Jó gyakorlatok az áldozatsegítés, áldozatvédelem területén. - Kitekintés hazai és nemzetközi példákon keresztül. Mottó:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jó gyakorlatok az áldozatsegítés, áldozatvédelem területén. - Kitekintés hazai és nemzetközi példákon keresztül. Mottó:"

Átírás

1 Jó gyakorlatok az áldozatsegítés, áldozatvédelem területén 1 - Kitekintés hazai és nemzetközi példákon keresztül Mottó: Ha a társadalom nem tudja megvédeni egyes állampolgárait attól, hogy bűncselekmények áldoztaivá váljanak, akkor legalább, ha bajba kerültek, próbáljunk meg rajtuk segíteni. (az Európai Áldozatvédő Fórum alapgondolata) Debrecen, 2013.

2 A magyarországi áldozatvédelem rövid történeti áttekintése A hivatalos statisztikai adatok szerint Magyarországon évente átlagosan ezer személy válik bűncselekmény áldozatává. Ez a szám évről évre közel azonos. Azt is elmondhatjuk, hogy a sértetté vált személyek 90 százaléka ellen vagyon elleni bűncselekményt követnek el. Felmérések és becslések szerint a tényleges viktimizáció előfordulása azonban ennél jóval magasabb, azonban különböző okok miatt a bűncselekmények még mindig nagy százaléka titokban marad. 2 A bűncselekmények áldozataival való törődés, jogaik érvényre juttatása alapvető társadalmi érdek. Mint oly sok mindent, az áldozatsegítés első komoly lépései hazánkban is a civileknek köszönhető. Az első mérföldkő, a civil kezdeményezésű és német mintát követő Fehér Gyűrű Egyesület nevéhez fűződik, amely óta konkrét és közvetlen támogatást ad, valamint segítséget nyújt a bűncselekmény áldozatainak, hozzátartozóinak. A civil áldozatsegítésre jellemző, hogy többnyire specializálják szolgáltatásaikat, így nem fogják át az áldozatsegítés valamennyi területét. Tevékenységük különböző áldozatokra fókuszál, így azok nem minden bűncselekmény áldozataira terjed ki. Ezzel nyilvánvalóan szaktudásukat és a forrásaikat hatékonyabban tudják felhasználni, de pont emiatt a gyengeségük az, hogy országos lefedettség hiányában sok esetben csak fővárosi, illetve annak kornyékén elő áldozatokat tudnak ellátni. A projekt keretében összegyűjtöttük ezeket a szervezeteket, és bár körük korántsem teljes, mégis képet ad a jelenlegi Magyarországi rendszerről. ESZTER Ambulancia: Az 1994 óta működő ESZTER Ambulancia szakképzett munkatársak közreműködésével a szexuális erőszak áldozatainak lelki felépülését szolgálja. Az Ambulancia szolgáltatásai ingyenesek, azt bárki igénybe veheti, akit szexuális erőszak vagy abúzus ért. Az Ambulancia ellátási formái: - egyéni beszélgetés, tanácsadás - egyéni pszichoterápia - család és párterápia - csoportos pszichoterápia - orvosi tanácsadás Részletesen lsd. lentebb, hazai jó gyakorlatok.

3 NANE Egyesület: 1994 februárjában alakult meg azzal a céllal, hogy fellépjen a nők és a gyerekek ellen elkövetett erőszak ellen. Tevékenységük első lépéseként létrehoztak egy segélyvonalat, ahol információkkal, lelki támogatással és gyakorlati intézkedésekkel (jogi tanácsadás, felvilágosítás, olvasmányok ajánlása, stb.) segítik az erőszakot elszenvedőket. A hívások (a létrehozása óta több mint tízezer) legnagyobb része a családon belüli fizikai és szexuális erőszakról szól. Anyaotthonok és családok átmeneti otthonai: főként egyházi, alapítványi fenntartású intézmények, melyek bajba jutott nőknek és gyermekeiknek nyújtanak védelmet az ország számos pontján. Férőhelyeik korlátozottak, általában 6-12 hónapig maradhatnak a rászorultak. Civil szervezetek, akik ezeket az otthonokat fenntartják: Borostyánvirág Alapítvány, Magyar Ökomenikus Segélyszervezet, Magyar Vöröskereszt, S.O.S. Krízis Alapítvány, Szent Cirill és Method Alapítvány. A polgárőrségről szóló évi LII. törvény szerint a polgárőrszervezetek egyik vállalt feladata lehet az áldozatvédelem és a bűnmegelőzés. Ennek jegyében sok település polgárőrsége együttműködések keretében reszt vesz az áldozatokkal végzett munkában. Jelentős előrelépés az is, hogy a TAMOP C konstrukció célul tűzte ki az áldozatsegítő rendszer fejlesztését, bővítését, ezen belül is azt, hogy a sértettek hatékonyabb, személyre szabottabb segítségben, támogatásban részesüljenek. A konstrukció közvetlen célja az állampolgárok áldozattá válásának megelőzését és a már bűncselekmény áldozatává vált személyek sérelmeinek kezelését célzó ellátórendszer hatékonyabbá tétele az állami és nem állami szervezetek helyi együttműködésének kialakításával, az állami és nem állami szervezetek által nyújtott szolgáltatások fejlesztésén és összekapcsolásán keresztül. Cél továbbá, hogy a már kriminális cselekmény áldozatává vált személyek segítőszolgáltatáshoz jussanak, sérelmeik ne maradjanak ellátatlanul, becsatornázódjanak az állami vagy nem állami szervezetek által nyújtott áldozatsegítés rendszerébe. A konstrukció keretén belül számos projekt indult el folyamán, és zárul 2014-ben, melyek különböző módszerekkel érik el a fentebb jelölt célokat. Ezeket a projekteket nem mutatjuk be, mint jó gyakorlatokat, hiszen még nem zárultak, társadalmi hatásuk később mutatkozik meg. 3

4 A civil és társadalmi kezdeményezések mellett az államnak is fel kellett ismernie, hogy az áldozatsegítési, áldozatvédelemi tevékenységek fontosak, az áldozatok számára pedig a közösségi, társadalmi szolidaritás megléte mellett állami - jogi szabályozást és garanciális elemeket is biztosítani kell. A jogszabály megszületett, január 01. napjával hatályba lépett. A jogszabály A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló évi CXXXV. Tv. -, amely törvényi szintre emelte az áldozatok jogait, nagy előrelépés. 4 Áldozattá bárki válhat. Gyakran tragikus és kilátástalan a bűncselekmény áldozatává vált ember helyzete. A kirabolt, megfélemlített, esetleg bántalmazott áldozat nemcsak helyzetfelmérésre képtelen, de lelkileg is súlyosan sérülhet. Az Európai Unió többféle formában is foglalkozott a bűncselekmények áldozatává vált személyek jogaival, eljárási helyzetével, támogatásuk szükségességével. Régóta ismert, hogy az igazságszolgáltatás önmagában nem elégséges arra, hogy helyrehozza a bűncselekmény következményeit. Az alábbiakban olyan modell-értékű gyakorlatokat mutatunk be hazai és nemzetközi szinten, amik jelentősek az áldozatsegítés tekintetében.

