus vesebetegségek funkcionális osztályozása

Részletesebben

Mi az az ARDS? Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest. SZINT, Szeged 2013.

Mi az az ARDS? Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest. SZINT, Szeged 2013. Mi az az ARDS? Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest Esetismertetés a múlt hétről 73 éves férfi, pénteken este kocsmából kisétálva autó ütötte el. Felvételkor GCS 13 ( aztán

Részletesebben

Betegtájékoztató STREPTASE 1 500 000 NE LIOFILIZÁTUM OLDATOS INJEKCIÓHOZ/INFÚZIÓHOZ

Betegtájékoztató STREPTASE 1 500 000 NE LIOFILIZÁTUM OLDATOS INJEKCIÓHOZ/INFÚZIÓHOZ STREPTASE 1 500 000 NE LIOFILIZÁTUM OLDATOS INJEKCIÓHOZ/INFÚZIÓHOZ Streptase 1 500 000 NE liofilizátum oldatos injekcióhoz/infúzióhoz streptokinase HATÓANYAG: Stabilizált tiszta sztreptokináz. A Streptase

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnıtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnıtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr.

MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. Varga Csaba ESET 46 ÉVES FÉRFI Kórelőzmény kezelt hypertonia kivizsgálás

Részletesebben

ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI

ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ---------------------------------------------------------------------------------------------------- Állatokon végzett tanulmányok A CV247 két kutatásban képezte vizsgálat

Részletesebben

Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során

Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során Dr.Homoródi Nóra 1, Szuromi Lilla 2, Szabó Szandra

Részletesebben

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Új terápiás lehetőségek helyzete Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Mucopolysaccharidosisok MPS I (Hurler-Scheie) Jelenleg elérhető oki terápiák Enzimpótló kezelés

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Magnesium 250 mg Pharmavit pezsgőtabletta Magnesium Pharmavit 250 mg pezsgőtabletta

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

Hiperbár oxigénkezelés a toxikológiában. dr. Ágoston Viktor Antal Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológia

Hiperbár oxigénkezelés a toxikológiában. dr. Ágoston Viktor Antal Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológia Hiperbár oxigénkezelés a toxikológiában dr. Ágoston Viktor Antal Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológia physiological effects of carbon monoxide could be mitigated considerably by increasing the partial

Részletesebben

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Dr. Donáth Judit Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest HALADÁS A REUMATOLÓGIA, IMMUNOLÓGIA ÉS OSTEOLÓGIA TERÜLETÉN 2012-2014 2015. ÁPRILIS 17.

Részletesebben

III. MELLÉKLET AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS ÉS BETEGTÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTÁSA

III. MELLÉKLET AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS ÉS BETEGTÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTÁSA III. MELLÉKLET AZ ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS ÉS BETEGTÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTÁSA Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató módosításai a Bizottság Határozatával egyidőben lépnek érvénybe. A Bizottsági Határozat

Részletesebben

Fizikai aktivitás hatása a koronária betegségben kezelt és egészséges férfiak és nők körében

Fizikai aktivitás hatása a koronária betegségben kezelt és egészséges férfiak és nők körében KÓSA LILI 1 Fizikai aktivitás hatása a koronária betegségben kezelt és egészséges férfiak és nők körében 1. BEVEZETÉS Számos ember végez rendszeres fizikai aktivitást annak érdekében, hogy megőrizze a

Részletesebben

A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata

A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata Mottó: A legnagyobb kockázat nem vállalni kockázatot A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata DEMIIN XVI. Katonai Zsolt 1 Ez a gép teljesen biztonságos míg meg nem nyomod ezt a gombot 2 A kockázatelemzés

Részletesebben

Fresenius Kabi INFO XII./41. 2010. Tisztelt Kollégák! Tartalom: Az elmúlt évben nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk Önöktől, kiadványainkkal

Fresenius Kabi INFO XII./41. 2010. Tisztelt Kollégák! Tartalom: Az elmúlt évben nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk Önöktől, kiadványainkkal 6% HidroxiEtil-Keményítő 130/0,4 A kolloideál 6% HidroxiEtil-Keményítő 130/0,4 Balanszírozott kolloidál XII./41. 2010. Tisztelt Kollégák! Tartalom: Az elmúlt évben nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk

Részletesebben

Én adok HES-t - PRO. Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013

Én adok HES-t - PRO. Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013 Én adok HES-t - PRO Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013 Én adok HES-t Miért? HATÁSOS-E Kinek?? Mikor? VESZÉLYES-E? Mikor nem? Mennyit? MEGÉRI-E? Milyet? Hogyan? Miért adok HES-t?