5 HAZAI JÓ GYAKORLATOK PSZICHOLÓGUS AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ RENDSZERBEN A projekt tartalma: Három hónapon keresztül minden hétfőn egy pszichológus szakember közös ügyfélfogadáson vett részt a Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálat munkatársaival. A hétfői nap kijelölése erre közös megállapodás volt. Ezeken a napokon az pszichológus nem mindig ugyanazzal a jogásszal dolgozott együtt, a cél az volt, hogy minden alkalmazottra sor kerüljön a projekt időszaka alatt. 5 A projekt időtartalma: Három hónap, október december 31. A projekt célja: A cél az volt, hogy megvizsgálják: beilleszthető-e a szolgálat munkájába ez a típusú segítségnyújtás, ha igen, akkor milyen módon. A KIH módszertani osztálya már régen foglalkoztatta annak vizsgálata, egy pszichológus belefér-e az Áldozatsegítő Szolgálat munkájába, és egy ilyen típusú segítségnyújtásra, van-e igény és milyen módon szervezhető meg a legpraktikusabban. Ezen a célon kívül felmerülő tisztázandó kérdések a következők voltak: - Látják-e az ÁS szolgálatnál dolgozó szakemberek azt, hogy mikor van szüksége az áldozatnak továbbirányításra; - Akinek szüksége van továbbirányításra, az hogy a legmegfelelőbb, legpraktikusabb az áldozat számára; - A helyes irányítás kérdése: az ÁS munkatársai csak abban az esetben küldik a pszichológushoz az áldozatot, ha arra szükségük van, vagy akkor is, amikor nem tudnak mit kezdeni a hozzájuk fordulókkal, mondjuk azok agresszivitása miatt. Ne azért küldjék a pszichológushoz, mert nem találják a közös hangot; Az első hónap végére kiderült, hogy az ÁS szolgálat munkatársai közül mindenki tudja a három éves IH-nál töltött tapasztalat alapján, hogy mikor van szüksége az egyes

6 áldozatoknak krízisintervencióra. Ha felismerték, hogy beavatkozásra van szükség, akkor felajánlották a szolgálatnál dolgozó pszichológus segítségét. A rendszer úgy működött, hogy ha a pszichológus nem volt épp jelen, annak naptárjában a rendelkezésre állási idejébe beírták az áldozatsegítők, hogy mikor ki érkezik krízisintervencióra. Jelentkezni akár telefonon is lehetett. A projekt sikereként értékelhető, hogy beteltek a hétfői napok kliensekkel. A három hónap statisztikáját elemezve láthatjuk, hányan, milyen bűncselekmény típus esetén igényelték a szolgáltatást. 6 BŰNCSELEKMÉNY TÍPUSOK ESETSZÁM (DB) Lopás 7 Csalás 2 Családon belüli erőszak (gyermekkorú áldozat) 4 Családon belüli erőszak 2 Szomszédsági vita 1 Meglévő pszichológiai kórkép miatt 3 Összesen 18 A program ideje alatt a pszichológus csak krízisintervenciós szolgáltatást nyújtott, ami lehetett egy alkalom, de akár öt-hat találkozás is. A krízisintervenciós szolgáltatást összesen 18-an vették igénybe a projekt időtartalma alatt. Ez nem 18 órát jelentett, ha átlagot számolunk, akkor kb. három találkozást jelentett egy egyénnel. Ennek a projektnek hatalmas újítása az volt, hogy olyan addig nem jelen lévő szolgáltatást integrált, ha csak rövid időre is, amely addig nem állt rendelkezésre, és az ún. hivatalos rendszerben szokatlan is volt. A projekt azonban ebben a rövid időben is megmutatta létjogosultságát, és azt, hogy effajta szolgáltatásra szükség van. Megvalósítás alatt álló saját projektünk is részben ennek a programnak az indíttatásából született. Látva az igényt, hogy erre szükség van, úgy építettük fel projektünket, hogy abban jelentős szerepe van a pszichológusnak, és az általa nyújtott szolgáltatásoknak.

7 ESZTER ALAPÍTVÁNY AZ ERŐSZAKOS SZEXUÁLIS TÁMADÁST ELSZENVEDETTEK REHABILITÁCIÓJÁRA Szervezet és céljainak, módszerének bemutatása Az E.SZ.T.E.R. Közhasznú Alapítvány az Erőszakos Szexuális Támadást Elszenvedettek Rehabilitációjáért, 1991-ben alakult. Az Alapítvány egyik fő törekvése a kezdetektől fogva egy olyan központ létrehozása és működtetése volt, amely segítséget nyújt - elsősorban lélektani, pszichológiai rehabilitációs lehetőséget biztosítva - az erőszak áldozatai számára, és emellett szervezi és koordinálja az egyéb (jogi, szociális, oktatási, stb.) tevékenységeket is ben elkezdte munkáját a budapesti központ (ESZTER Ambulancia) és 2009-ben az ingyenes Jogsegély Szolgálat is. Az alapítvány munkája nem csak a szexuális bántalmazást elszenvedettek számára elérhető. Az egyes bántalmazási formák közötti szoros kapcsolat, a családon belül vagy gyermekként elszenvedett abúzusok magas száma már a kezdetektől abban motiválta az alapítvány munkatársait, hogy a családon belüli erőszak, nőbántalmazás, gyermekbántalmazás és az erőszakos bántalmazások áldozatai számára is elérhetővé tegye szolgáltatásait illetve társadalmi célú kampányaival, kiadványaival és a munkatársak által végzett kutatásokkal ezeken a területeken is jelen legyen. Az 1994 óta működik ESZTER Ambulancia, az ESZTER Alapítvány pszichoterápiás rendelője. Célja, hogy az áldozatok ne maradjanak magukra sérelmükkel, és rendelőnkben segítséget kapjanak önmaguk, életük, kapcsolataik újraszervezéséhez illetve, hogy az alapítványhoz fordulók feldolgozhassák a velük történteket és terheitől szabadulva ismét élhessék a saját életüket. 7 Jó gyakorlat A projektgazda alaptevékenysége szakképzett munkatársak közreműködésével a szexuális erőszak áldozatainak lelki felépülését szolgálja. Az alapítvány azért jött létre, hogy az áldozatok ne maradjanak magukra sérelmükkel, és segítséget kapjanak önmaguk, életük, kapcsolataik újraszervezéséhez. Az alapítvány célja, hogy a segítséget kérő felnőttek, gyerekek és családtagjaik feldolgozhassák a velük történteket és

8 terheiktől szabadulva ismét élhessék a saját életüket. Azért hozták létre, hogy az áldozatok ne maradjanak magukra sérelmükkel, és rendelőben segítséget kapjanak önmaguk, életük, kapcsolataik újraszervezéséhez. Céljuk, hogy a hozzánk forduló feldolgozhassa a vele történteket és lelki terheitől megszabaduljon. A finanszírozási nehézségek ellenére az indulás óta folyamatosan működtetik az Ambulanciát, ezen a területen képzett szakemberek (pszichológusok, pszichiáterek) részvételével óta a lélektani ellátás mellett jogsegélyszolgálat is rendelkezésére áll a hozzájuk fordulóknak. Ennek működését kezdetben a Fővárosi Szociális Közalapítvány is támogatta a Norvég Alap Finanszírozási mechanizmuson keresztül, a támogatás megszűnése óta azonban az Alapítvány saját forrásaiból fedezi a jogi szolgáltatás fenntartását is. Jogász munkatársunk az Ambulancia ellátó szakembereivel együttműködve, konzultálva nyújt jogsegélyt a bántalmazottak részére. 8 Az ESZTER Ambulancián évente mintegy új jelentkezőt regisztrálnak. A legfiatalabb két éves, a legidősebb hatvan éves volt. Az Ambulancia szolgáltatásai ingyenesek, azt bárki igénybe veheti, akit szexuális erőszak vagy abuzus ért. Az ESZTER Ambulancia az ország egész területéről, valamennyi megyéből fogadja a segítséget kérőket. A fentiekből is látszik, hogy a pszichológus, adott esetben akár pszichiáter bevonása mennyire indokolt, főleg a szexuális bűncselekmények, abúzus kapcsán. A legnagyobb múlttal az ESZTER Alapítvány rendelkezik az abúzuson átesett áldozatok tekintetében. Az alapítvány munkássága vitatatlan, jelentőségük óriási, éppen ezért van helyük ebben a kitekintésben is. Elérhetőség: telefon: +36(1) info@eszteralapitvany.hu posta cím: 1525 Budapest, Pf.:41

9 NEMZETKÖZI JÓ GYAKORLATOK THE WHITE RIBBON CAMPAIGN (WRC) FEHÉR SZALAG KAMPÁNY November 25-én, a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Napján minden évben rengeteg férfi visel fehér szalagot. A fehér szalag hordása a viselő személyes fogadalmának szimbóluma, mely szerint soha nem fog elkövetni erőszakot, és sosem próbálja felmenteni az erőszak elkövetőit azzal, hogy bármely nő kiprovokálta vagy megérdemelte azt, amit vele tettek. A mozgalom indulását egy tragikus cselekmény indította el. Ennek hatására alakult meg a szervezet, mely azóta is fokozatosan növekszik, immár nemzetközi szinten is. 9 A szervezet bemutatása: White Ribbon: A világon az egyik legnagyobb szervezet, mely férfiakat és fiatalembereket tömörít, azzal a céllal, hogy véget vessen a nők és a lányok elleni erőszaknak, hirdesse a nemek egyenjogúságát, és az egészséges párkapcsolatokat, ahol nincs sem lelki sem testi terror a felek között ben egy kampánynak köszönhetően terjedt el, hogy a férfiak hordjanak az év bizonyos napján fehér karszalagot, jelezve, hogy elítélik a nők elleni erőszakot, valamint, felvállalva azt, hogy soha ne hallgassanak a nők, és a lányok sérelmére elkövetett erőszakos cselekedetről. Közvetlen előzménye az volt, hogy 1989-ben, egy kanadai egyetemen egy férfi 14 nő csoporttársát mészárolta le, mely cselekedet megrendítette az egész országot, és egyben arra ösztökélte a társadalmat, hogy ilyen vagy ehhez hasonló ne történhessen meg újra. Ugyanakkor kutatások bizonyítják, hogy a nők elleni erőszak sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk, és az elkövetők túlnyomó többségben férfiak. Azóta a mozgalom több mint 60 országban van jelen (Ausztráliától, Angliáig szerte a világon), képviselve az eredeti célokat. A szervezet célja, hogy feltárja az okokat, ami miatt a nők erőszakot szenvednek el, illetve, megváltoztassa a társadalmi hozzáállást, mely hozzásegíti a nőket az

10 erőszakmentes jövőhöz. Céljuk továbbá, hogy példát mutassanak a férfiak számára híres politikusok, személyek, tanárok, közismert személyeken keresztül. Eszközeik, módszerük: - oktatás, képzés, tájékoztatás; - a tudatosság erősítése; - információs, technikai segítségnyújtás; - kapacitásbővítés, partnerségek és kreatív kampányok, konferenciák világszerte; - kiadványok szerkesztése, terjesztése. 10 A szervezet működése azt bizonyítja, hogy van olyan cél és módszer, ami egy helyről kiindulva, a világ számos és messzi pontjára elterjedhet. A szervezet tevékenysége tehát arra alapul, hogy viselkedésváltozást érjenek el, elsősorban férfiak körében, már egészen kicsi kortól kezdve, így előzve meg a nők ellen erőszakos cselekedeteket. Elérhetőség: VICTIM SUPPORT - ANGLIA