Részletesebben

Tartalom: Fresenius Kabi INFO XIV/53. 2013. Tisztelt Kollégák!

Tartalom: Fresenius Kabi INFO XIV/53. 2013. Tisztelt Kollégák! 6% HidroxiEtil-Keményítő 130/0,4 A kolloideál 6% HidroxiEtil-Keményítő 130/0,4 Balanszírozott kolloidál XIV/53. 2013. Tisztelt Kollégák! A legutóbb a Fresenius Kabi INFO 32. számában 2007-ben jelentettünk

Részletesebben

Markov modellek 2015.03.19.

Markov modellek 2015.03.19. Markov modellek 2015.03.19. Markov-láncok Markov-tulajdonság: egy folyamat korábbi állapotai a későbbiekre csak a jelen állapoton keresztül gyakorolnak befolyást. Semmi, ami a múltban történt, nem ad előrejelzést

Részletesebben

XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó

XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó Hazay Máté, Bakos Bernadett, Bojtár Imre hazay.mate@epito.bme.hu PhD hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartószerkezetek Mechanikája

Részletesebben

FELNŐTT ANESZTEZIOLÓGIAI ÉS INTENZÍV SZAKÁPOLÓ SZAK ÓRAREND Helye: Centrumelnöki Hivatal Földszint Nagytanácsterem 2013. március 19.

FELNŐTT ANESZTEZIOLÓGIAI ÉS INTENZÍV SZAKÁPOLÓ SZAK ÓRAREND Helye: Centrumelnöki Hivatal Földszint Nagytanácsterem 2013. március 19. 2013. március 18. Ápolás lélektani ismeretek az intenzív betegellátásban Ápolás lélektani ismeretek az intenzív betegellátásban Ea:Gál Lászlóné Az intenzív szakápolók mentálhigiénéje Ea:Gál Lászlóné Folyadék

Részletesebben

II. melléklet. Az Alkalmazási előírás és Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosítása

II. melléklet. Az Alkalmazási előírás és Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosítása II. melléklet Az Alkalmazási előírás és Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosítása 7 Az angiotenzin kovertáló enzim gátló (ACE-gátló) benazepril, kaptopril, cilazapril, delapril, enalapril, fozinopril,

Részletesebben

Tudományos információk a klinikai táplálás tárgykörébõl

Tudományos információk a klinikai táplálás tárgykörébõl Tudományos információk a klinikai táplálás tárgykörébõl Fresenius Kabi INFO X./35. 2008. Tisztelt Kollégák! Az egészségügy turbulenciái, az egyre átláthatatlanabb szakirodalom, az idõhiány rákényszerít

Részletesebben

III. MELLÉKLET. Az Alkalmazási előírások és Betegtájékoztatók vonatkozó részeiben szükséges módosítások

III. MELLÉKLET. Az Alkalmazási előírások és Betegtájékoztatók vonatkozó részeiben szükséges módosítások III. MELLÉKLET Az Alkalmazási előírások és Betegtájékoztatók vonatkozó részeiben szükséges módosítások Megjegyzés: A későbbiekben szükség lehet arra, hogy adott esetben a Referencia-tagállammal együttműködve,

Részletesebben

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte

Részletesebben

A TARTÓS RHEOFEREZIS HATÁSA VAKSÁGHOZ VEZETŐ RETINA MIKROCIRKULÁCIÓS ZAVAR GYÓGYÍTÁSÁBAN

A TARTÓS RHEOFEREZIS HATÁSA VAKSÁGHOZ VEZETŐ RETINA MIKROCIRKULÁCIÓS ZAVAR GYÓGYÍTÁSÁBAN A TARTÓS RHEOFEREZIS HATÁSA VAKSÁGHOZ VEZETŐ RETINA MIKROCIRKULÁCIÓS ZAVAR GYÓGYÍTÁSÁBAN Bozóki-Beke Krisztina DE KK Belgyógyászati Intézet, Angiológiai Tanszék Intenzív osztály és Terápiás Aferezis részleg

Részletesebben

Magyarországon több mint 2 millió hypertoniás él. 2025-re az előrejelzések szerint további 60 százalékkal megnő az érintettek száma.