11 A Victim Supprot egy független jótékonysági szervezet Angliában, mely több mint negyven éve működik, így elmondható róla, hogy a legrégebben foglalkozik áldozatok segítésével. Célcsoportja nem csak az áldozatokra korlátozódik, hanem kiterjed a családra, barátokra, a szűkebb társadalmi környezetre is. A szervezet 1974-ben alakult, és négy év múlva már több mint 30 szervezet létezett Anglia szerte, 1986-ra pedig az ország teljes területét lefedte re már több mint egymillió embernek nyújtottak segítséget, 1996-ra elérték, hogy minden egyes bíróságon volt képviseletük. Közel ezer, speciálisan képzett önkéntes segítőjük van, akik eljutnak az ország területén bárhova. Szoros együttműködést folytatnak a rendőrséggel, és egyéb igazságügyi szervezetekkel. Szolgáltatásaik abban az esetben is elérhetőek, ha az áldozat nem kíván feljelentést tenni, akár saját védelme érdekében, akár más okból kifolyólag. Szolgáltatások, amit nyújtanak: - Érzelmi támogatás: tanácsadással segítenek az áldozatoknak és hozzátartozóiknak túljutni az érzelmi megrázkódtatáson, és a stresszen. Az önkéntesek meghallgatásra, releváns információk átadására és visszajelzés adására vannak kiképezve. Képesek arra, hogy hozzásegítsék az áldozatot arra, hogy élete felett újból ő maga irányítson, ne az általa átélt események. - Gyakorlati segítség: ha valaki áldozattá válik, olyan problémákba is ütközhet, ami az érzelmi megrázkódtatáson kívül esik, tehát adott esetben a keletkezett anyagi károkkal, veszteségekkel is szembe kell néznie. Ebben is segítenek, akár nyomtatványok kitöltésével kapcsolatban, orvoshoz jutás esetében, illetve bármilyen segítséggel, ami az adott élethelyzetet megkönnyíti. - SupportLine telefonos szolgálat, 1998 óta: lényege, hogy meghatározott időpontokban tudja hívni a vonalat az áldozat, ahol segítséghez jut. Egyelőre a hívás nem ingyenes, de tervezik azzá tenni. Évente hívás, és érkezik hozzájuk. A szolgáltatás lényege, hogy az érzelmi terheket csökkentsék, és megfelelő tájékoztatást nyújtsanak arról, hová lehet fordulni az adott esetben. - Titoktartás: alapvetően anonimen és diszkréten kezelik az eseteket, de előfordul, hogy más emberek érdekében be kell avatkozzanak, vagy értesíteniük kell a rendőrséget, mentőket. Ezek csak olyan esetekben fordulnak elő, ha arra törvényi kötelességük van. 11

12 - Speciális esetekben, például 13 éves kor alatt csak szülői engedéllyel lehet beavatkozniuk, erre az esetre külön kidolgozott rendszer áll rendelkezésükre. A szervezet nagy hangsúlyt fektet nemcsak az áldozatokra, hanem a szemtanúkra is. Számukra nyújtott szolgáltatások egyike, hogy felkészítik őket arra, mi fog történni a tárgyaláson, mire kell számítaniuk, akár teszt-kérdések (amit a bíróságon is feltesznek nekik) formájában. Olyan speciális szolgáltatásokat is nyújtanak országszerte, mint az áldozatsegítő szolgálat, emberöléssel kapcsolatos szolgálat, és a szemtanúk számára létesült szolgálat. Az emberöléssel, gyilkossággal kapcsolatos szolgálat azt jelenti, olyan egyedi megállapodásuk van a rendőrséggel, hogy ha valahol gyilkosság történik, azt azonnal jelentik a Victim Supportnak. A fő szolgáltatások mellett olyan speciális szolgáltatások is vannak, melyek célzottan segítenek egyes áldozattípusoknak: - Antiszociális viselkedés áldozatai, - A családon belüli erőszak áldozatai, - A gyűlölet-bűncselekmények áldozatai, - Szexuális erőszak áldozatai, és - Fiatal sértettek és tanúk. Velük speciálisan, és személyre szabottan történik a segítségadás. 12 A szervezet honlapja könnyen áttekinthető, ugyanakkor informatív. Az egész rendszer tökéletesen lefedi az áldozat/szemtanú szempontjából a segítség formáit, annak igénybevételét, és a lehetőségeket, melyek nyitva állnak előtte. A negyven éves múlt meglátszik a rendszeren, a témakör minden szegmensét lefedi, teljes körű szolgáltatást nyújtva az áldozatok minden típusának. Elérhetőség:

13 ÖSSZEGZÉS Tanulmányunk összeállításakor igyekeztünk olyan példákat megragadni a hazai és a nemzetközi példákból, szakirodalmakból, amelyek valamilyen szempontból fontosak és szakmailag kiemelkedőek az áldozatsegítő rendszerben. Az első jó gyakorlat arra hívja fel a figyelmet, amit a szakirodalmak, tanulmányok már régen megírtak: nem elég csak az áldozatok testi, vagyoni sérelmeivel foglalkozni, igenis ugyanolyan fontos a lelki gondozásuk is. Egy seb, egy sérülés begyógyul előbb-utóbb, a tárgyak is pótolhatók adott esetben, de egy traumát szinte kivétel nélkül, mindenki magával cipel egy életen keresztül. A pszichológusok bevonásával lehetőség nyílik ezen érzelmi megrázkódtatások kezelésére, és arra, hogy a sértett személy visszataláljon saját, korábbi életéhez. Jelen projektünk is ezt az újítást vezette be Hajdú-Bihar megyében. 13 A második jó gyakorlat létjogosultsága is messzemenőkig bizonyított: ezt a speciális áldozati csoportot speciális eszközökkel, célzott terápiával sikerülhet csak újrastrukturálni az életbe. Számtalan negatív példa, esettanulmány támasztja alá, mi történhet, ha ezek a segítségek nem elérhetőek az áldozat számára. A Fehér Szalag szervezet rámutat arra, hogyan lehet egy nemes cél, egy eszme az áldozat-megelőzés/áldozatvédelem hatékony eszköze. A legutolsó példa pedig a professzionalizált rendszert mutatja be, mely virtuálisan, személyesen, hivatalosan és mégis jótékony szervezetként van jelen egy országban. A Victim Support az a rendszer, mely szinte teljesen lefedi az áldozatok szükségleteit, igényeit, és minden lehetséges eszközt megragad arra, hogy segítséget nyújtson. Természetesen nem tudtunk minden jól működő példát bemutatni, de törekedtünk szakmailag kiemelkedő, mérföldkő jelentőségű gyakorlatok bemutatására. Mindenesetre biztató, hogy sokfelé, sokféle rendszer működik mind hazánkban, mind külföldön.

AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT KÖTELEZETTSÉGEI ÉS LEHETŐSÉGEI A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK BIZTOSÍTOTT SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SORÁN

AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT KÖTELEZETTSÉGEI ÉS LEHETŐSÉGEI A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK BIZTOSÍTOTT SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SORÁN AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT KÖTELEZETTSÉGEI ÉS LEHETŐSÉGEI A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK BIZTOSÍTOTT SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SORÁN Eger, 2015. február 24. dr. Szacsva Ferenc AZ INTÉZMÉNY LÉTREJÖTTE 2006.

Részletesebben

Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia , ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis

Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia , ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia 2011.10.04, ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis Kontextus TÁMOP 5.6.2: Áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztése

Részletesebben

Családon Belüli Erőszak elleni küzdelem az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Családon Belüli Erőszak elleni küzdelem az Ökumenikus Segélyszervezetnél Családon Belüli Erőszak elleni küzdelem az Ökumenikus Segélyszervezetnél Meddig mehet? 1054 Budapest, Alkotmány u. 16., 3. emelet 16. 06-70/525-0536 budapest.krizisambulancia@segelyszervezet.hu Film: Meddig

Részletesebben

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a társadalom érdekeit szolgáló büntetés végrehajtását.

Részletesebben

A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály

A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály A kezdetek. 1999: a kormány elkötelezi magát az áldozatok teljesebb körű védelme mellett (1074/1999.

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében Katona Gergely Gyermekjóléti alapellátási főreferens Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára. Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival. Betlen Anna-Pap Enikő

MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára. Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival. Betlen Anna-Pap Enikő MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival Betlen Anna-Pap Enikő Húsz éve dolgozom bíróként, de az igazat megvallva én magam

Részletesebben

Az országos kríziskezelő hálózat feladata, szerepe a kapcsolati erőszak- és az emberkereskedelem megelőzésében, kezelésében

Az országos kríziskezelő hálózat feladata, szerepe a kapcsolati erőszak- és az emberkereskedelem megelőzésében, kezelésében Az országos kríziskezelő hálózat feladata, szerepe a kapcsolati erőszak- és az emberkereskedelem megelőzésében, kezelésében Budapest, 2019. január 15. Boglacsik Tímea igazgató, CSBO-OKIT A kríziskezelő

Részletesebben

FEBRUÁR 22. A BŰNCSELEKMÉNYEK ÁLDOZATAINAK NAPJA

FEBRUÁR 22. A BŰNCSELEKMÉNYEK ÁLDOZATAINAK NAPJA FEBRUÁR 22. A BŰNCSELEKMÉNYEK ÁLDOZATAINAK NAPJA Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, e napot - az Európai Áldozatvédő Fórum javaslatára - a kontinens

Részletesebben

A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ----------------------------------------

A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ---------------------------------------- A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ---------------------------------------- Gárdos Tódor (Amnesty International Magyarország) és Sáfrány Réka (MONA Alapítvány) Segítségnyújtás a szexuális

Részletesebben

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége TELEFONOS NAP 2009.

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége TELEFONOS NAP 2009. Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége TELEFONOS NAP 2009. 1950-ben Chad Varah anglikán lelkész Londonban az öngyilkosság megelőzése céljából elindította az első lelki elsősegély telefonszolgálatot,

Részletesebben

A pszichológus szerepe az áldozatsegítésben. Hegedűs Ibolya Klinikai szakpszichológus

A pszichológus szerepe az áldozatsegítésben. Hegedűs Ibolya Klinikai szakpszichológus A pszichológus szerepe az áldozatsegítésben Hegedűs Ibolya Klinikai szakpszichológus Bemutatkozás Klinikai szakpszichológus, családterapeuta 2007-2011: Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálat, pszichológiai

Részletesebben

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók

Részletesebben

Európa Tanács. Parlamenti Közgyűlés. 1582 (2002) 1 számú Ajánlás. Nők elleni családon belüli erőszak

Európa Tanács. Parlamenti Közgyűlés. 1582 (2002) 1 számú Ajánlás. Nők elleni családon belüli erőszak Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés 1582 (2002) 1 számú Ajánlás Nők elleni családon belüli erőszak 1. A családon belüli erőszak a nők elleni erőszak legelterjedtebb formája, melynek következményei az áldozatok

Részletesebben

Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából. Bevezetés

Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából. Bevezetés "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából Bevezetés Kedves Ügyelőtársak! Január 26-án közgyűlésen számoltunk

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. április 24-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 51/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. április 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Sorsunk és Jövőnk

Részletesebben

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető

Részletesebben

Az alacsonyküszöbűség definíciója, körülhatárolása, elméleti szempontok; A hazai alacsonyküszöbű szervezetekre vonatkozó szakmai protokoll kialakítása

Az alacsonyküszöbűség definíciója, körülhatárolása, elméleti szempontok; A hazai alacsonyküszöbű szervezetekre vonatkozó szakmai protokoll kialakítása Az alacsonyküszöbűség definíciója, körülhatárolása, elméleti szempontok; A hazai alacsonyküszöbű szervezetekre vonatkozó szakmai protokoll kialakítása Dr. Szemelyácz János INDIT Közalapítvány Pécs 2005.okt.18.

Részletesebben

Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése

Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Magyarország közoktatási intézményeinek fenntartói részére A program az Európai Unió programja finanszírozásával valósult meg A következő

Részletesebben

Tamási Erzsébet. A családon belüli erőszak férfi szereplői PhD értekezés

Tamási Erzsébet. A családon belüli erőszak férfi szereplői PhD értekezés Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék Büntető Eljárásjogi és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék Tamási Erzsébet A családon belüli erőszak

Részletesebben

Állami kárenyhítés megállapítása Azonnali pénzügyi segély nyújtása Jogi közreműködés Tájékoztatás érdekérvényesítés érdekében...