Magyarországon több mint 2 millió hypertoniás él. 2025-re az előrejelzések szerint további 60 százalékkal megnő az érintettek száma. Magyarországon több mint 2 millió hypertoniás él. 2025-re az előrejelzések szerint további 60 százalékkal megnő az érintettek száma. A magasvérnyomásos populációban emelkedett vércukor értéket (5,6 mmol/l

Részletesebben

A szervezet folyadékterei, Homeostasis

A szervezet folyadékterei, Homeostasis A szervezet folyadékterei, Homeostasis Bányász Tamás Az emberi test mint nyílt rendszer 1. Nyílt rendszerek: A szervezet anyag- és energiaforgalmat bonyolít a környezettel 2. Homeostasis: A folyamat, mely

Részletesebben

Homeosztázis A szervezet folyadékterei

Homeosztázis A szervezet folyadékterei Homeosztázis A szervezet folyadékterei Homeosztázis Homeosztázis: a folytonos változások mellett az organizáció állandóságát létrehozó biológiai jelenség. A belső környezet szabályozott stabilitása. Megengedett

Részletesebben

4.3 Ellenjavallatok A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont) (Megjegyzés: szoptatásban nem ellenjavallt, lásd: 4.3 pont.

4.3 Ellenjavallatok A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont) (Megjegyzés: szoptatásban nem ellenjavallt, lásd: 4.3 pont. ACE-gátlók és angiotenzin II antagonisták: alkalmazás terhességben és szoptatás alatt A PhVWP által 2008 októberben jóváhagyott alkalmazási előírás és betegtájékoztató szöveg ACE-gátlók Lisinopril, Fosinopril,

Részletesebben

SÜRGŐSSÉGI FOLYADÉKTERÁPIA GYERMEKKORBAN

SÜRGŐSSÉGI FOLYADÉKTERÁPIA GYERMEKKORBAN SÜRGŐSSÉGI FOLYADÉKTERÁPIA GYERMEKKORBAN dr. Kiss Gabriella dr. Szentirmai Réka Heim Pál Gyermekkórház, Budapest Aneszteziológiaiés Intenzív Terápiás Osztály MSOTKE Kongresszus 2013, Kaposvár folyadékterek

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Budapest Ér- és Szívsebészeti Klinika. CPB indul Melegítés kezdete CPB vége Műtét vége. Bőrmetszés

Semmelweis Egyetem Budapest Ér- és Szívsebészeti Klinika. CPB indul Melegítés kezdete CPB vége Műtét vége. Bőrmetszés Indukció Intubálás Semmelweis Egyetem Budapest Bőrmetszés CPB indul Melegítés kezdete CPB vége Műtét vége 1. ábra 72 éves beteg nyitott szívműtétje során készült AAI grafikon. Az anesztézia teljes folyamata.

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI Az erekben keringő vér nyomást fejt ki az erek falára: ez a vérnyomás. Szabályozásában részt vesz a szív, az erek, az agy, a vesék és

Részletesebben

Kryoglobulinaemia kezelése. Domján Gyula. Semmelweis Egyetem I. Belklinika. III. Terápiás Aferezis Konferencia, 2014. Debrecen

Kryoglobulinaemia kezelése. Domján Gyula. Semmelweis Egyetem I. Belklinika. III. Terápiás Aferezis Konferencia, 2014. Debrecen Kryoglobulinaemia kezelése Domján Gyula Semmelweis Egyetem I. Belklinika Mi a kryoglobulin? Hidegben kicsapódó immunglobulin Melegben visszaoldódik (37 C-on) Klasszifikáció 3 csoport az Ig komponens

Részletesebben

A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója

A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója 1 A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója Hatóanyag/hatóanyagcsoport paracetamol ATC N02BE01 Érintett készítmény(ek) Magyarországon Paracetamol Teva 10 mg/ml oldatos infúzió (MAH: Teva Gyógyszergyár Zrt.,

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája Laborvizsgálatok célja diabetes mellitusban 1. Diagnózis 2. Monitorozás 3. Metabolikus komplikációk kimutatása és követése Laboratóriumi tesztek a diabetes

Részletesebben

Erdélyi Dániel Turi Alexandra FOLYADÉKTERÁPIA. gyakorlatias szeminárium

Erdélyi Dániel Turi Alexandra FOLYADÉKTERÁPIA. gyakorlatias szeminárium Erdélyi Dániel Turi Alexandra FOLYADÉKTERÁPIA gyakorlatias szeminárium Témák Folyadék- és elektrolit-szükséglet A kiszáradás tünetei Enterális rehidráció Parenterális rehidráció infúziós oldatok folyadékterek

Részletesebben

Élettan Szemináriumok-Második félév Bevezetés, Veseélettan I. Domoki Ferenc 2017 Február 10.