Állami kárenyhítés megállapítása Azonnali pénzügyi segély nyújtása Jogi közreműködés Tájékoztatás érdekérvényesítés érdekében... Állami kárenyhítés megállapítása... 1 Azonnali pénzügyi segély nyújtása... 4 Jogi közreműködés... 6 Tájékoztatás érdekérvényesítés érdekében... 8 ÁLDOZATSEGÍTÉS Ügytípus megnevezése: Állami kárenyhítés

Részletesebben

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.)

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) A házirendben foglaltak biztosítják a Gyermekjóléti Központ szolgáltatásait

Részletesebben

Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon

Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon Dr. Tóth Zsófia, áldozatsegítő szakreferens,

Részletesebben

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Encs és Térsége Szociális Társulás fenntartásában- által működtetett Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT INÁNCS TELEPÜLÉSRŐL

Részletesebben

1. A KÉRELMEZŐ SZEMÉLYI ADATAI. Nem magyar állampolgár kérelmező esetén Magyarország területén tartózkodásának jogcíme:

1. A KÉRELMEZŐ SZEMÉLYI ADATAI. Nem magyar állampolgár kérelmező esetén Magyarország területén tartózkodásának jogcíme: Érkeztető bélyegző: Kérelem-nyomtatvány azonnali pénzügyi segély és/vagy állami kárenyhítés iránt a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény szerint

Részletesebben

Készítette: dr. Hajdúné dr. Ruzsics Gabriella Erzsébet az Egri Törvényszék elnökhelyettese

Készítette: dr. Hajdúné dr. Ruzsics Gabriella Erzsébet az Egri Törvényszék elnökhelyettese Készítette: dr. Hajdúné dr. Ruzsics Gabriella Erzsébet az Egri Törvényszék elnökhelyettese Hiába nyitják ki az ajtót, ha nem mersz bemenni. (Almási Miklós esztéta, filozófus, esszéíró és egyetemi tanár)

Részletesebben

Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály Jobb megelőzni a bűntetteket, mint büntetni azokat. Ez a fő célja minden jó törvényhozásnak... Meg akarjátok előzni a bűntetteket?

Részletesebben

A családon belüli erıszak áldozatait segítı szolgálatok és intézmények listája Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A családon belüli erıszak áldozatait segítı szolgálatok és intézmények listája Szabolcs-Szatmár-Bereg megye A családon belüli erıszak áldozatait segítı szolgálatok és intézmények listája Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Egymásért Egy- Másért Kiemelkedıen Közhasznú Nemzetközi Alapítvány Krízisotthona A Krízisotthon

Részletesebben

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén.

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén. 2016. évi beszámoló A 2016-os év a Hintalovon Alapítvány és első projektjeinek elindításáról szólt. 2016 márciusában benyújtott bejegyzési kérelmünkről 2016. május 6-án született bírósági határozat, de

Részletesebben

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A TÁMOGATÁS RÉSZCÉLJA A TÁMOP 1.4.3 pályázati kiírás keretében olyan kezdeményezéseket támogattak amelyek innovatív megoldásokkal

Részletesebben

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai Gesztelyi Tamás Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum A Debreceni KEF bemutatása KEF szakmai fórum 2003. óta működik Debrecenben

Részletesebben

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL Tartalom Az intézmény tevékenysége Szakmai egység, személyi

Részletesebben

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Az internet használatának bűnmegelőzési, és bűnügyi aspektusai, fiatalok és gyermek internet használati szokásai 2014.

Az internet használatának bűnmegelőzési, és bűnügyi aspektusai, fiatalok és gyermek internet használati szokásai 2014. Az internet használatának bűnmegelőzési, és bűnügyi aspektusai, fiatalok és gyermek internet használati szokásai 2014. Kiskorú elkövetők országosan, Budapesten ENYÜBS2013 Erőszakos jellegű bűncselekmények

Részletesebben

A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről

A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Országos Bűnmegelőzési Bizottság Titkársága Budapest, 2006 2 IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Országos Bűnmegelőzési

Részletesebben

A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület. Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2013. évi pénzügyi és szakmai tevékenységéről

A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület. Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2013. évi pénzügyi és szakmai tevékenységéről A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2013. évi pénzügyi és szakmai tevékenységéről A Felügyelő Bizottság áttekintette a FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület 2013.

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Milyen tényezők játszanak szerepet a család agresszív légkörének kialakulásában / Strauss-

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó

Részletesebben

Gyermekjogok, gyermekbántalmaz. ntalmazás. Dr. Kovács Zsuzsanna

Gyermekjogok, gyermekbántalmaz. ntalmazás. Dr. Kovács Zsuzsanna Gyermekjogok, gyermekbántalmaz ntalmazás Dr. Kovács Zsuzsanna Gyermekjogok - jogszabályok Egyezmény a gyermek jogairól l az ENSZ KözgyK zgyűlés 44/25 határozata New York 1989. november 20. 1991.évi LXIV.

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék. 1. 2/2013. (I. 31.) ORFK utasítás a rendőrség áldozatsegítő feladatairól

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék. 1. 2/2013. (I. 31.) ORFK utasítás a rendőrség áldozatsegítő feladatairól 2013/3. szám Budapest, 2013. február 1. Szám: 5531/2013. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 2/2013. (I. 31.) ORFK utasítás a rendőrség

Részletesebben

A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI

A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI Dr. Csák Annamária Gyermekpszichológiai ellátás fejlődése 1899 Ranschburg Pál vezette Pszichológiai Laboratórium 1904 Ideges Gyermekek alsó és középfokú Állami

Részletesebben

Nők a foglalkoztatásban

Nők a foglalkoztatásban projekt Munkáltatói fórum 2011. 10.11. Budapest Nők a foglalkoztatásban Kőrösi Regina Nők foglalkoztatásban az UNIÓ-ban A nők és férfiak közötti esélyegyenlőség alapvető jog és az Európai Unió közös alapelve

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: /2008. Előkészítő: Váradi Gézáné/Végh Endréné E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület

Részletesebben

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása Győr, Vasvári Pál u. 1/a. www.maltai.hu 2011. Február 25. Szakmai Nap Előzmények Bűnmegelőzési pályázat:kiíró

Részletesebben

Budapest, március 9. BEIK. Spronz Júlia Wirth Judit

Budapest, március 9. BEIK. Spronz Júlia Wirth Judit OGY határozat tervezet a prostitúciós célú kizsákmányolás és emberkereskedelem megelőzéséről és hatékony kezeléséről, a prostitúció, a szexuális erőszak, és a szexuális célú emberkereskedelem áldozatainak

Részletesebben

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE EIGE 2017. november 1. mutató A (18. életévüket betöltött) férfiak által elkövetett kapcsolati erőszak

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

Az iskolapszichológiai,

Az iskolapszichológiai, Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás Készítette: Czirjákné Vértesi Marianna klinikai gyermek szakpszichológus B.-A.-Z. Megyei Ped.Szakszolg. Miskolci Tagintézményének igazgatója Pszichológiai

Részletesebben

A HELYREÁLLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLATATÁS GONDOLKODÁSMÓDJA

A HELYREÁLLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLATATÁS GONDOLKODÁSMÓDJA A HELYREÁLLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLATATÁS GONDOLKODÁSMÓDJA PARADIGMAVÁLTÁS ARÁNYOSSÁGELVE A BŰN KÖVETKEZMÉNYE és ÉRINTETTEK KÖRE ÖRDÖGI KÖR és a MEGBOCSÁTÁS FOLYAMATA FELELŐSSÉGVÁLLALÁS és KÖZÖSSÉGI JÓVÁTÉTELI

Részletesebben

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Kaposvár 2011. május 11. Kristófné Kiss Emese elnök Tartalom: Adatok 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában

A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában Hargitai Enikő Éva Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Statisztikai adatok A bántalmazás/elhanyagolás

Részletesebben

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), Ágazati jogszabályok Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

A) RÉSZ SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE, VALAMINT TULAJDON ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSRE VONATKOZÓ ADATOK

A) RÉSZ SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE, VALAMINT TULAJDON ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSRE VONATKOZÓ ADATOK Kérelem-nyomtatvány a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény szerinti azonnali pénzügyi segély és/vagy állami kárenyhítés iránti kérelem előterjesztéséhez

Részletesebben

REGIOLINE NONPROFIT KFT. 7622 PÉCS, SIKLÓSI ÚT 1. KOZPONT@REGIOLINE.ORG.HU WWW.REGIOLINE.ORG.HU WWW.UJSZECHENYITERV.GOV.HU

REGIOLINE NONPROFIT KFT. 7622 PÉCS, SIKLÓSI ÚT 1. KOZPONT@REGIOLINE.ORG.HU WWW.REGIOLINE.ORG.HU WWW.UJSZECHENYITERV.GOV.HU P-05 PROTOKOLL A CIVIL SZERVEZETEK, ÉS TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK ÁLDOZATSEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZÓAN TARTALOMJEGYZÉK 1 A PROTOKOLL CÉLJA... 3 2 TERÜLETI ÉRVÉNYESSÉG... 3 3 FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK...

Részletesebben

Finanszírozási szerződés II. számú melléklete. 2012. év

Finanszírozási szerződés II. számú melléklete. 2012. év NEMZETI REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL 1071 Budapest, Damjanich u. 48. Finanszírozási szerződés II. számú melléklete 2012. év Kötelezően vezetendő dokumentáció a Krízisközpontok működtetéséhez Kötelezően

Részletesebben

Tartalom. III. RÉSZ ÁLDOZATPOLITIKA, ÁLDOZATSEGÍTÉS, SÉRTETTI JOGOK Szerk.: Kiss Anna Az áldozatpolitika alapjai... 17

Tartalom. III. RÉSZ ÁLDOZATPOLITIKA, ÁLDOZATSEGÍTÉS, SÉRTETTI JOGOK Szerk.: Kiss Anna Az áldozatpolitika alapjai... 17 Tartalom III. RÉSZ ÁLDOZATPOLITIKA, ÁLDOZATSEGÍTÉS, SÉRTETTI JOGOK Szerk.: Kiss Anna... 11 Bevezetés...13 7. Az áldozatpolitika alapjai... 17 7.1. Az áldozatpolitika története, elmélete és gyakorlata nemzetközi

Részletesebben

ESETMEGBESZÉLÉS. Az esetmegbeszélés folyamata

ESETMEGBESZÉLÉS. Az esetmegbeszélés folyamata ESETMEGBESZÉLÉS Az esetmegbeszélés folyamata ESETMEGBESZÉLÉS A családsegítő szolgálat általános és speciális segítő szolgáltatást nyújt, ellátásokat közvetít, szervezési és gondozási tevékenységet végez

Részletesebben

Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények

Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények Elbir Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer 2018. április havi hírlevele Idősek sérelmére elkövetett trükkös csalások Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények Zsebtolvajok Az idősek

Részletesebben

A) RÉSZ SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE, VALAMINT TULAJDON ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSRE VONATKOZÓ ADATOK

A) RÉSZ SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE, VALAMINT TULAJDON ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSRE VONATKOZÓ ADATOK A hivatal érkeztető bélyegzője: Kérelem-nyomtatvány a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény szerinti azonnali pénzügyi segély és/vagy állami

Részletesebben

A gyász feldolgozása gyilkosság vagy vétkes emberölés után

A gyász feldolgozása gyilkosság vagy vétkes emberölés után A gyász feldolgozása gyilkosság vagy vétkes emberölés után A gyász feldolgozása A közeli hozzátartozó halála megrázó élmény. Különösen fájdalmas, ha megölnek egy hozzánk közel álló embert. Az ily módon

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

Közbiztonság Budapesten

Közbiztonság Budapesten Közbiztonság Budapesten Budapesti adatok Készítette: ELTE Társadalomtudományi Kar Módszertani Kutatóközpont Módszertan A kutatást végezte: BellResearch Adatgyűjtés ideje: 2014. március 21. 2014. április

Részletesebben

A) RÉSZ SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE VONATKOZÓ ADATOK

A) RÉSZ SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE VONATKOZÓ ADATOK Melléklet az 1/2006. (I.6.) IM rendelethez Kérelem-nyomtatvány a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény szerinti azonnali pénzügyi segély és/vagy

Részletesebben

Szakmai ajánlás A KRÍZISKÖZPONTOK RÉSZÉRE

Szakmai ajánlás A KRÍZISKÖZPONTOK RÉSZÉRE NEMZETI REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL 1071 Budapest, Damjanich u. 48. Szakmai ajánlás A KRÍZISKÖZPONTOK RÉSZÉRE Budapest, 2011 Nemzeti Erőforrás Minisztérium Engedélyezési száma: 59155-0/2011-SZOCSZOLG

Részletesebben

REGIOLINE NONPROFIT KFT. 7622 PÉCS, SIKLÓSI ÚT 1. KOZPONT@REGIOLINE.ORG.HU WWW.REGIOLINE.ORG.HU WWW.UJSZECHENYITERV.GOV.HU

REGIOLINE NONPROFIT KFT. 7622 PÉCS, SIKLÓSI ÚT 1. KOZPONT@REGIOLINE.ORG.HU WWW.REGIOLINE.ORG.HU WWW.UJSZECHENYITERV.GOV.HU P-03 PROTOKOLL AZ BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATÁNAK ÁLDOZATSEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZÓAN TARTALOMJEGYZÉK 1 A PROTOKOLL CÉLJA... 3 2 TERÜLETI ÉRVÉNYESSÉG... 3 3 FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK...