Élettan Szemináriumok-Második félév Bevezetés, Veseélettan I. Domoki Ferenc 2017 Február 10. Élettan Szemináriumok-Második félév Bevezetés, Veseélettan I Domoki Ferenc 2017 Február 10. Témák Kollokviumi statisztikák Célkitűzések a második félévre A szemináriumok programja Feladatválogatásos tesztek,

Részletesebben

Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő

Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő Tisztelettel köszöntöm a kedves érdeklődőt! A Max-Immun Kft. 2013 júliusában bízta meg cégünket az angliai székhelyű Bujtar Medical Ltd.-t (Company

Részletesebben

Vérbesűrűsödés- és magas vérnyomás kialakulás gátló is a víz, a konyhasó és a kálium élettanilag optimális (fiziológiás) dózissal pótlása

Vérbesűrűsödés- és magas vérnyomás kialakulás gátló is a víz, a konyhasó és a kálium élettanilag optimális (fiziológiás) dózissal pótlása MEHNAM-info / Orvos továbbképzés Iratjel: verhigitoesvernyomascsokkentoakonyhaso141029 Vérbesűrűsödés- és magas vérnyomás kialakulás gátló is a víz, a konyhasó és a kálium élettanilag optimális (fiziológiás)

Részletesebben

Orvostájékoztató urológusoknak. Erektilis Diszfunkció Lökéshullám terápia (EDSWT)

Orvostájékoztató urológusoknak. Erektilis Diszfunkció Lökéshullám terápia (EDSWT) Orvostájékoztató urológusoknak Erektilis Diszfunkció Lökéshullám terápia (EDSWT) 1 Tartalom Erektilis Diszfunkció Lökéshullám Terápia (EDSWT) A kezelés Klinikai eredmények Következtetések 2 Az ED páciensek

Részletesebben

Orvosi élettan. Bevezetés és szabályozáselmélet Tanulási támpontok: 1.

Orvosi élettan. Bevezetés és szabályozáselmélet Tanulási támpontok: 1. Orvosi élettan Bevezetés és szabályozáselmélet Tanulási támpontok: 1. Prof. Sáry Gyula 1 anyagcsere hőcsere Az élőlény és környezete nyitott rendszer inger hő kémiai mechanikai válasz mozgás alakváltoztatás

Részletesebben

MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZER HATÁSERŐSSÉG, ALKALMAZÁSI MÓD, A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY KÉRELMEZŐI ÉS JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN

MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZER HATÁSERŐSSÉG, ALKALMAZÁSI MÓD, A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY KÉRELMEZŐI ÉS JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN I. MELLÉKLET MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZER HATÁSERŐSSÉG, ALKALMAZÁSI MÓD, A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY KÉRELMEZŐI ÉS JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN Tagállam Forgalomba hozatali engedély jogosultja

Részletesebben

Vesefunkció vizsgálata

Vesefunkció vizsgálata Vásárhelyi Barna Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet Vesefunkció vizsgálata Zoltán úr, 49 éves Dialízist indítottak D1 Dialízist indítottak D2 Vese feladatai Vese pusztulása Kiválasztás

Részletesebben

Vérbesűrűsödés- és magas vérnyomás kialakulás gátló is a víz, a konyhasó és a kálium élettanilag optimális (fiziológiás) dózissal pótlása

Vérbesűrűsödés- és magas vérnyomás kialakulás gátló is a víz, a konyhasó és a kálium élettanilag optimális (fiziológiás) dózissal pótlása MEHNAM-info / Orvos továbbképzés Iratjel: verhigitoesvernyomascsokkentoakonyhaso141029 Vérbesűrűsödés- és magas vérnyomás kialakulás gátló is a víz, a konyhasó és a kálium élettanilag optimális (fiziológiás)

Részletesebben