Részletesebben

Pszichológiai segítségnyújtás bemutatása a Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálat munkájában

Pszichológiai segítségnyújtás bemutatása a Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálat munkájában Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Pszichológiai segítségnyújtás bemutatása a Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálat munkájában Hegedűs Ibolya TÁMOP-5.6.2. Nyitó konferencia Siófok,

Részletesebben

8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA. 8.1.1 Közösségi rendészet megteremtése

8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA. 8.1.1 Közösségi rendészet megteremtése KIMUTATÁS A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Stratégiai cselekvési tervének részfeladatokra bontott Intézkedési Tervéből (2013-2015) az OPSZ felelősségi körébe tartozó feladatokról 8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN 1998. július elsejétõl új egészségügyi törvény szabályozza a betegjogokat. Fõbb rendelkezései meghatározzák, milyen jogok illetnek meg minket a gyógykezelésünk

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT HÁLÓZAT MUNKACSOPORTJA

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT HÁLÓZAT MUNKACSOPORTJA BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT HÁLÓZAT MUNKACSOPORTJA A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása című

Részletesebben

A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET

A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező személyi adatai

Részletesebben

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Intézmény székhelye: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 51. Telefonszáma:06-20-920-8044 e-mail:gyjsznk@gmail.com facebook: Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

Kortárssegítő képzés. Lőrincz Norbert, Kovács Anita Kortárssegítő képző. Új utak az iskolai konfliktusok kezelésében c. konferencia december 13.

Kortárssegítő képzés. Lőrincz Norbert, Kovács Anita Kortárssegítő képző. Új utak az iskolai konfliktusok kezelésében c. konferencia december 13. Kortárssegítő képzés Lőrincz Norbert, Kovács Anita Kortárssegítő képző Új utak az iskolai konfliktusok kezelésében c. konferencia 2012. december 13. Stratégia alkotás A kortárssegítő tréning Oktatáskutató

Részletesebben

A hivatal érkeztető bélyegzője: A) RÉSZ SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE, VALAMINT TULAJDON ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSRE VONATKOZÓ ADATOK

A hivatal érkeztető bélyegzője: A) RÉSZ SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE, VALAMINT TULAJDON ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSRE VONATKOZÓ ADATOK A hivatal érkeztető bélyegzője: Kérelem nyomtatvány a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény szerinti azonnali pénzügyi segély és/vagy állami

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

SMaragd SM Egyesületnél elfogadva 2015.04.25 1. oldal/4 SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete Közhasznúsági jelentés szöveges kiegészítés 2014 évről SMaragd SM

Részletesebben

Beszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida

Beszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida Beszámoló Gyermekjóléti Szolgálat 2015. év Mórichida Készítette: Inhaizer Izabella családgondozó Szeresd, ne bántsd a gyermeket, Mosolygó kedvét el ne vedd. Légy hozzá nyájas, szíves, gyöngéd, S ha sír,

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ;

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; 5. napirendi pont: Előterjesztés A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek

Részletesebben

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési

Részletesebben

Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról

Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról Szexuális kapcsolat A férfiak közötti szexuális kapcsolatot

Részletesebben

Van jogom, de még sincs (esszé)

Van jogom, de még sincs (esszé) III. díj Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Szabadka Bakos Rebeka: Van jogom, de még sincs (esszé) Szabadka, 2014. november 24. 1 Az idei év nyarán eltűnt, többszörösen fizikailag és szexuálisan

Részletesebben

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, Szociális és gyámügyi igazgatás Ágazati jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

Tájékoztató a pár-, és családterápiás szolgáltatásról az érdeklődő családoknak, pároknak 2016. 01. 05.

Tájékoztató a pár-, és családterápiás szolgáltatásról az érdeklődő családoknak, pároknak 2016. 01. 05. Tájékoztató a pár-, és családterápiás szolgáltatásról az érdeklődő családoknak, pároknak 2016. 01. 05. Mi ez a szolgáltatás? Mit nyújt azok számára, akik igénybe veszik? A pár-, és családterápiás szolgáltatás

Részletesebben

CSALÁD- és GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT

CSALÁD- és GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT CSALÁD- és GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központ, Fióka Család- és Gyermekjóléti Központ, Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája, Nappali Melegedő és Utcai Gondozó Szolgálat

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL január BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL január BUDAPEST Tisztelt Olvasóink! Ahogy előző számainkban már olvashattak róla, 2018. áprilisától hírlevelünk hasábjain elindítottuk havonta jelentkező, tízrészes, a betöréses lopások megelőzését célzó sorozatunkat.

Részletesebben

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT A SEED Alapítványt 1990-ben hozta létre kilenc szervezet, közöttük minisztériumok,

Részletesebben

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve Ifjúságvédelmi felelős munkaterve A Tápiószelei Általános Iskola ifjúságvédelmi felelőse: Kosaras Katalin Fogadóórája: - alsó tagozaton (Farmosi úti iskolában) A hét hétfő 10-12 óra között B hét hétfő

Részletesebben

Az együttműködést szabályozó eljárásrend, protokoll

Az együttműködést szabályozó eljárásrend, protokoll "Egy jó szó Zuglóban" Zugló Önkormányzata és a Zuglói Polgárőrség Áldozatvédelmi Programja Azonosító szám: TÁMOP-5.6.1.C-11/1-2011-0011 Az együttműködést szabályozó eljárásrend, protokoll TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben